Hyuuga Ai

**Hyuuga Ai** Csüt. Okt. 06 2022, 19:10

Ami megmaradt

//A Byakugan használata miatt szeretnék Byakugan Látótáv-növelést is igényelni ^^//

Ai egész jól kezdte viselni a mindennapos sírás okozta gyötrő megaláztatást. A faluja elvesztése miatti érzelmi kínoknál csak a visszatérő, leküzdhetetlen zokogás volt a rosszabb. A fiatal lány szerette ifjúságát, de gyűlölte tapasztalatlanságát. Persze a kor sem mulasztotta volna el a fájdalmát, csupán elkerülhette volna a világ aggódó pillantását.

A család mindent megtett, hogy vigasztalja vigasztalhatatlan lelkét, ám mindhiába. Még az aznapi, kiemelkedő fontosságú küldetés előtt is úgy pityergett, mintha ugyanaz újra megtörténhetne. Elszántan húzta meg a fejpántján a csomót, aztán a tükörbe nézve ismét elkeseredett. Hogy ne bánattal töltse meg ezt a napot is, végleg elfordította onnan tekintetét és ellenőrizte felszerelését. Készen állva lépett ki szobája ajtajából, nem is törődve azzal, hogy elrejtse keserűségét, ám okot sem adva senkinek arra, hogy ezt felhozza.

- Készen állsz? - kérdezte az anyukája kedves mosollyal.

- Hai - felelte üres tekintettel.

- Összeszedted a felszerelésed?

- Hai. - Ügyetlen mozdulattal az övtáskájára ütött, szája nyitva maradt. Mikor észrevette az anyja arcára kiülő aggodalmat, hirtelen felocsúdott.

- Jól vagyok - válaszolt a fel nem tett kérdésre és ettől mintha valóban jobban is érezte volna magát.

Lesütött szemmel vette át a feladat leírását tartalmazó tekercset, hogy ne lássa szülei feszengő tekintetét, majd egy félszegen végrehajtott búcsúzás után elhagyta új otthonát.

A cél az volt, hogy egy fontos személyt kísérjenek Konohától a kikötőig, a leírtak bizonysága szerint pedig már több országon áthaladt. A kijelölt találkozóhelyre érve átmeneti csapata várta már és egyikük -egy vékony testalkatú, kisfiús arcú shinobi- szinte csodálattal megegyező elismeréssel teli hanggal szólt hozzá.

- Örülök, hogy együtt dolgozhatunk, Ai-san - mondta az egyértelműen idősebb fiú. - Biztos vagyok benne, hogy hasznát vehetjük majd a képességeidnek.

- Nagyon, nagyon sokszor - vetette oda lustán a másik, közömbösebb ninja, aki magasabb volt a másiknál és vélhetően több telet megélt már, és nem nézett Ai szemébe.

A lány nem vette magára a dolgot; a klánja, a személye, a neme, a fiatalsága, a megjelenése, vagy bármi más ellen irányulhatott az ellenségesség, nem zavarta. Majd tettekkel bizonyítja, hogy méltó a küldetés végrehajtására és nem kell majd őt pátyolgatni. Rövidesen azonban zavarodottan kénytelen volt rákérdezni: - Hol van a kísérendő személy?

- Előre ment, mert azt mondta, nem szeret várni - vakarta meg tarkóját a szemeit végig a lányon legeltető fiú, amire Ai elképedt. Ez nem sok jót sejtetett a küldetéssel kapcsolatban, hiszen lehet a védencük egy mogorva öregember, ráadásul itt bámulnak egymásra ahelyett, hogy elindulnának már végre.

- Akkor ne várassuk őt tovább - jelentette ki, mintegy átvéve a csapatvezető szerepét és katonalépésben meg is indult előre. - Egy, kettő, egy, kettő.

A falu határához érve további négy konohait pillantott meg, akik ismerősek voltak számára és valóban egy mogorva öregembert fogtak közre. Az pökhendien pillantott a későkre és sértődötten felhúzta az orrát, de nem szólt egy szót sem, csak magában motyogott valami érthetetlent és nyilván nagyon bántót.

- Örvendek a találkozásnak, bácsi-sama. Mindent el fogok követni, hogy megvédjük az útja során.

- Sama! Ha! A mi időnkben patkányoknak hívtuk az ellenséget! - morogta a fogai között és lecsukva szemeit tüntetőleg a másik irányba fordult. Ai döbbenten félrefordította a fejét és szinte látható kérdőjelek jelentek meg a feje fölött. Miért ilyen ellenséges ez az ember? Nem tett semmi rosszat vele.

- Uni-sama egy nagyon fontos úr, aki küldetésről tér vissza a Villám Országába - magyarázta az egyik új figura mély, dörmögős hangon anélkül, hogy okot adott volna a férfi viselkedésére. - Ez az utolsó állomása, ahol testőrök kísérik. Létfontosságú, hogy sértetlenül eljusson a megadott célig.

Ai lelkesen tisztelgett és további mondandó nélkül útnak indultak keletre. A menet lassan haladt, mert a férfi nem bírta a shinobi tempót, ráadásul Ai minden beszédkezdeményezését elutasította; eleinte még szavakkal, utána csak gesztusokkal. A lány így nem tudott beszédbe elegyedni, többet megtudni, vagy enyhíteni a rá nehezedő nyomáson, ráadásul a csapat igazi vezetőjétől több szúrós, figyelmeztető pillantást is kapott, amit persze hamar elfelejtette, hogy aztán újrapróbálkozhasson. Nem járt sikerrel, a férfi nem palástolt unalommal rázta le magáról minden egyes próbálkozását és nem lehetett rajta látni az enyhülés jeleit. A falvakat elkerülték és több alkalommal megálltak, hogy egy lehetséges ellenség nyomai, vagy csapda után kutassanak. Mikor segíteni akart, a vezetőjük egy intéssel megtiltotta. Egy rajtaütésekhez különösen alkalmas szurdokban azonban végre úgy tűnt, valóban hasznát vehetik képességeinek.

- Ai, most! - mondta, mire a lány rögtön aktiválta Byakuganját. Elnyújtott, halk nyögést hallott maga mögül, amiket halk, hitetlenkedő szavak követtek, társain pedig a feszélyezettség félreérthetetlen nyomai mutatkoztak, ám ezt a már-már paranoiát okozó hely aurájának tudta be. Két kisebb fordulás után azonban meglátta nyugtalanságuk után; a vakfoltjának fél pillanattal előbbi helyéről egy kar nyúlt felé, mire hátraugorva azonnal kunai-t ragadott, hogy szembenézzen az ellenséggel. Az idős ember a valami felbecsülhetetlen kincset találó kincsvadászok félreérthetetlenül ragyogó szemével tátogott, karajaival a lány arca felé legyezgetve. Az érthetetlen mormogás a "kell", "akarom" és "meg kell szereznem" szavakká formálódott, amíg remegő kezekkel feltartóztathatatlanul nyúlt Ai szemei felé. Társai bénultan álltak, csak a korábban a lány iránti hódolatát kifejező fiú vetette rá magát és döntötte le a lábáról, amire hirtelen mindenki felocsúdott elborzadt döbbenetéből.

- Te idióta! - rótta meg a csapat vezetője. - Megvédenünk kell ezt a férfit és nem a halálát okoznunk!

- Dehát Ait..

- Csendet! Még egy ilyen kihágás és repülsz vissza az akadémiára!

Innentől kezdve feszélyezetten haladtak tovább a bizalmatlanság fojtó légkörében. Bácsi-sama üres tekintettel nézte a földet, ahogy egyre csak mormogott valamit, míg Ai kényelmetlenül érezve magát az őt ért támadás miatt inkább nem szólt hozzá többet. Az első estén lefekvéshez készülődve észrevette, hogy az öregember ás valamit és úgy döntött, ez jó alkalom lesz arra, hogy végre feloldja kissé a kedélyeket.

- Mit csinál? - kérdezte a szokásos barátságos mosolyával; erőt vett magán, hogy most is úgy viselkedjen, ahogy korábban tette. Elvégre nem tudta, mi okozta a korábbi kirohanást, így úgy kellett tennie, mintha még menthető lenne a helyzet.

- Csapdákat állítok - felelte az öreg rideg megszállottsággal.

- Ooh, azt a mi csapatunk elintézi - kezdte megenyhülve Ai, ám a férfi félbeszakította.

- Ez ellenetek lesz - jelentette ki kategorikusan és tovább folytatta a hálózsákja körül kialakított csapdák készítését.

Ai a letaglózástól megdermedve mosolygott és nem tudta hova tenni a férfi viselkedését. Végül azonban úgy döntött, jobb rá hagyni a dolgot, amíg nem árt senkinek sem vele. Elfordult és saját halózsákjának állt neki, hogy lekösse gondolatait. Mivel még nem akart aludni, sokáig csak a férfi viselkedésén gondolkodott, aki végig ellenséges viselkedést tanúsított és nem értette az okát. Lehet, hogy egykor ellenségek voltak és meg is élte ezeket a szörnyűségeket, de épp mindent elkövetnek, hogy az életét megvédjék és még ez ellen is tenni akar, mintha problémája lenne vele. Valahol gondolatai közepén elaludt és másnap nem emlékezett, melyik gondolatfoszlánynál hagyta abba az elmélkedést.

Az ellenségeskedés az elkövetkező négy napban is folytatódott; Ai akárhányszor akart, sosem tudott beszélgetni; furcsa rituálék közben mintha a szemét bámulta volna, bár lehet, hogy ezt csak beképzelte; minden alkalommal elmondta, hogy Konoha egy porfészek és mostani állapota hűen tükrözi igaz mivoltát; ecsetelte, hányféle méreggel tudna végezni velük; akárhányszor a lány használta a Byakugant, szúrós szemmel nézett rá; végül pedig ócsárolta a Tűz Országának ninjáit, amiért egy normális csapatot sem tudnak kiállítani a védelmére. Ai mélyet sóhajtott ez utolsó megjegyzésére, amire az öreg felkapta a fejét.

- Még azt hiszed, hogy te- te-...

- Ai! - jött a parancs, mire a lány azonnal a férfi elé ugrott; akármilyen is a modora, a küldetés az küldetés és ő ezt nagyon komolyan vette, ahogy a férfiról sem mondott még le teljesen.

- Byakugan! - Néhány pillanatig nem látott semmit, aztán egy közeledő fegyver hegyét vélte felfedezni a távolban. Mivel látótere nem volt túl nagy, a fegyver veszélyesen és túlságosan gyorsan közeledett; azonnal lépnie kellett. Egy hátraszaltó során elővette Fuuma Shurikenét, amivel blokkolta a beérkező támadást, ám a lecsapódó fegyver megvágta a bal karját. Fogait összeszorítva szisszent egyet, ahogy harcállást vett fel és a sziklákról leszaladó ellenség megindította rohamát.

Ai könnyűszerrel védett jónéhány csapást és a megvédendő személy ellen irányuló támadásokat és hárítani tudta, amikből egyre több záporozott feléjük. A támadások minden irányból érkeztek, így mindegyik társát lefoglalta, hogy éppen harcolt valakivel; csak ő tudta védeni a férfit, de tudta, hogy társai legalább annyira megbíznak benne, mint amennyire ő bennük, így mindenképpen helyt kellett állnia. Egyre több sebet kapott, amiknek egy részét elkerülhette volna, ám ő szó szerint vette, hogy semmiféle bántódása nem eshet a férfinak, így az ő védelmével többet törődött, mint a sajátjával. Az lecövekelve tátotta ki remegő száját hüledező döbbenetében és mozdulni sem bírt. Végül a fiatal Hyuugán erőt vett valami, amivel már nem tudott mit kezdeni. Utolsó erejével még arrébb vitte a férfit végül a méreg hatására elájult.

Kezek nyúltak több, a fekete hátterű központban lebegő fehér szemek felé, melyek minduntalan meg akarták kaparintani a kincseket, ám folyvást visszahúzta őket valamiféle láthatatlan erő. A szembenálló hatalmak örökös színjátéka keserű komédiává változott a lány lelki szemei előtt, ahogy az örökkön csatározó felek elúsztak előtte egyre gyorsabb és gyorsabb forgatagot létrehozva.

Egy kéz nyúlt felé, ahogy álmából felriadva magához tért és levegő után kezdett kapkodni; felismerte ezt a kezet. Az öregemberhez tartozott és most vészjóslóan közeledett az ő szemei felé azon a helyen, ahol korábban elájult. Megfeszülve próbált meg felülni és már a végre készült, amikor a közeledő veszély feljebb csusszant látóterében és a homlokához nyúlt meglepő finomsággal. Ezután ugyanez a kéz egy hideg és nedves törölközőt terített lázas fejére, miután alaposan kicsavarta és óvatosan felmérte a helyzetet.

Ai meglepődve ült fel ereje visszatértével, mire az öregember csak gyengéden visszanyomta fekhelyére.

- Most pihenésre van szükséged - csitítgatta a férfi, mikor a lány szólni próbált és egy újabb borogatást készített elő. Körbenézve mindenkit ziláltan, de épségben talált a sebtében felvert táborban. Nyugalom áradt szét testében, de értetlenül ráncolta a homlokát.

- Mi történt?

- Legyőztük őket - kacsintott rá az egyik konohai, bár lehet, hogy csak a szemét nem tudta rendesen kinyitni. - Látnod kellett volna; Uni-sama úgy küzdött az életedért, mintha a sajátja lenne.

- Bácsi-sama...? - lepődött meg Ai. A ráragasztott "beceneve" hallatára derűsen mosolygott egyet.

- Én sem voltam ám mindig ilyen idős, leányom - mondta majd kicsattanó örömmel. Ez volt az első alkalom az öt nap alatt, hogy ilyennek látta a férfit. - Egykor ninja voltam, erős és délceg. Sorra hullottak el az ellenfeleim, akik a falumra merészelték volna tenni a kezüket. Pengém előtt térdeltek és a koszt zabálva könyörögtek az életükért. Mindent Kumogakure dicsőségéért tettem, azonban a Raikagénak szemet szúrt tehetségem. Azt a küldetést kaptam... hogy lopjam el a Byakugant. Nem sikerült és ez a kudarc mély nyomot hagyott bennem; annyira meglepődtem, mikor megláttam a képességed, hogy rögtön feltörtek bennem a régi sérelmek. Nagyon sajnálom, amiért aggódnod kellett miattam.

- De miért...?

- Amikor megláttam hogy küzdesz az életemért, egy ismeretlen és egy egykori ellenség, egy személyes ellenség életéért, akkor döbbentem rá, hogy mekkora hibát vétettem. Hogy nem minden az, aminek hisszük. Ezért úgy döntöttem, félreteszem a múlt viszályait és harcba szállok...

- Egyedül döntötte le szinte mindet a lábáról - erősítette meg az egyik társa.

Ai meghatottan a férfi nyakába vetette magát és majdnem elbőgte magát meghatódottságában. Nem volt már túl sok idejük kötelékeket kialakítani, amik megerősítenek egy fényesebb jövőt, de útjuk maradéka kellemes beszélgetésekkel telt. A banditák -akiknek egyébként a küldetés leírása szerint nem kellett volna ott lenniük- nem sokkal a célállomás előtt támadtak rájuk, hogy a cél közelségével altassák el éberségüket, ám ez nem sikerült nekik. A kikötőhöz érve még egyszer megölelte bácsi-samát és örök búcsút vett tőle, bár remélte, hogy láthatja még egyszer. Érdekes történeteket mesélt egykori életéről, mikor ő is shinobi volt, ám a kényes témát ---a Byakugant--- szándékosan kerülte. A lány hálás volt figyelmességéért és képes volt megbocsájtani a korábbi atrocitásokat. Elváltak útjaik, de az élmények talán örökre megmaradtak szívükben.

Ōtsutsuki Indra Szer. Nov. 09 2022, 23:37

Szia!

Na, hát először is tudom, hogy Ai becserélésre került, de látván hogy mennyi munka és idő mehetett bele ebbe az élménybe, úgy döntöttem hogy ellenőrzöm Smile

Nekem tetszett ez az iromány, szépen írsz és véleményem szerint nagyon jól át tudtad adni Ai-t. Remekül leírtad az érzelmeit, gondolatait, gyakorlatilag így én magam is át tudtam élni azt a nyomást ami végig feszengette a karaktert az élmény során. Bácsi-sama kijátszását az élmény végéig pedig szerintem kiemelkedően jól hoztad, ettől a résztől szabályosan felállt a szőr a hátamon :DDD

- Csapdákat állítok - felelte az öreg rideg megszállottsággal.
- Ooh, azt a mi csapatunk elintézi - kezdte megenyhülve Ai, ám a férfi félbeszakította.
- Ez ellenetek lesz - jelentette ki kategorikusan és tovább folytatta a hálózsákja körül kialakított csapdák készítését.

Ennél a pontnál már azon gondolkoztam nem-e megy át horrorba a történet :"DDD.

Viszont, azt is ki kell hogy emeljem, hogy a végét kicsit elsietted, hirtelen be akartad fejezni. Nagyon jó ötletnek tartom bácsi-sama hátterét, viszont a végén kicsit hirtelen jött számomra a leleplezés. Persze ettől függetlenül, nekem tetszett az élmény, elfogadom.

Jutalmad:
Chakra: +7
TJP: +7
Byakugan látótáv: +15 méter
Ryo: +2500

Hyuuga Ai

Hyuuga Ai

Re: Hyuuga Ai