Hyuuga Kagura

//C szintű Hyuuga karakter indításra az engedélyt megkaptam.//


//A karaktert Hyuuga Ai helyett kértem becserélésként.//


Multi karakterek: Osumi Hiroto, Shibo, Fukashigi Hibiki


Név: Hyuuga Kagura
Ország: Tűz Országa
Rang: Genin
Szint: C
Chakraszint: 200-250
Kor: 18
Nem: Férfi
Klán: Hyuuga - Főág
Felszerelések: 5 kunai, 5 shuriken, 10 makibishi, 2 Fuuma Shuriken, 10 senbon, 10 robbanó jegyzet, 10m drót, ninja felszerelés, shurikentartó, övtáska, széles övtáska, hátizsák, 1 doboz energiatabletta (15 db), 5 füstbomba, 10 kis tekercs, 2 közepes tekercs, chakratinta, szerszámok, elsősegély készlet, élelem, három dézsa, öngyújtó, gázmaszk
Kinézet: Hosszú barna hajat növesztett,  melyet gondosan ápol. Testalkata vékony és inkább kecses, de látszanak rajta az az izmok. Nem nőtt túl magasra, de nem is alacsony. Ruhái általában világosak, valamiféle sötéttel kiegészítve.
Jellem: Bátor és hősies... akar lenni, ám még sokat kell fejlődnie, hogy ezt el is érje. Általában vidám, de van, hogy elmélyül gondolataiban, társaságban pedig inkább visszahúzódó. Hidegnek is kimértnek tűnhet, de valójában melegszívű. Gyermekkorában sokat meséltek neki, így beszédkészsége fejlett és határozottan fellép, ha kell. Gyors észjárású, de gondolatait inkább meghagyja magának. Falujáért és klánjáért bármit megtenne, értékrendje, azt hiszi, a helyén van.
Technikák:
- Shunshin no Jutsu (Fürge Test Technika)
- Henge no Jutsu (Transzformációs Technika)
- Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
- Bunshin no Jutsu (Klón Technika)
- Kawarimi no Jutsu (Testhelyettesítő technika)
- Tobidogu no Jutsu (Tekercsírás, hordozható fegyverek)
- Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó jegyzet: Aktiválás)
- Katon Kaitou (Tűz Elem Feloldás)
- Katon: Kasumi Enbu no Jutsu (Tűz Elem: Köd Tánc Technika)
- Juken (Enyhe Ököl Stílus)
Különleges képességek:
- Byakugan
Képzettségek, jártasságok:
- függőleges terepen való megmaradás
- vízen járás
- lélegzet visszatartás (3 perc)
- szájról olvasás


Előtörténet:
Kaguráról mindenki azt tartotta, hogy nem tudja elrejteni a tehetségét. De mi van, ha ez a tehetség lassan eltűnik... És senki nem veszi észre?


Hyuuga Kagura születésének történetét tragikusnak is lehetne nevezni, ha nem lenne olyan végtelenül boldog. Sem az apja, sem az anyja nem akart szerelembe esni. Egyikük sem akart gyereket. Mindketten előrébb valónak tartották a "karrierjüket" és a falu iránti kötelességüket... Csakhogy minden megváltozott, amikor azon a végzetes estén egymás szemébe néztek. Apja olyan lágyságot fedezett fel a nő tekintetében, amelyet soha korábban nem látott, olyat, amely képes volt megnyugtatni örökkön forrongó lelkét és a folyamatos csatározások, a vér és háború idején, amikor minden bizonytalan, bizonyosságot nyújtott számára. Anyja pedig olyan szeretet látott a másik lélektükreiben, amelyekkel soha előtte nem szembesült és nem is hitte, hogy létezik. Innentől pedig a felfogásukban is gyökeres változások mentek végbe.
Minden nap olvastak egy mesét a gyereküknek, még ha tudták is, hogy ezekre nemigen fog emlékezni később. Ötéves koráig tartott ez, békés együttélés, egyetértés mindenben. Akkor lehetett az első vitájuk és bár Kagura nem tudta miről van szó, tudta, hogy róla folyik a diskurzus. Csak néhány mondatot kapott el, amiket nem is volt képes értelmezni, de amint meghallotta az idegen szót, ő is leutánozta.
- Byakugan! - A horror, ami a szülők arcára volt festve rémesnek hatott. A pillanatnyi rémület, a lélegzet megszakadása, a fél másodpercnyi idő, amíg lassan odafordították fejüket felé - mindez a múlté lett, amikor mindketten nevetni kezdtek. Kagura nem értette a helyzetet, de örült, hogy vége a krízisnek és ő is nevetni kezdett. Ugyanazokkal a szemekkel nézett rájuk, mint bármikor korábban.
Ez azonban valami olyasmit indított meg a családban, amit Sorsnak tekintettek: a fiút a saját útjára akarták engedni, vagy legalábbis több szabad teret biztosítani neki, ezért szabadon dönthetett arról, akar-e ninja lenni. Ő lelkesen bólogatott és ez mindent eldöntött: három évvel később mehetett az Akadémiára, addig pedig otthon tettek meg mindent a képzése érdekében. Leginkább történeteket meséltek és elméleti tanítást biztosítottak számára, a többit az oktatóira bízták, akik így is ledöbbentek tudásától és tehetségétől.
Az osztályban hamar barátokra lelt, valójában csak egy fiú akadt, aki bár mindig a közelében volt, folyton elfordult, mikor ránézett. Kagura eleinte azt gondolta, Katashi egyszerűen szégyellős, ezért mindig megpróbált neki kedveskedni, de egy idő után kénytelen volt feladni: a fiú elutasított minden próbálkozást, az ifjú Hyuuga pedig nem akarta neki szentelni az egész életét.
Az akadémiai tanulmányai jól haladtak, taijutsuban kiemelkedő volt, otthon pedig elkezdték kiképezni a Juken stílus alapjaira. Mozdulatok, hajlások, apróbb tanácsok és trükkök. Valaki azt is mondta, mindenhez ért, ám ez közel sem volt így. Nem tudta volna megmondani, mi, de valami hiányzott belőle. Valószínűleg mérhetetlen maximalizmusának az eredménye volt ez, amivel a szüleit akarta boldoggá tenni - elvégre ha ők boldogok, nyilván ő is az lesz.
Minden megnyert akadémiai harcáról mosolyogva távozott, de ezt is csak azért, mert úgy gondolta ez teszi boldoggá szüleit: a tökéletes eredmények. Mások sugdolózni kezdtek a háta mögött, csak Katashi volt az, aki nem tekintett rá harci gépezetként - noha szóba még mindig nem állt vele.
Klánja már születésétől fogva nagy elvárásokat támasztott feléje és ő örömmel bizonyította tudását. Bár Byakuganját még nem ébresztette fel, minden másban kiemelkedett. Voltak, akik próbálták megmételyezni viszonyulását a Mellékág tagjaihoz, ám ő ugyanolyan tisztelettel viseltetett irántuk, mint bármely más ember iránt - nem nézte le, nem tartotta kevesebbre őket. Ez pedig közeli, már-már baráti szintre emelte a kapcsolatát némely tagjukkal. Ez mindennapjaiban is megmutatkozott, ugyanis teljesen átlagosan volt képes viszonyulni hozzájuk. Nem volt túlkapás, nem volt hamis jópofizás.
A Genin vizsgájának napján soha nem látott idegesség tört rá: olyan gyomorfájdalmat érzett, hogy végig hányingerrel kellett küzdenie és bár az írásbelin jól teljesített -még ha ki is futott az időből-, az egymás elleni harcokban végig feszült, merev maradt, így egyáltalán nem tudta alkalmazni klánjának harci stílusát, amit már a következő szintre léptetett. Mindenki döbbenten nézte "kudarcát", ám a harc ennek ellenére győzelemmel zárul és volt, aki csalásról kezdett beszélni. Mégis Katashi tűnt a legszomorúbbnak.
Teljesítményével elégedetlenül és félve attól, hogy nem sikerült letennie a vizsgát, mindenki meglepetésére jelentkezett arra a "különleges" pótvizsgára, aminek során az első elem feloldásával akkor is megkaphatta valaki a Genin rangot, ha a csatában egyébként rossz teljesítményt nyújtott.
- A te elemed a tűz - közölték vele, mikor egy különleges chakrapapír segítségével megállapították azt. - A szabadban próbálj lyukat égetni ezekbe a levelekbe és senkitől nem kérhetsz segítséget.
Bár nem volt biztos benne, mit is kellene csinálnia, szülei elmeséléseiből emlékezett valamennyire az elemek legendáiról. Tudta, hogy az elemi chakra is a sejtjeikben keletkezik és ott is raktározódik, így felszabadítva képesek lehetnek tűz természetű chakrát létrehozni. Elképzelte, ahogy ezt az erőt felszabadítva porrá égeti a kezében tartott falevelet, hogy szépen lassan létrehozza az ehhez szükséges hőt, ami hamuvá változtatja a levelet. A hőképzés sikeres volt, ám csak sokadik próbálkozásra volt képes füstölést elérni és ez még közel sem volt elég ahhoz, hogy lyukat égessen a levélbe. Próbálta kizárni a kudarc élményét a fejéből és újra áramoltatni a chakráját, a falevélbe de csak akkorra ért el egy aprócska pontot, mikor a többiek már mind bementek - mint később megtudta, mind feladták. Neki azonban azt mondták, sikeresnek tekinthetők próbatételei, bár még gyakorolnia kell a dolgot.
Csapatával mindvégig átlagos küldetéseket végeztek el és ő inkább csapaton kívüli tevékenységekben vett részt: sokat tanult és keveset volt társaival. Ők emiatt nehezteltek rá és ő is magára, de nem volt megelégedve az elért eredményeivel. Rengeteg területen képezte magát és egy alkalommal a csapatvezetője el is mondta, hogy a rossz irányba halad, mert habár önmagunk képzése fontos és elengedhetetlen, a bajtársakkal való munka, az ő megértésük és segítésük éppolyan fontos lehet.
- Ezért megszabadítalak ettől... - mondta a beszéde végére érve, levéve róla a konohai fejpántot. Kagura félve pillantott fel, remegő szája nem volt képes szavakat formálni - minden, amiért idáig dolgozott, most elveszik tőle. Legalábbis így tűnt. A Jounin egy kunai-jal a fához szegezte a szövetet és rámuatott mutatóujjával. - ... Legalábbis akkor, ha nem sikerül visszaszerezned. Ha képes vagy felsétálni érte, akkor elnevezzük ezt egy sikeres próbatételnek és két hétig feloldozást kapsz az egyéb tanulmányaid alól. Ha nem, nem vagy többé Genin.
A próba elsőre kissé kegyetlennek tűnt, mégis feltüzelte a fiút. Elszántan próbálkozott a sensei instrukciói alapján megtapadni a fán -több-kevesebb sikerrel- azáltal, hogy a chakrát a lábába áramoltatta és kieresztetve néhol több, néhol túl kevés chakrát felhasználva botladozzon, lecsússzon, vagy kárt tegyen a fában. Esteledeni kezdett már, mikor kifáradva a földre vetette magát és a fejpántot nézte hosszú percekig. Ekkor rontott elő az egyik bokorból Katashi, aki csukott szemmel rontott neki a hatalmas fának és Kagura egyre mélyülő döbbenetére felszaladt a fejpántjáig és - mintha ez nem lenne elég-, tovább rohant, egészen fel a csúcsáig. A fiatal Hyuuga elkerekedő szemmel figyelte a jelenetet - ez a fiú volt a leggyengébb mindenben az Akadémián, aki még a vizsgán is megbukott, mégis... Most olyan könnyedséggel hajtotta végre a feladatot, mintha mindig is ezt gyakorolta volna.
- Mostantól ez a fejpánt az enyém! - kiáltotta le fentről. - Hacsak nem vagy képes utánam jönni és megszerezni!
Hideg tekintettel nézett volt tanulótársára és lassan leporolta magát. A másilnak többbbszöri sikertelen próbálkozás után végre sikerült nehéz léptekkel ugyan, de felszaladnia a csúcsig, Katashi-ig, ahol egy pillanatig egymás szemébe nézhettek - aztán mindketten leestek.
- Miért tetted ezt? - kérdezte megrökönyödve a vállát fájlaló fiú, aki felfedezte a melegséget a másik tekintetében.
- Azért mert... Én mindig a riválisod voltam - felelte Katashi vigyorogva.
Kagura meghökkenve tátotta el a száját és visszagondolt korábbi találkozásaikra. A fiú mindig zárkózottnak tűnt, de akárhogy is kutatott az emlékei között.. Nem talált olyan alkalmat, amikor ne lett volna ott. Hálásan mosolyogva az égre pillantott, nehogy zavarba jöjjön.
- Méghogy egy bukott diák legyen a riválisom.. Egek..
Ígéretéhez híven ezután több időt töltött el csapattársaival és felfedezte, hogy a tanuláson és a klánon kívül is létezik öröm az életben. Addig igazából egy saját maga által létrehozott burokban élt és nem mert kilépni onnan, de a sensei-nek köszönhetően elegendő ösztökélést kapott, hogy ezen változtasson. Sensei-e segítségével tanulta meg a vízen járás fortélyait, ami azért okozott nehézséget, mert a hullámoknak megfelelően kellett változtatni a chakra áramoltatását, de a sensei útmutatásával sikerrel járt. Kapott csapaton kívüli feladatokat is, a családját azonban kezdte aggasztani, hogy még mindig nem ébredt fel a Byakuganja.
A Hokage-ceremóniát megelőzően négy nappal küldetést kapott, ahol nem a megszokott csapatával kellett együttműködnie. Ő volt a legfiatalabb, ezért már az első találkozáskor lenéző pillantásokkal sújtották, amit tovább tetézett, hogy nem aktiválta még a családja egyedi képességét. Megpróbálta kizárni a zavaró tényezőket és csak a küldetésre koncentrálni, így előttük is ridegnek tűnhetett.
Első este különös álmot látott: tökéletes sötétség, melynek közepéből egy fehér szempár nézett vissza rá. Olyannyira megrémült saját szemeit látva, hogy el akart fordulni, ám akármerre nézett, a szem mindig középen maradt.
- Halld a szavam - szólt egy hang a fejében. Kétségbeesésében befogta a füleit, ám a hang nem szűnt meg. - Tudnod kell, hogy léted gonoszság övezi. Velejéig romlott vagy, aki csak tettei barátai iránti szeretetét. Azért jöttél létre, hogy ölj. Hamarosan eljövök érted... Legyél készen.
Kiverte az izzadtság mire felkelt és reszketett a rémülettől. Mikor a társai megkérdezték mi baja, csak a fejével tudott inteni, ők pedig nem firtatták tovább a dolgot. Csakhogy ez még két másik este is megismétlődött, a negyediken pedig magát látta kívülről, amint egy hatalmas holló magasodott elé.
- Halld a szavam: lelkedben gonoszság lakozik. El kell, hogy jöjj hozzám ez az egyetlen esélyed, hogy ellenállj a csábításnak. Aktiváld a szemed!
- Byakugan - szólt a fiú csendesen.
- Holnap el kell jőnöd az északra csobogó vízeséshez, ahol megjövendölöm sorsodat. Ha ellen akarsz állni a pusztításnak... Én megmenthetlek.
Furcsa nyugalommal kelt fel reggel. Körültekintve valami vöröset pillantott meg - ahogy arra kapta a fejét, egy vértócsa tárult a szemei elé. Hátraugorva meglátta a testeket és elborzadva a szeme elé kapta a kezét.
- Te tetted ezt... - hallotta a fejében. - Jöjj el hozzám...
Leeresztve kezét ridegen meredt halott társaira  és egy szó nélkül megindult a megadott irányba. Útközben nem szólt egy szót sem, csak az elmúltakon elmélkedett. Egy idő után aztán megállt, néhány kilométerre a vízeséstől.
- De maradt még bennem bármi emberi? - Kérdezte magától és az ellenkező irányba kezdett lépdelni. Valami megrezzent a közeli bokorban, ám ő nem foglalkozott vele.
Útja messzi, veszélyes vidékekre vezetett - ő jól ismerte őket, ám bárki másnak az életébe kerülhetett volna idejönni. És el is érte célját...
- Mit csinálsz, kölyök? - szólt egy fenyegető hang a háta mögött. Kagura elmosolyodott.
- Genjutsu - jelentette ki határozottan. - Genjutsut bocsájtottatok rám álmomban és azon keresztül beszéltetek hozzám. Csakhogy a negyedik napon nem aludtam... Valóban aktiváltam a Byakuganomat és láttam, miben mesterkedtek. A társaim is csak egy genjutsu voltak. Ki vele, kik vagytok?
- Heh... Nem rossz, kölyök. De hogy jöttél rá a trükkre...?
- Nem jöttem rá. Egyszerűen nem tudtam aludni és mivel nem aludtam... Nem lehetett szó álomról, csakis genjutsuról - mosolygott a fiú veszélyes nyugalommal. A férfi szemében harag gerjedt.
- De akkor most itt a vége.


- Terepmunka emberek, terepmunka! - kiabált lelkesen Akihiko. - A 36-os számú Kugi kiképzőterep vár már ránk! - Az osztály harsány éljenzésben tört ki.
- Kinek az engedélyével...? - kérdezte egy árny a sötétben. Kagura sziluetteje rajzolódott ki a sarokban.
- Heh... Mintha kellene rá engedély! Már majdnen Geninek vagyunk, egy ilyen meg sem kottyan.
- Azt hiszed? - vonta fel szemöldökét a Hyuuga. - Az a terület nem véletlenül tiltott.
- Akkor talán gyere velünk - mondta gúnyosan a fiú. - Bàr egy Hyuuga, aki még fel sem oldotta a Byakuganját... Nem tudom milyen segítséget nyújthat számunkra.
- Veletek megyek, de nem kalandvágyból, csupán kedvességből. Hogy ne essen bajotok.

- Mondtam én, hogy nem lesz itt semmi gond - vigyorgott Akihiko. Büszkén toporgott sértetlenül, míg minden társát sebek tarkították. Kagura haragosan szemlélte, aminek érzése rögtön el is párolgott, amint a fiú elmozdította lábát. Előreugrott, hogy megmentse a biztos sérüléstől, ám ahogy a levegőben lendült előre, a drótok is aktiválódtak és a másik helyett felé indultak meg. Rémült döbbenettel várta a végzetes csapást, amikor valami erős hirtelen megragadta és vele együtt felszállt. Mikor kinyitotta a szemét, sensei-ük állt előtte látszólag nyugodtan.
- Ez a terület nem véletlenül tiltott a számotokra. Jelen helyzetben örülhettek, hogy egyáltalán éltek. Akihiko... Mit tettél volna, ha Kagura meghal? Hogy lettél volna képes leélni az életedet ezzel a tudattal? Kagura... A másik veszélybe sodrása, csak hogy aztán megvédd nem kedvesség. Hanem önhittség. Remélem ez az alkalom megfelelő leckének bizonyul számotokra.


Kagura sosem hitte volna, hogy az a nap duplán értékes lesz számára. Tett egy lépést balra és a csapda aktiválódott - számos dróthuzal egyszerre moccant, hogy az ellenfél köre tekeredjenek, ám az egy füstfelhő kíséretében eltűnt. Kagura odasietett, mikor elmúlt a veszély.
- Fenébe... - Körülkémlelve a területet nyomok után kutatott, hátha valami elvezeti őt a rejtekhelyükhöz, de... Semmi. Társai igazi holléte felől sem talált semmiféle információt. Minden eltűnt, ő pedig nem tudta, hol kereshetne.. Átértékelte a helyzetet és úgy döntött, visszatér a faluba, ahonnan a segítségükre küldenek valakit.
Hosszú és fárasztó volt az út haza és valami különös érzés kapta el, mikor a falu közelébe ért. Valami nem stimmelt. Megszaporázta lépteit és hamarosan meglátta a pusztulás első nyomait: a ledöntött falakat. Ahogy egyre közelebb jutott, egyre több minden ütötte meg a szemét és ő annál dühösebb lett, minél többet látott. Haragjában elvesztette önuralmát és öntudatlanul is tüzet kezdett lehelni; a lángokat majdnem félrenyelve köhögött, amíg nem sikerült rendbehoznia légzését.
- Mi a fene történt itt?! - üvöltötte, kieresztve a maradék tüzet a szájából.


//A karakter "magánéletéről" azért nem esett túl sok említés, hogy érzékeltessem: ő az edzésnek szentelte az életét eddig, ezen pedig a játéktéren szeretnék majd változtatni.
A társait látva pedig azért nem rohanták meg az érzelmek, mert akkor már tudta, hogy egy genjutsu alatt áll, ám ezt még nem akartam az ellenőrző Staff tudtára adni - ezért a szegényes leírás.//