Ourio-völgy

Mikor elhagyom a banditák rejtekét örömmel látom, hogy már nem esik a hó. Bár még mindig hideg van egy fokkal jobb így. A hó ropogott alattam ami bár zavart egy kicsit, de az évek alatt megszoktam. Azért érdekes, hogy mindig is ilyen hidegbe és hóba éltem és mégse szeretem. A völgy még messze volt szóval volt időm, hogy kigondoljak valami. Ha a térképes ember igazat beszél akkor valami nagyon jó dolgot kell kitalálnom, hogy észrevétlenül bejussak. Már jó ideje mentem mikor megláttam a völgyet és benne a kis falut. Ahogy a szemüveges fickó monda, nincs nagy ellenállás. Viszont nehéz úgy megközelíteni, hogy ne vegyenek észre. Ekkor egy mennyei fénysugár villant át az agyamon. Egy olyan jutsu amit minden genin tud. egyszerű, de mégis tökéletes. A Kakuremino no Jutsu használtam. magamra terítettem egy fehér köpenyt és hason csúszva közelítettem meg a falut. Utólag rá kellet jönnöm, hogy ezzel csak az az egy baj van, hogy a hó amin fekszek azért elég hideg, de remélem, hogy megéri.Egy kis résen keresztül kiláttam a ruha alól és láttam, hogy közeledek. Még nem vettek észre és remélem így is marad.

//Semmi gond. Valószínűleg most én se írok sokkal többet XD//

Egyre közelebb kúszok a faluhoz ami blokáddal van elkerítve. A jutsu bevált és nem vettek észre. ha ninják lennének lehet, hogy már rég lelepleződtem volna, de mivel csak egyszerű parasztok így nem valószínű, hogy észre tudnának venni. Már ott voltam előttük. Öt ember alig felfegyverezve és azok a fegyverek is igen silány minőségűek voltak. Legközelebb hozzá egy fáradtnak tűnő ember volt. Vele kezdem és majd meglátjuk, hogyan tovább. nem volt sok időm kitalálni, hogy mit csináljak mert már nagyon közel voltak így nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy lelepleződök. Persze ebben az esetben sem kellet sokat várni az ötletre. Gonosz és hatékony módszer. Fogtam magam a földön elfordulva kigáncsoltam az álmos fickó. A Katanát ami valószínűleg kiesik a kezéből elkapom és ketté vágom az embert. //már ha ezzel a kardal lehetséges ez XD.// Ha ez sikerül akkor odaugrok a másik ember elé és megpróbálom levágni a fejét. Felugrok a halott ember vállára és onnan elrugaszkodva a következő szerencsétlen felé veszem a légi utamat. Sajnos nem tudtam eléggé elrugaszkodni így hóba estem, de mikor földet értem csináltam egy bukfencet és abból félig felállva átszúrtam az ellenfelemet majd hátraugrottam várva, hogy mi lesz.

//ennyi jött most. ja és ezeket képzeld feltételes módba sajnos későn vettem észre, hogy rosszul írom és nincs kedve kijavítgatni.//

A támadások nem teljesen úgy jöttek ki ahogy én azt elterveztem, de nem is annyira gond mivel elérte amit akartam. Már három emberrel kevesebb van a csapatba. Tudtam, hogy nincs sok időm mivel a blokád másik oldaláról is futnak felém. Ami most fontosabb, hogy két paraszt közvetlen közel van hozzám. Odarohantam a lándzsáshoz és megpróbáltam kirúgni a kezéből a fegyverét. A lábamat nem teszem le hanem egyből lendül visszafele amivel megpróbálom elgáncsolni majd miután a földön van leszúrni. Ha ez sikerül akkor felszedem a lándzsát és a másik paraszt felé hajítom és megpróbálok a nyakába célozni. Látom , hogy már megpróbáltak körbekeríteni. Elindulok az egyik felé. Futok és közbe beledobom a kardot. Ha beleállt és nem dőlt el rögtön akkor ráugrok a testére kiszedem a kardot majdan onnan elrugaszkodna egy hátra szaltót nyomatok amivel közel kerülök egy másikhoz és azt megpróbálom levágni. Ha a csávó eldől akkor csak kiszedem a kardot a testéből majd a legközelebbi embert próbálom levágni.

A támadásaim sikeresen betaláltak még ha nem is mindig oda ahova én szerettem volna. A kapitány erős rúgását éreztem a gyomromban. Ekkor a földre kerültem és megpróbált leszúrni. Nekem sikerült elgurulnom előre és egy közelben lévőt megöltem. Már nincsenek sokan. Viszont a kapitánnyal még meggyűlhet a bajom. Ekkor veszem észre, hogy elkezdett esni a hó. Utálom. Nem baj most nem ezzel kell foglalkoznunk. Előveszek négy shurikent és mindegyik ember felé dobok egyet. Ekkor gyorsan a kapitány fele kezdek futni és megpróbálom megvágni először oldalról majd felülről. Ha ezek nem sikerülnek akkor hátraugrok majd onnan elrugaszkodva lendületből csapom meg.

//sry, hogy ilyen kevés lett már megint .//

A támadások nem teljesen sikerültek úgy ahogy én akartam. A kapitány páncélja megvédte őt és ez volt a nagy szerencséje. Ezek után hátraugrottam, de kicsit elnéztem mert pont egy parasztra sikerül esnem. gyorsan megöltem. A kapitány túl messze volt így rávetettem magamat egy másikra akit szintén sikerült megölni. Már csak a kapitány maradt meg egy olyan akibe mélyen beleállt a shuriken így ő hamarosan jobb létre szenderül. Igazából ennél a havazó borzadálynál a halál is jobb lehet. ezért van az, hogy amint lehet elhagyom ezt az országot. csak azt nem tudom hova menjek. Most mindegy mivel nincs idő ilyenen gondolkodni. Most az a feladat, hogy megöljem ezt az embert. Shushin no jutsut használva elsuhantam mellette és megpróbáltam az újonnan felszedett kardal megvágni. Ha ez nem sikerül akkor ugyanezt a jutsut használva elmegyek mellette és a hátára egy robbanó cetlit tapasztok majd mikor kellő távolságba értem aktiválom. Valószínűleg valamelyik támadásomba majd a halálát leli az illető még ha ilyen erősnek is mutatja magát. Hiszen ő csak egy egyszerű katona. Még csak nem is ninja. Egy ilyen ember nem lehet ellenfél számomra.

Rég volt már amikor utoljára ebben az országban jártam. Akkor még minden más volt... Nem voltunk ennyire közel a háborúhoz, Kirigakure tagja voltam és magányos a szüleim elvesztése miatt. Most azonban elveszett shinobi vagyok, a háború meg már tényleg a nyakunkon van. A legfontosabb viszont az, hogy kiderítettem a szüleim hollétét és megbosszultam a halálukat. Csak hát mindennek meg van az árnyoldala. A szüleim gyilkosai halottak, én pedig továbbra is elveszettként bolyongok a világban és kereshetem a helyem.
A bosszúm beteljesítése után elvállaltam egy küldetést, amiben csak annyit értem el, hogy a társam, Mosa az életét vesztette. Kiváló harcos volt a kutya, kár hogy kevés időt töltöttünk együtt. Az viszont, hogy a sikertelen küldetés után, miért pont itt kötöttem ki, azt nem tudom.
Tehát újra itt vagyok a Hó Országában. Ezúttal sikerült épségben átjutnom az ellenőrzéseken, így nyugodtan folytathattam az utam az ismeretlenbe. Nem tudom hol vagyok éppen, de úgy tűnik ez egy fontosabb karaván út, legalábbis a nyomok erről árulkodnak. Azonban most semmi és senki nem közlekedik erre, egyedül én. Általában büszkén viselem Kirigakure fejpántját, most azonban szeretnék minden balhét elkerülni, ezért el van rejtve a ruhámban.
Jelenleg a megszokott sötét ruházatomat viselem, ami fölött egy állatbőrből készült bunda van, így nem fázok a hidegben. A kardom most is az oldalamon lóg, lényegében direkt úgy hordom, hogy látható legyen. Így remélhetőleg a söpredék elkerül és nem próbál meg kirabolni.
Mondjuk erre jelenleg nem látok esélyt, ugyanis senki sincs a közelben. Vagy mégis? A levegőben valamilyen különös illatot érzek, mintha parfüm lenne, de ebben nem vagyok biztos. A biztonság kedvéért a kardomra teszem a kezem és ott pihentetem, hátha valaki szeretne megtámadni.

A parfüm illatával nem foglalkozok túl sokat, inkább folytatom az utam. Nem tudom hova megyek, de előbb utóbb biztos megérkezek valahová, ahol majd pénzt szerezhetek. A rabló életre tuti nem fogok ráállni, továbbra is becsületes maradok, megtartom azt a becsületkódexet, amit Kiriben neveltek belém.
Lényegében továbbra is megmaradok az, aki eddig voltam, csupán annyi változott, hogy már nem vagyok a régi otthonom tagja. Az átlagos napokat elfelejthetem, az egyszer biztos. Most már mindig azt kellesz lesnem, mikor akar valaki levadászni és bezsebelni a fejemért járó összeget. Vajon mennyit érhetek? Biztos nem sokat, hiszen alig csináltam valamit. Majd egy fejvadász irodában megérdeklődöm mennyit is érek valójában! Most viszont vár az út és hív a természet.
Sajnos egy kényszermegállót kell beiktatnom az utamba. Nyugodtan lekanyarodok az útról és a közeli erdőbe sétálok. Gyorsan lerendezem a dolgomat, majd vissza indulok az útra. Út közben felveszek a földről némi havat és alaposan "bekenegetem" a kezemet, ezáltal letudom a kézmosást. Mire vissza érek az útra, meglátom a parfüm gazdáját. Nos, nő akinek az illatát érzem enyhén szólva is gyönyörű. Mintha magában beszélne, vagy csak szitkozódik? Nem tudom eldönteni, alig értem.
Egy helyben állok és várom, hogy oda érjen hozzám. Közben természetesen alaposan megbámulom, ha észreveszi, ha nem. Egyáltalán nem foglalkozok ilyesmivel. Tehát alaposan szemügyre veszem, így feltűnik az is, milyen lábbelije van. Nem éppen az ilyen időjáráshoz való, pláne nem az ilyen havas terepre. Még szerencse, hogy a pénzemen vettem váltó cipőt is, bár ahogy elnézem az ő lábára kicsit nagy lenne. Viszont egy ilyen bájos teremtést nem hagyhatok cserben, segítenem kell rajta!
- Elnézést, Hölgyem! - szólítom meg, amikor már nagyon közel vagyunk egymáshoz. - Meg tudná mondani nekem, merre van a legközelebbi település? Nem vagyok ide való és nem ismerem a járást. Esetleg tudna nekem segíteni? - hangom végig ugyanolyan, tisztelettudó.
A válaszát csendben meghallgatom és alaposan odafigyelek. Nem lenne jó, ha eltévednék, mert nem balra kanyarodtam, amikor jobbra kellett volna, vagy valami hasonló. Egy ilyen tájon még nekem is nehéz lehet túlélni, hiába vagyok kiképezve a túlélésre. Idegen a terep, nem tudom milyen állatok vannak erre. Ráadásul az ilyen fagyott fákat meggyújtani is nehéz. Tehát figyelmesen meghallgatom a válaszát. Utána még esetleg felkínálhatom neki a váltó cipőmet, csak míg egy településhez nem érünk, de először válaszoljon!

//Elnézést, hogy csak most válaszolok, elfelejtettem hogy sikerült játékot egyeztetni//

Akár egy igazi Díva, úgy közelít felém. A kérdésemre szépen csengő hangjával válaszol, de sajnos Ő sem tud sokkal többet, mint én. Viszont érdekesen alakul a helyzet, ugyanis felajánlja, hogy menjünk együtt. Ez nem is tűnik rossz ötletnek! Nem is tudom, mikor voltam utoljára hölgy társaságában, az pedig hogy most egy ilyen szép nőszemély felajánlja a társaságát, elszalaszthatatlan!
- Benne vagyok, mehetünk együtt! A medvéktől ne tartson, majd én megvédem! - felelem.
Ezután bemutatkozik. A neve is nagyon szép... Suyiko kisasszony. Nem tudom milyen nevet találjak ki magamnak. Maradjak Vándor? Nem, inkább bemutatkozok valamilyen álnéven, minthogy egyszerű Vándor legyek.
- Örvendek a találkozásnak, Suyiko kisasszony! A nevem Masaki Kao, de hívjon csak Kaonak! - ekkor óvatosan megfogom a kezét és kezet csókolok.
A keze jéghideg. Valamit igazán felajánlhatnék neki, csak hogy átmelegedjen a teste. Sajnos nekem sincs meleg ruhám, csak ez a bunda, meg a többi ruhám, ami rajtam van. Viszont nem lehetek önző!
- Engedje meg, hogy felajánljam a bundámat önnek, illetve van egy váltócipőm, ami erre az időjárásra tökéletesen alkalmas. Ha jól látom, a papucsa sincs a legjobb állapotban! Mással sajnos nem szolgálhatok, ez minden amim van! Viszont ne legyen szégyenlős, fogadja el nyugodtan.
Ekkor leveszem magamról a bundát és gyengéden a vállára terítem. Ezután előveszem a váltó lábbelit és megmutatom neki. Ha elfogadja, akkor lehajolok és segítek neki cserélni.

//Inkább színt váltok a beszédeimhez, így jobban látható //

Miután ráadom a bundát, megköszöni és feltesz egy kérdést, amire elmosolyodok. Úgy tűnik, nagyon szeretne medvével találkozni...
- Nem, ez nem medve. Ez egy szarvasbunda, ugyanis az nagyon jól véd a hideg ellen. Odahaza is elég hideg volt néhány helyen, így könnyen megtanultam milyen ruhában legyek ilyen helyeken. - válaszoltam.
Ezután haladunk tovább, a lábbelit sajnos nem fogadja el. Pedig szívesen segítettem volna lecserélni neki. Ez van, ezt kell szeretni. A fotózás hírére felcsillan a szemem. Nagyon szép, erre kiderül, hogy fotózták is már... Szívesen megnézném azokat a képeket, de nem akarok bunkó lenni és megkérdezni hol láthatnám a képeit. Legalább kiderült hogy modellkedik.
A kijelentése meglep. Vajon honnan tudja, hogy holnap havazni fog? Van egy olyan érzésem, van még néhány érdekes dolog amit nem tudok róla.
- Ami azt illeti, még én sem tudom miért vagyok itt. Szerintem elvállalok valamilyen munkát, amivel elég pénzt kereshetek, utána talán haza megyek. Még nem tudom mit hoz a jövő. - majd újabb kérdés áradattal halmoz el, mire megvakarom a fejem.
- Nos, valóban ninja vagyok, bár én a shinobi kifejezést jobban szeretem. Még senki sem szerette volna, hogy tanítsam, így ilyesmiben még nem gondolkoztam. Miért, mit szeretnél tanulni? - kérdezem kíváncsian.
- Amíg együtt utazunk, addig ne aggódj a medvék miatt. Kettővel is könnyedén elbánok, de szerintem, ha úgy hozná a sors, akkor tízzel is. Hogy vannak-e medvék errefelé azt nem tudom, mint ahogy azt sem, meddig kell elmennie. Szeretne medvét látni? - kérdezem mosolyogva.
Azt, hogy miért voltam az erdőben, inkább nem mondom el. Kicsit kínos lenne elmondani, tehát arról hallgatok és terelem a szót.
- Megkérdezhetem, Ön hova tart éppen? Esetleg fotózni hívták ide?
Most már beszéljünk róla is egy kicsit. Sajnos nem árulhatok el mindent magamról, így jó lenne, ha valamit megtudnék az útitársamról.

Sajnálom, de mint mondtam a mesélés kezdetén, egy hétig nem leszek. Ezért ez a post, és a feladatod, most jóval hosszabb lesz, egy hét kiesik a nyomulásból, így esélyt adok fejlődésre, saját magad fejlesztésére, és ami a legfontosabb a karaktered fejlesztésére. A feladatod ehhez hasonló lesz -=Itt-Öt szív=-, én megadom a paramétereket, és te egy jóval hosszabb szöveget írsz. A kalandon kívül fogom pontozni, minőség, kreativitás, részletesség, karakterhűség, realitás, és stílus alapján, így azt ajánlom, hogy megírására használt ki az egy heted. Ennek a post-nak a megírására egy hetet adok, ha jövőhét keddig nincs kész, akkor a lehetőséggel nem éltél, és nincs lehetőség e hiba orvoslására, inne folytatjuk tovább. Íme:

Kicsit félreértetted a dolgokat, az hogy egy napod van, nem biztos, hogy arra kell sarkaljon, hogy gondolkodás nélkül cselekedj, különösen háborús időben, egy olyan helyen, ahol a megbízóid hírszerzői nyomtalanul eltűntek. A jutsu-d megidézed, és már támadsz is, hallod a robbanást, de kiderült egy másik házat találtál el, ahol egy kisgyermekes család pihent, és a férfire robbantottad a köveket, dolgozó ember nem lesz már a háznál, pedig ő nem tett semmit. Ez után elkapnak téged és leütnek.

1. feladat - A cellában vagy, ahol a kezeden olyan bilincs van, ami folyamatosan szívja el a chakrád, az őr meséli el neked rendkívül felháborodottan, hogy mi történt, hol vagy, és csak sok unszolás után. Haraggal visel feléd, és ez szövegéből is meglátszik, az inromációkat megtudod, azt mondasz neki amit akarsz, és azt is megtudod tőle, hogy még csak fél nap telt el. Ez a végszó, egy kenyér érkezik, amihez amint hozzáérsz robbanócetlivé változik egy pukkanással, valaki segít, de nem tudni ki. Azt csinálsz vele amit akarsz, bár ne feledd a kezed alig tudod mozgatni, illetve a chakrád szívja a lánc, és ha nullázódsz kimerülsz, elájulsz és ki tudja mikor kelsz, közben a szállítmányt időben kérték, okosan cselekedj. Robbanása a cetlinek mérete miatt, ami kisebb az átlagnál, nagyjából annyi, hogy egy láncszemet tüntet el teljesen.

2. feladat, ha kiszabadulsz, akkor dönthetsz miképp cselekszel, ház, vagy tűnés, h a házat választod a pénzért, akkor nem jutsz el odáig, mert a falusiak elkezdenek üldözni, harcba bocsátkozol velük, de túlerő miatt menekülésre kényszerülsz, majd a falun kívül, kicsit messzebb tudsz csak megpiheni, mert eltűnsz a szemük elől. Fontos, ez nem Yukigakure, ez csak egy egyszerű falu. Amint megpihentél melléd érkezik a kislány, aki figyelmeztet az időre, elmondja milyen hülye voltál és így tovább, te irányítod a beszélgetést. (Karakterhűség az NJk-nál plusz pontot eredményezhet) és itt a beszélgetésnél legyen vége. A harcnál részletes, pontos leírást kérek. Javaslat Word és ott 3-5 oldal

1.




~Mi a franc? Hol vagyok? Mi történt? Arra tisztán emlékszem, hogy felrobbantottam a cetlit, majd hirtelen elsötétült minden, mintha leütöttek volna. És most.. itt vagyok valahol, megkötözve. Valószínű, hogy valami cella lehet, de ez a bilincs.. ez nem mindennapi bilincs. Mintha folyamatosan szívná a chakrámat. Igen, egyre inkább azt érzem, hogy gyengülök. Gyorsan meg kéne tőle szabadulnom, különben végem.~ gondolta Kaiji, majd az őr felé fordult nagy nehezen és megszólította, próbált információkat szerezni jelenlegi helyzetéről.
- Hé, te! Hol vagyok és miért hoztatok ide?- kérdezte, de válasz nem érkezett. Ez kissé felhergelte a shinobit, majd nyomatékosabban megkérdezte ugyan ezt. - Hol vagyok és miért hoztatok ide? Tudni szeretném, hogy mégis, miért vagyok itt és, hogy mi ez a bilincs, ami rajtam van! - mondta, majd reménykedett a miharabbi válaszban, hiszen gyorsan kellett cselekednie, ha nem akarta, hogy a bilincs teljesen leszívja az erejét.
- Mégis mit gondolsz hol vagy? Egy cellában természetesen! Az ok, amiért ide kerültél igen egyszerű.. megöltél egy teljesen ártatlan férfit, ok nélkül! A bilincs pedig egy speciálisan a shinobik részére készült bilincs, ami folyamatosan szívja az áldozat chakráját. Felháborodásra semmi okod, inkább annak a szegény családnak van, aki most miattad csonkult meg. Mivel megölted az egyetlen pénzkereső embert, így most nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Ráadásul egy gyermek maradt apa nélkül, te szégyentelen gyilkos! - mondta teljes mértékig felháborodva az őr. - Örülj, hogy egyáltalán még életben vagy. Nesze, itt a vacsorád, egy darab száraz kenyér. - lökte oda a valóban kőkeményre száradt kenyeret Kaiji elé, majd elment.
~Értem. Szóval a robbanó jegyzet célt tévesztett, és engem elkaptak. Azt hiszem nem készültem fel eléggé erre a feladatra. Persze túl sok információt sem kaptam erről az egészről. De talán még van időm befejezni a feladatot.~ gondolta, majd miután látta, hogy az őr még hallótávolságon belül van utána kiáltott.
- Mennyi ideje vagyok ide bezárva?- kérdezte, majd várt a válaszra.
- Fél napja! Még fél nap és a bilincs teljesen leszívja a chakrádat, aztán mész a „vágóhídra”. - mondta az őr, majd megengedett egy kis mosolyt az arcán.
~Ezek szerint van még fél napom arra, hogy kijussak, és befejezzem ezt a küldetést. De ez az átkozott bilincs nagyban megnehezíti a dolgomat. Gyorsan ki kell találnom valami stratégiát, amivel kijuthatok innen.~ amint befejezte ezt a kis gondolatfuttatást a darab kenyérért nyúlt, hiszen minden csepp energiára szüksége lesz a kijutáshoz. A kenyérhez érve az átváltozott egy pici robbanócetlivé. Kaiji nagyon meglepődött, néhány másodpercig reagálni sem tudott.
~Mi a fene..?! Ez, hogy került ide? Valaki segít nekem? Talán az a kiscsaj, akitől a megbízatást kaptam. Mindegy, ezt gyorsan el kell tüntetnem. A méretéből ítélve nem lehet túl nagy a robbanóereje így az ajtót nem tudom vele kinyit, viszont ezt a békjót talán le tudom vele szedni.~ eszmefuttatása után az oldalára dőlt, majd átfordult a másik felére, majd pár próbálkozás után sikeresen felvette a földről a cetlit, majd ismét néhány próbálkozás után fel is ragasztotta az egyik láncszemre. Aktiválta, majd örömmel vette észre, hogy a bilincs szorítása lazult, majd le is esett a kezéről. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy hogyan jusson ki a cellából. A legegyszerűbbnek és legkézenfekvőbbnek az tűnt, hogy becsalja az őrt a helységbe, majd egy finom mozdulattal, hang nélkül eltöri a nyakát, majd egy egyszerű Henge no Jutsuval felveszi az alakját, és kisétál.
~Hm.. azt hiszem ez beválhat. De, ha ki is jutok innen még meg kell keresnem a felszerelésemet, hiszen anélkül nem igazán tudok egyről a kettőre jutni. Na, de vágjuk is bele, hiszen az idő most az egyik legnagyobb ellenségem. Viszont nem szabad több hibát elkövetnem, és elhamarkodottan döntenem.~rövid hatásszünet után terve szerint cselekedett.
- Hé, valaki! Nem kapok levegőt! Azt hiszem valaki mérget kevert a kenyérbe! Segítség!- kiáltozott jajveszékelve, persze csak csaliból. Az őr pillanatok alatt odaért, majd bement a cellába. Kaiji már az ajtó mögött várta és egy laza mozdulattal kitörte a nyakát, majd felvette a kinézetét.
- Henge no Jutsu!- mondta, majd elindult a cellából kifelé. A nagy kiáltozásokra odaérkezett még egy őrnek kinéző valaki, aki rákérdezett, hogy mi történt.
- Mi történt? A rab jól van?
- Persze, csak kissé már meg van zavarodva és képzelődik. - válaszolta, majd mielőtt elindult volna feltett egy kérdést. –Ne haragudj, meg tudnád mondani, hogy hol vannak a felszerelései, amiket elkoboztunk tőle? Szeretném átvizsgálni, csak a folyamatos őrjárat eléggé megviselt és elfelejtettem hol van. - Kaiji cseppet sem meggyőzően mondta ezeket a szavakat, de szerencséjére a másik őr elhittem és készséggel válaszolt.
- Persze. A következő elágazásnál balra majd a második ajtó.
- Köszönöm!
~Hm, ez sokkal könnyebben ment, mint azt elsőre gondoltam. Na gyorsan összeszedem a cuccaimat aztán már itt sem vagyok. Mit is mondott? Első elágazásnál balra, majd második ajtó. Áhh, meg is van.~benyitott majd szinte egyből kiszúrta a katanáját, és táskáját. Gyorsan átvizsgálta a táska tartalmát, hogy minden megvan-e, aztán mindent lepecsételt egy tekercsbe, amit aztán zsebre vágott. Miután ezeket befejezte elkezdte keresni a kijáratot. Fél óra fel-alá járkálás után megtalálta, majd elindult felé. Már cseppet sem lepődött meg azon, hogy itt is áll két őr. Sikeresen elhaladt mellettük, majd amint messzebb ért a börtöntől elrejtőzött egy fa mögé és visszavette eredeti kinézetét.
~A chakrám egy részét elszívta a bilincs, szóval nem szívesen, de..~
- Kirigakure no Jutsu!- a köd ismételten leszállt a területre, majd Kaiji ismét egy terven gondolkozott.
~Nos, most, hogy itt a köd, könnyebben el tudnék menekülni, viszont akkor a küldetésemnek lőttek. Ha a ház felé veszem az irányt, akkor számolnom kell az újabb ellenségekkel, akik valószínűleg elég képzett shinobik vagy más zsoldosok. Ejej.. azt hiszem, hogy mégis inkább a ház felé indulok lesz, ami lesz alapon.~ majd sebesen elindult a célpont felé újból.

2.

Kaiji a ház felé tartva különös ellenségbe ütközött. Nem képzett shinobik, de még csak nem is zsoldosok, nem harcosok, hanem a falu lakossága állt előtte mindenféle házipraktikával elkészített fegyverekkel.
~Ez komoly? Komolyan ők akarnak megállítani? Pff.. Na jó, akkor adjunk az érzésnek.~ Gondolta, majd a tekercset előhúzva a zsebéből a lepecsételt katanát ismét forgatható állapotba hozta.
-Kirigakure no Justu!- hangzott ismét a jutsu, ami ködbe borítja a tájat. Ám, amint Kaiji kimondta a jutsu nevét, szúró fájdalmat érzett a testében.
~A francba, a chakrám már nagyon megfogyatkozott, így azt hiszem, hogy ez a csata keményebb lesz, mint gondoltam. Mindegy, ha nem bírok velük, akkor még mindig elfuthatok és gondolkozhatok egy új terven. De egyenlőre még tudok harcolni.~ a fájdalom leküzdése után támadásba kezdett. Az első néhány lakost könnyedén levágta, de idővel szembesülnie kellett a rettenetes túlerővel. Olyan volt, mintha egyet levágna és a helyébe jönnek kettő vagy három, és ez folyamatosan.  A katana sűrűn szórta a szikrákat miközben Kaiji az ellenfelei támadásait próbálta kivédeni viszonylag jó arányban. Ám idővel a fáradtság és a túlerő kezdett rajta felülkerekedni. Néhány csapád már karcolta a karjait, és egy kicsit mélyebb a bal combját érte el.
~A fenébe, ez így nem fog menni. El kell tűnnöm innen. De, hogy? Ennyi ember között nem tudok elfutni úgy, hogy ne szerezzek súlyos sérüléseket. Robbanó jegyzet.. azokkal kijuthatok ebből a szorult helyzetből.~ miután ezt lefutatta a fejében, azonnal a tekercsért nyúlt, majd az összes felszerelését feloldotta, majd a táskájából elővett egy robbanó jegyzetet. A levegőbe ugrott, majd maga alá dobta azt.
- Jibaku Fuda: Kassei! - hangzott az újabb jutsu neve, ám Kaiji ismét szúró fájdalmat érzett. A zűrzavart kihasználva a falun kívülre indult meg a shinobi.  A falusiak nagyon kitartóan üldözték, egészen a falu határáig. Folyamatosan dobálták felé a fegyvereket, amikből néhány eltalálta Kaijit, kisebb sérüléseket okozva ezzel. A határt elérve felugrott egy fára, majd várt. Várta, hogy az üldözői közelebb érjenek.
~Bár menekülésre kényszerültem, azért párat még levágok közülük. Taktikailag lehet nem ez a legjobb választás, de mindenképpen feldobódnék tőle.~ miután a falusiak közelebb értek, Kaiji mögéjük ugrott, majd pár suhintással megölt pár embert, azután a ismételten a határ felé indulva most már el is hagyta a falut.
~Ezek az átkozottak még mindig üldöznek? Mikor adják már fel? Ezt nem hiszem el. Meddig kell még menekülnöm?~ a futás még inkább kifárasztotta, leterhelte a ninját, de muszáj volt menekülnie. Ez volt az egyetlen esélye arra, hogy túlélje. Persze, ha túléli még mindig számításba veszi a küldetés befejezését. Néhány km-i futás után végre lerázta üldözőit. Azonnal valami sziklát vagy fát keresett ahol megpihenhetett. Kb. 20 méternyire látott egy hatalmas sziklát, ami mintha, azért lenne ott, hogy ő pihenni tudjon.
~Jesszusom, de elfáradtam. Pár órát mindenképpen itt fogok tölteni, hogy kidolgozzak valami használható stratégiát annak a fránya aktatáskának a megszerzésére és, hogy kissé feltöltődjek energiával. Van nálam 4 méter drót, még 3 robbanó jegyzet a katanám, és 5 energiatabletta, amiből egyet, azt hiszem el is fogyasztok. A felszerelésem elég hiányos, ez is mutatja, hogy nem készültem fel eléggé.  Ajaj, ebből elég nehéz lesz bármit is készíteni, de, azért megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.  A szerszámkészletet még jó, hogy hoztam, könnyebb lesz a dróttal dolgozni. Nos, akkor mivel 3 jegyzetem van, így 3 darab 1 méteres részt levágok. Miután ez megvan, rátekerek mindegyik darabra 1-1 jegyzetet, majd összetekerem a drótot. Ebben a helyzetben sajnos csak ennyit tudok tenni. Most viszont már megvárom, hogy leszálljon az éjszaka, majd a sötétséget és a Kirigakure no Jutsu által biztosított ködben, elhelyezem ezeket a kis csapdákat a ház körül. Egyelőre viszont megeszek még egy tablettát és alszom egy picit.~ pihenésre törő terveit egy rideg ám fiatal hang törte meg.
- Azt hittem sokkal jobbak a képességeid.. nem hittem volna, hogy így el fogod szúrni. - a hang Kaiji lelkébe hatolt. Olyan érzése lett, mintha maga a halál szólította volna meg, hogy eljött érte és most meg fog halni. – Nos.. időd még van, bár véges, így még van esélyed a küldetés teljesítéséhez. Ám még egy hiba és nem csak a feladatod ér véget, de az életed is. Azt ajánlom, hogy ne legyél még egyszer ilyen hülye és pörögj fel, ha kell a pénz..
- Persze, persze, rajta vagyok az ügyön. - válaszolta Kaiji.