Havas völgy

Uchiha Madara Csüt. 6 Jún. 2013 - 15:34

Széles, hosszú völgy, melyet magas hegyek határolnak. A völgy közepén lévő pusztaságon csupán kisebb dombok nehezítik meg az utat, erdővel alig rendelkező, óriási, havas terület.

**Shiren** Csüt. 6 Jún. 2013 - 21:45

// Pein - Kage Bunshin no Jutsu //

Lassú léptekkel halad előle a hidegben. A Fagy Országa valóban igencsak fagyos és nem csak az irónia beszélt abból, aki elnevezte eme tájat. A fiú nem érzi magát igazán elemében, sokkal inkább feszélyezi és frusztrálja ez a hűvös, havas és barátságtalan vidék. Ugyan barátságtalanul zord terepre tévedt, de hajtotta a gyűlölet. Ugyan csábította az a tudat, hogy valószínűleg hatalmas káoszt hagytak maguk után, bemutatták magukat a kellő belépővel és megkezdődött a rettegés az emberek szívében, de nagyon jól tudta, hogy arról a helyről el kell jönnie... Valószínűleg a megszerzett Kumogakurei fejpánt, azt jelzi, hogy a Földesúr védelmére Kumogakurei ninják voltak felbérelve, így valószínűleg Kumo és Konoha is nyomozást és vadászatot indít majd az elkövetők után. De szerencsére, még Mirubit nem találta meg senki azzal, hogy gyanúsítanák, valamint még a jelét sem adta annak, hogy Konohai Ninja lenne. Még... Kell még Konoha számára majd a jövőben. Ezért miután megbeszélték Itanashival, hogy két hónap múlva találkoznak a Fű Országában, felmarkolta az 1.000.000 ryo-t, majd egy kicsivel odébb, magára öltötte Konohai Chuunin egyenruháját, és megindult Délnek, egyenesen a Gőz Országának irányába.
Hatalmas táskája a hátán, megpakolva mindenféle érdekes dologgal. Vaspántolt esernyője kéznél van, szintén a hátán. Egy mozdulat és előveheti védekezés gyanánt, valamint a bal kezében ott van a táska, amiben a pénzt kapta. Ifu pedig Mirubi jobb oldalán helyezkedik el, Mirubi alakjában, alkalmazva a Juujin Bunshint, mivel így sokkal könnyebben tud a hóban közlekedni.

Uchiha Madara Pént. 7 Jún. 2013 - 13:39

Órák óta sétálsz, a füstölgő falu épületeitől már elég messze kerültél, biztosra veheted, már nem követ senki. Talán azért, mert a félelem és pusztítás, melyet magad mögött hagytál, vagy talán a táj miatt? A végtelen terület talán nagyobb megpróbáltatás, mint amit néhány órája véghezvittél társaiddal. A csendes, sík tájon alig volt fa, valamint egy-két magasabb dombon kívül nem volt semmi, csak hó és hideg. Épp egy domb tetejét közelíted meg, mikor a domb túloldalán ismeretlen, mély üvöltést hallasz.
Ha jobban szemügyre veszed, a dombon túl egy férfi, kezében egy karddal felvette a harcot valamiféle óriás lénnyel. Egy igen nagy méretű macska volt, pontosabban egy fehér tigris. Mérete azonban jóval meghaladta az ellene harcoló férfiét.
Ha tovább figyeled harcukat, láthatod, amint a férfi egy kézpecsét után sokszorozódott, és a létrejött másolatok is segítenek neki a harcban. Felvetődhet a kérdés, vajon miféle klónok ezek? Sima klónok? Elemi klónok? A kíváncsiság vezérel, miközben a harc folytatódik, a nagymacska karmaival tünteti el a másolatokat. Azok viszont egyszerűen szétpukkantak, nem folytak szét, vagy estek darabokra, így az elemi klónokat is ki lehet zárni.
Végül a férfi három másik másolatával körbeveszi az óriás állatot, majd mind a négyen egyszerre alkalmazza az általad is ismert Goukakyuu no jutsu-t. A tűzgolyók nem voltak olyan nagyon, melyek a tieid, de lehet, hogy nem is ez volt a cél. A tigris szőrét megperzselő tűzgolyók elegendőnek bizonyultak. A tigris átugorva a használót elfutott.
A férfi felvette a földre hullott kardját, majd feléd nézett.
- Ki van ott? Gyere elő, vagy nem állok jót magamért - fenyegetőzött, erre már a másik három hasonmás is feléd nézett.

**Shiren** Pént. 7 Jún. 2013 - 15:40

Egy újabb domb. Ez a vidék igencsak embert próbáló és aki nincs ehhez hozzászokva, vagy legalább nem rendelkezik olyan képességekkel mint egy ninja, az nem igazán képes ezen helyen életben maradni. Mirubi egyáltalán nincs hozzászokva a hideghez és a monoton fehérséghez, de a hála annak, hogy Konoha jeles shinobiai közé tartozik - bár a falu ha tudná miket tett, nem így tekintene rá - képes nem meghalni ilyen környezetben. Ám valami eltereli a figyelmét a bosszankodásról. Hangulata valahol most a gyűlölet és a "nekem mindegy" között van. Nem vetne meg egy meleg kuckót, de nem is alacsonyodna le addig, hogy besírja magát valahová... Ez a dolog, ami eltereli a figyelmét, egy hang a domb túloldaláról. Mélyről jövő, furcsa egy hang, amihez foghatót még nem hallott soha. Felsétál tehát a két Mirubi a domb tetejére, majd amint meglátják, hogy mi, vagy mik adják ki ezeket a hangokat. Egy fehér macskaszerű élőlény, ami igencsak nagyra nőtt. Talán még Mirubinak sem lenne könnyű falat.
Mirubit nem igazán izgatta a kardot szorongató férfi sorsa, de ezt az előadás nem hagyhatta ki, valamint kerülni sem volt kedve. Biztosra vette, hogy az embernek esélye sincs a már-már szinte hóba olvadó fenevad ellen. Azonban a férfi valami érdekes dolgot csinált. Fegyverét eldobva, egy ismeretlen kézjelet formált meg. Mirubi izgatottan, hajtva a kíváncsiságtól, kikerekedett szemekkel nézte a férfi által létrehozott technikát, amik klónokat eredményeztek. Tehát ez a furcsa kézjel, Bunshinokat hoz létre. Talán Elemi klónokat? A fiú nem tudta eldönteni, azonban az eltűnő füst és por keverék igencsak ismerős volt számára. Miután a férfi alkalmazta a Mirubi által is ismert Goukakiyuu-t Mirubi biztosra vette, hogy Niyo-sensei is ezeket a klónokat használta mindig, a három fős csapat tanítására. De annak a rózsaszín pudlinak Katon elemű volt az egyik chakraeleme... Akkor elehet, hogy ezek valamiféle Katon klónok? Amint a macskát sikerrel félresöpörte a férfi az útból, Mirubi egyre feljebb lépkedett. Ifunak "Ájt!" intett, minek következtében a macska, Mirubi alakjában, meghúzódott a domboldalon. A férfi felvette kardját, majd a klónjaival együtt Mirubi felé nézett és fenyegetőn ráparancsolt. Nincs mit tenni. Nem akar most harcolni és a férfi egy igencsak érdekes jutsu, valamint kézjel birtokában van. Többet kell tudnia ezekről a klónokról. Ugyebár rajta volt a Konohai Chuunin Egyenruha, így a zöldes öltözetben kitűnt a fehér hóval borított tájból. A dombtetőre állva nézett le a férfira, majd megszólalt mosolyogva.
- Üdvözlöm! Gratulálok a győzelméhez Jii-sama! (Öregemberek megszólítása) Megtudná nekem mondani, hogy merre kell mennem, hogy elérjem a Gőz Országát? Tudja hosszú utat tettem már meg. Éppen a Chuunin Vizsgáról jövök. Talán hallott róla.
Mirubi próbálta lekenyerezni az öreget a szokásos mézes-mázos hangjával, azonban Ifut mindvégig a háttérben tartotta, hogy ha esetleg a dolgok úgy alakulnak, tudjon neki segíteni.

Uchiha Madara Szomb. 8 Jún. 2013 - 13:10

A férfi, miután meglátott, eltette fegyverét, majd megtépázott ruháját megigazítva indult el feléd. A másik három hasonmás is leengedte fegyverét, majd egy pukkanással eltűntek.
- Mit kereshet egy ilyen fiatal kölyök ezen a vidéken? - kérdezte, melyre a chunnin vizsgáról való hazatérést válaszoltad. Ekkor a fickó közelről is alaposan szemügyre vett téged, majd megfordult, és lassú léptekben elindult. - A Gőz országa a Völgy túloldalán található, innen gyalog két nap lehet. Én is épp a Gőzbe indultam, ha gondolod, csatlakozhatsz, veszélyes egy környék. - mondta, majd a zsebéből elővett egy dobozt, kihúzott belőle egy szál cigarettát és rágyújtott - Mi a neved? - kérdezte, majd némán sétál tovább. A férfi nem viselt sem fejpántot, sem más ruházatot, amelyből kitalálhatnád, melyik faluhoz tartozhat. Az égre nézett, merengő tekintetekkel - Konoha - mondta. - Egyszer én is abban a faluban éltem, nevelkedtem és tanultam. Hogy repül az idő - bambult el egy pillanatra.
A havas területnek úgy tűnt, soha sem lesz vége. A férfi csendesen sétált melletted, csupán néhányszor kérdezgetett. Leginkább a vizsgáról és rólad kérdezősködött. Szemeivel folyamatosan a tájat figyelte, néha hátrafordult.
- Nem kis galiba volt itt pár órája. A falut pár ninja szinte teljesen felőrölte. Nem láttad útközben? Állítólag betörtek a faluba és megölték a vezető unokáját, vagy kicsodát. Jó kis balhé lehetett, kár, hogy később érkeztem, kivettem volna a részem - köpött a földre - Gyűlölöm ezt az országot. Meg is érdemli a sorsát. Ez a sok hó és ez az ismeretlen, végtelen puszták, egyszerűen felfordul a gyomrom. - majd az irányt kissé kelet felé terelte, egy magányos domb felé. - Hamarosan vihar lesz, jobb lenne, ha odaérnénk a barlanghoz - mutatott a domb felé - Feltételezem nem akarsz megfagyni. Gyere, van hely még számodra. - majd szaporább létekkel futni kezdett a domb felé. Ahogy mondta, a lábában egy kis barlang található, ahol volt pár ruha ledobva, valamint elégett tűzrakás, és néhány fahasáb. Valószínűleg a férfi élhet itt, most megosztja veled kis szállását, mely megóv a közelgő hóvihartól. A férfi néhány fát tett a tüzelőhelyre, majd alágyújtott.

A barlangban történő párbeszéded és cselekedeteid írd le az est beálltáig.

**Shiren** Szomb. 8 Jún. 2013 - 17:01

Miután Mirubi válaszolt a férfi kérdésére, közelebb kerültek egymáshoz, így mindketten alaposabban szemügyre tudták venni a másikat. Az az öregember nem is tűnt annyira öregnek, mint azt messziről Mirubi látta. Sokkal inkább volt egy olyan külsejű fickó, aki már sok mindenen ment keresztül. Hosszú haja elárulta, hogy nem igazán törődik a testével... Vagy talán csak a stílusa volt ilyen. Kitudja? Nem is olyannyira fontos tényező. A férfi útbaigazította az eltévedt fiút, valamint felajánlotta azt, hogy elkíséri a Gőz Országába. Vagy is nem igazán kíséret, hanem útitárs jelzővel lehetne jellemezni ezt a felajánlást, mivel a férfi is arra felé tartott éppen. Nem csoda, hogy egy olyan Országot akar felkeresni, ahol a legjobban ellazulhat az ember, ezután a fagyos és rideg hely után. Tehát Mirubi a férfival tartott. Egyrészt azét, mert valóban tudni akarta, hogy merre is van a Gőz Országa, másrészt azért, mert meg akart többet tudni arról a technikáról. Ifu pedig csendben a háttérben követte Mirubit, de már nem a fiú képében, hanem a saját alakjában, ami nem annyira feltűnő.
- A nevem Aono Takefumi... - Hazudta a fiú. Úgy gondolta, hogy ha már valaki tudomást szerez arról, hogy Ő maga itt járt ebben az időben, legalább a nevét ne tudja. Ezért inkább álnevet használt - Tehát maga is Konohai ninja volt? Miért hagyta ott a falut?
Kérdezte tőle Mirubi. Igazából egyáltalán nem volt kíváncsi arra, hogy a férfi mit miért tett, de így akart közelebb férkőzni ehhez az emberhez, aki valószínűleg csak egy újabb féreg a Földön. Az út alatt a férfi többször is megszólalt, de Mirubi nem válaszolt, csak akkor ha muszáj volt. Igazából beszéltetni akarta a férfit, de ment ez neki magától is. Nem utasította vissza a férfi meghívását, így tartotta vele a tempót, majd amint megérkeztek be is lépett a barlangba. Itt azonban a készülődések közepette, Mirubi vissza terelte a témát, és kérdezett.
- Nem hallottam csatákról... Bár, ki nem állhatom ezt a hóval födte undorító helyet, de a gyermeket szánom. Tudod Konohai Chuuninként a kötelességem megvédeni az embereket, még akkor is ha nincs parancsba adva. De ha valaki át tudott törni az őrségen, akkor nem kis tapasztalat és erő állhat a birtokában...
Mondta Mirubi majd letelepedett a tűz mellé. Körbenézett és azt a következtetést vonta le, hogy igaza volt a férfi igénytelenségével kapcsolatban, ám Mirubit ez cseppet sem érdekelte. Megvárta míg a férfi reagál, majd újabb témát hozott fel.
- Ahogy a Klónjaiból meg tudtam ítélni, maga igencsak tapasztalt ninja lehet. Olyan klónokat nem sokan tudnak létrehozni, melyek elemi technikákat is tudnak használni. Pláne nem három ilyen klónt... És az a furcsa kézjel... Egyedül a hajdani senseiemtől láttam. Elmondaná, hogy milyen Bunshin no Jutsut használt? Tudja mindig is érdekeltek a klónok, valamint az új Ninjutsuk. Magam is ismerek párat.
Mondta Mirubi, előkészítve ezzel a terepet arra, hogy ellesse annak a technikának a lényegét, valamint a létrehozását. Az idő alatt amíg megérkeztek a barlangig, valamint a bent töltött idő alatt, szemmel láthatólag és érezhetően sötétebb lett odakint. A barlang bejáratából sem jött annyi fény már... Ifu pedig kint a domb lábánál, egészen a bejárat előtt várakozott gazdájára.

Uchiha Madara Vas. 9 Jún. 2013 - 14:10

A férfi látszólag elszomorodott, mikor a menekülésről kérdezted, a ropogó tűz lángjaiban elbambulva gondolt vissza a múltra.
~Lángok. Lángok voltak mindenhol. Minden égett. A sikolyok. A gyermeki sikolyok. És egy hang, Apaaaa. Majd minden elcsendesedett. Egy égő ház, egy reccsenés, és az egész egy szempillantás alatt odaveszett, a ház, a lángok és a sikoly. Eltemettek mindent, ami fontos volt, egykoron.~
- Egy nap, tűz ütött ki a faluban. Épp munkából jöttem haza, késő este volt. Sajnos túl későn értem oda. Azok, akiknek sikerült kijutniuk a házaikból, vízért rohantak, ám - nézett ki a már zuhogó hóviharba - késő volt. Volt egy lányom. Ketten éltünk, ő otthon maradt. Az ajtó eltorlaszolódott, már csak a hangját hallottam, mielőtt az egész össze nem dőlt. A falura banditák támadtak, és miután elegendő zsákmányt szereztek, nem akartak nyomokat hagyni maguk után. Az egész falu porrá égett. Azóta vándorolok, gyűjtöm a tudást és az erőt, hogy ha eljön ismét a végzet, arcon köphessem és felülkerekedhessek rajta. - kezével egy, a földön található kődarabot markolt, melyet jóformán összezúzott.
Ételt vett elő, nyers húst, valamint egy kis szakét. A hangjából ítélve bízhattál a férfiban, nem akart neked ártani. Az üvegbe beleivott, majd feléd nyújtotta. Ha elfogadod, ha nem, a férfi a pár szelet nyers húst egy botra szúrja, majd elkezdi megsütni őket.
- A vihar sokáig eltarthat, jobb lenne, ha itt maradnánk éjszakára. - nézett még mindig kifelé. Majd mikor feltetted kérdésed, kissé elmosolyodott
- Jól láthattad, a klónok képesek voltak elemi támadásokra. A Bunshinok közül talán a legerősebb fajta a Kage Bunshin, az árnyék klón. Ezek a klónok nem illúziók, valamint nem elemi alapon létrehozott másolatok. A Kage Bunshint a használója a chakrajának egyenletes szétosztásával hozza létre. Ezek a klónok egyfajta tökéletes másolatok, melyek képesek szinte mindenre, amire a használójuk. Mintha a saját tested osztanád szét, megosztva a chakrad. Igen komoly technika, azonban nagyon hasznos tud lenni. - elemezte ki technikáját, majd a megsült húsba harapott.

Ha van még a férfihoz kérdésed, abban az esetben tedd fel, majd írd meg a postod a reggel beálltáig.

**Shiren** Vas. 9 Jún. 2013 - 21:57

Mirubi hallgatta a férfi szomorú történetét. Szeszélyes, világuralomra törő érzései még nem voltak eléggé letisztázottak és törvényszerűek a fiúban, így némi sajnálatot érzett. Nem a férfi és még csak nem is a támadás, valamint a tűz miatt, hanem az ártatlan gyermek miatt. Elképzelte, ahogy a kislány tudja, hogy az apja ott van és segíteni akar neki. Gyermeki naivitása miatt a lány valószínűleg azt képzelte, hogy apja, akire egész idáig felnézett és aki mindig megvédte, most is segíteni fog rajta. De amint összedőlt a ház és a fájdalom első jelét megérezte a lány, valószínűleg már tudta, hogy az akit szeretett és aki szerette és az akire hősként tekintett, mist cserben hagyta. És ez szomorú. Mirubi régi énjét ez biztosan megkönnyeztette volna, de most már nem. Most már egyáltalán nem. Csak nézte a tüzet és a vadul csapdosó lángokat. A barlang sötétje miatt a fiú szemére vakító hatással volt a tűz, de egyben a lelkének igencsak nagy nyugalmat jelentett, ami nem is tartott olyan sokáig. Még mielőtt Mirubi érzései ismételten teljesen megváltoztak volna - ez pedig a jelenlegi világnézetét rendítette volna meg - egy félelmetes dolog történt. Egy pillanatra csupán, de megesküdött volna rá, hogy az egyik felcsapó lángnyelvben egy véres arcot látott meg. Hirtelen kizökkent a már-már meditatív állapotból, majd felnézett. A szemei előtt furcsa foltok kezdtek mozogni, amiktől egyáltalán nem látott szinte semmit. Színes foltok, amik kezdtek összeállni. Mirubi saját arcát látta meg a foltokban. Véres és ördögi volt. Mint ha csak Hishimont látná. Rémisztően hatott ez a látvány a fiúra, így hirtelen felpattant. Ügyet sem vetett a feléje nyújtott üvegre.
- Részvétem a lánya miatt... - Mondta semmit mondó, közömbös hangon. Nem az udvariasság beszélt belőle, hanem valahol tényleg sajnálta a kislányt - Hasonló képen halt meg a húgom is. - Kezdett a történetbe, amelynek egy szava sem igaz. Az egész arra irányul, hogy sajnálatot és szánalmat keltsen a férfiban - Szintén egyik nap tűz ütött ki a házunkban. Én az Akadémián voltam, a szüleim pedig küldetésen. A húgom pedig alig múlt el 5 éves... A nagymamámmal volt otthon. Valami balul sült el, és az egyik edény főzés közben lángra kapott. A Nagymamám arcát belepték a lángok azonnal, így Ő a fájdalomtól összeesett. A húgom pedig nem volt tudatában a veszélynek, így bent égett. Én hazaérve csak a ninjákat láttam akik eloltották a tüzet, ám a mamám és a húgom nem tudták megmenteni... Azóta tökéltem el, hogy lehető legtöbb Ninjutsut el akarom sajátítani, így erőre akarok szert tenni és meg akarom védeni a szeretteimet. Ezért jelentkeztem a Chuunin Vizsgára is. Ezért kérem arra, hogy segítsen nekem. Egy perc és jövök...
Mondta a fiú, majd a hideg levegő felé sétált. Kilépett a barlang bejárata elé, majd összeütötte tenyereit, mire Ifu megjelent havasan, vacogva. Az egyik domb lábánál talált menedékre. Szaladt Mirubihoz, aki felvette őt és bevitte magával.
- A neve Ifu. A társam. Remélem nem jelent gondot, ha behozom. Eddig kint fagyoskodott, nem igazán bíztam önben... Tudja senkiben nem szokásom bízni, így támogatásnak hagytam magam mögött. De most már megbizonyosodtam afelől, hogy nincs mitől tartanom. Azonban az a Kage Bunshin technika igencsak hatásosnak tűnik. Ráadásul a kézjel amit használ hozzá, még inkább érdekesnek tűnik. Kérem! Ha ideje engedi, tanítsa meg nekem ezt a jutsut. - Hangja komolyról, esdeklőre változott. Persze mind ez színjáték - Hajlandó vagyok bármit megtenni érte. Akár fizethetek is...
Ajánlotta fel a kétségbeesettséget színlelve a pénzt Mirubi, majd várta a férfi válaszát...

Az éjszaka nagyon lassan telt el. Mirubi végig a Szervezet megalapításán gondolkozott. Annak céljain és annak állomásain. Jobbnál jobb ötletek születtek a fejében, de ehhez mindenképpen szüksége lesz némi segítségre... Ezt pedig egy újabb reggel talán meg is fogja neki adni. Amint a fény beért a barlangba, Mirubi ellenőrizte a pénzt rejtő táska tartalmát, valamint a hátizsákját, majd nekiállt felkutatni a férfit.

Uchiha Madara Hétf. 10 Jún. 2013 - 21:46

A férfi végighallgatta a te történeted is, majd újra a szakés üveget nyújtotta feléd, melynek tartalma már így is fogyott rendesen. A férfi egyre jobb hangulatában volt, dúdolni kezdett a tűznél.
- Hm - mosolyodott el - Szar az élet. Soha sem lehet az ember tökéletes. Mindig közbeszól az élet. Ezért van az, hogy *hükk* itt tartok. Egy barlangban iszom egy ismeretlennel. - majd kicsit eldőlt. - Mit kérdeztél *hükk*? A technikával kapcsolatban. - kissé megrázta a fejét, hogy tudjon tisztán gondolkodni - Segítek neked, de csak azért, mert magamat látom benned. A fiatal énem *hükk* és nem akarom, hogy te is az utam kövesd. Megtanítom neked az árnyék klón technikát. Viszont most aludjunk, pihennem kell nekem is, és neked sem ártana. - majd eldőlt és egy pillanat alatt elaludt, horkolva.

Másnap korán kelsz a barlangban, azonban a férfit nem találod. Megnézed, hogy rendben van e minden, majd miután megbizonyosodtál róla, a pénz a helyén van, kisétálsz a barlangból. A férfi a szikla falát támasztva cigizett, szemei elvesztek a távolban, gondolkodott valamin. Mikor kiértél, megrázta fejét egy pillanatra, majd feléd nézett.
- Újabb nap veszi kezdetét ezen a kihalt, fagyos, istenverte tájon. - szív cigarettájába - Van benn némi étel reggelinek, egyél, utána pedig neki is kezdünk az edzésnek.

Miután befejezted reggelidet, visszasétáltál.
- Mint ahogy már mondtam, a technika lényege, hogy a chakradat kell egyenletesen szétosztani. - majd kezével ismét a tegnap látott pecsétet mutatta, ekkor előjött némi füstben a tökéletes másolata. - Egyenlőre egy klónt tanítok meg, a többi gyakorlással is menni fog már. A klónodat, hasonlóan a sima Bunshinnal, a te arcképedre kell formáznod. A technika nehézsége, hogy egy klónnál meg kell felezned a chakraállományod, mellyel a klón fog rendelkezni. Most próbáld meg létrehozni a Bunshin-t úgy, hogy a chakrad kieresztve megformázod a hasonmásod. Előtte viszont koncentrálj a chakradra, próbálj meg ráérezni annak mozgására, ezáltal könnyebben tudod felezni.

**Shiren** Kedd 11 Jún. 2013 - 22:02

A férfi kinek neve egyenlőre ismeretlen, ott várta Mirubit a barlang bejáratától nem messze. A tegnap esti hóvihar miatt a tegnap hagyott nyomok teljesen eltűntek, így a kíváncsi tekintetek elől is elrejtőztek az éjszaka. Ifu még nagyban aludt amikor Mirubi felkelt. Persze a cuccaik miatt a macska otthonosan érezte magát. A sok idegen szag mellett legalább volt valami "hazai".
A kevéske reggeli után, ami egy pár centis husi volt, Mirubi visszatért a férfihoz, aki elkezdte magyarázni a technika létrejöttét. Mirubi nem ment egyből fejjel a falnak. Ettől Ő sokkalta tapasztaltabb és okosabb volt. Nem próbálta meg egyből véghezvinni a technikát, hanem gondolkodni kezdett.
~ Az a cafka Niyo Sora nem használt kézjeleket amikor megalkotta a klónjait. Ezek szerint a technika kézjelek nélkül is létrehozható, csak magas chakrakontrollra lesz szükség. Ezek szerint a kézjel nem szokványos állása, a chakra megfelezésében játszik szerepet. Ami azt illeti, ez valószínűleg egy lelki és egy fizikai jutsu lesz. Tehát egy Yang és egy Yin chakrából létrehozott Bunshin. Yin chakrával lelket, jelenést és tudatot adok a klónoknak, míg Yang chakrával megszilárdítom és fizikai testet adok neki. Ez nehezebb lesz mint gondoltam... A Konohai Nara Klán, Kage Jutsujai jönnek így létre. Yin segítségével mozgatják és kiterjesztik az árnyékukat, valamint képesek neki erőteljes, szilárd alakot adni, hogy az árny ne csak 2D-ben mozogjon... Tehát itt nem csupán a chakránk megfelezése, hanem a teljes klón materializációja is gondot fog jelenteni. De ugye ha nem próbálkozom, nem is jutok tovább. ~
Fejezte be a gondolatmenetet, majd megformálta a Tigris kézpecsétet és becsukta a szemét. Koncentrálni kezdett csak úgy mint annak idején, amikor az olyannyira gyűlölt Niyo-sensei a chakraérzékelésre, vagyis a szenzorkodásra tanította. Érezte ahogy a chakrája áramlik a testében. Elképzelte magát kívülről, ahogy átlát a testén és látja a saját chakrarendszerét. Egy képzeletbeli vonalat húzott a gerincoszlopa hosszában, majd kettéválasztotta a chakráját. Megformálta azt a furcsa kézjelet, ami leginkább egy keresztre emlékeztetett, majd kiterjesztette a chakráját és megpróbált létrehozni egy Kage Bunshint. Rengeteg chakrát használt fel erre, ám valószínűleg a mennyiség nem mindegy. Koncentrálnia is kell, amit nem igazán sikerült neki. Legfőképpen ezt a gyors és sok chakraveszteség miatt...

Uchiha Madara Szer. 12 Jún. 2013 - 13:30

A férfi csak állt, cigizett és nézte, ahogy koncentrálsz. Azonban a kísérleted nem járt sikerrel, talán a fáradtság, vagy talán a hirtelen jött lehetőség, egy új erő megszerzésére , adott akkora önbizalmat, hogy fejjel futva a falnak pazarolhasd a chakrad. A fickó eldobta cigarettáját, majd melléd lépett, tudta, ha így folytatod, abból semmi jó nem fog kisülni.
- Hé, kölyök, lazíts kicsit. Nem kell sürgetni. A technika rendkívül sok chakrat emészt fel, ne pazarolj. - közben zsebében kutatott - Vedd ezt be, ez segíteni fog - mutatta a tenyerében lévő lila bogyókat.Ha elfogadod, akkor a bogyóknak köszönhetően chakrad ismét feltöltődik, érzed, ahogy szinte túltöltődik az ereidben, tested is megborzong.- Ezek a pirulák lehetőséget adnak, hogy több napon keresztül felemészthesd a chakrad, a piruláknak hála erődben maradsz, sokkal nagyobb terhelést képes elviselni a szervezeted. Csak egyet vegyél be, a túladagolás igen csak káros és veszélyes. - A férfi látja a szemedben az akaraterőt, a tanulás iránti vágyat, ismét az égre néz, tekintete elveszik a távolban, majd visszatér a valóvilágba. - Megmutatom még egyszer, hogy kell létrehozni. - kezével létrehozta ismét a pecsétet, mindeközben magyarázta a menetét, majd létrehozta a másolatot. - Ülj le, csukd be a szemed. Koncentrálj. Érezd át a mozgását a chakradnak, csak így sikerülhet. Ha sietteted, akkor csak elpazarlod az erődet.

2 próbálkozást szeretnék, elsőre nem sikerül, a másodikra létre tudsz honi egy klónt

**Shiren** Csüt. 13 Jún. 2013 - 13:44

Mirubi próbálkozása egyáltalán nem járt sikerrel. A Klón amit létrehozott csak egy félkész, torz és embertelen lény lett csupán, nem pedig egy tökéletes másolat magáról. Ahogy a klón megjelent, úgy el is tűnt a létrehozásától számítva, egy másodpercen belül. A fiú pedig az ájulás szélén járt. Valószínűleg túl sok chakrát halmozott fel és vagy a nem megfelelő módon, vagy pedig csak a szervezete nincs hozzászokva az ilyen hirtelen jött chakraveszteséghez. Zihálva és sűrűn pislogva próbálta megtartani magát, ami ugyan sikerült is neki, de sajnos nem igazán tudta egyből összeszedni magát. Úgy érezte, hogy olyan állapotban van most, mint a pár napja a Megbízásuk után. Csak most ezt az állapotot nem órák alatt, hanem másodpercek alatt érte el, így ez megviselte a szervezetét. Leült a friss, porhanyós, hűvös hóba, majd megpróbálta lecsillapítani szapora szívverését és légzését. Nagyon jól tudta, hogy ez az állapot a chakraveszteség miatt állt be. De azt is tudta, hogy ez a chakraveszteség csak akkor lesz ekkora, ha a chakrakontollja nem a legmegfelelőbb. Annyit már tudott ezekről a klónokról, attól az idegesítő Púderpamacstól, hogy miután megsemmisülnek, a chakra amit raktároztak, visszaszáll a használóba, valamint a klón által megszerzett tapasztalatok is. Tehát Mirubinak be kellett látnia, hogy a chakrakontrollja nem a legmegfelelőbb erre a technikára. Társainál ugyan sokkalta kifinomultabb és sokkalta ügyesebb a chakra manipulálásában, de ehhez a technikához még csiszolni kell rajta. Így a Kage Bunshin no Jutsu nem egy újabb, újból kirázott technika lesz, hanem egy olyan, amiért egy keveset, de szenvedni is kell. A fiú felállt, majd elfogadta a tablettát és félfüllel ugyan, de hallgatta annak hatásait. Mirubi ismereteinek hála, egyből kapcsolt és tudta, hogy ennek a szernek valószínűleg egy igencsak nagyfokú kimerültség lesz a negatívuma, pár nap után, miután a hatása elmúlik. De így legalább, gyorsabban el tudja sajátítani a technikát. Talán mégsem lesz annyira nehéz ez, mint azt elsőre gondolta. Elfogadta és bevette hát a pirulát, majd a férfi újbóli bemutatója után, már érezte is a hatását.
Hallgatott a férfira, így ismételten a hóban helyezkedett el. Chuunin öltözékén keresztül is érezni lehetett a hideget. Persze ez koránt sem meglepő, hiszen a Konohai ruhák, szellősre vannak tervezve az ottani éghajlat miatt, így az itteni hideg környezet teljesen átjárta a fiú testét. Persze erre ráadás volt a jéghideg hó amiben ült, de most egyáltalán nem bánta. Az utóbbi hetekben nem igazán volt képes arra, hogy kiürítse az elméjét, lecsitítsa gondolatait és meditáljon. Legutóbb Négy hónapja került erre sor, amikor nagyapjával a Suiton elem feloldását gyakorolták... Szükség volt ott a nyugalomra és a békére. Mirubi technikái az érzéseiből táplálkoznak. Ezért is nem mondható a fiú "Zseninek". Amíg nem saját erőből, hanem csak érzésekből képes létrehozni a jutsujait, addig sajnos nem nevezeti magát Zseninek. Főleg most nem, amikor egy olyan dologra készül, amire egyáltalán nem lenne semmi szüksége, de csak így képes koncentrálni. Meditálásba kezdett. Legutóbb egy vízesés csobogása segítette Mirubit a meditálásban, de most nincs ilyen. Főleg ebben a felfokozott idegi állapotban, valamint a skizofréniájával, nem igazán menne neki, ha nem lenne a hó és ez a hideg. Igen, emiatt a hideg miatt lesz képes a meditációra és ezt Ő is nagyon jól tudja. Teljesen engedi, hogy átjárja a hideg. Amikor átlépi a holtpontot, megrázkódik. A testén mindenhol feláll a szőr, és minden egyes része libabőrös. Hol van Hishimon? Nem akarja kizökkenteni ebből az állapotból. Hogy miért nem? Azért mert ez neki is érdeke. Bármennyire is nem díjazza a lelki békét, tudja, hogy csak ezzel érhető el az, hogy teljességében képes legyen rákoncentrálni a chakrájára. Mirubi lótuszüllésben a hóban, szétfagyva, de teljes nyugalomban meditált. A szívverése a hidegnek hála, valamint a nyugalomnak, elkezdett lelassulni. Fokozatosan lassult: Először 70-et, majd 50-et és végül már csak 40-et vert percenként. A pulzusa is gyenge volt, valamint a karjai zsibbadni kezdtek. De utóbbi hatás már nem a meditálás, hanem a túlzott hideg következménye. Azzal hogy teste elvonta a végtagokból a vért, Mirubi még inkább érezni kezdte a testében keringő chakrát. Belülről látta magát. Mint ha egy apró, parányi, mikroszkopikus élőlény lenne, úgy cikázott tudata a saját testében. Végigfutott az egész chakrahálózatán, a feje búbjától egészen a talpáig, míg végül vissza nem tért a fejéig. Ekkor Mirubi megmozdította a szemét. Egy fokozatot visszavett a már-már teljesen önkívületi állapotból, de még jócskán meditatív állapotban volt. Érezte ahogy a pirulának köszönhetően a szervezet még több vért és még több energiát mozgósít a gyomrában. De ennek köszönhetően a tabletta kifejti hatását és a fiú chakrája tombolni kezd. De még mindig nem léteznek gondolatok és tettek, csak érzések. A chakra átjárja Mirubi testét, eszeveszett vibrálással és gyorsasággal. Ez az érzet volt az, amely elindította Mirubit visszafelé, és adott neki egy gondolati foszlányt, amivel vissza tud térni a "valóságba".
~ Eszeveszett...~
A szó ami eszébe jutott, a chakrájának jelenlegi tulajdonságát írta le. Ekkor már a folyamat visszafordíthatatlan volt. Mint mikor a fuldoklót rántják ki a fulladás közeli állapotból... Abban a pontban volt ahol neki már minden mindegy és élvezi a fulladásos halált. Visszatérve Mirubi egy hatalmas nagyot sóhajtott. Beszívta a hideg levegőt, ami még inkább lehűtötte a testét. Karjait próbálta mozgatni, de nem igazán ment neki. Kikerekedett szemekkel és a kétségbeesés határán táncolva, próbálta meg felemelni már-már teljesen elhalt kezeit, de nem ment neki. Egyetlen egy ujját volt képes csak megmozdítani. De nem adta fel, tovább próbálkozott. Nem volt olyan állapotban, hogy ismételten, szinte az ájulás és a teljes szívleállás határán, ésszerűen tudjon gondolkodni. A vér fokozatosan tért vissza az ujjaiba, majd a karjába, végül pár percre rá, a zsibbadás is megszűnt. Ekkor a fiú szájához emelte a kezét, majd kézjelek nélkül egy bokor méretű tűzgolyót lehelt ki a száján, egyenesen az előtte elterülő hóba, ami egy kisebb területen megolvadt és a helyén, gőzölgő meleg víz volt. Mirubi a gőz felé tartotta kezeit és azzal melegítette fel testét. Amint úgy érezte, hogy innen már csak ronthat a hideg vízzel a helyzetén, zsebre vágta kacsóit és visszasétált dideregve a barlang bejárata elé. Beállt abba a leült és kilapított helyre, ahol az imént meditált majd, begyűjtve a meditáció alatt gyűjtött tapasztalatokat, valamint a kiürített fejével, könnyebben gondolkozva, nekiállt a jutsu megvalósításának. Most nem sietett, csak szépen lassan, óvatosan vonta ki a chakrát és óvatosan használta fel. Ugyan a tomboló chakrát nehezebb irányítani, de még mindig egyszerűbben elsajátítja a jutsut így, mint sem a tabletta nélkül. Megformálta a kézpecsétet és koncentrálni kezdett. Lassan, fokozatosan vonta ki chakráját. Nem akarta elsietni. Tudta, hogy ha gyorsan végezné el ezt a műveletet, akkor hirtelen, egy helyről rengeteg chakra használódna el, de ha lassan és egyenletesen vonja ki testéből a chakrát, akkor nem lesz ájulásos rohama. Így is tett. Miután nagyjából készen lett a chakra összegyűjtésével pár méterre magától, mér érezte is, hogy az elvesztegetett chakra fokozatosan újratermelődik a szernek köszönhetően. De most nem állt le ezzel foglalkozni. Nekiállt testet adni a chakramasszának. Yang: Chakra testen kívüli önálló irányítása, majd alakítása. Tömörített és formálta a chakráját. Először az alakot akarta megadni. Ez a klón nem egy pukkanás kíséretében jött létre, hanem szépen lassan megjelent, ahogy egy Oboro Bunshin. De ennek a klónnak a teste már teljesen fizikális volt. Megsüllyedt a hó a talpa alatt. De valami nem stimmelt. A Klón csak állt és nem mozdult. Talán túl sok a Yang chakramanipulációból. Mirubi eltüntette egy pukkanás kíséretében a klónt, majd hangosan gondolkodóba esett.
- A klón egy valós fizikai testtel rendelkezik, amit Én hozok létre a chakrámmal. A rááldozott chakrából pedig Ő képes lesz jutsukat használni ahogy Én is. Mindenben megegyezik velem, még a gondolkodásunk is. Ezt a Yin természetű chakra teszi lehetővé, ugyanis a chakránkban egyben a tudatunk is átáramlik. Ezért lehetünk képesek, a chakránk egy kisebb részét lepecsételve, a halálunk után is testet ölteni egy rövid időre. Persze csak bizonyos személyek fejében. Mindenképpen egy személyre kell helyezni a pecsétet, hogy azzal a minimális chakrával a tudatunk beszélni tudjon vele. Tehát, ha úgy hozok létre egy Kage Bunshint, hogy a megalkotom a fizikai testét, valamint elég chakrát adok neki ahhoz, hogy saját tudattal rendelkezzen, akkor elméletileg meg is vagyok a technikával. De ez nem igazán egyszerű...
Mormogta magában Mirubi, majd ismét megpróbálkozott a technikával. Ujjait egymásnak szegezve, csak úgy mint ha két kard csapódna össze, megalkotta azt a furcsa kézpecsétet, chakráját kiterjesztette és várt. Már egy kicsivel gyorsabban ment mint legutóbb, de még nem eléggé gyorsan ahhoz, hogy egy pukkanással hozza létre a klónt. Lassan testet öltött a chakra, majd végül Mirubi befejezve az utolsó simításokat is, lezárta a kettőjük közti chakraáramlást így a klón "felébredt". Pislogott egy-kettőt, majd Mirubi felé fordult.
- Hogy kerültél od... - Nyelte el a klón a kérdést - Tehát Én vagyok a klón... - Mosolyodott el - Remek!
Mondta, majd egy pukkanás kíséretében eltüntette magát.

Uchiha Madara Pént. 14 Jún. 2013 - 10:49

A férfi mindvégig figyelemmel kísérte próbálkozásod, majd végül egy sziklára ült a barlang bejárata előtt és cigizett. Végignézte a meditációdat, egy szót sem szólva, nem akarta megakasztani a tanulási folyamatod. Tudta, hogy a tabletta, amit adott, hatásos lesz, és a benned lévő akaraterőnek ad egy löketet, amellyel képes lehetsz elsajátítani a technikát.
Beigazolódott a gondolatmenetele, pontosan nem tudta ő sem, hogy mióta meditáltál, azonban miután felkeltél, majd a kézpecsétet elmutattad, hirtelen két test állt egymás mellett. Az újonnan létrejött test megszólította gazdáját, majd eltűnt.
A férfi ekkor állt fel, tapsolva.
- Szép munka volt, kölyök. Sikerült a technikád. Azonban most gyere be, túlságosan is sokat ültél kinn a hidegben - hívott be a barlangba, ahol tüzet rakott, majd egy szakés üveget nyújtott át neked. - Tudom, hogy kiskorú vagy, de ez segíteni fog átmelegedni. Igyál. - A tűz lassan ropogni kezdett, a meleg hamar átjárta a kis barlang belsejét, így egy könnyebb megfázással, de átvészelted a meditációdat.
A nap folyamán túlságosan is sok chakra felhasználás miatt úgy döntöttetek, a barlangban maradtok, reggel folytatjátok az utat.
- Tedd el ezeket - nyújtott át egy dobozt a tablettából, melyben még 9 db volt /Hyourougan/, majd ételt kezdett sütni.

Ha van kedved, megvárhatod a reggelt, és a férfival együtt indulhattok tovább, azonban ha nincs kedved a társaságához, ott is hagyhatod, az este ledöntött szakék után a férfi mély álmából semmi sem keltheti fel reggelig.

A tanulásod lezárom, sikeresen elsajátítottad a technikát, valamint a szép postokért + 3 chakra-t is jóváírok neked.

**Ayanokoji Takashi** Hétf. 28 Aug. 2017 - 21:04

// Kaguya //

Sosem voltam egy vezéregyéniség, legalábbis sosem tekintettem magamra eszerint, még akkor sem amikor a maradék túlélő rám adta volt vezérük köpenyét. Persze, szívesen állok az emberek élére, de vezérnek, vagy főnöknek egyáltalán nem nevezném magam. Egy pásztor vagyok csupán, ki megpróbálja legjobb tudása szerint terelni azt, akit csak tud. És így is lett.
Idővel azon kaptam magam, hogy a körülöttem lévő emberek egyre jobban megbarátkoztak a gondolattal, hogy közéjük tartozzak, sőt, talán még én is egy kicsit. Azt hiszem érthető, hiszen mindannyian eleget veszítettünk életünk során, hogy egy hajóban tudjunk evezni. Noha az, hogy ők mind egytől egyig a családtagjaim és a rég eltűnt vérem leszármazottai igen csak nehéz emészteni. Nem meglepő, hisz egy olyan ember köré csöppent ez az egész, aki soha életében nem tapasztalta a családi otthon melegét, vagy akár egy szülői mosoly röpke pillanatát.
Elég kényelmes, még a végén megszokom. A kanapé melyen egy jó ideje heverésztem kezdett egy kicsit a saját szentélyemmé válni a kiálló rugók ellenére is. Persze, volt egy pofátlanul nagy és kényelmes francia ágy a volt vezér szobájában, de hogy én nem alszok ott az több mint egyértelmű volt. Történt is egy nap, hogy lekecmeregtem a bútorról reggeli sétámra, (természetesen oldalam fogva végig, a bordatörés nem gyerekjáték, még Naomi kezei mellett sem) és egy középkorú földműves férfi állított meg.
- Szép reggelt, Takashi-sama!
- Kérem, nincs szükség ilyen jelzőkre. – Nem csak azért, mert furcsa ilyen és ehhez hasonló megszólításokat hallani, hanem mert nem érzem magam méltónak erre. A férfi levette szőrmés kapucniját és közelebb lépett egy magabiztos bólintással.
- A fekvőhelye. – Kezd bele a kastély felé tekintve. – Megjavíthatnám, ha szükséges.
- Köszönöm, de nem szükséges. Még a földön is szívesen elalszom, egy ilyen kanapé kifejezetten jót tesz nekem. – Fejeztem be egy félmosollyal. Tovább is mentem utamon, holott a férfi tekintetéből úgy tűnt, hogy még is csak rá akarna bírni a döntésem megváltoztatására. Furcsa, hogy mindenki azt hiszi, hogy tartozik nekem valamivel. A gyermekeik és nőik többsége az enyészeté lett, mégis hálálkodni akarnak. Lehet azért a kevésért, ami még megmaradt nekik. Hm. Pedig én csak a feladatomat végzem, egy új világ, egy szebb jövő érdekében. Nem hittem volna, hogy lesz olyan ember, aki ezért hálás lesz. Talán már nem is igazán hiszek az igazán hálás emberekben. Kezdek szkeptikus lenni? Vagy csak még jobban szkeptikus lettem?
A sétám további részén kibotorkáltam a falu szélére, hol volt egy kedvenc helyem. Egy havas kis szikla, ami az erdő szebbik felére nézett. Az ég is tiszta volt, szinte kristálytiszta, hóviharnak még halvány jele sem volt. Megfogva kifakult szemem világát elgondolkodtam.
- Mi lesz, ha majd ismét meg kell védenem ezt a maréknyi embert? Még két ép szemem sincs ahhoz, hogy időben láthassam a közelgő veszélyt.
- Megint mag…
- Áh! – Így csúsztam le a kedvenc kövemről. Tessék, erről beszélek, még őt sem tudtam észrevenni.
- Elég nehéz elhinni így, hogy megmentettél minket.
- Ehh. Igen, megint magamban beszélek. – Segített felállni Naomi, majd leguggolt elém.
- Jobban odafigyelhetnél, mi lett volna, ha a rossz oldaladra esel?
- Még jobban eltöröm a bordám az előző alkalomhoz képest?
- Igen. Ugye tudod, hogy hiába sétálsz el előlem, akkor is be kell venned a gyógyszereidet?
- Nem szeretem őket, tompa leszek tőlük. Nézd, még a tegnapi adag se ment ki belőlem. Nem mellesleg olyan szavak is kijönnek a számon, amiket azt hiszem, csak gondolok.
- Jobb mellékhatás, mint az intenzív öklendezés óránként kétszer. – Erre csak elhúztam a számat, talán még gyerekesnek is tűnhettem kívülről. Talán.
- Elhiszem, hogy nem szívesen veszed be, de te is jól tudod, hogy muszáj. – Sóhajtottam egyet. Tudtam jól, hogy ez egy ördögi kör, hisz azért nem akarom bevenni Naomi készítményeit, mert elnyomott reflexeimmel egy újabb támadás, vagy veszély esetén nem tudok küzdeni, vagy segíteni, úgy ahogy az kellene. Ám, ha nem veszem be az adagjaimat, akkor nem javul eléggé az állapotom és lehet túl későn fogok meggyógyulni teljesen, ezáltal is nyitva hagyva a falut újabb veszélyek irányába. Elvégre, ki tudja milyen gyorsan és milyen messzire terjed a hír Ibuzáról? Nem akarok újabb követőket ezen a területen. Ezt mind jól tudta a nő is, és emellé még nagyon jó emberismerő is volt. Jól tudta, hogy könnyen makacs tudok lenni, így hát odanyomta mellkasomhoz a mozsárt és a mellé használandó fiolát, majd továbblépett.
Egyszerű. Ezt elrágom, azt megiszom, utána pedig megpróbálom nem kihányni. Napjaim java része ezzel telt, míg nem el nem jutottam arra a szintre, hogy elfogadhatóan tudtam használni testemet. Az első alkalmat megragadva természetes környezetem megteremtését céloztam meg és edzésbe kezdtem. Nem vagyok ostoba, hogy túlterheljem magam az első adandó alkalommal, de nem is fogom nyalogatni a sebeimet ameddig nem lesznek újak. Karom kinyújtása, csuklóm forgatása, pillangó izmom nyújtása, hasam megfeszítése, mind-mind fájdalmat okoztak oldalamnak, habár nem annyit, mint amennyire számítottam. Fekvőtámaszaim közepette éreztem kimerülésemet, de úgy fogtam fel, mint csomópontot, amit át kell lépnem. Ekkor történt, hogy Naomi rám nyitott.
- Takashi! – Reflexszerűen vetődtem a földre és pattantam fel.
- Ez nem az aminek látszik!
- Hát akkor mi? – Kérdezte felháborodva az anyáskodó nő. Családtag, vagy sem, Naomi pár nap alatt az orvosommá, a nővéremmé és az anyámmá nőtte ki magát, még hozzá ezt mind egyszerre. Nem voltam hozzászokva a törődés efféle impulzusaihoz, ezért taijutsu specialistaként a legjobb módszerhez folyamodtam: a lábaimat használtam. A legközelebbi nyitott ablakhoz siettem és chakrát vezetve a talpamba kiugrottam rajta.
- Takashi!! – Hallottam az ablakon át szűrődve, de már máshol jártam, egész pontosan a kastély falán, félmeztelenül. Elég komikus látvány lehetett távolról, hát még közelről. Miután leértem a szilárd talajra egy furcsa érzés fogott el, olyan, amilyet még soha nem éreztem. Kellemetlen volt, mégis örömmel töltött el. Talán azért is, mert a közelemben lévő lakosok mind jót mosolyogtak, néhányan még el is nevették magukat. Zavarba jöttem, nem tagadom. Fejem hátulját vakarva nem tudtam, hogy próbáljak meg visszamosolyogni, vagy eleresszek egy kínos nevetés szerűséget, vagy csak haladjak tovább. Mindegy is volt, ez alatt az idő alatt könnyen beért Naomi, nem csoda, hisz jól ismerte a leggyorsabb utat a kastélyban. A környező nevetések és mosolyok szinkronban lettek elfojtva, mindenki hirtelen kezdte el folytatni a munkáját. Egy lágy tapintást éreztem a vállamon.
- Ugye tudod, hogy azt mondtam nem végezhetsz fizikai munkát az első napokban?
- Igen. – Feleltem a hátam mögött lévő nőnek, kinek hangja komoly volt, szinte érezhető volt, azaz orvosi düh, ami mélyen lappang az engedetlen páciens irányába.
- És azt is tudod, hogy én keverem ki a gyógyszered? – Néma csönd. – A környéken könnyen tudok olyan hozzávalókat szerezni, amitől két napig ülsz a vécén, vagy pont ennyi ideig áll a zászlód. – Szintúgy síri csönd, talán egy kósza nyelés tőlem, de abból is a leghalkabb fajta. – Szóval, engedelmes leszel és követed az orvosi utasításaimat, hogy egy egészséges férfi állhasson a falu újjáépítése élére? – Meleg szavak, hideg hangnemben… Azt hiszem a kedvencem. Bólintok egyet, mire egyből meg is fordít a nő és könnyed mosollyal az arcán megfogja a kezem. – Na, látod így sokkal egyszerűbb lesz mindenkinek! – Erre visszafojtva felröhögtek páran, de Naomi tekintetére azonnal elhallgattak. Lehet neki több tekintélye van, mint nekem. A napjaim ebben a kellemes környezetben teltek. Kellemes? Igen. Azon kaptam magam, hogy nem hogy csak magamra öltöttem a vezér köpenyét, de kezdtem élvezni is. Ez az érzés hol bosszantott, hol kérdések tucatjaira bírt, de legtöbbször, csak megnyugtatott. Szóval ilyen érzés, ha van valakinek otthona? Nem, nekem Kumogakure az otthonom. Ez, ez valami más.
Egyik nap kora reggelén Naomi kopogására ébredtem, ki egy tál zöldséggel kívánt kedveskedni. Az ablakon átszűrődő halvány napsugár tökéletesen megvilágította a nő porcelán bőrét, kinek tekintete és megjelenése sugárzó volt az elmúlt napokhoz képest. Nem volt nehéz észrevennem, ez tény, de vajon miért nyílt ki ennyire? Esetleg ilyen gyorsan el tud érni a béke érzése az emberekhez, és ha igen, hozzám miért nem? Mindenesetre jó volt látni, belső részem nagyja azt kívánta, bár miattam lett volna ez a kivirágzás, belsőm maradék része pedig még tovább akarta segíteni ezt a bizonyos kisugárzást… Így hát szokatlan lépésre szántam magam.
- Remélem a tálban van répa is, javítja a látást. – Utaltam teljesen használhatatlan szememre. Naomi megfagyott egy pillanatra, talán egy gyors gondolatot szánva a kérdésnek, hogy vajon nevethet-e egy ilyen viccen. Pár másodperc után engedett a kísértésnek és szája elé téve kezét elkezdett nőiesen kuncogni. Jó érzés. Jó érzés volt nevetni látni és tudni, hogy miattam van. Félmosollyal kezdtem neki az ételnek és félmosollyal is zártam. Persze Naomi nem hagyott magamra, szerintem kötelességének érezte, hogy biztosítsa az étkezésemet (na, nem mintha gond lett volna vele akármikor is).
Idővel gyorsabbnak tűntek a napok bizonyos pontjai. Amikor kiültem a kőre, hogy az eget nézzem, amikor segítettem a földműveseknek, amikor ettem. Túl kényelmessé vált volna ez az egész? Nem, nem hiszem. A fejem hátsó részeiben még mindig érzem, hogy nincs teljes biztonságban itt senki. Ezen kívül viszont voltak fagyott pillanatok is, például este. Félálmomban Naomi ágyamra ülésére ébredtem. Lágyan cirógatta meg rövid hajam tincseit.
Szemeim teljes kinyílásának idejében egyből megláttam a nő lenge öltözetét.
- Meg fogsz fázni.
- Nem, ha szorítasz egy kis helyet. – Ezt, nem kéne. Gondolataimmal ellentétben szorítottam helyet bőségesen a nőnek, ki egy mosollyal nyugtázta. Egy olyan mosollyal. Az otthonom elhagyása óta ismerem ezt a mosolyt, szintúgy Naomitól, a másiktól. Ez az a mosoly. Tudni illik kevés tapasztalatom alatt rájöttem valamire. Egy nő, ritkán elejtett vad és akkor sem igazán. Egy nő vadász, és akkor mosolyog így amikor már csattant a csapdája, legyen az hosszútávú, vagy rövid. Naomi csapdája, mint kiderült, igen csak rövidtávú volt. Elfordultam, hogy ne érezzük magunkat kellemetlenül, mire ő hátulról átölelt, lágy kebleit hátamnak nyomva. Ez így nem lesz jó. Ujjai lassan táncoltak mellkasomon, mire egy hűvös izzadság csepp csúszott le halántékomon. Hagytam, hadd kalandozzon egy kicsit, de amint veszélyesebb területekhez ért korrigáltam mozdulatait. Ő nem tudja, hogy egy klánból vagyunk, nem akarok kockáztatni.
- Jó éjszakát, Takashi. - Csalódás helyett egy lágy csókot éreztem nyakamon, míg el nem nyomott az álom mindkettőnket egymás közelségében(mondanom sem kell, engem kicsit nehezebben). Másnap reggel ismét Naomira ébredtem, de immáron lépteire. Elég magabiztos már ahhoz, hogy ne érezze a kopogás szükségét? Azt hiszem ez érthető. Egy ébresztőben, egy gyümölcstálban, egy jó hírben és egy hozzám intézett napi teendős listában volt részem már kora reggel. Mi lett volna, ha történik is valami köztünk? Rá fog a szoba kitakarítására? A letelepedés témát felhozva határozott véleményt nyilvánítottam.
- Találkozni akarok velük, utána eldöntjük. – Ültem fel. Újabb kérdésére meglepettség nélkül válaszolok. – Igen, jól vagyok. – Mostanában egyre gyakrabban kérdezi, furcsa. Homlokomra lehelve egy csókot kitessékelte magát, mire én magam maradtam gondolataimmal. Tényleg csak babonásak lennének az öregek? Egy rossz ómen… Ki vagyok én, hogy megfoghatatlan dolgokat egyből elutasítsak? Zetsut sem tudtam volna elképzelni, ki tudja, mi van még a világban. Felkelve a szokásos sétámat kezdtem, a szokásos éghez való vágyakozásommal. Ismét ugyanabba a helyzetbe csöppentem, Naomi mellettem állt én pedig a kövön ültem, csak két különbséggel. Egy, nem borultam le róla, kettő, kellően jó állapotba voltam, hogy már ne kelljen készítményekre támaszkodnom.
- Megint gyönyörű az ég.
- Igen.
- Szerinted egyszer elérhetjük a felhőket, vagy a csillagokat?
- N-nem tudom. – Kellően megzavarta a nőt kérdésem mélysége, egy ilyet se hallott még tőlem.
- Egyszer a felhők fölé akarok jutni, vajon ott mi van? És azon felül? Vajon le tudok hozni egy csillagot az égről? – Kis szünet. – Ti Ayanokojik miben hisztek?
- Mi? Hát nem is tudom… Mindenki másban, de egyben biztosan egyezünk. Hogy van helyünk ebben a világban és ezt senki sem veheti el tőlünk. – Fölnéztem az égre.
- Hmm, igen. Ezek szép szavak. Én is hiszek bennük. – Ha itt nem is, egy új világban.
Este mindketten késői beszélgetésünket folytattuk Naomival, mire ő jó éjszakával búcsúzott, én pedig nyugovóra tértem. A kanapé ma kifejezetten kényelmesnek bizonyult, túlságosan is. Az álom hamar jött a szememre.
- Nos, mi lesz? Hova vezeted őket? – Egy távoli alak, arca sötét, ruhája nem látszik.
- Egy új világba.
- És mégis azt hogy tervezed? Madara segítségével?
- És a saját erőmmel, igen.
- Magabiztosnak tűnsz. Vajon akkor is az leszel, amikor a csontodat nyakláncként fogják hordani az ellenzőid? – Szólni akarok, de szám össze van ragadva, mintha elolvadt volna. – Mikor a szeretteid halálát újra és újra át kell élned? – Egyre hangosabb. – Amikor a saját elveid taszítják a föld alá mindazt, ami értékes ezen a világon? VÁLASZOLJ!
Felriadok. Rémálmom egy valós idejű robajba mutálódik, amiről egyből tudom, hogy igazi. Felkelek, és ruháimat összeszedve körülnézek, de Naomit nem találom sehol, csak egy ismeretlen alakot, ki masszív erővel csapódik be elém. Szavait nem tudom kivenni, de tetteit ezer közül is felismerném. Ölni jött. A falu és emberei kikkel egyre szorosabb kapcsolatba kezdtem lenni semmissé váltak. Naomi! Fogaim összeszorulnak tettei láttán, mosolya és megjelenése is csak fokozza ezt. Erre figyelmeztettek az ómenek, de mit tehettünk volna? Szedjünk össze mindent és kezdjünk el vándorolni? Pillanatok alatt elpusztította azt a csekély boldogságot, amit okozott nekem ez a közösség. Abnormális testét végigmérve akarva-akaratlanul is bevillant az eset, amikor félmeztelenül menekültem Naomi elől. Mindenki hogy mosolygott, nevetett… És ő elpusztította. Naomi még élhet. Első érzéseim nem magam felé irányultak, sokkalta inkább a körülöttem élők és holtak felé, pedig nekem is volt miért aggódnom bőven. A férfi egy hatalmas emberi gépezetnek tűnt, nagyobb volt, mint Aianheddo és izmosabb, mint akárki, akivel találkoztam. Varratok, üvegszem és hegek. Semmi jó előjel, főleg nem a nyakán tündöklő vágásnyom, ami minden bizonnyal egy gyilkossági kísérlet maradéka. Sajnálatos módon egyáltalán nem végzett vele, sőt, még az is elképzelhető, hogy erősebbé tette. Mégis mi ő? Fenyegető hangja idegtépő volt, mintha ismertem volna már a legrosszabb rémálmaimból. Mire tovább elemezhettem volna már el is kapott és a magasba repített puszta erejével. Csak repültünk és repültünk. Szorítása szinte lazíthatatlan volt, tisztán éreztem, hogy egy kis plusz erő és fájó bordáim helyett az egész testem ripityára törik. Ahogy haladtunk fölfele érezni kezdtem, hogy teste abnormális meleget áraszt. Hát ez meg? Egy generátor van a szíve helyett? Vagy azt a jutsuját készíti elő, amivel elpusztította a falut? Csak repültünk és repültünk. Naomi képe bevillant és az, hogy a felhők fölé vágytam… Nem így.
Egy hófödte tájon landolunk, amit én egy gurulás segítségével tompítok. Fél térdre ereszkedve meghallom a férfit, ki életemre tört. Jól sejtettem, hogy kiszemelt magának. Játszani akar velem, lehet csak azért repített ide el, hogy fitogtathassa az erejét, hogy megfélemlíthessen. Nem csak játszani akar velem, össze akar törni lelkileg is. Mégis honnan ismerném őt? Az előttem landoló fejpánt túl sokat jelent számomra, így elsőre csak megfogom és felállok. Meg van égve a széle. Jobban megnézve… A szívénél is van seb, nem fázik, a bőre szinte hófehér. Nem lehet egy sima ember, vagy génkezelt, vagy félig gép. Lehet mindkettő, sőt, valószínű. Nem is fázik, ahogy látom. A férfi monológja megjelenésével együtt egy új szintre emelte a halálközeli élmény kifejezését, pedig még nem is csinált semmit ellenem.
- Ryuu…? – Súgom magam elé, de lehet a férfi is hallja. Nem, nem, nem lehet. Ő… Nem. Nem, ő halott. Felrobbant, a szeme a számban volt… A szeme. A szeme? Megszorítom a fejpántot és kinyújtom ellenségem elé. Nem érdekel! Arcom elszánt lesz a kezdeti félelem és rettegés helyett. – Ha tényleg mindent tudsz rólam, akkor azt a két dolgot is fogod tudni, amit most mondok. – Visszadobom a férfi felé a pántot, nem érdekelve hogy pont eléri-e őt, vagy csak elé esik. – El akarod venni az életemet? Már rég meghaltam! – A férfi eddig mutatott tendenciái alapján nem sieti el a dolgát, így lassan elővenném villám chakrára érzékeny pengémet és magam mellé lógatnám. – Mivel olyan sok mindent tudsz rólam, ezért biztosan azt is tudod, hogy ma valaki holtan kerül ki ebből a harcból. Nem érdekel, ha végtag nélkül kell kiharapnom azt a rothadó szart, amit a szívednek nevezel. Nem érdekel, ha az utolsó leheletemmel viszlek a pokolra. Az sem érdekel, hogy ki vagy. Megpróbálod elvenni mindazt, ami kedves számomra, és ezért soha nem bocsájtok meg. – Lassan elkezdenék sétálni felé, még mindig lelógatva kardomat. A hó ropogása, valamiért úgy hatna, mintha csontokon lépkednék. Esetleg a klánom csontjain. Túl erős, én is tudom. Túl gyors, én is tudom. Szívem egyre gyorsabban zakatolna, érezném, ahogy az agyam konstans figyelmeztetne a halálra, ami bármelyik pillanatban bekövetkezhetne. Érezném, ahogy a lábaim instabilabbá válnának. Félek, én is tudom. A határozott mondataim meglepőek lehetnek a testem reagálásához képest, de számomra nem. Érezném, hogy ez a harc ebből fog állni. Hol rettegni fogok, hol én leszek a legelszántabb férfi a földön. De egy biztos, mindent megteszek, hogy megöljem. Nem érdekelne egy új világ, nem érdekelne a falu újjáépítése, nem érdekelne Madara és nem érdekelne Zetsu sem. Csak ki akarnám tépni a szívét. Pár lépés után egyre jobban gyorsulnék, míg nem elérném a futás szintjét. Ekkor rántanék egyet a tűkilövőmön és 5 senbont lőnék az irányába. Nem sebzésnek szánom őket, sokkalta inkább elterelésnek és felmérésnek, elvégre kunait nem dobhatok, mert az ő gyorsaságával elkapja és belém vágja pillanatok alatt. Ezután egyből a raiton shunshinos elrugaszkodást alkalmaznám, hogy jobb oldalról, magaslatból tudjak támadni. Túl nagydarab a fickó, csakis fentről támadhatom, ha érni akarok valamit. A technika után egyből egy tsuten kyakuval támadnék, amit a fejére céloznék, ezzel egyetemben villám chakrát vezetnék a pengémbe. Számításaim szerint könnyedén megállítaná támadásom, ezért, amint lehetőségem van raiton chakrás pengémmel egyből támadok, ha kell a férfi testét használva lendületnek, vagy pörgési talapzatnak. Ha minden semmisnek bizonyul, vagy egy erőteljes/veszélyes támadást észlelek, egyből hátrálok, meg se fordulna a fejemben, hogy védekezni próbáljak, vagy hárítani. Minden az ellenségem felmérésére menne, még ha a testem épségét is kell ehhez feláldoznom. Egyidejűleg rettegnék és akarnám letépni a fejét. Düh és félelem.

// Csempésztem bele egy kis humort is, ami a karakter történetében először fordult elő, ha csetlő-botló, akkor az ezért (is) van. //

Ootsutsuki Kaguya Hétf. 4 Szept. 2017 - 14:24

//Ejj, bocs a késésért. +5 chakra.//

A férfi felé kezdesz rohanni. Egyenlő erejű és intenzitású düh, valamint félelem járja át tested, és lelked. Ellenfeled csak bámul rád, szemeivel szinte invitálva: „Gyere. Támadj, ha mersz.” És te mersz. Rohansz, majd futás közben kilősz öt senbont, amik nemes egyszerűséggel lepattannak a férfiról. Már megállapíthattál egy dolgot: vastag a bőre. Sima ütésekkel nem mész semmire. Végül is, ezt leszűrhetted volna abból is, hogy miután több száz méter magasságból zuhant a földre, nem törtek ripityára a lábai. De puszta erő kérdése lenne az egész, nem a chakrájával tompított?
Jobb oldalra rugaszkodsz el, egy elemi kitérés segítségével, majd magaslatból támadsz egy tsuten kyakuval. A férfi puszta kézzel kapja el a lábad, mely megtöri annak lendületét. Ettől még a behatás, és a két ellentétes chakra találkozása miatt egy lökéshullám terjed szét, egy erőteljesebb széllökéshez hasonlóan mozgatva a titeket körülvevő, kopár növényzetet. De még így is, hogy a férfi elkapta a lábad, akrobatikusságodnak és tapasztalatodnak köszönhetően, képes vagy szúrni a raiton-pengéddel, melyet a férfi szabad kezével, tenyerével állít meg. Egy kisülés megy végig a tenyerén, majd meg is áll. Nem terjed tovább. Nem rázza meg az áram. Ezután az ellenfeled nemes egyszerűséggel elenged, te pedig ahogy tervezted, hátrálni próbálsz... azonban ennek ellenére az irányodba üt. Hiába vannak hatalmas karjai, nem tud eltalálni, szóval... de várjunk csak.
Az ütése ugyan nem talált be, de az mintha egy lökéshullámot generálna maga után. Sőt, egy pillanatra talán lilán is villant fel az ökle, de lehet, csak képzelted. Vagy nem? A lökéshullám még hátrálás közben elsodor téged, és ha valahogy tompítani akarod az esést anélkül, hogy megsérülnél, el kell dobnod magadtól a pengédet.
A lökéshullámtól úgy érzed, mintha egy orkán kapott volna telibe, de nem sérültél meg, azonban a szád szinte azonnal kiszáradt. Mi volt ez... fuuton? Nem, akkor pengék lettek volna benne. Ez egy puszta lökéshullám volt? Talán taijutsu? Vagy csak puszta chakra-manipuláció? Egy technika, melyet nem ismersz?
- Csak ennyire futja, Takashi? - kérdezi ellenfeled mosolyogva, miközben rátapos a lába előtt heverő otogakurei fejpántra. - Ellenem semmit sem fogsz érni ilyen botor próbálkozásokkal. Erőltesd meg magad... vagy én fogom.
Rátaposott? Dehát oly nagy gondját viselte... ő volt egyáltalán? Valamint, utóbbi mondata elég fenyegető volt. A lényeg az, hogy ellenfeled megindult feléd. Most úgy húsz méter távolságra állhattok. Egyelőre kicsiket lépked, de egyre nagyobbakat. Egyre gyorsabban közeledik feléd, lehet, hogy hamarosan futásnak ered. Készül valamire. Megvárod, vagy próbálsz hárítani? Időt hagyott neked. Játszadozik veled. Készül valamire... de mire?
Miközben lábad hozzáért a tenyeréhez, érezhetted, hogy a teste még forróbb, mint volt. Mit jelenthet mindez?

//Na akkor az állapotjelzők.

Takkancs:
Chakra: 98% (Tsuten Kyaku, mely megszakadt, Elemi Shunshin és Raiton chakra a pengébe)
Állapot: 100%
Elmeállapot: Hmmmm

Miazanyádvagyte:
Chakra: ??? (???)
Állapot: ???
Elmeállapot: Melegittahangulat

EDIT: Kérésre, utólag visszaállítottam az állapotjelzőket az eredeti, humoros, komolytalan hangvételükre. Semmilyen más változtatás nem történt. (09.15.)//

**Ayanokoji Takashi** Szer. 13 Szept. 2017 - 19:06

// Hmmmm. //

A bekövetkezett eseményeket maximális figyelemmel követtem végig, elvégre nem engedhettem meg magamnak az ellenségem analizálásának egyetlen apró esélyének kihagyását sem. Az esésem közben elengedtem kardomat, hogy könnyebben tudjak landolni. Féltérdre tápászkodtam, majd farkasszemet néztem a férfival. Szóval igaz. Gyors próbálkozásom alatt több feltételes igazságra is szert tettem, mely a legtöbb ember szemében előny. De vajon tényleg az-e? A pengém nem sebzi és a rúgásomat is könnyedén megállította, ahogy sejtettem. Ami viszont plusz akadály, hogy a villám chakrám egyszerűen nem érte el. Vagy semlegesítette, vagy elszívta. Gondolkodásom természetesen tervek start pontjainak szolgáltak, de ahogy tovább gondolkodtam egyre szűkebbek lettek a lehetőségek. Ha semlegesíteni tud, akkor abba neki is kell chakrát beleadni, ha csak elszív, akkor pedig megvan az a mennyiség amit egyszerre eltud szívni. Gondolkozz, Takashi... Teljesen kiegyenesedve elrepült kardomra vetek egy gyors pillantást. Tény, hogy nem szívesen hagynám itt a genin korom óta hordozott fegyverem, de az is tény, hogy a jelenlegi harcomba vajmi kevés hasznát veszem.
Számat újrahidratálva tovább folytatom elméleteimet. A chakra elszívás a valószínűbb, elvégre megmagyarázna két dolgot is. Az ütése pillanatában, mintha egy halvány chakrakisülést láttam volna, ha jól sejtem ehhez a raiton chakrám is hozzájárult. Tegyük fel, hogy nincs igazam, akkor is a belső hőjét megmagyarázná egy reaktor, vagy egy olyan szerkezet, amit chakrával lehet táplálni. Ha tényleg nagyban mechanikus, akkor lehetséges, hogy nem tud chakrát termelni már és másoktól veszi el. Rengeteg lehetőség és még több kérdés. Ha viszont annyi chakrája van, hogy könnyedén uralja a testének felszínét, akkor bármilyen támadást semlegesíthet. Lehet megtudja keményíteni a bőrét a fizikai támadások ellen, és az is lehet, hogy olyan edzésen ment keresztül, ami mellé egyáltalán nem kell ilyen technika. Ilyen egyáltalán lehetséges? A szívem mélyén jól tudtam, hogy igen is lehetséges. Mégis ki a fene ő? Amint rátaposott a fejpántra hirtelen bevillant valami. Pecséttechnikák, chakra tárolási technikák, emberfeletti taijutsuk... Elmosolyodtam elmém mélyében. Jogosan mosolyogtam, mivel nem számított. Ami biztos volt, hogy lenéz engem és azt hiszi mindent tud rólam. Játszadozni akar velem és sajátos bosszút akar élvezni. Lehet tényleg mindent tud rólam, és minden egyes porcikámat ismeri. Megindul ellenségem, mire én már tényleg félmosollyal az arcomon figyelek. Lassan lépek, pont úgy, mint ő. Lehet egy ütéssel le tud győzni, még ha azaz ütés nem is talál el. Fokozatosan gyorsulunk mindketten. A teste is forróbb lett, éreztem a rúgásnál. Valamire készül, de nem akkorára, amivel egyből elsöpörhetne teljesen. Lehet, csak mozgásképtelenné akar tenni, vagy megfélemlíteni. Jól látom a férfin, hogy egy csepp kétely sincs rajta. Nem úgy, mint bennem. Nagyot reccsen a hó a talpam alatt, túlságosan is nagyot.
- És akkor most mi lesz, hmm? Megeszed a havat, vagy mi? Azt mondtad éhes vagy!
- Igen, ezért indultam a konyhára... - Egy méretes rúgást érzek a bordáimon.
- Nem érdekel hova indultál! Nyilvánvaló, hogy nem fogsz odáig eljutni. Szóval, mivel kegyes vagyok és a barátaim sem szeretik összepiszkolni az új kabátjaikat, megengedem, hogy ehess egy keveset a hóból mielőtt én egyedül péppé verlek.
- Nem akarok en... - Egy olyan erejű ütés, ami nem való egy gyerek ökleinek belsejébe.
- Mi? Nem hallottalak! Tudod az árulók rontják a rendes polgárok hallását. Belegondolva, ez elég idegesítő! - Belenyomnak a hóba. Lábbal, kézzel, amivel tudnak. Még hogy nem akarják összekoszolni a kabátjukat... Ezt is csak azért mondta, mert nem volt semmi meleg ruhám. Azt akarta, hogy még jobban fázzak.
Rühellem a hideget. Ahogy egyre közelebb értem a férfihez éreztem, hogy egy mélyről fakadó düh kezd úrrá lenni rajtam. Ninja éveim során megbizonyosodtam róla, hogyha az életemért küzdök, akkor az elégnek kell hogy legyen, nem kell még az érzelmeimmel is küzdenem mellette. Átadom magam, nem küzdök. Felgyorsuló lépteim egyre nagyobb dobbanásokat hallattnának. Dum, dum, dum. A szívverésemmel egyhuzamban. Ökleimet megfeszítem, tudom jól hogy szükségem lesz rájuk. Fogaimat akaratlanul megmutatom, szinte vicsorítok. Ha pár méteren belülre érkezek a lelkem mélyére nyúlok, egyenesen ahhoz az erőhöz, amit egy hete használtam(1. kapu kinyitása). Tudom jól, hogy ez a minimum, hogy egyáltalán egy ideig kihúzzam ellene. A bordáim nem kevésbé érdekelnek, ahogyan a környezetem se már annyira. Amikor sikeresen szert teszek az erőmre, hirtelen ugrok ellenségem irányába és egyenesen a szemét célzom, a lendülés közben megalkotott sikolymetsző technikámmal. A jobb szemére céloznék, nyilvánvaló taktikai okokat mellőzve, egyszerűen csak ott akarnám megvakítani, ahol engem is a sors. Talán abban a pillanatban azt is elhinném, hogy ő vakított meg félig. Ha periférikus látásommal látnám, hogy támadni készül, a kanashibarit alkalmaznám mellyel saccolásom szerint kerek 1 másodpercre tudnám megfagyasztani... Ami pont elég lenne nekem. Ha sikeresen kivágom a szemét, egyből hátrálok és nem kísértem a sorsom. Ha minden próbálkozásom hiába, akkor a sebességemre hagyatkozva próbálnék minél messzebb kerülni. Ezen kívül, ha már az erőm megszerzésekor hatalmas veszélyű támadást tapasztalnék, akkor egyből hátrálnék.
Akadna bennem bőven érzelem. Gyűlölet, rettegés, menekülési vágy, túlélő ösztön folyamatos zengése, de legfőképp düh. A nyers harag, amit az elmém tudatos része ad, és amit a tudatalatti része vetít rá ellenségemre és talán saját magamra. Egy biztos, még egyszer nem fogom tűrni, hogy a hóba döngöljenek. Soha.

Ootsutsuki Kaguya Pént. 15 Szept. 2017 - 13:53

Egymás felé haladtok, miközben farkasszemet néztek egymással. Düh, és félelem kavarog benned, ahogy ellenfeledben megvetés és undor. Ez lesz az eddigi legnagyobb kihívásod. Sikerül elérned a benned rejtőző erőt, és kinyitod az Első Kaput. Tested légkönnyűvé válik, mozgásod a szívveréseddel szinkronban gyorsul fel. Egy pillanatra érzed, ahogy a szíved szó szerint vért pumpál az ereidbe. Gyorsuló légzésed kisebb párapelyhekben nyilvánulnak meg. Belégzés-kilégzés. A tempó gyorsul. Az adrenalin az egekbe szökik. Itt az idő.
Hirtelen ugrasz, és hihetetlen gyorsan. Az ellenfelednek mégis olyan, mintha lassított felvételben mozognál. A jobb, átlagnál nagyobb szemére célzol, mely úgy néz ki, mintha a szemgödrébe tuszkolták volna. Ahogy egyre közelebb érsz hozzá, feltűnik neked, hogy a bőr ki is türemkedik alóla, mintha a szemgolyója kifelé tátongana. A sikolymetsző technikád által lehetséges teljes hosszt, ilyen közelségben nem sikerül elérned, de képzettségednek köszönhetően sikerül egy nyílegyenes nyalábot küldened ellenséged szemébe. A mozdulataid hihetetlen gyorsak voltak, még neked is szokatlanul, főleg ebben a hidegben. Azonban az ellenfeled, valahogy, valamilyen általad megmagyarázhatatlan oknál fogva, gyorsabb volt, és a szeme elé emelte a kézfejét, ismét azzal hárítva a villám elemű támadásodat. Ismét láthatod, ahogy kisebb villámnyalábok jelennek meg a kézfején, majd eltűnnek... valahová. Mintha elnyelné őket. A karját olyan hirtelen emelte fel, hogy szinte nem is láttad, egyszerűen csak ott termett. Olyan, mintha az elméd pótolta volna a hiányzó mozdulatokat, és csak azt hinnéd, hogy felemelte a karját. Furcsa... az önelégült mosoly az arcán pedig vészjósló.
Azonban, a "férfi" karja hirtelen megemelését te támadásnak vetted, így alkalmazod a kanashibarit. Nem egy nehéz technika, bár nem is vagy benne túlképzett, mégis tudod, hogy sikerült megfagyasztanod ellenfeled... egy pillanatra. Tényleg csak egy pillanatra. De a mozdulata túl gyors volt ahhoz, hogy időben reagálj, így hárította a sikolymetsződet. Hátrébb araszolsz, hihetetlen gyorsan, ellenfeled azonban nem követ, megáll egy helyben, majd elégedetten hümmög. Arcára egy ördögi mosoly ül ki.
- Azt hiszem ez így elég is. - mondja, majd ismét félig leguggol, mintha elrugaszkodni készülne a földtől.
Ez tudod mit jelent. Ugrani fog. De vajon feléd? Körbenéz. A talpába chakrát koncentrál, látod a lila fényből (pontosabban kisülés-szerű villanásokból), ami körbeveszi mindkét lábfejét. A hó meg is olvad körülötte. Már láthattál ilyet, nem de...? Ellenfeled szeme egy közeli hegyen akad meg. Hunyorít, majd megvillantja sárgásfehér fogait, aztán egy hatalmasat ugrik. Ismét több száz métert repül a magasba, de ezúttal százszor gyorsabban, mint amikor téged szállított el a kastélytól idáig. Egy szempillantás alatt a hegy közelében terem, azonban... valahogy, még a levegőben megáll, majd felüvölt. Hiába ugrott majdnem egy kilométeres távba, idáig hallod a csatakiáltását.
- TENSHO HONRETSU! (Heaven's Command Charge) – üvölti, majd a karja lendítésével egy hatalmas lökéshullámot okoz, melytől szó szerint, megremeg a hegy.
Még mielőtt a földre érne, de zuhanás közben, üvölt fel ismét, miközben egész testét átjárja valamiféle kisülés-szerű állapot (nem igazán tudod hova tenni, olyan, mintha felvillogott volna, mintha egy élő villámhárítóként viselkedne).
- ZEKKU SOKUSHOZAN! (Absolute Void Rapid Slash) – kiált fel ismét, majd hihetetlen gyorsasággal, szemmel alig követhető (neked is az első kapu segítségével van csak elég gyors szemmozgásod és felfogóképességed ahhoz, hogy követhesd a mozdulatait) mozgással kezdi szó szerint, a tenyere ívével darabolni a hegyet.
Több száz ezer jól látható, hatalmas darabokba vágja a természeti képződményt, miközben olyan gyorsan cikázik, akár egy élő villám. Miután a hegy elé ért, és az összedőlni látszik, a darabjai már hullanak is, egy mennydörgésre emlékeztető hang szólal fel. Ellenfeled most már olyan forró, hogy idáig látni, ahogy a bőre egy vörös színt vett fel, mely az éjszakában úgy hathat, akár egy jelzőlámpa fénye.
- MEGIDO! - szólal meg ismét, jól hallhatóan, csak azért, hogy a te füleidbe is eljusson.
Ismét chakrát koncentrál a lábába, majd felugrik, egy tenyerébe koncentrált gömbből kilógó chakra nyalábok segítségével a hegy összes létező, általa feldarabolt darabját húzva maga után (azért egy kis része megmarad). Most egyenesen feléd tart, hihetetlen gyorsasággal. Amint eléggé közel ért hozzád (úgy száz-kétszáz méter távolságra, szemmel nehéz megmondani), a hegy darabjait parittyaként hajítja el a technikája segítségével. A chakrahatás megszűnik, a kezében levő gömb pedig hatalmasra dagad, és berobban, ÉPPHOGY nem ér el téged, azonban a hegy összes feléd repülő darabját igen, felgyorsítva zuhanásukat. Mind egyenesen feléd, vagy a közvetlen közeledbe tart. Olyan, mintha egy meteoreső hullana rád. A hegy darabjai 20 centitől 1 méterig terjengenek, és rengeteg van.
De ha ez mind nem lenne elég, ellenfeled hirtelen mögötted terem. Fogalmad sincs, hogy a fenében tette, sőt, csak onnan tudtad megmondani, hogy mögötted van, hogy hirtelen úgy érezted, mintha egy kályha közelében lennél, és jóleső meleget nyújtott a hidegben. Azonban ahogy hátranézel, hogy szemügyre vedd őt, melyet az Első Kapu adta gyorsaság segítségével megtudsz tenni, még azelőtt, hogy a hegy darabjai lecsapódnának, láthatod, hogy a szemei már sokkal távolabb helyezkednek el egymástól a fején, hatalmas, kidolgozott mellizmait és medencsontját egy darázsderék választja el egymástól (még magasabbá téve őt), mely egy bogár torára hasonlít, és hártyás szárnyai is lettek, melyek átlátszóak. Összesen hat darab, 3-3 mindkét oldalon, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Ahogy megemeli karjait, láthatod, hogy már nem kettőt birtokol, hanem összesen nyolcat, bár az újonnan keletkezett hat sápadtfehér színű, mint a bőre, és testépítő izmainak nagyságával bír, nem annyira amorf, mint a két eredeti karja.
- ASHURA NO YAKUSHIN! (Ashura's Onslaught) – kiált fel ellenfeled.
Nem szükséges üvöltenie a technika nevét. Azért teszi, hogy hallhasd. Hogy tisztában lehess vele. Mind a nyolc kezével egyenesen feléd haladva kezd megsorozni. Minden egyes ütése lökéshullámokat generál, melyek egyre hátrébb és hátrébb taszítanak, de a hatókörük kicsi. Még négy-öt lépés mire elér téged és a lökéshullámok ereje beletaszít a szó szerinti hegyomlás-esőbe, mely feléd tart.
Két hegyomlás (egy fizikailag, másik pedig szó szerint) között összezárva, az esélyeid csekélyek, lehetőséged pedig kevés. Ha a lökéshullám nem lenne elég, fogalmad sincs mi történne, ha az ellenfeled ökle közvetlen kapcsolatba kerül a testeddel. Fogalmad sincs róla, mekkora ereje lehet egészen pontosan, de a technikáiról már láthattál egy demonstrációt.
Illetve, fogalmad sem volt, hogy ellenfeled lehet még ijesztőbb, és még rusnyább, de, sikerült neki. Olyan, mintha félig valamiféle rovarrá vált volna, a hártyás, átlátszó szárnyaiból ítélve repülni is tud. Illetve, már olyan forró, hogy a fehér, sápadt bőre egy vörös színt vett fel.
Másodperceid vannak cselekedni, de szerencsére az Első Kapu által adott gyorsaság és a teli chakra készleted segíthet ebben. Sőt... biztos lehetsz benne, hogy mindez, csak egy demonstráció. Megfélemlítés. A hihetetlen felszabadított erő ellenére, az ellenfeled nem akar megölni. Most már tudod, hogyha akarná, rég megtehette volna. Játszadozik veled... pszichológiai hadviselést folytat.

//Állapotok:

Tacchan:
Chakra: 92% (-5% Sakebi Eigo (coolnév amúgy, tetszik ^^) / Sikolymetsző, mert saját jutsu így képzett benne, amúgy sem tudta teljesen megformálni és ereje teljében használni, kétkörönként -1% az Első Kapuért)
Állapot: 99% (Körönként -1% az Első Kapuért)
Elmeállapot: Whatisthisidon'teven

"Menjaf*szombakaguya":
Chakra: ??? (???)
Állapot: ??? (???)
Elmeállapot: *eszeveszett hahotázás mely során majd kiköpi tüdejét*

Ezúton is gratula azért, hogy sikeresen megfejtetted azt a rejtélyt, mely az egyetlen volt, amiről nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. A kaland végén természetesen beszámítom, a további sikeres dedukciók és intelligens okfejtések pedig kihatással lesznek az eseményekre. Pozitívan. (Asszem. Very Happy

)//

**Ayanokoji Takashi** Pént. 20 Dec. 2019 - 16:24

// Jiraiya a mekkmentő //

Eddig is egyértelmű volt a képességeink közti különbség, de amorf ellenségem nem hagyott semmit a véletlenre és még tovább ecsetelte. Hegyeket szeletel és a sebessége messze meghaladja azt, amit szabad szemmel még lehet követni. Az egész egy játéknak tűnik neki. A technikáit szinte csak prezentálásnak, hencegésnek használja. Mit akarhat elérni? Hogy megtörjek és feladjam?
Mire észbe kaptam két tűz között helyezkedtem el. Egy meteoreső és az egyre undorítóbb külsejű szörnyeteg csapásai közt...
Ha hátrálok a hegyomlás fog maga alá gyűrni, amit ő minden bizonnyal aligha fog megérezni, ha viszont megpróbálkozom a frontális támadással, akkor nagy valószínűséggel még a becsapódások előtt végez velem. A menekülés, hátrálás, kitérés nem opció... Miket beszélek, soha nem is volt! Ahogy a másodperc tört része alatt szemügyre vettem a vérszomjas monstrumot, beugrott egy homályos pillanatkép.
"- Nem vagyok áruló!"
Sadao?! Lehetetlen! Egy pillanatra kikerekedne mindkét szemem, amit kívülről bárminek be lehetne tudni, elvégre ilyen helyzetbe van bőven mire rácsodálkozni. Ha képzelődnék, ha nem, egy dolog biztos. Nem tudom felvenni vele a harcot egy ilyen szituációban. Talán semmilyenbe sem. Nem mintha ez meggátolna bármiben is. Ha annyira mindent tud rólam, akkor azt is tudni fogja, hogy nem tisztem feladni. Már nem... Rég nem. Míg őt valami ismeretlen technika fűti, úgy engem a mélyről jövő érzelmek, melyek egy felfoghatatlan tempójú hurrikánt alkotnak a lelkemben. Egyre nagyobb lendületet vesz valami az elmémben is. Egy furcsa, idegen érzés, mintha egy megfáradt, sötét szobába szépen lassan egy fényt árasztó ajtót nyitnának ki.
Eléggé hideg van, lassan a leheletem is fogom látni. Lenézve a testemre, egy gyermeki alakot észlelek, mintha csak tíz éves lennék megint. Talán azokat a képkereteket eltüzelhetném. Igen. Az éjjeli szekrényből kirámolva, hat darab fa kerettel lettem gazdagabb. Ezeket még az akadémiai éveim elején vettem, azon reménykedve, hogy képek fogják tarkítani a keretek belső részeit. Egy háziállat, barát, család. Ahogy ezekbe a gondolatokba mélyülök valamiért úgy észlelem, hogy sötétebb lett a szobába. Furcsa, pedig a kinti tiszta, fehér hóra ragyog a nap, bőven kéne fénynek lennie.
Egy keret a tűzre. Az ember azt hinné, hogy amibe elég energiát fektet az egy idő után manifesztálódik. Lehet így is van, csak inkább azoknak, akik megérdemlik, vagy szimplán jogosultak rá. Lehet én nem vagyok ilyen ember.
Még egy keret a lángokban. Volt egy csapatom, egy mesterem. Voltak reményeim, de talán nem fektettem beléjük elég energiát. Hogyan is tehettem volna? A chuunin vizsgán végeztem mielőtt még észbe kaptam volna. Karen. Ő belekerülhetett volna a keretbe, nem? Nem. Mások voltunk, nem értett meg.
A fény ismét csökkenni kezd, én pedig még egy keretet dobok a parázs közé. Hiába nő a láng én egyre csak fázok. Nem is velem van a baj. Mindenki mással, igen. Magukkal vannak elfoglalva, nem érdekli őket mások érzései, mások látásmódja. Nem, ők nem akarnak senkinek se jót, csak maguknak. Ezért van itt ilyen hideg, igen. Nem jár erre senki, se barát, se háziállat, se... család?
Az utolsó szavammal egy töredéknyi pillanatig beugrik Takara arca, Naomi hangja, Hanshou érces stílusa. Felállok a tűztől és körbenézek a nyirkos szobába, ráeszmélve az igazságra. Az én egyetlen igazságomra. Megindulok az ablak felé és minden egyes parketta reccsenésével egy emlék tapad rá lelki szemeimre. Ahogy közeledem, az ablakból jövő fény egyre erősödik, míg nem vakítani nem kezd. Kiugrok rajta, de meglepetésemre nem érkezek ropogó hóra. Semmire nem érkezem. Zuhanni kezdek az ismeretlenbe, de ez cseppet sem zavar. Az emlékek ugyanúgy rohamoznak, míg nem a jelen állapotig meg nem érkezek. A falu... A lakosok, a cselekedeteim, az érzéseim, az indíttatásaim... Egy fele vezetnek. Az igazság felé!
- Ayanokoji Takashi vagyok és egy jobb világért küzdök!
- Kai! - Visszhangzik elmémben egy ösztönös robajló szó, mely, mint egy megtört kavics a tó mélysége elnyelésében, apró hullámokat vált ki. Olyan hullámokat melyek átjárják az egész testem, mintha csak újra erőre kapnék. (2. kapu megnyílása)
Egy halk, lágy csengettyű szót hallanék a fejem fölül. Ismerős hang, de vajon honnan? Nem számítana hisz tudnám, el kell érnem, hiszen az egyetlen lehetséges kiutat jelzi számomra. A lehető leggyorsabban koncentrálnék nagy mennyiségű chakrat a talpaimba, hogy egy gyors elrugaszkodás után feltörhessek az égbolt felé, olyan magasra amennyire csak lehet.
Érezném, ahogy nem csak a chakra segítene ebbe, mintha izmaim is sokkal jobban közre játszanának a sikeres menekülésemhez. Ha ellenségem elkapná egyik végtagom, akkor egy sebességemre és akrobatikámra hagyatkozott tsuten kyakuval(zúzó léglábbal) próbálnám meg távolságra kényszeríteni, majd újra próbálkoznék, ha lehetséges.
Ha sikerülne elrugaszkodnom, nagy valószínűséggel ellenfelem is ezt tenné, lehet ugyanolyan széllökéseket generálva ökleivel. Inkább ezt választanám, hisz a törmelék alatt nem szívesen végzem, plusz az adott lökések messzebb terelnek a becsapódási zónától, talán ki is tudom őket használni.
A terv egyszerű. A levegőben maradni, míg a meteorzápor pusztít... A landolás már teljesen más kérdés mondjuk.

Jiraiya Kedd 21 Jan. 2020 - 11:55

Gondolataid mélységébe merültél, miközben tested monoton állta a feléd zúgó támadásokat.

Ahogyan révületed állapotában karodat egyszerűen csak keresztben -, akár egy védekező taijutsuhasználó - tartottad, úgy hallottad elsuhanni melletted a beléd ütköző technika lökéshullámát. Először csak ritkásan érkezett. Az első lökéshullám megtaszított, majd a második szélroham is. Érezted, ahogyan elér hozzád, s rajtad keresztül a talpad alatt lévő talaj is megremegett. Mélyen búgó, égzengő hangját nem tudtad párosítani semmilyen földi hanggal, olyan volt, minthogyha a legmélyebb hangtál zúgását hallanád a technika nyomán. Ahogyan pedig másodpercről-másodpercre egyre csak szaporodtak a lökések, úgy a végeláthatatlan szélroham egyetlen egy, egybefüggő viharrá duzzadt!

Elsőként csak érkezésenként fél métert csúsztál.

Mostanra már folyamatosan hátrafelé túrja talpad a földet, miközben számot vetsz életed jelentőségéről. Elhatározásra jutsz, s íme: tested a Kyumon által felszabadított energiától duzzad! Chakrád őrült módjára kezd el keringeni testedben, még szabályos köreit járva. Úgy érezted, hogy bármire képes vagy, s immáron méltó ellenfele lehetsz az előtted veszettként csapdosó szörnynek!

Elhatároztad, hogy mit teszel!
Elrugaszkodtál, s abból az összefüggő légáradat-folyosóból kiugorva az "aszteroida" viharba vetetted magad. Nem tehettél mást, hiszen láttad, ahogyan közelednek feléd. Akármerre rugaszkodtál volna, ugyanott lyukadsz ki: A vihar kellős közepében. Nem volt nehéz kitörnöd a technikából, kissé talán megtaszított, odébb sodort, de ugrásod még így is célzott volt. Az imént eltorzult körülötted a világ. A folyosó port, füvet és egyéb szemcsés anyagokat sodort magával, ezért nem láthattad jól az eget. Most viszont, úgy érezheted, hogy egy grandiózus hatás, egy titánnyi halál vár rád!

Nem használtad még ilyen éles helyzetben a Kyumont.

Nem voltál azzal tisztában, hogy mekkora erőt ad számodra, hogy milyen mértékben befolyásolja képességeidet. Egy pillanatig kétségek közé zuhantál. Egy apró szikrányi kétség, semmi több, ez engedett utat legbelül, s vájta bele magát az előbbi mély elhatározásba. Ám tudtad, és érezted, hogy ennél te most erősebb vagy! Gyorsabb! Kitartóbb! Fáradhatatlanabb!

Elért az első óriás méretű hegydarab.

Kezeidet rátéve, körmeidet belé vájva fogást találtál rajta, s úgy húztad fel, lökted, repítetted felfelé magad a többi szikladarab közé. A következőt is így ragadtad meg. A levegőben lökted magad egyiktől a másikig, miközben azok odalent óriási robajjal durrantak a földbe, darabjaira szakítva a talajt és óriási porvihart keverve!

Már több tíz méterrel jártál a talajtól, de az aszteroida méretű kövek még mindig hulltak alá.

Egyre jobban ura voltál a helyzetnek! Immáron nem kezeiddel, hanem lábaiddal megmaradva rajtuk, a kövek esési irányával ellentétesen haladtál, ugráltál, futottál felfelé rajtuk! Játszi könnyedséggel tetted, mintha csak egész életedben ezt csináltad volna. Közben egyszer-egyszer hátranéztél, de nem láttál odalent semmit, csak az elemi méretű porfelhőt. Végül előre tekintve, megláttad a hullás végét, az utolsó három sziklát, amiket elérve a levegőbe lőtted magad!

Immáron szabad voltál.

- HONRETSU!!! - Ordítja alólad a hang, s te azonnal lenézel. Látod, ahogyan az undorító kinézetű szörny egy mozdulattal robbantotta darabjaira puszta öklével az általad csak kicselezett hegydarabot. Aztán a következőt és a következőt. Hátán vékony darázsszárnyra emlékeztető kinövés mozog őrületes gyorsasággal. Búg-zúg, akárcsak egy rovar. Miközben szétmorzsolta a sziklákat mosolya egyszerre volt öntelt és kihívó, mintha csak azt mondta volna "Na ne nevettes, így kell ezt csinálni!" Immáron nem volt köztetek sem szél, sem pedig szikla, csak a puszta tér.

Te érezted, ahogyan lassulsz, ahogyan a felfelé nyomó energia elhal, s pár másodperc múlva már csak zuhanni fogsz. Ő viszont még mindig hihetetlen sebességgel száguld feléd, kezei között lilás árnyalatú chakra villan fel.

- Úgy végzed majd, mint a klánod, Ayanokoji-TAKASHIIIII! MEGIDO! - Hörgi, s a chakra mint valamiféle csáp, úgy kezd el vészesen gyorsan közeledni feléd, gyorsabban küzdve le a távolságot köztetek, mint eddig bármi más. Vajmi kevés időd maradt reagálni.

[...]

A völgy magasra törő fenyői között pára szállt fel.

Alig volt észrevehető, mégis, aki figyelt, kiszúrhatta a lélegző lombokat, sőt, még azt is hallhatta, ahogyan beszélgetnek. Letekintve még a lábnyomaik sem fedődtek el a frissen hullott pelyhekkel. Egyikőjüké sem. Feltételezhetőleg a két szemlélődő nem is akarta teljesen elfedni jelenlétét.

- M-mikor le-lesz már v-vége ennek?! - Vacogta a fehérhajú, miközben vállait dörzsölte ellentétes oldalú karjaival. - A... A... Lá-láttad ezt?! - Fordult társa felé. - Ez egészen olyan mint...

- Én. Tudom. - Jelentette ki higgadtan a másik, ki láthatóan egyáltalán nem fázott. Sőt, inkább aggodalommal vegyes kíváncsiság érzése járta át.

- A pi-picsába is, nekem csak a kicseszett ka-kardom kell! - Abbahagyva saját maga melegítését, most a tűlevelű fák lombkoronáján át szűrődő napfénytől próbálja meg eltakarni szemeit, hogy a távolba kémlelhessen továbbra is. - Hol vannak? Ne-nem látom őket a portól! - Ebben a pillanatban egy apró, telelő madár szállt a másik férfi vállára. Halkan, játékosan csivitelt, majd elszállt.

- A madár szerint a levegőben harcolnak. - Néztek fel egyszerre, de nem láttak át a korona fölött.

**Ayanokoji Takashi** Hétf. 3 Feb. 2020 - 20:28

Ellenségem mozdulatai, taktikái meglehetősen nyersek, szinte már állatszerűek. Persze, ez mit sem változtat a tényen, hogy erőben teljesen eltérő szinten vagyunk. Természetesen ezt ő is tudja és szinte megállás nélkül érezteti is velem. Talán, de csak talán feltudom használni ezt ellene.
Most igazán lehetne ötletelni két kútfőből, kár, hogy Dante már egy jó ideje nem partner semmi ilyesmire. Feltéve, hogy végleges chakra forrással rendelkező ellenséggel állok szemben... Csak ki kell húznom addig, míg kifogy a szufla belőle. Abban az esetben, ha a jelenlegi formája folyamatosan emészti a tartalékait, talán még lehet is esélyem.
Persze ezek a gondolatok addig hasznosak, míg van esély átvinni őket gyakorlatba. Mintha ezeket olvasná is a szörnyeteg, megállás nélkül tárlatra helyezi a technikáit és annak pusztító erőit, hogy végleg megakadályozzon ebben. Lehet, hogy siet? Inkább erre asszociálnék a saját morálom megtartása végett, mintsem hogy annyi chakrával rendelkezik, hogy célzás és egyéb megerőltetés nélkül támadhat vele. Persze, mire észbe kapnék az egyik támadás sikeres kikerülése után jönne is a következő.
Az újdonsült erőhullám ami bejárja a testem teljesen más érzetet kelt, mint bármi más, amit valaha tapasztaltam az életemben. Úgy érzem, mintha plusz erőt tudtam volna meríteni valahonnan nagyon mélyről. Mintha mások emlékei, és a saját célom együttese táplálna. Ez a bizonyos erő előnyt jelent számomra, de hosszú távon csak baba lépésnek mondható.
Főleg úgy, hogy a levegőben mozgásképtelen vagyok és chakrapazarlásra vagyok kényszerítve. Vagy egy katon jutsu lökéshullámával kell manővereznem az égben, vagy valami mást kell kiagyalnom, ami még épkézláb módszernek minősülhet egy ilyen szituációban. Az ember azt hinné árva gyerekként az akadémia berkein belül a legnehezebb, erre...
Ismerős érzések járnak át, de helyet nem tudok nekik találni, noha nem mintha lenne rá időm. Ellenségem chakrája visszataszító jellegét még a formálása előtt érezni lehet, így ehhez mérten még időben próbálnék reagálni. Ha elég erős lökéshullámot tudnék generálni a végtagjaimmal, akkor végig üthetném/rúghatnám a levegőt manőverezés gyanánt addig, míg nem érek földet és nem tudom legyorsulni az engem fenyegető chakra csápot. Természetesen először lendületet kéne vennem, hisz az engem követő támadás sebessége S rangú és biztos halálos, puszta elkerülések és centizések egyszerű szabadzuhanás mellett szinte biztos kudarcot jelent.
Kezdésnek kiöntenék egy adag chakraérzékeny tintát és a lehető leggyorsabban klónt alkotnék belőle. Az alkotás közben egyik kezem egy (természetesen fél kezes) kos pecsétet formálna, míg a másik kezemet kinyújtva tartanám, hogy klónom egyből rátudjon kapni és lendületből megpörgethessen, majd erőteljesen eldobhasson a közelgő támadás irányából. A maradék időben a taijutsu képességeimre, nyers erőmre és chakrával átitatott mozdulataimra hagyatkoznék.
A gouwan(erős kar) és tsuten kyaku(zúzó légláb) technikákat alkalmaznám az újdonsült erőmmel kombinálva, csak szimpla helyváltoztatást céljából. Amint tudnék reagálni egy erőteljes csapással generálnék egy szél löketet, ami az érkező támadás elől tolna el engem. Mindezt addig tervezném ismételni míg nem érek földet, hol - ha még követ a csáp - sebességemre támaszkodva (plusz akár a raiton shunshinra is) próbálnám meg lerázni, elkerülni, passzívan semlegesíteni az engem megsemmisíteni kívánó támadást.
Ha esélyem se lenne klónt kreálni akkor egyből ütnék/rúgnék a levegőbe, hátha ki tudom kerülni a végzetem. Bár, ha egy klónra sincs időm, ki tudja, van-e egyáltalán bármire is...

Jiraiya Hétf. 17 Feb. 2020 - 16:51

A logika mentén következtetsz, s próbálod elemezni ellenfeledet.

Következtetni próbálsz és elméleteid igazolást igyekszel találni, mik apránként mutatkoznak is. Mindazonáltal ez kevésnek bizonyul - egyelőre - a szörnyeteg legyőzéséhez, kinek támadása olyan elsöprő erejű, miről te csak álmodhattál. Ha nem tudnád, hogy hús-vér lényről van szó, azt gondolhatnád, hogy egy isten szállt alá, hogy a halálba küldjön, látszólag bármiféle valós indok nélkül. Habár, ezen gondolaton haladva, felderengenek benned ellenfeled szavai, amikor még beszédesebb kedvében volt. Kitekintett múltadba, s olyan sejtéseket gerjesztett benned, melyeket más nem tudhat megtenni egy bizonyos személyen kívül... De mégis, lehetetlennek érzed azt, hogy ez az egész megtörténjen.

Fel tudod mérni képességeid határát, így egy-két csapdosás után a levegőben, konstatálod, hogy a manőverezés nem fog összejönni.

Apróbb irányváltoztatásokat és lökéshullámokat tudtál generálni, melyek kicsit odébb taszítottak, de mérvadóan még nem tudtad használni a levegő elhanyagolható sűrűségét. Eztán következett a Klónos módszer. A Sumi Bunshin létrejött, de sajnos nem a leggyorsabban módon. A levegőben zuhant volna, így minél előbb cselekednek kellett, nehezebb volt összefogni a szemcséssé váló tintát itt fent, mint odalent. Ám a klón létrejött, de a csápok elérték őt. Szerencsédre magad előtt alkottad meg a másolatod, így a csápok őt ragadták meg, te pedig kihasználva a klón fizikai formáját, el tudtál róla rugaszkodni.

Erősen lökted magad odébb, ezzel megsemmisítve a klónt, de távolabb kerülve a darázsfészektől.

Egy másodperc erejéig.

- Itt a vége... - Érezted az arcodba tolakodó forró párát, mi a szörny csápokkal szőt szájából áradt ki némi rohadó bűzzel egyetemben. A mosolya, a kárörvendő vigyora megfagyasztotta benned a vért. - Bakudai... - Suttogta az első szót, majd... - TENSHOU HONRETSU!!!!! - Az utolsó szótagot már nem is hallottad, csak a füled sípolása maradt meg számodra, na meg a nyáltól fröcsögő őrült, rovarszerű arca.

[...]

Chakrád eltűnni látszott testedből.

Valamiért ez volt az első, amire felfigyeltél. Minden érzéked cserben hagyott, de a chakrádat érezted, ahogyan körbelengi az izmaidat, átjárja a szerveidet és igyekszik életben tartani. A Második kapu hatása eltűnt és szépen lassan kaptad vissza a szaglásod. Fojtogató, ingerlő, hűvös por szállt fel. Hóval vegyül föld volt ez, mit természetes körülmények között jó esetben csak egy hegyi lavina során tapasztalhat meg az ember. Ha szemeidet kinyitod, homályos minden, mit tetéz a körötted kavargó barnás hó. Az egész arcodat és ruhádat ez a koszelegy fedi, míg ha végigpásztázod a körülötted lévő talajt, úgy látszik, egy kráterszerű valamiben fekszel. Méghozzá egy igencsak nagy kráterben.

A por lassan elült, ha akarnál sem tudnál mozdulni. Egyszerűen olyan fájdalom sugárzik testedben mindenfelé, hogy csak felülni vagy képes.

Konstatálhatod néhány perc elteltével, hogy a kráternek - amiben fekszel - nem a te becsapódásod az epicentruma, hanem néhány méterrel tőled vergődő lényé. Maradék szemeddel is alig látod, de aztán kitisztul a kép: úgy vergődik a földön, mintha csak az idegek rángatnák. Akárcsak egy partra vetett hal. Ami viszont aggasztó volt, az az óriási csend. Saját szívverésed hangját is alig hallottad. Valószínűleg a technika hatása...

Hogyha a füledhez teszed kezed, érezheted, hogy valamivel jobban fáj, mint a tested többi része. Vér is folyik belőle, mi már egyáltalán nem jelent jót, de te mégsem vagy képes semmit tenni. Érzed, hogy alig maradt már chakrád, az állapotod pedig rémes.

[...]

Percek telnek el, esetlennek érezheted magad, hiszen valóban képtelen vagy bármit is tenni magadért.

Ellenben az előtted lévő alak mozgása elmúlt, lassan elkezdtek róla lebomlani elváltozásának szörnyű külső tényezői: elhagyta szárnyát, mi eggyé vált a szépen lassan rátok ülepedő poros hóval, mi valami bizarr módon inkább már sárnak tűnt. Sárnak, mi pihekönnyű. Jól láttad, hogy az ellenfeled teste gőzölög, kezdi visszaölteni emberi tulajdonságait. Nem hallottad, de láttad az arcára kiülő fájdalmat. Tátot szájjal, tágra nyílt szemekkel, remegő testtel ült fel és nézett egyenesen rád. Talán ordított? Az arca úgy nézett ki.

Úgy érezted, hogy már fel tudsz állni, így meg is próbálhattad, s láss csodát, szépen lassan sikerrel jártál, mi nem volt elmondható ellenfeledről. Amíg te felvergődtél, ő csontsovánnyá fogyott. Bordái közt két oldalt kisebb lyukak tátongtak amikből sötét, már-már fekete vér szivárgott. A szeme bevérzett, végül teljesen elfeketedett. Széttárt karokkal térdelt és számodra némán ordított az égbe, míg testének sötétlő lyukaiból kékes-aranyos árnyalatú fény tört fel, s a teste szétrobbant ennek hatására.

Egy pillanatig elvakított téged ahogyan a fény szétszóródott a környezetben, de amint visszasűrűsödött egyetlen egy, lélekszerű pontba, már nem tűnt vakítóbbnak a lemenő Napnál.

- Ez a test, már nem bír el... Láss! - Hallottad fejedben a visszhangot, s a kék magú, aranyló körvonalú fénygömb újból elárasztott fénnyel!
Egy pillanat volt csupán az egész, a fejedben mégis perceknek tűnt a látvány! A fehér vakságból kirajzolódó képek olyan élesen körvonalazódtak előtted, mint a legtisztább álom, amiben egész eddigi életed során részed volt. Nem láttál túl sokat, mert nem is mutatott túl sokat, de amit eléd tárt, azt tisztán megfigyelhetted: Egy Fát láttál magad előtt, egy óriási, az egekig törő fát, melynek törzse egy hegyméretű virágbimbóban végződött. Vérhold derengett fölötte, miben fekete Magatamák rajzolódtak ki. Felismerted a szemet, láttad már korábban!

- Uzumaki Naruto... - A visszhang akár egy Isten hangja, úgy járta át egész lényed. Hangja nyomán egy aranyló aurájú fiú tűnt fel szemeid előtt, miként felnézve az óriási bimbódzó fára kézpecséteket formál. - Menj Konohába és figyelmeztesd őt a közelgő veszélyről! - Azzal a kép elmosódott és egy újabb vette át helyét. Itt felismerted Konohagakure no Satot, a Hokagék emlékszobrait... Felülről tekintettél le rá, ám a falu helyén egy olyan, ámde méreteiben grandiózusabb kráter tátongott, minek helyén épületeknek kellett volna lenniük. Nem maradt más, csak a falu határoló fal. - Az életed, immáron nem a sajátod. Ma meghaltál, de feladatom van a számodra! Eredj, vagy nyugodj békében ITT! - Azzal a fény újra összeszűkült egy léleknyi kis pontba, ám ez a kis fénygömb őrületes sebességgel feléd száguldva, arcodba csapódott.

Úgy érezted, hogy átmegy rajtad, s ez így is volt. Újból evelszítette az eszméletedet.

[...]

-Hé... - Nyomást éreztél az oldaladon. - HÉ! - S a kiáltás már eljutott a tudatodig, akárcsak a sajgó bordáid, melyekbe nem éppen finoman rúgtak bele. Az oldaladra fordulva, magzatpózban tértél magadhoz. Furcsamód, aktívnak érezted magad, természetedből fakadóan úgy érezted, mintha csak üde és friss lennél annak tudatában is, hogy utolsó emlékeid arról a lebegő szarról voltak, valamint a monstrumról, aki a földre küldött.

Bárhogy is reagálsz, chakrád 100%-ával bírsz és látszólag minden sebed begyógyult. Ahogyan felnézel, láthatod, hogy egy ismerős alak áll melletted.

- Nyugalom. - Emelte maga elé kezeit megadóan.

Ha hirtelen mozdulatot tennél egyből hátrébb ugrana és védelmi állást venne föl, de akkor megéreznéd a mögötted lévő másik fickó jelenlétét, akihez szintén volt már szerencséd. Bár akkor kicsit másképp festett. Nem reagálnak, vélhetően azt várják, hogy te lépj elsőnek. Az, hogy nem öltek meg egyből, vagy hogy nem támadnak, minden esetre pozitív jelnek számít.

Ami viszont a legfurcsább, hogy mindkét szemeddel látsz! Ha odakapod kezed, érezheted, hogy szemgolyód teljesen ép és ugyanúgy funkcionál, ahogyan az előtt. Lesz mit helyretenni magadban!

// Amint megfordul az Takashi fejében, hogy nem menne Konohába semmi pénzért, vagy megfogalmazódik benne az az érzés, hogy ellencselekszik annak, amire a hang utasította, őrült fájdalom nyilall a visszakapott szemébe, mely szédüléssel jár. Ha ellenáll ez után is, akkor ledönti a lábáról és az egész testében elkezd szétterjedni a fájdalom, végül elmúlik. Ha nem változik a véleménye, az első arra irányuló cselekvésnél mely nem Konohábavaló eljutásra irányul megfájdul ismét a szeme és ez addig ismétlődik, amíg Takashi párhuzamot nem tud vonni a szándékai és a fájdalom megjelenése között. A fájdalom gátolja mindenféle cselekvésben, kivéve ha az a hang parancsait követi. Aludni, inni, enni, stb mindaddig van lehetősége, (lényegében szabadon élni) amíg a hang utolsó parancsát igyekszik teljesíteni. //

**Ayanokoji Takashi** Szer. 19 Feb. 2020 - 0:11

Megtörtént az elkerülhetetlen. Amint ellenfelem közelségéből áradó bűz megcsapott, tudtam, hogy minden erőmet a védekezésre kell koncentrálnom. Tudtam, hogy a kitérés, és menekülés már nem opció. Fenébe! A jutsuja hallatán egyből éreztem, hogy védekezésre sincs időm. Lepergett előttem az életem egy gyorsan váltakozó, villódzó képzuhatagban.
Sípolás. Túl gyors. Megnézhetném újból? A válasz a testem fájdalmában és érzékeim vegyes tompulásában-újra élesedésében rejlett. Még nem haltam meg? Egy kráterben találtam magam, ahol finoman fogalmazva is érdekes körülmények voltak. Körbenéztem, próbáltam felfogni a szituációt, majd felülni. Ugh, még határozottan élek. Ellenfelemet megpillantva egyből leesett a helyzet miértje. Egy külső erő avatkozhatott be, a saját technikája nem okozhatott ekkora pusztítást a saját testére mérve. Jobban rá is fókuszáltam (a lehetőségekhez mérten), hogy jobban kivegyek mindent, amit csak lehetséges. Mi a fene?
Az ellenfelem némán vergődött a halál küszöbén, fájdalma szemmel látható volt. Szinte... Öröm volt nézni. Mindenkit elpusztított, akit a közelmúltban magam mellé tudtam. Akarva akaratlanul is elmosolyodtam. Még akkor is mosolyogtam, amikor reflexszerűen konstatáltam, hogy minden bizonnyal megsüketültem. Nem sajnáltam, hogy nem hallom a fájdalmát, nem irigykedtem másokra, kik hallhatják ellenségeik utolsó hörgéseit. Szinte hálás voltam egy külső erőnek, hogy végig nézhetem, még ha csak ez az utolsó dolog is amit láthatok.
- Sz-szenvedj csak. - Nyögtem ki magam elé erőtlenül.
Túl hamar vége van a szenvedésének, minek következtében bebizonyosodik az elméletem. Valami belülről pusztítja el. Mire észbe kapok ő biztos, hogy halott, én pedig egy újabb álomszerű túrán vagyok. Egy pillanatra azt hiszem Dante hív, de nem... Hiába a halál kapuja előtt állás, ez a helyzet nem úgy játszódik le, mint előző alkalommal. Képek rajzolódnak ki elém, tisztán, nem úgy, mint amikor a parton haldokoltam. Ha most is belém csap egy villám, mérges leszek.
De nem. Egy ismeretlen gigantikus fa és egy ijesztően ismerős vérhold fölötte. Madara? Hirtelen kapok a mellkasomhoz, úgy érzem, mintha kalapáccsal akarnák verni a lelkemet. Ezután egy ismeretlen név, alak és történés... Majd egy parancs. Ha létezik valamilyen isten, akkor ne... Gondolatom félbeszakad.
- Konoha? - Nem tudom pontosan hova tenni amit tapasztalok, de amint elhangzik az idegen hang utolsó mondata, valami megtörik bennem. Egy fénycsóva ránt vissza a másvilágba, az igazi világba. Az igazi világba? Hol va... vagyok? HALHATATLANOK VAGYUNK! Egy újabb idegen hang, de ez más, teljesen más. Hisztérikus, rekedtes, mániákus hang, szinte távoli zaj. Valami nincs rendben, több oldalról megközelítve sem. KI MERÉSZEL RUGDOSNI?!
Összecsomagolt pózomból szinte egyből felpattantam ijedve. Két ismerős alak áll előttem, nem bajtársak, nem falusiak, nem. Ellenségek, régiek. Még az első halálom előttiek. Annyi ninjat lemészároltak, még Shizunet is. Mindenki meghalt, csak én nem. Szörnyetegek. A kiejtett szó nem hat meg, egy megijedt állatként reagáltam. Ösztönszerűen vezettem raiton chakrát jobb kezembe, minek célja egy sakabi eigo kreálása volt, de amint félúton voltam a közeli alak védekezően eltávolodott én pedig feleszméltem. Van erőm? Van... Immáron támadási szándék nélkül csak szememhez értem. ...Szemem? MIT LEPŐDSZ MEG?! HALHATATLANOK VAGYUNK! ELTIPRUNK MINDENKIT! Ez a zaj megint. Meglepődésem egyből kiül arcomra, de testhelyzetem is átalakul ijedt vadból lassan feleszmélő, tárgyalóképes emberré. Nem tudom mi történt, de az biztos, hogy nem Konohaba fogok kikötni. Nem megyek vissza egy faluba se míg nem lépett szintet az új világ létrehozásának terve! Ekkor egy olyan fájdalom kerekedett úrrá rajtam, mi majdnem ordításra kényszerített, de végül, csak egy vicsor és egy agresszív szememhez kapás lett belőle. Hát persze, elvégre miért ne lenne összefüggés a testem csodaszerű felépülése és a látomásomban tapasztaltak között? Rosszkor voltam, rossz helyen. Megint.
Remek. El lettem átkozva. Valaki, vagy valami bábja lettem. SENKI BÁBJA NEM VAGYUNK! MI VAGYUNK ISTEN! Ugh. Széthasad a koponyám. Ezek szerint Konohaba kell mennem, vagy különben "nyugodhatok békében itt". Már csak ez hiányzott. Kihúzom magam, majd szépen lassan leemelem kezem lélektükrömről. Tényleg látok mindkét szememmel.
- Ti... A partról. Mit kerestek itt? Mit akartok? - Hangom a nyugodtabb tónust célozná meg, nem lenne kedvem még egy csatához egy újabb halál után. DEHOGYNEM!
Ez a bizonyos pusztulás amit láttam, vajon a jövő lenne? Ha igen, én hogyan láttam? Miért pont én? Ki, vagy mi által nyertem ebbe betekintést? Miért a sharingan volt az a bizonyos fa fölött? Jelentenem kéne Madaranak, de nem lehet. Nem nehéz kitalálni, ha ilyesmi céllal indulok felé, akkor hamar porrá leszek. Egyáltalán mi tart életben? Át kell kutatnom a testem pecsétek iránt, amint csak lehet. Biztos van ésszerű jele mindennek!
Igyekeznék minél nyugodtabb maradni, amennyire csak lehet a helyzethez mérten. Láttam mit tud a két előttem álló alak, így nem kísérteném a sorsot... Bár nem tartanám kizártnak azt, hogy bármelyik pillanatban csatába kell lendülnöm. Nem tudom pontosan mi történt, talán egyszer magyarázatot kapok. Két dolog biztos: Meghaltam, megint. Konohaba kell mennem és meg kell találnom ezt a bizonyos Uzumaki Narutot... Vagy meghalok, talán végleg.

// Noice. //

Jiraiya Kedd 25 Feb. 2020 - 15:51

Ahogyan próbáltad kimondani gyűlölettel telt szavaidat, vér fröcskölt ki szádból. Eztán jött minden más...

[...]

Mikorra felocsúdtál, megtört elméd nagyobb szilánkokra hullva találtad.

Persze lehettél volna rosszabb bőrben is, a második halál mégis találó kifejezése volt annak, ami éppen veled történt. Normális helyzetben egy hozzád hasonló embernek régen a föld alatt kellene lennie, elhantoltan, de valahogyan mindig olyan személyekbe botlasz, akik visszarángatnak az életbe. A kérdés csak az, hogy miért? Talán van összefüggés a személyek között? Talán csak bábot akarnak csinálni belőled? Ezernyi ilyen talány vár megfejtésre, melyeket csak te deríthetsz fel, de mégis hogyan, hogyha nem vagy ura a saját sorsodnak?
Talán túl sokat töprengtél... Túl sokáig voltál tétlen. Ezért tartanál most ott, ahol?

- V-vigyáz Jūgo. Őrült a csávó! - Vicsorít vissza rád a fehér hajú, s olybá tűnt, hogy a felkészültség és a testében gerjedő adrenalin elnyomta hidegérzetét.

- Nyugodj meg, csak azért jöttünk, hogy visszakérjü...

- Hogy visszavegyük a kibaszott kardom amit a gyomrodban hagytam! - Mutogatott vádlón rád Suigetsu.

- Az én nevem Jūgo, az övé pedig Suigetsu.

- Ne mond már el hogy hogy hívnak te idióta! Neki már úgyis mindegy! Nem láttad kiszállni a testéből azt a Démonszarvas fehér izét?! - Kapálódzott idegében a fehér hajú, míg a másik, mögötted nyugodtan hátrált el tőled egy lépést. Nem jegyezte meg, hogy néhány pillanattal ez előtt ő is elmondta a nevét kéretlenül.

- Valóban furcsa volt. Ki volt az akivel harcoltál? - Kérdezte Jūgo

**Ayanokoji Takashi** Szer. 26 Feb. 2020 - 16:36

// A kék színű vastag szöveg csak fejben történik meg, nem tudom mennyire volt egyértelmű. Ha az volt, akkor nem szóltam. rabbit

//

A két előttem lévő ninja meglepő távolságot tartott tőlem, mind szóban, mind fizikailag. A parton történtek alapján nekem kéne így reagálnom. Ketten vannak, én egyedül, ők vannak fölényben minden téren. Hacsak? Az előttem álló szituációra fókuszáltam amennyire csak tudtam, hisz nem minden nap történik velem olyasmi, amit ez az előző pár óra hozott számomra. Talán jobb mindent apránként venni, még nem érdemes a tágabb képet nézni.
Őrült? Én? Sose voltam az ép elme mintája, de őrült? Inkább komplikált, vagy zavaros jelzőket használnék. Persze ezután felvilágosítottak a céljaikkal szemben, ami mellé majdnem elmosolyodtam. Persze talán az abszurd helyzetem és az előttem álló - mint kiderült - Suigetsu vulgaritásának időzített egybetalálkozása is lehetett a ludas ebben. Mégis mi lehet olyan különleges abban a kardban? Bár mondjuk... Igen. Eszembe jutott, hogy a véremből építette újjá magát a fegyver, plusz Orochimaru is említette, hogy egy híres eszközről beszélünk, vadászni fognak rám, ha hordom, használom.
Persze ezután olyat hallottam, ami megállított a gondolatmenetemben. Démonszarvas fehér lény? Volt alakja annak ami engem visszahozott az életbe! Ezen még akár el is indulhatok. Talán... Fel is használhatom őket, ideiglenesen persze. Őrült gyilkosokkal szövetkezni nem egy életbiztosítás amúgy se. Az idegen hang a fejembe mintha kopogott volna, de végül nem szólalt meg. Furcsa.
- Nem ismerem azt, akivel harcoltam. Megölt mindenkit a környező faluban... Majd végül értem jött. Engem hagyott meg utoljára, személyes okokból, amit nem fedett fel. Az a valami... - Ökölbe szorítom kezem. - Szinte legyőzhetetlen volt. Őrület. - Utolsó szavamban egy minimális célzott szarkazmus foglalna helyet. Kis szünettel feltenném mindkét kezem ezután, békés szándékomat jelezve. - Nos, úgy látom az a kard fontos számotokra. Nekem pedig Konohaba kéne jutnom, még hozzá észrevétlenül és minél gyorsabban. - Kis szünet. - Emberáldozatok nélkül. Tudom mire vagytok képesek. - Egy pillanatra elgondolkozom, hogy említsem-e azt a bizonyos nevet, amit hallottam, de végül úgy döntök, hogy megtartom magamnak. Talán idővel pontosítom a kérést, talán tudnak is segíteni. Addig is, ennyi elég lesz. Remélem.

Jiraiya Kedd 17 Márc. 2020 - 17:33

A tűzzel játszottál. Pontosabban... a vízzel és a természet erejével, bár ezt te nem tudhattad.

Takashi fifikás megjegyzéseire a fehér hajú elfintorodott

- Jól értem, te - mutat rád - arra kérsz minket, - mutat saját magukra, - hogy segítsünk eljutni Konohába! - Pillanatnyi szünetet tartott, mintha ténylegesen választ várna, persze erről valójában szó sem volt! - Te hülye vagy, Juugo kapd el! - Parancsolt társára, ki mögötted foglalt helyet. Ő azonban nem mozdult. Átnézett rajtad és Suigetsun, mintha csak gondolkozna. - Juugo! Bazdmeg! Mondom kapd el! Ne égess már le! - Jól látható volt, hogy a fehér hajú fickó agyvize forrni kezdett, persze csak képletesen szólva. - Akkor majd én csinálok mindent egyedül! - Vinnyogta, s láttad, ahogyan a karja felduzzadni látszik.

- Várj! - Szólt rá nyugodtan, ámde határozottan Juugo. - Azt mondja, hogy Konohába tart. Lehet, hogy Ő is oda akar menni.

- Engem egyáltalán nem érdekel, hogy "Ő" - emelte ki gúnyosan a jelzőt - hova tart! A kibaszott kardomat akarom visszakapni! Amúgy meg hol van?! - Förmedt rád, s már vészesen közel került hozzád. Jóformán belebámult az arcodba, szemével pedig a ruhádat kezdte felmérni, mintha valamelyik rejtett zsebedben rejtegetnéd a Zanbatot. - Add ide, vagy kibelezlek a puszta kezemmel! - Hátrált egy lépést, s jól látszott rajta, hogy ez idáig talán komikusnak hatott, ahogyan szerencsétlenkedett a "jófiúság" és a nyers agyonverés között lavírozva, de most valóban elfogyott a türelme. Láttad a szemében, hogy komolyan gondolja, ha most nem adod neki oda a fegyvert, neked fog esni.

Ám ahogyan mérlegelted a helyzeted, a kilátást hirtelen egy nagydarab utazóköpeny zavart meg.

- Elkísérjük Konohába, utána pedig odaadja a kardot. - Nézett hátra Juugo válla fölött, egyenesen rád. Magasabb volt nálad. - Így van? - Kérdezett vissza.

- Te megőrültél?! - Fakadt ki. - Láttad azt a szart?! Ő is mondta, megállíthatatlan volt! Megölhetetlen! Aztán kirepült belőle az a szarvas gyökér, mint valami szellem! Aztán huss, a srácnak van szeme, meg nem lett nyomorék! - Suigetsu teste olyan képlékenyen borzongott meg, mintha csak összeráznának egy vizes palackot. - Aztán mindezek ellenére, azt akarod mondani, hogy még segítsünk neki, csak mert hősködni támadt kedved!? - Juugo hajthatatlannak tűnt, a tekintete mindent elárult.

- Azt teszem, ami hasznos és helyes. Meg kell találnunk Őt.

- NEKED van rá szükséged. Nekem nem! - Vágott vissza, majd elhallgatott és elnézett Juugo mellett, egyenesen rád. - Ahh! - Fordult célegyenesen Konoha vélt irányába! - Miért van az, hogy akármikor meg akarom szerezni a Torokmetszőt, valami hülye gyökér elhatározása az útját állja!??! - Juugo visszanézett rád, majd bólintott, hogy most már minden rendben lesz. Azzal fel is zárkózott Suigetsuhoz. - A faszért nem ölhetem csak meg!??

- Ha megölnéd, sosem tudnád meg, hogy hol a kardod...

Ajánlott tartalom

Havas völgy

Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy

Re: Havas völgy