Re: Havas völgy

**Hyuuga Emiko** Szomb. Márc. 21 2020, 22:21

[Jiraiya]

Sötétség. Hideg. Emiko mindkét szemhéja felpattant, amikor felriadt az álmából, viszont csak jobbjával kezdte felmérni a terepet. Inkább az alvásból rázódott fel, mert kivételesen se sárga kígyószemek, se furcsa hangok nem kísértették. Szinte azonnal összehúzta magát, teste így próbált védekezni az időjárással szemben. Lassan felemelte a fejét és megállapította, egy völgyben tért magához. Körülötte elolvadt a hó, testének melege elegendőnek bizonyult a halmazállapot megváltoztatásához. A ritkás növényzetből arra következtetett, még mindig a Fagy országának határain belül maradt. Sokkal jobban aggasztotta jelenlegi állapota, újabb kiesést tapasztalt, ám ezúttal sokkal rosszabbat, mint korábban. Azokat a ruhákat viselte, amiket fürdés után magára kapkodott, felszerelése és fegyverei valószínűleg a fogadóban maradtak. Amiről azt sem tudta merre keresse. Ha egyáltalán vissza akart volna oda menni. Ülő helyzetbe emelte magát, ami alig segített rajta, csupán a hideg földtől távolodott el felső teste.
Lepillantott a kezére, körmei alatt vér és kosz egyvelege éktelenkedett.
- Mi történt velem? - buktak hangosan a szavak belőle. Hangja rekedtesen szelte át a levegőt.
Szíve egyre hevesebben kezdett verni, sejtette mi történhetett azután, hogy nyugovóra hajtotta a fejét. A lefekvés előttről mindenre emlékezett, Mogi kedvességére, a félénk Uriu szavaira, a szamurájra, a rejtélyes alakra. Utána viszont teljes sötétség - szó szerint.
*Megint alvajártam és tettem valamit?* Ezúttal csupán gondolatban keletkeztek meg a szavak. Újból egyedül maradt és már tényleg fogalma sem volt arról, merre induljon el, mit csináljon. Aztán folyamatosan villantak be emlékképek az éjszakáról. Vért látott mindenfelé és némi fatörmeléket. Egész teste lüktetett a fájdalomtól, sokkal rosszabb volt, mint eddig bármikor.
A fájdalom továbbra is vele maradt, a kipihenten ébredés helyett pedig újfent fáradtság járta át az egész testét. Szerencsére érzékei továbbra is megfelelően működtek. Ninja képzéséből fakadóan meghallotta és megérezte, hogy valakik közelednek felé. Chakrát irányított megmaradt jobb szemébe, halántékán pedig kidudorodtak az erek. A világ azonnal átváltozott fekete-fehérré, Byakuganja jóval pontosabb információval szolgálhatott, mint normál látása. Pecsétje lüktetett, egyre erősebben sugárzott ki belőle a fájdalom.
Három alak közelített felé a fák közül és egyelőre nem vették észre a Hyuuga lányt. Forróság áradt szét testében, ám közben vacogott a hideg miatt. Elkeserítő helyzetben találta magát. Szája kirepedezett, vizet kellett szereznie. A még megmaradt hóból markolt fel egy keveset és szájába vette. Ezzel némileg enyhítette szomjúságát, a bajból azonban koránt sem keveredett ki. Bár fáradt volt, mégis igyekezett gyorsan talpra állni. Dojutsuját folyamatosan bekapcsolva hagyta, főleg a közeledő emberekre koncentrált. Erdőt és hegyeket látott, amik menedékül szolgálhattak.
Talán a három idegen segíthetett volna neki, de ezt nem tudhatta. Ahogy azt sem, mit tenne velük, ha újra elvesztené az irányítást. Ezidáig kizárólag alvajárást és fájdalmat tapasztalt, azonban másfajta módon is irányíthatta őt a billog. Igazából bele se mert gondolni, mit tett az éjszaka. A kedvességet talán úgy hálálta meg, hogy a fogadóban mindenkit megölt. Persze nem tudhatta pontosan, éppen ezért a legrosszabbat feltételezte.
*Hogyan is gondolhattam biztonságos menedékre? Tovább maradtam a kelleténél és megfizettem érte. Lehet megöltem az egyetlen embert, aki Harukán kívül valóban önzetlenül volt kedves velem.* Lábai nehezen indultak meg, de végül engedelmességre bírta őket. Igyekezett eltávolodni a három alaktól. A fákat vette célba, hátha elkerülheti a találkozást. Reméli a testmozgás segít valamennyire felmelegedni, így már csak az élelemről kell később gondoskodnia.
Amennyiben Byakuganja chakrarendszereket érzékel, vagyis ninják közelednek, még sietősebbre veszi. Harchoz igazán nem fűlik a foga, három ellen pedig esélye sem lenne ilyen állapotban.

//Na, ez a helyzet akkora szívás, mint ide Moszkva, de valami ilyesmire gondoltam, amikor még csak a tervezési folyamatnál álltunk! rabbit

//

**Ayanokoji Takashi** Hétf. Márc. 23 2020, 12:27

// Jira //

Suigetsu, Juugo, hm. Sejtettem, hogy első nekirugaszkodásnak nem fognak készségesen segíteni. Na persze mozdulatlan szemlélőként egyértelművé vált, hogy a kard múltbéli birtokosa a könnyen akcióba lendülő szószátyár, míg a másik a több ésszel rendelkező, megfontoltabb, halk ninja. Na persze régebbi emlékeim egyáltalán nem ezeket támasztják alá.
Szemeimmel pásztáztam őket amennyire lehetett, de direkt nem tettem hirtelen mozdulatot. A már-már komikussá fajuló jelenetet Juugo állította meg a józan ész puszta eszközeivel. Innen már nem kellett sok, hogy beleegyezzenek egységesen az ajánlatomba. Persze a sajátos civakodó módjukon. Dinamikus egy duó.
Szavaikból három dolgot is leszűrtem, persze egyik fontosabb, mint a másik. Ez a szarvasos dolog legalább minimális fényt vet a történtekre. Egy külső entitás segített nekem, nem csak én hallucináltam furcsa szokásaimhoz híven. Egyértelmű, hogy miért segített, de miért fontos ez a Naruto és hogy megtudhassa azt, amit én? Miféle lény keresztezte az utamat? Lehet, csak egy erősen összpontosított chakrakivetülése volt több shinobinak? Esetleg egy szervezeté? Hm. Gondolataim meglepően nyugodt ívbe mentek a történtekhez mérten. Ideiglenes állapot, ebben biztos vagyok.
Torokmetsző? Szép név. Eddig is tudtam, hogy fontos számára ez a kard, plusz Orochimaru révén azt, hogy híres is... De biztos vagyok benne, hogy nem csak azért kell neki mert szereti, megszokta, jól tudja használni. Valami más célja is lehet vele, elvégre mi másért kereste volna ennyire? Ő szavai: "akármikor meg akarom szerezni". Juugo bólintással zárta az egyezséget, mely minimális terhet vett le a vállamról. Persze ez csak illúzió, mire visszatérhetek eredeti terveimhez az... Bele se merek gondolni. Hirtelen el is fogott egy partra vetett hal tehetetlenségének érzése. Csak sodródni fogok. Utálok sodródni.
Az ezután következő utolsó kérdés-válasz reakciójukra egy félmosoly kerekedett az arcomon akarva-akaratlanul is.
- Hm. - Eddig a jó pontokat abszolút Juugo vezeti, bár ő is mínuszból indult és ha tehetném mind a kettejüket egyből levágnám. EGYBŐL! Ahh, megint ez a zaj a fejem hátsó részéből. Mint valami égető érzés egy távoli helyről. De addig is, hosszú út vár még rám.
Említettek egy bizonyos "Őt". Nem tudom kire gondolhattak, de akár az is lehet, hogy ugyanazt a személyt keresik, mint én. Lehet ők megölni akarják én pedig figyelmeztetni. Ajánlom, hogy ne kelljen megvédenem senkit! Hallod, te hülye szellemszarvas! Mint mondtam, a nyugodt ív, csak átmenet. Nem tudom milyen úton fogunk menni és hogy meddig fog tartani, de amint tehetem felteszek pár kérdést, maximum nem kapok rájuk választ. Első kérdésem Juugo felé intézném.
- Ki az a bizonyos ő? - Kis szünet. - Lehet ugyanazt a személyt keressük. - Venném elő kooperatívabb stílusomat. Persze a távolságtartás ettől nem változik. Következő kérdésem szintúgy felé intézném, amint lehetőségem akad. - A parton... Te voltál egyáltalán? Ellenkezőjeként viselkedsz. - Ezután egyetlen kérdést intéznék Suigetsu felé, még pedig azt is passzív agresszív stílusban.
Ha tényleg ennyire fontos neked a kard, hogyhogy mindig keresned kell? Ah, inkább nem. ...De aztán meggondolom magam. Inkább csak fejben teszem fel a kérdést, nem kísértem a sorsomat, még ha perpill nem is az enyém hivatalosan.

Jiraiya Szer. Ápr. 08 2020, 23:16

Takashi

- Ne mondj neki semmit Juugo! - Szólt hátra tarkóra tett kezekkel Suigetsu, miközben igyekezett teljesen ignorálni a társaságodat.

- Találkoztál már vele. - S ezzel Suigetsu ki is lett közösítve. - Ott volt a parton. Mióta ott elváltunk, nem találjuk őt. Azért ment, hogy megöljön valakit, de aztán eltűnt és fogalmunk sincs róla, hogy hova. Aztán követtük a nyomodat idáig, hála neki. - Utalt Suigetsura. - Miért, te kit keresel? - Ignorálta a kérdés, mi a parton lévő incidensre irányult, ám mielőtt válaszolhattál volna, Juugo megdermedt.

- Hm? - Fordult hátra Suigetsu. - Mi...? - Mind a ketten, te is és Suigetsu is egyszerre szúrtátok ki a tőletek nem sokkal messzebb lévő furcsa, olvadt hóterületet, amiből nyomok látszódtak az erdő felé. - Mi van?

- Érzem Őt. - Suttogta Juugo, miközben a testén izzó, furcsa jelek kezdtek szétterjedni.

- Óh bazmeg. De hogy lehet?! Hogy lehet itt?!

Emiko

Bár siettél el, mégis gyenge voltál. Azzal sem törődtél, hogy a hóban erősen látható nyomokat hagysz magad után, s a Byakuganod erős chakraaktivitást érzékel. Látod, hogy pontosan feléd néznek azok hárman, még a fák takarásából is!

Takashi

- Ez nem Orochimaru. Valaki, aki rendelkezik az Átokpecsétjével! - Mintha Juugo támadni akarna, de hezitál.

- És mégis most mit csináljunk? Elkapjuk!? - Ropogtatta meg ujjait a fehér hajú, s arcára démoni mosoly kúszott. Mint aki várja a harcot.

- Mit gondolsz? - Nézett rád. Segítesz nekünk? Ez a valaki biztosan megfigyelt minket. Lehet éppen őt keresed. - Folytatta Juugo.

Emiko

A Byakuganoddal jól látod, hogy a három alak chakrája erős, hármójukkal nem bírsz el ebben az állapotodban, s nagyon úgy néz ki, hogy tudják, hogy itt vagy még a rejteked ellenére is. Menekülni nem tudsz elég gyorsan, így nem marad más választásod, minthogy védekezz. A kérdés csak az, hogy hogyan?

// Takashi, most neked kell döntened, hogy mit tesztek. Emiko, neked pedig résen kell lenned!

Takashi

Állapot: 50% - Miután az a dolog történt veled visszanyertél némi erőt.

Chakratartalék: 70%

Emiko

Állapot: 30% - Sebhelyes és fáradt vagy, fázol! A fájdalom amit a pecsét okoz most nincs hatással rád, nem fáj.

Chakratartalék: 100% //

**Ayanokoji Takashi** Szer. Ápr. 22 2020, 14:14

// Elnézést a késésért. ^^' //

Suigetsu szavai a társalgási zóna külső területén helyezkedett el, teszem hozzá nagy-nagy örömömre. Na persze ez az öröm egyből más érzéssé alakult, amint körvonalazódni kezdett a keresett személyük kiléte. Madara mesélt róla, és így, hogy abszolút illett az ő leírásuk is az általa elmondottakhoz nem volt okom kételkedni a történet kerek egészében. Uchiha Sasuke. Az élet újabb furcsa csavara , hogy szövetségesem ősellenségének a társaival kerülök egy útra.
Ha ügyesen játszom a kártyáim még akár be is olvadhatok közéjük és személyesen iktathatom ki a vezetőjüket, ezzel is egyel kevesebb akadályt hagyva az új világ megteremtésében. Igen. Kezd tisztulni a fejem. A célomba kapaszkodás szikraként szolgált a realitás talaján maradás lángjához. Éreztem, ahogy tisztul a látásom és egyre jobban háttérbe szorul a zaj a fejembe és a nem rég történt megmagyarázhatatlan dolgok.
Kérdésére pont felelnék - noha egy kitérő válasz lenne a cél - ám valami, pontosabban valaki megzavarja a beszélgetésünket. Rövid időn belül leesik, hogy ők is ismerik Orochimarut és ők sem puszipajtásként emlékeznek vissza rá. Nem hibáztatom őket, utoljára amikor láttam éreztem benne valami kétszínűt, valami nyugtalanítót. Lehet csak az emlékek torzítják őt, hisz végül segített nekem újra talpra állni... Meg persze említette, hogy vadászni fognak rám a fegyver miatt, mint kiderült nem is hazudott. Mindezek ellenére ő is megmondta, hogy legközelebb ellenfelekként fogunk találkozni. Akárhogy is, aki közeledik valószínű Orochimaru csatlósa, más néven egy tökéletes lehetőség, hogy elnyerjem Juugoék bizalmát. Ami inkább valószínű, csak Juugo bizalma lenne, hacsak nem adnám oda egyből Suigetsunak a kardot.
A kérdésre egy hasonlóan harcra kész fél mosollyal válaszolok.
- Segítek. Elkapjuk. - Nem volt okom feltételezni, hogy pont most leszek hátba szúrva, így inkább a jelenlegi célra összpontosítanék. - Juugo, ha jól sejtem te is inkább közelharc párti vagy. Azt javaslom te legyél legelöl, míg mi Suigetsuval kiderítjük kivel állunk szemben és hogyan tudnánk a leghamarabb ártalmatlanítani. - Sugietsuhoz fordulnék. - Ígérem most nem használok raitont. - Felelném félig flegmán. Na persze ez nem feltétlenül lesz igaz, de a lehetőség legalább ott lesz.
Ha beleegyeznek a tervbe, akkor megvárnám míg a nyugodtabb szövetséges elindul a célponthoz. Míg harcot kezdeményez én igyekeznék minél gyorsabban egy fa tetejére eljutni, de nem maradnék egy helyben sokáig, igyekezném minél több szögből elemezni a harcot a lombok takarásából. Amint esélyt látnék egy beszállási pontra a taijutsumra, sebességemre és a gouwan//erős kar technikámra hagyatkozva lendülnék be.
Ha nem szívlelik a tervem, akkor is ugyanezt tenném, csak minden bizonnyal nem szállnék be a harc sűrűjébe olyan hamar, főleg inkább feltérképezném ellenségünk.

**Hyuuga Emiko** Szomb. Ápr. 25 2020, 22:09

[Jiraiya, Takashi]

Emiko futott, már amennyire ebben az állapotban tőle tellett. Maga mögött hagyta a foltot, ahol testének melegétől elolvadt a hó. Lábait lassan kezdte nem érezni a hideg földtől, mégis sietett előre, vagyis inkább valamiféle menedékhelyre. Byakuganjának segítségével belátta az egész környéket, ezért fejét semerre sem kellett forgatnia, előre nézett. A fekete-fehér világban három chakrakeringési rendszer világított. Mindhárman erősnek tűntek, már amennyire meg tudta állapítani első ránézésre. Óvatosabb lehetett volna, lábnyomokat hagyott a hóban. Bár ahogy jobban koncentrált az alakokra, egyenesen felé néztek, úgy tűnt, még a fák takarásából is látják a Hyuugát.
*Valaki szenzor közöttük, vagy szintén Dojutsuja van?* Tette fel a kérdést magának a jounin.
Talált magának rejteket, viszont semmit sem számított ebben a helyzetben. Továbbra is Byakuganjára támaszkodott ebben a helyzetben. Valahogy észrevették és tudták, hol rejtőzött el. Körülnézett, kiutat keresve ebből a bajból. Egyik szorult helyzet után esett a másikba, mintha a háború előtti nyugalmasabb és rejtőzködő életmódjáért most fizetett volna meg.
*Hiába futnék, túl közel vannak. Hármójuk ellen nem sok esélyem van, de meg kell próbálnom. Chakrám bőven van, a gond inkább a testem állapota.* Összegezte magában Emiko, miközben akaratlanul is szorosabban húzta össze magát.
Ekkor figyelt fel egy újabb furcsaságra, hosszú idő után először, az Átokpecsétjéből előtörő fájdalom megszűnt, vagy legalább is nem érzékelt belőle semmit. Korábban is tapasztalt hasonlót, azzal a különbséggel, hogy akkor csak enyhült az égető érzés.
*Legalább a pecséttől nyugtom lesz.* Futott át agyán a gondolat, miközben azon igyekezett, hogy még jobban felmérje ellenfeleit. Még meglévő jobb szeme körül erek dudorodtak ki jobban, ahogy koncentrált. Emiatt gyakorolt olyan sokat, a távolság helyett inkább a pontosságra törekedett. Kezével megformálta a Hyuugák pecsétjét és próbálta kizárni a környék zavaró tényezőit, kizárólag a ninjákra akart fókuszálni.
Folyamatosan figyelemmel követi a mozgásukat, igyekszik kiismerni, merről próbálkoznak támadással. Úgy érzi, már semmi esély arra, hogy tovább álljanak és békén hagyják. Egyre jobban fárad, éppen ezért marad a rejtekhelyén, magától nem lép elő a nyílt terepre. Klántechnikáit sem szívesen leplezné le, csakhogy úgy érzi, ez lenne a legjobb módszer a védekezésre. Sebhelyei inkább csak kellemetlenek, a hideg az, ami jobban megviseli. Izmai merevebbek a szokásosnál, mégis szüksége lesz minden erejére, ezért megpróbálja átlépni a saját határait.
Kivárja a megfelelő pillanatot, amíg közelebb érnek és bár Hyuuga örökségét eddig minden erejével titkolta, elérkezettnek látja az időt bevetni. Igyekszik elterelni a figyelmét a lábát mardosó hidegről és ha támadásba lendül valamelyikük, vagy éppen mindhárman nekiiramodnak, a Hakkeshou Kaiten technikával próbálja elhárítani. Közben figyeli, milyen jutsukat vetnek be, mert így meg tudja tervezni a következő lépéseit is.

Spoiler:

Jiraiya Csüt. Ápr. 30 2020, 15:20

[Takashi]

Juugo bólintott, Suigetsu pedig fűtve a harci kedvtől vált izgatottá. Takashi kis megjegyzésére egy hasonlóan pimasz félmosollyal reagált.

- Most nem azt a kardomat hagyom a gyomrodban. - Cápaszerű fogai megcsillantak a havas táj fényében, annyira kivillantotta őket mosolya közben. Aztán neki indultak.

- Legyetek óvatosak, nem tudjuk, hogy ki ez és, hogy mire képes! - Szólt Juugo, még akkor amikor a csapat egybe volt, ezt követően pedig Takashi jobbra fel a fákra, Suigetsu pedig balra mozgott. Juugo a fák lombjai alatt, szemtől-szembe indult az Átokpecsétes ninja ellen!

Ahogyan Takashi szándéka megváltozott és felugrott a fa ágára, már az ugrás közben érezte a lüktetést, mely a szeméből indult és szétterjedt az egész testében. Fájdalom nyilallt a fejébe, fél térdre kellett ereszkednie. "Menj Konohába!" Hallotta újra a hangot, mely nem tudta megmondani, hogy honnan érkezett, ám rendkívül utasító volt. Olyannyira, hogy Takashi biztos volt benne, hogy ő felelős a szédüléséért.

Még mielőtt felocsúdhatott volna, egy erős szorítást érzett a jobb vállán, majd a tér torzulni kezdett körülötte és...

[Emiko]

A lány testét átjárta a hideg, mégsem fázott.

Az adrenalin és a harc közelgésének gondolata olyan erőket mozgósított Emiko testében, melyre már régen nem volt példa. Nem mintha most akkora dolog történt volna, mint még soha, de talán most, ebben az állapotában érezheti magát a legkiszolgáltatottabbnak. Nem beszélve az elmúlt napok ködös rémképeiről. Okkal érezheti úgy, hogy nem ura saját magának, a saját világának. Okkal viselkedhet úgy, mint egy kelepcébe csalt vad, kinek utolsó lehetősége a kitörés. Okkal fordult üldözőivel szemben!
Látja őket, látja, hogy honnan mozognak.

Be akarják őt keríteni, egy balról a fák fölül egy jobbról ugyanúgy a fákon, egy pedig lentről. A kettő hátul marad, a másik pedig közeledik. De... Az mi? Ismerős chakrát észlel, bár nem tudja, hogy hogy és miért. A bal oldalon lévő alak mellett jelent meg, majd mind a ketten eltűntek, mintha ott sem lettek volna! A másik kettő ezt észre sem vette, s közelednek. A jobb oldali megállt, elbújt és odafentről kémlel. A lenti pedig... itt van előtte!
- Ki vagy? - Kérdezte a közel két méter magas, sárgás hajú alak. Vizslató tekintete mögött némi kedvesség látszódott, ahogyan végigmérte Emikot. - Értem. - Jelentette ki, de nem folytatta.

Egyelőre nem érkezett támadás.

[Takashi]

Elmosódott előtted a világ, s ha nem voltál még elég rosszul, most a forgó dimenziód hányingert okozott. Csak saját erődtől függött, hogy kidobod-e a taccsot.

- Ugyanolyan rossz bőrben vagy, mint legutóbb. - Hangzott az ismerős hang. Felnézve egy furcsa helyen találtad magad. Egy sötét világban, melynek oszlopai talán a semmiből emelkedtek különböző magasságokban. Te egy alacsonyabbon térdeltél, míg a Maszkos alak egy földé emelkedő oszlopon ült a lábát lógatva, felhúzva az egyik térdét és azon pihentetve karját. Ő volt az.

Nagyon gyorsan elmúlt a fájdalom és a rosszullét, most már teljesen jól érezted magad.

// Takashi, kérnék tőled egy visszaemlékezést arról, hogy mit is jelent neked Tobi, hogy hol találkoztatok legutóbb és miről folyt a csevej. Mit jelentő számodra, milyen érzéseket, gondolatokat vált ki belőled. //

**Ayanokoji Takashi** Pént. Május 08 2020, 17:06

Hányinger és az a hang megint. Pedig már kezdtem másra összpontosítani a figyelmem. Ha ennyire akarod, hogy odamenjek akkor juttass oda! Gyúltam hirtelen haragra az elmém belsejében. Na persze, amint ez megtörtént elmosódott körülöttem minden és egy kellemetlen utazás mellékvágányán találtam magam.
Koppanok, keményre érkezem. Ugh, ha ezt tudom meg se szólalok. Épp a gyomortartalmam kiürítése volt a teendőim listájának első helyén, amikor is ismerős hangra lettem figyelmes. Kezem szám elé teszem, nyelek egy nagyot és végleg magamhoz térek.
- Van, ami nem változik. - Mondanám félig gúnyosan, egyenesen Madara irányában. Ekkor is jönnék rá, hogy valami teljesen ismeretlen hely közepébe csöppentett bele engem, ugyanazzal a technikával, amivel a partról is elhurcolt. A rideg környezet ahol találom magam semmihez nem hasonlít, mégis furcsa biztonságérzetet nyújt. Talán azért is, mert a fölöttem elhelyezkedő régen látott szövetséges látványa is megnyugtató. Talán nem. Az érzéseimnek kavarodnia kéne, azonban épp az ellenkezője történik. Szavak, mondatok, hangok, szagok és érzések kezdenek csengeni, mintha muszáj lenne. Nincsenek felesleges kérdések, a fejem tisztul, csak kijelentések maradnak.
- Rengeteg minden történt, míg távol voltál. - Állnék fel térdelő pozíciómból. "A múltat megváltoztatni nem lehet. Azonban a jövőt lehet a múlt történéseiből okulva építeni. Az én apám volt az, aki pusztulást hozott a népedre, most pedig én adok egy újabb lehetőséget, hogy egy jobb világban újjáéledhessetek." Régi szavak visszhangoznak a koponyámba, mintha a hely tuszkolná belém az emlékezést. Pillanatokra újból a parton találom magam, ahol először hozott össze minket a sors, ahol először érintett meg a kaszás. Az igazság az, hogy még kételkednék, hogy elmondjak-e mindent Madaranak, hogy a visszaszerzett szemem és újbóli halálom megszegné-e azt, amit az ismeretlen fogva tartóm kíván tőlem. Bizonyára ezért is... Ezért is akar meggyőzni valami, vagy valaki. Amikor halálomon voltam, akkor jött el értem Madara és akkor adott célt nekem amikor már feladtam szinte mindent. Egy furcsa - ideiglenes vagy sem - mentorfigura ő nekem az életemben még ha nehéz is elismerni ezt. "- Szükségem van valakire, aki elég erős ahhoz, hogy támogasson engem a harcomban és..." Ha nem mondom el neki, akkor is valószínű idővel rájönne, hogy újból visszanyertem a szemem világát... Vagy lehet mindvégig figyelt? Lehet nem is mondanék el semmi újat. Bár... Bizonyára volt elég dolga, úgy, ahogyan nekem is. Lehet többet tud erről, mint én... Lehet tudna segíteni. Amikor Orochimarut elutasítottam és vele egyességet kötöttem... Talán akkor éreztem igazán, hogy egy nagy lépéssel kerültem közelebb az álmomhoz. Egy olyan álomhoz, ami mindenkin segíteni fog. Mindenkin. "Bizonyítanod kell, ha azt megtetted, akkor erősebbé kell válnod. Ebben segítek." Döntöttem.
Levenném maszkom és kezemben tartanám. Jól látható arcomon könnyen ki lehetne venni a változásokat.
- Rengeteg minden. - Kis szünetet tartanék és ha látnám, hogy folytathatom, akkor így is tennék. - Meghaltam egy... Lénnyel való csatában, ám valami, vagy valaki felélesztett a testem eredeti állapotában. Rabja vagyok ennek a valaminek, míg nem megyek Konohaba egy bizonyos Uzumaki Narutot megkeresni. - Maszkom visszahelyezném arcomra, hisz lényemmé vált nagyon rövid idő alatt, gyakran kényelmetlen enélkül lennem. Többi mondanivalómat megtartanám magamnak, hisz nem akarnám elsőre mindent rázúdítani, minden bizonnyal okkal hozott ide, amikor épp csatára készültem. Suigetsut és Juugot perpill magára hagytam ugyan, de még lehetséges, hogy visszatérek melléjük, főleg, ha elmesélhetem, hogy az áruló Sasuke nyomára bukkanhatok általuk.

**Hyuuga Emiko** Vas. Május 10 2020, 21:36

[Jiraiya, Takashi]

A fekete-fehér világ feltárta minden apró mozzanatát Emikonak. A jounin folyamatosan követte a három alakot, egyiket sem akarta szem elől téveszteni. Adrenalin száguldott végig ereiben, ami miatt tovább tudott mozogni, még ebben az embert próbáló hideg időben is. Felkészült a támadásra, szinte már várta. Talán ez lett volna napok óta az egyetlen esemény, amit irányíthatott valamennyire. A ködös emlékek továbbra sem tisztultak ki, pedig azt hitte, az ismerős környezet segíteni fog. A vérből, koszból és fáradtságból azt következtette ki, az éjszaka folyamán harca keveredett. Vagyis inkább egyoldalú gyilkolásba, ha az történt, amire gondolt. Megrémítette a tudat, ám jelenleg jobban félt a három ninjától, akik különböző irányba indultak meg.
*Túl sok esélyem nem maradt, a Kaiten az egyetlen, amivel talán visszaverhetem a támadásukat.* Közben Byakuganja segítségével még jobban igyekezett felmérni ellenfeleit. Igaz, csupán jobb szemére támaszkodhatott, mégis eddig ezzel is elboldogult valamennyire.
Azt továbbra is furcsának találta, hogy az Átokpecsétből szétsugárzó fájdalom eltűnt. Persze nem panaszkodhatott, ha már ennyire rosszul alakultak az események, némi pozitívumot találhatott ebben az egész szituációban. A shinobik mintha egyelőre ügyet sem vetettek volna rá, közeledtek, viszont támadásnak semmit jelét nem mutatták. Az egyikük kivált a csoportból és felugrott egy közeli fára.
*Vele jobb lesz vigyáznom, távolabb került a körből, még meglephet később.* Ahogy erre gondolt, idegen, mégis ismerős chakra bukkant fel.
*Már csak ez hiányzott, negyedik ellenfél!* Belső hangja pesszimistán csengett, ám ekkor újabb furcsaság történt. Amilyen gyorsan felbukkant az újabb chakra, olyan gyorsan el is tűnt. Fokozva az érdekességeket, vele együtt eltűnt az egyik alak. A Hyuuga lány arcára önkéntelenül apró félmosoly kúszott fel. Akármi történt, ezzel némi előnyre tett szert. Már csak két támadó miatt kellett aggódnia. Persze jelen állapotában velük sem tudott volna úgy megküzdeni, mint teljes erejében, kipihenten.
A figyelmetlenséget nem engedhette meg magának, a másik kettőt továbbra is szemmel tartotta. Az egyikük elbújt a fák között, kivárt. A másik pedig egyenesen előtte állt. Amíg a két eltűnő chakrára koncentrált, addig közel kerültek hozzá. Gerince mentén végigfutott a hideg, ahogy rájött, szorult helyzetbe került. Mielőtt még cselekedhetett volna, az alak megkérdezte kicsoda. Dojutsuját kikapcsolta, így színesben láthatta az előtte álló férfit. Magasságát már látta, narancssárga haja azonban kicsit meglepte. Az még jobban, amikor szemében némi kedvességet fedezett fel. A szökött kunoichi kicsit megnyugodott, ám még továbbra is sarokba szorított állatnak érezte magát.
- Emiko - csúszott ki száján valódi neve. Úgy érezte, ha hazudna a férfinak, átlátna rajta és megtudná az igazságot róla. A másik mondatát egyelőre nem tudta hová tenni.
- És te, meg a társaid? Kik vagytok? - kérdezett vissza. Hangjából viszonylagos nyugodtság áradt, mégis ugrásra készen állt.
Egyelőre nem támadtak, viszont nem zárta ki egy későbbi összecsapás lehetőségét.
- Bár úgy látom, csökkent a létszám - tette még hozzá. Kíváncsi volt, hogyan reagál a férfi társa eltűnésére.

Jiraiya Hétf. Május 25 2020, 22:20

[Takashi]

- Tudom. - A hang nyomán olyan borzongás futott végig lényeden, mint ahogyan az keresztül hatolt a visszhangzó nyílt dimenzióban.
Tudja.

De mégis, mit? Mindezt mondandód végén jelentette ki. Mindenre ez volt a válasza, amit kiejtettél a szádon. Mindenre egy szóval válaszolt... egyszer. "Tudom." Okkal kérdezhettél vissza, s ezt akár megtetted, akár nem, ő folytatta.

- Nem haltál meg. A halál torkából még Ő sem tud visszahozni. - Lábát lógatta, míg másikat felhúzta és azon könyökölt még mindig. - Itt az ideje, hogy bizonyíts nekem Takashi. - Lenézett rád, te pedig fel rá. - De Konohát felejtsd el. Úgy hiszem, már nem kell oda menned. - Azzal leugrott, pontosan eléd. Alacsonyabb volt nálad, mégis sokkal nagyobb erő sugárzott belőle! - Az új úti célod...

- Myōbokuzan!

- Myōbokuzan! - Hallottad szinkronban Madarát és a hangot a fejedben. - Kamui! - Azzal szemeinek örvénye ugyanúgy elnyert, ahogyan az előbb!

[...]

Megint émelygett, ezúttal ki is dobta a taccsot.

Úgy vitték őt ide-oda, mintha csak egy zsák krumpli lenne. Egy tárgy, egy eszköz. Most azonban, egy teljesen másik, számára még soha hasonlót nem látott helyen volt. Furcsa hegyek fogták körül a völgyet, melyen óriási levelek nőttek. A pára már-már elviselhetetlen volt, a talaj pedig gyér aljnövényzetű, sokkal inkább iszapos. Ő és Madara egy sziklán álltak az egyik hegycsúcs tetején. Innen tekintettek alá a völgyre.

- Ez a Varangyok Rejtett falva. - A távolban a növényzetből kinövő óriási békák ugráltak keresztül a hegyeken. Kettőt-hármat ugrottak és már a hegyek mögött találták magukat, eltűntek a szemeid elől. - Veszedelmes vidék a magunk fajtának. De Uzumaki Narutot itt bújtatják. Meg kell őt találnod! - Adta ki az utasítást, ám ez sokkal ártóbb szándékúnak tűnt, mint az, amit a hang mondott neked. Az úgy tűnt, segíteni akar. - Ezt a feladatot kaptad igaz? - Kérdezte Madara, válaszokat nem adva. Talán kérdezned kellene neked is tőle?

// A Posztodat Ide kérem: https://narutohun.all-up.com/t3975-myobokuzan-a-varangyok-rejtett-birodalma#66364 //

[Emiko]

Egyszerűen csak kimondta a nevét, mi láthatóan semmit nem mondott a férfinak. Ellenben az utóbbi kérdéssel.

- Ezt hogy érted? - Forgatta fejét a fickó, majd Emiko szemeibe nézett. - Te egy Hyuuga vagy és mégis rendelkezel Orochimaru-sama Átokpecsétjével? És hogy értetted azt, hogy csökkent a létszám?

- Juugo bazmeg! - Ugrott mellé egy fehér hajú, félpucér alak. - Az a szemétláda eltűnt! Megint eltűnt a kardommal együtt!!! - Kiabálta, majd mintha tekintetével átszúrta volna Emikot. - Miért nem támadtad már meg a ribancot? - Vicsorított és már indult volna meg Emiko felé, amikor Juugo megragadta a karját.

- Várj!

- NEM! Elég volt a hülyeségeidből! - Szitkozódott, s a fogai ijesztőek voltak: mint egy cápáé. Karja pedig amit megragadott a másik, egyszerűen vízzé lett és kirántotta a szorításából, majd futva elindult Emiko felé! Ugrott, s a keze izmossá dagadt! Ütni készült!

// Reagálj a támadásra kérlek. Juugo nem támad, csak figyel, míg Suigetsu egy ütéssel próbál kezdeményezni. //

**Hyuuga Emiko** Vas. Május 31 2020, 21:54

[Jiraiya]

A találkozás váratlan fordulatot vett, amikor a harc helyett beszélgetésbe elegyedett Emiko és a narancssárga hajú férfi. Ahogy a Hyuuga lány némileg megnyugodott, elkezdte maga alatt érezni a hideg talajt, az átfagyott lábait, illetve az apró, ám annál kellemetlenebb vágási sérüléseit. Az adrenalin már nem hajtotta úgy, mint néhány perccel ezelőtt. Láthatóan sikerült némi értetlenséget felkavarnia a megállapításaival és kérdéseivel.
*Egészen értelmesnek tűnik, talán sikerül kibeszélnem magam ebből a helyzetből és szépen elmenekülhetek.* Futott át agyán a gondolat, ám közben nagyon is figyelt a környezetére. Ugyan Byakuganját kikapcsolta chakra tartalékolás miatt, nagyjából tudta, honnan számíthat támadásra. Kevésbé feszültek meg izmai, ám továbbra is azon volt, ha úgy adódna a helyzet, gyorsan tudjon helyet változtatni, esetleg támadni.
- Orochimaru-sama? - csattant fel, amikor elért tudatáig, hogyan szólította a magas shinobi azt a Kígyót, akinek az utóbbi keserves heteket köszönhette. Arcára düh és undor keveréke ült ki, miközben agyának legmélyén a félelem kezdett gyökeret verni. Szíve hevesebben vert.
- Igen, Hyuuga vagyok, gratulálok megtudtad! - folytatta tovább, bár nem tudta, mit ér el azzal, ha elmondja az igazat.
- Ezt az izét... - keze közben a nyakára vándorolt, ahol az Átokpecsét éktelenkedett bőrén. - Nem én akartam, de megkaptam! - egyre hangosabban és ingerültebben beszélt. Mint egy esőtől duzzadó folyó, aminek medre egyre jobban megtelik és át akarja törni a gátat. Haruka óta először oszthatta meg valakivel, mi történt. Az óvatossága teljesen eltűnt, eljutott arra a pontra, amikor érdektelenségbe fordult át egész lénye.
- Úgy - mutatott arra a fára, ahol a harmadik ninja foglalt helyet, mielőtt chakrája eltűnt - Hogy egyszerűen nem látom ott a chakráját, se a férfit.
A fehér hajú shinobi teljesen másképp kezelte a helyzetet. Hevesen kezdett magyarázni valamit az eltűnt kardjáról. A narancs hajú hiába próbálta fékezni, a barna hajú kunoichi látta, amint vízzé változott a keze és elindult felé. Olyan átható tekintettel nézte, mintha rendelkezett volna a Byakugannal. Emiko felkészült a harcra, hiszen erre várt, amióta észrevette a felé közeledő ellenséget. Ereiben újra szétáradt az adrenalin, már jéghideg lába és sérülései sem zavarták.
*Ennyit arról, hogy elsétálok!* Ha megkérdezték volna, miért várta ennyire a küzdelmet, valószínűleg csöndben mered maga elé. Talán, mert ezt a helyzetet még valamennyire tudta irányítani. Tisztában volt vele, mi történik körülötte, uralta saját testét és egyelőre attól sem kellett tartania, hogy vele kedvesen bánó embereknek baja esik. A Juugoként emlegetett férfi értelmesnek és helyzethez képest kedvesnek tűnt, mégis elhatározta magát a Hyuuga, többé nem esik ugyan abba a hibába.
*Ó, Suiton, valamennyire nyert ügyem van! Viszont egyelőre meghagyom végső megoldásnak a Raitont.* Közben chakrát irányított a kezeihez. Halántékán kidudorodtak az erek, ahogy Dojutsujának aktív állapota jelent meg.
Mivel igyekszik a lehető legegyszerűbb módon válaszolni a támadásra, a Hakke Kusho technikát próbálja meg bevetni. A fehér hajú ninjára irányítja az ütést, mert neki szánja a figyelmeztetést.
Amennyiben ez nem talál be, vagy csak szimplán megint vízzé válik, ahogy az előbb a keze, a Hagane Mamori no Jutsu segítségével igyekszik kitérni az ütések elől. Ugyan fáradt és a koncentrációja is lecsökkent, azért elég képzett Taijutsuban ahhoz, hogy egy ninjával felvegye a harcot.

Használt technikák:

Jiraiya Vas. Jún. 28 2020, 13:51

A narancshajú férfi úgy nézett Emikora, mintha minden szavával tisztában lenne. Mindenre, mit a lány mondott, csak bólintott.

- Igen, ez az egyik módja, hogy megszerzed a pecsétet. - Válaszolta arra, hogy Emiko nem kérte a nyakán lévő billogot.

Amikor pedig a lány felhívta a figyelmét arra, hogy a velük tartó Takashi eltűnt, Ő figyelmen kívül hagyva Suigetsu támadását, a fák közé ugrott, hogy körbenézzen.

A fehér hajú karja visszaalakult, míg a másik legalább háromszor olyan vastaggá válva sújtott volna le Emikora, amikor is a lány egy egyszerűnek nem mondható Hyuuga Taijutsuval válaszolt: Gyakorlatilag már a levegőben visszaverte a támadót, ki igencsak megilletődve, fogait haragosan összeszorítva repült hátra, egyenesen egy fa tövébe csapódva.

Ekkor ugrott vissza előző helyére Juugo.

- Igazad volt. Eltűnt. - Jelentette ki, majd a fába fúródott társára nézett. - Elég lesz Suigetsu! Orochimaru-sama megjelölte őt, így nem ölheted meg.

- A picsábamár! - Tápászkodott fel, majd előkapott egy kulacs vizet és kiitta a tartalmát. - Mit keres ez itt? És hová lett az a szarházi? - Morgott, de látszólag most már nem nyilvánult meg erőszakosan. Mintha csak a víz, amit ivott lenyugtatta volna. Egészen olyan hatást keltett, mint egy csecsemő, aki elhallgat a cumisüvegtől.

- Fogalmam sincs. - Ekkor Emiko felé fordult. - Esetleg körbekémlelnél, hátha meglátod valahol a társunkat? Cserébe bármit kérdezhetsz arról az Átokpecsétről. - Mutatott felé. - Orochimaru-sama az ilyesmit jutalomból adja valakinek, vagy...

- Vagy elátkoz vele kisanyám! - Kacsintott Suigetsu, miközben a szívószállal a szájában olyan kárörvendő mosolyt eresztett el, mint valamiféle ragadozó.

- Ha akaratodon kívül kaptad, az azt jelenti, hogy tervei vannak veled. - Magyarázta. - Kérlek, ha megtennéd, hogy körbenézel... - Vélhetően a férfi úgy gondolta, hogyha előzékeny lesz és megoszt néhány információt, akkor Emiko készségesebb lesz.

**Hyuuga Emiko** Szomb. Júl. 25 2020, 21:48

A Hakke Kusho bevált, a fehér hajú ninja hiába ugrott felé, még a levegőben elérte a jutsu és egy fának csapta. Közben Emiko a másikat sem tévesztette szem elől, Byakuganjának hála pontosan látta, merre ment. A harmadik shinobi eltűnése őket is meglepte, vagyis valószínűleg egyelőre kiesett a képből. A Hyuuga lány gonosz és egyben elégedettségtől duzzadó vigyort eresztett meg a ragadózókéra emlékeztető fogsor birtokosa felé. Helyben maradt, viszont igyekezett megtartani a távolságot és figyelme továbbra sem lankadt. Bár egyikőjükben sem bízott, esélyt látott többet megtudni a nyakán éktelenkedő pecsétről. Mintha valami védelmet is kapott volna, hiszen Juugo pont azért állította le Suigetsut, mert Orochimaru megjelölte a szökött kunoichit. Miután kikapcsolta Dojutsuját, a világot ismét színesben látta.
*Úgy látszik a rengeteg negatívumhoz jár némi pozitívum is. Sokkal kisebb az esélye, hogy ezek ketten megtámadjanak, ami jelenleg nem jön rosszul.* Gondolkodott el a barna hajú jounin.
A kedélyek kezdtek lenyugodni, ezzel együtt pedig visszatért az összes fájdalom, amiket az apró sebek okoztak. Ameddig harcolt, az kötötte le minden figyelmét. Tett pár apró, bizonytalan lépést, mert azt hitte, ha tovább áll egy helyben, odafagy a lába a talajhoz. Mit meg nem tett volna egy forró fürdőért és puha ágyért. Visszakúsztak emlékeibe a fogadóban töltött kellemes órák.
*Veszélyes vagyok a civilekre, ezt jobb, ha észben tartom.* Gondolataiból a narancssárga hajú férfi szavai hozták vissza.
Megindult felé, néhány lépéssel egészen közel került hozzá. Magasságkülönbségük miatt fejét kissé kényelmetlen szögben kellett tartania. Ugyan csak jobb szeme maradt épen, mégis megpróbált Byakuganjának segítsége nélkül belelátni Juugoba. Már, ha egyáltalán ki tudott belőle bármit olvasni. Kifejezéstelen arccal meredt rá, csupán akkor tört meg a jég, amikor a fehér hajú ninja az átkot emlegette. Kárörvendő mosolyára dühödt arckifejezéssel válaszolt. Ahogy jött, úgy múlt el, csupán néhány pillanatig tartott.
*Itt az esélyem megtudni valamit. Haruka sem tudott segíteni, talán majd ők.* Tekintete újra a magas shinobira kúszott és elnyomott egy kisebb sóhajt.
- Legyen, segítek - hadarta el a szavakat, közben pedig chakrát irányított megmaradt szemébe. Hirtelen fekete-fehérbe borult a világ, jóval messzebbre ellátott, illetve Juugo és Suigetsu chakrakeringési rendszerei tisztán kivehetőek voltak.
Amennyire csak tudta, feszegette határait, igyekezett a lehető legnagyobb területet átfésülni.
- Rossz hírem van, a környéken egyáltalán nincs. A Byakuganom hatótávolságán kívül került, vagyis fogalmam sincs, hol keressétek - közölte Juugoval. - Jut eszembe, mielőtt eltűnt, láttam egy másik chakrát, mellette bukkant fel, aztán mintha ott se lettek volna. A vándorlásom során hallottam pletykákat olyan technikáról, ami képes ilyesmire. A chakra egyébként teljesen idegen volt, még sosem találkoztam vele azelőtt.
Mindent elmondott, amit sikerült kiderítenie. A magas férfi kért tőle valamit, amit betartott, ideje volt behajtani a tartozását.
- Nos, az Átokpecsét - kezdett bele kissé bizonytalanul. - Mit tesz velem? Miért esik ki az idő? Elalszom és miután felébredek, másik helyen találom magam, nem emlékszem mi történt. Suigetsu kérdésére válaszolva, magam sem tudom, mit keresek itt. Egy fogadóban szálltam meg, lefeküdtem aludni és itt tértem magamhoz.
Lenézett a kezeire. A körmei alatt talált koszról és vérről egyelőre hallgatott.

Jiraiya Szomb. Szept. 26 2020, 12:49

// Elnézést a késésért, +12 Chakrát és +10 Elosztható TJP-t írok jóvá! A hosszért és a minőségért is elnézést, nem igazán van időm írni, de már nem akartalak váratni! //

Miután Emiko világosan a csapat tudtára adta, hogy a társuk eltűnt, Suigetsu jóformán toporzékolni kezdett.

Némi közjáték után a kedélyek lenyugodtak és Suigetsu látszólag elfogadta, hogy szeretett kardja már megint elveszett. Merthogy Juugo és Suigetsu párbeszédéből egyértelműen kiderült, hogy valami ilyesmiről van szó.

- Gondolod, hogy ő vitte magával? - Kérdezte, majd lepattintotta üres kulacsának tetejét és némi hóval tömte meg.

- Meglehet. - Zárta rövidre, hogy aztán Emiko felé fordulhasson. - A pecséted, a Denkou no Juin // Villámlás Átokpecsétje. Az is csoda, hogy még életben vagy. - Egy pillanatig elhallgatott, hogy nyomatékot adjon szavainak. - Hogy mit tesz? Ural, megbénít, irányít. De ezt már te is tudod. - Nézet le Emiko rejtegetett körmeire, majd vissza. - Úgy tűnik, hogy az Átokpecsétednek feladata van, amit igyekszik teljesíteni. Tartasz valahova és ezért, amikor alszol, eluralkodik rajtad. - Ekkor Juugo maga elé emelte jobb karját, ami vörösen felizzott és elkezdett átalakulni. Valamiféle megkövült kézzé vált. - Amikor felébredsz, visszahúzódik, de nem tudtad magad kipihenni, ezért egyre fáradtabb és fáradtabb leszel azért, hogy éberen se tudj ellenállni az erejének. Előbb vagy utóbb teljesen uralma alá hajt és amíg el nem jutsz a neked kiszabott célig, addig nem lehetsz önmagad. - Látszott rajta, hogy készséggel beszélne még, de egyelőre vár, és teret enged Emiko kérdéseinek.

**Hyuuga Emiko** Vas. Márc. 07 2021, 20:00

[Ebisu - Egyedül...]

//Köszönöm, hogy ennyit variálhattam! Ahogy PM-ben beszéltük, amíg Rui mellékszála fagyasztva van a fórumkaland miatt, igyekszem Emiko-t előrébb vinni.//

A magasságkülönbség miatt mintha csak egy szoborra nézett volna fel Emiko. Ennyire még sosem járt közel ahhoz, hogy információt szerezzen a testén éktelenkedő pecsétről. Haruka sem tudott neki túl sokat mondani, erre valamilyen véletlen folytán belebotlott két olyan alakba, akik felvilágosíthatták. Szíve egyre hevesebben vert, szinte már hallani vélte, mintha ki akarna törni a mellkasából. Fáradt volt és fázott, mégis arcára némi lelkesedés ült ki, amikor Juugo szóra nyitotta száját. Aztán amikor belekezdett mondandójába, arca egyre komorabbá és komorabbá vált. Talán jobb lett volna, ha semmi sem tud meg a billogról, amellyel Orochimaru megjelölte.
*Tehát ez a valami irányít engem. Feladatot kaptam, amiről azt sem tudom, micsoda. El kellene jutnom valahova, elvégezni egy feladatot, erre szolgál az Átokpecsét.* Összegezte magában, miután a narancssárga hajú férfi elmondta neki, amit tudott.
Tekintete a megkövült kézre vándorolt, amit ugyan észrevett, mégis a szavakat itta, nem arra figyelt.
- Jól van, értem - hazudta. Igazából még mindig akadtak homályos foltok a történetében. Orochimaru megfosztotta egyik szemétől, majd pedig pecsétet helyezett el rajta. A szökött ninja elméjének mélyéből újra feltörtek az emlékek. Igyekezett elfelejteni azt a majdnem végzetes éjszakát, amikor a bekötözött kezű férfit követte. Suigetsu egyelőre csöndben várt, látszólag őt csak a kardja érdekelte, semmi egyéb.
Emiko majdnem összerogyott, a fáradtság elhatalmasodott rajta, viszont tartotta magát, nem tűnhetett gyengének a két shinobi előtt. Juugo mintha még akart volna neki mondani néhány dolgot.
*Most komolyan arra vár, hogy ismét kérdezzek?* Tette fel szarkasztikusan kérdését a Hyuuga. Újfent lepillantott körmeire, amik alatt a kosz és vér keverékét fedezte fel korábban.
*Orochimaru azt mondta, vissza fogok hozzá menni. Azt hittem, ez valami beteges tréfa akart lenni, de nagyon úgy tűnik, másképp nem tudom lezárni.*
- Ha az utamba állnak, megölöm, aki megpróbál akadályozni? - hangja kissé rekedtesen csengett. Nyomta a lelkét ez a kérdés és végre feltört belőle. - Mégis milyen célom lehet? - tette még hozzá a barna hajú lány.

Ebisu Pént. Jún. 04 2021, 13:18

[Hyuuga Emiko - Egyedül... ]

Havas völgy - Page 2 Ec8c87719d87a3c4a5761722cecaf1c3

A terület hüvös és télies külleme itt-ott a nap sugaraitól megolvadt és előkerültek a hó takarása alól az örökzöld növényzet vagy csak szimplán a megdermedt, sötétzöld fűvel tarkított sziklás talaj. A szél lágy érintése határozottan kellemes lett volna, ha nem minuszokról beszélnénk jelenleg, hanem egy tengerparti mediterrán övezetről - de hát az élet nem kívánság műsor. Sosem volt az...
A két férfi, akiknek személyisége víz és tűz egymáshoz mérve, némán figyelték a reakciódat és hallgatták a mondandódat. A tüskékhez hasonló fogsorral rendelkező alak feje körül egyre több izzadtság csepp kezdett megjelenni, ahogy megpillantotta kétségbeesett arcodat.
-Ehh...- majd megvakarja a tarkóját.- A fene ebbe az egész küldetésbe!- kelt ki magából, majd megtámadta a legközelebbi hóbuckát egy határozott rúgással.- ÉS MÉG A KARDOMAT SEM SZEREZTEM VISSZA ATTÓL A GYÁSZKERET FAKABÁTTÓL! GRÁÁÁH!- és elkezd sétálni a kitaposott ösvények egyikén.
-Merre mész, Suigetsu? Együtt kell maradnunk.- mondja a narancssárga hajú férfi.
-MEGYEK KAJÁT SZEREZNI!- förmed fel újra.- Mert ha nem ölök meg valamit 5 percen belül esküszöm hogy...- s itt elharapta a mondat végét, majd csak a "fortyogását" lehet hallani, ahogy eltűnik egy nagyobb szikra mögött.
Egy ideig mindketten csak néztétek a távozó alakott, majd egymás felé fordítottátok fejeteket, mire a férfi csak vállat vont.
-Javaslom telepedjünk le egy szélvédett helyre.- javasolja a magasabbik és egy nagyobb vájatra mutatt.

~¤¤¤~

Nem telt bele negyed órába se, mire az őszes hajú férfi megjelent két fácánnal a kezébe, melyenek egy-egy lyuk tátongott a testén. Eközben a narancssárga hajú fickó előszedett a cuccai közül egy vastag takarót és átadta neked, vélhetőleg nem akarja, hogy felfázz ebben a hidegbe. A takaró kicsit dohos szaga volt, de legalább remek védelmet biztosított a csípős hideg levegő ellen. Az előtted ülő férfi nézi társa visszatértétt, majd döbbenten felpattan a lábára.
-Hát mi ez?!-
-Kaja. Most vadásztam.- majd ledobja elétek és nyújtózkodik egyet.
-De hát szegény párák még élhettek volna! Nem látod milyen szép a tollazatuk?- sajnáltatja a két elpusztult madarat, bár hanglejtés alig változott a semmitmondóhoz képest.
-Ne kezd ezt megint!- kapja fel újra a vizet.- Szerinted ha azt mondom kajáért megyek, hova mehetnék?! A kib@szott hegységek közepén vagyunk! Látsz itt valahol közértet? MERT ÉN NEM!- morogja.
-Szegény szines csírkék...- gugol le hozzájuk és megsimogatja őket.
-Fejezd ezt be sürgősen!- majd közelebb hajol hozzá, megpróbálva súgni neki.- Szerinted milyen képet adunk ezzel maguknak? Veszélyes Shinobi-k vagyunk te meg két döglött állat miatt kapsz mentális összeomlást egy random lány előtt!- sziszegi a foga között.
-Jó, jó...- szomorkodik továbbra is, majd megfogja a két állat nyakát és arrébb vonul.
-Jó fiú.- mondja büszkén, hogy sikerült visszatérítenie társát s feléd fordul. -Hé te...homály-pupilla kisassony. Ha van erőd, gyere fát gyűjteni!- int neked, majd útnak indul a legközelebbi fenyves terület felé.

Te döntöd el, mész-e neki segíteni vagy maradsz a takaró meleg alatt.

~¤¤¤~

Egy bó órába beletelik, de gyorsan össze lett pakolva egy kis tábortűz, melyen már ott sült a két szárnyas állatnak a darabjai. Kellemes illatok kezdtek el terjengeni a környéken és bár halkan, de a te gyomrod is felkordult itt-ott. Egy ideig csendbe figyelted a lángok táncát az égő ágadarabokon, majd észrevetted, hogy a Juugo nevezetű alak téged figyel.
-Ne bámuld már ennyire, mert még perverznek hisz.- vigyorog rá Suigetsu.
-Szerintem el kéne vinnünk Orochimaru-hoz.- böki ki váratlanul.
-Igen, persze a...

-TE MI A BÚBÁNATOS FENÉRŐL BESZÉLSZ?!- s felpattan a szikláról, amin éppen ült.- Meg vagy veszve? Megesz minket a pillantásával ha elvisszük ezt az elfuserált projektjét!- kel ki magából.

-A küldetése nincs végre hajtva, addig az átok viszont tombol benne. Orochimaru-sama-nak még lehetnek vele tervei. Arról nem is beszélve, hogy ez a helyes dolog.-

-Amikor utoljára ezt mondtad, ÚJRA ELTŰNT A KARDOM!- förmed rá, majd morogni kezd és elgondolkozik.- Miből gondolod, hogy neki szüksége van rá?-

-Csak... érzem.-

-Aha... Érzed. Én is érzek egy késztetést, hogy jól fejen vágjalak valami keménnyel, hátha attól észhez térsz.-

-Szerintem pont akkor veszíteném el az eszméletemet...- gondolkozik el komolyabban Juugo. -De akkor is el kéne mennie hozzá.- s itt rád tekint, várva valami reakciót.

**Hyuuga Emiko** Vas. Okt. 10 2021, 16:27

[Ebisu - Egyedül...]

Bár Emiko legalább néhány kérdésre választ kapott, jelenlegi helyzetét tekintve majdnem annyira a sötétben tapogatózott, mint amikor elindult a Villámok országából. Mindenesetre a két férfival való találkozása tűnt eddig a legpozitívabb történésnek hosszú idő óta. Számtalan válaszra váró kérdés kavargott még a fejében, ám Suigetsu hangos elégedetlensége kibillentette jelenlegi állapotából. Sajnos újra elkezdett fázni, az adrenalin már nem fűtötte a testét, ezért jobban megérezte a körülötte süvítő szelet. Juugo ugyan olyan hallgatag maradt, mint korábban. Ketten együtt figyelték, ahogy a fehér hajú ninja elment élelmet szerezni. Tekintetük csak egy pillanatra akadt össze, aztán újra másfelé néztek. A Hyuuga lány legszívesebben újra megszólalt volna, ám a magas férfi előbb kezdett beszélni. A javaslatára bólintott a jounin.
- Rendben, menjünk - különösen jó ötletnek tűnt, hiszen talán órákig lehetett kitéve az időjárás viszontagságainak, mielőtt magához tért volna. Kezdte érezni az időjárás rossz hatásait, némi védelemnek és melegnek kifejezetten örült volna. Követte a narancssárga hajú shinobit, aki egészen pofásnak tűnő vájatot vett észre.
Miután letáboroztak, egy ideig csendben üldögéltek, várták a fehér hajú férfi visszatértét. A barna hajú kunoichi nagy szerencséjére Juugonál akadt némi meleg takaró, amibe bebugyolálhatta magát. Érezte a dohos szagot, valószínű vizes helyen tárolták korábban, ám ezt esze ágában sem volt szóvá tenni. Ennek is örült, merev végtagjai kezdtek valamennyire felolvadni. Nagyjából negyed óra múlva tért vissza Suigetsu két fácánnal. A Hyuuga egyetlen szeme a madarakra szegeződött, már előre érezte a sült hús ízét a szájában. Annyira nem mardosta az éhség, hiszen ennél hosszabb időt is töltött már el élelem nélkül, mégis gyomra elkezdett apró jelzéseket küldeni.
*Nagyon finom vacsorát kaptam a fogadóban, de annak már több, mint fél napja és ki tudja, mit csináltam egész éjszaka.* Futott át agyán a gondolat.
Közben arra lett figyelmes, Suigetsu és Juugo kissé összekülönböztek a madarak miatt. Előbbinek már nagyon fáj a foga valami ehetőre, míg utóbbi elég feltűnően sajnálta a fácánokat. Annyira különböztek ezek ketten, mégis ahogy Emiko elnézte őket, csapatként gondolt rájuk. Az egész jelenet annyira hihetetlennek tűnt, arckifejezésük elárulta azt is, amit nagyjából titokban akartak tartani. A jounin szája apró mosolyra húzódott, aztán még számára is meglepő módon, apró kacaj bukott ki belőle. Hetek, sőt inkább hónapok óta nem reagált így semmire. Annyi minden történt vele, a boldogság, vagy egyéb pozitív esemény messze elkerülte őt. Fejét oldalra fordította, mintha szégyellné, szökött shinobi létére képes a nevetésre. Arca ismét visszaváltozott a semlegesség és némi komorság elegyébe.
Amikor Suigetsu megszólította, kibújt a takaró alól és felállt.
- Segítek - bökte ki kurtán. Követte a fehér hajú ninját a fák közé, a mozgás is némileg segített visszanyerni éberségét, illetve jó elfoglaltságnak bizonyult elterelni a gondolatait.
Szó nélkül gyűjtögették a fát, a Hyuuga inkább a narancssárga hajú shinobinak tett volna fel új kérdéseket, valahogy barátságosabbnak bizonyult, mint hegyes fogú társa. A takaró alatt felmelegedett annyira, hogy ne legyen annyira kellemetlen a szél, mint korábban. Viszonylag hamar összegyűjtötték a megfelelő mennyiségű fát, aztán visszatértek a táborhoz. Juugo addigra előkészítette a madarakat, majd a tábortűz meggyújtása után elkezdhették sütni.
Hamarosan finom illatok töltötték be a levegőt. Emiko visszabújt a takaró alá, a lágyan lobogó tűz pedig csak javított a hőmérsékleten. Gyomra már többször megkordult, kevésbé viselte jól az éhezést, mint pár órája. Egyszer csak észrevette, hogy a magas ninja elég feltűnően bámulja. Különösebb jelentőséget nem tulajdonított neki, megszokta már, új külseje miatt rátapadt az emberek tekintete. Összébb húzta magát és még inkább igyekezett eltűnni a takaró alatt.
*Ha megint elalszom, a pecsét működésbe fog lépni. Egyelőre viszonylag jó helyen vagyok, csak kérdés, meddig.* Töprengett el a halványlila szemű lány. Aztán ahogy Suigetsu és Juugo beszédbe elegyedtek, arcára úgy ült ki először a rettegés, majd a düh. Amikor a narancssárga hajú shinobi ránézett és választ várt, Emiko egyszerűen felpattant és szó szerint lehajította magáról a takarót.
- Menjek vissza oda!? - kérdezte egészen kikelve magából. Alig vett levegőt, majd folytatta. - Amikor legutóbb összefutottam vele, ez történt! - mutatott a fekete anyagra. Alatta üres szemgödre tátongott, ami emlékeztette, mekkora hibát követett el. Haragos tekintettel nézett le a tűz mellett ülő Juugora. Szaporán vette a levegőt, szinte kapkodta. - Kizárt, teljességgel kizárt - tette még hozzá, ezt kicsit higgadtabban.
Néhány pillanat múlva felkapta a takarót, aztán visszaült a tűz mellé. Hacsak a kis kirohanása miatt nem próbálnak meg valamit tenni vele, folytatja tovább a sülő fácánok nézését.
*Mi van, ha csak így kaphatok válaszokat és lezárást?* Belső hangja elülteti benne a kétség magvait.
- Nos, ha így gondolod... - kezd bele, kissé hezitálva, halkan. - Lehet mégis elmehetnénk.

**Gamabunta** Hétf. Okt. 31 2022, 16:05

-=Kenshiro Karu és Hasegawa Zauki Mellékszálkalandja=-

[Karu]
Pár nap telt csupán el, mióta felkeresett téged egy rejtélyes idegen. Egy tipikus sötétcsuklyás alak, fura maszkkal a fején. Bizalomgerjesztő nem? Éles érzékeidnek hála persze könnyedén kiszúrod őt, mikor lassú tempóba megközelít, de látszólag nincs szándékában ártani neked. Bár nem mintha, mostanra ez olyan könnyű dolog lenne ugyebár.
- Tárgyalni jöttem! Nem bajt keresni! – mondj a rejtélyes női hang – Szükségem lenne valakire, aki elvégezne nekem egy apró-cseprő kis feladatot. Egy olyan feladatot, amelyet csak a hírhedt Amegami, Kéken Fénylő Démona tudna csak megcsinálni. Természetesen nem lennék hálátlan. – mondja szívélyesen, ám a feladatra addig nem tér, ki, míg nem látja az érdeklődésedet – Szükségem van valakire, aki megszabadulna egy embertől. Ó ne aggódj semmi olyan, amit ne tudnál kezelni. A célpont egy egyszerű informátor csupán, aki olyan információval rendelkezik, amely nagy eséllyel rossz kezekbe kerülve, csúnya végkifejletet okozna. Számomra legalábbis. A feladat egyszerű. Végezzen az informátorral, mielőtt átadhatná az információit. – ha esetleg látja rajtad a hajlandóságot ezután, szinte hallod, ahogy elmosolyodik a maszk takarásában.

[Zauki]
Minap érkezett a levél, mi tartalma nagy eséllyel számodra is meglepő lehetett talán. Egy egyszerű üzenet, amelyet rejtélyes módon a nappalid asztalán véltél felfedezni, de nem utalt semmi arról, hogy bárki is járt volna a házadban. A levél tartalma látszólag semmi releváns információt nem tartalmazott, legalábbis egy tapasztalatlan szemnek, ám Kumogakuréra jellemző titkosítással volt az üzenet kódolva, mely rövid volt, de lényegre törő:

„Tudom, hogy kit keresel és azt is tudom, hol találod őt. De ez a hely nem biztonságos számomra többé. Ha a nyomára akarsz bukkanni, gyere a megadott koordinátákra minél előbb! A védelmedért cserébe hajlandó vagyok egyezkedni!”

Szinte biztos, hogy az üzenet bűzlött, mint a franc, legalábbis átvitt értelemben biztosan. De egy biztos. Ha valóban arra utal a levél, amelyre gondolsz, talán előbb találhatsz Orochimaru nyomaira, mint számítottál volna. A kérdés csupán a következő: Megéri kockára tenned a biztonságod, hogy találkozz a rejtélyes informátorral?

[Közös szál]
A Fagy Országának déli részén található kisebb hegyvidék zord időjárása fogad mindegyikőtöket, mikor csontig hatoló hideg szelek sorra feltámadnak jöttötökre. A havas táj, mi messziről fehér pusztaság csupán, vakítóan fénylett a lenyugvó nap sugaraiban. Karu és Zau is megkapta a szükséges helyadatokat, mely szükségesek voltak a célbaéréshez. És ahogy megközelítek az érintett területet, először Karu veheti észre az a távolban lengő fehérített sátor, merev rögzítéseinek tompa vonalait. Nem volt túlságosan feltűnő, a tájba olvadó sátor, de tudtad, hogy nagyjából mit keresel, így viszont könnyű volt észlelni a sátrat. Azonban Zauki se volt már túlságosan messze. Nagyjából pár perc csupán és ő maga is megpillanthatja a sátrat… akár a felé közeledő ismeretlen alakkal egyetemben is.

**Kenshiro Karu** Hétf. Okt. 31 2022, 19:58

A megbízás egyértelmű volt. Ezzel a nővel egy kontaktom hozott össze. Elméletben jól fizet, viszont azt nem tudom honnan veszi, hogy én az Amegami tagja vagyok vagy voltam valaha is, ezt nagyon kevesen tudták és legjobb tudomásom szerint azoknak az illetőknek egy része már nincs is életben. Viszont akkor ha tudja, hogy ki vagyok résen kell lennem.
- Rendben a megbízást elfogadom. - Mondtam neki, majd a szemein láttam az elégedettséget. - A diszkréciót azonban elvárom én is.
Egy bólintással letudta a dolgot és sejtettem, valószínű ezt sem hallom tőle többet. Úgy tűnt, hogy lényegre törő és csak eredményeket vár. Egy tekercset csúsztatott oda nekem, mely a kis útszéli fogadó forgatagában senkinek nem tűnt fel. Aztán ahogy megjelent el is tűnt. Két lokáció volt a papíron az egyik a Fagy országába vezetett, a másik pedig egy határmenti kis faluba vezetett. Feltehetően ott fogunk találkozni amint elvégeztem a megbízást és fel akarom venni a fizettségem.
Azzal a lendülettel felálltam az asztaltól és kiléptem a kis kcosmából az útra, ahol egyszerűen csak elégettem a tekercset.
A következő pár napot az úton töltöttem, miközben megközelítettem a fagy országát. Össze szedtem magamnak valami melegebb ruhát is, tudván, hogy ez az ország az egyik leghidegebb az összes közül.
Kép
A fagy országának déli része zord időjárással fogadott. Kisebb hóvihar ki is alakult, azonban a megadott helyen egy sátor fogadott. Azért ez egy kicsit meglepő, azt hittem, hogy legalább egy kisebb település lesz. Viszont meg kell találnom az illetőt gyorsan aztán vissza a határvidékre. Ekkor azonban kiszúrtam valakit aki szintén a 'sátor tábor' felé tartott.
Küldtek volna még valakit a célszemély likvidálása végett? Azt nem hiszem, ezt a megbízást nem a bingó könyvből szereztem...
Igyekeztem csupán utazónak látszani és a kabátom fedezékébe húzódtam vissza. Bár nem fáztam, igazából a legdurvább hóviharban sem fáztam volna, de jobb az elővigyázatosság. Amint közeledtem a rögzített sátrak felé feltűnt egy kisebb tábortűz is. Pedig távolról elég elhagyatottnak tűnt. Remek az utazó álca még be is jöhet...

**Hasegawa Zauki** Kedd Nov. 01 2022, 02:00

/Karu/

Egy üzenet, mely nappaliában fogadta, s egy pillanatnyi csend. Megannyi történés zajlott le, mióta kihűlt a nyom, s pontosan tudta, hogy ez egy elszalaszthatatlan alkalom. Az azonban, hogy nyugodt legyen utazása, közel lehetetlennek tűnt a mostani fennforgás közepette. Továbbra is konohában töltötte napjai többségét... Habár Yamato-tól kitanulta, mit lehetett, s új képességei hatására hasznát vehették volna máshol, mégis inkább a nyomozás útjára állították. Túl sok kérdőjel, túl sok megválaszolatlan kérdés. Orochimaru kutatása alapból feladatai közé tartozik, több okból is keresi őt, melyek között vannak hivatalos jellegűek, mondhatnánk küldetéshez kapcsolódók, illetve személyesek is. Emlékei mára közel tiszták, ám mégis hiányosak... erre egy ember tud gyógyírt szolgáltatni, s egyetlen olyan személy van most, kinek nevét se kell leírják, hogy elutazzon a világ másik végére. Habár mindig próbálta tagadni befolyásolhatóságát, mindenkinek van egy cél, egy személy, vagy egy esemény, ami felkelti figyelmét. Mindazonáltal, az utazás maga nehéz lesz. Az üzenet jellegéből személyes találkát akar az egyén, melynek mikéntjét veszélyeztetné, ha szól a falu vezetőjének terveiről. Küldene embereket, kik láttán az informátor hirtelen feledni kezdi Zauki irányába szánt szavait. Ha viszont nem szól, akár szököttnek is bélyegezhetik. Ugyan tény, hogy célja volt, hogy elszakadjon a falvaktól, de ezesetben pont hogy nem elszakadna, hanem a figyelmükért harcolna. Végső soron közelmúltbéli érdemeire hivatkozva érvelt arról, hogy egy titkos küldetésre, egyedüli résztvevőként engedjék el. Ez azonban még mindig azt jelentette, hogy lopakodva, feltűnést kerülve kellett megindulnia. Régi ruháját elő véve indult meg. A számára nosztalgikus utazóruházatot egy szövetmaszk koronázta meg. Semmi extra, semmi hivalkodó.

Spoiler:

----
Az út hosszadalmas volt... a világ másik felére kellett eljutni szinte. Legalábbis így érződött számára. Hasznosnak bizonyultak adottságai, nem igazán igényelt sok pihenést, vagy étkezést. A célterület felé ballagva a távolban végre megpillantotta a helyet, a sátort, melyet keresett, ám azon túl még valakit... Számára ismeretlen volt a fickó, s egyből kigyúltak a vészjelzői. Más is jött a védelmi melóra? Ő is Orochimarut keresné? Futottak végig a gondolatok a fiú fején. Kissé szorosabban markolva botját közeledett a sátorhoz. Jóhiszeműen tekintett a vele szemben közeledőre, inkább csak önös céljainak nehezítése miatt idegeskedett. Ugyan tény, hogy jelenlegi szerelésében mindennek látszik, csupán nem egy átlag utazónak, célja nem is az volt, hanem hogy arcát elfedve jusson át a tűz országának határán. A hogy közelebb érne a sátrakhoz, s a tábortűzhöz, megpróbálná jobban szemügyre venni a fickót. Első ránézésre vélhetően átlagosnak tartaná, ám mégis elfogná egy megmagyarázhatatlan érzés. Mintha látta volna, mintha találkozott volna már vele... Szótlanul állna meg a tábortűz mellett. Egy kissé átmelegítené tagjait. Habár az éhség nem fog rajta egy ideje, a hideg még igen. Nem akarna fenyegetőnek látszani, de szeretné megtartani saját rejtelmességét. Valamiféle információt pedig ki kell szednie belőle, s ennek egyetlen módja az, ha sajátját áldozza be jelenleg. Az előbbi, hosszas másodpercekig nyúló folyamat után zsebébe nyúlna, hogy előhalászva az iratot, melyet kapott, felmutassa neki.
-Feltételezem nem csupán túra céljából érkeztél te sem a világ végére.- Nyílna meg a férfi mély, nyugodt hangon.

**Kenshiro Karu** Kedd Nov. 01 2022, 18:33

Sátor
A hó olyan ütemben kezdett rá, hogy alig láttam az orrom hegyéig. Csupán csak a tábortűz fénye vezetett. Az idegen akit korábban észrevettem ugyan úgy a sátor felé haladt, de nem adtam jelét annak, hogy törődnék vele. Maradjunk csak meg az utazós álcánál. Mikor odaértünk mindketten szótlanul álltunk meg a tábortűz mellett, egy kicsit mintha a kezeimet melengetném, a tűz felé tartottam. Az első pillanat nagyon hosszú volt, elmémben számtalan verzó lejátszódott a következő másodpercek eseményeiről. Az egyikben előrántok egy kunai kést és végzek az ellenséges shinobikkal. A másikban kézjeleket formálnék és a már meglévő tüzet használnám fel ellene. Ezek közül azonban egyik sem történt meg. Ehelyett az idegen előrántott egy tekercset és félig meddig barátságosan kérdezte meg, hogy...
-Feltételezem nem csupán túra céljából érkeztél te sem a világ végére.- Nyílna meg a férfi mély, nyugodt hangon.
Szememben egy pillanatra a gyilkos szikra villant meg, ahogy a másik a zsebéhez nyúlt, aztán előhúzott egy tekercset én meg kérdően pillantottam felé.
- Hát igazából terelhetnék itt, de semmi értelme. Eltaláltad, nem csak kedvtelésből jöttem ide. Van egy illető akivel kellene pár szót váltanom. Viszont úgy látom, hogy nincs itt a környéken ez a valaki. Szóval te is keresel itt egy embert. Van egy olyan érzésem, hogy kevés ennyire fontos ember lehet itt, talán ugyan azt az embert keressül, itt az isten háta mögött ahogy fogalmaztál...
Na ez viszont felvet egy érdekes kérdést. Gondoltam magamban... Ha uygan azt az embert keressük, akkor ő vajon milyen szándékkal jött? Szinténa vérdíjra fáj a foga, vagy esetleg pont az ellenkezője és neki nem kellene megkapnia az információt? Ezzel a kérdéssel ráérek még eljátszani azt hiszem...
Vajon újra gyilkolni fogsz?
Hangzott el a kérdés elmém rejtekében. A Nibi vádló pillantását a hátamon éreztem, de elég képmutató lenne kijelenteni, hogy a tűz templomában történ incidens óta én lennék maga a béke követe. Igazság szerint a jó és rossz közötti vékony határvonalon egyensúlyozok úgy érzem. Néhe kicsit ez néha kicsit az...
Ha igazán szükségem lesz rá, akkor igen.
Zártam le ezt a gondolatmenetet a Matatabival mielőtt még elkezdtünk volna itt mélyfilozófiai szemlélet megosztásokat egymással. Persze amióta már ahelyett, hogy egymás torkának ugranánk állandóan, inkább csak beszélgetünk, de félre értés ne essék, érzem rajta, hogy még mindig keresi a kiutat és ezért résen vagyok, de már közel sem annyira mint korábban. A kapcsolatunkat úgy jellemezném, hogy pozitív irányba mozdult el...
- Rendben, akkor úgy gondolom, hogy érdemes lehet keresni egy helyet, ahol tudnak nekünk segíteni abban, hogy merre lehet ez az illető. - Mondtam a fiúnak és vártam, hogy válaszoljon...

**Nohara Rin** Szer. Nov. 02 2022, 22:32

//Hyuuga Emiko - Egyedül...//

A levegőt szaporán vetted, egy kisebb pánikroham lett rajtad úrrá, amit a két különös szerzet csak nézett. Amint hangodba visszatért a nyugalom szikrája, a narancssárga hajú férfi megpróbált szemkontaktust létesíteni veled.
- Mindegy, hogy mi történt, valamiért életben hagyott... ha tényleg vissza akarod szerezni a szemed, tudom, hogy nehéz, de szembe kell veled nézni. Szükséged van rá, és neki is rád. - nem tudtad eldönteni, hogy nyugtatni próbált, vagy inkább csak a kegyetlen őszinteség hajtotta. Tisztában voltál azzal, hogy a nagy egészből még sokat nem láttál, és hogy a bekötözött kezű alak kiléte többet rejt annál, mint amennyit gondolnál.
- Mégis mi a fenét képzel? Nem ölte meg, mert nem, én kizárt hogy oda visszamenjek, ti csak nyugodtan. - majd kardjával együtt elindult az ellenkező irányba. A hó ropogott a lába alatt, és nem úgy tűnt, mint aki vissza fog fordulni.
- Ha szeretnél, menj utána, de úgy is vissza fog jönni, nem tudna magával mit kezdeni. - mondta teljes nyugodtsággal, és várta a reakciód.
...

A tűz melegen tartott titeket a hideg éjszakán, bár az a pokróc is jól esett.
- Ha gondolod, aludhatsz egy keveset... lehet rád fér, de egy két óra legfeljebb, és indulnánk tovább. -szavai most biztatóak voltak kivételesen, és ténylegesen lehetőséget kaptál némi pihenésre.
- Hát te megőrültél? Mi lesz, ha itt átalakul, és ámokfutásba kezd? Tudod kinek van kedve ilyeneket megoldani. - a kék hajú srác már kevésbé volt nyugodt, szinte csoda, hogy nem indult el egy újabb egy órás sétára a sötétbe, hanem ott maradt veletek.
- Amennyiben megfelel nektek, egyenesen folytatnánk az utunkat, ott elvileg lesz egy falu, nem tudom, hogy van e olyan dolog, ami miatt be akartok e térni... - Suigetsu leginkább már csak csendben tűrte a kialakult helyzetet, és arra várt, hogy te mit fogsz mondani.
...
A következő szűk két óra valami fajta pihenéssel telt, ha akartál egy kisebbet szundíthattál, de mély alvásra nem igazán volt lehetőséged.* A két tag nem igazán húzta az időt a gyorsan összeütött tábor elbontásával, máris folytathattátok utatokat.
- Ha nem akarsz vele találkozni, most még elmehetsz, hátra hagyhatod ezt az egészet, és valahogy új életet kezdeni, elfogadva azt, ami van... de egyedül nem lesz boldog életed az ajándékával, bár erre már rájöhettél, ha minden igaz. - szakította meg egy kicsit mondanivalóját, és nézett rád, miközben haladtatok előre a már említett falu felé.
- Maga a sensei se tudna vele élni, neki szerinted mégis hogy menne? Ne vedd személyes támadásnak. - és nézett kardjára, mint egyetlen féltett kincsére. Haladtatok valamennyit, majd a horizonton megjelentek épületek. Elértetek egy olyan pontot utazásotok során, melynél az, hogy hogy döntötök, kihatással lehet kis kalandotok többi részére is.

*Amennyiben az önuralmat a karakter elvesztené, azt, hogy akkor mit csinál, eldöntheted te, és erről egy rövid említést is szívesen olvasnék

**Hasegawa Zauki** Csüt. Nov. 03 2022, 13:17

/Karu/

A felhőtlennek ígérkező utazás nem festett szép és nyugodt véget. Egy másik férfi jött szembe, egy másik potenciális ügyfél. Túl szép is lett volna Zauki számára, ha csak szimplán megérkezik, megtudja amit akar, majd elsétál. Mindig van valami csavar, mindig van valami ostoba plusz történés, ami persze megnehezítheti a történéseket. A tábortűzhöz közelítve felmutatja a kapott koordinátákat, melyre a másik válaszol.
-Ahogy mondod. Feltételezem nincs erre sok ember... mi több, biztosra vehetjük, hogy odabent sincs senki. Mármint szó szerint...- Pillant a sátorra. -Várhatunk egy kicsit, vagy keresgélhetünk is... Bár felvetül a kérdés, hogy miért indult volna meg bárhova égő tábortűzzel? Mármint az ilyen környéken a száraz fa nem épp könnyen található dolog... Vagy a közelbe indult valahova, vagy sietve távozott valamiért. Előbbi esetében visszaér, mire leég a tűz, utóbbi esetében a probléma adott.- Fordul vissza a férfihoz, miközben leveszi maszkját, egyfajta jeleként a megnyílásnak. -Az ember akit keresünk és akiért idejöttünk nincs itt. És gondolom te se a szomszédból érkeztél, így túlzottan türelmed sincs üldögélni.-
Amennyiben a másik beleegyezik, hogy kutassanak valamiféle nyomok után, úgy belépne a sátorba, s megpróbálna bárminemű utalást keresni arra, hogy mi is történhetett. Mindentől függetlenül mostanra megbizonyosodva a helyzetről tisztában van, hogy miért is vannak itt, azonban a szándékok továbbra se tisztázottak, mely kissé bonyolultabbá teszi a szituációt. Azért van itt, hogy megvédje, vagy más célzattal jött ide? Azért van itt, hogy információt kapjon, vagy azért hogy meggátolja annak áramlását? Ki egyáltalán a keresett alak, és miként jutott hozzá az általa biztosnak mondott információkhoz? Miért kéne, hogy higgyen neki bárki, és legfőképpen, hova tűnt? Sok kérdés, ami mind válasz nélkül kering. Rég érezte magát ennyire kiszolgáltatott helyzetben, ahol semmi sem biztos. A kérdések nagyobb része azonban ráér, egy lépés egyszerre: Hová tűnt az emberük?

**Gamabunta** Vas. Nov. 06 2022, 20:31

Zauki felvetése nyomán, ha Karu is fogékony a dologra, rövidesen betértek a sátorba. Bár nem lett szinte semmivel se melegebb, legalább a szél süvítését megúsztátok. Belülről a sátor igen szerényen volt berendezve, mindössze egy szőrmeszőnyeg, rajta egy nyitott hálózsákkal, illetve néhány eldobott kisebb zsák. Látszólag nem utalt arra semmi se, hogy bárkinek olyan dolga lett volna itt, amelyért fontos lenne visszajönni. Azonban tapasztalt shinobikként, szinte gyerek játék volt felfedeznetek a titkos átjárót. Mily meglepő, hogy pont a szőnyeg alatt bukkantatok egy rejtett ajtóra, bár az is igaz, hogy nagy eséllyel, ha csak átfutottátok volna földet a szemetekkel átsiklotok a precíz csapóajtót jelző vájatok ténye fölött. Bárki is hozta létre ezt, nagy eséllyel valamilyen doton technikát használt, mert szinte már hézag mentesen illeszkedett az ajtó a földhöz. Kinyitva azt egy üreges termet vélhettek felfedezni, mely, ahogy a fölső, úgy ez a része is gyéren volt berendezve, ám ténylegesen csak akkor tudtátok átnézni a helyiséget, ha leugrottatok oda. A hely maga nem volt tágas, ellenben látszólag nem emberi kéz formálta, legalábbis nem a szokott értelemben. Az egyik sarokban egy kényelmesnek tűnő bőrkanapé pihent, mellette egy könyvespolccal, rajta megannyi könnyvel. A két bútortól alig pár lépésre pedig nyitott, egy kupacba összehajított tekercsek pihentek, melybe nagy eséllyel a bútorzatot szállították. A kanapéban pedig egy közönyös, bár hétköznapi vonásokkal rendelkező férfi ült és belefeledkezve a környezetbe olvasta könyvét. Még csak arra se vette a fáradtságot, hogy felpillantson a környező zajokra. Egyszerűen csak megszólalt olvasás közben.
- Üdvözlöm Hasegawa úr! Örülök, hogy nem tervezett megváratni. - csukja össze a könyvét és unott pillantással emeli fel a tekintetét - Remélem rátérhetünk a... - itt azonnal megáll, ha észreveszi Karut és látszólag a hidegvére is elveszni vél - Mégis ki maga? Ez meg mit jelentsen Hasegawa úr! Én úgy tudtam egyedül dolgozik! Remélem nem tervez elárulni engem! - pattan fel a férfi a földről és mint valami veszett egér rögtön az egyik csupasz kőfalakkal borított sarokba "bújik", mintha ez bármi védelmet nyújtana és szemeit még csak le se veszi Karuról.
Látszólag nem tudja hova tenni a hirtelen társaságát, mely Zaukinak is nyilvánvalóvá teheti, hogy csak ő volt várt vendég, a hírtelenjébe megjelent társa annyira már nem és látszólag semmilyen értelmes beszélgetésre nem lesz vevő, míg választ nem kap a másik ittlétének okáról.

**Kenshiro Karu** Vas. Nov. 06 2022, 23:50

Találtunk a sátorban egy csapóajtót és milyen stílusos, hogy itt a semmi közepén valaki csinál magának egy kis rejteket. Valakitől nyilván el akart rejtőzni, aki jelen esetben én magam vagyok. De nem hiszem, hogy csak én vadászom erre a tagra. Nyilván ez a másik shinobi is azért jött, hogy vagy végezzen vele, vagy információért, esetleg valami üzeltük lehet. Úgy döntöttem, hogy ezt most nem fogom félbe szakítani megvárom, hogy mivé forrja ki magát a szituáció. Leereszkedtünk a csapóajtón, amely olyan pontosan illeszkedett a földbe, hogy az már szinte zavarba ejtő. Ez valami rögtönzött hely lehet, de vagy valaki építész lehetett, vagy egy doton használó. Érdekes részletek derülnek itt ki. A végén még ellenállásba ütköznék?! Inkább csak valaki nagyon el akarja rejteni a célpontot, akkor viszont valami olyasmit tudhat, ami sokat ér, vagy valakinek fontos. A mai világban kevesen engedhetik ezt meg maguknak, hogy itt a semmi közepén ilyen bunkert építsenek egy doton használóval szerintem...
A háború ugyan annyira megviselte az embereket mint a nemzeteket Karu. A szemeiden keresztül látva a világot is teljesen egyértelmű, ha itt rejtőzött el okkal tette, gondolj csak bele a semmi közepén vagyunk...
Mutat rá a Nibi és teljesen igaza van. Valaki nagyhatalmú lehet itt a háttérben, de akkor, ha ilyen fontos ez a személy, mit tudhat ami miatt megrendelték a halálát. Vajon ő lenne az informátor? Jó ez nyilván evidensnek tűnik, de valami itt nekem nagyon bűzlik.
Hirtelen ugrik félre a férfi, amint észreveszi, hogy én is ott állok. Nem hiszem, hogy chakra használó lenne, vagy ha igen akkor sem lehet rám veszélyes, de a reakciójából ítélve inkább csak egy egyszerű civil lehet. Ez még kiderül nem vonhatok le téves következtetést. Viszont itt most rögtönözni fogok és most már legalább tudom a másik shinobi nevét is. Remélem nem csak valami fedőnév, mert akkor bukta.
- Hasegawa uram ezek szerint jó koordinátákra jöttünk. Biztosíthatom róla, hogy a környék teljesen biztonságos, mielőtt megérkeztünk alaposan körülnéztem. - Modtam és egy kicsit a háttérbe vonultam, hogy ne stresszeljem tovább a kontaktunkat. Reménykedtem benne, hogy ettől kicsit megnyugszik. Remélem Hasegawa veszi a lapot és fentartja a színjátékot.
Ez ügyes, de ha most lebuksz akkor bajba kerülhetsz, nagy bajba...
Háh mintha magamtól nem tudnám, gondoltam.
- Kérem nyugodtan egyeztessenek mintha itt sem lennék, csupán a főnök parancsait követtem. - Próbáltam tisztázni magam és szerepben maradni. Persze nem vagyok az a nagy színész de még a nevemet sem tudja kolléga (Zauki). Vajon erre mit lép?

"Gyors kérdés: Karu látta Zauki konohai jelzését?"

**Hasegawa Zauki** Kedd Nov. 22 2022, 02:58

/Karu/

// jelenleg nem viseli a fejpántját //

Átkutatva a helységet semmi különlegeset nem találtak, ám bepillantva a szőnyeg alá már más volt a helyzet. Alapból furcsának hatott, hogy egy sátorban szőnyeget tartanak... persze más a helyzet, ha nem egy havas tájról van szó, ám Zauki számára elég erős jelzés volt arra, hogy valami nem oké. Egy csapóajtó, majd a leérkezés pillanata... a férfi önfeledten olvasgatott, szinte semmivel sem törődve, mikor aztán a második személy leérkezésének ténye látszólag felkavarta ezt a nyugodtságot. A férfi félt, behúzódott a szoba sarkába, tiszta volt hát, hogy nem számított másra... Szerencsére frissensült társa elmésebbnek bizonyult, vagy legalábbis gyorsabb gondolkodással bírt egy efféle helyzetben, s fel is vázolt egy zseniális színjátékot.
-Tudom úgy szólt az utasítás, hogy egyedül jöjjek... ám ha tudja, ki vagyok, pontosan tudja, hogy van okom bizalmatlanul fogadni az efféle megkereséseket.- Lépne egy nagyot a férfi irányába, miközben előrántja méretes Zanbato-ját egy karjára tekert tekercs lapból. -És azt is tudnia illene, hogy én magát nem árulhatom el. Ne merészeljen még egyszer az alattvalójának kezelni vagy egyáltalán utalni rá.- Dobná felé, a talajba állítva a kardot a férfi lába előtt. -Most pedig én teszek fel kérdéseket...- Szűk szemekkel lépdelne közelebb. -Honnan tudja ki vagyok? Miért keresett fel? És legfőképpen, milyen információja van? Ha kiderül hogy azért vesződtem, hogy egy érdektelen, vagy már ismert információ birtokába jussak az nem tetszene. És figyelembe véve azt, hogy mennyire meg van rémülve a társam jelenlététől, nekem nagyon úgy fest, hogy valaki elől menekül. Fontos tudnom, hogy megéri-e a bőröm kockáztatni, amit a haszon ismerete nélkül nem fogok megtenni. Ki vele, tehát, milyen jellegű információ birtokában áll, ami ön szerint engem érdekel?- Lépne egészen közel már-már az arcába mászva az idegennek.

Ajánlott tartalom