Fogadónegyed

//Elnézésedet kérem, Zetsu-sama! (_ _) //

Az első vágás nem is zavarta annyira, viszont a második annál inkább. A mellkasa egyszerre égett és viszketett, amitől Yoshi egyre kellemetlenebbül kezdte érezni magát. Fél füllel még meghallotta kedvese sziszegését, ami egy tizedmásodpercre megnyugvást okozott neki, de rögvest rájött, hogy csak egy kisebb találat érhette őt. Súlyosabb talált esetén biztos ordított volna, ráadásul egy ilyen technika után.
~Próbál spórolni a Chakra-val...És nincs fölösleges mozdulat... Erős Kunoichi vált belőled, édesem...~ s a gondolatmenet végén szája széle elmosolyodott.
A zuhanási ív szerencsére egy ház teteje lett, ahol biztonságosan szemügyre vehette a csatamezőt. A füst még valamennyire ott körözött, de inkább a por uralkodott, amit a villámok becsapódásakor jött létre. Egy pillanatra behunyta a szemét és próbálta megérezni Hana jelenlétét... Érzi. Még ott van. Bent a porfelhőben.
~Nem harcolhatok úgy, mintha meg akarom sebezni...Ha tényleg meg akarom sebezni, akkor úgy kell harcolnom, mintha meg akarnám ölni...~ s ennyi elég volt neki.
Szemei egy pillanat alatt fölpattantak és már le is guggolt a háztetőn. A nadrágja két szárát felemelte és ott díszelgett egy-egy tekercsszerűség a lábain, s mindegyiken hat-hat kanjival ellátott rúddal. Ez volt az ő szadista edzésmódja, amit még Hiu-sensei mutatott meg és azóta is alkalmazza. Lepecsételt súlyokat rak a lábára, aminek tömegét csak a használó érzi, így a külső környezetre az nincs hatással. Annyi év után sok kiló összegyűlt, hogy pontos legyek: összesen 600, vagy is lábanként 300-300 kg súly nehezedik Yoshi-ra.
Egy határozott mozdulattal hátul kioldaná, majd kiegyenesedne és a füstbe tekintene szúrós tekintetekkel.
-Hana...- suttogja, majd nyel egyet, ami eléggé kellemetlen volt a kiszáradt torka miatt. -Sajnálom, hogy gyenge volt megvédeni téged...-
A két lábsúlyt a magasba emelné, majd a füstbe vágná, remélve ezzel is képes valamennyire megzavarni. Most pedig visszatérne egy sohasem látott sebességgel, amit egyszer sem kellett bevetnie eddig. Egy gyors mozdulattal előkapna két Kunai-t, majd egy kis Hamacho-Chakra-val tetézve gyorsaságát, támadásba is lendülne. Megpróbál először egy összezavaró technikát alkalmazni: a hihetetlen sebességével megjelenne a nő mögött, majd megint helyet cserélne és újra meg újra, míg ez alatt a két Kunai-val próbál vágásokat ejteni, lehetőleg a kézfején. Ha kell, rúgásokat és ütéseket is alkalmaz, ám nem vakmerően! Ismételten hátrálna egy Shunshin no Jutsu-val, ha veszélybe érezné magát.
B-tervként egy saját Raiton technikát alkalmazva, mely néhány kézpecsét után aktiválódna: ez a technika a Raiton: Taishou Kawa // Villám Stílus: Ellentétes Áram. Eredetileg azért lett kitalálva, hogy az ellenfél villám elemű támadásait semlegesítse, de van egy olyan képessége, hogy ha az ellenfél a hatósugarán belül van (2 - 2,5 m), akkor lebénítja az idegrendszerét és nem lesz képes mozdulni. Ám ezt csak is vészhelyzetben használná, vagy legalábbis akkor, mikor esélyt kapna rá.

//Bocsánat a késésért! Új elméletem van a karakterrel kapcsolatban, ezért alakulnak így a dolgok...//

Hana jól érezte, hogy a nyílt terepen maradni ilyen technika után, őrültség. Bár erre a következtetésre csakis azután jött rá, hogy a haja és bizony a lábba bánta, még ha nem is olyan mértékben, de mégis kisebb égig sérüléseket szerezve. Ahogyan befordult az egyik szikla mögé, még hallotta az annak nekizuhanó apró kis villámgömböket. ~ Csak ennyit tudnál? Ne okoz csalódást!~ mosolygott, ahogyan nekidőlt a falnak és egy fél tigrispecsétet formázva végig nyomon követte Yoshi chakráját (Kagura Shingan), ahogyan az arcára nem gonosz vagy örült, hanem inkább boldog és megbékélt mosoly ült ki. ~Milyen régen volt már, mikor először találkoztunk. Emlékszem a ház tetején ülve néztem le rád és nem tartottalak sokra, lenéztelek, még akkor is, ha sokkal erősebb voltál már akkor nálam. Ezt mindig is szerettem benned, hogy annak ellenére, hogy az istenek milyen erővel áldottak meg, mindig kedves maradtál és mindig megpróbáltál nekem örömet és boldogságot adni. ~ azonban Yoshi megmozdult és tisztán hallotta a hatalmas robajt, ahogyan a sulyok belehasítottak a földbe, összetörve és felrepesztve azt. ~Milyen lenyűgöző chakra! Nem olyan rideg mind az enyém, hanem melegebb és békésebb...~ mosolygott, ahogyan egy pillanat alatt elveszítette Yoshi chakrájának a helyzetét. De a szemei és a tettei mit sem változtak, továbbra is ott állt a falnak dőlve, ahogyan behunyt szemekkel mosolygott. Egy másik világban volt, a lelke mélyén.

- Mit csinálsz! Ez egy harc! - kiáltott rá Megami, ahogyan Yoshi összezavaró technikájával próbálkozott, de látva, hogy szerelme nem is reagál, nagy valószínűséggel nem támadja meg, de ha igen, akkor is olyan lesz neki, mintha ha csak egy próbabábura támadna, már mozogna Hana teste, az arca mit sem változna és nem reagálna semmire. - Ne ábrándoz, ha meghalsz, akkor...
- Akkor mi van? -kérdezte hangosan magától- Honnan tudod, hogy nem ez volt az én valódi célom, hogy annak az embernek a kezétől halljak meg aki szeretek! - mondta halkan és továbbra is mosolyogva.
- Miket beszélsz és álmod! Hogy bosszút állj a klánodért, hogy megöld a Mizukage-t, néma sikolyba és őrületbe kergesd ezt a világot? Minden elfelejtettél? -kérdezte idegesen.
- Nem, de nem tudom, hogy ez valóban az én akaratom-e. Mindig is volt egy célom, amit mások raktak rám. Megtalálni a bátyámat, majd bosszút állni a régvolt klánomért! Ezeket mind mások akarták és én csak azonosulni tudtam velük, de azóta a nap óta, egyszer sem tudtam Yoshi-n kívül másra gondolni és az, hogy most itt harcolok vele, az nem az én, hanem a te akaratod! - jelent meg mögötte egy ajtó, a homok végtelen homoksivatag közepén, mely lassan elkezdett kinyilni.
- Ez mi? -kérdezte meglepődve Megami.
- Ez? Ez azon érzések, melyeket elnyomtam idági és elzártam magamban. Azok, melyeket még magamnak sem mertem bevallani. -Mosolygott.
- Akkor most miért? -dadogta, ahogyan hátrálni kezdett. - Miért most döntöttél úgy,. hogy nem kellek már neked többé!
- Miért? Mert az a férfi miatt jött létre, ameddig őt nem ismertem a sötétségben éltem, de ő megmutatta nekem a fényt és lassan beborított vele. Ő pont olyan mind a chakrája és az ajtón túl, én is olyan vagyok mind ő...- nyílt ki az ajtó, ahogyan a világ megváltozott és a homokból lassan virágok és fű kezdett nőni, beborítva a lelke mélyét, ahogyan a sötét éjjel, nappalra változott. - Most már nincs szükségem rád. sokat köszönhetek neked, de soha többé nem lehetsz erősebb nálam ,mert te csupán sötétségből és gyűlőletből vagy, melynél erősebb a fény és a szeretett. - nyitotta ki a szemeit, ahogyan Yoshi-val nézett farkasszemet.

- Bocssás meg!- mondta neki – Te vagy a legfontosabb nekem ,akármit is mondok, vagy akármit is cselekszek majd. Mindent érted tettem eddig, de mostantól az önző céljaimért harcolok. - tekerte le a kezeiről a kötést- Azért harcolok, hogy egy nap majd láthassam az az álmot, melyre vágytam. Felejtsd el amit eddig mondtam, mert mind hazugság volt. -tekerte le mindkét kezéről a kötést- Hazugság, melyet a bennem rejlő démon, a múlt a keserűsége és olyan sötét árnyak mutattak meg, melyek veszélyt hoznak majd mindenre. Ők takarták el előlem az igazságot. Yoshi! Kirigakure már az otthonom és ezért már nem érdekel a bosszú, a világ, vagy éppen a tökéletesség. Csupán egy valami érdekel! És mindent megfogok tenni hogy valóra is váltsam. - idézte meg a kezeibe az Ikerkardokat- A családom a múltbeli dicsőségének záloga...- arcára bánatos mosoly ült ki, ahogyan lassan felnézett Yoshi-ra és arca lassan komor lett. - Szeretlek még mindig, de Kirigakure érdekében most az ellenségem vagy. Ha eljön az idő és kitör a háború, akkor pedig tényleg ellenségek leszünk a harcszíntéren. - emelte fel az egyik kardot Yoshira- Én eddig a sötétségben éltem, ahova mások taszítottak, de te mindig kirángattál belőle és most...- állt meg egy pillanatra- … újra sikerült, szavak nélkül, csak tettekkel megmutatni a helyes irányt. Ezt mindig szerettem benned. De eljött az idő, hogy visszaadjam mindazt, amit neked köszönhetek. Ne harcoljunk többé és együtt állítsuk majd meg azt a vérrontást, mely hamarosan kezdetét veszi.

//Yoshi belegyezésével irányítottam a dolgokat! //

Hana szemei csak egy pillanatra remegtek meg, ahogyan Yoshi határozott mozdulattal elindul felé, félrecsapva a puszta kezével a sarkokat. A kezei már üresek voltak, a Hamacho klán kardja a fiú mögött a földön hevert némán és szótlanul, ahogyan átkarolta a szeretett nőt és Hana sem tiltakozott. Boldog volt, hogy minden rendben van, ennek a férfinak, a szeretett férfinak hála. Megmutatta neki a helyes utat és végre túllépett a démonon, a benne lévő és lappangó érzések kavalkádján, melyet nem saját maga teremtett, hanem a démon.
Azt akarta, hogy Hana olyan legyen mind ő. Hogy olyan utat járjon be, amely neki a legkedvezőbb. Sötétségbe próbálta taszítani Hana-t, ahogyan a bosszú iránti vágya és az az elhatározás, hogy túlnöjön rajta, lassan tényleg arra az útra terelték, ahonnét nem lett volna visszaút. Még régebben mondta neki Megami, hogy volt egy férfi, Shoami bátyja, aki legfőbb riválisa és az a személy akire a legjobban felnézett és szeretett az öreg, sikerült egyedüliként legyőznie a saját magában lévő démont és felülkerekednie rajta, sőt kihasználnia annak teljes erejét, ami mindenképp páratlan képességekre vallott. Azonban Hana, nem tudta még most sem, hogy miért mondta el ezt akkor neki, de ahogyan a férfi átölelte, ahogyan a szájuk összeért, rájött.
~Hogyan is tudtam volna megölni őt...~ eredtek el a könnyei, ahogyan olyan boldog volt, mind addig sohasem~ … mindent okosan kiterveltél, azt hitted, hogy majd minden áron arra fogom a választ keresni, túlgázolva mindenen és mindenkin, ahogyan elhitetted velem, hogy csak akkor tudom valóra váltani az álmom, ha az utolsó szálat, a szeretett férfit is megölöm.~ nézett fel a férfira, ahogyan kinyitotta a szemét.
-Ne csináljuk...- kapkodott levegő után Yoshi- ...ezt még egyszer...- nyögte ki fájdalmasan, ahogyan Hana lágyan megsimította a férfi arcát.
- Rendben! -bólintott mosolyogva. ~ Még hogy az a Fujsihimák sorsa, hogy sötétségben éljenek, ahogyan ha valakibe beleszeretnek és odaadják neki a szívük kulcsát, onnantól az lesz a sorsuk, hogy annak férfinak csak fájdalmat okozzanak és végül megölve őt, visszavegyék a nekik adott kulcsot. ~ bujt hozzá a férfihoz, ahogyan az olyan szavakat mondott, melyek megtöltötték Hana-t, azon érzésekkel, melyekre mindig is vágyott.
- Hana...- engedett egy kicsit a szorításából Ysoshi, miközben mélyen Hana szemébe nézet és elmosolyodik. -...Még mindig az a gyönyörű virág vagy, akit aznap megismertem...- bókolt neki, majd kuncog egyet, ahogyan Hana-nak patakokban folytak a könnyei és az arcát a férfiba temette és megszorítva annak a tarkóját, úgy szorította magához, mind aki sohasem akarja többé elengedni.
- Olyan ostoba voltam...- szipogta- ...Mindig csak mögöttem jártam, az árnyékodban éltem, miközben csak te lebegtél a szemem ellőt. Minden megakartam tenni, hogy te biztonságban légy, hogy ne keljen látnod, ahogyan saját magamban vívódok. - szorította meg még erősebben a fiút- Azt akartam, hogy gyűlölj, hogy megvess, hogy könnyebb legyen a dolgom, de a te érzéseid sohasem változtak meg. És annyira örülök, hogy ilyen vagy. Ha te nem lennél ...- szorítás abbamaradt egy pillanatra, ahogyan Yoshi azt hitte, hogy a szerelme felnéz rá, de nem ez történt. - … már egy hervadt virág lennék!

És a fiú megérezte, hogy hogy a karjaiban tartó nő, már nem ugyanaz mind akivel korábban beszélt. Érezte ugyanazt a rideg és számító, pusztító chakrát, melyben minden vágya, hogy sötétségbe taszítsa Hana-t. Mozdulni akart, de nem tudott. Hana jobb keze még mindig rajta volt és érezte, ahogyan a démon chakrája átjárja a testét. (Paralizáló technika). Hana nem nézett fel, miközben hátulról lesújtott a még mindig kezében tartott sarlóval. Nem mélyen, nem halálosan hatolt a férfi hátába, de a fájdalomnak hála teljesen kizökkent a bénultságból és gyorsan reagált. Szó szerint az addig lányt tartó kezei megfeszültek és magához akarta rántani a lányt, de ekkor megérezte az újabb szúrást. A hasában, egy jól ismerős érzés, ahogyan egy kunai hatol az ember testébe. És a Kumogakure jounin tudta, hogy a démon megakarja ölni őt ezúttal. Ellökte magától a kunoichit, ahogyan minden erejét összeszedve sikeresen kerülte el a másik ikerkard oldalirányú suhintását, mely ha elérte volna, akkor már fej nélkül állna Hana-val szemben.
A gyorsaságának hála, még sikerrel és elég messze került a lánytól, de a hátában lévő kard a mozgás miatt, végigszántotta a fél hátát, de a fájdalom semmi sem volt akkor. Nem látta annak arcát. Hosszú haja az arcába bomlott, de látta a földre hulló könnycseppeket még. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy mindez színjáték volt, de az nem lehet, az a Hana akit ismert, nem tehette ezt.

Hana fájdalmat érzett a semmiből, ahogyan kinyitotta a szemét. A táj kezdett visszaváltozni ellőtte, ahogyan a szél újra megalkotta ellőtte a démoni nő alakját, akinek a kardja éppen Hana-ból állt ki. Tisztán látta a kardot és ahogyan lassan megjelenik az azt fogó kar, a test, és a vörös hajú boszorkány arca, ahogyan az arcán egy széles mosoly ül.
- Hogyan? -dadogta, ahogyan Megami még beljebb akarta tolni a kardot a lány testébe, de ebben megakadályozta a fegyver pengéjére szoruló Hana keze. -Hogyan lehetsz még mindig itt?
- Te ostoba! Tényleg azt hitted, hogy azért mondtam el neked mindazt, hogy Yoshi ellen küldjelek? - nevetett fel- Milyen naiv kislány! Ha akarnám átvehetném feletted az uralmat erővel, de akkor az újjászületésem nem lenne teljes. A lelkedet megölném és csak az enyém létezne, de így... - arcára még szelesebb mosoly ült ki - … így valóban eggyé válhatok veled! Mind a ketten ismerjük már egymás igaz lelkét! Ameddig titkoltad előlem, addig nem jöhetett el ez a pillanat, de most már elhárult az utolsó akadály is! Eggyé válok lassan veled és újjászületek! -nevetett hangosan, ahogyan ott álltak, Hana lelke mélyén, szemben egymással,ahogyan a világ is kettévált. A virágos és napos, és poros sötétre, ahogyan a jó és a gonosz nézett farkasszemet egymással odabent.

- MI a baj? Ilyen meglepő látni, ahogyan Hana lassan elhervad előtted? -kérdezte Hana Yoshitól, ahogyan felnézett rá és a fiú tisztán látta a démoni mosoly mögül rá néző vörös szemeket. - Én is köszönöm Yoshi, hogy létezel! - mosolygott még mindig, ahogyan elindult felé- Neked hála, érhettem el ezt a pillanatot. Eggyé válok Hana-val, eltörlöm az ő nevetséges érzéseit és elpusztítok mindent ami olyan fontos neki. - állt meg, ahogyan Yoshi megpróbált felállni. A fájdalom lassan kezdett eluralkodni rajta, de valami más erőt adott neki. - Most megöllek és Hana elveszíti az utolsó, ehhez a világhoz kötődő szálát. Nem lesz már miért élnie és én győzök! Ohhh.... milyen hasznos is voltál! -nevetett fel hangosan, ahogyan eltűnt Yoshi szeme elől és a fiatal Hamacho hiába próbált elugrani, ezúttal már a fájdalom győzött. Érezte, ahogyan a nyakához szegeződik a fekete penge, hátulról pont úgy, ahogyan a parasztok szokták a fűcsomót levágni. Yoshi pedig csak térdelt a porban, mögötte Hana-val aki csak arra készült, hogy úgy vággja le a fejét, mind a parasztok a buzakalászt - A szívem sajog bele, hogy az a lány tényleg megpróbálkozott legyőzni a valódi érzéseivel, melyet irántad érez.De vajon milyen érzés lesz Yoshi? - Hajolt előre- Hogy az a nő öl meg, akit annyira szeretsz ! -nyalta végig a fiú arcát, ahogyan a mozdulat megállt. A kard lassan eltávolodott a férfi nyakától. - Miért? Pont most, amikor ... - hallatod Hana fájdalmat hangját, ahogyan a kard lecsúszott rólad és egy halk puffanás közepette nem hallottál semmit sem. Lassan fordult meg a tekintetted, ahogyan Hana-t pillantottad meg. A földön, ahogyan körülötte véres volt a talaj és egy sötét ruhás férfi állt mögötte, ő szorongatta azt a kardot, mely lesújtott a lányra. Egyből tudtad ki ő, már láttad őt. - Shoami! meggyeztünk....

( Nos nézzük... ez a post már jó gél éve várat magára, de muszáj megírni! Lezárja ezt a küldetést és kiderül belőle, hogy hova is tűnt el Hana! Lényegében ha ez nincs, akkor nincs értelme mindannak, ami majd ezután fog történni. Na de a szavak szaporítása mellett, inkább jöjjön maga a post.... ja és bocsánat előre is, hogy inkább mesélői hangulata lesz a postnak... de lehet, hogy kissé elszoktam a játéktól....)

Minden olyan volt mind a mesében, mikor a királykisasszony végre rátalál a békére és úgy érzi, hogy már semmi sem állhat az útjába. És akkor,mind derül égből a váratlan villámcsapás csap le a fő gonosz és rabolja és börtönzi be a kis teremtést, méghozzá újra. De ez a jelen pillanatban megosztott. Hiszen maga a végtelen teremtés a gonosz és a megjelenő fő gonosz lehet, hogy nem is annyira gonosz, mind azt az olvasó várná és a jó, a kiskirály? Nos, lehet, hogy ő megmaradt a régi szerepénél még, de ez a világ még feltáratlan titkot rejt. És Hana legnagyobb titka egy pillanattal korában derült ki. De az ami következni fog majd, sokkal több egy titoknál, vagy éppen sorsnál. Ezzel veszi kezdetét a végzete. De hogy az mit is jelent és rejteget? Még a jövő kérdése....

-Téged...ismerlek...- nyögte ki Yoshi, miközben próbált végre két lábra állni, de sikertelenül. A keze rezdülése azonban mindent titkát feltárta az öreg ellen, aki a kezét kinyújtva felé, egy egyszerű gesztussal zárta le az eseményláncolatát, mielőtt a kumogakurei fiú meggondolatlanságot tett volna.
Arra nincs semmi szükséged...- mosolyodott el barátságosan- … nem az ellenséged vagyok,... -engedte le a kezét. - ...de ugyanakkor a szövetségesed sem.- nézett vissza Hana-ra, aki a földön feküdt és az alatt vöröslő föld egyre nagyobb teret nyert. - Nézd magadra. Ezért szenvedtem annyit veled, hogy végül az övé legyél. -vette egy mély levegőt, majd lassan benyúlt a fekete kabátja alá és szép lassan előhúzott egy apró kék kis tekercset, ahogyan visszanézett Yoshira- Tessék! - hajította oda neki, de a jounin nem nyúlt érte. A tekercs kisebb pufanással gurult a lábai elé, ahogyan élénkék színe egy halvánnyal elsötétedett. A fiú lenézett rá értetlenül. - Az a tekercs majd segít neked ha újra akarod látni az unokámat. A benne lévő pecséttechnika egy egyszerű fordított idézést tartalmaz, melyet csak egyszer használhatsz majd fel. A készítésekor beleszőtten Hana chakrájának egy részét is és úgy állítottam be, hogy ha felhasználod, azonnal hozzáteleportálj. - fordult el immáron végérvényesen és hajolt le a még mindig földön fekvő, de még mindig eszméleténél lévő lányhoz.
Meg...egyez...tünk...- próbálta meg felemelni a kezét a lány, de sikertelenül. Shoami csak az arcát nézet, szótlanul és bambán, ahogyan váratlanul felsóhajtott.
És? -kérdezte tőle- Ha választanom kell az unokám és a veled kötött alkum között, szerinted melyiket választom? -kérdezte tőle – Te csak egy démon vagy, aki már csak az árnyéka egykori önmagának. – hajolt közelebb hozzá, úgy, hogy csak ő hallja a szavait- És én megadom Hana-nak a lehetőséget ha ilyen ostoba volt, hogy legyőzzön téged. Azt mondtad, hogy eggyé válsz vele mert megismertétek egymást?- vigyorodott el- Szerintem rólad semmit sem tud, de én felnyitom a szemeit. Megtudja hogy ki is vagy te valójában... Fujishima Megami...- Hana szemei elkerekedtek ahogyan meghallotta ezeket a szavakat és egy pillanatra félelem ült ki azokba a démoni szemeibe. - Na menjünk! Eljött az idő... ha így folytatód még a végén elvérzel itt nekem! -karolt bele a lány védtelen testébe, ahogyan a hona alá vette és még egy utolsó pillantást vetett a tekercset már szorongató Yoshi-ra. - Ha tanácsolhatom egy hónapnyi idő elég lesz. Akkor használd fel. De hogy mit találsz azt már nem tudom, vagy a szerelmedet aki megtalálta a teljes békéjét, vagy a démont aki a halálod akarja. Akárhogyan is alakulnak az események készülj fel, mert az esőfelhők már gyülekeznek és a pusztítás szaga terjeng a levegőben. -. Emelte fel a másik kezét, ahogyan egy egykezes tigris pecsétet formált meg. - És ha még egy tanácsot adhatok, vigyáz azzal a vörös démonnal...- tűnt el, ahogyan csak füst maradt körülötte.

Eltűnt, Hana-val együtt és otthagytál a helyet. A romokat, Yoshi-t aki még soha nem lehetett ennyire tanácstalan. Aiken-t akinek a Hana-val kötött érdekkapcsolata megszakadt, de ugyanakkor azt sem lehetett tudni, hogy valóban ez volt az utolsó találkozásuk-e. Hikari-t aki eltűnt a forgatagban és mindenki-t akihez köze volt. Mindenkit maga mögött hagyott, de csak azért, hogy lehessen jövője, még ha azt nem tudta, hogy milyen is lesz.

(Köszönöm a játékot fiúk és lányok. Egyenlőre a történet nem tudom, hogy hogyan folytatódik majd, de majd kiderül. És szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen sokáig kelet várni erre a záróposztra. )