Kirigkakure kórháza

Több megtermett toronyból álló komplexum, ahol a gyógyítás mellett testmódosítások és további kutatások folynak.

Út közben figyelmesen keresgélt a tömegben is. Bár tudta hogy nem mozog mestere, de azért jobb odafigyelni.
Megérkezett a kórházba és egyből a pultoshoz igyekezett. Körülnézett, majd így szólt:
- Bocsánat a zavarásért. Nem tetszett látni vagy találkozni Kos-kos…
~ Hogy is mondta? Ja megvan!~ Majd folytatta a mondatot.
- Koshu Naibunnal? Majd várta a választ és keresgélt tovább a szemével.

Az út közben fura érzés fogta el. Ez az érzés nem tetszett neki, viszont figyelmetlenségből megbotlott valamiben és elesett. Rövid ideig fájlalta a lábát, majd visszafordult és egy cetlivel ellátott kunait látott. Felvette és elolvasta a benne lévő információt.
„Ebben a játékban csak én használhatok klónokat”
~ Szóval ez volt az az érzés? Kár. Pedig jól hangzott. Ez a cetli viszont egy jó információs forrás. Ezek szerint klónokat használ és megfigyel minket. Értem.~
Továbbment.
Megérkezett a kórházba és egyből a pultoshoz igyekezett. Körülnézett, majd így szólt:
- Bocsánat a zavarásért. Nem tetszett látni vagy találkozni Kos-kos…
~ Hogy is mondta? Ja megvan!~ Majd folytatta a mondatot.
- Koshu Naibunnal?
Majd várta a választ és keresgélt tovább a szemével.
- Sajnálom, de Koshu úr már rég nem járt a kórházban, ha itt lett volna észrevettem, volna. Sajnálom.
A válasz nem tetszett a Senshinek.
- Köszönöm. Viszont látásra.
Elindult kifelé. A kunai a kezében volt, amit megtörölt, hogy tükörként használhassa. Úgy tartotta a kezében, hogy hátrafelé lásson, miközben úgy tűnne, hogy a cetlit olvasná. Lázasan keresgélt a szemével. Nem adta fel.
~ Itt kell, hogy legyen valahol a klónja. Vagy akár ő maga. Esetleg egy cetli.~
Sajna nem talált semmit, ezért elindult a Fáradt ninja étterembe.
~Hátha ott nagyobb szerencsém lesz. Így is elég időt vesztettem el. Jobb lenne, ha sietnék.~
A gondolatmenet után futni kezdett és meg sem állt, amíg el nem érte a célhelyet.

Lassan botorkáltál az ajtó felé, hiszen az is csoda volt, ha úgy vesszük, hogy ilyen rövid idő után lábra tudtál állni, e ez nem volt számodra most meglepetés, az orvos aki rád nézett néha, közölte ezt veled, ahogyan azt is, hogy egyenlőre ne terheld le magadat, főleg ne addig, míg normálisan rendbe nem jönnek az izmaid. Az ajtó lassan kinyílt, ahogyan egy régi ismerős lépett be az ajtón. Ruken volt az, ahogyan mosolyogva, kezében egy gyümölcsös kosárral köszöntött.
- Látom már jól vagy! -ült az ágya mellett, ahogyan te azon, hiszen ahogyan észrevette, mit is csinálsz, visszatessékelt az ágyba, csak egy kis időre, ahogyan ő mondta, fontos dolgot akart mondani neked. - És köszönöm amit tettél. Hogy megmentetted Kaori-t!- mosolya hálás volt- De most nem ezért jöttem! -arca komolyabb lett – Emlékszel mit mondtam, mikor először találkoztunk! Hogy csak azért lehetsz itt, mert Hana kérte meg rá a Mizukage-t és szerinted miért?- kérdezte tőled- A Mizukage létrehozott egy szervezett, olyant, mely amnesztiát add a körözött ninjáknak, cserébe pedig elvárja tőlük a szolgálati időt. Lényegében Kirigakure felhasználja ezeket az embereket a harcokban, ahogyan az ő keze tiszta marad. - lesütötte a szemét- Azt hittem, hogy Mei-sama nem lép az őseink útjára de tévedtem! Ugyanazon jár, a törvényei és a tettei ellenére. Éppen ezért... - adta át neked az eddig a kabátja alatt tárolt levelet- .. ezért engedte meg, hogy itt maradj. Hana-t nevezte ki a szervezett élére, ő pedig azt akarta, hogy te is alatta legyél és támogasd őt és most már tudom, hogy miért is! Benned meglehet bízni, jó ember vagy, ami ritka dolog. - indult el kifelé- Olvasd el a levelet, mindent megtudsz belőle... - nyitotta volna ki az ajtó, de nem tette- … és még valami! A szervezett tagja egy Siekatsu Mamono nevű shinobi is... ha megkérhetlek tartsd szemmel! Az a férfi egyszer már megölt egy Mizukage-t! (info... Kirigakure leírás), légy vele óvatos!

//A levélben megtalálod, a felszólítást, hogy Mizukage-i parancsra, többé nem vagy Kirigakure shinobi, hanem csak a szervezett egyik tagja. Illetve felszólít, hogy egy adott ideig jelenj meg, a leírt helyszínen, különben körözött bünözövé válsz. Sokkalta keményebb és ridegebb hangnemben, melyet eddig elvártál volna4 //

Nem tudom meddig voltam eszméletlen. A parton hirtelen zuhantam álomba immár barátok közt. Mély álomtalan álomba zuhanva perceket vagy talán órákat töltöttem. Az idő érzékem teljesen meg semmisült. Puha párnákat éreztem és kórházi fertőtlenítő illatát. Eddig tartót az míg valamelyest tudatomnál voltam. Majd újra álomba merültem s ki tudja mikor tértem magamhoz.
Mikor szemeim ki nyitom fehérséget látok újra. Ezek most fehér falak, ablakok és még más is vagy is mások. Oldalra fordítom a szemeim és különös, de ismerős ruhát láttok magam előtt. Kicsit távolabb a szomszéd ágyon Shint láttam feküdni. Kábulat még mindig túl nagy volt s csak lassan tértem újra magamhoz. Felnéztem a két ágy köz álló embere s szemeim elkerekedtek. Habár nem voltam sérült, még is nehezemre volt felülni. Hirtelen próbáltam felülni s ettől kis fájdalom nyilat oldalamba.
- Öhmm Izé.... Üdvözlöm Mizukage úrnő
Zavarban voltam hisz azt hittem, hogy ha egyszer kórházban leszek akkor az ágy mellett egy ápoló fog állni. Most pedig a Mizukage áll az ágy mellett.

Nem tudom meddig voltam eszméletlen és azt sem hogy ki talált meg minket. Annyit tudok, hogy amikor még ébren voltam, akkor az egyik szigeten voltam és a parton harcoltunk. Utána viszont elsötétült minden, majd itt ébredtem. Ha jól veszem észre, Kiriben vagyok, a kórházban. Ahogy körbenézek, hamarosan egy vörös istennőt veszek észre, magát a Mizukage-t! Elmosolyodok, majd felemelem az egyik kezem és a hüvelykujjamat kinyújtom. Ezzel jelzem, hogy minden oké. Valóban azonban semmi sincs rendben... a küldetést elbuktuk, a sensei pedig meghalt. Ráadásul nem egy ember vérét saját magam ontottam ki. Kissé elégedetlen vagyok magammal, nem számítottam arra, hogy ilyen korán ölni fogok... jobb lett volna felkészülni erre. Hiába ellenségről van szó, mardos a bűntudat...

//Rikudou Senninnek//

Ahogy a bunshinjaim eltűntek a távolban eszembe jutott, hogy sokra nem mennek, hiszen amint átsétálnak egy gallyon azonnal eltűnnek, de hangot sem képesek adni, de már mindegy volt elmentek és ezen már nem tudok változtatni. Miközben elvonom a katonák figyelmét néhány klónnal, bár azok nem sok időt adnak. Elindulok az ablak felé a shunsinnal, amit észre sem vesznek. Amint felmásztam az ablakon és elkészültem a klónjaimmal a betörő ANBU már vissza is tért. ~Máris végzett, amiért jött? Vagy csak az életét félti?~ Nem tudhatom a válasz, de sok időm nincs is ezzel időm foglalkozni. Halottam, hogy ajtónak csapódik, majd hatalmas víz mennyiség összetéveszthetetlen hangja csapja meg a fülemet, valószínűleg a támadó használhatta az üldözői ellen, aztán megjelent egy sarkon és futva indult felém, de két méterre tőlem kézjeleket formált és megindította támadását szélpengék formájában. Lett volna jobb ötlet, mint kiugrani az ablakon, akár a kardommal is háríthattam volna de ha egyszerűen félreugrok az is jobb ötlett lett volna, de ki tudja mért a lehető leghülyébb megoldást választottam az ablakból való kiugrást. Ezen még magam is meglepődtem, hiszen tudom, hogy a levegőben gyakorlatilag tehetetlen vagyok és így az ellenfelem kerül előnybe, de már tenni nem tehettem semmit ez ellen és a gravitáció ellen, ami könyörtelenül húzott lefelé. Ellenfelem is követett, majd egy erőteljes rugással rásegített az egyetemes tömegvonzás törvényére, aminek hatására egy házba csapódtam, majd onnan le a földre, nem elég, hogy a becsapódás sem tett jót az egészségemnek, de valószínűleg a cserepek is jó néhány helyen elvágtak. Gondolkodni már nem igazán volt időm, hiszen kezdtem elveszteni az eszméletemet, bár még ellenfelem kézpecséteit láttam, de az eredményt már nem értem meg ugyanis a szemem lecsukódott, én meg elájultam. Nem tudom mikor keltem fel, de azt sem, hogy hol vagyok, első gondolatom, hogy meghaltam és a mennybe kerültem, hiszen minden csupa fehér volt, bár nem hiszek az ilyenekben és nem is hiszem, hogy az én tetteimmel bárki is oda juthatna még ha létezik is valami ilyesmi hely, de a gondolatot gyorsan elűzte a gépek hangja és az orvos jelenléte. Nem nagyon értettem, hogy pontosan miről is beszél, bár arra emlékszem, hogy életem legnagyobb hülyeségét követtem el, amit talán még egy kezdő gennin sem tenne meg az akadémián gyakorolva. Hogy ekkora hülye legyek nem tudom elképzelni, de azt sem tudom elképzelni, hogy vajon a testembe mi történhetett.
- Nagyjából annyira, hogy életem legnagyobb  baromságát követtem el, mikor kiugrottam egy harmadik emeleti ablakon egy ANBU ellen menekülve, aki egy házba rúgott és becsapódva a földre estem.
Jellemző rám össze vagyok tőrve, de még így is elég erős vagyok ahhoz, hogy elmondjam a "balesetem", amit inkább hívnék a világ legnagyobb őrültségének, amit ember kitalálhat, hogy egy nála háromszor erősebb ellenfél ellen az ugrást választja. Komolyan olyan voltam, aki nem képes uralni a testét, mintha valaki más uralná és az a valaki az adott helyzetre a legnagyobb random blődséget választja. Komolyan hogy lehetek ekkora barom, hogy ilyet teszek.