Magashegységi területek

Ködszellem - Katsumi Kawachi kalandja

A szellem már az ajtóban volt, mikor a drótok villámgyorsasága ellenére megragadták, és megállították. Használatuk nagyszerű ötletnek bizonyult. Többé kétség sem fért hozzá, hogy ő egy létező személy, és mostmár az arcát is láthatod. Egy két lábon járó, szürke arca felett fekete férfikontyot viselő, tradicionálisan, egyszerűbb kimonoba öltözött, getát viselő, körülbelül a térdedig érő, egér nézett veled farkasszemet, sajt, hús, és sok más étel volt a kezében ingatagnak tűnő, mégis stabil toronyba halmozva, oldalán pálcika méretű kard, amivel bizonyára bánni is tud.
-Kölyök.. nem láttál semmit. A szellem nem lepleződhet le. - rezdült a bajusza.
-Többet ne állj az utamba. Ez a hely meg kell hogy fizesse az adóját. -mondta vékony férfihangon, majd egyetlen mozdulattal a kimonójából előhúzott miniatűr késsel vágta át a drótodat, és hihetetlen sebességgel tűnt el a kert végében, még a klónjaid sem voltak elég gyorsak ahhoz, hogy elkapják, mielőtt leugrott volna a szakadékba. Ügyességednek hála mostmár ismered az ellenfél arcát, és úgy tűnik nem tesz le arról a szándékáról, hogy továbbra is visszatérjen.

A drótok számítottak a legjobb ötletnek, hiszen két dolog is kiderült, hogy a szellemnek fizikai teste van, hiszen a drótok nem estek át rajta, simán elkapták, a másik, hogy valójában nem egy személyről van szó, hanem egy egérről, valószínűleg ninjuuról, hiszen kinézete majdnem emberszerű, leszámítva a méreteit és beszélni is tud. Ez így nem kóser. Még hogy ne mondjam el senkinek, hogy egy ninja technikát használó egér az, akit a tulajdonosok szellemnek hisznek és milyen tartozásról van szó. Dühös vagyok, hiszen bizonyos, hogy a tulaj nem mond el valamit, amiről tudnom kellene. Legszívesebben felrobbantanám a korábban elhelyezett cetliket, de pazarlás lenne, drága holmi, az már kevésbé érdekel, hogy a tulajnak több kára lenne belőle, mint nekem. Miután felébredek a sokkból, hogy egy egér a szellem, nem törődve a cetlikkel, kellhetnek még, zanbatoval a hátamon és egyéb fegyverekkel az oldalamon egyből a tulaj irodájába veszem az irányt. Nem akarom halálra rémíteni, de muszáj megtudnom, hogy mi az igazság, így menet közben egy kunait veszek elő az övtáskámból és a hegyével magam felé a kezembe fogom. Kopogás nélkül török rá a tulajra, ahova a klónjaim is hamarosan megérkeznek.
- Most pedig elmondja, hogy mit titkol előlem! Mit kell tudnom, amit nem árult el!
Mondom dühösen az asztalra támaszkodva.
- Rájöttem, hogy mi a szellem, de olyat mondott, ami igazán felkeltette a figyelmemet. Mondja meg mért tartozik a szellemnek vagy bárki másnak?
Dühös vagyok, kezembe megvillan a penge, de egyelőre csak nyomatékosítani van nálam, ha menekülni próbál, akkor a kést eldobom, hogy pont előtte repüljön el. Nem akarom bántani, én csak válaszokat szeretnék.

A tulajdonos az ablak felé néz, amikor megjelenek. Nem csoda, hogy egyből védekezni próbál, mivl én csak úgy berontottam, de aztán rájön, hogy én vagyok, viszont a fegyverek ugyanúgy hatnak rá, mintha a szellem tört volna rá. Az ijedsége hamar dühbe fordul, amivel biztos vagyok benne, hogy valamit rejteget. Nem nagyon érdekel, hogy ő a tulajdonos és én magam csak 15 éves vagyok, de mégis...  A nőnek nincs szerencséje, ha mondjuk egy hónappal ezelőtt kapom a küldetést, még a végzetes esemény előtt, akkor talán nem ilyen lennék, de most ilyen vagyok, ezt kell szeretni vagy nem szeretni.
- Kiderítettem a szellem kilétét és tudom, hogy miért csinálja azt, amit, már csak azt akarom tudni, hogy milyen tartozásról beszélt. - Ordítom én is, miközben kibújok a konyhás lány keze alól.-"Kölyök, nem láttál semmit. A szellem nem lepleződhet le Többet ne állj az utamba. Ez a hely meg kell, hogy fizesse az adóját. Ezt mondta. Ki akarom deríteni a dolgot és ha eltitkol valamit, arról a falu tudni fog. Elküldhet, de a kérdezősködéstől nem fog megmenekülni, ha az utódom megtudja azt, amit én tudok, tehát jobban jár, ha elmondja és nem húzza az időt.
Állok már olyan közel a nőhöz, hiszen ő jött túl közel, hogy az szinte zavarba ejtő, testeink szinte összeérnek, de nem zavar. Ő kezdte, én pedig ninja vagyok, nem adom fel egy nővel szembe, aki nem ellenfél a számomra.

A nő kezd felrobbanni és biztos vagyok abban, hogy titkol valamit, hiszen akinek nincs titkolni valója az nem esik neki valakinek, ha az neki esik valamiért, amiről nem rég szerzett tudomást. Kibújni egyszerű a konyhás lány keze alól. A hang nem tetszik, hiszen nem zaklatom én csak a küldetést végzem, még ha sajátos módszerekkel. Ha Hyo sensei itt lenne akkor ő nyugodtan ki tudná deríteni a dolgot, de ő már nincs köztünk, így nem tud tanáccsal ellátni. A mondatában több minden is megragadja a figyelmemet, valami gyerekről beszél és arról, hogy valamilyen lett. Most már egészen biztos a dolog. Dühömbe nem veszem észre, hogy a nő tényleg majdnem felrobban, de nem a dühtől, hanem valami betegsége van, levegőt sípolva veszi, amire csak a lány rángatása hívja fel a figyelmemet. A tünetek ismerősek, valószínűleg a nő egy komoly asztmás roham előtt van. Most az orvos tanonc erősebb, mint az embergyűlölő énem, így nem ellenkezek és elhagyom a szobát, majd a lány felé fordulok, miután a víz klónokkal chakra kapcsolatban állok, így magam mellé gyűjtöm őket ezen a kapcsolat során.
- Rendben, akkor várom a magyarázatot, mert itt valami...- gondolkodom, hogy káromkodjak-e, de végül nem teszem.- nagyon nem stimmel.
Legszívesebben fognám magam, felrobbantanám a 8 pecsétet, amit a szellem miatt tettem le a földszinten, majd összeszedném a pénzt, ami az épületben épen marad és nem tudom mit tennék vele, valószínűleg a szakadékba hajítanám.

//Ködszellem - Kawachi kalandja //

- Épp azért hívta az Úrnő ide, mert valami nem stimmel. De itt nem ő a szörnyeteg. - mondta a lány, és nem állt meg, vissza a konyha felé vezetett.
- Úrnőmet nagyon megviseli ami itt történik, de egészsége nem most romlott meg. Nagy szomorúság emészti a lelkét, kiváltképp mióta a férje eltávozott. Nagyon kérem kímélje őt.. ne faggassa.. amit tudok elmondok.-torpant meg s nézett komolyan a szemedbe, majd belépett a konyhába ahol az öregasszony az utolsó tálakat is helyre tette a korábbi rendzavarás után.
- Üljön le. - intett  a fiatal lány egy szék felé, majd nekitámaszkodott az egyik pultnak.
-Az Úrnő sokat tett ezért a helyért. Többet mint amit az elmer elvárhatna. A.. férje.. egyszer hazaállított egy gyerekkel. Ő volt az apja, de nem az Úrnő volt az édesanyja, mégis befogadta, gondozta, pedig neki nem adatott meg a saját gyermek... de gondozta még azután is... a .. baleset után.. és az után is, hogy a férje meghalt. Az Úrnő tiszta és nagyszerű asszony... nem tehet róla, hogy ilyen szörnyű terhet viselő épületet örökölt. - Az öregebb szakácsnő láthatóan először meglepődött azon hogy a fiatal elkezd mesélni neked az itteni személyes és tragikus titkokról, de nem szólt. Valami tésztafélét kezdett kikeverni, ám mire a fiatal eddig jutott a beszédben, úgy érezte, neki is szólnia kell.
-Ha már elkezdted, mondd el a fiúnak az egészet. Meséld el neki az átkot is. AZ átkot, ami ezt az épületet sújtja.- a fiatal ránézett.
-Talán jobb lenne, ha te mondanád el.. többet tudsz róla.. Én csak kicsi gyerek voltam akkor...
-Hát jó.. Legyen. Nem olyan történet ez, ami rossz füleknek való, mert nem tudhatjuk, nem koncolnak -e fel érte minket akár ma is... de talán itt az ideje, hogy kiderüljön... -sóhajt mélyet, majd folytatja.
-Na gyermekem.. hallottál azokról a vérbe fúlt időkről, mely feldúlta az ország nyugalmát egykor? Sokan akik erősnek képzelték magukat, úgy gondolták, megölhetnek ártatlanokat, kiirthatatlanak családokat csak mert különleges tehetséggel születtek, mely más volt, mint amit a hatalmasok elfogadtak... Azidőtájt ez a hegy forgalmas volt... De a fürdőből zokogás és nem vidámság hallatszott. Anyák.. apák.. a szinte még meg sem született gyermekeiket hozták el ide, csak hogy a családot megmentsék a pusztulástól, egy ártatlan élete árán. E tettükkel azonban átkot vontak a fejükre és ezt a helyet is elátkozták.. A Hegy azóta is haragos, és most itt a szellem is... Biztosra veszem, hogy a fiatalúr is ezért zuhant le a szikláról és kénytelen agyalágyultként élni... 

Végül, mielőtt még a nő tényleg felrobbanna, hallgatok a lányra és távozom a szobából. Menet közben a történteken gondolkodom, de nem hiszem, hogy el tudok képzelni rosszabbat, mint ami a valóság lehet. A lány megígéri, hogy elmondja amit tud, csak hagyjam békén az úrnőjét. Megállt, majd a szemembe nézett, mint aki valami komolyat határozott el. A nézése nem zavar, lehet, hogy valamikor elkaptam volna a fejemet, de már nem. Nem tudnak zavarba hozni, már nem, mióta elvesztettem azt a két embert, aki még jelentett valamit a számomra. Néhány másodpercig farkas szemet néztünk, majd bekísért a konyhába, ahol leültetett, bár előtte letettem a hátamról a zanbatot, hiszen abban nem igazán tudok ülni. és mesélni kezdett. A történet több kérdést vetett fel, mint amit megválaszolt.

- Milyen baleset történt és milyen átokról van szó?

Teszem fel a kérdést, hiszen eddig csak arról volt szó, hogy tüntessem el a szellemet, agyalágyult gyerekekről és átokról nem volt szó.

- Ha megpróbálják, akkor megvédem önöket, hiszen azért vagyok itt.

Figyelem a mondandójukat, de ismét csak több a kérdés, mint a válasz. Megvárom, míg befejezik, majd válaszolok.

- A szellem kilétére már fény derült, egy ninjuu a tettes a dologért, bár pontosan nem tudom az indokait. Viszont most, hogy elmondták a történetet, ami több kérdést szült, mint amit megválaszolt, szeretném tudni, hogy a gyerekekkel pontosan mi történt, akiket itt áldoztak fel és a szülők, akik feláldozták a gyereküket milyen átkot hoztak a fejükre? A fiút esetleg láthatnám? Meg tudhatom, hogy mi is történt vele, hogyan történt a dolog?

Mióta megismertem a jujetsuk és az exklawok történetét, már semmin nem lepődök meg, hiszen az is eléggé hihetetlen, nem hiszem, hogy annál valami hihetetlenebb történjen.

Hallgatom a történteket, apa mikor még élt, akkor sokat mesélt arról az időszakról, amikor még Vér ködben rejtőző falu volt a neve a rejteknek, de azóta sok minden változott, mégis annyi minden megmaradt abból az időszakból és nem csak az emlékekre gondolok. A tradíciókban és az idősebb shinobik viselkedésében. A falu még nem nőtte ki azokat a dolgokat, de nem is baj, szerintem ha az az időszak nem lett volna, akkor a falu sem ott tartana, ahol ma, hogy az 5 nagy shinobi nemzet között tartsák számon. Alapvetően én egyet értek azokkal az értékekkel, amik akkor jellemezték a falut, de a mai időkben már sok mindennek nem lenne helye.
- A fiatalok is tanulnak arról a korról, de az idősebb ninják viselkedésében még felfedezhető annak a kornak a nyoma.
Nekem nem jelent már gondot, hiszen erre képezztek, hogy megöljek egy embert, de hogy ártatlan pár hónapos vagy maximum éppen járó gyereket feláldozzon valaki, az már nekem is sok. Ugyan nem fog el a hányinger, de a gondolat dühöt szül bennem, egy azon kevés érzelemből, ami maradt bennem. Hiába vesztettem el az utolsó kapcsolatomat az érzelmeimmel, én is ember vagyok, aki képtelen megszabadulni minden fölösleges emóciótól. Én nem hiszem, hogy a szülők azóta is élnek, egy ilyen átok nem lehet gyenge és már olyan rég történtek a dolgok, hogy nem valószínű, hogy eddig éltek. A történet, amit tovább mesélnek a gyerekről már kevésbé érint meg, azt sem értem, hogy mért nem ölték meg, egyszerűen, egy mozdulattal. Jobb egy agyalágyult gyereknek, mint így élnie. Vagy ha nincs hozzá gyomruk, amit megértek, hiszen csak emberek, akkor egyszerűen ott kellett volna hagyni, a természet megoldotta volna a dolgot. Nem teszem fel a kérdést, hiszen nincs értelme, tudom a választ és nem akarok olyan választ hallani, amit tudok. Fölösleges.
- Köszönöm a válaszokat ha lesz további kérdésem, akkor megkeresem, most pedig az említett szobát keresem fel.
Állok fel és a hátamra veszem a lóvágó kardot majd az adott irányba elmegyek. Megkeresem az említett lépcsőt, amin lemegyek egyenesen a gyerek szobájába. Magamhoz veszem a ninjatom, majd azzal a kezembe kinyitom az ajtót és belépek. Ugyan nincs mitől félnem, de inkább elővigyázatos vagyok, ha valami megtámadna, mert itt már bármit el tudok képzelni.

Valamennyit megtudtam abból, hogy mi is történhetett itt, csak azt nem, hogy mi történt. A gyerekeket a szülők hozták fel, de már nélkülük tértek vissza. A szállónak feltűnt, hogy kevesebben jönnek le, mint mentek fel, de a történtek felett szemet hunytak. Nem akarták tudni a gyerekek sorsát, amit meg is értek, de most jól jönne, ha meg akarom tudni, hogy mi folyik a háttérben. Ezzel nem ettem okosabb, így hát az egyetlen nyomon indulok el, amin tudok, egy agyalágyult gyerek tévelygései az erdőben. Nem sok jót ígér. Mivel a konyhásoktól többet nem tudok meg, így hát sétára indulok, aminek a végcélja a kérdéses illető lakrésze. Az útmutatás alapján könnyen megtalálom az odavezető utat. Mivel nem mondták, hogy a házon belül vagy kívül belül van, így az ajtót, amit kerestem óvatosan, karddal a kezemben közelítem meg. Kinyitom, de csak az udvarra érek ki. Nem kell sokat keresnem, mert egyből meglátom a keresett szállást. Az ajtóig mintha csak sétálnék megyek oda, egyetlen furcsaság a ninjato lehet a kezembe. Az ajtóhoz érve a pulzusom az egeket kezdi el verdesni szinte minden neszre odafordulok miközben nyitom az ajtót. Amikor konstatálom, hogy senki nincs benn, akkor egy kicsit megnyugszom. Nem tudom mit vártam egy kölyöktől, hiszen mért ugrana a nyakamba bármi is egy házban. Lényegtelen. Lenyugszom és amint a vérkeringésem helyreáll a helyiséggel kezdek foglalkozni. Egy fél tál étel, amiből láthatóan evett valaki, még nedves, sáros cipőnyomokat és olajat, de bármit, amiben tárolhatni lehetne azt nem, ahogy felhalmozott élelmet sem találok. Nem kell sok ész, hogy rájöjjek, hogy aki itt járt nem rég, maximum órák óta, távozott és maximum pár órán belül hazatér. Nincsenek fölösleges óráim, hogy az illetőre várjak, így gondolkodás nélkül ahhoz a medencéhez sietek, ahonnan látható a ház. A medence partján újra létrehozok egy víz klónt, aminek egyetlen feladata van, hogy a házat figyelje és amint mozgást lát szóljon, én addig a medence felé fordulok és gondolkodom a korábban elkezdett, de tanulásában félbeszakított technikán.
Chakraelméleti tudásommal nincs gond. Gyorsan elmondom magamban hogy a technika a chakra testen kívüli önáll irányításával jön létre, ugyanis nem létező dolgot kell létrehozni a chakrámmal, aminek kinézetét és fizikai tulajdonságát a saját chakrám adja. A technika annyival még nehezebb, hogy nem egyszerű chakrával, hanem elemi chakrával kell létrehozni és a chakra testen kívüli tárgyakban való mozgatásával mozgásra bírni az ostort. Hogyan már meg van, hiszen az ostort már létre tudom hozni, csak a mozgatás a problémás. Körülbelül olyan, mint a víz klón bár az magától mozog nekem csak a chakrámon keresztül ki kell adnom a parancsot. Ennél remélhetőleg nem, mert az túl bonyolult lenne. Itt csak annyi a feladatom, hogy a chakrával mozgás közben egybetartsam. A korábbi módszerrel létrehozom az ostort, majd folyamatosan áramoltatva benne a chakrát, ütök vele egyet. Az ostor egy része leválik, egy része nekicsapódva mögöttem a talajnak szétomlik, így csak egy kicsi marad meg belőle. Átgondolom a dolgot és rájövök, hogy a probléma itt az volt, hogy nem az egész ostorra figyeltem hanem csak a formázásra. Még két ilyen próbákozásom volt, mire ráéreztem a dologra. Lassan, de biztosan sikerült rájönnöm hogyan is kellene és hamarosan működött az ostor. Mozgásra nem esett szét és azt is kibírta, ha valaminek nekicsaptam, sőt egy klón segítségével azt is gyakorolhattam, hogyan kapjak el vele valakit. Remélem, hogy a másik klón nem szakít félbe, de ha igen, akkor az első dolgom lesz, hogy kiadom a parancsot neki, hogy sétáljon oda a házhoz és nézze meg mi történik. Nincs annyira messze, hogy a klón magába omoljon, bár igazából sokra sem megyek vele, hiszen ha megsemmisül, akkor sem tudok meg semmit.

//Ködszellem - Kawachi kalandja //

Kezdesz ráérezni a technikádra, mikor a megfigyelésre kihelyezett vízklón jelez. Viszonylag sokat időztél a technikával, jócskán benne jártok már a délutánban, de úgy tűnik, végre felbukkan akire vártál. Egy idomtalan, lassú mozgású alak közeleg egy bokros ritkán járt ösvény felől, majd mit sem törődve azzal hogy lehet valaki a közelben, bevánszorog a házikóba. Termetre messze nem gyerek már, de azért még jóval fiatalabb, mint a többiek. 
A klónod a parancsaid szerint végignézi, ahogy a bolond két üres zsákot dob le a földre, az asztalra tesz egy ütött-kopott, de érintetlen kanócú olajlámpást, és lerúgja a saras csizmát. Kétség nem fér hozzá, hogy a hegyen járt, hiszen errefelé semmi nem saras, majd leborul az ágyra anélkül, hogy a viselt köpenyt levetné.
A klón visszatér hozzád.

A technika nehéz és sokáig tart, mivel amúgy sem egy könnyű chakramanipulálási feladatról van szó, még ha az alapjait már más technikáknál elsajátítottam. Éppen végzem, amikor a klón jelez és a belé táplált parancs alapján végig nézi a megérkező alak tetteit, én pedig a klónt figyelem. Talán egy fél perc telik el, míg a klón visszaérkezik. Újabb parancsot adok neki, hogy mondja el mit látott, bár szerintem a legkevésbé fontos a dolog. Mivel a technikát elsajátítottam, így a fegyveremet, ninjatot elrakva, de támadásra kész állapotban elrakom és megközelítem a házat, majd kopogok és várom a választ. Mivel tudom, hogy benn van az illető, ha nem érkezik válasz, akkor is belépek. Számítok támadásra, hiszen ninja vagyok, de természetesen tudom, hogy nincs mitől félnem, hiszen egy bolond gyerek csak nem jelentene kihívást, még ha ekkorára nőtt is.

Kopogok, mire hangokat hallok. Bizonyos vagyok benne, hogy az ágyról száll le esetleg a székről, de emlékeim szerint az nem volt a szobában. Lényegtelen részlet kérdés, hogy min ül vagy fekszik, valami hangot ad, de ez sem lényeg. Először azt hiszi, hogy az anyja érkezett meg, nagyot is csodálkozik, amin én nem lepődöm meg, hiszen nem vagyok az anyja és tudom, hogy bolond szegény. AHogy felméri, hogy nem az vagyok, akire hitte, hogy vagyok egyből erőszakosabbá válik és el akar küldeni. Nem hagyom magam, ahogy azt sem, hogy félrelökjön, a lendülő keze elől könnyen elhajlok. Kezd egyre inkább izgatottá válni, ahogy egyre jobban el akar küldeni.
- Nekem beszélnem kell veled és vele is, meg kell tudnom, hogy mi folyik itt. Nem akarok bajt, csak a feladatomat akarom végezni.
Mondom el jövetelem célját és nem hagyom, hogy eltessékeljen. Én végezni akarok a küldetéssel és eltűnni innen erről az átkozott helyről. Ekkor Go jön elő a bokorból ugatva, hogy megvédje a gazdáját. ~Hol voltál te haszontalan?~ Ugyan nem ninja állat, de azért nem kéne megijedni egy kis egértől vagy mitől futott el már. Az óriás csecsemő egyből elfeledkezik rólam és arról, hogy elküldjön és a megjelenő kutyával kezd foglalatoskodni egy másik oldalát is megmutatva, egy jóval érzelmesebb és törődőbb oldalát, ami nekem már szinte csöpög, szinte érzem a hányingert, amit aztán sikerül legyőznöm. Most alkalmam lenne besurrani, de sok értelme nem lenne, mert amúgy is vele akarok beszélni és nem a szobát szeretném felmérni.

Go egy ideig örül a simogatásnak, deegy idő után neki is elege lesz belőle és a lábam mellé ül. Nincsen hozzászokva, nem vagyok az a típus, aki elkényeztet egy kutyát, még ha Goról is van szó. Nem, ő ugyan nincs ninja állatnak nevelve, de nem lett elkényeztetve. Ha ügyes, akkor megsimogatom, de amúgy nem nagyon játszottam vele, arra ott voltak a lányok. Harcban nem sok hasznát veszem, de most kivételesen jó, hogy magammal hoztam, mert a félkegyelmű így már nem akart elküldeni, sőt be is invitált. Ő maga az ágyra ült míg nekem a széken adott helyet. Mivel a kardom a hátamon volt, így azt levettem, majd magam elé állítottam és arra támaszkodva figyeltem a gyereket, amint próbálja értelmesen elmagyarázni, hogy őt mindenki bolondnak nézi, miközben Go a lábamhoz fekszik és figyel. Az értelem, néha az is van neki, csillog a szeméből.
- A feladatom az, hogy kiderítsem milyen szellem jár a fogadóban. Azt már tudom, hogy nem szellemről van szó, sőt már azt is kiderítettem, hogy mi is történt a környéken. Én most azt szeretném tudni, hogy te mit tudsz és pontosan mi is történt veled a baleset napján.
Mondom el, hogy mit is akarok tudni. Nem beszélek sokat, mert egyrészt nem szeretek és nem is biztos, hogy mindent felfog abból, amit mondok neki, így egyszerűsítem a mondandómat és várom a reakciót.

Egy pillanatra, mintha erősen gondolkodna, hogy mit is mondok, de szerencsém van, mert felfogja a dolgot és beszélni kezd. Egy kicsit gondolkodnom kell, hogy dekódoljam a mondandóját, de szerencsére nem lehetetlen, bár az alanyok hiányoznak.
-Igen, segíteni szeretnék, csak mond el, hogy kinek kellett segítened. Tudom, hogy a szülők fenn hagyták a gyerekeiket, hogy ők maguk megmeneküljenek. Ezekről a gyerekekről van szó?
Próbálom kideríteni, hogy mégis kinek akart segíteni és pontosan mért, bár az utóbbi lassan világos lesz, ahogy folytatja a mondandóját. Élelmet akart fevinni valakiknek, akiről még mindig nem tudom, hogy kik is.
- Igen, tisztában vagyok vele, hogy az úrnő nem az édesanyád, hogy ő csak befogadott.
Mondom el azt, amit ő mondott, hátha valamit félreértettem.
- Fel tudnál vinni a hegyre? Ha emlékszel érdekelne a baleset helye, ha nem, akkor csak vigyél fel hozzájuk. Szeretném tudni, hogy kik is ők.
Szeretnéék segíteni, feladatom van és ha a gyerekek azok és hazajutattom őket, vagy legalább biztonságos helyre, ahol ételt kapnak, akkor teljesítem a feladatom és segítek embereken, már ha tudom még hogyan is kell olyat tenni.