Magashegységi területek

Azt hittem, hogy az emberi érzések kivesztek belőlem, mégis ez a történet olyan érzelmeket hozott fel bennem, amikre nem találok szavakat. Düh, undor, szánalom és sajnálat. Dühös vagyok, hogy ilyen megtörténhet az országunkban, szánalmat érzek a szülők iránt akik egyetlen megoldásnak a saját gyerekeik feláldozását látták, mindamellett undort is, hiszen egy szülőnek eszébe sem kellene jutnia ilyennek. Igaz az én szüleim sem voltak mintapéldányok, apám a helyi bűnbanda egyik vezetője, majd később jó útra tért. A múltja nem hagyta békén 20 év után visszaesett, aminek az eredménye az lett, hogy kivégezték. Anya ugyan él, bár a a füst országában kiírtottuk a bandát, mégis akad még tagja, így anya nagyobb biztonságban van, ha nem tudja, hogy élek és ennyi év után valahogy már nem tudok visszamenni hozzá. A kérdésemre, hogy vigyen fel egy pillanatra gyanakvás fut át az arcán, de aztán elhiszi. Valóban segíteni akarok, még ha talán el is felejtettem hogyan is kell azt pontosan. Mondatai nem ijesztenek meg, hiszen tudok mászni, ha pedig szükséges a chakrámmal könnyedén rá tudok segíteni. Nem késlekedek sokat, ahogy kilép az ajtón már a hátamon van a zanbatom és követem. Nem kell bevárnia, mert gyorsan haladok. Nem érdekel, hogy meggyújtja-e a lámpást vagy sem, úgyis tudja, hogy mikor kell és nekem meg aztán mindegy. Go a lábam mellett sétál, valamivel ügyesebben kerülgete a kiálló gyökereket, mint én, meg is botlok egyben, de sikerül időben lépnem, így nem történik semmi. Megmutatja az esés valószínűsíthető helyét. Nem tűnik többnek, mint egy átlagos sziklafal, de azt el kell ismernem, hogy esős időben még egy ninjának is kihivást jelenthet az itt való felmászás, de jele, hogy itt valaki járt vagy leesett volna nincsen, de hát ki tudja, hogy az már mikor történt. Miután "kigyönyörködtem" magam a sziklában tovább sétáltunk. Hosszú séta volt, de az, hogy shinobi vagyok sokszor kisegített a nehéz terepen, így néha gyorsabban is tudtam haladni, mint a bolond. Egy barlanghoz vezett, ahonnan hangok szűrődtek ki. A fiú elkiáltja magát,mire két kamasz kinézetű fiú lép elő a barlangból. Valószínűleg a második látogatás is meglepő, de a nagyobb okot a csodálkozásra az én megjelenésem okozhatja, hiszen nem vártak rám, azt sem gondolták, hogy valakit felhoz a megmentőjük. A barlang belsejáben két fiatalabb gyerek is található, akik szintén meglepődnek rajtam, de egyből átölelik az óriás csecsemőt. Magyarázni kezd a bolond, hogy még mindig van, aki hisz az átokban, mert még mostanában is hoznak fel új gyerekeket a szülők. Ezt jelentenem kell a falunak és véget kell vetni ennek a hisztériának. Ekkor ismerős hang üti meg a fülemet, a korábban látott egér, aki affelől érdeklődik, hogy én mit is csinálok itt, majd vívó pozíciót vesz fel. Nem számít, hogy kisebb, előveszem a ninjatom és felveszem a ködállás alaphelyzetet, hogy ha támad, akkor védekezni tudjak.
- Segíteni akarok, a falu megbízásából jöttem, hogy kiderítsem mégis milyen szellem telepedett rá a fogadóra. Most, hogy tudom, jelentenem kell a falunak és azt is el akarom érni, hogy a gyerekek szállást kapjanak és legyen vége ennek az egésznek. Nem akarom, hogy több gyereket hozzanak a hegyre, mert a falu nem segít. Nem tudom pontosan, hogy mi az, ami miatt a szülők felhozzák ide a csemetéiket, de azt akarom, hogy ne történjen több ilyen.
Az érzéseim vaódiak, mégis furcsán érzem magam. Az utolsó két ember halálával azt hittem, hogy belőlem is kihaltak az érzelmek, mégis... előtörnek belőlem egy elfedett énem emlékei, hogyan is kell érezni. Nem hiába, a shino is csak ember, ha azt is várják el tőle, hogy érzelmek nélkül teljesítse a kiadott feladatokat, még ha azt is jelenti, hogy a barátjával kell végezni, mert az rossz útra tért.

Nem tudom, hogy az egér mit akar ellenem, hiszen a méreténél fogva nem jelentene kihívást a legyőzése. Néhány pillanatnyi néma, szinte tapintható a csend, még a gyerekek is elnémulnak. Engem nem zavar, még segít is a koncentrációba, ahogy az egérrel farkasszemet nézünk. A pillanat elmúlik és az egér elfogad, legalábbis a bólintás ezt jelenti a számomra.
- Nem vagyok, de abban sem, hogy a falu tud róla. A falu valaha véres hely volt, de ma már sokat fejlődtünk.
Nem számít sokat, hogy mióta vigyáznak rájuk, talán egy utolsó emberi oldalam utolsó próbálkozása, hogy megnyerje a csatát abban a háborúban, amit már elveszített. Lehet, hogy valamennyit visszahozhatna, de a végső győzelem már a sötét, érzéketlen oldalamé. Ahogy elteszi a fegyverét, én is követem a példáját, bár készenlétben tartom. Nem bízom az egérben, de nem tudom, hogy mi mást tehetnék, így követem. Ahogy hallótávolságon kívül kerülünk az egér beszélni kezd.
- A falutól azt a feladatot kaptam, hogy oldjam meg a szellem rejtélyét és én nem az a típusú ember vagyok, aki egy kis nehézség esetén feladja a küldetést.
Nem ismerem a vereségét, igaz a legtöbb emberi érzelmet sem, de ez nem lényeges most. Figyelem a mondandóját, nem értem, hogy ki küld ide egy egeret, hogy felderítse a hegyet, hogy új utakat találjon, ha csak nem valóban egy ninjuuról van szó, aki a faluját elhagyva jár a nagyvilágban
-Igen, tanítottak ilyet az akadémián, ekkoriban emelkedett ki Zabuza a démon. Akkoriban a falut vérködben rejtőző falunak hívták.
Nem vagyok hülye gyerek, a falunk történelmét jól ismerem.
~ Zabuza, a démon. Akit rémtettei tettek híressé és egy sikertelen merénylet után az akkori mizukage ellen menekülnie kellett. Eyik példaképem, hiszen a szörnyűségek ellenére amit elkövetett, nagy dolgokat vitt végbe. Igaz, ha beépek az Oinin sorába sok hozzáhasonlóval fogok végezni, akik elhagyják a falut, de akkor is tisztelem azért, amit elért a fauban.~
- Egyelőre annyit tehetek, hogy szólok a falunak, hogy ezek megtörténnek és az emberek még mindig ezt csinálják. Én sajnos csak egy gennin vagyok, még ha hamarosan el is kezdhetem az oinin képzést sok szavam nincs a falu ügyeiben. Én csak elindítani tudom a dolgot, a döntés és a végrehajtás már a vezetőségen múlik.
Valóban alacsony szinten állok a falu ranglétrán, de ez meg fog változni, hamarosan elérem a szintet, hogy elkezdhessem az edzéseket, amikre az akadémia elvégzése óta vágyom. Már akkor eldöntöttem és az akkori mestereim azt az utat szánták nekem, hogy az ANBU soraiba lépjek. Azóta pedig megerősítést is kaptam, hogy valóban a falu látja bennem a potenciált és hamarosan elkezdhetem az edzéseket. De emellett nem tudok napirendre térni, hogy emberek nem képesek felfogni, hogy a z a kor már elmúlt, amikor a falu vérköd rejtek névre hallgatott és csak ezért ártalmatlan gyerekeket képesek feláldozni, hogy ők nekik nyugtuk legyen. Kooyan, ez szörnyű, hogy a "modern" időkben még az emberek mindig nem tudták levetkőzni egy elmúlt idő emlékét.
- És amúgy mennyit tudsz ezeknek a gyerekeknek a képességeiről? Van, aki kekkei genkai képessége miatt lett kitéve vagy a szülők sem tudják már pontosan, hogy mért is szabadulnak meg a gyerekeiktől?
Ha csak megszokás azt nehezebb megszüntetni, mint ha valóban vérvonalbeli gyerekekről van szó, akiket a vérük miatt raknak ki. Mert az embereknek el lehet mondani, hogy ez már felesleges.
- Igen, ha elmegyek lejelenteni a falunak a dolgot esetleg velem jönnél, hogy a beszámolóddal alátámaszd a mondandóm?
Kell a segítség, mert nekem nem biztos, hogy hinni fognak, de ha valódi bizonyítékot viszek, akkor nagyobb esélye van, hogy lépnek az ügyben.

Ugyan tanultam történelmet az akadémián, de akkor sem és most sem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett az az idő. Ugyan leírások vannak róla, de azok nem adják vissza azokat a dolgokat, amit abban a korban élők átéltek. Mivel többet hozzátenni nem tudok, így csak hallgatom az egeret, amint arról a korról beszél, ami ugyan szégyenfoltja a falunak, de anélkül nem lenne ott, ahol ma tart. Lehet, hogy Konoha is keményen edzi a harcosait, de kirigakurenak a specialitásává vált a csendes gyilkolás, amit a mai napig oktat a shinobijainak. Csatában sokat eldönthet, ha valaki mestere a gyilkolásnak, még ha nem is ismer S szintű technikákat, ha az ellenfél nem tudja merről érkezik  a támadás, akkor sokra nem megy a kemény edzéssel. Figyelem, amit mond és sajnálom, hogy nem jön el a faluba, mert tényleg kellene egy értelmes szemtanú, aki pontosan elmondja, hogy mi történik. Ugyan Butobó is ki tudják szedni megfelelő technikákkal, de őt nem akarom kitenni ilyen vallatásnak, egyetlen lehetőség tényleg az egér lenne. Hallgatom, amit mond, maj mikor elhallgat néhány másodpercnyi hallgatás után megszólalok, bár nem szeretek beszélni.
- Nem szabhatom meg a gyerekeknek, hogy mit akarjanak. A döntést rájuk bízom, elmondom nekik a lehetőségek előnyeit, hátrányait, de dönteni nem dönthetek helyettük. Azt nem tudom megmondani, hogy mennyi idő, míg a falu dönt, annyit tudok mondani, ha most elindulok, akkor fél napon belül ott tudok lenni a faluban.
Mondom el a tényeket, mert tényleg nem tudok ígérni semmit, hogy a falunak mennyi idő dönteni. Ha nem akar többet mondani, akkor én elköszönök és emlékeim szerint visszamegyek a fogadóba. Ott elmondok mindent, a mai napig hegyekbe hagyott gyerekekről, Buto útjairól és úgy érzem, ha már ezt elmondtam, akkor a szellemről is beszámolok. Szerencsére pozitívan állnak a dologhoz, ahogy ahhoz az ötlethez is, hogy a falunak elmondajm az it átélteket és a gyerekek sorsát is, hogy remélhetőleg a falu gondozásba veszi őket. Mivel már itt sincs dolgom ezért megköszönöm a segítséget, majd haza térek. Alvás nélkül török át a környező erdőkön, azért a szintemen már nehéz lenne meglepni, még sötétben is és hát a falunk specialitása is sokat segí, hiszen némán suhanok az ágak között, így nagyon nehéz kiszúrnia egy potenciális támadónak. Reggeledik mire a faluba érek és már lassan 8 óra is lesz mire a falu közepén lévő mizukage paotához érek, de sietek, így nem nagyon várok, egyből az irodába sietek, hogy elmondjam a dolgot, amit kopogás és az engedély a belépésre megkapása után egyből meg is teszek. Nem nagyon hagyom szóhoz jutni a Mizukaget, mindent elmondok a küldetésemmel kapcsolatban, néhány olyan dologgal kiegészítve, amit nem mondtam el a fogadósnak, mert csak a falura tartozik.

// Kirigakure no Sato Ostroma: Ott ahol a Levél táncol //

Elképesztően új és hasznos képességet fedeztem fel magamban. Ez nem volt más, mint a diplomáciai meggyőző képesség. Őszintén megvallom, hogy egyűáltalán nem vártam, hogy Nikoyaka beadja a derekát és hajlandó lesz velem szerződést kötni. Ez valami egészen új szintre emelte lehetőségeim tárházát, már persze abban az esetben, ha valaha is megtanulom az idéző technikát. Azt ugye bár elfelejtettem mondani, drága sensei ninjuu macskámnak, hogy én nem tudok Ninjuut idézni. Így a feltételeket hallva, hevesen bólogatni kezdtem, jelezvén, hogy semmi esetre sincs ellenemre a felvázolt feltétel, elvégre, amíg nem tanulom meg a technikát, addig nagyon kicsi az esélye, hogy engem egyen meg a cicus. Különösebben nem üt szíven, hogy az áldozataiban lakik, elvégre, ezek ninjuuk, a shinobik általában nem azért idézik őket, hogy virágcsokrot kötögessenek. Legalábbis, amennyit tudok a Ninjuukról. Azt példának okáért nem tudtam, hogy a szerződést felöklendezik, de ki tudja .. lehet, hogy csak Nikoyaka őrzi ennyire a szerződését? Kihajtom a tekercset és elolvasom a neveket, amelyek szép sorjában következnek egymás után. Tenma lett volna az első, aki megidézte Nikoyakát? Kik lehetnek az utána következők? Egyik neve se mondott semmit, bár, valamilyen oknál fogva igyekeztem memorizálni a neveket. Sose lehet tudni, hogy mikor jön jól majd. Két szemfogam közé csíptettem hüvelykujjam begyét és erősen összeszorítottam, ezzel egy aprócska, vérző sebet okozva magamnak. Nem ebbe fogok belehalni, az biztos, a célnak azonban megfelelt. Hüvelykujjamról a vért felkentem a a másik négyre, majd véres ujjlenyomatommal aláírtam a szerződést. A véres folt egy darabig éktelenkedett a papíron, majd kanjik születtek, amelyek az én nevemet adták ki. Szuper, Nikoyaka sensei mostantól a szövetségesem. Hát ez remek! Azt ugye nem mondom el neki, hogy azért még meg kellene tanulni az idéző jutsut. Biztosan, nem Nikoyaka megidézésével fogom gyakorolni, elvégre ... ahhoz valakit meg is kellene etetnem vele. Bár, egy csatában sosem lehet tudni, hogy mennyire jön jól majd újdonsült cicus ismerősöm segítsége. 



Nikoyaka eltűnt a tekerccsel együtt és ... a franc egye meg egy ideje már szobrozok itt és még sehol sincs. Átverte volna az agyamat? Mondjuk, Tenma-hibbant-sensei ninjuujától bármi kitelik. Azt azért nem felejtem el Tenmának, hogy elméletben rám küldte Nikoyakát, hogy faljon fel. Kapja be azt a bizonyost. Erről, egyszer majd még beszélgetek az öreg fejével, persze, nem most mert úgy néz ki, hogy itt fogok megrohadni ebben a barlangban. 
- Noh, lássuk, merre lehetne kijutni innen ... 
Sötétség. 


Elsőre igen megszédültem, ahogyan az idézés magával ragadt. Elsötétült előttem minden és hunyorognom kellett, hogy a szemem hozzászokjon a szürkületi fényhez. Ilyen sokáig bolyongtunk volna a barlangokban, hogy megtaláljuk Tenmát? Aztán ahogyan kitisztul a látásom és körülnézek, az állam leesik. Szeretett falum ostrom alatt áll. Úgy tűnik, hogy a harcok egy ideje már mennek. De hát hogyan? Amikor elindultunk a hatos kiképzőterepre még fényes nappal volt és sehol semmi nyoma nem volt egy esetleges inváziónak. A macska kérdésére, amelyet mosolyogva tesz fel nekem, miközben belebeg az az arcom elé, lassan bólintok. Ez valami vicc, valami átverés. Tenmának valami tesztje, hogy miképpen reagálunk a különböző váratlan eseményekre. Biztosan valami gonosz tréfa, attól az őrülttől kitelik, hogy efféle rémségekkel akarja a tanítványokat tesztelni. Nem eszem meg a tréfáját. 
- Genjutsu Kai! - jelentem ki határozottan a technika nevét, miközben kézpecséteket formálok. Reménykedem benne, hogy eltűnik ez az egész rémálom és valahol, valami teremben, majd magamhoz térek. Ez nagyon rossz tréfa és egyáltalán nem vidít fel, hogy egy őrült, ezzel akarja szórakoztatni magát, hogy másokat kínoz. 

/ Eddig írtam, mert Shinroku nem akar hinni a szemének. Valahol, azt se hiszi el, hogy ilyen könnyen kijutott a barlangból. ^^ /

// +15 Chakra a késésért, elnézést érte ^^" //


Ahogyan Shinroku ámul a rémálomba illő jeleneten, úgy gördülnek egyre csak előre az események. Újabb házak kapnak lángra és újabb falak omlanak le... A rémálom pedig technikája használatával sem szűnik meg, ugyanott van, ahol eddig. 
Egy fájdalmas, hirtelen jövő szúrást érez bal vállán. Ahogy odakapja tekintetét, látja, amint Nikoyaka karmai mélyednek belé, az állat pedig csak mosolyog. 
- Miaucsipni nem tudlak, de miaueg karmoltalak, hátha felébredsz... - Emelte mancsát szája elé, miközben egész testében remegve kuncogott fel. - Mihez kezdesz most? A falud lángokban áll. - Nézett végig a harcolókon. A köd most zajos és véres volt, Shinroku jól látta, hogy hol dúlnak az óriási harcok. Az utcákat borító fátyol helyenként vörössé vált a rengeteg benne ontott élet előtt tisztelegve. A viharfelhők még hevesebben kavarogtak, egyre több és több víz hullott alá. Most már Shinrokut is elérte, másodpercek alatt áztatta át a fiú ruházatát.
Odalent a Konohai ninják kerültek előnybe. Az egyik egy Fuuton technikát használva metszette el a Kirigakurei torkát, kinek így a feje is levált testéről. A kirigakurei elejtette Ninjatoját a testet pedig lerúgták a védfalról. Másodpercek múlva kezdődik meg a mészárlás, amikor az egy az egy elleni harcok kettő az egy ellenivé válnak és onnan három, majd négy az egy ellenivé... És így tovább.<sup>1!

___________________________</sup>

1! --> Shinrokunak el kell döntenie, hogy részt vesz az alatta elnyúló fal küzdelmében. Esélye van megkerülni a harcolókat, ezzel észrevétlenül kihúznia magát a védfal ezen részén való küzdelméből, s a harcoló társai nyernek neki legalább annyi időt, hogy a fal mögötti területen - mi még érintetlen és üres - elvegyülhessen.

- Ha eloson, akkor a falon harcolók kardpárbaját hallja csattogni, mígnem teljesen elhalkul, ő pedig kijelölhet egy célt, vagy útvonalat, hogy hova szeretne menni. Útközben azonban egy elhagyatott fegyverboltot és egy pékséget is talál. A falu ezen része tényleg érintetlen, minden civilt kitelepítettek, így akár lehetősége is van arra, hogy némi felszerelést vegyen magához.

- Ha a falat választja, akkor látja a legyőzöttek tömegét a lábai előtt feküdni, miközben az ellenfelét maga alá gyűrő Konohai már rohamozza is meg a másik Kirigakurei áldozatát, aki egy Konohaival küzd. A kettő vs. egy küzdelemből - főleg lesből történő támadás esetén - valószínűleg a kettő Konohai kerülne ki győztesen, éppen ezért Shinrokunak egyetlen egy Ninjatot van ideje kézbe vennie, vagy kettő földön fekvő kunait az előtt. Ha mégsem így tesz, akkor a második Kirigakurei társát is megölik, ám Shinrokunak van elég ideje átkutatni kettő hullát, akiktől 1 Ninjatot, 5 Shurikent, 5 Kunait, tárolókat, 5 Senbont és 10 Robbanójegyzetet, valamint 1x10 méter drótot sikerül szerezni. Ekkor kezdik meg a rohamot a 3. harcoló Kirigakurei ellen, aki bár látja, hogy túl sokan vannak ellenük, bekerítették őket és nem tudnak elmenekülni.


_________
Shinroku
Chakratartalék: 90% - Fokozott Henge + Genjutsu Kai
Állapot: 98% - Átázott ruházat

Abból a hirtelen jövő érzelmi sokkból, amely abból fakad, hogy Kirigakure valóban ostrom alatt áll, Nikoyaka sensei karmainak a bőrömbe mélyedése ráz fel. Nem neheztelek érte, inkább hálás vagyok, amiért kirántott abból a fölém kerekedő érzelmi állapotból, ami talán megakadályozza, hogy cselekedjem. Elsőre anyám keresésére indulnék, de aztán ráeszmélek, hogy elég erős shinobi ahhoz, hogy megtudja védeni magát, sőt! Így végül arra a következtetésre jutok villámgyorsan, hogy valószínűleg, inkább itt a védvonal kellős közepén segítek annak, akinek tudok. Ez persze az életembe kerülhet, ugyanakkor valahol meghúzódni és elbújni a csatározás elől a becsületembe és ezzel, szintén az életembe kerülhet. Valljuk be elég okos és ügyes vagyok ahhoz, hogy kitaláljak valamit, hogy társaimat megsegíthessem, ugyanakkor én magam ne váljak áldozattá ebben az ütközetben. 
- Nikoyaka-sensei, csatlakozunk a csatához! Segítenünk kell a társaimnak! Arra kérlek, hogy segíts ebben, támadd ugyanazt a Konohait, amelyiket én. Ketten legyűrhetjük, segíthetünk a többieknek. Első áldozatunkat neked ajánlom, ha mégis veszítenék, felfalhatod a testemet.

Mondom Nikoyakának a tervemet, jobb nincs. Többre sajnos nem telhet tőlem, hiszen aktuálisan, csak abban bízhatok, hogy meglepetés szerű felbukkanásom, segítségére lesz annak a ködrejtekinek, amelyet úgy tűnik, hogy ketten is megpróbálnak legyűrni. Nem bújhatok el, még ha ezzel életemet is kockáztatom, hiszen akkor szégyent hoznék a Matsuhito névre. Más lehetőségem nincs, mint vagy győzedelmeskedni a konohaiak ellen vagy elbukni. Gyáván nem élnék tovább, hiszen a képzésem ezt kizárja. Inkább emlékezzenek meg rólam úgy, hogy elestem a falu védelmében, mint úgy, hogy gyáván elbújtam. 

Igyekszem tehát a leggyorsabban megközelíteni azt a konohait, amelyik csatlakozni akar társához, hogy ketten véget vessenek a falut védő életének. Felidézem mindazon tanultakat, amelyet Shota-san mondott. Kellő koncentrálás és érzelmi állapot, érzem dübörögni testemben a Raiton chakrát. Kézjeleket formálok: Madár, Majom, Kutya, Vadkan! 
~ Raiton: Kyuuden no jutsu ~ 
A megidézett villámgömböt, a lehető legpontosabban próbálom hozzávágni ellenfelemhez. Kissé elé célzok, hogy a lendülete és mozgása miatt ne mögötte szálljon el a jutsum, hanem lehetőleg pont beleszaladjon a támadásba. Ez is meglepetésnek számít, hiszen arra nem gondolhatott, hogy felbukkanok és megpróbálom a támadását, egy ilyen kezdő jutsuval megakasztani. Ha sikerrel járok, akkor a megbeszéltek alapján, Nikoyakának kellene a második támadást bevinnie a konohai ellen. Szemem sarkából megpillantok egy Ninjato-t, amely gazdátlanul hever a földön. Ha Nikoyaka tényleg megtámadta a kijelölt célt és nekem van némi időm, anélkül, hogy ezzel Nikoyaka-senseit hátrányba sodornám, akkor megpróbálom megszerezni a kardot, majd egy Shunshinnal a Ninjuu segítségére sietni. Ekkor már lenne nálam egy kard, amellyel sokkalta nagyobb eséllyel tudok hárítani és támadni. Amennyiben a Ninjuunak, előbb van szüksége segítségre, mintsem felvehetném a kardot a földről, más lehetőségem nem lévén pusztakézzel rohamozom meg a konohait, igyekezvén a támadásai elől kitérni és időt biztosítani Nikoyakának, hogy újra támadjon. 

Abban az esetben, ha az első konohait sikerül jó tempóban hatástalanítani és a ködrejteki védő még tartja magát ellenfelével szemben, akkor egy újabb Shunshinnal a segítségére sietnék. Ha sikerült megszerezni a Ninjatot, akkor megpróbálnám azzal hátulról végig vágni a hátát, egy fentről lefelé irányuló vágással. Nem beszélve arról, hogy Nikoyaka is belépne a csatába, ezzel három lenne az egy elleni felállás, a javunkra. 

Már persze, ha minden jól megy. Halálom esetén, legalább Nikoyaka falatozik egy jót.

/ A választott technika:  Kemuryu // Füst Sárkány.  / 

Nikoyaka átváltozása megrémít. Úgy tűnik, hogy kijelentésemmel elszabadítottam valami borzalmat. Hatalmas szerencsének és bölcs előrelátásnak tudhatom be, hogy a barlangban, amikor összefutottam Nikoyakával, nem kezdtem vele harcba bonyolódni. Újdonsült társam belegyezésével lépek a harcok mezejére, elsőre talán jobban tartok a macskadémontól, semmint a konohaiaktól. Pedig a józan ész azt diktálná, hogy ezek a férfiak és nők, valószínűsíthetően magasabb szinten vannak mint én és inkább kerüljem el a harcot. De azok után, hogy a Kyuuden no jutsu sercegve vágódik az ellenségbe, már nincs vissza út. Valami elpattan bennem és csak megyek előre, az hajt, hogy segítsek a társaimnak. Az ösvény, amelyet megleltem, amelyet a magam ninja útjának hívhatok, az vezérel. Túlélni és végezni a falu ellenségeivel. Amikor Nikoyaka karmai széthasítják a Rejtett Levél shinobiját, kiömlő vére és belsőségeinek látványa, diadalérzettel tölt el. Amikor Nikoyaka eltűnik, kitudja hová megy, talán vissza az otthonába, már semmi sem számít. Olajozott gépezetként vetem magamat a következőre és ezzel megmentem a ködrejteki Chuunin életét. Újabb trófea! Talán a csata végeztével, össze kellene gyűjteni az általam megölt shinobik fejpántjait. Igen, ez remek ötlet. Újabb és újabb trófeát szerezni, majd a falu vezetőinek lábai elé helyezni. Ajándék, ajándék a Matsuhito klán sarjától. Mert megölni, minden egyes shinobit, akik Kirigakure falain belülre lépnek azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a falut és lemészárolják a lakóit, egy ajándék. Azt hiszem, valami elpattant bennem. A harc heve, az életveszély okozta adrenalin fröccs, átváltoztatott. Én vagyok a penge, a fegyver, amely a falu kezében biztosan simul és könyörtelenül lesújt ellenségeire. Ködrejtek ellenségeinek pusztulnia kell! 

 Nem tudom biztosan, talán a falu kemény kiképzési metódusa eredményezi, hogy amikor feltűnik az új ellenfél, nem gondolkodom sokat. Állapotát gyorsan felmérem, a bal szemére vak. Korlátozott fegyverkészletemből adódóan, gyorsan körvonalazódik előttem a terv. Tekintve, hogy nem vagyok semmilyen módon a chuuninhoz rögzítve, csak előttem áll, a Shunshinnal kilépek mögüle balra. Ez számomra több okból is jó ötletnek tűnik. A felénk rohamozó shinobi, megszeppenhet, hogy eltűnt az egyik ellenfél a látómezejéből. Kényszer helyzetbe kerülhet, ha jól döntöttem. Elvégre vagy folytatja a rohamot a Chuunin felé és megkockáztatja, hogy balról bekap egy találatot vagy felhagy a rohammal és felém fordul. Utóbbi döntése, viszont elegendő időt adhat társamnak, hogy visszazökkenjen a valóságba és gondolom, hogy társam van annyira rutinos, hogy ekkor kihasználja a javunkra billent mérleget. Merthogy, ha számításaim beváltak és sikerült a balra való kilépés, fogást váltok a Tanton és a felénk közeledő irányába hajítanám. A mellkas kellően nagy célfelület, de a taktikai mellény rejthet meglepetést, ha van a konohain. Mindezek ellenére, az elhajított fegyverrel, az övvonala alá, ágyék - bal comb tájékra célzok. Amennyiben sikerült megakasztanom a konohait, társam számára újabb előnyt nyújtanék. Gyors kézpecséteket követően, a Sötét Füst Gömb technikával végleg elvakítanám ellenfelünket és az esetleg kibicelő ellenségeinknek is megnehezíteném a dolgát, hogy becsatlakozzanak a csatába vagy társuk segítségére siessenek. Szemsérüléssel és reményeim szerint, egy az altestet ért tanto találattal, két ködrejteki ellen, egy sötét felleg kellős közepén... sakk és matt. 
Kivéve, ha az adrenalintól vezérelve, elszámoltam magam és a konohai előrukkol valamivel.

Azon a tényen, hogy ellenfelem képes volt elkerülni a kitervelt csapdát, kevésbé lepődöm meg, mint azon, hogy ahelyett, hogy megölné a Kirigakurei Chuunint úgy dönt, hogy túszul ejti és az életének elvételével fenyeget. Ez egy nagyon jó manőver lett volna, egy teljesen más szituációban. Azonban, néhány dolgot nem vett figyelembe a konohai. Elsőre kapásból azt, hogy azt feltételezi érzelmileg kötődöm ehhez a számomra ismeretlen férfihoz. Ez nem igaz. A második komoly tévedése, hogy Ők az agresszorok, miért én dobjam el a fegyveremet, ezzel hátrányba kerülvén? Teljes mértékben szituáció idegen és annyit érhet el ezzel az egésszel, hogy reménykedik, hogy többre tartom a túsz életét annál, hogy megpróbáljam a tússzal együtt megölni valamiféle technikával. Nem is értem, hogy milyen alapon döntött így. Talán fáradt, intenzíven használta a chakráját és pihenni akar? Abban reménykedik, hogy elkezdek alkudozni? De miért tenném? A csata éppen tombol, nincs szó arról, hogy igyekezne mindkét fél eltűnni, lehetőleg egy darabban a csatatérről. Ráadásul az előbb, túlzottan is könnyedén ölte meg egy másik falubelimet, amiért én joggal lehetnék rá dühös. Újabb tévedése, hogy azt feltételezi, hogy én is Kirigakurei vagyok. Pontosabban a feltételezés igaz, de erre neki semmilyen bizonyítéka sem lehet, elvégre a fejpántomat elhagytam a barlangban, miután lámpát készítettem belőle. Ráadásul miért foglalkoznék túlzóan egy olyan shinobi társammal, aki rettegve és könyörögve pillant rám? Rám, egy geninre, aki sokkal kevesebb élet - halál harcot élhetett meg, mint Ő maga. Mondjuk társam sem tudhatja, hogy ki vagyok. Ahogyan én nem ismerem, úgy Ő maga sem ismerhet. Én, csak a mellényéből feltételezem, hogy chuunin. Ugyanakkor mégis milyen chuunin? Nem. 
 Itt nem lesz alkudozás. Fegyver vagyok, a Falu kezébe simuló biztos penge, amely lesújt Kirigakure ellenségeire. Társam is fegyver, egy kicsorbult, de hasznos penge, amely feltartja ellenségemet és pozícióba helyezi. A konohai a társamhoz simul, fegyverét a torkához tartja és reméli, hogy én majd belemegyek a kis kényszerítőjébe. Halálos tévedésben van. A terepet előkészítették a társai és talán ő maga is részt vett abban, hogy elegendő füst legyen a környéken, ha mégse lenne elegendő füst, akkor majd chakrámmal kiegészítem. Jutsut nem tud használni, hiszen két keze között ott van a kirigakurei chuunin, mivel hozzá simul, elrúgni sem tudja magától. Bár a ninjatoval való torokelvágás könnyű és gyors, tekintve, hogy félszemére vak, feltehetően fájdalmai vannak, ráadásul megtartani azt a kardot és várni, hogy én majd elkezdek belemenni a játékába ... nehézkes. Nincs biztosíték arra, hogy, ha leteszem a fegyvert és belemegyek az alkudozásba nem vágja át a torkát és utána esik nekem. Az igazat megvallván, egyszer megmentettem, a Chuunin életét. Abban reménykedve, hogy ketten folytathatjuk a Konohaiak hátba támadását, ezzel segítvén a többieket, azokat, akik éppen le vannak terhelve a párharcok által. De azzal, hogy a konohai vállon döfte, használhatatlanná vált. Vagyis ... jelenleg még ellátja a feladatát, feltartja a konohait. Másodjára, sérülten, amely sérülést nem tudom ellátni, már nem fogom megmenteni. Lehetősége volt arra, hogy felocsúdjon a halál jeges markának szorításából. Nem élt vele. 

Lassan mozdulok, emelem magam elé fegyveremet és üres kezemet, úgy tűnhet, hogy engedek a zsarolásnak. Némi bizonytalanságot lehet a mozdulatból kiolvasni, de mindvégig szemmel tartom a konohait. Tulajdonképpen megtévesztés. Úgy tűnik, hogy felkészülök arra, hogy szépen lassan leteszem a fegyvert, de közben bizonytalan vagyok a döntésemben. Az igazság az, hogy kellően közel akarom juttatni kezeimet ahhoz, hogy amint elejtettem a fegyvert, hozzá is kezdhessek a Kemuryuhoz. A környéken, kellő mennyiségű füstnek kell lennie, hiszen egy várost ostromolnak éppen. Ha tehát van elég füst, akkor a Füst Sárkány hátulról és kissé balról érkezne, hogy véletlenül se lássa mi történik. Halálos csöndben, mert arra nem vagyok hajlandó chakrát pazarolni, hogy bármilyen hanghatás kísérje. Kettészakíthatja a kirigakureit is? Lényegtelen. A Konohaiak áttörték a település falait, újabb és újabb shinobikat ölnek meg és ki tudja mit tesznek még a harc hevében. Ha engednék ennek a férfinak, semmi biztosítékom, semmi garanciám nincs arra, hogy nem folytatja valahol másutt a küzdelmet. Viszont, ha megölöm ezt a férfit, akár az életem árán is, úgy a többieknek, a társaimnak, javítom a túlélésre és a győzelemre való esélyt. Chuunin társam, azzal a vállsebbel, valószínűleg már harcképtelen. Ha tehát engedek a férfinak, akkor megölheti a társamat és végezhet velem is, sosem lehet még tudni, hogy utána még mennyi kirigakureit ölhet meg, köztük, akár az Anyámat is. Pont ezért uszítom rá a Füst Sárkányt és pont ezért nem érdekel, hogy kettészakítva a konohait, végezhet a társammal is a jutsum. Ha nincs elegendő füst a környéken, akkor a saját chakrámból hozom létre a kellő mennyiséget, ami ugyan fárasztóbb és szemből kapná meg a páros, a megelevenedett halált. 

Bízom a sikerben, hiszen ebben a helyzetben, a legtöbben a fegyver letételét választanák. Én nem. Mert én magam vagyok a fegyver. 
Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel engedtem szabadjára a Füst Sárkányt, hogy végezzen a falu ellenségével. Arra már nem emlékszem, hogy amikor a Füst Sárkány a konohaira és a túszra vetette magát, csak gondoltam vagy ki is mondtam hangosan azt, ami a véleményem volt szánalmas próbálkozásáról: Pusztulj!

// Sorozás // Hajaifuri no jutsu ez lenne a választott technika. // 

Miután eloszlik a füst és ismét láthatóvá válik minden, a ködrejteki és a konohai shinobi közös sírja, amelyet én ástam nekik. Volt értelme? Volt értelme ide jönniük? Sejthették volna, hogy a Ködben, nem lelnek mást, csak halált. Mégsem tombol bennem, kielégült öröm a hullák láttán. Ahogy alább hagy a harc izzította hév, nem marad bennem más, csak bánat és gyász. Történhetett volna másképpen is, lehettünk volna akár barátok is. Ugyanakkor nincs időm bánkódni vagy a történtek fölött rágódni. Úgy tűik, hogy a fal eme szakasza elpusztult és elesett. Az ellenség nyomul be a házak közé, ahol ismét csak halálra lelnek majd. Nekem sincs itt túl sok keresnivalóm. Nem tudom, hogy milyen shinobik, akik felém közelednek. Lehet, hogy tapasztaltabb geninek, de az is, hogy Chuuninok vagy Jouninok. Úgy tűnik, hogy a szerencsém jelenleg alábbhagyott. Ugyanis nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy rendes egy az egy elleni küzdelemben, ahol az ellenség felkészült, végezni tudtam volna három konohaival. Mindhármat meglepetés érte, kettőt hátba támadtam, egy pedig bízott abban, hogy zsarolhat. A fegyvernek ideje visszahúzódnia. Nem vagyok szamuráj, hogy szemtől szembe, több ellenséggel is kiálljak. Ostobaság lenne társak, támogatás és felszerelések nélkül harcba keveredni olyan ellenséggel, amelyik felkészült a jelenlétemre. Gyorsan felmérem a körülményeket, hogy merre lehetne tovább indulnom, hogy eltűnjek innét, mielőtt harcra kényszerítenének, egy olyan csatában, amelyet jelenleg nem nyerhetek meg. Az erdő felé nem mehetek, az ellenség tábora, ha van, valószínűleg készenléti állapotban van. A csapataik vezetőjének kiiktatása jó pont lenne, de ismerve technikai felkészültségemet és források hiányában, erre semmilyen lehetőségem sincs. A hegy felé, szerintem megint rossz döntés lenne elindulni. Nem tudok függőleges felületen, chakra segítségével haladni, sajnos nem ismerem ezt a metódust. Mászni lassú lenne, ráadásul könnyű, jól látható célpontot nyújtanék a támadók számára. Az épületek tetején, megint az a szituáció, mint a hegymászás esetén. Elképzelésem sincs, hogy milyen jutsukkal rendelkeznek, bármelyik pillanatban megakaszthatják a mozgásomat. Egyetlen ötlet marad számomra, amely járhatónak tűnik. A házak között, a terep ismeretének birtokában, elvégre jóval hosszabb ideje járom Kirigakure utcáit, mint az ellenség, felkutatni a többieket. Közölni velük a hírt, hogy a falszakasz elesett és áramlanak be a konohaiak, aztán várni az újabb parancsot és az alapján tenni a dolgunkat. Igen, a Penge számára ez az egyetlen járható út. A menekülés és elrejtőzés nem választható opció. Ráérek később is végig gondolni, hogy mi történt itt és miért érzem magam pocsékul, annak ellenére, hogy végrehajtottam azt amire kiképeztek. Még egy gyors pillantást vetek a közeledők és a beáramlók felé, hogy nagyjából felmérhessem, hogy mennyi is az annyi. Ezután a Shunshin no jutsuval igyekszem a lehető leghamarabb a dúlás helyszínétől pedig a legtávolabbi házak közé jutni. A házak között haza terepen mozoghatok, így cél a mizukage palota. Más különösebb okom nincs rá, hogy oda menjek, minthogy új parancsokat kapjak és tájékozódjak a helyzetről. Ha közben sikerül egy ninja hullájába botlanom, azt muszáj leszek készletekért kifosztani, sajnos akkor is, ha ködrejteki. Esetleg a házunk felé  megejtek egy kitérőt, hiszen a felszerelésem otthon van és utána megyek megkeresni a többieket.