Ayami Remiyu

Név: Ayami Remiyu

Ország: Tűz országa

Rang: Genin

Kor: 14

Nem: lány

Felszerelések:

10m drót

Shurikentartó jobb combra rögzítve:

5 shuriken

2 kunai

Hátizsák:

Elsősegély készlet

Kinézet:
Hosszú fekete haj, sejtelmes, de egyben kedves fekete szemek. Haját általában kiengedve hordja, néha pedig egy piros masnival fogja össze. Arca kedves az ember első ránézésre nem gondolna rosszat róla. Ehhez jön, hogy alkata vékony törékenynek tűnik. Ehhez jön, hogy magasságra sem egy égi meszelő. 160 cm magas és 55 kiló.
Fekete blúzt szokót hordani és valamivel lejjebb szintén fekete csipkézet szélű szoknyát.
Lábain magas szárú csizmák vannak. Ami ép, hogy látszik a szoknya alól, hisz felét a ruha takarja.

Jellem:
Néha elég visszahúzódó, máskor barátságos talán túlzótan is, néha pedig igazi fene gyerek, aki nem riad vissza semmi izgalomtól. Összességében az, hogyan viselkedik mindig hangulatától és a helyzetöl függ. De mindig és mindenkor, ha valaki kedves vele és segítő kész azt viszonozza. Akár két káromkodás közt is. Alkatából nem látszik, de szereti, a finom ételeket. Szeret sokat sétálni és nézelődni. mindegy, hogy a faluban vagy az erdőben.
Szereti, a macskákat ezért néha elő fordulhat, hogy egy mellékutcában guggolva ép macskákat etet vagy simogat.
Mindig is meg volt a magához való esze. Nem zseni, de a közepesen nehéz feladatokat egészen jól meg oldotta. Már amikor nem volt álmos vagy lusta az előző éjjeli kalandok miatt. Egy másik kedvence a macskák iránt érzet szenvedélye mellett az éneklés

NJK:

Akashi (Mostoha apa)
egyéb:

Ren (fehér macska)

Előtörténet:

Tűz országában született. Szülei kereskedők. Jobban mondva csak édesapja. Édesanya általában csak elkíséri férjét vagy otthon várja annak érkezését.
Származását tekintve nem született gazdag vagyonos családba. Ezért telente, amikor az utak rosszak voltak és nehezen járhatóak néha elő fordult, hogy nélkülözni kellett.
Szülök foglalkozása miatt sokat utazót ezért kevés barátja játszó társa akadt. Egyetlen igazi barátja és társa a játékban és a nagy kalandokban Ren volt egy kis cica.
Átlagos szürke élet átlagos családban. De biztonságban és szeretettel teli családban.
Legalábbis egy bizonyos napig. Úton egyik faluból másikba kirabolták őket. A rablás dulakodássá fajult és a két szülő meg halt. Csak Ren és Ayami maradtak életben a kocsi pokróca alatt. Még kicsi volt talán 5 éves maximum így azt, hogy ép hol van melyik falu felé tartatok nem tudta. Nem értette azt sem, hogy mért kellett szüleinek meg halnia. Egy volt csak biztos, hogy szinte halálra rémülve várt a kocsin a takaró alatt miközben cicáját szorította magához.
Órákkal később egy utazó talált a két elveszett lélekre. A kislány, aki fehér cicát szorongatva ül halót szülei mellett a földön. Akashi aki maga mellé vette elvitte Konohagakure no Satoba.
Beilleszkedés? Nagy közös játékok? Még a szülei elvesztése előtt se volt benne része a sok utazás miatt. Most meg pláne, hogy bezárkózva ült egész nap. Ha ki is ment a szabadba az mindig csak rövid séta volt. Kerülte a nagy nyílt tereket inkább mellékutcákban kóborolt ahol egyébként is sok macska volt. Mindig csent valamit a kis kedvenceinek. Ezért történhetett az, hogy a négylábú állatkák meg kedvelték. És amikor beteg szobájának ablak párkányán mindig ott ültek a macskák és néha keservesen nyávogtak.
Ahogy telt az idő régi emlékek eltompultak egyetlen egyet kivéve. Amiről soha nem akart beszélni. Igazat meg vallva soha senkinek egyetlen szóval se említette még a saját történetét. Még Akashi is csak részleteket tudott. Nevelő apja ezért tartott atoll, hogy ha a szeretett nevelt lánya nagyobb lesz, életét a bosszúvágy fogja kitölteni.
Ayami egy másik kedvenc idő töltése a séta mellett az éneklés lett. De egyedül csak Ren és Akhasi halhatta hangját. Illetve az, aki épp az ablaka alatt sétált el. Nem volt igazán kivel ezt megoszthatná. Félénk volt ezen a téren, hogy majd kinevetik és csúfolni fogják.

Egy nap kitudja mikor:

- Ren szerinted holnap is ilyen jó idő lesz?
Fehér macska hangosan nyávogva bújt gazdájához.
- Lehet, igazad van. A felhők nem jósolnak valami jó időt.
Ayami egy fának dőlve nagyot nyújtózott. Majd elmélyülve hosszú fekete hajának egy tincsét kezdte elmélyülten jobb kezének mutató ujja köré tekergetni. Fekete szemei hűvösen villantak meg egy falevél pont bal combjára hullt. Macskája élvezettel csapot le a zizegő falevélre és elmélyült, látszólag bonyolult játékba kezdett vele nagy nyávogássokk mellett.
Mosolyogva nézte a fehér szőrcsomót, amit önfeledt játékba kezdett.
~ Furcsa legőszintébb lény és állatfaj, akivel valaha találkoztam. Ha éhes jelzi, ha gondoskodásra vágyik, jelzi. Az emberek mért nem ilyenek? Kár, hogy nem ilyenek..... ~
Aznap csak késő este ért haza, ami az évek múlásával egyre gyakoribb jelenség volt. Rájött, hogy ilyenkor kevesebben tartózkodnak az utcákon.
Talán nyolc lehetett, amikor naplóírásba kezdett. De inkább a káosz volt jellemző a kis füzetre. Néhány dal, dal sor. Néhány vázlat Renröl.
És néha helyet kapót néhány gondolat is.

Ayami Remiyu naplója:

Részlet:

- Az idő mindent meg változtat. Begyógyítja a sebeket. Testi és lelki sebeket. De mért van az, hogy van, amit még az idő sem tud eltörölni.
Az idő nem segített abban, hogy több barátom legyen. Nem baj nem is igazán érdekel, itt van nekem Ren és Akashi.
- Tőlük eddig mindent meg kaptam, amit csak lehetett....

Részlet:

- Tegnap végre alkalmam volt részt venni egy kis ünnepségen. Nagyon tetszett, amit láttam. Jó lenne, ha én is tudnák, ilyeneket szeretném meg tanulni. De nem tudom biztosan, hogy képes vagyok rá. De ha meg próbálom, az nem árthat. Sok minden meg fog változni...
De, hogy milyen irányba még nem tudom....



Lehetett talán 8 éves mikor elhatározta, hogy ninja akar lenni miután az öreg Akashi vall láttak egy apró bemutató egy ünnepség alkalmával. Sokáig rágta mostoha apja fülét. Kérlelte, könyörgőt, hogy tanulhasson az akadémián. Akashi persze kezdetben azt hitte, hogy a lányban forr a bosszú. Azért ami vele történt és azért akar beiratkozni, hogy megfizessen, azért amit szüleivel tettek.
De ez akármilyen furcsa, de távol állt Ayamitol. Mások vérbosszút esküdtek volna, de nem abból a fajtából származott. Talán a nevelés és az tette ezt, hogy nem maradt egyedül. Volt egy ember, akiben megbízhatót, akire mindig számíthatott. Hetek és talán még egy hónap is eltelt mire ezt Akashi észrevette. Végül meg engedte a lánynak, hogy beiratkozón az akadémiára. Amihez igyekezett minden feltételt biztosítani. Támogatta nevelt lányát ahol csak tudta.
A gyakorlás és tanulás lett a másik biztos pont az életében amikor felvették az akadémiára. A múltja és jelleme miatt mindig is meglapult a sötétben szürke kisegérként. Legalábbis az első években így volt. Mivel mindig csendes volt és meg húzódót a háttérben senki nem gondolt róla semmi rosszat. De amikor az egyik tanuló véletlen megjegyzést, mert tenni az öreg Akashira nem habozót egy másod percig, sem és mint egy macska vetette magát az egére vagy is a másik tanulóra össze karmolászva és pár lila foltot is adott ajándékba neki. Ami után volt néhány gondja a tanárokkal, és nevelő apja is jól leszidta. A Genin vizsgáig békésen telt minden. A szabad ideje néha a jutsuk tanulmányozásából állt vagy épp, más szenvedélyeinek hódolt a tanulás mellett. Sétált éjjel a holdfényben vagy ép egy fa alatt pihent.
A vizsga napján a záró feladat két részből állt Bunshin no jutsu és Henge no Jutsubol állt. Az akadályt teljesítette és Genin lett így már csak arra vár, hogy beosszák egy csapatba és meg kezdődjék életének egy másik szakasza.

Azt, hogy mit hoz majd a jövő. Hogyan alakul majd az élete még nem tudja, csak azt reméli, hogy egy olyan csapatba osztják be ahol
jól kijön a társaival.

Kibővítve ha még van más egyéb dolog valaki jelezze.