Katsumi Mao
2 posters
1 / 1 oldal
Katsumi Mao
Katsumi Mao Csüt. Feb. 24 2011, 18:14
//Shoton Kekkei Genkaira az engedély meg lett adva//
Név: Katsumi Mao
Ország: Tűz ország - Konohagakure
Rang: Genin
Kor: 13
Nem: Nő
Felszerelés:
5 db Kunai
5 db Shuriken
1 db katana
1 db Fuuma Shuriken
2 db tekercs
Kinézet: Mao különleges lány, bár shinobi mégis úgy öltözködik mint egy átlagos közember. Haja hosszú és vörös színű, arca hófehér és az összkép a lila szemeivel lesz tökéletes. A lány egy piros hosszú ujjút hord magén valamint egy fehér középhosszú szoknyát visel. Küldetések esetén viszont azonnal felcsatolja hátára kedvenc fegyverét, a Fuuma Shurikent. Mao testalkatra pont úgy néz ki mint a többi átlagos 13 éves lány, nincsenek rajta különleges ismertetőjegyek.
Jellem: Mao egy különleges lány és ezt tudja magáról, ennélfogva sokkal többre tartja magát mint társait. Általában egyedül szokott mászkálni a faluban, mert még nem talált olyan személyt aki felérne az ő szintjével. Az eddig elhangzottak szerint egy nagyképű beképzelt lánnyal van dolgunk, azonban ehhez még hozzáadódik a lány mérhetetlen vér utáni vágyakozása ami még kiskorában kezdődött el nála. Viszont mindaddig, míg nem lát vért addig kontrollálni tudja eme rossz oldalát.
Előtörténet
A születésem körülményei teljesen átlagosak voltak, ahogyan maga a családom is. Édesapám Saito egy chuunin rangú shinobi édesanyám Yura pedig egy átlagos nő volt aki csakis a családjának élt. Eme családban nem én voltam az egyetlen gyermek, van egy nővérem is aki öt évvel idősebb nálam és apám nyomdokait követve jelenleg ő is egy chuunin rangú kunoichi és emellett a kunaiok és a kések szakértője. Igaz ő a testvérem, de ő egy cseppet sem úgy néz ki mint én, rövid kékes haja volt bár a szeme színe megegyezett az enyémmel.
A nővérem három éves koromba kezdett el járni a ninja akadémiára. Ez a legrégebbi emlékem amire emlékszem még most is és emlékszem nővérem boldog arcára. Nem tudtam, hogy miért olyan boldog, de ez nem is nagyon érdekelt engem még akkoriban, hisz én is épp olyan hangulatban voltam mint a körülöttem lévők. Ha boldog volt a családom akkor én is az voltam, viszont ha szomorúak voltak valamiért, osztoztam szomorúságukban.
Emlékszem, sokszor láttam a nővéremet otthon gyakorolni, késeket dobált az egyik fába amit én mindég is nagy odaadással és csodálattal néztem, valamint szurkoltam neki. Kettőnk között a kapcsolat sokkal erősebbé vált mint az átlag testvérek kapcsolata, szinte mindenhova követtem őt és ő szerette ha vele vagyok, egyedül a ninja akadémia volt az ami tabu volt és oda nem mehettem vele, mondván én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen helyekre járkáljak.
Teltek múltak az idők és a gondtalan otthoni életem melyet a szüleimmel és nővéremmel töltöttem. Viszont mint ahogyan nővérem is, én is elértem azt a kort, hogy elkezdhessek járni a ninja akadémiára. Ez eddig rendben is volt, azonban én ezen téren nem hasonlítottam a nővéremre, én nem szerettem és tiszteltem annyira az édesapámat, hogy akarjak is az akadémiára járni. Ebből aztán később hatalmas vita kerekedett édesanyám és apám között, hisz anyám azt szerette volna ha belőlem nem ninja lesz hanem sokkal inkább valami nagyobb rendeltetésű ember, egy nemes. Viszont apám ezt nem akarta elfogadni és mindenáron be akart íratni engem, de én is ellenkeztem vele azonban végül sikerrel járt. Bár nem azért mert anyám engedett az elképzeléseiből, sokkal inkább mert én gondoltam meg magam nővérem szavaira, aki elmondta nekem, hogy mi minden jó dolog fog majd velem történni. Én azonnal rábólintottam erre, hisz hittem nővérem minden szavának.
Az életem ezen része eddig gondtalanul telt, azonban most érkeztünk el a holtponthoz, sőt már át is estem rajta akkor amikor a válaszom igen lett az akadémiára. Amikor megkezdtem első napomat mint diák, a nővérem akkorra már genin lett, méghozzá nem is akármilyen. Felfigyeltek különleges képességeire, arra hogy milyen jól bánik a kunaiokkal és a rejtett késekkel, valamint a helyzetfelismerő képessége miatt és egyenesen zseninek tartották. Mint mindég, most is felnéztem nővéremre és kitűztem célul, hogy olyan leszek mint őt. Minden egyes nap iskola után edzettem én is, pont úgy ahogyan ő is edzett régen amikor még kicsi voltam. Az akadémián legelőször a fegyverek használatát tanították meg, megismertettek minket mindenféle különleges fegyverrel mint például az Odachi, Zambato vagy éppen a Fuuma shuriken, ami el is nyerte tetszésemet. Miután a fegyvereket megismertették velünk, azután következett a chakraelmélet és maga a chakra használat, mely számomra nagyon különös volt. Valamiért én kiemelkedően jól tudtam használni a chakrámat már a legelső alkalommal, míg a többiek az osztályban nagyon szenvedtek, de nem ez volt az egyetlen furcsaság. Amikor hazaértem már éjszaka volt és úgy döntöttem még egy kicsit gyakorlom a chakra áramoltatását, hogy másnap az összes diákot megtudjam szégyeníteni a képességeimmel. Amikor nekikezdtem gyakorolni egy furcsa érzés töltött el engem, egy eddig ismeretlen erő ragadott el magával és teljesen öntudatlan állapotba kerültem. Olyan volt mintha álmodnék és álmomban a kezeim között egy aprócska kavics méretű vörös kristály jelent meg. Nagyon gyönyörű volt a színe, szinte magával ragadó, élénksége talán még a vér élénk színével is vetekedett. Az álom hamarosan a végéhez érkezett és minden elsötétült előttem. Amikor felkeltem nővérem karjaiban találtam magam aki épp abban a pillanatban talált rám. A család nem tudta, hogy mi történhetett velem ezért kihívtak hozzám egy orvost aki alapos vizsgálat után elmondta, hogy túlhajtottam maga, minden csepp chakrámat elhasználtam, legalábbis az orvos ezt állította. A családom ekkor megkönnyebbül, viszont én értetlenül álltam a dolgok előtt, mivel a chakrámat még nem is használtam, egyedül akkor amikor álmomban megjelent a kristály, de az álom volt, vagy mégsem?! Miután mindenki kivonult a szobámból, csak egy személy maradt mellettem és érezhetően félt valamitől. A kezében volt valami, amit erősen szorított és közben gondolkozott. - Pont ettől féltem... a nővéredet szerencsére elkerülte ez a betegség, de te örökölted a nagyapám betegségét. Közölte velem, majd a kezében lévő tárgyat odaadta nekem és ekkor derült ki számomra, hogy az álom valóság volt és tényleg létrehoztam egy kristályt. Miközben én ezen gondolkoztam anyám egy furcsa kéréssel állt elő. - Kérlek irányítsd a chakrádat a kristályba. Ez a számára olyan volt mint valami végső remény arra, hogy mégsem örököltem azt a bizonyos betegséget. Én engedelmeskedtem anyámnak és próbáltam chakrát irányítani a kristályba, azonban nem történt semmi szokatlan. Anyám ekkor nagyot sóhajtott és megkönnyebbülve távozott a szobából, viszont ő nem tudta, hogy miért nem történt semmit. Talán nem emlékezett már rá, vagy nem is figyelt az orvos szavaira de ő elmondta, hogy minden chakrámat elhasználtam ezért is estem össze. Másnapra már minden erőm vissza tért és amikor felkeltem az ágyamból, az volt az első, hogy a kristályhoz nyúltam és chakrát irányítottam felé. A kristály ekkor lassan nőni kezdett, gyarapodott és több csúcsa is nőtt. Először nagyon megijedtem, de hamar megbékéltem a dologgal, sőt bele is szerettem. Biztos voltam benne, hogy ez nem lehet betegség, hisz egy betegséggel nem lehet ilyen gyönyörű jelenséget létrehozni. Akárhogyan is ez az én titkom maradt és nem árultam el azokat még a nővéremnek sem, akivel általában mindent megszoktam osztani.
Nemsokkal azután, hogy létrehoztam az első kristályomat, jött egy újabb sorsfordító dolog egy kutya és egy macska képében. Még annyit tudni kell rólam, hogy nyolc éves koromig mindennél jobban szerettem a macskákat, de ez megváltozott.
Az egyik éjszaka titokban a kristályok létrehozását gyakoroltam. Mivel nem akartam, hogy az otthoniak tudjanak erről ezért a közeli erdőben mentem és ott gyakoroltam. Próbáltam mindenféle formában alkotni egy kicsit, persze ez szörnyen megterhelő volt, de hajtotta a kíváncsiság és a tudásszomj. Először egy sima kristályt hoztam létre, mely minden oldala sima volt és teljesen szimmetrikusak voltak egymással. Nagy nehézségek és erőlködés után sikerült tökéletesre alkotnom, majd ezt követően próbáltam egy vékony, senbon méretű és kinézetű kristályt alkotni ami már nehezebben ment. Az ujjaim megfeszültek és erősen irányítottam a chakrámat aminek meg is lett az eredménye, sikeresen létrehoztam egy senbont, csak éppen kristályból. Már éppen a következő feladatot próbálgattam volna, amikor hirtelen a semmiből egy macska tört elő és fejvesztve menekült egy az őt üldöző kutya elől. Nagyon megijedtem a látványtól, féltem hogy a kutya nekem is nekem támad, de szerencsére az rám sem hederített és a macskát követte tovább és eltűntek a sötétben. Nagyon megsajnáltam szegény macskát és vettem egy nagy levegőt. - Evégre én is ninja vagyok vagy nem? Tudok segíteni a szegény macskán! Hangoztattam eme mondatot végig az utamon míg kerestem a két állatot és egyre bizonytalanabb voltam. Kezemben ott volt a senbonalakú kristály amit létrehoztam, de attól még ugyan úgy féltem viszont nem álltam meg és haladtam tovább ami hiba volt. Amikor ráleltem a két állatra, azt kellett látnom, hogy a szerencsétlen macska húzta a rövidebbet és már élettelenül hevert a földön egyenesen a kutya előtt. Ekkor nagyon megijedtem és el is sikítottam magam, de mivel erdőbe voltam ezért senki sem hallhatta a sikításomat. Félelmemben a kezem magától mozgott és a senbon elszállt belőle. Egyenesen a kutya felé tartott és telibe találta annak a nyakát amitől az össze is esett. A vér mindkét állatból ömlött kifelé én pedig tétlenül figyeltem azt. Körülbelül öt percig álltam egy helyben és néztem, hogy mi történt, majd a testem magától megmozdult. A két halott állat fel mentem, holott legszívesebben minden erőmmel minél messzebb rohantam volna tőlük, teljesen addig míg közelebbről meg nem láttam a vérüket. Egyszerre lepte el testemet az undor érzése de ezzel együtt a csodálat is jelen volt. A vérük meleg volt ráadásul olyan vörös mint az én kristályomé. Mintha a két dolognak, a kristálynak és a vérnek köze lenne egymáshoz. Teljesen átszellemültem és örömteli pillanatokat okozott az nekem, hogy a két állat vérével játszadozhattam, teljesen olyan volt mintha az én kristályom vállt volna folyékonnyá, és ami az enyém azzal játszhatok is nem? Ettől a naptól kezdve vonzott a vér látványa és amikor érintkeztem vele, teljes nyugalomba kerültem, valamint a környék házi kedvencei sorra tűntek el rejtélyes körülmények között. Gondoltam arra is, hogy a saját véremmel játsszak, de rá kellett jönnöm, hogyha felsértem a bőrömet némi vér reményébe akkor igencsak fáj, ezért úgy döntöttem más állatok vérével játszom.
Az idő egyre gyorsabban haladt és repültek az évek és odáig jutottam, hogy ez már az utolsó évem az akadémián és már közelgett a záróvizsga. Titkos edzéseimnek köszönhetően már bármit megtudtam formázni kristályból amit csak akartam és a vér iránti szenvedélyem egyre csak nőtt. A családomban is változások történtek, nővéremet előléptették chuuninná, édesapám és anyám kapcsolata egyre rosszabb lett, nagyon sokat vitatkoztak egymással, míg a helyzet kezelhetetlenné vált.
Apámnak nagyon szemet szúrt az a tény, hogy én mindég eltűnök éjszakánként egy szó nélkül és az egyik nap titokba követett engem, hogy kiderítse kivel találkozgatok. Sajnos nem azt látta amit látni szeretett volna. Elkapott engem miközben használtam a Shoton technikát és egy kristályt hoztam létre. Saito azonnal leállított engem, majd a fülemnél fogva rángatott haza és emiatt egy újabb veszekedés robbant ki a családon belül. Saito tudta, hogy az ő felmenőitől nem származhat ez a "betegség" ezért anyámat vádolta meg aki eleinte tagadni próbálta, majd végül bevallotta, hogy a nagyapja is tudott kristályokat létrehozni. Saito ekkor nagyon mérges lett és egy pofonnal a padlóra küldte Yurát a nővérem és az én szemem láttára. Ekkor nagyon dühös lettem, de a nővérem meg tudott nyugtatni engem és ezt a dolgot abban a pillanatban lenyeltem, de a fejemből nem tudtam kiverni. Miután a vita elült és mindenki nyugovóra tért én nem tudtam aludni a dühtől és beléptem a szüleim szobájába. Már megelégeltem a sok vitát kettőjük között ezért tenni akartam valamit ellene, legszívesebben betapasztottam volna a száját a kristályaimmal, de azt nem tudtam megcsinálni. Így közelebb mentem hozzá majd a testében létrehoztam egy parányi kristályt ami bekerült a véráramába, ezután visszamentem a szobámba és lefeküdtem aludni. Másnap arra kelek, hogy Yura sikít miközben egy orvos küszköd hiábavalóan Saito életéért. Az apró kristály nyomtalanul haladt végig a véráramában és amikor elérte a szívét, az azonnal megállt. Innentől kezdve több veszekedés nem volt családon belül, hiszen már csak mi hárman voltunk egymásnak, én édesanyám és a nővérem. Az, hogy mitől halt meg Saito az sosem derült ki, az orvos nem tudta megállapítani.
A genin vizsga napja hamar elérkezett és végre olyanná válhattam amilyen a példaképem is vált, olyanná mint a nővérem. Magabiztosan léptem be az osztálytermembe ahol már vártak rám a tanárok és el is kezdtük magát a vizsgát. A vizsgáztatók egy külön terembe vonultak el és a tanoncokat egyenként hívták oda be, mintha kivégzésre sorakoztak volna, ami nem volt jó érzés, hisz én is a sorban voltam. Hamar elérkezett az idő amikor az én nevemet is említették és siettem be a terembe, hogy végre naggyá lehessek. Egy cseppet sem izgultam a miatt, hogy nem fog menni a dolog hisz nekem még ott volt a kristály is mint aduász. Az évek alatt megtanultuk az akadémián, hogy mi az a Kekkei Genkai és hogy milyenek léteznek. A vérvonalképességek listájában ott volt a Shoton is ami igen ritka és különleges képességnek számít. Így nem volt kétségem a vizsga sikerességéről. A terembe lépve a vizsgabiztosok már adták is nekem a legelső feladatot ami egy egyszerű klóntechnika volt. Felmutattam a kézjeleket, majd létrehoztam magamból még két darabot amire a vizsgabiztosok tapsoltak egyet. Ezzel le is lett tudva a chakrahasználat vizsgálata, a következő lépés a fegyverekkel való bánásmód volt. A vizsgabiztosok azt kérték tőlem, hogy vegyek elő egy shurikent, majd találjam el a terem oldalán lévő céltábla közepét. Ekkor vettem egy mély levegőt és felmutattam egy kézpecsétet. A vizsgabiztosok nem értették, hogy mit csinálok, hisz a chakra vizsgáját már letudtam. A kézpecsét után a kezemben szépen lassan létrejött egy kristály melynek shuriken formája volt, majd azzal céloztam meg a céltáblát és találtam el a közepét. A vizsgabiztosok ámulva figyelték azt ami történt, meglepetésként érte őket, hogy az egyik diákjuk tudja használni ezt a különleges elemet. A fejpántot, melyen konoha szimbóluma helyezkedett el, habozás nélkül adták át nekem és neveztek ki geninné.
Az akadémiáról kilépve a nővérem várt rám, aki nem kételkedett bennem és amikor meglátta a kezemben a fejpántot, csak mosolygott egyet és együtt indultunk el haza.
Név: Katsumi Mao
Ország: Tűz ország - Konohagakure
Rang: Genin
Kor: 13
Nem: Nő
Felszerelés:
5 db Kunai
5 db Shuriken
1 db katana
1 db Fuuma Shuriken
2 db tekercs
Kinézet: Mao különleges lány, bár shinobi mégis úgy öltözködik mint egy átlagos közember. Haja hosszú és vörös színű, arca hófehér és az összkép a lila szemeivel lesz tökéletes. A lány egy piros hosszú ujjút hord magén valamint egy fehér középhosszú szoknyát visel. Küldetések esetén viszont azonnal felcsatolja hátára kedvenc fegyverét, a Fuuma Shurikent. Mao testalkatra pont úgy néz ki mint a többi átlagos 13 éves lány, nincsenek rajta különleges ismertetőjegyek.
Jellem: Mao egy különleges lány és ezt tudja magáról, ennélfogva sokkal többre tartja magát mint társait. Általában egyedül szokott mászkálni a faluban, mert még nem talált olyan személyt aki felérne az ő szintjével. Az eddig elhangzottak szerint egy nagyképű beképzelt lánnyal van dolgunk, azonban ehhez még hozzáadódik a lány mérhetetlen vér utáni vágyakozása ami még kiskorában kezdődött el nála. Viszont mindaddig, míg nem lát vért addig kontrollálni tudja eme rossz oldalát.
Előtörténet
A születésem körülményei teljesen átlagosak voltak, ahogyan maga a családom is. Édesapám Saito egy chuunin rangú shinobi édesanyám Yura pedig egy átlagos nő volt aki csakis a családjának élt. Eme családban nem én voltam az egyetlen gyermek, van egy nővérem is aki öt évvel idősebb nálam és apám nyomdokait követve jelenleg ő is egy chuunin rangú kunoichi és emellett a kunaiok és a kések szakértője. Igaz ő a testvérem, de ő egy cseppet sem úgy néz ki mint én, rövid kékes haja volt bár a szeme színe megegyezett az enyémmel.
Emlékszem, sokszor láttam a nővéremet otthon gyakorolni, késeket dobált az egyik fába amit én mindég is nagy odaadással és csodálattal néztem, valamint szurkoltam neki. Kettőnk között a kapcsolat sokkal erősebbé vált mint az átlag testvérek kapcsolata, szinte mindenhova követtem őt és ő szerette ha vele vagyok, egyedül a ninja akadémia volt az ami tabu volt és oda nem mehettem vele, mondván én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen helyekre járkáljak.
Teltek múltak az idők és a gondtalan otthoni életem melyet a szüleimmel és nővéremmel töltöttem. Viszont mint ahogyan nővérem is, én is elértem azt a kort, hogy elkezdhessek járni a ninja akadémiára. Ez eddig rendben is volt, azonban én ezen téren nem hasonlítottam a nővéremre, én nem szerettem és tiszteltem annyira az édesapámat, hogy akarjak is az akadémiára járni. Ebből aztán később hatalmas vita kerekedett édesanyám és apám között, hisz anyám azt szerette volna ha belőlem nem ninja lesz hanem sokkal inkább valami nagyobb rendeltetésű ember, egy nemes. Viszont apám ezt nem akarta elfogadni és mindenáron be akart íratni engem, de én is ellenkeztem vele azonban végül sikerrel járt. Bár nem azért mert anyám engedett az elképzeléseiből, sokkal inkább mert én gondoltam meg magam nővérem szavaira, aki elmondta nekem, hogy mi minden jó dolog fog majd velem történni. Én azonnal rábólintottam erre, hisz hittem nővérem minden szavának.
Az életem ezen része eddig gondtalanul telt, azonban most érkeztünk el a holtponthoz, sőt már át is estem rajta akkor amikor a válaszom igen lett az akadémiára. Amikor megkezdtem első napomat mint diák, a nővérem akkorra már genin lett, méghozzá nem is akármilyen. Felfigyeltek különleges képességeire, arra hogy milyen jól bánik a kunaiokkal és a rejtett késekkel, valamint a helyzetfelismerő képessége miatt és egyenesen zseninek tartották. Mint mindég, most is felnéztem nővéremre és kitűztem célul, hogy olyan leszek mint őt. Minden egyes nap iskola után edzettem én is, pont úgy ahogyan ő is edzett régen amikor még kicsi voltam. Az akadémián legelőször a fegyverek használatát tanították meg, megismertettek minket mindenféle különleges fegyverrel mint például az Odachi, Zambato vagy éppen a Fuuma shuriken, ami el is nyerte tetszésemet. Miután a fegyvereket megismertették velünk, azután következett a chakraelmélet és maga a chakra használat, mely számomra nagyon különös volt. Valamiért én kiemelkedően jól tudtam használni a chakrámat már a legelső alkalommal, míg a többiek az osztályban nagyon szenvedtek, de nem ez volt az egyetlen furcsaság. Amikor hazaértem már éjszaka volt és úgy döntöttem még egy kicsit gyakorlom a chakra áramoltatását, hogy másnap az összes diákot megtudjam szégyeníteni a képességeimmel. Amikor nekikezdtem gyakorolni egy furcsa érzés töltött el engem, egy eddig ismeretlen erő ragadott el magával és teljesen öntudatlan állapotba kerültem. Olyan volt mintha álmodnék és álmomban a kezeim között egy aprócska kavics méretű vörös kristály jelent meg. Nagyon gyönyörű volt a színe, szinte magával ragadó, élénksége talán még a vér élénk színével is vetekedett. Az álom hamarosan a végéhez érkezett és minden elsötétült előttem. Amikor felkeltem nővérem karjaiban találtam magam aki épp abban a pillanatban talált rám. A család nem tudta, hogy mi történhetett velem ezért kihívtak hozzám egy orvost aki alapos vizsgálat után elmondta, hogy túlhajtottam maga, minden csepp chakrámat elhasználtam, legalábbis az orvos ezt állította. A családom ekkor megkönnyebbül, viszont én értetlenül álltam a dolgok előtt, mivel a chakrámat még nem is használtam, egyedül akkor amikor álmomban megjelent a kristály, de az álom volt, vagy mégsem?! Miután mindenki kivonult a szobámból, csak egy személy maradt mellettem és érezhetően félt valamitől. A kezében volt valami, amit erősen szorított és közben gondolkozott. - Pont ettől féltem... a nővéredet szerencsére elkerülte ez a betegség, de te örökölted a nagyapám betegségét. Közölte velem, majd a kezében lévő tárgyat odaadta nekem és ekkor derült ki számomra, hogy az álom valóság volt és tényleg létrehoztam egy kristályt. Miközben én ezen gondolkoztam anyám egy furcsa kéréssel állt elő. - Kérlek irányítsd a chakrádat a kristályba. Ez a számára olyan volt mint valami végső remény arra, hogy mégsem örököltem azt a bizonyos betegséget. Én engedelmeskedtem anyámnak és próbáltam chakrát irányítani a kristályba, azonban nem történt semmi szokatlan. Anyám ekkor nagyot sóhajtott és megkönnyebbülve távozott a szobából, viszont ő nem tudta, hogy miért nem történt semmit. Talán nem emlékezett már rá, vagy nem is figyelt az orvos szavaira de ő elmondta, hogy minden chakrámat elhasználtam ezért is estem össze. Másnapra már minden erőm vissza tért és amikor felkeltem az ágyamból, az volt az első, hogy a kristályhoz nyúltam és chakrát irányítottam felé. A kristály ekkor lassan nőni kezdett, gyarapodott és több csúcsa is nőtt. Először nagyon megijedtem, de hamar megbékéltem a dologgal, sőt bele is szerettem. Biztos voltam benne, hogy ez nem lehet betegség, hisz egy betegséggel nem lehet ilyen gyönyörű jelenséget létrehozni. Akárhogyan is ez az én titkom maradt és nem árultam el azokat még a nővéremnek sem, akivel általában mindent megszoktam osztani.
Nemsokkal azután, hogy létrehoztam az első kristályomat, jött egy újabb sorsfordító dolog egy kutya és egy macska képében. Még annyit tudni kell rólam, hogy nyolc éves koromig mindennél jobban szerettem a macskákat, de ez megváltozott.
Az egyik éjszaka titokban a kristályok létrehozását gyakoroltam. Mivel nem akartam, hogy az otthoniak tudjanak erről ezért a közeli erdőben mentem és ott gyakoroltam. Próbáltam mindenféle formában alkotni egy kicsit, persze ez szörnyen megterhelő volt, de hajtotta a kíváncsiság és a tudásszomj. Először egy sima kristályt hoztam létre, mely minden oldala sima volt és teljesen szimmetrikusak voltak egymással. Nagy nehézségek és erőlködés után sikerült tökéletesre alkotnom, majd ezt követően próbáltam egy vékony, senbon méretű és kinézetű kristályt alkotni ami már nehezebben ment. Az ujjaim megfeszültek és erősen irányítottam a chakrámat aminek meg is lett az eredménye, sikeresen létrehoztam egy senbont, csak éppen kristályból. Már éppen a következő feladatot próbálgattam volna, amikor hirtelen a semmiből egy macska tört elő és fejvesztve menekült egy az őt üldöző kutya elől. Nagyon megijedtem a látványtól, féltem hogy a kutya nekem is nekem támad, de szerencsére az rám sem hederített és a macskát követte tovább és eltűntek a sötétben. Nagyon megsajnáltam szegény macskát és vettem egy nagy levegőt. - Evégre én is ninja vagyok vagy nem? Tudok segíteni a szegény macskán! Hangoztattam eme mondatot végig az utamon míg kerestem a két állatot és egyre bizonytalanabb voltam. Kezemben ott volt a senbonalakú kristály amit létrehoztam, de attól még ugyan úgy féltem viszont nem álltam meg és haladtam tovább ami hiba volt. Amikor ráleltem a két állatra, azt kellett látnom, hogy a szerencsétlen macska húzta a rövidebbet és már élettelenül hevert a földön egyenesen a kutya előtt. Ekkor nagyon megijedtem és el is sikítottam magam, de mivel erdőbe voltam ezért senki sem hallhatta a sikításomat. Félelmemben a kezem magától mozgott és a senbon elszállt belőle. Egyenesen a kutya felé tartott és telibe találta annak a nyakát amitől az össze is esett. A vér mindkét állatból ömlött kifelé én pedig tétlenül figyeltem azt. Körülbelül öt percig álltam egy helyben és néztem, hogy mi történt, majd a testem magától megmozdult. A két halott állat fel mentem, holott legszívesebben minden erőmmel minél messzebb rohantam volna tőlük, teljesen addig míg közelebbről meg nem láttam a vérüket. Egyszerre lepte el testemet az undor érzése de ezzel együtt a csodálat is jelen volt. A vérük meleg volt ráadásul olyan vörös mint az én kristályomé. Mintha a két dolognak, a kristálynak és a vérnek köze lenne egymáshoz. Teljesen átszellemültem és örömteli pillanatokat okozott az nekem, hogy a két állat vérével játszadozhattam, teljesen olyan volt mintha az én kristályom vállt volna folyékonnyá, és ami az enyém azzal játszhatok is nem? Ettől a naptól kezdve vonzott a vér látványa és amikor érintkeztem vele, teljes nyugalomba kerültem, valamint a környék házi kedvencei sorra tűntek el rejtélyes körülmények között. Gondoltam arra is, hogy a saját véremmel játsszak, de rá kellett jönnöm, hogyha felsértem a bőrömet némi vér reményébe akkor igencsak fáj, ezért úgy döntöttem más állatok vérével játszom.
Az idő egyre gyorsabban haladt és repültek az évek és odáig jutottam, hogy ez már az utolsó évem az akadémián és már közelgett a záróvizsga. Titkos edzéseimnek köszönhetően már bármit megtudtam formázni kristályból amit csak akartam és a vér iránti szenvedélyem egyre csak nőtt. A családomban is változások történtek, nővéremet előléptették chuuninná, édesapám és anyám kapcsolata egyre rosszabb lett, nagyon sokat vitatkoztak egymással, míg a helyzet kezelhetetlenné vált.
Apámnak nagyon szemet szúrt az a tény, hogy én mindég eltűnök éjszakánként egy szó nélkül és az egyik nap titokba követett engem, hogy kiderítse kivel találkozgatok. Sajnos nem azt látta amit látni szeretett volna. Elkapott engem miközben használtam a Shoton technikát és egy kristályt hoztam létre. Saito azonnal leállított engem, majd a fülemnél fogva rángatott haza és emiatt egy újabb veszekedés robbant ki a családon belül. Saito tudta, hogy az ő felmenőitől nem származhat ez a "betegség" ezért anyámat vádolta meg aki eleinte tagadni próbálta, majd végül bevallotta, hogy a nagyapja is tudott kristályokat létrehozni. Saito ekkor nagyon mérges lett és egy pofonnal a padlóra küldte Yurát a nővérem és az én szemem láttára. Ekkor nagyon dühös lettem, de a nővérem meg tudott nyugtatni engem és ezt a dolgot abban a pillanatban lenyeltem, de a fejemből nem tudtam kiverni. Miután a vita elült és mindenki nyugovóra tért én nem tudtam aludni a dühtől és beléptem a szüleim szobájába. Már megelégeltem a sok vitát kettőjük között ezért tenni akartam valamit ellene, legszívesebben betapasztottam volna a száját a kristályaimmal, de azt nem tudtam megcsinálni. Így közelebb mentem hozzá majd a testében létrehoztam egy parányi kristályt ami bekerült a véráramába, ezután visszamentem a szobámba és lefeküdtem aludni. Másnap arra kelek, hogy Yura sikít miközben egy orvos küszköd hiábavalóan Saito életéért. Az apró kristály nyomtalanul haladt végig a véráramában és amikor elérte a szívét, az azonnal megállt. Innentől kezdve több veszekedés nem volt családon belül, hiszen már csak mi hárman voltunk egymásnak, én édesanyám és a nővérem. Az, hogy mitől halt meg Saito az sosem derült ki, az orvos nem tudta megállapítani.
A genin vizsga napja hamar elérkezett és végre olyanná válhattam amilyen a példaképem is vált, olyanná mint a nővérem. Magabiztosan léptem be az osztálytermembe ahol már vártak rám a tanárok és el is kezdtük magát a vizsgát. A vizsgáztatók egy külön terembe vonultak el és a tanoncokat egyenként hívták oda be, mintha kivégzésre sorakoztak volna, ami nem volt jó érzés, hisz én is a sorban voltam. Hamar elérkezett az idő amikor az én nevemet is említették és siettem be a terembe, hogy végre naggyá lehessek. Egy cseppet sem izgultam a miatt, hogy nem fog menni a dolog hisz nekem még ott volt a kristály is mint aduász. Az évek alatt megtanultuk az akadémián, hogy mi az a Kekkei Genkai és hogy milyenek léteznek. A vérvonalképességek listájában ott volt a Shoton is ami igen ritka és különleges képességnek számít. Így nem volt kétségem a vizsga sikerességéről. A terembe lépve a vizsgabiztosok már adták is nekem a legelső feladatot ami egy egyszerű klóntechnika volt. Felmutattam a kézjeleket, majd létrehoztam magamból még két darabot amire a vizsgabiztosok tapsoltak egyet. Ezzel le is lett tudva a chakrahasználat vizsgálata, a következő lépés a fegyverekkel való bánásmód volt. A vizsgabiztosok azt kérték tőlem, hogy vegyek elő egy shurikent, majd találjam el a terem oldalán lévő céltábla közepét. Ekkor vettem egy mély levegőt és felmutattam egy kézpecsétet. A vizsgabiztosok nem értették, hogy mit csinálok, hisz a chakra vizsgáját már letudtam. A kézpecsét után a kezemben szépen lassan létrejött egy kristály melynek shuriken formája volt, majd azzal céloztam meg a céltáblát és találtam el a közepét. A vizsgabiztosok ámulva figyelték azt ami történt, meglepetésként érte őket, hogy az egyik diákjuk tudja használni ezt a különleges elemet. A fejpántot, melyen konoha szimbóluma helyezkedett el, habozás nélkül adták át nekem és neveztek ki geninné.
Az akadémiáról kilépve a nővérem várt rám, aki nem kételkedett bennem és amikor meglátta a kezemben a fejpántot, csak mosolygott egyet és együtt indultunk el haza.
Katsumi Mao- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Tartózkodási hely : Tűz országa
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 162
Re: Katsumi Mao
Danzou Pént. Feb. 25 2011, 20:41
Chakra: 100
Szint: D
Rang: Genin
Cash: 2100 Ryou
Jutsuk: Alapjutsuk
A Shouton-t még ezen a szinten nem nagyon tudod olyan sokszor használni, mivel sok chakrádat használja el.
Szint: D
Rang: Genin
Cash: 2100 Ryou
Jutsuk: Alapjutsuk
A Shouton-t még ezen a szinten nem nagyon tudod olyan sokszor használni, mivel sok chakrádat használja el.
Danzou- Inaktív
Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.