A Falu Vezető Háza

//Sai - Hó Országa - Olvadás?//

Miután egy újabb futár jött el érte, Saki igencsak kezdett aggódni a saját helyzete miatt. A férfi, aki elkísérte egészen a falu vezetőjének irodájához, bekopogott az ajtón és szólt, hogy meghozta a kért shinobi-t. Ezek után a fiatal genin-en volt a sor, hogy belépjen és találkozzon Yukibi Marával, aki jelenleg igazgatja az ország ügyeit. A kunoichi félve jelent meg a nő színe előtt, aki teljesen más kisugárzással bírt, mint Kazahana Koyuki.
- Ko-konnichi Wa! - köszönt illedelmesen a ninja, majd meghajolt. Tekintete ide-oda vándorolt a helyiségben, mintha nem mert volna megállapodni sehol sem. A lázadás után megváltozott minden, talán még rosszabb is lett, mint előtte. Saki szintén értesült a korábbi eseményekről, hiszen az akadémián sokáig csak erről folyt a beszélgetés.
*Um... mit keresek itt?* Tette fel magának a kérdést, elvégre semmiben sem volt kiemelkedő, és szülei sem tartoztak a fontosabb emberek közé a faluban. Protekcióról tehát szó sem lehetett, vagyis innentől kezdve teljesen rá volt utalva a vezetőre. *Valami oka csak van... talán... tehetek valamit az országért.* Gondolatai csak úgy cikáztak a fejében, elvégre nem mindennap kérették be a vezetőhöz az újonc genineket. Ekkor, mintha éles kés hasított volna bele, egy szörnyű gondolat jutott az eszébe. Alig akart rá gondolni, viszont az esély teljesen meg volt rá. Ugyan, miben reménykedett, hogy ilyen átlagos jegyekkel, pacifista szemléletmóddal és orvosi ambíciókkal elküldik egy fontos küldetésre? A genin lehajtotta a fejét, hogy könnyeit észrevétlenül tudja visszafojtani.
*Igen... vissza fogok kerülni. Mégse vagyok jó semmire... Feng-sensei mondhatott le rólam.* Végre volt bátorsága kimondani a sejtését. Habár csak magának ismerte be, mégis megnyugodott el kicsit. Ismét felnézett a vezetőre, akinek tekintetéből nem akart semmit sem kiolvasni, persze lehet, hogy nem is tudott volna.
- Miért hivatott... Yukibi-san? - kérdezte végül a kunoichi. A választ már sejtette, ám annyi bátorság még maradt benne, hogy feltegye a kérdést.

Apró pelyhekben esik a hó. Kissé idegesen sétálok a falu utcáin, célom a vezető otthona. Egy új küldetésre megyek, egy teljesen idegen csapattal. Ez még annyira nem is lenne gond, ha nem B rangú feladatról lenne szó. Szerencsére annyira még nem havazik, hogy a ruhámon is megmaradjon, de ha túl sokáig húzom az utat, akkor a ruhám azért elázhat. Éppen ezért megszaporázom a lépteimet. Reggel van még, a piacon kívül komolyabb bolt még nincs is nyitva. Ahogy keresztül haladok a piacon, az egyik standnál megállít egy anyó, aki forró teával kínálja az arra járókat és ez alól én sem vagyok kivétel.
- Köszönöm! - mondom az anyónak, majd megiszom a forró italt.
Azonnal felmelegszik a testem, a hideget már nem is érzem. Sóhajtok egy nagyot, majd hirtelen szökkenéssel felugrok az egyik ház tetejére és futva teszem meg a hátralévő távot. Az utcán csak néhány ember kóborol, a legtöbben hozzám hasonló Shinobik. Néhányan biztos megkapták már a küldetésüket, páran meg gondolom az eligazításra várnak. Hamarosan meglátom a vezető épületét, így hát leugrok az utcára. Amikor az őrök meglátnak, azonnal tovább engednek, ezért azonnal az irodához megyek. Először kopogok kettőt, majd lassan benyitok.
- Jó reggelt! - köszönök. - Hoshizoku Kaito küldetésre jelentkezik!
Ezután vigyázzba állok és várom, hogy mi is az a B rangú küldetés, amit kiszemeltek számomra.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu és Hoshizoku Kaito

Mindkettőtöket berendeltek, egy sürgős küldetés miatt. A falu vezetője ezúttal kissé fáradtnak és gondterheltnek látszott, ahogy beléptetek hozzá, ennek a magyarázata pedig minden valószínűség szerint az asztalnál viháncoló öt év körüli kislány volt, aki egy pillanatra sem tudott nyugodtan megülni a sejhaján. Mesélt, csacsogott, rajzolt, és még a faluvezető akta stócai sem voltak tőle biztonságban. Ezeket leszámítva persze rendkívül ártatlannak látszott. 
-Végre ideértetek. Ez a kaland, nos nem lesz nehéz. Nem a szokásos értelemben. A cél az, hogy hazajuttassátok a kis Miyo-t. A térkép ott van az asztalon.. - fordul felétek, és meglepett hitetlenkedéssel vette tudomásul, hogy a gondosan előkészített információs anyagból művészeti alkotás lett.
-Egy kisebb falu peremén laknak, beljebb a hegyekben. Miyo családja tisztességes kézműves család, famegmunkálással foglalkoznak. Édesapja üzletkötés miatt érkezett a faluba, de sietősen vissza kellett térnie, mikor hírt kapott arról, hogy a felesége szül. Miyot itt hagyta a helyi rokonaira, de ők már nem tudják tovább vendégül látni, így megkerestek minket a feladattal. Ez pedig jó gyakorlat lesz nektek. -tekintete szigorúvá és szúróssá vált.
- Természetesen épségben kell a lánynak hazaérkeznie. Ha valamire szükségetek van, azt rendelkezésetekre bocsátom a készleteinkből. Gondoljátok át, hogy az időjárás és egyéb lehetséges tényezők miatt mi az, ami szükséges egy ilyen küldetés végrehajtásához. És ha van kérdésetek, hallgatom. 


// Kérem leírni mi az amit magatokkal visztek  Mi az amire szert szeretnétek még tenni. Kérdezzetek nyugodtan ha szükséges. Ha nincs semmi, mehettek a főkapuhoz, ismerkedhettek is kicsit.  //

[Vékony jégen - Tsume, Fuyu, Kaito]

Saki még napok múlva is érezte annak az energiatablettának a hatását, amit tanítója, Tsuki adott neki, hogy kibírja a jutsu tanulást nap végéig. Bár igyekezett annyit pihenni, amennyit csak tudott, azonban a ház körüli munkákat nem hanyagolhatta el, illetve számított rá, hogy ninja kötelességei szintén előtérbe kerülnek. Már sokkal nagyobb előnnyel indult, hiszen képes volt feloldani az elsődleges elemét, illetve megtanulta a legalapvetőbb Suiton technikát. Ahogy Tsuki meghagyta neki, gyakorolta a jutsut, mert tényleg csak az alapjait sikerült elsajátítania. Ezért sem ment olyan könnyen testi funkcióinak normális visszaállítása.
Reggel a szokásosnál később ébredt fel, mert még este gyakorolta kicsit a Kirigakure no Jutsut. Hallotta, amint édesapja valakivel beszél, de a szavakat nem tudta tisztán kivenni. Felvett egy köntöst, hogy ne a pizsamájában menjen ki a szobából. Így már mindjárt világossá vált, hogy miről folyik a beszélgettek. A férfi Yukigakure chuunin egyenruháját viselte, tehát őt keresték. Kiderült, hogy a falu vezetője hívatta, mert küldetés várt a genin lányra. Saki gyorsan összepakolta a cuccait, habár ruhákon kívül más pluszt nem pakolt be magának a szokásos felszerelésén kívül. Nem tudta, mire számítson, de titokban remélte, hogy ezúttal az országon belül marad. Akkor tényleg nem is kellett túlpakolnia magát, mert általában Yukigakure biztosította a felszerelést. Aztán kapkodva elfogyasztotta a reggelijét, amit édesanyja már elkészített neki.
Tőle szokatlan módon megszaporázta lépteit, mert kiderült, nem egyedül megy, hanem csapatban. Egy kicsit ugyan félt, hogy milyen emberekkel osztották be, viszont késni nem szeretett, ezért döntött a futólépés mellett. A falu fő utcája, ami a vezető irodájához vezetett szépen le volt takarítva, ezért a hótaposás sem nehezítette az útját. Amikor odaért, látta, hogy senki sem áll az ajtó előtt.
*Lehet már bent vannak.* Gondolkodott el a fekete hajú lány és óvatosan kettőt koppantott az ajtón. Megvárta, amíg válasz érkezett bentről, majd belépett az ajtón.
- E-elnézést a késésért - motyogta az orra alatt, majd meghajolt a vezető előtt.
Ekkor nézett csak körbe, hogy mégis kikkel fog együtt küldetésre menni. Tekintete először a fehér hajú lányra vándorolt, aki idősebbnek nézett ki nála. Éppen egy kislánnyal beszélgetett - talán pont miatta kérették ide. Aztán kicsit oldalra fordította a fejét és meglepődöttsége kiült az arcára. A másik csapattag régi ismerőse volt, még genin éveik elején osztották őket egy csoportba, de aztán elváltak útjaik.
- Kaito? - bukott ki a kunoichiből a kérdés. Titokban persze örült, hogy olyasvalakit kapott maga mellé, akit már valamennyire ismert. Ez némileg megkönnyítette a helyzetét. Utána csöndesen várt, hogy neki is ismertessék a feladat részleteit.

//Vékony jégen - A többiek és én//

Kaptam egy üzenetet, hogy a Vezető egy küldetést akar a nyakamba sózni, ezért minél hamarabb fel kell őt keresnem. Így hát nagyon gyorsan összepakolom a kis felszerelésem, majd villámgyorsan elindulok a Vezető irodájához. Mivel elég gyors tempót diktálok, pár perc alatt megérkezek, majd meg sem állok a számomra fontos ajtóig. Kopogok kettőt, aztán csak úgy benyitok.
- Jó napot Nagyság! - köszönök be, majd alaposan körbenézek. - Illetve sziasztok csajok! Kaptam egy üzenetet, hogy lenne egy fontos elintézni való...
Nem vesztegetem az időt, azonnal a lényegre térek. Majd megérkezik a csapatunk újabb tagja, Saki! Mosolyogva biccentek felé. Ezt követően pedig meg is kapom a választ a küldetéssel kapcsolatban. Egy kislányt kell hazakísérnünk, akit az apja hagyott a faluban. Az eligazítást követően az egyik kunoichi elkezdi sorolni, hogy mire lesz szükségünk. Kissé meglep, hogy csak három fővel számol, de nem illetődök meg.
- Nekem szükségem lenne egy egyszemélyes sátorra, pár napi tartós élelemre, egy zseblámpára, amit akár viharlámpaként is használhatok. Ezen kívül kellene egy szett adóvevő a csapatnak, csak hogy tartani tudjuk a kapcsolatot rádión keresztül is. Ki tudja mi történik majd az út alatt... Másra asszem nem lesz szükség. Esetleg van valamilyen tanácsa, hogy mit vigyünk még magunkkal? - kérdezem a Vezetőt.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito 


Fuyu volt az első, és máris próbált megismerkedni a lánykával. A kis Miyo akaratos kislánynak tűnt. Ahogy bemutatkoztál neki Fuyu, az arca olyan lett mint egy goromba kis tök.
-Én egyedül is haza tudok már menni. Nagy vagyok... De azért elkísérhetsz. - a hangulata mintha megenyhült volna. Lehet hogy a túlburjánzó önbizalma ellenére tudta, hogy messzire kell mennie, és jobb ha nagyok is elkísérik.
-Miyo Ashida vagyok.- És ez a név még rémlett is neked korábbi tevékenységeidből. Emlékszel egy magas, barna hajú, erőteljesebb testalkatú férfire, aki viszont nem szűkölködött pénzben. 
És közben csak befutottak a  többiek is. A falu vezetője nem rótta fel nektek a késést, inkább próbálta kicsit összerendezni azokat az iratokat, amik nem tartoztak rátok. Végül ahogy mindannyian megérkeztetek,  végig nézett rajtatok, ahogy elmondtátok mire lesz szükségetek, és a nyomatékosítás, valamint a késők kedvéért ismét elmondta a küldetés lényegét. 
-Nos minden a rendelkezésetekre áll, amit kértetek, hogy a kis Miyo-t hazavigyétek az Ashida családhoz. Kaito, amit még javaslok magatokkal vinni, az a kötél és egy-egy pár szegecselt cipő. Mivel a hegyekbe készültök, ahol az időjárás kiszámíthatatlan, készen kell állnotok arra, hogy menedéket állítsatok fel, vagy átkeljetek olyan torlaszokon, amikkel előre nem lehet számolni. Mind tudjátok, hogy mi zajlik most az országok között, ezért fokozott óvatosságot és figyelmet kérek mindannyitoktól. -egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, és tekintete még komolyabbnak, még súlyosabbnak hatott.
- És csapatmunkát mindenekelőtt. Éppen ezért közös sátrat visztek. Mindannyiótoknak megvannak az egyedi képességei, melyek egy ilyen egyszerű küldetésnél is hasznosak lehetnek, próbáljatok meg összecsiszolódni, mert a jövőben még szükségetek lehet az itteni tapasztalataitokra. A küldetés után mindenkitől pontos és részletes beszámolót várok a feladatról. Most pedig induljatok. A raktárnál el fognak látni titeket azokkal a dolgokkal, amikre szükségetek van. Minden jót kicsi Miyo. Ne aggódj, ezek a fiatal shinobik majd megvédenek mindentől. - kedélyesen megsimogatta a kislány fejét, és ezzel utatokra bocsátott.

//A következő postban egy rövid listában írjátok le újra mi az amire szükségetek van. Egyikőtök a közös sátrat is feltüntetheti, cipelheti. Írhatjátok a következőt már a Hófödte Hegyekbe.  KLIKKKKKKK//

[Sai]

Ismerős, hólepte utcák, hűvös fuvallatok - ezek miatt némileg nyugodtabban lépdelt Saki a falu vezetőjének irodája felé. A Chuunin Vizsga kimenetelét már sejtette, mégsem sikerült annyira maga mögött hagynia félelmét és bizonytalanságát, mint azt korábban gondolta. Persze tapasztalatszerzésnek mindenképpen megfelelt, így már tudta, nagyjából mire számíthat ha egyszer feljebb lép a shinobik ranglétráján.
Mielőtt belépett volna az épületbe, feltekintett az égre, a komor szürkeség neki sokkal inkább jelentett biztonságot. Sunagakure füllesztő időjárása próbára tette, ám ezzel együtt erősebbé is. Jobb kezét kissé kinyújtotta, ami körül játékosan táncolt néhány hópehely.
Hó illatod van leány.
Az Anya farkas szavai visszhangoztak fejében. Azóta persze sok mindent kiderített, a Hyoton Kekkei Genkairól, amit valószínűleg örökölt. Még mindig nehezére esett elhinni, valami csodálatosnak lett a részese. A történelme megrémítette, fogalma sem volt, mennyi vér és szenvedés tapadt a vérvonalhoz.
Végre elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy belépjen az épületbe. Lassan végiglépdelt a folyosón, egyenesen az iroda felé. Halkan kettőt koppantott az ajtón, majd megvárta, amíg behívták. Korábban hallott némi pletykát arról, hogy Fuyut biztosan ki fogják nevezni, nagyon ügyesen és találékonyan harcolt. Örült neki, hiszen sok tekintetben barátjának, testvérének tartotta.
- Jó reggelt - köszönt kissé bátortalanul, amikor megpillantotta az embereket a helyiségben.
Sokáig nem váratták az eredménnyel, ami annyira nem lepte meg Sakit. Az esetleges helybeli vizsgán való részvétel és a magasabb szintű küldetések engedélyezése a részére annál inkább. Biccentett a fejével, így jelezve, megértett mindent, ami elhangzott a teremben. Ennél többre nem is gazán volt szükség, hiszen szinte azonnal útjára bocsátották a genint. A vezetőknek mindig sok dolga akadt, az asztalokon roskadozó papírhalmok szintén erről árulkodtak.
Egy gyors elköszönés után, szinte hangtalanul távozott az irodából, jelenléte amúgy sem töltötte meg a helyiséget. Óvatosan csukta be maga mögött az ajtót, aztán egyenesen a kijárat felé indult. Amint újfent beszívta a hideg levegőt, valahogy elillant pillanatnyi rossz kedve. Igazából már abban sem volt biztos, szomorú-e egyáltalán a bukása miatt. Az Akadémiára nem küldték vissza, kapott újabb esélyt és még előtte állt egy út, amiben fel kell fedeznie a vérében csörgedező erőt.
*Nui anyó, Aina és Ran taníthatnának. Küldetésekre is kéne mennem, de mindig az ügyesebbeket bízzák meg. Nekem marad a civilek megsegítése és testőri munka. Amúgy azok sem rosszak, azok közben is tudok fejlődni.* Összegezte magában az eddigieket és elindult a háza felé. Szüleinek még nem szólt a Chuunin Vizsga végeredményéről, ám bízott benne, nem fognak túlságosan csalódni. A hegyekben történtek egy részét is megtartotta magának, csakhogy egyre rosszabbul érezte magát miatta.
*Talán rákérdezhetnék anyánál és apánál a Hyotonra. Tudhatnak valamit erről. Vagy megijednének tőle, amit nem szeretnék.* A bizonytalanság belülről mardosta, ahogy lépkedett a hólepte utcán.
*Remélem Aina és Ran felgyógyultak, amíg távol voltam.* Aggódott mindkettőjükért, hiszen sokat tettek azért, hogy Saki eljusson idáig.