Wakame Shinozuka háza

Uchiha Itachi Csüt. Júl. 27 2017, 20:23

Egy hatalmas villa közel Konoha központjához, amely az ismert fegyverkereskedő Wakame Shinozuka és családja tulajdonában van.

**Kenta Koizumo** Vas. Júl. 30 2017, 02:23

"Érdekes, mennyi féle ember létezik. Ahogy az is, hogy olyan viselkedésminta, amely segítségével egy egyén következő cselekedete egyértelműen meghatározható rengeteg van, de csak elméletben. A tudomány típusokra osztotta az embereket, hogy kategorizálhassa, és kiszámíthassa őket, de a gyakorlatban mindez teljességgel lehetetlen."

Koizumo befejezte az evést, és az elmúlt hét átlagánál jóval boldogabban tette le az evőeszközöket. Végre történt valami. Ráadásul olyan kaliberű, ami nem esik meg minden nap. Az előző hét szenvedés volt, de aki most kilépett a kórházból, az egy új Koizumo volt. Feloldódott a falu pezsgésében - bár ez sem olyan volt, mint mielőtt a falu hadereje jelentős részét küldte ki az északi frontra. A civilek a harcoktól biztonságos távolságban igyekeztek tovább élni az életüket, de érződött az a betölthetetlen űr, amit az odakint harcoló hozzátartozók hagytak maguk mögött. Az emberek fiai, lányai, szerettei az életüket kockáztatták, és akik itt maradtak, nem tehettek értük semmit. Csupán imádkozhattak isteneikhez, hogy élve engedje vissza a harcosokat, de a veszteség elkerülhetetlen volt. Csak az volt a kérdés, kit fog sújtani? Az utca tele volt bizonytalan emberekkel, akik olykor észak felé tekintettek, mintha jelet várnának, és a hatalmas falu népe mintha egy kicsit lelassult volna. A front hatása tagadhatatlan volt, csupán az volt a meglepő, hogy maguk a katonák érzései sem voltak különbek. Koizumo ezt első kézből tudta. Most azonban nem volt kedve ezen elmélkedni, elvégre sietett a cetlin szereplő címre, fittyet hányva lába állapotára.
~ Ami nem öl meg, az megerősít. Kivéve a bijuu bomba, mert az megöl... ~ gondolta a fiú, majd még egyszer elolvasta a címet. ~ Mintha ez bármit is segítene. Ki találta ki ezt az utcaneves baromságot? ~ gyűrte össze végül a papírt, és egy szép mozdulattal eldobta. Lehetőleg egy kukába. ~ Jobb lesz, ha megkérdezek valakit.. ~ ezzel le is szólított egy civilt, aki szerencsére pont tudott segíteni, és ellátta a szükséges információval mind címek, mind nagy mennyiségű mutogatás útján. Főleg az utóbbi volt hősünk hasznára. Meg is indult kényelmes, sérülését kímélő tempóban, és a falu főterére lyukadt ki. Innen már csak el kellett fordulnia, és...
- Aztak*rva! - szaladt ki a száján, amikor meglátta az épületet. Már majdnem elindult az ellenkező irányba, hátha rossz helyre került, de végül mégsem tette. Az ösztönei azt súgták, ide kellett jönnie. Felemelte a kezét, hogy bekopogtasson az ajtón - óvatosan, hogy ne tegyen kárt semmiben, mert momentán egy zacskó gumicukor kártérítési összegét nem tudta volna kifizetni -, de egy ajtót nyitó hölgy elejét vette az ebből fakadó lehetséges problémáknak.
- ... A nevem Akari. Wakame sama jelezte, hogy az ön érkezésére számítani lehet, de csak azt, hogy legalább még egy hét. Az uram elutazott és csak a holnapi nap folyamán tér vissza. ... - csicseregte.
~ Na ja, ez az én formám... Egyszer sietek, és akkor is túl gyors vagyok... ~ bosszankodott magában, majd követte a lányt az épületbe. Odabent igyekezett titkolni, mennyire elképesztette a pompa, elvégre a külső alapján már fel volt készülve, de akkor is...
~ Ne nyúlj semmihez, akkor nem lesz gond... Mintha egy kocsmai felszolgálónőt hallanék.. ~ talpalt befelé, amerre Akari a vendégszobát mutatta. Ez a helyiség sem volt különb a többinél, Koizumo le is tette magát egy kicsit függőlegesbe -a legnagyobb óvatossággal -, és kicsit tanakodni kezdett. Wakame úr igencsak feltornászta hősünk érdeklődését, aztán pedig váratlanul eltűnt. Igaz, nem hosszú időre, és egy törött lábú, mondhatni, lábadozó ninjával számolt, azt azért gondolhatta volna, hogy egy Kenta nem fog a babérjain ülni. Nem jelent különösebb gondot egyébként a távolléte, a fiút addig is ellátják, és csak holnapig kell várnia, de már tényleg várta a nagy beszélgetést.
~ Nem gond, addig megpróbálhatok megtudni róla valamit. Bár nem túl etikus egy jóakaróm holmijában turkálni... Ugyanakkor szerintem ezt megengedhetem magamnak ennyi cécó után, pláne, ha nem bukom le. ~ morfondírozott, mjd tettre szánta magát. Az éjszaka folyamán emgkeresi azt a lehetséges helyet, ahol a ház ura az őt érintő dolgokat tárolja, és a lehető legnagyobb mértékben informálódik. Mintha csak egy beszivárgó küldetést kapott volna a Hokagétól. Nagyjából éjfél körül indult információszerző körútjára, a sérült lábából kihozható legkisebb zajszinten abba az irányba, ahol egy dolgozószobát vagy könyvtárféleséget feltételezett. A többi meg már csak a szerencséjén múlik.

Uchiha Itachi Szomb. Aug. 12 2017, 12:42

Az éjszaka nagyon lassan érkezett el hozzád. Nem is jött álom a szemedre de ez betudható volt annak, hogy égtél a tettvágytól és szomjaztad a tudást. Wakame sama olyan információkat ígért neked amik elmondása szerint meg fogják változtatni az egész életedet. Ez mindenkit feltüzelt volna. Forgolódtál is az ágyadban, de aztán csak megérkezett érkezett az éjjel, a cselekvés ideje. Tudtad jól, hogy amire készülsz az egy nagyon nagy szemtelenség vendéglátóddal szemben, de az izgalom és a tudás vágy teljesen elnyomta a rossz érzést. Mivel tisztában voltál tetteid lehetséges következményeivel, ezért tulajdonképpen nem lehet rád mondani, hogy bolond vagy, sőt mivel önnön döntésed alapján cselekszel, inkább a bűnös szót lehetne a hátadra ragasztani, feltéve ha elkapnak.
Az éjszaka csöndes volt a Wakame házban. A szolgálók már régen lefeküdtek aludni, a folyosók üresek voltak. Csupán csak abból az irányból hallottál hangot amerre a konyhát és az ebédlőt sejtetted. Törött lábad azonban nagyban megnehezítette a lopakodást. A fa padlózat bár nem volt öreg, de sajnos ahogy léptél rajta egy picit meg-meg nyikordult a nehézkes léptektől. Azonban az éjszaka leple egyenlőre megvédett és eltakart a kíváncsi szemektől, melyeken most álom honol. Volt egy elképzelésed, hogy merre lehet az öreg dolgozó szobája és egy picit sikerült is megfigyelned a helyet amikor Akari bekísért a vendégszobába, de azért még érződött, hogy nem mozogsz otthonosan az ódon régi falak között. Az igazi problémát az jelentette, hogy a vendég szoba a második emeleten volt, sejtésed szerint a dolgozó pedig valahol a harmadik szinten lehet és hát a lépcsőzés az most komoly kihívást fog jelenteni. Normál esetben akár kintről is meg tudtad volna mászni az épületet és észrevétlenül besurranni akár egy tolvaj, de a front elhagyásának sajnos ára van. Ha pedig valami elhamarkodott dolgot cselekszel akkor a doki elmondása szerint is olyan kárt tehetsz magadban aminek aztán egész életedben inni fogod a levét. Lehet, hogy jobb ötlet lett volna pihenni még egy kicsit vagy megvárni Wakame samát, de hát akarja akár maga a Hokage elmagyarázni az új Koizumonak.
Viszonylag halkan és észrevétlenül sikerül abszolválnod a lépcsőt és a maradék utat is addig az ajtóig amely mögött a dolgozót sejted. Talán csak a szerencsének köszönhető vagy az öreg megszokta a luxust és az azzal járó biztonságot is, de valamilyen csoda folytán az ajtó csupán csak kilincsre volt zárba. Amint beléptél az ajtón az első amit megláttál egy hatalmas ablak amely közvetlen a Hokage emlékműre néz. Hát igen ha inspiráció kell, akkor az megvan. Az ablak előtt egy hatalmas tölgy fa dolgozó asztal foglalt helyet. Talált süllyedt, jó helyen jártál. Ezen kívül a falak előtt hatalmas könyves polcok voltak akár csak egy kisebb könyvtár. Talán egy egész élet sem elég, hogy ilyen mennyiségű könyvet elolvasson az ember. A te célod azonban az asztalban rejtőzött nagy valószínűséggel...
Durván fél órát tölthettél el azzal, hogy kirámoltad az összes fiókját a nagy asztalnak, de nem találtál semmit. Jól eldughatta az öreg a papírokat, vagy csak nem tudod pontosan, hogy mit keress?!
Aztán egy kicsit több matatás után a kezedbe kerül az egyik fiók aljáról egy levél... Az írás mintha ismerős lenne. A levél magában nem nem is érdekes, de a feladó már annál inkább... Nagyot dobban a szíved amikor elolvasod a nevet: Nara Shikame... Ez csak valami félre értés lehet gondolhatod magadban...
Ekkor azonban hirtelen nyílik az ajtó és Akari lép be rajta, majd lámpát kapcsol...

// Rajtad áll, hogy mit teszel, de azzal számolj ha hirtelen mozdulsz és megerőlteted a lábad annak következményei lesznek. //

**Kenta Koizumo** Hétf. Aug. 14 2017, 18:01

Az idő csak fáradtan csúszkált klisés ólomlábain, csoszogása esélyt sem adott Koizumonak, hogy akár egy másodpercre is elaludjon. Szerencsére nem is akart, így megbékélt a gondolattal. Feküdt az ágyban, amelyben Wakame-san jóvoltából fekhetett - még egy fekhely, melyet neki köszönhetett -, és bámulta a plafont. Merengett. Gyakran gondolkozott el változó jelentőséggel bíró dolgokon, most viszont olyasmi foglalkoztatta, aminek még nem ismerte súlyát, nem tudta pontosan elhelyezni értékrendjében. Illetve, voltaképpen mégis. Az ilyen rejtélyek álltak érdeklődése középpontjában, a fontossági sorrend legelején, messze minden mástól.

~ Lássuk, mit tudunk ~ Wakame Shinozuka háza Empty

próbálta összefoglalni magában a fiú a dolgokat. ~ Adott egy férfi, akire nem emlékszem, mégis azt állítja, hogy jól ismer. Azt hiszem, apám barátja volt, szerinte pedig gyakran jártam náluk kiskoromban. Vajon ide jöttem hozzá Konohába? Amikor megérkeztem a faluba a vándorlás után, a Hokage átkutatta az emlékeimet, talán hozzáférhetett régebbi dolgokhoz, amiket én nem tudok felidézni, de neki elég volt. Ez megmagyarázná, miért fogadott be olyan könnyen, de azt nem feltétlenül, miért helyezett el a titkos ANBU képzésben. Na de vissza Wakame-sanhoz. Az első ember, akit a faluban közelebbről - elég közelről - megismertem, az a lánya. Véletlen lenne? Ő, vagy talán titokban maga Wakame-san engedte meg, hogy a birtokukon lakjak, amíg ki nem küldtek a frontra. Ezt állítólag Wakame-san próbálta elkerülni, rejtély, hogy miért. Most viszont itt vagyok, holnapra ő is itt lesz, és kiderül minden. Csakhogy itt régi titkokról van szó. Talán a szüleimmel kapcsolatos. Hogyha ide jöhettem néha a faluba Shinozukáékhoz, vajon miért nem laktunk itt? Semmi nem indokolta, hogy az ország túlvégén éljünk. Itt valami többről van szó. Olyan összefüggések vannak az orrom előtt, hogy már-már ostoba vagyok, hogy nem jövök rá azonnal. Ma este azonban lehull a lepel. Megkeresem a dolgozószobát, vagy bármit, ahonnan informálódhatok, és akkor majd fény derül mindenre. A részleteket meg majd holnap Wakame-san elmondja. ~ tervezgetett Koizumo hanyatt fekve, miközben a lábát próbálgatta. ~ Ez még gondot okozhat... ~ utalt a mozgatástól erősödő, pulzáló fájdalomra, amit a gyógyuló törése sugárzott. Arra gondolt, talán lett volna jobb módja is a dezertálásnak. Jelentősen megkönnyítette volna az esti akciót. De hát ez van, abból kell építkezni, amink van, Koizumo pedig ebben igen jó volt. Ha valahol rendeztek volna szarvárépítő versenyt, ő lett volna a biztos győztes.

Végre besötétedett, de odalentről hangok szűrődtek fel. A fiúnak várnia kellett, amíg mindenki nyugovóra tér, remélhetőleg elalszik, és reggelig fel sem ébred. Csak ekkor Indulhatott el. Az alkalmas időt éjfél körül látta elérkezettnek. Felpattintotta zsebórája fedelét, elégedetten bólintott, majd elindult. Nem vett cipőt, nehogy zajt csapjon, a padló így is elég hangos volt. Ahogy kinyitotta az ajtót, zajok csapták meg a fülét.

~ Csak a szolgálók... Erre biztos nem jönnek. ~ nyugtatta magát, majd elindult. Minden eszközt fel kellett használnia, hogy rejtve maradjon. A legsötétebb részeken, a falnak lapulva settenkedett, minél nagyobb felülettel érkezett a padlóra, de az még így is reccsent olykor. Sérült lábára alig tudott ráállni. Igencsak örült volna neki, ha a dolgozószoba közel lett volna a vendégszobához, de a harmadik szintre vezető lépcső tövében rossz érzés fogta el.

~ Amekkora szerencsém van, tuti ott fönt lesz, amit keresek. ~ kezdett neki kelletlenül a lépcsőzésnek. Nem volt kérdés, melyiknek vágott volna most neki szívesebben. A Szél országának meztelenül, vagy ennek a lépcsőnek. Odafönt muszáj volt pihennie egyet, de nem időzhetett soká, meg kellett találnia... Valami hasznosat. Találomra odasétált egy ajtóhoz, lenyomta a kilincset, és belépett. Szerencséje volt, nem volt zárva, ráadásul elsőre teli találatnak bizonyult a szoba. Egy hatalmas ablakkal találta magát szemben, amelyen keresztül holdfény világította meg gyéren a szobát. A tolvajfény. Koizumo így hívta a tiszta éjszakai égbolt lámpását. Bizony, néha lopásra szorult, ha nem akart éhen halni. És amikor reggelijéért indult, a Hold rendszerint elkísérte, mintha vigyázta volna munkáját. A fiú halkan behajtotta maga után az ajtót.

~ Talán be is kéne zárnom, vagy kiékelnem... ~ gondolta, de elvetette az ötletet. ~ Ilyenkor úgyse jön ide senki, mi dolga lenne itt? ~ nyugtatta magát, majd az íróasztalhoz sietett, ami az ezüsthíd közepén állt. Tétován állt meg a bútor mögött, majd megfordult, és az ablak kilincséért nyúlt. Remélte, hogy az kinyílik, és hűs esti levegő lopakodik be rajta. Ez után nyugodtan látott neki a keresésnek. Módszeresen fésülte át az asztal rejtett zugait fiókról fiókra. Igyekezett mindent pontosan oda visszatenni, ahol találta, nem akart nyomot hagyni. Kicsit persze ideges volt, elvégre tilosban járt, és nem kicsit élt vissza egy őszintének tűnő jóakarója bizalmával. Azt is tudta, hogy amit csinál, pusztán önnön türelmetlenségének kielégítésére szolgál. Legkésőbb egy napon belül megkapta volna feltehetőleg ugyanazokat az információkat, amiket itt szerezhet, talán még többet is. De ez sem változtatott a tényen, hogy ő most épp Shinozuka Wakame személyes holmijában turkál illetéktelenül. Ebbéli aggodalmát hamar feledtette egy levél, melynek kézzel írott szövege furcsa érzést keltett Koizumoban. Mintha már látta volna ezt az írásképet. A feladó neve után kezdett kutatni, meg is találta. Nara Shikame... Egyszerre volt ismerős, mégis könyörtelenül idegen. Az ifjú genin lassan a földre ereszkedett, hátával a fiókoknak támaszkodott, és az éjszaka folyamán már sokadszorra ismét elmerengett. Honnan lehet olyan ismerős neki ez a név? Hallott róla, hogy a Nara egy klán, talán itt a faluban, de ennek kapcsán nem volt több információja. A Shikame se mondott neki többet, bár hasonlított Wakame-san nevére. Shinozuka Wakame... Shi... Kame... Talán a levél feladója egyben a ház ura, de az írást még nem küldte el? A címzett nevét kezdte keresni, de hirtelen egy hangra lett figyelmes. Valaki lenyomta a kilincset. Koizumo éppen az asztal takarásában, a földön ült, de igencsak nagy bajban volt.

~ Az ablak! ~ riadt fel, de ha az ki is nyílt, egyértelműen nem lett volna ideje visszacsukni. A fiókot, amiből az iratot vette ki, szerencsére korábban betolta, azzal már nem kellett zajongania, de ami most a legfontosabb volt, hogy minél jobban elbújjon. Amilyen gyorsan csak tudott, becsúszott az asztal alá, lehetőleg néma csendben. A lába nem engedte gyorsan mozogni, ellenkező esetben megbújt volna az ajtó mögött, és kislisszant volna rajta, amíg a belépő személy nem figyel. Ilyenkor jól jöhetne kenjutsu ismerete, az Iaigirinél tanult művelet hang nélkül juttatná a Shunshinnál is gyorsabban méterekkel arrébb. Erre azonban most nem volt lehetősége, bár igazából másra se nagyon. A legtöbb, amit megtehetett, hogy minél kisebbre húzza össze magát az asztal alatt. Arra azonban nem volt terve, mihez kezd, ha az ismeretlen valami okból az asztalhoz menne, netalántán le akarna ülni. Koizumo szinte a lélegzetét is visszatartotta, miközben folyvást azon agyalt, nincs-e olyan technikája, ami segíthet egy ilyen helyzetben, de tűz elemű ninjutsuval most nem ment volna sokra. A Kakuremino esetleg segíthetett volna, de nem volt nála semmi, amivel létre lehet hozni a technikát.

~ Na most vagy szarban, nem Iwában... ~ bosszankodott magában a fiú, de közben tudta, ő az egyetlen, aki a kialakult helyzetért közvetlenül felelős. ~ Esetleg ha az ablakon kiengednék egy álcázott klónt, ez a valaki lemenne, hogy megnézze, ott van-e még, addig pedig visszamehetnék a szobába... ~ ötletelt, de végül nem találta elég jónak a tervet, így elvetette. ~ Na basszus, ilyenkor mégis mit csináljak? ~ tanakodott. Azt sem tudta megnézni, ki jött be a szobába, és le sem buktathatta magát. Fárasztó helyzet, az egyszer biztos...

Uchiha Itachi Csüt. Aug. 24 2017, 23:20

A kialakult helyzetért valóban csak te voltál a felelős és vajon mit gondolhat majd rólad Wakame sama ha esetleg most lebuksz. Az ajtó nyitásáig ez az opció fel sem merült elmédben, de az asztal alatt bujdokolva már átkoztad a pillanatot amikor ez az egész gondolat megfogant benned. Hülyeségnek nem nevezné ezt az ember inkább csak kíváncsiságnak, de a vendéglátód dolgozószobájába betörni elég nagy pimaszság. te viszont bevállaltad ezt és ezzel együtt a következményeket is.
A klón egy jó ötlet volt de valóban kockázatos és a nyitott ablak, na az aztán tényleg nagy butaságnak bizonyult részedről, ha ennyire odafigyeltél arra, hogy a szobában minden tárgyat úgy tegyél vissza ahogy találtál.
Léptek zaja hallatszott a régi fapadlózaton, a ropogás hangjából arra rájöhettél, hogy nem egy nehéz ember az a bizonyos valaki aki benyitott a szobába. A pulzusod bizonyára az egekben ahogy az asztal alatt kuporogtál egyre közelebb hallottad a lépteket. Aztán megpillantottad a lábbeliket amik ismerősnek tűnhettek. Az a szolgáló nő volt aki ajtót nyitott neked és beengedett a házba. odalépett az ablakhoz azt kicsit nehézkesen de becsukta. Ekkor jött a veszélyes manőver, mert a cipők feléd fordultak és egyre csak közeledtek. Pontosan tudtad, hogy most mi fog következni. Észrevesznek és kidobnak a házból egyszerű a forgatókönyv. lehet a holnap reggeli reggelidet már ma éjjel össze kell lopnod magadnak ismét ez azonban törött lábbal bizonyára nehéz lesz. Lehet, hogy ez egy merész de voltál de most meg kell fizetned érte?

[...]

Nem így történt. Végül úgy tűnik Fortuna ma este ismét melléd szegődött, de vajon meddig tart ki a szerencséd?! A két láb tulajdonosa odalépett az asztalhoz tőled csupán húsz centire volt, de nem hallott meg. Vagy legalábbis nagyon reménykedtél benne, mert valószínűleg jelen pillanatban még a lélegzetedet is visszatartod. Megigazított valamit az asztalon, aztán távozott is. Szerencséd volt ezúttal, de nem lesz ez mindig így. Ez talán egy intő jel, hogy térj vissza az ágyba, ha a folyosón találnak meg azt talán még ki is tudnád magyarázni valahogy. Azonban ha ilyesmi gondolatok járnának a fejedben azt egy egyszerű zár kattanás valószínűleg félbe szakítja, mert bizony ez történt. Bezártak a dolgozószobába sántán és becsukták az ablakot. Ez aztán kutyaszorító és ráadásul még az ablakot is bezárták így a menekülés ott is veszélyes lehet, mert ha reggel visszatér takarítani vagy hasonló teendők miatt akkor még nem feltétlenül terelődne rád a gyanú, de rajtatok kívül szinte üres a ház, saját szolgálói csak nem rabolják ki Wakame samat vagy igen? Rajtad áll... Beállíthatod az egészet egy rablásnak, innentől kezdve valószínűleg nem fognak zavarni csak a képzeleted szabhat határt, de hogy jutsz ki törött lábbal? A lecke feladva.

// Szeretem az egyszerű megoldásokat és te azt választottad, ezért nem buktál el szép! Smile

Mindezek mellett a kiemelkedő játékminőségért jóváírok 5 cht! csak így tovább. //

**Kenta Koizumo** Kedd Szept. 19 2017, 01:35

// Itachi ~ Bocsi a késésért! Wink

//

Koizumo minden kimeneti életjelét a lehető legalacsonyabb szintre korlátozva kuksolt az asztal üregében. A cipőt hamar felismerte, aki a rá leselkedő első számú fenyegetéshez tartozott: a neki ajtót nyitó hölgyé volt. Ráadásul most éppen tőle alig húsz centire. Húsz centi... Sakamoto gésaházában örülnének ennek a méretnek, de ez most nem az a hely. Itt húsz centi a lebukástól választotta el.
Mióta Konohába érkezett, a szerencséje nem egészen úgy működött, ahogy a vándor évei alatt. A sok életveszélyes helyzetben már megszokta, hogy Fortuna nyelve napi rendszerességgel illeti hátsó fertályát, amely szintén áldásos tevékenység - Sakamoto gésaházában. Olyan volt ez, mint a krokodilmadár, és páciensének esete. Csakhogy az utóbbi időkben elmaradt a tisztogatás. Mégis a szerencse istennője Koizumoval fenntartott hosszú és eredményes kapcsolat működőképességét alátámasztandó kivárt, amíg a hurok egészen megszorul hősünk nyaka körül, majd egy precíz vágással elnyisszantotta azt - mármint a kötelet, nem a hős nyakát.

Fölösleges lenne részletezni, mi zajlott le Koizumo fejében miközben elképzelte, mi várhatott volna rá, ha szerencséje valamivel huzamosabb időre fordít neki hátat. A zár kattanása azonban felülírta a korábbi gondolatokat, és teret adott a spekuláció egy újabb irányának, nevezetesen:

~ És én most hogy jutok ki innen?

A rejtőzködő genin óvatosan kilesett az asztal lapja mögül. Az, hogy zár kattant az ajtóban még korántsem jelenti azt, hogy Akari elhagyta a helyiséget. Mivel azonban Koizumo egyelőre a látottak alapján ezt látta bizonyítottnak, eszerint is járt el. Kikászálódott rejtekhelyéről, kicsit kinyújtóztatta tagjait, majd körülnézett bármilyen lehetséges kiutat keresvén. A könyvespolcoknál kezdte. Találomra megmozgatott néhány gyanús könyvet, hátha rejtekajtót nyitnak, mert azt hallotta, hogy a gazdagok szeretik az efféle megoldásokat. Ez után a zárat vette szemügyre, vajon fel tudná-e törni. A törés résszel semmi baja nem lenne, ha teljes mértékben idegen házban járna, de a háziak most nem tudhatják meg, hogy valaki járt a szobában. Bár sokszor lett volna rá szüksége, Koizumo még mindig nem tanult meg mesteri zárakat felnyitni, így ezt az utat elvetette. A következő ötlete az ablak volt. Ha sikerülne kijutnia rajta, onnantól már csak a chakrája segítségével le kell másznia az épület falán, a többit meg majd odalenn kitalálja. Csakhogy mivel Akari maga csukta be az ablakot, esélytelen volt, hogy reggel még egyszer ugyanezt megtegye anélkül, hogy gyanakodni kezdjen.

~ Hülye vagyok, hogy nem hoztam legalább egy kis drótot... ~ bosszankodott. Tudta, hogy azzal kívülről már sec-perc alatt el tudná tüntetni nyomait, de ez sem volt tökéletes megoldás. A következő dolog, amit a szobában megnézett, az némi madzag, vagy bármi dróthoz hasonló szál volt. Ha egy ilyen a kezébe kerülne, meg lenne oldva a problémája, legfeljebb némiképp több chakrát kellene ölnie a technikába. Még mielőtt teljesen feladta volna az ajtózár feltörését párszor próbálkozott, de nem fűzött hozzá sok reményt. Többször ellenőrizte a padlót és a mennyezetet, hátha valamelyik a hasznára válhatna. Megfordult a fejében az is, hogy rablásnak tűnjön, de az kockázatos lett volna. Elvégre elég gyanús tud lenni, hogy Wakaméék reggel befogadnak egy idegen ninját az otthonukba, estére pedig kirabolják őket. Éppen ezért Koizumo teljességgel elvetette ezt az elképzelést. Az ötlet nagyjából oda került, ahova a folytonos shinobi háborúk megszüntetésének, vagy az egész kontinenst átszelő vasútvonalnak a gondolata is.

~ Most viszont tényleg meg vagyok lőve... ~ járkált fel-alá macskaléptekkel Koizumo, de csak nem jutott eszébe semmi. ~ Asszem itt fogok meghalni. ~ próbált optimistán állni a helyzethez, majd folytatta a keresgélést valamilyen szál után, amit az Ayatsuitoval irányíthat. A falon már fél lábbal is lejut, ha a kiesett végtagot a kezeivel pótolja, és úgy tapad fenn chakrája segítségével. ~ Hajrá Koizumo! ~ biztatta önmagát, másra pillanatnyilag nem nagyon telt.

Uchiha Itachi Csüt. Okt. 05 2017, 00:22

Végül találtál egy dróthuzalt az íróasztal egyik fiókjában. Ez volt az éjszaka legnagyobb szerencséje talán, de végül a leereszkedés is sikerült. Isteni szerencse, vagy a shinobi ügyessége még így fél lábbal is, ezt talán már sosem tudjuk meg. Kockáztattál, döntöttél és végül sikerült, de a döntésed kicsit sem volt veszélytelen állapotodat tekintve. Az információ azonban a kezedben volt és valószínűleg reggel Wakame úr is visszatér, talán több válasszal is tud szolgálni, mint az a kis papír, az üzenet amely egész világodat felforgathatja.
Másnap reggel, egy szelíd kopogásra ébredtél. A cseléd hölgy volt az, aki fogadott és aki majdnem rád lelt Wakame úr szobájában.
- Kellemes reggelt kívánok Kozumo úrfi. - Érdekes megszólítás, pedig te vagy a fiatalabb, de valószínűleg a társadalmi különbség teszi. Majd a szeme egy pillanatra gyanút fogva csillan meg, aztán mintha semmi sem történt volna. - Wakame úr ebédre hazaér, ha óhajtja megvárhatja őt itt is, de javaslom, hogy reggelizzen valamit. Amennyiben parancsol már össze is állítottam egy reggelit önnek.
Ha bele egyezel, akkor egy kellemes reggelivel kezdődik a napod, és az idő olyan hamar el is szalad, hogy nem sokára meg is érkezik Wakame úr.
- Üdvözöllek Koizumo a házamban. Sajnálom, hogy a kórházból olyan gyorsan el kellet jönnöm, de egy nagyon fontos megbeszélésre kellett elutaznom, azért töltöttem az előző estét házon kívül. Igazából annyi megbeszélni valónk van, hogy nem is tudom hol kezdjem. Szeretnék veled beszélni édesapádról és az én kapcsolatomról. Igazság szerint minden amim ma van, azt nagy részben köszönhetem az ő találékonyságának. Erről majd később mesélek. Mond csak jól érzed magad itt nálam? Tudod maradhatsz nyugodtan, amíg szeretnél.
Az öreg nagyon kedvesnek tűnt, de látszik, valamivel küszködik és az valószínűleg nem szívroham vagy agyérgörcs volt. Valami a lelkét nyomja és ezt tökéletesen jól látod. Talán csak egy kis lökés kell neki, hogy elkezdjen végre beszélni. Itt az idő, hogy feltedd a tökéletes kérdést. Az információknak már a birtokába jutottál tegnap este, igazából csak megerősítésre vártál és, hogy megismerd az egész történetet, így végre össze állna a kép a múltaddal kapcsolatban.
- Tudod éppen ezért, hoztam valakit magammal, hogy segítsen elmondani neked a helyzeted. - Meg se kell kérdezned, mi van itt?
- Bemutatom neked Nara Shikakut!

// Fordulóponthoz érkeztünk a kalandban, a következő postod megírása előtt beszéljünk egy kicsit! Wink

//

**Kenta Koizumo** Kedd Okt. 10 2017, 23:45

Koizumo már keresett egy ideje, lassan kezdett aggódni is. Nem szeretett dolgokon stresszelni, de ezen hozzáállását eddig erősítette, hogy nagyjából semmi olyan nem történt vele, ami végleg kihathatott az életére. Magányos vándor volt, első idegtépő élménye az volt, amikor érkezése után először végig korzózott a falu főutcáján, oldalán a két konohai őrrel. Az érzés akkor idegen volt, most viszont már ismerősként köszöntötte. ~ Ilyen tehát izgulni... ~ ízlelgette, majd az íróasztalhoz lépett, és fiókjaiban kezdett turkálni. Ezúttal is ügyelt arra, hogy mindent úgy tegyen vissza, ahogy volt. Hála égnek talált egy darab drótot. Elképesztően megkönnyebbült, amikor gyűrűsujja megakadt a fém szálban. Kivette a kis darabkát, és az ablakhoz lépett vele, hurkot kötött a kilincsre, kinyitotta rögtönzött kijáratát, és kilépett, eszköze szabad végét markolva. Egy párkányra érkezett, egészséges lábán egyensúlyozva majdnem leesett, de ninja reflexei és némi talpába vezetett chakra megmentette ettől. Miután megvetette egy szem lábát, behúzta maga után az ablak szárnyait, a helyére fordította a kilincset, a Nawanuke no Jutsuval kioldozta a laza csomót, és kihúzta a drótot, ezzel eltüntetve minden vélt nyomát. A zsineget a csuklójára kötötte, és elindult lefelé. Érdekes vállalkozás volt, gyíkként, vagy pókként - ahogy tetszik - araszolt a gravitációval egy irányban, egész testtel a falnak tapadva. Nagyon nagy felületen koncentrált chakrát, hogy ne essen le, ezt korábban nem gyakorolta, így egy kicsit nehezebb dolga volt, pláne hogy egy minimális sérülés is végzetes lehetett a lábának. Az olvasó képzeletére bízom, hogyan vitte végig a manővert, most kanyarodjunk inkább hősünk történetének egy izgalmasabb fejezetéhez.
Tudvalevő, hogy ezekben a háborús időkben a család mint fogalom igencsak megerősödött. A bonyolult szövetségi rendszerek, és politikai viták hálójában a kisemberek figyelmének fókuszába saját személyes környezetük került. Egy hely, ahova tartozhatnak. Koizumo ezt nem igazán tapasztalta. Átlagos civil szülei voltak, messze a harcoktól nevelkedett, és pont ez az átlagosság késztette arra, hogy ninja legyen, de családja még mindig nem volt. Nem igazán tudta még, milyen az, ha egy nő kelti, és reggelivel kínálja, amit a fiú azonnal el is fogadott. Mozgalmas éjszakája volt, kicsit keveset is aludt, de ez nem zavarta, ugyanakkor ezektől csak még jobban esett a reggeli. Evés közben felcsigázva várta vendéglátója érkezését, ami váratlanul hamar el is jött.

Az öreg kicsit zavartnak tűnt, mintha valami belülről feszítené a mellkasát, éppen ilyen volt még a kórházban is. Mindezek ellenére udvariasan viselkedett, kérdésére Koizumo is alázatosan, tiszteletteljesen válaszolt.

- Elnézést kérek, hogy így önre törtem, bizonyára nem számított rá, hogy ilyen hamar felépülök. - a felépülés természetesen nagyon messze volt az igazságtól, ezt ő is tudta, de mindig erősnek akart tűnni annak ellenére is, hogy csapattársai előtt éppen emiatt sült fel olyan sokszor. Az a szaltós bakija örökre ott marad a legbosszantóbb emlékeiben, amiket akármilyen erősen is akar, nem tud elfelejteni. - A háza nagyon kényelmes, köszönöm, hogy itt lehetek. - miközben ezeket mondta, egyre csak azon járt az esze, amit Wakame az imént apjával kapcsolatban elejtett. Tudta, hogy egy jól megfogalmazott kérdéssel talán felszabadíthatná azt a titkot, amit vendéglátója jól láthatóan rejteget, de ötlete sem volt, mit kérdezzen, így az első dolgot mondta, ami az eszébe jutott. - Amit az apámról mondott... Kenta Kodomot egyszerű embernek ismertem, de úgy tűnik, ez nem igaz. Wakame-sama, kérem mondjon el mindent, amit tudnom kell róla, ha másért nem, talán az emlékének tiszteletére. - nem tudott tökéletesen uralkodni magán, hangja kissé unszolónak tűnt, talán mintha erőltetné beszélgetőpartnerét, hogy egy számára igen kényes témáról beszélgessen. A férfi válasza azonban meglepő volt. Egy fekete hajú és hegyes, fekete szakállú, szigorú tekintetű alakot mutatott be: Nara Shikakut. Koizumo amint meghallotta a nevet, elkezdte pörgetni agytekervényeit. A Nara név ismerős volt neki. Hát persze, a papíron a címzett, Nara Shikame. Shikame...Shikaku...Wakame, az egész kezdett összeállni, de az ötlet olyan vad volt, hogy Koizumo majdnem azonnal elvetette. Arra gondolt, talán Shikame maga Wakame, és rokoni kapcsolatban áll ezzel a Shikakuval, de hogy jön képbe az apja?

A Nara szigorúnak tűnt, és egyenesnek. Koizumo egy udvarias bemutatkozással kezdett, majd várta, hogy a férfi nyisson, ez így volt illendő, kérdését különben is feltette korábban.

Uchiha Itachi Hétf. Okt. 23 2017, 12:56

Csak ültél és figyelted a két családfőt. Wakame úr a maga módján nemesi kisugárzását és Nara Shikaku takintélyt parancsoló személyét. Shikaku is illendően bemutatkozott, ahogy azt az etika megkívánja, majd megkért, hogy szólítsd egyszerűen csak Shikakunak. Úgy látszik az alapokon túl ő nem szeret túlzásokba esni, valószínűleg egyszerűen csak nem az a fajta ember. Időközben átmentetek a dolgozószobába, igen abba a szobába amit pár órával ezelőtt látogattál meg. Miután Wakame úr becsukta mögöttetek az ajtót hellyel kínált titeket.
- Rendben, akkor kezdeném is az elején Kenta Koizumo. Te egy Nara vagy, minden amit eddig hittél magadról, az nem igaz. A te ereidben Nara vér csörgedezik. Gondolkodtam rajta sokat, hogy miként tálaljuk neked ezt, de azt hiszem így a legegyszerűbb. - Szólalt meg Shikaku hideg kimért hangon.
Hagytak neked egy kis időt, aztán Wakame vette át a szót.
- Tudod az apádat Nara Shikamenak hívták és Shikaku klánjának egy tagja volt, aki a harmadik ninja háború után disszidált és elhagyta a tűz országát. Anyáddal csak később ismerkedett meg, miután visszatért a faluba, azonban valamilyen oknál fogva úgy akarta, hogy téged ne vegyenek a klán godnozásába és inkább új név és új személyazonosság alatt munkába állt a tűz országában, elfeledve a háborút, a veszteséget és annak minden gyötrelmét. Ezekben az időkben ismertük meg egymást egy kisebb faluban közel a Sunagakurei határhoz.
Azonban itt most hirtelen befejezte a történetet és várt.
- Nézd Koizumo, nyugodtan kérdezz, azt godnolom, hogy ez így egyszerre sok információ és ha esetleg nem szeretnél most beszélni róla akkor, talán hagyjuk az egészet egy másik napra, Shikamaru csupán csak azért van itt, mert szeretne neked mondani valamit. - És itt vette át a szót Nara klán vezetője.
- Koizumo, tudom, hogy sok mindenen mentél keresztül mostanában, a háborús megpróbáltatásoktól kezdve a sérülésedig, én csupán csak azért vagyok itt, mert szeretném felajánlani neked, hogy a klánunk szívesen lát téged bármikor, ha esetleg válaszokat szeretnél kapni édesapádról, vagy a döntései okáról, nyugodtan kérdezz akár most, akár egy más időpontban, ha az neked megfelelő.
Érezhető volt, hogy valamit nem mondanak el. Most viszont veled talán forgott a világ... Hazugság? Minden, amit eddig hittél? Shikame akinek a nevét azon a papírfecnin láttad ezek szerint az apád lenne? Több a kérdés mint a válasz, te hogyan dolgozod ezt fel és milyen érzéseket vált ki benned?

Ajánlott tartalom

Wakame Shinozuka háza

Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza

Re: Wakame Shinozuka háza