Sunagakure védősáncai

Magas védelmi sáncok a falu körül. Többszintes védelmi rendszerrel rendelkeznek, amiken folyamatos őrszolgálat található. Frontális támadással áttörni szinte lehetetlen.

Az utcák elég forgalmasak voltak így, hogy hamarabb odaérjek inkább a házak tetején közlekedtem. Reméltem, hogy időben ott leszek és nem kell majd rám várniuk. Útközben az utakat néztem ahogy az a sok ember ott sürgölődik. Nem tudom, hogy miért, de mindig szerettem az utcán mászkáló embereket figyelni. Viszont most nemigazán volt erre időm. Sosem szerettem késni, de egy ilyen fontos esemény alkalmából meg pláne nem. Bár nem tudom a részleteket, hogy mit kéne Konohába csinálnunk, de remélem, hogy izgalmas lesz. Hosszú út után végül odaértem a falu védősáncaihoz. Egyik társamat sem láttam. Úgy néz ki, hogy elsőnek értem ide. Az is megfordult a fejembe, hogy annyit késtem, hogy itt hagytak, de ezt hamar el is felejtettem hiszen nagyon igyekeztem és kizárt, hogy itt hagytak volna. Gyorsan kerestem valami árnyékos helyet és leültem oda. A nap erősen tűzött így muszáj valami menedéket keresni. Ez az egyetlen baj ebben az országban, hogy ilyen meleg van mindig. Kíváncsi vagyok, hogy konohába milyen lesz az idő. Bár még soha nem jártam ott, de a bátyám igen és ő mesélte, hogy ott minden tele van zöld növényekkel és nincs ekkor forróság mint itt. Már nagyon várom, hogy láthassam.

Kamihira rezzenéstelen arccal hallgatta végig Saito beszédét. " Nem meglepő, hogy a jelenlévőknek közel azonos céljaik vannak. Azonban Saito elég érdekes figura. A családja múltja igen sajnálatos, de mindezek ellenére Shinobinak állt. Az elszántságát tükrözi a fiatal kora ellenére elért rangjai is. " mereng magában Bakin mellett állva és közben szemét Saitora szegezi, aki karját a helyére illeszti és elmondja, hogy küldetése van a számunkra. Miután elmondta, hogy hol találkozunk és, mit vigyünk magunkkal eltűnt a szemünk elől. Pár pillanatig Akki mozdulatlanul áll és belső remegés lesz úrrá rajta. Arra lesz figyelmes, hogy Bakkin elindul, hogy eleget tegyen a Senseijünk parancsának. Utána fordul és egy darabig nézni a távolodó srácot. " Van aki nem tétlenkedik. Jobb lesz ha én is hasonló képen cselekszem és hamar össze szedem amire szükségem van." jegyzi meg magában majd Tsuki-ra vissza pillant és egy fejbiccentéssel köszön el tőle. Ezután hátat fordít és ő is elindul.
" Egy küldetés. Izgalmasan hangzik, de úgy érzem valami nincs rendben. Lehet azért mert nem vagyunk össze szokva és nem tudom kire milyen szinten lehet támaszkodni? Vagy azért, mert én lennék a legtapasztalatlanabb? " Mereng magában ahogy az utcán halad sietősebb léptekkel. Haza érve belép az ajtón. Megdöbbenésére senkit nem lát bent mintha elmentek volna itthonról. Egy pillanatnyi értetlenség után felmegy a szobájába és magához veszi a dolgait. " Ha nincsenek lent egy papírt kell írnom, hogy tudják merre vagyok. Nem lenne jó ha elkezdenének keresni és miután másától tudják meg, merre vagyok a haza érésem után megmossák a fejem. Azonban nem sok időm van ezért csak a lényeget írom le. " Jegyzi meg magában és egy papír darabra leírja, hogy ' Küldetésre mentem! ' mondatott. Amint összecsomagolta felszerelését elindul le a lépcsőn. Tekintetével szüleit keresi, de nem látja őket sehol. A papír darabot az asztalra helyezi és kiviharzik az ajtón. " Remélem nem lesznek nagyon mérgesek! " gondolja és elindul oda ahova Saito mondta.
Az utcák egy részén sok ember gyalogolt ezért úgy döntött, hogy a háztetőkön és a magasabb emelvényeken folytatja útját, így nem vesztve sok időt. A nap igen kellemetlenül perzselte az arcát és a hirtelen jött szél is igen szárítóan kúszik az arcába. Mielőtt megérkezett volna leugrott a földre és ott folytatja az útját. Mikor eléri a Sáncot körbenézz és társait keresi. Megpillant egy sapkás srácot, ahogy egy árnyékos területre és és letelepszik a hűvösebb helyre. Kamihira lassú léptekkel közeledik felé és ahogy közelebb ér minden kétely elszáll belőle. " Igen, ő Bakin. Semmi kétség nincs efelől." tisztázza magában egy sóhajtás közepette. Amint mellé ér egyik kezét felemeli, hogy üdvözölje.
- Helló! Elég gyors voltál. A közelben laksz? - teszi fel kérdését miközben ő is az árnyékos részbe húzódik.

Hm érdekes figurák. meg vonom a vállam. Tudomásul veszem amit Saito mondott. küldetés és a kage az én vágyaim oldalán állt ez utal.
Igaz végre valaki az én oldalamon áll.
Csak bólintok és nyugodtan elsétálok. Hazáig meg sem állok. Folyamatosan gépiesen egyik lábam emelem másik után.
- Meg jöttem.
Kiabáltam hangosan miközben arcomról lehúztam a maszkot. De senki nem volt itthon. Tényleg ilyenkor dolgoznak. Jut eszembe. Gyorsan írok pár sort egy papira. Majd az asztalra teszem. Össze szedem a felszerelésem. A tantot jobb combomra rögzítem. Táskámba pedig pár ruhát és élelmet meg persze vizet pakolok. Majd vissza húzom a maszkot és elindulok a védő sáncok felé. Oda érve úgy gondolom nem a szokványos módon közelítem meg a találkozó pontot. Nos igen a társaim mért is néznének fel. A táskával a hátamon állok a függőleges falon igaz a tűző napon. De az öltözékem részben megvéd a nap sugaraitól. A színe miatt a szabása pedig nem engedi, hogy testem felhevüljön.
A falon állok a hajam pedig engedelmeskedik a gravitációnak. De a testem többi része ellent mond annak.
Nem mozdulok csak figyelem a többieket vagy is a két genintársam.

Csak álltam fent és figyeltem a többieket. Semmi mozgás baráti beszélgetés. jobb is, hogy kimaradok belőle. Valahogy nincs most ilyen kedvem. Csak úgy oda sétáljak és hallgassam a kérdéseket. Csak csendben figyeltem szemeim villantak csak a napfényben.
Lehajoltam, hogy egy apró fényes fémszilánkot mélyesszek a sáncfalba. Meg jelölve, hogy itt jártam és ez egy remek meg figyelőhely.
Pont amikor hangos kiabálás kapálózás és nagy zuhanás. Felkapom a fejem és Saito nevezetű egyén száguld el mellettem.
Vicces ahogy meg próbál repülni. Majd nagy puffanás porfelhővel csapódik a földbe.
Nagyot sóhajtok itt az ideje, hogy csatlakozzak. Mint a nagy tapasztalt kunoichik úgy indultam meg lefelé a sáncon futva teljes sebességgel amit csak a lábam bírt. Mögöttem persze a falra tapadt homok leperget és felkavarodva hullt alá esőként. Egy pici lassítás majd sima egyszerű mozdulat és egyenesen Saito mellett ér földet. Csak nem ordítva nem becsapódva. Simán féltérden mint a nagy kunoichik.
Felállok felemás szemeimmel felnézek. A zöld és a kék szempár most is ugyan olyan semleges érzelem mentes. Bár mikor felnéz Saitora mintha lenne benne valami a szempárban felvillan valami tűz amit ha sokáig nézel felemészti tested és lelked. De ez csak a pillanat tört része volt.
- Te meg madárnak képzeled magad? Mert attól elég messze vagy. Majdnem lesodortál a falról.
Nem haraggal szolok, csak simán semlegesen a puszta tényt közöltem. Majd felmutatok egyenesen a fényben csillogó fényes fém darabkára. Amit a homok úgy is elfog fedni vagy kivájni a helyéről pár nap múlva.
Felemelem kezem és intek a többieknek.
- Hello.
Semmi több csak a minimális amit az illem megkíván. Majd elveszem az ételt majd felnézek.
- Cseles... de túl kevés hozzá.
biztos értik a többiek ha nem az meg nem érdekel. Félre vonulok jó messze és megeszem amit kaptam. Ügyelve, hogy senki ne lása meg az arcom. Ami természetesen sikerült is.

Kamihira az a védősánc fala által nyújtott árnyékban várja Bakin válaszát amikor egy igen furcsa hangra lesz figyelmes maga fölött. Tekintetét a hang irányába fordítja és próbálja felfedezni a hang forrását. " Az ott mi lehet? " jegyzi meg magában mikor sikerül megpillantania valamit az égen ami egyre gyorsabban közeledik a földhöz. A nap nem állt oldalára ezért hunyorítva kell néznie, hogy lásson valamit. Ahogy egyre lejjebb ér kirajzolódik a körvonala. A fiú meglepődötten nyitja tágabbra szemeit. " Csak nem...? " jegyzi meg magában mikor felismeri a zuhanó test kilétét. A végtagja széttárva a levegőben. " Hát őt meg mi lelte? Lehet megkattant? " folytatja elmélkedését magában mikor teljes bizonyossággal felismeri a zuhanó alak kilétét. Saito már kezében fogja kardját és egy jutsut aktivál, hogy csökkentse az esést. Amikor már pár méternyire lehet a földtől szitkozódó szavakat hagy el az ajka, de jobban a bizonytalanság az ami kilelhető belőle, majd egy nagy puffanást követően csend telepedik a környékre. Kamihira a meglepődöttségtől pár nagyobbat pislog és némi aggodalom is kirajzolódik az arcán. Egy nagyobb porfelhő száll fel onnan ahova imént Saito a földre érkezett. Hirtelen neszekre figyel fel, melyekben felismeri a vezetőjük hangját aki nyugtatgatja őket, hogy nincs semmi baja. Közben felpattan mintha mi sem történt volna és nagy mosollyal az arcán indul el az árnyékban hűsölőkhöz. Kamihira ismételten meglepődik mikor Saito mellé Tsuki is megérkezik, ő azonban sokkal precízebb megoldással ér földet. A két különböző színű hideg szemeivel Saitora pillant és hasonló hangnemben közli nézőpontját, ami helytállónak is bizonyul. Kezét a magasban emeli és egy érzelem mentem köszönést intéz el Akkiék felé. Kamihira hasonlóképpen reagálva a többszörös meglepődöttség hatása alatt viszonozza.
- Yo! - több szó nem csúszik ki a száján, ezért nem is erőlködik. Saito közben pár pálcika ételt vesz elő és átnyújtja nekünk büszke mosollyal az arcán. Kamihira miközben elveszi kissé hamis mosollyal szólal meg.
- Köszönöm! Igazán nem kellett volna. - hangja kissé rekedtes.
- És milyen érzés volt a repülés helyett zuhanni? És miért is nem volt alkalmad kipróbálni ezt a dolgot míg genin voltál? - érdeklődik illedelmesen és hangja is kezd visszatérni a megszokotthoz, lassacskán távozik belőle a döbbentség. Miután feltette a kérdést, várja a választ és közben figyel a többiek reakciójára is.

A védősánc kellemes árnyékában pihenek mikor Kamihira megjelenik. Úgy néz ki mégis előbb értem ide, de ez nem gond. Köszönésképpen intettem neki. Mikor közelebb ért feltett egy kérdést.
--Hát viszonylag közel lakok, de siettem is, hogy időben ideérjek. Nagyon utálok késni és azokat is utálom akik késnek. Ha van egy megbeszélt időpont akkor illik időben ott lenni.- Mondtam neki közben valami fura dologra lettem figyelmes. Valaki a sánc tetejéről ugrott le. Kapálózva és kiabálva esett lefele. Mikor közelebb ért észrevettem, hogy Saito az. Nem értettem, hogy mire jó ez, de figyeltem, hogy mi is fog kisülni a dologból. Végül előkapta a kardját és aktivált egy jutsut ami lelassította az esését, de már késő volt mert egyszerűen a földbe csapódott. Hirtelen elkezdtem nevetni. hihetetlen, hogy ez az őrült lesz a senseiünk. Odasétálok a kráterhez amit a becsapódástól keletkezett.
-Gát az időzítésen van még mit csiszolni.- Mondtam viccesen. Nemsokára Tsuki is megjelent. Ő is a magasból jött le, de ő lényegesen ügyesebben.
-Szia- Intettem neki. Miután Saito felvakarta magát a földről megkínált minket dangoval. Ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani.
-Kösz- Mondtam és elvettem tőle az én adagomat. Rögtön nekifogtam. Szépen lassan ízlelgetve ettem meg az adagomat.
-Most, hogy így együtt van a csapat megtudhatnánk, hogy mi lesz a küldetés?- Kérdeztem miközben tovább majszolgattam a dangót.

Nem szolok semmit. Csak hümmögök egy kicsit. Igazából talán kicsit meg is érdemlem, hogy nekem kel cipekedni elsőnek. Inkább utcai stílusban szóltam Saitohoz mint tanítvány mesterhez szokót. De ez van ezt kel szeretni. Az időt meg végkép nem akarom pazarolni. Hiszen ez a különc férfi és még a Kazekage is tudtán kívül az én álmom pártolta. Lehet, hogy mégis csak jó helyem lesz ebben a csapatban. Ezzel a mesterrel.
Hátamra vettem vagy is próbáltam venni a táskát. De ahogy a súly a hátamra került előrébb léptem egy kicsit és térdeim picit meg rogytak.
De úrrá lettem a kis testi gyengeségen. De közben Bakinra néztem, hogy eszébe se jusson hozzám lépni és segíteni.
- Ha lett volna már mindenki fel tette volna szerintem. Az út meg biztosan hosszú és a sivatag pedig kegyetlen. El veszi azt amit akar.
Mi már csak tudjuk ugye Bakin?
Szóltam halkan és tettem néhány lépést előre majd hátra néztem. Ugyan nem mutattam ki. Igyekeztem, hogy ne látszódjon. De hihetetlenül izgatót voltam. Végre el mehetek máshová. Ahol zöld mezők vannak fák tele minden növénnyel és élettel. Nem úgy mint itt. Jó a sivatagnak is meg van a maga szépsége. De a forróság szinte mindent felemészt.

Kamihira érdeklődéssel hallgatja Bakin válaszát majd meglepődik a többiek reagálásán, de megpróbálja nem kimutatni. " Ahogy látom senkit nem lepett meg túlságosan az iménti jelenet. Mindenki mókásan fogja fel. Úgy nézem nem nagyon fogok tudni beilleszkedni. " jegyzi meg magában miközben az imént kapott Dangót lassan elkezdi majszolni. Mikor kissé habókos mesterük válaszol Tsuki kérdésére Kamihirához fordul és belekezd a részletes válaszba. " Eléggé vicces figura, mintha mindent egy poénnak vagy annak részeként fogna fel. Remélem ő nem fog rá hasonlítani! Az sem volna jó. " elmélkedik Saitó válasza közben. A junin egy nagy sóhajtással fejezi be a neki szánt választ és Kamihira az arcán látni vélt egy baljós gondolat jeleit, ettől kissé megrettenve távolabb húzódik. Mozdulata azt sugallja, ' Nem akarom hallani!' , ezután Bakin kérdésére hangos kiáltás közepette, nagyobb élvezettel válaszol. " Elég könnyű és izgalom mentes küldetésnek hangzik. De biztos van ennél rosszabb is szóval örülhetek, hogy ezt kaptuk a sensejünktől. Habár kicsit furcsállom, hogy nem a Konohaiak jönnek el a küldetés tárgyáért. " jegyzi meg magában majd a Dangójára pillant. Ekkor észre veszi, hogy Tsuki messzebbről ballag feléjük. Kissé meglepően hat rá, hogy nem vette észre amint elhúzódott tőlük. " Úgy sejtem, hogy nem szeretné, ha valaki is meglátná az arcát. " tisztázz magában amint jobban szemügyre veszi a közeledő lányt akinek már nincs a kezében a Saitótól kapott finomság. Mikor Saitó újra megszólal Kamihira testét az izgatottság tölti el. " Végre elindulunk egy küldetésre melynek köszönhetően az eddig ismeretlen környezet fog a szemem elé tárulni. Mindent jól fogok csinálni, de remélem azért nem lesz semmi komplikáció." Jegyzi meg magában közben a többiekre pillant. Mikor látja, hogy még senki nem válaszolt az imént feltett kérdésre, elszánja magát.
- Részemről nincs kérdés. Az első váltást vállalom én, ha csak nincs senkinek ellenére. - feleli kissé izgatott hangon, azonban a tiszteletet megadva a társainak.

Egy genin sétált komótosan a poros utcán a sáncok felé. Barna haját néha fel-felborzolta a szél, szemét néha becsukta, ha egy nagyobb porfelhő kavarodott fel mellette. Vállán egy nagyobb táska volt, benne egy egész hétre való élelem és a felszerelése, mindezek elengedhetetlenek voltak a hosszabb úthoz. Igen, küldetésre készült, mégpedig egy hosszú küldetésre, Konohába. Igazából Naokinak sok minden nem volt tiszta ezzel a küldetéssel kapcsolatban, annak ellenére, hogy minden információt megkapott a kazekagétól. Először is, hogy mi a C szintű egy dango szállításon, másrészt, hogy Saito hogy a francba lehet egy csapat vezetője, harmadrészt, hogy miért volt olyan sürgős, hogy kiszedjék az előző csapatából egy küldetés kellős közepén? Ez utóbbi pont volt, ami úgymond kissé felvillanyozta, hiszen gondolkodnivalót adott neki, Naoki meg köztudottan szeretett gondolkodni. Ezért is bandukolt lehajtott fejjel, a külvilágról szinte tudomást sem véve - ezen törte a fejét. Végül egyetlen egy dolgot tudott elképzelni: arra számít a kazekage, hogy valami történik majd az úton, és úgy érezte szükséges lehet még egy ember a csapatba. Eleve Saitonak is ez volt az első csapata, így nem rendelkezett túl sok tapasztalattal, kellett valaki, akivel össze tud dolgozni, ha támadás éri őket. És hát, Naokival azért volt már közös múltjuk...
Mire ezt kifilózta a genin, már meg is érkezett a sáncokhoz. A kazekage nem tévedett, már az egész csapat ott volt és éppen ebédeltek. Ez azt jelentette, hogy van még egy kis idejük indulásig, így Naoki nem fárasztotta magát azzal, hogy odamenjen hozzájuk, leheveredett tőlük egy 20 méterre az árnyékba, táskáját maga mellé tette és a falnak dőlve figyelni kezdte őket. Saito-n nem sok megfigyelni való volt, őt már ismerte, de a másik 3 tagot még nem. Ő pedig szerette ismerni csapattársait, így érdeklődve figyelte minden mozdulatukat. Sajnos azt nem értette, hogy miről beszélnek, mivel ahhoz messze volt, de azért hangfoszlányok elértek hozzá. És a hangszínből is elég sok mindent meg lehet állapítani, ezt tudta Naoki is.
2 fiú, egy lány. Szokásos felállás, semmi extra. Viszont ami, vagyis inkább aki felhívta magára a figyelmét az a fehér hajú lány volt. Persze ez nem is volt meglepő, nem sűrűn lát errefele ilyen kinézetű lányt az ember. Így első ránézésre más országbelinek tippelte, még az is megfordult Naoki fejében, hogy csak ideiglenesen van itt a Szél országában. Mindenesetre érdekesnek találta, végre valami újdonság. A lány után a fekete hajó fiút vette szemügyre. Éppen beszélt, és ez segített valamennyire behatárolni a jellemét. Nem tudta mit mondott, de érződött belőle az izgatottság. Ettől függetlenül nem nézett ki annak a minden lébe kanál jellemnek. Naoki szemében így elsőre ő volt a tökéletes átlagosság. Ez pedig nála nem volt rossz pont, túl sok szélsőséggel találkozott már az eddigi csapataiban. Következett a másodig srác. Így messziről, Naoki egyből rávágta, hogy ő a csapat nagyarca. Minden csapatba van ilyen, aki viszi a prímet, aki a legtöbbet beszél, akinek mindenhez van valami hozzáfűznivalója. Az első csapatában Saito volt ilyen és erre visszagondolva el is mosolyodott egy kicsit. Hát igen, a régi szép idők... Az ilyen ember is kell a csapatba, hiszen nélküle nincs élet. Sokszor ez a személy viszi előre a csapatot, általában belőle lesz a vezető. Tehát így messziről, félinformációkból már felépített magának egy elméletet, hogy kikkel lesz együtt, persze nagyon élvezte mindig, mikor rájött, hogy mennyire mások az emberek közelről, mint messziről. De most még nem hódolhatott eme szórakozásnak, egyelőre az árnyékban hűsölt. Kíváncsi volt vajon Saito észreveszi-e, hogy itt van, illetve kapott-e egyáltalán tájékoztatást, hogy ő is csatlakozni fog hozzájuk. Így hát kivárásra helyezkedett, várta, hogy történjen valami és természetesen figyelt.

Végre együtt volt a csapat és már a küldetés részleteit is tudjuk. Bár nem rossz küldetés, de én mégis valami másra számítottam. Persze tudom, hogy mi még csak geninek vagyunk akikre nem bíznak semmi komolyabb küldetést, de azért néhány dango miatt kell elutazni Konohába. Kicsit nevetségesen hangzik. Ebből már értettem,hogy nem lesz semmi veszélyes. Hisz kik azok az őrültek akik megpróbálnak ellopni néhány dangót egy csapat ninjától. Az első aki vitte a táskát az Tsuki volt. Igazából még örülök is, hogy ilyen béna küldetést kaptunk. Legalább eljuthatunk konohába és végre egy teljesen más világot fedezhetünk fel. Már nagyon izgatott voltam az első küldetés miatt és ez jól látszott rajtam. Kiváncsi voltam, hogy mik várnak ránk majd a falakon kívül. Végre indulásra készen álltunk és én már alig bírtam magammal. Meghallottam amit Tsuki mondott és én csak elmosolyodtam rajta. Igen mi tudjuk, hogy milyen kegyetlen a sivatag. Bár most van velünk egy jonin is szóval csak nem fogunk eltévedni.

//Bocs, hogy ennyire kevés lett meg várni kellet rám, de nem nagyon van időm és most is sietve dobtam össze//

Nagyot sóhajtok. Saito csak az időt húzza köztem és az egyik álmom a vágyam hoz vezető utat odázza el. Régi bajtárs na és? Majd beszélnek később vagy tápászkodjon fel a földről és induljon meg. Vagy tán segítsek neki két hatalmas tockossal?
Meg vonom a vállam igazitok egyet a táskán majd Saito mögé sétálok és meg bököm az oldalát.
- Hé most piknikezünk vagy küldetésre megyünk? Mert az ilyen piknik dolgokat én nem kedvelem.
Nézek a szemeibe egyenesen ha felém fordul. A kék és a zöld szem talán zavarba ejtő a mássága miatt. Meg talán azért is mert mintha egy halott ember szemei lenének. Kiből már eltávozott a lélek. Csak az üres porhüvely maradt mi tán egy gonosz szelemnek ad szállást.
A másiknak akivel Saito beszél talán különc vagyok. Vagy valami mutáns elfuserált embere hasonlító valami. A fehér örömmel és hajammal. Az arcom nem láthatja hisz azt gondosan elrejtem mindenki elöl. A szemeimet se pillanthatja meg, hisz nem tartom érdemesnek arra, hogy szemeibe nézek. Sőt nem is emelem rá a tekintetem. Csak akkor láthatja a szemeim mikor nagyot sóhajtok és meg fordulok. Már ha épp engem figyel és nem Saitot. Sóhaj után ami lemondó és sajnálkozó elsétálok.
- Cöhh ide rendel mindenkit és aztán még rákel várni. Ezt a ( hulladék szinonima szava )-séget.
A mondatott magamnak mormolom miközben vissza sétálok a többiekhez és hátamról ledobom a táskát. Legalább lenne valami amivel elehetne ütni az időt.

Naoki mosolyogva fogadta Saito üdvözlését, miközben szép lassan felkászálódott ültéből. Jól végigmérte most így közelről és meg kellett állapítania... hogy semmit sem változott. De mi is történhetett volna vele pár hónap alatt... Bár, kicsit talán erősebbnek tűnt.
A fiú elmosolyodott, mikor hirtelen kétségbeesett kifejezést látott feltűnni Saito arcán, miközben óvatosan körbekémlelt.
- Nyugi, nincs a közelben... Beosztottak hozzá két szerencsétlen genint, velük van most elfoglalva. - közölte, miközben töprengő arcot vágott. - Egészen nagy összegbe mernék fogadni, hogy mostanra már nem élnek.
Ez utóbbi mondatot már inkább csak maga elé mormogta, de azért Saitohoz is elérhetett. Egy pillanatig csendben tisztelettel adózott az elhunytak emlékének, és csak ez után válaszolt Saito kérdésére.
- Azt hittem tájékoztatott a kazekage... Én is veletek megyek Konohába. Ne kérdezd miért, én sem tudom, de ez a parancs.
Naoki megvonta a vállát, mint akit nem nagyon érdekel a dolog, pedig azért volt elképzelése az okokra. De várta, hátha Saito is előjön egy ötlettel ezzel kapcsolatban.

Mikor meghallotta a harcukra vonatkozó kérdést, elvigyorodott. - Nagyon szívesen lezavarnám most is akár, de szerintem nem nézne túl jól, ha már az első napon lejáratnád magad a friss csapatod előtt azzal, hogy jounin létedre egy genintől kikapsz. Ahogy elnézem egyébként sem tartanak téged túl nagyra. - fűzte hozzá, miközben a morcos képet vágó, közeledő fehér hajú lány felé pillantott.
Ha Saito figyel, akkor észreveheti a vidám kis szikrákat Naoki szemében, ahogy kimondta ezeket a szavakat, és ez esetben nem veszi komolyan. Mert tényleg szívesen harcolna ő, de tudja, hogy most kevés esélye lenne. Hiszen Saito egy edzés végén jár, és elsajátított egy stílust. Míg nála folyamatban van a dolog, azaz nem tudna semmi komollyal előállni.

- Húha, rosszabb a helyzet, mint gondoltam...
Naoki alig tudta visszafogni a nevetését, ahogy a távolodó Tsuki-t figyelte. Egyszerűen lenyűgözte, ahogy csak úgy idesétált és kiosztotta a senseijét. Bár lehet, hogy mindez Undertaker hatása volt, vele az ilyen elképzelhetetlen lett volna. Talán túl nagy volt a kontraszt...
- Viszont igencsak érdekes... - Naoki hangosan gondolkodott, miközben még mindig Tsukit figyelte. - Egy jégvirág a sivatagban.
A genin felkapta a táskáját, majd felzárkózott Saito mellé, egyértelművé téve, hogy készen áll az indulásra.
*Ez az út izgalmasabb lesz, mint gondoltam...*

A srác rezzenéstelen arccal hallgatja Saitót amint Tsuki-nak vázolja a küldetés mögött rejlő veszélyeket. " Igaz ami igaz, erre én sem gondoltam. Eléggé rossz érzés kerített hatalmába ezen dolog figyelmem kívül hagyása miatt, de kicsit mulasztja ezt, ahogy a senseijünk édesdeden leteremti Tsukit. Az is igaz, hogy ez nem szép, de most ez jól esik. " jegyzi meg magában miközben testében kavarognak az érzések amiket megpróbál elrejteni. Saitó amint végzett az okítással nagyot sóhajt majd pár lépést tesz meg, majd megáll és tekintetével körbenézz majd miután szemei megakadtak egy ponton hangosan köszön valakinek a távolba. Kamihira arcára a meglepettség jelei jelennek meg, de a hirtelen, egy pillanatig tartó izom rángás is felfedezhető rajta. " Mi a fene? " hirtelen csak ez fut végig elméjén és mire feleszmél már Saito közel ér ahhoz a személyhez akinek az imént köszönt. Tekintetét rájuk szegezi és felméri a Saitoval beszélgető srácot, remélve megtud valami érdemlegeset. " Alacsonyabb Saitotól és úgy néz ki rég óta ismerik egymást. Az öltözködése viszont hasonlít Bakinra, azonban nem annyira figyelem központú. " jegyzi meg magában ahogy megpillantja a srác világosbarna, hosszabbra engedett haját, a fekete pólóját és az egyszínű térd aljig érő sárga nadrágját. A szemeivel egy pillanatra Bakinra néz, de csak a szeme sarkából majd visszaszegezi a beszélgető párosra akik felé Tsuki közeledik. " Egyre érdekesebb. Ahogy látom Tsuki elég türelmetlen személyiség. Kár, hogy nem hallom mit beszélnek, de lehet jobban is járok. Kicsit frusztrál, hogy nem tudom, a társaim honnan ismerik a mesterünket. Jobb ha nem halogatom a kérdést, mert csak jobban fog motoszkálni bennem a kíváncsiság." Jegyzi meg magában majd Bakkinhoz intéz egy rövid kérdést, közben szemeivel továbbra is a Tsukival immár kiegészülő csoportot figyeli.
- Válaszolnál nekem egy kérdésemre? Honnan ismeritek egymást Saito - senseijel? Nagyon örülnék ha elmondanád, de ha nem akarod megértem. - hangja baráti, közvetett. Rossz szokássá vált nála a túlzott illem, hiába próbált tőle megszabadulni, nem sikerült. Ez már a személyisége részévé vált.
Tsuki Saito mögé érkezik és közben nem szól és nem is néz rá arra a srácra akivel a senseijük beszélget. Kamihira arcára önkéntelenül az értetlenség és az ellenszenv kombináció futnak egy pillanatra, amit senki sem vehet észre, hiszen ezen cselekménye a többiek vakfoltjába játszódik le. " Úgy látom Tsuki nem érte el a célját, bármi is legyen az. " jegyzi meg magában miközben A visszafelé közeledő lányra pillant majd tovább engedve a tekintetét a beszélgetőkre pillant akik, mintha mi sem történt volna folytatják a csevegést. Mikor Tsuki vissza ér hozzájuk táskáját a földre vágja. Arcára kisebb düh és csalódottságot fedez fel Kamihira, de az is lehet, hogy csak a nap hitette el vele ezt.
- Ahogy látom elég nyughatatlan vagy. Azonban megtudtad, mikor indulunk tovább? Esetleg, hogy ki az a másik srác akivel a sensej beszélget? - teszi fel kérdését miközben a lányra pillant. Hangja baráti, nyoma sincs a fejében összeállított képnek és érzelmeknek. " Lehet nem fog válaszolni, de szeretném ha legalább beszélgető partnernek elfogadna és nem csak ő hanem a csapatom összes tagja is. " jegyzi meg magában miközben várja a lány válaszát.

Saito elmondta nekünk, hogy azért a küldetés nem is olyan egyszerű mint, ahogy mi azt gondoltuk. Sót erre szerintem egyikünk sem gondolta. ezek szerint mégsem lesz sima az utunk. Azért remélem, hogy semmi komolyabb harcba nem lesz részünk. Bár sima útba reménykedni sem merek mert van egy olyan rossz érzésem, hogy legalább egyszer megtámadnak minket. Elég izgalmas küldetés elé nézünk. A sensei lépett kettőt és hirtelen egy ismerős arcot pillantott meg. Nem tudom, hogy ki lehetett az, de nagyon jól ismerhették egymást. Nem tudom, hogy mi történt, de Saito láthatóan megijedt és szemével elkezdte pásztázni a környéket. Bár háttal állt nekem mégis jól látszódott rajta az ijedség. Valamiről elkezdtek beszélni, de a hang nem terjedt el hozzánk így nem is tudtunk meg semmit arról, hogy ki is ez a srác és, hogy honnan ismeri a senseit. Tsuki egy kicsit türelmetlennek tűnt és nem sokáig bírta magát visszafogni. Odament a senseihez és jól megmondta a magáét. Én csak elmosolyodtam ezen. Ez az a Tsuki akit én ismerek. Nincs tekintettel senkire és semmire mert akárkiről legyen is szó ő a szemébe mondja azt amit gondol és nem szépíti meg a dolgokat. Míg Tsuki jön visszafele addig Akki egy kérdést intéz hozzám.
-Saito sensei? Hmm hát őszintén én is először látom akár csak te. Miért gondoltad, hogy egyáltalán ismerem őt?- A válasz után rögtön egy kérdést szögezek neki. Tsuki közben visszafele sétálgat. Bár a maszk majdnem az egész arcát eltakarja mégis látom rajta, hogy már nagyon türelmetlen. Bár nem csodálkozok, hisz ő már nagyon régóta szeretne olyan helyekre eljutni ahol nincs ekkora forróság és mindenhol zöld növényeket láthat és nem csak az üvegházba. Hirtelen odalépek a lányhoz közben kezemet felemelem és finoman az arcához érintem és végigsimítom. Az arcáról a nyakára majd a vállára vándorol a kezem. A vállát megszorítom, és magamhoz rántom a lányt és megölelem. halkan a fülébe suttogok.
-Ne félj nemsokára ott vagyunk és majd együtt élvezhetjük a világ szépségeit.- Mondtam és elengedtem. Miután eltávolodtam tőle rámosolyogtam, de legbelül arra is fel voltam készülve, hogy megpróbál majd megölni, hisz ő nemigazán szereti ha nyilvánosan csinálunk ilyet.

[Sunagakure ostroma - Sai és Saito]

Rui csöndben követte Saitot a bódéhoz, amihez az egyik szolgálatban lévő őr irányította a párost. A fiú kifejezte aggodalmát a feladattal kapcsolatban, de a kunoichi annyira tenni akart valamit, hogy nem zavarta volna, ha az egész napja csak a vidék kémlelésével kellett eltöltenie. 
*Gaara-sama biztos okkal küldött minket ide. Teljes mértékben megbízom benne, tehát, ha azt mondja, itt kell lennem, akkor mindent beleadok az őrködésbe.* Töprengett el ezen a jounin, majd mielőtt még Saito kopogott volna, hozzátette a maga gondolatait a megjegyzéséhez.
- Ameddig a falut szolgálom, addig nem panaszkodom - szíve mélyén talán kicsit unalmasnak találta a megbízatást, azonban túl sok mindenen ment keresztül az utóbbi időben ahhoz, hogy ezen érzelmeit hagyja felszínre törni. - Majd elütjük valamivel az időt - tette hozzá mosolyogva a vörös hajú shinobi. Miután bebocsájtást nyertek a bódéba, Ruinak egyből feltűnt Myo kinézete. Látszott rajta, hogy sokat megélt kunoichi áll előttük. A bal szeme hiányzott, de tekintetét próbálta elirányítani a nő bekötött szeméről, hiszen tiszteletlenségnek tartotta, ha valakinek a sérülését nézte. Ehelyett inkább tiszteletteljesen meghajolt, ezzel jelezve, hogy elismeri teljes jogú felettesének a nőt. Ekkor vette csak észre, hogy Myo barna haja két fonatba volt megszelídítve.
*Hm, talán nekem is vissza kéne térnem a két copfos hajviseletre. Na, nem mintha nagyon ráérnék ezzel foglalkozni!* Gyorsan visszatért gondolatai közül a valóságba. Éppen időben, hiszen Saito mindkettejüket bemutatta a nőnek. Rui bólintott, amikor társa kimondta a nevét. A feladat világos volt, csupán rutin őrjáratra osztották be a két ninját. Mintha Saito nem örült volna ennek, habár igyekezte palástolni csalódottságát.
- Hai! - a zöld szemű shinobi nem eresztette bő lére a válaszát, csupán tudtára adta Myonak, hogy megértette. Kérdése neki is lett volna, a fiú azonban megelőzte. - Ez engem is érdekelne. Amennyiben jelentést kell tennünk, kihez fordulhatunk? - egészítette ki a kérdéssort Rui. - Vagy a párost meg lehet bontani, ameddig az egyik tag elmegy jelenteni? - nyilván ezért osztották be őket együtt, hogy az őrhelyet ne kelljen őrizetlenül hagyni. 

//Bocsi, most csak ennyi tellett tőlem. Remélem nem baj, hogy már ide írtam a választ.//