Aono Takefumi

Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika

Történetbe való beépítés: Még aznap este hogy Musato befejezte a fára mászást.

Minden egy átlagos estének indult, ami főként a régi időket idézte. Másnap nem kellett sietnie sehova és nem volt senki, aki megmondja, mit tegyen. Igen tökéletes napnak ígérkezett a holnap és ennek a napnak a vége se volt kutya meg macska esetleg egy tál jó ramen. Mikor útjaik elváltak „kölcsönvett” egy kis pénzt nagyapjától hogy kiélvezhesse Ichiraku világszerte de Konoha szerte biztosan híres ramenjét. A menü a szokásos volt egy jó még a pokolnál is erősebb tál leves. Rajta kívül csak egy-két ember tartózkodott a kis bárban de a hangulat tökéletes volt, még ha senki nem szólt egy szót se. Igen ilyen az, amikor az igazi finomságokat kedvelők egy helyen összegyűlnek és élvezik az étel, nyújtotta élvezeteket. Az étel a végéhez ért, ahogy a tál kiürült a fizetés végeztével, pedig jóllakottan sétára indult e kellemes estén. Szándékában állt kiélvezni ezt a kis rövid pihenőt, sőt még az is megfordult a fejében hogy lenéz Tanzakuba és hajnalig, ott marad szerencsejátékozni, mert hát nehogy már őt kopasszák meg helyette inkább fordítva. A gondolattól vigyorogva beállt a megfelelő útirányba de alig tett pár lépést olyan történt, amire nem számított. Egyik pillanatról a másikra felbukkant egy női alak majd alig hogy eltűnt rögtön egy erős fájdalmat érzett és elsötétült előtte az amúgy is sötét világ. Nem tudni mennyi idő telt el, de amikor kinyitotta a szemét sikeresen, megállapította, hogy továbbra is este van erre, pedig nem esett nehezére rájönni még a napszemüvegén keresztül se látva, hogy kevesebbet lát, mint a nappali fénynél. Fogalma sem volt arról mi történt és azt se hogyan került újra a kiképző térre illetve, hogy mégis mi a fenéért van hozzákötözve az egyik gyakorlóoszlophoz. Megpróbált felkelni de a kötések túl erősek voltak ezzel is megakadályozva, hogy talpra álljon így kénytelen volt tovább a földön ülni miközben valahogy próbálta kiszabadítani tagjait. Már bánta hogy túl sóher volt, amikor felszerelésére költött, és hogy nem vette meg a reszelőt meg a többi cuccot pont az ilyen esetekre. Nem igazán volt idő a gondolkodásra ugyanis a látóterében megjelent egy kéz, ami levette róla napszemüvegét és ezzel jelezve nincs egyedül. Nem volt egy félős alak, de amikor felnézett rossz érzés fogta el. Egy lány állt előtte nagyjából tizenhárom, tizennégy éves lehetett ebben azonban nem lehetett biztos és mivel a tanárával már ráfaragott egy kisebb trauma alakult ki benne a fiatalnak kinéző lányok terén. Nem igazán szeretett volna úgy járni, mint, legutóbb de ha nem próbálkozik, soha sem tudja meg veszélyes e vagy sem az előtte álló személy. Bátorságának morzsáit összekaparva tette fel azt a kérdést, ami a szabaduláshoz vagy éppen a fájdalomhoz vezet de, az is lehet hogy máshoz.
- Mond csak kislány, nem oldoznád el Onii-chant? Kapsz egy kis zsebpénzt, ha segítesz. Na?
Következő pillanatban némi fájdalmat és egy lábat talált a gyomrában, ahogy a kis pimasz megtaposta.
- Hülye Take hogy mersz gyerekként kezelni. Nem láttál három éve, de még most se vagy kedvesebb vagy, velem.
A lány tajtékzott a dühtől hősünknek, pedig kezdtek rémleni a dolgok. Remélte, hogy ha most nem szúrja el a beazonosítást, akkor megmenekül.
- Rég láttalak Fu-chan. Látom még most is nagyon energikus vagy. *halkan hozzáteszi* Bár melleid cseppet sem nőttek.
Végzetes hiba volt az utolsó kijelentés, mert egykori csapattársa nagyon is meghallotta és ezt pár pofonnal és még egy kis gyomorba taposással, jutalmazta.
- BAKA! Ha ki akarsz szabadulni, akkor kénytelen leszel használni a chakrádat mert, nem segítek. Nem kellett volna elmenned, és akkor ez most nem jelentene gondot. Sose foglalkoztál velem mindig csak a pénz… Most akkor használd azt a nehéz fejed és szabadulj ki magad.
A kis hiszéria elfutott szegény srácot, pedig otthagyta kikötözve az éjszaka közepén. Take-chan szorult helyzetben volt de éppen a múltbeli emlékei kötötték le, ahogy eszébe jutott egykori csapata és ezzel együtt Fujiko aki, mindig szerette volna, ha ő jobban részt vesz a csapat életében. Ahogy jöttek úgy mentek is a gondolatok és ideje volt, hogy jobban rákoncentráljon a feladatra. Régen olvasott egy egyszerű kis szabaduló jutsuról de soha nem foglalkozott vele, mert egy nem tudta volna megkötözni magát kettő nem akart perverznek tűnni azáltal, hogy mást kér meg a kötözésre három túl lusta volt. A könyv szavai nem igazán jutottak eszébe a kezével, pedig egyenesen képtelenség lett volna elérni egy kunait. Mivel a helyzet nagyon úgy festett, hogy mostanában nem megy sehova elkezdett nyugodtan és összeszedetten gondolkodni. Végiggondolt mindent, sőt megkísérelte a régi emlékeit is felszínre hozni és akkor beugrott az, ami kb három pere hangzott el. „Használd a chakrád BAKA!” Ez volt a kulcs a szabaduláshoz és bár fogalma sem volt arról hogyan és miként tudná ezt hasznosítani azért az eszébe jutott, hogy valószínűleg a kötélhez van köze. Nem tudott ugyan pecsétet formálni, hogy jobban irányítsa a chakráját de hát végső soron ő is egy volt a shinobik közül, és ahogy minden embernek neki sem dísznek volt annyi tenketsu pontja. Akár hogy próbálkozott nem tudta megtapizni a kötelet és közvetlenül beleáramoltatni a chakrát nem maradt más választása, mint hogy oda irányítsa a chakrát ahol közvetlenül, érintkezik a kötéllel, vagyis a testének nagy részén szinte bárhol. Lehunyta szemeit majd újra belépett a jó öreg teljes nyugodtság birodalmába, ahol képes volt az összes zavaró gondolatot és egyebet kizárni fejéből ezzel is elősegítve, hogy csak a feladatra koncentráljon. Ahogy elmerült a saját tudatában hívta a chakráját és mint a saját része az válaszolt is persze nem szólalt meg csak reagált a saját tárolójára. Érezte, ahogy egyre gyorsabban áramlik magában, majd pedig mindenféle pecsét nélkül próbálta rávenni, hogy kezdjen kifelé terjeszkedni. Szinte lehetetlen volt ilyen képzetlenül az egész testén kiengedni és ez amúgy is erre a legjobb shinobik közül is csak egy kettő volt képes rá. Mivel teljesen nyugodt volt a válasz se váratott sokáig magára. Egyértelmű volt, hogy ha képes kiszabadítani a kezeit, akkor ki tudja oldozni magát. Látta maga előtt a saját karját, és ahogy a chakra folyamatosan áramlik benne, majd pedig szépen átterjed a kötélbe. Miközben elképzelte ezt már rá is állt a feladat végrehajtására ám nem volt olyan könnyű rögtön átvinni a chakrát. A technika kifejezetten újoncoknak való és mivel ő már nem az illetve rengeteg mindent sikeresen megtanult e rövid idő alatt hamar átvitte a kötélbe. A kérdés csak annyi volt innen hogyan tovább. Érezte, ahogy chakrája ott van a csomóban, és hogy folyamatosan és megállíthatatlanul jár benne. Elképzelni se tudta, hogy mit tegyen de, hát nem ülhetett itt reggelig, pedig a nagy önelmerülés közben a Hold teljesen máshol volt, mint mikor becsukta a szemét. Magának a chakrának nincs fizikai alakja de, most még is a kötélben van, sőt ott van minden emberben és pontosan ez az a gondolat volt az, amiből sikerült kitalálnia a következő lépést. Chakrájának jelenlegi fizikai formája most a kötél volt, vagyis elméletben ő irányította a kötelet. Szokatlan volt egy olyan tárgyban mozgatni, amihez nem szokott hozzá de a föld manipulálásához képest százszor könnyebb volt. Erre a tudásra alapozva terjesztette ki érzékeit a kötélre, amelyet saját chakrájával tapogatott le. Tisztán látta vagy legalábbis valamilyen szinte érezte, hogyan is van az a csomó. Teltek a percek egyesével, kettesével, tízesével de végül ez a röhejesen egyszerű kis technika végül működésbe lépett a sokadik próbálkozás után. A kötélmozgásba lendült és ettől a csomó is egyre lazábbá vált majd végül megszűnt létezni ez által felszabadítva hősünk zsibbadt kezeit. A sok próbálkozás és agyalás meghozta gyümölcsét és már szinte szégyellte magát, hogy nem sikerült előbb kiszabadulnia. Nem volt tisztában az idővel de az még számára is világos volt hogy bizony a Nap jön fel, ahogy szépen befesti a még sötét horizontot. A kötél maradék részét már a kezével szedte le magáról majd fáradtan visszadőlt a rönknek szemüvegét, pedig visszatette a helyére és álomba zuhant. Miközben álmodott akkor is csak az járt a fejében hogy egy nagyszerű este ment kárba.

// A bevezető szándékosan olyan hosszú mint amennyire annak látszik. Magáról a jutsuról pedig mivel konkrétan erről túl sokat nem lehet írni így nem vesztegettem az időt arra hogy kifejtsem azt hogyan és mennyire próbálkozik helyette inkább egy kevés elméletre, agyalásra és valamennyire az idő múlására fektettem hangsúlyt, már amennyire lehet ezt annak nevezni. Remélem ennek ellenére így is elfogadható lesz a tanulás. //

Sennen Goroshi // Fájdalom ezer éve

Történetbe való beépítés: Az éjféli túrára való felkészülés után.

~ Átkozott nap, átkozott sensei, átkozott… mondom átkozott. Á mindegy elfelejtettem kit akartam még átkozni. Mindenesetre rendes volt tőlük hogy nekem adták a használt fegyvereiket. Viszont ez miatt meg vehettem egy hátizsákot a régi szakadt helyett, hogy legyen mibe rakni őket. ~ egy sóhaj kíséretében elővette igen csak sovány pénztárcáját és majdnem sírva fakadt a látottaktól.
Még egy órája se volt hogy kiengedték őket a kórházból, de már összeszedte a fegyvereket és részben felkészült a túrára is, azonban éjfélig még rengeteg idő volt. Szíve szerint lustálkodott volna egy keveset, aztán evett volna egy rament végül pedig, aludt volna estig. Ám bármennyire is volt ő ezen tevékenységek híve, a vereség nyomot hagyott a szívében még ha tudta is hogy nem győzhetnek.
~ Amint leszáll az éjszaka, megfizetek annak a nőszemélynek már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan. Aludni akartam egész nap de azt hiszem nem fog megártani, ha elmegyek a könyvtárba és megtanulok egy könnyebb kis technikát, ami talán hasznomra lehet ellene. Rendben csináljuk! Aztán meg megyek és alszok. ~
Céltudatosan az elhatározástól lángoló szívvel vágott neki a tudástárnak. Soha nem történt még ehhez hasonló leszámítva, hogy kábán ült be ide de hogy saját elhatározásból, na olyan még nem. Teljesen egyértelmű volt számára hogy taijutsut kellett tanulnia elvégre neki egy ninjutsu túl sokáig tartott és rendesen ki is fárasztotta, míg az előbbivel könnyebben elboldogult. Mivel utoljára össze-vissza olvasgatta a könyveket és a tekercseket, fogalma sem volt a dolgok hollétéről és hát a könyvtáros hölgy sem nézett éppen jó szemmel rá. Nem csoda elvégre mindent szanaszét hagyott a kis látogatása alkalmával. Egy alapos fejmosás után azonban útbaigazítás kapott így bosszútól vezérelve vágtatott az általa keresett részlegre. Volt ott minden féle azonban nem akadt túl sok könyv vagy tekercs. Pár percnyi keresgélés után végül a „Dinamikus Shinobi Harcművészet” egy igen elnyűtt példánya mellett döntött. Halott már ezen technikákról, és úgy tudta igen csak könnyed dolgokról van szó. Először csak átpörgette a könyv lapjait, ám ezzel együtt rögtön kiesett egy összehajtott lap, amit feltehetőleg valaki könyvben felejtett. Nem is kell mondjam, hogy rögtön szívrohamot kapott a kiesett lap láttán mert azt hitte ő tette tönkre a könyvet és akkor a könyvtáros nénike kasztráltatni fogja. Ám mielőtt visszarakta volna, széthajtotta és a kézzel írott cím rögtön gonosz mosolyt csalt az arcára. A kis jegyzetet a zsebébe süllyesztette az elnyűtt olvasnivalót, pedig visszatette a helyére majd sietősen távozott egyenesen a kiképzőterepek irányába. Megérkezését követően levetette magát a földre, hátát nekitámasztotta az egyik gyakorló rönknek és hangos nevetésben tört ki. Már azóta tartogatta magában, hogy elolvasta a címet és most, hogy senki se volt a közelben nyugodtan kiadhatta magából. Mennyire is jól esett elvégre hite szerint egy aranybányát talált legalábbis annak tűnt ugyanis a mű címe nem volt más, mint „Konoha szuper titkos technikája a Sennen Goroshi!”. Ilyen cím hallatán, pedig bárki őrült röhögésbe kezdene, főleg ha drága tanára egyfolytában a földbe döngöli őt és társait. Folytatólag ahogy képes volt rendbe szedni magát elkezdte olvasni a lapot, ami meglepő módon mindössze a címet leszámítva egy mondatot és egy illusztrációt tartalmazott.
~ Formálj egy tigris pecsétet, majd vigyél be egy erőteljes szúrást a rajz által mutatott helyre. ~
Kétségtelen ennél egyszerűbb technika nem létezett a világon, ami pedig ennél is meglepőbb az a rajz volt ami az ellenség fenekét jelölte meg célnak. Ez az egész a jó kezdés után nagy visszaesést mutatott és nagyon bűzlött valami barátunknak azonban nem akart visszamenni megint a könyvtárba. Helyette úgy határozott, hogy megbízik a technika kitalálójában elvégre attól, hogy egyszerű, csak nem hiába nevezik Konoha szuper titkos technikájának. Először is szüksége volt egy bábúra vagy valamire, amin gyakorolhatott így pár percnyi séta után meg is találta a keresett szalma kamikazet, aki segítségére lesz az edzésben. Az öreg harcos a megszokott módon egy karóhoz volt rögzítve, hogy bele lehessen állítani a földbe, így még véletlenül se dőljön semerre. Mivel a rajz fenékbe szúrást mutatott beállt a báb mögé majd vetett még egy pillantást az instrukcióra és a rajzra.
~ Nos akkor egy tigris pecsét ez oké. A rajzon a ninja az egyik lábával belépett, míg a másik hátul nyújtva volt így tehát akkor az elülső lábamra kell helyeznem a súlyom. Hmm… Feltételezem ez a gyors alkalmazás végett szükséges és a lépést követő, lendület során kell bevinnem a szúrást. Hát akkor lássuk, hogy is megy ez. ~
Nem vett fel alapállást csak szimplán megállt egy helyben és megformálta a tigris pecsétjét majd a bal lábával hirtelen kilépett a törzsét lejjebb vitte, és ezzel együtt elvégezte a végső mozdulatot. Pofon egyszerű volt, ám amit csinált, az a lassított kiadás volt. Egyértelmű volt hogy minél gyorsabban kell lejjebb mennie a különböző magasságok végett. A lépésekkel nem volt gond egyedül a kezeinek az időzítése okozott gondot, mert néha nem sikerült neki a lendülettel együtt bevinni a szúrást. Azonban egy ilyen egyszerű technika nem jelenthet neki gondot így röpke fél óra alatt megvolt vele, az időzítéssel együtt három különböző magasságban. Itt már áttérhetett a bábúra, amit kénytelen volt lejjebb verni a földbe, hogy passzoljon Niyo-sensei magasságához. Már éppen felkészült hogy a bábú helyére képzelt mesteren bosszút áll, amikor valaki a nevét kiáltotta.
- TAKE!
Jól ismerte ezt hangot, amitől rögtön felállt a szőr a hátán. Három év után, amikor először találkoztak egy fárasztó nap végén képes volt leütni őt majd kikötözve hagyni, hogy ott haljon éhen. Nem csoda hogy nem örült annak, hogy újra látja. Drága kis Fu-chan teljes erőből rohant Aono Afro Takefumi felé, aki nem csak, hogy ijesztőnek találta a vele egykorú loli kinézetű lányt, hanem remek célpontnak is az új technikája letesztelésére. A kicsit sem ártatlan pöttöm nagy boldogan futott és futott mígnem a célszemély eltűnt a radarról csak azért, hogy az mögötte jelenhessen meg. Take-chan nem kegyelmezett és minden erejét beleadta a fenék döfésbe, ami lássuk be nem éppen jólneveltségre vall egy lánnyal szemben. Ám hagyjuk most az etikettet gondolta ő. A gyanútlan kunochit telibe találta, aki egy kis aranyos „Kyaa” kiáltás után elvörösödött és egy aprócska ér jelent meg az fején. Take persze ettől már teljesen kész volt elvégre tudta mi következik most. Fujiko egy harci kiáltás követően úgy vágta arcon hősünket és naná hogy ököllel hogy, az pár métert repült.

Reptében azért hangosan megjegyzett egy fontos tanulságot.
- EZ A TECHNIKA TELJESEN HASZONTALAN!
Egy nagy nyekkenés következtében földet ért, míg a lány tovább állt otthagyva a földön fekvő srácot. Teljes kudarc és fölöslegesen elpazarolt idő ezzel lehetett a legjobban leírni a technikát. Ezek után nem volt kétség, hogy a legjobb az, ha haza megy és alszik a találkozó idejéig.

Raikou Kenka // Villámló Penge Készítés

Történetbe való beillesztés: Két nappal a szadizó edzések után.

Megjegyzés: A karakter kapott némi aszisztációt, hogy ne egyedül kelljen szenvednie. Ez volna az én verzióm a technikára, és mivel konkrétum nem szerepel a történetben, remélem így is jó. Sajnos nem a legjobb és legszellemesebb művem, de hát mindenkinek vannak rossz napjai.


Helyszínünk Konoha csendes edző terepe mely körül közel és távol erdőt lát az ember, meg fákat szóval van itt minden, mit egy erdőtől elvárhat. Az ártatlan természet imádók és madárlesők kik fülelnek, könnyen pirulás áldozatai lehetnek. Rossz az, aki rosszra gondol, de egy fa tövéből nyögdécselés hangját viszi tovább a szél. Ám ki a hangokat adja nem örömében teszi, a forrás ugyan is nem más, mint Aono Takefumi. Ezen hangok oka nem más, mint hogy három napig verték egy hegyen nyilván, hogy erősebb legyen de helyette csak kék és zöld lett a teste. Azonban sosem állítottam hogy nem fejlődött semmit ugyan is még él és ez bizony olyan remekmű, amihez minden képessége kellett. Az első napon az izomláztól mozdulni se tudott viszont most, hogy új nap jött el minden fájdalma ellenére ki kellett mozdulnia, hogy friss levegő töltse meg a tudatát meg tüdejét. Hogy miért nem volt jó neki otthon heverészni? Elárulom én neked, aztán kedved ne szegd. Drága kis Fu-chan hazacibálta áldozatát majd bedobta annak szobájába igen ám, de egyenesen egy használt boxer mellé hisz hősünk nem éppen egy takarító tündér. Képzelhetitek milyen az, mikor mozdulni sem tudsz, de még a fejedet se és egy használt gatyát szagolsz huszonnégy órán keresztül. Ez az oka annak, hogy most a szabadban fetreng de a pozitúra mindegy, mert a fekvés is fájdalmas. Sose hitte volna, hogy egyszer kedvenc időtöltése fájdalmat okoz neki, viszont jelenleg mindegy volt számára hogy állt, ült vagy éppen feküdt a tagjai majd leszakadtak. Nehézkesen álomba ringatta a lágy szellő és betemette némi levéllel, de ez mellékes, mert ami jött szintén egy kínszenvedéssel ért fel. Léptek hangja hallatszott a távolban és félrehalhatatlanul is hősünk nyughelye felé tartott. Mivel a fájdalomtól csak félálomban volt hallotta a lépteket és egy kicsit sem örült neki akár csak a hang forrásának miután beazonosította.
- Hosszú haj, kék foltok és egy skorpió tetoválás, na meg a pihenést se felejtsük ki a vizsga előtt. Igen. Kétségtelen, hogy csak te lehetsz az Takefumi.
Némi nyögés kíséretében ex-afro felemelte a fejét hogy megszemlélje azt, aki az álmát megzavarta. A bámulásból nem lett se több, se kevesebb majd mikor a manga pontok eltűntek az égből a srác úgy vélte itt a remek alkalom hogy a sensei lelkébe taposson. Ám mielőtt megtette volna, végigmérte a megszokott barna madárfészek hajat és a hegekkel borított arcot.
- Ki csoda maga ossan?
- Ne legyél ilyen kegyetlen Takefumi. Én vagyok az én, Kaga Daikichi az első csapatvezetőd és még csak huszonöt vagyok.
A mester hadonászva próbálta nyomatékosítani kilétét, amitől Take-chan akaratlanul is elmosolyodott.
~ Az idiótája pont olyan gyerekes, mint volt. ~
- Persze hogy emlékszek magára Daikichi-sensei. Ha szabad megkérdeznem mi ez a hirtelen érdeklődés irántam, amiért felkeresett?
- Látod? Már megint kegyetlenkedsz. Régen is ilyen voltál. Makacs, önfejű és nem szívesen vettél részt az edzéseimen. Pedig sok mindent szerettem volna megtanítani. Ma viszont itt a remek alkalom főleg amilyen állapotban vagy, hogy tanítsak egy hasznos kis technikát.
- Ha már az állapotomnál tartunk kissé problémás lesz így bármit is tanulnom. Örülök, hogy a karjaimat meg tudom emelni.
- Azok pont elegek lesznek. A technika egy részében segítek neked, viszont te fogod befejezni. Az elméletet közben elmagyarázom, hogy sikerüljön a dolog, és aztán senki ne mondhassa, hogy nem tanultál semmit.
Eközben övtáskájából elővett egy ecsetet és egy üveg a pecsételéshez használt chakraérzékeny tintát, amit kitudja, hogy honnan szalajtottak de minden shinobi örült hogy van és ez itt a lényeg.
- Ma megtanuljuk, hogyan kell pecsételni. – jelentette ki szokásos tanáros stílusban.
- Mintha azt már az akadémián megtanultuk volna. És ne gyere nekem azzal, hogy kiegészíted a szöveged a fegyverekkel, mert azon is túl vagyunk.
Egy tipikus lesokkolt arc villant fel a tanár arcán, ahogy kiguvadt szemekkel és őszinte döbbenettel nézett régi tanítványára.
- A vesémbe látsz. Na de a tréfát félre téve. – tért vissza a hivatalos hangnemhez egy köhintés után. – Egy egészen más pecsételést tanítok meg neked. Mivel azonban alig tudsz mozogni, én rajzolom fel a szimbólumokat utána már a te dolgod a többi. Nyújtsd ki szépen a karjaidat úgy, hogy a tenyered a felfelé nézzen.
Take kérdőn húzta fel szemöldökét, de nem volt semmiféle ellenvetése hisz nem arról volt szó, hogy megverik vagy valami durva dolgot, tesznek vele.
- A pecséteknek a legideálisabb hely a csukló. Köszönöm így jó is lesz. Most tartsd meg őket.
Kinyitotta a tintás üveget majd miután némi chakrát vezetett az ecsetébe, hogy a tinta a lehető legtovább tartson ki a helyén, kezelésbe vette Take-chan csuklóit szépen sorjában. A megfelelő jelek festése közben, pedig buzgón magyarázott.
- Ez volna a technika első lépése. Ha majd befejezted lesz egy puskád, így nem tévesztheted el, hogy mit is kell festened. Amikor az ember magának csinálja, nem árt, ha vezet némi chakrát az ecsetbe, csak hogy, a tinta ne folyjék szét abban az esetben, ha nem sikerülne rögtön a kivitelezés. Az persze természetes, hogy amivel dolgozunk az mindenképpen a pecsételéshez használatos chakra tinta. Na ezzel meg is volnánk.
Az ecsetét gondosan lemosta egy a szájából jövő vízsugárral majd miután megtörölte és elrakta a kellékeket visszatért a magyarázkodáshoz.
- Az első lépést elvégeztem, innentől fejezed be te. A következő lépés a megfelelő kézpecsétek sorozata. – és már mutatta is őket. – Majd a megfelelő chakra összpontosításával érintsd meg a pecsétek közepét. Ha sikerült a megfelelő mennyiséget eltalálnod, akkor némi égő érzést fogsz érezni. Így a végén még megjegyezném, könnyedén megeshet a bőr némi elszíneződése elvégre a shinobi mégis csak saját magát pecsételi meg, amibe fegyvereket zárhat. Hagyok is neked itt némi kötszert, amivel bekötheted a csuklóid. A pecsétek ezen kívül főleg shurikenek és fuuma shurikenek pecsételésére van, én legalábbis így tanultam. Hát akkor ennyi volna. Sok sikert és ne feledd a kézjeleket.
Ahogy jött úgy ment is, otthagyva ex tanítványát összemázolt csuklókkal. Hősünk a folyamat alatt csak hallgatott és figyelt ám valahogy nem sok erőt érzett magában az elmélet gyakorlatba való átültetéséhez. Viszont mivel a feladat nem okozott különösebb fizikai megterhelést és jobb dolga sem akadt így fejben beadta derekát, miszerint egy próbát megér a dolog. Az egy próbából azonban egyre több és több lett. Ahhoz képest, hogy a kezdetekben mennyire nem volt ínyére a hívatlan látogató, aki nem sok mindent tanított neki rövid ismeretségük alatt most beállít, és készségesen felajánlja segítségét. Takenak fogalma sem volt arról mióta próbálkozik, de fején tisztán látszott, hogy mindjárt eldurran az agya. Egyszerűen nem találta a megfelelő chakra mennyiséget és karjai is kezdtek leszakadni a sok pecsét formálástól. Mikor már lassan vagy két órája próbálkozott sikeresen elvétve egy arasznyival a megfelelő mennyiséget egy bedühödött pillanatában telibe talált. Jött is a beígért égető érzés és vele együtt rekord sebességgel a bőrszín változása. Kifulladva és szellemileg lefáradva nyúlt a kötszerekért, hogy elvégezze ezzel a végső simítást, és ne kelljen bámulnia a ronda elszíneződött bőrt.
~ Csak kerüljön a kezeim közé és megbánja, amiért rávett, hogy saját magamat pecsételgessem egy izomláz közepette. ~
A megérdemelt győzelmet a jól megszokott módon, mégpedig egy kis alvással ünnepelte meg. Bár a folyamat nem egy megerőltető dolog volt még is annyi chakrát pazarolt el menet közben, hogy fájdalom nélkül vághatott neki az álmok földjének.