Aono Takefumi

Első kaland juhé. Nem lett egy nagy szám de megteszi. A kalandban benne szerepel karakterem új ruházkodási stílusa ami az adatlapon átírásra kerül amint ez is hivatalosan el lesz fogadva. A tetoválásnak pedig csak annyi jelentősége van mint anno az afro hajnak. Nem még véletlenül sem robbant fel senkit. ^^ Jöjjön a mű. (Egyszerű ruházkodásnál, és plasztikai műtét mentes változtatásoknál, nem kell pályázat, megkérdeztem szal nem kötözködni. Köszönöm!)

Edző kaland avagy hogyan vernek össze valakit három napon keresztül.

Történeti beépítés: Egy-két nappal a túlélőtúra után.

Lassan vagy három nap telt el az óta az éjszaka óta. Hősünk, aki nem éppen a legnagyobb és legbuzgóbb shinobik hírében állt most is azt művelte, amihez a legjobban értett. Természetesen vagy a szobájában vagy a falu valamely pontján fetrengett és húzta a lóbőrt. Neki az ilyen kis helyváltoztatások is felértek egy üdüléssel, mint valami ötcsillagos vakáció.
Ám ez idő se telt teljesen eseménytelenül. A srác nagyapja elment egy onseneket látogató körútra így ez azt jelentette, hogy akkor hagyja szét a koszos alsógatyáját a házban, amikor akarja, és akkor viszi ki a szemetet, ha már lassan kifolyik a kukából egy másik dimenzióba. Mindezen jó dolgokon kívül nagyjából két nappal a névleges küldetésük után kapott egy levelet miszerint mestere benevezte őt a chuunin vizsgára, ám a csapat többi tagjáról nem írt semmit így ez a rész itt bizonytalanná vált. Persze hősünk ezt is úgy kezelte, mint az új csapat alapításáról írt levelet és egy nagyon laza küldetést együttvéve. Lefordítva a papír összegyűrve landolt a sarokban és az egész vizsgát le se tojta. Nem izgatta a dolog és még a kisujját sem volt hajlandó megmozdítani. Elvégre mi baja eshetett, hiszen tudta szerint tanáruk éppen egy küldetés kellős közepén volt, ami kitudja, meddig húzódik majd el. Ám ha az élet ilyen egyszerű volna, akkor ő is milliomos lehetne és már rég leszerelt, volna. Sajnos sok a volna, és a sors imádja a szadista poénokat. A negyedik nap eljővén és reggel hatot üt az óra majd, mint egy gép, ritmusos kopogás sújt az ajtóra. Egyszer, majd kétszer és végül elhallgat Take-chan pedig nyugodtan alhat. A balszerencse azonban csak itt kezdődik el és az afro srácra, rászakad az ajtó, s annak helyén egy régi barát várja. Persze ha pontosak akarunk lenni nem szakadt rá egyik objektum sem, csak a bejárati ajtót tépték ki, szobája ajtaját meg rárúgták, és ezt ugyan ki érti. A földről álmatag hősünk morog takarója alatt és egy cseppet sem izgatja ki az, ki álmát megzavarta, holott szívesen felkenné a falra akciója miatt, de ha csendben végzi a dolgát, ő legalább alhat tovább.
- Vigyen amit akar, csak hagyjon aludni. Köszönöm. – azzal még jobban magára húzta a takarót és próbált a tervéhez hű maradni.
- Felkelni lusta disznó. Gyerünk Take-kun megyünk edzeni. Hallottam hogy beneveztek téged a chuunin vizsgára szóval itt a nagy esély, hogy velem egyrangú lehess.
A hang száz százalékban női volt ezt nem lehetett félrehallani arról már nem is beszélve, hogy ezer közül is megismerte a hangot.
- Nem érdekel a vizsga Fu-chan. Hagyj szépen aludni engem. Vidd helyettem Ken-chant. Amilyen fanatikus biztos jobban érdekli a dolog.
- Ha tudni szeretnéd Kenishiro már rég chuunin és igen, vihetném őt is edzeni, ha lassan nem lenne már két éve halott.
Itt némi csend állt a beszélgetésbe, ahogy Take kómás agya felidézte másik egykori csapattársát, aki annak ellenére, hogy shinobi volt élt halt értük minden téren.
- És hogy halt meg a szerencsétlenje? Netán felrobbantotta magát?
- Valahogy úgy. Az egyik edzése során megfeledkezett pár robbanó jegyzetről, ami egy jutsujának a része volt és belesétált a hatósugarukba.
- Balf*sz.
Kijelentése bár kegyetlennek és flegmának tűnhet, de sose érdekelte akkoriban mi van két társával elvégre nem csak, hogy nem állt közel hozzájuk de még csak nem is illett a képbe.
- Akkor róla ennyit. Menj szépen és eddzél magadban. Hess.
- Azt csak szeretnéd.
Alig hogy kimondta a takaró már le is repült szegény békésen aludni kívánó srácról, akinek torkához egy shinai szegeződött.
- Öltözz egy kettő! Én addig összepakolok neked.
- Megmondtam, hogy nem megyek sehova.
Az ellenállás általában szükségtelen fájdalomhoz vezet akár csak most. Szavaival elérte hogy a bambusz kard jó nagyot csattanjon a fején majd egyetlen dobással, kidobják szobájának ajtaján, hogy az étkezőig meg se álljon.
- Menj, mosd meg az arcod és öltözz fel. Nesze ezek pont jók lesznek.
A srác ölében egy egyszerű fekete nadrág és egy sima fehér póló landolt rajtuk mestere ajándékával a már rég elfeledett kicsit kopottas fekete kesztyűkkel.
- Jé! Nem is gondoltam, hogy még megvan Sora-chan kesztyűi.
- Sora-chan? Csak nem egy barátod?
- Azt a pöttöm szőke szadista loli kiscsajt mindennek nevezném de barátnak soha.
- Ohoho, szóval egy lány mi? – homlokán erőteljesen dagadt ki egy ér miközben ökleit ropogtatta.
- Mit szólnál, ha lehiggadnál és ejtenénk a mesteremet. A hideg is futkos tőle a hátamon. Ha már így felkeltettél, el is megyek a fürdőbe és belövöm a hajam.
- Erre most nincs idő. Közeledik a vizsga és amúgy is jobban áll ez a vállig érő, haj mint az-az afro borzadály amitől, úgy festesz, mint egy bűnöző.
- Most meg a vén iszákost szidod?
- Mars! Egy-kettő készülődj. Oh mielőtt meglépnél a klónom elkísér.
Egy gyors pecsét és egy szép kis árnyékklón álldogált a már amúgy is idegesítő lány mellett ezzel még jobban fokozva a kora reggeli örömteli hangulatot.
Szökésről szó sem lehetett így kénytelen volt vele tartani. Rövid készülődés után feltűrt ujjú pólóban feszített megszokott napszemüvegében viszont a jól megszokott séró nélkül. Fekete haja most a vállait verve lógott alá, mint aki már rég látott fodrászt és ebben volt valami igazság.
A kis buzgómócsing Fu-chan három napra szépen összepakolt elegendő élelmet némi váltás gatyát hősünknek és egy régi szekrény szagú hálózsákot. Ezekből szegény srác arra következetett megint kempingezés lesz, persze csak a holtestén keresztül. Nem sokkal azután hogy elhagyták a házat, mint a villám megpróbált lelépni de a kunoichi ügyesen meglasszózta a szökevényt, majd a legközelebbi hegyig maga után húzta.

Délelőtt kilenc óra: Konohától nem messze egy ismeretlen hegy erdővel övezett tisztásán.

- Itt azt hiszem jó is lesz. Légy jófiú és próbálj meg nem elszaladni, vagy ezúttal eltöröm pár csontod, és csak a vizsga előtt viszlek kórházba. Oké?
- Hogyne.
- Tessék?
- Értettem asszonyom.
- Ennek örülök.
~ Őrült nőszemély. Miért van az, hogy mindig olyanra akarnak rávenni, ami a személyiségem ellen vall? ~ a jogos kérdés egy olyan kategóriába tartozott, amihez válasz már nem járt ugyan is az extra költségekbe került volna.
- Először is üdvözöllek az én kis edzés programomban Takefumi. Még tegnap kikértem az adataidat, és ahogy elnézem, szinte semmit nem változtál. Lássuk csak hova is tettem a jegyzetemet.
Némi kutakodás majd hosszas kotorászás után előhalászott egy kissé gyűrött papírdarabot, ami feltehetőleg a srác adatait tartalmazta.
- Nézzük csak. Taijutsu átlagon felüli, ninjutsu egy erős közepes, genjutsuhoz hozzá sem szagolsz és a fegyverhasználat is átlagos. Mivel jó előre felkészültem, hoztam neked egy kis ajándékot az edzés idejére.
Újabb kutakodás következett majd négy egyforma és földet érzéskor komoly puffanó hangot adó tárgy landolt a még mindig megkötözött srác lábai elé.
- A célom, az hogy tovább csiszoljam azt, amiben már így is jó vagy. Úgy hiszem fölösleges most ninjutsuval bajlódni alig egy héttel a chuunin vizsga előtt. Nem lenne jó, ha kibillentenénk az egyensúlyodból. Helyette taijutsu edzést tartunk reggeltől estig természetesen ebédszünettel. Ez mellett pedig, növeljük az állóképességed és az erőnlétedet is.
A lábad előtt heverő négy súly egyenként tíz kiló. Egy-egy darab a lábaidra illetve a karokra szóval összesen úgy plusz negyven kiló. Ezek éjjel nappal rajtad lesznek akár mit is tegyél.
Vedd fel szépen őket, hogy kezdhessünk. Mire vársz?
Take itt már tisztán látta bármit is tesz a sorsa megpecsételődött és az egyetlen esélye, ha jófiú módjára végigcsinálja a tortúrát, és ha szerencséje van, még mindig lazíthat utána.
~ Remélem a csapat többi tagjának is ilyen rossz. ~
- Fu-chan.
- Hmm?
- Hogyan vegyem fel a súlyokat, ha meg vagyok kötözve?
- A szabaduló technikát dísznek tanultad meg?
- Nos miután otthagytál kikötözve, elmondhatom hogy nem, de még így is órákba telt mire kibogoztam magam.
- Hadd nézzem.
Pöttöm Panna ücsörgő barátunk felé vette az irányt majd pár ügyes mozdulat és voalá a végtagok ismét szabadok. A műveletet követően pedig, a súlyok is a helyükre kerültek, nem is kissé megnehezítve a mozgást.
- Könnyebb súlyokat nem találtál?
- Elég a nyafogásból. Ezek a legkönnyebbek. Amúgy meg elárulom neked, holnap kétszerezzük a súlyt, harmadnap szintén megtesszük ugyan ezt. Nem lesz könnyű, és kissé megterheli majd a tested de, az adataim szerint amint hozzájuk szoksz, meg se érzed majd őket.
~ Remek. A harmadik napon garantáltan mozdulni se fogok tudni. Ha most tíz kilót kaptam egy súlyra akkor az holnap már húsz lesz és végül negyven. Negyvenszer négy, pedig százhatvan. Áldom az eszem, hogy elmentem a kórházba egy kis izomerősítő kúrára, na meg edzettem rá még, mert tuti belerokkannék ebbe az egészbe. Nem hiába tudtom használni a gouwant nem igaz? ~
Fő a pozitivitás gondolta ő kár hogy ez nem sokat segít ilyen helyzetekben.
- A technikáidat, legjobban harcban fejleszthetjük, szóval délig párbajozni fogunk fegyverek nélkül. Pontosan ezért nem hoztam egyet se. Ide kiteszek egy órát, ami majd jelez, ha eljött az ebédszünet. Utána eszünk majd napnyugtáig ugyan ez a program akár csak a következő két napban. Leszámítva, hogy a sátrat csak ma kell felverni és holnap meg azután lesz reggeli is.
- Előtte volna egy kérdésem, ha nem bántalak meg.
- Mond csak nyugodtan.
- Képes leszel állni a sarat?
- Az miatt nem kell aggódnod. Ohohoho.
Ördögi nevetését egybekötötte azzal, hogy puszta öklével szétzúzott egy közepes méretű sziklát. Afro srác akarom mondani átlagos séró srác csak nyelni tudott megszólalni már nem. Habár neki sem esett nehezére kidönteni egy fát az ütésével még nem találkozott olyannal, aki ugyan erre képes.
- Akkor kezdhetünk?
- Nyomjad csak.
- Na ez az, amit hallani akartam.
Take-chan még alig jutott el odáig hogy megpróbáljon felvenni egy alapállást Fujiko már el is tűnt a látóteréből. Azonban nem kellett sokáig várni arra, hogy hírt is adjon magáról. Hősünk olyan ütést kapott a gyomrába hogy szinte fel se tudta dolgozni mi az, amit eltalálta majd a hátán csattant egy pörölycsapás és már ki is terült a földön.
- Szedd össze magad. Ennél kicsit többet vártam tőled.
- Csak figyelj.
Tervei között szerepelt hogy földön marad és alszik vagy pedig felkel és lelécel. Az utóbbit választotta, bár abban a formában, hogy felveszi a kesztyűt. Fektében előhalászta a drága Niyo-sensei ajándék kesztyűit, majd miután ott díszelegtek a kezein már ugrott is fel.
~ Fu-channak igaza volt. Ez a plusz negyven kiló nem is olyan vészes de nem is olyan könnyű megtartani az egyensúlyt velük egy hirtelen felállás után.~

Alig kelt fel és már kapott egy rúgást a gyomrába majd egy pillanat múlva már a levegőben repült, ahonnan egy jól irányzott rúgás segítette a talaj felé. Tisztán látszott hogy hátrányban van, és ha nem szedi össze magát, akkor csúnyán alul marad. Az utóbbi amúgy is valószínű volt de legalább a csúnya részt szerette volna elkerülni. Csodával határos módon ezúttal kapott időt felállni és nem estek neki rögtön. Lehetett valami ebben a számban elvégre ott a három kismalac meg a harmadik herceg és a háromfejű sárkány. Mindenesetre ez még így sem könnyítette meg a dolgát. Az edzés leckéztető része véget ért ideje volt áttérni a szemtől szembeni harcra. Ezúttal is a kunoichi nyitott egy villám gyors rúgással, amit Take valamilyen módon hárítani tudott. Azonban még arra sem volt ideje, hogy azon csodálkozzon hogy-hogy nem tört el a csontja a rúgástól, mert a pofonáradat tovább folytatódott. Az idő előre haladtával tagjai egyre nehezebbek lettek a gyakorló súlyoknak köszönhetően miközben kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az extra súlyok miatt mozgása és reakciói is sokkal lassabbak a megszokottnál. Az edzés első pár órája főként abból állt, hogy jól megverték majd jött az ebédszünet némi könnyítés és folytatódhatott az ész nélküli verés. A délutáni órákban már jobban ment neki a dolog és párszor sikerült is hozzáérnie az ide-oda pattogó Fujikohoz de tiszta ütést még így sem tudott bevinni. A naplementével eljött az ideje hogy felverjék a sátrat, és tüzet rakjanak, na meg tűzifát szerezzenek, ami mind hősünkre várt. Szerencséjére Fu-chan tűz beállítódottsága révén a gyújtogatást átvállalta. A rövid vacsora után srácunkra még várt harminc kör a tisztáson majd a lány lezavart egy állzavarral előadott friss házas jelenetet. Mielőtt azonban összeeshetett volna már kapta is a húszkilós súlyokat, csak hogy fektében is szokja. Mint egy darab fa úgy dőlt el a sátorban, hogy álmában felkészüljön a következő napra. Az új nap nem sok változást hozott. Hat órai kelés, reggeli, még harminc kör a tisztáson majd délig verekedés. Utána ebéd, verekedés, míg a Nap le nem megy újabb körök, vacsi, megint az álmában verekedő és rugdosni szerető Fu-chan és így tovább. Ezen dolgok megismétlődtek a harmadik napon is ezúttal már negyven kilós súlyokkal. Az első naphoz képest egyedül csak az változott, hogy ezúttal már egyetlen egyszer sem tudott hozzá érni a lányhoz. A súlyokkal nem volt akkora gond, mint képzelte ám ahhoz sem volt hozzászokva, hogy ennyire legátolja és lelassítja a mozgását. Összességében az utolsó két nap úgy telt, hogy próbált életben maradni és a lehető legtöbb támadást kivédeni. Azt hogy az edzés milyen eredményt hozott arról fogalma sem lehetett, amíg élesben ki nem próbája majd magát. Vigaszul és egyben jutalomként Fujiko egy kis meglepetést ígért be a srácnak, ami az ő reményei szerint egy hatalmas tál ramen elvégre az elmúlt napokban szinte az éhhalálig dolgoztatták vagy inkább verték. Sajnos csalódnia kellett ugyan is a lány nem étellel kedveskedett neki, hanem egy szalonba vitte, ahonnan Take egy skorpió tetoválással a bal karján távozott. A lány bevallása szerint ez még hatásosabb, mint az afro haj és ez mellett menő is. Szegény srác iszonyodott a tűktől de a végtagjai annyira elzsibbadtak hogy meg sem érezte a szúrásokat arról nem is beszélve, hogy szinte végig önkívületi állapotában volt hála a fáradtságnak. A karján lévő művet először egy kirakatban látta meg, amikor a feltűnően vidám lány, aki valószínűleg a napokban a srácon vezette le minden feszültségét éppen vonszolta maga után, hogy hazavigye egy jól megérdemelt pihenésre. Számítása szerint még vagy egy napig alig fog tudni megmozdulni viszont a jó hír, hogy pár nappal a vizsga előtt biztosan felépül. A sors iróniájának nevezhető hogy akadt egy második olyan ember az életében, aki az edzésnek nevezett kínzás keretein belül verte félholtra majd önkívületi állapotában elvitte valahova, csak hogy valamit változtassanak a testén. Sajnos ebben az utolsó esetben az volt az eltérő hogy a tetoválástól nem lehet úgy megszabadulni, mint az afro frizurától. Ennyi volt ez a fájdalmas történet. További szép napot.

Könnyed kis kaland, melyben a nagy séró báró hazatér, hogy helyreállítsa hajának egykori dicsfényét, na meg persze gyakorol is egy keveset, hogy erejét kedve szerint tudja kihasználni. Vagy inkább még jobban tudja használni. Természetesen az edzés csak azért ilyen rövidke, mert a chakra kontrollt gyakorolja pusztítással egybekötve. Úgy vélem erről oldalakat írni bűn volna, főleg szegény ellenőrző staff retinájának kárára.


Kemény ám korántsem annyira könyörtelen vagy életveszélyesen durva edzést tudhat maga mögött Kumogakure öreg remete mesterével. Bár ha azt vesszük, hogy akár egy életre is lebénulhatott volna a sok szikla hurcibálásától… de ezt most ne firtassuk. Elhagyva a hegyet, jobb dolga nem lévén pihent egy-két napot, élvezte a szabadságot majd hajóra szállt és hazatért a Tűz országába. A kumóban töltött napok egy dologra ráébresztették. A földön aludni piszok sza… kemény dolog aludni, hát még ha a föld is kemény és még kispárna sincs. Viszont mindenre van megoldás és ő már tudta is, hogy mi az. Már ha netán a közeljövőben ugyan erre a sorsa jutna. A hajó kikötött ő maga, pedig röpke pár óra alatt otthon is volt. Az egyetlen furcsaság továbbra is az öregember hiánya volt, aki vagy meghalt a kiruccanása alatt vagy már cseppet sem érdekelte, ha a bolt a csődbe megy. Erre azonban most nem volt idő. Ideje volt meglátogatni egy régi ismerőst. Nem, nem Fu-chant. Azért mazochista még nem lett belőle. Sőt már az is fura, hogy nem alvással töltötte az idejét amint hazaért. Helyette lehajigálta a cuccait az előszobába, lezuhanyozott, megmosta hatalmas és hajzatát, és magára öltötte jó öreg szerelését. Rég volt már, hogy úgy nézett ki, mint egy gengszter. Na meg, hogy kellemesen szellőző inget húzott. Minden tökéletes volt kivéve egy valamit de már arra az ügyre is ráállt. Valahol Konoha egy eldugott szegletében létezett egy fodrászat, amit épeszű ember elkerült. Kivéve a bátrak, vagy akik ismerték a tulajt, hisz tudták ő a legjobb a szakmában. Vagy ha nem is, de lehet rá mondani. Ez volt a nap úti célja és meg kell mondanom, elég rázós út volt. Takefumi nem győzte kerülgetni a részegeket és a sok hányást, amit az éjszaka arra járók maguk után hagytak. Ám ez legalább változatlan volt. Akár csak a bolt, ami látszólag düledezett viszont belülről teljes egészében stabilnak és tisztának látszott. Mert hogy az is volt. Az üzlet falait mindenféle képek díszítették melyek tele voltak különféle motívumokkal meg illetőkkel, akiknek aztán tényleg egyedi hajstílusok volt. A boltban egy teljesen kopasz egyén árválkodott. Fülei tele voltak aggatva mindenfélével, míg arcának egyik felét egy tetoválás foglalta el addig a ruházata meglepően egyszerű volt. Barna nadrágot és egy fekete pólót viselt, ami látszólag bármelyik pillanatban kettészakadhat a hátán. Hiába, hatalmas egy egyén volt. Ami azonban egyedül azt mutatta, hogy alkalmazott az a fehér kötény volt, amit viselt. Azonban nem akárki volt ő. Ugyan is ő volt Fushimi Kinjirou a bolt tulaja és egyben a fura fazonú hajak legendás ismerője. Amikor Take-chan benyitott rögtön felkapta a fejét és széles mosoly terült el az arcán. A hatalmas óriás megrohamozta genint majd egy baráti ölelés keretében, megropogtatta annak csontjait.
- De rég láttalak Take-chan. Rég voltál itt. És mégis mi történt a nagyszerű hajaddal? Valami szörnyűség ez a lógó semmi. Na de ne félj, olyan taréjokat varázsolok neked, hogy mindenki szava eláll.
Mondta mindezt, miközben elengedte a fiút, aki nem győzte ellenőrizni tagjai épségét.
- Téged is jó látni újra Kin-chan. Látom, pontosan tudod, miért vagyok. Leszámítva a taréjokat. Történt némi malőr és hipnózis ezért nézek ki úgy, ahogy. Szeretném, ha helyre tennéd a jó öreg búrámat a jó öreg stílussal.
- Semmi akadálya, foglalj csak helyet. – kínálta hellyel kuncsaftját.
Amaz bedobta magát a székbe és készen állt a fájdalommentes procedúrára.
- Jól fogsz festeni, ha végre ismét a megszokott frizurádban feszítesz majd. Úgy voltál az igazi. A bűnözők királya, a város ura. Legalábbis ezt gondolhatták mások, holott messzebb már nem is járhattak az igazságtól. Leszámítva a folytonos pénz mániád.
- A pénzről szólva…
- Ne is törődj vele. Ez most a ház ajándéka. Örülök, hogy helyre tehetem a fejedet. Vagy legalább a hajadat. De aztán tartsd karban, mert kopaszra nyírlak, ha még egyszer ilyen fejjel állítasz be.
- Emiatt nem kell aggódnod. Mióta rájötte, hogy e nélkül nem lehet kényelmesen még kemény padlón se aludni, azóta hiányzik ez az érzés.
- Ilyen hajam még nem volt, így erről nem tudok. Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt jártál itt először. Azt panaszoltad mennyire unalmasak a csapattársaid, és hogy nehogy összevonjanak velük, szeretnél kitűnni közülük. Bár akkor nem sokat tudtam tenni érted, és elég átlagos eredményt kaptunk, de azért lássuk be, mégse a megszokott volt.
- Na igen. Régi szép idők. Legalábbis egyes részei.
- Hát, készen is vagyunk. Hogy tetszik?
Take-chan két kezével beletúrt hatalmas égbe, meredő hajzatába, amely szikla szilárdan tűrte az atrocitást. Ez volt az a jó öreg érzés, amire emlékezett és melyhez hozzá szokott. Na meg így csapattársai se keverik őt össze egy nővel.
- Köszönök mindent Kin-chan. Ideje kicsit gyakorolnom, még hátra van némi csépelés a vizsgából és hamarosan vissza is kell térnem Villámok országába.
- Erre csak annyit tudok mondani, hogy sok szerencsét. Aztán meg ne ártson neked az a sok gyakorlás.
- Attól nem kell félned. – mosolyodott el – pusztán szétzúzok ezt azt.
- Ez a beszéd! – nevette el magát a fura óriás, majd kitessékelte a genint az ajtón.
- További szép napot!
- Neked is.
Azzal Take-chan célba vette a kiképzőterepet, ahol csakugyan sok törni, zúzni való várta.

Kint a terepen a fű oly zöld.

Eljött a várva várt nap, amikor Aono Takefumi régi afro hajzatával és egykori stílusában tündököl faluja kiképzőterén. Azonban nem csak ettől volt különleges mindez. Hisz ezúttal nem állt dilemma előtt, hogy vajon aludjon, vagy eddzen plusz, senki se rángatta ide akarata ellenére. Ma a maga ura volt és pusztításra szomjazott. A mai napra a fodrászon kívül egy könnyed kis chakragyakorlat volt felírva mely kirobbanó formában mutatkozik majd meg. Kezdésként egy gyakorló oszlophoz sétált, ami meglehetősen szép vastagsággal rendelkezett, sőt elnézve teljesen új volt, ami azt jelentette a sok kis hiperaktív shinobi elkoptatta az előzőt.
Felvett egy könnyed kis terpeszt, balját ökölbe szorította, s az oldala mellé helyezte. Légzése egyenletessé vált, míg chakrája folyamatosan áramlott a karján keresztül egészen az öklébe. Aztán egyszer csak egy váratlan pillanatban elsült az ökle. A mozdulatot nem kísérte semmilyen speciális effektus egyedül a végén történt némi robaj és füst, ahogy a gyakorló oszlop egy része elvált fatestének többi részétől és messzire repült. Na de itt nem ért véget a folyamat de nem ám. Ezúttal a lábaiba vezette chakráját majd olyan hirtelen mozdulattal, mint az előző egy gyönyörű sarok rúgást mutatott be, amitől bár a gyakorló objektum nem semmisült meg, viszont a kegyetlen atrocitástól kiszakadt a földből és szintén repült egy kicsikét. Takefumi elégedetten szemlélte művét. Hirtelen mindenkinél erősebbnek érzete magát, sőt egy pillanatra azt is megengedte magának, hogy elképzelje, miként győzi le Niyo-senseit, amikor is rájött, mit ér az erő, ha nem találja el a célpontot. Viszont ha eltalálja, akkor már nem kérdés ki az úr a háznál. Jelenleg a filozofálás nem szerepelt a listán így gyorsan dobta a felesleges gondolatokat. A bemelegítés kész volt, ideje volt rátérni a komolyabb dolgokra. Kár, hogy előtte elfelejtett bemelegíteni. Érezte tagjaiban ez így nem az igazi, így hát, ami késik, nem múlik szinten utólag bepótolta. Rögtön csinált egy kis kézenállást, majd mikor már tökéletes, más szadisták által imádott könnyen kidönthető pozícióban került csinált pár kinyomást, de tényleg csak párat, hisz bemelegített, majd az egészet leöblítette némi karkörzéssel. Karjai tehát készen álltak jöhettek a lábak. Egy kis nyújtás itt, egy guggolás ott, hatalmas ugrások ide-oda hála a kumóban kapott edzésnek és végül teljes felkészültségben berohant az erdőbe. Mikor már úgy érezte, elég távol van, elkezdett törni, zúzni. Dőltek a fák, morzsolódtak a sziklák és útját a pusztítás alapján lehetett követni. Természetesen nem állt meg egy helyen elvégre nem akarta egy kisebb terülten az összes fát kidönteni, na meg túl feltűnő lett volna a hirtelen kopaszodás. Vigyáznia kellett tagjai épségére is hisz esztelenül csak az ökleit és a lábait sérti meg, de ő tudta mit csinál. Nagyjából egy órát, hanem kettőt foglalatoskodott ezzel a frissítő tréninggel, ami tud az is lenni, ha az ember érti a dolgát.
Elmondhatjuk elégedetten tért haza, levezetve az elmúlt napok feszültségeit és nem csak némileg jobban irányította az erejét, hanem újra élvezhette hajának puhaságát, na meg tartósságát, mikor végre álomra hajtotta a fejét, hogy másnap délig a hasa korgásáig fel ne ébredjen.