Tairjuko Rikuno

3 posters

Go down

Tairjuko Rikuno Empty Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Tairjuko Rikuno Pént. Szept. 16 2011, 19:28

Jutsutanulás: Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu /Föld elem: Lefejezés jutsu

Történet beleépítve a karakter életébe.

Miután sikeresen elsajátítottam az első komolyabb föld elemű jutsumat /a kő rudat/ Lee-vel a társammal visszamentünk aludni, hisz nagyon fáradtak voltunk. Másnap sokáig aludtunk körülbelül tíz óra után ébredtünk. A mester rendes volt velünk, hogy nem ébresztett fel.
Mikor kimentünk a szobánkból az udvarra, hogy megreggelizzünk a mester ott várt minket,
egy megterített asztallal rajta finomabbnál finomabb ételekkel. Leültünk hozzá, de nem ettünk az ételekből, csak a néztük a mestert, hogy vajon mit lép, azzal a fejével bólintott egy nagyot. Lee-vel egymásra néztünk, és mint a farkasok, akik több napja nem ettek , úgy elkezdtük enni azokat az ételeket, amik az asztalon voltak. Nagyon kimerített ez a három napos komoly edzés. Mindent megettünk, ami az asztalon volt, semmit nem hagytunk.
Miután befejeztük a reggelit hátradőltünk és megköszöntök ezt a csodás reggelit.
A mester csak mosolygott és annyit mondott, hogy:
- Nagyon szívesen, megérdemlitek. Nagyon keményen és becsületesen dolgoztatok, hogy elsajátítsátok ezt az alap jutsut. Büszke vagyok rátok, de mit szólnátok, ha lassan elkezdeném
nektek megtanítani a következő föld elemű jutsut?- kérdezte mosolyogva
- Hogyne mester- válaszoltuk vissza szinte egyszerre
- De mégis mi lenne az és mikor kezdenénk hozzá? –kérdezte Lee izgatottan
A mester elmosolyodott mintha sejtette volna, hogy ennyire türelmetlenek leszünk, de csak annyit mondott:
- Miután most tanultátok meg az első elemi jutsutokat így rögtön nem tudom nektek megtanítani a következőt. Muszáj lesz még nektek pár napot pihenni, hogy a chakrátok
teljesen visszaálljon az eredeti formájába, de megígérem, hogy három nap múlva elkezdhetjük komolyabban az edzést. Addig csak pihenjetek, hogy újult erővel vágjatok neki a komoly edzéshez.
- Rendben mester- azzal fellátunk és elmentünk az asztaltól.
Direkt nem kezdtem el veszekedni, hogy minek kell három napot várni, mert tudtam, hogy a mester csak jót akar nekünk, és éreztem magamon, hogy nem vagyok a régi formámba, még túlfáradt voltam ahhoz, hogy megtanuljak egy következő jutsut. Lee-vel szép lassan kisétáltunk az udvarra és lefeküdtünk egy fa árnyékába. A tekintetem az égre összpontosított
és a felhőket kezdtem nézni. Gyönyörű idő volt. A fa árnyékába hamar elaludtunk mind a ketten. Délután a gyerek zsivajra ébredtünk. Lassan fellátunk és bementünk. Lee ahogy vissza ért rögtön vissza aludt. Hihetetlenül sokat bírt aludni. De én márt nem voltam álmos ezét inkább olvastam. A következő két nap gyorsan eltelt leginkább csak a felszerelésünket tettük rendbe, összepakoltuk és letisztítottuk a fegyvereinket majd bepakoltunk ezeket a táskánkba.
Végre eljött a várva-várt nap. Mind a ketten 7 fele keltünk. Felöltöztünk összepakoltuk a cuccainkat, megreggeliztünk és kimentünk az udvarra. A mesterünk márt kint várt ránk. Szokásához híven csak annyit mondott:
- Késtetek
Erre mi persze csak bólintottunk egyet és elnézést kértünk.
- Látom jót tett nektek ez a pár nap pihenő, remélem teljesen felvagytok töltve energiával, mert nehéz napok fognak következni számotokra ha meg akarjátok tanulni
ezt a technikát- mondta a eléggé komolyan és elindult a gyakorló tér felé.
Mi persze követtük őt. Nagyon izgultunk, hogy mit is fogunk tanulni. Az út szokásos volt a kerten keresztül tudtunk átmenni a gyakorló térre. A kert ugyan úgy tele volt most is, mint mindig. Szerencsére nagyon jó volt az időnk. A nap melegen sütött és néha egy kis kellemes fuvallat hűtötte le az arcomat a nagy melegtől. Mikor megérkeztünk az edzőtér tele volt sok fiatal harcolt.
Voltak, akik egymással, vagy éppen csak egy fa szobrot ütöttek a puszta kezükkel, de mind egy az volt a lényeg, hogy elég sokan voltak rajtunk kívül. A mester bevitt minket egy olyan helyre ahol senki nem volt rajtunk kívül.
- Na, felkészültetek?- kérdezte vigyorogva.
- Igen – üvöltöttük egyszerre.
- Akkor figyeljetek! Elsőnek bemutatom, utána elmagyarázom – azzal egy erőset belerúgott a fölbe. Körülötte por keletkezett. Pár másodperc múlva leszállt a por, és a mester eltűnt.
- Hova tűnt?- kérdeztem Lee-től, de amit kimondtam Lee lába mellet egy kézfej jelent meg
- Leeeeee!!!!!- üvöltöttem torkom szakadtából, de márt késő volt. Az a kéz megfogta
Lee vádliját és lerántotta a földbe. Csak a feje látszott ki a földből. Szegény Lee majdnem sokkot kapott az ijedségtől. És fejénél egy ismerős alak jelent meg.
- Sensei! Maga volt! De ezt, mégis, hogy csinálhatta- kérdeztem tőle eléggé rémülve.
- Ezt a technikát fogom nektek megtanítani, de mindezek előtt kiveszem Lee-t abból a gödörből.
Miután Lee-t sikerült kiszedni a csapdából a mester nekiállt és szép lassan elmagyarázott mindent.
- Elsőnek ezt a jutsut csak akkor van értelme használni, ha tudjátok, hogy pontosan hol is áll az ellenfeletek. Második figyelem elterelés. Csak akkor használjátok, ha biztosak vagytok benne, hogy az ellenfelek nem lát illetve nem tud kitérni a támadásotok alól. A harmadik pont a chakra szabályzás és a negyedik a jutsu létrehozása.
- Na, lássunk is hozzá, majd én mondom, hogy pontosan mit is csináljatok, de most még hanyagoljuk az elterelést, csak koncentráljunk a maradék három pontra.
Tehát első a chakra kontrol.
- Ha eleget koncentráltál érezni fogod, hogy a chakra megfelelő lesz ahhoz, hogy el tudj süllyedni a földbe. Ez a legnehezebb, de egyben a legfontosabb feladat.
Körülbelül 30 perce telt mire megéreztük mi a megfelelő charaszint. Ezek után azt éreztük, hogy szép lassan kezdünk süllyedni bele a talajba.
- Remek - szólt hangosan a mester, hogy mi is megértsük a föld alól.
- A következő feladat! Hogy megkeresetek engem.
Hihetetlen furcsa volt a föld alatt. Mintha csak a vízben úsztam volna. De csak egy volt a gond, nem emlékszem, hogy merre állt a sensei, és a levegőm kezdett fogyni ezért muszáj volt feljönnöm a felszínre. De ezzel nem csak én voltam így. Lee is pár másodperc múlva megjelent. Ő se tudta, hogy pontosan merre is kell mennie.
- Semmi gond sincs- nevetve mondta a mester. Eddig nagyon megvagyok veletek elégedve, de most jegyezzétek meg, hogy pontosan merre is állok. Na próbáljátok meg még egyszer.
Most márt, nem kellet annyi ideig koncentrálni, de azért nem egyből sikerült. Miután lemerültem a mester felé vetem az irányt. A kezemet kinyújtottam megfogtam a bokáját és hirtelen lerántottam a fölbe. Ahogy ki ugrottam a földből a mester fejét láttam a földben.
Nagyon megörültem magamnak. Gyorsabb voltam, mint Lee. A sensei miután kimászott gratulált nekünk, hogy sikerült megcsinálni. De még az utolsó feladat hátra maradt. A mester 2 bábut helyezett le velünk szembe.
- Na, most meg kell csinálni az egészet, előröl, eltereléssel.
Elsőnek egy füstbombát dobtam a lábamhoz és eltűntem. Tudtam, hogy hol a bábu. A kezem kidugtam a földből és lerántottam a föld mélyére, és azzal feljöttem a talajra. Most is gyorsabb voltam Lee-nél ezt láttam is az arcán, hogy elégé dühítette.
- Ezt vártam tőletek. Gratulálok! Még pár nap gyakorlással a chara kontrol is meg fogjátok gyorsan tanulni, de mára fejezzük be. A következő napokba csak ezzel a jusuval foglalkoztunk. Három napon át gyakoroltunk, míg végre telesen meg nem tanultuk használni.






Tairjuko Rikuno
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Vissza az elejére Go down

Tairjuko Rikuno Empty Re: Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Uzumaki Kushina Szomb. Szept. 17 2011, 11:53

Okééé, elfogadva. Very Happy Kezdő szinten elsajátítva, gratulálok! Írd fel az adatlapodra.

Kushi-husi
Uzumaki Kushina
Uzumaki Kushina
Adminisztrátor

Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Vissza az elejére Go down

Tairjuko Rikuno Empty Re: Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Tairjuko Rikuno Szomb. Szept. 17 2011, 16:51

oké köszi szépen Smile
Tairjuko Rikuno
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Vissza az elejére Go down

Tairjuko Rikuno Empty Re: Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Sai Pént. Dec. 28 2012, 19:09

Egyértelműsítő poszt csupán, hogy itt egyelőre nincs ellenőriznivaló (hogy mesélőé legyen az utolsó poszt ^^)
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Tairjuko Rikuno Empty Re: Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.