Tairjuko Rikuno

Tanulás- Lebegő sivatagi homok
 
A történet beleépítve karakterem életébe, helyszín: Hozokijo, idő: Nibii támadás előtt.
 
Az elmúl pár napban az időjárás egészen borzasztó volt. Az eső naphosszat csak szakadt, és az ég úgy dörgök, mintha ha az Istenek a haragjukat akarták volna ráereszteni a földön élő emberekre.
Ez a borzalmas idő teljes mértékben fölkavarta a napi edzésemet, valamit az új jutsuk gyakorlását.
Az elmúlt pár napban így leginkább pihentem, valamint az elmémet edzettem a könyvtárba.
Igen Hozukojuba ez is van, annak ellenére, hogy nem valami modern, és nincs is úgy fölszerelve, az ember akkor is találhat érdekes könyveket, újságokat és tekercseket. Egy nem túl nagyszoba, hatalmas polcokkal és az ott lévő könyvekkel, valamint a fáklyák és a gyertyák, amik segítenek nekünk a tájékozódásba. Általában egyedül szoktam itt lenni, főleg most, hogy Itanashi már jó ideje, egy fontos küldetésen van. Annak ellenére, hogy ez a könyvmoly életunalmasnak hangzik, egyáltalán nem volt az, nyilvánvaló, hogy nem tudnám ezt egy hétnél tovább csinálni, de hát néha mindenkire ráfér a lazítás.
A sok olvasás alatt sokszor tanulmányoztam a térképeket, valamint az országok gazdaságát, főleg így a háborús helyzetben. Mivel én teljes mértékben kibújtam a háború alól, ha szabad ez mondani, így a hírekkel is hadilábon vagyok, ezért is érdekelne annyira, hogy mi is folyik a fronton, de hát erre a választ keresni egy régi könyvtárba, ami szinte alig frissíti készletét igen nehéz.
 Amint fel-le pakolgattam a könyveket a kopott polcokról, egy fura dologra lettem figyelmes.
Amint az egyik nagyobb méretű enciklopédiát próbáltam volna levenni, véletlenül, egy rossz mozdulattal egy másik könyvet vertem le, ami egyenest, szabadesés formájában a fölre hullik. De csak hullana, ha gyors mozdulatokkal nem állítottam volna meg, egy felhő alakú homokformával. Nagyon fura érzés volt, hisz előtte sohasem csináltam hasonlót, és az egész mozdulat olyan gyors volt, mintha reflexszerű lenne.
Ezek után kicsit le kellet ülnöm, és gondolataimat össze kellet szednem. Soha nem jutott még eszembe, hogy a homok segítségével akár tárgyakat is tudnék mozgatni. Lényegében ez egy alap technika, hisz itt csak a homokmanipulálásról volt szó. Nem üldögéltem sokat, és megpróbálta a teremben lévő tárgyakat az irányításom alá venni. Eleinte nagyon fura volt, hisz a könnyebb tárgyakat, könnyebb mozgatni, am nehezebb irányítani, míg a nehezebb tárgyakat könnyebb irányítani, de kicsit nehezebb mozgatni a tömegük miatt.  
Ekkor még nem is gondoltam, hogy ebből egy igen hasznos jutsut lehet fölépíteni.
Eleinte csak játszadoztam a szobába. Különböző méretű dolgokat emelgetem, és mozgattam.
Nagyon élveztem.
Ekkor eszembe jutott, mi lenne, hogy ha megpróbálnék minél nehezebb dolgokat felemelni.
Így hát a homok segítségével, próbáltam felemelni immáron nehezebb tárgyakat. Itt már azért sokkal nagyobb koncentrálásra bolt szükség, és nagyobb homok területet is kellet létrehoznom.    
Megpróbáltam elsőnek is egy székkel majd asztallal, és így tovább, amíg el nem fogytak a bútorok a környezetemből. Persze kisebb-nagyobb sikerrel tudtam csak irányítani őket, hisz némelyik valahogy leesett és összetört, vagy épp kevés homokot használtam fel, így nem igazán bírta el, és az a fránya gravitáció meg hát a föld felé húzta azt a bizonyos tárgyat.
Tehát leginkább ezt gyakoroltam még itt bent, hogy már nagyobb súlyokat, vagy épp nehezebb tárgyakat tudjak, úgy mond szállítani. Viszonylag sok időt töltetettem el ezeknek a gyakorlásával, mire nagyjából rájöttem, hogy az-az adott bútor mekkora homokterülettel és chakra igénnyel hordozható.
Persze ez még nem volt elegendő, de ennek is nagyon őrültem, hisz talán az alapokat így végleg elsajátítottam. Még egy pár óra gyakorlás után, úgy éreztem, hogy jöhet még valami, ami ennél is nagyobb. Sokat gondolkoztam, hogy minek is lenne értelme, amit még így tudnék fel emelni és elhelyezni A pontból B-be. Körbe-körbe járkáltam a terembe, míg magamba morgolódva gondolkodtam.
Egyszer csak furán tekintettem ki az ablakon, hogy végre elállt az eső és kisütött a nap. Szinte mindenki tudja, hogy mi történik akkor, ha esőzés után egyből kisüt a nap, hát természetesen szivárvány.
Gyönyörű volt, vagy már ezer éve nem láttam ehhez foghatót. Azonban nem is ez volt a lényeg.
Hanem a nap sugarai, ahogy rávilágítottak a hatalmas ablakok üvegére, egy fiút tükröztek vissza azon. Rövid barna hajú, kék szemű, erős testalkatú fiú volt, fekete ruhában. Természetesen én voltam az.
-          Hát persze- mosolyodtam el hangosan. Hát ki a fenét hordozzak a homokon, ha nem saját magamat? Ez hogy nem juthatott eddig az eszembe.
Immáron teljesen friss ötlettel, öltöztem fel és vettem magamhoz felszerelésemet, majd szinte kirohanva az udvarra, próbáltam valami tervet összerakni a technika kivitelezésére.
A nap ezer pompában ragyogott, és még a szivárvány is fent volt az égen. Annak ellenére, hogy a talaj enyhén sáros volt, és a fű is csúszott, könnyedén tudtam találni olyan helyet, ahol el tudtam kezdeni a technika gyakorlását, vagyis inkább folytatását.
 Lényegébe az alapok megvoltak, mind a fejembe, mind pedig gyakorlatban is. Nyilván, hogy ha magamat fel akarom emelni, akkor, magam alatt kell létrehozni a homokfelhőt. Ez nem is volt nehéz, mivel már bent próbálkoztam nagyobb tárgyakat emelgetni, és az alap itt is ugyan az. Egy viszonylag sűrű homokközeget kell létrehozni, amin stabilan meg tudok állni, de ne is legyen túl nehéz, hisz hozzá kell adni még a saját súlyomat és teljes felszerelésemet. Mert ha a homokfelhő túl nehéz, akkor azt nehezen is fogom tudni mozgatni, irányítani, sőt még akár túl sok chakrát és energiát is fog igénybe venni.
Tehát a tervek a fejemben már megvoltak, így egy erős koncentrálás után létre is hoztam azt a bizonyos homokfelhőt, majd szép lassan felemeltem vele magam. Nagyon fura érzés volt és kissé instabilnak tűnt.
A lábaim úgy remegtek, mint a kocsonya, és kisebb kiáltozás mellett emeltem fel magam a talajról.
Nem mentem fel magasra, max 2-3 méternyire, ez után egyből visszaereszkedtem.
Ezt a gyakorlatot sokszor ismételtem meg, hisz ha ezt elrontom, akkor az egész jutsu alapjának lőttek, és hát alapból meg kellett szoknom, hogy egy homokfelhőn lebeget több méternyire a földtől.  
Szóval időm egy rész ezzel telt el. Amint jó párszor elgyakoroljam és már stabilabban éreztem magam, megpróbáltam felmenni három méter fölé. Valamint belevittem már kanyarodó mozgást is.
Szerencsére ez sem volt egy nehéz feladat. Itt is ugyanazt kellett csinálnom, mint amikor a tárgyakat mozgattam. Óvatos és egyszerű irányító mozgást végrehajtva, kerülgettem ki a különböző akadályokat, mint fatörzsek, oszlopok és más egyéb dolgokat.
Minden egyes újra kezdésnél növeltem a távot, és úgy éreztem magam egyre biztosabban a lebegő homokon.    
Ahogy telt az idő, annál jobban ment a homokirányítása, valamint stabilabban is éreztem magam rajta.
Szerencsére nem vagyok egy tériszonyos gyerek, így inkább élveztem a magasságot, mint hogy szédültem volna fent.
Néha hangosan kiáltoztam, hisz nem sokon múlt, hogy ne ütközzek neki egy fa ágának, vagy épp egy felém repülő madárnak. Nagyon sok múlt a koncentráláson, és ha egy kicsit is nem figyeltem oda, akkor szinte egyből jött a baj. Ilyen magason nem érdemes szórakozni, hisz egy rossz lépés is az életembe kerülhet. Ezért is fektettem rá annyi időt az alapokra.
Amint már úgy éreztem, hogy jól tudom irányítani a homokfelhőt, és stabilan fent tudtam rajta maradni, a sebességet próbáltam gyorsítani. Ez még több koncentrálást és chakrát igényelt, azonban itt sokat számított a fokozatosság. Ahogy viszont növeltem a sebességet, a biztonságérzetem, úgy csökkent.
A viszonylag nagyobb gyorsaságtól, elkezdtem szédülni, és kissé rosszul lenni. Ezét inkább csak szép lassan növeltem csak a sebességet, addig, amíg nem éreztem magam veszélybe, valamint meg nem szokom a tempót.
A szél csak úgy belekapott a hajamba, és a gyorsaságtól szívem sokkal hevesebben is vert.
Azonban hamarosan már ezt is kezdtem megszokni, így egy idő után már nyugodtan álltam fent a magasban. Természetese ezzel nem tudnék olyan gyorsan menni, mintha terepen szaladnék, de azért egy szép kényelmes tempót fel tudok venni, vagy akár kisebb távon egy gyorsabb mozgást.
Lassan úgy éreztem, hogy ezt a jutsut kezdem teljesen kivesézni, nem igazán jutott más az eszembe, hogy mire is tudnám még felhasználni.
Kezdtem fáradni, azonban egész estig csak ezt gyakoroltam, de kifejezetten élveztem. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen formában is fel tudom majd használni a homokot.
Nap végére úgy éreztem, hogy nagyjából sikerült is elsajátítanom. Természetesen még sokat kell gyakorolnom, de ezzel a technikával immáron már könnyedén fel tudom fedezni a terepet, vagy akár olyan helyről támadni ahonnan az ellenfél nem is számít. De egyszerűen a mozgást is megkönnyebbíti, és talán gyorsabban el tudok jutni A-ból B-re, hisz lényegében át tudok repülni mindenen, legyen az erdő, vagy folyó, hegy, vagy akár egy veszélyes falu.
Ez a technika valóban sokoldalú, és lehet, hogy majd élesbe újabban használati módok is ki fognak derülni. Úgy érzem, hogy mára elég a gyakorlásból, és majd holnap még folytatom.
Azzal lelandoltam a földre felszerelésemet összeszedtem, majd visszamentem a körzetembe.
Ott megvacsoráztam, lefürödtem, és amint ágyba kerültem már aludtam is. Másnap ismételten korán keltem és gyakorlással folytattam a napomat.

Hali! Kibővítettem, remélem így már elfogadható lesz.