Tairjuko Rikuno

2 posters

Go down

Tairjuko Rikuno Empty Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Tairjuko Rikuno Szomb. Okt. 25 2014, 11:24

Madara!
Homokkoporsó.
 
Miután megszereztem a homoktekercset, felvettem egy bujkáló életmódot, és megpróbáltam mindenféle konfliktust elkerülni. Szinte két-három naponta váltottam a szállásaimat, sőt ha az idő jó volt, akkor kint aludtam az erdőben. Egy teljesen új életmódra váltottam. Napközbe nem mentem ki az utcára, és a vásárlásaimat is csak nagyon óvatosan intéztem. 
Egyszerűen féltem a fejvadászoktól, és féltem, hogy valaki rá fog jönni, hogy közöm van a rabláshoz. Csak és kizárólag éjszaka közlekedtem, és akkor is intéztem az ügyeimet, valamint az edzésemet is.
Szerencsére az utóbbira találtam egy nagyszerű helyet, méghozzá az erdő és a tenger közötti területén elfekvő homokos szakaszt. Ez a helyszín valóban jónak bizonyult, hisz, még a kutya sem járt arra. Hatalmas fákkal volt körbekerítve az egész, és csak egy helyen lehetett bemenni, hogy a homokos tisztásra érkezzen az ember.
Ha épp nem aludtam, vagy nem valami más ügyemet intéztem, akkor általában ezen a helyen edzettem, vagy meditáltam. 
A tekercs, amit megszereztem a sivatagi koporsót nevet birtokolta. Szerencsére nagyon alaposan fel volt vázolva, sőt mi több még képek is voltak a tekercsre festve. 
Tehát amint már mondtam nagyon aprólékos munkát végezhetett az a shinobi aki, ezt a jutsut festette le.
Az egész jutsu több részből állt. Legelsőnek a jutsu neve, valamint a lépések voltak feltűntetve.
1.                      Gyűjts elegendő chakrát
2.                      Vezesd bele a homokos talajba
3.                      Homokmanipuláció
4.                      Ellenfél elejtése, a homok csáppal
5.                      Ellenfél körbezárása
 
Ezek a vázlatpontok, és a képek alapján talán sikerülne is elsajátítanom a technikát, azonban, legelőször részletesen átveszem, hogy mit is jelentenek ezek a pontok.
Az, hogy gyűjtsek chakrát az teljesen logikusnak tűnik, hisz enélkül nem tudnám létrehozni a technikát, már csak az a kérdés, hogy mennyit?
A második pont, hogy az összegyűjtött chakrát, vezessem bele a talajba, hisz ez által tudom majd a későbbiekben irányítani a homokot.
A harmadik és a második pont szinte ugyan az, hisz azáltal, hogy belevettem a chakrát, úgy tudom majd manipulálni a homokot.
A negyedik már egy kissé összetettebb, hisz ha az ellenfél egyhelyben áll, akkor nincs nagy gond, azonban ha mozog, akkor már nehezebb elejteni, ilyenkor érdemes őt csapdába csalni, vagy éppenséggel kiszámítani a lépéseit, és a lábán keresztül elkapni.
Végül az ötödik pont, ami az ellenfél teljes mozgásának megakadályozását jelenti.
Amint sikerült elkapnunk, utána bizonyos homokcsápokkal tarthatjuk őt egy még erősebb kötésbe. Ez alkalmas leget, mind vallatásra, vagy akár a levegőt is elzárhatjuk előle, ezzel komolyabb sérülést, vagy halált okozva.
Ezek pontok az összetétele után, talán könnyebb lesz elsajátítanom a jutsut, hisz ha tudom, hogy mi a jutsu felépítésének a folyamata, akkor azt is tudom, hogy mire kell ügyelnem, valamint ebből kiadódóan sejteni is fogom a hibáimat.
Az utasításokat követve, felálltam a homokos talajra, egy közepes méretű fával szemben, majd szép lassan elkezdtem megpróbálni elsajátítani a technikát.
Tehát elsőnek is chakrát gyűjtöttem, majd megpróbáltam belevezetni a homokos talajba.
Úgy vélem, hogy ez a jutsu alapja, az én saját jutsummal, vagy is a homokcsápokkal megegyezik. Hisz szinte ott is hasonlóan kell kiindulni,hogy létre hozzuk a csápokat, am végeredményben eltér.
Tehát amint sikeresen létrehoztam a kellő mennyiségű chakrát, és belevezettem a homokba, megpróbáltam manipulálni azt, méghozzá a fa törzse felé. Ezt az irányítást leginkább kezem segítségével tudtam elérni, azonban furcsán tapasztaltam, hogy ez a homok mennyiség, túlságosan is kevés. Így hát teljesen újrakezdtem.
A hibám oka valószínűleg, a nem elegendő chakra mennyiségben rejlik. Most azonban erre különösen figyeltem, és sokkal jobban koncentráltam.  Nagyon kellet figyelnem, hogy ne ész nélkül, használjam a chakrát, hisz könnyedén kimerülök. Ennél a technikánál, is nagyon oda kell figyelnem, ha nem jó időpontban használom, akkor fölöslegesen pazaroltam el az energiámat.
Tehát amint újra nekikezdtem, már sokkal figyelmesebb voltam, és sokkal jobban koncentráltam, már több chakrát engedtem bele a talajba, és szinte addig vártam, amíg valóban nem értem el a célomat. Ez annak ellenére, hogy könnyen hangzik, egyáltalán nem volt az. Rengetegszer kezdtem újból, és  igen néha meg is kellett állnom, hogy igyak-vagy pihenjek egy kicsit, hisz könnyedén elfárad az ember, főleg tanulás esetén.  Körülbelül, fél órán keresztül, csak ezt gyakoroltam, amíg végre nem sikerült létrehoznom a szinte tökéletes állagot, amit könnyedén tudtam manipulálni. Ezek után, megpróbáltam elkapni a fa törzsét egy fő homokcsapással, és ezt követően történhetett a technika legérdekesebb része, a körbezárás.
  Itt nagyon alapos és gyors mozgásokat kellett tennem, hogy a fát teljesen körbe tudjam keríteni. A tekercsben lévő leírás nagy segítséget nyújtott, hisz rávilágított arra, hogy nem kell különösebb abraka-dabra, hogy körbezárjuk az ellenfelet, hanem bőven elegendő lesz, a legalapabb homok jutsu, vagyis a homokirányítás technika. Hisz ezzel a technikával képesek leszünk gyors, és határozott mozdulattal elkapni, szinte akárkit, állattól és embertől függetlenül.
  Mivel minden homoktechnika alapja a homokirányítás jutsu, így elég sokat gyakoroltam már. Úgy gondoltam, hogy ez nem fog nagy problémát okozni, hisz jelen esetben nem szükséges akkora mennyiségű homokot manipulálni, mint más nagyobb rendű jutsuknál. Szerencsémre igazam is lett, és pár próbalépés után, már sikerült is létrehoznom az utolsó lépést.
Az idő, olyan délután fele járhatott, így tudtam még gyakorolni. Elég sokszor kezdtem újra, és újra, hogy mégis elfogadható formában el tudjam sajátítani. Ha esetleg elakadtam volna, ismételten elő vettem a tekercset és újra átolvastam a technika lépéseit.
Azonban pár gyakorlás után, már megpróbáltam valami élő célpontot is kiszemelni, és egy ugrándozó nyúlnál nem is találhattam volna jobbat. Csalogatásképpen egy marék füvet tettem a talajra, és kivárva a megfelelő alkalmat, megpróbáltam elkapni. Amint a nyúl fölfedezte a füvet, egyből odaugrott és elkezdte rágcsálni, ekkor egy gyors és határozott mozdulattal elkaptam a lábát, persze a homok segítségével, majd gyorsan a torkát, és olyan öt másodperc elteltével, már holtan is feküdt előttem. Igazából ekkor jöttem rá a jutsu lényegére, és erejére is. Ha ezt valóban jól tudom alkalmazni, akkor szinte bárkit eltudok vele kapni.

A nap végére fáradtan tértem haza a zsákmányommal, amit még nagy éhségemben nyársra húztam és megsütöttem. Amint megvacsoráztam, visszamentem a körzetemben, lefeküdtem majd hosszasan aludtam. Am a héten még igen sokszor mentem vissza arra a helyre és gyakoroltam ezt a technikát, hogy minél hatásosabban és gyorsabban tudjam használni.
Tairjuko Rikuno
Tairjuko Rikuno
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Szökött Shinobi
Chakraszint: 485

Vissza az elejére Go down

Tairjuko Rikuno Empty Re: Tairjuko Rikuno

Témanyitás  Uchiha Madara Kedd Okt. 28 2014, 08:45

A technikát felírhatod, legközelebb egy kicsit hosszabbat szeretnék olvasni tőled, szintnek megelelően :-) . 3 chakrat írj még mellé
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.