Djuka Kawahiro

Név: Djuka Kawahiro

Ország: Hold ország

Rang: vándor ninja

Kor: 19

Nem: férfi

Elem: tűz

Felszerelések: 8 db gyűrű (semmi mintázat nincs rajta csak tömör acélból vannak és egy erős mágnes lemezzel a többi gyűrűvel összeköttetésben van mint egy lánc) egy nyaklánc és egy öcskös. Plusz a cipőm orrába egy-egy kipattintható késecske. Jah és térd és könyökvédő plusz egy csukló merevítésére szolgáló kötésszerűség, ami mindig a kezemre van tekerve.

Kinézet: 194 cm magas vagyok. Kicsit hosszabbacska hajam van, ami barna színű. A szememen már látszik, hogy nem vagyok 100-as.

Kinézet (Beelzebub (kis öcsi)) A hátamon mindig ott van a zöld hajú bőgős kisöcsém, aki valamilyen úton, módon képtelen elengedni engem. A kis bőgőmasinának zöldes haja van, és folyton cumi lóg a szájából. Ezen felül nem hajlandó ruhát viselni.

Jellem: Egy kiállhatatlan alak vagyok. Aki semmi bevesz mindenkit. Elképzelhetetlenül lusta és finnyás. Ha nem kapja, meg amit akar akkora balhékat képes levágni érte, hogy már a vitapartner kér elnézést. Van olyan, hogy még meg is öli azt, aki nem teljesítette a kérését megfelelően. Nála makacsabb embert nem talál senki a világon.

Jellem (Beelzebub (kis öcsi)): Ezek mellett a kis tökmagnak a hangulata általában utánozza az enyémet, de ez fordítva nem igaz. Viszont nagyon félős és sírós a kisöreg. Beszélni még nem tud ezért egy Da szócskával, válaszol mindenre.

Előtörténet:
Egy kis családban születtem, akik a hold rejtekben éltek. A szüleim ősei közt elméletileg volt egy nagy ninja akinek én a leszármazottja vagyok bár nem igazán tudott érdekelni. Nem tudom, hogy kitől örököltem a jellememet és hasonlókat, de a családban mindig is én voltam a fekete bárány. Bár nem vették a szüleim olyan komolyan, hogy én szinte minden nap verekedtem valakivel. Sosem szidtak meg vagy hasonlók általában csak annyit, kaptam, hogy kicsit megdorgáltak. Bár sosem tudott érdekelni a szüleim véleménye. Mindig csak a saját fejem után mentem bár ennek néha meg volt az eredménye. Igen sokáig voltam egyedül a családban. Szüleim nem igazán törődtek velem. Egyetlen rokonom volt, aki kicsit is kedvesnek bizonyult ő pedig a nagyapám volt. Bár az öreg elég beteges volt és a szüleim valami oknál fogva ki nem állhatták. Én szinte mindig nála voltam. Ő tanított meg igazi tudással bunyózni és még sok egyébre is. Az öreg sokat mesélt a múltjáról, amikor még ifjú volt és a holdrejtekben található klán tagja volt. Sok érdekes történet mesélt arról, amikor még ninja volt. Valamiért nagyon érdekeltek ezek a sztorik. Egyszer megkértem a nagyapát, hogy tegyen engem ninjává. Erre csak rám mosolygott és azt mondta, ha komolyan gondolom, akkor egy év múlva minden tudását megosztja velem. Én persze eléggé kitartó voltam ahhoz, hogy egy évig igyekeztem magamat képezni kisebb dolgokkal. Fekvőztem ezerrel felülés súlyzózás boxzsák püfölése futás meg hasonlók. Egy évvel később, amikor újra felhoztam ezt nagypapának végül belement, hogy edzeni fog engemet. Igazából az volt, hogy nagypapához költöztem 3 évre és megtanított boxolni. Persze nem azt a sima stílust, hogy csak a kezet használja az ember. Persze az alap ez volt de én is végeztem benne pár év alatt módosításokat és így egy saját, és egyedi stílust hoztam létre ebből a harci stílusból. Én bele vettem a lábat, is mint támadó eszköz és én nem csak erőt használok az ütéseimhez, hanem lendületet is és próbálok minél ritmusosabban harcolni. Minden harcom során valamilyen zene ritmusára próbálok mozogni. Általában ami épp a fejemben jár. A nagypapi mindent megtanított, ami szükséges egy genin szintű ninja számára. Ugyan a chakra kontroll rohadt nehéznek bizonyult számomra de azt is sikerült valamilyen szinten elsajátítanom de nem valami profin. Annak ellenére, hogy tudtam elég sok ninja trükköt valahogy még is inkább megbíztam az öklömben. Jobban szerettem azt használni, mint valamit, ami számomra csak annyi amennyi látszik belőle és amennyit meg tudok csinálni. A jutsu létrehozásának elmélete számomra érthetetlen volt. Ahogy bármilyen másik elmélet is de ez nem fontos. Én az a típusú ember vagyok, aki megveti a gondolkodást. Egyetlen egy dologban tudtam csak szorgalmaskodni az, pedig a harcból harcba való életmódom. Minden harcban tanul valami újat az ember és én ennek az elméletnek a tökéletes példája vagyok. Igazából segg hülye vagyok de, amit szeretek csinálni azt szeretem jól csinálni. Így van ez a bunyóval így van ez a ninja technikákkal és a folyamatos edzéssel is. Amikor végeztem a 3 éves ninja oktató tanfolyammal a nagypapánál újra haza, költöztem. Otthon minden nap edzettem magamat. Gyakoroltam a boxot és gyakoroltam a jutsukat is, amiket tudtam. Minden nap 3 szor edzettem, edzek így ritka jó formában voltam és vagyok most is. Pár hónappal később a nagypapa meghalt és egyedül maradtam a borzasztó családommal. Kénytelen voltam elviselni őket és ők is engemet. Bár azóta, hogy az egyetlen ember, aki kedves volt velem meg halt az óta mondhatni teljesen rossz irányba tévelyedtem. Vettem 8 darab gyűrű szerűséget amikkel erősíteni tudtam az ütéseimet és szereztem egy kötést is, amivel ki tudom merevíteni a csuklómat, így az nem sérül, meg ha minden erőmmel képen törlök valakit. Egy idő után a verekedés annyira a részemmé vált, hogy már-már csak azért verekedek, hogy jobban érezzem magam tőle. Jó pár évvel később, amikor már felnőttnek számítottam akadt egy hatalmas változás a családban. Született egy kisöcsém. Elég furcsa volt a kis törpe. Meglepően zöldes haja volt. Még születése után pár héttel kapott egy cumit, amit az óta nem vett ki a szájából. Egészen addig, amíg meg nem tanult járni nem is nagyon foglalkoztam vele. Mindig csak az edzés a bunyók és gyakorlás. Amikor már képes volt mászni már akkor látszott rajta, hogy akar valamit tőlem. Folyton követett megnézte a bunyóimat, és amikor laposra vertem valakit ott nevetgélt és ujjongott. Már akkor képtelen voltam levakarni magamról bár később, ahogy megerősödött egyre rosszabb lett a helyzet. Amikor már meg volt az ereje ahhoz, hogy fel tudjon mászni valamire vagy épp valakire akkor már egészen elviselhetetlen lett a dolog. Folyamatosan rajtam csimpaszkodott. Már nem is volt olyan, amikor ne rajtam csüngött volna. Képtelen voltam letépni magamról. Valahogy annyi erő volt ebben a kisemberben, hogy nem tudtam leszedni magamról. Ugyan kellett pár hónap de végül kénytelen voltam hozzá szokni, hogy a kis kölök folyton rajtam lóg. Még akkor is velem maradt, amikor elmagyaráztam neki, hogy elszökök otthonról. Valamiért velem akart maradni. Én meg hát mondván nincs más választásom, hagytam had, jöjjön velem. Sokat utaztunk kettesben és ugyan eddig is tudtam de valahogy most még inkább valósággá vált, hogy az öcsikém egy nyafogó és kiállhatatlan kis görcs.