Djuka Hiroku

- Végre kiengedtek. Nagyon aggódtunk – mondtam Nakaronak amikor kiengedték. Azt mondták, egyelőre még csak óvatosan az edzésekkel.
- Tudod, Hiro, valamit akartam adni neked. Sokáig terveztem Gemuval. – Gemu, vagyis Gemuno Teguri a bátyám legjobb barátja. Az apja kovács. Ebből már gondoltam, hogy valami fegyver lesz az ajándék. Felcsillant a szemem, izgatottan vártam, hogy a Teguri műhelyhez menjünk. De előbb még haza kellett érnünk. Lepakoltam a bátyám cuccait a szobájába. Sok mindent át kellett vinnünk a kórházból. Ez volt az utolsó csomag. Naka segített, ahol tudott. Nagyon segítőkész. És a legjobb bátyó a világon. Mindig ott van, mindig segít, mindig meggyógyít.
- Jut eszembe, Hiro, holnap elmehetnénk a Teguri Kovácsműhelybe a fegyverért.
- Alig váárom bátyó! – válaszoltam óriási mosollyal. Egyre jobb ez a nap. Egy kis edzés után otthon együtt beszélgettünk. Remek nap volt. Másnap útra keltünk. Ugyanott mentünk, ahol ezelőtt. Vidáman dumáltunk, de a kezem nem vettem le a katanámról. Végül elértünk a kovácsműhelyhez. Bementünk, és Gemu apjával találtuk szemben magunkat.
- Üdvözletem, Hiroku, Nakaro! Gemunot keresitek? - kérdezte
- Igen, őt keressük – válaszolt Naka.
- Mindjárt itt lesz – és Teguri mester el is tűnt. Gemu hamarosan ki is jött.
- Üdv! Rég láttalak titeket!
- Hali Gemu. A kardokért jöttünk.
- Azonnal hozom – és egy ajtón át távozott. Gemuról azt kell tudni, hogy hajlamos órákon át beszélni egy adott dologról megállás nélkül, pláne, hogyha az épp a kovácsmesterséghez kapcsolódik. És kihozott valamit, amire nem számítottam. Ilyet még az életben nem láttam. Kettő kard volt az. De nem akármilyen. Két pengéje volt mindkettőnek. Egyik az egyik oldalon, másik a másik oldalon. Ha így nézzük, összesen két kard volt az. Bőrszíjas tokokat is hozott. Két tokba tett egy pengét, és a bőrszíjakkal összekötötte a két tokot, így lehetett tárolni a fegyvereket. Na, akkor madarat lehetett volna fogatni velem örömömben. Csak úgy csillogott a szemem a hatalmas örömtől. És leesett valami.
- Bátyó, hogy lehet ezt használni? Ilyet még nem láttam – mondtam. És a színtiszta igazat. Ilyet még tényleg nem láttam.
- Nyugi, majd megtanulod használni. Először a tokokban fogod forgatni, utána pedig majd élesben fogsz vele gyakorolni. Nyugi, ellenőrzöm majd a munkádat.
- Nakaro a legjobb nagytesó a világoooooon! – kiáltottam fel örömömben. Nakaro és Gemu halkan nevettek. Nem gúnyosan, hanem úgy… örömtelien. Eltettem a pengéket a táskámba.
- Rajzoltam néhány útmutatót a használathoz – mondta Gemu, és átadott egy kis füzetet. A táskám azt is elnyelte. Ezek után napokon át csak gyakoroltam, gyakoroltam, gyakoroltam. Sokszor volt, hogy bénáztam, így Nakaro gyógyítgatására szorultam.
- Ej, Hiro, tényleg ennyire nehéz? – kérdezte egyszer.
- Igen… áááú! – mondtam, amikor a lábamon ejtett nem is kis vágást kezelte.
- Hiro, Hiro, mennyit bénázol… Próbálj kevesebb pörgetést belevinni, azért rontod el mindig.
- Mutasd meg, hogy gondoltad.
- Így. – mondta, és bemutatta. Bámulatos volt. Látszott, hogy megtanulta a használatát, hogy segítsen – És a pörgetés… - olyan remek technika volt az, aminek szemtanúja voltam, hogy csak ott bambultam. Utána együtt gyakoroltam vele. Mutatta, utánoztam. Remek tanár volt. Megtanultam, hogy lehet vele gyorsan több ellenfelet is elintézni. Remek fegyvernek bizonyult. Aztán egyszer kaptam egy üzenetet, hogy menjek a kiképzőterepre. Összepakoltam, betettem újdonsült remek fegyvereimet is, és indultam. Elvileg a csapatommal fogok találkozni.