.::Kikötő::.

//Tobi és Kaito//

Saki halkan lépdelt a kis csapat után, s mintha direkt akart volna lemaradni, megállt egy kicsit, majd újra elindult. Korra nem igazán izgatta, hiszen ez a lány is csak olyan volt, mint a többiek az akadémián. Már megszokta ezt a fajta hozzáállást, így nem is érte meglepetésként a dolog. Kaito viszont már egy másik kategóriába esett, sokkal barátságosabb és közvetlenebb volt vele, mint bárki más a faluban. Régen beszélgetett már ilyen közvetlenül egy hasonló korú ninjával. Ezért is szeppent meg annyira, és nem igazán akaródzott az újbóli megnyílás egy másik ember felé. Ebben a csapatban még nem mondta el, hogy mit gondol valójában erről az egész helyzetről, ám valószínűleg nagyon is jól tudták, elvégre együtt jártak az akadémiára. Hamarosan mindenki megállt, így Saki kénytelen volt kicsit közelebb menni a többiekhez.
*Um... vajon most mi lesz?* Kérdezte magában az ifjú genin, és azon nyomban választ is kapott. Feng-sensei elkezdte magyarázni a jelenlegi helyzetet, valamint elmondta a küldetés részleteit is. Saki nagyon jól sokat hallott a korábbi incidensekről, hiszen mindenki erről beszélt a faluban. Az ország jelen állásából lehetett arra következtetni, hogy a frissen végzett shinobikat szintén magasabb szintű küldetésekkel bízzák meg. A hír azonban alaposan megrettentette a lányt, aki legszívesebben a Hó országának másik felééig futott volna.
*Nem... nem... ez még túl korai. Nem állok készen.* Gondolatai elképesztő sebességgel pörögtek, már attól félt, hogy emiatt fog elájulni. A kunoichi összekulcsolta kezeit és védekezőn a mellkasa elé emelte. Ebből a jelből talán arra következtettek volna, hogy még néhány pillanat és feladja. Korra láthatóan odavolt az örömtől, neki biztosan semmiség volt ezt az egész.
- É-én... - kezdte volna el a genin, ám ekkor az összes szó, ami még egy perccel ezelőtt kikívánkozott volna a száján, egyszerre a torkán akadt. Valami mélyen legbelül feltámadt benne. Ezt nem lehetett szavakkal megmagyarázni, egyszerűen csak érezte. Talán a kötelességtudat, amit szüleitől tanult, felébredt benne, persze lehetett valami egészen más is. Esetleg a sensei kérdése indított el valamilyen folyamatot benne, de annyi biztos, hogy megváltozott. Tekintete eddig félelemről tanúskodott, ám a helyét átvette egy nagyon enyhe csillogás. Sötétkék szempárja végigpásztázott a jelenlévőkön és végül megállapodott Kaito-n.
- Szóval... azt mondom... menjünk - préselte ki magából a szavakat. Egy pillanatra nem az a félénk és naiv lány állt ott, hanem egy változásra készen álló shinobi. A háborúkat ugyan sosem szerette, ám néha a legjobb lehetőséget kell megragadni. Saki úgy volt vele, hogy pusztán akarással nem fog előbbre jutni. Ahhoz, hogy megtanuljon boldogulni, vagy ami a legfontosabb, túlélni ebben a világban, kicsit másképp kell szemlélnie a dolgokat.

Csendben követem a Sensei-t és hallgatom amit mond, közben folyamatosan bólogatok. Úgy teszek, mint aki teljes mértékben képben van a helyzettel és aki ezekről az információkról tudna. Még a küldetésről is. Amikor a nő megkérdezi, vállaljuk-e a feladatot, előveszek egy kunait és a számhoz tartom.
- Első vendék: Ez az Kaito, megtudod csinálni! - szólalok meg. - Második vendég: Ments meg minket, te vagy a legjobb! - ekkor köhintek egyet.
- Még szép hogy vállalom, drága rajongóim! Ki kér autógrammot? - kérdezem, de mivel semmi válasz, így elteszem a kunait a helyére. - Mint mondtam, én is vállalom a küldetést! - ezután átkarolom Saki-t és rákacsintok egyet. - Nyugi, majd én megvédelek! Nem hagyom egyetlen leendő rajongómat sem meghalni.

Amikor Kaito átölelte Saki-t, a lány nem tudta, hogy örüljön vagy zavarba jöjjön a történtek miatt. A közvetlenség jól esett neki, azonban ezidáig egyetlen fiú sem viselkedett vele így. Az ígéret, hogy megvédi, némiképp bizalommal töltötte el a sötétkék szemű shinobi-t. A fiatal genin tudta, hogy hónapok óta egyre súlyosbodik a helyzet szülőföldjén, ám arra álmában sem gondolt volna, hogy ennyire rosszak a körülmények. Ahogy Feng-sensei felvázolta a küldetés részleteit, a kunoichi ismét elbizonytalanodott. Járt már a kikötőben többször, azzal nem volt probléma, hogy felidézze a terepet maga előtt. A dokkok elhelyezkedését nem ismerte annyira, ám némi gondolkodás után sikeresen kiegészítette hiányos ismereteit. A piacra csak egyszer ment ki, ám egy bizonyos incidens után édesanyja nem engedte el egyedül Saki-t erre a környékre. A fekete hajú lány erre az emlékre kicsit megborzongott, főleg, mert a mester is kiemelte, hogy miféle alakok tartózkodhatnak itt. Már ninja volt, tehát nem kellett volna félnie, ám jelenleg még ezzel a tudásával sem biztos, hogy meg tudta volna védeni magát a rosszarcú férfiaktól. Persze a sensei-t valószínűleg ez nem érdekelte, tehát igyekezett elzárni minden ezzel kapcsolatos emléket tudata legmélyére.
*Bizonyítanom kell... hogy érek valamit.* Futott át az agyán a biztatásnak szánt gondolat. A szavain jelenleg sok múlott és ha már gyakorlatban megbukott, elméletben nem akart kudarcot vallani. Agya azonnal elkezdett különféle megoldásokat gyártani a kérdésre, csakhogy kimondani nem sikerült egyiket se. Felvázolt egy tervet, csupán meg kellett volna osztania két társával és a mesterével, azonban hangja mintha elszállt volna a messzi vizekre.
*Mindenki rám vár... ez... ez nem jó.* Remélte, hogy társai nem szólnak közbe, bár Feng-sensei fenyegetése nagyon is valósnak tűnt, így még volt ideje összekaparni bátorságát. Sajnos nem ment olyan gyorsan, mint remélte volna. Mindkét kezét ökölbe szorította, de ahelyett, hogy hang jött volna ki a száján, újból eszébe jutott az a nap, amikor egy részeg el akarta őt vinni a hajójára. Érezte, hogy ha nem tesz valamit sürgősen, akkor büntetést kap, vagy, ami még rosszabb, elsírja magát a három ember előtt.
- Um... - végre sikerült kipréselnie két hangot a száján. Ez valamilyen szinten újabb erőt adott neki. Tekintete Kaito-ra vándorolt és szinte kérlelte, hogy segítse ki, ám ez nagyon önző gondolat volt tőle, hiszen büntetést kapott volna a csapattársa, amiért helyette válaszol. - A... a felderítés fontos - vett egy mély levegőt, majd hosszan kifújta. - Szóval... meg kell figyelni... a gyanúsan viselkedő embereket. Aztán... figyelnünk kéne azokat a helyeket... ahol történtek a lopások. Ezen kívül, a tulajdonosokat... nem árt kikérdezni... hátha láttak valamit - mondandója végén lehajtotta a fejét, mert egyelőre idáig tudott eljutni. Nem volt a legtökéletesebb és összeszedettebb terv, a másik két társa valószínűleg sokkal jobban fog szerepelni, ám jelenleg annak örült, hogy ennyire össze tudta szedni saját gondolatait és szavakba önteni. Talán az első része az egésznek nem is volt annyira bonyolult, mint a második, ahol már hangosan kellett kiadnia magából ötleteit.

//Mivel Kaito kilépett a kalandról, NJK-ként folytatja azt.//

A Sensei csendben hallgatja végig Sakit, nem szól közbe, nem javítja ki, de még csak nem is ad ki semmiféle hangot, amivel jelezné, jól beszélt a kis genin, vagy hülyeséget fecsegett.
- Akit látunk, hogy rosszban sántikál, majd én egyszerűen elintézem. Ott kell megelőzni a bűnt ahol lehet! - Kiáltott fel Kaito feltüzelve magát kacsintással biztatva Sakit, amíg őt látja, nem kell mitől félnie.
- Fel kell térképeznünk a területet, honnan lehet tökéletes összehangolt támadásokat indítani, elsőként úgy, hogy észrevétlenek maradjunk, másodszor pedig, hogy ne legyünk könnyű célpont senki számára. Három helyet kell keresnünk, ahonnan egymásra, s az érintett területekre is tökéletesen ráláthatunk. - Fejezte be mondanivalótokat Korra, amire a mester ismét nem szól semmit, elgondolkozik kicsit a mondanivalótokon, majd szinte már a kikötő szájánál áll meg, hogy eredményeiteket leellenőrizze.
- Nos...a válaszaitokat ti magatok fogjátok eldönteni, mennyire találtátok helyén valónak. Mindenki a saját módszerével fog helyt állni, vagy a maga kárán tanulva, vagy saját ötletével eredményes napot zárva. Saki tiéd a piac, tedd azt, amit nekem elgagyogtál. Kaito a raktárépületeknél tesz rendet, míg Korra az egész területet körbefésüli. Este visszajövök és megnézem az eredményeket. - mondta, majd rövid szünetet tartott, hogy megemésszétek, bizony magatokra lesztek utalva.
- Sok sikert. Ja és még valami. Aki megfutamodik, mehet vissza az akadémiára gyakorolni a kunaidobást. - mutatott fel ujjával, ahogy elhagyta a kikötőt, azon az úton, amerről eddig jöttetek.

//Saki, egyszerű a feladat, tedd azt, amit leírtál a reagodban, tervezd meg szépen, hogy fogod uralni a piacot, mit teszel. Még nem vagy ott, most csak tervezz a karaktered emlékeiből. A következő körváltásnál kapsz környezetleírást is és indul a móka. //

Saki csendben nézett a sensei után, aki elsétált a kikötőből. A feladata világos volt, csakhogy a fiatal genin egyáltalán nem ezt várta volna első küldetéseként. Saját magának kellett felderítenie a terepet, ráadásul a három tanuló szét lett választva. A kunoichi aggódó pillantást vetett Kaito-ra, de néhány pillanat múlva rájött, hogy nem támaszkodhat állandóan másokra. Szíve hevesen vert, olyan érzése támadt, mintha mindjárt kiugrana a mellkasán keresztül. Teljesen magára lesz utalva egy félig ismeretlen terepen, amik ráadásul rossz emlékeket hánytorgattak fel benne. A másik két ninja valószínűleg sokkal eredményesebben fogja zárni a küldetést, mint ő. Ettől a gondolattól kicsit megborzongott, habár az évek során hozzászokott, hogy sosem jutott neki dicsfény, csupán néhány szó, amely lassú előrehaladását volt hivatott kikövezni. Mély levegőt vett, majd sípolva kifújta, nyilván az idegességtől. Elnézett a távolba, amerre a piac terült el.
*Felderítés, ez a legfontosabb. Aztán... aztán... nem is tudom. Olyan könnyűnek tűnt... az előbb.* Töprengett el magában a kékesfekete hajú shinobi, akinek az előbb még tiszta elképzelései voltak arról, hogyan is látna neki egy ilyen feladatnak. Jelenleg azonban azzal volt elfoglalva, hogy összeszedje minden bátorságát és elinduljon az árusok felé. Tekintete az égre szegeződött, Kami-samától várt valamiféle jelet. Hó most nem esett, de az eget szürke felhők borították, csend honolt a vidéken, mintha valami nagy dologra készült volna a természet. Persze a kikötő zaja hamarosan megcsapta Saki fülét, aki kénytelen volt nekilátni a küldetésnek, mert az akadémiára nem akart visszakerülni. Mérlegelte a helyzetét, s rájött, hogy csak még rosszabb lenne, ha visszakerülne abba a közösségbe. Kaito, Korra és Feng-sensei korántsem volt akkora kihívás számára, mint egy rakás vele egykorú gyerek.
*Um... akkor ideje lenne elkezdenem.* Futott végig a lány agyán a gondolat, majd lehunyta szemét és hagyta, hogy az emlékek elárasszák. A rossz dolgok egyből megtalálták az utat elméje legmélyéről, de ki kellett szűrnie, ha valamennyire pontos leírást akart kapni a piac területéről. Kicsit volt még, azonban mindenre odafigyelt az út alatt. Szemei kipattantak, amint sikerült megtalálnia a részleteket. A nyüzsgés már akkor is elég nagy volt, a kikötőzárlat miatt viszont annál is nagyobb zsúfoltságra számított. A pontos lopások helyét ugyan nem tudta, viszont számított arra, hogy az eladók a segítségére lesznek. Elhatározta, már amennyire neki sikerült, hogy jó pár árust kikérdez a piacról. Azt még nem tudta, hogyan is fogja véghezvinni, de remélte, hogy a karján lévő hitai-ate ad majd valamiféle tiszteletet neki. Bal kezét szép lassan felemelte és alaposan kitapintotta a szimbólumot a fémtáblán. Négy pont volt belevésve a fejpántjába, amely jelezte, hogy ide tartozik.
*Segíteni szeretnék... a falunak... az embereknek... remélem szóba állnak velem.* Ahogy ezen gondolkodott, gyomra összerándult és néhány lélegzetet kapkodva vett. Erre a napra várt már jó pár éve, és most, hogy itt lenne a bizonyításra az esélye, felsülni látszik. Azért nem adta fel, az összes információmorzsát kisajtolta emlékezetéből. Saki csak most jött rá, hogy milyen hasznos lehet még a megfigyelőképessége. Ha a rablások nem véletlenszerűen történtek, akkor találhat valami kapcsolatot az esetek között. A rendbontóktól jobban félt, hiszen még a gyakorlat alatt sem tudta megvédeni magát. Ettől eltekintve felkészült az esetleges harcra, de csak fejben, a gyakorlat még bőven messze volt attól, hogy igazi válaszcsapásnak lehetett volna nevezni. A sok ember között sikeresen elvegyülhetett a piac utcáin, habár nem tudta, mennyire lesz feltűnő egy tizenkét éves lány, a főként felnőtt férfiakból álló társaságban. Számított arra, hogy nappal nyugodtabb lesz a környék, leginkább a sok szempár miatt, amik könnyebben kiszúrhatnak egy lopást.