Kikötő

Killer Bee Pént. Júl. 05 2013, 19:58

Gőz országának kicsiny de kényes kikötő része, ahol a sok gazdag beérkezik.

**Gawakatsu Hikuro** Pént. Júl. 05 2013, 20:14

//Killer Bee//

Hallgatja a lány beszámolóját, ami már sokkal életvidámabb, és ebben sokat segíthetett a szakács főztje, különösen úgy, hogy egy komplett szivárvány úszott a tál felett. A lányban van valami, egy démon. Hallottam már erről, hm hogy is hívják, Jutsetu, vagy Jumunkum öhm....Jujetsu, nem is tudom, talán Jutsetsu, a lényeg, hogy amit erről tudok, hogy egy démon él az emberben, aminek az életcélja átvenni a hatalmat, és újjászületni hordozója testében. Soha nem békés, inkább ravasz és nem megszelidíthető, csak haragra gyújtható, eljövetele súlyos stressz, harag, csalódás és egyéb ilyen negatív körülmény okán lehet, tehát nem értem, hogy képes boldog állapotában ilyenekre. És a gyémánt,, szivárvány kombó még így is sok, lehet mégse Jutsetsu, csak valami hasonló, vagy annak állítják be? Ahj, elteszem későbbre ezeket a gondolatokat, ha majd többet tudok meg, de nem fogok erőt fektetni az információ felkutatásában. Inkább a védelemre figyelek, különösen itt. A hajó a Gőz országának kikötője mellett haladt el, ami a partvonal miatt rendkívül veszélyes volt, támadásra itt lehetett számítani. Hikuro nem mozdult a lány mellől, sőt rendelt magának is egy kevés ételt, majd jóízűen elfogyasztotta, vissza kell nyerni az erejét.
- Hime, beszélgessünk az apádról. Nem mondta, hogy miért kell ilyen hirtelen visszamenni hozzá, vagy, hogy miért nem küld máshova, ahol erőd után nyomozhatnának. Az én falum nagyszerű harcosokból és katonákból, és nagyszerű klánokból, szerethető emberekből áll, akár a védelme alá is vehet téged. Figyelik fejlődésed, segítenek erőd megismerésében, akár használatában.. - itt kicsit füllentett, tudta, hogy ha arról van szó, amire először gondolt, akkor a használatáról nem is beszélhetünk, ám ekkor eszébe jutott, hogy háború van, hogy nem figyelne emiatt rá a Raikage, sőt lehet egy életet feláldozva próbálna meg lerombolni egy egész falut. Nem szabad odavinnie, a régiben sokkal jobban bízott, de a mostani vezető is megérdemli hírnevét, hiszen a Hamacho klánból való, aminek fiai Kumogakure második legerősebb shinobijai, és nem kis gondolkodás kell ahhoz, hogy rájöjjünk a kis lustaság melyik klánra gondolt mosolyogva. - Nem, tényleg jobb lenne, ha nem viszlek Kumogakure közelébe, túl nagy támadási felület az üldözőinknek, illetve ki tudja milyen emberek húzódnak az árnyékba is figyelnek ott minket. - mosolygott, természetesen megint hazudott, barátai életét féltette. Ilyen kis gyerek, ilyen törékeny, és közben gyilkos, ugyancsak a világ tréfája, akárcsak ajó és rossz kérdése...

Killer Bee Vas. Júl. 07 2013, 20:09

/bocs a késésért, volt egy kis hiba és lehet hogy még van mert új laptopot vettem :'D/

- Azért kell vissza térnem mert felfogadott két elit testőrt, akik képesek megvédeni engem...- szólt hozzád bearanyozott szavakkal miközben megette az étel maradékát is. - tekintettel a shinobi harcokra, jobb ha védő mező és tenger veszi körül menekülési útunkat, ezt mondta édes apám utoljára mikor megtámadtak minket, ugyan nem volt ott, de egy férfinek köszönhetően tudtam beszélni vele. Kicsit furi volt itt benn hallani. De ha ő aztmondja ott jó helyem lesz, naná akkor ott jóó helyem lesz! Neem Hikuro-san sajnos nem lehetnék máshol...
Tette hozzá mondatának a végére, mikor elhaladtatok egy ellenséges területen. Majd arra lettél figyelmes, mintha valami a vízben követne, legalább is ezt érezted. De nem törődtetek vele, hiszen chakra érzékelésed kitűnő lehetetlen hogy valaki rajta kapjon. Kitudja egy éhes cápa lehet, ha csak egy, vagy több nincs gond.
- Hikuro, mondcsak, te boldog vagy?

/még 1-1 post és nyitom a menedéket Very Happy

aztán kikötünk villámba/

**Gawakatsu Hikuro** Szer. Júl. 17 2013, 01:55

Valaki követ, vagy valami. Nem tudom mi, de résen kell lennem, leellnőrizhtném a tecnhikámmal, de most nem ijeszthetem meg a lányt, túl boldog, vagy ha nem is, legalább mosolyog. Valahogy másképp kell utána járnom a dolgonak, nem kelthetek feltünést. Vagy rábízom a kapitányra, biztosan észreveszi, ha valaki a hajója felé baktat, nem egy újoncról beszélünk. Én meg készenlétbe helyezem magam, és ugrok, ha szükség van rám. Gondolatait egy furcsa kérdés zavarta meg, ami emlékeket ébresztett benne, és eszméket futatott le tudatlanul a jounin agyában.
- Boldog? Mit jelent pontosan ez a kifejezés? Egy érzés, ami miatt úgy érezzük érdemes élni, ami mosolyra fakaszt minket, de ezt nem tudjuk megfogalmazni. Sajnos én sem tudom, és nem is engedhetem meg magamnak, hogy az legyek....
- Nagypapa, megtanítod azt a technikát?
- Persze Hikruo, miért ne, jól figyelj, hogy a chakrádat manipulálva alakot is formálj neki, klönben nem elég erős.
- Raiton: Rai Shuriken! - kiáltotta a még emlékkép Hikruo.
- Nagyon ügyes vagy, nem rossz elsőre, gyakorold csak. - majd elment, de este nem jött vissza.
- Nagypapa, hol vagy? NAGYPAPAAAAAA - a kiáltozás, még mindig lyukat mar belé a bánat amit egyetlen élő rokona elvesztésével élt át, de a történet vége már eltűnt, a saját első gyilkossága nem jött elő neki újra.
- ....Nem tehetem meg, hogy boldog legyek, amíg valakinek a világon van oka szomorúnak lenni, mivel vagyok én több, mint egy árva, vagy egy beteg idős hölgy? Semmivel, majd ha a béke honol, és a jólét kora köszönt az emberíségre, halálok, bosszúk, vérbosszúk nélkül, na akkor boldog leszel. És mond, te miképp vélekedsz erről?

**Kenshiro Yori** Csüt. Május 19 2016, 23:20

// Érkezés a célhoz. Very Happy

//

Hirtelen meglepetésként ért ahogy Wokou felkötötte a megkülönböztető szalagot. Fel ajánlotta, ha esetleg kalapra lenne szükségem akkor csak szóljak és intézi, bár nem láttam különösebb okot rá, hogy kalapot kelljen viselnem. Nem akartam kitűnni közülük, én is egy voltam a legénység tagjai között akárcsak a maradék öt derék legény, és persze Maimu. Maimu kinézetre talán a másik nemhez tartozna, de nő és ezt tartsuk is tiszteletben. Bár Wokou hajthatatlan volt és mégis a fejemre biggyesztett egy kalapot. Túlzásnak éreztem, de amint a cimborák jót nevettek kinézetemen velük együtt osztoztam az örömben. A későbbiekben a szöszke fiú mesélt a legénység tagjairól. Sokukkal tudtam azonosulni, történeteik a megérdemelt helyükre kerültek a lelkemben és lassan sikerült annyira elengednem magam az új környezetben, hogy együtt szórakozzam a bolondos társasággal.
Első tengeren töltött napunk lassan a végéhez közeledett, a távoli horizontot bámultuk mindannyian a fedélzet oldalára támaszkodva. Végignéztem a csapat tagjain, kik szemében ott ragyogott a jövőjük elképesztő képe mely eléréséért talán én szurkoltam a legjobban. Ahogy a narancsos tányér alábukott a végtelen horizonton, bíbor fények árasztották el az eget majd az éjszakába váltó csendes sötétség kebelezte magába a Bökőt. Mivel nem olyan rég indultunk mindenki tele volt lelkesedéssel és fáradhatatlan dobáltuk egymás után a témákat. Lámpást gyújtottunk majd végül Koujinak köszönhetően előkerült a hajó fenekében tárolt rumos hordók egyike is. Jitzu és Mazu elég hamar felöntöttek a garatra. A kicipelt asztalon egymásba karolva táncolták át az éjszakát, mellettük Kouji szájharmonikán adta az ütemet míg Wokou dalolászott ahogy az eddig mogorva tekintetű Maimu is vígan verte az ütemet lábaival. Tőlünk zenghetett az egész óceán de ez egy megérdemelt ünnep volt, az Ő ünnepük.
Boldog hallgatóság voltam a nagy kalandok és történetek közepette, majd mikor csendesedni kezdett a mulatság a hajó orrába sétáltam, majd felültem az orrvitorla gerendájára. A kellemes esti szél, és az égen tündöklő megannyi csillag épp úgy ragyogtak akárcsak azon az éjszakán mely napján megismertem Mikát. Elutazásom óta egyetlen egy nap sem telet el anélkül, hogy ne jutott volna eszembe az ezüstös fürtű angyal, ki kimentett a magány süllyedő hajójáról. Az ezüstös Holdra pillantva az akkor ragyogó szempárja nézett vissza rám mely akaratlanul is előcsalta arcomra a boldogság jelét.
- Van aki vár otthon kapitány? - Hangzott fel Kouji hangja mögülem. Már egy jó ideje ott ülhetett a férfi ,de talán még csak mostanra ereszthetett pórázán a részegség.
- Úgy hiszem van. Legalábbis remélem annyira hiányzom én is neki, mint ő nekem. - Vázoltam fel Koujinak őszinte szavaim.
- Ahh, szóval nő van a dologban. Sejtettem, hogy a kapitány egy nőcsábász fenegyerek! - Csuklott mondókája közben legalább hármat majd koppanva vetette hátra a fejét és folytatta: - Mint gondolom, az a kotnyeles Wokou mindent kifecsegett rólunk, nem hagyva egy árva percet sem, hogy szólhassunk magunkról.
- Na látod ebben igazad van. Tényleg így tett.
- Az a szőkeség mindig ezt csinálja. - Köpött egyet majd ismét koppant a feje a deszkákon. - Akkor csak az a tanácsom Yori kapitány, vigyázzon rá és ne hagyja soha magára azt a valakit. Ne járjon úgy mint én. - Halkult el csendes hangvitelben Kouji majd pár perc csönd után hangos horkolásba kezdett.
A felkelő nap sugarai mindenkit a fedélzeten értek, békés álmunkat semmi és senki nem zavarta meg így nagyjából egyszerre kelt a legénység apraja nagyja. A nap első felét józanodással töltöttük, majd Wokou vívási képességeit teszteltem, mennyire is ügyes a mi tolvajunk. A háttérből a többiek szurkoltak, vagy éppen ügyes bajos dolgaikon sürgölődtek. Délutánra Maimu remek ebéddel szolgált elő melyet egy családiasan meghitt környezetben fogyasztottunk el. Este viszont folytattuk amint az előző nap, s így telt el a harmadik napunk is kinn a tengeren.
A következő napkeltekor Mazu ébresztett kapitányi szobámban. Jelentette, hogy elértük a Gőz országának partjait így körülbelül még két óra lehet az út mire a kikötőbe érünk. A legénységgel tisztáztam a beszerzésre váró alapanyagokat és szét osztottam mindannyiuk között némi pénzt, hogy finanszírozhassák a hiánycikkek költségét. Bár leginkább csak rum fogyott. A hatalmas hegyek egyre közeledtek hozva magukkal a kikötőből érkező zsinatolást, vele együtt a sirályok sivákolása jelezte, percek kérdése és kikötünk.

Terumi Mei Csüt. Május 19 2016, 23:34

//Jelentem alássan, Kapitány Yoresztosz, hogy a mesélést átadtam Zaukinak. Very Happy

Zauki:

Yori 10.000. ryu-t kapott, amit el kell osztania a legénység tagjai között, de csak három emberre - maradhat is belőle!

A térkép/papír négy darabból áll, ennek első darabjával most találtak ide; a további darabokat te határozod meg, hogy merre vannak és hogy ott mit találhatnak meg - a lényeg, hogy legyen kaland! És legyen ryu!

A többi részletet elmondtam, hogy mi szükséges. Very Happy

NJK-k:
Kouji - tömzsi alak, hosszú fonott haj, szél elem
Wokou - szőke hullámos tincsek, szépfiús arc, kenjutsu
Maimu - sötétbőrű nő, arca felét kendő fedi, orrán vágás, nyakán tetoválás, nincs kegyelem, néma
Mazu - fiatalabb fiú, navigátor
Jitzu - idősebb fiú, kormányos

Yori: Az eddigi, általam vezetett kalandért +8 ch! Mert lényegesebb tartalmi rész nem volt./

**Hasegawa Zauki** Pént. Május 20 2016, 01:14

// Üdv! Akkor átvenném a mesélést, valamint folytatnám a dolgokat Very Happy

//

Nem telt sok időbe mire partot értetek, meglehetősen jó érzés lehetett végre szilárd talajon állni. Végeztetek egy gyors ellenőrzést a hajó raktárában, miből mennyi hiányzik, mit kell beszerezni. A legénységnek hétezer Ryo-t osztottál szét a hiányzó dolgok pótlására. A kikötő egy viszonylag tiszta terület volt, egész sok emberrel. A tiéden kívül még két, feltehetően kereskedő hajó kötött ki. Lelépve a hajóról, jobbra egy tolvajt csíptek épp el, látszik, hogy ügyelnek a rendre. Szemügyre veszed papírodat, majd elindulsz a cél felé, a kikötőtől nem messze, egy kis barlangot kell találnod. Ám kérdés, hogy mennyire könnyen jutsz el a jelölt helyig, és ott mi vár rád ott.

/Ha megindulsz a barlanghoz/
Gyorsan, és nehézség nélkül értél egy kisebb barlangnyíláshoz, melyet a térképed jelölt. Belépve enyhén áporodott levegő fogad, talán inkább dohosnak nevezhető. Nem igazán láthatóak a falakon emberi kéz nyomai, csapdákba sem ütközöl túlságosan, ám mikor a barlangjárat végére érsz, egy embert pillantasz meg. Mindössze hosszú, ezüstös haját látod, ahogy háttal ül a "terem" közepén elhelyezkedő sziklán.

**Kenshiro Yori** Pént. Május 20 2016, 02:00

// Zau, Mika :3 //

Ebben a kikötőben hála égnek nem a lassan rothadásnak induló áruk szaga csapja meg az újonnan érkezők orrát. A legénység ellátmányát közösen vettük szemügyre, majd már előre kiosztva a fejenkénti összeget szétszéledt a kikötőben a csapat. Mazu a navigátorunk még egyszer érthetően elmagyarázta a térképen rejlő X-hez vezető utat, s a térképet magamnál tartva elindultam a kijelölt úton. Szerencsémre nem keltettem nagy feltűnést, a Wokoutól kapott kalap és szalag pont annyira tett nemesi kinézetűvé a hátamon díszelgő pengével akár egy híres neves admirálist. Yori az admirális, vigyorogtam végig egészen a kikötő kapujáig.
A falakon kívüli erdő rengetegben viszonylag egyszerűnek tűnt a tájékozódás, hála a kitaposott ösvényeknek melyek egyikén kellett haladnom, legalábbis Mazu állítása szerint. Nem volt kifogásolni valóm a kis srác tudásával kapcsolatban, és úgy tűnt igaza is van mint mind idáig, elértem végül a barlanghoz melyet a térkép jelölt.
Furcsának tűnt, bármilyen alaposan is vizsgálgattam a helyet nem találtam semmi nyomravezetőt, vagy legalább egy X-et egy: Heló a kincs vagyok, feliratot így beléptem a barlang nedves és hűs szájába. Pár percig menetelhettem előre a vaksötétben míg nem fényt láttam az alagút végén. Kilépve a barlangból egy óriási napsütötte rét tárult a szemem elé. A szálló virágok szirmai kellemes illatokat hoztak magukkal, majd olyat pillantottam meg mire egyáltalán nem számítottam.
Ezüst hajat borzoltak a nyári szellők a rejtett rét közepén. Hiába ült háttal a tündöklő személy, jól tudtam, hogy ki is ő valójában. Óvatosan emeltem le a kapitányi kalapot a fejemről majd a lány mögé osontam amilyen halkan csak tudtam. Ahogy mögé értem a kalapot a fejére tettem, s mögé ültem átkarolva a derekát öleltem magamhoz. Mély levegőt vettem, hogy végre újra érezhessem egy földi angyal illatát.

**Kenshiro Mika** Pént. Május 20 2016, 02:26

/ Zau, Yori :3 /

Kazuya azonnal utasítást adott ki, hogy Yori után kell mennem, hogy segítsem a küldetésében. Kikötötte azonban, hogy hamarabb oda kell érnem a kijelölt helyre, mint Yorinak, így jobbnak látta, ha a szárazföldön közlekedek. Ő nagyon is jól tudta, hogy Yori mennyire nem bírja a tengert, épp ezért próbálta ott utaztatni, valamint azért adott mellé egy legénységet, mert úgy gondolta, hogy könnyebb lesz majd neki így megtanulnia a vezetés felelősségét.
Így összepakoltam minden cuccom, lehetőség szerint egy tekercsbe élelmet csomagoltam, s útközben csak akkor álltam meg, amikor már nagyon hulla voltam az álmosságtól, és meg kellett pihennem egy fogadóban, vagy ételt és italt vennem. Amint kipihentnek éreztem magam, újult erővel indultam útnak. Nehéz volt kicsit, hogy csak Izuna van velem odahaza, mert Yori az egy hét alatt nagyon a szívemhez nőtt. Nem tudtam volna megmagyarázni, hogy hogyan vagy miért és milyen módon, csak azt tudtam, hogy hiányzott, ha már nem tudtam vele eltölteni egy nap legalább két percet. Így nem kellett Kazuyának kétszer mondania, hogy jöjjek utána. Gyorsan elmondtam Izunának, hogy valószínű, hogy egy veszélyes küldetésre megyek, így nem szívesen viszem magammal, de legközelebb majd keresek valami kevésbé veszélyes küldetést, ahova magammal vihetem.

Amikor megérkeztem az említett helyre, úgy tűnt, hogy még nem előzött meg senki. Ezt onnan tudtam, hogy az X-el jelölt hely valóban a térkép egy másik darabját ábrázolta, amit még nem talált meg senki - ebből gondoltam, hogy én vagyok itt az első. Magamhoz vettem a térkép másik darabját is, majd eltettem. Az íjamat és a tegezt leraktam magam mellé a fának támasztva, hogy ne zavarjon az ülésben és a pihenésben. Azzal töltöttem el az időmet, hogy a látható felhőket csodáltam és szokásomhoz híven próbáltam kitalálni, hogy ezúttal milyen formát ölthetnek fel magukra. Közben halkan dúdoltam, hogy nyugtassam magam, hamarosan itt lesznek.
Szinte észre sem vettem magam mögött a halk lépteket, már csak akkor eszméltem fel, hogy valaki itt van mögöttem, amikor a fejemben éreztem egy kalapot. Megszeppentem, arra gondolva, lehet, hogy valaki el akar rabolni, de amikor éreztem az erős és nagy kezeket, tudtam, hogy ez Yori, aki végre ideért, mielőtt valaki más tette volna azt meg.
- Yori! - kiáltok fel örömömben. Nem tudom, mikor örülhettem utoljára valakinek ennyire, de nem hagyom, hogy csak így megöleljen hátulról. Bár amikor tudatosult bennem, hogy ez ő, akkor megszorítottam a kezét, de most, hogy kikiáltottam a nevét is, felállok, felé fordulok, és úgy vetődök a nyakába, hogy azzal ő szinte hátraborul. Remélem, nem ütötte meg magát. Így elpihengetek rajta egy ideig.
- Minden simán ment? Nem esett semmi bajod? - kérdezgetem, amikor végül eljutok oda, hogy leszálljak róla és felálljak, majd a kezemet nyújtsam, hogy felsegítsem, amennyiben elfogadja. Közben végignézem, hogy megbizonyosodjak arról, minden rendben van e vele. Istenem... három napja nem láttam ezt az arcot. Egy idő után észrevehetően elkezd fájni a hiánya... a legrosszabb ebben az egészben az, hogy nem tudom megmondani, miért.
- Kazuya azonnal utánad küldetett, amint elindultál. Nem mondhattam nemet - nyitnám a szám továbbra, hogy "ott akarok lenni, ahol te is", de az túl... hogy is mondjam... nem tudom, hogy hangzana.
- Mesélj az útról. Mi történt eddig? És mik a tervek? - térek rögtön a tárgyra. De ha másról akar beszélni, arra is vevő vagyok mindenképp. Az utóbbi egy hét alatt nagyon közel került hozzám, hiszen egészen boldog napokat töltöttünk el együtt a tábortűznél, vagy éppen csak azzal, hogy bámultuk a felhőket, gyerekként játszottunk az erdőben és a tengerben.

**Kenshiro Yori** Pént. Május 20 2016, 13:47

// Zau és Miku Hug

//

A kiáltás után érkező perdületes vetődés teljesen a földre taglózott. A fehér felleges kék ég alatt csak úgy feküdtünk elterülve kéz a kézben, arcomban Mika pocakjával. Leírhatatlan boldogság járt át tetőtől talpig, ha tehettem volna örökre így maradok egy olyan ember karjaiban akit ennyire szeretek. A birtokra való érkezése óta bátran mondhatom, hogy ő a lámpásom a sötétségben, egy vigyázó teremtés ki mellett a boldogság elűzi a magányt, és végre újra itt van velem.
- Minden a legnagyobb rendben. Kutya bajom! - Feleltem Mikának ahogy letápászkodott rólam, majd felsegített a földről. Óvó tekintetével kutatott át sérülések után, de mind kettőnk örömére nem talált semmit ami miatt aggódnia kellene.
- Boldog vagyok, hogy utánam jöttél. Kazuya talán legjobb eddigi döntése volt. - Nem mertem volna tovább folytatni, pedig csak ömlöttek volna a szavak a szívemből. El sem tudta volna képzelni, hogy hiánya ez alatt a pár nap távollétben is mennyire lyukat ütött belém. De végre itt volt, itt előttem, talán szólnia sem kellett volna így is - úgyis kitömte volna az elmúlt napok ürességét.
- Ez egy elég érdekes kis kaland volt mind idáig. A vén róka a Vízesésbe küldetett ahová eseménytelenül telt az utazásom. Megérkezve az említett kikötőbe, rám talált egy Szürke Füst nevezetű falábas, füstöt hányó mukival. Találós kérdéseket tett fel, melyeket megfejtve engedett át első próbáján. Azt mondta vár rám egy hajó, melynek én leszek a kapitánya. El tudsz képzelni mint egy kalóz kapitány? - Nevettem fel Mika szemeibe nézve, mesélve akárcsak egy lelkes kisgyerek. Szót ejtettem a megmentett Kosiko testvérekről és a legénység többi tagjáról. Az iszákos Koujiról, a kardmester Wokouról, Maimuról a csendes nőről és a két aprólékról. A hatalmas hajóról mely valószínűleg még egy jó darabig otthonunkként fog szolgálni az elkövetkező időkben, és az eltelt három napról melyet a nyílt óceánon töltöttünk.
- Hogy mik is a tervek, hmm. Kaptam egy térképet, melynek hiányoznak a darabjai, a navigátorunk szerint itt kell lennie valamerre a második darabnak. Az meg, hogy mit is rejt majd a kaland végén a kincs, azt sajnos nem tudom. - Adtam választ az utolsó kérdésére is, majd gyönyörködő tekintettel néztem a lány aranyos arcát megbújva a kalózkalap árnyékában.
- Na és mesélj, a te utad hogyan telet? Remélem neked sincs semmi bajod! - Vettem szemügyre Mikát akárcsak ő engem, majd hirtelen kiegyenesedtem vizsgálódó helyzetemből.
- De most, hogy jobban megnézem: A gőzben rejtőző kincset már megtaláltam. - Kacsintottam mosolyogva Mikára, s csak hagytam, hogy magával ragadjon ez a túlvilágian melengető boldog érzés: A második felemmel, végre egy egészként haladhatok tovább ezen a titokzatos kalandon.

**Kenshiro Mika** Vas. Május 22 2016, 01:57

/ Zau és Yorci :3 /

Elmosolyodtam, amikor valóban meggyőződtem róla, hogy nincs semmi baja. Kazuya valóban jól döntött, amikor Yori után küldött, és nem kellett kétszer mondania, mert első szavára jöttem. Nem az volt a kérdés, hogy hogyan és mikor, hanem hogy hova. A mikorra magamtól tudtam a választ, hogy most azonnal. Yori elvitt tőlem valamit, ami az enyém, de még most sem tudnám megmondani, hogy mit, csak annyit, hogy ha Yori eltűnik a közelemből, akkor érzem annak hiányát.
Érdekes útja lehetett, nem is tudtam, hogy Kazuya ilyet talált ki neki, amikor azt mondta, hogy Yorinak meg kell tanulnia, hogyan legyen vezér, és hogyan legyen jó vezér, hogy az milyen felelősséggel jár. Persze ez eddig egyszerűnek tűnik, hiszen csak egy legénységet kellett összetoboroznia, abból is jóformán már előre meg volt rendezve, hogy kik kerülnek majd a hajóra. A társaság érdekes, és meglehetősen fura alakok csatlakoztak hozzá, de tudom jól, hogy Yori így családi közegben érzi magát, hiszen mindig is hasonló "kölykökkel" nevelkedett. Szó ne essen róla, hogy elítélném emiatt, hiszen sorstársak vagyunk, csak az élet valahogy az én kedvemre jobban tett, amit részben sajnálok is, mert ha ismertem volna hamarabb, akkor talán minden máshogy alakult volna. Nem mintha bánnám a jelenlegi helyzetünket, mert az az egy hét elég volt arra, hogy tökéletesen megismerjem... mondhatnám ezt, de tudom jól, hogy az embereknek alapvetően évek kellenek ahhoz, hogy kiismerjenek egy embert, és még az utána következő években is mindig tudnak majd valami újat mutatni egymásnak. Hiszem azt, hogy Yori ilyen... egy hete ismerem, de a következő hetekben még többet tudok majd meg róla, ahogy az évek múlásával mindig olyat fog mutatni nekem, amin majd meglepődöm. Szeretem a meglepetéseket, a váratlanokat még inkább.
A mese végén is elmosolyodtam, mert nagyon örültem annak, hogy Yori ennyire otthon érzi magát. Most végre én is átélhetem ezt vele, hogy mégis milyen, amikor egy számodra fontos személy boldog.
Amikor a tervekről beszél, felnevetek, egy darabig nem akarom megmutatni, hogy valójában a térkép másik darabkája nálam van, mert már megtaláltam a kijelölt ponton, így csak hagyom, hogy jóhiszeműen folytassa tovább.
- Útközben, amikor már fáradt voltam, megálltam egy fogadóban, s amikor elég kipihentnek éreztem magam, akkor újra útnak indultam. Nem akartam lekésni az érkezésed, így már egy órával hamarabb itt voltam. Sikerült valahogy úgy kalkulálnom, hogy megérkezzek még előtted. Szerencsére nem támadtak rám banditák, de ha úgy lett volna, hogy ellenség jön, akkor remélhetőleg kiszúrom őket és leterítem a vadakat a nyilaimmal - mutatok az íjra és a tegezre, ami még mindig a fának támaszkodik egymagában. Végül felveszem és átvetem a vállamon, ahogy a tegezt is felakasztom magamra.
- Milyen kincset? Ezt itt? - vigyorogva előveszem a térkép második darabját, ami persze egy másik X-et ábrázol. Fogalmam sincs, hogy Yori mire értette ezt a mondatát, hogy megtalálta már a kincset... tényleg nem esett le. Most vagy hülye vagyok, vagy hülye vagyok. Nyilvánvalóan hülye vagyok, igen. És még azt sem tudom, miért kacsint így rám. Szóval némileg bambán nézek rá résnyire nyitott ajkakkal, hogy ez mégis mit jelent.

**Kenshiro Yori** Vas. Május 22 2016, 03:15

// Zauka és Mikuci :3 //

Nem tudtam mire vélni mi is lehet annyira mulatságos az eddigi hajókázós kalandomban, de jólesett, hogy talán én nevettethettem meg ennyire. Bár lehet nem, de a Mika öröme az én örömöm is és az a fontos hogy mindig ilyennek láthassam. Elmesélt életútján sokat elmélkedtem, egy hozzá hasonló ember az én viszonylatomban nem érdemelt meg ennyi rosszat. Magamban most még azon is aggódom, hogy miként fogja átvészelni ezt a kalandot. Tudom Mikáról, hogy egy erős nő, de nem tudnám elviselni ha valami baja esne, főleg ha az én vezetésem alatt, az én hibámból történne. Gyorsan kergettem el ezeket a baljós gondolatokat majd végighallgattam a precízen eltervezett utazást s a szívemről nagy kő esett le, amint az utazás mondhatni eseménytelenül telt.
- Örülök, hogy épségben vagy. – Mosolyodtam el az örömtől majd végignéztem, ahogy mondandója után tegezét és íját vállára akasztotta, s a mellkasán áthúzódó húr látványától egy enyhe pír ült ki arcomra. Zavarodottan már szinte csak örültem, hogy nem esett le neki az iménti utalásom. Mivel már egy hete nem láttam, így talán maga a boldog zavarba esés szólhatott belőlem, de talán mégis csak így gondoltam, nekem ő a kincs, akin kívül már senki és semmi más nem kell.
- Ezt bizony! – Feleltem majd előhúztam a térkép már nálam levő részét. Próbáltam mellé illeszteni, de így se, úgyse sikerült összefüggést találni.
- Lassan viszont indulnunk kellene, a legénység már valószínűleg végzett. – Vetettem fel az ötletet, bár ezen a meghitt helyen bármikor, bármennyi időt eltudnék tölteni Mikával. Rossz előérzetem támadt amint elindultunk, mintha az eddigi könnyed utazást, innentől átvenné egy hevesebb, rosszakaró légkör. Kettőnk közül én mentem elől, állandó készültségben tartottam karjaim, hogy bármikor felléphessek védelmünkben. Egy valamit viszont tudtam, és meg is fogadtam Mikának megismerkedésünk napján: Nem fogom őt elveszíteni, és az életem árán is megvédem.

**Hasegawa Zauki** Vas. Május 22 2016, 04:33

/Yori-Mika/

A meghitt légkör, melyet találkozásotok hatására élveztetek, kezdett komolyabbra fordulni. Figyelmetek fókuszába ismét a küldetés került. Elindulva a barlang kijáratához, Yori ment elől, ezzel beteljesítve természetes ösztönét, mely Mika védelmét jelentette. Óvatossággal közlekedtetek. Lépéseitek, egymást követve, óvatos tempóban vittek előre. Rossz érzés fogott el indulásotok pillanatában, így érthetően, szinte ugrásra kész pozíciót tartva haladtatok, megpróbálva felkészülni egy esetleges, nem várt eseményre, legyen az rossz, vagy épp jó szándékú. Barlangotok szájához vezető járatra kanyarodtatok volna rá, mikor lépéseket és beszédet hallottatok. Ösztönszerűen álltatok meg, a sziklaüreg falának takarásában, kémlelve a zajokat, mik alapján hárman közeledtek. Valóban hárman voltak, három férfi. Mindhármuk fejét homokszínű kendő takarta, mindössze szemüknek volt nyílás kivágva. Ruhájuk csupán a fejenkénti, sarló szerű kard meglétével tért el az átlagos viseletektől.
-Miért kellett idejönni? Utaztunk egy csomót, jó lenne tudni már végre, Főnök.-
-A Mester úgy véli veszélyben van...Az.-
-Jaah, hogy Az... egy valami, amiről azt se tudjuk mi, de a főnök szavára akár ölessük is meg magunk, na ja.
-Elhallgass! Ne vond kétségbe a Mestert! Biztosan meg van az oka amiért ide küldött. És ne beszélj ilyen tiszteletlenül róla.
-Úgy beszélek, ahogy akarok, semmi közöd hozzá.
-Álljatok már le! Végzünk a helyek felkutatásával, biztosra megyünk hogy mindegyik megvan, aztán indulhatunk is haza. Ti meg talán soha többet nem beszéltek egymással. Meg velem se..szerencsémre. Már csak az első két darab helyét kell megnéznünk, ezt már remélem kibírjátok. Két idióta, kivagyok veletek segítve.-
Meglehet, utatok ezidáig nem ütközött semmi akadályba, ám jól láthatólag, ezek a fickók nem fogadnák túl rózsásan jelenlétetek. A járat béli kanyar, jelenleg takar titeket, ám a kérdés, hogy mit tesztek? Harcba szálltok, megpróbáltok csevegni? Remélhetőleg nem itt fog lezárulni a kalandotok, mondjuk ez, csak úgy mint mindig, tőletek függ.

képes tájleírás( bocs a minőségért):

**Kenshiro Mika** Vas. Május 22 2016, 15:45

/ Zau és Don Yoresztosz Rolling Eyes

/

Bólintok, amikor Yori azt mondja, ideje lenne indulni. Egyetértek, elvégre nem lenne jó, ha sokáig csak itt időznénk és hátráltatnánk a küldetésben saját magunkat. Úgy vagyok egy küldetéssel, hogy jobb minél hamarabb végezni vele, mert ha sokáig várat magára, akkor csak rosszabb lesz. Ez az életben is így van... ha kigondolunk valamit, mondjuk ki azonnal, nem érdemes húzni, mert akkor csak felemészt. Ezért vagyok őszinte, és elmondom, ami a szívemet nyomja, akkor is, ha ez a másik félnek éppen rosszul esik. Persze azért igyekszem nem megsérteni... csak ha nem kedvelem. Yorinak és Izunának egy rossz szót nem mondanék, mert közel állnak hozzám, de ha a szükség úgy hozza, hogy nevelni kell őket, akkor muszáj megtalálnom a helyes szavakat. Nevelni? Yorit? Már felnőtt ember, tud ő magára vigyázni! De itt vagyok én, aki mondhatom ugyanezt magamra, mégis tanulok valami újat másoktól.
Megindulunk előre, de amikor a barlang egy kanyarulatához érünk, lépések zajára leszünk figyelmesek. Nekidőlök a sziklafalnak, s hallgatom, mit beszél ez a három, a hangok alapján ugyanis meg tudtuk állapítani, hogy mindegyik más, és csakis ennyit hallunk. Talán a térképről beszélhetnek, mivel helyek felkutatásáról van szó. Nem is tudtam, hogy ennyien keresik a térképek darabjait... vajon tudhattak arról, hogy Kazuya elrendezte a küldetést és darabokat szórt el? Vagy szimplán mindig itt voltak a darabok? Nem tudni. Annyit tudok biztosra, hogy nem szabad hagyni, hogy a darabok mások kezére kerüljenek, mert akármit rejthet a térkép, ha már összerakjuk a hiányzó részeket. Biztosan nem csak egy játék arra, hogy körbeutazzuk a világot, miközben egyszerű darabok után kutatunk; hiszem azt, hogy a végső térkép majd elmond valamit, megmutat valami rejtélyeset.
Yorira nézek, mert nem értem, miért félt ennyire, hogy előttem áll, s közben jelzek felé a tekintetemmel, hogy szerintem három egyszerű emberről van szó, akiket simán elintéznénk, mert a beszédük alapján nem intelligens emberekről van szó. Legalábbis nekem ez jött le, hiszen még a mesterüket sem tisztelik, és az ilyen emberek általában söpredékek, akik fejjel rohannak a falnak és mindig pofára esnek.
Fejemmel oldalra biccentek, jelét adva partneremnek, hogy talán szembe kellene velük szállnunk, és még sürgetően oldalba is bököm mutatóujjammal, hogy jó lenne, ha egy kis harcba bocsátkoznánk. De magamtól nem indulok előre, mert van egy olyan sejtésem, hogy amint tennék egy lépést, Yori azonnal visszarántana, vagy kiugrana elém.

**Kenshiro Yori** Vas. Május 22 2016, 20:38

// Legyen harc! Zaucska, Mikucska Smile

//

Gyanúm beigazolódni látszott amint a barlang járataiban beszélgetésre lettünk figyelmesek. Szorosan a falhoz lapulva, óvatosan kilesve a törésnél, három férfi közeledő alakja lett kivehető a félhomályban. A mesterükről hadováltak kendőjük alatt, meg valamiféle felkutatásról. Nem tartott bele sok időbe mire mind a ketten egyszerre bólintottunk, sejtve mit is szeretnének ezen a helyen a férfiak. Mika már felfegyverkezve bökdöste az oldalam valamiféle cselekményre unszolva, de jól tudtam, hogy őt nem tehetem ki közvetlen veszélynek. Elég rég nem volt már alkalmam igazi harcba bocsátkozni, így talán a saját teljesítményemtől jobban féltem mint eddig bármikor.
Most már nem csak az én életemmel játszom hanem egy számomra kedves emberéével is, így nem engedhetek meg hibákat a tervezésben és a kivitelezésben sem. Felszereléseim közül két lélegeztető készüléket vettem elő. Egyiket óvatosan felhelyeztem Mika arcára, másikat a magaméra, majd egy Gokan Sakusou jegyzetet húztam elő, melyet egy kunai végére erősítettem.

- Ez majd megvéd a gáztól. Le ne vedd amíg nem szólok! - Figyelmeztettem Mikát majd még a maszk alól is látszódó mosollyal a három férfi közé dobtam a feljegyzett pengét és el is tűntem a lány szemei elől. A penge amiben előttük landol azt aktiválva gyorsan engedi ki magából a lilás füstöt. A füst egy azonnali hatású, agyi érzékközpontot bénító légméreg, melyet valószínűleg a három férfi átlagosnak látszó kendője nem tompít így nagy eséllyel belélegzik a mérget. A füstbe beszaladva villám elemi feloldásom segítségével próbáltam a legjobb módon hatástalanítani az első elém kerülő kendőst.
Nem a gyilkolásszándéka lobogott sötét szemeimben, így a férfit először gyomron ütöm, majd ha összegörnyed a nyakát veszem célba tenyeremmel, így az elemi chakrám valószínűleg sokkolni is fogja az illetőt. Cselekedeteimmel tisztában vagyok, reflexeim a technika során megjavulva korrigálják mozgásom, így próbálok úgy mozogni ha Mika íjával tüzelne, még véletlenül se engem találjon el, bár ő lehet nem lát be teljesen a füstbe így meg van az esély az esetleges balesetre. Bízom Mikában, és abban is, hogy óvó szemeit nem veszi le rólam.

**Hasegawa Zauki** Vas. Május 22 2016, 21:57

/Yorci-Mika/

Megpróbálva nem lebecsülni ellenfeleitek, okos lépésként, a jegyzetből szivárgó füstöt küldtétek magatok elé. Mely elérte a kívánt hatást. A lila füst hatására ellenfeleitek mozdulatlanságba dermedtek a meglepődéstől, hamarosan köhögni kezdtek, nem volt minden rendben velük. Yori a hozzá legközelebbit támadta melyet egy sikeres gyomortájéki ütéssel földre küldött, nem volt szükség további műveletekre ellene. A két másik fulladozva ugyan, de előrántotta sarló szerű kardját, majd rohamot indítanak Yori ellen, ám tény, nem látnak túl jól és eléggé le is vannak már gyengülve. A roham nagyjából annyit tesz, hogy maguk előtt csapkodják a levegőt. Jogos lehet az észrevétel, hogy teljesen fölösleges volt minden. Viszont sosem szabad lebecsülni az ellenfelünk.

**Kenshiro Mika** Vas. Május 22 2016, 23:06

/Zauci és Yorci Razz

/

Yori értett a szép szóból - vagyis inkább jelzésből, és mielőtt támadásba lendült volna, egy maszkot tett a fejemre. Nem tudtam, hogy mik a tervei, de bíztam benne, hogy amit tesz, az a helyes, így hagytam, tegye, amit jónak lát. Amikor felkerült a fejemre, Yori máris akcióba lendült, mégpedig eldobott egy kunaira erősített jegyzetet, amiből lilás füst gomolyog ki. Szóval ezért volt szükség a maszkra! A lilás füst vagy tipikusan egyfajta segítség arra, hogy eltűnj a szemek elől, vagy pedig mérgező, ami ebben az esetben meg is történt. A három fickó bár kendőt visel, de nyilván átszivárog rajta, hiszen az egész csak egy vászon, amin kis lyukak vannak, így hiába takarja arcukat. Legalábbis bízom ebben, csak látszólag lehet ez, miközben ki tudja, hogy mit viselnek. A füstben már egyébként sem látom tisztán az alakjukat. Szerencsére Yori sötét ruhát visel, amit némileg látok a füstben, így legalább azt a halovány foltot ki tudom venni a környezetemből, de ahogy kifordulok a fal takarásából, a chakrámat használva kicsit élesítem a látásom. Nem használok fel egy nagy mennyiséget, éppen csak addig tartom fent, míg legalább az egyiket le nem tudom szedni. Nem akarom Yorit leszedni mozgás közben, hiszen a látási viszonyok megnehezítik azt, hogy tökéletesen célozzak, ami különben menne természetes fényben és még este is, ha van egy kis fényem... de a köd és hasonlók mindig betesznek. Nem akarom megkockáztatni hát, hogy miközben célzok és lövök, abban az ezredmásodperces gyorsaságban például Yori beszalad elém, mert azt nem bocsájtanám meg magamnak. Így mielőtt bármi rosszat cselekednék, Yori mellé kerülök az egyik tőrömmel a kezemben és leguggolok mellé, hogyha fentről jönne a támadás - normális esetben mindig fent hadonásznak -, és a tőrrel megindítok felfelé egy támadást, ami ha sikeresen betalál, akkor a férfi oldalát érinti. Szerencsére nem látom, ha meghal ezt követően, mert ha igen, akkor ez lenne az első emberölésem - de jó ügy érdekében teszem, mellesleg igyekszem úgy szúrni, hogy ne érintsek azzal létfontosságú szervet és ne is legyen mély a seb, hogy akár ezzel csak harcképtelenné tegyem, túl is élje és ki tudjuk majd kérdezni. Ha ellenfelem hamarabb támadna még a látási viszonyok nehézségére is, akkor abban a pillanatban hátraugrok, de mindenképpen fedezem Yorit, mivel nem hagyom, hogy baja essen. Éppen ezért figyelek a következő férfira is, a mozdulatait, mindent, és arra is, akit az előbb "lebénítottam".

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 23 2016, 00:06

//A három muskétás: Zaukisztosz és Mikatinosz! Very Happy

//

Meglepetésemre a férfi, akivel felvettem a küzdelmet elég könnyedén egy ütésből kidőlt. Nem is nevezhetném ezt küzdelemnek inkább csak egy verésnek is épphogy elmegy. Nem a nagyképűség vagy bármi más ragadta magával gondolataim, ezek puszta tények voltak. A füstben ácsorgó másik két kendős fegyvert ragadt és azokkal kezdtek el vadul maguk előtt csapkodni, bár ez a vadság épphogy gyenge legyintéseknek tűntek az idegméreg miatt. Elkerekedett és értetlen tekintettel figyeltem a két idétlent mire Mika mellettem termett és egy alulról irányzott vágást próbált mérni az egyikükre. Ha mind ez sikerül neki, akkor már csak egy rettenetesen kapálózó ellenféllel nézünk szembe. Harci felállásomból kiegyenesedtem és a szánalmasan vergődő férfi kartávolságán álltam meg. A maszk mögül szinte elgépiesedett hangon próbáltam lenyugtatni, nem gondoltam volna, hogy további erőszakra van szükség, így is lehet túl sokat kaptak. De nem hallgatott a szép szóra, talán még a méreg hatása alatt állt, így ha sikerül a megfelelő pillanatban a kezére ütnöm a sarlószerűséget elejti, majd a ruhájánál fogva kiráncigálom a barlangból. A férfit megkötözzük, majd a másik kettőt is kihozzuk a lila fellegek közül. Nagyjából öt percbe telhet, mire kitisztul a szervezetükből a méreg így talán szóra bírhatjuk őket.
- Most már levehetjük a maszkokat. – Szóltam Mikának, majd eltávolítottam az arcomról a légzőkészüléket és a megszokott helyére vissza csomagoltam. A három megkötözött fickóhoz fordulok s eltávolítom a fejükről a kendőket, hátha fény derülne igaz kilétükre.
- Kik maguk? Mit keresnek itt és mit akarnak a térkép darabjaival? – Kérdeztem körbetekintve a gúzsba kötött társaságon. Nem akartam keményebb módszerekhez folyamodni, az a régi énem már a múlté. De ha nem fognak beszélni talán Mika szóra bírhatja őket, biztos van valami meglepetés a tarsolyába, ha már ilyen ügyesen tud harcolni, néztem végig a lányon sebesülések vagy egyéb rendellenes dolgok után fürkészve.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Május 23 2016, 00:52

/Családban marad: Yorci-Mika/

Mika támadása talán túl jól sikerült, ugyanis ahogy oldalba találta ellenfelét, átvágta a bordaközi hártyákat. A férfi vért köhögve kezdett fulladásába. Párcsepp vér a lány ruháján ért célba, a nyomástól összelapuló tüdőből, majd utolsó levegő adagját kilehelve összeesett. Már csak egy célpontotok volt, akit gond nélkül fegyvereztetek le. Ruhájuknál fogva vonszoltátok ki őket, ám mikor kiértetek a barlangból, nem várt események indultak meg saját útjukon. Ahogy kirángattátok ellenségeitek a napra, fejenként egy kunai ért célba, mind háromnak a szíve környékét találva. Megfordulván csupán két nagy gyorsasággal elmozduló alakot vettetek észre, melyek feleszmélésetek pillanatában, már igen csak távol jártak. Az egyik, akit Yori először ütött ki még adott életjelet magáról, túlzás hogy kikérdezhető állapotban volt, ám kérdéseitek után szinte suttogva próbálta közölni az információt.
-A Mester...tudja, tudja hogy kerestek. A következő darab..a darabot már őrizni fogják. Nem tudok mást, senkinek sincs neve, se arca. Csak bábok vagyunk. Mi nem találkozhatunk a feljebbvalókkal, üzenetekben kapunk feladatot. Kérlek! Kérlek segítsetek! Elmondtam amit tudtam, segítsete....- A férfi tekintete szenvedőből, üvegesre váltott, szinte érezhető volt, hogy elhagyja az élet.
Semmi kétség, tudják hogy nincs a helyén a második darab, a kérdés, hogy mi "AZ' amihez elvezetnek a térképek, ki az a Mester, és kik ezek a fickók. Kezdett sötétedni, már a nap lebukóban volt a horizont alá, mit tesztek most?

**Kenshiro Mika** Hétf. Május 23 2016, 01:26

/Zaucskó és Yoribogyó :3 /

Amikor kiértünk a fényre, és Yori végigpásztázott rajtam, csak akkor néztem meg magam én is. Hogy a ruhámon egy kisebb folt vértócsa található, de tudtam jól, hogy ez nem én vagyok, hanem ellenfelem vére. Az enyém szebb színű, és én nem vagyok ennyire vérszegény. Szerintem cukorbeteg volt.
Nem is ez a lényeg, hanem hogy ez volt az első "gyilkosságom". De meg kellett tennem, ha azt akartam, hogy ne legyen baja Yorinak.
Yori kérdéseket tesz fel, de amikor válaszolna bármelyikőjük is, három kunai fúródik a testükbe. Mire az ellenség irányába tekintek, azok már rég árkon-bokron keresztülugráltak. Mondanám, hogy előveszem az íjat és lelövöldözöm őket, de sajnos háromszáz méteren túl már én se tudok mit tenni, hacsak nincs egy villám vagy szél elemem, annyit meg nem érnek, hogy utánuk rohanjunk.
Az egyik fickó még életben van, bár túlzás, ha azt mondom, hogy él, hiszen inkább a halál mardossa a torkát, viszont sok információt tudunk meg tőle. Elszégyellem magam, amikor meghallom, hogy mindannyian csak bábok, s egy kis lelkiismeretfurdalásom van, amiért végeztem az imént az egyikőjükkel. Ez persze enyhít rajta, hogy tudom, úgyis meghaltak volna, de közben arra gondolok, hogy szerencsétlen sorsra jutottak. Leguggolok mellé és kezemmel lezárom szemeit. Nem voltam kegyetlen soha, és nem is leszek az.
- Megtudjuk, ki az a Mester -ígérem meg teteme fölött. Nem szeretem, ha játszadoznak az emberekkel és dróton rángatják őket, hogy csak így semmibe veszik a létüket és odadobják őket a kutyák elé, mert csak eszközök.
- Jöjjenek csak - felállok és egyik kezem ökölbe szorítom. Talán Yori azt láthatja rajtam, hogy dühös vagyok, amiért ezt láttam három szerencsétlennel. Nem azért, amit tettem, inkább ez, ami béklyót kötött a lelkemre. Tudom jól, hogy ez a két alak nyomon fog követni minket, de az lesz a legjobb, ha folytatjuk az utunkat ezzel a kis információval a zsebünkben, felkészülve a legnehezebbre. Mert ha felkészületlenek vagyunk, akkor a váratlan események sorozata könnyen a fejünkre eshet és akkor minden a visszájára fordul.
- Menjünk vissza és keressük meg a harmadik darabot. Jobb, ha felkészülünk - nem nézek Yorira, mert nem akarom, hogy lássa az arckifejezésem, egyszerűen megindulok előre a hajó irányába, miközben megtörlöm a tőröm.
Amint a hajóhoz érek, felszállok a fedélzetre, s ha a tagok üdvözölnek, én is bólintok, vagy mondok pár szót. Egy kis szomorúság telepedett most rám az iméntiek miatt, így inkább egyedül elindulok a hajótatra, hogy ott kiszellőztessem a fejem. Leteszem magam mellé az íjat és a tegezt, valamint a kalapot is magam elé ölelem. Nem tudom, meddig fog ez tartani, de hiszem azt, hogy ezen lehet változtatni, hiszen alapvetően nem vagyok, sose voltam sokáig magam alatt.

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 23 2016, 02:03

// Zaukicsi és Mikakicsi Smile

//

A fejem mellett elszálló kunaiok egy pillanatra megfagyasztották az ereimben a vért. Nem akartam volna külső lélekként végigszemlélni, ahogy élettelen testem akár egy rongybaba rogy össze, felette a számomra legkedvesebb személlyel. Nem fordultam hátra, viszont hallottam a vélhetőleges támadókat eliszkolni. Mika felajzott íjával próbálta volna bemérni az alakokat, de azok már túlságosan is a távolságunkon kívülre estek. Arcomhoz nyúltam, majd kezemen enyhe vért véltem felfedezni. Nagyon nem érdekelt maga a sérülés, az előttem heverő három férfi rosszabbul járt, mint én, és talán erről én tehetek.
Az egyik férfi még szóra bírta nyitni száját, melyből megbánt hangnemben csurogtak ki a fájdalmas szavak. Szavai elkeserítőek voltak, de úgy tűnt nem csak az én számomra. Mika akárcsak egy jelképes földi angyal segítette a túlvilágra a férfit majd halk szitkozódásba kezdett. Még sosem láttam ilyennek, ilyen feldúltnak és dühösnek. Ha talán nyugtató szavakra nyitottam volna szám talán rosszabbítottam volna a helyzeten így jobbnak láttam hallgatni. Igaza volt Mikának folytatnunk kellett az utazást és felkészíteni nem csak magunkat, hanem az egész legénységet az előttünk meglapuló baljós dolgokra.
A hajóra érkezésünk után a még lelkes legénység be is pakolta a pótolt hiánycikkeket a hajóba és indulásra készen vártak bennünket. Mindannyian bemutatkoztak Mikának a Rozsdás Bökő új lakosának, ki az üdvözletek után magányosan vonult el. Körém gyűjtöttem az embereket és elmeséltem nekik a történteket, a három férfiről és a két ismeretlen támadóról. Mondhatni elkomorodott a hangulat a hajón, tudván hogy bárhonnan veszély leshet ránk, de némi ösztönző beszéd hatott a srácok agyára így további lelkesedéssel folytatták ügyes bajos dolgukat. Mazunak átadva a térképet egyből irányba állított bennünket és végül kihajóztunk a sötétedő óceánra. Egy ideig a hajó másik végéből figyeltem, ahogy Mika egymagában szemez a végtelen horizonttal, nem tudtam min is megy most keresztül, de nem hagyhattam, hogy egyedül őrlődjön gondolatain. A hajó konyhájára döcögtem, majd egy kancsót dobtam fel a tűhelyre melyet vízzel és tealevelekkel töltöttem meg. Míg sípolni nem kezdett az elkészült ital, gyorsan a hálóból egy melegnek tűnő pokróccal tértem vissza a konyhába. A forró teát bögrébe öntöttem majd azzal kíséreltem megközelíteni Mikát. Szó nélkül elé nyújtottam a gőzölgő bögrét, a vállára terítettem a pokrócot elvégre egyre jobban kezdett lehűlni az idő itt a végtelen közepén.
- Minden rendben? – Tettem fel az amúgy is megválaszolt kérdésem Mika mellé állva, fürkészve a lány gondolatait, reakcióit talán egy enyhe kétségbeeséssel az arcomon. Látszott, hogy talán semmi sincs rendben, de nem láthatom így azt az embert ki a lelkem legfontosabb lakója.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Május 23 2016, 02:53

/Yoresz-Mikasz/

Visszatérve a hajóhoz, a szorgos legénység pakolására tértetek vissza, akik a gyűlés közben nem épp jó kedvel fogadták a történteket. Ám Yori ösztönző beszéde is elérte a célját, új lelket öntve a legénységbe indultatok ismét útnak. Mazu, aki a térképet kapta meg, megállapította, hogy a következő célterület, a Villám Országa. A Probléma csupán, hogy nem a kikötőbe kell megérkezni, nehéz kikötés lesz, ugyanis a sziklákkal tarkított partvidékeken lelitek célotok. Ám a nehézségeket félretéve, vagy nem törődve velük, hamar el indultatok. Nem uralkodott körülöttetek túl jó hangulat, érthető is a dolog, hiszen az első gyilkosság minden normális embert megrenget. Ezt még fokozta a düh amelyet Mika érezhetett. Viszont tudván, hogy számítanak rátok, addig kellene kihasználni a lehetőséget, amíg még nyugtotok van. Nem sokára már ki tudja mivel fogtok szemben állni. Yori ugyan próbált közeledni legújabb útitársa felé, kérdés hogy erre ő hogy reagál.

Pár napi hajózás után, egyik reggelen dermesztő hidegre ébredtetek, kisétálva a fedélzetre, Mazu közölte veletek pozíciótokat, mi szerint épp a Fagy Országa mellett haladtok el, így érthető a nem épp mediterrán hőség. Mika ismét a tájat fürkészte szemeivel, mint pár napja, Yori pedig épp a kormánynál vitatta meg a menet tervet. Az ezüstös hajú lány mellett Wokou jelent meg, ki társalogni próbált.
- Szia! Hogy telt az este? Kérsz valamit inni? Ha gondolod, van eldugva egy üveg borom, nem csak ez a fránya rum van. Ha gondolod este felbonthatnánk akár.- Próbált közeledni, valamint a lány keze felé nyúlt lassan.
Yori előtt, mindössze az a látvány lehetett, hogy a Férfi Mika kezét akarja megfogni, jogosan vonhatja le, az udvarlási próbát. Vajon erre hogy fog reagálni?

//Akkor most közkívánatra mehet egy kis szockodás pár körön keresztül, mehet a Barátok Közt 2.0 Amennyiben végeztetek a Fagy Országa melletti vizeken, A Villám Országának Partvidékek topicjába folytatjuk. Oda menjen a post amire én majd írok. //

**Kenshiro Mika** Hétf. Május 23 2016, 15:17

/Zau és Don Yoresztosz Smile

) /

Nem, nem a gyilkossággal volt a probléma, csak rátett egy lapáttal még az is, hogy az emberek eszközökként lettek felhasználva valaki más ügyének érdekében, nem is foglalkozva azzal, hogy meghalhatnak. Bár mi, shinobik is hasonló úton járunk, hiszen a jó cél érdekében az életünket is feláldoznánk. Más pedig a rosszért.
Egy darabig elgondolkodok egymagamban, miközben várom, hogy a hajó kifusson, de magányom nem tart sokáig, mivel Yori egy meleg, gőzölgő teát ad a kezembe, és pokrócot a hátamra. Hálásan nézek rá, egy mosollyal az arcomon. Hihetetlen, hogy minden egyes alkalommal mosolyt tud csalni az arcomra! Nem tudom, hogy csinálja ezt, de valahogy mindig sikerül felvidítania. Belekortyolok a teába, még az se zavar, ha leforrázom vele a nyelvem, majd elmúlik.
- Most már igen - felelem. Sikerült elérnie, csak ezzel a kis gesztussal, hogy jobban legyek. Néha többet ér egy szó, és ezek az apró cselekedetek, mint mondjuk az, ha megvennének nekem egy palotát. Nekem többet ér.

Már javában a Fagy országa melletti vizeken hajókáztunk,s szokásomhoz híven a fedélzeten tengettem napjaimat. Szerettem egyedül lenni és bámulni a tájat, mivel még nem volt alkalmam rá, hogy jobban szemügyre vegyem környezetem, hiszen nem is hagytam el soha a Vízesés országát. Valóságos kaland volt számomra, hogy kimozdulhattam. Bár egy meglehetősen vékony pokrócot kihoztam magammal, hogy ne fázzak, mégis éreztem a hideg szeleket, úgyhogy el nem tudtam képzelni, hogy a többiek hogy bírják. Lehetséges, hogy rajtuk több a zsírréteg, mint rajtam.
Sóhajtottam egyet.
Abban a pillanatban jelent meg Wokou, aki a borról kezdett el áradozni, s hogy szívesen felbontaná velem, hogy megigyuk... nem akartam tovább gondolni, hogy mi történne azután, s a kezem is elhúztam, amint nyúlt volna érte. Nincs szükségem arra, hogy a gondomat viseljék... ezt csak egy embertől fogadom el, amit még most sem értek. Nem vagyok annyira gonosz, hogy rögtön itt hagyjam az emberünket, egyszerűen csak arrébb lépek remélve, hogy leesik neki, nem akarok vele összetűzésbe keveredni.

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 23 2016, 22:50

//Jeges tengeri féltékenység //

Mióta a Bökő fedélzetén vagyunk, most láttam először mosolyogni Mikát. Ez a mosoly segített tudatni, talán még sem annyira rossz a helyzet, mint ahogy az elején hittem. Nem akartam megzavarni további furcsa kérdésekkel a gondolat menetét, de hogy hallhattam örömteli hangját miszerint minden rendben, ez nekem pont elég. A forró teába kortyolva aranyos piros pozsgássá változott az arca az esti hidegben, még bájosabbá varázsolva a csodás látványt.

Rengeteg dolgom akadt az elkövetkező napokban, a folyamatos irányváltások és az egyre rosszabb időjárás próbára tette a képességeimet. Mazu testvérével egyhangúan informatált helyzetünkről, miszerint a Fagy Országa mellett haladunk el. Zordnak nem neveztem volna ezt az időjárást, inkább a veszett hideg miatt aggódtam. A kormánynál Mazu és Jitzu mellett együtt fürkésztük a távoli szakaszokat, esetleges jéghegyek vagy bármi más fagy okozta akadály elkerülése érdekében. Ahogy levettem a szemem a horizontról Wokoura lettem figyelmes ki hevesnek tűnő interakció után Mika felé intézte kéznyújtását. Testem ösztönszerűen mozdult és egy pillanat alatt a férfi mögött termettem. Amint Mika hátralépett a szőkeségtől, térdemmel megkoccintottam Wokou kardját, melytől előrébb hőkölt majd idegesen hátra fordult kezét a fegyver markolatára helyezve, nem is sejtve ki áll mögötte megzavarva udvarlását. Ahogy megfordult két ölbe tett kezet látott, s egyre feljebb tekintve villámokat szóró tekintetem fogadta a fürtös szemeit.
- Csak nem fegyvert fognál a kapitányodra Wokou? – Tettem fel a szigorú kérdést, amit vélhetőleg mindenki halott a fedélzeten és szemeiket ránk szegezték. Nem akartam ilyen nyersen ráförmedni, de csak nem bírtam kordában tartani féltékeny kitörésem. Közelebb hajoltam a fiúhoz majd úgy folytattam, hogy csak ő hallja.
- A legrosszabbkor kezdtél bele egy olyan cselekménybe, melyet nem tudok szép szemmel elnézni. Így ezzel a lendülettel mondj is le minden efféle képzengődésedről, és eredj a munkádra. - Utasítottam Wokout, majd Mikára tekintettem, aki talán még nem látott ilyennek. Szemeimben szinte lángoltak a féltékenység lángjai, de nem bírtam tovább senki szemébe nézni így fekete kabátom átnyújtottam Mikának, kinek közülünk a legjobban látszott a lehelete a fagyos levegőben. Ha elfogadja, akkor a kabát alatti fekete ujjatlanban - (hiába a nagy hideg, cselekményeim annyira felfűtöttek, hogy szinte verítékezni kezdtem) - állok ki a hajó orrára feszülten elmerengve az előbbi tettemen. Irigynek és önzőnek gondoltam magam, mely talán nem is állt oly messze a valóságtól, ha Mikáról van szó, de nem hagyhattam, hogy egy ilyen enyveskezű kis bájgúnár az ujjai közé.

**Kenshiro Mika** Hétf. Május 23 2016, 23:11

/ Jujci

/

Szinte ezredmásodperc alatt került Yori a kormány mögül ide, amire mondanom sem kell, hogy megdöbbentett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire zokon veszi majd, ha más közeledik felém. Talán az aggodalom és a törődés, látván, hogy nem akarok semmit Wokoutól, vagy a féltékenység? Ha jobban megnézem arckifejezését, inkább az utóbbira tippelnék, de mindig nehezemre esik elhinni, hogy így látom őt, azonban mélyen magamban valahol jól esik ez a fajta aggodalma. Amolyan büszkeséggel tölt el, és melegséggel, ami miatt nem fogadom el a kabátját.
- Neked is szükséged van rá, nem akarom, hogy megfázz - nem tudom, hogy most milyen gondolatok járhatnak a fejében, de szinte szó nélkül hagyott ott, hogy aztán a hajó orrára egyedül mehessen. Oldalra biccentek a fejemmel, mint egy kíváncsi kiskutya és Yori felé meredek. Elindulok felé, hiszen amikor én is ideges voltam, ő is segített rajtam. Én most azzal próbáltam rajta segíteni, csillapítani a dühét, hogy közel megálltam mellette, s kezem óvatosan az ő kezébe csúsztattam. Mutatóujjammal gyengéden simogattam a kézfejét, hogy nyugtassam, bár nem tudom, hogy ez mennyire használ.
Közben az előttünk lévő fehérségbe és végtelenbe meredek, ahogy a hajónk orra felszántja a vizet. Eszembe jut egy dal, amit még régen énekeltem Izunának, amikor kicsi volt. Azt hiszem, azóta is az a kedvenc dala, és sose fogjuk elfelejteni. Még édesanyám tanította, amit bátyám halálakor énekelt el nekem. Lassan belekezdtem ebbe a dalba, ami visszhangot vert a partvonalon és az ürességben, melyet a tenger morajlása még szebbé tett. Fel akartam vidítani Yorit, a tudtára adni, hogy nem kell féltenie, mert meg tudom magam védeni, s ha mégsem... nem kell féltékenynek lennie. A kezét mindvégig nem engedtem el.

/ Amit mondtam: Dal Csak mondjuk más szöveggel, de hasonló dallam Very Happy

/

Ajánlott tartalom

Kikötő

Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő

Re: Kikötő