Kikötő

//A küldetésre vásárolt dolgok akkor ezek lennének:
Shuriken tartó 1000 ryo
Hátizsák 2500 ryo
nagy méretű tekercs 250 ryo
2 fuuma shuriken 10000 ryo
5 shuriken 1000 ryo
2 füst bomba 300 ryo
5 kunai 1000 ryo//

A hazaút során Ginoo úgy haladt mint valami gép. Csak azon járt az esze, hogy végre otthon legyen. Fájtak az izmai és az agya teljesen lezsibbadt. Ráfér majd az a beígért pihenés. Akumi sensei ma is kegyetlenül megdolgoztatta. Hogy a macska maszkos nő elvárásainak ma sem sikerült megfelelni azon meg se lepődik a fiú. Arról már rég le is mondott. Mindent megtesz és igyekszik jobbá és jobbá válni, de hogy a nő szerint továbbra se ér semmit, azt csak egy zavaró körülményként könyvelte el. Más oktatók azért vettek már észre fejlődést rajta amire kicsit büszke, de tudja, hogy van még mit tanulnia. De nem ma. Mikor végre befekszik az ágyába el is nyomja az álom.
Az ébredése nehézkes. Érzékeli a kopogást, de nem sok kedve van reagálni rá. Itthon van. Egyáltalán miért zavarják? Az apja nem szokott ilyet csinálni. Mikor odafordítja végül a fejét akkor viszont meglepődik. Valami gond van. Mennyit is aludt? Nem úgy volt, hogy ma szabadnapja van? Ez is a kiképzés része? Meg kell mozdulnia! Ráerőlteti magára az ébredést. Gyorsan mozog és megdörgölve a szemét, a papucsát gyorsan felvéve és a fekete köpenyét, amit tegnap csak úgy ledobott, magára kapva ablakot is nyit amin, edzője nem érzi illetlenségnek, hogy be is ugorjon. A kis megjegyzést Ginoo inkább nem is reagálja le. Egy szoba amibe csak aludni jár és most egy kis rendetlenség is van, mivel tegnap csak ledobta a dolgait. Lehet ez is valami ANBU-s pszichológiai dolog. A parancsra már katonásan mozdul is.
-Igenis!
Gyorsan mozog. Fejében egyből előveszi a már sokszor begyakorolt rendszert, hogy mit kell magához vennie azért, hogy semmit ne hagyjon otthon. Gyorsan a megmossa a fogát és befal pár falatot, hogy legyen energiája akármihez is kell. Mikor már mindennel kész akkor gondolkozik el azon, hogy milyen küldetésre is mennek. Vajon Rian-chan is velük tart? Ginto-san tájékoztatja a dolgokról. A bábmester figyelmesen hallgatja. A feladat nagyon új számára és egyáltalán nem hozzá illő. Vagy az eddig ANBU-nál tanultakhoz. Kicsit olyan mint egy átlagos ninjaküldetés. Bár ő továbbra is ANBU-nak számít. Hogy a rá bízottak nem sérülhetnek komolyabban meg az egy új dolog. Kellemes teher. Miközben hallgatja Ginto-sant érzelmek nem jelennek meg az arcán. Csak időnként bólintva vagy tőmondatokkal jelzi, hogy figyel. Az odajutásról kérdezi még a másikat mert bár volt már a falun kívül, de annyira nem biztos magában, hogy pontosan meghatározza milyen hosszú is lenne az odaút vagy milyen környezeti adottságokra kell felkészülni. A találkozási pontra érve vár. Az érkező geninek láthatják ahogy az idősebb férfi mellett áll az alacsony, vézna, kígyófejet formázó végű vándorbotot tartó, húsz év körüli srác. Nem túl szerencsés arcformáján semmi érzelem és átlagosnál nagyobb szemei szinte alig pislognak ahogy szótlanul megbámulja őket. Mikor összegyűltek akkor szólal meg gépiesen ledarálva a szöveget, szinte levegőt is alig véve közben.
-Ginoo Yukizaki vagyok. Én kaptam meg a feladatot, hogy vezessem a küldetés során a csapatot. A kun vagy san megnevezést rátok bízom. A feladatunk az lesz, hogy a Gőz országának közelében lévő szigetre utazzunk ahol egy ásatás munkálatainál segédkezzünk az ott dolgozóknak és ügyeljünk a biztonságukra. Mint leendő csapat arra kérnélek titeket, hogy sorban mindenki beszéljen pár mondatban magáról mik az erősségei gyengeségei, miben lehet majd rá számítani, van-e terepgyakorlata és dolgozott-e már a jelenlévőkkel együtt. Bemutatom mire gondolok. Ginoo Yukizaki volnék, bábhasználó. Megfigyelés és elemzés a fő erősségeim, a közelharcot ha lehet kerülném. Voltam már éles küldetésen mely magába foglalt titkos megfigyelést és harcot is. A jelenlévőket most látom először. A következő legyen a hölgy!
Néz még hangnemet se váltva a csapat egyetlen lánytagjára és hallgat el hirtelen átadva a szót neki. Az éppen aktuálisan beszélők végig érezhetik magukon ahogy szinte pislogás nélkül bámul rájuk a fiú. A bemutatkozások után szólal meg újra ismét gyors, monoton stílusban.
-Javaslom, hogy akkor amennyiben valaki még nem tette meg gyorsan készüljön fel a körülbelül két napos útra. Csak délben és este állunk meg. Figyeljetek oda, hogy a felszereléseteket úgy válogassátok meg, hogy bírjátok vele a tempót és az utat. Fél óra múlva találkozzunk itt. Amennyiben kérdésetek van most feltehetitek.
Ha kell valakinek tanács mit hozzon vagy a küldetéssel kapcsolatban valami akkor azokra hasonló stílusban válaszol. Ha más nincs ő is elmenne mert mikor reggel szóltak, hogy küldetésre mennek nem arról volt szó, hogy két napra elegendő ellátmányt vigyen magával. Mindenesetre a megbeszélt időpontra ő visszatér és reméli a geninek is. Út közben próbál olyan tempót diktálni amit a többiek is bírnak. Ha valaki lemarad könnyen, azt veheti észre, hogy lelassított hozzá az érzelemmentes arcú furcsa srác és türelmesen megszólítja. "Haladj xy kun/chan! Ne maradj le!" Bár elvárná, hogy bírják az odautat. Két nap futás rövid pihenőkkel egy vállalható dolog kéne, hogy legyen. Egyéb beszélgetésbe a csapattal hacsak azok nem kezdeményeznek ő nem fog bonyolódni. Az este felváltva őrködhetnek, reggel pedig kelti őket és haladhatnak tovább. Igyekszik figyelni a környezetükre. Mind este mind pedig reggel szétnéz a tábor körül. Másnap is ugyan úgy hajtja őket mint korábban. Ha előző nap is bírták a tempót akkor ma is kell nekik. Délben megpihenhetnek, de ha közel járnak akkor addig meg se állhatnak míg a célállomásuk el nem érték. Ott csak közli a tényt a csapatnak.
-Itt vagyunk.
Azzal ha minden rendben odamegy a célszemélyekhez és a maga gépies módján közli velük is az egyértelműt amit a fejpántjaik is jeleznek.
-Jó napot! A Konohából ideküldött csapat vagyunk, hogy segítsünk a feltárás sikerében.
Miközben beszél figyeli a környezetüket, hogy miképp reagálnak rájuk. Tudtak-e az érkezésükről esetleg van-e aki gyanúsan fogadja.

//Vásárolt felszerelések
Ninja kesztyű (400 Ryo)
Robbanó jegyzet 10db (2000 ryo)
Shurikentartó 2db (1000 ryo)
Övtáskat (1500 ryo)
Hátizsák (2500 ryo)
Összesen: 7400 ryo
A post elején említettem, hogy Aki távol volt egy ideig. Ezt én majd élmény formájában kifejtem később. Még nem volt időm nekiállni. //
 
Pár napja már, hogy visszatértem a faluba. Hosszú időt töltöttem távol, így rendkívül nosztalgikus volt újra a falu falain belül lenni. Visszatérésemet követően rögtön jelentettem a Hokage irodájába, majd hazatértem. Mivel családomat már hosszú ideje nem láttam, így úgy döntöttem, hogy pár napot náluk töltök, mielőtt saját lakásomba visszatérek. Ezen a kellemes reggelen, mint mindig, korán keltem és szokásos edzéssel kezdtem a reggelem. Bemelegítés, futás a falu üres utcáin, majd végül hazatérve az udvarunkon elhelyezett kiképző bábukon kezdtem gyakorolni. Ekkor történt, hogy egy ninja érkezett, majd egy üzenet átadása után rögtön távozott is. Elolvastam a tekercs tartalmát, majd rögtön az órára néztem. Csak 10 perc? Ennyi időm volt, hogy összeszedjem a felszerelésem és a találkozópontra érjek. Szerencsére már fel voltam készülve. Pont az ilyen alkalmakra, elő volt készítve minden, csak fel kellett kapnom a cuccaimat és útnak indulni. Hamar meg is érkeztem a kapuhoz ahol már vártak ránk. Miután mindenki megjött, a csapatvezetőnk rögtön be is mutatkozott, és elmondta a küldetésünket, majd kérte, hogy mi is mondjunk magunkról egy-két dolgot. Elsőként én léptem előre és kezdtem meg.
- Ishihara Aki vagyok! Leginkább taijutsura és közelharcra specializálódtam egy kevés ninjutsuval. Ahogy elnézem, egyik csapattaggal sem volt még lehetőségem együtt küldetésre menni, viszont van tapasztaltom mind csapatos, mind pedig egyéni küldetésekben is – válaszoltam rögtön.
Ezután hagytam, hogy a többiek is elmondhassák a magukét. Miután mindenki végzett, lehetőséget kaptunk arra, hogy még utolsó pillanatban pár felszerelést, és egyéb szükséges dolgot beszerezzünk. Én ki is használtam az alkalmat, hogy pár dolgot vegyek, majd elindultunk. A két napos út alatt, mindössze kétszer álltunk meg pihenni, azt leszámítva viszont végig futottunk. Ez nem okozott számomra túl nagy problémát, hozzá voltam szokva az ilyen fajta gyors tempóhoz. Az út alatt nem beszéltem sokat, sokkal inkább magam dolgával törődtem, de szívesen válaszoltam bárkinek, akinek kérdése volt hozzám. A két napnyi út után oda is értünk a gőz országának egy kikötőjébe, ahol láthatóan vártak már minket. A vezetőnk előre ment, hogy jelenlétünket bejelentse, míg én csak kicsit hátrébb maradva bólintottam üdvözlésképpen.

Mostanság egyre rosszabbul alszok. Ha befekszek az ágyba, akkor sokáig csak forgolódok, ha végre sikerül elaludnom, akkor rémes álmokat látok, főleg emlékeket... Reggel pedig a legkisebb neszre is felriadok. Nincs ez másképp most sem. Rémes álmok kísértettek az éjszaka, reggel pedig egy kisebb zajra felriadtam.
Reflexből ugrok le az ágyról, majd védekezőn magam elé tartom a kezem, közben a szemem ide-oda villan, a szívem hevesen kalapál. Majdnem minden reggelt így kezdek, majd amikor észhez térek végre lehiggadok. Most is ez történik, ahogy védekezőn guggolok a földön, nem érkezik támadás. A rémképek végül kitisztulnak az agyamból, egy mély lélegzetet követően pedig újra nyugodt vagyok.
- Affrancba... már megint! - csattanok fel, miközben felállok a földről.
Ezután elmegyek a mosdóba, hogy lezuhanyozhassak. Évek óta élek egyedül Konohában, minden nap várom, hogy Genzo sensei majd valamikor visszatér, de konkrétan még hírt sem hallani róla. Nem tudom, hogy él-e, vagy a háború őt is elvitte. A fürdő után immár felöltözve megyek a konyhába, felmelegítem az esti rizsemet, majd ütök rá egy tojást és összekeverem a kettőt. Ezt követően megszórom némi fűszerrel és norival, majd még egy tojás sárgáját. Kész is a reggelim! Ezúttal nem a lakásomban fogyasztom el, helyette kisétálok a ház elé és leülök az ajtó melletti padra.
Az utcán persze már jönnek-mennek az emberek, mindenki vidám. Sokan persze a közelébe sem mennek a háborúnak, így azt sem tudják milyen szörnyűségekkel jár. Illetve vannak azok a társaim, akik már hozzászoktak a vér látványához is. Miközben reggelizek, próbálom elterelni a gondolataimat a harcokról, egyenesen Shui irányába. Egy faluban élünk, ennek ellenére évek óta nem futottunk össze. Egyszer kétszer még az Aburame klánt is felkerestem, de az extársam mindig küldetésen volt. Így hát évek óta elkerüljük egymást. Nagyon kíváncsi vagyok neki hogy megy a sora ezekben az időkben. Vajon megbarátkozott már a bogarakkal?
Vigyorogva fejezem be a reggelimet, amikor egy futár ugrik elém, majd egy zöld tekercset nyújt át. Azonnal átveszem tőle, nem húzom az idejét. Illedelmesen megköszönöm neki, majd felállok a padról és bemegyek a házba. Beteszem az edényemet a mosogatóba, engedek rá egy kis vizet, majd meglesem a tekercs tartalmát. Speciális megbízás... nagyszerű! Gyorsan átfutom mit kell tennem, majd ránézek az órára. Ezután újra a papírosra vetem a tekintetem, majd az órára.
Azonnal átrohanok a szobámba, majd magamhoz veszem a felszerelésem. Minden nap végén összekészítem a cuccaimat, ha esetleg hasonló helyzetre kerülne sor, ne kelljen keresgélnem. Szerencsére a keleti kapuhoz közel lakok, így a tíz perc nem okoz komolyabb gondot. Amint magamhoz veszem a fegyvereimet, azonnal kirohanok a házból. Becsapom magam mögött az ajtót, majd szélsebesen megindulok a kapu irányába. Házról házra ugrálva haladok, majd egy-két perccel kilenc előtt megjelenek. 
- Kaibutsu Hiroto küldetésre jelentkezik! - mondom, majd ölbe tett kézzel kicsit félre húzódok.
Ekkor derül ki, hogy a csapatot egy velem egy idős srác fogja vezetni. Remélem érti a dolgát, mert ha nem, akkor kénytelen leszek átvenni az irányítást. Az egyik társamat, a kunoichi-t, Aki-nak hívják. Csendben hallgatom a bemutatkozását, majd amikor elhallgat, átveszem a szót.
- Mint mondtam, a nevem Kaibutsu Hiroto, elsősorban Doton használó, de értek valamennyire a Katonhoz és a Taijutsuhoz is - mondom unottan.
Remélem ez a küldetés most lazább lesz mert rám férne egy kis vidámság, kezdek zsémbes lenni... Végül elindulunk. A vezetőnk hamar oda akar jutni, ezért eléggé erőltetett tempóban utazunk. Persze ez már meg sem kottyan. Shimon sensei elég keményen bánt velünk, ez csak egy kis felüdülés az ő kiképzéséhez képest.
Két nap alatt érjük el a célállomást, egy kikötőt. Ginoo azonnal az élre áll és beszél a célszemélyekkel. Nem igazán érdekel a csevegés, éppen ezért elkezdem a környéket pásztázni. Megnézem a környező épületeket, a járókelőt és figyelek, hátha észre veszek bármi gyanúsat. Leginkább azt keresem, ami nem illik bele a környezetbe. Ha észre veszek bármit is, akkor azt óvatosan jelzem a felettesnek.

Fekete alak hullámzott a sötétséggel. Hangtalan szellemként suhant a síkság felett, csupán a zabolázatlan égi háború csatájának fényei nyugtatták azokat, kik látták, hogy a végítélet lovasai még messze elmaradnak a vágtató Kenshiro mögött.
-          Hagemitsu miért nem jöhet? – tettem fel a vezetőségnek a kérdésem, s komor tekintetek mellett csak legyintések érkeztek válaszul.
-          Mondd, fiú. Az ő, vagy a te klánod jövőjéről kell jelenleg döntenünk?
-          Hiszen én is…
-          Csendet! – intette csendre Hagemitsut a kalapos férfi. – Egyetlen család, egyetlen klán és annak barátai okoztak népünknek, országunknak és szövetségeseinknek mérhetetlen eszmei és anyagi károkat. Tény, nagy súlyt helyezünk most egyetlen ifjú vállára, de más nem teheti rendbe a klán hírnevét, csak a vezető. – mutatott rám undorodó tekintettel a Kusagakurei megbízott.
-          Így egy bő két órán belül háromszor változtatták meg Yori küldetését, majd mégis sikerül egy olyannal megbízni egy fiatal férfit, mellyel könnyebb lesz az egész klánt elvágni a jövőjétől és új vezetőjétől, mintsem az alap terveknél maradni? – éreztem, hogy Hagéban egyre csak fortyog dühe, s a megbízónk lassan nem igazán fogja tovább tűrni a megkérdőjelező hangnemet egyikünktől sem.
-          Hagyd, Hage. Ha ezt a harcot kívánják megvívatni velem, szívesen veszem, s tudom magaménak a falu és klánom becsületét is. Mikor hajózok ki?


Szakadt az eső, mely hosszú csíkokban fröccsent szét a sárba csapódó ló patája alatt. Az ázott világ didergő homályban vibrált az esőben, ahogy a fantom tovább vágtatott úticélja felé. Csuklyája olykor felfedte hús-vér arcát, s mély érzelmi háborút vívó tekintetét.
-          Megtennéd, hogy ezt elviszed Mikának? – hajtottam össze a pergament, melyre végül családom pengéjének markolatdísze rajzolta ki címerünket a megolvadt faggyún.
-          Mi ez, végrendelet? – kacagott fel Hage, majd átvette a levelet.
-          Ha tudnád, hányszor kérdezték már ezt, mikor papírra próbáltam vetni a gondolataimat. Csak egyszerű szavak… belőlem. Régóta távol vagyunk már egymástól, így nem akarom, hogy még jobban aggódjon. Joga van tudni arról, hogy milyen ügyben járok majd távoli országokban. Joga van tudni a jelen helyzetről, és arról a jövőképről, amit a klánnak, kettőnknek szánok.
-          Nekem és neked? – vakarta meg értetlenül a fejét Hage.
-          Igen… te idióta. – eltanulva a szokást jól vállon vágtam bolond mesterem, majd még egy pár pillanatig pihentettem vállán a kezem. – Tartsd szemmel, amíg távol vagyok, és üzenem Kazuyának, hogy rossz előérzetem van ezzel az egésszel kapcsolatban. Ha túl sokáig lennék távol, a Rozsdást küldjétek utánam a Vízesésből Juuichivel a fedélzeten.
 
Az első nap megállás nélküli vágtáról szólt, s folyamatos gondolat kavalkád ostromolta ép elméjének védfalát. Végül kiszállt a nyeregből, s a ló hátáról egy kisebb ponyvát feszített ki a környező fák között. Behúzta a lovat a menedékbe, majd annak homlokához érintette sajátját, s megosztotta jelen magányát.
-          Mégis mi jár a gazdáid fejében, hm? – simítottam hátra a ló sörényét, s csitítóan morzsolgattam porcos fülét.
-          Egy ásatási fésű megszerzése a kulcs ahhoz, hogy tisztára moshassam nem csak a saját, de az egész népem nevét. De kétlem, hogy ez a csecsebecse képes lenne kitörölni a múltba ivódott tetteket, történteket. – gondtalanul prüszkölt a paripa, s mintha kinevetett volna, zajosan felnyihogott.
-          Gondoltam, hogy sikerült eltanulnod Hagemitsutól ezt a kárörvendő stílust, de még egy napunk van, melyet együtt tölthetünk, így bármikor megosztanál velem valamit, ne tartsd benn! – mintha csak vezényszóra próbálta volna meg megkeseríteni az életem a ló, azon nyomban megajándékozta átmeneti lakhelyünket egy citrommal.
-          Erre a részre nem voltam kíváncsi, így ezt igazán benntarthattad volna.
 
A párás, napsütötte reggel már messzire űzte a vihar utolsó, makacskodó fellegeit. A felszerelés pár perc múlva újra a ló hátát nyomták, s a vándor folytatta útját a megadott kikötőbe.
Érkezésem pontosnak mondható, hiszen amint átléptem a kikötő határát, a vélhetőleges megbízóim azonnal felfedték magukat. Kisebb csoportosulás már kezdetét is vette, s a helyi ország képviselőitől hemzseg a kikötő. Egyenruhájukként szolgáló fejpántjaik messze elütnek a klánom címerével vésetett lemeztől, de köteles leszek a Kenshirok nevében képviselni a Füvet és otthonomat egyaránt. A friss alga és a sós víz elegye nosztalgikus élményként hatott, s beavatásom küldetésének rém és örömképei gyorsan csattogtak végig a fejemben.
-          Makoto-san! – szólítom meg a tudóst, kire a legjobban illett a Kusagakurei delegált által adott leírás. Mire felfigyelt rám a férfi, addigra mellé léptettem hátasom, majd leszállásom követve elé álltam.
-          Kenshiro Yori a Fű országából, szolgálatára uram. – adom meg a tiszteletet a tudósnak egy udvarias meghajlással, majd várom utasításait a konohai csipet-csapattal körülvéve. 

//Zafír sárkány éjszakája- Ebisu//

Mindig is perverz voltam, sosem tagadtam, egy csinos fenék vagy arc, esetleg egy feszes mell elvette az eszemet, talán az az oka, hogy most a hajón vagyok és a déli tengereken szelem a hullámokat. Ezüstös hajamba belekap a szél, de nem számít, mert a hölgy mellettem a tengert nézi, én meg őt, természetesen próbálva leplezni a csodálatomat, mintha a sirályokat nézném, ahogy próbálják utolérni a hajót némi élelemért. A mosoly, amit egy pillanatra rám villantott, igazán mély nyomott hagyott bennem és még némi perverz gondolat is átfutott a fejemen, hogy mély benyomást kellene tenni a hölgyre. Mégis a hölgyeket is úgy szeretem, mint a festéket, leginkább nedvesen, mert szárazon egyikkel sem lehet mit kezdeni.
De vissza az elmúlt pár napra, éppen a festéküzletemet pakoltam, leltároztam és takarítottam, amikor a hölgy és egy küldönc jelent meg, gyakorlatilag egyszerre. A hölgy egy festőt és testőrt keres a gőz ország mellett lévő szigetre. Az ajánlat túl jó volt, hogy elmenjek mellette és a gőz országa sem volt utolsó, hiszen az előző kaland után rám fért a pihenés- Gondolatban megérintem a válamat, ahol az átokpecsét van.- Mivel még volt időm az indulásig, így útbaejtettem a fegyverboltot, hogy bevásároljak az útra. A hajó út maga nem volt mozgalmas, mégsem telt unalmasan. Minden estére akadt valami program. Vagy egy ivós beszélgetés vagy csak egyszerű ivós játék, de a hölgy is talált ki programot, ami általában valamivel visszafogottabb volt és nem a lerészegedés volt a cél. Természetesen a kapitány szigorúan elvárta a korán reggeli munkavégzést és hát nem mindig volt kellemes a másnapos fejjel való dolgozás, de ez is a feladataim közé tartozott, így, mint ninja nem mondhattam azt, hogy most nem.

//Vásárolt dolgok:
10 pecsét papír (5 érzék zürzavara bekészítve) - robbanó jegyzet 200 ryo, de én csak a hozzávaló poapírt venném, így kb 50 ryo/ darabbal számolnék- 500 ryo
50 robbanó jegyzet (kisméretű, a "Sakura Fubuki no jutsutsuhoz)- 10k ryo
10 kis zsák, amiben egyenként 5 kis cetli van
10 kunai (2k ryo)
1 db nagy tekercs (250 ryo)
1 nagy üveg tinta (500 ryo)
Összesen: 13.250 ryo

Ginoo nem az a fajta, akit a jól hangzó, de semmilyen szavak különösebben felcsigáznának. Érzelemmentes arccal hallgatja a tudóst. Hogy túloz vagy a másiknak tényleg vannak olyan információi, ami alapján megállapíthatja, hogy az ásatásuk különösen fontos lehet, azt a fiú nem tudja, de egyelőre még mindkét lehetőséget számba veszi. A másik érkező ninja, a bábmestertől is kap némi kellemetlen vizslatást. Nem tetszik a fiúnak. Erről nem volt szó. A fiatal nőt se tudja, hogy ki. Viszont mindkettő hamar be lesz mutatva. Szóval a másik ninja egy testőr. Ez valamennyire megnyugtatja a leendő ANBU-NE tagot, de ettől még ott van a lehetséges gyanús elemek listáján. Némi folyamatos gyanakvás ráragadt már az eddigi kiképzésének hála. Mikor a nő be lesz mutatkozva ő is megismétli a sajátját.
-Ginoo Yukizaki.
A professzor ezek után már be is fejezi a történetét, hogy milyen fontos is ez az ásatás. Azt, a lényeges dolgot, hogy mégis mitől olyan korszakalkotó ez a felfedezés,azt elfelejti elmondani ami miatt Ginoo, érez némi bizalmatlanságot a férfitől az ő irányukba. Hogy rakodók lettek pedig csak egy néma biccentéssel fogadja el. Nem panaszkodik és bár nem szereti a fizikai munkát, de most ez a dolga. A figyelme viszont továbbra se lankad. Nézi a környezetüket, a matrózokat, azt hogy a többiek hogyan dolgoznak. Igyekszik ha lehet, a kisebb dolgokat emelgetni. Ehhez botját mintha csak egy öv lenne a dereka köré tekeri. Már ekkor megpróbálna bizonyos árukat vagy a hajón részeket egy-egy érintéssel megjelölni azért, hogy a későbbiekben használhassa rajtuk a sárkány kémkedő technikáját és észrevétlenül szemmel tarthassa a hajót akár anélkül is, hogy kimozdulna a kabinjából. Ezt úgy próbálta tenni, hogy lehetőleg ne legyen feltűnő. Ha úgy látta ez most erre nem a megfelelő időpont akkor inkább csak pakolt. A többi matróz beszélgetéséből kihallotta amit ő már eddig is tudott vagyis, hogy ez egy, egy napos hajóút lesz. Ez nem volt újdonság. A kapitány viszont, azt is elmondja nekik, hogy este viharban fogják megtenni, ami pedig nem tetszik neki. És nem csak azért mert még nem volt hajón és alapból ijesztő viharban a tengeren. A vihar káoszt szül a hajón, a káosz pedig lehetőséget sok mindenre. Egyelőre még nincsenek a szigeten és nem kell értékes régészeti leleteket félteniük, de jobb elővigyázatosnak lenni. Az viharra való felkészülésben segít ő is. Csomózni akár lehetetlen helyeken is tud szóval nem kell félni, hogy amit ő valahova odaköt az kibomlik. Előtte viszont még mielőtt elkezdené a rábízott geninekhez lép ha szükséges összehívja őket.
-Vegyüljetek el a helyiek között! Építsetek kapcsolatokat és járjatok nyitott szemmel! Ha valamit hallotok vagy láttok és fontosnak gondoljátok értesítsetek és ha van lehetőségetek használjátok ki, hogy pihenjetek! Az esti vihar nem lesz könnyű és a holnapi nap szükség lesz az erőtökre. Egyelőre más feladatot nem adok.
Ha szeretnének még neki valamit mondani, azt meghallgatja, de aztán menne segíteni a tárgyak rögzítésében. Amivel természetesen nem csak az a célja, hogy hasznára váljon a legénységnek, hanem, hogy felfedezze a hajót. Annak felépítését, felhasználva szerény, apja által ráragadt ácsmesterséghez fűződő tudását is és közben chakrapontokat helyezzen rajta el amikkel majd használhatja a sárkány kémkedő technikáját. Igyekszik úgy csinálni, hogy minden fontosabb részen elhelyezzen egyet, hogy megfigyelhesse azokat. Leginkább a hajó külső-belső tanulmányozásával töltené az idejét. Ha marad ideje, azt pihenéssel tölti. Vacsorára kerül újra elő. A koszt ehető, a társaság pedig sose érdekelte a fiút. Igyekszik úgy elhelyezkedni, hogy hallja miről beszél a professzor és az unokája, de mégis maradjon tőlük elkülönülve. Ha őt nem szólítják meg akkor továbbra is szótlanul eszik. Most nem siet vele mint általában szokott. Persze nem azért mert ki tervezi élvezni a nem túl sok kulináris örömöt tartogató kosztot, hanem csak azért mert hallgatózna még, hátha valami számára a későbbiekben hasznos információ is megüti a fülét a csevegésen kívül. Mikor felszólal a jelzés és a matrózok mennek a helyükre akkor Ginoo is visszatér a közös kabinjukba. Nem akar útban lenni. Megpróbál a priccsén lehetőleg minél biztosabban elhelyezkedni, hogy a nagyobb hullámokat jobban bírja és a botját az ölébe fektetve meditálást színlel. Valójában a korábban elhelyezett chakrapontjain keresztül próbálja a hajó különböző részeit szem előtt tartani, hogy mi történik ott. Talán a módszereit nevezhetik túlzónak, de ő nem egy sima ninja. Ő egy leendő ANBU-NE tag. Hogy a küldetés sikeres legyen, az számára nem csak egyszerűen fontos hanem egyenesen egy életbevágó dolog, amiért mindent meg kell tennie. Fel kell legyen készülve azokra a veszélyekre is amikre nagyon kevés az esély, de mint lehetőség számba kell azokat is venni. Mindenre gyanakodnia kell. Hibiki-kun megjegyzésére érzelemmentesen közli a tényt.
-Ninják vagyunk és ez nem üdülés.
Nem akarta megsérteni a másikat vagy kioktatni még ha saját gyenge szociális érzékének köszönhetően úgy is hangozhatott. Egyszerűen csak, azt akarta közölni a nála fiatalabb geninnel, hogy az ilyen apróságoktól jobban teszi ha eltekint és nem akad fent rajtuk. Ők katonák. Egy feladat alkalmával főleg ha a falut el kellett hagyni az legyen a legkisebb gondjuk, hogy egy szobában vannak elszállásolva. Az, hogy se ide úton, se egész nap egy fürdőt nem vehettek szintén jelezheti, hogy nem könnyű egy ninja élete. Amúgy a lányt nem féltené Ginoo. Látszólag nem olyannak tűnik aki ne tudná magát feltalálni. Valószínűleg ha szüksége lenne pár percre a másik nem szemeitől távol akkor szólna nekik.

Pár nap alatt elérjük a kikötőt, ahol már várnak ránk. A csapatunk vezetője azonnal odamegy a megbízóhoz és leáll társalogni, én pedig félre húzódok a többiektől és a környéket kémlelem. Nem látok semmi gyanúsat, ráadásul a figyelmemet hamar eltereli a közjáték, amit a megbízónk és a rokona játszik. Úgy tűnik régen látták egymást. A lánynak van egy testőre, aki ráadásul még fest is. Szép egy csapat... mondhatni én szobrász vagyok. Bár az én alkotásaim életre kelnek és akár halálosak is lehetnek. Végül megtudjuk, hogy mi a feladatunk. Nem tűnik túl bonyolultnak, nem hiszem, hogy gond lesz vele. Majd megkapjuk az első feladatunkat.
- Egy kis edzés nem fog megártani - jegyzem meg a pakolásra, majd elindulok cipekedni.
Miután befejezzük a rakodást még másfél órát állunk a kikötőben. Ezt az időt azzal töltöm, hogy a hajó orrában ülök és bámulom a vizet. Nem próbálok senkivel sem beszédbe elegyedni, de ha esetleg valaki odajönne hozzám, azt nem küldöm el. Szívesebben lennék most egyedül, a gondolataimba merülve. A rémálmaimnak hála eléggé depis mostanság a hangulatom. Remélem az út alatt nem fogok hülyét csinálni magamból... Majd végre elindulunk. A nap jelentős részét lényegében bámészkodással töltöm, de ha kell valamit segíteni, akkor nem húzom ki magam a munka alól.
Amikor eljön a vacsora ideje, ugyanolyan fapofával csatlakozok, mint eddig az út során. Elveszem a magam adagját, majd szétnézek hova ülhetnék. Legszívesebben egyedül foglalnék helyet, a többiektől távol, de akkor meglátom a biztonsági főnököt. Azonnal elindulok felé, de ekkor meglátom, hogy Hibiki már csatlakozik mellé. Így egy pillanatra megtorpanok, újra körbenézek, végül leülök a többiekhez. Az étel egész jó, bár ahhoz képest, hogy volt, amikor éheztem, királyi lakoma. Jóízűen nyomom magamba, majd egy enyhe böffentéssel jelzem elégedettségemet. Ezután leöblítem egy pohárka vízzel.
Az este hátralévő részét pihenéssel töltöm, hiszen nincs gyakorlatom a hajózásban. Nem hiszem, hogy örülnének egy amatőr téblábolásának. Így inkább alszok, vagy legalábbis próbálok amennyire egy viharban lehet.

//Zafír sárkány éjszakája//

Ninja vagyok és emelett férfi is, így a vágy hajt, nem csak a fejlődésre, de egyéb személyesek is. Igen, nos a fajfentartás mindig is a vérünkben volt, sajnos vagy nem sajnos, néha a legnagyobb hülyeségekbe is képesek vagyunk belemenni egy- egy szép vagy kevésbé szép hölgy kedvéért. De ahogy a mondás is tartja "nincs ronda nő, csak kevés alkohol."  Bár az alkoholnak meg van az a hátránya, hogy reggel, mikor másnaposan felkelsz nem tudhatod, hogy milyen hölgy társaságában ébredsz. Valószínűleg a legtöbb férfitársam mesélni tudna erről, akár pozitív, akár negatív értelembe is, sőt olyat is hallottam, hogy valaki így találta meg élete szerelmét.
Nem ismerem a társaimat, ahogy én sem őket, bár senki nem tud pontosan róla, mégis sejtik, hogy a hajó út alatt némelyik rosszullétem mögött nem csak a tenger hullámai állnak, hanem valami, ami a ninja létemmel is összekötetésben áll. Nem mondtam senkinek, de egy sötét dolog van a múltamba, amihez az álnok kígyó Kabutonak köze van, nem csak ezt, de Ryuu megölését is meg fogom bosszulni, és nem elég, hogy nekem, de még Amének is adta a szerinte ajándéknak számító átokpecsétet. Egyszer fogjam meg a golyóit és feldugom a valagába a pöcsétjét. Csendben figyelem a társaságot, ahogy érzem, hogy a pecsét mintha megint életre kelne, talán a vállamhoz is nyúlok, de ha valaki kérdezi csak annyit mondok, hogy egy régi sérülés emléke, ami még a mai napig néha emlékeztet valamire. Mindenki felsorakozik, a prof elkezdi, hogy miért is vagyunk itt, bár ha jól emlékszem, márpedig jól emlékszem említett valamit a leányzó. Nos, ha már hölgyekről beszélünk, a társam, a hölgy, aki idehozott nem nagyon zavartatja magát és a prof nyakába ugrik, mindenki legnagyobb meglepetésére nagypapának hívva őt.
Az örömködés és a bemutatásom után, amire csak tisztelettel bólintok, meg is kapjuk a várt információkat. Egy kűrtőt és az ott található dolgokat kell feltérképezni és az ott található dolgokat elszállítani. Segítek pakolni a hajóra, de közben fél szemmel figyelem a testőrségem alá helyezett hölgy biztonságát. Valahogy nincs kedvem interaktálni a társaimmal, így csendben elbújok a szobámba és rajzolgatok. Nincs konkrét terv a fejembe, hagyom, hogy a festék és az ecset tegyék a dolgukat és csak vonalakat húzok a lapon, amiből végül összeállnak a képek. Nem tudom, hogy milyen megfontolás áll a háttérben, de haikukat kezdek el írni mindenkiről a csapatban, majd a vacsora asztalnál a tinta szállító technika segítségével tinta madárrá alakítom az írásokat és mindenki megkapja maga előtt az asztalon a saját különbejáratú versét. Itt főleg a ninjákra, a profra, de még a védencem is kap egy verset, amiben kifejezem az iránta érzett tiszteletemet és felfedve valamennyit az érzelmeimből felé, remélve, hogy legalább egy kis pírt kapok válaszként. Természetesen mindenki reakcióját figyelem, de a hölgy kiemelt figyelmet kap. 
A vacsora nem a legjobb, de nem kimondottan szar. Valami húsos ragu féle kotyvalék, amiből talán csak a fűszer hiányzik, hogy jobb legyen. A verses mutatványon kívül máshogy nem lépek kapcsolatba a társasággal és ha esetleg valaki oda is jön, akkor udvariasan, de határozottan megkérem, hogy hagyjon békén, kivéve, ha a védendő hölgy az illető. vacsora után mindenki elvonul és ha csak a hölgy nem látogat meg én elvonulok a szobámba. Ugyan hallom a kolompokat meg a mozgást, de valahogy nincs kedvem szarrá ázni és esetlegesen megfázni, így nem hagyom el a szobámat, hacsak nincs szüksége a felbérlőmnek a segítségemre vagy a védelmemre.

A helyiek kisebb klikkekbe verődve próbáltak meg eligazodni, s megtalálni a saját célpontjaikat és munkáltatókat. Könnyen meglehet, hogy mindannyian ugyanarra a feladatra vagyunk felbérelve, de valami azt sugallja, hogy ettől jóval több lappanghat a háttérben. Nem lehet véletlen, hogy Kusagakure ennyire meg akarja szerezni azt a bizonyos ereklyét, bár számomra még viszonylag rejtély az, hogy mire használhatnák fel azt. Nem tartottam magam sokra az ásatások és különböző relikviák beazonosítását illetően, de ha egy nagy erejű tárgyra bukkannánk a túlsó kontinensen, kötve hiszem, hogy elkerülné majd a figyelmemet. További gondolataimat a színesbőrű férfi felharsanó szavai, s arcára kiülő heves érzelmei azonnal kikergetik a fejemből.
A váratlanul érkező ölelés és az idétlen Kusagakurét illető szóvicc akaratlanul is Hagemitsura emlékeztet. Hasonló hústorony, hasonló humorérzék... egek.
-          Részemről a szerencse! – nyögöm szorítása alatt, mely a pár napos lovaglás által beállt hátam gyógyírjeként hatott.
-          Igen, igen... „Kusa”, ahogy mondja. – igazítom meg a felszerelésem, miközben a férfi csak ontja magából szavait, s túl korán túl közel került ahhoz a ponthoz, amit még sok embertől nem igazán sikerült eltűrnöm. Kénytelen voltam elnyomni minden bosszúságom ezen a téren, s inkább csak jót próbáltam szórakozni mindezen legbelül, látva magam előtt a családom többi tagját kínok között kacagva az én póruljárt megbizatásom illetően.
 
A rakományok felhordása és a kezdetleges, nevezzük „bemelegítésnek” sosem állt távol tőlem. A Mikával együtt töltött kalandjaink során a Rozsdás Bökő nyújtotta úszó otthonunkat. Hiába tudhattam már magaménak a fregattot, sosem próbáltam meg kibújni a fizikai, sem mentális megterhelés alól. Legénységem hamar kioktatott a navigáció, tengeri közlekedés, fedélzet feletti és alatti tennivalókról, így rövid időn belül a Sebes Szűz fedélzetén átélt tengeri betegségem is hamar alábbhagyott. Mai napig visszahangzik a hasonló helyzetekben rőt kapitányunk dala:













Na és persze, hogy úgy fogunk támadni mint egy néma barrakuda. Bár ha a jelen összegyűlt, Konohai ifjak tudnák az aznapi történteket, lehet már rég Kunai hegyre döfték volna tengeri patkány húsomat.
Talán már a negyedik körömet róhattam a dokkok és a hajó között, mire egy vékonyka hang ütötte meg a fülem. Fél pillanatra azt hittem, hogy talán a hőség okozza ezt a képzelt hangot, de a vízben feltűnő apró teknős és annak emberfeletti vigyora beigazolta kétségeimet eszem elvesztését illetően.
-          Heló kispajtás. – hajoltam közelebb a vízhez kérdő szemekkel, mire a főnök szavai és a hirtelen alábukó teknőc ráncigálnak vissza a munka hevébe. Még ha bigéket lehetne bámulni sem fordulna meg a fejemben. Túl sok különleges dolog történik érkezésem óta, s családunk szövetségesei, a teknősök jelenléte sem lehet véletlen. Volna valamilyen jel, amit nem veszek észre, vagy valami készül, hogy kiérdemeltem a figyelmüket? Nyitva kell tartanom a szemem, s ebben a kikötőben hagyni ezt az újabb maszkot. Itt hagyni a kétbalkezes, szórakozott fiút.
 
A Viharszelő végül elhagyta a kikötőt és szélsebesen megkezdtük utazásunkat az egyelőre még ismeretlen úticél felé. A vékony palánkú hajó játszi könnyedséggel siklott a napnyugtai aranyszínű vízfalak között. Az, hogy pontosan milyen feladatkört is fogok ellátni, még számomra „Kesze-Kusa”, de minden bizonnyal megbízónk majd hozzáértően használja fel mindannyiunk képességeit. Délutánom nem telt mással, mint feltérképezni azt, hogy kikkel is kell együtt töltenem majd ezt az elkövetkező pár napot. Igyekeztem megfigyelni a Konohai ifjakat, csapataikat és az összes többi jelenlévőt. Még talán potyautasunkra is vethettem egy pillantást, ha bármelyik pillanatban alkalmam adódhatott rá.
A húsos ragu illata hamar elöntötte a legénységi állásokat, s az étkezésre ösztönző csengő minden éhes szájat hamar a kantinba rendelt. Az egymagában falatozó Makoto-san társaságát kerestem. Egymaga ült a sarokban, így túl könnyű célpontnak tűnt egy kisebb beszélgetés erejére.
-          Gondolom szabad ez a hely, főnök. – ülök le vele szemben, majd megpróbálok egy fél kanálnyi gyíkpörköltöt vagy mit lenyomni a torkomon, mire a fekete hajú, tetovált fickó is csatlakozott köreinkbe.
-          Szakácsunk valószínűleg nem a specialitását kívánta velünk megosztani, na meg persze az egyre erősödő hullámok sem fognak gyöngéd kézzel gondoskodni a gyomrunkról. – forgatom meg a kanalat az ételben, mely csodálatos ízvilágát egy pohár vízzel próbálnám meg távol űzni a szám környékéről.
-          Mondja csak, Makoto-san. Tudunk bármi pontosat arról, hogy mit is találhatunk, vagy már találtak a szigeten? – van egy olyan érzésem, hogy egyelőre csak ebben az emberben bízhatok meg a fedélzeten és talán a legénység egy – két tagjában, kiknek esze ágába sem jutna szabotálni a missziót. Arról, hogy szinte ugyanazt kérdeztük a tetovált konohaival szinte tudomást sem veszek. Amint megkapom a válaszom Makoto-tól, azzal kifordulok a padból, s a fedélzet felé veszem az irányt.
 
Jobbnak ítéltem meg a fedélzeten átélni az érkező vihart. A távolból érkező, didergető szél és a horizonton elterülő fekete fellegek megbokrosodott csikóként táncoltatták a Viharszelőt a hullámóriások hátán.
-          Valami nem stimmel. – súgom magam elé, ahogy az egyre közeledő fellegeket és a serényen dolgozó matrózokat figyelem.
Csobbanás. Na már csak ez hiányzott. Gondolkodás nélkül iramodtam meg a hang irányába, s az eleredő esőben a vízfelszínt kutattam bármilyen nyom után. Nem tartott sokba mire megpillantotam a vízben lebegő, egyik matrózunk egyenruháját.
-          Ember a vízben! Ember a vízben! – harsogtam a körülöttem álló matrózoknak egyenesen a ruhadarabok irányába mutatva. Ha a legénység egy tagját megpróbáljuk megmenteni, igyekszem mindenemmel segíteni a matrózokat és a csapatunk többi tagját. Ha már bukottnak ítéltetik a megmentési szándékunk a fedélzeten maradok, s igyekszem átvészelni a vihart, s a habok felett tartani a Viharszelőt.

[Shiren - A Viharszelő rakományai között...]
Az öreg arra a kérésedre, miszerint a lámpának kioltva kellene lenni érdeklődve felemeli a szemöldökét, majd amikor ki is oltódik az egyetlen erős fényforrás a rakományok között, válat von. Bár a feletettek lévő faplafonból némileg szűrődik be fény egy másik lámpástól, egyáltalán nem válsz láthatóva - még ha meg is lenne látása.
-Úgy se látok semmit fiam...- kuncogja mosolyogva.
Kicsit még arrébb is mászik, azt gondolva valami testesebb alkat vagy. A teát, amit eddig egy kis fémmelegítő szerkezeten érlelt, most köszönettel elfogadja és jóízűen belekóstol. Egy boldog sóhaj hagyja el a száját, majd krákog párat.
-Ez fiam? Nagyon finom zöld tea passiógyümölccsel, megszórva szárított citromdarabokkal és egy csipetnyi almahéjjal.- mondja büszkén.- Sajnos az öregség ellenére is megmaradtam édesszájúnak, ho-ho-ho!- nevetgéli gyöngéden.
Látszódik, hogy ugyan azzal az élvezettel készít teát, mint ahogy fogyasztja őket. Egy jó ideig még csendben ültök a sötétségben és kortyoljátok a frissen készült nedűt. Kérdésedre mosolyogva felszegi a fejét.
-De figyelmes fiatalember vagy!- majd elkezd mozgolódni a takaró alatt, lassan kihámozva magát alóla.- Jól mondod, már nincs is annyira hűvős.- s elkezdi óvatos, lassú mozdulatokkal összehajtani.
Ekkora látod meg a ruházatát, ami egy tipikus kopott, narancssárgás szerzetesi ruha. Mindkét csuklójánál egy-egy fakarperec van díszes mintákkal, illetve ökölnyi fagolyók lógnak az idős úr nyakából.


Ravasz gondolataid elkezdenek cikázni elmédben és megpróbálod kifaggatni az idős urat, hogy mi okból szállt fel a hajóra és miért rejtőzik mindenki elől.
-Nos hát igazából nincs semmi érdekes ittlétemben. A Tűz Templomának egy régi kolostor-tanítványa vagyok és az évi zarándok utamat teszem. Még fiatal koromba fedeztem fel ezt a szigetet kolostor társaimmal. Van egy kis melegvízű forrása és egy szentély mellette, ahol remekül lehetett meditálni.- mondja, majd mosolyogva a plafon felé emeli tekinteté.- Milyen nosztalgikus, ho-ho-ho...- teszi még hozzá.- Fiatalos hóbortunkból megbeszéltük, hogy minden évben eljárunk ide, míg nem egy baráti zarándoklat hellyé nem alakult körünkbe...- majd itt ajkai lefelé kanyarodnak.- Sajnos...a végzet mindenkit elér. A baráti társaságból már csak én maradtam, a többiek...előre mentek.- majd itt irányodba fordul.- Szerettem volna még egyszer eljutni ahhoz a szentélyhez, hogy megemlékezzek a barátaimról...még annak ellenére, mennyire vézna és vaksi vagyok, ho-ho-ho. Sajnos az előre jelzett vihar miatt egyik hajó sem volt hajlandó kifutni, csak ez az egy. Egy kedves professzor, aki valamiféle expedíciót vezet, felengedett a hajójára és átvisz a szigetre, cserébe megmutatom majd neki a szentélyt, ha végeztek az ásatással. A rakományok között pedig nem zavarok senkit és jómagam is jobban szeretem nyugalmat.- zárja rövidre a dolgot.
Egy ideig néma csend ülepszik rátok, ám te tökéletesen látod, hogy az öreg picit rágódik magában. Kisvártatva meg is szólal.
-Tudom, hogy botorság megkérni ilyesmire, de jó Uram... El tudna kísérni engem a kis szentélyhez? Nagy segítségemre volna...- kérdi reménykedve.




//A kék pillangó néhányótoknak már egy jól ismert jelölés lehet: Azt jelenti, hogy egy döntés vagy cselekedet teljesen felboríthatja a kalandot vagy olyan irányba viheti a történéséket, amikre nem is gondoltatok volna. Érdemes... megfontoltan dönteni. //


[Konoha-i pereputy + Tomoko és Yori - A Viharszelő fedélzetén]
Akármennyire is a Tűz országának nagy nemzetéből származott a csapat egy része, mindannyian elég hűvösen álltak a dolgokhoz, mintha csak minél hamarább túl akarnának lenni ezen a küldetésen. A pakolás és a hajút megkezdését követően nem ütközött senki semmilyen problémába, mindenki vagy élvezte a kirándulást vagy pedig elkezdte felfedeznia hajó kialakítását, illetve saját pihenőhelyüket.




[Mindenki - Vacsoraidő]
Az éjszaka kezdet leszállni a hajó környezetére, a levegő is hűvösebb lett, így hát feloltották a korlátok mellett található lámpások nagy részét, hogy legalább egy minimális fényt biztosítsanak. A hajó mozgása a megszokott nyugalmi állapotátol fokozatosan kezdett megváltozni és aki eléggé szemfüles volt, hallhatta a távoli mennydörgéseket.
A húsos gulyás tényleg nem sikerült egy mester szakács alkotásának, de tökéletesen megfelelt arra, hogy megtöltse mindenki hasát.
Azok számára, akik a vihar közeledtét inkább elkerülni akarták, azok mind a saját kabinjukba siettek a vacsora után, ott melegedtek fel és készültek az elalváshoz...


[Shiren]

Jómagad és az idős úr, aki útközben Moroi-sannak mutatkozott be, némán élvezték a hajóutat. Természetesen a Halál szolgálója folyamatosan forgatta maga körül a Természeti Energiákat és megpróbált minden nesre, minden beszélgetésre odafigyelni, melyek nagyrészt haszontalanak voltak. Bájcsevely, csámcsogás, nyelés, nevetgélés...



Ám az este beálltával valami mozgásba lendült...a halál szelét érezted végigfutni a hajón és feszült idegekkel kezdtél még gyorsabb tapogatózni.



Fütyülést hallasz, valami tengeir nóta lehet. Léptek hangját hallod, de nem tőle messze, valaki szinte nesztelen megrohamozza. A fütyülés még mindig folytatódik, pedig mindjárt ott van..! Egy döbbent levegővétel; a fém süvítése, ahogy villámgyorsan szeli a levegőt; a hang, ahogy a fém behatol a bőrbe és átszakítja a húst...A fütyülés végleg abbamaradt, helyette felváltotta egy fájdalmas szörcsögés és egy ragacsos nedűtől történő tompa fulldoklás. Anyaghang tapasztódik a hang felé... Valami emberméretű dolgot finoman a földre helyeznek és hallod, ahogy a bőr súrlódik egymáson...gyorsan... Csöppenések... Majd az illető felkapja az emberméretű tárgyat és ugyan olyan, közel hangtalan léptekkel elindul... távolabbra tőled. 



[Yori és Hibiki]

A vacsora vége felé mindketten Makoto-san társaságát választottátok, aki mosolyogva fogadta közeledéseteket.

-Csücs le srácok, van bőven hely!- vigyorog rátok.
Miközben felteszitek kérdéseiteket, pár falatot eszik a raguból, amit egy pohár vizzel le is öblít. A pohár kiürült, ezért egy határozott mozdulattal a kancsóért nyúl és tölt magának egy újabbal.
-Az egyszer szent, hogy jobban jártatok velem.- s röhög egy jót maga alatt Hibiki professzoros megjegyzésére.- Na jól figyeljetek...- hajol kicsit közelebb.- A helyzet az, hogy a profi nem akar előre inni a medve bőrére, fontos neki a hírneve, ezért is nem akar sok mindent mondani, nehogy túl nagyot essen pofára.- szögezi le az elején, majd folytatja.- Annyi biztos, hogy egy elvileg alvó vulkán kürtőjében egy fekete márványból készült épület tetőszerkezetét vettek észre. Mivel alvó vulkánról volt szó, így rögtön meg is kezdték az ásatást és találtak valami díszes bejáratot...- hatásszünetet tart, de közben folytatja az étkezést.- A problémák viszont itt kezdődtek...váratlanul a vulkán újra működésbe indult. Ha jól tudom két pakolót is el is vesztettünk az egyik rengésbe, a forró kürtő belsejébe estek...először megfulladtak a mérges gázok miatt, aztán szépen lassan ropogósra sültek..- majszol egy nagyobb húsdarabot. - Természet mama közbe szólt, úgy tűnik egy időzített bomba felé igyekszünk...Ami megadja az adrenalin löketet, nem gondoljátok?- vigyorog az arcotokba kihívóan.- Az igazi probléma igazából véleményem szerint viszont az, hogy a kedves Aizawa professzor adott egy rádióinterjút, amit majd' minden országba sugároztak...így a fizumat rá, hogy ezt nem fogják csak úgy szó nélkül hagyni más kapzsi falvak vagy csőcselék.- s nagyon halkra veszi a hangját.- Talán valami olyasmit mondott a Professzorunk, hogy a Chakra előtti időkből egy templom...De ez csak találgatás.- vonja meg a vállát és bekanalazza a maradék ételt.


A hosszas beszélgetés Makoto-sannal eléggé elvette az időtöket és mire észbe kaptatok, a vacsora időnek már vége volt. Mindenki, még a professzor és unokája is visszatértek a hálórészükhöz. Ekkor harssantak fel a kolompok és indultak meg a matrózok is a hajó fedélzetére, hogy munkához lássanak.


[Shiren]
Felerősödött érzékeid sem voltak szükségesek ahhoz hogy rájöjj, a kinti időjárás változni kezdett: a hajó egyre többször és egyre nagyobb mértékben kezdett hullámozni. Nem kellett nagy agytrösztnek lenni, hogy ebből rájöjj vihar felé haladtok. Újra fülelni kezdtél, bár a kinti erős szél és a falapokhoz csapódó víz idegesítően bezavart a koncentrálásba.
Hallod őket... az ismerős lépteket. Annak a személy lépteit, aki életet mert oltani...Ugyan úgy cikázik a hajó túloldalán, hallod ahogy recseg és ropog alatta a fapadlózat. Halkan, de kinyílik egy ajtó és erős szélsüvítés miatt nem hallod mi történik pontosan...csak egy nagy csobbanást, egy ajtó záródását és a léptek távolodó hangját...


[Hibiki]
A segítségre való hajlamodat egy idősebb, szakállas matróz jó szívvel vette és intett is neked. A hajó bal oldalához siettetek - már amennyie sietni lehetett a nagy hullámok miatt -, majd jól megkapaszkodtatok a fakorlátban. Az idős úr egy vastag kötelet szorongatott a kezében, ami össze volt kötve az árbóccal. Azt mondta, hogy ezt a tartó kötelet muszáj a melletted lévő, lekerekített cövekre ráerősíteni, különben a nagy szél miatt a vitorla elszakadhat. Ekkor hallottad meg a hajó mási végéről egy üvöltést: "Ember a vízben!". Az idős férfi kérte, hogy maradj a postodon és ő majd utána néz a dolgoknak.
Kérésére átvetted a kezéből a feladatot és elkezdted rácsomózni a kijelölt területre. Bár szenvedni kellett vele, miközben a hűvös szél és a tenger víze párszor az arcodba csapott, a hajó dőlöngéséről nem is beszélve, de sikerült ráerősítened. Aggódva tekintettél a másik oldalra, ahol pár ember összeállt és valamit körbe álltak. Már épp elindultál volna, mire egy reccsenést hallasz magad mellől: mikor visszapillantasz meglátod, hogy a cövek, amire kikötötted a kötelet, elkezdett elrepedni és a helyzet egyre csak rosszabbodik!
Nincs annyi időd, hogy szólj másnak, de vajon így hogy fogod tudni megmenteni a hajó vitorláit...? 




[Yori]
Tengervizi tapasztalaidnak hála nem döbbentél le az erősen hullámzó vizen lebegő ruhadarbon, hanem rögtön cselekedtél: üvöltésedre jó pár matróz sietett oda. Makoto-san rendesen kitépte az étkező kantin ajtját, majd komoly tekintettel melléd lépdel. Az egyik kint elhelyezett rakományos ládából előszed egy hosszab kötelet, aminek a végén egy vaskampó volt. Vélhetőleg a nagy hullámok miatt egy mentőöv csak elveszne a sötétségben és mivel a vízben lévő test kalimpálását sem láttatok, lehet el is ájult. A kötelet Makoto-san úgy megpörgető, hogy még az egyre hangosodó viharban is ki lehet hallani a süvítést. Ezek után egy határozott mozdulattal a vizen lebegő pontfelé dobja, ami betalál és elkezd húzni. Látod az arcán egy pillanatnyi döbbenetet, majd elkomorodik. Az a pár matróz, akik titeket körbe állt tisztes távolságból, most lélegzetvisszafolytva várja a mentőakció eredményét...
...Ám Makoto-san csak egy matróz fölsőt fogott ki villámgyors horgászásával. Egy ideig csak figyelt a ruhadarabot, majd megfordult a többiek felé.
-Jól van emberek, valószínűleg csak egy száradó ruha esett a vízbe.- és elletmondás nem tűrő tekintetekkel végignéz a dolgozókon.- Mindenki a helyére! Egy kib@szott vihar közepén vagyunk!- üvölti, miközben mondata felénél villámok kezdenek cikázni felettetek.
Még mielőtt te is mennél segíteni, a sötétbőrű férfi megragadj a karod és közelebb húz. Az arcodhoz emeli az előbb kihámozott fölsőt, amit ezúttal kifordítva tart: a nyakánál észreveszel egy nagyon vöröses föltöt, ami vélhetőleg a víztől elkezdett elmosódni rajta.
-...Úgy tűnik, igazam volt.- néz rád a fekete napszemüvege mögül.- Légy résen, de egyelőre egy szót se senkinek.- teszi hozzá, majd gyors léptekkel elindul a hajó belsejébe.
Bármin is törnéd a fejed, a következő pillanatban meglátod, ahogy a hajó másik oldalán az egyik Konoha-i Shinobi a vitorla megtartásán erőlködik. Te döntöd el, hogy segítesz-e rajta vagy sem.




Mivel vacsorátokat egész hamar és némán elfogyasztottátok nem látáttok értelmét, hogy a fedélzeten maradva bőrig ázzatok, így lemenekültetek a meleg szállóhely fedezékébe, ahol egy apró lámpás fénye világította be otthonosan a közös szobát. Aki és Hiroto váltottak egy pár mondatot, de mindketten inkább a lefekvéshez készülődtek, eközben viszont Yukizaki fáradhatatlanul figyelte a hajó belsejét, ahová elhelyezte a Sárkány Kémkedő Technika pontjait: ez két forgalmasabb folyosó kereszteződésnél, egy a hálórészlegek elé, egy a konyha környékén és egy a raktárba vezető folyosón. A fürkészés egy idő után eléggé ellaposodott Yukizaki számára, ugyanis semmi változás nem történt a látottakkal kapcsolatban: csak hébe-hóba láttál pár matrózt sétálni. A vihar kint egyre erősödött, s ezzel együtt nőt is a hullámzások és mennydörgések száma. Már-már úgy voltál vele, hogy inkább te is lepihensz, mikor az egyik kereszt folyosó kanyarulatából egy sötét, ragacsos anyag elkezdett a hullámzások emelkedésére lefolyni. Talán egy nagyon apró tócsa lehetet a kanyar túl oldalán...?
-Láttál valamit..?- kérdi érdeklődve Ginto, vélhetőleg észrevette az arcodon a változást.
A következő pillanatban az egész szoba elkezdett oldalra borulni s vele együtt az ágyak és egyéb bútor darabok is elkezdtek velük zuhanni rátok...!


[Tomoko]
Jómagad tisztában voltál vele, hogy a zivataros és párás időszak egyáltalán nem tesz jót sem az ezüstös hajad tartásának, sem pedig az egészgedre, így a vacsora után, az első esőcseppek megjelenésével sietős léptekkel indultál meg a meleg szobád felé. Nem volt egy túl nagy szállás, mondhatni egy 3 méter széles és tán 4 méter hosszú szoba. A nagyrészét egy egyszerű ágy és egy kis íróasztal tette ki, amit könnyedén elértél az előbb említett fekvőhelyről. Egy ideig csak hallgattad a vihart, majd kopogást hallasz a melletted lévő falról.
-Tomoko-san...- szólal meg az elején halkan. - Tomoko-san, át tudna jönni? Esetleg a festék készletét is magával hozná?- kér meg téged.
Természetesen elutasíthatod a felkérést, de tisztában vagy vele, hogy ha nem is az élet apró örömei, akkor bizony a pénzért vállalt szolgáltatásért kötelező lesz átmenned hozzá.
Illedelmesen átkopogsz és észreveszed, hogy jelenleg csak ő van bent egy díszes hálóruhában.
-Tudna rólam festeni egy képet?- kérdezi kicsit szégyenlősen.
Mint művészember, mint testőr és mint férfi is - nem igazán tudtál ellent mondani neki. A hölgy leül szembe veled egy székre, finom testartásban s a munka elkezdődik...
Kis idő elteltével egyre jobban érződik, hogy a tenger haragja vadul veri a hajó falát, amitől párszor Chie-san is megrezzen.
-Kicsit...zord időjárásunk van, nem de?- kérdezi aggódóan.
A következő amire felfigyelsz, hogy a hajó egyre inkább kezd emelkedni, egyre több a recsegés s mögötte lévő szekrény tetejéről egy nagyobb zsák éppen kezd előre zuhanni - pont a leányzóra!

[Shiren]
A hullámok egyre gyakoribb és rémisztőbb csapkodását a hajó falának te sem tudtad figyelmen kívól hagyni, érezted a zsigereidben, hogy ez a vihar már-már természetellenesen erős. Valahol a háttérben egyre több láda kezdett el potyogni a földre - vélhetőleg pár matróz nem végezte el normálisan a munkáját -, mire hallod az előtted ülő szerzetes hangját.
-Óhóóó..!- jajgat egyet, majd előre esik a földre.- Úgy látom Természet Anya mérges ránk...- próbál vézna ujjaival megkapaszkodni az egyik nagyobb fadobozban.
Ekkor kezdett el megemelkedni a hajó orra s ezzel együtt érezted, hogy a lábad alól kicsúszik a talaj s hajó szépen lassan derékszögbe kezd állni...!


[Yori és Hibiki]
Bármi is legyen az elmúlt perceitek cselekedetei, a bőrötökön érzitek a vihar egyre erősödő haragját, ahogy az esőcseppek vadul csapkodják átnedvesedett ruháitokat. Villámok egyre jobban szorják a fényeket körülöttetek, majd hirtelen egy hatalmas recsegésre lettetek figyelmesek, ahogy a hajó orra elkezdett megemelkedni, végül az alábbi látvány fogad titeket...




A levegő körülöttetek egyre több párával és szétrobbanó cseppekkel kezd megtelni, amiktől már alig lehet látni valamit.
-KAPASZKODNIIIIIIIIIIII!!- halljátok valahol mögületek Makoto-san bömbölő hangját, vélhetőleg a hajó kormányánal van.

// Szeretném kérni mindenkitől, hogy ha esetleg késés lenne a saját postok írásában, azt mindenképpen egy PM formájában jelezzétek nekem. Köszönöm! 

EDIT: Továbbá mindenki reflektáljon belátása szerint a történtekre, illetve Shiren-papa postjára is  //

______________________________
Edit: Elírások
Használt Technikák & Képességek 

Spoiler:

//Zafír Sárkány//

Az utunk elég unalmas, estig lényegében nem is történik semmi. Vacsora után elfoglalom a helyem a kabinban és lehunyt szemmel pihenek. Még nem alszok, hallgatom a beszűrődő égiháborút. A csapatunk vezetője eközben valamilyen fürkésző technikával vagy mivel van elfoglalva. Nem igazán győzött meg a képességeit illetően, szóval remélem hogy később kellemesen csalódok majd benne. 
Majd a változás teljesen hirtelen jön. Nem tudom, hogy egy hullám, vagy egy támadás okozza, de hirtelen oldalra billen a hajó. Amint megmozdul alattam az ágy, azonnal legurulok róla. Ezt követően már chakrát vezetek a talpamba és megtapadok a padlón. 
- Ez meg mi a fene? - kérdezem kissé mérgelődve, majd szétnézek a kis helységünkben. - Mindenki jól van? Kell valakinek segíteni?
Ha mindenki rendben van és nincs egyéb probléma, akkor a vezetőnkre nézek és tőle várok válaszokat.
- Mi a parancsod? - kérdezem.
Ezután nem önállósítom magam, hanem engedelmeskedek.

//Elnézést a passzívságért, de a kari most próbálja kihúzni magát minden alól  Később máshogy lesz!//

A vacsora tanulságosnak bizonyult. A professzor lányának a testőre felvillantott valamennyit a képességeiből. Hogy mivolt ezzel a terve, azt a bábmester nem teljesen értette, de elraktározta magában. A kapott kis vershez is próbált úgy hozzáállni, hogy megértse mi a jelentése. Régen mikor még volt ideje ilyen civil dolgokra közel állt hozzá az irodalom. Arra gondolt talán hasznát tudja venni most is. A csapatuk művésze is reagált a „kihívásra”.
~Ez érdekes lehet.~
El is döntötte, hogy majd figyelemmel követi őket. Az ilyesmi meg tudja kicsit kavarni az állóvizet és lehet belőle dolgokat megtudni ha alaposan szemlélődik a ninja. Ginoo pedig bár most vezetői szerepet kapott, de jobban szerette a háttérmunkát és úgy irányítani a dolgokat, hogy a megfigyelései alapján ossza meg a véleményeit és adjon tanácsot a többieknek. Kihasználni, azt hogy a környezete könnyen meg is feledkezik jellegtelen személyéről és közben mégis mindenütt ott lenni. Ő inkább ilyesmi volt. Mivel más nem is történt az étkezőben, a vacsoráját pedig elfogyasztotta így a közös szobájukba igyekezett, hogy el is kezdje a megfigyelését. Nem egyszer kapott már hasonló feladatot Akumi sensei-től, aki aztán szokásos szigorával kérdezte ki a legapróbb dolgokról is. Ha pedig nem tudott válaszolni jött a büntetés. Sokszor jött az a büntetés. Ezért is igyekszik most éles helyzetben minél alaposabbnak lenni. A meditációs póznak is az a célja, hogy a koncentrációját könnyebben fenntartsa. A távozó Hibiki kun reakcióját elraktározza magában. A többiekkel nem foglalkozik. Figyeli, azt a két folyosót, az ott elhaladó pár matrózt, próbálja kitalálni, mégis merre haladhatnak és milyen célból egy ilyen vihar során. Szóval nem csak megfigyelni, hanem érteni is amit látott. Egyelőre nem volt semmi gyanús. Pedig a lehetőség nem volt rossz. Ha Ginoo egy nem szívesen látott vendég lett volna, akkor biztos kihasználja ezt a helyzetet. Mondjuk tény, hogy meg is kellett volna közelíteni hozzá a hajót. Vagy alapból rajta lenni. Sok a lehetőség. A tócsa észrevételekor szinte egyből érkezik is hozzá egy kérdés. Ezek szerint elárulta magát valamivel.
~Nem uralom még elég jól az érzéseimet.~
Bólintott és épp válaszolt volna mikor is felfordul a világ, vagyis csak a hajó, de ez úgy nézett ki egy váratlan dolog lehetett azok számára, akik berendezték a kabinjukat. Vagy ha nem akkor csapda. Mindenesetre Ginoo nem töprengett sokat a dolgon. Amint érzékelte, a veszélyt megpróbált a falhoz tapadni és a bútorok elől kellő távolságba kerülni, esetleg amit tudott a botjával félreütni.
/Ha sikerült
~Ezek miért nem voltak kikötve?~
Gyorsan végignézett a kabin egykori kinézetén és nyomot keresett. Nem időzött ezzel sokat, egyből utána a többieket is megnézte. Ha valaki beszorult valami alá vagy megsérült rajta próbált segíteni.
-Menjünk a folyosóra. Láttam valamit.
Annyira nem volt biztos magában, hogy megtippelje mi lehetett. A legrosszabbra készült fel, de ha szerencséjük van csak túlgondolta és csak egy kiömlött olajlámpás vett észre.
 
/Ha nem sikerül
Ugyan ez csak előbb segítséget kért, hogy szedjék ki az alól, ami ráesett. Ha komolyabban megsérült valamennyire próbálta ellátni magát vagy stabilizálni a helyzetét. A kisebb sérülésekkel, amik nem akadályozzák, most nem foglalkozott. Ha tudott menni a többiekkel tartott volna megnézni, amit látott.
 
/Shiren huncutkodására
Talán el is indulhattak már mikor is a hajón egy elképesztő pusztító erő haladt át. Ők pedig pont a legrosszabb helyen voltak ahol csak lehettek. Bár Ginoo-ra nem jellemző, hogy pánikba essen, de most igencsak a közelében volt. A viharban egy hajó belsejében lenni mikor az egyszerűen szétesik egyenlő a halálos ítélettel. Neki pedig a legtöbb jutsuja csak kisebb hatások létrehozásához elegendő. Ginto sanról nem tudta, de Hiroto kun se olyan képességekkel rendelkezett, amik vízben használhatóak. Aki chan legalább fizikai képességekben jól indul. A víz nagyon hideg volt és hála a sötétségnek szinte nem is látott semmit. Megfulladhat vagy megfagyhat. Esetleg a hajó roncsai nyomhatják agyon. A helyzetük kár tagadni kilátástalan volt és a túlélési esélyeik minimálisak. Ginoo viszont nem adta még fel. Első dolga volt Kígyót az oldalára tekerni, majd ha tudta, akkor megragadta a többieket, akár egy drót technikával, hogy ne veszítsék el egymást és megpróbált felfelé úszni a felszínre. Az útba eső törmelékeket igyekezett kerülgetni ő is és ha szükséges volt akkor a drótja is. Mikor pedig úgy érezte nem tehet mást, ha volt akkora, felé haladó, kikerülhetetlen hajóroncs darab, ami körülbelül vele azonos súlyú volt, a köré kiterjesztette a chakráját, a maga képére formálta és úgy próbálta elmozdítani. Ha sikerült annak a segítségével az útjukba kerülő törmeléket is. Hogy mégis mi történik arról fogalma se volt, de először is a rá bízottakat fel kell juttatnia a felszínre. Aztán megkeresni a többit. Az ő biztonságuk az elsődleges. A professzor és a legénység többi tagja másodlagosaknak számítanak jelenleg, de ha tehet kutatás közben értük is valamit és nem tartja fel magát velük, természetesen nem hagyja őket se magukra. De az elsődlegesek a geninek. Ez a feladata. Próbál abba belekapaszkodni, hogy legyőzze a benne feltörni kívánó pánikot. Ő az ANBU NE tagja. A feladatot teljesítenie kell. Minden áron!

//Bocsi a kései reagért. Irl kicsit közbeszólt a jövőben próbálok úgy válaszolni, hogy ne kelljen rám várni.//