Kikötő

//Zafír sárkány éjszakája//

Az este egyre inkább közeledett, ahogy a levegő hűlt. Még a zárt hajó testben is érzékelem a kinti hűlő levegőt, ahogy vihar előszelét hozza. A verseimre senki nem reagált. Mindamelett, hogy a levegő hőmérséklet változása fémjelezte a vihar közeledtét, de már a hajó is megkezdte az erős hullámzást követni, sőt halkan, de lehetett hallani a mennydörgést is. Nagyjából mindenki, legalábbis a ninjákat illetően, a kabinjába vonult, egyedül a fű falusi tűnt úgy, hogy bátrabb és ő a fedélzetre indult el. Nem tudom, hogy mi a célja, de nem is nagyon akarom megtudni. Más miatt vagyok itt.
A vihar és az eső nem tesz jót a hajamnak és az egészségemnek, így arra az elhatározásra jutottam, hogy a szobámba, a nem túl nagy szobámba töltöm el az időt. Szobámba nem sok mindent tehetek, így előveszem a rajz fűzetem és a fenti vihart próbálom elképzelni és ezt a látványt akarnám felskiccelni. Épp csak néhány vonalat tudtam húzni, amikor kopogás és egy bátortalan hang szólt át, majd valamivel bátrabban is kér. Gondolkodás nélkül hagyom abba a rajzolást és szedem össze a cuccaimat, majd jelzem, hogy indulok. Nem igazán volt a fejembe, hogy elutasítsam, meg ha mégis a pénz miatt kötelező lenne. Néha nem rossz, ha az ember olyat csinál, amit szeret, az meg még jobb, ha fizetnek is érte. Illedelmesen bekopogok és várom a választ. A látvány magáért beszél. Ha láttam volna a filmet, most a titanic ideillő jelenete ugorna be, így ez most kimarad az életemből, de kiváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni. Azért egy kicsit én is elpirulok a kérés hallatán, de talán nem veszi észre, mert gyorsan össze is szedem magam és mint egy profi foglalom el a helyemet. A hölgy felvesz egy általa kényelmes pózt. Némi finomítást még elvégzek és elkezdem a körvonalakat felskiccelni, majd a kontúrokat, éppen kezdene el összeállni a kép alapja, amikor furcsa jelenségre leszek figyelmes, de ne fussunk ennyire előre. A hölgy próbál beszélgetést kezdeményezni, fel is veszem a fonalat, miközben folytatom a rajzot.
- Igen, de bízzunk a matrózokba, hogy egybe tartják a hajót.
Épp folytatnám a rajzot, amikor feltűnik, hogy a hajó egyre jobban ugrál és a mögöttünk lévő szekrény is adja meg magát. Egy nagy reccs és észreveszem, hogy egy zsák éppen a hölgy életére tör. Nem sokat gondolkodok, eldobom a rajz felszerelésemet és egyből ugrok a hölgyre, hogy megvédjem attól, hogy a táska ráessen.

Úgy néz ki az embertelen edzések nem voltak feleslegesek. Hála Akumi sensei-nek nem újdonság Ginoo számára, hogy valami semmiből felbukkanó dolog agyon akarja nyomni. A mestere valószínűleg karba tett kézzel, elégedetlenül nézné, ha itt volna. De legalább túlélte és súlyosan nem sérült meg. Ahogy úgy néz kis a többiek se. Jöhet a következő feladat. Nincs idő kifújni magukat. Ki is adja a parancsot és megindul ki a folyosóra. Megpróbál chakrát vezetni a lábába és a falhoz tapadva haladni a folyosó felé. Odaérve pedig bár nincsenek a legjobb fényviszonyok, de a vért lehetetlen nem felismerni már csak a jellegzetes szagáról is.
~Jól gondoltam.~
Már a vihar előtt valami baj történt. Persze nem volt benne biztos, hogy így lesz, de a folyamatos gyanakvásnak sajnos eredménye lett. Már csak, azt lenne jó megtudni, hogy kit kaptak el, hogyan és hol a támadó. Egy ilyen deszkát kitörni ugyanis nem egyszerű dolog.  A bábmester, akinek egy ács az apja már csak tudja ezt. Mindenesetre mostantól szinte mindenkire úgy fog a fiú gyanakodni, mintha muszáj lenne. Mivel muszáj is. Ez a küldetés problémás lesz. Nem mintha egyéb gondjaik ne lennének. A lezuhanó matróz látványa megrázó. Nem azért mert nem látott még halottat a fiú, hanem inkább mert nagyon csúnya halál és főleg a becsapódás hangjával eléggé gyomorforgató is. Inkább oda se néz. Rajta már nem segíthetnek. Ginto-san parancsára az ANBU-NE tanítvány visszanéz a feljebb valójára és a többiekhez szól érzelemmentes hangján.
-Menjünk!
Aki-chan jól láthatóan nincs a helyzet magaslatán. Nem is genineknek való ez a szituáció. Rá talán érdemes lenne jobban oda figyelni. A hajó közben a tengeren egyáltalán nem járatos bábmesternek is feltűnően megdől. Ez nem jó jel.
-Kapaszkodjatok!
Érkezik a parancs felőle. Ha valaki zuhanna, azt dróttechnikával próbálná elkapni miközben ő továbbra is tapadna a talajhoz. Valahol itt már elég határozottan érzi, hogy gond lesz. Viszont a hangja nem remeg meg. Úgy kiált hátra, mintha semleges tényeket akarna közölni az ANBU-val.
-Ginto-san ha a hajó nem bírja, a fedélzetre kéne jutnunk!
Cselekedni még a felettese engedélye nélkül nem cselekedne, de ha érkezik válasz, akkor az utasítást nagyon gyorsan igyekezne végre hajtani és közben odafigyelve a rá bízott geninekre. Hasonló helyzetben még nem volt és elég kellemetlennek találja most az akadályozó tényezőket. Viszont nincs mit tenni. A raktár felöli recsegések már biztossá teszik benne, hogy a hajónak annyi. Álla megfeszül és átlagnál nagyobb méretű szemeivel idegesen bámul miközben pörög az agya, hogy mi lenne a legmegfelelőbb dolog ilyenkor. Egy jutsuról se tud, ami jelen helyzetben segítené őket. Tinta, tűz, föld és taijutsu specialista. Meg persze ő. Első dolguk lenne, valamilyen csónakot keríteni és azon kihúzni. A rá bízott geninek biztonsága elsődleges utánuk jön a professzor és a legénység többi tagja rangsor szerint lefelé. A katon jutsuk megfagyás ellen elengedhetetlenek lesznek. Megvan a hosszú távú terv. Már csak Ginto san-on múlik, hogy a fedélzetre feljutás tervét elfogadta-e. Viszont a helyzetük ismét átírja a bábmester elképzeléseit. Azt, a kékes hullámot már nem is tudja a fiú hova tenni és hogy utána mi történik arra pedig már egyáltalán nem emlékszik. Csak, hogy hírtelen elnyeli a sötétség.
 






Ginoo nagyon szerette, azt a folyót. Ahogy a napfény megtört rajta és végigfolyt ott az erdőn keresztül elképesztő barátságosnak találta. Épp azzal játszott, hogy kis kavicsokat dobált bele és megnézte, hogy mekkorát csobbannak. Nagyon muris látvány volt. Ekkor érkezett szinte közvetlenül a háta mögül anya, féltő hangja.
-Vigyázz bele ne ess!
Olyan hirtelen tűnt fel mögötte, hogy ugrott egyet ijedtében.
-Hogyan csinálod, hogy mindig mögém tudsz osonni úgy, hogy nem is veszem észre?
Anya csak vidáman rámosolygott. Barna haja a vállára omlott és egyszerű kimonó volt rajta. Nagyon karcsú alkata volt mindig és bár Ginoo számára nála mindig magasabb volt, de valójában alacsony nő volt. A legjellemzőbbek a szemei voltak. Nem azért mert a leendő bábmesteréhez hasonlóak voltak, sőt inkább azért, mert mint két ékkő díszítették az arcát és mindig csillogott bennük valami játékos tűz.
-Egy anyának ez a dolga, hogy tudja, mit csinál a kisfia. Szép itt ugye?
-Igen. Főleg a folyó.
-Szerintem is. És biztos sok benne a hal.
-Tényleg?
-Szerintem igen. Miért vonultál így külön?
-Mert unatkoztam ott a felnőttek közt. Folyton csak a házakról beszélnek.
Ezen felkuncogott a nő és még mielőtt még magára haragította volna a fiát gyorsan bólintott.
-Igazad van. Én is unom már őket. Figyelj, mit mutatok!
Azzal felvett egy laposabb követ és eldobta a víz felszínére úgy, hogy párat pattant. Ginoo-nak még nagyobbak lettek az amúgy se kicsi gyerekszemei.
-Húúúú! Ezt hogyan kell!
Ő is megpróbálta, de az övé elsüllyedt. Anya pedig hátulról magához húzta és a kezébe adott egy kiskavicsot és lelkesen elkezdte magyarázni.
-Ne úgy dobd! Minél laposabban érjen a víz felszínéhez és úgy pattan minél többet. Mutatom! Így!
Fogta a kezét és mutatta a mozdulatot. Ginoo keze szinte el is tűnt azok közt a vékony ujjak közt. Anyának mindig olyan meleg keze volt és olyan megnyugtató volt mikor átölelte. Szinte természetes volt, hogy anya mellett semmi baj nem lehet és mindig jókat játszottak.
 
 



Ebből a rég nem érzett nyugalomból és gondtalan boldogságból egy mély, üvöltő férfihang téríti magához. A valóság hidegen és sötéten fogadja. A szigorú kiképzés bár sok mindenre felkészíthette, de ezekre a történésekre nem. A geninekről és a küldetésről is megfeledkezik, ahogy felüvöltve zuhan a víz felé. A gigászi szinte semmiből felbukkanó szájat pedig főleg nem tudja hova tenni. Aztán ismét elnyeli a sötétség. De ez nem olyan, mint az előző. Nem kellemes és megnyugtató. Valami van rajta, alatta a talaj nyálkás és mintha mozogna, a távolból pedig meg nem tudja mondani, hogy milyen hangot hall. A szíve a torkában dobog és kell, egy kis idő mire összeszedi magát.
~Az első dolgom, a helyzetem felmérése. Kiszabadulni innen, megtudni mi történt velem és a többiekkel és hogy hol vagyok. Fény kell. Hiroto-san katon technikái hasznosak lennének.~
-Van itt valaki? Haló! Itt vagyok!
Szólongatására pedig nemsokára érkezik is pár matróz lámpásokkal, akik kisegítik. Ha nincsenek vele, akkor a többieknek utána kérdez, hogy őket megtalálták-e. Vagy mi van a hajóval vagy a professzorral. Azt, ők tudják-e, hogy mégis mi történt a hajón. Mikor a nagyobb térbe jutnak és meglátja a rábízott genineket akkor nyugszik meg teljesen. Vagyis nem teljesen, de sikerül még jobban rendeznie az összekuszálódott dolgokat a fejében. Hogy mi történt arról továbbra szincs fogalma, de nem csak a vihar volt. Hogy a megmentőjük az általa ezek szerint eddig igencsak lebecsült biztonsági főnök, akinek a jelenléte is, azt jelzi, hogy talán tényleg valami súlyosabb dolog van a háttérben, mint eddig gondolták volna. A rövid magyarázat számára nem volt túl megnyugtató, de jelen helyzetben ember legyen a talpán, aki tudna bármi megnyugtatót mondani. Ő a rábízottakhoz fordul. Ha a tűz megvilágítja sápadtabb arca és hirtelen sokkal fáradtabb tekintete másról árulkodik, de színtelen hangja ugyan olyan, mint korábban.
-Nézessétek meg ti is magatokat! Ha hoztatok hozzá felszerelést segíthettek is az orvosnak. Túléltük és a küldetésünknek még nincs vége.
Nem tud mást mondani. Hasznos tanácsot vagy, hogy semmi gond, mert ő se tudja mekkora veszélyek várnak még rájuk. Ezért is szeretné addig, míg a többiek megnézetik magukat addig félrehívni kicsit Ginto-sant és úgy váltani vele pár szót, hogy senki ne hallja. Csak gyorsan és gépiesen ledarálná a meglátásait a tapasztaltabbnak.
-A vihar közben gyilkosság történt a hajón. Nem vagyok benne biztos, hogy minden matróz ugyan az volna, mint az utunk elején. A biztonsági főnök pedig szívesen veszem az ön véleményét is, de kicsit túl nagy kalibernek tűnik a jelenlegi munkaköréhez. Nekem ő gyanús. Ahogy ez az egész ásatás. Szinte biztos vagyok benne, hogy sokkal több van mögötte, mint amit elmondanak. A fű országából származó ninját se értem, hogy mit keres itt. Két országot felkérni egyszerre tudtommal nem szokás. Ez egy B szintű küldetésnek tűnik számomra, ami lehet, hogy meghaladja a geninek szintjét. Amit javasolnék nekik, hogy továbbra is tartsák nyitva a szemüket, ha valami gyanúsat látnak, akkor szóljanak nekem és legyenek különösen óvatosak. Magam is így járnék el és próbálnék finoman kutakodni lehetséges kém és a küldetés valódi célja után. Mit gondol erről?
Ginoo tényleg komoly feladatot kapott. Aminek igyekszik megfelelni, de úgy érzi, hasznos lenne számára néhány jó tanács esetleg egy tapasztaltabb ninja véleménye is. Ha csak Ginto san nem ellenzi utána Makoto san-t keresné meg.
-Köszönjük amit értünk tett.*Igencsak felfelé kell néznie arra a hatalmas emberre, de azért tartja a szemkontaktust.*Nem láttam még ekkora technikát élőben. Van fogalma mi történhetett a hajóval? Ezen kívül megvan minden embere? Ha van, valamilyen vitorlamester vagy minek nevezik, azt a személyt, aki tisztában van a legénység számával, szívesen segítenénk ellenőrizni nem-e tűnt el valaki.
Ha elfogadja az ajánlatot, tényleg segítene hisz hasznos információkhoz juthat, ellenkező esetben inkább lepihenne az út hátra levő részében. Sokat kivett belőle ez a dolog és rendesen ki se tudta még pihenni magát.

_____________________
*Kaihou --> Nyitás, de főként már "Nyitott," így a szó nem csak hangzásában és energiájában, hanglejtésében hat parancsként, hanem mintegy előrevetítésként is, hogy bármi történik, ez az ajtó kinyílik előtte, mert már nyitott, nyitva van. Természetesen ez csak egy próbálkozás, ám az S+ szintűekre vonatkozó szabályzat szerint élnék a kreativitás lehetőségével, amennyiben az egy átjáró. Valószínűleg ha chakrahatás szükséges a működtetéséhez, a Kaihou csak egyfajta hangulatteremtés a karakter által, számára. : - )

A helyzetünk nem túl rózsás. A hajót vagy támadás érte, vagy a vihar okozott hatalmas károkat, de az biztos, hogy nagy bajban vagyunk. Amikor megbillenünk, azonnal reagálok így nem sérülök meg komolyabban. Szerzek némi horzsolást és karcolást, viszont még így is megtapadok és nem ér el a vég. Ahogy körbenézek, látom, hogy a többiek is hasonlóan megússzák, így nem kell senkinek sem segítséget nyújtanom. A csapatunk vezére elindul az ajtó felé, így én is követem. Lecsúszok utána, majd én is szétnézek. Nem tudom, hogy mit láthatott vagy mit nem, de azért én is nyitva tartom a szemem. Ekkor egy üvöltést hallok, majd amit odafordulok, látom, hogy valaki lezuhan mellettünk és szörnyethal.
- Csodás... - szólalok meg, majd hirtelen újra megbillen a hajó. - Mi a fené'... - már nem tudom befejezni a mondandómat, hiszen minden elsötétül.

Újra Konohában vagyok. Egyértelmű, hogy ez nem a valóság, hiszen éppen Shui áll előttem, aki olyan fiatal, mint amikor egy csapatba kerültünk. Ez egy emlék, vagy egy álom. A Hokage irodájában vagyunk: Shui, Noriko és én. Éppen az első küldetésünkön vagyunk túl. Hogy is volt? Egy spéci kunai-t kellett átadnunk Shimon sensei-nek. Ekkor azonban valami gubancba keveredtünk. Ahogy körbenézek, látom, hogy félig meztelen vagyok. Azonnal eszembe jut, hogy ekkor egy ragacsos folyadékkal terített be a sensei, ezért nincs rajtam a felsőm. Majd hirtelen újabb dolog ugrik be. A testem reflexszerűen, teljesen ösztönösen mozdul. Éppen, ahogy annak idején is. Minden úgy történik, mint akkor. Noriko felvázolja a történéseket, miközben én bátorítólag odahajolok Shuihoz hogy súgjak neki valamit. Most is az orromban érzem az illatát. Olyan, mintha tényleg itt lenne előttem.Ekkor hallom meg a saját hangomat: "Milyen jó az illato... Izé, csak azt akarom mondani, bátorság!" Most is zavarba jövök, mint akkor. Behunyom a szemem, majd hirtelen megszédülök.


Újra a hajón vagyok. Gyorsan körbenézek, majd kissé el is sápadok. Egy hatalmas szájat látok, amin éppen bekebelez minket. Úgy tűnik, egy hatalmas hal, talán bálna gyomrába fogunk kerülni hamarosan. Újra magával ragad a sötétség. Nem tudom mennyi idő telik el, mire megérkezik a mentőcsapat lámpásokkal felszerelve. Kivezetnek a hajóból és a táborba visznek. Úgy tűnik benne vagyunk a bálnában. Nem túl nyugtató a helyzet, viszont mintha még mindig érezni Shui illatát. Ez egy kicsit felvidít, így most meg sem próbálom elkerülni a többiek társaságát. Leülök a többiekhez. Ekkor látom, hogy Makoto táborról táborra jár és mond valamit. Amikor oda ér hozzánk, elárulja hogy még óráink vannak hátra az útból, ráadásul biztonságban is vagyunk. 
- Azt hiszem én pihenek az út végéig. Ha bárkinek segítségre van szüksége, szóljon nyugodtan! - jegyzem meg, majd elhelyezkedek a tűz mellett.

//Zafír sárkány éjszakája- Ebisu//

Zavar van az erőben, mégpedig nem kicsi. Szerencsére észreveszem a felé zuhanó bőröndöt, így egyből reagálni tudok. A lány arcára nem igazán tudok figyelni, mert épp attól mentem, meg, hogy agyon vágja a zuhanó tárgy. Ugyan sikerült megmentenem a hölgyet, de a továbbiakra a levegőben lévés okán nincs ráhatásom. Ugyan az önálló életet élő szekrénytől megvédtam mind a kettőnket, de egy gyilkos hajlamú edény a fejemet veszi célba és sikeresen ki is üt. Elveszve az eszméletemet már nem igazán jut el semmi az agyamig, talán még egy utolsó érintése Chienek, de aztán kakukk. Az utolsó emlékem még, hogy őt védem. Némi hideg folyadékot még érzek, ahogy lefolyik a ruhámon, valamint egy embert, amint átzuhan a kabinon és érzem, ahogy Chie, remeg, reszket és sír.
Nem túl hosszú éetem szinte lepereg előttem. A tanulások, a hibáim, ahogy a Nazo szigeten magamra gyújtom az erdőt, hogy védjem magam a farkasoktól. A boltom nyitása, az eső napok, talán az első festmény, amit eladtam. Aztán jött a Nazo sziget. A rengeteg előkészület s próbálkozás, ahogy azok ellen a félig ember, félig szörny valamikkel harcoljunk, hogy aztán eljussunk Kabutoig, akivel aztán Améval vállvetve próbáltunk meg harcolni, a végén az átokpecsét, ahogy mind a kettőnket megharapta az átkozott kígyó. Azóta a nap óta fáj a bal vállam és akkor döntöttem el, hogyha addig nem halok meg, amíg Kabuto él. Nem itt és nem most fogok meghalni. A lány, akitől segítséget kértem, majd az éjszaka, amikor összecsaptunk, mint két tintahasználó és végül a csíny, amit együtt vittünk végbe. Sajnos arra már nem volt időm, hogy később arra járjak és megnézzem, hogy mi lett a festményem sorsa, de ha innen élve kijutok, akkor azt is megteszem.
Nem tudom mennyi idő telik el, de mintha nyugodalmasabb lenne a környék, bár még mindig elég nedves és mintha mozogna. Valaki kiásott a romok alólés most a servegő tűz hangjait hallom. Közben nem veszem le szemem Chieről és ha úgy alakulna, akkor mellé is ülök, hogy érdeklődjek hogy léte felől. Nem igazán zavar a saját állapotom, de azért keresek egy matrózt, aki talán tud segíteni, természetesen csak azután, hogy megbizonyosodtam róla, hogy a védencem épségben van és nem lett baja.

//A Zafír Sárkány Éjszakája//

Eléggé nyugtalanító hogy bálna gyomrában lenni... Fura zajokat hallunk, azt sem tudjuk mi folyik odakint, vagy hogy mi vár ránk. Na jó, azt azért tudjuk mi folyik odakint, hiszen egy túlméretezett halban vagyunk. Ami viszont sokkal inkább gyomorforgatóbb, az az, ahogy újra és újra látom, illetve hallom a fejemben ahogy az a matróz szörnyethal. Miután jelentkezek a csapatunk vezetőjénél, Ginoo-nál, megyek én is a gyengélkedőre. Eléggé megvisel a környezet, így elég hamar álomba szenderülök. Az álmom azonban egy cseppet sem nyugodt...

Újra egy hajón vagyok. Ez azonban nem olyan, mint amin eddig voltam. Olyan szürke az egész és komor. Nagyon komor... Ahogy körbenézek, nem látok senkit, de azt megállapítom, hogy a raktérben vagyok. Hirtelen egy távoli sikoly üti meg a fülem, majd az ismerős hang miatt összerezzenek. A következő pillanatban recsegés-ropogás zsivaja támad, majd kettészakad a hajó. Ezután megbillenek, majd látom a matrózt lezuhanni a mélységbe. Nem látom ugyan, hisz elnyeli a sötétség, de hallom a becsapódást. A gyomrom azonnal összeszorul, pedig a java még hátra van. Látom, hogy az ismerőseim is a mélybe zuhannak, majd amint eltűnnek a hang betölti a környezetemet: placcs, placcs.
Látom ahogy Shui is a mélybe zuhan. Ekkor ösztönösen utána nyúlok, majd én is zuhanni kezdek. Pillanatokon belül engem is elnyel a sötétség, majd egy szörnyeteget pillantok meg, ami éppen eltátja a száját. Hirtelen újra megcsapja fülemet a zaj: placcs.


Hevesen ver a szívem ahogy felébredek a rémálomból. Körbenézve látom, hogy a bálnában vagyok még, viszont most mindenki szedelőzködik. Kissé fásultan állok talpra, majd csatlakozok a többiekhez a készülődésben.
Amikor partra szállunk mindenkit nagy meglepetés ér. A parton már egy elég népes csapat vár minket, akik eltátják a szájukat a belépőnk láttán. Azonnal megkezdjük a kipakolást, majd a tábor felállítását. Elég sokáig dolgozunk, majd amikor már kevesebb a munka, felajánlják nekünk, hogy válasszunk hova csatlakozunk. Mielőtt válaszolnék a kérdésre, megkeresem a csapatunk vezetőjét.
- Hé Ginoo! - szólítom meg. - Mivel te vagy jelenleg a csapat vezetője, így rád bízom hova fogsz beosztani. A Doton technikáimnak köszönhetően alkalmas vagyok mindkét csapatba. Szívesen tartanék az expedícióval, de ha úgy döntesz maradjak, akkor elfogadom a rám kiszabott feladatot. Majd jelezd hogyan döntöttél.
Ha nem válaszol azonnal, akkor visszamegyek dolgozni, segítek a pakolásban. Ha azonnal kapok választ, akkor pedig oda megyek, ahova szeretné. A Doton segítségével képes vagyok megerősíteni a tábor védelmét, ugyanakkor a földbestiáknak köszönhetően a vulkán belsejében is hasznos tudok lenni. Ráadásul a Yōton elemem miatt lehet hogy jobban bírom a lenti klímát.


//Reméltem hogy Dzsínó ír hamarabb, így ráhagyom a döntést, hova megyünk//

Ha a fiú rendezni akarná a gondolatait, minden bizonnyal nem csak egy napba telne az bele. Bár amúgy is meglehet vannak gondok a fejében amikre persze csak, azt szokták mondani, hogy "Elithez méltó kiképzést kapott. Bírja." Ami biztos, hogy nem omlott még össze a történések súlya alatt mint civilek tennék. Megviselt, de tartja magát. Amiben a legnagyobb segítsége, hogy eltereli a gondolatait. A rá bízott geninekhez szól pár szót aztán Gintoo-sant közelíti meg. Hogy külső reakciót nem kap tőle az nem zavarja. Gond nélkül adja elő a véleményét és amit megtudott. Hogy a másik fejébe belelásson arról mér rég lemondott. Tudja jól, hogy ha nincs is a másikon a maszkja akkor is hordja. Ezt meg tudta már szokni másoktól. Az érkező válaszokból igyekszik következtetéseket levonni. Az első válasz az ami a bábmester számára is természetes lett volna más körülmények közt. De a mostani az más.
-Csakhogy most nem csak ketten vagyunk.
Hogy neki az élete árán is teljesítenie kell egy kapott küldetést azzal tisztában van. De most egy csapat genint bíztak rá, hogy velük játsszon óvóbácsisat. Méghozzá azoknak a biztonsága is kiemelt fontosságú. Ez okozta benne a bizonytalanságot, ami miatt rákérdezett a tapasztaltabbnál mi legyen. A második válasz már hasznosabb volna ha nem, azt ismételné el a másik amit a fiú már amúgy is tud. Ginoo-nak megvannak a gyengeségei és az erősségei. A gyenge szociális érzék, hogy a komoly chakramennyiséget igénylő nagyobb volumenű technikák még mindig nehezére esnek és a taijutsuban való fejletlensége a gyengéi közé tartoznak, de a jó chakrakontroll, megfigyelőkészség és magas intelligencia azok amikben kiemelkedő tud lenni. Az elhangzottak azok ahogy amúgy is eljárt volna. Bár ő bizalmatlanságból se híresztelte volna a dolgot. A kapitány és az emberei biztos benne, hogy titkolnak előlük valamit. Az utolsó mondat se lepi meg a leendő ANBU-NE-t. Azzal, hogy tisztában van vele kik ők még ha nem is a mottót mondta el, de biztosabbá vállt a másik személye. Persze egy természetes gyanakvást mindig meg kell őrizni egy ilyen szituációban. A fiú bólint aztán indulna el információt gyűjteni mikor is az egyik rábízott genin még megállítja. Hiroto-kun. Le akar pihenni. A bábmesternek el kell döntenie, hogy ez megengedhető dolog-e. Nem ártana több szem, aki megfigyeli a környezetet hátha észreveszi, hogy a kém hibázik-e, de pont az előbb fejtette ki Ginto-san-nak hogy ez nem egy genin küldetés. Bizonyára megviselte a másikat a halál közelsége. Túlfeszíteni a húrt nem volna hasznos és fáradtan hibázhat. Nem biztos benne, hogy jó döntést hoz-e, de bólint.
-Rendben. Pihend ki magad.
Végül is nem ért ha hárman lesznek ott a gyengélkedőn. Mindenkinek biztonságosabb. Mármint ha csak egy beépült kém van addig mindenkinek biztonságosabb. Ezek után Ginoo az útját a megmentőjük felé veszi és úgy néz ki nem egyedül indul oda. Hibiki-san szintén. Az általa leírt lilás chakragömb története meglepi Ginoo-t. És főleg az, hogy előbb mondta el a tőlük független alaknak mint neki, aki a küldetésük vezetője. Ezt muszáj lesznek megbeszélni majd mert elfogadhatatlan. Biztonsági kockázat és akadályozza az ő munkáját. Viszont nem most. A nagydarab férfi látszólag félvállról veszi a dolgokat. A kérdésre, hogy mekkora veszéllyel állhatnak szemben kitérő választ ad amivel nem nyeri el a bábmester tetszését. A titkolózás egyáltalán nincs ínyére. Bár alapból az se egy szimpatikus tulajdonság számára, hogy valaki egy ilyen veszélyes helyzetben alkoholt fogyaszt. Nem profihoz méltó hozzáállás. Arra nem is tesz megjegyzést. Mikor pedig ott lesznek hagyva akkor is csak mellébeszélést vár el a férfitől. Ezért is lepődik meg mikor a másik megfordul és a kémről kezd beszélni.
~Nem olyan ostoba mint mutatja. Átlátott rajtam.~
Az ötlete amúgy nem volna rossz csak az a gond, hogy nem árultak el nekik semmi pontosat úgyhogy, azt se tudják miért vannak itt amit Hibiki san is kifejez. Az ötlet viszont nem rossz. Ennek tényleg érdemes lenne utána járniuk. Makoto-san mikor a tábortűzhöz ül Ginoo szerint nem csak iszogatni hanem inkább megfigyelni, a bábmester megállítja még Hibikit.
-A jövőben ha ilyen információid vannak előbb nekem jelentsd és ne egy külsősnek! Próbálj meg nem feltűnően, de nyitott szemmel járni! A kémről pedig a többieknek ne beszélj még! Jól látod ez nem genin szintű küldetés. Különös odafigyeléssel kell eljárni.
A bábmester fáradt tekintetében teljes komolyságot láthat a másik. A másik javaslatára felvonná a szemöldökét ha nem volna mindig felvonva.
-Tudás nélkül veszélyes lehet akcióba lépni, de ha van valamilyen ésszerű terved, azt hallgatom.
Ha a másik elárulja neki, hogy mit gondolt ki akkor rövid gondolkozás után megrázza a fejét.
-Nem tudjuk, hogy a professzorral van-e dolga és túl kockázatos. Ennél hasznosabb csak megfigyelni. A kém is annyit tud rólunk amennyit mi róla. Ne adjunk neki semmi többet.
Ginoo az elkövetkezendő időt azzal töltené, hogy ellenőrzi Kígyót az egyetlen le nem pecsételt bábját, hogy megsérült-e. Ha igen akkor megpróbálja rendbe hozni és miközben ezzel foglalatoskodna fél szemmel a legénységet nézné. Azt, hogy a kém jól beépült volna nem teljesen hinné el. Ilyenkor Ginoo a kém helyében amennyire lehet kerülné a kapcsolatot a többiekkel. Egy tökéletes beépüléshez mindent tudni kell az áldozatról és a környezetéről. Ha ez nincs meg egy rossz mondattal gyanúba keverheti magát. Szóval igyekszik azokra felfigyelni akik akármilyen indokkal is, de elkerülték a többieket vagy akik igyekszik kivonni magukat egy társalgásból és csak úgy ott vannak a tüzek körül.

Mikor Makoto-san szól, hogy hamarosan megérkeznek Ginoo megpróbálja összeszedni a csapatát, hogy közösen fogadják, ami a szigeten várja őket. Az előzmények után ugyanis jobb ezzel kapcsolatban is felkészültnek lenni. Tény, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna a fogadtatásuk, de a problémáik nem csökkentek. Ha valaki feltűnés nélkül akar ténykedni akkor a már szigeten dolgozó személyzetben könnyen elvegyülhet ha még nem tették ezt meg mások. Röviden szólva, veszély mindenütt és még több ember akikben nem bízhatnak. Minden esetre a rábízott geninekkel nekiállhatnak kipakolni. Az ANBU-NE pedig kihasználná ezt a helyzetet egyrészt arra, hogy megkérdezze a helyieket, hogy miként halad az itteni munka és történt-e valami érdekes eddig. Ha kell cserébe, azt is elmondaná, hogy ők miért nem hajóval jöttek bár a csevegésben nem túl jó és nem is szereti. Főleg most nincs hozzá kedve és ideje se. Másrészt felderítené a tábort és ha van rá lehetősége pár chakrapontot elhelyezne a fontosabb helyeken. Ezt igyekezne úgy megoldani mintha csak pakolászna, de ha szükséges a képességeit is bevetné, hogy észrevétlenül szétnézhessen. Igyekezne gyorsan haladni, de alapos munkát végezni, hogy ne keltsen gyanút az eltűnése. Ha nem történik semmi és visszatér a két feladat választására akkor bár nem látszik rajta, de a két genin reakciója nem nyerte el a tetszését. Hibiki-kun esetében csak személyes ellenérzésről van szó. Nem tetszik Ginoo-nak az a tekintet amit kap a tinta használótól, bár jól látszik rajta, hogy nem hatja meg. Ő a vezető és bár a másik már-már túlzottan magabiztosnak tűnik, de intelligensnek is ahhoz, hogy ismerje a határokat amiket megengedhet magának és amiket talán most is próbál felmérni. Az ANBU-NE megfontolja a dolgot és kitartja a pillanatot. Ekkor szólhat közbe Hiroto-kun, aki csak rosszul mért fel egy bizonyos határt amit azonnal ki is javít az érzelemmentes hangján a bábmester.
-Ginoo-kun vagy Ginoo-san. Küldetésen vagyunk és a csapat vezetője vagyok. Hogy a jövőben ne kerülj más feletteseddel kellemetlen szituációba jegyezd ezt meg!*Majd a választ meg se várva fordul a többiekhez és ha ott van akkor Ginto-sanhoz.*Ez esetben mi hárman biztos az expedícióra mennénk. Aki-chan már csak azért is mert nincs a legjobb állapotban, talán jobb ha itt marad. Ginto san remélem önre bízhatom.
Vagyis oszoljanak két részre. Kockázatos, de nem tudják, hogy a kémnek mi a célpontja és Ginto-sanra pont ezért szükség lehet itt. Ginoo vállára ezzel nagyobb felelősség hárul hisz elveszti a nála magasabb rangú ninját maga mellől és a beosztottjainak és a küldetésnek a sikere könnyen kizárólag az ő vállára kerülhet egy-egy szituációban, de mint egy leendő ANBU-NE-nek muszáj lesz állnia a sarat egyedül is az első küldetésén ahol beosztottakat bíztak rá.


//Nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban, sőt határidő után írok. Az irl szó szerint a nyakamba szakadt. Okj-s vizsga és gondok a házzal... Ezen kívül tudom, hogy nem mentség, de a többi játékostársammal akartam beszélni a poszt előtt és ha utólag kell felvenni a fonalat nem akkor mikor frissen olvastam a posztot és bennem van még a válasz nehezebb szokott nekem lenni. A jövőben tényleg igyekszem ezeket elkerülni és bocsi mindenkitől.//

//Ebisu- Zafír sárkány éjszakája//

Már nem sok minden marad meg a hajón töltött utolsó pillanatokból, talán Chie finom bőrének érintése. A következő pillanatban már valami nyirkos és mozgó zárt helyen vagyok. Fény és Makoto tátogó alakját veszem ki, végül rá kell jönnöm, hogy hol is vagyok. Chie ölébe hajtott fejjel ébredek, de mintha valami nem lenne kerek. A térlátásom sem az igazi, de a szemem is lüktet. Aztán felvilágosítanak, hogy a bal szememet nbekötötték, de érzem is, ahogy lüktet a fájdalomtól, viszont szerencse, hogy nem végleges állapot. Talán egy kis pihentetéstől elmúlik.A lány próbál magára mosolyt erőltetni, de még így a fél szemem világán keresztül is érzem, hogy büntudata van.
- Azért vagyok itt, hogy megvédjelek, ezért nem kell sajnálkoznod. Amúgy is volt már rosszabb.
Próbálom megnyugtatni bágyadt hangon miközben picit élvezem a lány puha ölét és a simogatását az arcomon.
- Amúgy is a shinobinak minden sérülés büszkeség, amit a falu szolgálatában szerzett.
Ugyan észrevettem a professzort, ahogy az elázott könyvei felett szitkozódik, de nem sok figyelmet szentelen neki, hiszen élvezem a mennyországot, amit a lány közelsége okoz. Az utazás teljes hosszát, ha csak Chie máshogy nem dönt ott fekve töltöm a szememet pihentetem címszóval, ami körülbelül olyan 90%-ig igaz is volt. Egy kicsit nekem is lelkiismeret furdalásom volt, hogy kihasználom a lány büntudatát, de ez legyen életem legnagyobb bűne, hogy egy kicsit áldozok az élvezetek oltárán is.
Megérkezvén én is kivettem a részem a munkából, bár a szemem miatt cipelni nem nagoyn, főleg a kisebb, könnyebb dolgokat, de inkább a veszteségek felmérésében segétkeztem, miközben az ép szememet végig CHien tartottam, ha tudtam, bár valószínűleg a lány nem távolodott el tőlem. A pakolás és a károk felmérése után választás elé állítottak, lehet menni a felderítőkkel vagy lehet maradni a táborban segíteni. Ha csak a szememet venném figyelembe, akkor a legjobb döntés az lenne, ha a táborban maradnék, de sosem voltam egy support alkat, így az expedícióhoz csatlakozom, aminek hangot is adok.
- Szemem ellenére szeretnék csatlakozni a felderítőkhöz.
Ha úgy alakul, akkor akár jó néhány tinta madarat alkotok meg a Ninpo: Choujuu Giga // Ninja művészet: Nagy Rémkép festménnyel, hogy gyorsabban eljussunk a kürtőhöz és mászni se kelljen.

// Hibiki által továbbvitt beszélgetés //

Hibikinek rengeteg indok eszébe jutott, ami miatt nap szimbólumát választotta volna. ... Aztán eszébe jutott valami más.
- Professzor úr, maga szerint pontosan mit ábrázol a második platform? - Kérdezi elszántan. Ha a fejtörőt veszi alapul és a sejtése helyes, akkor ez lesz a megoldás. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha a mondat első felét rosszul értelmezte. Miután választ kapott, előáll újabb kérdésével. - Biztos, hogy a mondat első fele pontosan van fordítva? - Érdeklődik elmélázva.


A professzor megsértődve emeli fel az orrát és nézi át újra a misztikus falra felírt ősi üzenetet, majd pár ingerülten pöfékel.
-Nameghogyegykisgeninoktassonkiegyporfesszorthovalettavilág...- mormolja az orra alatt, majd váratlanul megfordult. - Igen! Helyesen fordítottam le. Minnél több van belőle, annál kevesebbet látsz...abból?- majd elgondolkozik a középső platformon. - Nem látok rajta semmi kiszögellést, csak ezeket a karcolásokat de ezek inkább tűnnek az évszázadok által történő eseményeknek...vagy a láva hőjének...ki tudja!- emeli magasba a kezét.
-De lehet, hogy ott volt a megoldás!- szólal meg Chie a vékony hangján.

Természetesen azonnal segítek a csapatnak a pakolásban ahogy partra érünk. Próbálok mindenkitől kicsit távolabb húzódni és magányba burkolózni. Az utóbbi idők eléggé megviselnek, ráadásul a rémálmok sem segítenek. Persze azt azért meghallgatom, hogy mik a további tervek és jelzem is a csapatunk vezetőjének, hogy hova szeretnék csatlakozni. A megrovását figyelmen kívül hagyom. Még nem nyűgözött le eléggé, hogy teljesen elismerjem vezetőnknek. Ráadásul ha jól tudom, ő is genin...
A pakolás után még mindig kicsit különcködve félre húzódok, viszont most az a célom, hogy alaposan megfigyeljem a díszes társaságunkat. Megnézem ki kivel beszélget, illetve, hogy milyen "szövetségeket" látok. Gondolom vannak akik ismerik egymást korábbról. Illetve próbálom megfigyelni, hátha van olyan, aki vagy akik szintén félre húzódnak és pusmogna.
Majd összegyűlünk a tábor közepén egy gyors megbeszélésre. Lényegében ekkor dől el, hogy ki hova kerül. Szerencsére a felderítőkhöz kerülök, így lesz alkalmam kicsit kutakodni és nem kell a táborban unatkozni. Miután végzünk, a getsugakurei megeleveníti a rajzát és kapunk néhány madarat hátasnak.
- Ez tetszik - mondom, miközben felmászok a hátára. - Igaz, hogy csak pálcikaembereket tudok rajzolni, de megtaníthatnál erre engem is! - mondom mosolyogva.
Az az igazság, hogy hasonlóra én is képes vagyok, de ezt nem kötöm senkinek az orrára. Annyi, hogy az én állatkáim nem képesek repülni. Végül a magasba emelkedünk és pillanatok alatt elérjük a kürtőt. Azonban belülre már kénytelenek vagyunk lemászni. Míg hagyom, hogy a többiek előre menjenek, addig lenézek, hátha látok valamit. Odalent két elszenesedett holttest vár majd minket. Nagyon jó jel.
- Egyszerűbb és gyorsabb lenne leugrani - dünnyögöm halkan, de azért hallhatóan.
Mondjuk ők nem biztos, hogy jól járnának vele. Én megoldanám, hogy túléljem a zuhanást, de akkor elég nagy bajban lennénk. Végül nem vágok fel a csapat előtt, a hagyományos módon ballagok utánuk. Tíz percig sétálunk, mire leérünk a bejárathoz. Itt persze megtorpanunk, hisz nem tudjuk hogyan kell kinyitni az ajtót. Míg a többiek vizsgálódnak, beszélgetnek, addig én is odamegyek.
Alaposan körbenézek, hátha van-e hasonló szimbólum a falakon. Hátha van arra utaló jel, hogy melyiket kell kinyitni. Ha nem látok semmit, akkor megérintem az ajtót és kipróbálok valamit. Nem értek ugyan a szenzor technikákhoz, viszont szétáramoltatom a testemben a Doton chakrát, nagyjából úgy, mint amikor a testemet teszem szinte sérthetetlenné. Ezután megpróbálok úgymond összeolvadni a fallal, hátha érzek valamit. Tehát nem akarok beleolvadni, hanem érzékelni próbálom, hogy a jelek körül van-e bármilyen eltérés. Ha ez sem sikerül és senkinek sincs jobb ötlete, akkor előállok a sajátommal.
- Bármelyik szimbólum lehet a helyes. A szöveg alapján nem megyek sokra, de én a szemest választanám. Én amondó vagyok, hogy menjünk vissza és húzódjunk fedezékbe. Próbáljuk egy klónnal kinyittatni az ajtót. Ha rosszul is választunk, akkor sem sérül meg senki, csak a másolat. Lehet, hogy ez bugyuta javaslat, de ha nincs senkinek sem jobb ötlete, akkor kipróbálhatnánk.
Ezután kicsit távolabb húzódok és várom, hogyan döntünk.

//A karakter nem szenzor, csak egy hirtelen ötlet, hogy kipróbálom a Doton-t. Ha esetleg érzek bármit is, akkor megosztom a többiekkel. Illetve, ha az én megoldásom lesz a nyerő, hajlandó vagyok Tsuchi Bunshin-t bevetni, ha más nem használ klónt. Az ügyködés előtt pedig a Doton: Dojouheki technikával létrehoznék egy kis bunkert, hogy legyen védelmünk egy esetleg robbanás esetén //

//Zafír sárkány éjszakája//

A szememre vigyázva, de kiveszem a részem a pakolásnál. Lehetőleg kissebb vagy könnyebb tárgyak cipelésénél segítek, esetleg a sérültek szállításánál veszek a vállamra valakit vagy esetleges hordágy végét kapom fel. Sikerült némi időt is szereznem Chie-vel, de hogy kínos vagy csak minden mondó csend volt köztünk, azt csak az isten tudja. Éreztem, hogy a szavak itt kevesek, több kell, mégis, mintha a szótlanság megnyugtató lepelként borult a lelkemre, mint ahogy az éjszaka borul egy zajos napra. Elég mozgalmas pár órán vagyunk túlé. A hajó szétesése és a vihar nem múlt el nyomtalanul senkiben, érezhető volt a feszültség a csapatban, hogy valami nincs rendben. Viszont nem kerülte el a figyelmem Chie lopott pillantása, ahogy aztán félénken elfordul.
Valahogy, de végül sikerül kipakolni a cuccokat, valószínűleg van néhány tárgy vagy doboz, ami megsemmisült vagy elveszett a természet támadásában, de hát azzal már nem tudunk mit kezdeni a tenger mélységében. Kipakolás után összehívták a csapatot és két lehetőséget adtak, unatkozás a táborban vagy egy érdekes kaland a hegy mélyén. Akármennyire sérült vagyok, mégis ninja vagyok és hát a gyógyításhoz nem vagyok kompetens. A tinta madaraimmal gyorsan felérünk a kürtőig, de a kicsapó gőzök, gázok és egyéb dolgok miatt lefelé már gyalog kell menni.
- Egyszer majd igen. - Válaszolok a konohai fiúnak.
Érdekes, instabil fém szerkezeten másztunk le a kürtő aljára, ahol észrevettem a két szénné égett akármit. Ahogy haladtunk lefelé én féltem, hogy összeomlik alattunk és ha azok a fekete valamik valaha emberek voltak, akkor valószínűleg mi is a sorsára jutunk. Leérve különös érzés fogott el, mintha nem lennénk egyedül, mintha valami idegen lenne a levegőben, nem tudtam megmondani, hogy mi lehet. A meleg, ami a kövekből sugárzik vagy egyéb dolog van a közelben.
Menetelésünket egy kapu szakítja meg. Az öreg előveszi a szemüvegét és a naplóját majd a kapun lévő feliratot kezdte tanulmányozni. A rövid verset felolvasva egyből a sötétség ugrik be. Látom a három gombot. Megvizsgálom a gombokat gondosan ügyelve arra, hogy ne nyomjam meg őket. Közben az öreg és Chie is elmondta a véleményét. Van egy olyan érzésem, hogy a középső gombról valaki lekaparta vagy valamilyen módon eltávolította. Azt kötve hiszem, hogy a meleg olvasztotta le a rajzot, mert ha így lenne, akkor a többi is lejött volna. Némi tintát öntök a földre, majd elindítom üres gombra. Próbálom az esetleges réseket és mélységeket kitölteni a tintával, hátha kiad valami formát. Közben éppen csak eljut a fülemig, hogy valaki, talán a korábbi konohai, klónt javasol a gomb megnyomására. Nem is lenne rossz ötlet és mivel én sem mentem közel, csak a tinta tette a dolgát, így én is arrébb megyek és bár van klónom, amit használhatok, de ezt most a csapatra hagyom.

Hibiki személyiségét Ginoo nagyjából jól tippelte meg. Hogy személyesen mit gondol róla az nem fontos, de a küldetés szempontjából nem tűnik hátráltató elemnek ami pozitívum. A tanácsára a bábhasználó csak szótlanul bólint, de magában azért elkönyveli, hogy a másik követte az utasításait és igyekezett megfigyelni a többieket. Ezzel szerzett egy jó pontot Ginoo-nál. A terve elutasítása ellen sem szólal fel. Elfogadja azt is. Egyelőre problémamentes a munka vele. A táborban eldöntik, hogy Aki és Ginto-san kivételével mindenki a vulkánhoz megy. Felettese parancsára a bábmester bólint.
-Úgy lesz.
Magára maradt egy komoly feladattal. Nem jó érzés, de muszáj lesz megfelelni neki. Hiroto-san megfedése benne rossz érzést nem kelt, de nem elégedett a másikkal. A falut képviselik és ez nem megengedett. Viszont miután a kioktatás megtörtént annyiban lesz hagyva a dolog ő pedig megpróbál az emlegetett Fű falusi közelébe kerülni lehetőleg akkor mikor nincs a közelében senki, hogy érzelemmentes hangján megszólítsa.
-Üdv. Jól vagy? Te is fent voltál a fedélzeten ugye? Mit láttál ott?
Az első két mondat a felesleges udvariassági formulák amik nem érdeklik Ginoo-t talán annyiban, hogy ha a másik sérült akkor akadályozhatja őket, de nem biztos. A másik nem genin szinten van. Sőt, Hibiki-san úgy fogalmazott mindannyiuknál tapasztaltabbnak tűnik. Mi dolga lehet itt egy ilyen alaknak és pontosan ki ő? Páncélos és egy kard van a hátán. Ez sokat még nem árul el róla csak, azt hogy közelharcban meg tudja állni a helyét. A fiúban továbbra se csökkent az ellenérzés a Fű falusi jelenlétével kapcsolatban. A Hold falusi viszont már korábban is megmutatta kicsit a tudását, de most többet is. Ő se egy kezdő. A technika amit használt az utazásukhoz minden bizonnyal bonyolult és nagy chakraigényű lehet. Újabb veszélyforrás. Ha valaki a Ginoo fejébe látna minden bizonnyal már forgatná a szemét, hogy ő mindent negatívan lát és mindenkiben ellenséget, de erre képezték ki. Sose bízzon senkiben, ne higgyen el semmit és egy pillanatra se hagyja abba a gyanakvást és szűrjön ki minden veszélyforrást. Megérkezve már nem csak rejtett, de jól látható veszélyeket is látnak. A két csontváz valahogy nem mozgat meg a fiúban semmit. Csak azon gondolkozik, hogy mikor is estek azok le, hogy ilyen gyorsan letakarították róluk a húst. Hiroto-san megjegyzésére érzelemmentesen reagál.
-Ezeket a megjegyzéseket meg lehet tartani magunknak.
Ő úgy értelmezte, hogy a másik demotivált és a csapatra is rossz hatással próbál lenni. Az öngyilkosság nem olyan téma amivel szabad volna viccelődni. Főleg mert egy ninjának érdemes végiggondolnia egy bizonyos szinten, hogy ő képes lenne-e rá ha a küldetése vagy a falu ezt követelné meg tőle. Szóval ízléstelennek találta a magjegyzést. Leereszkednek és egy nagyon furcsa fekete márványkapuval találnák magukat szembe. Ginoo-nak megvolt a véleménye erről az egészről. Hőség, ősi romok, furcsa vibrálás amit földrengés váltott ki. Egyáltalán nem volt kedvére való ez a hely. És nem egyedül volt ezzel. Makoto-san szavakba is foglalta az ő aggodalmát is ezzel az egésszel kapcsolatban. Próbálja megfigyelni a sötét bőrű férfi reakcióit hátha meg tudja állapítani, hogy ő tudja-e mi folyik itt. Bár a szavai adnak okot erre a következtetésre. A professzor ellenben kimondottan izgalmasnak találja ezt a dolgot. Megvan erről is a véleménye a bábhasználónak, amit még megtart magának. A fordított szöveg hallatán összébb vonja Ginoo a szemöldökét és rá is kérdez.
-Mi volt ez a hely? Börtön? Valami temetkezési hely?
Pokol kapuja egy tűzhányó kürtőjében és rejtvénnyel védve. Nem akarták, hogy ide jöjjön valaki és be tudjon jutni. És a rejtély se egyszerű. Nem egyértelmű. Hibiki-san rá is kérdez mire kap némi kioktatást, de a professzor megerősíti, hogy a fordítása helyes. Aztán jönnek az ötletelések. Hiroto-san tippje nem épp a legjobb hisz nem magyarázta meg az okot, de a biztonságra vonatkozó tanácsa már hasznos. Ginoo bólint is rá.
-Igaz. Viszont pontosan miért a szemre következtettél?
A saját tinta használójuk jobban kifejti a véleményét. A professzor és Chie-chan is. Nincs egyetértés. Ebben pedig Ginoo se fog tudni segíteni.
-Az én első gondolatom valami elvont fogalom volt, mint az üresség vagy a semmi, ami alapján a másodikra tippeltem, de aztán pont Hibiki-san logikája szerint az első szimbólumra mint nap. Hisz az erős napfény el tud vakítani.
Vagyis ami biztos, hogy nem az utolsót nyomják meg. Viszont pár bizonytalannak tűnő tippjük van az első kettőre. Tomoko-san ténykedését látva Ginoo rákérdez.
-Mit csinál?
Mondhatna nekik valamit mielőtt nekiáll tintával szórakozni. Nem azért ötletelnek ők mert amúgy ne tudnának csak úgy véletlenszerűen valamit csinálni. Ha a döntés megszületik akkor cselekvés előtt, ha még nézelődnek akkor, de Ginoo megnézné még kicsit jobban a környezetüket valami csapdát keresve hátha meg tudja állapítani mi lesz akkor ha rosszat nyomnak. Valamennyire mégiscsak ért a mechanikai szerkezetekhez.

Az álom szertefoszlott. Tudtam, ez már a valóság. Valóságos fények, valóságos érzések és az a szüntelen valós fájdalom. Gyengének éreztem magam, túlontúl gyengének ahhoz, hogy folytatni bírjam. Talán nem fogom sohasem elérni már azt, amit mindenkinek megígértem. Én lennék az új vezér? Vagy én lennék az új csalódás? Gondtelt nyűggel húztam meg a vállvédem szíjait, majd mielőtt még csatlakozhattam volna a rakodáshoz, az egyik Konohai (Ginoo) ránt ki az elkeseredett jövőképből.
-          Üdv, kedves… - nyújtom felé tisztelettel jobbomat, majd ha kezet ráz a fiú, elmosolyodom kérdésein. – Yori volnék és fogjuk rá, egyben vagyok. – ha Ginoo végignéz Yorin, látja, hogy a családi címerével ellátott páncél itt-ott felületi sérülésektől, a hajó szétlövellő repeszeitől tarkított. Bőr felszínén sebeket nem látni, csupán egy tuning csíkkal felérő vágás nyomát az arcán.
– Fenn, legalábbis amikor a pokol megmutatta az első bugyrát. Egy vízbe zuhant matróz egyenruháját pillantottam meg a vízben, amihez furcsa mód test nem tartozott. A gyors kimentő akciót pedig a vihar, a hajó kettészakadása és a furcsa… - húzza össze szemét egy pillanatra, ahogy bevillan a tengeren eltöltött pillanat. – öregember? Egy öregember, sűrű, sötét burokban emelkedett ki a hajó gyomrából, amit a technikám sem tudott megfékezni. Hallottam már efféle energiákról, technikákról, de sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen kaland alkalmával tapasztalom meg. – lehet már túl sokat is húzzuk ezzel a csevejjel az egyre értékesebbnek bizonyuló időnket, de erszényemből egy üres tekercset húzok elő, melyet félig felbontva pár jelképpel látok el. Tenyerem a lapra helyezem, s nagyjából húsz másodperc alatt Ginoo láthatja, hogy rendkívüli fényű és szinte gyors, de elviselhetetlen hőmérsékletű energiát, plazmát pecsételek a tekercsbe.
-          Remélem nem lesz rá szükség, de használd okosan. – nyújtom át a tekercset a fiúnak, majd közelebb lépek és a füléhez hajolok. – Valami nincs rendjén ezen a szigeten. Légy résen. – veregetem meg végül a vállát, majd csatlakozok Makoto-san-hoz.
 
A szürkés füst most valahogy kellemesnek hat. Nem vagyok oda túlzottan a dohány bódító illatához, de amíg el tudja vonni a figyelmem a saját magam által gyártott rémképekről, addig nem bánom az egzotikus aromát.
-          Túl sok kérdésem van Makoto-san és ha jól sejtem, nem kaphatnám meg mindegyikre a választ. Legalábbis a jelen összegyűltek egyikétől sem. – valami bánt, mióta láttam azt a gömböt tovaszállni. Valami, amit talán a konohai srác is észrevehetett. Miért kérdezne erről, ha nem sejtene ő is valamit. – Legyünk óvatosak. Kétlem, hogy még egy bálna bukkanna fel a megmentésünkre egy vulkán belsejéből. És Makoto-san… - lépek el tőle a gyülekező csoport irányába. – ha az öreg is a szigeten van, vagy találkoznánk vele, hagyjanak ott és fussanak. – még mielőtt bármit mondhatna, tovább állok, s elmerülök gondolataimban, amíg nem kelünk útra.
 
A sasokat meglovagolva nem tart sokáig, mire eljutunk a célunkhoz. Kisebb manőverezés és útvonaltervezés után a benső, egyfajta szentély fogad bennünket. Ahogy körbenézek, s lépteink messze visszhangzanak a márvánnyal kirakott teremben, játszi könnyedséggel húzom végig a tenyerem a fekete márványon, miközben a professzortól és a többiek gondolataitól zúg a terem. Amint hozzáérnek a hideg kőhöz ujjaim, érzem a belőlük kiáradó energiát, ahogy lágy bizsergés lesz úrrá a testemen. Megvárom, amíg mindenki befejezi, majd előállok a saját ötletemmel.
-          Valószínűleg a fekete márvány lap lesz a megoldás. A Nap fény, míg a csillagok is elűzik a sötétséget. Minél több a sötét, az annál erősebb is lesz. – nyúlok a kőlap felé, de még mielőtt lenyomnám, újra szóra nyitom a szám.
-          Nem tisztem ez, de a bábmesterünk próbálja védeni a hátunkat, tintás bajtársak igyekezzenek mindent távol tartani tőlünk, ha elfajulnának a dolgok. Mi pedig megpróbáljuk fenntartani a frontvonalat. – ajánlom Hiroto felé biccentve. Majd ha mindenki valamilyen módon nyugtázza a tervem, előkerül hüvelyéből a sárkány markolattal ellátott zöldes ereklye, majd lenyomom a választott gombot.


//Még a táborban Ginoo számára elkészített tekercs tartalma:

Purazuma Fuuin // Plazma Pecsét
Típus: Kiegészítő, Támadó
Leírás: A pecsét elhelyezhető tekercsben és átlagos jegyzeteken is. Az elébb említett tárgyakba robbanásig sűrített plazma állapotú raiton chakrát tárolunk el. A pecsét elhelyezése után akár emberre, akár tárgyra szabadon beindítható, s felrobbantható amikor a használó úgy kívánja.
Besorolás: A
Chakraszint: 720
Megkötés: 20 mp szükséges a tökéletes létrehozáshoz, ha a pecsét sérülten jön létre, felrobbanhat a használó akaratán kívül is, ekkor csupán a közelséggel kell számolni. //