.::Kikötő::.

Kapuban megkaptuk a feladatot, bár én egy kevés extra munkát kaptam, annak érdekében, hogy gyorsabban haladjunk valakinek vinnie kellett a hátán a védett személyt, erre a feladatra a hölgy engem választott. Mikor rám mutatott kicsit elpirultam, de hirtelen át is futott rajtam, hogy bármilyen meggondolatlanság, vagy butaság nagy galibát okozhat, kezdve a legkisebb aprósággal, véletlenül megcsúszok és elesek... Belegondolni is rossz volt mit kaphatnék a csapattársaktól, nem hogy még Kurumu-chantól.
Hogy ne értse félre és ne nézzen ki tiszteletlenségnek ( nem kértem meg rá hogy ugorjon a hátamra, elég meg lepő is lett volna ), lassan elé álltam háttal és féltérdre ereszkedtem, hogy könnyen felszállhasson a hátamra.
Hála az égnek, nem történt semmi különös, felszállt a hátamra majd kezemmel átkulcsoltam a lábszárát, hogy könnyebben tudjak mozogni és jobban tudjam tartani.
- Elnézést Kurumu-chan, jobb lesz ha kapaszkodik. Majd megfogta a nyakam, kicsit elpirultam, mikor a melleit éreztem a hátamon, de hát ha nekem nehezebb is lesz haladni van annyi jutalom díjam, hogy egy szép hölgyet vihetek. Aztán ahogy a többiek elindultak én közéjük helyezkedtem és elindultunk a kikötőbe, nem nagyon sok időbe telt mire a mi tempónkkal odaértünk, de észre is vettem, hogy így az iramot is nehezebb tartanom. "Minél többet szenvedek, annál erősebb leszek" gondoltam, s kicsit fel is üdítettem magam.

//Fórumkaland//

'Miért nem válaszol? Most komolyan. Na mindegy, ő tudja, hogy mi a saját baja.' - értetlenkedtem magamban, mert Koichi még csak felém se nézett, hiába szólítottam meg. Ezután leértünk a lépcsőkön, és Koichi eltűnt. Nem nagyon figyeltem, hogy merre ment, mert Yoshi, és Kurumu nem éppen értették meg egymást - ezzel elvonták a figyelmemet -, és talán nem is egymás megértésével volt a gond, hanem inkább a lány gondolta másképp a dolgokat. A kérdéseimre elsőnek Yoshi, majd a maga a követ válaszolt. Miután végighallgattam elgondolkoztam: 'Rablók, útonállók!? Ez meg mi? Azt hittem, hogy valami durva küldetésre megyünk, nem egy ilyen kis pitiáner feladatot bíznak ránk.' - méltatlankodtam, persze csak magamban, nem akartam feltűnést kelteni. E-közben Koichi is visszatért a "titokzatos" kis útjáról, és mielőtt még bármit is szólhattam volna hozzá Kurumu-chan szólalt fel ismét, azaz közölte, hogy Koichi fogja őt cipelni. 'Szegény "szerencsétlen" Koichi. Nem lennék a helyében.' - gondoltam, majd elindultunk. Elsőnek is kiléptünk a falu kapuján, ahol a megfelelő iratcserét, és egyéb dolgokat megejtettük, majd elindultunk a Kikötő felé. Még egyszer utoljára visszapillantottam a falura, majd ahogy egyre távolodtunk tőle már nem néztem hátra. 'Remélem, hogy az úton nem fog velünk semmi komoly történni. Bár jobban belegondolva talán még jól is esne egy kiadós kis küzdelem.' - ezekkel a gondolatokkal haladtam tovább a többiekkel együtt...

Az egyik srác mikor kiérünk…nem áll meg. Nem tudom mi baja csak elsprintel, de végülis hamar megjön. Addig nem is történik semmi, de nem is esett ki annyi idő, hogy vegyem a bátorságot megtörni a csendet. De a sárga hajú formának diszkréten egyből neki is esik a csajszi. Hamar elintézi, majd megtudhatjuk a küldetés részleteit és azt, hogy a kis genin hozza, majd a lányt. Az okát nem tudom, de nem csak irigylem a srácot, mert az eddigi kirohanások alapján… tuti a lányokra gerjed a csaj, jellemző. Végülis mielőtt rágyújthatnék megindulunk, kényelmesben tartom a tempót és a pillanatban, hogy megállunk már kattan is zippo és gyullad meg egy mezei cigi a kezemben.
- Nahh… - A kijelentéssel együtt az első slukk is gomolyog ki a számon.

Miután elértük a kikötőt Kurumu-chan szinte azonnal elkezdte osztogatni a parancsokat. Yoshit elküldte, hogy szerezzen nekünk hajót a Karom országába. 'Micsoda? Ezért jöttünk ide? Öregem, ezt az utat gyalog is simán meg tudtuk volna tenni.' - lázongtam, majd tovább figyeltem Kurumu-chan utasításait. Azt akarta, hogy kövessük. Elindultunk a stégek között, majd nem sokkal az indulásunk után meg is állt. Természetesen én sem haladtam tovább, megálltam, majd körülnéztem, hogy miért épp itt végződött a kis sétánk. Néhány rakodó munkás, és halász közt vettem szemügyre az épületeket. Nem voltak túldíszítve, sőt egész egyszerű kis házacskák voltak végig a parton. Egy bizonyos épület viszont kitűnt a többi közül; egy Ramenező hely, amely előtt történetesen mi álltunk meg. A lány nem habozott, azonnal belépett az épületbe, majd miután leült rendelt egy adagot a ház specialitásából. Mindezek után hangot is adott a történteknek: "Nyaaaah! Végre ismét ehetek a világ legjobb Ramenjéből." 'Most meg eszik? Eddig nem kellett tennie semmi kimerítőt csak utasítgatott, meg hagyta, hogy Koichi cipelje. Mindegy, had egyen, ha enni akar, én biza' meg nem állítom. Hmmm, ramen. Az egyik kedvencem, de most valahogy nem kívánom. Mint ahogy mást sem, de most nem ez a lényeg.' - fejeztem be a kis gondolatmenetemet, majd végigmértem a társaságot, és figyeltem az esetleges reakciókat.

Meglepő volt, hogy milyen elszántsággal veti bele magát, minden apró ténykedésbe ez a lány, egyik pillanatban kitör mint a vulkán, a másikban pedig leül egy nyugodt kis evésre. A táj lenyűgözött. A rakparton néhol kis mozgás volt megfigyelhető a ramenezőből pedig finom illatok keringtek. Feltekintettem az égre, majd valamit érezni kezdtem. Leültem az egyik stégnél úgy, hogy a lábamat a víz felett lóbáltam. Megigazítottam kicsit meggyűrt ruhámat, később elmerengtem s néztem ahogy a sirályok röpködnek a tenger felett, s a hullám hűs szellőket hoz. Elővettem a kis füzetem, s nyomban írni kezdtem, de persze füleltem társaimra is, hogy le ne maradjak, ha netalán parancsot kapnánk ismét...

Amikor látom elrepülni a cigim a víz felé valahogy… egy különös érzés fog el. Egyszerre lepődök meg eme bunkó megnyilvánuláson és gerjedek égtelen dühre. A repülő cigarettára elkezdek hunyorítani, de mire a jouninra emelem a tekintetem az már enyhe tikkelésbe csak át. De nem tehetek ellene semmit rangomból kifolyólag, így pár másodperc alatt enyhül az arckifejezésem és ahogy a kék hajú lány kiadja az utasításokat, már fordulok is felé, hogy indulhassunk. Mikor meglátom hova is jöttünk a nagy pálcika szorongatást megszakítva jelzem a hozzáállásom a dolgokhoz.
- 'Étvágyat Kurumu-chan! Én kint várok, ha nem okoz gondot. – Majd minthogy nem tudom, szabad-e itt gyújtogatni kifáradok az objektum elé és rágyújtok egy másik cigire a falnak támaszkodva.

A történet kezdett érdekessé válni, mindannyian megérkeztek épségben a kikötőbe ott egy kicsit megpihenve Kurumu kiadta a parancsot mindenki számára. Yoshinak el kellett mennie hajót szereznie a továbbiakhoz, a többieknek követniük kellett a lány mozgását aki egyenesen egy Ramenező előtt állt meg. A lány bement és már kért is egy adagot magának. Az étel illata mindenkit megcsapott és mindenkin végigment mint valami felfrissítő vonat. Amikor a lány elé tették az ételt, a körülötte lévőkre nézett mérgesen és még rendelt három adag Rament.
- Na idejöttök mellém, leültök és esztek velem. Mondta eme szavakat azonban nem a tőle megszokott modorral, hanem a hangjában kedvesség is volt. - Az ételt úgy jó fogyasztani, ha van mellé társaság. A lány addig nem vett amíg ti is oda nem ültetek és ha kellett Kurumu erőszakkal rángatta oda őket a székre.
Mindeközben Yoshi felkereste a dokkmestert aki egy öregember volt és a kikötőt bámulta. Amikor meghallotta a fiú kérdését, felé fordult, szemöldökét felrántotta majd hangosan nevetni kezdett. - Ugyan már fiacskám... Hisz alig pár kilométerre van innen a határ, minek akarsz te, aki ilyen jó erőben vagy, hajócskázni? Egyébként sem megy innen hajó a Karom országába. Közölte veled a tényt az öreg akinek máris sokkal vidámabb lett a napja köszönhetően a fiúnak, aki ekkor már mérgében visszaindult a többiekhez, de amikor meglátta, hogy nincsenek ott ahol hagyta őket, hát kicsit nagyon mérges lett, majd a chakráját is bevetette, hogy megtalálja az eltűnt egyedeket. Nem voltak olyan messze tőle, alig pár lépésre ezért a fiú el is indult, hogy kérdőre vonja a lányt, ám amikor meglátta őket már csak négy üres tányért és négy teli pocakot láthatott.
- Minna*, a rament ma mindenki a semmirekellő perverz vendége! Mutatott ekkor a lány Yoshira, majd elégedetten elindult a part felé, majd várta, hogy utána menyjenek a többiek is. Amint mindenki ott volt a közelében, a mindenkibe Yoshit is beleértve aki már fizetett az ételért ^^, a lány várta, hogy Koichi felvegye a hátára, majd kiadta az utasításto, hogy legközelebb csak a karom országában állnak meg.

//Minna* : Mindenki. Csak így tovább srácok Következő post mehet: Ellenőrzés nélküli területek->Karom országa //

//Kawanari Yusuke//

Épp visszatértél egy messzi ismerősöd meglátogatásából, és leültél az egyik padra kicsit pihenni. A nap szépen süt és már csak egy két ember tartózkodik a közelben. Csodás lehetőséged nyílt nem csinálni semmit. De valakiknek ez nem tetszett. Pusztán a semmit tevésed szemet szúrt két tizenéves fiatal srácnak. Lengén öltözöttek és fejpánt nélküliek voltak. Szimpla sétálást szimuláltak, de kiolvasható volt a szándékuk, miközben elhaladtak volna előtted az egyik bele rúgott egy kis kavicsba ami a lábadnak repült. Nem túl nagy erővel rúgta, így csak a reflexedet mozgatta meg. Ezt követően megálltak előtted és az egyikük egy fogpiszkálót rágcsálva közel hajolt hozzád.
-Bocsi srác nagyon fájt?-nézett rád lenézően, majd ránézett a barátjára.
-Mi lenne ha meghívnál minket kajálni, úgy ennék valamit?.-nézett vissza rád.
-Mennyi pénz van nálad csak hogy tudjam, mit tudnánk enni, vagy nincs szíved megosztani velünk egy kis ételt?-hajolt egyre közelebb az arcodhoz.

Egy kimondottan hosszú sétát tudhatott magáénak Suke, mikor egyik haverjától baktatott hazafelé. A reggeli szép idő, és a kifejezetten kellemes hangulata hatására döntött úgy - miután felkelt -, hogy ellátogat ismerőséhez. Az elképzeléssel nem is volt semmi gond, a fiú csupán abba nem gondolt bele, hogy a célszemély viszonylag messze lakik tőle. Ennek hátrányát odafelé menet még nemigen érezte, ám visszafelé valahogy kezdte úgy érezni, meg kell pihennie valahol. Útja a kikötőn át vezetett, ahol az út mellett padok várják a megfáradt embereket. Bár Suke nem kimondottan megfáradt volt, mégis jól esett neki levetni magát a padra. A víz felől fújó, friss szelet kifejezetten élvezte, nem volt annyira hűs, hogy elrontsa a napfényes perceket. Lehunyta szemét, majd hátravetett fejjel meditált a padon. Kifejezetten tetszett neki, hogy úgy érezhette jól magát, hogy nem csinált semmit. Az már csak plusz volt, hogy a kikötő épp elég néptelen volt, így semmi zsivaj nem zavarhatta meg punnyadását. Míg így sütkérezett, hamarosan két srác ért közelébe. Nem is nagyon törődött velük, míg nem valamelyik egy kavicsot rúgott a lábának, mire az megrándult. Suke kelletlenül nyitotta ki szemeit, majd tohonyán a kettősre emelte tekintetét.
Csodás, két tirpák. Úgy nézem, épp a helyi nagymenőknek képzelik magukat. Miért kell egy ilyen szép napot így elrondítani? Annyira jó volt, hogy csak tespedtem a padon, erre ez a két tag épp engem nézett ki magának. Elég tré a szerelésük, és még csak fejpántjuk sincs. Nem értem, mire verik a nyálukat. Kimenőt kaptak a gettóból?!
Míg elmélkedett, a duó odaért Sukéhoz, és az egyik fiú, aki épp egy fogpiszkálón kérődzött előadott egy egyszemélyes monológot, aminek végére egész közel hajolt Sukéhoz.
- Először is - kezdte kicsit nehézkesen Suke, hiszen nem nagyon akaródzott neki megszólalni -, mi lenne, ha kihúznád a rusnya pofád a képemből? Ha ez megvan, akkor pedig hátraarc, és tipli. A hozzád hasonló surmóknak köze nincs a tárcámhoz. Az pedig, hogy meghívjalak titeket akármire is, felejtős. Fogtad?
Suke úgy gondolta, ez a pár mondat nem feltétlen lesz elég ahhoz, hogy a két srác lekopjon, ezért míg beszélt, kigondolt egy tervet arra az esetre, ha gyanúja beigazolódna, és esetlegesen a kettős megpróbálna valamilyen akciót kivitelezni.
Ha mégis annyira hülyék lennének, hogy rám rontanak, az egyiket megpróbálnám egy rövid időre távol tartani egy Kyuuden no Jutsuval, a másikkal pedig kéz a kéz elleni harcot kezdeményeznék. Ha semmit nem szúrok el, akkor mire az egyik észbe kap, a társát bizonyos mértékig harcképtelenné tettem, így remélhetőleg több esze van annál, minthogy egyedül megtámadjon. Ha valamit mégis elszúrnék, és úgy adódna, hogy mindkettejükkel egyszerre kell megküzdenem, akkor egy Bunshin no Jutsuval összezavarnám őket, és talán ezt kihasználva sikerülne valamelyiküket kiiktatni. Onnantól pedig megint csak egy-egy elleni harcra korlátozódna a helyzet.

A határozott fellépésedet követően nem volt sok kedvük kötekedni, de úgy gondolták, hogy ha most elmennének az alig meglévő becsületükből semmi sem maradna, ezért inkább a másik is meghallatja hangját.
-Kinek képzeled magad?-húzta vissza barátját és ő hajolt bele az arcodba.
-Ha nem adod magadtól elvesszük erővel.-fenyegetőzött.
Kihátrált és le vette az ingét jelezve, hogy egy az egy elleni küzdelmet akar. A hasán látszódott pár szúrás által megmaradt seb és a kockáin kivehető volt pár nem olyan rég szerzett seb lila foltja. A társa félre állt és téged unszolgatott.
-Na hajrá most legyél kemény.-közben pedig hátulról lökdösött, hogy pattanj fel a padból.
Rajtad áll mit teszel, tehetsz úgy mintha ott se lennének vagy jól megagyabugyálod a fickót, esetleg valami mást is kitervelhetsz.

A sensei semmit sem bízót a véletlenre, tisztán elmondta többször is mi a feladatunk és tanácsot is adott, hogy mit kell tennünk. Már kezdtem megnyugodni. Egész egyszerű a küldetés de az még mindig aggaszt hogy nem tudom hogy viselkedjek vele. Nagyon sokat nem tudtam filózni ezen, mivel egészen másról kezdtünk el beszélgetni. Illetve elmeséltük eddigi tapasztalatainkat.
- Először egy kikötővárosba megyünk ahol egy hajó vár ránk, mivel a Hó országát egy tenger választja el tőlünk.
Mivel nem tanultam meg, hogy melyik ország hol található ezért meglepet a kikötő.
- Remélem nem vagytok tengeri betegek.- A vízhez nem kötnek túl szép emlékek. Pláne Amikor először találkoztam a régi társaimmal mint csapat, az sem volt egy kellemes emlék. A kikötőhöz éppen hogy megérkeztünk a kuronnak elkellett mennie és azt mondta hogy maradjunk itt.

"Nahát itt maradtunk 2-esben." Ekkor tarkóra tettem a kezem és megfordultam. Nemsokkal később embereket láttam felbukkanni. Hosszasan gondolkoztam és nem bírtam eldönteni, hogy ezek csavargok vagy szegény halászok.
-Szerinted ezek kik?- Bár nem éreztem magam veszélyben, de attól szemmel tartottam őket a szemem sarkából. Egyre közelebb értek és már hallani lehetett a lármát is, amit csaptak. "Az edzések alatt éreztem, hogy szeretek harcolni, ott sosem voltam még tanácstalan. Harc közben nincs kétség és bizonytalanság, az az én lételemem! Nem lesz semmi probléma, végül is tényleg halászok is lehetnek, jókedvűen egy jó fogás után."

Miután elindultunk a sensei még egyszer át vette velünk mi is pontosan a feladatunk, például, hogy mi csak a háttérből figyelünk és, ha észreveszünk valamit, akkor a senseinek kell szólnunk. Ezzel persze lőttek a nagy álmaimnak, hogy én leszek a nap hőse, inkább csak őrszem leszek vagy valami hasonló.
Az úton, hogy teljen az idő beszélgettem egy kicsit Emi-vel, régi kalandok és akadémiai emlékek volt a fő témánk szóval semmi fontos vagy érdekes. A régi csapatáról még mindig nem mertem kérdezni.
Mire véget ért a nap már régen elhagytuk a falut, ez újabb okot adott nekem az izgatottságra, mivel ezelőtt nem sűrűn hagytam el a falut, és pláne amikor megtudtam, hogy hajóval is fogunk utazni.
Az utunk először a kikötővárosba vezetett, ugyanis onnan indult a hajónk. Az oda vezető úton semmi érdekfeszítő dolog nem történt, viszont miután odaértünk a sensei otthagyott minket néhány percre.
Ez még nem is lett volna gond, viszont feltűnt néhány gyanús alak és felénk közelítettek. Semmi fenyegetőt nem csináltak és valószínűleg csak egyszerű csavargók voltak, mégis úgy éreztem jobb lesz vigyázni velük.
- Nem tudom szerintem csak csavargók, ne foglalkozz velük, valószínűleg elbánnánk velük, ha kötekednének.

//Elnézést ha sokat késet és ha esetleg rövid.//

Egyre közelebb értek és ezzel együtt a szaguk is egyre erősebb lett. Amikor megéreztem egyböl le eset, hogy kocsmában jártak. Sajnos nem lehetett hallani amit sugdolóznak, de nem is kell rajta sokat agyalni, mert nemsokkal később engem kezdtek el nézni. Ezt követően kötekedés gyanánt még meg is szólítottak minket. "Ezek komolyan azt hiszik, hogy egy gyenge lány vagyok?" Gondoltam miközben még mindig engem néztek.

Be csuktam a szemem és elkezdtem gondolkozni, hogy mi is lenne a legjobb eben a helyzetben. Mivel egy párszor be igazolódót, előbb gondolkozunk és utána cselekszünk, ezért egy jelzést próbáltam kitalálni az idegenek felé. Mikor kitaláltam egy enyhe mosoly jelent meg az arcomon. "Ha nekik esünk biztos, hogy mi nyerünk még az se nagy probléma, hogy egy kétajtós szekrény van velük, hiszen részegek. A tudtukra kellene adni, hogy kik is vagyunk mivel látszólag nem elég feltűnő a fejpántunk." Ekörül kezdtek forogni a gondolataim. Lassan összeállt egy jó terv. A terv abból állt, hogy felfogják nem közönséges kölykök vagyunk. Ekkor kinyitottam a szemem és elkezdtem mondani amit a legjobbnak véltem.
- Kyoya nem tudod mikor ér vissza a sensei?- Kérdeztem meg tisztán, érthetően. Eközben a fejpántom igazgattam. A szemeimmel a társamét kereste. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ha ez sem veszik figyelemben akkor nem fogom vissza magam. "Maximum két felnőttel bírnék el a súly különbség még részegen is nagy probléma. Remélem a társamnak is legalább olyan jó tanítója volt mint nekem." Eközben megpróbáltam egy látszólag laza tartást felvenni de az izmaim ugrásra készen feszültek.

A csavargók már egész közel értek,közben valamiről beszélgettek,de azt nem hallottam miről. Viszont egyre valószínűbb volt,hogy valami rosszban sántikálnak
Pláne,mert közben Emit bámulták.Amikor közelebb értek érezni lehetett rajtuk a pia szagát,ez újabb okot adott az aggodalomra.
Miután odaértek hozzánk próbáltak belénk kötni,viszont én inkább úgy döntöttem nem is figyelek rá,nem adom meg nekik azt az örömöt,hogy felidegesítem magamat.

Nem lett volna jó ,ha verekedésbe keveredünk,valószínűleg legyőztük volna őket,de valószínűleg nem keltettem volna jó benyomást a sensei-nél ,ha már az első küldetésnél elverünk néhány csavargót.

- Kyoya nem tudod mikor ér vissza a sensei?

Kérdezte tőlem Emi,jó hangosan,gondoltam nem véletlenül.Direkt akarta hívni a figyelmet a foglalkozásunkra.

- Nem tudom,valószínűleg néhány percen belül ideér.Kíváncsi vagyok mit csinál ennyi ideig.

Válaszoltam neki,közben pedig levettem a fejemről a fejpántomat és elkezdtem tisztogatni,hogy még feltűnőbb legyen honnan is jöttünk

A tervem sikerült és ennek nagyon megörültem. Na meg annak is, hogy a társam ennyire gyorsan veszi a lapot, ilyen jó a helyzet felismerése. Jó kezdetnek tekintetem. Figyeltem a sensei arcát, hátha nem csak ö akart megtréfálni minket. De nem láttam a szokásos szadista mosolyt, tényleg nagyon sajnálta a dolgot.

Nem szerettem volna én elmondani mi is történt, hiszen már akár tudhatja is, mert olvasni tud a gondolatainkban. Ám de a társam szemszögéből szerettem volna hallani. Még pár másodpercig átgondoltam az eseményeket, majd elindultam a sensei nyomában. Kíváncsivá tett a társam. Úgy éreztem, hogy szeretném megismerni. Persze csak barátkozni akartam. Mintha a világon legnagyobb gondom csak az a kavics lenne, amit rugdosni
kezdtem a földön, némán ballagtam velük tovább. Ezzel lehetőséget adtam a társamnak, hogy elmesélhesse
mi is történt. Hiszen mikor először láttam még csak egy srác volt, mint akikkel felnőttem a falumban. Felpillantottam az égre, egy madarat láttam meg. Fölöttem körözött, majd leszállt egy távoli facölöpre. "Nahát vajon mit akarhat ez a madár." Olyan érzésem volt mintha engem keresett volna.

// Kaptam engedélyt a régi társam madarának a megtartására. Szóval élek a lehetőséggel. //

A csavargók végül békén hagytak minket, lehet, nem is akartak balhét, de valószínűbb volt, hogy mi ijesztettük el őket. Szóval ez a kis incidenst az első közös győzelmünkét könyveltem el.
Néhány pillanattal késöbb a sensei is felbukkant. Azt mondta elintézett mindent és a hajónk az egyes dokkból indul egy óra múlva.
- Nem történt semmi különös, csak néhány részeg alak próbált meg kötözködni velünk, de aztán el is mentek. Valószínűleg feltűnt nekik, hogy shinobikkal van dolguk. Más nem nagyon történt.
Mondtam a senseinek. Közben Emi csöndben jött velünk és egy kavicsot rugdosott. Miután befejeztem a mesélést és a fejvédőm tisztogatását, csak bámultam az eget és vártam, hogy leteljen az egy óra és induljunk a Hó országába. Miközben az égre meredtem hirtelen feltűnt egy madár, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, viszont úgy tűnt Emi igen.
-

//Elnézést kérek ezért a tényleg nagy késésért számtalan dolog tehet róla, mint pl: szabadidő hiány és én. A gyakorlati heteim nagyon húzósak.//

1. nap
A sensei egyből megmondta hova mehetünk, hova nem. Odamentem egy korláthoz és néztem a tengert. Nagyon tetszett a látványa és innen nézve nem is tűnt olyan nagynak a szárazföld. Amikor meguntam a tájat, akkor körbenéztem a hajón. Miközben barangoltam feltűntek a jó kedvű tengerészek. Sajnos Kuron sensei nagyon elfoglalt volt mikor ideje engedte akkor taktikai edzéseket tartott nekünk. Mikor beesteledett aludni tértem de, álmatlanul feküdtem az ágyban egy darabig.

2. nap
Mivel rosszul aludtam, eltartott egy darabig mire magamhoz tértem. Mivel már újat nem tudót mutatni a tenger, inkább néztem a tengerészek munkáját mint a kilátást. Még az sem vigasztalt, hogy Kuron foglalkozott velünk egy kicsit, mert gyorsan elrepült az idő. Próbáltam a társam társaságában túlélni ezt a pár napot a sok felesleges időmet társam megismerésére fordítottam. Este még mindig zavart a hajó hintázása, de a fáradságtól elaludtam.

3.nap
Egész tűrhetően keltem de, sietem a fedélzetre mert valami nem volt rendben a hajóval. Semmi komoly csak egy kicsit jobban hullámot a tenger, de érezhető volt, hogy ebből még vihar lesz. Oda sietem az egyik tengerészhez hogy tudok e segíteni valamiben. Rám a kötélzet rendben tartása jutott. Este mikor már a vihar erejét vesztette akkor elmentünk vacsorázni és fáradtan beestem az ágyba.

4.nap
Reggel a fedélzeten a matrózok "avatott szemük" már látta a hó országát. Nekem egy kis időbe került mire felfedeztem. Ekkor sóhajtoztam:
- Végre jöhet az első küldetés.-
Végig jártam a hajon és elköszöntem a személyzetöl.