.::Kikötő::.

/  /

Nem volt elég az a meleg, amit eddig éreztem, mivel Yori bebújt mellém. Ezzel nem volt baj, hiszen most minél jobban vágytam a közelségére, arra, hogy hozzá tudjak bújni, mivel erőm még mindig nem tért vissza, így nagy valószínűséggel csak a holnapi nap folyamán tudunk elindulni küldetésünk helyére.
Ujjaim az övéi közé ékelődnek, ahogy szorosan magához húz, s megpihenek mellkasán, hogy hallgathassam szíve dobogását. Álmomban sem tudnék jobbat elképzelni, mint most őt magam mellett, aki már legelső éjszakámon jelen volt az álmaimban. Egyszerűen olyan lehetetlennek tűnt, s mindig is úgy gondoltam, hogy számomra nem tartogat ilyen jövőt a sors, most mégis... a véletlennek köszönhetően életünk egybekovácsolódott. 
Boldogan nézek fel rá, amikor újra elhangzanak azok a szavak, amelyek megtöltik szívem, s jóllakottan dobog tőle, s egy apró puszit lehelek Yori orrára, de nem húzódom el tőle, hagyom, hogy orrom hegye az övéhez érjen játékosan.
- Én is szeretlek - furcsa ezt mondani, de tiszta szívből így érzem. Csak azok tudják ezt elmondani, akik tényleg így gondolják, különben elég nehéz ez a szó, ha nem tiszták az érzései valakinek. Az enyémek azok, s amikor hallom ezt az egy szót, vagy éppen én mondom ki, a szívem úgy verdes, mint egy kolibri ezer szárnycsapása.
Újra hozzábújok, hogy ezt az éjszakát csak vele tölthessem el. Most már nem álmodom az életem... hanem élem az álmaimat, s ezzel a tudattal a fizikai gyengeségem miatt lassan el is szenderedem, de nem engedem el Yori kezét.

// Szökőár: Jiraiya és Kawachi //

Egy meglehetősen kemény időszakon vagyok túl. Mindig is az volt az álmom, hogy bizonyítsak Kirigakure vezetőségének és elismerjék isteni személyem. Most pedig megadatott az alkalom. Tudtam, hogy nem lesz könnyű a háború, ennek ellenére nagyon is vidáman jelentkeztem, amikor a Villám Országának ostroma szóba került. Egy egész komoly sereg szállt hajóra, majd támadta meg az ellenséges ország partjait. A vezetőség nem tervezett finomkodást, hajóink egyszerűen csak a partra rontottak, majd megtörtént a partraszállást. Mindenhol villámok cikáztak, röpködtek a technikák és az összecsapódó fémek csengése is csak sokára szűnt meg. 
Két ellenféllel is végeztem a rohamozás alatt. Szerencsétleneknek még a végtisztesség sem járt ki. Miután megszereztük a partot, a holtak jelentős része tömegsírban végezte. Az áldozataimnak még a nevét sem tudtam... az egyetlen emlékem csupán csak a fejpántjuk, amit megtartottam. Ezt követően biztosítottuk a partot, kivallatták a túlélőket, ellátták a sebesülteket és még sorolhatnám a tevékenységeket, amiket csináltunk. Majd pár hete felröppent a hír, újra támadásba lendülünk.
A napjaimat próbáltam edzéssel tölteni, illetve azzal, hogy felkészüljek a következő összecsapásra. Sajnos a mindennapi teendőket követően nem sok időm maradt. Ennek ellenére mégis úgy érzem, készen állok. Ma reggel bemondták, elérkezett az idő. Így hát összepakoltam a felszerelésemet, majd kissé elvonultam a többiektől. Jó pár percet eltöltöttem egy fa biztonságos takarásában és kiokádtam magamból az összes izgalmat, ami a hír hallatán feltört belőlem. Majd elindultam a többiek után és beálltam a sorba...


Idegesen tekintek körbe a körülöttem álló tömegen és ismerős arcokat keresek. Sokakat ismerek ugyan látásból, de kevesen akadnak, akikkel baráti viszonyt ápolok. Pár pillanat múlva egy srác keveredik mellém, akivel néha együtt edzettünk. Elvigyorodok és biccentek felé.
- Látom te is készen állsz - szólalok meg, majd barátilag kezet fogunk.
Ezt követően vígan elcseverészünk, de azért kiérződik, mennyire izgulunk, mennyire idegesek vagyunk. Az idősebbek bátorítólag megveregetik a vállunkat, néhányan pedig még szavakkal is biztatnak minket. Az arcomból kissé visszaveszek és elismerőleg bólintok a "nagyok" felé. A szívem hevesen ver, az arcom valószínűleg kissé kipirult. Bármelyik percben megérkezhet a parancs és akkor újra le kell csapnunk. Picit elkeseredek, ahogy eszembe jut két áldozatom arca. Viszont nem sajnálom őket túl sokáig, hasonló helyzetben ők is megöltek volna minket...

Az egy hónap alatt sok minden történt. A haderő teljes mértékben átvette a kikötő ésa partvidék irányítását és folyamatosan túlélőket kerestek. Sok kumoi és kiri ninja halt meg, de találtunk olyanokat, akik túlélték a harcokat és megfelelő alanyok voltak arra, hogy információt szedjenek ki a megfelelő emberek. ugyan ezekből az információkból kevés jutott el a közkatonákhoz, leginkább a vezetők tudtak ezekről. Nekünk fölösleges elmondani, mert a parancsot úgyis megkapjuk enélkül a tudás nélkül is. Nagyon nem követtem a tábor életét, de sejtettem, hogy mi történik, a kutatás a túlélőkért, akiket kihallgattak, sérültek gyógyítása, amelyik csoportba én is beletartoztam. Az orvosi ninjáink jól felkészültek, hiszen a sebem hónapokig tartott volna, mire begyógyul, ha nem így látják el és annyi időnk nincs. Néhány pletyka eljutott a fülembe, hogy már ki találták, hogy mikor támadunk, de arról semmilyen infó nincs, hogy melyik nap lesz. Megértem a vezetőséget, hiszen nem tudhatják, hogy kit fognak el, akitől esetleg ilyen információ kikerülhet, ezért inkább senkinek nem mondanak semmit. A másik szóbeszéd, hogy eltűnt egy teljes felderítő csapat, is eljutott hozzám, bár ezt nehezen hiszem el, hogy csak úgy felszívódtak a semmibe.
Pár napja már nem osztottak be, több társammal párhuzamosan éjjeli őrségre, így kezdtem gyanakodni, hogy hamarosan kezdetét veszi az ostrom. Ma reggel valamivel korábban keltem, mint általában, de most sem lustálkodtam, hanem gyakoroltam, hogy ne forduljon elő megint az, ami egy hónapja a lánnyal vívott csatában, amikor megszólalt a hangosbemondóban a hang, hogy mindne shinobi a főtéren várakozzanak.Nincs túl sok fegyverem, a legtöbb otthon van, de ezek nem jelentenek semmit, hiszen a saját technikám kéznél van és azzal szinte bármilyen távolságba elérhetővé vállnak a fegyvereim, így nem tartott sokáig összeszedni őket és megindulni a tömeggel a kijelölt helyre

//Erre most nem tudok túl sokat írni... sry//

Miután mindannyian összegyűltünk, megkezdődik a nagy beszéd. Kezdetben csak egy ismertetőt kapunk az eddigi eredményekről, illetve lelkesítést. Majd jön a megerősítés, hogy újra támadásba lendülünk. Azonban ekkor jön a bökkenő... Ao sama megemlíti, hogy már mindenki tudja melyik hadosztályban van. Én viszont az egészről nem tudok semmit! Hitetlenkedve nézek körbe, hátha valaki jelzi, hogy velük vagyok. Isteni személyem egyszerűen nem hagyhatja ki az újabb harcokat. Ki hozná el a győzelmet és a dicsőséget Kirigakure csapatainak, ha nem én?
Majd egyszer csak valaki megragadja a vállam és szól hogy vele megyek. Azonnal felcsillan a szemem! Tudtam én hogy nem hagynak itt, elvégre én vagyok itt a leghatalmasabb shinobi. Büszkén követem a fickót, egy szót sem szólok, megvárom hogy hova kerülök. Biztos valami kemény csapatba, akik elsőnek csapnak oda! Viszont hamarosan feltűnik, hogy nem is jó irányba vezet a csóka, aki kiemelt a tömegből. A vérnyomásom azonnal megugrik, legszívesebben üvöltözni kezdenék, hogy mégis mi a fittyfenét képzelnek, de nagy nehezen magamban tartom a mérgemet.
Csendben lépdelek a többiek után, egyenesen a hajóhoz, onnan pedig a hajóba. Odabent hatalmas nagy üresség fogad, ami számomra rosszat sejtet. Nagyon remélem hogy nem takarítanunk kell... nem ezért jelentkeztem a feladatra! Idebent két hordó van, az egyiken a "san" a másikon a "roku" felirat, ráadásul tele vannak pecsétekkel. Nem igazán ismerek pecséteket, így a minták nem mondanak nekem semmit. A hordók tetején egy-egy shinobi ül, illetve ahogy körbe pillantok, meglátok még másokat is a raktérben, de nem vagyunk sokan.
- És akkor most mi lesz? - kérdezem megtörve a csendet. - Előre szólok, hogy nem fogok takarítani!

A megbeszélt helyen és megbeszélt időben sokan gyűltünk össze. Feltűnő, hogy kevesebben vagyunk. Valószínűleg sokan már megkapták a feladatukat, különleges egységek és azon csapatok, amiket valószínűleg kisebb feladatokkal láttak el és nincs értelme itt lenniük. A férfi, aki a pódiumra áll ismerős, ugyan nem sokszor láttam, de tudtam, hogy Ao a neve és elég ismert a faluban. Ha jól tudom, akkor az ANBU tagja, de ez látszik is rajta. Néhány ANBUnak parancsot ad, ami nem hallatszik, mert elég messze is vagyok és a tömeg is elég nagy, hogy haljunk bármit. Rengeteg hajó van, valószínűleg különböző hadihajók sok különböző feladatokra. Kiosztotta a feladatokat, majd a tömeget csendre intette és megszólalt. Kirigakure hadereje alapvetően fegyelmezett, így nem kellett sokat erőlködni ezzel, szinte mindenki egyszerre figyelt fel a vezető szavaira. A szavai arról árulkodtak, hogy tudnunk kéne hogy hova is kell menni, de erről minket nem informáltam. Nem kellett sokat várni és egy marcona alak szólt, hogy kövessem. Kérdés és szó nélkül követtem a férfit, hiszen érdekel, hogy mi fog történni és mi a feladatom. Egy hajóhoz mentünk, amit furcsán kötöttek ki, de a bejárata sem volt épp bizalomgerjesztő. Érdekes érzés volt, hogy a jounin biccentésére a két jounin útnak engedett minket, majd besétáltunk a sötétségbe. Egy hadihajóhoz képest érdekes belső tér fogadott. Teljesen üres, ha leszámítjuk a két hordót és a rajtunk kívül ott lévő 7 embert. Körbenéztem gyorsan felmértem a rangokat és fura volt, hogy ennyi magas rangú shinobi közé vittek be két gennint, akik életükben először vesznek részt a harcokban. A másik furcsaság a hordó a mintával és a két, kék aurában fürdő ANBU öltözetű fickó. Nem tudom, hogy mi történik, de remélem hamarosan kiderül, mert nem szeretem a bizonytalanságot és érdekes, hogy pont a hármas és a hatos szám kanjiját írták a hordókra, amiknek szintén jelentése lehet, de egyelőre semmit nem tudok. Vajon miért tüntettek el minden kabint a hajóról és miért az oldalán volt a bejárat? Nem tudni, de olyan kérdések, amik nem számítanak. Lehet, hogy kiderül, de ez nem biztos. Lehet, hogy nekünk kell rájönni, ahogy arra is, hogy mi a célja a hajónak és mi genninek miért vagyunk itt ennyi jounin és ANBU között. Nem tudni, elég rejtélyes, de a falu semmit nem tesz ok nélkül, így bízom a meglátásukban és a taktikai képességükben. Tudom, hogy oka van, hogy itt vagyok, de azt egyelőre nem, hogy mi is ez az ok.

Bízok a faluban és a terveikben, így kérdés nélkül követtem a jounint, aki értem jött. Tudtam, hogy feladatom van, de egyelőre nem tudtam mi. A hajóba is engedelmesen s szó nélkül követtem a férfit, aki ide hozott. Shinko már sokkal beszédesebb. Alapvetően el van szállva magától, így észre sem veszi, hogy nem takarítani jöttünk, hanem ennél nagyobb kitüntetés ért. Egyelőre nem tudom, hogy mi lesz a feladatunk, de tudom, hogy nem takarítani jöttünk. A parancsnok neve elhangzásával az eddigi tudásom biztossá vált. Egyszerűen éreztem, hogy valami komolyabb dologról van szó. Nem szólok semmit, csak némán hallgatom a párbeszédet. Némán hallgatok, amikor is megjelenik a férfi, aki pár perce az egész haderőnek parancsot adott. A férfi úgy suhant be, mintha mindig is ott lett volna. A lendület vitte tovább, mert ahogy megállt már szólásra is nyitotta a száját, majd tovább is suhant. Szavai után tovább suhant, majd megmozdult, de nem láttuk, hogy mit tesz. Újra beszélni kezdett, amire csak néma fejbiccentés és egy igenis volt a válasz, és az ajtó bezárult. Az eddig sem túl világos teremre teljes sötétség borult, csak az eddigi két forrás, a két meditáló ANBU chakrája adott némi fényt. Aztán lámpa gyúlt. Fájdalmas volt, kezemmel el is takartam a szemem, amíg meg nem szoktam a fényviszonyok változását. Újabb parancsot adott, mire körbe álltunk és egy térképet mutatott. Ugyan valaki rákérdezett, hogy mi nem kaptunk még feladatot, de a férfi pontosan tudta, hogy mi a terve velünk, de egyelőre még nem árulta el, mert mint kiderült ugyanaz volt, mint néhány ANBUnak és jouninnak itt. ELmondja a haditervet, itt már talán Shinko is tudja, hogy nem takarítani jöttünk. A sereget logikusan építette fel a technikáknak megfelelően, 3 részre osztotta a hadsereget. Ennél logikusabb elosztás nincsen, hiszen a technikák elosztása is ezt a három szempontot követi. A tervek, amit felvázoltak, hatalmas változást hozhatnak a háború állásába és mindez csak rajtunk áll. Legalábbis azokon, akik ezen küldetésen részt vesz. És akkor felénk fordult a vezető.
- Ebben a csapatban lesztek Ti is, ugyanis szükség van a támogatásra, viszont több emberünket már nem állt módomban kiosztani erre a feladatra, azonban a Geninek közül Ti ketten kitűntök. Elvégre kevés Genin harcol közvetlenül a fronton. Kövessétek a feletteseitek utasításait mindenben!...
Ao megvárta, míg mindenki jelzi, hogy értette a dolgát, majd elindult a kijárat felé. A hordón ülő shinobik leugrottak, majd kézpecsétek kezdtek formázódni és a hordók körül vízburok jelenik meg, ami felemeli egy eddig fel sem tűnő kocsira rakták. Négy ANBU a hordóval eltünik Így Shinkon és rajtam kívül még 4 jounin szintű shinobi maradt, ami azt jelenti, hogy a feladat 6 shinobira hárul. Mikor kilépünk a hajóból már senki nincs ott, egy- két lézengőt kivéve. A harcok már folytak vagy lassan elkezdődtek. Nem tudom, hogy mi történik, de nem is gondolhatok arra, mert sokkal fontosabb és veszélyesebb küldetésen veszek részt és itt 110%os figyelemre van szükségem. Már elég képzett vagyok, így nem félek, de még csak nem izgulok, de a gondolat, hogy a háború rajtunk múlik és ha mi elbukunk, akkor a háború is elbukik. Tudtam, hogy a falu már vár az oinin csapatában, de ahhoz túl kell élnem a küldetést. A térkép tökéletesen a fejembe volt, így tudtam, hogy merre kell menni és követtem a vezetőt. Tudtam, ahhoz, hogy egyszer vezetővé vállhassak most hagyno kell, hogy vezessenek, mint a valódi shinobi, aki valójában sosem válik vezetővé, maximum parancsnokká, egy csapat parancsnokává, ami a küldetés után megszűnik.

Sajnos a kérdésemre nem kapok kielégíti választ, így kénytelen vagyok magamban fortyogni... Nagyon remélem, hogy nem kell takarítanunk! Amikor megjelenik a nagy főnök, kivörösödött arccal várom, hogy mi lesz a parancsunk. Azonban a fickó jó ideig nem is foglalkozik velünk... Kezdek egyre jobban bepipulni, de amikor körbe állítanak minket, kezdek rájönni, hogy talán majd most ránk kerül a sor. És hát szerencsém van. Csendben hallgatom az eligazítást és csak ámulok. Nagyon durva dolgot eszelt ki a vezetőség, ami valószínűleg azonnal eldönti a csata kimenetelét. Figyelem a térképet és próbálok eltárolni minden információt a későbbiekre.
Úgy néz ki, a rangom ellenére egy igenis komoly feladattal látnak el. Ez nagyon nagy megtiszteltetés a számomra. Ezek szerint ők is elismerik isteni személyemet! Hatalmas vigyorral az arcomon indulok el a többiekkel. A kérdésre csak bólintok egyet.
- Remélem tényleg a hasznotokra leszünk! - szólalok meg út közben. - A partra szálláskor már helyt álltunk és szerintem ez továbbra is így lesz!

//Szökőár//

Az eligazítást követően azonnal útra kelünk. Eleinte nagyon is könnyen haladunk, de sajnos minél nagyobb távot hagyunk magunk mögött, úgy változik a táj is. Kezdetben kövesúton masírozunk, később viszont már az erdőben, ahol annyira már nem kényelmes. Sajnos nem sikerül rendesen teljesíteni az első napot, de ha szerencsénk van, akkor ez nem fogja befolyásolni az érkezésünk idejét. Legalábbis nem túlzottan... Amikor pihenünk, akkor igyekszünk megismerni a másik képességeit. A második napon már nagyjából tudjuk, hogy ki miben jó és mivel tudja segíteni a célunkat. Viszont így rá kell hogy jöjjek, Kawachi és én csak ágyútöltelékek vagyunk. Ha a szimatom nem csal, akkor azért osztottak minket ide, mert feláldozhatóak vagyunk, de van annyi sütni valónk, hogy akár még túl is éljük a helyzetet. Ami pedig azt jelenti, hogy itt az ideje, bizonyítani kell!
Majd újabb nap virrad ránk. Nagyon közel vagyunk a hegyekhez, így az utunk jelentősen megnehezedett. Elég sokáig menetelünk, mire elérünk a hegy lábához. Itt kénytelenek vagyunk megállni és a továbbjutáson agyalni. Két választásunk van, mindkettő kockázatos. Ráadásul a legjobb az lenne, ha ketten mennénk az egyik irányba. Azonban akkor nem lenne teljes a körbe szimatolás. Így hát kissé komoran nézek Kawachira.
- Nos cimbora, azt hiszem egyértelmű mit kell tennünk... - szólalok meg. - Te menj nyugatnak és keress egy átjárót. Ha baj van, akkor robbants egyet, vagy adj valamilyen jelet a többieknek. Így tudni fogják, hogy mi a helyzet nyugaton. Jómagam pedig megmászom a hegyet... Szétnézek magasabbról, hátha találok valamit. Ha esetleg ellenséges erőkre bukkannék, akkor megpróbálok nem kockáztatni és csak annyira körbe kémlelni őket, amennyire lehetséges. Utána viszont vissza jövök ide.
Ekkor elhallgatok és kinyújtom a többiek felé a jobb kezemet ökölbe szorítva. A hüvelykujjamat lassan kinyújtom, majd elvigyorodok.
- Ha Kawachi talál egy járható és biztonságos utat, akkor induljatok el! Én majd követlek titeket és előbb vagy utóbb utolérem a csapatot. Ha kell az életemet áldozom Kiriért, csak sikerrel járjon a küldetésünk!
Ezt követően hátat fordítok a társaimnak, majd villámgyorsan elindulok, hogy megmásszam a hegyet és körbe kémleljek. Amikor sikerül egy közeli magaslatra érnem, még visszanézek a társaimra. A mellkasomra helyezem az öklömet, majd bólintok egyet, csak úgy magamnak.
~ A Köd gyermeke vagyok, itt az idő, hogy sikerre vigyek egy nagyon fontos küldetést! ~
Majd belevetem magam a kutatásba... Leginkább próbálok nyomokat keresni, hogy járt-e erre valaki, illetve próbálok egy olyan magaslatot keresni, ami alkalmas arra, hogy rálássak a vidékre.

Megkaptuk a feladatot és el is indultunk. Kezdetben kikövezett úton haladtunk, de aztán az erdőben már nehezebben haladtunk. Két jounin a kocsit mozgatta, de nem igazán figyeltek a finomságra, mert a víz burok megvédte a hordókat. Első nap gyorsan telt. Folyamatosan figyeltünk a környezetet, mert egy rajta ütés keresztbe húzhatta volna Kirigakure terveit. A siker rajtunk állt vagy bukott, és ezzel tisztában volt mindenki. Igaz senki fejébe nem láttam, de biztos voltam benne, hogy jounin és ANBU szintű ninják pontosan ismerik a feladat fontosságát. Az este is gyorsan telt. folyamatos váltásban alszunk vagy pihenünk, ki mit csinál.
Már korán indulunk, mert a késés nem megengedett. Pontosan akkora kell odaérnünk, amikorra várják a robbanást. Az este folyamán volt időm gondolkodni, így gyorsan rájöttem, hogy miért is vagyunk mi itt. Két suiton specialista, egy kenjutsu és pecsét specialista és egy középszintű szenzor shinobi mellett mi vagyunk a feláldozható genninek, akiknek kiemelkedő a képességük, magamról tudom, hogy a falu oinin képzésében fogok részt venni, ha túlélem a háborút és shinko sem gyenge, viszont mégis csak genninek vagyunk, még ha jó magam is kenjutsu specialista vagyok.
A második nap is szerencsésen eltelt, nem támadtak meg minket és nem próbáltak megölni vagy hátráltatni a küldetésünket, ami nem is csoda, hiszen valószínűleg mindenki arra készül, hogy jön kirigakure fő hadereje, valószínűleg egy ilyen alattomos támadásra senki nem számít, még ha kirigakure hajlamos ilyenekre. Hiszen a köd falu saját technikája is az egyik legalattomosabb a ninja világban. A néma gyilkolás technikája és a rejtett köd kombináció a shinobi világ leggyilkosabb kombinációja és egyben a legalattomosabb is.
Aztán elérkezett a harmadik nap hajnala, amikor is megérkeztünk a hegyek lábához. A kocsit nem lehet őrizetlenül hagyni, de a hegyen sem könnyű átvinni, így gondolkodás nélkül tudtuk, hogy átjárót kell találni. De ki menjen? Tudtam, hogy mi fogunk menni. Két lehetőségünk volt, nyugatra mehetünk, ahol talán találunk átjárót. Én nyugatra akartam menni, mert ott kevésbé vagyok feltűnő, az erdőben kevesebb a veszély és kisebb az esélye, hogy meglátnak, de egyik sem veszélytelen. Shinko átveszi az uralmat és ki is osztja a feladatokat. Nem nagyon kérdőjelezem meg a dolgot. Két okból is. Az egyik, hogy ahhoz meg kell szólalni, a másik pedig az, hogy én is arra akartam menni. Nem játszom a menőt, ahogy Shinko teszi, csak bólintok és meg is indulok a megfelelő irányba. Nem nagyon játszom a bohócot, inkább teszem a dolgom. Ha találok átjárót, akkor az első dolgom az, hogy felderítsem, hogy ki figyeli. A nyomokat nézem és figyelem a környéket, hogy vajon merre van őrjárat. Ugyan nem vagyok képzett nyomolvasó, de azért van némi tudásom és vagyok annyira jó megfigyelő, hogy minimálisan, de ezeket megfigyeljem.

Kawachi & Shinko


// Következő Posztot Ide kérem: http://narutohun.niceboard.org/t3018-felhok-es-villamok-volgye-unraikyo#50389 //



Shinko

   Vakmerő, eltökélt és magabiztos és a leginkább elhivatott személy lehet a csapatban. Hite ereje és töretlen hűsége Kirigakure no Sato iránt egy remek ninja ismérvei, a baj csak az, hogy a Shinobik világa kegyetlen. Ebből a kegyetlenségből fakadóan, pedig nem félnek feláldozni egy döntő csapás oltárán az ilyen embereket, holott hosszútávon sokkal nagyobb hasznát vennék. Kirigakure no Sato eszméi és irányelvei nem engedhetik meg ez, ahogyan a módszereik sem. Így fordulhat elő, hogy egy ilyen fontos küldetésre a feláldozható embernek két Genint választanak ki és bár a két Genin remek teljesítményt mutathat fel, attól még Geninek maradnak...
   A társai szemében mégis bizalmat és elismerést lát visszatükröződni a csapat vezetője pedig bólint, majd Shinko megindul felfelé a meredek hegyen. Chakráját és Shinobi képességeit jócskán igénybe vette a hegy, elvégre rendkívül meredek volt. Úgy érezhette, hogy talán egy kilométeres magasságba is emelkedett már, karja pedig fájt. Mégis ment felfelé, az omladozó sziklafal ellenére is. Már olyan magasan volt, hogy átlátott a háta mögött elterülő erdő felett, látta a folyót és messze, nagyon messze Takumi no Satot. 
   Végül elérte a csúcsot, a hegy legmagasabb pontját, ahol viszont megint csak chakrájára kellett hagyatkoznia, mivel nem volt egy sziklapárkány sem, vagy ami volt az lejjebb volt, így nem felelt meg a célnak. Shinko szemei elé ezzel együtt pedig egyszerre rémisztő és buzdító, nagyon is monumentális látvány tárult: katt. A hely neve, melynek egyik és egyben legmagasabb hegyvonulatának csúcsán áll: Unraikyō. Jobbra, azaz Déllelet felől látható volt az erdő az erdő mögötti Kikötőváros, minek partszakaszán még mindig bunkerek füstölögtek és persze ott volt a hatalmas Kirigakurei Hajóhad is. De közelebb, sokkal közelebb a hegyek és a völgy kezdeténél odalent hatalmas, sűrű, átláthatatlan Köd telepedett meg, szinte már természetellenesnek hatott. Shinko nagyon jól tudta, hogy ez bizony Kirigakure no Sato műve. A terveik szerint innen indítanak támadást és a specialitásukat képezi a Kirigakure no Jutsu. Ezen kívül az égen viharfelhők gyülekeztek, amit sűrű villámlás kísért. Jobb lesz sietni, elvégre a hegy legmagasabb pontján áll.
   Középen a területnél jól láthatóan egy nagyobb tó alakult ki, amihez több folyó és patak kapcsolódik. A folyók nem túl nagyok, ahogyan az erdős terület sem. leginkább a folyók köztes területén alakult ki némi zöldes terület. Azok körül Ellenséges ninják foltjai voltak láthatóak. A környező hegység területein is lehettek ellenségek, ám azokat Shinko nem tudta megerősíteni, hiszen nem lát el addig, ha pedig igen, akkor is jól rejtőznek. Innen viszont nem lát egy átjárót sem. [Van, de ebből a szögből nem látszik] Ám van még valami, egy nagy furcsaság, ami veszélyt rejthet magában. Nem sokkal alatta - kissé balra lent - egy Sziklapárkányon egy kisebb csapat, talán egy szakasznyi ninja állt és készítette elő az álcáikat. Tekercsek voltak náluk és egy-egy ninja egy pecsét közepén állt és koncentrált. Innen nem hallja Shinko, hogy mit beszélnek, ahhoz lejjebb kell merészkednie, ám akkor fennáll a lehetősége annak, hogy észreveszik.


Ha Megpróbál lejutni --> Nehéz a lejjebb jutás, így a visszaút sem lesz könnyű, egy-egy kisebb kődarab le is esett, ám szerencsére mind elkerülte a buzgó ninják figyelmét, de ennél lejjebb már nem is tudott menni, ráadásul nem is lenne érdemes, ugyanis jól hall mindent. A sürgés forgás abbamarad, a vezető mindenkit csendre intett. Látszólag két irányító személy van, ők vezetik a körülbelül 50-fős Szakaszt. Az egyik vezető Konohai, Zöld Chuunin egyenruhát visel és különös erek dudorodnak a levendula színű szemei körül, míg a másik egy fekete kabátot visel, amit a Speciális osztagok hordanak. Ő a Hyuuga mellett áll és információkat kér.
- ???
- Hogyan? Az hogy lehet?! Ezt jelentenünk kell. Mit látsz még?!
- ???
- Rendben van. Várj még, hátha tűnnek fel többen, utána továbbítom azt az információt is Kakashi-taichounak, de addig is jelentem a lényeget!
Az információ, amit igyekeznek majd továbbadni, döntő lehet a harcok során. Shinkon a döntés súlya: Tesz valamit az információ továbbítás ellen, vagy visszatér?


// Lehetséges, hogy a Fórumkaland döntő pontján fogsz most változtatni, DE vigyázz! Nagyjából 50 Ninja van Shinkotól körülbelül 30 méterre odalent. Te egy fölöttük lévő párkányon hasalsz, onnan nézel le rájuk. Nagyon könnyen meghalhat a karakter, ha meggondolatlanul cselekszel. Amit mondott a Hyuuga azt elküldöm neked Pm-ben ^^ //  





Kawachi

Kawachi sokkal csendesebb és elfogadóbb, Ő nem tűnik ki, sem pedig fel, ahogyan Shinko. Úgy viselkedik, mint egy Kirigakurei ninja, teszi a dolgát. Meg is indult tehát, már lassan fél órája kutyagol, de nem talál egy átjárót sem. Igaz a hegy lábát követve már jó nagy utat tett meg, nagyjából három kilométert. Ám ekkor meg kellett, hogy álljon, ugyanis egy mélyedést talált. Egy mélyedést, ami sokkal inkább egy hágó volt, a hegyen keresztül. Keletnek, vissza a tenger felé. Ez vajon mit jelenthet? Eszébe fog jutni? Ha a hágó a hegy belsejébe vezet, Kelet felé és a hegy lába már kanyarodott, akkor lehetséges lenne, hogy mindössze fél óra sétával megkerülhető volt a hegy? Nos a hágó ott van előtte, elég magas a tetején kitudja mi várja őt? Átmegy rajta? Visszamegy? Megnézi mi van fölül? Mindez csak rajta áll.


// Kicsi segítség: A megtalálható Alaprajzok hitelesek, bár nem azt jelenti, hogy ennyi hágó van összesen. //