Kikötő

 

Hinami kb ezt látja: https://i.imgbox.com/TaCext94.png

//Sai//

//Akkor úgy tűnik jó ötlet írni gondolkodás nélkül xD//

Shibot nem érdekelte a boltosok, árusok és egyéb kofák meglepett arckifejezése vagy rosszalló méricskélése; neki több joga volt ott lenni jelen helyzetben. Ő keresett valamit míg a többiek csak kényszerből voltak bezárva vackaikba, így az ő ottléte prioritást élvezett. Ha már ott volt, szét is nézett a kínálatok sokaságán, de semmi nem volt, ami igazán megragadta volna a figyelmét. Sem csengő, sem legyező. Így aztán kár is lett volna több időt pazarolni, csak zűrt teremtett és hagyta a boltosokat a maguk módján kezelni a helyzetet.
Kiérve a faluból egyre gyorsabban és összeszedettlenebbül lépdelt a poros talajon, maga sem tudta volna megmondani az okát; nem mintha a találkozó annyira meghatotta volna, de nem szereti ha félbeszakítják valamiben. Egyszer már megtörtént és az elég is volt. Ahogy lassan a már ismert ösvényre tértek, lassan elkezdte letekerni pólyáját; azt remélte, a lány ezt észreveszi és legalább ezzel arra ösztökéli, hogy csalódásában megjelenjen; idézése azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így egy sóhajjal elindult, hogy a hajón végleg elfelejtse a könnyen jött-könnyen ment üzletet.
A hajón nem volt sok tennivaló, látványosság meg még kevésbé; a köznép ostoba szóbeszéde nem érdekelte, ahogy hiúságukat táplálandó felöltött öltözködésük sem nyűgözte le. Útjuk során sokat olvasott, folytatták megkezdett játszmájukat a fejben sakkozásban és szinte ki sem nézett a nyílt tengerre. Pedig ha így tesz, talán észreveszi, hogy ismeretlen partok közelébe tévedtek. Hogy elüssék az időt és egymást szórakoztassák, különböző kínzási módszereket mutogattak egymásnak, amiket a másiknak ki kellett találnia; volt itt minden, kibelezés, bélfelcsavarodás, kitépett és megetetett ujjak - szinte minden, amit sok évnyi tapasztalatuk során összehordtak.
Végül a hajó kikötésekor vették észre, hogy nem az úticéljukhoz érkeztek meg, ám ekkor már késő volt; letessékeltél őket a hajóról és tudták, hogy ez nem csak egy megálló. Ugyan Shibo nem tudta hol jártak -hisz nem figyelte a környező partokat, valamiféle útmutatást mégis kapott - Kuro Yume. Ezt a két nevet harsogták a fülébe, ezt kellett megtalálnia. Tudta, hogy ez egy kód, amit meg kell fejtenie. És reményében a lányra utaló dolgok után kezdett kutatni.
A kikötőtől eltávolodva beljebb tért a faluba, hogy az első megfelelő szembejövőtől megkérdezze, mégis merre tart. Csakhogy nem lehetett akárkit és akárhogy megkérdezni. A lány valószínűleg erős volt és az ilyenek a magukfajtákat próbálják szintén előnyös pozícióba helyezni, illetve a hasonlóak társaságát keresik. Így tehát egy lány vezetheti majd útba. Ugyanígy, ennek ellentéteként akár férfi szolgákat is tarthatnak. Ők valószínűleg sokat tudnak, csakhogy nem értenék Shibo finom utalásait, amivel céljához próbál utat találni. Így tehát az első szembejövő, nem feltétlenül köznép, de mindenképpen helybéli lányhoz odamegy, hogy megszólítsa.
- Nem tudod, hogy ebben a fekete pokolban hol találhatnék egy helyet, ahol álomra hajthatom fejem?
Ha ez nem jár sikerrel, legközelebb egy, az utcán lévő, vásárlókat becsábító boltoshoz lép oda, ha talál ilyet. Az árusok sokat tudhatnak a környékről, ahogy talán fizetnek is bizonyos személyeknek, akikről tudhatnak dolgokat.
- Fekete gyönyör, álombeli szépség; egy vándor ilyet hol lelék?
Itt már inkább csak szórakozott, tudta, hogy ez nem vezet célba, túl rejtettek az utalások; a végén még beküldik valami bordélyba, annak pedig a legutóbb sem lett jó vége. Ha úgy vesszük vége sem lett, amiben a kikötő menti falu valószínűleg nem szűkölködik; valahogy ki kell elégíteni a megfáradt utazókat - most, hogy belegondolt, Shibo is megfáradt.
Mindeközben persze olyan jelek után kutat, amik erre a két szóra, vagy a lányra utalhatnak - fekete dolgokat, szállodákat, csengőket, legyezőket, virágokat, feliratokat, amik ezekre utalnak. Ha pedig ködöt talál, azonnal a nyomába ered. Kanashimi, aki nem tudott a találkozó kimeneteléről, értetlenül követte, de egy szót sem szólt; teljesen megbízott mesterében. Ugyan voltak ellenérzései a hellyel kapcsolatban, de tudta, hogy úgy sem tehet az akarata ellen - márpedig Shibo láthatóan élvezte a dolgot.

Shibo kutatása eredménytelennek, már-már lehangolóan sivárnak bizonyult, mégis egyre nagyobb lelkesedéssel járta az utcákat, mintha ment volna vele valamire Az emberek egyre inkább kerülni kezdték, ami csak azért zavarta, mert így nehezebb jobb megfelelő "áldozat" után kutatni. Nem mintha vágyott volna a figyelemre. Ezek az emberek egyébként sem vezethetik el a céljához; azok, akiket ő keres, nem néznek félre. Már ha valóban helyesek a megérzései és nem a semmi után rohangál. Mindenesetre ha már itt volt, jobb dolga nem akadt. A kaland csábítása mindig erős, egyebet nemigen tehetett. Kanashimi elszántan követte, amíg Shibo meg nem állt az út közepén és kezét feltartva nem jelezte hogy álljon meg. Követője nem értette, nem ismerte az ismerős hangot, amit a pólyás hallott. Ami most új reményt kelthetett benne. Megfordulva némi pénzt nyomott a kezébe, eleget a legtöbb helyen egy középszerű szállásra.. egy főre.
- Vegyél ki egy szobát a legközelebbi szállóban. Később követlek.
- De... - értetlenkedett volna Kanashimi, de Shibo leintette.
- Mennem kell. A többit rád bízom.
Kísérője értetlen tekintetétől követve indult meg a csengő hang irányába, mely olyan ismerősnek hatott. Általában az ösztöneire hallgatott és ezek most egy játszótérre vezették, ahol ártatlan gyermekek játszadoztak felhőtlenül.. akárcsak ő egyszer. A gondolatra összeszorult a szíve és a pólya alatt összeráncolódott a szemöldöke. Egykor ő is ilyen helyeken mókázott társaival, egykor az ő szívét is boldogság töltötte meg üresség helyett.
A keserű emlékektől kísértve hallgatta végig a gyermekek mondókáját, ami rögtön kiragadta szentimentális gondolataiból és visszatérítette a jelenbe - ahol furcsamód ismét boldog volt. A tudat ami magával ragadta a magasba röpítette lelkét és valami tiszaságszerűség is került az elméjébe. Ahelyett, hogy magával vitte volna az egyik gyereket inkább lebontotta pólyáját szájáról és odalépve lehajolt a csengős fiúhoz.
- Mondd csak fiú.. Hol tanultad ezt a mondókát?
Fejben már le is jegyzetelte az egészet. Nem csak azért, mert tetszett neki -közel állt a szívéhez a sok sötét utalás, arról nem is beszélve, hogy ezt gyermekektől hallhatta-, hanem azért is, mert útmutatásul szolgálhat következő kalandjához. Ha nem is azt amit szeretne.. Valamit biztosan talál, ha az ösztöneire hallgat. Tehát a vers szerint este az erdő mélyére tart, ahol a lepkéket kell követnie. Vörös pontok vezetik útját -legyenek akármilyen formában is- talán egy mocsaras vidékre, ahol egy barlangban.. Meg kell ölelnie valakit? A ölni jobban tetszett volna neki, akárkiről is van szó. Mindenesetre az erdőbe tartva remélhetőleg a szavak is értelmet nyernek majd.