Kikötő

//Zafir sárkány éjszakája- Ebisu kalandja//

A látvány egyszerre elborzasztó és szemet gyönyörködtető. A fortyogó láva felett pulzáló gyönyörű kastély... Aztán odasétálunk és találunk egy ajtót. A korábbi tapasztalatokból kifolyólag nem igazán van senki, aki vállalná az ajtó nyitását, majd az eddig vagy bolond vagy vakmerő, eddig nem döntöttem el, Hiroto akarta magára vállalni az ajtó kinyitását, ám lassan rájött, hogy nem biztos, hogy egy életbiztositás itt ajtókat nyitogatni vagy éppenséggel bármit is bolygatni. Érezni a feszültséget, ahogy nyúl felé, végül Yori megállitja a kezét és magára vállalja a feladatot. Az ajtó kezdetben nehezen nyilt, de végül sikerült. Dohos levegő áramlott ki, amitől köhöghetnékem is támadt. Beljebb lépve, továbbra is fulladozva, legalábbis én, próbáltunk fáklyát gyújtani, hogy lássunk. Beljebb érve beértünk egy terembe, ahol néhány láda fel volt rógva és kinyitva, tartalma a földön hevert. Néhány, nem túl sokat, fel is vettem és el is tettem. A terem másik felére nem is figyeltem, csak Chie-t próbáltam meg figyelni a szememmel, hogy ne kerülhessen veszélybe. Mivel nem sokat raktam el, kb 10- 15 másodpercet töltöttem el a saját magam részére gyüjtögető életmódot és amikor az öreg és CHie elkezdtek pakolni egy üres ládába odamentem neki segiteni. Nem tudom mi történhetett, de visszhangzó sikolyokat hallok meg. Abba is hagyom a pakolást és figyelek, egyrészt, hogy ki vette még rajtam kivül észre, valamint, hogy ki reagál rá. Makoto első felszólitására megragadom Chie kezét és húzni kezdem, remélem, hogy ő is megragadja a nagyapja kezét és jobb belátásra téritsük. Akkor ilyedtem meg igazán, amikor a kapzsi legénységünk hófehérré vált, majd fel is néztem, ahova ő nézett és azt láttam, amit nem akartam. A hófehérré vált munkás egy velőtrázó sikolyt követően darabokra szakadt. Éreztem és láttam a többieken, hogy beszakadt a dobhártyánk, mert mindenki füle vérzett, mint a rohadás. Mozdulni viszont továbbra voltam képes, egészen Chie sikoltásáig. A felszólitás nem volt érdemleges, bármelyik épelméjű ezen látvány után felhúzná a nyúl cipőt, amit én meg is tettem fogva Chie ezét. Amikor Hiroto megidézte vagyis létrehozta a föld lényeket egyből fel is ültettem az egyikre, miközben én magam lábon folytattam az utamat. Amennyiben lehetőségem van és szükséges a Chiet vivő lénnyel fenntartani a sebességet, akkor bevetem a Sunshint is. Mivel felfelé halad a csapat és az út, igy én is elkezdek felkészülni. Egyelőre csak annyit teszek, hogy a tintáimat és az ecsetemet kézközelbe helyezem, hogy amint kiérünk a felszinre, azonnal készitsem a tinta madarakat a meneküléshez.

Ha a csapat többi tagja kreatív és a képességeiktől függően igyekeznek növelni a túlélésük esélyét azzal a bábmesternek semmi baja. A gond akkor kezdődne ha mindenki a saját feje után menne. Ezért is kell egy vezető a csapatba. Ami teher úgy alakult, hogy az ő vállát nyomja ezen a küldetésen. Persze lehetséges, hogy szüksége is van erre. Talán az is segít neki elterelni a figyelmét arról, hogy az idegei kezdik felmondani a szolgálatot ettől a lehetetlen helyzettől és véget nem érő rémálomszerű naptól. Az átjutás a fű falusinak és Hiroto-kunnak köszönhetően hamarabb és talán biztonságosabban történt meg mint azon a rozoga hídon tehették volna meg. Ginoo mindenesetre így is ha tudja, megakadályozná, hogy azon követhessék őket. Átérve az anbu-ne shinjin el is kezd parancsokat osztogatni, hogy valami rendet próbáljon teremteni. Egyrészt a helyzetben, másrészt a fejekben. Hibiki-kun teszi is amit kell. Hiroto viszont olyasmit mond amit egyáltalán nem szabadna. Mondhatni ebben a helyzetben a lehető legrosszabbul fejezte ki magát.
-A küldetésünk az ő védelmük.
Emelte fel a hangját talán először a bábmester amibe a kioktatáson túl némi fenyegető él is keveredett a, ami érthető is. Persze egyszerű nindzsák esetén tény, hogy nincs olyan komolyan véve a küldetés mint egy anbu számára vagyis lehetetlen helyzetben ha nem áldozzák fel magukat bizonyos szinten elnézik nekik, de szégyen marad. Viszont gyávaságból félredobni a küldetést és elárulni a megbízót más súlyosabb bűn. Azt, nem nézik már el. Az elhangzottak alapján a készülő jutsu is másképp néz ki mint ami.
-Mit csinál?
Bizony a csapaton belüli harcoknak nem most van a megfelelő helye és ha a másik szavait a bábmester tényleg jól értette akkor tetteinek súlyos következményei lehettek volna vagy még itt, de a faluba visszatérve biztosan. Viszont nem egy támadó technika készül hanem a szállítást oldotta meg a másik nem épp a legjobb szavakat használva egy olyan helyzetben mikor mindenkinek pattanásik vannak feszülve az idegei. Ezek után, hogy rábízhatja a kőesőt arra csak egy bólintás a válasz és mehetnek. Ginoo-nak nem jutott szállítóeszköz úgyhogy neki a saját lábaira kell számítania. A megszámlálhatatlan kilométerek amiket Iwakawa sensei is, de főleg Akumi sensei futtatott velük hasznosnak bizonyultak. Bár igencsak megterhelő, de a fiú tudja tartani a tempót a többiekkel. Azok az idézett patkányok valóban életmentőnek számítanak. Mind a sebességük sokkalta jobb mintha a civilekhez kéne igazodniuk, mind pedig látszik rajtuk, főleg a professzoron, hogy kezdi megérteni a helyzetet amiben vannak. Későn történt meg és nem is biztos, hogy a legjobb pillanatot választotta.
-Kapaszkodjon uram!
A sötét bőrű testőr panaszával a fiú egyet tud érteni. Tényleg nem úgy néznek ki azok a folyosók mint amik el akarnának fogyni. Egy pillanatra még az is felmerül Ginoo-ban, hogy lehet megint egy genjutsu áldozatai lettek. Viszont úgy néz ki ott van előttük a kijárat. A hatalmas zuhanó szikla láttán végigfut a fiú fejében az összes lehetőség miképp oldhatja meg a saját képességeivel és rá kell jönnie, hogy talán a fűfalusitól kapott tekercs lehet megoldás, de úgy néz ki nem kell használnia. Makoto-san képességei már sokadjára nyűgözik le a küldetésük során. Hagyja, hogy a többiek előtte átjussanak és csak a nyomukban halad mikor is felkapja valami szélörvény és tehetetlenül dobálja valami erő, ami olyan gyakran történik vele mostanában, hogy szinte természetesnek is veheti lassan. Persze nem veszi. A zuhanás élménye az ismeretlenbe nem egy megszokható dolog. Majd érzi, hogy víz veszi körbe. Megpróbál kiúszni és akiket lát azokat kisegíteni. Ehhez Hiroto-kun segítségét is kérné ha nem látnának a sötétben. Úgy néz ki túlélték. Számára ez nem számít sikernek. Embereket vesztett el, saját megérzése szerint nem tudott komolyabban hozzájárulni az expedíció sikeréhez és leginkább csak sodródott a történésekkel. Előre tudja, hogy ilyen teljesítményért büntetés fogja otthon várni. Nem is próbál most arra gondolni csak a feladatukra. A vulkán teteje nem néz ki kimondottan barátságosnak. Még a hold is furcsa fénnyel világítja meg leharcolt csapatukat. Ő kihasználná most a békésebb hangulatot, hogy felszólaljon. Hangjából az idegességet igyekszik amennyire csak tudja elűzni, hogy a magabiztos, éles szemű önmagaként viselkedjen. Bár nem biztos, hogy jelenleg ez menni fog neki főleg mert amúgy se volt sose jó a szociális helyzetekben.
-Professzor úr, Makoto-san ahogy láttam önök sejtették, hogy valami történni fog. Most már elárulnák nekünk, hogy mégis mi történt?
Nem adtak meg megfelelő információkat a felbérelt nindzsafaluknak akik így nem kellően kvalifikált személyeket küldtek. Ez más esetben önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy a küldetést annak befejezte előtt ne hajtsák végre, de Ginto-san kijelentette, hogy nekik így is el kell végezniük. Ami, jobban belegondolva elég gyanúsan hangzik. Mindenesetre ezt egy olyan alkalomnak találja a bábhasználó mikor talán választ kaphat végre a kérdéseire. Erőltetni viszont nincs joga. Mégiscsak ő volna a zsoldos és a professzor a megbízó. Visszatérve a faluba a csapatának parancsba adná, hogy menjenek, nézessék meg magukat egy orvossal, majd pihenjenek le. Ő pedig megnézné Ginto-kun-t és Aki-chant, hogy velük mi a helyzet. Előbbinek röviden beszámolna róla mi történt velük míg távol voltak és meghallgatná az ő jelentését. Amennyiben semmi különösebbről nem számol be úgy felosztaná vele az éjszakai őrséget amit ő kezdene hisz indulás előtt megjelölt több pontot a Sárkány kémkedő technikájával és úgy sejti, hogy ha eddig nem lépett semmit a kém akkor talán most, hogy az új kincseket meghozták. Viszont nem maradna fent egész este. Ezért bízná az utána jövő őrséget a másik ANBU-NE-re, hogy valamennyit tudjon pihenni. Megjegyzi magának, hogy legközelebbi küldetéseire hasznos lenne energiatablettákat is beszerezni. Nem hitte volna, hogy ez ilyen tortúra lesz.

Eddig is eléggé forró volt a lábunk alatt a talaj, de így hogy egy ismeretlen veszedelemmel kell számolni... Szerencsére még időben észleljük a bajt és megkezdhetjük a menekülésünket. Próbálok minél jobban hasznára lenni a csapatnak és segítem őket ahogy csak tudom. Amikor megjegyzem, hogy a civilek csak feltartanak minket, akkor Ginoo megint nyavalyogni kezd... Nem mondok neki semmit, csak kissé csúnyán nézek rá. A föld állatkáimmal viszont sikerül kicsit javítani a helyzetünket.
Végül azonban megmenekülünk. Annyi mindenre próbálok egyszerre odafigyelni, hogy lényegében észre sem veszem mikor érünk vissza a táborba. Végig azon vagyok, nehogy egy szikla, vagy az a nő visszatérjen. A táborban viszont sikerül lenyugodnom. Nem igazán várom meg, míg Ginoo parancsokat osztogat. Elmegyek megnézetem magam az orvosokkal, majd keresek magamnak egy megfelelő pihenőhelyet.
A hátralévő időben nem szeretnék senkivel sem beszélni, helyette megpróbálok aludni. Talán most majd sikerül.

//Zafir sárkány éjszakája- Ebisu//

A környezet nem éppen ideális egy jó piknikre, de valójában nem is azért vagyunk itt. Éppen Kaguya örült ámokfutása elől menekülünk egy végeláthatatlan földalatti labirintusban. Egyetlen szerencsénk, hogy az utak nem voltak elzárva, igy ha már végig kellett néznünk egy matróz halálát, legalább az esély meg volt arra, hogy többet ne kelljen. Yori technikájának köszönhetően a fejünkre eső sziklák, mint valami kis kavicsok és por jutott már csak el hozzánk. Szerencsénk van, hogy senki nem sérült meg a menekülés során, vagy legalábbis kisebb sérülést szenvedett a túlélők közül. Kifelé menet majdnem ránk szagadt a plafon, de végül Makoto volt, aki lelki és testi erejét felhasználva sikeresen megakadályozta ezt és éppen annyi ideig tartotta fenn, hogy mindenki átmehessen a mennyezet leszakadt darabja alatt. Ahogy futunk kifelé furcsa jelenségre leszünk figyelmesek. Makoto, mint a fegyverből kilőtt ágyógolyó száguldott el mellettünk, de mire felfoghattuk volna, az őt hajtó szél minket is, mint ősszel lehulló falevelet, kapott fel minket és fújt ki a kürtőn. Nem tudom, hogy éltük túl mind a repülést, mind a landolás megrázkódtatásait, de túléltük és ez a lényeg. Makoto újra felmérte a csapatot, majd elindultunk visszafelé. Chie remegve a fogta a ruhámat. Pontosan tisztában voltam vele, hogy nem a hidegtől reszket, hanem a félelemtől, mégis leveszem az ingemet, a hátára teritem, majd bátoritóan magamhoz ölelem, hogy nem kell félni, már minden rendben lesz. Visszaérve a táborba Chie egyből elvonult a sátrába. Én még megvártam, hogy megtörténjen a kötelező felmérés, hogy mindenki ott van és senkit nem hagytunk hátra, majd megkeresem Chie-t, hogy egy kicsit vele legyek és megnyugtassam, valamint beszélni akarok vele a történtekről, hogy ő ezt hogy élte meg. Természetesen bekopogok és csak akkor lépek be, ha megengedi.

Úgy tűnik én vagyok az első az orvosnál. No se baj, minél hamarabb megvizsgál, annál hamarabb vonulhatok el. Maga a vizsgálat nem tart sokáig, ráadásul a horzsolásaimat is pár perc alatt bekeni. Ezután javasolja, hogy pihenjek le.
- Igenis, Uram! - válaszolok neki. - Egy kis pihenés nem árthat.
Kifelé menet összefutok a kusagakureivel. Biccentek egyet felé, majd elindulok a sátrakhoz. Pár perc az egész, mire megtalálom a nekem kialakított alvóhelyet. Nem teketóriázok sokat, lefekszek a hálózsákra, majd pár pillanatnyi forgolódás után már elnyom az álom. Sajnos mostanában nincsenek túl szép álmaim...

Konoha romokban. Egyedül vagyok a hatalmas kráterben, körülöttem mindenhol különböző épületek romjai. Hatalmas porfelleg vesz körül, így nem látok mindent, de nagyon is tudom milyen látvány vár rám. Nem először vagyok itt... Oly sokszor láttam már ezt. A valóságban is és itt átéltem már ezt. Ott voltam Konoha pusztulásánál és ez örökre beleégett az agyamba. Akkor mondjuk velem voltak a társaim, most viszont a holtak vesznek körül.
Hirtelen feltámad a szél és egy folyosót vág a porfellegbe. A lábam azonnal önálló életre kel és elindul. Keresztül megyek a folyosón, aminek a végén egy ismerős feliratra bukkanok. "Ichiraku Ramen" áll a cégéren. A földön észre veszek egy ismerős kendőt. Ayame mindig ilyet viselt, amikor éppen a konyhában dolgozott. Gyakran jártam ide, hisz így láthattam néhány hírességet, akik szintén itt étkeztek. Persze sohasem beszéltem velük, de hallgatni is jó volt őket. Majd beletúrok a törmelékbe. Eleinte nem találok semmit. Pár percig pakolászok, mire észreveszek egy apró kezecskét. Ez nem Ayame, vagy Teuchi. Nem... ez egy kislány. Könnybe lábad a szemem, a szívem összeszorul. Hevesen veszem a levegőt, ahogy pakolom oldalra a törmelékeket. Egyszerre kavarog bennem a düh és a keserűség... úgy érzem mindjárt felrobbanok. Majd végre kiszabadítom a kezecske többi részét is: először a hozzá tartozó kart, a vállat, majd a kislányt. 
Szegény már nem él. Teljesen össze van törve... a pisze orrából kiszivárgott vér már rászáradt az arcára. Régóta lehet itt... Nem ismerem, nem tudom ki lehet, de a fájdalom így is hatalmas. Játsszuk itt a háborúsdit, ott öljük egymást, ahol tudjuk... Erre most már az ártatlanok is belekeverednek és meghalnak? Elkeseredve szorítom magamhoz a kislányt, majd az égbe üvöltök. Ezúttal viszont nem hagyja el hang a számat...


Verejtékben úszó testtel riadok fel. A szívem hevesen ver, majd lassan a tudatom is elhagyja az álomvilágot. Ezúttal nem én üvöltöttem álmomban, hanem valaki más, itt a valóságban. Azonnal talpra ugrok és kissé kótyagos fejjel elindulok, hogy kiderítsem mi történt. Szerencsémre más is hallotta a kiáltást, így követem a többieket. Úgy tűnik a professzorral lehet valami. Amikor meglátom Makotót, máris felzárkózok hozzá. Nem mondok semmit, csak amikor már látom a "kék embereket".
- Mi a fene? - szólalok meg.
Ekkor megjelenik az unoka is. Némán hagyom, hogy ő is vizsgálódjon, majd az összegyűlt tömeg felé fordulok.
- Megkérek mindenkit, hogy menjen távolabb és ne nyúljon semmihez! Majd mi megvizsgáljuk az esetet!
Ezután körbenézek. Látom, hogy a professzor ládája teljesen üres, ráadásul valami lyukat ütött az egyik oldalfalba. Megvizsgálom a rést, így meg tudom állapítani, hogy valami bentről távozott.
- Az iratok mennyire használhatóak? - kérdezem Makotót. - Kiderül belőlük, hogy min dolgoztak? Azt hiszem az, ami ezt okozhatta, arra ment - mutatok ki a tátongó lyukon. - Azt javaslom, hogy egy csapat menjen ki és nézzen szét. Keressen újabb nyomokat. Magamat tudnám ajánlani, meg a kusagakurei-t, ha van olyan állapotban. Akarom mondani, én mindenképp mennék a felderítésre. Aki még jönne, azzal öt perc múlva itt gyülekező és megyünk is!
Ezt követően nem várok semmilyen válaszra. Nagyon gyorsan visszamegyek a sátrakhoz, magamhoz veszem a felszerelésem és visszamegyek a gyülekező pontra. Ha nem jelenik meg senki, akkor az öt perc lejárta után elindulok. Itt most gyorsan kell cselekedni, ez az öt perc is csak időpocsékolás.

A professzor válasza pont annyira érzéketlen volt, mint amit Ginoo gondolt volna. Persze nem adja jelét annak, hogy mennyire is lenézi emiatt. Saját gyenge szociális érzékeivel, azt megállapítani, hogy a férfi hazudik-e nem tudja. De erősen úgy sejti. Ennyire ostoba nem lehet szerinte. Viszont tovább faggatni feleslegesnek gondolja és tisztában van vele, hogy ő a megbízó. Makoto-san viszont valami olyasmit mond ami akár hasznukra is válhat és amire vissza is kérdez a fiú.
-Korábban mikor hallott?
Most talán ő az, aki lehet nem veszi észre, hogy van valami ennek a történetnek a hátterében amit nem ilyen ridegen kéne kikérni, de neki nem erőssége az ilyesmi. Lehet fontos a küldetésük szempontjából és ez jár az eszében.

A táborba visszaérve azért feltűnik neki is, hogy furán viselkednek velük a munkások, de elkönyveli annak, hogy a kinézetüknek köszönhetik hisz mind eléggé leharcoltak. Porosak, vizesek, kimerültek, sérültek, ha a víz nem mosta le róluk akkor van aki véres is.  Útja előbb a saját sátrába viszi. Ott ledobja a táskáját. a többi felszerelését a helyzetre tekintettel magán hagyja, majd a szanitéc sátor felé indul. Mikor belép a fű falusi-t épp ellátják. Őt viselte meg a legjobban az expedíció. Mikor távozik a fiú biccent felé, majd a feletteséhez lép. A lány állapota gyanakvással tölti el. Egy taijutsu specialista megbetegszik? Persze meg lett úsztatva a tengerben. Mindenesetre sehogy se tetszik neki a dolog. Mikor jelentést kérnek tőle igyekszik kihúzni magát és el is kezd mesélni.
-A megvizsgált  romokhoz hasonló stílusban épült épületet még nem láttam. Eredetileg templomnak vagy sírhelynek gondoltam, azt se tartottam kizártnak, hogy börtön lett volna. Aktív vulkáni tevékenység tette veszélyessé a felderítendő barlang megközelítését, de sikeresen eljutottunk egy faragott kő és márvány kapuhoz. Annak vizsgálata során végül aktiváltunk egy sejtésem szerint chakrával létrehozott csapdát. Egy száj jelent meg a kőkapun és szívott be minket. Nem tudom milyen mélységbe zuhantunk, de a csapat szétvált. Én a professzor unokájával és annak testőrével kerültem egy üres terembe. Ott három csontváz támadt ránk. Az őket irányító technikát nem tudtam felismerni. Látszólag hozzánk próbáltak hasonlítani. Technikáinkat a mi ellenfeleink nem használták, de tisztában voltak vele, hogy hol milyen felszerelésünket tároljuk. Méghozzá mintha érezték volna a fájdalmat. Mindenesetre úgy viselkedtek harc közben. Miután hatástalanítottuk őket kinyílt egy kapu amit követve egy nagyobb terembe kerültünk ahol találkoztunk a többi csapattal. Beszámolóik alapján mindenki hasonló kihívással találta magát szembe. A fű falusi shinobi Yori szerezte a legsúlyosabb sérüléseket. A többiek kisebb sebekkel megúszták, de már ide küldtem a rám bízott genineket, hogy azért nézessék meg magukat. Mindenesetre egy munkás és az összes velünk tartó szamuráj kivételével mindenki összegyűlt ott, némi pihenés után pedig tovább haladtunk. Egy barlangrajzot találunk, ami a professzor állítása szerint a chakra eredetének történetét mesélte el. A professzor unokája és Hibiki-kun készített róla másolatot. A professzor megállapította, hogy az egyik kép a Hat Út Bölcsét ábrázolja, ami alapján olyan messzemenő feltételezésbe is belement miszerint az ő sírjában lettünk volna. A küldetésünk során én nem láttam semmit ami ezt megerősítette volna. Viszont onnan egy üreg vezetett le egy nagyobb barlangba. Elnézést nehéz pontosan visszaadnom, azt a látványt. Az a barlang olyan nagy területű volt amilyet még nem láttam korábban. A külseje természetes volt nem faragott, hatalmas több ember magas cseppkövek lógtak a mennyezetről és emelkedtek a földről. A levegő kellemetlenül párás és meleg volt. És egy szakadékon túl aminek az alját nem láttuk és amin egy rozoga függőhíd vezetett át, egy majd hét emelet magas négyzet alapterületű kőépület magasodott felénk. Minden emelete egyre kisebb volt ezzel egyfajta lépcsőzetes kúpszerű formát adva neki és egy lépcső vezetett fel a legfelső emeletére a bejáratához. A díszítettsége és a szerkezete alapján fejlett civilizáció építhette. A lépcsőn felmászva és bejutva az épületbe fáklyát kellett gyújtani mert olyan sötét volt. A fekete márványfalak így se sokat segítettek a helyzetünkön. A terembe ahova jutottunk, elkorhadt faládák voltak bennük mindenféle aranyérmékkel és ékszerekkel. Az egyik fal mellett egy csontváz volt látható és az egyik sarokban valamilyen sárkánymintájú teáskanna volt amit megkövült láva borított talán. A rakodómunkás a professzor parancsával nem törődve a kincsekre vetette magát, a professzor az unokájával a teáskannát vették magukhoz, a fű falusi Yori-san pedig a holtestet kezdte vizsgálgatni. Mi csapdákra figyeltünk és lehetséges támadásra készültünk fel mikor többen sikolyokat hallottunk magunk alól, de többet egyszerre. Makoto-san elkezdte sürgetni a távozásunkat, de ekkor felbukkant...*Itt kicsit megakad mert össze kell szednie a gondolatait, hogy a lehető legtényszerűbben válaszoljon.*Egy szellemszerű, fehér hajú, nőt láttunk az egyik falból kilebegni. A jelenléte szabályosan megfagyasztotta a levegőt. Tisztában van a kiképzésemmel, de szinte túlvilági félelmetes jelenés volt. Képtelen voltam megmozdulni. Arra tudok tippelni, hogy egy nagyon magas szintű genjutsu csapdájába estünk bele. A nő sikolyától bevérzett a fülünk és a hajával szabályosan széttépte a velünk lévő matrózt. Elnézést a pontatlan leírásomért. Valószínűleg a genjutsu zavart meg, de valahonnan egy fekete fal emelkedett, Chie kisasszony sikolya szinte megtörte a ránk nehezedő csendet, mind elkezdtünk menekülni miközben az egész barlang elkezdett remegni. Kint a cseppkövek nekiálltak ránk zuhanni, de Yori-san valamilyen raiton technikával megvédett minket, Hiroto-kun pedig a doton technikáival a minél gyorsabb távozásunkat segítette elő. Én még utoljára a függőhidat tettem járhatatlanná, hogy ne üldözhessenek. A jelen lévő shinobik csapatmunkájával meg voltam elégedve viszont a küldetésünk további alakulása érdekében fontosnak vélem elmondani, hogy abban a helyzetben nem vagyok benne teljesen biztos, hogy úgy értette ahogy hangzik, de Hiroto-kun, azt mondta a parancsomra miszerint Hibiki-kun segítse a professzort, hogy a civilek csak lassítanak minket. Viszont kőlényeket idézett amiknek a hátán igyekeztünk elhagyni a barlangot. Egy újonnan nyílt járaton át menekültünk, ami pulzáló fekete csempével volt kirakva. Nem tudom pontosan milyen hosszú is volt. Egy oldalfolyosón menekültünk volna tovább mikor a plafon egy darabja agyon akart minket nyomni és csak Makoto-san emberfeletti erejének köszönhetjük, hogy túléltük. Valamilyen légnyomás rántott onnan minket ki a szabadba bele valamilyen meleg vizű forrásba. Onnan gyalog jöttünk ide és a táskám lepakolása után közvetlenül jöttem jelentést tenni. Az idegen shinobikról sokat nem sikerült megtudnom a küldetésem során. Chie kisasszony testőre tintahasználó. A csontvázak ellen segítséget nyújtott nekem a harcban. Egyébként a kisasszonyt támogatta végig. Mellőle szinte el se mozdult. Yori-santól raiton technikákat láttam. Megmentette párszor az életünket, szavaival igyekezett, azt megerősíteni, hogy a segítségünkre van. Mikor már sérült volt és annak a barlangi templomnak az ajtaját kellett kinyitni akkor is önként jelentkezett. Az ő szavaival élve, mert ránk szükség van és örömmel teszi meg Konoha és Kusagakure nevében. Az biztos, hogy nálunk erősebb és nem lenne jó ellenségnek. Makoto-san ahogy elmondtam kivételes képességű alaknak tűnik. Mind chakrakontroll, mind a fizikai képességeinek szempontjából. Nem tudom ő tudja-e mégis mi történik itt. A professzornak állítása szerint fogalma se volt róla, hogy ez fog történni. A rám bízott geninekkel mondhatni félig vagyok megelégedve. Mindketten tehetségesek és gyors gondolkodásúak. A képességeiket nem lehet kétségbe vonni. Hibiki-kun magától másolta le, azt a barlangrajzot, minden parancsot szó nélkül teljesített és jól bírta a feszült helyzetet is. Hiroto-kun tehetségét nem tudom kétségbe vonni. Gyors helyzetfelismerő képessége és az általa ismert technikák ügyes alkalmazásával tényleg segítségünkre volt, de az ő irányából problémákat vélek felfedezni a tisztelettel kapcsolatban. Mintha nem tartaná önmagára kötelező érvényűnek a hierarchiát és ez által hajlamos lehet az önfejűségre. Az a mondata pedig, hogy a civilek csak lassítanak minket... Nem tudom csak a fáradtság mondatja-e velem, de attól tartok, aggodalomra ad okot.
//Ha Makoto-san még valami fontosat elmond Ginoo, azt is jelentené.//

Miután megtette a jelentését őszintén meglepi amit az ANBU-tól hall. Nem is tartja magában mit talál gyanúsnak ebben.
-Szabad az észrevételemet megosztanom uram?*Ha engedélyt kap folytatja.*Számomra ez a tette teljesen értelmetlennek tűnik. Ha sikerült a káoszt kihasználva közénk beolvadnia akkor a legbölcsebb az lenne tőle ha igyekezne meghúznia magát nem? Egy gyilkossággal csak felhívja magára a figyelmet. Lehetséges, hogy valami nem úgy alakult ahogy tervezte és hibázott. Ezt akár ki is lehetne használni ellene nem gondolja?
Ő személy szerint, azt gondolja, hogy milyen jó is lenne bedőlni az egyik ágyba, alaposan kipihennie magát és másnap délután ugyan itt folytatni ezt az egészet. Viszont erre sajnos nincs lehetősége. A kérdést megfontolja majd szokásos tényszerű stílusában válaszol.
-Úgy vélem az ön tapasztalata eredményesebb lehet a nyomozásban, mint az enyém.
Főleg jelen állapotában, de azt már nem teszi hozzá. Nem akar úgy tűnni mint, aki folyton panaszkodik csak mert egy nap alatt kétszer is majdnem meghalt egy-egy olyan általa még sosem tapasztalta technika által amit felfogni se tud. Majdnem tengerbe fulladt, majdnem rázuhant egy barlang, egy szellem a szeme láttára tépett ketté egy embert a legnagyobb természetességgel és az idegei fel akarják mondani a szolgálatot...

Ha a felettese elindul nyomozni akkor ő a még táborba érkezésükkor elhelyezett chakra pontjain keresztül igyekszik a sárkány kémkedő technikán keresztül megfigyelni. Lehet ez a küldetés teljesen belöki őt a paranoia bugyraiba. Bár az állítónak az ANBU-ne-nél előny. Ha semmi gyanúsat nem lát akkor megnézeti magát az orvossal. Állítólag nem túl egészséges ha egy csontváz nyakon harapja az embert és nem fertőtlenítik a sebet. Kellemetlen lenne ha ő is kidőlne mint Aki. Ezek után továbbra is a jutsu-án keresztül nézelődne a táborban és időnként ígéretéhez hűen a rábízott lányt is ápolgatná. Kicserélné a homlokán a borogatást vagy amit kell. Ha nagyon nem történik semmi talán igyekszik kicsit szundítani. Legalább pár órát jó lenne.

Egy sikolyra kelni az egyik lehető legkellemetlenebb dolog. Persze lehetne rosszabb is, de a kis bábmester nincs kimondottan vidám hangulatában, hogy az a lehetőség eszébe jusson és örüljön magának. Táskája a sátrában, de kígyó a derekán, övtáskája az övén és shurikentartója a combján. Igyekszik a kiáltás irányába és a helyzet őt is meglepi. Egy újabb olyan dolog amit nem tud hova tenni. Mármint a professzor átváltozását. Ő is megvizsgálná és megkopogtatná, hogy tömör zafírszoborról van-e szó vagy csak körbeveszi az anyag. Az ötletelésbe is beszáll mert az volna a dolga.
-Mindenképp szét kell válni. Én itt maradok és figyelem a tábort. Aki ezt tette menekül. Ha megszerezte amit akart akkor sejthető, hogyan menekül el innen. Makoto-san, korábban úgy láttam önnek suiton technikái vannak. Tudom kimerült, de velük tudna tartani és van ötlete hol lehet elhagyni ezt a szigetet a leggyorsabban ha valaki el akarja?

//Bocsánat a kései reagért. Kicsit beütött az irl.


Felhasznált technikák: 
TATSU TEICHI NO JUTSU // SÁRKÁNY KÉMKEDŐ TECHNIKA:
A technika hasonlít a Harmadik Szem technikára, ám előkészületében eltér tőle.




A technika erőssége a Harmadik Szemmel ellentétben, hogy jóformán elég chakrát használva a világon bárhol kapcsolatba lehet lépni egy pontra elhelyezett Tatsu Teichi no Jutsuval, ám ez a technika nem mobilis, nem mozgatható és nem helyezhető át, csupán több pon is felállítható!
//

Az orvos utasításait követve próbálok ellazulni az immár biztos kezek oltalmában. Fel sem fogom ésszel a szavakat melyek elhagyják a férfi száját, csak magam elé meredve próbálok meg visszaemlékezni a pár órája történt eseményekre, miközben talán kissé, már-már zavaróan bámulom a konohai lányt.
- Valami lény, de doktor... – felelek a kérdésére, majd kissé feljebb ülök az ágyon, s a kunocihire mutatok.
- Mi baja a lánynak? – ha érkezik válasz, ha nem amint a doki végez a vizsgálattal, s ellátja a sebem az ágy egyik takarójával sétálnék a lányhoz, hogy a vállára borítsam azt. Lehet már tudat alatt is a jövőre gondolok? Vagy ennyire túlszárnyalna bennem a leendő gondoskodás? Inkább mondanám hiánynak. Hiányoznak a barátok, hiányzik a törődés és hiányzik Mika. Mennyi mesélni való is lesz, ha valaha végre a hátunk mögött tudhatjuk ezt az átkozott szigetet. Na és vajon Kusagakure milyen arccal fogja várni a jelentéseimet, ha végre oda kerülünk és…
- Köszönöm doktor, de azt hiszem az én munkámban ez az óvatosság egy olykor elhanyagolandó tényező. – mosolyodom a férfire, majd távozni készülök.
Amint az újabb tag lép a sátorba, igyekszem vállal nekiesni, s olyan véletlennek feltüntetni az esetet amennyire csak lehet, s a derekamra erősített kata hüvelyével pedig félre lökni a ponyvát, mely a vélhetőleges holttestet rejti. Amennyiben lehetőségem van rápillantani a testre és bármi esély arra, hogy legalább az arcot megjegyezzem élnék a lehetőséggel.
- Elnézést! – paskolom meg a férfi vállát. – Rám férne némi pihenés. – köhögnék vagy kettőt némi erőltetett rájátszással, majd a sátorom felé venném az irányt.
 
Túlságosan is sok, megmagyarázhatatlan dolog történik ezen a szigeten. Természetesen az idáig tartó út sem volt egy sétagalopp, de valami azt sejti, hogy egyáltalán nincs még vége a balszerencsénknek. Usagi no Megami megelevenedett képként táncol előttem ahogy egy pár percre elszunyókálok a sátorban. A hajában a hajtű, mely immár az én birtokomban van. Mosolyog, bár jelenleg nehéz lenne eldönteni, hogy a megváltás készteti a boldogságra, vagy a kárörvendés kesernyés, sokat sejtető baljóslata lenne mindez.
*Reccs*
A sátram ébreszt az álomból, mely egy pár pillanat alatt maga alá is temet. Nem túl kapkodó mozdulatokkal próbálom meg magamról lehántani, s enyhe hevességgel kutatnám a sátrat ért behatás okozóját. Amennyiben nem találok semmit és senkit aki sátram kárát okozta volna, lassan nekiállok a felállításának.
Amint az üvöltés visszhangzik a táborba, kardot ragadva igyekszem a helyszínre. Jelenlegi tempómban valószínűleg már mindenki megérkezett mielőtt odaérnék, de a bámészkodók között megpróbálom áttúrni magam. A professzor zafíros szobra és a szamuráj átváltoztatott alakja aggodalomra ad okot, de a tárgyak hiánya az mely még nagyobb aggodalomra ad okot számomra.
- Ha még melegek az elkövető még nem lehet túl távol. Makoto, ha valamit megtudok jelzek! – szólítom meg a színes bőrű férfit, majd azonnal nyomok után kutatok, s amit akár egy hozzánk nem illő lábnyomot, jelet találok kérdés nélkül követni kezdem.

// Nagyon szépen köszönöm a türelmet! //





[ANBU-csapat: Nara Akane, Hyuuga Shakaku, Umibouza - Valahol az Északi-tenger mélyén...]


A vérszomjas vízbéli fenevadak tagsága hol hevesen evickélt körülöttetek - megpróbálva rést találni a pajzson, hol pedig éles fogukat kocogtatva a tengerfenék sziklái között lapultak meg és figyeltek világító szemeikkel. Kettőt kivéve: a női alkatú, aki eddig egy közvetítő félként lépett fel, illetve a pajzs tetejét még mindig csócsáló izmos halivadék. A többi lény helyzetét Shakaku látja a pontosan, Akane és Umibouza csak a legközelebbi két lényt tudják leginkább kivenni környezetükből.
A fekete hajú ANBU Kunoichi kimért léptekkel a hajó kapitányához sétál és rátéve kezét rutinosan használva támogató képességét egy kicsit leveszi a terhet a férfiról, aki egy megkönnyebbült sóhajjal köszöni meg a technikát. A vízgömb szélének forgása nem lassult tovább és a vízcseppek sem csepegtek többet a fejetekre, jelezve hogy a technika bevált. A Nara klán-tag válasza viszont nem nyerte el a sellő-szörny tetszését.
-Akkor itt pusztultok mind..!- sziszegte hosszú és tüskés fogai között.
A víz alatti mutálódott rémek sokasága vadul elkezdett a körülöttetek lévő területen forogni, ezzel is felverve a víz alatt talaj homokját, amivel már-már kezdett hasonlítani egy vízalatti tornádóra. A támadás utolsó pillanatában Shakaku kirobbantotta a Chakra-burokban rejtőző erő egy részét, amivel komolyabb sérülést nem tett bennük, de tökéletes volt arra hogy visszaverje őket egy rövid időre. Ez pedig pont elegendő volt Akane számára, hogy létrehozza a uszonyos csalit, mely néma tátogással botorkált előre megadott célja felé.
-Azt hiszed bedőlök ennek a csal...- kezdett volna bele a másik tárgyalófél, mire váratlanul pár másik egyed ösztönösen rákapott a csalikra. Szó szerint.
Mivel egy ideje már a félhomályba voltatok, így az óriási robbanás a Hyuuga klánbélin kívül szinte mindenkit megvakított. A vízburok és a benne lévő hajó erősen rángatózni kezdett, ahogy 300 robbanójegyzet ereje arrébb repített titeket, majd egyenest nekicsapódtatok egy vízalatti sziklás területnek. Szerencsére a pajzs felfogta a sebzés nagy részét, de látszódott rajta, hogy az előző jegyzetek utóhatása és az ütközés megviselte a burkot.
-GrrrrrÁÁÁÁÁÁHÁHH!- hallottátok Umibouza dühös üvöltését melyet fogai között sziszegett ki.
A víz forgás felgyorsult, a hajó megremegett és már-már rakéta módjára kilőtt titeket a tengerfenékről a fenti világ felé. Shakaku viszont látta, hogy a támadás csak fél sikert volt képes elérni: a lényekből összesen 20 volt még, melyek hol hihetetlen gyorsasággal, hol lomhábban úszkáltak feléjük. Ekkor láttad meg a női rémet...
A fél teste le volt robbanva és vonaglani kezdett, majd megérezted a belőle áradó elemi gonoszt. Egy sötét erőt, ami elkezdett végigburjánozni a test leszakadt darabjain, húsos buborék formájában kezdtek azok visszanőni, ám nem ugyan úgy - ezek a végtagok már sokkalta inkább fémes, páncélos kinézetük volt, mint egy pikkelyes karnak. De az az erő ... Egyszer már hallottál vagy éreztél valakitől ilyet...




-NYYEHEHEHEMEMM MENEKÜLTÖÖÖK!- hallottátok visszhangozni a vörös szörny kacaját.
A lény szinte szemmel alig követhető gyorsasággal cikázta körülöttetek a vizet, majd felétek kerülve nyílegyenest a páncélnak száguldva. Továbbra is csak a Byakugan segítségével láthattad, ahogy a lény jobb karja elkezdett embertelen méretekre duzzadni, melyben folyamatosan keringett ez a démonikus erő és a Chakra egyvelege.
-KYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHH!- sikítja.
A fenevad olyan gyorsasággal ütött rá Chakra-pajzsra, hogy nem csak megállította a felfelé tartó rohamot a kormányos által, de burok nagy részét is teljességgel elpusztította. Ami viszont lényt illeti: a Dojutsu-d segítségével jól láttad, hogy az eredeti horgász hal szervezetét szinte teljesen bekebelezte ez az alvilági erő, amitől viszont a húsvér test megroppant és a lény felfújódva darabjaira robbant. Az utolsó látható darabka a kezei volt, mely rángatózva ökölbe szorult, középső ujja viszont peckesen a magasba emelkedett még egyszer utoljára...
Azon felül, hogy most már véres cseppek estek rátok a burokban jól láttad, hogy ez a meg nem nevezett Chakra kiszáll a test maradványaiból és mintha vigyorogna a kiszállt "lélek", végül pedig elfoszlik a semmibe.


Sajnos több időd nem volt elemezni a lény halálát, ugyanis mindenhonnan éles víznyalábok kezdtek el betörni az immár védtelen vízburokba, némelyik pedig meg is karcol titeket. Umibouza koncentrálást meg nem szakítva megpróbál a kapitányi viskóba bemenekülve fedezék mögé bújni, titeket pedig teljesen körbevettek a lények, akik vagy sűrített vízzel lőnek rátok vagy pedig az vízburok örvényén próbálnak behatolni. 


// Jelenleg 40 méterre vagytok a felszíntől s ha kormányosnak sikerül végig fókuszálnia, a következő kört már a víz felett tudjátok kezdeni. Persze ehhez magatokat, a hajót és a kormányost is meg kell védenetek... //




[Expedíciós-csapat - Rejtélyes Vulkán sziget: Expedíciós tábor]



[Kenshiro Yori]
A lány egészségéről való érdeklődésedre a doktor nem válaszol azonnal, hanem visszasétál az asztalához, papírok között kezd el kotorászni, majd pár pillanatnyi mormolás után megszólal egy kicsit rekettes hangon.
-Erős láz, meghűlés látszólagos tünetei...mmnymm...- sóhajt egyet.- Áh igen, a hölgy testébe beleállt valami korhadt fadarabb és valami fertőzést kaphatott el, bár nem igazán tudtam azonosítani...- s lerakja a papírt, majd feléd fordul.- De ne aggódjon, adtam neki gyógyszereket neki, pár nap és kutya baja.- teszi hozzá még, majd visszafordul a lapjaihoz.


[Fukashigi Hibiki]
A kártyáid alapján bevállaltad a tétet és még ráemeltél, pára tartották az emelést, de a szakástsegéd a 2. emelést követően kiszállt, majd követte a szamuráj is. A végén már csak hárman játszottatok. A Szerencse csalóka kedves, de ma este rádmosolygott, így nyerted a rögtönzött póker partid. Jutalmad +800 Ryo!


[Ginoo Yukizaki]
Makoto-san a kérdésedre összeráncolja a homlokát és erősen gondolkozni kezd.
-Egy fekete hajú lánynál...- nyögi ki halkan.- Valami...démon élt benne, de nem Bijuu vagy hasonló nyalánkságok...Valami sötétebb.- majd megvonja a vállát.- Éppen arra jártam küldetésen, mikor egy szörny kitört belőle. Vagy 20 embert megölt, mire leterítették.- teszi még hozzá, végül tovább áll.




Az ANBU felettesed némán hallgatja észrevételed és miközben magyarázod a rejtélyes behatoló lehetséges indítékait, egy pillanatra mintha Ginto szája büszkén elmosolyodik, de nem mond más, csak némán hallgat. Elemzésed végén elismerően biccent.
-Nagyon jó lekövetkeztetés, de jegyezd meg jól Ginoo: nem minden az, aminek látszanak a dolgok. A téves információ és hibás következtetés legalább annyira halálos, mint egy Kunai-t a halántékba. Ezt jegyezd meg!- mondja szigorúan, majd miután megadtad a választ, hogy te szeretnél maradni Aki-chan felvigyázásra, némán bólint.- Ám legyen. Indulok is és tarts szemmel mindenkit...- adja ki az utasítást és távozik a fekvőbeteg sátorból.


[Takeyanagi Tomoko]
A történet és a mozgó tinta képek megtették a hatását, Chie-san-t sikerült a legjobb tudásoddal lenyugtatni - vagy legalábbis sikerült elterelni a figyelmét a vulkán barlangrendszereibe történt dolgokkal kapcsolatban.




[Expedíciós csapat - Expedíciós kutató ház]


A megmagyarázhatatlanul kővé változott professzor és testőr tett helyszínen egyre több ember kezdett el körbegyűlni, akik döbbent tekintettel bámulták a zafírosan csillogó szobrokat. A háttérben emberek üvöltözését, susmogását és az átlagosnak mondható "gyűlekező emberek" zaja telítették meg a környéket.
Sokan kérdésekkel bombázzák Makoto-san-t, aki homlokát ráncolva előre lép és papírok között kezd el kutakodni.
-Fogalmam sincs min dolgozhatott pontosan...- majd átnyálaz gyorsba pár lapot.- De úgy tűnik a rejtélyes templom kincseit vizsgálgatta.- majd morogva visszadobja a lapokat.- Hogy a lócefre állna annak a hátába, aki...- s a végét elharapja. -JÓL VAN BALFINGOK, VIGYÁZBA!- üvölti fennhangon. -Két 4 fős csapat nézze át a környező erdőt a tábor körül! - majd Tomoko-ra és Chie-re mutat.- Te ott Ezüstke, vidd innét azonnal a Prof unokáját és az életed árán is véd meg, vagy magam szakítom le a fejed!- mondja dühösen és a többiek felé fordul. -Őőő...- gondolkozik röviden.- Yori, Hibiki, Hiroto! Szedjétek össze mindenetek és zsa átfésülni tábort!- folytatja.- MINDENKI MÁS MEG KOTRÓDJA VISSZA A HELYÉRE! TELJES KÉSZÜLTSÉG!- majd dühödt léptekkel indul előre.- Gyerünk emberek, szaporábban, mintha még nem döglöttetek volna meg!- jegyzi meg gúnyosan, hogy rohamtempóra bíztassa a többi embert.


[Tomoko]
Elsőként indulsz vissza Chie-vel a "lakosztályára", aki meggyötöröt lelkével szó nélkül bezárkózik a házába és bemászik az ágy alá.
A kérdés fent áll: hogy fogod megvédeni a hozzád kijelölt személyt a következő percekben, hogyan készülsz fel rá..?


[Makoto, Yori, Hibiki, Hiroto]
Azonnal indultatok felkutatni a tábor környékét, s bár a faház ajtaján történt lyuk elég tágasnak tűnt, nem találtatok használható nyomokat pár furcsa karomnyomot leszámítva a talajba, ami pár lépes után eltűnik a sűrű növényzetbe. Mindenfele emberek rohangálnak, sietnek vissza az őrhelyükre vagy ahová épp beosztották...
Már egy ideje járjátok a tábort, a rohanó és kapkodó emberek zajai is kezdenek elhalkulni és leülepszik a baljós csend, egyedül csak a tücskök éjjeli muzsikája kíséri utatokat.
Egy elfolytott üvöltést hallotok a távolban, mely az erdőből jöhetett s azt pedig egy furcsa... tűz fellobanásár hasonlatos hang üti meg a füleiteket, végül újra csend.
-Mi a fa..!- csikorgatja a fogát.- Fedezékbe, bújjatok el!- jegyzi meg Makoto és a legközelebbi nagyobb hordó mögé bújik.
A tőletek 20-30 méterre lévő erdős terület felől motoszkálás jön a bokrok közül... 
Mit tesztek?


[Ginoo]
Jómagad visszasiettél a szanitéc sátrakhoz, amint csak lehet. Ahogy félretoltad a sátor ajtaját láttad, ahogy a tábor orvoso épp Aki felé akarna menni, majd megjelenésedre meglepődik.
-Óhh..!- döbben meg, majd rádnéz.- Elmondaná végre valaki, mi ez a nagy felhajtás?- kérdezi meg zavarodottan.
Rajtad áll, ha elmondod a táborban uralkodó helyzetet vagy sem, az orvos minden esetre visszaül a székébe és iratokat tanulmányozz, a melletted lévő Aki-chan kipirosodott arccal nagy levegőket vesz s mélyen alszik. Miután meggyőződtél, hogy minden rendben van vele kiüríted elmédet és elkezdesz fókuszálni a létrehozott Chakra pontjaidra a tábor körül, megpróbálva a lehető legtöbb infomációt megszerezni. Az első pár percben úgy tűnhetett számodra, mint egy nagy felbojdult hangyraj, melyben a dolgozok veszettek módjára rohangálnak mindenfele. A kikőtőt figyeled jelenleg, látod hogy a hajó amint jöttetek meglepő módon szét van szedve darabjaira, de jobban körülnézve rájössz miért: a hajó maradványaiból sok kicsit hajót kezdtek el készíteni a visszatéréssel kapcsolatban.
A semmiből egy árny ugrik a látópontod elé: egy matróz az, aki hevesen lihegve bebújt a ládák közé. Egy ideig figyeled rémült tekintetét, majd a hold fényét elkezdi valami kitakarni, amit az egyik feletted lévő láda takar, így nincs jó rálátásod. A fickó remegve, lassított módba forgatja felfele a tekintetét és üvöltésre nyitja a száját, mire kék lángok elnyelik...
A matróz érdekesen módon nem ég el s válik hamuvá, helyette egy az utolsó pillanatában rémült arccal zafírként megfagyva néz az ég felé, melyből kékes füst gőzölög ki.
Az árny tovább áll s a hold fénye gyönyörűen megvilágítja a zafíros felületet...
-Khm!- ébreszt fel a lidérces rémületedből a tábor orvosa.- Kér egy kis teát? Elég sápadtnak tűnik...- jegyzi meg a doktor.

Elég sok ember gyűl össze a professzor kővé dermedt teste körül, ráadásul sokan, köztük én is, kérdésekkel bombázzuk Makoto-t. Nincs könnyű helyzetben, látszik rajta, hogy kattog az agya a további teendőket illetően. Végül megkezdi a parancsok kiosztását. Egyetért velem és megkezdi a keresés megszervezését. Én Yori és Hibiki oldalán fogok kutakodni. Amint meg van a parancs, már megyek is a felszerelésemért, majd megyek a többiekhez.
Miközben átnézzük a tábort, az emberek elcsitulnak és hamarosan már a tücsök ciripelést is hallani lehet. Mivel elég sok mindent kell átnéznünk, úgy döntök, hogy egy kis segítséget is igényelek.
- Kuchiyose no Jutus! - hozom létre a technikát, miután megalkotom a szükséges kézjeleket.
A pukkanást követően két aranyoskám jelenik meg előttem. Az egyik Odoke, a másik pedig egy másik patkány akit felderítésre szoktam használni. Mindketten vidáman cincognak felém.
- Mi a helyzet Hiroto? - szólal meg Odoke a vékonyka hangján, majd felszalad a vállamra.
- Segítsetek átkutatni a környéket! Odoke, te itt a táborban nézelődj, ha esetleg feltűnik valami érdekes, vagy furcsa, akkor nyugodtan hallgatózz. Ha bármi érdekesre bukkansz, akkor keress meg és jelentsd!. Te pedig a táboron kívül nézz szét. A faházból kitört valami és az erdő irányába vetette magát. Kezd ott a keresést! Ha találsz valakit vagy valamit, aki esetleg betörhetett a táborba, azonnal keress meg! 
Ezt követően mindkét patkány elrohan, hogy teljesítse a feladatát. Én pedig megyek tovább a többiekkel.


Nem tudom mennyi lehet az idő, amikor egy üvöltést lehet hallani az erdőből, majd újabb zaj következik. Makoto kiadja a parancsot, hogy bújjunk el. Így újra kézjeleket alkotok meg, majd szépen elmerülök a talajban, pont ott ahol a vezetőnk is van a hordók mögött. Ezután várok, hogy mi történik. Ha támadás érne minket, akkor elmerülök teljesen a talajban, majd az ellenfél mögé úsznék, hogy mögötte jöjjek ki és hátba támadjam. Ha ezzel nem érek célt, akkor már merülök is vissza a földbe és visszamegyek a társaimhoz. Ezután inkább védelmi szerepet próbálnék játszani a csapatban.

//A talajban elmerüléshez az alábbi technikát használom:

Doton: Fusha no jutsu // Föld elem: Blokád

A technika elengedhetetlen feltétele az iwagakure no jutsu, esetleg a Vakond rejtőző technika. Ennek a segítségével képesek lehetünk felgyorsítani a föld alatti mozgást és meglepetésszerűen előtörni a földből. Példa: A használó több ellenfelet akar egy időben megállítani, így a föld alá bújva tör eléjük, majd megzavarja azoknak a mozgásukat, megbontva ezzel a különféle alakzatokat. Tökéletes védelmi és támadó technika is egyben.
Chakraszint: 400
Besorolás: B 
Típus: Kiegészítő
Kikötés: Iwagakure/Moguregakure no jutsu ismerete