Itanashi

A nap fénye besütött az ablakon, be egyenesen a szobámba, és bevilágította vele az egész szobát. A fény felkúszva ágyamon az arcomra sütött, így keltem erre a napsütéses reggelre. Felülve ágyamon fejemet fogtam meg. Oldalra nézve láttam, ahogy újonnan szerzett fejpántom csillogott az éjjeli szekrényemen. Büszke voltam magamra, hogy kiérdemeltem. Felöltöztem, majd elmentem fürdeni. Anyám reggelivel várt engem az étkezőben. Átlagos reggelnek bizonyult ez a reggel is. A reggelim mellett egy tekercs volt, rajta a nevem. – Anya, mi ez? – kérdeztem. Anyám csak annyit felelt – A tiéd – majd mosogatott tovább. Reggeli után kinyitottam a tekercset. Kusagakure vezetőjétől jött. „Tisztet Djuka Sendo, a vezető kérésére küldöm ezt a levelet. Megkérnélek, hogy délután 4 órakor jöjj el az irodába, ott elmond mindent.” Elpakoltam magam után, hisz sokáig aludtam, nem volt sok időm. Eltettem magam mellé 2kunai-t, bármi történhet velem, kardomat övemre csatoltam, majd elindultam a Vezetői hivatalba. Egy 20 perc séta után meg is érkeztem a nagy kapu elé. Az ajtóba két őr állt – Hova ilyen sietősen fiam? – kérdezte az egyik őr. Egy magas fekete szakállú shinobi volt. Megmutattam neki a tekercset, miszerint a Vezető látni akar engem. A két őr, elolvasva a tekercset egyből ajtót nyitottak. – Másodikon jobbra a harmadik ajtó – mondta a szakállas. Bementem, felsétáltam a lépcsőn, majd követve az előző eligazításokat eljutottam a nagy ajtó elé. Nagy levegőt vettem, majd egy nyakroppantás után bekopogtam – Gyere – hangzott egy hang belülről. Egy középkorú férfi ült egy hatalmas asztal mögött. Tehát ő Enraku, az ország vezetője. Mondtam magamban. Még nem láttam személyesen. – Jó napot, uram. Öntől kaptam ezt a tekercset, amiben… - de félbe szakított – Üdvözöllek, Sendo. Gyere közelebb. Igen, én hívtalak ide. Hallottam a genin vizsgán elért eredményeidről. Szép munka, ifjú shinobi. – kedves embernek tűnt. Nem is tudtam, hogy így terjednek a hírek a faluban. Majd folytatta – Majdnem el is felejtettem, miért hívtalak ide. Ez az úr itt mellettem, Hiko, - majd oldalra nézett, ahol egy idősebb ember állt mellette. Nem volt rajta fejpánt, valószínűleg civil. Egy küldetést kapsz tőlem, célja, hogy elkísérd ezt az embert a falu egyik nemeséhez, Haru-hoz. Egy tekercset kell neki átadni.- mondta Enraku, majd szólt, hogy gyere be. Egy fiatal lány jött be a terembe, egyezett a korunk. Hosszú barna haja volt. – Ő itt, Sikara, ő lesz a küldetéseden a társad. Feladatotok, hogy megvédjétek őt, valamint, hogy a tekercset eljuttassátok a földesúrhoz. Holnap reggel 8-kor találkoztok itt, innen kell elkísérni őt. – azzal megmutatta, hova kell elvinni a célpontot. Hazamentem, elkészültem, majd elaludtam. El se akartam hinni, hogy megkaptam első küldetésemet.
*****
Másnap felkeltem, gyorsan elkészültem, nem kellett sietnem, hisz este összepakoltam minden felszerelésemet. De azért indulás előtt még egyszer átnéztem. Kunai-k megvannak, shurikenek, pecsétek drót megvan, tekercsem megvan, kardom hátamon. Minden megvan. Indulás. Most még gyorsabban jutottam el, nagyon léptekbe haladtam a vezetőség épülete elé. A kapuban ott várt már Hiko egy barna kalapban, mely a nyakán lógott hátrafelé. Egy 5 perces várakozás után megérkezett Sikara is.  Indulhatunk. Az út elején a városban beszélgettünk, kiderült, hogy Hiko egy igen kedves öregember, aki segít másokon. A tekercsben egy gyógyszer található, amit ő pecsételt le, ezt kell elvinnünk a földesúrnak, pontosabban beteg fiának. Sikara-val is beszédtémába is kezdtem. Egy igen csöndes, és gyönyörű lány volt. Ahogy sétáltunk ki a városból a házak eltűntek, fák kezdtek el tömegesével kísérni minket utunk során. Nem volt meleg reggel, sőt, egész hideg szél fújt a tegnapi időhöz képest. Lassan elértünk az erdőségbe. Egy vékony ösvényen sétáltunk elöl mentem Sikara-val, rögtön mögöttünk pedig Hiko jött. Beszélgetésünk csendesedett, egy néha feldobott téma zavarta meg a csöndet. Megy néha egy-egy mozgás a fák földre hullott levelei között. Biztos egy állat az. Ahogy egyre jobban meneteltünk az erdőbe, a nap sugarai egyre jobban tűntek el a fák sűrű lombjai között. Az erdőben még hidegebb volt, mint az utcán. Egy mezőn álltunk meg, hogy tartsunk egy szünetet, pihenjünk, és együnk valamit. Leültünk egy háromszög alakba, majd táskánkból elővette mindenki az otthonról hozott élelmét, és csöndben ettünk a földön ülve. Jól esett ez a kis pihenő, fárasztó volt kissé ennyit gyalogolni. Sikara kulacsa kifogyott, felajánlottam, elmegyek megtölteni a közeli patakból. Átadta kulacsát, én pedig elindultam. Nem volt messze a patak 3percbe tellett, mire odaértem. A patak halkan csörgedezett lefelé, benne a kristálytiszta víz folyt. Belenyomtam a kulacsot, majd tölteni kezdtem. Hirtelen hatalmas sikításra lettem figyelmes. Sikara hangja volt. Madarak repültek a lombokból kifelé. A kulacsot felkapva visszafutottam a tisztásra. Eltűntek. Sikara és Hiko eltűnt. Nem mehettek messze. Egy letaposott ösvényt találtam egy kisebb bokron keresztül, majd követve egy vastagabb csíkot, melyet valószínűleg vonszolás útján kerülhetett ide, elérkeztem egy kis mezőre, ahol egy kis kunyhó volt. Egy egyszerű faház, nem egy nagy durranás. Hallottam, ahogy kisikít a házból Sikara.sikolyát hallottam újra. Kardomra rámarkolva az ablak alá osontam, majd benéztem a nyitott ablakon. Sikara egy széken üllt, kezei megkötve, és egy férfi állt nekem háttal. Nem volt rajta fejpánt, valószínű, hogy egy bandita. Csak egyedül volt. Nem láttam Hio-t se viszont. Ki kell csaljam ezt a banditát a házból. Egy bő 5-6 méterre az ajtó előtt megálltam, majd kövekkel elkezdtem dobálni a ház ajtaját. Kinyílt az ajtó, majd a bandita jött ki. – Szóval te vagy az? Tudtam én, hogy nem csak egy lány vigyáz az öregre – mondta. Azzal elindult felém egy késsel. Nem mozdultam. Csak álltam a közeledő bandita előtt, elszántan. – Véged – üvöltött, majd kését gyomromba szúrta. Őrült mosoly volt az arcán. Büszke volt, hogy ölhetett. De nagyot tévedett. Egy hatalmas pukkanás és füstben eltévedt, majd mikorra eloszlott egyedül állt. Csak egy Bunshin volt az. Csodálkozva bámult, hova tűnt az, akit az imént szúrt le. – Itt vagyok – mondtam neki hátulról. Fordult volna meg, de kardommal átszúrtam az ő mellkasát, és a fordulásnak köszönhetően még jobban bele is fordult. – Légy átkozott – szólt vérző szájjal a bandita, majd összeesett. Nem volt pulzusa, meghalt. A házba siettem Sikara-ért. Eloldottam a köteleket – Ugye nem bántottak? Hol van Hiko? – kérdeztem tőle. Azt mondta, hogy őt két másik bandita elvitte, valahova máshova. Egy barlangról beszéltek. Meg kell találnunk őket. Támadt is egy ötletem. Kimentem a halott férfihoz, majd jól megvizsgáltam őt. Zsebeit átkutatva egy kis zsákot találtam. Nem néztem bele, eltettem. Majd kezeimet összetéve – Henge no justu // transzformációs technika. Azzal eltűntem a füstben. A füst eloszlása után már az előbb megölt bandita alakjában voltam. Bementem a házba, Sikara-nak mondtam, hogy meg kel, hogy kötözzem, de csak látszólag kötöztem hátra a kezeit. Majd elindultunk keresni a barlangot. Mivel az erdőben nem volt sok barlang, Sikara sejtette, hogy melyik barlangról van szó. Elindultunk arra, amerre mondta. Egy negyed óra után eljutottunk egy nagyobb dombra. Egy bozótost elhúzva egy szakadék fölött álltunk. – megvan a barlang – éppen rajta állunk. Körbementünk, leértünk a bejáratához. Egy férfi állt a bejáratban. Biztosan a másik bandita, a harmadik pedig bent lesz Hiko-val. – Ez a lány majdnem megszökött, inkább ide hoztam az öreg mellé. – mondtam a banditának. Arcán maszk volt. Nem láttam. Bólintott, amjd elindultunk be a barlang belsejébe. Még benn se voltunk, mikor a bandita elkapta a karomat. – Miért hoztad ide őt? Neked a feladatod az volt, hogy a lányt vidd el a házba, és öld meg. Te nem Kazo vagy. Abban a pillanatban elengedtem a technikát, majd visszaváltoztam a saját testembe. A bandita rám támadt. Bal kezem még mindig fogta, erősebb volt nálam, jobb kezével pedig egy kuni-t irányított felém. Az utolsó pillanatban Sikara állította meg a halálos döfést egy kunai-al. Majd gyomron rúgva a férfit hátrébb állt. – Köszönöm – mondtam neki, de nem volt sok időnk, a bandita újra támadt. Egy igen magas, erős ellenfél volt. A férfi hamar felül kerekedett mindkettőnkön. Sorra védte a támadásainkat. Mikor ellentámadásba kezdett, először engem célzott meg. Az első szúrását védeni tudtam, ám a másodikat nem annyira, és bár sikerült kitérnem, a szám bal részét átvágta. Arcomból folyt a vér.  Sikara szúrt közben a lábába hátulról, mitől a bandita fél lábra rogyott. Felsegített, majd arrébb mentünk. – most kinyírom mindkettőtöket – üvöltötte a sebesült bandita. Ám mire újra két lábon állt, már felkészültünk. A bal lábamba rejtett tekercset elővettem, a földre tettem. Majd kezeimet összenyomva virágok jöttek elő. Lehetett vagy 100 virág. – Ez meg mi, ne legyél már ennyire szánalmas, szerinted pár virággal le tudsz győzni, - kérdezte röhögve a bandita. - Hana Shuriken: Hikarakuyou // Virág shuriken: szóró virágok – üvöltöttem, majd a száz virág elindult a bandita felé. A virágok megszilárdulva hasítottak az ellenfél felé. – Ez meg mi a franc? – csodálkozott. A kunai-al kezében elkezdte kivédeni a virág támadásait. Egy két vágás érte a karján, a lábán, de halálos sérüléseket nem kapott. De ez épp elég volt, hogy harcképtelenné tegyem. Keze elengedte a kést, majd több sebből vérezve letérdelt a földre. Sikara odaállt elé, meg akarta bosszulni, amit velük tettek, de az utolsó pillanatba sikerült megállítsam. Még kellhet nekünk. Kötözzük meg. Kezeit megkötöztük, majd a bejárat elé vittük – És most elmondod, hol van Hiko – a bandita csak nevetett. Lehet, nem ölte meg a támadásom de elég sok sebből vérzett. De csak nevetett. Sohase fogjátok megmenteni, a főnök megöl mindhármatokat. Azzal összegörnyedt a földre és meghalt. Mivel nem tudtuk ellátni a sebeit, elvérzett. – Hát akkor, indulás a barlangba. - A barlangban korom sötét volt, nem láttunk semmit. A fal mellett, egymás kezét fogva mentünk előre, hogy ne tévedjük el. Majd egy erős férfi hang kiabálását hallottuk. Követve a hangot, elértünk egy folyosóra, ahova vékonyan, de beszűrődött egy kis fény. Megtaláltuk a helyet, ahol Hiko-t fogságba tartották. A hang pedig valószínűleg a vezértől jöhetett. Megbújva láttuk, ahogy Hiko megkötözve egy széken ül, haja kócos volt, megviselt volt az öreg. A vezér kezében a pecsét volt, nem tudta kinyitni. Majd egy csattanás. Egy hatalmas pofont adott az öregnek – Kezd elfogyni a türelmem, öreg – mondta neki a vezér. – ki kell őt hoznunk, de hogyan- suttogtam Sikara fülébe. Ha Hiko-t ki tudnánk szabadítani, lenne esélyünk 3-an legyőzni, hisz egyedül van. Tehát Hiko-t kell először kiszabadítani. Kardommal a kezemben én voltam az elterelő, míg Sikara kiszabadítja a túszt. Kiugrottam a fedezékből, majd a kardommal rámutattam a vezetőre, hogy küzdjön meg velem. A vezető elindult felém, szintén egy katana-val a kezében. Összecsaptunk, ám az ő támadásai jóval erősebbeknek bizonyult, mint az enyémek. Nehéz volt így időt húzni. Reméltem, nem kapok még egy vágást, még mindig zsibbad a szám, szerencsémre Sikara segített elállítani a vérzést, és bekötötte a számat. Eközben Sika kiszabadította Hiko-t, majd a segítségemre sietett. De a lány nem húzta sokáig. Egy erőteljes rúgással méterekkel arrébb ért földet. A vezér hátrébb állt, kardját a földbe döfte, majd kézpecsétek után felüvöltött – Katon: Endan. egy tűzlabda hagyta el a száját, és egyenesen felém tartott. Hiro elém ugrott majd kézpecsétek után egy vízlövedéket köpött neki egyenesen  tűzgolyónak. Hirtelen gőzzé alakult mindkét gömb. Majd elpárolgott. – Átkozott – mondta a vezér. – Ne mozdulj, mert megöllek – mondta Hiko. Azzal hirtelen mögötte termett, és egy gyors rúgással a földre kényszeríttette, majd egy kunai-t fejéhez tartva lefegyverezte véglegesen a támadót.  Kiérve a barlangból vállunkon cipelve vittük megkötözve a bandita vezért egészen Hiko célpontjáig. Mostmár húzzunk bele, mert a gyógyszert át kell adni. Egy óra alatt el is jutottunk a földesúr házáig. Hiko bement, majd a tekercset letéve feloldotta, és egy zöld mezőt létrehozva a beteg gyomrára irányította. A fiú nagyon beteg volt. Látszott rajta, nem ez élete legjobb napja. Fején vizes kendő, mellyel a lázat próbálták csillapítani. Mikor Hiko kezét a beteg gyomrára helyezte, percek elteltével egyre jobban lett. Alig 10 perc alatt meggyógyította a fiút. A földesúr nagyon boldog volt. – Köszönöm nektek. Majd elköszöntünk és indultunk vissza Enraku irodájába jelenteni, a küldetést sikeresen elvégeztük. Hazafelé Sikara-val beszélgettem, örültem, hogy megismertem, és hogy egymást kölcsönösen átsegítettük a veszélyeken. Visszaérve az irodába Enraku nagyon boldog volt, egy medikus ninjával megpróbálta a sebemet meggyógyítani. A seb megmaradt, ez örök példa marad nekem, hogy erősebbé kell hogy válljak. Ahogy kiértünk a hivatalból, Hiko elköszönt, majd elindult. – Majd el is felejtettem, Sendo, ez a tiéd. – és egy tekercset dobott oda hozzám. Egy chakrapapír volt.  - Jól fog még később jönni. Tedd el – aztán visszafordult és elment. Hazamentem, elmeséltem anyámnak, mi történt velem életem első küldetésén, majd lepihentem. Este volt már, mire hazaértem, és ez a nap igencsak fárasztó volt.

Azonnal indulok – mondtam, miközben hátat fordítottam a vezetőnek, újabb küldetésemet megkapva.
- És még egyszer, az emberrablás csupán gyanú, nem biztos, hogy elrabolták. Annyit tudunk, a bányák előtt látták a fiút az apjával. – mondta a vezető. Nem válaszoltam neki, csupán bólintással jeleztem, a feladat világos, azonnal indulok. Nem kellett hazamenjek, mivel még idejövetelem előtt összepakoltam. A szokásos küldetéshez való felszerelés. A kardom, kunai-ok, a tekercsem, a drót, és pár robbanó jegyzet. Most kivételesen egyedül mentem, mivel társam nem ért rá. Egy másik küldetésen van. Nem is izgatott. Mostanában jobban szerettem úgyis egyedül dolgozni. Ahogy becsuktam az ajtót, elindultam a bánya felé. Ha valakit keresni kell, akkor az a logikus, ha az utoljára látott helyszínen kezdem a nyomkeresést.
Nem volt jó idő, az eső is elkezdett csöpögni, mikor kiértem az épületből. Kapucnimat fejemre húztam, úgy indultam el. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem, mivel egyre erősebben esett az eső, és a szél is egyre jobban felerősödött. Az útvonalamon változtatni kellett, mivel ha a mezőségen vágok át, úgy megbetegszem, hogy a kardomat se fogom tudni felemelni. Ezért az erdőn keresztül mentem, bíztam benne, hogy a fák lomjai felfogják valamennyire az esőt. Ahogy beértem, igazam lett. A fák sűrű lombkoronái nem engedték, hogy az eső befolyjon az erdőbe. Bár esett ott is, sokkal tűrhetőbb idő volt, mint kint. Zsebembe nyúltam, kerestem valamit. – Megvan még. – mondtam magamban, miközben a könyvemet fogtam. Amióta ez a könyv nálam van, megváltozott a világ. Saját nézetemből egy tisztább világot láttam, amit az emberek nagy része eltorzít. De mikor tudom, hogy nálam van a könyv, nyugodtnak érzem magam. Egyfajta talizmánná vált a nagyapától kapott jahsinista könyve. Állandóan magamnál hordom, ha küldetésre megyek. Kivettem zsebemből a kezem, majd tovább haladtam, magam előtt nézve az ösvényt. Ahogy mentem befelé, egyre kevesebb eső tudott áttörni a lombok sűrűjén. Egy idő után már nem is tudtam eldönteni, hogy esik még az eső, avagy sem. Nem is akartam, annak örültem, hogy itt nem esik. A bánya nem volt túl közel, de az idő szorított, hisz ha bejön a jóslata a vezetőnek, akkor emberrablásról van szó, és akkor nincs vesztegetni való időm. A vezető adott segítségül egy fényképet, melyen a keresett fiú és apja található, valamint néhány fáklyát, amire szükségem lesz a barlangban, ha be kell menjek. A másik zsebembe nyúlva elővettem az előbb említett fényképet. Egy kis 6-7 év körüli, barna hajú kisfiú volt, és egy 35-40 körüli borostás, fekete rövid hajú férfi. Valamint elmondták, hogy a férfi bal lába amputálva lett, így megfogom ismerni, ha meglátom. Csak találjam meg. Egész úton gondolkodtam, hogy esetleg a barlangba bemenjek, vagy előtte a környékét vizsgáljam át. De arra jutottam, a helyzetből fogom megítélni. Lassan kezdek a fák fogyni, a lombok se zárták el az eget. Újra hallottam azt a zúgást, amit a hihetetlenül nagy vihar adott magából. Nem is értettem, hogy tudták felfogni a lombok ezt a hihetetlen erős vihart. Most jön a szép rész. Az erdőből lassan kiérek, utána szedhetem a lábam. Bár így ezzel a kitérővel egy fél órával hosszabb volt az út, nem áztam szét. Ahogy eltűntek a fák, egy tisztásra értem, mely tőlem balra a mezőhöz kapcsolódott. A víz pár centi vastagon állt a talajon, hatalmas vihar volt. gyorsan szaladni kezdtem, bár kissé nehéz volt a nagy ellenszél miatt. A távolban megjelent a Tenchi-híd romjai. Még így is, szétrombolva is csodálatos volt a hatalmas híd. De nem volt sok időm most bámészkodni. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem. Egy újabb erdős rész következett, bár ez nem volt olyan sűrű, mint az előző, mégis védett valamilyen szinten. Újra egy ösvényen sétáltam az erdőben, egy esőtől védett erdőben. Lassan 2 órája, hogy elindultam. Idő közben eldöntöttem magamban, hogy a barlangban fogom keresni őket, mivel az eső valószínűleg a lábnyomokat már elmosta. Valami zajt hallottam a hátam mögül. Egy ág reccsenését. Megfordultam. Valaki futott utánam. Egy fáradt arcú fiú futott felém lihegve. Hogy nem vettem észre eddig, mikor elég feltűnően futott felém. Kardomért hátranyúltam, bár nem számítottam támadásra. Nem is kellett. Mikor odaért, térdére támaszkodott, lihegett 3-szor, majd felegyenesedett, szemembe nézett.
- Üdv, te vagy Sendo, ugye? A vezetőség küldött, segítsek neked, hátha rászorulsz… - de nem tudta befejezni a mondatát.
- Hogy én rászorulok a segítségedre? – kérdeztem dühös hangon.
- Hát, nem azt mondtam, de mégis jobb csapatban csinálni a küldetést, mint egyedül. – próbált mentegetőzni, de ezzel a mondattal szinte elásta magát.
- Amúgy meg, te ki vagy? – kérdeztem, miközben indultam tovább.
- A nevem Rasha. Nem állunk meg egy kicsit, idáig futottam. Gyorsan mész. – mondta, miközben még mindig lihegett. Bár szerintem számára is kiderült, hogy előre, az utat nézve mentem tovább előre. Fújt kettőt, majd jött utánam. Az elkövetkezendő fél óra életem legrosszabb fél órája volt. még egy ilyen idegesítő társat még nem szült a föld. És őt küldték, hogy segítsen? 5 percenként kérlelt, hogy álljunk meg pihenni. Aztán, kérdezte, hogy mik a terveim. Mikor újra feltette a kérdést, hogy pihenjünk, kis részben mert meguntam, nagyobb részben mert én is fáradtam már kissé, így megálltunk. Egy nagyobb sziklára ültem, Rasha-tól 1-2 méterre. Táskámból elővettem egy kis élelmet, amit hoztam magammal. Megettem, majd mikor indulni akartam, Rasha kijelentette, hogy ő még nem pihent eleget. Itt lett elegem. Odaálltam hozzá, a mellkasán fogva felsőjét felállítottam, és egy fához nyomtam.
- Azt mondtam, indulunk. És ha még egyszer megszólalsz, vagy bármiféle hülye kérdésed van, megöllek. – a tűz látszott a szememben, talán komolyan gondoltam, amit mondtam. Látszott rajta, berezelt.
- Megértetted? – kérdeztem. Válaszolni nem tudott, csupán bólogatott. Elengedtem, a földre ült, de felpattant, lesöpörte magát, majd indult tovább. Nem mert mellém jönni, megtartotta a távot. Sokkal jobb volt az út további része. Csönd volt, és talán még hasznos is a srác, ha másra nem, nyomkeresésre, eltereléshez majd.

Kiérve az erdőből megláttuk a barlangot. Az eső még mindig esett olyan hevesen, mint eddig.
- Innentől csendben megyünk, ne merd akadályozni a küldetés sikerét, mert megbánod. Bólogatott. Igazából rendes srácnak tűnt, szimpatikusnak is talán. Nem volt egy magas srác, nem is erős, de mégis volt valami, amiért befogadóbban lehet vele kommunikálni. De engem mégis idegesített. Csendben lopózva, mégis futó lépésekben értük el a barlang száját. Apró fény szűrődött ki egy résből. Jó helyen leszünk. Odasétáltunk csöndben a réshez. A falon keletkezett luk alig lehetett hosszabb 15 cm-nél. De épp elég nagy volt ahhoz, hogy szemügyre vehessem a rés mögötti nagyobb üreget, ahonnan a fény jött. Benéztem. Egy durván 8-10 méter átmérőjű teremhez hasonló üreg volt a barlangban a közepén tűzzel. A tűz mellett egy sziklának támasztva ott volt a férfi és a fiú megkötözve. A szájuk is be volt kötve, nehogy zajt keltsenek. Többszörös körülnézés után nem láttam mást.
- Te maradj itt, ha bárkit látsz, jelezd. – azzal beosontam az üregbe. Tőlünk volt a bejárata alig 8 méterre. A bejáratból még egyszer szemügyre vettem a termet, a két túszon kívül nem volt más. A férfihoz siettem csendben. Szemein láttam, örült, hogy valaki segít. Szájáról lehúztam a fáslit. Nagy levegőt vett.
- Hol vannak, akik megkötözték magukat? – kérdeztem gyorsan, nem akartam, hogy most jöjjenek vissza.
- Ketten vannak. Az egyik fát szed, a másik éppen segít magán kinn a fék között. A fiamat elkapták, én pedig nem tudtam megvédeni őt a lábam miatt. Így elkaptak minket és most váltságdíjat követelnek.
- Ne izguljon, van egy ötletem. Kiszabadítjuk önöket. Mondtam, majd a fáslival visszakötöttem a férfi száját. Szemei tágra nyíltak, mikor elindultam visszafelé. Rasha-nak intettem, bújjon el, majd én elintézem. Így is tett. Nem láttam hová megy, de elbújni ment, az biztos. Én pedig egy helyre, a tűztől távolabb mentem, hogy a lángok ne világítsanak meg, mikor visszatérnek. Nem volt időm csapdát építeni, így kézzel kellett elintéznem a két bűnözőt. A férfi elmondása szerint nem magas szintű ninják, hanem egyszerű banditák. Ők azok, akik rokkantakat és gyerekeket rabolnak el. Aljas szemétládák. De most megkapják. Lépteket hallottam. Mivel Rasha már rég elbújt, reméltem a banditák egyike lesz az. Ahogy végiggondoltam magamban a résben, ahová bújtam, bejött egy férfi, álarcban. Igen, ez egy sima bandita. Egy kunai volt nála, gondolom ezzel fogták el a srácot. A férfira csupán ránézett, majd egy nagyobb szikára ült, onnan nézte a kisfiút. Szerencsémre háttal ült nekem.
- Remélem sok pénzt értek ti ketten a falutoknak. Végül is egy kovács és a fia sokat megérhet. Főleg, hogy ebben a faluban nincs sok kovács. – miközben a fiúhoz és apjához beszélt gúnyosan, elindultam a háta mögött csendben, hogy letámadjam.
- Ha pedig nem kapunk értetek sokat, egyszerűen megö…ö…öhhr – de ezt a mondatot nem tudta befejezni. Kunaial a kezemben elvágtam hátulról a torkát. A férfi tetse összecsuklott. Egy megvan. Még egy van. A férfit megpróbáltam felültetni, hogy úgy nézzen ki, mintha ott ülne és beszélne, vagy legalább figyelné a túszokat. Egy pár perccel később egy újabb maszkos ember jött be a barlangba. De nagy meglepetésre egy újabb tag is ott állt mögötte. *Ezek szerint hárman vannak. Eddig.* Ez kissé megnehezíti a dolgom. Így a lesből támadás nehezebb lesz. Még jó, hogy felkészültem, és tekercsemet már elővettem és a földre tettem. A harmadik tagnál egy kard is volt, ami még nehezebbé tette a feladatot. De leginkább az foglalkoztatott, hol van Rasha. Ha nekem lebuktat minket, esküszöm, hogy megölöm. Az egyik férfi a halott társához beszélt, mivel nem jött válasz, megvizsgálta közelebbről. De ahogy megfogta a vállát, az összerogyott, leesett a földre.
- A francba, valaki itt van. Menj, keresd meg. – szólt a kardos társának, aki elindult. Majd egy nagyobb reccsenést hallottam és valószínűleg ő is.
- Ott van, kapd el. – mutatott a bejáratra. Nem hiszem el, hogy Rasha lebuktatott minket. Bár annyival előnyben voltam, hogy a férfi egyedül maradt. Hát használjuk ki, hogy nem engem szúrtak ki. Tekercsemből elindítottam a Virágshuriken technika-t. a tekercsből előjövő virágok megkeményedve elindultak a férfi felé. Egy kunai volt nála is.
- Itt van még egy. Gyere ide, megöllek. – mondta a férfi, miközben egypár virágot a kunai-al lecsapott. De nem tudta az összeeset. Több helyen a repülő virágok megvágták a combjánál, a karján valamint az oldalán. Abbahagytam a virágszórást, kardomat kezembe vettem és a térdre rogyott férfi felé indultam. Épp a halálos vágást adtam volna be, mikor a kardom egy hatalmas csattanással megállt. A harmadik ember, aki a karddal jött be, képes volt hárítani az ütésemet. Ezek szerint Rasha vagy elfutott, vagy már nem él. De most nem tudtam ezzel foglalkozni. A bandita jól forgatta a katana-ját a kezében, egész jól védte a támadásokat. Idő közben a másik is talpra állt és egy kunai-al próbált vágást ejteni rajtam. Bal kezemben egy kunai-t fogtam, hogy könnyebb legyen hárítani. Épp a késes férfi jött, mikor kunai-ommal sikerült kibillenteni egyensúlyából, leeresztette a védelmét, én pedig kardommal átdöftem a gyomrát. A féri egy nagyobb vértócsát köpött, majd összeesett. Végleg. A kardos viszont nem állt le, most még dühösebb volt, mint eddig, támadásai kiismerhetetlenné váltak. Egyre nehezebb volt védeni a támadást. Kibillentem egyensúlyomból, ő pedig kihasználva az alkalmat átszelte a derekam. Még épp időben tudtam használni a Kawarimi no jutsu-t. egy fatönk esett a földre, én pedig 2 méterrel arrébb voltam. Két kunai-t hajítottam felé. Könnyedén hárította, de nem is támadás célából dobtam neki. Elterelés. A védelmét ő is leengedte, nem volt egy nagy harcos. Abban a pillanatban, hogy a kunai-okra figyelt, 4-5 virágshuriken-t hajítottam felé, ezek már meg is tudták sebezni, legfőképp a lábát céloztam. Majd kardommal bevittem neki is a végső ütést. A férfi, elvesztve fejét hullott a földre. Sikerült legyőzni őket. A férfit és fiát kiszabadítottam. Mondtam nekik, menjenek, mindjárt megyek utánunk, csak még elintézek valamit. A férfi megfogva botját, fiával amennyire tudott kisietett. Én pedig elindultam megkeresni Rasha-t. eléggé feldühödtem a harc alatt, pár vágást is kaptam, de nem voltak vészesek. Viszont megint előjött a másik énem. Akit a zsebembe lévő könyv hajtott. Rasha egy másik üregben volt, lábából folyt a vér. Egy sziklán ült, és kötözte lábát éppen, mikor megtaláltam.
- Nyugi, semmi bajom, csupán egy kis karcolás. Majd ráállt, de abban a pillanatban vissza is esett a sziklára egy nagy üvöltés közben. Zuhanása közben belém kapaszkodott, mármint a kabátom szárába, hogy ne essen el, és a könyvem kiesett a zsebemből.
- Ez meg micsoda? – kérdezte, majd felvette a földről és elkezdte lapozgatni. – Hogy kerül ilyen hozzád ez, tiltott könyv. – mondta
- Azonnal add vissza, ez az enyém, és megbánod, ha még egyszer hozzányúlsz. – válaszoltam dühös arccal és égő szemekkel.
- De ez tiltott könyv. Ha ezt a vezetőség megtudja, hogy egy ilyen embert küldött küldetésre, mint te, akkor… - de rám nézett, látta a szememből áradó dühöt.
- Most lett elegem belőled. Amúgy se tudnánk veled haladni, ha lábra se tudsz állni. Így is segítenem kell a férfinak.
- Ezt meg hogy érted. Állj meg. Gyere ide. *Öld meg – újra a belső hang szólt hozzám* nem hagyhatsz itt. Nem hagyhatod itt a társad. *Öld meg* Ha ezt a vezetőség megtudja, abból nagy baj lesz. – de erre csupán háttal állva nevettem.
- Még hogy a társam? És mégis, kitől tudnák meg?
- Hát…tő *Öld meg*… - de hirtelen elhallgatott. Szemei kidermedtek. – ugye nem?
- De igen. És egy kunai-t hajítottam a hasába. Felköhögött. Vért köpött. – Ezt pedig azért, mert beleszóltál abba, ami nem rád tartozik. majd elkezdtem a kunai-al döfködni a mellkasát, a végtagjait. De ezt már nem élte meg. Rasha ott feküdt összegörnyedve a földön, mellkasából ömlött a vér. Kimentem a barlangból, kezem tiszta vér volt. de ráfogtam, hogy a bandita vágott meg. Az eső elállt. Az férfit és fiát lassú, ám biztos tempóban visszakísértem a vezetői épületbe. Időközben teljesen kiszállt belőlem a düh, teljesen lenyugodtam. Újra azt a kisfiús arcú, nagy szemű fiút láthatták, aki elindult küldetésére. A vezető, miután meglátta a kovácsot és fiát megörült, viszont rám nézett és megkérdezte
- És hol van, Rasha?
- Sajnos egy bandita leszúrta. Többen voltak, mint mi, így sajnos nem élte túl a küldetést. Igazából a saját hibájából, mert nagy zajt csapott akció közben, ezzel kockáztatta a túszok és az én életemet is. A vezető lesokkolt. Székébe ült, majd mondta, elmehetek. Hazamentem, lefürödtem, lezuhanyoztam a kezemre és arcomra ragadt vért, majd elaludtam az ágyamban. Egyáltalán nem éreztem rossznak, amit tetem.

+ 7 Ch

Nem fűzök dolgokhoz semmit. Most túl lusta vagyok gépelni... tegnapi miatt.

Az utolsó küldetésem óta két hét telt el. Azóta szinte minden nap otthon edzettem, leginkább fizikai edzéseket, kondiztam. Naponta mentem futni. Igaz, hogy ez a két hét kevés volt, de már látszott rajtam, hogy jó erőben vagyok. De a shuriken dobálást se hanyagoltam el.
Újabb küldetést kaptam. A bennem levő gonosz hang se zavart, nem is mondott semmit, mintha teljesen megszűnt volna, újra normálisnak éreztem magam. Pedig már azt hittem, hogy teljesen megőrülök.
Egy jóval egyszerűbb, és gyorsan megoldható küldetést, mint azelőtt. Egy kocsit kellett bekísérnem a vezetői épületbe, ami fontos árut szállít. Holnap fog érkezni a határvidékre. A küldetéshez kaptam segítségül egy társat, valami Onoki-nak hívják. Nem ismertem. A kocsit két személy fogja hozni, valószínűleg egy állattal, talán ökörrel. A határvidékről el kell érnünk az erdőségig, ahol egy bizonyos Haya fog ellátni élelemmel, kis szállással. A kocsi a tűz országából érkezik, ezért valószínűleg ez egy hosszabb út lesz. Ekkor kopogott valaki az ajtón. Egy lány jött be. Nem volt nagyon magas, egy rövid fekete hajú, vékony lány volt.
- A nevem Onoki – mondta a lány, majd rám nézett, kissé elpirult, és folytatta
- Tehát te vagy Sendo, a leendő társam. – ekkor teljesen megszeppent, visszalépett egyet, és csak várt.
- Igen, én vagyok – mondtam mosolyogva.
- Örülök, hogy itt vagy – mondta a vezető – most, hogy megismertétek egymást, menjetek haza, készüljetek, mert még ma este indulnotok kell.
Hazafelé eltervezem, hogy bemegyek a fegyverboltba, és megveszem azt a fegyvert, amit már rég meg akartam venni. Ez a fegyver pedig a Naginata volt. mikor az üzletbe értem, egy idős ember ült a pult mögött.
- Szép napot az úrnak, miben segíthetek? – kérdezte kedves hangon az idős ember. Visszaköszöntem, majd a falhoz mentem, ahol a különböző pika szerű fegyverek voltak felakasztva. Ezek közül az egyik hihetetlenül megtetszett. Pont egy olyan fegyver volt, amit kerestem. A hossza l80 cm körül lehetett. Hihetetlen könnyű, ám igen strapabíró anyagból készült. A Naginata-hoz hasonló feje volt, ám itt nem a végén volt a szúró fej, hanem két ponton illeszkedett a rúdhoz. A penge kb 50 cm hosszú, és 20 cm széles volt. mint egy hosszúra nyújtott balta feje.
- Áh, a Naginata, csodálatos fegyver. Hihetetlenül könnyű a használata, köszönhetően az anyagának, amiből kézült. – mondta az öreg eladó. 1500 ryu volt az ára. Megvettem, majd hazamentem.
Mikor hazaértem, elővettem táskámat, tettem bele élelmet és vizet, majd a fegyvereimet is eltettem. Készen álltam. Volt még 1 órám az indulásig, ezért gondoltam, kimegyek a kertbe, kicsit jobban megismerkedem az új fegyveremmel. Kinn a kertben volt néhány fa, valamint két gyakorló bábu, amiket még régebben tett ki apa, hogy gyakoroljak. A Naginata-t kezembe vettem, majd elkezdtem vele először csak a levegőt, majd a bábukat „támadni”. Igaza volt az öregnek, csodálatos fegyver. A levegőben olyan könnyen szállt, mintha lebegne, ennek ellenére hihetetlen halálos suhintások voltak. Az egyik bábu fejét le is vágtam vele. Idő volt, indulni kellett. A vezetői házhoz értem, ahol Onoki már várt. A lányon is volt egy hátitáska, valamint egy katana lógott a derekáról.
- Készen állsz? – kérdeztem a lány. Ő bólintott. – akkor indulhatunk. El is indultunk. Az út elején vagy másfél méternyi lehetett a távolság, hanem több. Az út néma, csendes volt. majd lassan, lassan, de megtört a csend, beszélgetni kezdtünk. A lány elmesélte, hogy elvesztette anyukáját, még mikor kicsi volt. mikor meghallotta, hogy én az apámat vesztetem el, láttam rajta, próbálta hanyagolni ezt a témát. Ahogy mentünk, egyre több mindenről beszéltünk, egyre több közös témát találtunk, ami jó volt, hisz volt valaki, aki hasonlóan élte meg az életet. A nap már rég lement, sötét volt. Egy-egy fáklyát vittünk a kezünkben, úgy haladtunk a kijelölt útvonalon. Egész jó kedvem lett az úton, Onoky-ról kiderült, nem csak szép, okos lány is volt. sokat tudott az életről, korához képest. Az a másfél méteres táv is lassan kezdett eltűnni köztünk. Így sétáltunk, kicsit gyorsabb tempóba, mikor elértük a Tenchi híd romjait. Ekkor Onoky mondta, üljünk le egy kicsit, kezd fáradni. Végülis már 2 órája sétálunk. Leültünk egy nagyobb szikladarabra. Nem éreztem úgy, hogy elkésünk, mert eddig is elég gyorsan mentünk. Fél óra pihenés után indultunk újra útnak. Az erdőbe jutva megérkeztünk a házhoz, ahol majd másnap is el kell szállásolni a kocsist. A ház nem volt nagy, egy közönséges erdőszéli kunyhó volt. Bementünk. Egy idős ember nyitott ajtót. Beengedett, megvacsoráztunk, majd lefeküdtünk aludni. 6 órakor kell felkelni, hogy időben odaérjünk a megadott helyre. A kunyhó egy kis konyhából, egy étkező szerű helységből, valamint 3 szobából állt, egyik a tulajé volt.
6 óra volt, én már fenn voltam korábban. Bekopogtam Onoky szobájába. Csend volt. csendben benyitottam. Onoky aludt. Hirtelen furcsa érzés fogott el, ahogy az arcát néztem. Felkelt. Kissé megijedt, mikor meglátott, de aztán látta, hogy én vagyok. Csendben szóltam neki, hogy indulnunk kell. Elkészültünk és elindultunk. Ez az alvás jót tett. Kipihentnek éreztem magam. Utunk további idejében sokkal nyíltabb beszélgetés folyt, mint előző nap. A megbeszélt idő előtt fél órával érkeztünk meg a kijelölt pontra. Igazából egy kis dombos részhez, ahol egy útkereszteződés táblája volt. ez a tábla volt a célpont. A tábla közelében egy nagy fa volt. a fa alá ültünk, ahol árnyék volt, nem volt meleg annyira, de jó leülni egy fa tövébe. Egy kis idő elteltével a tábla alatt egy kocsit láttunk meg. Egy ökör húzta, és két fickó ült a tetején, nagy zsákokon. Odasétáltunk.
- Maguk azok, akiket a városba kell vinnünk, ugye? – kérdeztem az egyik fickót.
- Igen, mi vagyunk. De ha lehetne, siessünk, mert egy kis csapat bandita próbálta ellopni a szállítmányt. Ekkor körbe néztem, de nem láttam a közelben senkit. Azért kicsit gyorsabbra vettük a tempót, és elindultunk a házhoz, hogy a két férfi megpihenjen kicsit. Az út a házig akadálymentes volt, de a biztonság kedvéért Onoky-val végig nyitva tartottuk a szemünket. Kiderült, hogy a zsákokban liszt és búza van. És van egy zsák, ami egy nagyobb zsákba van rejtve, ami pedig már titkos információkat tartalmaz, annyit elárultak, hogy egy tekercs, amit csak és kizárólag az ország vezetője nyithat fel. Valamiféle diplomáciai információk. De többet nem mondtak. A fickó elárulta, hogy a banditák 3-4-en lehettek, egyszerű utcaszéli fosztogatók. De azért remélte, hogy nem akarnak megint beléjük kötni. Elérkeztünk a házhoz. Gyorsabban odaértünk, szekérrel mégis csak gyorsabban haladtunk. Az állatot kikötöttük, az idős férfi megetette, majd a két fickó elment aludni. Összesen 5 órát kaptak, hogy még aznap odaérjünk a vezetőségi házhoz. Onoky-val kinn maradtunk, figyeltük a szállítmányt, mivel nem lett volna értelme bepakolni a házba. Ekkor valami mozgásra lettünk figyelmesek. De nem történt semmi, csupán a bokrok mozogtak. Onoky szerint valami kis állat lehetett, agy talán a szél, de én akkor is a bokrokat figyeltem. De tényleg nem történt semmi különös. Mikor idő volt a két férfi kifizette a szállást, majd indultunk tovább. Én háttal ültem szekér végén, míg Onoky elől, így vizsgáltuk a környezetet. Valami furcsa volt. éreztem belül. Majd egy csillogó dolgot láttam a távolban *Vigyázz* szólt újra a hang belül. De miért pont most? Azt hittem, eltűnt. De jó, hogy szólt. A csillogó dolog egy kés volt, ami a mellettünk lévő fába állt bele. Majd egy férfit láttam meg, ahogy fut a szekér után.
- Ezt elintézem egyedül is – szóltam, majd leugrottam a szekérről. A szembe futó alak valószínű, hogy a szekeret támadó banditák egyike volt. egy szakadt ruhás, szakállas férfi volt, egy kisebb karddal a kezében. Előkaptam a naginata-mat, majd felé tartottam. Az alig 40 sm-es kardját leengedve a férfi berezelt, mikor a penge az állához súrolódott.
- Dobd el, most – szóltam rá a férfira. A férfi reszketni kezdett. Ledobta a fegyverét.
- Te hogy kerültél erre a szekérre? Azt hittük, ketten vannak – mondta a férfi reszkető hangon.
Azon gondolkodtam, mit tegyek vele, mert nem hagyhatom itt, mert akkor megkeresi a társait. Így nem volt más ötletem, a táskámba levő dróttal megkötöttem, majd a szekér mögé kötöttem, az ökör úgyse haladt gyorsan, ezzel pedig lejárja a büntetését, amiért el akarta lopni a szállítmányt. Így haladtunk egy öt percen keresztül, mikor az utat két hasonló kinézetű férfi állta el. A hátsó férfi halkan nevetni kezdett. Odamentem a férfiakhoz, de az egyik felém futott, és gyomron vágott, a másik pedig társához futott, hogy kiszabadítsa. Mivel két ember ellen nem tudtam volna használni a fegyveremet, ezért csupán egy kunai volt elrejtve a kabátujjamba, ami majdnem kiesett, mikor a gyomrost kaptam.
- Te kis szaros, azt hiszed, hogy legyőzhetsz 3 nálad idősebb és tapasztaltabb embert egy ócska bottal? – nevetett. Térdre rogytam, kissé rájátszottam, hogy nagyon betalált az ütés. Arra számítottam, hogy a szekérhez fog menni, hogy megkeresse a zsákot. Be is jött, a férfi elsétált mellettem, akkor a rejtett kunai-om a vádlijába szúrtam. A férfi összeesett, majd üvölteni kezdett.
- öljétek meg ezt a kis rohadékot. A zsákmány utána is ráér. A két fickó felém indult, karddal a kezében. Mivel a kardom nem hoztam, ezért a naginata-val próbáltam megtartani a távot. Ekkor a két fickó két irányból akart körbefogni. Az egyiknek sikerült is mögém kerülni, akkor hirtelen Onoky termett a hátam mögött, és hárítani tudta a támadást.
- Boldogulsz vele, Ono, - kérdeztem a lányt.
- Igen, nem lesz baj – válaszolt vissza. Nem akartam, hogy ennyire összezárjanak, ezért, a naginata-t pörgetni, suhintani kezdtem, amivel a fickó távolodni kezdett. Ono-ék inkább csak kerülgették egymást, kardcsattanást nem hallottam. A nekem jutott fickó próbált elcsalni az erdőbe, azt hitte, egyedül nincs esélyem ellene. Majd hirtelen futni kezdett.
- Menj utána Sendo, ezt itt elintézem – mondta Ono. A férfi után szaladtam. Mivel az erdőben voltunk, szinte hazai pályán éreztem magam. Egy rövid kunai- csata után egy-két vágást sikerült mindkettőnknek érvényesíteni. Ő a bal combom, én a jobb karját sebeztem meg. Rájöttem, sérül lábbal nem tudnám tartani a gyors mozgásos kunai párviadalt, ezért távoli támadásokkal kell legyőznöm. Egy tekercset kaptam elő, amit a földre dobtam. A Virágshurikenekkel távol tudtam magam tartani, sőt egyre több találatok kapott, míg végül a földre térdelt a fickó. *Ölj* újra a hang. De nem volt időm gondolkodni, a testem magától elindult, egyenesen a földön térdellő férfi felé. Naginata-m kezembe fogtam. Mikor egy másfél méter választott el minket, kezem felemelkedett. Nem tudtam irányítani magam. Mintha teljesen megváltoztam volna, egy másik emberben lettem volna. *Ölj* azzal suhintottam…a férfi fejét a nyakáról. A nyak loccsanva a földre esett, majd a test is eldőlt. A pengém véres volt. amikor megláttam a vért, kissé megnyugodva éreztem magam, sőt…inkább boldognak. A penge csillant egyet, majd megláttam az arcom. A szemem vörösen izzott, a nyakamról folyt a vér, ami a vágásnál loccsant rám. De ami a legfeltűnőbb volt, az a gyilkos mosoly volt. majd szemem visszaváltozott, a mosoly eltűnt az arcomról, és újra a régi énemet láttam a pengén. Mit tettem? *Megérdemelte* Fegyvertelen volt *Rád támadott*. A belső hangom megint felül kerekedett rajtam, nem tudtam ellenállni. Nyakamat valahogy letöröltem, majd eszembe jutott, hogy Ono-t egyedül hagytam a banditával. Ám mikor visszaértem a bandita ott feküdt a lisztes zsákok tetején jól megverve, megkötözve. Ono ült a hátán és csak mosolygott. Tényleg ügyes lány.
A szekér lassan de biztosan beért a faluba, több incidens nem volt, Ono látta a vért a nyakamon, de nem tette szóvá. A vezető a falu kapujában várt ránk. Nagy mosollyal az arcán.
- tehát sikerült a küldetés. Szép munka volt. ez a tiétek, majd egy zacskót dobott Ono-nak, majd nekem. Pénz volt benne. A szekeret még bekísértük egy istállóba, ahol az ökröt kikötötték, én pedig hazamentem. Ono-val megbeszéltük, tartani fogjuk a kapcsolatot, ám láttam a szemén, kissé félt tőlem, miután meglátta a vért a ruhámon. Mikor hazamentem, ruhámat ledobtam a földre, és egyből elaludtam, mivel az utóbbi napokban nem aludtam rendesen.

- Szóval egy papír – mondtam a vezetőnek, miközben egy fényképet néztem.
- Igen, egy dokumentumért kell elutazzál a hegyek országába. – válaszolt kedves, ám sietős hangon. Az új feladatot megkaptam, társat most csupán egyet választottak mellém, mivel nem bizonyult olyan feladatnak, amihez nagy segítség szükséges. A társammal, Kazu-val a kapuban találkozom. A srácot régebb óta ismertem, örültem, hogy őt választották mellém. Naginata-mal a hátamon sétáltam végig Kusagakure szűk utcáin. A kapuban megálltam, a szélének támaszkodva. Fogammal megfogtam a fejpántom egyik szárát, majd megerősítettem a vállamon, mert majdnem lecsúszott. Hideg nap volt. az eső is szemerkélt. Általában nem szokott érdekelni az eső, de most a hideg szél miatt sem tűrtem fel a kabát ujjam, pedig úgy szoktam. Lila kabátomról folytak le a cseppek. A kapucnimon hallottam, ahogy egyre erősebben kopog az eső. Sietnünk kellett, nehogy a legnagyobb viharban keljen utaznunk. Szerencsénkre egy kis karaván éppen a hegyek országát is keresztezi, úgyhogy az oda utunk megoldottuk, csak el kell érni a karavánt.
- Bocsánat a késésért. – szólt az ismerős hang.
- Siessünk, mielőtt szétázunk – mondtam Kazu-nak, majd menetelős tempóban, kapucnimat fogva elindultam a karaván megállója felé. Nem volt messze, de ilyen időben az a kis táv is szörnyűnek tűnik. Kazu futott utánam. Lábunkat egyre gyorsabban szedtük a füves pusztán, a tócsákat átugorva, de így is sokba beleléptünk.
- Be az erdőbe, gyorsan – szóltam Kazu-nak, majd a fák felé vettem az irányt. A sűrű fák lombjai nyújtott némi menedéket. Az volt a szerencsénk, hogy a megállóhoz az erdőn keresztül is el lehetett jutni. Igaz, kicsit hosszabb, de legalább megvéd egy bizonyos szinten az esőtől. Délután volt, de a sötét felhők miatt sötét volt. egy hatalmasat villámlott. Majd egy még nagyobb, rémisztőbb dörgés követte.
- Sietnünk kell, ha el akarjuk érni a karavánt. – újra szóltam Kazu-nak. A legjobb tulajdonsága a srácnak az volt, hogy csendben volt, nem idegesített az ostoba kérdésekkel. Ez volt az az emberi tulajdonság, amit becsültem benne. Lábunkat egyre gyorsabban szedtük, a fák megritkultak, újra éreztük az eső zuhanyt. Megláttuk a karavánt. Egy 5 kocsiból álló kis szekércsoport volt. marhákkal hajtották a szekereket, a lovak ilyen viharban képtelenek voltak haladni, balesetet okoztak volna. A negyedik kocsiban kaptunk helyet, mindössze 50 ryo/fő árba. A kocsiban ült még egy fiatal nő. A kocsis csapott egy ostorral, majd a két marha bőgött, és nekiindult azt útnak. A kocsik döcögve indultak el. Valamilyen szinten megérte a pénzét a szekérkaravánt, hisz amellett, hogy olcsó, egy ponyvát is tettek a tetejére, hogy ne ázzunk el az út alatt. Nem volt egy luxusszekér, egyszerű, hétköznapi, szalmaszállító szekeret kell elképzelni. 4 személyes kocsik voltak. A miénken kívül a leghátsóban egy férfi ült szürke kabátban, nagy szakállal, valószínűleg vándor, befogadást vár valamely országtól. Gyakori az ilyen. Piti kis bűnözők, akik megbánták tettüket, de nem fogadják vissza, ezért új hazát keresnek maguknak. Az előttünk levő kocsikban pedig egy idős pár, és két fiatal személy ült. Nem voltak sokan, ilyen időben ez a létszám is soknak számított. Hát így, ezzel a kis csoporttal indult el a karaván. A marhák miatt nem haladt gyorsan, de mégis praktikusabb volt az út, visszafelé csupán egy ideig tudunk majd jönni a karavánnal, mert elkanyarodik egy másik országba. Nem akartam nagyon a többi személlyel beszélgetésbe elegyedni, ezért kapucnimat a fejemre húztam, ezzel mutatva a nemérdekeltségem, majd az utat nézve oldalt haladtunk. Reméltem, nem lesz semmi konfliktus az út közben, és tudunk rendes tempóban haladni. Az út, köszönhetően az eső kimosásának, döcögős volt. mikor már majdnem elaludtam, mindig egy bukkanóra keltem. Kezdett idegesíteni. Kazu-val tisztáztam az alapokat még az út előtt. Elmondtam, hogy nem kell mindenkinek tudnia, hogy ninják vagyunk, elég, ha mi is bevegyülünk az egyszerű tömegbe. Nem is próbált beszélgetésbe elegyedni senkivel. Ez volt a másik tulajdonsága, ami pozitív volt. csendes, pontos, megbízható. Csak az a kis őrültség hiányzott belőle, ami a tökéletes csapatmunkához kellett volna. Az eső még mindig szakadt, már lassan egy órája úton voltunk, de még mindig nem akart elállni. A szél is folyton befújt a réseken, így némi szenvedéssel kezdődött a küldetésünk. De csak kibírjuk valahogy. A kocsis szólt, hogy eléreztünk Kusagakure déli részébe, ahol 5 perc múlva megállunk egy negyed órás szünetre. A kocsik egyre jobban lassítottak, majd egy kis fogadó mellett meg is álltunk. Bementem Kazu-val együtt valami élelemért. Az egyetlen dolog, amit nem hoztam magammal. Egy pár falatnyi élelmet, épp amennyire szükségünk volt, csomagoltattunk a fogadóban, majd indultunk tovább. Nem volt új felszálló személy, a létszám is maradt, ami nem volt baj. A kocsi haladt egyenesen keresztül a Tűz országának határa mentém a hegyek országába. Az út sima volt a határon végig, katonákkal ellenőrizve is volt, úgyhogy nem történhetett velünk baj. Nem is történt. Elérkeztünk két óra alatt a hegyek országának határához. A határon volt még egy megálló, majd egyenesen a központba mentünk. A határon kiszállt mindenki, csupán a mögöttünk levő férfi maradt fenn. Halkan odasúgtam Kazu-nak, valami furcsa abban a férfiban. Ő igazolta állításom, szerinte gyakran néz minket. Nem árt rajta tartani a szemünket. A kocsik elindultak újra, most már utoljára. Valaki üvöltve futott a kocsik után
- Álljon meg, kérem – üvöltött, miközben futott. Az eső még mindig esett, bár jóval tűrhetőbben, de azért még jobban éreztem magam a „fedett kocsiban”. Majd elérkeztünk a végállomáshoz. Egy nagy fogadó, egy istállóval, ahova az állatokat fogják be. A megbeszélt helyszín ez a fogadó volt. itt fogok találkozni a férfival hamarosan. Újra a zsebembe nyúltam, ahol a talizmánom mellé tettem a férfi fotóját. A kép alapján alacsony, pocakos, szakállas férfit kell keresnünk. Pont olyat, mint a…megfordultam, a kocsit kerestem. De már az állatokat lekötötték róla, mindenki leszállt róla. Hol lehet az a férfi, aki mögöttünk ült?
- Kazu, meg kell keresnünk a férfit. – mondtam, miközben a képet mutattam neki.
- Ha jól láttam, a fogadóba ment be. – mondta, kicsit értelmetlen arckifejezéssel. A fogadóba futottunk. Az ajtót szinte berúgtunk, mire mindenki odakapta a fejét, majd visszafordulva beszélgetett mindenki, úgy, mint pár másodperccel előtte. A pulthoz mentem, majd a képet a pultosnak toltam.
- Jó napot, látta ezt a férfit? – kérdeztem, miközben a fényképet átcsúsztattam a pulton.
- Hm. Igen. Épp most ment ki, mögöttetek. – mosolygott a pultos, miközben a poharakat tisztította. Megfordultam majd láttam, ahogy az ajtó éppen becsukódott. Kirohantam. A kapucnis férfi sétált el a fogadó sarkán. Utána futottam. Most már idegesített. Ahogy elértem megfogtam a vállát. A férfi megfordult. Ekkor hátra ugrottam. A feje…furcsa volt. belém szúrt egy rejtett kardot, majd Kazu felé indult a kabátból kivillanó kardjával. Szerencsére elővigyázatos voltam, még az épület sarkában készítettem egy füst klónt, ami a szúrás után füst formájában szét is esett.. Majd odafutottam Kazu elé. Gyorsan történt minden, de épp időben léptem közbe. A naginata-m épp elég hosszú volt, hogy védjem a szúrását, mivel Kazu épp csak befordult, így nem számított támadásra. Majd ellökve a kardot, fordítottam egyet a rúdon, és a gyomra felé céloztam. Be is talált. Az ismeretlen támadó, akár egy húsdarab a villán, fenn akadt. A furcsa az egészben az volt, hogy túl könnyű volt az ellenfél. Fél kézzel is elbírtam volna. Ledobtam a földre az áldozatot, ekkor lejött a kapucnija, és észrevettem, hogy ez egy báb volt. de akkor hol van az irányítója. És miért támadt ránk? A bábu megmozdult. Egy ilyen támadás nem árthatott neki. Majd távolodni kezdett a fogadótól.
- gyerünk, kövessük – szóltam, azzal pár virágot felé hajítottam. Kettő-három bele is állt a testébe, de még nem robbantottam, kíváncsi voltam, ki irányítja. Így követtük. Egy ritkás erdő volt a fogadó mellett. Oda futottunk, követve a bábot. Majd megláttuk a célszemélyt. Egy fekete kabátos, kopasz férfi állt. A báb elé állt, mi pedig tartottuk a kellő távot. A kopasz férfi kissé zavarba jött, látva, hogy ketten jöttünk. A bábot éppen indítani akarta felénk, mikor szóltam.
- Megállj, ki vagy és miért támadtál ránk? – kérdeztem dühös hangon.
- Ugye azt a papírt keresitek, amit a férfi rejtegetett. Ezért készítettem ezt a bábot, hogy csapdába csaljalak titeket, és mindazokat, akiknek a birtokomra fáj a foguk. De eleget mondtam már nektek, most pedig gyorsan távozzatok, mert olyat fogok tenni, amit később megbánhatok. – mondta zaklatottan a férfi. Nem tűnt valami nagy ellenfélnek, ha a virágokat nem vette észre a bábon. Pedig úgy tűnt a bábhazsnálathoz igen jól ért. De ha harcolni akar…ahogy a bábot elindította felénk, a kézpecsét után mondtam halkan – Virág ninja művészet: Ezernyi nyíló virág – majd a báb egy nagy villanásban darabokra tört és szétrobbant. A férfi lesokkolt, de nem adtunk lehetőséget neki a meneküléshez, én naginatam-mal, kazu pedig egy katana-val állt, meg fele szembe.
- Most pedig elmondod, hol van az öreg. Mit tettél vele?
- Ny-nyugalom, mindent elmondok, csak ne bántsatok. Nem tehettem mást. Éheztünk. És az a kiállhatatlan férfi azt mondta, elveszi a birtokomat, ha nem fizetünk neki. Ezért leütöttem, és bezártam egy házba.
- Hol a ház? – faggattam tovább.
- El-elviszlek titeket. – majd elindultunk. 5 percet utaztunk, mikor elértük egy faházhoz. A férfi először azt akarta, hogy mi menjünk be, de egy határozott pillantással éreztettük, ő megy be. A házban sötét volt. majd gyertyát gyújtott. Ott ült egy férfi egy széken, megkötözve.
- Kazu, szabadítsd ki. – mondtam, miközben a szemem végig a férfin tartottam. Kazu egy kunai segítségével kiszabadította.
- Hol vannak a dokumentumok, amikről beszélt? – kérdeztem újra a férfit. Az pedig remegő kézzel az asztalra mutatott. Egy halom papír volt. a legfelsőn pedig egy cím: Kusagakure. Ez lesz az. Megfogtam és betettem a belső zsebembe. Kazu, vidd vissza a férfit a fogadóba. Én még kicsit faggatom a férfit. Kazu azonnal segítve a férfit elindultak.
- most pedig elmondod, miért tartottad fogva ezt a férfit? – de erre választ nem kaptam, csupán mosolygott.
- A válasz már tárgytalan. – csupán ennyit mondott, és mosolygott tovább. Szemeim nagyra nyíltak. Az ajtóhoz akartam futni, mikor kinyitottam, a férfi egy nagyot robbant a földön. A társam valószínűleg észrevette a csapdát, és időben elhagyta a helyet. Majd megláttam azt, amit rég láttam. VÉRT. Szemeimen éreztem, hogy pupilláim megnőnek, szám elmosolyodik.
- Várj, mi ez az ádáz fej? Hé? Hé? HÉÉÉ!! – üvöltött rám a férfi, de nem hallottam, amit mond.
- Meg akartad ölni a társamat és engem? Meg akartál ölni, de ez nem jött be. Majd a férfi lábába dobtam 4 virágot. Az pedig összeesett. Még vagy 20 virágot dobáltam a ház falaiba. Már valószínű tudni fogja, mit jelent ez. Majd hogy ne keltsek gyanút, kifutottam a házól, és egy rejtett kézjellel az egész ház a levegőbe repült. Hatalmasat robbant. A hulláma el is kapott. Kazu futott felém, tényleg elkerülte a támadást. A harmadik jó dolog benne, hogy megérzi a bajt, és mindig el tud menekülni. Felsegített.
- a dokumentum megvan, menjünk haza. A dokumentumokat átlapoztam, hátha az is rejt valamiféle csapdát, de csupán valamiféle ház meg telek adatlapja volt. ebben az egyben igazat mondott a férfi. A karaván vezető kérdezte, hogy nem esett-e bajunk. A férfi, aki az imént repült a magasba, egy körözött bűnöző volt, aki lopott, hogy megélhessen ő és a családja. De ez a szememben akkor se menti fel az alól, hogy meg akart ölni. De megkapta a kegyelmet a nagyúrtól. A halálával felmentette magát. Véres kezemmel megfogtam talizmánom. Ezzel szoktam mutatni az áldozatot Jashin nagyúrnak. A piti bűnözői dolgokat elveti a nagyúr. Hasztalannak tartja őket. És nem elég méltónak. Megérdemelte a halált. Hallottam. Belül. Majd visszatértem a való életbe. Fejem megráztam.
- Jól vagy, Sendo? – kérdezte Kazu.
- Igen, csak elkalandoztam. Gyorsan, vigyük vissza a dokumentumokat Kusagakure-ba. A karavánra felszálltunk. Este volt már. Szerencsénkre nem kellett megállni egyik helyen se, így valamivel gyorsabban haladtunk, és köszönhetően az incidensnek, el is húzódott, így pont keresztezte a menetünk egy másik, éppen Kusagakure-ba tartó karavánnal. Így átszálltunk, és hajnalban meg is érkeztünk. A vezető nem aludt a rengeteg papírmunka miatt, így épp el tudtuk még érni. Elmeséltük neki, mi történt a banditával. A vezető örült annak, hogy megoldottuk, és hogy nekünk nem esett bajunk. Viszont az öregről nem mondható el mindez. De a küldetést elvégeztük, a dokumentumok itt vannak. Hazaérve szobámba zárkóztam, majd elvégeztem a halotti áldozatadást. Minden ölés után megteszem ezt, amint van rá időm. Ujjamat megvágva egy csepp vért ejtek a talizmánra, ami pedig beszívja azt. Sokaknak rejtélyes lehet ez az este, nekem is az volt. de tudom, hogy ilyenkor fogadja el az ajándékot a Nagyúr.

annak, aki ellenőrzi:) az lemaradt hogy a házból kikövet azt mondtam hogy ő is vele van robbanó cetlikkel és öngyilkos lett csak azért hogy ne bujkak le:S bocsi fáradt voltam

//1 hónappal a chunnin vizsga előtt. Ezt az időd Amegakure-ban tölteném el a májusi élmények erejéig.//

Újabb nap, újabb küldetésre indul a 9-es csapat, vagyis Ao-val és Kashi-val. Ita-sama nélkül indultunk el, mivel a feladat maga C besorolást kapott, és Ita-sama nem ér rá, egy A szintű küldetésen vesz éppen részt. A küldetés célját már reggel közölte velünk Enraku. Egy elveszett fiút kell visszavinnünk Amegakure-ba. A kissrác ott állt az asztala mellett, az irodában. Talán 8 éves lehetett első ránézésre. Barna haja és barna szemei voltak. Egy kis táska volt a hátán. Szülei nagy befolyású földbirtokosok voltak, fiúk itt maradt, mikor hazautaztak, ezért kell most hazavigyük. 3 nap múlva találkozunk felük amegakure városában egy teázó előtt. A cím megvan, a gyerek is, indulhatunk.
- Aztán el ne hagyjátok ti is, igen csak fontos ez a fiú. – tette hozzá a végén Enraku. Szavaiban érezhető volt, nem is a fiú állapota miatt aggódik, hanem a családi háttere miatt. Ezt nem szerettem benne. Tehát a csapatunk nekiindult, hogy hazakísérje Maka-t, a kissrácot.
- Csak maradj nyugton, és figyelj arra amit mondunk, rendben? – kezdtük az elején a szabályok letisztázását. A fiú némán bólintott. Ha be is tartja még csapattagnak is jó lenne. Mivel a karavánokkal utazás kockázatosabb lenne, könnyen eltéríthető, ezért a gyaloglást választottuk. Úgy nézett ki a menet, hogy Kashi volt a hátvéd, ő figyelte a hátunkat, Ao vitte Maka-t középen, én pedig legelöl mentem, figyelve a környezetet, hárítva az első támadásokat, ha arra kerül sor. De reméltem, nem fog. 3 napunk van eljuttatni a srácot. Nem kellett sietni, volt időnk, bár nem tudom, ezzel a gyerekkel mennyire fogunk tudni haladni. Egy különleges szíjjal Ao magára kötötte a fiút, a hátára, hogy kezei szabadon maradjanak, és elindultunk. Az erdőben futottunk a fák tetején, nem várt gyorsasággal. Egész jó sebességgel tudtunk haladni, fáról fára ugráltunk, az idő is jó volt, úgy éreztük, nem zavarhatja meg semmi az utunkat.
- Lassan álljunk meg pihenni – szóltam hátra. Látszódott rajtuk, értékelik az ötletet. Egy kis patak mellett álltunk meg. 6órája indultunk el, mindenki már éhes, szomjas volt. Maka is egész jól bírta az utat. Ám mikor leültünk enni, ő sem tétlenkedett, egyből enni kezdett. Miután ettünk és ittunk, mindenki az arcát megmosta a patak tiszta vizében, hogy felfrissüljön. Másfél órát maradhattunk pihenni, ezt kihasználva mindenki eltöltötte valamivel az időt. Ao napozott, Kashi a kissráccal beszélgetett. Én pedig terveztem a további útvonalat. Két lehetőségünk volt. Az egyik, hogy megindulunk a hegynek, mely előttünk áll, vagy kikerülve haladunk tovább. 2:1 arányban a kerülőt szavazták meg, úgyhogy kerülni fogunk. A hegy lábán egy folyó van, melyen haladni nem fogunk tudni, a nagy esőzések, melyek az elmúlt napban voltak, igen csak megindították az áramot. Majd meglátjuk. Örültem, hogy amegakure-ba megyünk ismét, ha ott leszünk, meglátogatom Musaki urat. A múltkor eltöltött idő is igen csak hasznos volt, örülni fog nekem. Mindenki kipihente magát, indulhatunk. A nap kezdett a hegyek mögött eltűnni, lassan besötétedik. Fáról fára ugráltunk, már láttuk a hegyet. Mikor odaértünk, én magam is beláttam, jobb ötlet a kerülő, ez igen csak meredek lenne nekünk. A nap már eltűnt a dombok mögött, a hol fényesen világította meg a folyó vizét. Igen nagy sodrása volt, még nekünk is nehéz lenne átjutni. De át kell mennünk a túlsó oldalra. Szerencsére néhány fa volt a parton, így az egyik fa törzsébe 3 virágot dobtam, majd felrobbantva a fa kidőlt, létrehozva a folyó felett egy hidat, melyen könnyen átkelhetünk. Óvatosan lépkedtünk a fán, fogva Maka-t, de szerencsére átkeltünk. Folytattuk utunkat az éjjel. Fák nem voltak, ezért a földön futva mentünk.
Hajnalra igen csak nagy távot tettünk meg, ha így haladunk, estére már amegakureban leszünk. Reméltem, hogy gyorsan odaérünk, nem fog semmi se akadályozni. Újabb pihenőhelyet találtunk. Egy tisztáson, ahol alszunk pár órát, és majd reggel folytatjuk utunkat. Egy elhagyott táborhelyet találtunk, farönkökkel, ezekre feküdtünk le aludni. Váltogattuk egymást, én kezdtem az őrködést. 2óránként cseréltük egymást Kashi-val, Ao-t hagytuk aludni, hisz ő viszi a srácot, kell aludnia. A környezet csendes volt, baglyok huhogásán kívül nem hallottam semmit. Kashi-t felkeltettem, majd elaludtam. Ő is keltett engem, mondta, nem volt semmi érdekes. A váltások alatt egyszer sem kellett riasztani a többieket, úgyhogy reggel felkeltünk, reggeliztünk, majd indultunk tovább. Meleg idő volt, túl meleg. Már 3 óra után meg kellett állnunk, hogy igyunk. A száraz időben nehezen tudtunk haladni, de megtettünk mindent.
- Vigyázz – löktem arrébb Kashi-t. egy kisebb lángoló gömb haladt el mellette. Kashi a földre esett, majd egyből felpattant, és várta a következő támadást, most már felkészülve. A bokrok közül egy fickó lépett ki, fél szeme be volt pólyával tekerve.
- A fiút átveszem. – szólt, majd elindult felénk. Nem hagyhattam, hogy elvigye.
- Ao, vigyázz a fiúra. Kashi, te segítesz nekem. – mondtam villámgyorsan a tervet, majd felálltunk az ellenféllel szemben. Egy bagoly repült az égen, furcsa volt fényes nappal, majd a fickó vállára szállté szóval amit éjjel hallottunk, az ő baglya volt. Így talált ránk. Tekercsemet lekaptam, a földre vágtam. Kashi is elővett egy fumma shurikent a hátáról, és egyből a férfi felé hajította. A fumma-t követte 3 virágom. A férfi kitért a shuriken elől, ám a robbanás, melyet a virágok okoztak meglephette, egy fának csapta. A földre esett. Felállt, leporolta magát, majd kézpecsételni kezdett.
- Katon: Goukakyu no jutsu – mondta, majd egy hatalmas tűzgolyó hagyta el a száját. Ekkorát még nem láttam. Kashi elugrott előle, én pedig használva a lefejező technikát a föld alá menekültem. Kihasználtam, hogy a férfi bízott a támadásban, így meglepetésszerűen támadtam alulról. Megfogva két lábát nyakig berántottam őt.
- Ki vagy és miért kell neked a fiú? - Kérdeztem tőle. A férfiról kiderült, hogy egy bérgyilkos, kezdő shinobi. Egy Taka nevű ember bérelte fel, hogy fogja el Maka-t. a férfit ott hagytuk, mi pedig sietve, hátat fordítva a melegnek mentünk, most már igen csak intenzív tempóban. Ezzel a kitérővel vesztettünk egy kis időt, ám még mindig jól álltunk. Siettünk, mert tudtuk, ennek a Taka-nak más emberei is lehetnek. Maka mesélt nekünk Taka-ról. Egy fickó, kinek tartoznak a szülei, valószínűleg ezt a tartozást akarta rendezni. A nap további részén összesen kétszer álltunk meg. Estére elértünk amegakureba. A teázóhoz mentünk, Maka mondta, merre kell menni. A család egyik barátjának teázója, sokat jártak ide. Mikor odaértünk, már egy férfi állt ott. A város kihalt volt, így gondoltuk, ő az, akivel találkoznunk kell. A férfi kezében egy papír volt.
- Szép estét, sajnos édesapád elfoglalt volt, engem küldött érted, hogy vigyelek haza. Itt van a papír a megbízásról. Köszönöm a nevében, hogy hazahozták. A fiú kezét megfogta, majd elindult.
- Várjunk csak, átvertek. Biztos nem lehet olyan fontos valami, hogy a fiát ne lássa, és még egy napunk lenne ideérni. A férfi után mentünk, aki egy raktárépületbe ment. Bementünk. Sötét volt, majd hirtelen valaki nevetni kezdett.
- Háh, mégse olyan ostobák ezek a Kusagakurei-ak. A férfi volt az. Egy ládán állt, mögötte 4 másik, fegyverekkel a kezében. Felkapcsolták a villanyt, láthattuk, hogy csapdába estünk.
- Kapjátok el őket. – parancsolt a férfi. A négy fickó felénk indultak nevetve, fegyvereiket fogva. Ám nem mozdultunk. Elém állt két társam, védekezve. Ekkor Taka is megállt.
- Mi a…? – kérdezte, miközben a kisfiú eltűnt a kezében, egy kis füst után ott álltam vele szemben, katana-val a kezemben, nyakához szegezve.
- Vége a harcnak. Adja fel. – parancsoltam rá. Intett.
- De hogyan? – kérdezte.
- Egy igen egyszerű dolog. Tudtuk, hogy csapdát fognak állítani, ezért mi is így tettünk. A henge no jutsuval felvettem a kisfiú külsejét. Aki ott áll szemben, az egy klón, jobban mondva egy földklón. – meséltem a férfinak tervünket. A fegyvereket letették, megadták magukat. A fiú szüleinek átadtuk a gyereket, a jutalom egy részét pedig Taka-nak adtuk, kárpótlásul a régi ügyük miatt. Nem volt rossz ember, csak nem szerette, ha átverik. Így mindenki megkapta azt amit megérdemelt.
Hazafelé elváltunk egymástól.
- Akkor otthon találkozunk. – mondták Ao-ék, miközben köszöntünk.
- Igen. Otthon újra találkozunk. Mosolyogva búcsúztunk el, majd elindultam Musaki úrhoz, hogy tanítson. Már vártam, hogy megérkezzek. A házba lépve Musaki úr mosolyogva üdvözölt.

Egy esős napom Enraku irodájában kezdődött. Éppen az új küldetésünk feladatáról adott részletesebb leírást. Egy 10 éves kislányt kell átvinnen, egyedül a hegységrendszeren. A feladat még nem is tűnt annyira nehéznek. Azonban beszélgetésünket valami iszonyatos sikítozás törte meg. Az ajtót bevágta valaki, majd egy kis szőke kislány rontott be az irodába.
Ő itt Usaki.
Miért kell ebben a koszos városban lennem? Unalmas, unalmas... - üvöltött a lány.
Így már értem, miért kapott ilyen besorolást, és miért nem vállalta el senki - mondtam, halkan. A kislánnyal kisétálva elindultunk Kusagakure kapuja felé. terv egyszerű volt. A kapun kisétálva az erdőn át eljutunk a dombokig, a dombok túloldalán található Usaki-ék háza. Az édesanyjával él, szegény nő, és elkeveredtek a városban, viszont a nő nem tud eljönni onnan. És itt jöttem én a képbe. Hát akkor, induljunk.
Éhes vagyok. - sikított a lány, miközben Vezetői épületből sétáltunk kifelé.
Mit szeretnél enni? - kérdeztem. - Ramen-t?
Nem - fordult el
Toj... - kezdtem bele
Neem. - üvöltött.
Akkor mit?
Inkább nem vagyok éhes, csak menjünk már. - mondta, azzal elindult fa arccal kifelé.
Tényleg nehéz lesz ez a küldetés. Na mindegy. A kapuhoz értünk, ahol a lány ismét nekikezdett.
Szomjas vagyok - mondta.
Tessék, igyál - nyújtottam felé egy kulacsot.
Ezt nem kérem. Ez a tied. - húzta el a kezét. Kisétáltunk a kapun, majd oldalra hívtam, ahol nem látott senki.
Na figyelj rám egy kicsit. Az országunk vezetője engem kért meg arra, hogy vigyelek el téged anyukádhoz. Ha makacskodsz, akkor egyedül fogsz hazamenni, megértetted? - elég szigorú szemmel néztem a lányra, kissé megijedt, és csak bólogatott. Úgy éreztem, megértettük egymást. Az erdő felé vettük az irányt, egy kis ösvényen neki is indultunk, hogy belevágjuk magunkat az erdő mélyébe. Az idő jobb lett, ám még mindig felhős és szeles volt az idő, de legalább nem esett.
És amúgy, miért vagytok itt az országunkban? - kérdeztem tőle, próbáltam beszélgetni a lánnyal.
Anya kapott valami munkát. - válaszolt röviden.
Értem, és mit csináltok a domb túloldalán? - folytattam a faggatást.
Anya régi ismerősének a házában élünk, amíg nem vesz anya egy saját házat. - folytatta. Láttam rjata, hogy nincs beszélgetős kedvében ezért hagytam, hogy csendben sétáljunk tovább. Az erdő rendkívül csendes volt, az eső ismét csöpögni kezdett. A fák lombjai megóvtak minket, de az avaron hallottuk, ismét nekikezdett az eső.
Nem fázol? - de nem válaszolt. Megfagyott arccal menetelt előre. Valami nagyon járt a fejében. Nem akartam rákérdezni, láttam, hogy úgyse mondja el. Makacs egy lány, de legalább nem hisztizett. Amióta az erdőben vagyunk, a lány csendben volt és gondolkodott. Mi járhat a fejében? Ez a kérdés sokáig gondolkodtatott. De nem kérdeztem rá. Már jó ideje mentünk az eső esett, a szél is fújt, mi pedig elérkeztünk a hegy lábához.
Kicsit megszállunk abban a baralngban - mondtam a lánynak. Nem válaszolt, de nem is ellenkezett, az idő neki sem tetszett. A barlangba bementünk, majd szedtem pár szárazan maradt faágat, és tüzet raktam, kicsit átmelegíteni fázó végtagjainkat, megszárítani vizes ruháinkat.
Mesélj valamit, csendben vagy, amióta az erdőbe értünk. A lány húzta a száját. Felé nyújtottam egy kis darab ételt, melyet a tüzön sütöttem már egy ideje. A lány elfogadva, majd elkezdte kis falatokban enni. Ekkor villámlott egy hatamasat, melytől a lány elejtette az ételt, majd egész testével remegett.
Nyugi ez természetes ilyen viharban. Szerintem jobb lesz, ha az éjszakát itt töltjük - mondtam neki. Szó nélkült bólogatott. Gyanúsan más volt a lány, a kezdeténél azt hittem, otthagyom a kapuban, most meg itt ül, remeg és fél. Sajnáltam kicsit. Elvégre is elkeveredett egy ekkora városban és egy teljesen idegenre van bízva, aki hazaviszi őt. Én is meg lennék rémülve, főleg ilyen fiatalon. Egy másik szeletet adtam neki, hogy ne egyen a földről.
Tessék - adtam neki.
Köszönöm - válaszolt. Ekkor megálltam. Még sohasem köszönt meg semmit. Ez furcsa volt, nagyon furcsa. talán elfogadta végre a segtíséget? nem tudtam, de jól esett.
Szívesen - válaszoltam neki. - Mi bánt? látom rajtad, van valami, ami nem hagy téged békén. - kezdtem ismét a próbálkozást.
Egy ilyen viharban vesztettem el apám. Egy éjszaka egy vándor jött hozzánk, szállást kért. Anyáék befogadták őt, azonban a férfivel történt valami, amitől rárontott apámra. Valamiről veszekedtek, majd egy késsel támadott rá. A férfi, miután megölte apámat elejtette fegyverét, csodálkozva nézett körül, majd elrohant. Azóta nem láttuk őt. 4 éves voltam. - mesélte a lány, mintha kicserélték volna. Félt a vihartól, nem is magától a jelenségtől, hanem mint idő, a vihar azt az éjszakát juttatja eszébe.
Gyere, bújj ide - nyújtottam ki karom. A lány odabújt és a parázsló láng mellett elaludt. Én nem aludtam, figyeltem a hangokat.
Reggel ismét nekiindultunk utunknak, ezúttal a hegyet készültünk megmászni a meredek hegyfalat.
Remélem, kialudtad magad, hosszú utunk lesz. - mondtam a lánynak, majd kiropogtattam karjaim. Elindultunk a barlangból. A hegyre egy igen keskeny szerpentin haladt végig, mely igen csak veszélyesnek tűnt, ezért úgy láttam a legjobbank, ha magammal viszem a lányt. Hátamra felkötöztem, jó szorosan, nehogy leessen. Mikor megvoltunk, chakra-m egybl talpamba koncentráltam, és nekivágtunk a hegynek. A keskeny úton többször megcsúsztam, de szerencsésen haladtunk előre. A hegyi út szélesedni kezdett, így könnyebben tudtunk haladni. A lány leszállt, de mindvégig mögöttem jött. Épp egy kis kavicsos részen sétáltunk, mikor mozgást hallottunk. A lányt magam mögé toltam, véletlenül se lógjon ki. Ekkor egy vaddisznó rohant kifelé a bokrokból, eszeveszettül kapkodott jobbra-balra. Nem várhattam, cselekednem kellett. ha nem állítom meg, eltarol mindkettőnket. A hegyen növő virágokat felhazsnálva robbantottam a disznó alatti talajt, így a sérült és így már rémült disznó elfutott.
Ez különös volt, valami vagy valaki megzavarhatta az állat nyugalmát. - gondoltam. Kérdésemre hamarosan választ is kaptam, mikor füstszagot éreztem.
Pszt, Usaki, gyere csendben utánam - szóltam halkan, majd egy bokorban kezdtem el sétálni, csendben. A bokorban megbújva figyeltük és kémleltük a területet. 4 fickó ejtett csapdába egy másik vaddisznót, épp azt kínozták, röhögve. Egy ember is volt ott mellettük, egy fiatal lány, akinek kezei hátra voltak kötözve, szája be volt kötve. Kusagakure-i fejpánt volt a fején, tehát egy shinobi-t is elfogtak.
Usaki, te maradj itt, el ne mozdulj. Világos? - kérdeztem
Félek egyedül - válaszolt.
Nem kell - nyugtattam meg, majd megfogtam a vállát, utána elindultam, hogy leszámoljak a banditákkal.
Hohó, csak nem egy hős szerelmes jött menteni a lányt? - röhgött az egyik.
Engedjétek el, akkor nem lesz baj - válaszoltam. Röhögtek, majd az egyik egy nagy méretű karddal felém közeledett. Vágott egyet, de könnyűszerrel kikerültem. A férfit térden rúgtam, amitől felüvöltött, kardját elejtve. Ketten pattantak fel.
Akkor játszunk - mondták majd feém rohantak. Az első vágott egy kis késsel, mely elől elhajoltam, és egy Sorozást adtam le az oldalába. Ettől megremegett a teste, ekkor adtam be még egyet a melkkasára, amitől a földre esett. A másik is egy késsel futott felém, ám nem tudtam már elhajolni, így kezem kinyújtottam. A Rejtett árnyék kígyó kezek technikát hazsnálva 3 kígyó tekeredett a kezére, szinte eltörték a fickó csontját.
Ki a farnc vagy te? - kérdezte mögöttem valaki. Megfordultam, ekkor láttam, hogy még ketten állnak mögöttem.
Hányan vagytok még? vagy elfogytatok végre? - kérdeztem gúnyosan.
6-an de ellenedén is elég leszek - mondta majd nekem futott. A földön növő virágokat hazsnáltam fel a támadáshoz, mivel a tekercsem elővételéhez nem volt elég időm. A fölről 4 virág repült a férfi testébe. Ő megállt, köhögött, majd eldőlt. De még most sem adták fel a harcot. a megmaradt 4 férfi összeszedte magát, majd felálltak velem szembe.
4 az egy ellen? kell egy kis segítség - mondtam. Ujjamba haraptam, majd kézpecsételni kezdtem. Kezem a földre nyomtam, majd egy kis füst keletkezett. A füstből egy 8 méteres kígyó jött elő, aki egyből rátámadt a jobb széls férfira. Én is megindultam a másik szélén. Az eslő férfi ütése elől kitértem, majd egyből mellkasra vittem be egy Sorozást, a következőt pedig ismét a rejtett árnyékkígyó kézzel kaptam el. A kígyók a fejét támadták, belemarva annak arcába. Gyorsan hatástalanítottuk a 4 férfit. A kígy, akit pár perce idéztem, egy füsttel eltűnt. A lányhoz siettem, majd eloldoztam. Masa volt a neve, ifjú genin. Láttam rajta, szégyelte magát, amiért egy pár bandita elfogta. 3-an folytattuk az utunkat, szerencsére Masa-nak nem voltak súlyos sérülései. Elértünk Usaki-ék házához, ahol anyukája már várt ránk. Lánya anyja nyakába ugrott, anyukája pedig sírt.
Köszönöm - mondta. Usaki-t sikeresen hazavittem, Masa-t is elkísértem a kórházba, így két embernek segítettem egy idő alatt. Masaról megtutam, hogy a növényeket nagyon ismeri és szereti, lehet, hogy később még a segítégemre lehet.