Itanashi

4 posters

Go down

Itanashi Empty Itanashi

Témanyitás  Itanashi Pént. Ápr. 27 2012, 18:03

Összegyűjtve az összes, adatlapra vezetett technika, melyek véglegesen lettek elfogadva

Itanashi Tumblr_m65invGyKA1ru9xb6o2_500Kaishinton: Seinshinkari
A technika részben hasonlít a Kami no Sabaki technika eljárásához. Azonban itt saját vérünk kell, hogy adjuk a technikához, mellyel ellenfelünk mellkasára nyomva kezünket megpecsételjük. Ha ez megtörtént, végig kell mutatnunk nem kevesebb, mint 18 kézpecsétet. Amint befejeztük, ellenfelünk testén a technika jele fog megjelenni. Innentől kezdve a használó és az áldozat teste szellemileg összekapcsolódik, így képesek vagyunk annak irányítására. Kezünk és testünk mozgásával vagyunk képesek az áldozatot irányítani. Ez egy igen nehéz és bonyolult folyamat, ám gyakorlással hihetetlenül hatásos fegyver lehet. Magas szinten csupán az akaratoddal is képes lehetsz irányítani. Azonban a karok, testsúly és a chakrával, valamint az elme együttes irányításával pontatlanabb a mozgatás. (tehát nem képes az irányított precízebb feladatok elvégzésére mint pl a zárkinyitás tolvajkulccsal, vagy a cérnabefűzés a tűbe). Azonban a sima elmekontrollal ugyan több energiát és odafigyelést igényel, azonban a nagyon aprólékos feladatokat is el lehet végeztetni az irányítottal.
Magyar név: Vérpap stílus: Útmutatás
A szint/600 Chakra: A végtagok mozgatásával, a test súlypontjának helyezkedésével, chakrával és akarattal való irányítás.
S szint/800 Chakra: Akarattal való irányítás.
Itanashi Tumblr_m6d88bimZO1qg6og6o1_500
Kaishinton: Zion
Hasonlatosan a Shontawai'shihez, a használó a chakraját a testén kívül formázza meg, azonban gömbök helyett gyűrűket alkotva, s ezeket nem maga körül, hanem ellenfelei körül hozza létre. Miután testén kívül ellenfele köré irányította chakraját, létrehozza a látható hurkokat, mely fogságba ejti az áldozatot, erősen összeszorítva őt. Ekkor a használó kezeinek mozgatásával képesek elemelni a talajtól, s az alapirányokban mozgatni. Minél közelebb van az áldozat a használóhoz, annál erősebb a kötelék kettejük között. A használó nem képes precíz mozgatásokra, csupán alapműveletek egymás utáni irányítására.
A chakrahurkok itt korántsem olyan veszélyesek, mint az említett technikában, valamint önmagukban nem rendelkeznek annyi chakraval, hogy technikákat lehessen megalkotni belőlük, csupán a végtagokkal való együttes mozgatásra alkalmasak.
A gyűrű vagy gömb rászorul az ellenfél valamely testrészére és így egy chakra-béklyó jön létre, ami önmagában nem sokat ér, azonban KÉZJELEK elmutogatásával a használó képes löketet adni a chakárjának és ezzel egy általa meghatározott irányba mozgatni a gyűrűket, gömböket, amik a közrezárt Testet ugye magukkal húzzák. Így nem a testet mozgatja, hanem magát a chakratárgyat, amit létrehoz, az viszont közvetlen kapcsolatba kerülve egy testtel, magával viszi azt. 
Gyengeség: 1-2 méteres körzeten belül biztos a siker, illetve ha valaki edzett és netalán ismer kontratechnikát, ellenállhat a mozgatásnak.
Megkötés: Maximum 4 Gyűrű, Gömb hozható létre. (Gyakorlással és Pályázattal, elsajátítható a több is) 
Magyar név: Vérpap stílus: Vezeklés
Besorolás: B 
Chakraszint: 300 
Itanashi 10732000_1602647686656253_743951543_n
Kaishinton: Shontawai'shi
A használó nagy mennyiségű chakrat enged ki a tenketsu pontjain, majd a kiáramlott chakranak formát ölt (ez esetben gömb vagy kör). A chakragömbök a használó körül keringenek, nem távolodhatnak el túlságosan a gazdatesttől, valamint folyamatosan kapcsolatban állnak a használóval, így a gömbök létrejötte után előbb passzív állapotba kerülnek. Miután ezt létrejött, képesek vagyunk egyesével, vagy együttesen mozgatni őket és sima chakraműveleteket létrehozni a beléjük ölt chakraval. Működési elve hasonlítana egy klón technikához, ahol adott chakramennyiségből táplálkozva képes technikákat létrehozni. 
A belőlük létrehozott technikák ereje és nagysága a gömbben lévő chakratól függ, ahogy a gömb mérete is. A gömböket megfelelő precizitás és folyamatos koncentrációval képesek lehetünk nagyobb tömegű tárgyak reptetésére is, ehhez azonban, folyamatos koncentráció szükséges.
Egy másik felhasználása, ahol is összesen 2 gömböt képes létrehozni a használó. Ezek a gömbök sokkalta nagyobbak a fent említett példákban leírt gömböknél. Ebben az esetben a gömb körbeveszi az áldozatot, s egyfajta chakraburokban tartja azt. Remek kiegészítés lehet, vagy elfogáshoz alkalmazható. Hátránya, hogy ebben az esetben a gömb nem lehet messzebb a használótól, mint 2 méter. A burok erőssége és a falával való érintkezésből eredendő sérülések szintén a beleölt chakratól függ.
Magyar Név: Vérpap stílus: Elmúlás
Besorolás: A
Chakra: 650
Itanashi Latest?cb=20140403015647
Shirushujin: Hametsu Suijin
Egy különleges gátló pecsét, mely lehetőséget ad a használónak, hogy áldozatát megbénítsa, mikor az chakrat akar felszabadítani. A használó, a sötét chakraját felhasználva megalkotja a pecsétet, melyet az áldozatra kell helyeznie. Ekkor egy fordított -Y- jelenik meg az áldozaton, ezzel megjelölve a személyt. Mivel nagy mennyiségű chakrat kell a testbe juttatni, így a fizikális kapcsolat fenntartása, míg az átvitel tart, ez néhány másodpercet vehet igénybe (5 mp). Ezután ha az ellenfél chakrat akar felszabadítani, aktivizálódik a pecsét, majd a testet elkezdi elönteni a sötét chakra, melynek a maró, elviselhetetlen fájdalmakkal járó sebzése következében összeesik, ezzel megbélyegezve a technikák létrejöttét. Minél nagyobb chakrat akar valaki felszabadítani, annál intenzívebb, végső esetben halálos kimenetelű lehet a pecsét. A pecsét aktiválásához nem szükséges a használónak a közelben lennie, hiszen a pecsét a chakra felszabadításának ingere ébreszti fel. Az árnybörtön feloldására csak a használó képes, illetve hatása megszűnik, ha a pecsét létrehozója elhalálozik. Ha az áldozat képes fájdalmaiból felkelni, és chakrajának nagy részét felszabadítva képes lehet feltörni a pecsétet. Ehhez egy S szintű shinobi chakrakészletének a fele szükséges. 
Magyar név: Sötét pecséttechnika: A Végzet Börtöne
Típus: Gátló pecsét/Sötét chakra
Besorolás: A
Chakraszint: 750
Itanashi Sparda_aura_by_the_bone_snatcher-d5svv9s
Yamiton: Yogensha no Tamashi
A technikához elengedhetetlen a sötét chakra. Miután a használó kiterjesztette a testén kívülre, körbe is fogja azt, egyfajta védőburokként simul rá, felvéve az alakját. Habár az aura alkalmazkodik a használóhoz, nem vagyunk képesek vele méterekig elnyúlni, csupán azokra a funkciókra képes, amelyet a használó maga végez, járás, fogás… . A palást tökéletes védelmet nyújt a pusztakezes, valamint az elemi támadások ellen, egyedül a színtiszta, a védelembe fektetett chakraval megegyező mennyiségű  chakratámadás képes átütni ezt a védelmet.
Magyar név: Sötét stílus: Yogensha Palástja
Besorolás: S
Típus: Sötét chakra/Védekező
Chakra: 800
Itanashi Tumblr_mqi0xgmHU11rdjnzso6_500
Kaishinton: Kyodan Shinsei 
A használónak szüksége van egy adott földdarabra, melyet létrehozhat technikával, vagy a saját chakrajával megjelölhet egy területet. Miután ez létrejött, képes egy tér/idő kaput nyitni az égen, és megidézni a már megjelölt földdarabot. Ezáltal képesek lehetünk a semmiből kisebb sziklaesőt indítani, S szinten akár egy egész hegyet is megidézhetünk, mely a semmiből jelenik meg és sebesen zuhan a föld felé.
A megidézhető szikladarab a kapu méretétől függ, ez kezdetben autó méretű, S szinten azonban egy egész hegy is átfér rajta.
Magyar név: Vérpap stílus: Megváltás
Szint: A
Chakra: 650
Megkötés: Doton beállítottság, Kuchiyose no jutsu
A szint/650 chakra: Autó méretű szikladarabok, chakra átitatási ideje 10-15 másodperc
S szint/800 chakra: Ház méretű szikladarabok, chakra átitatási idő 10-15 perc
S szint/1000 chakra: Hegy méretű szikladarabok, chakra átitatási ideje 1-2 óra
Itanashi Boccob2

Fuuijutsu: Tsuuro Ittei Niigeto
Leírás: A technika a Fuuka Houin-t veszi alapjául, annak a pecsétnek egy felülírt változata. A Fuuka Houinhoz hasonlóan a használó képes egy olyan pecsétet létrehozni, ami a "tökéletes" elzárásra lett kitalálva, így amit a használó bevon chakrával, azt a pecsét elnyeli. A technika, vagyis a pecsét módosítása, viszont egy újabb pecsétet eredményez, amit ha létrehoz a használó, akkor a kettő létrehozott pecsét között kapcsolat alakul ki. A Chakrakapcsolaton keresztül a pecsétek létrehozója képessé válik arra, hogy az egyik pecsétből a másikba juttassa át az elzárt anyagot, így ha azt a pecsétet feloldja, akkor a benne tárolt anyag kiszabadul, legyen az bármi.
Létrejötte: A használó létrehozva "A" pecsétet chakrává alakítja azt a tárgyat, amit el akar zárni a pecsétjébe. Amint ez megtörténik, az elzárt tárgy chakra formájában raktározódik el a létrehozott pecsétben. Amint viszont a használó létrehoz egy ugyanilyen pecsétet bárhol máshol, chakrakapcsolat alakul ki a két egyforma pecsét között, így ezt a kapcsolatot saját chakrájával felerősítve, a használó képes arra, hogy a pecsétbe eltárolt chakrává alakított anyagokat, chakra, energia formájában átjuttassa "B" pecsétbe azáltal, hogy koncentráció során fenntartja a felerősített chakrakapcsolatot, valamint chakrakontrollját használva kordában tartja az "A" pecsétből "B" pecsétbe mozgó chakrát. (Ez a hatás akár egy másodperc alatt is megtörténhet, az átjuttatni kívánt chakra, energia nagyságától függ a kordában tartás nehézsége és az átviteli idő) HA már a pecsétbe került a továbbított energia, akkor ott is tárolódik el tovább, hogyha pedig a használó feloldja az adott pecsétet, akkor az eltárolt energia visszaalakulva tör ki valódi formájában. 
Fontos: A 100m-en belül a használó bármilyen belátható területen képes létrehozni a 2. pecsétet, magától teljesen közvetettül, akár a levegőben is, csak a testén kívülre kell csoportosítani a chakráját. A pecsétnek azonban van egy 2-3 másodperces megjelenési ideje, valamint az energiának is van átfutási ideje ami minimum 1 másodperc, végül pedig a pecsét feloldása is legalább 1 másodpercet igénybe vesz. Ezen időértékek a pecsét erősségétől, nagyságától (Értelem szerűen minél több energiát zár el a használó a pecsét annál nagyobb) és az átadott energia mennyiségének fügvényében nőhetnek. A pecsétet NEM lehet a közvetett módon, érintés nélkül egy élő személyen elhelyezni, ahhoz mindenképpen fizikai kapcsolat kell. (AZ már a Szókötő technika lenne) 
Megjegyzés: Amikor az egyik pecsétből a másikba áramlik át a chakra, vagyis az elnyert anyag, akkor az elzárt energia nagyságától függően látszik az összesűrűsödött chakratömeg, amint átszökik egyik pecsétből a másikba. 
Előnyök: A technikával voltaképpen bármit képes lezárni a használó és továbbjuttatni egy másik pecsétbe, erre akár 1 másodperc alatt is képes attól függően, hogy mekkora energiát kell átvinni és hogy milyen messze van egymástól a két pecsét. 
Hátrány: Maximum 100 méteres távolságból képes egyik pecsétből a másikba juttatni át az elzárt dolgokat a használó, valamint a nagy mennyiségű energiákat csak nagy koncentráció által tudja átküldeni egyik pecsétből a másikba úgy, hogy ne robbanjon szét a sűrített és elzárni kívánt energia. Embereket csak nagyon nehezen képes átvinni A pecsétből B pecsétbe és az emberek elzárása kockázatos.
Magyar Név: Rögzített Két Jel pecsét
Kézpecsétek: Reppyo, Gan, Shin, Min, Fu, Sai, Ragu, Sho, Raku, Bagi, Shozen, Mi, Shin, Reppyo, Sai (Keleti kézjelek)

Besorolás: S
Chakraszint: 900

Doton: Kawarimi
A technikának köszönhetően a használó a föld elem feletti nagyfokú uralma végett képes a saját testét is földdé alakítani és így menekülni. Amíg a technika aktív, addig képes sebesüléseit a földdel begyógyítani, akár elvesztett végtagjait is visszanöveszteni.
Magyar név: Föld stílus: Szikla testcsere
Típus: Kiegészítő
Besorolás: A szintű
Megkötés: Doton beállítottság
Chakraszint: 600
//Edit
2016.08.16 - Sheishinkari, Zion magyar név módosítás, képek feltöltése//


A hozzászólást Itanashi összesen 15 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 12 2016, 14:19-kor.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Shikamaru(Inaktív) Vas. Ápr. 29 2012, 00:12

Szint: B
Ch: 240

Viszont még nem tudod ilyen szinten használni, egyelőre "csak" a kezedet borítod be, ezáltal keményet ütsz.
Shikamaru(Inaktív)
Shikamaru(Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Nem fontos

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Vas. Május 20 2012, 00:10

A következő technika maga a növény lenne, melyre ha kapok engedélyt, megpályáznék, és utána jöhetnének a technikák, és természetesen a pontosabb leírása. Ha megkapom, szeretnék arra is engedélyt kérni, hogy a jelenlegi Hana nimpou technikáimat elsajátítsam a Barakoi-al.

Barakoi

Barakoi:
A barakoi egy igen csak ritka növény, melyet egy Amegakure-i férfi tenyésztett ki. maga a növény normál állapotában 1 méteres, fekete szirmú rózsa. a növényt különböző drogok és egyéb adalékanyagok, valamint chakra-val hozta létre. A Barakoi nem igényel vizet, csupán napfényt és chakra-t. Szirmai feketék, szára pedig igen sötétlilás színű. Különlegessége, hogy ahhoz képes, hogy egy rózsafajta, fákon nő, pontosabban a Morja fán.
Fejlődése:
A Barakoi nagyobb méretű magokból kell ki. A menetet meggyorsítja, ha chakra-t adunk bele. mivel ez táplálja, így a kifejlődési idejét képesek vagyunk nagy mértékben leredukálni chakra hozzáadásával.
Szaporodás:
egy Barakoi 4havonta spórákat szór szét, melyek nagyobb méretű /kb 1cm hosszú/ magokká fejlődnek. egy spórázás alatt durván 100-150db mag keletkezik.
Hatásai:
Szárának külsejét szúrós tövisek építik fel, melyek igen csak élesek, könnyen vágnak. a szárának belsejében levő folyadék megfelelő chakramennyiséggel keverve erős, altató mérget kaphatunk. Hatása változó, kb 5perc. Egyéb hatásai: fejfájás, émelygés, kettős látás.
Chakra-val való érintkezéssel megreped a mag felszíne, majd feloldva benne a chakra-t /Hiraku szót kimondva, kezeinket összecsapva/ a magból előtör a növény, melynek mérete a benne levő chakra-tól függ. az átlag mérettől, akár a 4-5 méteres magasságot is elérheti.

Felhasználása:
Bakar Nimpou: Konteihai // Rózsa művészet: Nyílás
A használó a virágmagot a kezében tartva chakra koncentrál belé, majd miután eldobta azt, kezeit összecsapva a magból/magokból kinyílik a Barakoi, majd ha elegendő chakra-t fektettünk bele, képes egy erős, szúrós bokorrá alakulni, mely ha az ellenfelet elkapja, igen csak megnehezíti a kijutást.

Bakar Nimpou: Kurusiku// Rózsa művészet: A halálos lélegzetvétel
A technika folyamata alatt a növényt végig a kezünkben kell tartanunk. A növény a beleáramló chakra-nak köszönhetően a benne levő anyagot méreggé alakítja, melyet később kiáraszt magából, és haloványszürke füstöt ereszt ki. A füstnek vanília illata lesz, ám igen csak veszélyes, ugyanis belégzésekkor az áldozat mély álomba zuhan. még a használóknak is ajánlott a légző maszk viselete, ugyanis a kiáramló füst őket is csapdába ejtheti, álomba zúdítva őket.

Kuchiyose no jutsu : Morja
Egy különös idéző technika, melynek köszönhetően megidézhetjük a Barakoi-fát. A fa 15-20 méter hosszú, mely csak nevében fa. Valójában egy hibrid élőlény a növények és a kígyók között. A morja-fa vastag, barna törzsével kúszik a földön, tetején pedig egy nagy spóra található, melyben él a növények lelke. A spóra, mikor zárva van, egy kígyó fejéhez hasonlítható leginkább.
Morja


A hozzászólást Itanashi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 15 2012, 18:31-kor.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Jún. 03 2012, 02:01

Státusz: Ninja Tanács által elutasítva (jelenleg)
Indok: Gyakori elhamarkodott kérelmek, egyéb elfogadott kérelmek figyelmen kívül hagyása.
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Szomb. Szept. 15 2012, 18:31

Hebikareu // Kígyó testcsere
Ennek segítségével a használó "kígyóvá változtatni" az áldozatát azzal hogy a kézjelek után a homlokára teszi a kezét. Bár a leírások hiányosak, arra engednek következtetni, hogy az áldozat nem változik valóban kígyóvá csupán elkerül egy távoli helyre míg a helyére a használó egy kígyót idéz.
Létre kell hozni egy megidézendő lényt, majd miután a célszemély megvan, akit "át akarunk változtatni" a homlokát megérintve kicserélődik a megidézett kígyóval.

Chakraszint: 250
Szint: B
Megkötés: Kuchiyose no Jutsu (kígyó)

/Jiraiya elfogadta/
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Jiraiya Szomb. Szept. 15 2012, 18:34

ide is írom. Mivel ugyan az mint a Békás így abszolút kivitelezhető. Csak meg kell birkóznod a technika ködös leírásával.
Elfogadva

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Kedd Dec. 04 2012, 18:00

Seishinkanri

A technika részben hasonlít a Kami no Sabaki technika eljárásához. Azonban itt saját vérünk kell, hogy adjuk a technikához, mellyel ellenfelünk mellkasára nyomva kezünket megpecsételjük. Ha ez megtörtént, végig kell mutatnunk nem kevesebb, mint 18 kézpecsétet. Amint befejeztük, ellenfelünk testén a technika jele fog megjelenni. Innentől kezdve a használó és az áldozat teste szellemileg összekapcsolódik, így képesek vagyunk annak irányítására. Kezünk és testünk mozgásával vagyunk képesek az áldozatot irányítani. Ez egy igen nehéz és bonyolult folyamat, ám gyakorlással hihetetlenül hatásos fegyver lehet. Magas szinten csupán az akaratoddal is képes lehetsz irányítani. Azonban a karok, testsúly és a chakrával, valamint az elme együttes irányításával pontatlanabb a mozgatás. (tehát nem képes az irányított precízebb feladatok elvégzésére mint pl a zárkinyitás tolvajkulccsal, vagy a cérnabefűzés a tűbe). Azonban a sima elmekontrollal ugyan több energiát és odafigyelést igényel, azonban a nagyon aprólékos feladatokat is el lehet végeztetni az irányítottal.
Magyar név: Irányítás
Előnye: Képesek vagyunk egy másik test irányítására, mozgatására
Hátrány: Amíg a test irányítását végezzük, testünket nem tudjuk megvédeni, hasonlóan a bábhasználókhoz csupán egy személy testét vagyunk képesek irányítani.
1. Szint: A
Chakraszint: 600
A végtagok mozgatásával, a test súlypontjának helyezkedésével, chakrával és akarattal való irányítás.

2.Szin: S
Chakraszint: 800
A puszta akarattal való irányítás.

//Jiraiya elfogadta, megadta a szintet//
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Jiraiya Szer. Dec. 05 2012, 16:05

Elfogadva.

Azonban majd 2 tanulást kérek a technikáról. Ha sokat használod, akkor a másodikat (Tehát az S szinten való elsajátítást) nem kell olyannyira hosszúra írni majd mint az A szintűt.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Szer. Május 22 2013, 12:16

Kamirou: Kyodan Shinsei

A használónak szüksége van egy adott földdarabra, melyet létrehozhat technikával, vagy a saját chakrajával megjelölhet egy területet. Miután ez létrejött, képes egy tér/idő kaput nyitni az égen, és megidézni a már megjelölt földdarabot. Ezáltal képesek lehetünk a semmiből kisebb sziklaesőt indítani, S szinten akár egy egész hegyet is megidézhetünk, mely a semmiből jelenik meg és sebesen zuhan a föld felé.
A megidézhető szikladarab a kapu méretétől függ, ez kezdetben autó méretű, S szinten azonban egy egész hegy is átfér rajta.

Magyar név: Isten szava: Megváltás
Szint: A
Chakra: 650
Megkötés: Doton beállítottság, Kuchiyose no jutsu

A terület chakrával való átitatási ideje a területének méretétől függ, ez néhány másodperctől akár 2 óráig is tarthat.
Szintezés:
A szint/650 chakra: Autó méretű szikladarabok, chakra átitatási ideje 10-15 másodperc
S szint/800 chakra: Ház méretű szikladarabok, chakra átitatási idő 10-15 perc
S szint/1000 chakra: Hegy méretű szikladarabok, chakra átitatási ideje 1-2 óra

A chakrat és a szinteket Jiraiya adta meg


A hozzászólást Itanashi összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 22 2013, 15:45-kor.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Jiraiya Szer. Május 22 2013, 15:22

ELFOGADVA amint megírtad a méretezést és annak idejét, ahogy leírtam neked.
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Vas. Júl. 05 2015, 23:19

Kamirou: Shontawai'shi

A használó nagy mennyiségű chakrat enged ki a tenketsu pontjain, majd a kiáramlott chakranak formát ölt (ez esetben gömb vagy kör). A chakragömbök a használó körül keringenek, nem távolodhatnak el túlságosan a gazdatesttől, valamint folyamatosan kapcsolatban állnak a használóval, így a gömbök létrejötte után előbb passzív állapotba kerülnek. Miután ezt létrejött, képesek vagyunk egyesével, vagy együttesen mozgatni őket és sima chakraműveleteket létrehozni a beléjük ölt chakraval. Működési elve hasonlítana egy klón technikához, ahol adott chakramennyiségből táplálkozva képes technikákat létrehozni. 
A belőlük létrehozott technikák ereje és nagysága a gömbben lévő chakratól függ, ahogy a gömb mérete is. A gömböket megfelelő precizitás és folyamatos koncentrációval képesek lehetünk nagyobb tömegű tárgyak reptetésére is, ehhez azonban, folyamatos koncentráció szükséges.
Egy másik felhasználása, ahol is összesen 2 gömböt képes létrehozni a használó. Ezek a gömbök sokkalta nagyobbak a fent említett példákban leírt gömböknél. Ebben az esetben a gömb körbeveszi az áldozatot, s egyfajta chakraburokban tartja azt. Remek kiegészítés lehet, vagy elfogáshoz alkalmazható. Hátránya, hogy ebben az esetben a gömb nem lehet messzebb a használótól, mint 2 méter. A burok erőssége és a falával való érintkezésből eredendő sérülések szintén a beleölt chakratól függ.
Magyar Név: A Próféta Hajnala
Besorolás: A
Chakra: 650
Típus: Ninjutsu/kiegészítő
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Vas. Feb. 14 2016, 22:03

Kaishinton: Zion
Hasonlatosan a Shontawai'shihez, a használó a chakraját a testén kívül formázza meg, azonban gömbök helyett gyűrűket alkotva, s ezeket nem maga körül, hanem ellenfelei körül hozza létre. Miután testén kívül ellenfele köré irányította chakraját, létrehozza a látható hurkokat, mely fogságba ejti az áldozatot, erősen összeszorítva őt. Ekkor a használó kezeinek mozgatásával képesek elemelni a talajtól, s az alapirányokban mozgatni. Minél közelebb van az áldozat a használóhoz, annál erősebb a kötelék kettejük között. A használó nem képes precíz mozgatásokra, csupán alapműveletek egymás utáni irányítására.
A chakrahurkok itt korántsem olyan veszélyesek, mint az említett technikában, valamint önmagukban nem rendelkeznek annyi chakraval, hogy technikákat lehessen megalkotni belőlük, csupán a végtagokkal való együttes mozgatásra alkalmasak.

A gyűrű vagy gömb rászorul az ellenfél valamely testrészére és így egy chakra-béklyó jön létre, ami önmagában nem sokat ér, azonban KÉZJELEK elmutogatásával a használó képes löketet adni a chakárjának és ezzel egy általa meghatározott irányba mozgatni a gyűrűket, gömböket, amik a közrezárt Testet ugye magukkal húzzák. Így nem a testet mozgatja, hanem magát a chakratárgyat, amit létrehoz, az viszont közvetlen kapcsolatba kerülve egy testtel, magával viszi azt. 
Gyengeség: 1-2 méteres körzeten belül biztos a siker, illetve ha valaki edzett és netalán ismer kontratechnikát, ellenállhat a mozgatásnak.
Megkötés: Maximum 4 Gyűrű, Gömb hozható létre. (Gyakorlással és Pályázattal, elsajátítható a több is) 


Magyar név: Vérpap stílus: Szolga
Besorolás: B 
Chakraszint: 300 
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Kombinációs technikák

Témanyitás  Itanashi Vas. Feb. 14 2016, 22:37

Shiiva Kodai'ne // Feloldozás 

Típus: Kombinációs technika / Kiegészítő
Felhasznált technikák: 
- Shishi Rendan // Oroszlán kombó (B, tai) // Doton: Fusha no jutsu // Föld stílus: Blokád (B, nin)
- Fuuinjutsu: Fuukoku Taihouin // Pecsét technika: Szabályos Elfogás (A, fuuin)
- Doton: Chidokaku // Föld stílus: Mozgó Föld (B, nin)
Leírás: Miután a használó ellenfele közelébe ér (az első sorban felsorolt technikák valamelyikével), egy nagy ütést mér ellenfelére, mely, ha betalál, a földre taszítja azt. Mindeközben az ütéssel a pap elhelyezi az elfogó pecsét jelét az ellenfelén. A testéből kiszökő chakra pecsétláncok kígyózva fogják körbe az ellenfelet, majd a Chidokaku segítségével két oszlopot alkot az ellenfél körül. Az oszlopokra rátekerednek a pecsétláncok, s ahogy növekszik a két oszlop, úgy emeli fel az áldozatot a földről a pecsét. Miután teljesen kifeszítette, Itanashi végrehajthatja ceremóniáját, ezáltal "megtisztíthatja a lelkét, feloldozhatja bűnei alól."
Besorolás: A


Chikami // Véristen


Típus: Kombinációs technika/kiegészítő
Felhasznált technikák:
- Yogensha no Tamashi
- Shotanwai'shi
- Kagaishaken
- Hien: kaizou no Iki
Itanashi miután aktiválta Yogensha pajzsát, az egész testét körbeveszi a sötét aura. Ezután a pap kezeit, pontosabban ujjainak végét a kardokkal meghosszabbítja, ezzel borotvaéles karmokat alkotva meg. Egyik kezében erősen tartja ekkorra már a jól ismert fegyverét, a hosszú, fekete rudat, melyet a Hien technika segítségével borotvaéles, fekete kaszává alakít. Ezután jelennek meg a gömbök a test körül, melyek ebben az esetben magából az aurából nyerik erejüket, szoros kapcsolatban állnak egymással, így a pajzs bármikor képes táplálni a gömböt, s ez igaz fordítva is. Végül hosszú köpeny gurul végig a hátán, majd a földön folytatva kúszik hosszan a háta mögé, felégetve szinte mindent, amivel a kígyózó mozgása körben érintkezik. A Kagaishaken technikát a köpenyén is alkalmazza, így néhány fátylát képes hosszú csápokként mozgatni. Az így alkotott "páncéllal" képes lehet a rövid és a távoli támadásokra is egyszerre, valamint ha a gömbökkel való lebegéshez folyamodna, a talpa alatt létrejött aurával kapcsolódva a gömbök még stabilabbá és biztosabbá tehetik őt a lebegés alatt.
A Véristen egy erős chakraburok, mely a tökéletes védelem mellett nagy erejű támadói lehetőségeket nyújthat a Itanashi számára, s nagyban módosítja a pap megjelenését is, mivel ekkor már átláthatatlan, fekete burokkal veszi magát körül.
Besorolás: S
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Jiraiya Szer. Május 25 2016, 18:38



Kaishinton: Seinshinkari
A technika részben hasonlít a Kami no Sabaki technika eljárásához. Azonban itt saját vérünk kell, hogy adjuk a technikához, mellyel ellenfelünk mellkasára nyomva kezünket megpecsételjük. Ha ez megtörtént, végig kell mutatnunk nem kevesebb, mint 18 kézpecsétet. Amint befejeztük, ellenfelünk testén a technika jele fog megjelenni. Innentől kezdve a használó és az áldozat teste szellemileg összekapcsolódik, így képesek vagyunk annak irányítására. Kezünk és testünk mozgásával vagyunk képesek az áldozatot irányítani. Ez egy igen nehéz és bonyolult folyamat, ám gyakorlással hihetetlenül hatásos fegyver lehet. Magas szinten csupán az akaratoddal is képes lehetsz irányítani. Azonban a karok, testsúly és a chakrával, valamint az elme együttes irányításával pontatlanabb a mozgatás. (tehát nem képes az irányított precízebb feladatok elvégzésére mint pl a zárkinyitás tolvajkulccsal, vagy a cérnabefűzés a tűbe). Azonban a sima elmekontrollal ugyan több energiát és odafigyelést igényel, azonban a nagyon aprólékos feladatokat is el lehet végeztetni az irányítottal.
Magyar név: Vérpap stílus: Irányítás
A szint/600 Chakra: A végtagok mozgatásával, a test súlypontjának helyezkedésével, chakrával és akarattal való irányítás.
S szint/800 Chakra: Akarattal való irányítás.
Kaishinton: Kyodan Shinsei 
A használónak szüksége van egy adott földdarabra, melyet létrehozhat technikával, vagy a saját chakrajával megjelölhet egy területet. Miután ez létrejött, képes egy tér/idő kaput nyitni az égen, és megidézni a már megjelölt földdarabot. Ezáltal képesek lehetünk a semmiből kisebb sziklaesőt indítani, S szinten akár egy egész hegyet is megidézhetünk, mely a semmiből jelenik meg és sebesen zuhan a föld felé.
A megidézhető szikladarab a kapu méretétől függ, ez kezdetben autó méretű, S szinten azonban egy egész hegy is átfér rajta.
Magyar név: Vérpap stílus: Megváltás
Szint: A
Chakra: 650
Megkötés: Doton beállítottság, Kuchiyose no jutsu
A szint/650 chakra: Autó méretű szikladarabok, chakra átitatási ideje 10-15 másodperc
S szint/800 chakra: Ház méretű szikladarabok, chakra átitatási idő 10-15 perc
S szint/1000 chakra: Hegy méretű szikladarabok, chakra átitatási ideje 1-2 óra
Doton: Kawarimi
A technikának köszönhetően a használó a föld elem feletti nagyfokú uralma végett képes a saját testét is földdé alakítani és így menekülni. Amíg a technika aktív, addig képes sebesüléseit a földdel begyógyítani, akár elvesztett végtagjait is visszanöveszteni.
Magyar név: Föld stílus: Szikla testcsere
Típus: Kiegészítő
Besorolás: A szintű
Megkötés: Doton beállítottság
Chakraszint: 600
Shirushujin: Hametsu Suijin
Egy különleges gátló pecsét, mely lehetőséget ad a használónak, hogy áldozatát megbénítsa, mikor az chakrat akar felszabadítani. A használó, a sötét chakraját felhasználva megalkotja a pecsétet, melyet az áldozatra kell helyeznie. Ekkor egy fordított -Y- jelenik meg az áldozaton, ezzel megjelölve a személyt. Mivel nagy mennyiségű chakrat kell a testbe juttatni, így a fizikális kapcsolat fenntartása, míg az átvitel tart, ez néhány másodpercet vehet igénybe (5 mp). Ezután ha az ellenfél chakrat akar felszabadítani, aktivizálódik a pecsét, majd a testet elkezdi elönteni a sötét chakra, melynek a maró, elviselhetetlen fájdalmakkal járó sebzése következében összeesik, ezzel megbélyegezve a technikák létrejöttét. Minél nagyobb chakrat akar valaki felszabadítani, annál intenzívebb, végső esetben halálos kimenetelű lehet a pecsét. A pecsét aktiválásához nem szükséges a használónak a közelben lennie, hiszen a pecsét a chakra felszabadításának ingere ébreszti fel. Az árnybörtön feloldására csak a használó képes, illetve hatása megszűnik, ha a pecsét létrehozója elhalálozik. Ha az áldozat képes fájdalmaiból felkelni, és chakrajának nagy részét felszabadítva képes lehet feltörni a pecsétet. Ehhez egy S szintű shinobi chakrakészletének a fele szükséges. 
Magyar név: Sötét pecséttechnika: A Végzet Börtöne
Típus: Gátló pecsét/Sötét chakra
Besorolás: A
Chakraszint: 750
Kaishinton: Shontawai'shi
A használó nagy mennyiségű chakrat enged ki a tenketsu pontjain, majd a kiáramlott chakranak formát ölt (ez esetben gömb vagy kör). A chakragömbök a használó körül keringenek, nem távolodhatnak el túlságosan a gazdatesttől, valamint folyamatosan kapcsolatban állnak a használóval, így a gömbök létrejötte után előbb passzív állapotba kerülnek. Miután ezt létrejött, képesek vagyunk egyesével, vagy együttesen mozgatni őket és sima chakraműveleteket létrehozni a beléjük ölt chakraval. Működési elve hasonlítana egy klón technikához, ahol adott chakramennyiségből táplálkozva képes technikákat létrehozni. 
A belőlük létrehozott technikák ereje és nagysága a gömbben lévő chakratól függ, ahogy a gömb mérete is. A gömböket megfelelő precizitás és folyamatos koncentrációval képesek lehetünk nagyobb tömegű tárgyak reptetésére is, ehhez azonban, folyamatos koncentráció szükséges.
Egy másik felhasználása, ahol is összesen 2 gömböt képes létrehozni a használó. Ezek a gömbök sokkalta nagyobbak a fent említett példákban leírt gömböknél. Ebben az esetben a gömb körbeveszi az áldozatot, s egyfajta chakraburokban tartja azt. Remek kiegészítés lehet, vagy elfogáshoz alkalmazható. Hátránya, hogy ebben az esetben a gömb nem lehet messzebb a használótól, mint 2 méter. A burok erőssége és a falával való érintkezésből eredendő sérülések szintén a beleölt chakratól függ.
Magyar Név: Vérpap stílus: Elmúlás
Besorolás: A
Chakra: 650
Yamiton: Yogensha no Tamashi
A technikához elengedhetetlen a sötét chakra. Miután a használó kiterjesztette a testén kívülre, körbe is fogja azt, egyfajta védőburokként simul rá, felvéve az alakját. Habár az aura alkalmazkodik a használóhoz, nem vagyunk képesek vele méterekig elnyúlni, csupán azokra a funkciókra képes, amelyet a használó maga végez, járás, fogás… . A palást tökéletes védelmet nyújt a pusztakezes, valamint az elemi támadások ellen, egyedül a színtiszta, a védelembe fektetett chakraval megegyező mennyiségű  chakratámadás képes átütni ezt a védelmet.
Magyar név: Sötét stílus: Yogensha Palástja
Besorolás: S
Típus: Sötét chakra/Védekező
Chakra: 800
Kaishinton: Zion
Hasonlatosan a Shontawai'shihez, a használó a chakraját a testén kívül formázza meg, azonban gömbök helyett gyűrűket alkotva, s ezeket nem maga körül, hanem ellenfelei körül hozza létre. Miután testén kívül ellenfele köré irányította chakraját, létrehozza a látható hurkokat, mely fogságba ejti az áldozatot, erősen összeszorítva őt. Ekkor a használó kezeinek mozgatásával képesek elemelni a talajtól, s az alapirányokban mozgatni. Minél közelebb van az áldozat a használóhoz, annál erősebb a kötelék kettejük között. A használó nem képes precíz mozgatásokra, csupán alapműveletek egymás utáni irányítására.
A chakrahurkok itt korántsem olyan veszélyesek, mint az említett technikában, valamint önmagukban nem rendelkeznek annyi chakraval, hogy technikákat lehessen megalkotni belőlük, csupán a végtagokkal való együttes mozgatásra alkalmasak.
A gyűrű vagy gömb rászorul az ellenfél valamely testrészére és így egy chakra-béklyó jön létre, ami önmagában nem sokat ér, azonban KÉZJELEK elmutogatásával a használó képes löketet adni a chakárjának és ezzel egy általa meghatározott irányba mozgatni a gyűrűket, gömböket, amik a közrezárt Testet ugye magukkal húzzák. Így nem a testet mozgatja, hanem magát a chakratárgyat, amit létrehoz, az viszont közvetlen kapcsolatba kerülve egy testtel, magával viszi azt. 
Gyengeség: 1-2 méteres körzeten belül biztos a siker, illetve ha valaki edzett és netalán ismer kontratechnikát, ellenállhat a mozgatásnak.
Megkötés: Maximum 4 Gyűrű, Gömb hozható létre. (Gyakorlással és Pályázattal, elsajátítható a több is) 
Magyar név: Vérpap stílus: Szolga
Besorolás: B 
Chakraszint: 300



Shiiva Kodai'ne // Feloldozás 

Típus: Kombinációs technika / Kiegészítő
Felhasznált technikák: 
- Shishi Rendan // Oroszlán kombó (B, tai) // Doton: Fusha no jutsu // Föld stílus: Blokád (B, nin)
- Fuuinjutsu: Fuukoku Taihouin // Pecsét technika: Szabályos Elfogás (A, fuuin)
- Doton: Chidokaku // Föld stílus: Mozgó Föld (B, nin)
Leírás: Miután a használó ellenfele közelébe ér (az első sorban felsorolt technikák valamelyikével), egy nagy ütést mér ellenfelére, mely, ha betalál, a földre taszítja azt. Mindeközben az ütéssel a pap elhelyezi az elfogó pecsét jelét az ellenfelén. A testéből kiszökő chakra pecsétláncok kígyózva fogják körbe az ellenfelet, majd a Chidokaku segítségével két oszlopot alkot az ellenfél körül. Az oszlopokra rátekerednek a pecsétláncok, s ahogy növekszik a két oszlop, úgy emeli fel az áldozatot a földről a pecsét. Miután teljesen kifeszítette, Itanashi végrehajthatja ceremóniáját, ezáltal "megtisztíthatja a lelkét, feloldozhatja bűnei alól."
Besorolás: A


Chikami // Véristen


Típus: Kombinációs technika/kiegészítő
Felhasznált technikák:
- Yogensha no Tamashi
- Shotanwai'shi
- Kagaishaken
- Hien: kaizou no Iki
Itanashi miután aktiválta Yogensha pajzsát, az egész testét körbeveszi a sötét aura. Ezután a pap kezeit, pontosabban ujjainak végét a kardokkal meghosszabbítja, ezzel borotvaéles karmokat alkotva meg. Egyik kezében erősen tartja ekkorra már a jól ismert fegyverét, a hosszú, fekete rudat, melyet a Hien technika segítségével borotvaéles, fekete kaszává alakít. Ezután jelennek meg a gömbök a test körül, melyek ebben az esetben magából az aurából nyerik erejüket, szoros kapcsolatban állnak egymással, így a pajzs bármikor képes táplálni a gömböt, s ez igaz fordítva is. Végül hosszú köpeny gurul végig a hátán, majd a földön folytatva kúszik hosszan a háta mögé, felégetve szinte mindent, amivel a kígyózó mozgása körben érintkezik. A Kagaishaken technikát a köpenyén is alkalmazza, így néhány fátylát képes hosszú csápokként mozgatni. Az így alkotott "páncéllal" képes lehet a rövid és a távoli támadásokra is egyszerre, valamint ha a gömbökkel való lebegéshez folyamodna, a talpa alatt létrejött aurával kapcsolódva a gömbök még stabilabbá és biztosabbá tehetik őt a lebegés alatt.
A Véristen egy erős chakraburok, mely a tökéletes védelem mellett nagy erejű támadói lehetőségeket nyújthat a Itanashi számára, s nagyban módosítja a pap megjelenését is, mivel ekkor már átláthatatlan, fekete burokkal veszi magát körül.
Besorolás: S

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Itanashi Vas. Jan. 22 2017, 00:50

Most nézem, hogy itt még nincs elfogadtatva a technika, de az új lista létrejöttéig beteszem ide

Fuuijutsu: Tsuuro Ittei Niigeto
Leírás: A technika a Fuuka Houin-t veszi alapjául, annak a pecsétnek egy felülírt változata. A Fuuka Houinhoz hasonlóan a használó képes egy olyan pecsétet létrehozni, ami a "tökéletes" elzárásra lett kitalálva, így amit a használó bevon chakrával, azt a pecsét elnyeli. A technika, vagyis a pecsét módosítása, viszont egy újabb pecsétet eredményez, amit ha létrehoz a használó, akkor a kettő létrehozott pecsét között kapcsolat alakul ki. A Chakrakapcsolaton keresztül a pecsétek létrehozója képessé válik arra, hogy az egyik pecsétből a másikba juttassa át az elzárt anyagot, így ha azt a pecsétet feloldja, akkor a benne tárolt anyag kiszabadul, legyen az bármi.
Létrejötte: A használó létrehozva "A" pecsétet chakrává alakítja azt a tárgyat, amit el akar zárni a pecsétjébe. Amint ez megtörténik, az elzárt tárgy chakra formájában raktározódik el a létrehozott pecsétben. Amint viszont a használó létrehoz egy ugyanilyen pecsétet bárhol máshol, chakrakapcsolat alakul ki a két egyforma pecsét között, így ezt a kapcsolatot saját chakrájával felerősítve, a használó képes arra, hogy a pecsétbe eltárolt chakrává alakított anyagokat, chakra, energia formájában átjuttassa "B" pecsétbe azáltal, hogy koncentráció során fenntartja a felerősített chakrakapcsolatot, valamint chakrakontrollját használva kordában tartja az "A" pecsétből "B" pecsétbe mozgó chakrát. (Ez a hatás akár egy másodperc alatt is megtörténhet, az átjuttatni kívánt chakra, energia nagyságától függ a kordában tartás nehézsége és az átviteli idő) HA már a pecsétbe került a továbbított energia, akkor ott is tárolódik el tovább, hogyha pedig a használó feloldja az adott pecsétet, akkor az eltárolt energia visszaalakulva tör ki valódi formájában. 
Fontos: A 100m-en belül a használó bármilyen belátható területen képes létrehozni a 2. pecsétet, magától teljesen közvetettül, akár a levegőben is, csak a testén kívülre kell csoportosítani a chakráját. A pecsétnek azonban van egy 2-3 másodperces megjelenési ideje, valamint az energiának is van átfutási ideje ami minimum 1 másodperc, végül pedig a pecsét feloldása is legalább 1 másodpercet igénybe vesz. Ezen időértékek a pecsét erősségétől, nagyságától (Értelem szerűen minél több energiát zár el a használó a pecsét annál nagyobb) és az átadott energia mennyiségének fügvényében nőhetnek. A pecsétet NEM lehet a közvetett módon, érintés nélkül egy élő személyen elhelyezni, ahhoz mindenképpen fizikai kapcsolat kell. (AZ már a Szókötő technika lenne) 
Megjegyzés: Amikor az egyik pecsétből a másikba áramlik át a chakra, vagyis az elnyert anyag, akkor az elzárt energia nagyságától függően látszik az összesűrűsödött chakratömeg, amint átszökik egyik pecsétből a másikba. 
Előnyök: A technikával voltaképpen bármit képes lezárni a használó és továbbjuttatni egy másik pecsétbe, erre akár 1 másodperc alatt is képes attól függően, hogy mekkora energiát kell átvinni és hogy milyen messze van egymástól a két pecsét. 
Hátrány: Maximum 100 méteres távolságból képes egyik pecsétből a másikba juttatni át az elzárt dolgokat a használó, valamint a nagy mennyiségű energiákat csak nagy koncentráció által tudja átküldeni egyik pecsétből a másikba úgy, hogy ne robbanjon szét a sűrített és elzárni kívánt energia. Embereket csak nagyon nehezen képes átvinni A pecsétből B pecsétbe és az emberek elzárása kockázatos.
Magyar Név: Rögzített Két Jel pecsét
Kézpecsétek: Reppyo, Gan, Shin, Min, Fu, Sai || Ragu, Sho, Raku, Bagi || Shozen, Mi, Shin, Reppyo, Sai (Keleti kézjelek)

Besorolás: S
Chakraszint: 900




Kombinációs technika:

Tendo // Kárhozat
Típus: Doton/Yami no chakra
Kézpecsétek: Sima chakra feloldás (Patkány), Doton elemű chakra feloldás(Kígyó)
Felhasznált technikák:
- Doton: Iwan Yomi (450)
- Akuma (650)
Itanashi Ttdw-malekith-001

A kombinációs technika során a használó először véghezviszi az Akuma technika első részét, s nagy chakramennyiséget enged testén kívülre. Amint ez megvan, lábain keresztül a föld elemű chakra segítségével kisebb részeket szakít fel a talajból, majd elkezdi spirálisan maga körül forgatni. A kieresztett chakrat a forgó áramlattal egyesíti, s ezáltal apró szemekre rombolja a keringő köveket, s a sötét chakra hatásaival, egyesítve a porszemként forgó kőáramlattal, képes egy szinte áthatolhatatlan, spirálisan mozgó falat alkotni. Ezt egyaránt lehet védekezés és közeli ellenfelek elleni támadói technikaként használni. A forgó tömeg sebessége és ereje, valamint az aura nagysága az egységesen (Yami-Doton)beleölt chakratól függ.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Itanashi Empty Re: Itanashi

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.