Itanashi

//Hát megírtam én is első bővítményem:) Kicsit kevés lett, sorry :S//


A Vizsga, I. rész

A chunnin vizsgára való jelentkezést leadtam, majd országom vezetője, Enraku el is indított egy másik fűbeli honfitársammal, egy Kenshiro Karu nevű fiúval. A vizsga előtti éjszakáig edzettem minden egyes nap, hogy teljesen jó erőben tudjak részt venni majd az ottani megmérettetéseken. Az utunk azonban a fiúval csak a vizsga helyszínén fonódott össze. Az utam viszonylag nehézségektől mentesen zajlott. Egy helyi karavánra szálltam, mely átvitt engem Kumogakure határáig. Az ország már ott megfogott. gyönyörű volt, rengeteg heggyel és a felhők fölötti épületekkel. A határtól gyalog folytattam az utam. Nem siettem, időben voltam, nyugodtan volt időm megcsodálni az épületek sokaságait. teljesen más volt, mint az én hazám, a rejtett Fű. Nem volt annyi n9övény, a levegő is más volt, nem volt meg az otthoni páratartalomszint, ami az elején kissé zavart, ám aztán megszoktam. Sőt, talán még jobb is volt a levegő, mint otthon. A hegyi levegő segített utam során kiszellőztetni a fejem, elterelve ezzel beteg gondolataim. A vizsgaközpont felé siettem. Kumogakure-ba érve az utcákon sétálva kérdezgettem a helyi lakosságot.
- Meg tudná mondani, merre van az Oonoki csarnok? – hangzott el a kérdés a számból. Sok olyan emberbe botlottam, aki nem ismerte a környéket, és annál is több turistába. Végül egy idős virágárushoz sétáltam, aki tudott nekem segíteni.
- Menjen végig az utcán, majd balra, ott végig. A sarkon forduljon megint balra, majd a harmadik utcán jobbra. onnan látni fogja. – válaszolt az öreg, miközben virágait öntözte. El is indultam a megadott irányba. Befordultam, majd elindultam a hosszú, végtelennek tűnő utcán. Nehezen haladtam tömve volt emberekkel. Valószínűleg mindenki a vizsgát jön megnézni. Azonban hirtelen megálltam, mert láttam valamit, ami felkeltette az érdeklődésem és a fantáziám. Egy fegyverbolt. A kirakatban csillogtak a szebbnél szebb harci eszközök. Gondoltam egyet, majd benyitottam.
- Szép napot. – köszöntem, és egy nagyobb méretű polchoz sétáltam, ahol különböző mintájú dobó és vágó, szúrófegyverek voltak. Majd megfogtam egy makibihsi-t.
- Épp fogyóban voltam úgyis. - Majd a pulthoz sétáltam. – 10-et kérnék. Valamint egy kérdésem lenne. Ezt mennyiért venné meg? – kérdeztem, miközben elővettem a táskámból a szinte hibátlan tűvetőt. A végén a férfival egy cserében egyeztünk meg, én vittem a makibishi-t, ő pedig eltette a tűvetőt.
Kisétáltam az üzletből, majd folytattam utam. megláttam két fiatal shinobi-t, konohai fejpánttal, gondolom, ők is a vizsgára sietnek, csatlakoztam hozzájuk a háttérben és követve őket eljutottam a csarnokba.

- Micsoda? Le kell adni minden felszerelésem? – bosszankodtam, mikor megkaptuk az utasítást, hogy a vizsga első fordulóját a teljes felszerelésünk leadása után lehet megkezdeni. Mérgelődve pakoltam ki a zsebeimet. Az asztal kezdett megtelni a cuccaimmal. Shurikenhegyeken és kunai domboktól kezdve a kardom, dárdám, tekercseken, maszkon keresztül minden egyes cuccom az asztalon volt. Egy 15 kilóval könnyebb lettem, de lehet, hogy 20 is.
A vizsga első fordulóján találkoztam országom másik képviselőjével, Karu-va, valamint egy konohai-val. A menetelés megkezdődött, és az unalmas utunkat pár dolog zavarta csak meg. A vizsgán egy ajándéknak is felérő találkozást jelentő Ifu volt. A kis kopasz szenzor shinobi volt, aki, cserébe a védelmével, végigvitt minket a pályán. Az első fordulót harc nélkül úsztuk meg, csupán egy-két csapdakerülés volt, amit meg lehet említeni. hála a kis kopasznak, akiről a végén kiderült, egy beépített személy, aki segíti a tagokat, végigvitt minket a pályán, elkerülve a konfliktusos helyzeteket gyorsan túl voltunk. Miután visszatértünk az arénába, egyből a felszerelésemért mentem. Mindent visszakaptam, amit leadtam, reménykedtem, nem lesz kavarodás. Majd megtudtuk, mi vár ránk a vizsga második felében. Egy az egy elleni harc lesz. Egy nagy méretű monitor mutatta a párokat. Én valami Musato nevű srácot kaptam ki. ötletem sem volt, ki lehet az, de már vártam. A vizsga első felét lezárták, sikeresen átmentem. Most van 1 hónapunk arra, hogy megfelelően felkészüljünk a harcokra. A legközelebbi karavánnal hazamentem, mely szinte meg sem állt Kusagakure-ig. Hazaértem, anyám fogadott a házban egy nagy tál étellel, megünnepelve, hogy sikerült az első forduló. De nem tétlenkedtem. Másnap a kiképzőterepre sétálva összetalálkoztam egy férfival, aki megtanította nekem azt a technikát, melyet egy ideje mára terveim közé vettem, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar el is tudom tanulni. Ez pedig nem más, mint az Idéző technika. a technikát 9 nap alatt sikerült teljesen elsajátítanom, ebbe a gyakorlást is beleszámoltam, ezt követte egy pár napos pihenés. Majd egy nap, mikor az erdőben edzettem, észrevettem, hogy egy férfi figyel engem. Nem akart harcolni, csupán figyelte, ahogy edzem, és gyakorlom új technikám. Segített az edzésben, majd segített megtanulni egy másik technikát, mely nem más, mint a Rejtett Árnyékkígyó Kezek. Ezzel a két technikával a kezemben edzettem az utolsó napokban, hogy a lehető leg jobb formámat mutassam majd a harcban. A szünet lejárt, nekem pedig indul a karavánom vissza Kumogakure-ba. Erősnek kell lennem, hogy megmutassam, mit tudok, és hogy kiérdemeljem a chunnin címet. Reméltem, nem fog semmi olyan történni a harc alatt, ami végzetes lenne, gondolva itt a bennem rejtőző másik énemre, akit bár nem láttam egy ideje, nem szerettem volna, ha épp ott törne elő belőlem.

/Vásároltam 10 db makibishi-t= -1000 Ryu
Eladtam 1 db tűvetőt= +1000 Ryu, remélem, megoldható a csere/

I. Fejezet vége - A vizsga befejezése
II. Fejezet – Jashin hívása – Út a sötétségbe

I. Fejezet vége

A karavánnal éppen Kumogakure felé tartottam, úton voltam, hogy befejezzem a vizsgát és kiérdemeljem a Chunnin rangot. A kocsink lassan döcögött át a határon, de végül sikeresen megérkeztünk. Ez a szünet segített, hogy még erősebb legyek, ezáltal kiérdemelhessem a rangot, amiért küzdöttem. Az idő szép volt, bár kelet felől szürke felhők gyülekeztek. Vihar lesz. Beérve a városba, a tömött utcákon sétálva nézelődtem, volt még időm, és úgy gondoltam, nézelődöm egy kicsit. Sorra járva a kirakatokat jártam a sorokat, majd megéheztem.
- Szép napot – köszöntem be egy helyi kis fogadóba. Egy Ramn-es volt. Rendeltem magamnak egy adagot, úgy gondoltam, jó lesz, ha most eszem, ne étgyomorral menjek harcolni. Megettem, majd kifizettem, összesen 20 ryo-t. Kiléptem az üzletből, majd elindultam, most már az Aréna felé, ahol a küzdelmeket tartják. Reméltem, most már a saját fegyvereimmel harcolhatok, nem kell megint leadnom őket. Beértem az óriási épületbe, majd a hosszú sorok egyikébe álltam. Be kellett ismét regisztrálni, melynek alapján fognak majd sorsolni. A sorok, bár hosszúak voltak, gyorsan haladtak és perceken belül sorra is kerültem. Bár kevesebben voltunk, mint az első fordulóban, kevesebb pult is volt, ezért kellett várni.
- Neve? – kérdezték.
- Djuka Sendo – válaszoltam.
- Rendben. Azon az ajtón menjen be, folyosó végén jobbra fel a lépcsőn, és ott a második ajtón ki. – válaszolt. – Következő.
El is indultam az irányba, amerre utasított a pultnál a hölgy. Benyitottam az ajtót, majd végigsétáltam a folyosón. Eközben fejemben megannyi gondolat kavargott, nem akartam beismerni, de kissé féltem a vizsgától. Mi lesz, ha nem leszek alkalmas a címre, mi lesz, ha elbukom? Ezen gondolatok nem hagytak békén, lábaim egyre lassabban lépkedtek előre, remegni kezdtek. A lépcsőhöz értem, majd felsétáltam, ám úgy tűn, mintha minden egyes foknál elgondolkodnék, mi legyen a következő lépésem. Lassan értem fel a lépcsőn, egy fiú meg is lökött, ahogy elsietett mellettem. Izgulva léptem ki az ajtón. A nézőtéren találtam magam. Az ajtó sarkának árnyékában álltam meg, mikor a bíró üdvözölt mindenkit, majd elkezdte a harcokat levezetni. Az első két párosból ismertem az egyik küzdőt, Ifu volt az, akivel az első fordulóban egy csapatba osztottak be minket. Mint kiderült, a valódi neve Mirubi, ez a srác úgy tűnt, mindenkit át tudott verni. Döntetlent játszott ellenfelével, majd a táblán újabb két név jelent meg. Az enyém is köztük volt. Cigarettám elszívtam, majd felálltam ellenfelemmel szemben a harcmezőn. Sajnos harcunk igen gyors volt, egy elrontott támadásom kudarcba fulladt és ellenfelem legyőzött. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen gyorsan legyőztek. Nem is a vereség, hanem a magamban gyülemlő düh volt, ami bántott. Az utánunk következő harcban egy országomból származó nyerte, Karu-nak hívták, akivel szintén egy csapatban voltam. Ő nyerte meg a vizsgát, ám a végére mindenkit, aki bejutott a második körbe, elnyerte a Chunnin címet. Miután megkaptuk a rangot, valamint a pénzt mellé, elindultam hazafelé. A felhők már felettünk voltak, a szél is felerősödött. Találtam ismét egy karavánt, ami hazavitt. Az úton fáztam, azon sem csodálkoztam volna, ha a szekér az út elején szétesik. Elérve Kusagakure határát a kocsis azt mondta, innentől ő másfele megy, és fizessem ki az utat. A férfit talán még ma is keresik, bár nem hiszem, hogy ráismerhetnek még, hisz arcát eltorzította a kígyók marása. Miután a szakadó esőben hazasétáltam, otthon egyből szobámba sétáltam, nem is mesélve anyának a vizsgán történteket. A fejem hasogatott, szemeim égtek, rosszul éreztem magam. Álmomban anya halálát láttam. Az elkövetkezendő napokban alig aludtam, valamint visszatért a hang is, akiről azt hittem végre, örökre megmenekültem. De nem így volt, visszatért, sokkal hidegebb és gyilkosabb volt, mind eddig. Úgy éreztem, nem bírom tovább, ki kell menjek a levegőre. Az erdőbe sétáltam, ahol egy rác kötött belém. Egy kuni-al végeztem vele. Nem maradhattam tovább ott. A hangok egyre erősebben nyomták el az akaratom, majd pár napon belül teljesen átvették gondolataim fölött az irányítást.

II. fejezet
Jashin hívása – út a sötétségbe

Majd elérkezett Az az este, mely az egész életem megváltoztatta. A Kusagakure-i Djuka házban történt balesetben meghalt anya és én is, legalábbis úgy terveztem mindent, hogy ezt higgyék. Robbanójegyzetekkel láttam el a házat, majd felrobbantottam, otthagyva a bizonyítékokat. Én magam az erdőbe menekültem, felszereléseim tekercseimbe voltak, rajtam pedig egy sötétszürke kabát volt. Egy házban találtam estére menedéket, ahol még azon az éjjel további 3 férfi vesztette életét. Számomra azért volt furcsa, mert az estéről csupán sötét képek maradtak meg. Valamint a szimbólum, mely a falra szögezett férfi mellkasán díszelgett.
Egy elhagyatott bányában húztam meg magam, amíg kiterveltem, merre menjek tovább. Egy éjszaka, mikor kimerészkedtem rejtekhelyemről, egy kis házat találtam, melyben lámpa égett. Közelebb mentem, mikor észrevettem, hogy fejvadász plakátokkal van teletűzdelve a fal. Bár féltem, a kíváncsiság miatt benyitottam. Egy részeg férfit találtam benn. A férfi beszélgetésbe kezdett, majd megígérte, ha megverem őt egy versenyben, megtanít nekem egy technikát. A verseny nem más volt, mint ivóverseny. Egy-egy kancsó szakét kellett minél gyorsabban legurítanunk. Sikerült, habár pillanatokkal előbb, de megvertem a fickót, aki csodálkozott, majd mindketten az asztalra dőlve elaludtunk.
Másnap a földön keltem, fejem hasogatott. miután jobban lettem, kisétáltam, a férfi ott várt engem, hogy a beígért technikát megtanítsa nekem. Ez volt az Iwagakure no jutsu. Egy napig tartott az elsajátítása. A tanulás végére a férfi elégedetten mosolygott, majd mondta, tovább kell állnia és jutalmul nekem adta a kis házat. A házban éltem tovább. Egy reggel úgy terveztem, meglátogatok néhány járókelőt, kocsist, és megtekintem a pénztárcájukat. Azonban nem ez történt. Egy sebesült férfit találtam, harcolt és egy pillanatban az ellenfelét egy békává változtatta. nem értettem először, mi lehet ez. A férfit mindenesetre a házamhoz vittem. Elláttam a karját, ő pedig hálájának jeléül elmondta a fura technika lényegét. Azon a napon fejlesztettem ki egy új technikát, a Kígyóvá változtató technikát. Segítségével képes vagyok már egy megidézett kígyót kicserélni egy személlyel, akinek a homlokát megérintem. Ezzel a technikával a kezemben civileket raboltam el, hogy kirabolhassam őket.
Így teltek első heteim Kusagakure határán, a kis házban.
Majd, talán a véletlennek köszönhetően egy férfiba ütköztem, aki zsoldosokat keres egy illegális küldetésre. A Fagy országába kell utazni, és el kell rabolni egy kisfiút. Elvállaltam a küldetést. A találkozó helyére érve láttam, nem csak engem kerestek fel ezzel a megbízással. A többi romlott lelkű személy között volt Mirubi is. Bár nem ismert meg, álarcom mögül tudattam vele, én ismerem őt, és terveim vannak vele. Most érkeztünk el a határig, ahol ki tudja, mit fog hozni a küldetés, és a fiúval létrehozott barátság, vagy jobban mondva, szövetség…?

Köv: A küldetés és a szövetség

Meleg délelőtt  volt. A nap erősen tűzött, ám a fák lombkoronái felfogták a sugarakat, hűvös árnyékos helyet biztosítva az ösvényeken. Az álarcos, kinek homlokán a Vér kanjija van festve, gyors tempóban haladt a fákon. Csendben, észrevétlenül, akár az árnyék. Célja az erdő közepén lévő torony volt.
Magas, fekete, rémisztő torony volt az. Elhagyatott, szellem járta. Legalábbis ez lehet az első reakciója az embernek, ha a közelébe merészkedik. Itanashit pont ez vonzotta. Az elszigeteltség, az egyedüllét.
 
Belépve a torony ajtaján hatalmas csigalépcső köszöntötte, mely a megszámlálhatatlan emeletre vezette őt. Az emeleteken termek voltak, a termekben pedig…hullák, hullák és hullák. A legtöbb teremben halottak feküdtek fehér asztalokon, fehér öltözetben. Nem volt nevük, csupán számok, melyek az ágyuk végére íródtak. Patkányok voltak a kegyetlen kísérletekhez, melyet csakugyan emberek végeztek. Megért a pusztulásra.
Itanashi a legfelső emelet hatalmas termébe lépett, ahol egy nagy, faasztal fogadta. Valószínűleg ez volt az iroda, ahol a kutatások vezetője pihent meg, miközben a lába alatt ítélték halálra és fecskendezték be a mérget a Számosok testébe.
Az asztalon különböző tekercsek és papírosok hevertek egymásra dobálva. A papírosok nagy része a kísérletek eredményeiről írtak, azonban, volt néhány, amely sokkal különösebb és  használhatóbb információkat tartalmazott. Egyiküknek a tetejére ez volt írva: Akadálypecsét technika: hachi kapuja. Egy olyasfajta pecséttechnika leírását olvashatta a pap, amely a későbbiekben gyökeresen megváltoztatja az életét…ám ne rohanjunk ennyire előre. A pap a leírások alapján létrehozta a technikát, mely megóvta őt a közeledő ellenségtől, ugyanis a toronyban zajló kísérletek titkosak voltak, egy osztag éppen arra tartott, hogy eltüntessenek mindent, ami fennmaradt. A fal megsemmisíttette az emberek nagy részét, az életben maradtakkal pedig a pap végzett. Az új tudással a birtokában visszatérhetett a Fű országának városába, Kusagakure no Sato-ba. Újabb feladata volt ott, amelyet elhagyott. Egy barátjától, Karutól megtudta, mi történt az országban lévő börtönnel, a Hozukijoval. Új igazgatót keresnek, aki képes restaurálni a lerombolt részeket és helyreállítani a rendet. Itanashi egyfajta szentélyként kezdett tekinteni a helyre, talán a legtökéletesebb helyszín terveinek és feladatainak megvalósításához. Egy olyan erődítmény, amelyben ő a vezető, egy hely, ahonnan nincs menekvés, egy hely, ahol szabadon gyakorolhatja hatalmát.
Megszerezte hát a szükséges papírokat ahhoz, hogy megszerezhesse az ideiglenes vezetői címet. A felújítás ekkor már javában zajlott. Miután befejezték, és helyreállították az erődöt, Itanashi hatalmas mennyiségű chakrat felhasználva megalkotta a Hachi kapuját, melynek négy tornya a börtön négy sarkán helyezkedett el, ezáltal az egész helyet körbekerítette, meggátolva az esetleges szökési kísérleteket.
 
A Vérbörtön készen állt, hogy fogadhassa első lakóit, egy körülbelül 60 személyt, kik a felújítások ideje alatt egy másik helyre voltak átszállítva. Itanashi, miután megérkeztek a börtönbe, a Nagyudvarra vezénylet minden rabot, hogy egyszer, s mindenkorra megtanulják, ki szökéssel próbálkozik, annak büntetése halál. Csupán egy rab volt, ki szökni akart az út alatt. Két földtestű klón, hisz ekkor még nem igazán volt meg a szervezett őrség, megragadta a férfi karját, majd kisétáltak vele a börtönből. Amint elérték a falat, a két klón átsétált rajta, a férfi pedig hamuvá égett. Voltak még, kik ellenezték a Hozukijoba való visszatérést, számukra azonban egy másik büntetést szánt a pap. A hatalmas termek egyikébe gyűjtötte össze mindazokat, akik lázadtak szavaikkal.
Kegyetlen kínzás vette kezdetét. A pap saját chakraját koncentrálta egy pontba az ellenfél testén, hogy azzal okozzon számára elviselhetetlen fájdalmakat. Egyikükbe túl sok chakrat vezetett, ám ma rab nem némult el. Folytatta a pap szidását. Itanashi csapásra emelte kezét, ekkor a férfi keze is felemelkedett. Itanashi egy teljesen új erő birtokosává vált ezáltal. Képes saját chakrajával irányítani mások testét, akaratukat legyűrve képes a leggyámoltalanabbat is ölésre bírni anélkül, hogy bemocskolná saját kezét. nem mintha zavarta volna, ha vér tapad kezére, tapadt így is elég már rá. A gyilkoló gép kezdte megfejteni az erő és a hatalom fogalmát, tudását arra kezdte használni, hogy minél többet érthessen a valódi hatalomból, hogy a vérontás ne céltalan és értelmetlen legyen, hanem a legkülönbözőbb formájában áldozhassa fel a férgeket Jashinnak.
 
Felhők gyülekeztek az égen, eltakarva a délután napsugarait. A pusztaságból egy szentély emelkedett ki.
~Itanashi!~ a hang hideg volt és gyilkos. A pap letérdelt, meghajtotta fejét.
- Parancsolj velem, uram. - így felelt.
A hang nem válaszolt, mégis irányt adott a fiúnak, ki fejét felhajtva megpillantott egy kis szentélyt. Emlékképek töltötték meg a pap elméjét, emlékek egy férfiról, aki eme szentély előtt imádkozott, egy csuklyás férfiról szóló emlékek, ki kenyeret osztott a háború alatt, emlékek, melyek megsértették a Nagyurat. 
~A férfi!~ újabb hangot hallott a fiú, ki a parancs után fejet hajtott, majd követve egy keskeny utat, amely a szentélyen áthalad, és egészen egy aprócska faluig mutatja az utat. talán eme faluban szállt meg a férfi, éjszakára. Itanashi a városba belépve kezdte felkutatni a férfit, két földből készült klónt létrehozva kezdett neki a keresésnek. Először az utcákon szólították meg a fehér hajú férfiak a járókelőket, nem láttak e egy fekete csuklyás alakot erre sétálni. Amennyiben az utcán sikertelennek bizonyul, a közeli fogadókba tér be, hogy több információt megtudhasson Jashin haragosáról. Remélhetőleg megfelelő választ kap kérdésére.
Megtalálta, akit keresett. A férfit egy szinte nevetséges trükkel kijátszotta, és a szentélyhez csalta. A pap kihasználta a férfi jószívűségét, ezért is tudta csapdába csalni őt.
- Katsumi. Emberek jótevője, a világ megváltója. Nem olyan rég eme szavakkal emlegettek téged az utcákon. Azt mondták, hogy élükre állhatsz és lezárhatod a háborút. Az átlag nép nem ért semmit a világ dolgairól. Azok, akik a gyengéket támogatják, hogy befogadást és szeretetet nyerhessenek nem mások, mint a világ szégyenfoltjai. Azok, akik a gyengéket egyenrangú félként kezeli az erővel születettekkel, azok nem érdemelnek mást, mint halált. Vannak erők, amelyeket az emberek nem ismernek el, félik. Ezen erők láthatatlanul közelítenek meg mindenkit, hol áldást, hol halált hagyva maguk után. Én magam egy oly erő birtokosává válhattam, amely segít, hogy erősebb lehessek bárkinél, erőt ad ahhoz, hogy megtisztítsam a világot az emberi mocsoktól, a szeméttől. Új világ kapujában állunk, hamarosan elérkezik az idő, mikor minden, mi eddig volt, odavész és egy új, makulátlan világ jön létre. Nem lesz helye az emberi mocsoknak, gyávának és gyengéknek. Egy új világ fog kialakulni, melynek egyetlen vezetője a hatalmas nagyúr, Jashin-sama lesz a vezetője, én pedig evilági Prófétája. Száj leszek, ki továbbítja a nagyúr parancsát. Szem leszek, amelyen keresztül a Nagyúr megláthatja a rosszat a világban. Fül leszek, amely meghallja a világ fájdalmát. És kéz leszek, amely erővel eltörli mindazt, ami megrontotta eme földet. hang leszek, amely az embereket fogja fertőzni. Akarat leszek, amelyet vaskézzel fognak betartani. Próféta leszek, kinek nevét az egész világ ismerni fogja és félni. Én leszek az új világ elhozója. Készülj pap, e föld túl kevés kettőnk számára. Most kiderül, mely hit képviseli a nagyobb erőt, a szeretet, vagy a hatalom. Egy ábránd, mely szerint az emberek képesek egyenlővé válni, vagy a hatalom, amellyel az én istenem ruházott fel engem. Belátod te is pap, mire harcunk a végéhez ér, imádkozhatsz, nem hallja senki hangod, nem segít senki sem fentről, magadra számíthatsz. Imádkozni fogsz és könyörögni az életedért. – a beszéde után elkezdődött a harc, melynek a vártnál korábban is vége lett. A pap nem tekintette a harcost ellenfélnek, harcukból hamar kiderült, nem egy szinten állnak saját érdekük megvédésében.
A vérben fuldokló férfi feje lógott ki a föld alól, semmi sem kellett már ahhoz, hogy lelkét a pap Jashinnak szentelhesse. Azonban mégis csak félbeszakították őt szertartásában. Aki pedig megszakítja őt, legyen az barát vagy ellenség, halálra van ítélve. Egy farkas ruhába öltözött nő volt újabb ellenfele, ki a nagyúr szimbólumát hordta, a paphoz hasonlóan. Úgy tűnt, Jashin megméretette saját harcosait, hogy bebizonyosodjon, ki az erősebb, kinek a hite képes felülkerekedni mindenen. Habár a nő támadói arzenáljában olyan különösségek sorakoztak, mint a savat köpő farkasok, a pap mégsem adta fel. A nő a papot egy véget nem érő gödörbe száműzte, melynek a tetejéről a sav vízesésként ömlött a mélyére, ahol a pap is zuhant. Ő mégis kimászott a csapdából, majd saját fegyverével ölte meg a nőt, kinek teste nem képes olyannyira ellenállni a savnak, mint a Pap teste. Itanashi kimerülten feküdt a földön, győzedelmeskedett, Jashin ő választotta bajnokának.
 
Viharos éjszaka volt. Az ég tombolt, villámaikat csak szórták a földre, mintha a égiek megelégelték volna az emberek pusztítását, és saját kezükbe véve próbálják eltűntetni őket a földről.
A pap épp aludt, mikor kopogtattak az ajtón.
- Uram! Lázadás tört ki. – kiáltott be a Hozukijo második embere. A görnyedt hátú férfi tájékoztatta az este eseményeiről a papot, aki azonnal megindult, hogy kezébe vehesse a dolgokat. A testőrséggel, mely ekkorra már készen állt, valamint saját hasonmásival együtt vették fel a harcot a felbőszült és furcsa mód megőrült rabokkal. Folyosót folyosóra jártak, a tisztogatás elért mindent és mindenkit. A klónok a földre terítettek mindenkit, aki útjukat állta, majd kezüket megkötözve terelték őket az udvarra.
Itanashi érezte a levegőben a gyűlöletet, melyet először a megőrült rabokból sugárzott, azonban később a levegőben pásztázva fedte le az egész területet. Egy titkos ajtót mutattak neki, amely a Börtön alatt kiépült titkos kutatórendszerhez vezetett. A pap életében újabb mérföldkő következett.
A kutatók a chakra természetét vizsgálták különböző kísérletekkel, a chakra pusztító erejét, és annak hatásainak következtében az egyik alany túlságosan is nagy mennyiségű gyűlöletet halmozott fel magában. Ez volt az, amely a levegőben megfertőzte az embereket, és megvadult állatokká változtatta őket. Habár az alanyt elszigetelték, megölni nem tudták. Itanashinak kellett felvennie a harcot. Talán még benne sem volt akkora gyűlölet, mint a férfiban. Kezével végül sikerült átütnie mellkasát, és kitépve szívét végzett az alannyal. A pap aurája megváltozott. Higgadtabbá vált, mégis a düh hajtotta. Minél jobban mérgesedett el, annál jobban tört elő belőle az a gonosz, az a gyilkos aura.
Visszatért hát az udvarra, ahol a testőrség már elfogta a lázadókat, előállítva a vezetőjüket, kik nem a sötét chakra miatt őrültek meg, hanem kihasználva a fejetlenséget, szökést akartak véghezvinni. A pap a pusztító energia felhasználásával, egyesével ölte meg őket, testükön égési sebhelyeket hagyva maga után. Nem engedhette meg, hogy újabb lázadás törjön ki, inkább újra és újra bemutatja a köztük lévő különbséget, kivégezteti a lázadók vezetőjét, ezzel félelemben tartva a többit, kitörölve elméjükből a szökés lehetőségét.
Azóta a pap a sötét energiát pusztítóbbnál pusztítóbb formákban kezdte megismerni. Most már tudja, mi az az erő. Jó úton halad az ösvényen, hogy ő lehessen a világ elpusztítója, az újvilág elhozója. Számára nem az ész nélküli gyilkolás lett az első számú cél, hanem a tudás, az erő teljes körű megismerése, hogy hatalmát végleg kifejlesztve a világ prófétájává válhasson.
 
Folyt. köv: A Nibii elfogása
Összefoglalt események:

• Akadálypecsét technika: Hachi Kapuja /Tűz országa/határvidék/Orochimaru/
  
• A Vérbörtön Ura /Fű országa/Hozukijo/Fukasaku, Tsume/
  
• Rabszállítás /Fű országa/Hozukijo/Fukasaku/
  
• Zarándok /Fű országa/mezőségek/Tsume/
  
• Sötét erők /Fű országa/Hozukijo/Tsume/
  

- Kifelé! – üvöltött a pap a benn lévőkre. A benn álló három férfi azonnal az ajtó felé fordult, majd sebesen indult kifelé.
- Ishidoru, maga maradjon! – teszi hozzá. A görbe hátú férfi azonnal megállt, majd fejet hajtva fordult a börtön igazgatója felé.
- Uram? – kérdezte.
- Valóban ez minden, amit sikerült kideríteniük? Nem lehet tudni semmit az őrök állapotáról?
- Csupán annyit, hogy az alany szökési kísérlete során sérültek meg. Az, hogy milyen sérülést szenvedtek, egyelőre kérdéses, annyit biztosan tudunk, hogy a kutatóközpont rabja tette velük, így sötét chakrat használt a szökés során.
- A veszteségek?
- Két őr meghalt, másik kettő pedig súlyosan sérült, állapotuk ugyan javult, de így is sok idő, mire felépülnek. A rabot azóta elfogták, a 4-es számú laborban tartják őt fogva.
- Kivégezni. – A görbe hátú fejet hajtva lépett hátrafele, majd elhagyta a termet. Itanashi felkelt székéből, majd a nagy ablakhoz ment. A rabok épp kinn voltak az udvaron. Volt, aki edzéssel, volt aki sétával töltötte az időt, azonban akadtak, akik csak a napon ültek, és szívták magukba a friss levegőt.
- Még egy lázadást nem engedhetek meg. Nem engedhetem, hogy elszökjenek. Az enyéim. Mind az enyém. Nem érdemlik meg a szabadságot. Nem érdemlik meg az életet. Én döntök felettük. Nem engedhetem, hogy még egyszer megtörténjen. Ha bármelyikük is talál csak egy apró rést, amely a kijutáshoz vezethet, akkor akkora lyukká tágíthatják, amelyen minden rab átférhet. Meg kell akadályoznom, hogy még egyszer valaki megszökhessen.
 
Így vette hát kezdetét a pap kutatási, mely egy olyan elzáró pecsétnek az elkészítéséről szólt, mely megakadályozhatja az újbóli szökést. A kutatók rendkívüli eredményeket értek el a sötét chakra kutatása során, azonban túlságosan is sok rab vált emiatt veszélyessé, sokak kaptak erőt. Ennek egyszer, s mindenkorra véget kell vetni.
A pap fel, s alá mászkált a hatalmas teremben, miközben elméjében egy gátló pecséten gondolkodott. Kezdésnek saját pecsétjén kezdett el tovább agyalni. A pecsét, mely képes az áldozatot akaratán kívül irányítani azonban nem volt bevethető mindenkin. Egy olya pecsétre van szükség, mely passzívan tárolódik a testben, s mikor eljön az idő, kiszabadulva belülről marja szét a Hozukijo férgeit. Egy olyan technika, amely meggátolja, hogy bárki chakrat szabadíthasson fel a börtön területén.
- Ishidoru! – szólt a pap egy héttel később.
- Uram? – hajolt be az ajtón. A görbehátú mindig ott állt, kivéve, amikor más feladatot kapott.
- Hozd ide a zárka parancsnokát. – mondta a pap, miközben háttal állva a kutatónak, az ablakon nézte az említett részleg épületét. A görbehátú fejet hajtott, majd becsukva az ajtót elsietett. Nem telt el sok idő, mire kopogtattak a nagy terem ajtaján.
- Jöjjön, parancsnok.
- Hívatott, uram? – hajtott fejet a karddal felszerelt, a börtönben lévő testőrség vezetője.
- Hozza az embereit, és a kulcsokat.
- Melyik zárkához kívánja?
- Az összeshez. – fordult meg a pap a két személy felé, majd sétálni kezdett, az ajtó felé. A kapitány fejet hajtva előre sietett, hogy mire a pap, oldalán Ishidoru-val, eléri a részleget, addigra készen álljon a testőrség és a kulcsok.
A Hozukijo sötét folyosóit fáklya fénye világította be. Léptek, szinte egy ütemű léptek törték meg a csendet. Csupán egynek a léptei voltak sietősek, zavarosak. Kulcs csörrent a kezében. A kulcsot a megfelelő zárba helyezte, majd egy cella ajtaja nyílt meg kissé hangosan. A férfi, aki az ajtót nyitotta, fejet hajtva húzódott a háttérbe. Itanashi állt ott az ajtó előtt, mögötte két hasonmása. A két hasonmás belépett a cellába.
- Mi történt? - kérdezte az egyik rab. - ám ekkor a két klón karon fogta a férfit, erősen szorították. A pap elé lépett, majd tenyerét a férfi mellkasára nyomta. A férfit mintha mellbe vágta volna egy szikla, úgy rezzent meg mellkasa, majd a földre esett. Társa is felkelt ekkor már, ki a cella másik oldalán feküdt ez idáig. A klónok őt sem kímélték, gyorsan lefogták, hogy a pap elvégezhesse a megpecsételést. A két férfi a földön feküdt, ekkor kilépett a két klón, majd elindultak a következő ajtóhoz. A kulccsal rendelkező férfi, aki a cellák részlegének volt a kijelölt vezetője gyorsan zárta be az ajtót, majd a következőhöz lépett. Ekkorra már várták őket a rabok.
- Mégis mi folyik itt? - tették fel sorban a kérdést, amely mindenkit foglalkoztatott. 
- Sajnálatos módon az elmúlt napok eseményei miatt a vezetőség egy újfajta eljárást indított, mellyel megakadályozhatunk mindenféle lázadást.
- Amiért ketten meg akartak szökni, most mindenkit megkínoznak? - kérdezte felháborodottan a rab.
- Ez nem kínzás, csupán egy elővigyázatosság. - válaszolta a cellaigazgató, azzal a két klón lefogta az újabb rabot, a pap pedig megpecsételte.
- Jól látja, ha még egyszer szökésen kapunk valakit, az egész fegyház bűnhődni fog. Ezt vegyék figyelembe - tette hozzá Itanashi. Határozott hangja volt, mint mindig, az előtte térdelő rab tudta pontosan, a bűnhődés alatt mit érthet az igazgató, nagy árat fizetnének. Talán ez segíthet, hogy egymást képesek legyenek lebeszélni, ahelyett, hogy támogatnák a másikat. A benn lévők mindegyike haláláig a börtön lakója, talán rájönnek, jobb, ha betartják a szabályokat, nem akarnak egész életükben kínzások és kegyetlenség között élni.
A pap és kis csapata gyorsan halat a cellák között, sok embert sikerült megjelölnie, és befolyásolnia őket, azonban pihennie kellett, a benn lévő közel 70 embert nem lehetett egyetlen éjszaka alatt megpecsételni. Miután végeztek a blokkban, ahol mindenki tudott a pecsétről, csak arról nem, valójában mire is való, a pap befejezte munkáját. Ereje fogyatkozott.
Másnap az udvaron tölthető szabadidő lejárta után a pap egy tucatnyi férfit tereltetett össze, akik még nem mehettek vissza cellájukba. Majd ismét kezdetét vette a jelölés. Az udvaron egyesével estek össze az emberek, volt, aki ellenkezni akart, és a pecsét hirtelen csapása sem tántorította el, kézpecséteket kezdett formálni. Azonban ahogy befejezte, és chakraját akarta felszabadítani, hirtelen mellkasához kapott, és a földre esett üvöltve. A többi rab ekkor megállt, mint akit megbabonáztak, úgy meredtek a földön fekvőre. 
- Új világ köszöntött be uraim, önök pedig elsőként tapasztalhatják meg az ízét.
A Hozukijo immáron a rend és a fegyelem otthona lett, hála Itanashinak. Végre, a Démonlámpással körbevett létesítmény ismét visszakapta hírnevét, és ismét egy olyan börtön lett, amiből megszökni, lehetetlen. A pap elégedett volt munkájával.
Innentől kezdve napjai egyre inkább kezdtek monotonná válni, unalmasak lettek, ám ez az idő megfelelő volt Itanashi számára, hogy elmélyedjen saját elméjében és meditálhasson.
Egy napon látogató érkezett a börtönbe.
-  Kenshiro Karu – köszöntötte a kapuban álló két őr a vendéget. – Az Igazgató már várja önt a Nagyteremben. Kísérjék el a vendéget – szólította fel a hátrébb álló, fiatal őrt, akiknek a feladata a vendégek kísérete volt.
A kenshiro érkezésekkor egy igen csak megfontolandó kérést intézett a pap felé. A segítségét kérte, mégpedig egy vadászatban. Itanashi a napokban a meditálása alatt képes volt beszélni a Nagyúrral, aki újabb küldetésről beszélt. Talán ez a küldetés lenne? Ugyanis a Fű országi barátja nem mást akart levadászni, mint egy Bijuu-t, a világ valaha élt leghatalmasabb szörnyeteginek egyikét. Ugyan a pap nem sok mindent tudott ezekről a teremtményekről, csupán azt az általános ismeretet, melyet még valamikor, régen tanult. Most pedig előtte a lehetőség, hogy bebizonyítsa nagyurának, hogy legyőzi a világ egy teremtményét, melynek erejét nem tudta a pap megfogalmazni magában, elképzelni sem tudta, mire lehet képes a szörnyeteg. Ő mégis rábólintott. Elfogadta Karu invitálását, és megígérte, hogy ott lesz, amikor eljön az idő. Azonban a kérésnek ára volt, Itanashi is kért valamit, mégpedig 100 élő lelket a Hozukijoba. Szüksége lesz az emberállományra, ha el akarja érni Jashint, és ahhoz, hogy még jobban kiismerhesse saját képességeinek határait. A kenshiro elfogadta, majd elhagyta a börtönt.
- Ishidoru!
- Uram?
- Maga igen tapasztalt, művelt ember. Sok téren jártas. Mondja el nekem, milyen is egy Bijuu? – a pap ezután leült, meghallgatta a görbehátú ember rövidke beszámolóját, azonban a pap nem tudta meg, hogy valóban mire is képes egy ilyen lény. A leendő célpontról, a Nibiiről, a Macskadémonról, hogy testét lángok borítják, melyek kiolthatóak.
A papnak így az ideje, a Hozukijo nyugalmi időszakán, abból állt, hogy a mellette lévő hatalmas pusztaságon gyakorolt. Egy ekkora szörnyeteg ellen pusztakézzel nem megy semmire, ezért a nagy kaliberűeket kell bevetnie. Elsősorban a sötét chakrara, és a Chidokakura koncentrált.
- Egy lángoló macska…Víz kell ide. Karu ugyan Suiton affinitású, de az ő készletei is végesek, s ki tudja, meddig bírja az a szörnyeteg? Víz kell a papnak, valamint, hogy le tudja fogni a démont. A Chidokaku technikát, tabletták segítségével elkezdte megnövelni, kifáradásig erőltette a technikát.
A démonlámpás mezején Itanashi naphosszat csak gyakorolt, megpróbálta a lehető legnagyobb területet befedni a chakrajával, hogy mozgathassa azt. Izzadt nappal és este, esőben és tűző napon. mert ő nem ismerte a fáradtságot. A talaj nem egyszer inogott meg és süllyedt a mélybe vagy emelkedett az égig, de a pap nem érte be soha. Tökéletesre akarta fejleszteni, hogy ne lehessen probléma a Nibii befogása. Immáron nem egy embert képes a föld alá taszítani, hanem képes lesz egy ekkora szörnyeteget is lesüllyeszteni, és megfullasztani.
Néhány nappal később
A pap irodájában állt, a chidokakut kifejlesztette, ami képes lesz elnyomni a démont.
- Ishidoru! – szólítja maga mellé a szolgáját.
- Uram?
- Szerezzen egy nagy méretű tekercset és két őrrel menjen ki a tenger mellé. A tekercsbe annyi vizet el kell zárni, amennyi csak belefér. Keressen maga mellé valakit, aki képes leszívó technikákra. Mikor szólok, készen álljon minden.
A görbehátú fejet hajtott, majd megfordult és becsukta maga mögött az ajtót.
Az idő úgy repült, mintha csak percek teltek volna el, miközben a valóságban napok, hetek suhantak el, s eljött a nagy nap, a változás napja.
 
A pap épp az irodában ült, tekintete a hatalmas ablakon át az udvart vizsgálta. A rabok épp kinn voltak, lassan letelik az idő, és mindenki visszavonul a cellájába. Kopogtak.
- Uram, levele érkezett Kenshiro Karutól – szólt a férfi, miután benyitott. Az asztalhoz sétált, majd  a pap mellé tette, fejet hajtott és az ajtó felé sétált. 
- Szóval indulunk. – mondta a pap, miközben a levél első sorait olvasta.
- Ishidoru, hívassa ide Rikuno-t. – nem nézett rá a férfira, hanem továbbra is olvasta a levelet. A férfi fejet hajtott még egyszer és becsukta maga mögött az ajtót. Itanashi, miután befejezte az olvasást, felkelt, majd egy hatalmas ajtajú, vasszekrény elé sétált. Egy kulcsot vett elő, majd kinyitotta az ajtót, mely hangosan nyílt ki. Egy kasza volt átlósan felakasztva a végére. A szekrény alján lévő polcokon fegyverei, a Kinzokuyan-ok feküdtek sorban, egymás mellett a kisebb és a nagyobb méretűek is. Egy kopottabb, sötétkék tekercs is hevert a polcon. A szekrény bal oldalán egy sötétszürke köpeny hevert, a jobb oldalt pedig vértezete. Magára öltött mindent, kezdve az alkar és mellkas vérttel, majd miután a többit is magára szerelte, azonban takarásul nem az Ekibiogamis, hanem saját, lila köpenyét vette fel, melynek belső zsebében egy doboznyi tabletta, a papok pirulája található. A szekrény falában volt egy másik, szinte láthatatlan ajtó, mely a fallal volt egy szintben, így lényegében beleolvad a környezetébe. Egy aprócska luk tátongott a jobb szélén. Itanashi egy másik kulcsot dugott bele. A zár kattant, majd kinyílt. Egy doboz volt benne, a tetején üvegajtóval. Az álarca és nyakéke díszelgett benne. Egyelőre nem vette magára álarcát, hanem kabátjának zsebébe rejtette. Készen állt az indulásra, pontosabban majdnem. Ishidoru ekkor kopogott ismét.
- Uram, talán elutazik?
- Sürgős elintéznivalóm akadt, míg nem vagyok itt, az öné a vezetői szerep, azonban itt hagyom egy klónomat. Hol van Rikuno?
- A kapuőrök szerint reggel elhagyta a Hozukijo területét, remélhetőleg hamarosan megérkezik. – Itanashi ekkor egy kézpecsétet mutatott, mire a földből kinőtt egy klónja. 
- Küld utánam, amint megérkezett. Ishidoru - fordult a férfi felé ismét- elintézte, amit kértem?
- Mindent, ahogy parancsolta – hajtott ismételten fejet a férfi. – A kapuban vár önre.
- Tartson rendet, ishidoru. – hajtott fejet a pap. Ishidoru azon kevesek közé tartozott, kinek munkáját megbecsülte a pap, ezáltal megadta a kölcsönös tiszteletet, még akkor is, ha az illető csupán egy átlagos ember. Kisétált a börtön épületéből, átsétált az udvaron, mely ekkorra már kihalt volt és csendes. A bejárat felé indult. 
- Uram, itt van a tekercs, amint Ishidoru-tól kért. – a kapuőr egy nagy méretű tekercset fogott meg, súlya nem volt kevés. A pap hátára vette a tekercset, féloldalasan lógott a válláról. 
Itanashi elhagyta a Hozukijo területét. Az előtte álló út hosszú volt, a hátán lévő tekercs pedig csak nehezítette a mozgását. A föld alá kényszerült, ahogy jóval könnyebb és gyorsabb a helyváltoztatás, mint a talajon, így az út nagy részét a könnyebb módszerrel tette meg, valamint az sem kívánta, hogy bárki meglássa.
A börtönben maradt klón átadja üzenetét Rikunonak, amint visszatért.
 
A Medvék országának határán sorakoztak fel egymás mellé a küldetésre invitált csapat. Itanashi karu és mirubi mellett állt meg, a későbbiekben a csapat kiegészült a Kenshirok között élő Yuuval, kiről már Karu mesélt a papnak, valamint saját követője, a fiatal, de erős Rikunoval lépték át együtt a határt. Karu mondta, nem ők lesznek az egyetlen látogatói a Nibinek. Ha harcra kerül sor, a lehető leghamarabb kell megölniük mindenkit, nehogy az erejüket elvesztegessék a démon előtt. 
A pap immáron könnyedén sétált a fehér hajú Kenshiro előtt. Sohasem beszélt, ehhez hozzászokott már a Fűbéli, most mégis ő kezdeményezte a beszélgetést.
- Elkezdődött hát. – szólt – A mai napon, nevünk belevésődik az emberiség történelmébe. A mai napon, megtudja az emberiség, milyen az igazi erő. Megtudják, hogy számunkra az elkorcsosult világ démonai sem ellenfeleink. Eltaposunk mindent és mindenkit, ki utunkba áll. – a levegő mintha izzani kezdett volna a fiú körül. Szemei elsötétültek, a körülötte lévő levegő szúróssá vált, mintha valami idegen erő keringne körülötte. Majd hirtelen elmúlt. Kezei ekkor már ismét a tőle megszokott helyzetben, a háta mögött összekulcsolva helyezkedtek el. Határozottan lépett tovább.
- Mindenki hallani fogja és hangoztatni fogja ezt a napot.  Ki ellenünk szegül, meghal. Ki hátráltat minket, meghal. Ki célunk elérésében akadályoz, meghal. Ki ma szembekerül velünk, az megtudja, milyen,  ha olyannal küzd meg, kiknek hatalma emberfeletti. 
Itanashi lépetei közben azonban hirtelen megremegett a teste, idegen chakra jelenlétét érezte meg.
- Látogatóink vannak. Karu, gyere velem – a pap ugyan érdeklődött az ország shinobiainak képessége iránt, most azonban másért jöttek, ez pedig a lehető legnagyobb csendet igényli.
A két shinobi szinte azonnal likvidálta a három őrt, hogy megfelelő felszereléshez jussanak ám ez nem volt elég. Itanashi nem kockáztathatta a lebukás veszélyét, számolnia kellett a Bingó könyvbeli „helyezésével”, bármennyire is Itsnei akaratból cselekszik, az ostoba emberek sohasem fogják ezt megérteni. A pap így rögtönzött, és talán a legegyszerűbb, mégis megfelelő álcához fordult. Az álcázást Mirubi bánta a legjobban, ki a rögtönzés hevében gyomron vágott, hogy kicsit sérültebben tűnjön, vagy legalább olyannak, akinek valóban fáj. kezeit egy szempillantás alatt megbilincselte, ezzel tökéletesítve a két hoshigakurei shinobit és egy határon fogott szökött triót. Ekkor osztották két részre a csapatot. Míg a Miru-Karu-Ita hármas a környéken lévő barlangot kutatta, addig a Yuu és Rikuno és Kazuya hármas pedig a távolabbi területet fedezte fel és biztosította.
Itanashi eggyé válva a barlanggal hamar végigjárta azt, érzékei pedig egyszer csak olyan erővel dúltak benne, melyet még sohasem érzett azelőtt.
- A bijuuk szinte kifogyhatatlan chakraval rendelkeznek, készletük emberi mértékkel nem számolható – emlékezett vissza Ishidoru szavaira, miközben próbálta behatárolni a lö9késhullám erejét, de a pap még sohasem találkozott ekkora erővel, még megközelíteni sem közelítette meg egyetlen ellenfele sem. Ő most mégis ott volt. Itanashi tudta, ha a Nibii, a kétfarkú macskadémon szabad terepre jut, akkor onnantól kezdve nem lesz semmi, amivel megállíthatnák őt, épp ezért a barlangrendszert kellett kihasználni arra, hogy csapdába ejthessék.
- Benn van. Nem engedhetjük, hogy kiszökjön. – mondta a többieknek a pap, majd elindultak a sötét barlangrendszerbe, hogy felvegyék a harcot a Nibiivel. A barlang környékéről azonban ekkor újabb, ismeretlen hullámok érték a papot, aki nem tudott rájuk koncentrálni, így némiképp takarásban jött elő társai előtt, majd bevonultak a barlangba. Itanashi útja alatt a környezetét is alaposan szemügyre vette, a barlangi tavak, és a nedves talaj még a hasznukra válhat.
A sötét barlangban mintha fény pislákolt volna. Egy hatalmas verembe érve pedig megtalálták a fény forrását.
A domb méretű démon fel s alá járkált a területén, testét hatalmas méretű, kék lángok borították, egyszerre volt félelmetes és magával ragadó. A lenyűgöző szörnyeteg szemben állt a pappal. Ő pedig egy percet sem várt.
Kezei hamar pecséteket formáltak, melytől megmozdult a barlang. A nibii talpa alatt igen cska hamar süllyedt meg a talaj, magával ragadva a rajta álló macskadémont, ám a támadás további részleteibe nem tudott már belekezdeni Itanashi, ugyanis a Nibii, macska létének köszönhetően, kecses és gyors mozdulatokkal hagyta el a létrejött árkot. A macska, miután kimászott a halálosnak tervezett csapdából, hamar továbbállt, és a barlangrendszer hosszú folyosóin keresztül menekült. Ez volt az, amit a pap a legelejétől el akart kerülni. A földbe olvadva vette üldözőbe a démont, egyelőre nem támadta, csak követte. Felesleges lett volna minden fordulóban technikát ereszteni rá, elvégre chakrakészletük nem említhető egy csoportban, figyelnie kellett rá.
Mikor a Nibii elérte a nagyobb barlangot, megállt és felkészült a támadásra. A pap a mennyezetből lógott ki, pontosan a Nibii felett, majd kézpecséteket formált.
A hatalmas füst, mely az 50 méteres kígyó mögött maradt, néhány másodperc erejéig eltakarták a papot is a macskadémon elől, igaz, annak más ellenfelet szánt a pap.
A hatalmas kígyó szinte azonnal keményítette pikkelyes külsejét, ezzel némileg ellenállóbbá téve magát a lángokkal szemben. Azonban Itaro chakraja is véges, s hamarabb kifogyott a mint a macska, kinek karmai és kék lángjai lassan felőrölték a kígyó védelmét. Itaro nem húzta már sokáig, azonban Itanashi képes volt leelemezni a Nibii mozgását is, láthatóan lassult a fürge mozgása. De mikor fogy ki, már ha kifogy egyáltalán?
A kígyó végső leheletéig küzdött, a pap pedig repülő sziklákkal bombázta meg a szörnyet, ezzel is gyengítve az állóképességén. Le kell gyengíteniük, egy maximális erősségű bijuu ellen nincs esélyük, még.
Mindeközben a kis csapat is beleadta mindazt, amit tudott, míg Karu a vízzel támadott, addig Mirubi, a pap chakrajának típusához hasonló technikákba kezdett. A barlang kijáratait a pap sikeresen elzárta, majd Karu megkezdte az elárasztását. A vízszint emelkedett, a Nibii, ha tud is a falon mozogni, folyamatosan csökkent a felhasználható mozgástérből. A macska próbált menekülni, ellentámadni, mely hatalmas chakrahullámok képében vágódott a mennyezetbe, itanashi tartózkodási helyére, a papnak nem kevés chakrat kellett megmozgatnia ahhoz, hogy folyamatosan fenn tarthassa védelmét, és a földdel gyógyíthassa sérüléseit. Elvégre ő maga volt a föld.
A Nibii a plafonra ugrott, majd futni kezdett rajta. Itanashi ekkor vette az újabb pirulát. A hideg hang a fejében megszólította őt.
- Megszökik. Állítsd meg! – parancsolta, mire a fiú azonnal engedelmeskedett. A mennyezetből növesztett oszlop segítségével taszította a macskát a barlang aljában duzzadó víz felé, miközben pecséteket formált. nyakán az erek kidagadtak, annyi erőre volt szüksége, hogy befejezze végső támadásának alapjait.  A talajból, pontosabban a vízből tört el a hatalmas föld, mely igen hamar alakot öltött.
A pap által használt szikla gólem egy továbbfejlesztett verziója, a Sziklaóriás sokkalta nagyobb és ellenállóbbnak bizonyult korábbi elődeinél. Az óriás ugyan csak derékig lógott ki a földből, ám a pap tudatosan tervezte ilyenre kőszörnyét. A gólem ugyanis négy karral rendelkezett, melyből a macska fejét és a lábait kapták el és próbálták szorítani, mozgásképtelenné téve a Nibiit.
Idő közben a pap elővette a hatalmas tekercset, majd feloldotta, ekkor újabb víztömeg árasztotta el a barlangot, még inkább nedvessé téve a környezetet. A macska azonban nem adta fel. Félelmetes ellenfélnek számított, nemhogy a gólem nem tudta összenyomni, de még sérült is a folyamatos égés és karolások alatt.
- Az idő…elérkezett. – mondta a pap, majd elindult a talajban a gólem felé.
A plafonról hatalmas láncok zuhantak a Nibiire, amelyet Mirubi idézett. A fiú igen csendes volt a harcok alatt, kevésszer avatkozott bele és adott bele komolyabb erőket a támadásokba, most pedig mintha csak a chakra erősségének a felét érezné. De miért? Talán aki előtte áll, az nem is a valódi Mirubi hanem csak egy másolat?Az óriás fémkötelek ha ráesnek a démonra, akkor lehet, hogy nem kell fel többé. De nem így történt. A macska még most is mozgott. Épp ezért a papnak cselekednie kellett.
Elérve a gólemet az epicentrumába ment a pap, lényegében belülről mozgatta, akár egy robotot. A gólem két kezével felemelte az egyik láncot majd a Nibii nyaka köré tekerte, ezzel szinte véglegesen lefogva. Végre kellően lefogta és kifárasztotta ahhoz, hogy bevihesse végső csapását, s örökké megpecsételhesse a démon sorsát. A gólem a magasba emelte kezét.
- Most pedig, pusztulj démon – kiáltotta a pap, miközben karjával suhintott, erre a gólem lecsapott, a keze körül létrejött hatalmas méretű chakrakard pedig átszúrta a macskadémon testét. Karu szinte egyidejűleg támadott rá a Nibiire.
Itanashi ott állt a fekvő démon mellett, lihegett, fáradt volt és vérzett a szája. Idejét nem tudja, mikor látta utoljára saját vérét. A Nibii borzasztó ellenfélnek számított, de legyőzték. A mai napon föld egy démona fölött győzedelmeskedtek hárman. A pap mégsem volt elégedett valamiért. Indulnia kellett, mégpedig szinte azonnal. Tudta, hogy Jashin várja őt. Körbenézett.
Karu a földön feküdt, eszméletlen volt, míg Mirubi nem messze állt a fekvő kenshirótól. Hozzá indult.
- Mirubi. – szólította meg. A pap csalódott társában, ki régóta segíti és támogatja szemléletét, azon emberek kevese, kik hasonló nézetekkel próbálják formálni a világot, a mai napon a pap szemében kudarcot vallott, mikor Itanashi rájött, Mirubi a távolban bújva, egy klónt irányítva harcolt, míg ők ketten saját maguk ugrottak neki a macskának. Egy vezető nem lehet ilyen, nem bújhat meg az árnyékban.
- Nem lehetsz valódi vezető mások szemében, ha nem tudod bizonyítani bátorságod, és azt, hogy mindenkinél erősebb vagy. Ugyan a pap ismerte Mirubit, a fiú mindig meg tudta őt lepni, igen csak fejlődőképes volt. De még nem nőtt fel teljesen a feladathoz.
Itanashi közelebb lépett, miközben száját letörölte. Kezét ezután a fiú vállára helyezte.
- Most el kell mennem, de visszatérek, és akkor elhozzuk az új világot. Valamit hátrahagyok addig is, egy olyan valamit, ami kapocsként fog minket összekötni, egy kötelék. fejlődnöd kell Mirubi. Az árnyak mögé bújva nem igázhatod le a férgeket. - A pap ekkor hátrálni kezdett, majd kézpecséteket formált. A 18. pecsét után lassan a földbe süllyedt, majd eltűnt végleg. Indulnia kellett, ereje ugyan még teljes volt, ám nem tudja, az elmúlt időszak milyen hatással lehet a szervezetére, a különböző fokozó tabletták hosszabb távon kifárasztják a szervezetet. Közel egyidejűleg, ahogy a papot elnyelte a föld, Mirubi vállán a vér, melyet a pap kent rá, vörösen izzani kezdett, majd beleégett a fiú vállába. A pap egy pecsétet helyezett el a fiú testén, ám nem árul el semmit róla. mirubi nem láthatta, és nem is ismerhette, elvégre a pap egy különleges, saját maga alkotott technikáról volt szó. S szüksége volt rá, hogy ha visszatér, megtalálja a fiút.
 
Két nappal később
A pap kinyitotta szemét, sötét volt. csupán egy apró lyuk tátongott a sötétség közepén. A szikla gólem, mely körbevette a papot, megóvta őt, amíg aludt. A tabletták mellékhatása kiütötte őt másfél napra, biztonságban kellett pihennie, túlságosan is kimerült a szervezete ahhoz, hogy harcolni tudjon, vagy egyáltalán felkelni.
Elérve a démonlámpásokkal borított hatalmas pusztaságot, tudta, megérkezett. Hatalmas tornyok magasodtak az ég felé, köztük pedig egy nagy fekete vár állt. A Hozukijo falai épek voltak, ahogy a védelmi kapu is. A klón pedig nem szűnt meg, így a pap biztosra vette, hogy nem történt semmi, amíg távol volt.
Az irodájába hívatta a kutatási részleg vezetőit, mindenkit, aki részt vett a sötét chakra kutatásában, mindenkit, aki ismerte őt és a képességeit. Összesen 17 kutató volt, ebből csak egy nem jelent meg, mégpedig a görbehátú Ishidoru, aki a pap parancsára minden kutatást összegyűjt, megsemmisíti a részleget, és a kapun kívül várja urát.
Miutána  kutatók körbeállták a nagy asztalt, a pap így szólt,
- Uraim, a munkájukat ezennel befejezték, köszönöm, hogy a segítségemre voltak. Azonban…a tudás, mely a sötét erőről összegyűlt, illetve mindaz, amit rólam megtudtak, nem kerülhet ki a falakon kívülre. Megtették, amit meg kellett. – ekkor a pap egyesével végezte ki a benn ragadt személyeket, nem hagyva maga mögött mást, csak vért, hullákat és halált. Csupán egyetlen személy maradt életben. Egy, aki lélegezni is alig tudott. A pap elé guggolt, s megfogta a fejét.
- Rikunonak üzenem, hogy a Démonok országában találkozunk. – majd felegyenesedett és elhagyta az épületet, hátrahagyva maga mögött a hullákat, valamint egy kis ajándékot mindazoknak, akik a börtönbe fognak jönni, hogy letartóztassák őt. Az ajándék nem volt más, mint Enraku, a Fű vezetőjének, jobb keze, ki a háború alatt tűnt el. A fejébe jashin jelét véste, majd a levágott fejet a nagy asztalára dobta.
- Enraku, hamarosan találkozunk – mondta halkan, miközben gyors léptekben menetelt át az udvaron. – Ishidoru. elmegyünk – utasította a kutatót, majd az őröknek jelezve, elhagyta a Hozukijot, visszatérni azonban nem fog már.
Valahol, a Fű határán Itanahsi megállt egy pillanatra. különös érzés fogta el őt.
- Mirubi! – mondta, mikor mellkasára emelte kezét. Ugyan pontosan nem tudja, mi történhetett, de a fiúra helyezett pecsét veszített a hatásából, valaki megtámadta. Vagy talán saját magán akarta feloldani?
Itanashi nem gondolkodott tovább ezen, a pillanatnyi hatás elmúlt, a határon volt már, a Nagyúr várta őt. Dél felé vették az irányt, a tűz országának határvidékén. gyorsan kellett haladniuk, nem kockáztathatta egy konohai határőr osztagot, túlságosan is sok minden állt most a gyorsaságon és túl sokat kockáztatott volna, ha a Tűz országa megtudja, hogy Itanashi, a gyilkos pap az országukban van. Az út felénél Ishidoru igen cska elfáradt már, nem tudták volna tartani a tempót. A pap azonban ment tovább. egy hatalmas kígyót idézett, melynek belsejében utaztak tovább. A kígyó a föld alatt mozgott, így kevésbé volt feltűnő, valamint sokkal hamarabb elérték a határt, mint ahogy a pap gondolta.
A tűz határ szélén egy kisebb erdőben bújtak meg és pihentek le, legalábbis csak próbáltak. A kutató aktiválta az erdőben elrejtett csapdák egyikét, az egyik lába bánta figyelmetlenségét. Igaz, egy civil kutató nem ismerheti a shinobik által kreált ketyeréket és csapdákat. Itanashi saját tudását elővéve levágta a lábat, mielőtt az elfertőződött volna teljesen, a fél lábú Ishidoru azonban immárom teljesen hátráltatta őket. A határon egyetlen faluba sem tértek be, így nem ettek vagy egy hete, csupán azt a minimális élelmet, amit hoztak és útközben vadásztak.
A papot álmok gyötörték éjjelente. Álmok, melyekben saját magát látja, ahogy áll a derékig érő vérben, a vörös vízbe fulladt hullák lelkei pedig próbálják őt a mélybe taszítani. Az, hogy mi is lehetett ez, nem tudja pontosan. Jashin egy újabb lenének titulálta a zavaros álmokat. Közeledett hozzá.
Éhesek voltak, fáradtak és lassúak. Majd eljött az este, mikor ez megváltozott.
Itanashi Ishidoru elé lépett, miután kialakította a földdómját, ahol átvészelték az éjszakát. Az eső esett odakinn, a kutatónak nem csak a lába miatt, hanem a szervezete miatt is aggódnia kellett már. Állapota napról napra rosszabbodott, kutató létére tudta, nincs sok már hátra.
Itanashi pedig felszúrta a kutatót a falra, homlokába a nagyúr jelét véste, majd megköszönte Jashinnak az ajándékot, ami életben tartja őt. Ishidoru testének egy részét elfogyasztotta a pap, majd továbbállt. Csak órákkal később tért ismét aludni, immáron egyedül. De nem volt már sem éhes, sem fáradt sem lassú. A görbehátú volt az utolsó személy, aki pontosan ismerte a pap képességeit, és útjának végső célját. A pap magához vette a sötét chakraról szóló kutatásokat, majd elérte néhány nappal később a nagy kontinens egy eldugottabb kikötőjét.
A helyszín és az időpont tökéletes volt, nem voltak sokan, illetve egy hajó épp indult is a kontinensről. Itanashi pedig élt az alkalommal és egy szegényesebb kalózhajónak titulálható bárka fedélzetén elhagyta a partot. A vízre szállás után nem sokkal átvette a hajó irányítását, az egyszerű emberek nem érhettek fel az ő erejével a fedélzeten így hamar behódoltak, és a hajót a Démonok országa felé kormányozták.
Jashin idő közben újabb jelet küldött a papnak. Egy hajó süllyedt a nyílt tenger közepén, az a hajó, ami nemrég még a kalózbárkával együtt állt a kikötőben. A roncsból feltörő füst egy különös alakot formázott, Itanashit különös érzés fogta el. közel jár.
Napokkal később megpillantották a Démonok országának partját, már nem kell sokat várni, hogy kikössenek. Ám a pap másképp rendelkezett. A kapitányt még mindig fogságban tartva saját képességével térdre kényszerítette, homlokára robbanójegyzetet helyezett el. Miután elhagyta a  hajót, szembefordult kapitányával, majd széttartatta karjait. A férfi nem tudott ellenállni, a pap sokkalta erősebb volt nála, sőt, a kapitány még talán shinobi sem volt, így nem ellenkezett a ceremónia alatt, végül az egész hajó felrobbant, eltűntetve a nyomokat és azokat, akik látták a pap arcát és képességeit, tudták úti célját.
Itanashi pedig a víz felszínén futva elérte az álmokban látott ország partját, megkezdheti Jashin első templomának felkutatását.


Folytatás: A paradicsom kapujában


A bővítményben összefoglalt kalandok:
- Shirushujin: Hametsu Suijin // Sötét pecséttechnika: A Végzet Börtöne/Élmének/Tanulás
- A Kenshiro és a Pap alkuja/Fű országa/Hozukijo
- Chidokaku fejlesztése
- A Nibii nyomában/Medvék országa
- Jashin nyomában/Kusagakure, Amegakure, A Folyók országa, a Démonok országa (elejéig)

- Karu – mondja a pap, miután megállt. Már egy ideje maga mögött hagyta a Hozukijo, immáron lángokban és füstben álló falait, hűséges szolgájával az oldalán indult beteljesíteni Jashin akaratát. A két shinobi ismét találkozott. Itanashi végső küldetése előtt láthatta még a férfit, kire nagy szüksége lehet még a jövőben. S most, hogy Karu is oly erők birtokába került, mely felülmúlja az emberi képességeket, a pap biztos volt benne, hogy párosuknak nem akadhat ellenfele. Karu beszámolója igazolta a pap félelmeit, egyre többen keresik már őket, egyre több nemzet kutatja és vadássza a fejüket. Ezen tény még nem is zavarná a papot, ha épp nem lenne sietős a dolga. Nincs ideje a világgal háborúznia most, igaz, annak is el fog jönni az ideje. Ám mostani küldetése az, hogy eljusson Jashin első templomába, és befejezze Prófétává válásának végső stádiumát.
A két férfi vérrel pecsételte meg örök barátságuk, immáron bármelyiküknek ha szüksége lenne a másikra, képesek lehetnek egymás mellett teremni. A szerződés ugyan ritka az emberek között, ez a páros még is úgy érezte, a nagy szükségben együtt kell felülkerekedniük a világ hordái ellen. Itanashi ígérete szerint vissza fog térni, és beváltva ígéretét, egy utolsó küldetésre, magával fogja vinni még a férfit. Azonban ahova most menni készül, oda csak is az juthat el, aki ismeri és járja Jashin ösvényét.
Hetek teltek el, mikor a pap megközelítette a kontinens szélét, méghozzá a folyók országában lévő tengerpartot. Ugyan eddigi útja zökkenőmentesen sikeredett, csak is fegyverhordozójának feláldozásával élhette túl az utat. A tudós testével és húsával ajándékozta meg a papot, s Jashint, hogy eleget tegyen a próféta sorsának, s saját útjának.
Fegyveres őrök tartottak az erdő felé, mely a tengerpart mellett nőtte ki magát, mind a ketten megérezték azt az erős és gonosz chakrat, mely az erdőt szinte körülkeringte. A pap hamar végzett a két őrrel, esélyt sem hagyva nekik a menekülésre, vagy a riasztásra. Ekkor olyan érzés fogta el, melyet talán a medvék országában érzékelt erővel azonosíthatja talán. óriási, saját erejének talán a háromszorosával megegyező energiahullám lüktette és szakította belülről szét a fejét. Egyetlen élő emberrel nem találkozott még, akiben ennyi erő lenne. Ám a pap nem félt. Sohasem fél. Hisz Jashin ereje mindenkinél hatalmasabb. A különösen magas chakra egy törékeny, aprócska lány formájában bukkant fel végül. Vékonyka teste magával hordozta a mérhetetlen energiákat, melyek még mindig ostromolják a pap elméjét. S azok a fehér szemek…már látta ezeket korábban. Egy Hyuuga. Akkor a Tűz országa megtalálta őt? Azonban különös mód, a lányt nem a pap ellen küldték. A lányt senki sem küldte. Ugyanolyan kitaszítottja, és különce az emberi társadalom szemében, kiket egyszerűen szörnyként, démonként titulálnak.
- Hyuuga Aikan. Meg fogom jegyezni a nevet. – mondta a pap, s emlékét azóta eszében vésve tárolja. A lány különösképp igen csak sokat látott a világból, s ugyanolyan elvekkel szimpatizál, melyekkel a pap érvelt. Itanashi szimpatizálni kezdett a lánnyal, s tudta, hogy találkozásuk előre meg volt írva. Jashin küldte a lányt, hogy támogassa a papot. S úgy tűnt, a lány is elfogadta a sorsot. Mikor a papnak mennie kellett, saját vérét a lány mellkasára festette fel, végül létrehozta a pecsétet, mellyel másokat képes irányítani. Pontosan ezzel a pecséttel jelölte meg Mirubit is a Medvék országában. Szüksége van a papnak ezen személyekre, mikor visszatér. nem hagyhatja, hogy saját támogatói is ellene szegüljenek az utolsó hadjáratban. nem engedheti, hogy azt a maréknyi embert, kik megvilágosultak egyszer, elvakítsa az emberi tudatból eredő káros betegsége. Itanashi ígéretet tett Mirubinak, majd Karunak, most pedig az előtte álló lánynak. S mikor visszatér, talán nem lesz már semmi sem, ami megállíthatná őt.
Itanashi végül hajóra szállt, majd az apró legénység megrémítése után egyenesen a Démonok országa felé fordítatta a hajót. Elhagyta hát a földet, melyet az emberi mocsok borított be. Elhagyta a kárhozat földjét, hogy visszatérjen oda, ahol minden elkezdődött. Ekkor még a pap nem tudta, mi fog rá várni.


Három hete annak, hogy a pap hátrahagyta a kontinenst, s a frissen szerzett legénység élén útnak indul a távoli kontinens irányába. Álmai vezették őt, látomásainak képkockái mutatták számára az utat. Tudta, ahol megérzi jashin közelségét, ott jó helyen járnak. Így volt ez hetekkel ezelőtt is, mikor nagy füstöt láttak a víz felszínén.  A hajóroncsot friss lángok emésztették fel, s az a különös érzés, mely magával ragadta a közelségében, szó szerint megbabonázta. A pap látta Őt, földi formájának megnyilvánulásában, érezte az Ő erejét, tudta, ez az Ő műve. Itanashi kabinjában ült épp, mikor hallotta a kiáltást.
- Föld a láthatáron. Föld van előttünk! – a hang forrása egy férfi volt a hajóárboc tetején, kezével nyugat felé mutatva. A pap szinte azonnal a fedélzetre sietett, majd végül, mikor elég közel értek, Itanashi elhagyta a hajót és gondoskodott arról, hogy senki se árulhassa el, hova is tart a pap. S ha azok a tengeri patkányok túl is élték a robbanást, számolniuk kellett a sérülésekkel való kiúszással és a vérre gyülekező fenevadakra, kik a mélyvízből támadtak, míg végül, nem maradt túlélője a kis hajónak. A pap a víz felszínén közelítette meg a partot, melyet különös mód nem őrzött semmi és senki. A partszakasz hosszában árusok tucatjai álltak egymás mellett, különösen ható bizarr portékákkal csábítgatva az oda kerülő vásárlót. Az üvegbe zárt szívektől kezdve a legkülönösebb totemeken át mindent látott a pap az asztalokra felsorakoztatva. Ám nem vásárlás céljából utazott ennyit. Egy idegen azonnal le is szólította őt, elvégre a két méteres pap jócskán kitűnt a porban ülő árusok között. Csillogó páncélzata sok kapzsi emberben keltett pénzszerzési lehetőségeket. Az idegen jashin küldöttjének hívatta magát, s felajánlotta segítségét a papnak. Mivel idegen volt számára a táj, elfogadta a segítséget. S ez a döntése majdnem az életébe került. Egy különös altatóméreggel sikeresen kiütötték a papot, ki egy fához kötve tért magához, egy másik férfival együtt. Az elfogói épp ebédre készültek, s a pap és társa lett volna az ünnepi fogás. Azonban nem számítottak azzal a pusztító és romboló erővel, amelyet a pap képviselt. A sötét chakra, miután kitört testéből, felemésztette a köteleket, és igen hamar megleckéztette a kannibálokat. Miután az az áruló, ki jashin követőjének hívatta magát, megette saját társát, véres kezei saját testét kezdték el pusztítani, míg végül a saját beleivel fel nem akasztotta magát. A pap és frissen kiszabadított jashinista immáron együtt indult útnak. Céljuk a völgy legmagasabb hegye volt. Jashin első templomának hegye. Ugyan a hegy meredek volt, a földben mozgó papnak nem jelenthetett akadályt. Társa is felért vele együtt a hosszú lépcsők elé, mely valóban az utolsó pontja a templomhoz vezető útnak. S most eldől, melyikük is mehet fel a lépcsőkön. Mert csupán egyetlen hívő térhet be. A harc nem tartott sokáig, a férfi széltechnikát a pap hamar semlegesítette, majd lepecsételve testét, mozgásképtelenné, harcképtelenné tette őt. Végül Itanashi megtalálta a hatalmas vaskaput, melyen az Ő jele díszelgett. Saját vérével juthat csupán át a kapun, így a megfelelő nyílásba helyezve tenyerét, kinyitotta végül a hatalmas kaput. Belépve nem épp az a látvány fogadta, amilyet elképzelt. hatalmas épületek, beleépítve a hegy oldalába, óriási udvarral és…számtalan hívővel. A pap azt hitte, az iwagakureban található Genshino templomához hasonlóan fog találkozni egy fél tucatnyi emberrel. A fogadó bizottságod egy Manabu nevezetű férfi vezette, ki a hetek tanács elé vitte a papot. A vallás központjában él hét olyan személy, kik vörös köpenyt viselnek, díszeikben pedig csontok alkotnak láncokat, szavaik pedig egyenesen a nagyúr szavait tolmácsolják. Itanashi érkezését már várták, s ezzel a pap megbizonyosodott feladatának fontosságáról. Saját szobát kapott, egy szürke köpenyt, mely jelképezi a templomi hierarchiában betöltött szerepét. Amíg a templomban él, be kell tartania a szabályokat, s ez a pontosság, a hit és a heti áldozást veszi előre. Itanashi egy új fejezetet nyitott életének nagy könyvében. Egy új életet, ahol olyanok között él, kik ugyanazon jellemeket vallják, mint ő maga. Elképelhetetlen volt ez eddig számára, most pedig belecsöppent egy titkos nemzet közepébe. Az ő saját nemzetébe.
 
Itanashi napjainak nagy részét Manabuval, a szerzetessel töltötte, ki mindig jó tanácsokkal látta el az ifjú kiválasztottat. S Itanashi nem volt rest tanulni tőle. A világot készül meghódítani, ismernie kell hát a világot. napjainak nagy részét az ezer éves archívumban töltötte, ahol megannyi leírás és történet szerepelt. Új képességekre bukkant, valamint olyan legendákra, kiknek a nevei után talán az övé lehet a következő. Itanashi sokat tanult a templomban. S áldozásai során megismerhette a környező népeket, más vallás embereit. S azok is megismerhették Itanashit, Jahsin papját.
meditálásai során nem egy képességre tett szert, s ezen képességekkel lassan terrorban kezdte tartani a környező erdőségeket. Először képes volt hosszú órák meditálása után leválasztani chakrajának egy részét, s annak tudatával mozogni. Majd ölni. A Próféta hajnala igen csak megnövelte a pap középtávú támadásait, s immáron képes volt összekapcsolni egy rövid- és egy hosszútávú támadást. Ezzel az erővel képes immáron tudatával irányítani chakraját a testén kívül, s mozgatni, ölni és elfogni velük. A sötét chakrajának ereje egyenes arányosságban nőtt az egyre növekvő önbizalmával, s küldetéstudatával. Miután a pap az erdőben kezdte el vadászni áldozatait, más istenek hívőinek csapataira bukkant.
Shoun, az élelem istennőjének állatbőrökbe bújt vadászai hamar rábukkantak, s találkoztak több ízben a pappal. A shounisták képesek voltak az erdő vadjaivá alakulni, s azok képességeit felhasználva vadászták az élelmet, ahogyan azt Shoun elrendelte. Itanashit pedig sokan vélték könnyű prédának. A pap neve egyre inkább elterjedt az erdőkben, a shounisták csapatokkal járták a hegy lábait, kutatván a papot, aki lassan, de felmorzsolta a vallás megmaradt tagjainak létszámát. Ugyan még nem akadt rá a vadállatok búvóhelyére, nem maradtak sokan, akik megvédhetnék és fenntarthatnák Shoun állatian tanait. Itanashi továbbfejlesztette sötét erejének képességeit, s egyre inkább hagyatkozott a színtiszta chakrajára és pecsétjeire, mint a föld elemére. Miután képes volt magát teljesen körbevenni a chakrajával, nem akadt ellenfele az erdőben, aki megsérthette volna az immáron tökéletes védelmét. Sötét palástját és még sötétebb kaszáját nem élte túl senki sem.
A vallásháború elkezdődött, s Itanashi Shoun papnőt vette célba. Addig nem nyugszik, míg nem irtja ki az egész vallást, s törli ki a történelemből. Majd utána az összes többit. Itanashi az archívumban számos leírást talált néhány olyan szmélyről, kik Jashin előző kiválasztottjai voltak. Képességeinek neveit ezen személyekről kezdte el nevezni, ezzel emlékeztetve az embereket a múltra. Mikor is egyetlen nemzet uralta a kontinenst. Ez Jashin nemzete volt. Itanashi küldetése pedig az, hogy újra egyesítse ezt a birodalmat. Komoly és erőt próbáló küldetés, a pap mégis szent céljának vette. S az ő akaratánál eddig nem volt erősebb.
Az idős pap szinte mindig az archívumban van, vagy épp ott, ahol a pap már napok óta meditál. Tudja már jó, ha a pap a szentélyben sátorozott le, ott nagy pusztítás veszi kezdetét. Manabu mégis valahogy bízott a fiúban, s hitte azt, hogy ő az, akiről a legendák szólnak. A fi, aki elhozza Jashin birodalmát, és megtisztítja a földet az emberi fertőtől. Ő hitt a fiúban. Olykor lenyűgözte vakmerősége, és elszántsága. S nem egyszer szóvá is tette, és segítségére volt, bármit is kért a pap. Manabu múltjáról ugyan nem tud semmit a pap, mégis, egy olyan férfi, aki egész életét Jashin szolgálatában élte le, s elkötelezetten támogatja a kiválasztottat. Csodás mestere a papnak, aki nem tartja magát annak. Talán Manabu maga felé helyezi Itanashit, míg a pap valódi mentoraként tekint rá. Talán épp ezért olyan egyszerű a tanítása a papnak. Egymást nyűgözik le újra és újra. Ugyan az egyszeri mérkőzésükből a pap bizonyult jobbnak, Manabu bölcsességénél nem ismer nagyobb embert. Nem is embert. Isten egy harcosát.
A ninja falvak megalakulása előtt, s a shinobilét és a charahasználók tömeges háború ideje előtt volt egy másik háború. Az Istenek háborúja. Az Istenek a földre küldték legjobb harcosait, hogy az általuk alkotott emberiséggel mutathassák meg egymás erejét. Az Istenek hatalmas háborút vívtak az emberi hordákkal. Sokan elestek. Ezáltal voltak, akik felvirágoztak. Miután a nagyobb és erősebb vallások kialakították központjaikat, megindulhatott a nagy hódítások ideje. S Jashin hadereje nagy seregekkel ostromolta meg sorra a kontinens vallásit. Sokakat állítottak át, és kényszerítették rá Jahsin akaratát a többi vallás hívőire, kik ellenszegültek, mind meghaltak. Jashin katonái kegyetlenek voltak. Köztük a legkegyetlenebb, Yogensha, a próféta. Az érinthetetlennek titulált jashinista a vallás seregének vezetőjét legyőzve, s a helyére állva megindult a halhatatlanság erejével a városoknak, s mindent porig rombolta. Az első sorban ostromolta meg az összes vallás központját, míg végül az utolsó, a Fény városának falán is Jashin jelképe lobogott a széllel. Yogensha elfoglalta az egész kontinenst, majd uralta azt. A több, mint száz esztendős birodalom végül a próféta legyőzésével és lepecsételésével megbukott és darabokra tört, újra szabad teret engedve a vallásoknak. Ugyan voltak utána néhányan, kik megpróbálták ismét egybeforrasztani, küldetésük kudarcba fulladt.
Yogensha a pap számára a Félelmet szimbolizálja. Tökéletes védelmének nevével szimbolizálja a félelmet és a terrort az erdőkben. És ha az ember fél, s ha már megtört a hitében, csak akkor válik engedelmessé.
Így nevezik a papot Shoun vérebei. A farkasfalkákban járó hívők sorra esnek l a pap elleni harcokban. Voltak, kik próbálták elfogni, de nem tudták megölni. Csoportosan támadták őt a különböző vadállati ösztöneikkel, s pusztító taijutsuikkal, a papot nem tudták térdre kényszeríteni.
Volt egy napon, mikor hó borította az erdőt, hogy a pap képes volt megmozdítani, s saját tudatával felvértezni Shoun kutyáinak egyikét, s a halott shounistával rábukkanni a falka többi tagjára. A pap azóta továbbfejlesztette az Alakváltó lehetőségeit, s immáron saját képében is képes egy ellenségének húsbörtönében harcolni. A démonok országába érkezése óta elméje teljesen elhomályosult, s elvakította szent küldetése. Kegyetlenebbé vált mint valaha, azonban sokkalta számítóbb is, és fegyelmezettebb, mint eddig. Nem emberi ösztönök irányítják, hanem a pusztítás Istenének tudata. Új harci stílust fejlesztett ki, mely egyaránt jó a védelemre és a támadásra, kínzásokra vagy áldozásokra. Jashin stílusa, a próféta stílusa. Ez Itanashi útja. A vérpap útja.
Az első zászló
Fél év is eltelt, amit a pap a templomban töltött, napi rutinja ugyan nem volt, elvégre azt cselekedte, amit Jashin kívánt. Azonban nem volt más feladata, minthogy útját megtartva, hódítsa meg a kontinenst. Történt egy napon azonban, mikor Manabu megjelent, s Itanashit a hetek elé vezette. A Hetek feladattal látták el a papot. Az első valódi küldetése, amióta itt van. A hetek egy férfi után küldték a papot. A férfi félreértelmezte Jashin útját és elhagyta a templomot, s téves tanaival hívőket gyűjt maga mögé. Itanashi feladata, hogy levadássza ezt a férfit.
A pap rátalált a mára szinte kihalt erdő mögött rejtőző kisebb falucskára, ahol Jashin körei voltak falra festve, vérrel, de hiányzott a háromszög része. Itanashi első gondolatában, ahogy látta, miként alázták meg istenének jelképét, s látta, ahogy az emberek a saját testükre is felvésték a meggyalázott szimbólumot, dühében az egész falut kiirtotta. Csupán egyetlen fiút hagyott életben, kit saját pecsétjével jelölt meg, hogy követhesse a rémült gyermeket az otthonáig, a gyalázatosok központjáig. A fiú beváltotta a pap reményeit, s elvezette őt egy aprócska ház titkos bejáratához. A pap végül a szentségtelenek tucatjaira akadt egy titkos, föld alatti bázison. S rátalált arra, aki az egészért felelt.
Shoukan végül tárgyalni kezdett Jashin útjáról a harc helyett. Shoukan látomásaiban egy kiválasztott fogja egyesíteni a földet, s nem lesz az egész megosztva, ezzel utalva a háromszög megosztottságára és elhagyására. A pap azonban emlékeztette Jashin útjának ágaira. Szavait nem szakította félbe a férfi. Itanashi kezében fegyverével egy kört kezd rajzolni, méghozzá elég nagyot.
- Azt mondod, egyszer…  - kezd bele, higgadt, rekedtes, mégis vérfagyasztóan hideg hangján…
- Egyesülni fog minden. – fejezi be a vésést.
- Azonban…Jashinhoz az egy út alatt van néhány olyan rész, melyet mindenképp ki kell állni. Próbák, melyek a valódi pap alkalmatosságát tesztelik. – meghúzza a háromszög első vonalát.
- Az Erő próbája. – bök a leválasztott szeletére. Ekkor behúzza a második vonalat.
- A Vér próbája. – húzza át ujját a táblára rajzolt kör felett, mutatva a második körszeletet. Ekkor húzza be a harmadik vonalát a háromszögnek. –
- S végül az Akarat próbája. A háromszög nem a széthúzást jelképezi. Hanem az utakat, melyeken végig kell haladni, s ha ez sikerül, akkor és csak is akkor…éred el a Végtelenséget. Ugyanis a háromszög három csúcsánál érintkező pont egy egy állomást jelképezi. Az állomások, melyeket a próbák tesztelnek.
Ekkor ujjaival az érintő pontokat kezdi mutatni.
- Az erő, próbára teszi a testet és a hitet. Mind testben, mind hitben erősnek kell lenni, erősebb bárki másnál. Hiszen a gyengébb féli az erősebbet. S nem elég testileg megtörni az ellent, ha az hitében még ép. Mindkettőben felül kell kerekedni azokon, kik elvetik Jashin akaratát.
Ujja a második pont felé csúszik.
- A vér próbája, melyhez a hit és a lélek tökéletes harmóniáját kell megtalálni. Hinned kell véred és sorsod kiválasztottságában, lelkeddel és saját véreddel is szolgálnod kell őt. Nem elég a Nagyúrnak a mások vére. Ha a leghűségesebb szolgája nem áldozná érte saját vérét. Szükség van mindkettőre. – ekkor ujja a kör alján lévő pont felé bök.
- S végül az akarat próbája, mely mind testileg mind lelkileg a teljes megtisztulást jelenti. Mind a meditálás, mind az áldozatfelmutatás testi és lelki párhuzammal járt. Egyszerre kell a kettő a végső cél eléréséhez. A három próba, a három út, ez mind szükséges... – ekkor ujjával a háromszögközepébe bök
- A Végtelenség eléréséhez. A teljes megtisztuláshoz. Jashin végső útjának céljához. Csak az válhat Prófétájává, ki testében, lelkében, s hitében is a legerősebb. Ez tehát a szimbólum. Az egység. A tökéletesség, és a harmónia szimbóluma. Szimbóluma a vérnek, az erőnek és az akaratnak. jele a testnek, a léleknek és a hitnek. Az Ő jelképe.
Itanashi odébb sétál az asztaltól, szembeáll a férfival ismét.
- Ha valóban hiszel a látomásodnak, akkor járd is végig az utadat. Azonban azt el kell döntened, melyik sövényre lépsz. Jashin megadja a lehetőséget a változásokra, de változtatni nekünk kell. Én hiszek az egységben. Magam is látomásokban élek. Egy látomásban, melyben megalakul egy új birodalom. Egy háború, mely hosszú, s véres. Egy háború, mely lezárja végleg az évszázadok óta tartó viszályokat. Egy háború, mely végleg visszaállítja Jashin hatalmát. Az Ő birodalma. Én láttam, ahogy egy nagy földrészen él minden hívő, egy nagy nemzetként szolgálják őt. Én láttam a világot elveszni a tűzben és a füstben. S láttam, ahogy a hamvakból egy új birodalom emelkedik ki. Az ő birodalma. Én már láttam ezt. Ő mutatta nekem. S engem választott, hogy végbe vigyem az Ő háborúját. Megadta nekem a lehetőséget, hogy vezethessem híveit a végső nagy háborúba. Azért vagyok itt, hogy az Ő akaratát végbevihessem. Engem választott Prófétának. S most, hogy az utunk összeért, eldől, hogy melyikünk marad az ő útján. S melyikünk bukik el.
Itanashi ismét leeresztette két kezét, teste mellé, ujjait ökölbe szorítva megropogtatta azokat.
- Shoukan. Én már döntöttem, mikor erre a földre léptem. Véghez fogom vinni, amit kívánt tőlem. Én leszek az, aki egyesíteni fogja mindazt, ami egykoron az egységet jelentette. Én összeszedem minden hívőjét, s közös zászlók alatt fogom vezetni a végső, nagy harcba. S visszaállítom mindazt,ami egykoron Őt illette. A kérdés egyszerű. Vagy velem leszel ebben a háborúban…vagy ellenem.
Shoukan végül megértette a pap magyarázatát, és belátta tévedésének hibáját. nem veheti el az egésznek egyetlen részét sem. Szükség van minden részletére, s ezzel minden emberre a háborúban, ha újra nagyok akarnak lenni. Ha valóssá akarják tenni látomásaikat. Shoukan elfogadta hát a lehetőséget, s csatlakozott embereivel Jashin zászlaihoz, hogy mikor eljön az idő, fegyvert fogjanak és visszafoglalják azt, ami az övék.
 
Itanashi sikerét azonban a hetek nem fogadták jó szemmel, hiszen a pap feladata a férfi levadászása volt. Itanashit mégis életben hagyták, mely mutatta, hogy még a Heteket is képes megosztani a pap tettei. Végül arra a döntésre jutottak, hogy a papot ideiglenesen száműzik a templomból, addig nem engedik be, míg nem találja meg a végső fegyvert, mellyel elsöpörhetik ellenfelüket. Itanashi végül nem mást ígért, mint magát, Yogensha-t, a Hódítót, hogy Jashin többi követőjével együtt a pap segítségére lehessen a háborúban.
Itanashi felszerelésének pakolása után az archívumba sietett, hogy magához ragadjon minden olyan információt, mely Yogensha lepecsételt testének és helyének adatait tartalmazhatják, illetve minden mást, amit a Hódítóról tudni lehet. Szüksége lesz minden tudásra, hogy rálelhessen a volt prófétára. S ha megtalálja, attól a perctől fogva, senki sem állíthatja meg őt.

 
Ugyan nem olyan hosszú, mint a megszokott, az elmúlt éves bővítményem inkább a valódi bővítmény feladatát tölti be, s összefoglalja mindazt, amit a karakter az elmúlt évben tett. Mivel a játéktéri része kevesebbnek sikeredett, így összefoglaltam az eseményeket, s nem építettem az élményekben írt kalandokra az egészet. Mégis, a karakter tlaán legjobb évének tudható be a fejlődést és a jahsinizmusba való beleélést tekinti. 
A bővítményben foglalt kalandok:
- Karu és Itanashi találkozása (Szabad játék)
- Naka és Itanashi találkozása (Szabad játék)
- Jashin nyomában (Démonok országa, Kushina)
- Az Ő nevében (Démonok országa, Kushina)

- Felemelkedés (Démonok országa, Kushina)
Ez időben elsajátított technikák: Hien: Kizou no Iki, Kyodan Shinsei, Shontawai'shi, Yogensha no Tamashi, Kaishinton stílus létrehozása


Folytatás: Yogensha nyomában, Jjahsin végső fegyvere