Iwahara Takuma

Takuma fáradtan nyúlt végig függőágyában, majd sóhajtott egyet, ahogy a nap eseményeire gondolt. Egy szokásos, fárasztó napon volt túl. Bár, szokásos? Mostanában az. Igazából már jó pár napja itt voltak Takumi no Sato-ban Sabuka-val illetve Kanmiruval és keményen dolgoztak segítve a falusiaknak a romok eltakarításában és a falu újjáépítésében. Volt munka bőven...

A nemrég történt incidens hatalmas pusztítást hagyott maga után, és Kusagakure, hogy biztosítsa a fegyvermestereket támogatásáról és együttérzéséről, arra utasította Shabuka-t és Takuma-t, hogy legyenek a falusiak segítségére. Takuma esetében erre az utasításra nem is igen lett volna szükség, hiszen mióta megtudta, hogy Kanmirunak ez a falu szinte második otthona, onnantól neki is "kedves" lett a hely, tehát segített volna mindenképpen. Főleg azért, mert klántársa is nap, mint nap ott volt a dolgozók között. Ezzel szemben Shabuka igencsak szívta a fogát, amikor megkapták az utasítást, hát még 3-4 nappal rá, amikor már jócskán benne voltak a munkában. No nem, nyílt panaszkodáson sosem kapta Takuma csak néha-néha egy egy morgás jutott el füleihez, aminek a lényege az volt, hogy nem méltó a ninja-hoz az ilyen munka. Plána nem egy jouninhoz. Ezzel Takuma egyetértett, de úgy gondolta, hogy a kötelékek néha fontosabbak, mint a büszkeség. És ez egy ilyen "néha" alkalom volt.
Az első hét letelte után Shabuka láthatóan már nem igen bírta tovább - bár ezt a világért sem árulta volna el senkinek - és kitalált valamit. Mégpedig, hogy elmennek edzeni Takuma-val. Tudni kell ehhez, hogy alapesetben reggeltől estig csak a romok közt dolgoztak, illetve segédkeztek az épületek, vagy a fal megsérült részének az újjáépítésében, így ha edzésre akartak időt szánni, akkor az mindenképpen ebből az időből vett volna el. A falusiak nem vették zokon, hiszen eleve nem ők kérték, hogy segítsenek be, ráadásul valószínű, hogy Shabuka is készült egy magyarázattal Enraku-dono számára, hogy végső soron azzal lett rábízva Takuma, hogy tanítsa, így hát tanította. Ezt a fordulatot Takuma is izgatottan üdvözölte, na nem azért, amiért Shabuka, ő szivesen dolgozott. Szimplán érdekelte, hogy mit szándékozik neki tanítani a jounin. Bár kicsit tartott is tőle, hiszen a férfi fegyvermester volt, ő meg nem igazán bízott a kunai-okban és a shurikenekben, de azért remélte, hogy találnak egy közös pontot. Találtak is... Ez pedig a szél elem volt.

Első edzésük alkalmával azonnal kiderült, hogy azonos az elsődleges elemük, aminek Takuma nagyon megörült, hiszen így lehetősége adódhatott, hogy elemi jutsukat tanuljon a férfitól. Shabuka nem igen lelkesedett, neki teljesen mindegy volt, hogy mit tanít meg a chunninnak, csak ne kelljen visszamennie a faluba. Érthető volt a helyzet... egy tanulás folyamán a tanítónak szinte semmit sem kell csinálnia, pihenhet míg a tanítvány gyakorol. Pont ideális ha valaki pihenni akar.
Takuma viszont azonnal lecsapott az elemi technikákra. Neki nagy problémája volt, hogy csak egyetlen elemi technikát ismert, pedig már egy ideje chunnin volt. Ideje volt továbblépni, és bővíteni a tárházat. De nem szimplán csak bővítésről volt szó: olyan technikát akart, amivel a virág jutsujait is segítheti. Eddig nagy hiányossága volt, hogy nem tudta precízen irányítani őket. Volt egy szél technikája, amivel tömegesen tudta támadni ellenfelét, de ezzel csak tömegpusztításra volt képes, neki pedig szüksége volt arra, hogy precízen tudjon robbantani, akár csak 1-1 virággal. Mindezt el is mondta Shabukanak, akinek egy jó ideig tartott, míg megértette, hogy pontosan mit is szeretne a chunnin, annyira gyorsan beszélt, végül Takuma nagy örömére bejelentette, hogy van erre egy technika, ráadásul ismeri is. Ez pedig a Fuuton: Suiran Reppu. A chunnin azonnal el akarta kezdeni az edzést, azonban mire idáig eljutottak, már besötétedett, így holnapra kellett halasztani.
Másnap Takuma alig bírt magával mialatt dolgoztak - hiszen így is dolgoztak a nap első felében, a másodikat szánták csak edzésre - Kanmiru rá is kérdezett, hogy mire fel ez a nagy lelkesedés, majd a chunnin válaszára csak mosolyogva megrázta a fejét. Takumát mindez azonban nem érdekelte, várta, hogy nekikezdhessenek. Shabuka azzal indított, hogy ennek a technikának a lényege a precizitás, amihez nagyon jó chakrakontroll kell. Takuma szerencséjére szenzori képességei rendszeres használata, illetve a Taira Doukou tanulása miatt jelentősen javultak ezen képességei, hiszen folyamatosan rá volt kényszerülve, hogy a saját magában, vagy a környezetében áramló chakrára figyeljen, és az előbbit szabályozza is, erősítse, gyengítse, így úgy gondolta, hogy ez a része nem fog nagy problémát okozni.
Első lépésként szelet kellett létrehoznia. Ez így talán egyszerűen hangzik, azonban koránt sem volt az. Amikor egy szél technikát használt eddig, akkor mindig arról volt szó, hogy összeszedte a chakráját, mjad kiengedte és közben keverte az elemi chakrával, így jött létre egy erős széláramlat. Most azonban arról volt szó, hogy nagyon minimális chakra felhasználásával, egy egyre erősödő szellőt kell létrehoznia. Azaz a fokozatosságon volt a hangsúly. Nem hirtelen felszabadítás, hanem folyamatos chakraadagolás. Eléggé nehéz volt erre átállnia a chunninnak, de a harmadik nap végére sikerült neki: létre tudott hozni egy egyre erősödő széláramlatot, majd azt vissza is tudta csendesíteni. Következő lépés az volt, hogy ezt a kis szellőt egy helyben tartsa. Természetesen, a szelet nem lehet megállítani, hiszen az eleve arról szól, hogy mozog a levegő. Viszont eddig, a szellő amit létrehozott az folyamatosan fújt valamerre, aztán ahogy kikerült a chunnin irányítása alól, elenyészett. Most azonban meg kellett tanulnia, hogy egy kis részt az irányítása alatt tartson. Azaz, körkörös mozgással kellett keringetni a szelet, hogy az egy pontos folyamatosan megmaradjon. Ez az előzőhöz képest szimplán chakrakontroll-gyakorlat volt, így Takuma-nak nem is okozott akkora problémát, mint az előző feladat, a második nap közepén már úgy ahogy egyben tudta tartani a szellőjét, és nem suhant el, nem enyészett el. És ezzel végeztek is a technika alapjaival. Innentől már azt kellett gyakorolnia, hogy valamilyen tárgyat felemeljen. Ez eleinte csak egy fűszál volt, bár ezzel is igencsak meggyűlt a baja. Az volt a probléma, hogy az rendben van, hogy egy ponton tudta tartani a szellőt, viszont teljesen más volt, amikor valamit "egyensúlyozni" is kellett rajta. Mert ha kicsit arrébbmozdult az a szellő - ami természetes, hiszen a szél szeret szabadon mozogni... -, akkor máris leesett a földre a lebegtetett dolog. Így hát ezzel a részével ment el a legtöbb ideje Takuma-nak, míg megtanulta, hogy hogyan érdemes áramoltatnia a szelet a dolgok alatt, hogy azok ne billenjenek ki az egyensúlyukból. Hetekig tartott míg ezzel foglalkozott. Shabukanak eközben aranyélete volt. A chunnin szinte sosem kérte ki a tanácsát egy egy gyakorlat megvalósítása közben csakis, amikor egy újabb lépésre tért rá, hiszen a chakra természetét valamilyen szinten jobban értette/érezte, mint a jounin. Eleve, Shabuka nem volt az a nagy chakraelméleti szakember, ő mindig is a fegyveres harcot kedvelte, tehát nem is nagyon tudott volna segíteni a chunninnak. Amit ő nem is bánt annyira, elvolt ő magának az érzékelésével. Sokszor behunyt szemmel gyakorolt, hiszen nem volt szüksége a szemére, hogy lássa, hogy éppen hol van az általa irányított szellő, vagy éppen a tárgy, amit lebegtetett. Így ezzel néha még tökéletesebb kontrollt volt képes elérni, mintha nyitva volt a szeme. Egy ilyen pillanatban lepte meg Kanmiru, ami nagy dolog volt tekintve, hogy Takuma is szenzor volt, de annyira magára és a közvetlen környezetére figyelt, hogy nem vette észre a közeledő férfit. Innentől kezdve néha Kanmiru is csatlakozott hozzájuk az edzéseik során, bár nem segített, nem is tudott volna tekintve, hogy neki tűz volt az eleme. Inkább csak az ottlétével támogatta a fiút, aki ezt nagyon is értékelte. Ahogy múltak a napok, Takuma egyre jobb lett a lebegtetésben, egyre nagyobb tárgyakat tudott megmozdítani és irányítani, végül már ott tartott, hogy egy katana-t levegtetett, bár nem tudta túlságosan precízen mozgatni, így sok hasznát nem vehette, de azért büszke volt rá, hogy képes felemelni. Az edzés vége felé már Shabuka is beszállt. Bizonyára unta már, hogy csak figyeli a chunnint, úgyhogy azt csinálták, hogy egy-egy tárgyat lebegtettek, és tulajdonképpen egymás elől akarták elvenni a sajátját. Ez eléggé nehéz volt, hiszen ez azt jelentette, hogy egyszerre kettő tárgyat kellett volna lebegtetni, illetve figyelni kellett a "védekezésre" is, miközben éppen próbálta valaki elvenni a másikét. Nem is sikerült soha egyiküknek sem, mindenesetre rendkívül jó chakragyakorlat volt. Takuma mindig teljesen kimerült mire végeztek.

Egy ilyen fáradt nap volt az is, ahol a nap utolsó sugarai Takuma-t a függőágyában találták. Az ágyat nem oylan régen szerezte be az egyik helyitől, otthon is mindig szerette ezt az alvási formát, így itt is előszeretettel aludt benne. Ahogy ott feküdt, hirtelen valami árnyékott vetett az arcára - egy virág. Takuma összevont szemmel koncentrált, és a virágot szépen továbblebegtette, körbe a szobában, ahol aludt, majd felrepítette az ágya mellett levő nagyobb szekrényre, ahol egy váza állt, rá pedig egy emberalak volt festve. Lelassította a virág mozgását, a végén már csak egészen finoman mozgott, majd a váza felé irányította és szép lassan beleeresztette. - Bumm! - suttogta maga elé, majd elégedetten elmosolyodott, lehunyta a szemét és ezzel a mosollyal az arcán aludt el. Tudta, hogy ki kell pihennie magát, hiszen ez volt az utolsó nap, amit Takumi no Sato-ban töltöttek, másnap indulnak haza - végre!