Iwahara Takuma

Adatok:

Név: Iwahara Takuma [Ezt a nevet használja, mikor a világot járja, valódi/Fukurou neve: Shinrai]
Klán: Fukurou
Kor: 14
Nem: férfi
Rang: Chunnin
Vércsoport: 0
Magasság: 167 cm
Elsődleges eleme: Szél


Kinézet/felszerelés:

Barna szeme, félhosszú, összevissza álló haja van. Szemei mindig visszatükrözik a hangulatát. Szelídek, ha jókedvű és szigorúak, ha valami bánat érte. Ez kissé kiismerhetővé is teszi őt. Hétköznapi viselete eléggé extravagáns, mindenhová fekete ingbe, kék nadrágba és a nadrághoz illő sportos zakóban megy, amit sosem gombol be. Csak a küldetései alatt veszi fel világos zöld chunnin mellényt [kicsit világosabb, mint a konohai ninjak-é.], de az ingtől és a nadrágtól ekkor sem válik meg. Jobb karján viseli anyja arany karkötőjét. Ettől sem válik meg soha. Fegyvereit lepecsételve tartja, nem szereti az övtáskákat, így nincs is nála semmi ilyesmi. 5 kunai, 5 shuriken, 20 robbanó cetli és 3 füstbomba van belepecsételva a tekercsekbe, amit a karjára tekerve hord.


Előtörténet:

Takuma családfája messzire nyúlik vissza. Egészen a Fukorou klánig. Szülei már második generációs kivándorlók voltak, ők már a Fű országában születtek, és így Takuma is. Szülei egy kis faluban laktak és gazdálkodásból éltek. Bár Takuma nagyszülei még ninja-k voltak, apja nem vállalta a veszélyt, amivel a shinobi lét jár, úgy döntött, inkább a felesége és újszülött fia mellett marad és dolgozik. A tragédia mégis elérte otthonukat. A falu, ahol éltek, egy földesúr tulajdonában volt több más környékbeli faluval együtt, aki kegyetlenül kizsákmányolta őket. A földműveseknek szinte semmijük sem maradt, olyan súlyos adókat vetett ki rájuk. Takumáéknak is nehéz volt, de köszönhetően apja szorgalmának, meg tudtak élni a keresetükből. Azonban ezzel nem sokan voltak így, a többség nyomorban élt és ahogy nőttek az adók, úgy nőtt az ellenállók száma is. Kisebb csoportok alakultak a faluban, akik szervezkedtek a földesúr ellen, bevontak más falvakat is a környékről az ellenállásba, végül Takuma szülőfaluja lett a szervezkedések központja. Az emberek kezdetleges fegyvereket készítettek maguknak, összeálltak és kirabolták az adószedőket, lepusztították a földeket, néha még a földesúr katonáival is megütköztek. És egyre csak nőtt az ellenállók száma. A földesúr, amint látta, hogy a lázongás kezd egyre komolyabb méreteket ölteni, egy megtorló csapásra szánta el magát. Kémei kiderítették, hogy melyik falu az ellenállás központja, majd csapatokat küldött oda, hogy számolják fel a lázadást. A lázadó csapatok elsőrangúak voltak, ha rajtaütésről, cselvetésről vagy fosztogatásról volt szó, de nyílt csatában nem sok keresnivalójuk volt. A kiképzett katonák ellen esélyük sem volt. Mikor összeálltak, hogy megvédjék a falut, és megütköztek a zsoldosokkal, csúfos vereséget szenvedtek. A katonák szétkergették a gyülevész hadat, azonban elég sok katonát elvesztettek, amin feldühödve nekiestek a falunak. Nem kíméltek senki, kegyetlenül megtorolták a lázadozást és társaik halálát. A menekülő embereket az utcákon gyilkolták le kegyetlen brutalitással, a házakat kifosztották, aztán felgyújtották. Takumáék családjához is elértek a katonák. Bár a fiú apja nem vett részt a lázadásban, a katonák mégis kivonszolták őt az utcára, majd mikor ellenállt, ledöfték. Ugyanígy tettek az anyjával is, teljesen elvakította őket a düh, nem voltak urai akaratuknak. Mikor egyikük belenézett a bölcsőbe, csak egy csodálkozó gyermekarcot látott visszanézni rá. Szegény gyerek olyan ártatlan volt, és a tragédia közepén annyira nyugodt, hogy a katona megenyhült és lelohadt benne a düh annyira, hogy ott hagyja. A házat ugyanúgy felgyújtották, mint az egész falut. A település lángokban állt, holttestek feküdtek az utcán és a romok között. A gyermeknek az volt a szerencséje, hogy miután elmentek a katonák eleredt az eső, aminek köszönhetően kicsit lelohadt a tűz, így a tűzhalál veszélye elhárult. Ahogy telt az idő azonban kezdett egyre éhesebb lenni, és ezért elkezdte sírva követelni a jussát. Erre a gyermeksírásra figyelt fel a Fűben Rejtőző falu egyik női jounin-ja, akit a megtorlás kivizsgálására küldtek a faluba. Tartott egy kis ideig, míg a bejáratot elzáró pár gerendát eltakarította az útból, de vígül kivitte a szabad levegőre a gyermeket. Miután összeszedtek minden információt és eltemették a halottakat, visszaindult a ninjakülönítmény a rejtett faluba. Így került el Takuma a szülőfalujából, és egy teljesen új élet kezdődött számára. Ekkor mindössze 1 éves volt.

A kis Takuma-t senki sem vette magához a faluban. Akárhogy is próbálkozott a Falu vezetője otthont találni neki, nem voltak olyan családok, akik befogadták volna. Így a vezető Akami-t kérte meg, hogy vegye magához a kicsit. Ő mentette ki a romok közül, a gyermek valamilyen szinten máris kötődött hozzá és ez a kapcsolat a családkeresés hete alatt csak mélyült. Bár a nőnek még sosem volt gyereke, az anyai érzés minden nőben megtalálható, így egészen jól el tudta látni a gyermeket. A falu vezetője 3 év szabadságot adott a jounin-nak, hogy Takuma-val foglalkozzon. Mivel nem tudták, hogy szülei milyen nevet adtak neki, ezért ekkor nevezték el Takuma-nak. Iwahara Takuma-nak, Akami családneve után. Egy-két hónap elteltével már teljesen a saját gyermekeként nézett rá, és a kicsi is, mint anyját szerette. Semmilyen emléke nem volt előző szüleiről, csak egy időnként visszatérő álom, amiben egy barna hajú nő hajol felé, és mosolyog. Később, amikor már nagyobb volt és megpróbálta értelmezni az álmot, nem tudta mire vélni ezt, ugyanis Akami fekete hajú volt. Nem tudta ki ez az álombeli nő, ez egyelőre megmaradt titoknak. A 3 év gyorsan eltelt. A kis Takuma szeretetben nevelkedett, Akami mindent megadott neki és sokat foglalkozott vele. Ezért volt egy kicsit nehéz a fiúnak, mikor nevelőanyjának ismét el kellett kezdenie küldetésekre járni. Bár már elég nagy volt, hogy kibírja anyja távollétét, a hosszabb, több napos küldetéseket nehezen viselte el. Nagyon kötődött a nevelőanyjához. Amíg Akami küldetéseken volt a szomszéd család vigyázott rá. Nekik is volt egy fiuk, Watari, 2 évvel fiatalabb, mint Takuma. Hamar összebarátkoztak, és mivel Takuma sokszor volt náluk nevelőanyja elfoglaltsága miatt, hamar úgy néztek egymásra, mint a testvérek. A fiú kezdte az öccsének tekinteni Watari-t. A fiúnak kisgyermekkorában, tehát 8 éves koráig mindene megvolt, csak egy dolog hiányzott. Egy idősebb férfi akire támaszkodhatott. Nem mintha az anyjában nem bízhatott volna meg, de egy férfi az teljesen más lett volna. Ekkoriban már kezdett is kérdezősködni otthon, hogy az ő apja hol van, miért nem él velük, de Akami csak kitérő válaszokat adott. Nem akarta elárulni Takuma-nak az igazat félve, hogy akkor elveszíti őt. Bár nagyon keveset tudott már csak vele lenni, de mégis, kötődött hozzá és nem szívesen gondolt arra, hogy valójában nem az ő vér szerinti fia. Végül Takuma 8 éves lett. Ő is beiratkozott az akadémiában, ahogy ez a Fűben Rejtőző falu ninjacsaládból származó gyerekek között
szokás volt, de igazából ez nem saját motivációra történt. 2 év is eltelt úgy az akadémián, hogy szinten semmi ismeretet nem szerzett a ninja léttel kapcsolatban, egy alapvető Bunshin technikát sem tudott volna megcsinálni, a shurikenekkel pedig egyszerűen borzalmasan bánt. A változás egy kopottas ruhába öltözött fiatal földönfutó képében jött el a fiúhoz.Takuma olyan 10 éves lehetett, amikor először megjelent a környéken. A közeli családoknál vállalt házimunkát, mint mosás, télen hó eltakarítása, ősszel levelek gereblyézése, stb... Minden elvállalt, ami munka csak volt, cserébe a falusiak biztosították a megélhetését. Takuma akkor figyelt fel rá, amikor egyszer náluk dolgozott. Már egy ideje a környéken volt az idegen, de a fiú sosem nézte meg alaposabban. Most, ahogy ott elnézte favágás közben úgy érezte, mintha már ismerné valahonnan, azonban nem igazán tudta alaposabban megnézni, mivel teste nagy részét szerzetesi öltözete borította. Közelebb ment és meglepődve vette észre, hogy a bőre ugyanúgy kicsivel barnább, mint ahogy az övé is. Eddig az egész faluban, csak neki volt ilyen barnád bőre. Ezek a felfedezések felbátorították és szóban elegyedett a
szerzetessel. Beszélgettek mindenről, az ifjú mesélt neki az utazásairól, a ninjak-ról, Takuma pedig mesélt neki a ninja akadémiáról. Az idegen másnap és harmadnap is megjelent, és a fiú mindig ott volt, hogy beszélgessen vele. Önkétlenül is megkedvelte, maga sem tudta volna megmagyarázni, hogy miért. Mindenesetre egy hét múlva már úgy beszélgettek, mintha évek óta ismernék egymást. Takuma egy nap, amint 1-1 fatuskón ülve élvezték a nyári napsütést a többiekre panaszkodott az akadémián, hogy ők sokkal jobban taijutsuban és mindig legyőzik őt. Az idősebb fiú csak mosolygott és kijelentette, hogy márpedig ő ezt nem hiszi el és megkérte, hogy mutassa meg rajta, hogy milyen mozdulatokkal próbálta legyőzni társait. A kettejük közötti válaszfal már teljesen lebomlott a hetek alatt, mint két jó barát úgy álltak fel egymással szemben, Takuma-ban semmilyen idegen érzés nem volt a szerzetessel kapcsolatban. Ez talán betudható annak is, hogy még sosem volt olyan idősebb ember/férfi, akivel beszélgethetett volna, aki meghallgatta volna, tanácsokat adott volna, ez a földönfutó pedig éppen ezt tette. Ezért Takuma tökéletesen megbízott benne, természetes, ha a kérésére egyből felpattant és alaphelyzetbe állt. Megvárta amíg "ellenfele" is feltápászkodik, majd neki esett. Egy dologban volt kicsit jobb, ha taijutsuról volt szó, az pedig a rugótechnikája. Így érthető hát, ha ezzel akarta lenyűgözni barátját. Be is mutatott egy szép pördülést a levegőben, majd lábával megpróbálta megrúgni az ifjú szerzetest, aki azonban ezt könnyedén kivédte az alkarjával. A fiú megpróbált elegánsan visszaérkezni a földre, azonban ez nem sikerült, térdre rogyott és kapálódzva próbálta megőrizni az egyensúlyát, míg sikerült felállnia. Ekkor azonban furcsa érzés fogta le. Hirtelen erős hányinger tört rá és piros karikák kezdtek el táncolni a szeme előtt. A fejébe fájdalom hasított, meg is szédült egy picit. Mintha valamilyen transzba került volna, vagy valami illúziót látott volna, látszólag rendszertelenül kezdett el ide-oda lengeni. Karjaival bonyolult mozdulatokat tett, hirtelen irányváltásokkal, meglehetősen nagy sebességgel és erővel. Kis ideig ebben az állapotban mozgott/táncolt/szédelgett, majd mintha hirtelen kikerült volna egy idegen befolyás alól, abbahagyta. Meglepődve zuhant a fenekére és pihegve próbálta felidézni, hogy mi is történt vele. A szerzetesre pillantott, az azonban csak rejtélyesen mosolygott, nem adott semmilyen magyarázatot. Takuma kicsit megrémült, elvégre nem tudta mi történt vele, egyből fel is pattant és beszaladt a házba. Pár napig kerülte beszélgetőtársát, pedig ő továbbra is a környéken dolgozott. Egy idő múlva azonban kezdtek neki hiányozni a csavargó meséi, tanácsai, ezért bátortalanul bár, de ismét felkereste és leült mellé. Egy ideig csak figyelte, ahogy dolgozik, de nem bírta sokáig, megszólította, és beszélgetni kezdtek. Takuma kerülte a múltkor történtek felemlegetését, semleges témákról kezdett el beszélni és a másik se nagyon erőltette a dolgot. Lassan
visszatért a kettejük közti bizalmas viszony. Ment tovább minden a maga útján, az ifjút lassan kezdték ismerni a környéken, becsületes, jól dolgozó ember hírében állt, így egyre jobban megbíztak benne. Akami is sokszor látta, ahogy nevelt fiával beszélget, játszik és már ő is kezdte megszokni. Végül már annyira megbízott benne, hogy egy alkalommal megkérte, vigyázzon Takuma-ra amíg ő az egyik küldetését teljesíti, mivel a szomszéd család felnőtt tagjai sem értek most rá. Ez nagy dolog volt, beengedni egy idegent a házába, ráadásul rábízni egyetlen fiát, ebből is látszott, hogy mennyire jó híre volt a szerzetesnek. Mivel semmi baj nem történt, ezért egyre többször ismétlődött meg az eset, egyre többet maradtak egyedül ők ketten, Akaminak is könnyebb volt, hogy nem a szomszédokat kell terhelni, hanem meg tudja oldani "helyben" Ezen alkalmakkor, mikor egyedül maradtak a földönfutó szerzetes tovább mesélt a fiúnak, de most már a saját életéről. Elmondta neki, hogy milyen nagyszerű érzés ninja-nak lenni, nagy erőket birtokolni, amikkel megvédheti a számára fontos dolgokat/embereket. Elmondja neki, hogy Takuma is képes lenne azon erőket kifejleszteni, mint amikkel ő is rendelkezik, megmagyarázta neki, hogy miért nem tudják őt sosem meglepni osztálytársai, beszélt a szenzorságról, a chakra érzékeléséről és, hogy mindezen képességekkel ő is rendelkezik, csak ki kell őket fejlesztenie kemény gyakorlással. Azonban ezek mellett azt is elkezdte mondogatni, hogy ha ezeket az információkat elárulja másoknak is, akkor azzal nagy baj akaszt a saját nyakába, ugyanis sokan mások is áhítják ezt az erőt és folyamatos üldöztetésben lenne része. Így megígértette a fiúval, hogy senkinek se beszéljen ezekről a dolgokról. Takuma teljesen elbódul a sok információ hallatán, nem tudta, hogy mit mondjon, igazából ő nem érzett késztetést arra, hogy feladja eddigi kényelmes életét és keményen kezdjen tanulni/edzeni, hiszen mindene megvolt. Otthon, szerető anya, baráti kör. Azonban nagyon nagy hatással voltak rá mégis a dolgok, megtudta, hogy ő is lehet elismert és erős, akár olyan erős is, mint az anyja, vonzotta ez a lehetőség is. De igazság szerint nem tudott dönteni. A segítséget a döntésben egyik nap Akami, a nevelőanyja adta meg neki. Úgy vélte, hogy Takuma már elég idős ahhoz, hogy megtudja az igazságot a szüleiről. Elmondott neki mindent: hogy nem ő az igazi anyja, egy faluban találta, romok közt és az igazi szülei holtteste mellett. Később elhozatta a testeket és eltemette őket a falu mellett, így most el tudta vinni Takuma-t a sírokhoz. A fiút nagyon megrázták a hallottak. Nagyon nehezen tudta csak feldolgozni, az élet, amit eddig ismert kártyavárként omlott össze benne. Bár nevelőanyja biztosította róla, hogy mindentől függetlenül ő úgy szereti, mintha édes gyermeke lett volna, Takuma mégis tudta, hogy teher volt és egy bizonyos fokig most is teher nevelőanyjának. Hiszen annyi dolga van... Felismerte, hogy minél hamarabb meg kell állnia a saját lában, hogy tehermentesítse Akami-t. Eltökélte magában, hogy kideríti él-e még rokona a világban és ha igen, akkor felkutatja őket. Telt pár napba, míg teljesen fel tudta dolgozni az információkat, de végül sikerült neki és ismét kimerészkedett a "külső világban" Az első ember, akit megpillantott, az udvaron gereblyéző idegen volt. Hirtelen sok minden beugrott neki, a szerzetes arckifejezései, mosolya, ahogy saját magáról és a családjáról beszélgettek. Gyorsan odament hozzá és nekiszegezte a kérdést, hogy mit tud a származásáról. Olyan elszántan nézett rá, hogy amaz elnevette magát, majd beszélni kezdett neki a Fukurou klánról. Elmondta nagy vonalakban a klán történetét és mindenről felvilágosította, amiről egy klántagnak tudni kell. Egyszóval Takuma megtudta, hogy ő is a Fukuou klán egyik távoli leszármazottja. Ismét egy hatalmas horderejű információ, Takuma már kezdett teljesen kétségbeesni. Rájött, hogy ő eddig egy álomvilágba élt, a valóság teljesen más. Mégis, amint Kanmiru (a szerzetes időközben a nevét is elárulta) haladt előre a klán történetében, egyre izgatottabbá vállt, lenyűgözte, hogy egy ilyen ősi és egykor hatalmas klán egyik leszármazottja. Kanmiru annyi szeretettel beszélt a Fészekről, a klán lakhelyéről, hogy megfogadta minél előbb ellátogat oda. A történet végén meg is kérdezte Kanmirut lehetséges lenne-e, hogy elvigye oda és a szerzetes ezt meg is ígérte neki. Takuma-ból pár nap alatt egy teljesen más ember lett. Megváltozott a hozzáállása például a ninja akadémiához, és úgy általában a ninjákhoz. Rájött, hogy mennyire fontos, hogy az ember a saját talpára álljon, hogy képes legyen magát és a számára fontos embereket megvédeni. Ráadásul Kanmiru azt is ráterhelte, hogy, mint leszármazott, okvetlenül lesznek, akik meg akarják szerezni a Fukurou klán titkait még akkor is, ha nem beszél róla senkinek. Ezért az, hogy megvédje ezen titkokat a kötelessége is. Akadémiai barátai alig ismertek rá, tanulni, gyakorolni és edzeni kezdett, amiben nagyon sokat segített neki Kanmiru is, 1,5 év alatt behozta a lemaradását a társaihoz képest és a korosztályával együtt mehetett a genin vizsgára. Nagyon izgult, mert bár alaposan felkészült, mégis csak ez volt az 1. hivatalos próba, ami elé állították, így a 12 éves Iwahara Takuma kissé idegesen ment be a vizsgabizottság elé. 10, egymástól kis távolságra elhelyezett céltáblát kellett eltalálnia shurikenekkel, majd be kellett mutatnia a bunshin no jutsut. A sors iróniája, hogy pont azokból kellett vizsgáznia, amikből anno a legrosszabb volt. Mégis, kitűnően teljesítette a feladatokat, megkapta a fejpántját és ezzel hivatalosan is ninja-vá vállt. Otthon nagy ünnepség volt. Takumáéknál szervezték meg a dolgokat,aminek keretében a frissen végzett geninek ünnepelték ninja-vá válásukat. Akami Kanmiru-t is meghívta, aki mostanra a család egyik legjobb barátjává vállt. Takuma nevelőanyjától egy arany karkötőt kapott ajándékba az esemény alkalmából, amiről megtudta, hogy szülőanyjáé volt és a romok között találták meg. Könnyes szemmel vette át az ajándékot, azonnal felhúzta a jobb kezére, majd átölelte Akami-t. Kanmiru nem vett neki semmit, azonban bejelentette, hogy ha még mindig úgy gondolja elviszi a Fészek hegységbe. A fiú felcsillanó szemei láttán az anyja felé fordult beleegyezésért, aki rábólintott. Ő csak annyit tudott a helyről, hogy az ifjú szerzetes szülőföldje, de bízott annyira Kanmiruban, hogy elengedje vele a fiát. Így hát 2 nap múlva útnak is indultak.

Takuma még sosem mozdult ki otthonról, sosem hagyta el a Rejtett falut, így érdeklődve figyelte, ahogy útjuk során lassan megváltozott a táj, a tágas, füves réteket felváltották a fák,később erdők. Folyamatosan kérdezgette Kanmirut, hogy hol járnak, milyen érdekességek vannak a környéken, mik a falvak városok nevei, amiken áthaladtak. A szerzetes tapasztalt utazóként és szerzetesként türelmesen válaszolgatott, néha kissé elmosolyodva az genin tudásszomján. Amikor éppen nem mesélt neki, a szerzetes tanítgatta a fiút, hiszen nem akarták, hogy a kiesett idő miatt Takuma lemaradjon a korcsoportjához képest. Így minden nap tartottak egy kis edzést, ami felelevenítette az akadémián tanultakat. Végül megérkeztek a Tűz Temploma impozáns épületéhez, ahol egy kis időt el is töltöttek. Kanmiru kicsit elfeledkezett Takuma-ról, régi ismerőseivel barátaival beszélgetett, hisz régen látták egymást. A genin megértette, hogy ez most fontos a társának, ezért békén hagyta és egyedül fedezte fel a környéket. Pár nap alatt bejárta a templomot övező földeket és ezen idő alatt alig találkozott Kanmiruval, amit nem is bánt annyira hiszen annyi felfedezni való volt errefelé! Végül azonban továbbálltak, úticéljuk ekkor már valóban a Fészek lett. 1 napos vándorutat tettek meg és el is érkeztek a hegység lábához, ahol Kanmiru megállt és elmondta Takuma-nak, hogy innentől egyedül kell továbbmennie. A fiú egy kicsit megijedt, de összeszedte magát, és magában ismételgetve, hogy mit kell a fentieknek mondani, elindult az ösvényen. Kanmiru még egy kicsit távolról figyelte, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú be tud lépni a faluba, majd távozott. Takuma-t, érkezésekor már egy kisebb fajta tömeg várta. Csodálkozó és kissé gyanakvó arcokat látott rá szegeződni, majd az egyik tanácstag odalépett hozzá és kikérdezte. Ő elmondta, hogy a klán egy régi leszármazottja és Kanmiru küldte ide, hogy eltöltsön egy kis időt a valódi családjával. A magyarázata hatására megenyhültek az arcok, Takuma-t hirtelen barátságos légkör vette körül. Az asszonyok versengtek, hogy ki szállásolja el őt, végül meg kellett ígérnie, hogy mindenhol marad egy kicsit. Még aznap este a tanács elé citálták, és egy beavató ünnepség keretében elárulták neki nagyszülei nevét és ő magának is megadták a Fukurou nevét: Shinrai (remény) Ezek után megajándékozták egy bagollyal, ami Takuma házi kedvencévé vállt. A genin egyből el is nevezte Kippou (jó hír) Ezzel akarta kifejezni a jövőbeli reménységét. A következő napok, mint egy álom úgy teltek. Takuma megismerkedett a Fészekkel, az emberekkel, szokásokkal, hagyományokkal. A legnagyobb boldogságot azonban az jelentette számára, hogy az igazi családja körében lehet. Ez az érzés mindent felülmúlt. Végül lejárt az itt tölteni szándékozott idő, ezért Takuma nehezen bár, de elbúcsúzott a klántól és megkezdte visszafele a leereszkedést a hegyről. Kanmiru már várta a hegy lábánál és a fiú már a klán hagyományi szerint üdvözölte őt. Ez nagyon meghatotta a szerzetest, némán tették meg az utat vissza, a Tűz Templomához. Egy napot még eltöltöttek a Tűz Templomában, majd hazafelé indultak. A visszaúton átbeszélték a történteket, Kanmiru megerősítette Takumában azt, hogy tartsa titokban a Fukurou klán létezését, és elmondta neki, hogy el fog menni a faluból és egy ideig nem is fognak találkozni. De bíztatta, hogy válljon minél erősebbé, és méltó legyen a klánhoz, amibe tartozik. A falu határán kezet fogtak búcsúzásként, mint férfi a férfival, majd Kanmiru távozott. Hazaérkezte után pár nappal Takuma-t már az edzőterepen találta a reggel - Kanmiru tanácsát megfogadva gyakorolt minden szabadidejében. Ez a szabadidő, azonban nem volt túl sok, ugyanis beosztották egy genincsapatba, kapott egy sensei-t és sorba végezték a küldetéseket. A csapata egyik tagja Watari, régi játszótársa, másik egy Hinamori nevű lány volt, akivel még együtt jártak az akadémiára. Csak a sensei volt ismeretlen Takuma-nak, de ő se sokáig, hamar összebarátkoztak. Kazuma-sensei igazán kedves ember volt, nagyon szerették a geninjei, figyeltek a szavára, meghallgatták a tanácsait. A küldetések alatt is az ő szava volt a döntő, általában ő vezette a csapatot. Azonban volt egy olyan fura vágya, hogy az ő geninjeiből vezetőt farag. Ezért voltak olyan küldetések, amiknél nem ő volt a vezető, hanem az egyik genin. Mindenkire sor került legalább egyszer. Takuma egy olyan küldetés alkalmával irányított, ami a kedvence volt: egy macskát kellett megtalálniuk és visszavinni a gazdájához. Takuma, bár nagyon büszke volt szenzori képességeire, nem igazán reklámozta, sokszor már rég kiderítette, hogy körülbelül merre van az állat és szándékosan húzta az időt, hogy ne váljon gyanússá. Így is volt, hogy Kazuma-sensei kicsit fura pillantásokat vetett rá, mikor különösen eldugott helyeket akadt rá tévedhetetlenül az eltévelygett házikedvencre. A Kazuma csapat sorban csinálta a D szintű küldetéseket. Háziállatok megkeresése, sétáltatása, szemétgyűjtés, földeken munka, és amit Takuma nagyon utált: kaszálás a legelőkön. Ez egy olyan munka volt, amit a genin nagyon utált, de az Ország területi és éghajlati adottságai miatt fontos feladat volt, amit nem lehetett megkerülni. A fű, ha nem vágták le, mindent ellepett, így hát ez a munka a geninekre hárult. A csapat körülbelül 10 D szintű küldetést tudhatott már maga mögött, mikor a jó teljesítményük miatt megkapták az 1. C szintűt. Egy banditát kellett elkapniuk, aki a környéken garázdálkodott. Nem volt nehéz feladat, hiszen kisstílű bünöző volt, többnyire lopásokat és rablásokat lehetett csak a számlájára írni, erőszakos bűncselekményt még nem követett el. Pont megfelelő munka volt egy haladó szintű genin csapatnak. Takuma nagyon megörült, hogy végre valami izgalmasabb küldetést kaptak, alig tudta kivárni a másnapot. Már korán reggel a találkozási pontnál volt teljes felszerelésben, a többiek csak 2 óra múlva érkeztek meg. Szegény genin addigra teljesen átfagyott, de a lelkesedést a hideg sem tudta elűzni belőle. A legutóbbi jelentések szerint a banditát a falutól északra látták utoljára, így hát arra vették az irányt. A keresés nem tartott sokáig, ugyanis a célszemélyt éppen "munka" közben sikerült megtalálniuk, amiben segített az egyik megtámadott asszony heves sikoltozása is. Így hát összeszokott csapatként robbantak ki a fák közül Takumáék és körbezárták a férfit. Kazuma sensei a megtámadott család férfitagjához lépett, hogy érdeklődjön a történtekről, amikor a bűnöző megpróbált kitörni. Teljesen a véletlennek volt köszönhető, hogy Takuma felé próbálta ezt megtenni, de mégis, ez az apró dolog ismételten változást hozott a fiú életébe. A genin reflexszerűen cselekedett. Egy katanával hadonászó férfi rohant teljes sebességgel felé, így nem is reagálhatott volna tudatosan. Még nem volt egy tapasztalt harcos... Előkapott a shuriken-tartójából 2 fegyvert és a támadó felé hajította, majd felszökkent a levegőbe, hogy felkészüljön a támadás kivédésére. Azonban nem volt rá szükség. A bandita annyira képzetlen volt, hogy a shurikeneket sem volt képes kivédeni, bár az egyiket félreütötte a kardjával, a másik mellkason találta és leterítette a földre. Takuma döbbenten érkezett vissza a földre, odarohant a férfihoz, de csak, hogy lássa, ahogy meghal. Erre a fiú egyáltalán nem gondolt, teljesen természetesnek vette, hogy az ellenfele ki fogja védeni a shurikeneket, csak amolyan bevezetőnek szánta őket. Túlságosan hozzá volt szokva ahhoz, hogy a társaival és Kazuma-sensei-el edzett. A fegyver azonban célba talált, és Takuma azon vette észre magát, hogy életében először ölt. Kazuma meglátta a veszélyt a fiú tekintetében, így gyorsan odaugrott hozzá, átkarolta a vállát és megnyugtató szavakat suttogott a majdnem sokkos állapotban lévő fiú fülébe. Végül nagy nehezen, de sikerült legyűrnie a félelmeit és a kétségeit, ebben segítettek a sensei szavai is, aki elmondta neki, hogy a halál a ninja lét szerves része, aki olyan shinobi akar lenni, aki megvédi a faluját, annak okvetlenül is kell néha ölnie. Ennek ellenére megint volt egy olyan időszak, amikor kicsit bezárkózottabb lett, eltartott pár napig míg sikerült véglegesen feldolgozni a történteket. 1 hét múlva ment csak el a következő küldetésre, szerencsére akkorra már teljesen kilábalt a letargiából. Minden visszazökkent a megszokott kerékvágásba: Takumáék csapata edzett, küldetésekre járt, új jutsukat tanult. 2 évig ment minden a maga útján, egyre több C szintű küldetést is elvégeztek, az egyik legjobb genincsapat voltak, amikor Kazuma-sensei egy nap izgalmas kérdéssel állt eléjük. Mégpedig azzal, hogy akar-e valamelyikőjük chunnin lenni vagy várnának még pár évet? A válaszokat titkosan kellett megadni, azaz egymással nem kommunikálhattak és választásukat le kellett írniuk egy kis cetlire. Mindegyiküknek, saját magának kellett eldöntenie a dolgot. Takuma sokáig gondolkodott az üres papírlap felett. Az első dolog, ami az eszébe jututt a Chunnin vizsgával kapcsolatban, az a kudarc lehetősége volt. Takuma utált veszteni, nagyon nehezen viselte el a kudarcokat, és tudta, hogy azok a geninek, akik csak 2 évet töltöttek el ebben a rangban, általában megbuknak a vizsgán, hiszen ott tényleg csak az arra érdemesek mehettek át. Takuma pedig nem tekintette magát túlságosan tehetségesnek, mégis ott volt a másik oldalon a büszkesége. Mint Fukurou klántagnak meg kell mutatnia a falunak, hogy ő igenis képes rá! Csak 2 évet volt genin, de mégis megcsinálja! Eszébe jutottak Kanmiru tanácsa, hogy válljon erősebbé. Mi lenne jobb erőpróba, mint a vizsga? Végül hosszas tusakodás után eldöntötte, hogy jelentkezik a Chunnin vizsgára és a papírra az "Igen" szót írta. Nagy meglepődésére ezzel egyedül volt, 2 társa úgy vélte, hogy még nem eléggé felkészültek a vizsgára, ezért inkább geninek maradnának még egy ideig. Kazuma-sensei megdicsérte Takuma-t a bátorságáért, és a többieket is biztatta, hogy ha most nem is, jövőre már bizonyára felkészültnek fogják magukat érezni, és ők is megpróbálhatják majd. Ideiglenesen felbomlott a csapat, hiszen innentől Kazuma kicsit sűrűbben kezdett el foglalkozni Takuma-val, megpróbálta minél jobban felkészíteni a vizsgára. A geninben hálás tanítványra lelt, ugyanis minden szavát leste, amikor csak lehetett gyakorolta az edzések alatt tanultakat, mindent megtett, hogy elismertesse magát a sensei szemében és ez meg is történt. Így hát felkészülten vágott neki élete egyik nagy eseményének, a Chunnin vizsgának.

A vizsgát helyi szinten szervezték, csak Fű shinobiknak, így nem is volt olyan sok résztvevő. Mindössze 6-an voltak chunnin jelöltek, ebből 4-en Takuma korosztályabeliek és 2-en idősebbek voltak, akik már sokadik vizsgájukat tették le. Vagyis próbálták letenni... A Chunnin Vizsgán ezúttal egy gigantikus akadálypályán kellett végigmenniük a résztvevőknek. Az úton 5 pont volt, ahová el kellett jutniuk és amennyiben teljesítették az ott lévő vizsgáztató által kirótt feladatot, megkapták az aláírását. Aki először ért a célba az 5 aláírással, az lett a nyertes. Szabályok nem voltak, bármit lehetett alkalmazni, a vizsgázók akadályozhatták is egymást a feladatok alatt, az egyetlen kikötés az volt, hogy amennyiben a vizsgát folyamatosan figyelemmel tartó jounin-ok egyike úgy dönt, hogy valamelyikőjük már nem képes folytatni a vizsgát, úgy diszkalifikálhatják. Ezzel próbálták kiküszöbölni a felesleges haláleseteket. A vizsga elindult, Takuma kezében a kapott térképpel szélsebesen elindult az 1-essel jelölt pont felé. Az 1. állomás egy írásbeli teszt volt, alapvető shinobi képességekről. Ide még többé kevésbé egyszerre érkeztek meg a résztvevők, nem dolgoztak egymás ellen, még csak ismerkedtek a feladattal. Így hát, a vizsgáztató jounin szigorú szeme előtt, egymástól bizonyos távolságban körmölték a válaszokat a geninek. Takuma könnyedén vette az akadályt, Kazuma-sensei tökéletesen felkészítette az írásbeli kérdésekre. A következő állomás elérése előtt volt egy kis problémája, ugyanis az egyik idősebb genin megtámadta, amint kiért az 1. állomás területéről. Takuma nem akart időt veszteni, ezért egy füstbomba földhözvágása után, egy klónt hátrahagyva, gyors Shunshinnal szökött meg támadója elől és egészen jó időt futva megérkezett a 2-es ponthoz. Itt a feladat már gyakorlati volt: a feladat 10 percen belül elkapni a vizsgáztatót. Így leírva talán egyszerűnek tűnik a dolog, azonban koránt sem volt az, egy képzett jounin-t, hacsak ő nem akarja, nagyon nehéz elkapni. Takuma-nak azonban nem volt más választása, a férfi nyomába eredt, hosszú perceken át üldözte, és már vészesen közel került a 10 perces határidőhöz, amikor egy váratlan kawarimivel a férfi mögé tudott kerülni és megérintette. Miután megkapta a férfi aláírását gyorsan a 3. állomás felé indult. A következő feladat számára nagyon egyszerűnek bizonyult. Az észlelési képességeiket mérték le a vizsgáztatók, többen is elrejtőztek egy nagyobb területen, és a vizsgázóknak meg kellett őke találniuk bizonyos időn belül. A szenzori képességeinek itt nagyon nagy hasznát vette Takuma, most nem leplezte ezt a tulajdonságát, hiszen időre ment a dolog. Villámgyorsan felfedte a rejtőzködő jouninokat, majd bezsebelte a vizsgáztató aláírását. Nagyon boldog volt, hogy ilyen hamar sikerült megszereznie 3 aláírást, igazság szerint nem gondolta volna, hogy ilyen könnyű lesz. De még csak most jött a java! A következő állomásnál a vizsgáztató ellen kellett harcolnia, de nem kellett legyőznie, "csak" ki kellett tartania 5 percig. Takuma botor módon mégis megpróbálta legyőzni a jounin-t, frontálisan támadott neki és gyorsan gazdagabb is lett egy pár lila folttal. Az történtekből tanulva innentől kezdve inkább igyekezett elkerülni a férfit, a támadásait csak megakasztotta, majd gyorsan továbbállt. Tulajdonképpen a 2. vizsga megfordításává vállt ez a feladat, annyi különbséggel, hogy itt a "fogó" könnyedén utolérte a célpontját. Takuma-nak egészen jól sikerült a védekezés, a jounin, bár valószínűleg nem küzdött teljes erejéből, de akkor is: nem tudta kiütni. Már a 4. percnél jártak, amikor a genin váratlanul shurikeneket észlelt a háta mögül érkezni, amiket csak egy szaltóval tudott kikerülni. Először azt gondolta, hogy a jounin egyik árnyékklónja támadta meg, de amint felbukkant a támadó konstatálnia kellett hogy az egyik vizsgázó az. Sajnos most előnytelen helyzetben volt a genin, mivel a másik számára addig nem kezdődik meg a vizsga, míg be nem jelentkezik az állomáson, azaz neki nem kell harcolnia a saját jouninjával. Így hát Takuma 2 ember ellen kellett, hogy harcoljon. Itt már nem teljesített olyan jól, mint eddig, jó pár sérülést beszerzett, csakis az mentette meg, hogy lejárt az 5 perc, így a jounin kiszállt a harcból. Másik ellenfele láthatóan gyenge jellemmel bírt, ugyanis ahogy egyedül maradt Takuma-val, inkább a megfutamodást választotta, nem szállt szembe vele. Így hát a genin megszerezte a 4. aláírást is. Az utolsó feladat volt a legveszélyesebb, a legtöbb lehetséges sérüléssel járó, ezért is hagyták ezt a végére. Itt a genineknek egy megrajzolt kör közepébe kellett állniuk, kezükbe 1-1 kunaial, és védekezniük kellett 2 vizsgabiztos folyamatos fegyveres támadásai ellen. A dologban a nehezítés az volt, hogy a földet nem hagyhatták el és a körből sem léphettek ki. Bármelyik verzió esetén érvénytelennek számított a vizsga. Takuma szerzett pár sérülést az előző állomásnál ezért kissé félve állt be a kör közepére. Félelmét csak erősítette, ahogy látta a hatalmas vörös foltokat a körön belül, láthatólag már jártak itt előtte és komoly sebeket kaptak. Amint
azonban szembefordult a 2 vizsgáztatóval minden kétsége elszállt. Kiterjesztette érzékeit, elszántan maga elé emelte a karjait, majd feszülten várta a támadásokat. Nagyon erősen koncentrált, hiszen tudta, hogy minden ügyességére szüksége lesz, ha nem akar találatot kapni. A támadás azonban hevesebb volt, mint gondolta, bár eleinte még blokkolni tudta a támadásokat a saját fegyvereivel, egyre több shuriken jutott át a védelmén, ami elől el kellett hajolnia, egyre több karcolta végig, kezét, lábát, oldalát, míg végül az egyik fegyver telibe találta a bal karját és egy mély sebet ejtett rajta. Takuma felkiáltott, a kunai kiesett a kezéből és most már a fájdalomtól félig vakon, fél kézzel próbálta magát védeni. Már úgy tűnt, hogy minden elveszett, mikor hirtelen beúszott elé egy emlékkép, egy furcsa táncoló stílusról, ami még régen, Kanmiru hatására jött elő belőle. Ahogy rá koncentrált, önkétlenül is felmutatott némi hasonlóságot a mozgás, bár még annak is csak halvány árnyékát tudta bemutatni. Nem is tudott sokáig rá koncentrálni, de arra jó volt, hogy pár másodpercig meghosszabbította, a bentmaradását. Ekkor azonban már nem tudott mit kitalálni, utolsó erejét összeszedve még félreütött egy nagy erővel felé dobott kunai-t, aminek a hatására megtántorodott, majd térdre rogyott. Lehajtott fejjel várta a véget, de nagy meglepetésére nem történt semmi. Lassan felemelte a fejét és látta, ahogyan a 2 jounin mosolyog, láthatóan elfogytak a fegyvereik. Sikerült a vizsga! Takuma el sem hitte. Már a halál kapujában volt, és mégis sikeresen be tudta fejezni, ki tudott tartani. Boldogan nyújtotta át a papírt, amin az aláírásokat gyűjtötte és amikor visszakapta, elégedetten pihentette szemét az 5 neven. Miután kicsit kifújta magát és úgy ahogy ellátta a kezét, a cél felé vette az irányt. Visszaemlékezett a körben látott vérre, és ebből kikövetkeztette, hogy valaki van előtte, azaz sietnie kell, ha még le akarja előzni. Abban reménykedett, hogy a másikat lassítja a sérülése, ő szerencsére csak a karján sérült meg. Amikor rátért az ösvényre észre is vette az előtte futó vékony vércsíkot. Láthatóan a másik vizsgázó jobban megsérült, mint gondolta. Ezt az is alátámasztotta, hogy ahogy haladt egyre vastagabb lett a vércsík, néhol kisebb tócsákba gyűlt össze. Takuma-ban már így láttatlanul is beköltözött a szánalom érzete. Idáig eljutott ez a vizsgázó és most itt, a cél előtt vérzik el. Kisvártatva meg is pillantotta. A vizsgázó csapat egyetlen női tagja volt. A földön feküdt, a lábán lévő hatalmas sebből még most is patakzott a vér. Takuma gyorsan odarohant, letépett egy darabot az ingéből és bekötözte vele az ájult lány sebét. Ezek után azonban kicsit tanácstalanul állt felette, nem tudta, hogy mitévő legyen. Tudta, hogy ha chunnin akar lenni, akkor be kell érnie elsőként a célba, de mégsem volt szíve itt hagyni a lányt. Ezért hát hosszas belső vívódás után a vállára vette, majd a súly alatt nyögve elindult a cél felé. A térkép szerint már nem lehetett messze és valóban, az ösvény következő kanyara után fel is tárult előtte a tisztás, ahol a vizsga végét jelképező kapu állt. Takuma összeszedte maradék erejét és bevitte, vonszolta a lányt a célba, majd a nézők üdvrivalgása közepette, lerogyott a földre és ő maga is elájult.
Mikor felébredt egy kórházban találta magát, mellette egy széken ült Akami, és a kezét fogta. Mikor Takuma kinyitotta a szemét, a nő rámosolygott és büszkén újságolta el neki, hogy chunninná választották. Indoklásként azt mondták, hogy azért választották chunninnak, mert nem csak, hogy megnyerte a versenyt, de emberséget is mutatott a többiek iránt, és a küldetést időlegesen félredobva az ő életükre is gondolt. Ez pedig egy chunninhoz méltó gondolkodásmód. Így hát Iwahara Takuma, 14 éves ninja, immáron chunnin lett. A fiú el se hitte először a dolgot, beletartott egy kis időbe, míg nevelőanyjának sikerült meggyőznie. Alig várta, hogy elújságolhassa ezt Kanmirunak, azonban mielőtt még ezt megtehetné, egy hosszú lábadozásnak néz elébe.