Iwahara Takuma

Április

Küldetésre vágytam, így kezdődött minden. Éppen ideje volt már munkába állnom, eleget lazsáltam. A sebesüléseimből, amiket a chunnin vizsgán kaptam már bőven felépültem, készen álltam első küldetésemre friss chunninként. Nem is haboztam sokat, meglátogattam Enraku-sama-t, beszámoltam neki szerencsés felépülésemről és küldetésre jelentkeztem. Nem kellett sokat kéretni az öreget, pillanatok alatt előrántott egy paksamétát és a kezembe nyomta. Távozásom után egy idősebb chunnint láttam belépni az ajtón, akkor nem sejtettem még, hogy kapcsolatba kerülök később az illetővel. Nos, a küldetést átfutva egy átlagos C szintű küldetés képe jelent meg előttem. Kis nyomozás eltűnt geninek után, nyomok keresése a genin-gyilkosság tetthelyén, aztán jelentés. Nem ígérkezett túlzottan izgalmasnak, de hát én akartam dolgozni... A papíron egy cím is fel volt tüntetve, gondoltam ott ölték meg szegény fiút, így hát arra vettem az irányt. Megérkeztem után egyből a pince felé vettem az irányt, ahol a leírás szerint a testet megtalálták. Ahogy gondoltam maga a holttest már nem volt ott, ettől függetlenül átkutattam még egyszer a helyiséget, hátha... Az eredmény eléggé lelombozó volt: Patkányok és pár hordó romlott uborka. De mit vártam? Friss chunnin vagyok, nem bízhatnak rám komoly küldetést. Orromat lógatva sétáltam felfele a lépcsőn, mikor belebotlottam az elhunyt apjába. Más szálon nem igen tudtam volna elindulni így hát jobb híján bekéredzkedtem a genin szobájába. Itt már azonban szerencsém volt. A fiú - hála az égnek - rendszerető volt, így naplót is írt. Amit én meg is találtam. Amint elolvastam rájöttem, hogy ez egy nagyon fontos nyom, ebből már majdnem mindent ki lehetett következtetni. Egy sötét, bánya szerű helyről írt a naplóban, ahol más geninekkel együtt ébredt fel, akiket úgy látszott irányítottak. Testüket mindenhol vágások, sebek borították. Szegény fiú egy nap megpróbált megszökni, de ahogy elnézem ez nem sikerült neki teljes mértékben. Utolsó mondata, hogy minél előbb tájékoztatni fogja Enraku-sama-t. Nos, ezt nekem kellett megtennem helyette.
Hónom alá csaptam a füzetkét, majd kiszáguldottam az utcára. Ugyanazzal a lendülettel majdnem a mennyországba is átfutottam, alig tudtam kikerülni egy katanával kivitelezett szúrást, amit egy váratlanul a semmiből feltűnt alak intézett felém. Nos, eléggé valószínű volt, hogy a genin gyilkosával állok szemben, esetleg egy emberrel ugyanabból a bandából. Mintha már várt volna, arra tippeltem, hogy a napló kell neki. Igazán el is kérhette volna lehet, hogy odaadom. De ez akkor már mindegy volt, nekem támadott, így védekeznem kellett. Akkor úgy terveztem, hogy elfogom, jó lett volna kihallgatni. Sajnos túl erősnek bizonyult. Bár alaposan megszórtam virág-shurikenekkel, szél technikáival mindet könnyűszerrel hárította. Sőt, különleges, - gondolom én - chakraérzékeny kardjával technikáit támadásra is felhasználta, alig tudtam megmenekülni egyik tornádójából a saját szél technikám segítségével. Végül a harc döntetlennel végződött, a felfordulás jó pár közeli ninja figyelmét felkeltette, így hamar ott termettek. A csuklyás alak pedig a túlerőt látva azonnal elmenekült. Sajnos nem tudtam követni, még szenzori képességeimmel sem, nagyon gyorsan mozgott. Így nem volt más hátra, mint visszatérni az eredeti tervhez: odaadni Enraku-dono-nak a naplót. Ez meg is történt, beszámoltam neki röviden a történtekről, majd odaadtam neki a füzetet. Gyorsan átfutotta és a már reggel is látott idősebb chunninhoz fordult, aki valamiért szintén az irodában tartózkodott. Megtudtam, hogy Orashinak hívják és az általa megadott információk alapján azt is, hogy csak egy helyen lehetnek az elrabolt geninek, egy Kimato nevű falucska melletti elhagyott vasbányában. Enraku az új információk birtokában hirtelen felindulásból rám, Orashira és még 3 általunk szabadon kiválasztott chunninra hagyta a banda felszámolását és a gyerekek kiszabadítását. Ezen nagyon meglepődtem, hiszen nem számítottam rám hogy valami izgalmasabb feladatot is kapok. Márpedig ez határozottan annak ígérkezett. Miután elhagytuk az irodát Orashi elmondta, hogy ő ismer egy chunnint, azt hozza ő, én pedig keressek még másik kettőt. Ez elsőre nehéznek tűnt, hiszen alig ismertem társaimat, most lettem csak chunnin. Nagy hasznát vettem a keresésükben a szenzori képességeimnek, ki tudtam szűrni a tömegből az ismerős chakra-kat. Daiwou-t és Kiroka-t választottam ki, mindketten nyugodt természetűek és mindig lehet rájuk számítani. El is indult a csipet-csapat a bányához, megérkezvén fáklyákat szereztünk, majd beléptünk az ásító sötétségbe. 3 felé ágazott a tárna, de mivel az egyik irányból 2 chakraforrást érzékeltem, egyértelmű volt, hogy merre megyünk. Végül kisült, hogy egy raktárszerűségbe vezet a járat, ahol a két chakraforrás 2 ninja-ból jött, akik láthatóan teljesen el voltak foglalva egy láda átvizsgálásával, így Daiwou genjutsuja után könnyedén le tudtuk ütni és meg tudtuk kötözni őket. Az akció hangtalanul zajlott, így elkerültök, hogy felfedezzenek minket. Ráadásul a 2 ninja-t ki is tudtuk hallgatni, értékes információkat tudva meg tőlük. Mint például, hogy merre vannak a gyerekek, vagy, hogy hova vezet az újnak látszó folyosó a raktár túlsó végén. A központi terembe, ahol a gyerekek és a banda vezetője is tartózkodik éppen.
Daiwou elaltatta a 2 férfit, elrejtettük őket, majd elindultunk a felé a bizonyos központi terem felé. Ahogy közelebb értünk beszélgetés hanga csapta meg a fülünket, legnagyobb elképedésünkre ördögi terveiket beszélték meg a bandatagok, miszerint a geninekkel megtámadják a rejtett falut és elpusztítják. Ártatlanokat akartak felhasználni... Kicsit felment a pumpa bennem, de kontrollálnom kellett magamat, nem akartam, hogy miattam vegyenek észre minket.
Amikor a végére értünk a folyosónak a központi terem fölött lyukadtunk ki, a fa állványzaton, ami a plafont tartotta. Lenéve úgy 30 ninja-t láttunk készülődni, láthatóan most azonnal tervezték a támadást. Egy bejárata volt a teremnek, odanézve még pont elkaptam az utolsó távolodó genin hátát: megkezdték a támadást. Feltételeztem, hogy ha a banditákat megöljük a geninek felszabadulnak a technika alól, így a következő tervet eszeltem ki. Daiwou-val együtt a teremben maradtunk, míg a többieket visszaküldtem, hogy szedjék össze a 2 foglyot /Enraku foglyokat is kért./ és vigyék ki őket a barlangból. Orashi-t pedig arra kértem, hogy a föld elemét felhasználva a föld alatt kövesse nyomon a genincsapatot és amennyiben megszűnne a technika vezesse ki őket a bányából és kint várjanak meg minket. Mi addig a társammal felcímkéztük az állványzatot, majd a terv ránk eső része szerint láttunk neki az akciónak. Robbanócetlis kunai-okat dobtunk a bejárat feletti sziklába, aminek köszönhetően az beomlott, majd visszavonultunk a alagútban és ott használtam egy virágtechnikát, aminek köszönhetően rengeteg virág jelent meg körülöttünk. Ezután Daiwou-val 1-1 szél jutsu segítségével befújtuk az egész "csomagot" a terembe, majd én berobbantottam az egészet. Ezzel egy időben társam aktiválta a faszerkezetre erősített cetliket, amitől a plafon is beomlott. A pusztulás teljes mértékű volt, senki sem tudott kijutni a halál e katlanából. Azonban nekünk is sietnünk kellett, a robbanás láncreakciót váltott ki és a bányának már csak percei voltak hátra, aztán összedől. Így hát igencsak kellett sietnünk, hogy épségben kijuthassunk, de szerencsére sikerült sérülés nélkül elhagyni a bányát. Rémisztő volt látni, hogy mielőtt a bejárati folyosó beomlott volna, még láttunk egy embert kifele futni rajta. Belegondoltam milyen képességei lehettek neki, hogy képes volt kijutni a berobbantott teremből... mi lett volna, ha nyílt küzdelembe kényszerülünk bocsátkozni velük. De ez már a múlté volt, a bánya és felük együtt a banda tagjai elpusztultak. A gyerekek felszabadultak a jutsu alól, Orashi sikeresen kivezette őket. Nem volt már hátra, mint leadni a jelentést a küldetésről, amit természetesen rám sóztak. Akkor sajnos nem volt időm tiltakozni, mivel eléggé rossz passzba kerültem a küldetésen történtek miatt. Azért mégiscsak 30 embert öltem meg, akik ráadásul védekezni sem tudtak. Ez tulajdonképpen gyilkosság, tömeggyilkosság. Eléggé mély letargiába kerültem akkor, megírtam a jelentést, röviden beszámoltam Enrakunak, majd haza is mentem lepihenni. 1 hétig tartott, míg sikerült kilábalnom a depresszióból, szerencsére ott volt nekem nevelőanyám, aki végig bátorított, vigasztalt. Elmagyarázta, hogy nem tettem rosszat, sőt azzal, hogy őket megöltem lehet, hogy több 100 életet is megmentettem. Lassan kezdtem igazat adni neki. Valakinek úgyis meg kellett volna ölnie őket, a sors intézte úgy, hogy ez a valaki én lettem. De erre büszke is lehetek, hiszen egy ilyen terhet elvállalni a faluért nem kis dolog. Ismét, a falu szolgálatában cselekedhettem! Ezek után már nem tartott sokáig, hogy összeszedjem magam, a hosszú tétlenség alatt egyébként is sokat gondolkodtam és eszembe jutott valami. Ahogy elnéztem Daiwou genjutsu technikáit, az járt a fejemben, hogy mennyire védtelen az, aki nem tud védekezni ezen technikák ellen, mennyire kiszolgáltatottá válik. És bizony még én is ilyen vagyok, aki nem tud védekezni. Így eltökéltem, hogy mielőtt új küldetésbe vágok feltétlenül megtanulom ezt a technikát. Fel is kerestem Orashit, feltételeztem, hogy ő ismer egy ilyen alap technikát. Nem is kellett csalódnom, készségesen segített és az egyik kiképző terepen kezdtem neki a chakra folyásának megállításának művészetének gyakorlását. Eleinte nem ment túl jól, de szenzori képességemből adódóan jó volt a chakrakontrollom, így lassan sikerült megtanulnom, hogy miképpen tudom feloldani a gyenge, vagy közepes genjutsukat. Ennek igazán örültem, és úgy gondoltam, hogy most már jóval nagyobb esélyekkel vághatok neki az előttem álló kihívásoknak.

Teljesített küldetés szintje: C
Chakraszint: 165
Az 5 pontomból felhasználtam 3-at a Genjutsu: Kai!-ra. A maradékot hozzáadva a CH hoz, chakraszintem: 167

Május - Június közepe

A találkozás

Nemrég történt, hogy újra találkoztam Kanmiruval. Egy forró nap után, hasonlóan meleg estén érkezett az Iwahara házhoz. Aznap kinn aludtam a tetőn, ami nem is volt meglepő tekintve az időjárást. Meg egyébként is... szeretem azt a helyet! Szokás szerint a függőágyamban aludtam, nem is sejtve, hogy mi/ki tart felém. Érzékeim azonban nem hagytak cserben, időben észleltem a közeledőt, és félreugrottam a csapás elől, amit intézett ellenem. Első gondolatom az volt, hogy ez egy távharcos, hiszen messziről észleltem a chakra fő forrását, csak egy vékony láncszerűségen ért el hozzám. Második gondolatom a függőágyam volt, ami a támadó fegyver helyettem szelt ketté. A harmadik volt az, hogy ez a chakra furcsán ismerős. És mikor a porfelhő elültével a fegyvert is megpillantottam, akkorra már tudtam, hogy Kanmiru az. Egy kicsit bosszantott, hogy elrontotta kedvenc függőágyam, meg is fogadtam, hogy kifizettetem vele, másrészről örültem a viszontlátásnak, olyan régen találkoztam már klánbelivel, Kanmirunak meg különösen örültem, hiszen már azelőtt megismertük egymást, hogy klánomról tudomást szereztem volna. A kölcsönös üdvözlés után leült a tető szélére és maga mellé invitált engem is. Láthatóan komoly témáról akart beszélni, ezért gyorsan teljesítettem kérését. Nem is kertelt sokat, rögtön belevágott, elmondta jövetele célját: segítségre van szüksége. E mellett felajánlotta, hogy megteszi, mit oly régen meg kellett volna tennie: mesélni fog, ha érdekel engem a klán története. Már hogyne érdekelt volna! Elmagyaráztam Kanmirunak, hogy a klán nagyon sok mindent tett értem pusztán csak azzal, hogy létezik. Volt már, hogy ebbe tudtam kapaszkodni egy probléma megoldása közben és sikerrel átvészeltem lelki válságokat a segítségével. Természetesen minden érdekelt, ami a klánnal kapcsolatos.
Így hát, lelkesedésemet látván, Kanmiru belekezdett a történetbe, melyben röviden összefoglalta a Fukurou klán születésének, fénykorának, majd bukásának történetét. A Fészek keletkezése és a titok megtartásának fontosságára való figyelmeztetés követte a kis beszámolót.
Egy ideig csak ülünk szótlanul, mikor váratlanul megérkezett Kanmiru baglya, Houyou. Bár ez csak egy jelentéktelen közjáték volt, mégis utólag leírom, mivel ez a bagoly hasonló képességekkel bír, mint Kippou, tehát lehetséges, hogy értesítette a gazdáját valamire, aminek köszönhetően ő már számított az idegen érkezésére.

Az idegen

Igen, egy újabb chakraforrás tűnt fel az érzékelési területen belül, ami akkor jóval kijjebb volt, lévén, hogy ébren voltam. Eléggé erős forrás volt, erősebb még Kanmirunál is, pedig belőle aztán árad a chakra! És eléggé gyorsan közeledett!
Eleinte Kanmiru azt hitte, hogy az egyik határőr ninja lesz, aki észrevette a behatolását a faluba és őt követte, de biztosítottam felőle, hogy nem ismerős a chakra-ja, azaz csakis idegen lehet.
Érdekes és rövid volt ez a találkozás... Az idegenről kiderült, hogy nem is annyira idegen, csupán régóta nem járt a faluban. Kazedando Soroshima volt az, a Fű Falu egyik megbecsült shinobija. Arról akart meggyőződni, hogy nem-e akarunk belógni a faluba, de hamar rájött, hogy én is a falu szolgálatában állok, így a kezdeti fenyegető hozzáállásból kicsit visszavett. Nem tudom mi lett volna, ha harcra kerül a sor, így közelről még erősebb volt a chakra-ja kisugárzása... De végül nem történt semmi baj, felajánlottam, hogy elkísérem a falu vezetőjéhez, amit meglepetésemre Kanmiru is megtett, de Soroshima már nem válaszolt, mivel úgy tűnt, hogy fontos üzenetet kapott, legalábbis mikor átvette a hirtelen megjelent madártól a papírlapot, ez tükröződött az arcán, megidézte a sas-t, amivel idefele is jött és feleszmélni sem volt időm, már el is tűnt. Egy ideig csak álltam ott, kicsit meglepődve, de aztán feltört bennem a chunnin és közöltem Kanmiruval, hogy ezt jelentenem kell a vezetőnek, ha akar, tartson velem. Így indultunk el a vezető irodájához ketten, akkor még nem is sejtve, hogy ez az incidens, egy nagy kalandba sodort bele mindkettőnket...

Nagyon ritka játék, de sajna ilyen a nyár. Várom a következőt.

+12 chakraszint

Összesen 200 chakraszint

//Fórumkaland tömör összefoglalása, Shikaku számára fenntartva ellenőrzésre.//

Kemény hetek álnak mögöttem. A Takumi no Sato beli utunk teljesen kimerített, mind testileg, mind szellemileg. Remélem, hogy most kapok egy kis időt pihenni... nem voltam én még felkészülve egy ilyen feladatra, nem is értem miért engem küldtek. De a fő, hogy most már itthon vagyok. És próbálkozok... mármint feldolgozni a történteket. Ezért is írom le az egészet, jobb ha az egészet látom magam előtt, talán egyszerűbb lesz végiggondolni a dolgokat.

A küldetés

Az egész Enraku-dono irodájában kezdődött, amikor is Soroshima látogatását jelentettem neki egy hajnali órában. Velem volt Kanmiru is, aminek így utólag különösen örülök, hiszen ennek köszönhettem, hogy végül elkísért. A vezető-t nem nyűgözte le túlságosan a jelentésem, valami mással volt elfoglalva. Mint kiderült egy nagyobb szabású küldetésről volt szó, ahol pont rám számított, mint résztvevő. Az, hogy miért történt így, vagy tényleg rám számított-e, esetleg csak épp én érkeztem oda legelőször - nem tudom. Nem is számít, a lényeg, hogy Shabuka-san vezetésével egy hosszabb útra kellett indulnom. Ez a küldetés nagyon hirtelen jött, minden átmenet nélkül, ráadásul nagyon rosszul is, hiszen Kanmiru, akit mentoromnak és barátomnak tekintettem és tekintem most is, épp rég óta esedékes látogatását ejtette meg nálunk, így rengeteg megbeszélnivalónk volt. Ráadásul ez a Shabuka nem tűnt egy egyszerű esetnek, tulajdonképpen szinte mindenben az ellentétem volt, amire Enraku volt oly' kedves és fel is hívta a figyelmem. Az rendben van, hogy kiegészítjük egymást, de azért ezt kicsit durvának éreztem. Szerencsére a dolgok úgy alakultak, hogy Kanmiru is velünk tarthatott, aminek az volt az ára, hogy Shabuka árgus szemmel figyelte kettőnk minden lépését, de bőven megérte, hogy így lehetett egy kellemesebb társaságom is. Így máris szebb kilátásokkal indultunk el.

Taira Doukou

Nos, igen... Ez- mármint a Taira Doukou - volt az, amit a leginkább pozitívumként tudok levonni ebből a pár hétből. Ez egy technika, amit Kanmiru mutatott meg nekem, és aminek el is kezdte a tanítását. Mikor először láttam, az út elején, már akkor is ismerős volt valahonnan, de még nem tudtam megfogni. Aztán persze, ahogy egyre jobban belejöttem én is rájöttem, hogy ennek egy kezdetleges formáját már én is használtam a chunnin vizsgán, sőt. Ez segített túlélnem azt. De ne szaladjunk ennyire előre, utunk kezdetén Kanmiru még csak az alapokat magyarázta és nekem fogalmam sem volt semmiről. Ahogy telt az idő, Shabuka egyre inkább felengedett, így már sokszor nyílt lehetőségünk arra, hogy beszélgessünk, amit ki is használtunk. Kanmiru sokat mesélt, a technikáról, magáról, a saját harcstílusáról, egyszóval felkészített arra, hogy ha kell, tudjunk egymás mellett harcolni. Ezt persze csak így, utólag tudom leírni, hiszen akkor ebbe nem igen gondoltam bele, pusztán hálás voltam neki, amiért tanít. Az első próbálkozásom a Taira Doukou-val igencsak érdekes volt, a tömény elmélet után Kanmiru egyből a mélyvízbe dobott, így ott helyben kellett sok mindent megtapasztalnom. Természetesen ennek a technikának ez volt a tanulási folyamata, hiszen a legelején a tudatnak semmi feladata, mindent az áradó érzésekre kell bízni... de igazából ezt nem is tudom jól megfogalmazni. Nehéz egy ilyen, érzésekkel teli stílust leírni, meghatározni, én tudom miről van szó, hiszen itt van a fejemben, emlékszem az érzésekre, amik átjártak, emlékszem a chakrára, ami hullámzott, és emlékszem Kanmirura is, ahogy áttörte a védelmemet és a földre taszított. Hát igen, az egy fájdalmas emlék volt, de mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy tovább tudjak haladni a megértés rögös útján. Aznap megfogadtam, hogy amikor legközelebb eddzünk így Kanmiruval én fogok győzni, azonban már nem került sor újabb edzésre, hiszen megérkeztünk Takumi no Satoba.

Takumi no Sato

Igen, a fegyverkészítők falva volt az uticélunk, mint azt időközben megtudtam Shabuka-tól. Kanmiru már ismerős volt arrafele, hiszen ott élt egy ideig, így külön örült is, hogy hazalátogathat. Hogy miért mentünk oda? Nos, ez egy érdekes kérdés, igazából nem vagyok benne biztos, hogy ezt csak úgy leírhatom egy naplóba... de legyen, elvégre úgy sem lett az egészből semmi. Egy fegyvert készítettek a fegyvermesterek, mégpedig egy tömegpusztító fegyvert. Tudván, hogy a kreálmányukra sokaknak fájhat a foga, meghirdettek egy árverést, ami idejére demilitaraizált övezetnek nyilvánították Takumi no Sato-t. Így minden osztág követeket küldött, hogy azok tágyaljanak a fegyver áráért. A bejutással nem volt gond, bár feltűnő volt a sok őr a falakon, illetve a feszültség, ami a levegőben ült, ettől függetlenül élveztem a dolgot, hiszen nem minden van az ember egy ilyen helyen, ahol a világ minden tájáról megfordulnak ninja-k. A szállásunkat hamar kiutalták, egyenházat kapott minden nemzet képviselője. Időközben Kanmiru elvállt tőlünk, amit meg is értettem, hiszen ő itt élt sokáig, bizonyára van kiket meglátogatnia, így Shabukaval ketten maradtunk a házban. Nem lehetett egy szavunk sem vendéglátóinkra, mindennel bőségesen el voltunk látva, így kényelmesen le tudtunk pihenni. Itt egy fontos mozzanatot meg kell még, hogy említsek, amiért utólag áldottam az eszemet: a házhoz tartozott egy virágoskert, én pedig nem tudtam leküzdeni a belémnevelt normákat, azonnal megvizsgáltam, hiszen érdekeltek a helyi sajátosságok. És ha már ott voltam, néhány lehullott virágot zsebre is raktam biztos, ami biztos alapon. Ezek ugyebár a technikáimhoz kellenek...
Miután mindennel végeztem, megkerestem a legközelebbi ágyat, majd belezuhantam. Elvégre hosszú volt az út, kifáradtunk, a helyi pedig, aki eligazított minket, azt mondta, hogy a tárgyalások kezdetére még várni kell, úgyhogy volt időm aludni. Gondoltam én. Aztán persze nem így lett...

A támadás

Sajnos ez az alvás nem úgy sikerült, ahogyan én elterveztem. Nem csak azzal volt gond, hogy alig tudtam aludni egy fél órát, hanem azzal is, hogy rosszat álmodtam. Valójában nem is álom volt, vagy nem tudom ezt hogy hívják... Tudjátok, amikor valaki alszik, álmodik, és közben történik vele valami, mondjuk víz csöpög rá. Ilyenkor ez valamilyen formában beleszövődik az álmába. Nos, én is ezt éltem át, csakhogy mivel nekem az érzékelésem - lévén, hogy szenzor vagyok - kicsit tágabb, mint egy átlagembernek, ezért rengeteg "hatás" szövődött bele az álmomba, így egy kicsit kaotikussá téve azt. Ráadásul ezek a hatások nem is voltak barátságosak, sőt ellenségesek, támadó szándékúak voltak és furcsán ideges lettem tőlük. Ezt akkor még nem tudtam mire vélni, azonban kis idő múltán kiderült, hogy idegességem nem volt alaptalan, amikor hirtelen berobbant a kapu, és - mivel időközben Shabukával mindketten kiértünk az udvarra - azt vettük észre a kapitányommal, hogy a berobbantott kapun nem természetes eredetű füst szivárog be: megtámadták a falut! Azonnal harckészültség tört ki az őrök között, és mi is felkészültünk rá, hogy ha arra van szükség, beavatkozzunk a védekezésbe. Nekem ez különösen izgalams volt, hiszen ha valakik megtámadják a falut, amit ennyire őriznek, az azt jelenti, hogy legalább ők is ennyien vannak, vagy legalábbis nagyon képzettek. Mind a két esetben volt rá esély, hogy egy nagyobb csata fog kialakulni, amiben még sosem vettem részt. Persze, voltak már kisebb küldetéseim, ahol harcolni kellett, de ez teljesen más szint volt...
Időközben Kanmiru is előkerült - valószínűleg ő is megérezte azt a romlott chakrat -, és Shabuka engedélyével ketten nekivágtunk a füstnek. Jó, ez így leírva talán kicsit botor vállalkozásnak tűnhet, de mi tudtuk, hogy kettőnket elég nehéz meglepni a képességeink miatt, ráadásul Kanmiru nekem szánta azt a feladatot, hogy tüntessem el a ködöt. Ugyebár a szél technikák... Technikák? Technika. Mivel ugye csak 1 volt nekem. Ezt azonban Kanmiru nem tudhatta és bízott bennem. Szóval, nem volt valami kellemes érzés, de végül mégis csak jól össze tudtunk dolgozni, hiszen ő is használta a Taira Doukou-t és az általa előhozott lángokat erősítettem fel, ami végül sikeresen eloszlatta a ködöt. És milyen jól tettük! Szinte azonnal megtámadtak minket, és nem tudom mi történt volna, ha még mindig köd van körülöttünk. Klónok támadtak rám és Kanmirura, minden irányból. Először gázzal próbálkoztak, amit társam felrobbantott, majd pedig közelharcba bonyolódtak velünk. Kanmiru közéjük vetette magát és írtotta őket, míg én a maradékkal harcoltam és bár nem akartam, de a végefelé a virágtechnikáimat is be kellett, hogy vessem. Valójában az egész összecsapás vagy 5 percig tartott, de én azt akkor óráknak éreztem, így kicsit fura, hogy 3 sorban össze tudtam foglalni. De nekem ennyi is elég, ha ezt elolvasom, minden eszembe fog jutni...
Ott tartottam, hogy elég gyorsan elintéztük az ellenünk küldött klónokat, de még mindig nem tudtuk, hogy ki volt az, aki küldte őket. A chakráját éreztük, de megközelíteni nem tudtuk. Bár lehet, hogy jobb is volt így, hiszen ki tudja milyen képességekkel rendelkezett. Ahogy végeztem utolsó ellenfelemmel, rájöttem, hogy Kanmiru valahogy elkeveredett mellőlem, viszont a ködben új chakraforrásokat érzékeltem, akik akár ellenségek is lehettek volna. Szerencsére kiderült, hogy ők is a tárgyalásra jöttek, ráadásul baráti ország küldöttei, így én kicsit leengedhettem. Igazából teljesen tanácstalan voltam, hogy mit tegyek. Mivel a harc kezdett eltávolodni tőlem, ráadásul a köd is kezdett feloszlani, úgy döntöttem a szállásunk felé veszem az irányt, hátha ott megtalálom Shabuka-t, azonban őt nem találtam meg, így a kertben várakoztam, amíg vissza nem ért.
És itt be is fejezem a beszámolómat, igazság szerint ez volt a fontos része a dolgoknak. A hivatalos közlemény ismert az incidenssel kapcsolatban, így ezt felesleges részleteznem... A hazaúton még történt egy, s más, de az már nem a küldetésünk része volt, így azt majd egy másik alkalommal írom csak le.

Végre!

Gratulálok hozzá, elvégre mindent össze is foglaltál amire emlékezni érdemes, és amiből fontolgatható tovább a szála a történetednek. Pont elég volt arra is, hogy nekem is kedvet adjon a további játékra.
+15 chakraszint
Pénzjutalom nincs, mivel szükséghelyzet van és neked is menned kellene tovább...