Konoha könyvtára

A Kakuremino no Jutsu használata egyáltalán nem lepett meg. Egyértelmű volt, hogy senseiem nem azért használta ezt a technikát, mert ez volt az egyetlen rejtőzködésre alkalmas jutsu a repertoárjában, mindinkább azért, hogy nekem is lehetőségem nyíljon kilétének felkutatására. Az elsődleges cél az én fejlődésem volt, ehhez pedig elengedhetetlen volt az alap technikák átismétlése – hiszen a genjutsukat jól ismerő és alkalmazó shinobiként ő maga is jól tudhatta, hogy ezen egyszerű jutsuk ismerete és jól időzített használata még egy nagyobb párviadalban is elősegítheti a győzelmünket.

Azt ugyan nem tudhattam, hogy mesterem mennyire követte figyelemmel a könyvek színváltásáról tett megállapításaimat, így csak remélni tudtam, hogy nem most érkezik el az a bizonyos tesztfázis – bár, ami azt illeti, ez nem vallott volna rá. Úgy éreztem, hogy ha valamiért nem tudom neki átadni a könyvet, akkor annak nem ez lesz az oka.
Újra eszembe jutott a két könyv, melyek veszélyforrások lehettek. Már csak pár másodperc lehetett hátra a két és fél perces periódusból, így óvatosan a táskámba csúsztattam a kezem, hogy egy esetleges robbanás – vagy bármilyen egyéb változás esetén – cselekedni tudjak.
Pillanatnyi merengésem után pedig a zöld kötetet senseiem felé nyújtottam, azt azonban elhatároztam, hogy szorításom mindvégig ki fog tartani, mindaddig, amíg nem látom mesterem kezében a zöld könyvet. Nem lehettem benne biztos, hogy nem tudja valahogy manipulálni a könyvek színváltását, így akár meg is bonthatta volna a sorozatot, ez pedig zsenáns helyzetet eredményezett volna. Nem szerettem volna elbukni, tehát bármelyik – éppen akkor – piros könyvet átadni a senseinek. Nem, ennél azért óvatosabb voltam. Mindazonáltal természetesen felé nyújtottam a könyvet. Két lehetőség volt: vagy itt és most sikerrel teljesítem a feladatot, vagy tíz perc múlva újrapróbálkozom. Azt nem gondoltam, hogy senseiem az esetleges gyanúm beigazolódása esetén – szorításom ellenére – kitépné kezemből a könyvet.
Mindezek közben pedig a senseinél látott, eredetileg kék könyv képe rémlett fel bennem. A feladat kezdetén nem esett róla szó, és a kék színű – bár egyébként nem feltétlenül ugyanazon – kötet annak megoldása közben is csupán üres lapokkal rendelkezett. Talán a kék könyv valódi tartalma vagy éppen szerepe egy olyan rejtély, mely csak a feladat sikeres teljesítése után fog megoldódni? – elmélkedtem.

A Fű országában komoly harcok folynak, ezért a geninek nagy részét messzire küldtek hosszadalmas küldetésekre. Így hozott a sors Kusagakure-ból Konohába... Érdekes falu. Más kultúra már emberek.. de semmi izgalmas küldetést nem kaptunk itt.. szemétszedés, gazolás..dögunalom. A harmadik napon az ideiglenes lakóhelyem ajtajára egy darab papír volt feltűzve...egy kunai-késsel. Egy üzenet állt rajta: ,,Holnap pontban kettőkor várlak a könyvtárban! Ne késs!'' .. mi a fene..Vicces emberek ezek a konohaiak. De azért mégis csak kíváncsi voltam, hogy mit akarhatnak egy magamfajta nem idevalósitól.
Másnap délelőtt befejeztem a küldetést (hülye macskák...) és ebéd után el is indultam a könyvtárba... Jóval nagyobb volt mint a miénk.. Ekkor elgondolkodtam azon, hogy én is ebben a faluban születtem.. Hogy az én apám is a konohai ANBU tagja volt.. Így hát -mivel még csak 1:55 volt, elkezdtem keresgélni az apám után.. Tsurugi Kenzo... De sajnos semmit sem találtam róla...ezek az adatok biztos titkosítottak.. Azon elmélkedtem, hogy milyen lehet ANBU tagnak lenni..Sőt.. egyáltalán milyen lehet erős ninjának lenni..Birtokolni egy csomó technikát, és hatalmas erőt..Már elmúlt két óra,és még mindig nincs itt senki, akinek velem lenne dolga... Ezért addig ilyen dolgokról merengve vártam, hogy történjen valami...

*Musashi*




Amikor elmesélted, a történetet. Azt, hogy mi történt és a levelet a nő akivel beszéltél vagy is Shizune azonnal intézkedni kezdett. Természetesen ki tiltott a könyvtárból. Végül is ez volt a kérésed, de ezt egyébként is meg tette volna, amikor elmondtad mi történt. Azt most már tudhatod kié volt a ház régen. A téma túl forró ahhoz, híreszteld a dolgot. Talán tudod jobb ha hagyod senki sem tudja az igazat. neked is és talán a környéken élőknek is. Most már, hogy az igazság kiderült nyugodtan haza térhetsz házadba. Azzal a tudtal és érzésel fény derült a házra és azt övező rejtély legtöbb homályos pontjára.


( Nem volt különösebb harc, és rövid lefolyású kaland volt. A nyomozás, és más apró dolgok miatt akor is meg illet egy kis jutalom.


+5 ch-val gazdagodsz. )

// Hidan //
 
Utóbbi heteim nagy része tanulásból állt. Nem is olyan nagy baj ez, de lassan kezdek rászokni erre a kényelmesnek mondható életmódra. A mai napon is csak a reggeli rutin edzésemet végzem el utána, otthon próbálom elütni az időmet. Dél körül járhat mikor, apám odajön hozzám a nappaliba, leül mellém a kanapéra, majd átnyújt egy tekercset.
- Fiam ezt a levelet a nagyapád hagyta rád. Nem rég találtam meg a régi dolgai között.
Átveszem tőle a nekem címzett tekercset, majd ahogy közelebb veszem magamhoz, meglátom rajta a nevemet.
* Úgy tűnik, ezt csak nekem címezte. Az ilyen leveleiben általában csak olyan dolgokról van szó, amit vándor ninjaként élt meg. Esetleg egy eszköz van bele pecsételve, mint a legutóbbiban.
Letekerem róla a lezáró madzagot, és már kezdem is széthúzni, hogy elolvassam.
Kedves kis unokám Atsushi! 
Ezt a levelet arra az esetre írtam, ha már nem élnék, mire betöltöd a 18-at. Lehet, hogy már olvastál tőlem ilyen levelet, mert nem értem meg azokat az életéveidet, ahol már elég érett vagy egy-egy általam megismert, megtapasztalt tudást megérteni. Most a nin-juukról szeretnék pár szót ejteni. A legtöbb elit ninjának van szerződése egy-egy állta fajjal a sok közül.  Remélem még nem késtem el átadni neked ezt az információt mielőtt még te is kötnél egyet. A legfontosabb, hogy olyat válassz, ami, vagyis inkább, akik illenek hozzád. Régen mikor annyi idős lehettem, mint te most. A Tenger országába tartottunk a Tea országán át, ahol az égen tekintve láttam egy különös lényt repülni az égen. Magasan szállt, de még úgy is sokkal nagyobb volt a madaraknál. És a teste nem hasonlítható egyetlen fajukéhoz sem. Négy lába volt, hosszú nyaka és egy még hosszabb farka. Inkább hasonlított egy gyíkra, akinek a hátából két szárny nőtt ki. Rögtön tudtam, hogy egy nem mindennapi fajt látok. Gondolom ezek olvasása lapján már te is rájöttél, hogy egy sárkányt láttam. Az eset után sok időt töltöttem a kutatásukkal, de nem jártam sikerrel. Így kénytelen voltam egy idő után feladni. Talán sikerült is volna megtalálnom őket, ha még több időt fordítok a kutatásukra, de megismerkedtem a nagyanyáddal így inkább neki szenteltem a szabadidőmet. Hiszem, hogy te képes leszel megtalálni őket, ha szánsz rá némi időt. Már, ha hiszel egy vénember utolsó éveiben írt levelének. De bárhogy is cselekszel, nem fogok neheztelni rád.
Szerető nagyapád Aokaze Daisuke!
Olvasás közben eléggé meglepődtem. Ugyan is soha senki mástól nem hallottam még csal legendákat sem a sárkányokról. Most pedig azt írja nemhogy egy legendát hallott még látott is egyet. De nagyapám nem hazudott nekem soha, főleg nem a csak nekem címzett leveleiben.
* Talán, tényleg léteznek, végül is azzal nem veszítek sokat, ha egy kicsit utána nézek. De mégis, hogy kezdjek hozzá? A könyvtárban biztos vannak sárkányokról szóló legendák történetek, csak azt kell majd kiszűrni valahogy, hogy melyik fikció és melyiknek lehet némi valóság alapja…
- Na, mit ír?
Kérdezi a mellőlem az apám, kíváncsian, mert eléggé elmerengtem gondolataimban, és csak lestem magam elé.
- Azt hogy léteznek a sárkányok.
- Most komolyan mit ír? Elmondhatod nyugodtan vagy ez egy ilyen nagyapa-unoka dolog, amit egyszerű szülő nem tudhat?
- Szó sincs ilyesmiről! A levélben a nin-juukról ír, és hogy léteznek a sárkányok.
- Te tényleg nem viccelsz. És hiszel neki?
- Nem adott rá okot, hogy ne higgyek neki. Így adok ennek is egy esélyt. Úgyhogy most el is megyek a könyvtárba, hogy egy kicsit utána olvassak.
Viszont mielőtt még elindultam volna a könyvtárba, magamhoz vettem egy tollat és egy papírt, hogy tudjak jegyzetelni. A könyvtárba érve kértem egy kis útbaigazítást, az egyik ott dolgozótól, hogy merre találom a legendákról és a legendás lényekről szóló könyveket. Az útbaigazítás után egyből, arra is vettem az irányt. Tudtam jól, hogy sok könyvön kell, majd átrágnom magam. Így, még a könyvolvasáshoz is egy tervet kellett készítenem, bár nem volt egy, nagyon kidolgozott terv elvégre csak olvasásról van szó. Kezdésnek a különböző országok legendáival kezdek. A tartalomjegyzékük, segítségével pedig majd leszűkítem, hogy melyik könyvekben találhatok sárkányokról, vagy mesebeli lényekről leírásokat. Így majd csak azokat kell átolvasnom. A többi könyvet pedig addig még hanyagolom.

// Hidan //
 
Miután elolvasom nagyapám levelét, szavait még jó magam is alig hiszem el, de adok neki egy esélyt. Elvégre, ha valaki a halála előtt levelet ír, az biztos nem sületlenségeket fog a papírra vetni. Így még a levél elolvasása után el is indulok a könyvtárba, ahol remélhetőleg találok annyi információt, hogy ősöm valóban egy élő sárkányt látott-e, vagy csak a szemei csalták meg. A könyvtárba érve a felesleges körberohangálás helyett, egyből megkérdeztem merre találom azt a részleget, ami nekem kell. Egy fásult tekintetű, nem túl magas bácsika ad útirányt. Plusz még pár dolgot, amit jó lesz észben tartani, amíg itt tartózkodok. Illedelmesen megköszöntem neki a segítséget és mentem is mert dolgom volt. Ahogy haladtam a könyvespolcok között, nosztalgikus érzés fogott el. Elvégre az akadémiai éveim alatt jártam itt utoljára, még az osztállyal. Az egy-egy előbukkanó emlékek közben megérkezek a könyvtár ”Mitológia és legendák” blokkjához. Majd ahogy megláttam a rengeteg könyvet a polcokon, amiket át kéne néznem, egy kicsit elfogott az aggodalom.
* Ez most komoly? Tudtam, hogy lesz jó pár könyv, de nem gondoltam volna, hogy ennyi! Még szerencse, hogy nem mind a sárkányokról szól. És még azok közül is amelyikekben megtalálhatók, némelyik csak egy-egy fejezetet ad nekik.
Szerencsére a két könyvespolc alkotta folyosó másik végében, helyet foglalt egy emelvény. Rajta pedig egy igen vastag könyv, borítóján pedig ez állt ” Katalógus”. Átsétáltam a könyvek között, majd fellapoztam a prospektust. Az otthonról hozott lap egyik sarkába elkezdtem, felírni azoknak a könyveknek a nevét, amikről úgy véltem, hogy hasznos információval látna el. Legalább két tucat könyvet írtam össze még így is, hogy rostáltam már a cím alapján is. Kicsit sokallottam még ezt a számot is, de mégis jobb volt, mintha minden könyvet át kellene néznem. El is kezdtem összeszedni a könyveket a listáról. Volt amiért elég volt lehajolni, volt amiért létrán kellett mászkálni, hogy megszerezem. Mikor a listán szereplő könyvek felét már sikeresen összekerestem, felvettem az egymásra pakolt könyvtornyot. Még szerencse, hogy nem szedtem össze többet, mert a súlyuk, így is tetemes volt. Valamint alig láttam ki a könyvek mögül. Lassú óvatos léptekkel, haladtam az asztalokhoz, nehogy még egy könyv leessen, és az öreg portás bácsi leszidjon. Az asztalhoz érve végre, lepakolhattam a könyveket. Majd következhetett a munka neheze, legalább is szellemileg. Kényelembe helyezem magam, a székben majd olvasni kezdek. Ahogy olvasom a könyveket vagy is inkább átfutom őket, a korábbi egy stócból három lesz: olvasatlan, talán használható és használhatatlan. Bár az utóbbi kettőt mindössze egy hajszál választja el egymástól.
Dél körül jár, mire végzek az első tucat szétválogatásával. Így azokat, amik nem kellenek vissza is viszem a helyükre, majd elkezdem összekeresni a maradékot. Végül azokat is szétválogatom kb. egy-másfél óra alatt. A nem kellőket, ismét visszaviszem, ne foglalják a helyet. A továbbiakban már nem csak átfutom az egyes részeket, amik alapján eldöntöm, hogy van-e hitelessége a történetnek, hanem végig is olvasom az elbeszéléseket, krónikákat. Közben pedig, amit lényeges információnak vélek, azt lejegyzem magamnak a papirosra. Néha egy-egy résznél serceg a kezemben a penna. De főként, még ezek között a kiválogatott könyvek közt is unalmas részeket olvasok. Melyek lényeges információt nem tartalmaznak. Így nem is csoda, ha az órákon át tartó olvasás közben néha ásítok egyet vagy kettőt. Olykor még a könny is kicsordul a szememből, amit egy határozott mozdulattal letörlök.
Lassan már rám is esteledik, a könyvtárban pedig még gyorsabban jön elő a sötétség. Egyszer csak egy szentjánosbogarakkal teli befőttes üveget, raknak le elém az asztalra. Felnézek, hogy megtudjam mégis ki hozhatta és megpillantom az öreg portást. A bácsika is letekint egy pillanatra, majd tovább is áll. Ahogy elindul a tekintetem pedig újra a szövegre mered.
- Köszönöm!
Nem telik el sok idő és a férfi vissza is tér. Nem, is fordítok rá nagy figyelmet hisz, itt dolgozik. Az a munkája, hogy körbenézzen minden rendben van-e. Ám egyszer csak elém rak egy, bőrkötéses könyvet, ami önmagában még nem olyan ritka, de a bőr dizájnja, olyan kialakítású mintha pikkelyek borítanák. Látszik rajta, hogy nem mai kiadás, még a cím betűi is régiesek. A könyv mellé pedig, csak egy mondatot mellékel.
- Ismét köszönöm, hálás vagyok a segítségéért!
Majd az addig kezemben tartott, könyvet félreraktam és felvettem azt, amit az imént hoztak. Most már el is olvasom, a címet, ami az asztalon lévő egyik könyvben szerepel is említésképpen.
* Ao Guang, ha jól emlékszem egy keletről származó mesében szerepelt ez a név. Amiben ő a sárkánykirály. Az talán egy legenda, de úgy érzem ez a könyv az igazat foglya írni. De miért nem találtam meg ez előtt a katalógusban? Talán a címtévesztett meg.
Utána is járok a dolgoknak, újra fellapozom a tartalomjegyzéket, de nem találom a kezemben tartott könyvet. Ettől pedig csak még inkább érdekesnek találom a dolgot. vissza is térek az asztalhoz. Ahogy az első oldalhoz lapozok és olvasni kezdem, már a leírás módja is eltérő az eddigi könyvekétől. Objektív mintha csak egy dokumentumot olvasnék, az egyik Nagy Ninja Világháborúról. A könyv nem minden sárkányról szól csak az egyik klánjáról. Hogy milyen is valójába természetük, mert ez a könyv teljesen másfajtának írja le őket. Ír a hollétükről is, de nem nevezi meg pontosan otthonuk helyét, de említést tesz egy térképről. De mikor odajutok, csalódottan kell megpillantanom, hogy az-az oldal nem is egy térképet, hanem egy verset tartalmaz. De ez a lap mintha újabb lenne, mint a többi.
* Kivették a térképet a könyvből. Ezt mondjuk valamennyire meg is tudom érteni. tehát ez a versike lesz a kulcs a térképhez.
Figyelmesen végigolvasom, a térképet elrejtő, versét. Hisz minden apróság kulcsfontosságú lehet, a kirakósban.
* Az első versszak a temetőre utalhat. A kialvó tűz és a hervadni térő levél a halált szimbolizálhatja. Így a bús kert, csak a temető lehet. A fa pedig a kiinduló pont, amitől az út további része csak alkonyatkor látható. A második versszak pedig, azt mutatja, merre kell menni. A papír és szén talán arra utal, hogy egy barlangba vagy hasonlóba rejtette el a térképet. De az, hogy fogytán az ideje csak egy befejezés lenne, vagy azt mondja vele, hogy valaki követi.
Ekkor fölpattanok a helyemről, majd visszapakolom a könyvek maradékát. Majd a könyvel és a szentjánosbogár lámpával a portás bácsihoz megyek. Lerakom neki a lámpást a pultra, és így szólok:
-  Köszönöm, hogy megmutatta a könyvet! Ha nem baj ezt elvinném. Holnap legkésőbb holnap után vissza is hozom.
Válaszától függően cselkekszem, ha megengedi, akkor magammal viszem, ha nem akkor ott hagyom. De első utam, majd haza vezet egy zseblámpáért és egy öngyújtóért, illetve az állandóan készenlétben álló felszerelésemért. A táskámból előveszek egy tekercset, amibe lepecsételem a könyvet, hogy ne keljen cipelnem már, ha elhozhattam magammal. Majd a hátizsákommal, és minden egyéb ninja felszerelésemmel elindulok a temetőbe, hogy utána járjak igazam van-e. Út közben pedig továbbra is a könyvön töröm a fejemet és a versen.
* Miért nem volt benne a katalógusban, ha csak úgy odaadta a bácsi? És az-az utolsó versszak is nagyon nyugtalanít. Ha tényleg követték, akkor talán, ezt a könyvet is figyelték utána. Ezért engem is követhetnek már, ha tényleg követték és él még az illető. De ha tényleg igazam van abban, hogy a vers hátrahagyója bajban volt, akkor miért hagyták a bácsinál a könyvet? Vagy talán ő a veszélyforrás? Remélem, csak túlgondolom a dolgokat. De fő a biztonság, ezért óvatos leszek!

Chunin létemre egy ideje nem kaptam küldetést. Pedig Konoha számára, a háború forrongásában, biztosan szüksége lett volna még egy hozzám hasonló shinobira is. Végül eljutottam arra a pontra, hogy úgy gondoltam, ha kellek úgyis szólnak. Ezért töltöttem az időmet a könyvtárban. Szerettem itt lenni, sok mindenről szót ejtenek, amiről az akadémián például nem esik szó. Ismervén, hogy Doton típusú chakrával rendelkezem, egy régi, vaskos kötet fölött ültem és olvastam. Voltak fejezetek, amiket tisztességesen végig olvastam és voltak akadémiai szintű információk részletezve, amiket sokkal inkább egy akadémista házi feladatához volt értékes, semmint egy chunin részére. Amikor eljutottam a könyv azon fejezetez, ahol az elemi chakrák kontrolljának a módszereit taglalta, típusokra lebontva, hosszan elmélyültem a fejezetben. Észre sem vettem az idő múlását, szerencsére a könyvtárban nem igen zaklattak semmivel, ha valaki keres úgyis megtalál. Felszerelésemet, otthon tartottam, gyakorlatilag összecsomagolva menet készen. Magammal, kizárólag shinobi egyenruhámat hoztam. Elvégre egy könyvtárba, senki sem rombol be teljes felszerelésben. Fejpántom, mint mindig, most is bal felkaromra volt fölkötve, ritka alkalmakkor szoktam homlokomon hordani, ezen alkalmak, kizárólag a hivatalos események voltak.

// Kurita Takashi - Eltemetett emlékek //


Por kavargott a levegőben a lenyugvó nap előterében. A rózsaszínes, valamint narancsos csíkok lebegtek a nyugati égbolton, emlékeztetve rá, hogy ezt a hosszan elnyúló területet egykoron még a gyermekek nevetése és a portékájukat áruba bocsátó kereskedőktől zengett. Háborúban élünk és minden ember átéli ezt a rettenetet. Vannak, akik kimutatják és az Istenekért imádkoznak, hogy végre tegyenek a nagyobb Shinobi nemzetek pontot az i-re. Mások inkább magukban őrlik le a háborút, s emésztik magukat a rossz dolgok előli menekülésben egy jobb élet reményében, mely talán sosem köszönt be keserű éveket megélő világunkban.
Jogosan érezhetted magad rosszul, hogy a legnagyobb szükségben néped nem kér a segítségedből, de a könyvtárban gubbasztva végül még rád is találhat a szerencse. Kinn szélvihar támadt és a naplemente meghitt színeit a hirtelen sötétség és természeti káosz váltotta át. Mély mennydörgés hasított bele a könyvtárban megült csendbe, s egy cikázó villám öntötte fényességbe Konoha faluját. A melletted lévő ablak a kinti ítéletidőtől hangos csattanással csapódott neki a falnak, mely be engedte a már régóta várt változás szelét. Kísérteties egybeesésnek tűnhetett, hogy a kicsapódó ablak hangja, egyszerre zendült fel a bejárati ajtó kitárulásával amin egy, a falvad jelképével ellátott kutya sétált be a könyvtárba. Egyenesen hozzád bandukolt az állat, szájában egy tekercset nyújtott feléd melyet el is emelsz tőle. Az megborzolja enyhén nedves bundáját, fejével bólint és távozik is a könyvtárból.
Úgy tűnhetett végre néped szólítja fiát, ki újra koptathatja a rég nem járt útját. A tekercs falát megpattintod, majd a következőket olvasod.
 
Kurita Takashi
 
Elbeszélgetésre invitálnám meg önt, mely során egy két dologra fényt szeretnék deríteni és egy megbízással is terhelném. Természetesen, ha önnek is szándékában áll cselekedni, s bele akarja vágni a fejszéjét egy érdekes kalandba. Találkozzunk holnap az ANBU Megfigyelőközpontnál, s megbeszéljük a részleteket.
 
Különösen hathatott, hogy nem találtál rajta aláírást, sem valamiféle időpontot amin el tudnál indulni, mindössze egy apró szimbólumot. A szimbólum egy szikla jelből állt, melyből egy érdekes, zászlószerű forma díszelgett. A papiroson további megjelölést és más egyebet nem véltél felfedezni, de legalább ez is valami melynek lehet köze lesz az elkövetkező kalandod során, persze ha mersz belevágni az ismeretlenbe!

// Kurita Takashi - Eltemetett emlékek //


Pont azért töltöttem az időmet a könyvtárban, hogy gondolataimat eltereljem a háborúról és messzire űzzem magamtól a mellőzöttség érzetét. Tudtam, hogy a falu számít rám, csak .. kivárják a megfelelő időpontot. Gondolataimból és a könyvbe merült elmélázottságomból, végül a különös hirtelenséggel jött természeti erőből fakadó hangzavar ragadt ki. A kivágódó ablakkal egy időben az ajtó is feltárult, majdnem hasonló erővel és egy kutya tipegett oda hozzám. abból, hogy egyenesen hozzám jött és nem keresgélt perceken keresztül az egyébként impozáns épület belsejében, arra engedett következtetni, hogy pontosan tudja kit keres és ki is vagyok. Nos, Orochimaru árulása óta, szerintem nem is  meglepő a tény, hogy nyomon követik a falubéli shinobik mozgását és életét. Mondjuk egyáltalán nem volt nehéz valakinek kifigyelnie, hogy egy ideje a könyvtárba járok. A kutya átadja a tekercset, majd távozik, ahogyan jött, úgy távozott is. Ezen sem lepődök meg, számos állathasználó klán van Konohában, valamint a ninjaállatok ismerete és megidézése is ismert trükk. A tekercset figyelmesen elolvasom és lassan emészteni kezdem magamban az olvasottakat. A hangvitele, viszonylag viseli magában a formalitás jegyeit, ugyanakkor elhagyja az utasítást és parancsot. Túl sokat nem árul el, sem magáról, sem pedig céljairól. Bár céljai egyértelműek, szeretne bizonyos információkhoz jutni, valamint egy küldetéssel is megbízna. Egy dolog biztos, ez nem egy hivatalos parancs, akkor ugyanis beidéznének a központba, ahol kiosztják a küldetéseket, pontos időponttal és névvel, hogy kit keressek. Ráadásul, semmi különösebb nyom sincs, csak egy jel. Nincs dátum, sem pedig egyéb irányadó adat. 
 Tehát, nem teljesen biztos abban, hogy elvállalom a feladatot vagy legalábbis érdemben hajlandó vagyok foglalkozni az esettel. vagy ... meghagyja nekem a szabad döntés jogát. Ez jobban felkelti a figyelmemet, mint egyébként a tekercs szerzője azt gondolta volna. A jel pedig, amit aláírásképpen használ ... 
- Különös. Nem emlékszem, hogy ilyen jelű rejtett falu létezne .. talán klánszimbólum? - dünnyögök, csak úgy az orrom alá, majd eddig olvasott könyvemet bezárom és felállok az asztaltól. A könyvtár egy nagyon jó hely, főleg akkor, ha valakinek problémája akad egy szimbólummal. Mivel van még egy kis időm, mire tovább állok a könyvtárból és hazabattyogok, kezemben a tekerccsel a könyvtár megfelelő könyvespolcához megyek. 
- Kono ... Konochi, ... Konohagakurei shinobi klánok története.. ez kell nekem! - jelentem ki és az eddigi asztalomhoz sétálok.
A könyvet kinyitom a végén és a tartalomjegyzékben megkeresem a klánszimbólumokat felsoroló részt, majd odalapozva, megpróbálom azonosítani. Akár sikerrel járok, akár nem, tudom mivel fogom kezdeni a holnapi napomat. Meglátogatom az ANBU Megfigyelőközpontot. Egy valami még azért érthető számomra az üzenetből, ha elvállalom, Ő fog keresni engem. Erre abból jutottam, hogy a kutya, akit küldött, azonnal megtalált, valamint semmilyen más azonosítási pontot nem adott. A jel értelmének nyomára, pedig vagy rábukkanok a könyvből, vagy holnap úgyis kiderül minden.

// Kurita Takashi - Eltemetett emlékek // 

Úgy tűnik, hogy intuícióm, helyes vizekre terelte a hajómat, mert bár a szimbólum megnevezésén kívül, más információt nem találtam, egy lapot kitéptek a könyvből. Minden bizonnyal fontos információkat tartalmazhat, hiszen anélkül, senki sem tép ki semmit egy régi, vaskos könyvből. Az asztalon felelhető lapra, gyorsan felírom az oldalszámot, valamint a szimbólumot is megpróbálom a lehető legpontosabban felmázolni. Sosem lehet tudni, hogy mikor és mire lehet majd hasznos. Különösen, ha sikerül a későbbiekben felelnem egy másik kötetet. Mindegyikből nem téphették ki ugyanazt a lapot. Később még utána kutatok. Ugyanakkor, mivel végül a keresett információra nem pont ott találtam rá, ahol előzőleg a könyvben kerestem, így a fejezet címét is kiírom a már említett lapra. Mármint annak a fejezetnek a címét, amely anyagából hiányzik a kitépet lap. További kutatásaim végül eredménytelenül zajlanak, több adatot nem sikerül kinyernem. Vagyis ... minden bizonnyal a megfelelő helyen kellene keresnem, ugyanakkor a szimbólumról egyelőre több információt úgysem tudok fellelni, hát később jó lesz valamire. A nap hátralévő részében, mindenféle maradék teendőmet végrehajtom, ne érje szó a ház elejét. A vihar ellenére nyugodtan térek nyugovóra, miután felszerelésemet összekészítettem, ami nem tartott sokáig, hiszen mindig készenlétben tartom.

Következő napon, könnyedén és korán kelek. a meglepetés persze, hamar az ágyhoz taglóz, ugyanis egy levelet találok az ágyam mellett. Nocsak! Úgy tűnik, hogy újdonsült levelező társam kerüli a postahivatalt. Persze, nyilván, ilyen információkat nem küldözgethet nyilvánosan, de mégis csak bosszantó, hogy a szobámba belopakodik Ő vagy a küldönce.
- Ilyet többé ne csinálj, Sziklába vájt lobogó ... - mondom magam elé, miközben elteszem a papírost. Az összekészített felszerelésemre pillantok, biztosan lesz annyi időm, hogy visszajöjjek érte, ha küldetésre kell mennem. Szóval elindulok nyugodtan a megadott leírás alapján.

Az ANBU maszkos katonái közelében mindig kicsit ... feszültebb vagyok. Nem tudom mi okom lehet rá, azt hiszem, szimplán a maszk, ami zavar. Nem látom az arcukat és ez zavaró dolog, mintha csak a maszk jelentette fogalom lenne előttem, nem pedig egy élő személy. Az új levelet, amit reggel kaptam, megmutatom nekik és csodák csodájára, megnyílik előttem az út, sőt! Még kedvesen útba is igazítanak, hogy kivel is kell pontosan találkoznom. 
- Üdv! Igen, kimondottan érdekelne, a szimbólum. Sziklába vájt lobogó, sajnos nem tudok többet róla. Valaki kitépte a hozzáfűződő oldalt. Nem tud erről véletlenül valamit? - nem reménykedem igenlő válaszban. Erősen kétlem, hogy közölné, ő szaggatta ki a lapot. A feltett kérdéseire, határozottan meglepődök, de annyira, hogy meg is látszik rajtam, ahogyan kíváncsian felszalad jobb szemöldököm. 
- Mit meséljek magamról? Az ANBU hozzáfér az aktámhoz, ahogyan a családi dolgaimhoz is. - mondom, de nem ellenségesen, csak nem értem, hogy mégis mit tudnék mesélni magamról. Végül hozzákezdek ahhoz, amit érdemesnek találok megemlítésre. 
- A nővéreim, igen ösztönzőek tudnak lenni, hogy ne maradjak le mögöttük. Ez az egyik, amiért shinobi lettem, jobbnak lenni a nővéreimnél. Amióta chuunin lettem, nem is piszkálnak. Mesteremmel és két genin társammal, határvadász feladatkört láttunk el. A mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor az ellenséges shinobit hátba szúrtam. Hozzám szólt utoljára, ahhoz, aki életét ontotta és a különös az volt, hogy nem becsmérelt, hanem elismert. Ha ilyesmi meghatározó élményre gondolt, akkor sajnos többről nem tudok beszámolni. Egy ideje nem kaptam küldetést. Ebből következik, hogy a társa, a könyvtárban talált meg. Úgy gondoltam, hogy összegyűjtök minél több információt a régiekről, hőseinkről és ellenségeinkről. Mondjuk, leginkább a doton chakrával foglalkozó kötetek érdekelnek, de szívesen elmélyedek a klasszikus művekben is. Nem tudom mire kíváncsi, így egyelőre nem tudok többet mondani. - mondom, majd rövid várakozás után arra a kérdésére is válaszolok, hogy mit tudok a faluban történtekről. 
- Az akadémián, szülőktől és nagyszülőktől hallott és tanult meséken kívül nem sokat. Komolyan érdeklődöm a szökött shinobik után, de a könyvtár ... hiányos efféle adatok terén. Az ANBU kiváló munkát végzett az adatok eltüntetése kapcsán, bár engem kissé elkeserít, hogy komoly adatok tűnek el. A tudás megőrzése és az új generációk számára való átörökítés, szerintem nagyon komoly dolog. Bár megértem, hogy bizonyos információknak nem szabad nyilvánosságra kerülni ... de nem hiszem, hogy erről szeretne velem beszélgetni. Egy szó, mint száz, a hivatalos történéseket nem ismerem, egyik szököttel sem voltam személyes kapcsolatban, így az elferdített kiegészített vagy eltusolásból adódóan hiányos történésekről tudok csak. Nem fogok belekezdeni, az ANBU-nál, szerintem tengereket lehetne duzzasztani, annyi jelentés lehet belőlük. - zárom rövidre nem túl érdekfeszítő beszédemet. De hát nem fogalmazott pontosan, a bőbeszédűség, meg nem az erősségem.