Kagemare Kuzomi
3 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Küldetések
1 / 1 oldal
Kagemare Kuzomi
Kagemare Kuzomi Pént. Feb. 17 2012, 21:34
Történetbe való beillesztés: a macskás küldetés után egy nappal.
Megjegyzés: ebben a küldetésben a feladat elvégzése mellett egy kicsit edzeném Kuzot és ezek mellett még engedélyt szeretnék kapni egy fegyver megszerzésére is. Persze, ha a mesélő, aki ellenőrzi az irományt, nem adja meg az engedélyt a fegyverre, akkor az arra vonatkozó rész nem érvényes (egészen pontosan nem kell hozzá engedély csupán kezdésként nem birtokolható, de azért a biztonság kedvéért leírtam a fentieket). Valamint azért „merek” ilyen „magas” szintű ( C ) küldetést írni, mert egy Chunnin is velem tart – vagyis inkább én tartok vele.
A Küldetés:
A tegnapi váratlan küldetés egészen jól sikerült és elég sokat is hozott. Csak sajnos utána a csapattársamat újra küldetésre küldték, én meg maradtam az unalomnál. Mit lehet ilyenkor tenni?
A házunk nappalijában ültem a fenti gondolatokkal játszadozva, amikor is valaki csengetett.
Csing-ling…csing-csing-ling…
Nem sokat törődve azzal, hogy ki lehet, mentem és kinyitottam az ajtót. Az ajtó előtt egy zöld hajú lányt pillantottam meg nem elhanyagolható méretű keblekkel. Ami az ajtó kinyílása után történt, az túlságosan is meglepett ahhoz, hogy reagáljak. A lány miután megpillantott egy hatalmas pofonnal köszöntött.
- Ezt a múltkori incidensért a fürdőben. – mondta megelégedetten.
Én meglepődve – és az ajtóra felkenődve – próbáltam megemészteni a dolgot, ami a hirtelen „köszöntés” miatt eltartott néhány másodpercig.
- Iparkodj és pakold össze a fegyvereidet… - mondta a lány ellentmondást nem tűrően.
- Cöh… Még mit nem. Ha valaki, akkor… - kezdtem volna bele egy hosszú monológba, de az újabb pofon miatt elhallgattam.
A lánynak már a másik keze is lendült, csak, hogy nyomatékot adjon az előző válaszának, de egy gyors mozdulattal, még időben elkaptam a kezét.
- Na, jó… a múltkor tényleg elvetettem a sulykot, de most ennyi miatt… - egy újabb monológba kezdtem volna bele, de a lány emlékeztetett rá, hogy kettőnk közül ő az, aki Chunnin. Ezt egy erőteljes gyomorrúgással tette…
A rúgás erejétől elengedtem a lány kezét és hátratántorodtam. A hataloméhségem már éppen véres harcra invitált volna a megalázás miatt, de a lány gyorsabb volt. Megjelent előttem, majd a fülemhez hajolt:
- Most vettem elégtételt… ennyi, lezártam az ügyet… Viszont most legyél jó fiú és gyere velem egy küldetésre és akkor gyakorlok veled egy keveset…
- Ezzel kellett volna kezdened! – mondtam a hasamat fogva – és milyen gyakorlásra gondoltál Satsumi-chan?
- Azt majd megtudod, de most iparkodj!
Még mindig nem esett jól, hogy csak úgy parancsolgat valaki, de ezt most elviselem, mint már olyan sokszor…
Felfutottam a szobámba és összepakoltam a fegyvereimet. Siettem, de azért alaposan végeztem el ezt a mindig utolsó pillanatokra hagyott dolgot… Bepakoltam még ezt-azt, majd lementem Satsumihoz.
- Mehetünk is! – mondtam útra készen.
Az ajtót bezártam és rögtön el is indultunk Konoha fényes ám mégis szomorú utcáin. Most, hogy van időm kicsit jobban megvizsgáltam a lányt: hosszú zöld haj, nem elhanyagolható méretű idomok, egyszerű szürke Kimono és egy katana az oldalán, valamint a fejpántja a nyakánál.
Nem sokat változott az akadémia óta. Érdekes, hogy ilyen rövid idő alatt Chunnin lett.
Útközben Satsumi intett egy-két shinobinak, valószínűleg köszönésképpen. Néhány perc séta után Satsumi megszólalt:
- A küldetés legalább két napig fog tartani. Konohától nem messze van egy kisebb tanya. Talán észak felé lehet. Be kell segítenünk a munkában az ott élő családnak és ki kell iktatnunk néhány banditát, akik napok óta zaklatják a családot. Kérdés?
- Majd, ha ott leszünk, akkor kérdezek… - mondtam.
A nap lassan elindult a horizont felé, az út pedig gyorsan eltűnt futó lépteink alatt. Két shinobi tart egy ismeretlen hely felé, hogy elkapjon néhány bűnözőt és besegítsen a földeken. Az idő lassan és csendesen telt. A maszkom alatt néha rápillantottam a lányra és elmerengtem a régi emlékeken és a legtöbbön el is mosolyodtam. Főleg azon, amikor utat engedtem a perverzitásomnak és a henge no jutsut alkalmazva a fürdőben megpróbáltam őt meglesni… Na igen, ez még régen volt.
A szél végigsüvített a rizsföldeken és megnyikorgatta a kis faház gerendáit miközben Satsumival megközelítettük a tanyát. A házikó egy egyszerű faépítésű kétemeletes kuckó. Mellette nem messze egy kisebb karám. A tanya körül pedig rizsültetvények sokasága. Egy poros út vezet a kis házhoz. A rizsföldek határán egy csöppnyi erdő terül el nyugat felé. Keleten pedig egy nagy legelő zölddel.
A ház apró teraszán két kisfiú játszott és amint megpillantottak minket sikoltozva befutottak a házba. Mi megálltunk a ház előtt. Néhány pillanat múlva egy vállas férfi lépett ki a házból egy méretes kést szorongatva.
- Takarodjatok innen tolvajok! – kiáltotta.
- Konohagekure shinobijai vagyunk! Segíteni jöttünk! – mondta Satsumi és egy tekercset dobott a férfinek valamint meglengette a fejpántját.
A férfi elkapta a tekercset és a fejpántra pillantás után egy mosoly terült el az arcán és eltette a kést.
- Elnézést a durva fogadtatásért, de nem tudtam, hogy ti vagytok azok akiket küldtek. - mondta.
- Semmi probléma. Háború van. Örülök, hogy a civilek is próbálkoznak az önvédelemmel! – mondta Satsumi egy mosollyal az arcán.
A férfi beljebb invitált minket, mi pedig elfogadtuk az ajánlatát. A ház belülről is pont olyan egyszerű, mint kívülről, de ez engem nem zavar, mert valamiért mégis olyan békés a hely.
Bent hat embert láttunk. A férfi, a két kisfiú, egy nő és két korunkbeli srác.
- Én Satsumi Hariko vagyok – mondta Satsumi – ez a maszkos arc itt mellettem meg Kuzomi.
A család is bemutatkozott, de nem velük törődtem. Satsumit figyeltem. Most látom először küldetésen és tényleg nagyon komolynak tűnik.
Körbenéztünk a házban, majd a házigazda el kezdett mesélni a támadókról:
- Eddig, ha jól számoltam, akkor olyan hárman lehetnek. Ketten semmi érdekeset nem mutattak eddig, de a harmadik talán képes ilyen shinobi trükkökre… Két hete terrorizálnak minket. Három-négynaponta szoktak jönni.
- Értem Tomoko úr. – mondta Satsumi. – Az ellenség az én gondom! Kuzomit meg majd nyugodtan munkára foghatja.
Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a mondatát. Még, hogy engem fogjon munkára. Na, jó akkor most jó kisfiút játszok, de, csak mert ez egy küldetés, és mert Satsu-chan edzést ígért…
Kitekintettem az ablakon. A nap néhány óra múlva lemegy. Satsumi egy bólintással jelezte, hogy menjek ki a kis helyiségből. Én megtettem, amit kért. A konyha szerepelt nappaliként. A népes család minden tagja ott volt. Odamentem az asztalhoz és leültem az egyik székre. Csak vártam és figyeltem. Csend. Senki nem szólt semmit én meg a maszkom alatt figyeltem őket. A két nagyobb srácnak mindnek volt monoklija. A nő kicsit görnyedtnek tűnt és, csak most vettem észre, hogy bottal jár. Pedig nem lehet több negyvennél… A két kisfiú éppen labdázott. A labda nekicsapódott a falnak onnan meg a nő botjának és már is meg volt a katasztrófa. Valamiért éreztem, hogy történni fog valami, ezért volt időm reagálni. A dainamikku akushon használatának köszönhetően megjelentem a nő előtt és elkaptam, nehogy elessen.
Néma csend… Majd a nőnek odaadtam a botját, aki megköszönte és ennyi elég volt, hogy oldódjon a hangulat. Megindult a bájcsevej. Mindenki elkezdte kérdezgetni, hogy ezt hogyan csináltam és ezek után már folyt a szó mindenről. Én szokásom szerint inkább csak hallgattam és figyeltem a történeteiket. Néha-néha benyögtem egy-két mondatot…
Másnap egy szerény kis szobában ébredtem. Vékony hálózsákba takarózva. Nem magamtól ébredtem. Valaki simogatta a karomat.
- Kuzomi ébresztő! Kezdődik az edzés. – hallottam halkan Satsumi hangját.
Olyan érdekes volt. Most pont úgy viselkedett, mint az akadémián. Mikor kinyitottam a szemem Satsumi arcát a fejem fölé hajolva találtam. Egy pillanatra ledermedtem, majd kicsit elvörösödve megszólaltam:
- Rendben! Akkor elkezdek készülődni. – suttogtam.
Éreztem, hogy nem szabad megszólalnom, mert az tönkretenné a pillanatot, de valamiért mégis megtettem. Satsumi felpattant és elment felfegyverkezni. Én is a fegyvereimet szedtem össze.
- Délig edzünk, utána jelentkezel Tomokonál és elvégzed a rád kiosztott feladatokat.
Nem válaszoltam. Nem lett volna értelme tiltakozni. Akármennyire nem tetszik, most nem én vagyok a főnök. Csendesen kiosontunk a házból, mert nem akartunk felébreszteni senkit. A háztól keletre fekvő kis réthez mentünk. Satsumi egy fához ment, majd rám tekintett és belekezdett a mai edzés lényegébe:
- Ma a chakrakontrolodat fogjuk fejleszteni. Azt hallottam ez, már alapból jó neked az átlag geninekhez képest, ezért ezzel még délig végezned kell. Azaz van rá hat órád! A feladatod, hogy felsétálj erre a fára a chakrád segítségével. Kérdés?
- Értem. Már hallottam róla, hogy ez lehetséges, de még sosem láttam ilyet. Csak a talpamba kell vezetnem a chakrám, ugye?
- Majd kitapasztalod! Megmutatom, azután gyakorolj.
Néhány másodperc koncentrálás után Satsumi könnyedén felsétált a hat-hét méteres fára. Egy szaltóval könnyedén leugrott, majd intette és elfutott.
Vajon most mit fog csinálni? Kit érdekel, most a feladat a fontos…
Megformáltam a tigris pecsétet és a talpamba vezettem a chakrám. Elképzeltem a dolgot, majd nekifutottam. Igen futottam, mert szerintem így az elején könnyebb lesz. Megérkeztem a fához és rátettem az egyik lábam, majd a másikat és meg újra az első, de ekkor megcsúsztam és hátraestem. Szerencsémre a kezemmel tudtam tompítani az esést.
Értem. Szóval túl kevés chakrát használtam, de már ez is valami…
Eltávolodtam a fától és újra megformáltam a tigrispecsétet. Megkétszereztem a chakra mennyiségét, majd neki iramodtam. Az eredmény ugyan az lett, mint előzőleg, csak most egy lépéssel tovább jutottam, de ez nem mintha számított volna valamit. Most is megcsúsztam, ami azt jelenti, hogy még mindig kevés a felhasznált chakra mennyisége. Újra kezdtem a folyamatot, ám most az utóbbi mennyiséget is megkétszereztem, majd megint nekifutottam. Most is tovább jutottam egy lépéssel, ám most nem csúsztam meg, hanem a lábam nyoma benne maradt a fában.
Szóval most túl sok volt a chakra… remélem, nem tévedek…
Újra próbálkoztam, de most is változtattam a felhasznált chakra mennyiségén. A nekifutás után már a fa negyedéig eljutottam, ám éreztem a chakramennyisége még mindig nem a legmegfelelőbb. Kísérleteim folytatódtak tovább még két órán keresztül. Addigra már eljutottam a fa háromnegyedéig, de nem erre mentem, hanem a különböző chakramennyiségekkel való ismerkedést ebben a formában. Mivel ez már úgy-ahogy, de megvolt, ezért engedélyeztem magamnak egy rövid pihenőt.
A nap előbújt és haloványan megvilágította a tájat. A látvány mindenféleképpen érdekesnek mondható volt, de azért annyira nem fogott meg. Apám talán előkapná az ecsetet és lefestené, de mivel én nem vagyok festő, ezért nem is tettem így – és amúgy sem volt nálam festőkészlet.
Talán fél órát pihentem, majd újrakezdtem az edzést. A chakra mennyiségnek szabályozása és roham a fa ellen. Sikerült… felfutottam…, majd az utolsó pillanatban megcsúsztam és elkezdtem zuhanni. Elrugaszkodtam és így könnyedén leérkeztem a földre, mindenfajta probléma nélkül.
Gyerünk! Most össze fog jönni!
Chakra a talpra és ismét megrohamoztam a fát. Egy lépés, két lépés, három… A fa tetején megálltam és egy gyors ugrással újra a földön voltam.
Sikerülni sikerült, de nem árt, majd még egy keveset csiszolni rajta annyi biztos.
- Nem is vártam tőled mást!
- Satsumi… nem úgy volt, hogy délben jössz újra?
- Mint mondtam nem is vártam tőled mást! – mondta Satsumi.
- Wakatta (értem).
- Most menj a farmerhez és végezd el a rád kiosztott melót. Estefelé még gyakorlunk – mondta és elfutott az erdő felé.
Na nem mintha lenne más lehetőségem…
Bementem a kis házba. Tomoko a kezembe nyomott egy szendvicset ebéd gyanánt, majd intett, hogy kövessem. Én zsebre vágtam a szendvicset, majd követtem Tomokot.
Tomoko gyorsan elmagyarázta, hogy én nekem „mindössze” el kell ültetnem egy adag rizst. Túl könnyűnek hangzott a dolog. Kaptam egy kosár rizst és megmutatták mit kell tennem. Ahogy észrevettem Tomoko, én és a két korombeli fogunk dolgozni. Oké, akkor hajrá…
Elég monoton munka, annyi bizonyos, de egy idő után szórakoztatóvá vált. Habár sosem szerettem sokáig ugyanazt csinálni – bizonyos esetektől eltekintve -, de meg kell hagyni jó kis levezetés volt az edzésem után. Viszont azt meg kell hagynom, hogy elég hosszúra sikeredett a levezetés. Egész idő alatt kevés szót váltottunk. Egyedül az ebédszünetben volt egy kis beszélgetés, de az sem volt túl érdekfeszítő dolog. Azért jól éreztem magam. Új volt ez a fajta munka és az új az tapasztalatot jelent, márpedig a tapasztalat tudás, a tudás pedig hatalom. Mire befejeztük a nap már tette egy majdnem teljes félkört. Vagy a föld fordult el? Mindegy, az eredményen nem változtat.
A munkát akkor fejeztük be, amikor Tomoko megelégedetten felsóhajtott. Addigra már több kosarat is kiürítettünk. Visszamentünk a házba. Satsumi már bent volt. Megvacsoráztunk, majd Satsumi ígéretéhez híven kivitt edzeni a már jól ismert fához. Megkért, hogy mutassam meg, még egyszer a chakrával való fáramászást. Amint ezzel megvoltam, Satsumi odalépett hozzám és egy tekercset nyújtott felém.
- idézd meg azt, ami benne van. Ma és holnap ennek a használatát gyakorold. Én kimegyek és elkapom a rablókat. – mondta Satsumi.
- Biztos elbírsz velük egyedül?
- Héy! Én chunnin vagyok Kuzo! – mondta, enyhén célozgatós hangon.
Én csak egy nagyot sóhajtottam, majd kinyitottam a tekercset és megidéztem a benne található dolgot. A kezemben egy hatalmas lándzsaszerű fegyver jelent meg.
- Ez egy Naginata? – kérdeztem.
Satsumi csak bólintott, majd beszélt egy kicsit a használatáról. Ő is idézett magának egyet és mutatott néhány mozdulatot, majd edzet velem egy kicsit, de aztán elköszönt, mert elindult felderíteni a terepet. Habár feltettem egy aggodalmaskodó kérdést, de egyáltalán nem féltettem a lányt. Elég erős… Nem véletlenül chunnin.
Folytattam a mutatott mozdulatok gyakorlását, próbálkoztam sajátokkal, de ez inkább csak a fegyver stílusának megismerésére ment. Igen, mert minden fegyvernek saját stílusa van… szerintem…
Egy-két óra után visszamentem a házba aludni.
Egy hatalmas csattanásra ébredtem. Azután pedig egy sikoly. Az ösztöneim bekapcsoltak. Az övtáskám egy gyors mozdulattal felcsatoltam és kirontottam a kis szobából. A konyhában a háziasszonyt és az egyik fiát láttam, valamint egy ismeretlen tagbaszakadt férfit, akinek egy kunai tőr áll ki a bordái közül.
Egy pillantás elég volt a nőre és tudtam, hogy a az ismeretlen. Az egyik bandita…
A bandita kezében megcsillant egy kés. Előkaptam a chigikirim és egy gyors és erős csapást mértem a fickó kezére. A kés kiesett a kezéből és ez volt a lényeg.
Konoha senppuu… A bandita hátrébb repült és elesett. Én előkaptam a drótomat, ő meg hirtelen felpattant. Szóval az a seb nem is olyan mély…, de hol lehet Satsumi?
Ayatsuito no jutsu! Nem sokon múlt, hogy ellenfelem elugorjon a támadásom elől, de sikerült megkötöznöm.
A bandita nem vacillált. Kihasználta, hogy csak a felső testét kötöztem meg. Elkezdett rohamozni felém… túl nagyméretű, el fog sodorni.
Most mi legyen? Ha tovább engedem, akkor megtámadja a nőt és a srácot. De, ha nem, akkor meg…
A dainamikku akushon nevű technikával mögé kerültem és a konoha reppuuval, pedig kikaszáltam a lábait. Előkaptam egy kunait és gyomron szúrtam, majd hátraugrottam. Enyhén lihegtem a két technika gyors egymás utáni használatától.
Ebben a pillanatban egy naginata csapódott a banditába. A forgatóját egy pillanattal később vettem észre: Satsumi. Most valamiért nem a megszokott módon nézett ki. Talán az enyhén szakadt kimono teszi? Vagy pedig a merev tekintet? Nem tudom…
- Nyugtasd meg a bent lévőket. A banditák elintézve. Holnap indulunk haza! – mondta Satsumi komoran, majd felkapta hullát és egy pillanat alatt eltűnt.
Mégis hogyan nyugtassam meg őket…?
Bementem a házba és megpróbáltam alkotni valamit, de nem lett jobb a hangulat. Nemsokára megérkezett a kis család többi tagja és leültek megbeszélni a dolgot. Én mivel nem akartam zavarni, ezért kimentem edzeni a naginatával.
Egész nap zord volt a hangulat, ezért én kint töltöttem. Nem edzettem folyamatosan, mert inkább csak pihentem és gondolkodtam. Ennyire megrázza a civileket az ilyen eset? Na, nem mintha én annyira élveztem volna a dolgot. A lényeg, hogy sikerült reagálnom, de mégis Satsuminak kellett végeznie a taggal, mert én biztos nem tettem volna meg… Talán erre még nem vagyok kész…
Satsumi változtatott a terven és még aznap este elindultunk vissza konohagekure no satoba. Mivel Satsumi úgy döntött nekem adja a naginatát a tekercsel együtt, ezért a küldetésért nem fogadtam el a részemet, hanem meg kell tartania.
Megjegyzés: ebben a küldetésben a feladat elvégzése mellett egy kicsit edzeném Kuzot és ezek mellett még engedélyt szeretnék kapni egy fegyver megszerzésére is. Persze, ha a mesélő, aki ellenőrzi az irományt, nem adja meg az engedélyt a fegyverre, akkor az arra vonatkozó rész nem érvényes (egészen pontosan nem kell hozzá engedély csupán kezdésként nem birtokolható, de azért a biztonság kedvéért leírtam a fentieket). Valamint azért „merek” ilyen „magas” szintű ( C ) küldetést írni, mert egy Chunnin is velem tart – vagyis inkább én tartok vele.
A Küldetés:
A tegnapi váratlan küldetés egészen jól sikerült és elég sokat is hozott. Csak sajnos utána a csapattársamat újra küldetésre küldték, én meg maradtam az unalomnál. Mit lehet ilyenkor tenni?
A házunk nappalijában ültem a fenti gondolatokkal játszadozva, amikor is valaki csengetett.
Csing-ling…csing-csing-ling…
Nem sokat törődve azzal, hogy ki lehet, mentem és kinyitottam az ajtót. Az ajtó előtt egy zöld hajú lányt pillantottam meg nem elhanyagolható méretű keblekkel. Ami az ajtó kinyílása után történt, az túlságosan is meglepett ahhoz, hogy reagáljak. A lány miután megpillantott egy hatalmas pofonnal köszöntött.
- Ezt a múltkori incidensért a fürdőben. – mondta megelégedetten.
Én meglepődve – és az ajtóra felkenődve – próbáltam megemészteni a dolgot, ami a hirtelen „köszöntés” miatt eltartott néhány másodpercig.
- Iparkodj és pakold össze a fegyvereidet… - mondta a lány ellentmondást nem tűrően.
- Cöh… Még mit nem. Ha valaki, akkor… - kezdtem volna bele egy hosszú monológba, de az újabb pofon miatt elhallgattam.
A lánynak már a másik keze is lendült, csak, hogy nyomatékot adjon az előző válaszának, de egy gyors mozdulattal, még időben elkaptam a kezét.
- Na, jó… a múltkor tényleg elvetettem a sulykot, de most ennyi miatt… - egy újabb monológba kezdtem volna bele, de a lány emlékeztetett rá, hogy kettőnk közül ő az, aki Chunnin. Ezt egy erőteljes gyomorrúgással tette…
A rúgás erejétől elengedtem a lány kezét és hátratántorodtam. A hataloméhségem már éppen véres harcra invitált volna a megalázás miatt, de a lány gyorsabb volt. Megjelent előttem, majd a fülemhez hajolt:
- Most vettem elégtételt… ennyi, lezártam az ügyet… Viszont most legyél jó fiú és gyere velem egy küldetésre és akkor gyakorlok veled egy keveset…
- Ezzel kellett volna kezdened! – mondtam a hasamat fogva – és milyen gyakorlásra gondoltál Satsumi-chan?
- Azt majd megtudod, de most iparkodj!
Még mindig nem esett jól, hogy csak úgy parancsolgat valaki, de ezt most elviselem, mint már olyan sokszor…
Felfutottam a szobámba és összepakoltam a fegyvereimet. Siettem, de azért alaposan végeztem el ezt a mindig utolsó pillanatokra hagyott dolgot… Bepakoltam még ezt-azt, majd lementem Satsumihoz.
- Mehetünk is! – mondtam útra készen.
Az ajtót bezártam és rögtön el is indultunk Konoha fényes ám mégis szomorú utcáin. Most, hogy van időm kicsit jobban megvizsgáltam a lányt: hosszú zöld haj, nem elhanyagolható méretű idomok, egyszerű szürke Kimono és egy katana az oldalán, valamint a fejpántja a nyakánál.
Nem sokat változott az akadémia óta. Érdekes, hogy ilyen rövid idő alatt Chunnin lett.
Útközben Satsumi intett egy-két shinobinak, valószínűleg köszönésképpen. Néhány perc séta után Satsumi megszólalt:
- A küldetés legalább két napig fog tartani. Konohától nem messze van egy kisebb tanya. Talán észak felé lehet. Be kell segítenünk a munkában az ott élő családnak és ki kell iktatnunk néhány banditát, akik napok óta zaklatják a családot. Kérdés?
- Majd, ha ott leszünk, akkor kérdezek… - mondtam.
A nap lassan elindult a horizont felé, az út pedig gyorsan eltűnt futó lépteink alatt. Két shinobi tart egy ismeretlen hely felé, hogy elkapjon néhány bűnözőt és besegítsen a földeken. Az idő lassan és csendesen telt. A maszkom alatt néha rápillantottam a lányra és elmerengtem a régi emlékeken és a legtöbbön el is mosolyodtam. Főleg azon, amikor utat engedtem a perverzitásomnak és a henge no jutsut alkalmazva a fürdőben megpróbáltam őt meglesni… Na igen, ez még régen volt.
A szél végigsüvített a rizsföldeken és megnyikorgatta a kis faház gerendáit miközben Satsumival megközelítettük a tanyát. A házikó egy egyszerű faépítésű kétemeletes kuckó. Mellette nem messze egy kisebb karám. A tanya körül pedig rizsültetvények sokasága. Egy poros út vezet a kis házhoz. A rizsföldek határán egy csöppnyi erdő terül el nyugat felé. Keleten pedig egy nagy legelő zölddel.
A ház apró teraszán két kisfiú játszott és amint megpillantottak minket sikoltozva befutottak a házba. Mi megálltunk a ház előtt. Néhány pillanat múlva egy vállas férfi lépett ki a házból egy méretes kést szorongatva.
- Takarodjatok innen tolvajok! – kiáltotta.
- Konohagekure shinobijai vagyunk! Segíteni jöttünk! – mondta Satsumi és egy tekercset dobott a férfinek valamint meglengette a fejpántját.
A férfi elkapta a tekercset és a fejpántra pillantás után egy mosoly terült el az arcán és eltette a kést.
- Elnézést a durva fogadtatásért, de nem tudtam, hogy ti vagytok azok akiket küldtek. - mondta.
- Semmi probléma. Háború van. Örülök, hogy a civilek is próbálkoznak az önvédelemmel! – mondta Satsumi egy mosollyal az arcán.
A férfi beljebb invitált minket, mi pedig elfogadtuk az ajánlatát. A ház belülről is pont olyan egyszerű, mint kívülről, de ez engem nem zavar, mert valamiért mégis olyan békés a hely.
Bent hat embert láttunk. A férfi, a két kisfiú, egy nő és két korunkbeli srác.
- Én Satsumi Hariko vagyok – mondta Satsumi – ez a maszkos arc itt mellettem meg Kuzomi.
A család is bemutatkozott, de nem velük törődtem. Satsumit figyeltem. Most látom először küldetésen és tényleg nagyon komolynak tűnik.
Körbenéztünk a házban, majd a házigazda el kezdett mesélni a támadókról:
- Eddig, ha jól számoltam, akkor olyan hárman lehetnek. Ketten semmi érdekeset nem mutattak eddig, de a harmadik talán képes ilyen shinobi trükkökre… Két hete terrorizálnak minket. Három-négynaponta szoktak jönni.
- Értem Tomoko úr. – mondta Satsumi. – Az ellenség az én gondom! Kuzomit meg majd nyugodtan munkára foghatja.
Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a mondatát. Még, hogy engem fogjon munkára. Na, jó akkor most jó kisfiút játszok, de, csak mert ez egy küldetés, és mert Satsu-chan edzést ígért…
Kitekintettem az ablakon. A nap néhány óra múlva lemegy. Satsumi egy bólintással jelezte, hogy menjek ki a kis helyiségből. Én megtettem, amit kért. A konyha szerepelt nappaliként. A népes család minden tagja ott volt. Odamentem az asztalhoz és leültem az egyik székre. Csak vártam és figyeltem. Csend. Senki nem szólt semmit én meg a maszkom alatt figyeltem őket. A két nagyobb srácnak mindnek volt monoklija. A nő kicsit görnyedtnek tűnt és, csak most vettem észre, hogy bottal jár. Pedig nem lehet több negyvennél… A két kisfiú éppen labdázott. A labda nekicsapódott a falnak onnan meg a nő botjának és már is meg volt a katasztrófa. Valamiért éreztem, hogy történni fog valami, ezért volt időm reagálni. A dainamikku akushon használatának köszönhetően megjelentem a nő előtt és elkaptam, nehogy elessen.
Néma csend… Majd a nőnek odaadtam a botját, aki megköszönte és ennyi elég volt, hogy oldódjon a hangulat. Megindult a bájcsevej. Mindenki elkezdte kérdezgetni, hogy ezt hogyan csináltam és ezek után már folyt a szó mindenről. Én szokásom szerint inkább csak hallgattam és figyeltem a történeteiket. Néha-néha benyögtem egy-két mondatot…
Másnap egy szerény kis szobában ébredtem. Vékony hálózsákba takarózva. Nem magamtól ébredtem. Valaki simogatta a karomat.
- Kuzomi ébresztő! Kezdődik az edzés. – hallottam halkan Satsumi hangját.
Olyan érdekes volt. Most pont úgy viselkedett, mint az akadémián. Mikor kinyitottam a szemem Satsumi arcát a fejem fölé hajolva találtam. Egy pillanatra ledermedtem, majd kicsit elvörösödve megszólaltam:
- Rendben! Akkor elkezdek készülődni. – suttogtam.
Éreztem, hogy nem szabad megszólalnom, mert az tönkretenné a pillanatot, de valamiért mégis megtettem. Satsumi felpattant és elment felfegyverkezni. Én is a fegyvereimet szedtem össze.
- Délig edzünk, utána jelentkezel Tomokonál és elvégzed a rád kiosztott feladatokat.
Nem válaszoltam. Nem lett volna értelme tiltakozni. Akármennyire nem tetszik, most nem én vagyok a főnök. Csendesen kiosontunk a házból, mert nem akartunk felébreszteni senkit. A háztól keletre fekvő kis réthez mentünk. Satsumi egy fához ment, majd rám tekintett és belekezdett a mai edzés lényegébe:
- Ma a chakrakontrolodat fogjuk fejleszteni. Azt hallottam ez, már alapból jó neked az átlag geninekhez képest, ezért ezzel még délig végezned kell. Azaz van rá hat órád! A feladatod, hogy felsétálj erre a fára a chakrád segítségével. Kérdés?
- Értem. Már hallottam róla, hogy ez lehetséges, de még sosem láttam ilyet. Csak a talpamba kell vezetnem a chakrám, ugye?
- Majd kitapasztalod! Megmutatom, azután gyakorolj.
Néhány másodperc koncentrálás után Satsumi könnyedén felsétált a hat-hét méteres fára. Egy szaltóval könnyedén leugrott, majd intette és elfutott.
Vajon most mit fog csinálni? Kit érdekel, most a feladat a fontos…
Megformáltam a tigris pecsétet és a talpamba vezettem a chakrám. Elképzeltem a dolgot, majd nekifutottam. Igen futottam, mert szerintem így az elején könnyebb lesz. Megérkeztem a fához és rátettem az egyik lábam, majd a másikat és meg újra az első, de ekkor megcsúsztam és hátraestem. Szerencsémre a kezemmel tudtam tompítani az esést.
Értem. Szóval túl kevés chakrát használtam, de már ez is valami…
Eltávolodtam a fától és újra megformáltam a tigrispecsétet. Megkétszereztem a chakra mennyiségét, majd neki iramodtam. Az eredmény ugyan az lett, mint előzőleg, csak most egy lépéssel tovább jutottam, de ez nem mintha számított volna valamit. Most is megcsúsztam, ami azt jelenti, hogy még mindig kevés a felhasznált chakra mennyisége. Újra kezdtem a folyamatot, ám most az utóbbi mennyiséget is megkétszereztem, majd megint nekifutottam. Most is tovább jutottam egy lépéssel, ám most nem csúsztam meg, hanem a lábam nyoma benne maradt a fában.
Szóval most túl sok volt a chakra… remélem, nem tévedek…
Újra próbálkoztam, de most is változtattam a felhasznált chakra mennyiségén. A nekifutás után már a fa negyedéig eljutottam, ám éreztem a chakramennyisége még mindig nem a legmegfelelőbb. Kísérleteim folytatódtak tovább még két órán keresztül. Addigra már eljutottam a fa háromnegyedéig, de nem erre mentem, hanem a különböző chakramennyiségekkel való ismerkedést ebben a formában. Mivel ez már úgy-ahogy, de megvolt, ezért engedélyeztem magamnak egy rövid pihenőt.
A nap előbújt és haloványan megvilágította a tájat. A látvány mindenféleképpen érdekesnek mondható volt, de azért annyira nem fogott meg. Apám talán előkapná az ecsetet és lefestené, de mivel én nem vagyok festő, ezért nem is tettem így – és amúgy sem volt nálam festőkészlet.
Talán fél órát pihentem, majd újrakezdtem az edzést. A chakra mennyiségnek szabályozása és roham a fa ellen. Sikerült… felfutottam…, majd az utolsó pillanatban megcsúsztam és elkezdtem zuhanni. Elrugaszkodtam és így könnyedén leérkeztem a földre, mindenfajta probléma nélkül.
Gyerünk! Most össze fog jönni!
Chakra a talpra és ismét megrohamoztam a fát. Egy lépés, két lépés, három… A fa tetején megálltam és egy gyors ugrással újra a földön voltam.
Sikerülni sikerült, de nem árt, majd még egy keveset csiszolni rajta annyi biztos.
- Nem is vártam tőled mást!
- Satsumi… nem úgy volt, hogy délben jössz újra?
- Mint mondtam nem is vártam tőled mást! – mondta Satsumi.
- Wakatta (értem).
- Most menj a farmerhez és végezd el a rád kiosztott melót. Estefelé még gyakorlunk – mondta és elfutott az erdő felé.
Na nem mintha lenne más lehetőségem…
Bementem a kis házba. Tomoko a kezembe nyomott egy szendvicset ebéd gyanánt, majd intett, hogy kövessem. Én zsebre vágtam a szendvicset, majd követtem Tomokot.
Tomoko gyorsan elmagyarázta, hogy én nekem „mindössze” el kell ültetnem egy adag rizst. Túl könnyűnek hangzott a dolog. Kaptam egy kosár rizst és megmutatták mit kell tennem. Ahogy észrevettem Tomoko, én és a két korombeli fogunk dolgozni. Oké, akkor hajrá…
Elég monoton munka, annyi bizonyos, de egy idő után szórakoztatóvá vált. Habár sosem szerettem sokáig ugyanazt csinálni – bizonyos esetektől eltekintve -, de meg kell hagyni jó kis levezetés volt az edzésem után. Viszont azt meg kell hagynom, hogy elég hosszúra sikeredett a levezetés. Egész idő alatt kevés szót váltottunk. Egyedül az ebédszünetben volt egy kis beszélgetés, de az sem volt túl érdekfeszítő dolog. Azért jól éreztem magam. Új volt ez a fajta munka és az új az tapasztalatot jelent, márpedig a tapasztalat tudás, a tudás pedig hatalom. Mire befejeztük a nap már tette egy majdnem teljes félkört. Vagy a föld fordult el? Mindegy, az eredményen nem változtat.
A munkát akkor fejeztük be, amikor Tomoko megelégedetten felsóhajtott. Addigra már több kosarat is kiürítettünk. Visszamentünk a házba. Satsumi már bent volt. Megvacsoráztunk, majd Satsumi ígéretéhez híven kivitt edzeni a már jól ismert fához. Megkért, hogy mutassam meg, még egyszer a chakrával való fáramászást. Amint ezzel megvoltam, Satsumi odalépett hozzám és egy tekercset nyújtott felém.
- idézd meg azt, ami benne van. Ma és holnap ennek a használatát gyakorold. Én kimegyek és elkapom a rablókat. – mondta Satsumi.
- Biztos elbírsz velük egyedül?
- Héy! Én chunnin vagyok Kuzo! – mondta, enyhén célozgatós hangon.
Én csak egy nagyot sóhajtottam, majd kinyitottam a tekercset és megidéztem a benne található dolgot. A kezemben egy hatalmas lándzsaszerű fegyver jelent meg.
- Ez egy Naginata? – kérdeztem.
Satsumi csak bólintott, majd beszélt egy kicsit a használatáról. Ő is idézett magának egyet és mutatott néhány mozdulatot, majd edzet velem egy kicsit, de aztán elköszönt, mert elindult felderíteni a terepet. Habár feltettem egy aggodalmaskodó kérdést, de egyáltalán nem féltettem a lányt. Elég erős… Nem véletlenül chunnin.
Folytattam a mutatott mozdulatok gyakorlását, próbálkoztam sajátokkal, de ez inkább csak a fegyver stílusának megismerésére ment. Igen, mert minden fegyvernek saját stílusa van… szerintem…
Egy-két óra után visszamentem a házba aludni.
Egy hatalmas csattanásra ébredtem. Azután pedig egy sikoly. Az ösztöneim bekapcsoltak. Az övtáskám egy gyors mozdulattal felcsatoltam és kirontottam a kis szobából. A konyhában a háziasszonyt és az egyik fiát láttam, valamint egy ismeretlen tagbaszakadt férfit, akinek egy kunai tőr áll ki a bordái közül.
Egy pillantás elég volt a nőre és tudtam, hogy a az ismeretlen. Az egyik bandita…
A bandita kezében megcsillant egy kés. Előkaptam a chigikirim és egy gyors és erős csapást mértem a fickó kezére. A kés kiesett a kezéből és ez volt a lényeg.
Konoha senppuu… A bandita hátrébb repült és elesett. Én előkaptam a drótomat, ő meg hirtelen felpattant. Szóval az a seb nem is olyan mély…, de hol lehet Satsumi?
Ayatsuito no jutsu! Nem sokon múlt, hogy ellenfelem elugorjon a támadásom elől, de sikerült megkötöznöm.
A bandita nem vacillált. Kihasználta, hogy csak a felső testét kötöztem meg. Elkezdett rohamozni felém… túl nagyméretű, el fog sodorni.
Most mi legyen? Ha tovább engedem, akkor megtámadja a nőt és a srácot. De, ha nem, akkor meg…
A dainamikku akushon nevű technikával mögé kerültem és a konoha reppuuval, pedig kikaszáltam a lábait. Előkaptam egy kunait és gyomron szúrtam, majd hátraugrottam. Enyhén lihegtem a két technika gyors egymás utáni használatától.
Ebben a pillanatban egy naginata csapódott a banditába. A forgatóját egy pillanattal később vettem észre: Satsumi. Most valamiért nem a megszokott módon nézett ki. Talán az enyhén szakadt kimono teszi? Vagy pedig a merev tekintet? Nem tudom…
- Nyugtasd meg a bent lévőket. A banditák elintézve. Holnap indulunk haza! – mondta Satsumi komoran, majd felkapta hullát és egy pillanat alatt eltűnt.
Mégis hogyan nyugtassam meg őket…?
Bementem a házba és megpróbáltam alkotni valamit, de nem lett jobb a hangulat. Nemsokára megérkezett a kis család többi tagja és leültek megbeszélni a dolgot. Én mivel nem akartam zavarni, ezért kimentem edzeni a naginatával.
Egész nap zord volt a hangulat, ezért én kint töltöttem. Nem edzettem folyamatosan, mert inkább csak pihentem és gondolkodtam. Ennyire megrázza a civileket az ilyen eset? Na, nem mintha én annyira élveztem volna a dolgot. A lényeg, hogy sikerült reagálnom, de mégis Satsuminak kellett végeznie a taggal, mert én biztos nem tettem volna meg… Talán erre még nem vagyok kész…
Satsumi változtatott a terven és még aznap este elindultunk vissza konohagekure no satoba. Mivel Satsumi úgy döntött nekem adja a naginatát a tekercsel együtt, ezért a küldetésért nem fogadtam el a részemet, hanem meg kell tartania.
Kagemare Kuzomi- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 594
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 400 (B)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 400 (B)
Pusztakezes Harc : 294 (C)
Tartózkodási hely : Konohagakure no satou...
Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 519
Re: Kagemare Kuzomi
Uzumaki Kushina Vas. Feb. 26 2012, 14:38
Most egy pár óráig nem fogom szeretni a pirosat oO...
Na de az értékelés: elfogadom. Az iromány minősége miatt a fegyver mehet az adatlapodra. Megtanultad, hogy mássz fel a fára kéz nélkül, chakrával.
Chsz: +12
Pénzösszeg: +1300
Na de az értékelés: elfogadom. Az iromány minősége miatt a fegyver mehet az adatlapodra. Megtanultad, hogy mássz fel a fára kéz nélkül, chakrával.
Chsz: +12
Pénzösszeg: +1300
Uzumaki Kushina- Adminisztrátor
- Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi
Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!
Re: Kagemare Kuzomi
Kagemare Kuzomi Hétf. Júl. 02 2012, 16:07
Néhány nappal azután, hogy kiengedtek a korházból a nap első sugarai a kiképzőterepeken értek. Újra formába kell hoznom magam a több napon át tartó gyengélkedés miatt. Sajnos az erőnlétem a korházban töltött napok alatt romlott, ami nem éppen a legfelhőtlenebb hír számomra, noha előre sejtettem, hogy ez lesz. Az erőnlét edzésem egyelőre még csak az alapokat foglalja magában, ami hosszú távú futást, rövid sprinteket, fekvőtámaszokat, felüléseket, guggolásokat, ugrásokat és még egyéb nyalánkságokat jelent.
Monoton „köreim” sorából Satsumi-chan hangja – és keze – tépett ki. Halkan mögém osont miközben egy rövidebb sprinthez készülődtem, hátrarántott és – miután elestem – egy elégedett mosoly kíséretében köszönt.
- Te mit csinálsz itt? – kérdezte és választ nem várva folytatta – Küldetésre kell mennünk. Elintéztem Tsunade-samánál, hogy Te is velem jöhess, elvégre annyira unod magad, nem?
- Hát, igazából...
- Szörnyű lehet egyedül edzeni, de látod milyen kedves vagyok? Megtöröm unalmas perceidet és még pénzt is szerzek neked!
- Tudod, Satsumi-chan…
- Nem kell hálálkodnod inkább szedd össze magad, hogy el tudjunk indulni. Kapsz rá mondjuk tíz másodpercet…
Belátva, hogy nem hallgatja meg a tiltakozásomat- ami mellesleg azért nem is volt olyan heves, elvégre közeli emlékkép még a múltkori tiltakozásom, amikor nem azt tettem, amit mondott és ezért ronggyá vert – elfogadtam sorsomat és abban reménykedtem, hogy valami izgalmas küldetést kaptunk, amiben én nem csak kísérgetem Satsumit, hanem tudok is valami nagyobb volomenű dolgot csinálni. Elvégre Satsumi-chan mindent szeret saját maga megcsinálni, ezért nem is értem miért rángat magával mindenhova. Vagyis hát sejtem…
Természetesen nem bírtam tíz másodperc alatt összeszedni minden felszerelésemet, ezért, amikor már teljesen felpakoltam magam és odasiettem Satsumihoz, Ő nem győzte hangoztatni, hogy csak az időt veszti velem és nem is érti miért segít folyton és a többi…
Persze gyakorlatilag semmi sem igaz a panaszáradatából, mert az Ő segítségei abból állnak, hogy amikor edzésre invitál, mert megmutat egy új trükköt, Ő mint Chunnin, akkor gyakorlatilag próbababaként szereplek, egészen addig, amíg kikisérletezi azt a bizonyos trükköt. Na igen, ez aztán a segítség, de ki felé is pontosan?
Mikor abbahagyta a prédikációt, kicsit még mindig megsértve belekezdett a küldetés ismertetésébe:
- Egy vándorcirkusz konohába jött, de az úton megtámadta őket egy csapat útonálló. A harc közben elszabadult az egyik medve és konoha erdőségeibe menekült. Ezt az állatot nem rég „kapták” és még nem volt idejük rendesen beidomítani. A mi feladatunk, hogy elfogjuk és visszaszolgáltassuk a tulajdonosoknak. Minden világos?
- Aha.. És hogyan fogjuk megtalálni? Kicsit nagy ez az erdő…
Satsumi egyszerűen csak elmosolyodott és sétált tovább. Utálom, amikor ezt csinálja!
Röpke tíz perc alatt egy nagyobb fás területhez értünk. A füves puszta itt véget is ért. A kiképzőterepek határa. Satsumi megigazította Hime vágású szőke haját – most veszem észre, eddig barna volt és a háta közepéig ért, szóval ez volt mindeddig olyan szokatlan – és nyújtózkodott egyet, aminek következtében fekete kimonoja mégjobban hozzáfeszült testéhez és így erotikus domborulatai egy magamfajta perverz számára…
Imádom, amikor ezt csinálja!
Maszkom alatt, szinte már nyáladzva, szívtam elmémbe a látványt. Hirtelen nagyon megjött a kedvem ehhez a küldetéshez. Most jutott el az agyamig: erdő, Satsumi, fárasztó séta, nyújtózkodás!
Ezek szerint sok látnivaló vár rám ebben az erdőben…
- A medve nyakán csengők vannak, tehát egyszerű lesz megtalálnunk.
Csengők? Mi lenne, ha azok a csengők Satsumi nyakán lennének és mondjuk kicsit kevesebb ruha lenne rajta. Az orromból egy kövér vércsepp indult el – miközben én perverz fantáziámmal már messze jártam. Az elsőt újabb követte, majd mire feleszméltem már egész vérfolyam zúdult alá és már mélyen az erdőben álltunk. A perverz gondolatok okozta orrvérzést rutinos mozdulattal megállítottam.
- … és akkor Te megkötözöd! Ennyi az egész.
Ki kötöz meg kit? Habár az előbb léptem ki Eroitásom hatása alól, rohamos tempóval készültem visszakerülni alá. De Satsumi velem szemben lévő komor arca ezt nem engedte.
- Figyelsz Te rám? – heves bólogatásomra egyből gyanút fogott – rendben, akkor ismételd meg a tervet!
Én még a fantáziavilág határán álltam és a követelést sem fogtam fel igazán, mármint azt a részét, hogy pontosan melyik tervre is gondolt. Az övére, vagy az enyémre?
- Hát, vagy Te… a csengők, a kötél és a bikini, me….
Az utolsó, ami megmaradt, az Satsumi-chan elvörösödő feje és a felém lendülő lába.
Amikor felkeltem az első észrevételem, hogy a világ megfordult és hogy meg vagyok kötözve. Kicsit később sikerült felfedeznem, hogy az egyik fáról lógok lefelé. Az éjszaka csendje és sötétje már régen ráborult az erdőre. Sehol senki. Állathangok és nem messze mintha valami csilingelne. Igen határozottan hallom a fémnek ütköző fém, megmunkált, lágy és tompa hangját és a baj csak az, hogy egyre hangosabb lesz.
Jó, akkor most alkalmazom a Nawanuke no jutsut és… miért van vérszag? Annyi időm sem maradt, hogy rádöbbenjek a rám száradt vér szagát érzem, ami a horzsolásokból és egyéb kisebb sebekből van, na meg az alattam felhalmozott madarakból kipréselt vért. Egyszerre három robbanás rázta meg az erdő nyugalmát. Aztán csend… Halk léptek nesze és Satsumi csalódott arca.
Egy kunait rántott elő. Én ekkor éreztem úgy, hogy ideje lenne kiszabadulni, addig, amíg tehetem. Chakrámat a kötélbe vezetve, kilazítottam azt, majd fejjel a földbe csapódtam, néhány centire elkerülve a tetemeket. Néhány másodperccel később a kötél is rám esett. Ó, szóval csak le akart szedni, nem pedig likvidálni? Mostmár mindegy…
- Majdnem elkaptam a medvét, de a robbanások elijesztették, pedig azt hittem, hogy erre fogják terelni, a csali felé…
- Csali? Milyen csali?
- Mégis mit gondolsz? Miért vadásztam le ennyi madarat és miért lógattalak fel? De… van egy új tervem!
- És abban ugye nincsen csali?
- Nincs. A medve itt van nem messze, valahol. Megtaláljuk és elkapjuk valahogy.
Bólintottam. Ez a „terv” egyszerű, mint az egyszer egy, de még mindig jobb mint Sastsumi-chan előző ötlete, ezért inkább alkalmazzuk ezt. Csoda, hogy még élek. Mi lett volna, ha valami ragadozó megérzi a vérszagot és akkor nekem lőttek? Hát gondolom, áthúzták volna a nevem a bevethető shinobik listájában és ennyi. Hát ez nem éppen rózsás. Lényeg a lényeg, meg kell szabadulnom ettől a véres ruhától, mégpedig gyorsan, mielőtt még tényleg rám támadna valami dög.
Serényen elkezdtem vetkőzni. Szerencsémre most a lány nem értette félre a dolgot. Miután megszabadultam pólómtól és nadrágomtól letöröltem magamról annyi vért, amennyit csak tudtam és a fegyvereimet is megtisztogattam, majd elhelyeztem magamon mindet. A vértől bűzlő ruhadarabokat eldobtam.
Az éjszaka hideg szele szerencsémre nem hatolt be teljesen a fák közé, de a hűs levegő miatt még így is folyamatosan dideregtem. Mondtam Satsuminak, hogy indulásra kész vagyok, Ő pedig egy gyors végigmérés után elmosolyodott és nyugtázta a dolgot. Érdekes látványt nyújthattam boxerban, maszkban, fegyverekkel megrakodva, de jobb híján ez van.
A fákon mentünk tovább. Sebesen, ahogy csak a lábunk vitt. A gyors ugrálás következtében fázni kezdtem, de megállni nem lehet alapon folytattam az utat. A lány mellettem néha kuncogott. Fél órába sem telt és meghallottuk azt a bizonyos csilingelő hangot. Mind a ketten lassítottunk. Hamar halhatóvá váltak a tompa puffanások, amint a nagy testű állat fut. Ezek szerint még mindig benne van a robbanások miatti félelem…
A távolság rohamosan csökkent. Néhány pillanattal később megláttam az állatot és azonnal tudtam mit is kell tennem. Növeltem a sebességet, amikor már fölötte ugráltam, kinyújtottam a bal kezemet és chakrát vezettem bele. Kesztyűmből azonnal kiröppent a három senbon és szerencsémre mind a három talált is. Ennyi méreg bőven elég, hogy leterítse a cirkuszi medvét. Az lassult, majd bukfencezett egyet és megállt. Feküdt. Tüdeje fokozatosan emelkedett és süllyedt. Remek, alszik! Ám újra be kell majd szereznem valami mérget. Megvizsgáltam az állatot, azárt biztos, ami biztos alapon, de nem tévedtem, tényleg kidőlt. Kiszedtem belőle a senbonokat és megvártam Satsumit. Ő meglepődött arccal, s azon egy talányos félmosollyal bólintott, ami akár azt is jelentheti, hogy:szép volt!
- Oké, hogyan visszük el innen a medvét?
A lány egy tekercset vett elő, s abból, egy rácsos szekeret idézett meg. Kinyitotta az ajtaját és félelmetes erőről téve tanúbizonyságot egymaga felrakta rá a medvét. Természetesen észrevettem a művelet előtt megformált kézpecséteket. Bezárta az ajtót és felém intett, hogy most én jövök. Értetlen arcomat látva, csak annyi hagyta el a száját, hogy: „ a szekér mégsem mehet magától”. Ez tisztázott mindent, még ha nem is tetszett.
További szenvedéseimet nem is ecsetelném. A szörny – medve – néhány perccel később fel is ébredt és még Ő is ugrált össze-vissza, ezzel is megnehezítve az utat, valamint a fák kerülgetése, járható ösvény keresés, dombok-völgyek és a többi… Azt hiszem a mai napi erőnlét edzésem a holnapit is magába foglalta, ha nem többet…
Monoton „köreim” sorából Satsumi-chan hangja – és keze – tépett ki. Halkan mögém osont miközben egy rövidebb sprinthez készülődtem, hátrarántott és – miután elestem – egy elégedett mosoly kíséretében köszönt.
- Te mit csinálsz itt? – kérdezte és választ nem várva folytatta – Küldetésre kell mennünk. Elintéztem Tsunade-samánál, hogy Te is velem jöhess, elvégre annyira unod magad, nem?
- Hát, igazából...
- Szörnyű lehet egyedül edzeni, de látod milyen kedves vagyok? Megtöröm unalmas perceidet és még pénzt is szerzek neked!
- Tudod, Satsumi-chan…
- Nem kell hálálkodnod inkább szedd össze magad, hogy el tudjunk indulni. Kapsz rá mondjuk tíz másodpercet…
Belátva, hogy nem hallgatja meg a tiltakozásomat- ami mellesleg azért nem is volt olyan heves, elvégre közeli emlékkép még a múltkori tiltakozásom, amikor nem azt tettem, amit mondott és ezért ronggyá vert – elfogadtam sorsomat és abban reménykedtem, hogy valami izgalmas küldetést kaptunk, amiben én nem csak kísérgetem Satsumit, hanem tudok is valami nagyobb volomenű dolgot csinálni. Elvégre Satsumi-chan mindent szeret saját maga megcsinálni, ezért nem is értem miért rángat magával mindenhova. Vagyis hát sejtem…
Természetesen nem bírtam tíz másodperc alatt összeszedni minden felszerelésemet, ezért, amikor már teljesen felpakoltam magam és odasiettem Satsumihoz, Ő nem győzte hangoztatni, hogy csak az időt veszti velem és nem is érti miért segít folyton és a többi…
Persze gyakorlatilag semmi sem igaz a panaszáradatából, mert az Ő segítségei abból állnak, hogy amikor edzésre invitál, mert megmutat egy új trükköt, Ő mint Chunnin, akkor gyakorlatilag próbababaként szereplek, egészen addig, amíg kikisérletezi azt a bizonyos trükköt. Na igen, ez aztán a segítség, de ki felé is pontosan?
Mikor abbahagyta a prédikációt, kicsit még mindig megsértve belekezdett a küldetés ismertetésébe:
- Egy vándorcirkusz konohába jött, de az úton megtámadta őket egy csapat útonálló. A harc közben elszabadult az egyik medve és konoha erdőségeibe menekült. Ezt az állatot nem rég „kapták” és még nem volt idejük rendesen beidomítani. A mi feladatunk, hogy elfogjuk és visszaszolgáltassuk a tulajdonosoknak. Minden világos?
- Aha.. És hogyan fogjuk megtalálni? Kicsit nagy ez az erdő…
Satsumi egyszerűen csak elmosolyodott és sétált tovább. Utálom, amikor ezt csinálja!
Röpke tíz perc alatt egy nagyobb fás területhez értünk. A füves puszta itt véget is ért. A kiképzőterepek határa. Satsumi megigazította Hime vágású szőke haját – most veszem észre, eddig barna volt és a háta közepéig ért, szóval ez volt mindeddig olyan szokatlan – és nyújtózkodott egyet, aminek következtében fekete kimonoja mégjobban hozzáfeszült testéhez és így erotikus domborulatai egy magamfajta perverz számára…
Imádom, amikor ezt csinálja!
Maszkom alatt, szinte már nyáladzva, szívtam elmémbe a látványt. Hirtelen nagyon megjött a kedvem ehhez a küldetéshez. Most jutott el az agyamig: erdő, Satsumi, fárasztó séta, nyújtózkodás!
Ezek szerint sok látnivaló vár rám ebben az erdőben…
- A medve nyakán csengők vannak, tehát egyszerű lesz megtalálnunk.
Csengők? Mi lenne, ha azok a csengők Satsumi nyakán lennének és mondjuk kicsit kevesebb ruha lenne rajta. Az orromból egy kövér vércsepp indult el – miközben én perverz fantáziámmal már messze jártam. Az elsőt újabb követte, majd mire feleszméltem már egész vérfolyam zúdult alá és már mélyen az erdőben álltunk. A perverz gondolatok okozta orrvérzést rutinos mozdulattal megállítottam.
- … és akkor Te megkötözöd! Ennyi az egész.
Ki kötöz meg kit? Habár az előbb léptem ki Eroitásom hatása alól, rohamos tempóval készültem visszakerülni alá. De Satsumi velem szemben lévő komor arca ezt nem engedte.
- Figyelsz Te rám? – heves bólogatásomra egyből gyanút fogott – rendben, akkor ismételd meg a tervet!
Én még a fantáziavilág határán álltam és a követelést sem fogtam fel igazán, mármint azt a részét, hogy pontosan melyik tervre is gondolt. Az övére, vagy az enyémre?
- Hát, vagy Te… a csengők, a kötél és a bikini, me….
Az utolsó, ami megmaradt, az Satsumi-chan elvörösödő feje és a felém lendülő lába.
Amikor felkeltem az első észrevételem, hogy a világ megfordult és hogy meg vagyok kötözve. Kicsit később sikerült felfedeznem, hogy az egyik fáról lógok lefelé. Az éjszaka csendje és sötétje már régen ráborult az erdőre. Sehol senki. Állathangok és nem messze mintha valami csilingelne. Igen határozottan hallom a fémnek ütköző fém, megmunkált, lágy és tompa hangját és a baj csak az, hogy egyre hangosabb lesz.
Jó, akkor most alkalmazom a Nawanuke no jutsut és… miért van vérszag? Annyi időm sem maradt, hogy rádöbbenjek a rám száradt vér szagát érzem, ami a horzsolásokból és egyéb kisebb sebekből van, na meg az alattam felhalmozott madarakból kipréselt vért. Egyszerre három robbanás rázta meg az erdő nyugalmát. Aztán csend… Halk léptek nesze és Satsumi csalódott arca.
Egy kunait rántott elő. Én ekkor éreztem úgy, hogy ideje lenne kiszabadulni, addig, amíg tehetem. Chakrámat a kötélbe vezetve, kilazítottam azt, majd fejjel a földbe csapódtam, néhány centire elkerülve a tetemeket. Néhány másodperccel később a kötél is rám esett. Ó, szóval csak le akart szedni, nem pedig likvidálni? Mostmár mindegy…
- Majdnem elkaptam a medvét, de a robbanások elijesztették, pedig azt hittem, hogy erre fogják terelni, a csali felé…
- Csali? Milyen csali?
- Mégis mit gondolsz? Miért vadásztam le ennyi madarat és miért lógattalak fel? De… van egy új tervem!
- És abban ugye nincsen csali?
- Nincs. A medve itt van nem messze, valahol. Megtaláljuk és elkapjuk valahogy.
Bólintottam. Ez a „terv” egyszerű, mint az egyszer egy, de még mindig jobb mint Sastsumi-chan előző ötlete, ezért inkább alkalmazzuk ezt. Csoda, hogy még élek. Mi lett volna, ha valami ragadozó megérzi a vérszagot és akkor nekem lőttek? Hát gondolom, áthúzták volna a nevem a bevethető shinobik listájában és ennyi. Hát ez nem éppen rózsás. Lényeg a lényeg, meg kell szabadulnom ettől a véres ruhától, mégpedig gyorsan, mielőtt még tényleg rám támadna valami dög.
Serényen elkezdtem vetkőzni. Szerencsémre most a lány nem értette félre a dolgot. Miután megszabadultam pólómtól és nadrágomtól letöröltem magamról annyi vért, amennyit csak tudtam és a fegyvereimet is megtisztogattam, majd elhelyeztem magamon mindet. A vértől bűzlő ruhadarabokat eldobtam.
Az éjszaka hideg szele szerencsémre nem hatolt be teljesen a fák közé, de a hűs levegő miatt még így is folyamatosan dideregtem. Mondtam Satsuminak, hogy indulásra kész vagyok, Ő pedig egy gyors végigmérés után elmosolyodott és nyugtázta a dolgot. Érdekes látványt nyújthattam boxerban, maszkban, fegyverekkel megrakodva, de jobb híján ez van.
A fákon mentünk tovább. Sebesen, ahogy csak a lábunk vitt. A gyors ugrálás következtében fázni kezdtem, de megállni nem lehet alapon folytattam az utat. A lány mellettem néha kuncogott. Fél órába sem telt és meghallottuk azt a bizonyos csilingelő hangot. Mind a ketten lassítottunk. Hamar halhatóvá váltak a tompa puffanások, amint a nagy testű állat fut. Ezek szerint még mindig benne van a robbanások miatti félelem…
A távolság rohamosan csökkent. Néhány pillanattal később megláttam az állatot és azonnal tudtam mit is kell tennem. Növeltem a sebességet, amikor már fölötte ugráltam, kinyújtottam a bal kezemet és chakrát vezettem bele. Kesztyűmből azonnal kiröppent a három senbon és szerencsémre mind a három talált is. Ennyi méreg bőven elég, hogy leterítse a cirkuszi medvét. Az lassult, majd bukfencezett egyet és megállt. Feküdt. Tüdeje fokozatosan emelkedett és süllyedt. Remek, alszik! Ám újra be kell majd szereznem valami mérget. Megvizsgáltam az állatot, azárt biztos, ami biztos alapon, de nem tévedtem, tényleg kidőlt. Kiszedtem belőle a senbonokat és megvártam Satsumit. Ő meglepődött arccal, s azon egy talányos félmosollyal bólintott, ami akár azt is jelentheti, hogy:szép volt!
- Oké, hogyan visszük el innen a medvét?
A lány egy tekercset vett elő, s abból, egy rácsos szekeret idézett meg. Kinyitotta az ajtaját és félelmetes erőről téve tanúbizonyságot egymaga felrakta rá a medvét. Természetesen észrevettem a művelet előtt megformált kézpecséteket. Bezárta az ajtót és felém intett, hogy most én jövök. Értetlen arcomat látva, csak annyi hagyta el a száját, hogy: „ a szekér mégsem mehet magától”. Ez tisztázott mindent, még ha nem is tetszett.
További szenvedéseimet nem is ecsetelném. A szörny – medve – néhány perccel később fel is ébredt és még Ő is ugrált össze-vissza, ezzel is megnehezítve az utat, valamint a fák kerülgetése, járható ösvény keresés, dombok-völgyek és a többi… Azt hiszem a mai napi erőnlét edzésem a holnapit is magába foglalta, ha nem többet…
Kagemare Kuzomi- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 594
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 400 (B)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 400 (B)
Pusztakezes Harc : 294 (C)
Tartózkodási hely : Konohagakure no satou...
Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 519
Re: Kagemare Kuzomi
Kakuzu (Inaktív) Hétf. Júl. 02 2012, 18:06
KUZOMI a nőkről nem lehet csak úgy ilyen nyilvánosan fantáziálni! * Mondom én, és gyorsan becsukom azt a bizonyos újságot * Khm! Szóval megindító volt ez a lelkes de rövid edzés mely az életben maradásodat hivatott szolgálni és hideg által kiállt kínokat is férfiasan álltad. Egy szó mint száz, ismét előrébb léptél.
Jutalmad: +10 ch, 1000 ryou mivel a cirkusz nem a leggazdagabb és két ingyen jegy, amit halál nyugodtan felhasználhatsz valamilyen formában.
Jutalmad: +10 ch, 1000 ryou mivel a cirkusz nem a leggazdagabb és két ingyen jegy, amit halál nyugodtan felhasználhatsz valamilyen formában.
Kakuzu (Inaktív)- Inaktív
Adatlap
Szint: S
Rang: Nukenin
Chakraszint: A tárcám tartalma
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Küldetések
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.