Hazame Karou

**Hazame Karou** Szomb. Feb. 18 2012, 17:56

Első fejezet: A friss genin és az érdeketelen, ám érdekes csapattárs összeáll.

Az utcán sétáltam céltalanul, amikor egy sikolyt hallottam. Elindultam futva a sikoly irányába. Egymást követve egyszerre több sikoly is elhangzott.
Már nagyon közel jártam a sikoly forrásához, de az egyszerre abbamaradt. Egy férfira lettem figyelmes, aki egy nőt nyomott le a földre és láttam, hogy a nő szája be van tömve valamilyen papír szerűséggel.
- Engedd el! - kiáltottam.
A férfi elővett egy kést és rám mosolygott majd megszólalt:
- Mert ha nem, akkor mi lesz?
- Akkor kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni! - mondtam és közben megvillantottam a fejpántomat.
A férfi felnevetett és rám rontott... én elrugaszkodtam és a levegőben fejbe rúgtam és azután rögtön megfogtam a fegyveres kezét és kicsavartam belőle a kést aztán kirúgtam a lábát és leütöttem.
Odamentem a nőhöz és kivettem a szájából a papírt. Megbeszéltem vele, hogy én elviszem a fickót a rendőrségre és mondtam neki, hogy jöjjön ő is...
Beleegyezett és én megkötöztem a fickót felébresztettem és tereltem magam előtt...
Miután a nővel végigsétáltunk az utcán, lefordultunk jobbra a kapitányság felé. Csendesen sétáltunk az utcákon, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a kapitányságra. Itt két őr állt az ajtó előtt és megállítottak minket.
- Mit akartok? - kérdezte az egyik.
- Ez a férfi itt előttem megtámadta a mellettem lévő nőt és azért jöttünk, hogy leadjuk a bűnöst.
Egyik férfi sem válaszolt, hanem odaléptek hozzánk és átvizsgáltak.
- Kölyök minek neked ennyi fegyver? - kérdezte gyanakodva a beszédesebb őr.
Én válasz helyett elővillantottam a fejpántomat, amit valószínűleg a hajam miatt nem láttak.
- Rendben! Mehettek!
Bementünk és kikérdeztek minket én gyorsan leadtam a vallomásom és kimentem a kapitányságról. Eszembe jutott, hogy már régen voltam küldetésen ezért a kassza kezd kiürülni. Eldöntöttem magamban, hogy megkérdezem beosztottak-e már egy csapatba és a testem engedelmeskedett az akaratomnak ezért elindult a falu vezetőjének palotája irányába
Oda fel menet csendesen nézelődtem a faluban. Több helyen is megálltam elolvasni a feliratokat, mert nem siettem. Lassan-lassan megérkeztem. Néhány őr átkutatott, de mivel nem találtak semmilyen öngyilkos merénylőre utaló nyomokat ezért tovább mentem. Az egyik őr jött velem. Egy kis idő után intett, hogy forduljak le jobbra egy kis helyiségbe, amit meg is tettem. Az őr megállt az ajtó előtt én meg beléptem. A szobában nincsenek bútorok, egy férfi ül a földön közvetlen az ajtóval szemben és előtte papírok vannak.
- Miért jöttél?
- Azt akarom megtudni, hogy kik az új csapattársaim!
- Értem. - mondta és felemelt néhány papírt.
A férfi a papírjai között kutakodott, amikor kopogás hallatszott majd válaszra sem várva egy fiú lépett be. Feltett az öreg férfinak egy kérdést és várt a válaszra. A férfi tovább keresgélt a papírjai között, amikor megjelent egy füstfelhő és benne egy férfi. Az újonnan jött férfi elmagyarázta, hogy értünk jött és elindultunk a kifelé. Az utunk a kiképzőterepekre visz mondta a sensei és bemutatkozott. Vártam hátha a másik fiú kezdi a bemutatkozást, de mivel nem reagált ezért én belekezdtem:
- Az én nevem Hazame Karou. Nem vagyok túl hangos személyiség. Nem tudom mit kéne még mondanom, mert a többi nem sokára úgyis kiderül. - mondtam és közben a senseit néztem.
Mivel látszott a senseien, hogy nem egy egyszerű ninja ezért azon gondolkoztam megkérdezzem-e, hogy mennyi idejébe került ilyen erőssé válnia, de aztán úgy döntöttem mégsem kérdezem meg. Sétáltam tovább és vártam, hogy a csapattársam is bemutatkozzon...
Furi-sensei elmagyarázott néhány dolgot – magyarul kioktatott a bemutatkozással kapcsolatban -és rá kellett jönnöm mind igaz, legalábbis valamilyen szinten...
A sensei adott egy tekercset, amit meg kellett védenem Touától. szóval így méri fel a képességeinket…
A kiképzőterepek kikopott földjén állva nem volt túl bíztató a helyzet, igazából nem volt itt semmi csak fű és föld... A tekercset becsúsztattam a hátsó zsebembe és gyorsan felmértem a terepet, de sajnos nem tudtam meg több mindent, mint amit az előbb, már megállapítottam...
Hát ez van...
Mindkét kezemmel belenyúltam a zsebeimbe (egyikkel az egyikbe, másikkal a másikba) és a bal kezemben megjelent két shurriken a jobb kezemben pedig egy kunai tőr.
Nos, nézzük csak: én vagyok az, akinek meg kell védenem a tekercset szóval nem nekem, kell támadnom, ami azt jelenti, hogy jobb, ha minél messzebb kerülök Touától, legalábbis egyenlőre ez látszódik jó ötletnek...
Eldobtam Toua felé a két shurrikent és elkezdtem lassan hátrafelé sétálni... Ennek látszólag semmi értelme, de épp ez a lényeg benne...
A shurrikenek repültek és találtak, de Toua kawarimit alkalmazva megúszta... Közvetlen a farönk mögött foglalt helyet... Ezek után Toua csupán árnyékként látszódott, hihetetlen sebességgel közeledett, majd arra lettem figyelmes, hogy megjelent a levegőben és felém száguld... ez egyszerűen túl gyors volt ahhoz, hogy egy ilyen szintű genin elugorjon, még, ha nem is csak egyhelyben álltam, hanem mozogtam... A kézpecséteket sem tudom alkalmazni az túl lassú, lenne... Akkor csak egy választásom van: minél rosszabb célpontot nyújtani, bár ez sem kecsegtet semmi jóval.
A következő pillanatokban több dolog is történt: a jobb kezemben található kunait a felém száguldó Toua felé dobtam és ugyanabban a pillanatban oldalra fordultam Touának és így próbáltam meg kisebb célpontot nyújtani... már nem volt hátra sok a becsapódásig, de még az utolsó két másodpercet kihasználva elrugaszkodtam hátrafelé. Arra, már nem volt időm, hogy behúzzam a lábaimat, ahhoz egyszerűen túl gyorsan jött az ellenfelem. Valami belém csapódott... eltalálta a bal combomat.
Mivel, már valamilyen szinten a levegőben voltam, ezért a testem íránytváltoztatott, majd jó pár méterrel arrébb becsapódott a földbe...
Remélem a kunaiom eltalálta, mert akkor még van esélyem és jócskán lelassult.
A bal combom teljesen lezsibbadt... a földön kitapogattam a zsebemben lévő tekercset, szerencsére nem esett ki... Még a földön fekve a testemmel takarva megformáltam néhány kézpecsétet és létrehoztam két bunshint... habár ezek csak egyszerű bunshinok, de ezt Toua remélhetőleg nem tudja...
A bunshinok beálltak elém, én meg elkezdtem tápászkodni fölfelé... a bal combom még mindig iszonyatosan zsibbadt, ezért inkább csak a jobb lábamat használtam... a zsibbadás mellett, még a fájdalom sem volt elhanyagolható, de az adrenalin nem engedte, hogy ezt olyan szinten érezzem, mint amilyen valójában volt...
Az egyik bunshinomat elkapta egy kunai és mellettem becsapódott a már említett fegyver...
A francba... ezek szerint, nem vacakolt azzal, hogy kikerülje a kunaiom vagy pedig ismer valami olyan technikát, amivel képes ilyesmire....
Elkezdtem volna feltápászkodni, amikor is Toua megjelent előttem és az öklét a homlokomhoz tartotta... Visszafektettem a már felemelt fejemet...
Az szép és jó, hogy ilyen könnyen leszorított, de most hogyan tovább? Kézpecsétet elég macerás lenne formálni, mert akkor valószínűleg ütni fog... A tekercs a hátsó zsebemben van, így éppen rajta fekszek, szóval kivenni nem tudja csak úgy, persze erre számtalan megoldás van... Azt hiszem, ezt meg fogom bánni...
A jobb kezemmel megpróbálom elkapni a homlokomhoz tartott kezet és eközben pedig a jobb lábammal megpróbálom kirúgni a térdét és a bal kezem pedig belecsúsztatom a zsebembe...
A támadásom sikeres volt bizonyos értelemben, de eredménye mindenképpen volt... még rosszabb helyzetbe kerültem. Mert megint kawarimit használt, majd megjelent mögöttem és elkapta az egyik kezemet.
Oké... akkor most, már biztos, hogy ezen a terepen nem nyerhetek, viszont a patt helyzetre, még van némi esélyem...
Előrángattam a balkezemet a zsebemből amiben egy kisebb fecni volt.
- Oké, ez szép volt. De tudod nekem az a küldetésem, hogy ne engedjem, hogy megkaparintsd a tekercset... - mondtam a magam célozgatós módján és közben meglengettem a robbanójegyzetet a kezemben. - A tekercs meg fog semmisülni.... és lehet nem csak az...
Na, most vajon mit fog lépni? A sensei a képességeinket akarja felmérni, szóval nem győzhet ilyen egyszerűen...
A jobb lábammal belepróbálok sarkalni a sípcsontjába, rögtön azután miután elmondtam a mondókám....
A lábammal sikerült eltalálnom Toua sípcsontját... A célomat elértem, de ezek szerint nem értette mit miért teszek... a fejével közelebb hajolt és elkezdett beszélni... megfejelhettem volna,de annak semmi értelme nem lett volna, maximum csak azt értem volna el vele, hogy még biztosabb legyen a dolgában...
- Tényleg? Azt hiszed, csak fenyegetőzök... Szerinted miért rúgtalak meg? Ez biztos nem Kawarimi... és, ha esetleg túlélném, akkor sem végeznének ki, mert csupán baleset volt - itt elmosolyodtam - és annak is örülök, hogy jól szórakozol, de tudod, ha valamit elhatározok, akkor azt meg is teszem..
Azt meg kell hagyni elég érdekes egy figura... ilyen sok szót pazarolni, csak, hogy közöljek vele valamit, ez nem az én stílusom, ezért nem is értettem miért kezdtem el magyarázkodni, de ha már elkezdtem, akkor folytatom:
- Ezen kívül, ha meghalok az nem nyom sokat a latba, legfeljebb néhány ember többet fog élni, mint amennyit megérdemelne és különben is értem nem fognak könnyek potyogni... szóval nekem teljesen mindegy, hogy most vagy később...
Ez, azért nem volt teljesen igaz, mert egy ember, azért közel áll hozzám, de ez most nem számít, és túl sokat beszélek...
Becsuktam a szemem és gondolkodtam, néhány másodpercig... Vettem egy nagy levegőt, majd hangosan kifújtam... a robbanójegyzetet két ujjam közé fogtam és felkészültem az aktiválására, amikor is megzavart egy gondolat: Ennyi? Ezért küzdöttél, hogy cél nélkül meghalj? És a magaddal vinnél egy másik genint, aki talán a barátod is lehetne...?
Francba...
Magamat, győzködtem, habár nem szándékosan... én teljesen komolyan gondoltam a dolgot, de a tudatalattim ellenállt. Néhány másodperccel, az önmagammal való küzdelem után sikerült elhinnem a tudatalattimnak, hogy semmi értelme, ha most kamikazézok, de egyszer, már kimondtam így nem léphetek vissza... Viszont az időt húzhatom hátha a sensei közbelép és akkor nem fölöslegesen jártattam a számat... Na, igen... Ezért szoktam inkább kussolni...
A következő pillanatban nem igazán értettem mi is történik... Feladta? Miért...? Nem mindegy, hiszen nyertem... de ez így nem az igazi...
Toua elindult a sensei felé, majd visszafordult és odavetett hozzám egy mondatot... Erre a következőket válaszoltam:
- Cöh... Mit számít az ember? Van belőle bőven... - a többit, már csak suttogtam az elmúlt évekre visszagondolva, és ha már így akkor rímeljen is - de miért nem hagytok nyugtot, legalább a temetőben...?
Igazából nem értem ezt a srácot... de valójában, be kell látnom senkit sem értek... az akadémián is folyamatosan mindenki, csak csacsogott és csacsogott... erre ez a srác meg... olyan más. Nem beszél fölöslegesen és valamilyen szinten megfontolt... azt hiszem örülök, hogy egy ilyen csapattársam van és nem az a sok dumagép... na persze jobb, ha ezt nem mutatom ki.
Kicsit megtornásztattam elzsibbadt kezeimet, majd pedig zsebre tettem őket és elindultam én is a sensei felé... Amikor odaértem előkaptam a tekercset a hátsózsebemből és odanyújtottam neki...
A sensei elvette a felé nyújtott tekercset, majd lekevert egy akkora pofont, amitől elestem... és kiadott egy összetett parancsot.
Feltápászkodtam a földről és szó nélkül elindultam a kapu felé, még csak kocogva...
Jó az igaz, hogy elég érdekes volt a dolog, de erre, azért akkor sem számítottam. Na, nem baj legalább most már tudom, hogy legközelebb tartsam a távolságot a senseitől....
A kapu, még elég messze volt, ezért felgyorsítottam normális tempóra... A kis harcon gondolkoztam egészen a kapuig és arra sikerült rájönnöm, hogy, azért sokszor rossz döntést hoztam vagy legalábbis jobban is megoldhattam volna bizonyos helyzeteket...
Meg kell hagyni, hogy a vége egy igazi harc során talán máshogy végződik, bár ez sem feltétlenül igaz. Az azért biztos, hogy Toua taijutsuban sokkal jobb, mint én... és ebből következik, hogy nyílt terepen is, viszont talán éppen ezért egy erdőben - ahol normálisan el lehet rejtőzni - több esélyem lenne..., de azért ez se olyan nagyon biztos.
Eközben elértem a kaput és elindultam jobb oldalra... Amikor ezt megtettem, akkor még jobban felgyorsítottam és magamban témát váltottam, mert ugye elemezni a harcot, majd egy álmatlan éjszakán is ráérek...
Szóval a sensei, majd választ vár..., de vajon mit? Most komolyan... Hacsak... igen be kell vallanom szánalmas voltam a harc során és az utolsó lépés is kétségbeesetnek tűnhetett és valóban nem mértem fel a helyzetet az első lépésekkel, de nem hinném, hogy erre a dologra gondolt... vagy mégis?
Gondolkodás közben meg kellett állapítanom, hogy, habár nem túl nagy falu ez a Kemuri, de jelen körülmények között elég monotonnak és nagynak tűnik. Az idő nagyon lassan telt...
Na jó kicsit gyorsítsuk fel a dolgokat...
Megformáltam néhány kézpecsétet, majd a számat a következő mondat hagyta el, persze csak halkan:
- Shunsin no jutsu!
Ezt a technikát használva sokkal gyorsabban futottam, mint alapból. Mindössze, csak fél percig használtam, mert sikerült rájönnöm, hogy igazából nem sietek az újabb pofonért...
Végül visszaértem a kapuhoz és onnan a kiképzőterepekre. Persze ezt nem ilyen gyorsan, mert azért bizonyos mennyiségű időt igénybe vett... a shunsin után már igazából semmi új nem jutott eszembe, ezért valamit gyorsan össze kell dobnom...
A sensei feltette a kérdést, amire bizony válaszolni kell. Vajon mit várhat?
Kicsit vártam, majd belekezdtem:
- Valójában az egész egy nagy őrültség volt a részemről, de ennyire voltam képes. - nehéz volt kinyögnöm az előző mondatot, de sajnos ez az igazság - Mivel az elején nem számítottam arra, hogy Toua ilyen gyors, ezért hátrányba kerültem, amiből már nem tudtam kimászni. Ennek következményeképpen maradt az időhúzás, amíg ki nem találok valamit...
A nagy része sajnos igaz volt a fenti monológnak, de az utolsó mondatban az "időhúzás" csupán részleges igazságot takar, persze ezt a senseinek és Touának nem kell tudnia. Ennyi büszkeségem, azért még maradt...
- Ott hibáztam, hogy lebecsültem Touát! Ez sajnos néha előfordul velem. A vereségem pedig egyértelmű... - ezt még az előzőnél is nehezebb volt kimondani, de sikerült - annak ellenére is, hogy a tekercset megvédtem.
Ránéztem a senseire és vártam a reakcióját, de számítottam rá, hogy előbb megvárja Toua magyarázatát is.

Shikamaru(Inaktív) Kedd Feb. 28 2012, 16:24

Ezt jó volt olvasni, kár, hogy csak a te részedet írtad bele, azaz a kívülálló számára nem volt kerek a történet. Ha még élvezhetőbbé akarod tenni, akkor tedd bele azoknak a mondatait is, akikkel kapcsolatba kerülsz. De persze ez így is teljesen rendben volt.

+15 ch.

**Hazame Karou** Szomb. Márc. 31 2012, 17:40

Második fejezet: A vízenjárás elsajátítása

Nem hiszem, hogy a sensei megelégedett volna a mondandómmal, de nem igazán vettem észre semmi érdekeset a már alapból fura senseien. Toua teljesen más stílusban adta elő a dolgot. Kicsit olyan volt, mintha nem is érdekelné az ügy.
Kimentünk a faluból egészen egy tóig. Ennél a tónál már jártam egy párszor, ezért természetesen ismerem valamilyen szinten. A sensei némi koncentráció után egyszerűen rásétált a vízre.
Ezen egy kicsit meglepődtem, mert még sosem láttam ilyet. Eddig csupán hallottam róla, hogy a shinobik képesek vízen járni a chakrájuk segítségével. Érdekes...
- Nekem csak annyi lenne a kérdésem, hogy a chakrát milyen módon kell alkalmazni ennél a műveletnél? - kérdeztem és közben figyeltem a sensei lábainál a vizet.
A sensei válaszára várva leoldottam az oldalamról a katanám és az övtáskám, valamint a pólóm alól elővettem egy tekercset és ezeket egy kupacba tettem. Kis gondolkodás után a pólómat is levettem, mert valószínűleg csak átázna. A pólót rátettem a fegyvereimre és lassan közelebb mentem a vízhez.
Oldalról ránéztem Touára ő vajon mit csinál, de mindezt csupán néhány szegmens erejéig....
Toua nem tett fel kérdést, csak ment előre rendíthetetlenül, egészen a vízbe.
- Az elmélet egyszerű: a talpadba koncentrált chakrának voltaképp ki kell egyenlítenie a gravitációt, megfelelő mennyiségű "felhajtó" erőként tartva meg a víz felületén. A nehézsége természetesen az, hogy mivel a víz felülete voltaképp mindig változik a behatásra, így minden mozdulatnál tudatosan kell érzékelni ezeket változásokat, és azonnal kiegyenlíteni a chakrával, vagy kevesebbet, vagy többet adagolva. Nehéz megtanulni, de olyan tapasztalatot ad, amellyel a technikáid is sokkal gazdaságosabban és tudatosabban leszel képes használni.
Furi-sensei viszont egy kielégítő választ adott. Ebből már el lehet indulni, ami azt jelenti, hogy: hajrá!
A víz mellett megálltam és megformáltam a tigrispecsétet. Chakra a lábamba, lehetőleg nagy mennyiségben. Egy gyors lépés előre és kezdődhet a búvárkodás.
Sikeresen lemerültem a víz aljára. Egy gyors mozdulattal kiugrottam a vízből és újra megformáltam a tigrispecsétet.
Szóval, eddig annyit tudtam meg, hogy ez így nem elég, de mit kell még pontosan csinálnom a chakrámmal, hogy működjön a dolog? A lényeg, hogy előbb erre jöjjek rá!
Újra elindultam előre és megint merültem, majd ismét kipattantam a vízből. Ezt a folyamatot még kétszer eljátszottam és összegeztem a tapasztalataimat:
Igen, most már teljesen biztos, hogy nem elég simán chakrát vezetni a talpamba. Talán a sebesség a lényeg...? Nem, azt nem hiszem, mert a sensei is lassan sétált a vízre. De azt hozzá kell ehhez tenni, hogy ő egy jounin. Viszont még így sem valószínű a dolog, de egy próbát igazán megér!
A gondolatból tett lett és a chakra talpba vezetése után szó szerint belefutottam a vízbe. Az eredményt nem kell megemlítenem, de a tapasztalat sem sokkal különb, mert ugye valamivel lassabban merültem el, de erre megvan a megfelelő érvem, hogy miért.
Két újabb próbát tettem, ám most nem próbálkoztam a sebességgel.
Gyorsan végigsiklott a tekintettem Touán és a senseien. Egy pillanat volt az egész utána folytattam az elméletek gyártását.
Akkor most több dolog is lehetséges! Az egyik az, hogy a chakrát lefelé is kell áramoltatni és ezt a sensei monológja is alátámasztja. Persze, csak akkor, ha jól értelmezem a dolgot. Ott van az a HA!
Tigrispecsét és irány a víz. Most megpróbáltam lefelé is áramoltatni a chakrámat és mintha talán lassabban sűlyedtem volna el. Vagy csak képzelődöm?
Ekkor beugrott egy ötlet. Mi lenne, ha az előző elméletemet megpróbálnám beigazolni, méghozzá a következő módon: itt a víz alatt vezetem a lábamba a chakrát és onnan egyenesen lefelé. Ha érzek valami emelkedés félét, akkor ez a helyes út, ha nem akkor valami mást kell kifundálnom...
A vízben állva megformáltam a tigrispecsétet és a talpamba vezettem a chakrámat, majd elkezdtem lefelé áramoltatni. Ez a művelet koncentrációt igényelt, de megérte. A chakra hatására kicsit megemelkedtem és a hirtelenség következtében elestem, de már tudom mit kell csinálnom pontosan. Hát, akkor hajrá!
Kimásztam a vízből. Megráztam a hajamat, mert a szemembe lógott és ez elég zavaró...
Összecsaptam a kezeim és megformáltam a már sokszor használt tigris pecsétet. Chakrát vezettem a talpamba és elindultam a víz felé. Kinyújtottam a lábam és elkezdtem a chakrát lefelé is vezetni. Ráléptem a vízre és ennek következtében a lábam majdnem a víz aljára süllyedt. De egy pár centivel a talajszint felett volt, ezt teljes mértékben éreztem. Ennek örömére kissé elhamarkodottan beléptem a másik lábammal is, aminek az lett a következménye, hogy egy nagyot estem.
Ez meg miért...?
Egyáltalán nem értettem a dolgot, de ezt nem hagyhatom annyiban hiszen lényeges, de előbb talán kicsit "feljebb" kellene jutni a vízen.
Az előző folyamatot megismételtem és az eredmény is hasonló lett...
Megvan! A víz még így sem lesz szilárd, ami azt jelenti, hogy máshogyan kell elérnem az egyensúlyt. Ezt kell előbb elsajátítanom, nem pedig mással foglalkozni.
Az egyensúlyt elérni. Eddig szép és jó, de ezt mégis, hogyan vitelezzem ki? Talán gyakorlás közben, majd rá jövök...
A víz mellett állva újra megformálta a tigris pecsétet és chakrát vezettem a talpamba, majd elindultam előre. Nem azért mentem, hogy a vizenjárást gyakoroljam, hanem azért, mert a vizen való állást véghez tudjam vinni. Ám néhány újabb próba múlva rá kellett jönnöm, hogy ez csak úgy lehetséges, ha egyszerre végzem mind a kettőt, mert csak az egyiket gyakorolni nem lehet. Magyarul a figyelmemet meg kell osztanom. Ez nehezebb lesz, mint ahogy az elején gondoltam...
A próbálkozásokat nem számoltam, mert nem ez volt az elsődleges. Ami zavart, hogy fejlődést nem nagyon sikerült észrevennem, viszont nem is volt olyan számottevő, hogy örüljek neki, még ha tudnék is róla...
Az edzés ezen része elég monotonnak számít. Nincs szükség elméletekre, csupán próbálkozások sokaságára, vagy még annál is többre... ez nem is lényeges, ami fontos, hogy nagyon sokra.
A percek szállingóztak. Én az edzésre koncentrálva éppen a chakra mennyiségének szabályozásával foglalkoztam, amikor is a vízbe lépés után nem estem el... Ez lényeges fejlődésnek is nevezhető, de az is lehet, hogy szerencsés menet volt. Mindenesetre a következő kísérletnél fogom megtudni ezt az információt...
A chakra talpbevezetése után ráléptem a vízre és mint már annyiszor most is lesüllyedtem. Beléptem a másik lábammal is és az egyensúlyom majdnem semmivé vált, de az utolsó pillanatban sikerült megmaradnom. Kicsit jobban megvizsgáltam milyen magasan is vagyok. Akár örülhettem is volna, mert már legalább hét centiméterre voltam a talajtól, de látván, hogy a vízszint nagyon durván magas, ezért nem voltam éppen boldog...
A türelem egy dolog, de ez már... Aaargh! Miért nem akar sikerülni. Toua alig süllyedt le már az első próbálkozásánál én meg...
Igen, talán ez volt az a pillanat, amikor elkezdődött az idegesség fázisa. Ritkán veszítem el a fejem és az érzelmek kimutatása sem szokásom, de a türelemnek mindig is híján voltam, ha olyan dologról van szó, amire tényleg szükségem van.
Mélyen beszívtam a levegőt és néhány másodpercig bent tartottam, majd halkan kifújtam. Ez idő alatt végig csukva volt a szemem.
Ez így értelmetlen. Sosem fogom megtanulni, ha nem csinálok semmi értelmeset, hanem csak itt állok. De hogyan tanuljam meg? Ez így szinte lehetetlen.... Várjunk egy pillanatig! Mi lenne, ha megosztanánk egymással a tapasztalatainkat? Mármint én és Toua.
Fél percig csak álltam és ezen az ötleten gondolkoztam, de el is vetettem mondván nekem nincs szükségem Toua segítségére.
Kisétáltam a partra és újra próbálkoztam. Ez a sorozat egyre többet ismétlődött és ennek következményeképpen az a mangaér az arcomon egyre jobban nőtt. Persze ezt megpróbáltam minél jobban leplezni, mert ugye érzelmek leplezése egy jó shinobinak elsődleges... és ugye én ilyesfajta shinobinak készülök...
Na jó! Mégiscsak oda kell mennem Touához. Haaay. Mégis mit mondjak neki?
Gondolkoztam egy-két percet a parton, majd odasétáltam Touához.
- Szia! - mondtam és a hangomon érződött kicsit a csalódottság, mert a harag kezdett csüggedésbe átmenni - Tudnál adni esetleg néhány tanácsot?
Kérdés közben látszódott rajtam, hogy nem szívesen kérek segítséget, mert ez egy olyan feladat, amit szerintem egyedül kellene megoldanom, ám most ez sajnos nem megy...
A boxerban üldögélő csapattársam a kérdésemre egy egész szóáradatot zúdított meglepett valómra:
- Persze segítek, elvégre egy csapatban vagyunk. Kezdjük az elején, amit a saját megfigyelésemre alapozok. Az alap elmélet a fára mászáson alapszik még is eltér bizonyos formában, hisz nem szilárd talajon próbáljuk megvetni a lábunk. Ebből is adódik a probléma, amit meg kell oldanunk. Az első hogy a chakrát megfelelő arányban eloszlassuk, amin megállhatunk illetve lényeges, hogy egy szilárd pont felé tereljük. Saját feltételezéseim szerint a maximális eredmény elérése érdekében az egész talpaddal kell a chakrán helytállnod máskülönben, nagyjából olyan helyzetbe kerülsz, mintha gólyalábakon próbálnál egyensúlyozni.
Már kezdtem volna felfogni társam szavait, de megközelítőleg fél perc után Toua folytatta:
- Itt van még két lényeges dolog. Az egyik a vízben fellelhető élőlények és a hullámok. Ezek zavarják az amúgy nyugodt felszínen már biztos pontot fogott chakrát. A különböző helyzetek más-más módon zavarhatnak be így igyekezz kipótolni ez elvesztegetett mennyiséget, illetve a megfelelő pontra terelni a chakrád ahhoz, hogy ne a vízben köss ki. Ezt lényegében gyakorlással tanulhatod meg, de pár ilyen zavart csobbanós helyzet után az ember ráérez. Végül pedig, ami szintén szükséges a feladat elvégzéséhez a chakra megfelelő mennyisége. Pontosan nem tudom, mennyire állják meg az adatok a helyüket a számításaimban, viszont én annyit tudok tanácsolni, hogy a megfelelő mennyiség nem sokkal több, mint a fára mászásnál használt adag kétszerese. Jelenleg még ezen kell kísérleteznem, de érzem közel az áttörés. Ennyi tippet tudtam adni, remélem hasznos lesz.
Nem vagyok egy ostoba egyén, de mivel nem a gondolkodás az erősségem, ezért kellett egy kis idő, amíg újra átpörgetem magamban Toua szavait.
- Köszönöm... - mondom még mindig kicsit meglepetten, mert nem számítottam Touától ilyen prédikációra.
Szinte nem is ismerem, de eddig nem úgy tűnt, mint aki nagyon akarna kommunikálni.
Visszamentem a magam kis "területére" és leültem gondolkodni néhány percre.
Szóval akkor, eddig annyit tudtam meg Touától, hogy a chakrát folyamatosan kell pótolni, mert mindig elveszik egy kis adag. Talán ez volt az, ami hiányzott... talán nem, de minden bizonnyal hasznos információkat sikerült megtudnom.
Felpattantam a helyemről és a vízhez mentem. A Touával való beszélgetéssel, annyit biztosan sikerült elérnem, hogy a kis mangaér eltűnt és így könnyebb lesz megtanulni ezt a műveletet.
Chakrát vezettem a talpamba és ráléptem a vízre. Közben elkezdtem lefelé áramoltatni, de most az eddigieknél sokkal nagyobb koncentrációt fektettem a műveletbe, már csak azért, mert így a chakra folyamatos utánpótlását is tudom figyelni. Az eredmény mosolyt csalt az arcomra. Igaz az utolsó pillanatban sikerült csak megakadályoznom, hogy el ne essek, de legalább öt centimétert haladtam felfelé. Ez így magában nem tűnik soknak, de azt figyelembe véve, hogy egy próbálkozásnál ekkora fejlődést sikerült elérni... nos így már biztatóbb a dolog. Persze még jócskán a víz alatt voltam, de az első öröm mindig a legnagyobb öröm...
Ezen a dolgon felbuzdulva egyből kezdtem újra a műveletet. A következő próbálkozások, viszont már koránt sem hoztak ekkora sikert. A chakra szabályozására koncentrálás nem volt egyszerű feladat és e miatt szó szerint milliméterenként küzdöttem fel magam egyre magasabbra. Éppen ez okból kifolyólag a lelkesedésem újra kezdett lankadni, majd szinte el is tűnt...
Furcsa módon ez most nem hogy hátráltatott volna, inkább előrébb vitt. Ennek mi az oka? Jó kérdés és nem is tudnék rá komoly választ adni. De, hogy kielégítsem a publikumot a véleményemmel: talán azért, mert így a figyelmemet nem vitte el olyan érzelem, mint a boldogság, magyarul teljes mértékben tudtam a feladatra koncentrálni.
Természetesen a feladat még így is komoly kihívás volt számomra, de mivel elszántam rá magam, ezért végig is kell csinálnom. A milliméterekkel való küzdelem során számtalanszor elestem. Hiába gyakoroltam az egyensúly vízen való megtartását, minél feljebb jutottam annál nehezebb volt egyensúlyban maradni.
A kezem már fájt az esésektől és enyhén lihegtem a sok chakrahasználat miatt, ezért úgy döntöttem adok magamnak öt perc pihenőt. Le is ültem. Ám egy edzés során nem lehet tétlen az ember. Ha fizikálisan nem csinálok semmit, akkor, majd mentálisan...
Szóval, eddig túl kevés chakrát használtam és nem pótoltam az elveszett mennyiséget. Most, már talán az út háromnegyedénél lehetek, de a stabilitás még mindig problémás és nehéz feljebb jutni.
Éreztem az öt perc letelt. Felpattantam és folytattam az előző folyamatot. A rövid pihenés nem segített túl sokat.
A vízzel való harc nem egyszerű dolog, főleg ez a fajtája. Az akarat harcolt önmagával miközben a test újabb parancs nem lévén folytatta az eddigi műveletet. Végül az akaratnak sikerült rávennie önmagát, hogy folytassa a dolgot. Feljebb és feljebb ez volt a cél. Ez esetben nehéz egy cél...
A chakra rohamra indult a víz ellen és sok, sőt rengeteg visszaverés után a kitartó "chakrarészecskék" a szó teljes értelmében felülkerekedtek az őselemen.
Imbolyogva, dülöngélve bár, de a siker cáfolhatatlan...
A mámor és egyéb dolgok járták át a testem. Ebben a helyzetben ez nem biztos, hogy túl jó dolog, mert közben a chakrakontrolra meg más egyéb dolgokra is kell koncentrálnom, ezért mindenki biztos lehet benne, hogy az erő velem van! Akarom mondani a szerencse...
Ebből a mámoros elesés elleni küzdelemből egy felém száguldó labda "tépett" ki. A labdát sikeresen elkaptam, de meg is fizettem az árát. Újra fürödtem, immár nagyon-nagyon sokadszor....
Mire a labdával a kezemben nagy nehezen sikerült újra felküzdenem magam a víz felszínére a sensei egy hosszabb monológba kezdett bele:
- A gyakorlat lényegét megfogtátok, de mit ér valami, ha nem megy tökéletesen? Ha eljuttok arra a szintre, hogy képesek vagytok már arra koncentrálni, hogy fingassátok meg a másikat, hazamehettek. A feladat szerintem egyértelmű, a labdát passzolgassátok, amint valaki kezébe kerül a labda, mondania kell egy szót, ami azzal a betűvel kezdődik, amellyel a másik által mondott korábbi szó végződött, természetesen mindezt úgy, hogy közben megpróbáltok a vízfelszínen maradni.
Szóval újabb feladat. Nem tűnik egyszerűnek bizonyos dolgok ismerete mellett, de megoldható. A labdával a kezemben töketlenkedtem és abban reménykedtem, hogy fent bírok, majd maradni... Ez nem véletlenül volt csak remény...
- Füst! - kiáltottam ezt a rendkívüli módon fantázia hiányában kitalált szót.
Amint elkiáltottam magam hátraestem. Tanulság: nem szabad kiabálni!
Rejtélyes okoknál fogva sikerült, újra "szilárd" talajként használnom a vízet. A kezem hátralendítettem és felkészültem a dobásra. Előre lendítés és a labda alig hagyta el a kezemet el is estem. Természetesen a labda harminc centinél nem jutott tovább, ezért én kicsit csal... khmmm... megkönnyítve a dolgomat megfogtam a labdát és eldobtam Toua felé, majd megpróbáltam magam feltornázni a felszínre. Ez megint sikerült, számomra érthetetlen okból. A lélegzetem már elég hangos volt és éreztem a végtagjaimban, hogy kezd elfogyni a chakrám, de veszíteni akkor sem fogok, legalább a vízzel szemben ne...!
A lényeg, hogy tovább kell bírnom mint Toua! Ez nem verseny vagy ilyesmi csupán önfejlesztő gyakorlat és ösztönzés arra, hogy jobb legyek. Márpedig ez egészséges dolog, legalábbis szerintem.
A vízen állni nem véletlenül komoly chakrakontroll fejlesztő gyakorlat. Igencsak bonyolult egy magamfajta, majdnem teljesen friss genin számára.
Immár megint a vízen imbolyogva vártam a labdát, amit Toua egy Tégla felkiáltás után elhajított. Ez szép és jó, csakhogy az látszólag nem fog eljönni addig, ameddig kellene. Egy egyszerű mosoly jelent meg az ajkaimon. Ez az! A versenyben - amit én találtam ki és az elmémben játszódik - én vezetek - mert ugye a labda nem jött el egészen odáig ahol én állok, persze az nem jutott eszembe, hogy az előbb én nagyobbat bénáztam...
Reflexből elugrottam volna a labdáért, csak hát ez azért mégsem szárazföld. A próbálkozásom eredménye mégis sikeresnek tűnt az első másodpercben, de sajnos nem is tartott tovább a siker. Amit én sikeres elrugaszkodásnak hittem az valójában egy igen érdekes megcsúszás volt. Sebaj... labdát így is elkaptam, miután érte úsztam...
Kisebb csata után a vízzel megint én kerekedtem felül. Most is nehezen, de a győzelem akkor is az enyém lett... egy kis ideig. A dobás következett. Egy szót kiabáltam, ami a szabálynak megfelelő, majd meglendítettem a karomat és elhajítottam a labdát. Közben pedig dobtam egy hátast, de a labda teljes erővel közeledett Toua felé.
Újra felküzdöttem magam a víz felszínére és vártam a közeledő labdát. Most okosan és lassan előre lépkedtem - meglepő módon esés nélkül, de ami késik, nem múlik (!) - felvettem a vízen úszó labdát és erősen imbolyogva a lehajlás miatt fél percig csak vártam, hogy stabilizáljam magam a víz felszínén.
A megfelelő szót elkiáltva meglendült a kezem és a labda víz fölötti röppályára állt. Én pedig a hátraesés közben megpróbáltam kitámasztani magam lábammal, ami néhány pillanatig sikerült is, de a bizonyos pillanatok után a chakrakontrollom nem volt már megfelelő és egyszerűen elsüllyedtem.
Nagy nehezen megint feltornáztam magam az őselem felszínére és a felém érkező labdát sikeresen elkapva újból elindultam lefelé, de szerencsémre még időben reagáltam és meg bírtam tartani az egyensúlyomat.
Húúú, ez nem sokon múlt. Viszont remélem, most már nem fogok olyan túl sokat fürdeni, mert kezdek nagyon fáradni és elég bonyolult felküzdeni magam.
Kéz meglendítése és a labda már repül is én meg zuhanok hátrafelé. A lábammal most is megpróbálok egy gyors kitámasztást, ami megint nem volt elég, de azért még egy utolsó csapás a vízre, hogy azért mégis sikerül valahogy fent maradni…
A játék folytatódott a chakrám mennyisége pedig egyre jobban csökkent. Ellencselekedetként szerencsére az egyensúlyom folyamatosan javult, sőt sikerült egyre jobban mozognom a víz felszínén. Néha-néha még arra is sikerült figyelnem, hogy – a sensei szavaival élve – megfingassam Touát.
Játszadoztunk egy darabig, majd amikor a sensei már úgy gondolta, hogy ennyi elég akkor közölte, hogy: a Falu vezetőjének palotája előtt várjuk. Azután eltűnt.
Én nehézkesen, de kivonszoltam magam a partra és a cuccaimat magamra öltve, félholtan a fáradtságtól, elindultam haza. Ez az elindulás inkább a földön való kúszással egyenlő, mint tényleges elindulással…

Shikamaru(Inaktív) Pént. Ápr. 06 2012, 03:21

Wow! Szerintem részletesebben írtad le ezt a feladatot, mint anno én, amikor ezt tanultam! Az ilyet nagyon tudom értékelni! Élvezet volt olvasni. /Hát igen, egy chakraelméletidióta heppjei/
Az külön tetszett, hogy egyedi módon dolgoztad fel a tanulást, ilyen megoldást még nem olvastam a próbálkozásra. Szép!

+15 ch

Ajánlott tartalom

Hazame Karou

Hazame Karou

Re: Hazame Karou

Re: Hazame Karou

Re: Hazame Karou

Re: Hazame Karou