Tairjuko Rikuno

/Rikuno küldetés beleépítve a karakter életébe./

Az idő remek volt. A nap erősen sütött, de néha egy kis fuvallat is végigfutott az arcomon, aminek kifejezetten örültem, bár annyira nem szeretem, ha túl meleg van, de ez így most nagyon kellemes. A társammal Lee-vel egy küldetésre készülődtünk, hogy pontosan mi is lesz, a dolgunk azt még nem tudjuk, csak abba voltunk, biztosak, hogy valami küldetésre indulunk. Az idő még korai volt, olyan hét óra lehetett. Reggeli után a felszerelésünket ellenőrizzük. A mentő toboztól egészen a fegyverekig, de szerencsére mindent rendben találtunk. Ezek után kimentünk az udvarra, további eligazításért. Az idősödő mesterünk márt kint várt minket, de most kivételesen egy ismeretlen alak is ott volt vele. Még sohasem láttam, de a ruhájából ítélve meg tudtam állapítani, hogy ő is a szerzetes templomból való, de ő jóval magasabb rangú volt, mint mi, hisz öve piros csíkkal volt felvarrva. Ekkor elmondta a mesterünk mi is lesz a feladatunk.
- Sziasztok, fiuk! Mielőtt belevágnék, hogy mi is lesz, a mai feladatotok először bemutatatom a mellettem üllő férfit. – majd tenyerével egy párszor rávereget fiatalember hátára, aki ettől feláll és bemutatkozik:
- Üdv a nevem Orito, és mai küldetésben én foglak elkísérni, mint mesteretek illetve, mint csapatvezetőtök. Igaz még nem ismerlek titeket, de szerintem jól elleszünk, persze csak akkor, ha ti is úgy álltok ehhez a dologhoz, ahogyan én. Pozitívan és 100%-os tudással. A küldetés pedig, nem más, minthogy egy fontos csomagot átvigyünk az innen nem messze lévő faluba.
A csomag tartalma egy fontos levél, amit nem lehetne, holmi madarakkal elküldeni. Ekkor a tekercset felmutatta, majd elrakta a mellénye belső sebébe. Miután befejezte a mondani valóját a mesterünk ismét felszólalt.
- Tehát ahogy az előbb is említette Orito, a küldetés lényege egy bizonyos tekercs átvitele a közeli faluba. Az út olyan egy órányira van innen gyalog, úgyhogy ideje lesz végre, hogy elinduljatok. Ekkor Lee és én egyszerre felálltunk és bemutatkoztunk.
- Üdv én Rikuno vagyok a társam pedig Lee - Okito erre csak egy nagyot bólintott és keze segítségével tudtunkra adta, hogy ideje lesz végre indulnunk. Gyorsan felvettem a táskámat, elbúcsúztam a mesterünktől majd kisétáltam a főkapunk Okitóval és Lee-vel. Nagyon vártam márt, hogy végre valami küldetésre mehessünk, márt rég nem voltunk. Az elején leginkább beszélgetéssel telt el. Megtudtuk, hogy Okito 30 éves és hogy ő is a templomból való. De több fontos információt nem nagyon tudtunk belőle kiszedni. Hisz mégis csak egy fontos küldetés, és ha csak egyszer is véletlenül nem figyelünk, akkor buktuk az egészet. Lényegében nem beszélgetni jöttünk hanem, egy küldetés megcsinálása miatt. Tehát miután azt a pár dolgot megtudtuk Okitotol sokkal csendesebben és figyelmesebben jártuk tovább az utunkat.
Kezdetben még inkább földes elégé kijárt utakon mászkáltunk. Nem történt semmi gond és nem is éreztünk semmilyen veszélyforrást. De sajnálatos módon ez nem tartott valami sokáig.
Mikor a földes út befejeződött egy új helyszín veszi kezdetét, mégpedig az erdő.
- Nah akkor innentől kezdve fiúk mindenki résen lesz, egymáshoz egyáltalán nem szólunk, csak jelzést adunk le. Megpróbálunk halkan közlekedni, hisz tudjátok jobb félni, mint megijedni.
És Okito utolsó mondata után teljes csöndbe beléptünk az erdő mélyébe. Mind az időjárás és mind a hőmérséklet megváltozott. A fák lombjai miatt a nap fénye átszűrődött a levelek közt és ez állal a hőmérséklet is csökkent. Megpróbáltunk mind a hárman a lehető leg óvatosabban közlekedni. Minden egyes hangra felfigyeltünk, és mozgásra is. Én leginkább a fák ágain közlekedtem, míg a két társam inkább a földön. A fák lombjai szerencsére eltakartak engem, és ha bármit is észrevennék, akkor azt tudnám jelezni a többieknek. Az eleinte szerencsére minden rendben volt, de 15 percre rá valami furcsa dolgot láttam. Pontosabban három alak állt nem messze tőlünk, akik épp egy öregemberrel fenyegetőztek, hogy pontosan mit akartak tőle az számomra egyértelmű volt. Kirabolni. Gyors jelzéssel intettem Okito-nak, hogy valami gond van. Gyorsan én is lement a földre és elmondtam, hogy mit is láttam pontosan. Okito természetes meg akarta védeni azt a szerencsétlen öreget, mint ahogy mi is.
- Srácok óvatosan menjünk és próbáljuk úgy csapdába csalni őket, hogy az öregnek semmi baja ne legyen. Lee te próbáld meg az ágakon keresztül a közelükbe menni, amíg mi eltereljük a figyelmét annak a három banditának- szólt halkan Okito. Ekkor Lee óvatosan felfutott a legközelebbi fa törzsére, míg mi halkan előre sétáltunk. Persze mikor előléptünk a bokor mögül egyből észrevettek.
- Hát ti mit kerestek itt és kik vagytok?- szólalt meg az egyik
- Ügye nem akarjátok, hogy végezzünk veletek – vágta rá a másik. És egyre közelebb jönnek mind a hárman. Szerencsére márt az öregemberrel nem is foglalkoznak. Ekkor Lee gyorsan a hátuk mögé ér és beáll az öreg elé.
- Tehát hárman vagytok, ahogy mi is- szólt közbe a harmadik szökött ninja is.
- Hát akkor lássuk, hogy mit is tudnak ezek a mai fiatalok.
- Katon : Hiendan – fordította fejét felém az egyik ember.
- Vigyázz!
Szerencsére elég messze voltam ahhoz, hogy tudjam használni az egyik jutsumat.
- Doton : Shinjou Zanshu no Jutsu (lefejezés jutsu). Ekkor hirtelen lekerültem a föld alá és az ellenfél lábai felé vettem az irányt. Az utat szerencsére jól tudtam így nem volt más hátra, mint hogy elkapja.
- Most megvagy! – azzal egy gyors mozdulattal lehúztam a föld alá. De mire felértem volna addigra márt a maradék két ember egy futóhomokba találta magukat. Ez biztos, hogy Okito műve. Szerencsére sikeresen legyőztük őket. Nem voltak valami erős ellenfelek, de hát nem is baj igazából D szinten ez teljesen elég egy kis gyakorlásnak. Ezek után odasétáltunk az öregemberhez, akik elmesélte, hogy mi is történt vele. Elmondta, hogy egy nagyobb csoportból álló szökőt ninják tartja rettegésbe ezt az erdőt és, hogy valószínű ez a három fickó a vezető emberei. A további utunkon szerencsére nem történt semmi, az öregembert és a levelet átadtuk a falunak. Majd miután megkaptuk a jutalmukat visszasétáltunk a falunkba. A visszavezető út valahogy sokkal gyorsabbnak tűnt, mint az odavezető. Mikor visszaértünk a templomba elmondtunk, hogy mi történt. A mesterünk büszke volt ránk és örült annak is, hogy nem hagytuk magára azt a szerencsétlen öregembert. A küldetés végére mind a hárman elfáradtunk így a vacsora után egyből ágyba mentünk. A kimerültségtől nem nagyon beszélgettünk egymással márt a szobánkban mind a ketten csak is az alvásra koncentráltunk.

Szia a hibát kijavítottam , de a történetbe bele írtam , hogy ezek szökött ninják.