Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
3 posters
1 / 1 oldal
Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
Dokujaku Tano Pént. Május 11 2012, 18:50
Név: Dokujaku Tano
Ország: Víz országa
Rang: Genin
Kor: 13
Nem: Férfi
Felszerelések:
- Egy szépen megmunkált íj, a falu remeke, és örökségének tekintett tudásával készített fegyvere, mi a Dokujaku klán nevét és jelképét viseli.
- 5 db Kunai
- 10 db Shuriken
- 2 tegezre való nyíl egy széles tokban.
- Tolvajkulcs, zárfeltörő
Kinézet:
Haja éjfekete, mi a világ általában ismert hajszíne, semmi pénzért nem változtatna rajta. Homlokpántként hordja Iskolája és nemzetének címerét, míg arcán klánjának ismertető jeleként zöld, nehezen lemosható festéket visel, bal szeme alatt húzódik, egészen az álláig, míg szemöldökei felett két vékonyabb csíkot visel ugyanezen színárnyalattal. Ruhája általános, de ragaszkodik a klán színeihez, így mellénye és nadrágja zöld, mindkét vállát kék vékony rétegű vállpáncél fedi, egyéb okokból.
Jellem:
Rideg, és szótlan, akár a klán többi Shinobija. Ritkán szól, de akkor másik nem igen hasznos jelleméről tesz tanúbizonyságot, önteltségének ad hangot. A Dokujaku shinobik elve szerint él, melyhez a Víz országának akadémiájának törvényeit is párosítja, ebből adódóan bátor, sosem futamodik meg. A Dokujaku ninják, ha tehetik árnyékban meghúzva szedik le áldozataikat, ritkán állnak ki szemtől szemben ellenségeivel. Ha viszont felfedezik őket, utolsó vérig küzdenek, így Tano ezen szokást is magáénak érzi, kötelező magáénak éreznie. Nem csak Akadémiájának tartozik becsületével, hanem klánjának is, ahonnan jött. A Dokujaku shinobik vezető típusúak, ebből ered fennhéjázásuk, és önteltségük, akármilyen csapatba kerülnek, minden erővel azon vannak, hogy kivívják a vezető titulust, ha kell erőszak árán is.
Előtörténet:
A Víz országa. Azon hely, hol sosem lehet elég óvatos az ember, nekem is mindig azt tanították, hogyha egy erős ellenféllel szemben győzedelmeskedek, ne örüljek sokáig, mert jön majd egy nála is erősebb. Az országot egy természetes védő burok veszi körül, mi generációk óta megnehezíti az ellenséges országok támadásait, beszivárgásait, ez a fajta tudomány az itt tanuló shinobikra is jellemző. A Suiton stílus közkedvelt hazánkban a Dokujaku klán is erőszeretettel alkalmazza, ha prédára vadásznak.
Dokujaku klán.:
Ellentmondó nép vagyunk, hiszen míg maga a szervezet csendben húzza meg magát, gyilkosságokat vállalva ellenszolgáltatásért, tagjaink mindig is uralkodó típusok voltak, ezért is lehet az, hogy mindenki egyedül indul küldetésekre, magányos farkasként. Több civilizáció óta fenn maradtunk, megéltünk megannyi Kirigakure felemelkedését és bukását egyaránt, de a csendben meglapulás ösztönös elmélete mindig is hasznunkra vált. Bár maga az Ország tud a létezésünkről, sőt, a klán erőszeretettel küldi tanulni az ország akadémiájára diákjait, mert köztudottan a klán Chuuninjai nem szeretnek, és nem is szoktak sok időt tölteni a fiatal Dokujaki-k tanításával. Tizenkét éves korukig fejlesztik tudásukat, utána szabadon bocsájtják őket, hogy saját maguk által próbáljanak szerencsét. Amint méltónak találják az utódot, több évnyi tanulás után azt visszaengedik soraikba, aki elbukott, azt végleg elbocsájtják, ezért is kisszámú társaságról beszélünk.
Vezetőnk Dokujaku Hidatu, mióta az eszemet tudom ő van a klán élén, ritkán megy küldetésre, hiszen, ha magára kell öltenie Shinobi szerelését, ott komoly baj van, akkor nem mindennapi ellenséggel állunk szemben. Igen, ebből is következik, hogy Hatalmi hierarchia van a klánon belül, a vezetők mindig a legerősebb ninjákból kerülnek ki, és minden évben alkalma nyílik arra a tagoknak, hogy elvehessék címét a vezértől. Furcsa egy szokás ez, de a győztest megbecsülik, elismerik, és életük árán is védelmezik, míg nem jön el a következő évi választás. Árulásra nem sok alkalom adódott, talán megalakulásunk alatt kétszer, akik hasonló dologgal próbálkoznak, halállal lakolnak. A klán szabályai bele vannak égetve a tanítványok elméjébe, a tanulás egyik legfontosabb tana, a klán vezetőinek tiszteletben tartása, főleg, hogy gyakorlatilag egy család vagyunk, s az esküt egy shinobi sem felejtheti el soha.
„Egy Dokujaku ismérve a hűség,
éj csendje és köd leple.
Harcra nem lesz szükség,
ez vezet minket győzelemre.”
A falu legerősebbnek tűnő gyermekeit veszik szárnyaik alá, a gyengéket elküldik, soha többé nem léphetik át a Dojo küszöbét.
Főbb és különleges technikáink:
A klán erőszeretettel alkalmazza a Suiton és Muon Satsujin Jutsu Néma Gyilkolás Technikáját rejtőzködés és hangtalan orgyilkosságok eléréséhez, de van egy különleges módszerünk is. Saját Chakrankat használjuk az ellenfél megsebzésére, s a fegyvert ráadásul még bekenjük idegméreggel is. Így a nyílvesszőkre, Kunaikra kent idegbénító méreggel, és magával a sebbel együtt a testünkből a fegyverre vezetett Chakrát is ki kell kerülnie áldozatainknak. Még gyerekkorban kapnak a növendékek egy pecsétet, jobb és bal vállukra, mely egyrészt szimbolizálja a klán erejét, másrészt ha majd a gyermek méltó lesz rá, használhatja a család titkos módszerét, mely a mérgekkel hozható kapcsolatba. Az idegmérget több hónapig kezelik, úgymond előkészítik az összekapcsolásra, hiszen ezt a Chakra segítségével belevezetik a pecséteken keresztül a gyermekek szervezetébe, ezáltal, ha eléri a megfelelő kort, és birtokában lesz annak az erőnek, mi meg tudja zabolázni a Jutsut, annak a Shinobinak a Chakrája mérgezővé válik mások számára. Ez viszont két okból is veszélyes a Shinobira nézve. Először akkor, mikor Chakrájukba belevezetik a pecsét segítségével az idegmérget. Minden második gyermek élheti csak túl, a gyengék meghalnak, vagy életük végéig bénák maradnak, nem beszélve a vagy tíz perces mantra közben bekövetkező könyörtelen fájdalomról, ahogy a pecséten keresztül a méreg a Chakra csatornába jut. Akkor sem biztonságos ez a módszer, ha túléled a kapcsolódást, hiszen, ha végre használni tudod eme képességet, és a Chakrába túl sok mérget engedsz, ezzel felhasználva tartalékaidat, visszafelé is elsülhet a módszer. Akár órákra is megbénulhatsz, ami egy küzdelem közepette nem valami hasznos dolog. Több évnyi gyakorlás után, már koncentráció nélkül is sikeres lehet a mérgező Chakra használata, de csupán a legerősebb Ninják bírják sokáig a módszer használatát következmények nélkül.
Szerkezetileg a mérgezett Chakra használata.:
A játékos (ez esetben én) felhúzza az íjat, s sebesen ráhelyez annyi nyílvesszőt amit tudása elbír. Rövid koncentrációt követően Chakráját felszabadítja, és beleirányítja az említett nyílvesszőkbe, ami a Chakra színeiben fog aurát képezni, s az érintésre olyan mintha egy igen erős ütést szenvedne el az akit a nyílvessző eltalál. Tehát háromszoros csapás éri. Maga a nyílvessző okozta seb, a méreg, ami a nyílvesszőre van kenve, és maga a Chakra ütése, mi jóval erősebb egy átlagos ökölcsapásnál, szinte a lendület magával rántja az ellenfelet.
A mérgezett Chakra zöld színt vesz fel, persze csak, ha kiengedik a Chakrával együtt, s az előző módszerhez azonosan kerül a nyílvesszőre. Ekkor már nem kell mérget kenni a nyílvesszőre, hiszen maga a Chakra tartalmazza a mérget, ami csakis akkor ér célt, ha a nyílvessző sebez, akár súrol, vagy beleáll az ellenségbe, sebet kell, hogy ejtsen, ugyanez vonatkozik a Kunaira, és a Shurikenre is. Ha a Chakrát belevezetik egy már más által keletkezett nyílt sebbe, ugyanazt a hatást éri el vele.
Kezdő szint:
Kezdőknél a mérgezett Chakra képesség kétszer használható, másodjára már teljesen kimerültté teszi a játékost. Ha célt ér a Chakra, az ellenfél 5 percig lebénul. Ha a kezdő játékos több, mint kétszer használja, elveszíti az eszméletét és 3 órára lebénul.
Haladó szint:
Haladónál a mérgezett Chakra képesség négyszer használható, negyedik használatra már kimerültté válik, ha célt ér a Chakra, az ellenfél 10 percig lebénul, s a Chakra másodlagosan zúzódásnyi sebet okoz. Ha a haladó játékos többször használja, elveszíti az eszméletét, egy teljes napra lebénul, majd azt követően is enyhén kótyagos lesz.
Közepes szint:
Akik már közepes szinten jártasak, a képesség akár hatszor is elsüthető, hatodik használatra a test kimerül, a Chakra felemésztődik a testből. Ha célt ér a Chakra az ellenfél 15 percre lebénul, s másodlagosan komolyabb zúzódási sebet okoz. Ha a játékos túlzásba viszi, elveszíti az eszméletét, akár több hétig bénult lehet, avagy bele is hallhat.
Mester szint:
Nem ismert, a vezető és a tanácsosok szintje, kiknek még nem volt alkalmuk kipróbálni tudásukat a növendékek előtt.
A kis Tano
Tizenhárom évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot Kirigakure no Sato-tól egy kisebb faluban, ahol halászatból éltek, s kereskedelemből. Édesapám Kurusama Ling nem követte nagyapám Dokujaku Dahjon ösvényét, és inkább az egyszerű életet választotta a Shinobivá válás helyett, mit persze az öreg nem fogadott kitörő örömmel. Édesapámnak a halászat volt a mindene, mikor édesanyám Liu terhes volt velem, sokszor tervezte, hogy engem is megtanít a szakma csínyjára-bínyjára, pedig az igazat megvallva benne is megvolt a potenciál, mint ahogy családunk többi tagjában, hogy remek Ninja legyen belőle, de ellenezte az erőszakot.
Azt vallotta, hogy békésen is meg lehet élni egymás mellett, ő nyugodt, és békés életet szeretne biztosítani családjának, eltaszítva magától a félelmet, hogy történne velünk valami.
Édesanyám ápoló volt a falu orvosi rendelőjében, a mindig kedves Soku doktor keze alatt. Emlékszem mindig kaptam tőle édességet, ha nem sírtam. Nagyapám kiöregedett szakmájából és nyugdíjba vonult, de mint Kirigakure földjén mindenki, ő is tudta, hogy a Shinobik életében nincs szabadság. Eljöttek érte, egy bosszúálló, ki túlélte a merényletet, s ezért nagy árat fizettünk. Bekövetkezett az, amitől édesapám félt, pedig nyugodt életre vágyott. Mit is gondolt…naiv bolond. Nem jött rá, hogyha elfogadja nagyapám hívását, talán még most is élnének, hiszen egy egyszerű halászlegény nem tudja megvédeni a családját.
Engem édesanyám elrejtett a pincében, így élhettem túl az éjszakát. Sosem feledem, mi történt akkor éjjel, pedig olyan idős voltam, mikor kevés emléke marad meg egy fiatalnak. Nem haragszom a gyilkosokra, egyáltalán. Ilyen egy Shinobi élete, rizikóval jár, és, ha nem vagy elég ügyes, ha nem vagy felkészülve az ilyen esetekre, meghalsz. Nagyapám ugyan végzett néhányukkal, de hát már eljárt felette az idő, édesapám meg tehetetlen volt. Szánalmas. A történtek után a Dokujaku klán vett magához nagyapám végrendeletében leírtak után. Mivel bennem is látták a potenciált, nem utasították vissza egy halott utolsó kívánságát, s bár hatalmas trauma ért akkor éjjel, nem haragudtam, apámat hibáztattam. Gyenge volt…
A fejlődés időszaka:
Hat, hét éves koromig fizikálisan nem tudtam edzeni, hiszen egy csecsemő ritkán képes hasonló tanok elsajátítására, így egy bába gondjaira bíztak engem, míg elég érettnek nem találtak a Shinobivá nevelésre. Mondhatni jó gyerek voltam…engem nem izgatott a rosszalkodás, s a vele járó izgalom, bár a játékok is hidegen hagytak, szabad időmben rajzoltam, sétáltam, és pihentem. Nem kívántam mások társaságát, s már a kedves Soku doktor sem bírt lekenyerezni holmi édességgel. Azt gyanították, a gyilkosság az oka, de nem, kicsi voltam még, nem érthettem meg a körülöttem folyó eseményeket, s miután már tudtam az eszemről, könnyebb volt feldolgozni a történteket. Elfogadtam a sorsomat.
– Gyere játszani Tano! – Kérlelt egy játszótársam, nevelőm nevelőotthonában. Emlékszem, szép idő volt, a nap úgy ragyogta a kis udvart, mint egy színpadot a reflektorfény, hol a színészek, ez esetben a gyerekek, készültek volna előadásukra. Jómagam a csendes, nyugodt sarkot választottam, hol az árnyék szinte magába olvasztott, csoda, hogy a kis Ping meglátott engem, de nem is volt ez elég, még játékra is invitált. Jót akart szerencsétlen, de még új volt az otthonban, nem tudta, hogy én magamnak való vagyok.
– Hagyj magamra. – Szóltam oda kurtán, mire ő megdöntötte kicsit fejét, és fülig érő mosolya csodálkozás érzetét tükrözte vissza gömbölyű arcocskájáról.
– Van kedved bújócskázni? – Kérdezte ragaszkodva hirtelen lett elveihez, makacs kis fickó volt, ezt meg kell adni neki.
– Nincs. – Válaszoltam ismét nem éppen kedves hangnemben.
– Játékokkal játszani? – Makacskodott tovább, mire bennem kezdett felmenni a pumpa, olyan tekintettel néztem rá, ami még a legvagányabb gyerekeket is elijesztette volna, még azokat is, kik már megtanultak bilibe wc-zni, pedig ők aztán tényleg vagány srácot voltak.
– Nincs. – Tartottam ki álláspontom mellett, de ő csak nem hagyott békét nekem.
– Fogócskázni? – Mosolygott ismét fülig érő szájjal rám, mire én kiegyenesedtem és eddig haragos tekintetem nyugodt érzelmet sugárzott arcomról.
– Persze, miért ne? – Mondtam neki, egy eléggé színészies mosollyal, mire ő megfordult.
– Akkor én elkezdek futni, neked pedig el kell kapnod engem, ha sikerül, utána én kergetlek téged, kezdhetjük? – Kérdezte szinte beleélve magát az általa képzelt pár perccel később megrendezésre kerülő játékba, erre én odaléptem hozzá, és nagyot löktem rajta. Azzal a lendülettel, amit én generáltam, hatalmasat esett a nap szárította földes területen, szép horzsolásokat szerezve magának. Egy gyermeki természetes reakciót váltott ki belőle eme cselekmény, teljes erejéből, amit torkában lévő hangszálnak köszönhetett, elkezdett bömbölni.
– Megvagy. – Válaszoltam ridegen, majd elsétáltam a tett színhelyéről. Nem volt szüksége a gyermeknek árulkodnia, a nevelő mindent látott, de felsőbb utasításra megtiltották neki, hogy ezért engem megdorgáljon. Az elkövetkező időkben inkább mindenkire rászólt, ki a közelembe merészkedett…áldott egy asszony volt, megkedveltem ezért.
Amint elértem a szükséges életkort, a Dokujaku klán magához vett, és nagyapám Dohjun testvére Tien kezdte meg nevelésemet. Elmélettel kezdtük, némi fizikai edzés terhe mellett, mi direkt nem volt megerőltető. A Chakra áramlását, és annak tárolására szánt hely bővítése volt a cél, egy gyereknél még elég volt egyszerű gimnasztika, fekvőtámasz, és futás, mint fizikai edzés. Szerettem azt az életet, ami körülvett a klánnál, a nevelőotthonban nem tudtam saját kedvemre eltölteni az időt, így megnyugvásként ért minden egyes korán kelés, a több óra elméleti oktatás, és a délutáni edzés. Eközben nem csak a Jutsukról, a Chakráról, és a Kirigakure történelméről tanultam, de a klán tanait is belém verték, ha valamilyen szabályt megszegtem, komoly büntetés járt érte, ami általában botozásban nyilvánult meg. Elég kellemetlen volt, biztosították számomra azt, hogy kétszer is meggondoljam, megpróbálok-e még egyszer véteni a klán rovására.
Mikorra elértem azt a kort, mikor a klán beavathatott titkos tanaiba, már koromhoz képest elég érett voltam. Ridegségem nem hagytam el, de önbizalmam szinte akkora lett, mint egy bármelyik pillanatban kitörni készülő vulkáni magma mennyisége. Miután elfogadtam titoktartási egyezményt, a fájdalmas, kínokkal járó pecsét lehelyezését, kezdetét vehette a ceremónia. Négy Chuunin szükségeltetett a méreg belevezetéséhez szervezetembe, s ezt még egy órányi készülődés előzte meg. A megrajzolt kör, a szükséges elemek, és a vérrel írt pecsétek vállaimra. Maga a Mantra tíz perces volt, de felkészítettek a következményekre, mik vele járhatnak. A kibírhatatlan fájdalomra, a szenvedésre, mi akár egy életen át elkísérhet, az is megtörténhet, hogy belehalok. Mivel a nagybátyám, és a nagyapám is ismerője volt ezen technikának, már csak az önbecsülésem miatt sem engedhettem meg magamnak a nemleges választ, természetesen elvállaltam a következményeket, kerül amibe kerül, erőssé válok.
Szinte olyan érzés volt, mintha belülről égetné valami a szervezetemet, a szer rángatta minden izmomat, s az a minimális Chakramennyiség is úgy ugrándozott a testemben, mintha egy kenguru telepedett volna le a gyomromban. Kibírhatatlan volt, az ordításom úgy zengte be a termet, hogy még több sarokra is hallhatták a hangom, de végül sikerült. Túléltem, de ahogy várható volt elvesztettem az eszméletem, és összerogytam. Több napig ilyen állapotban feküdtem a Klán orvosi részlegén, de végül is sikerrel járt a beavatkozás. Elmagyarázták, hogy lehet több év is eltelik, mire képes leszek használni ezt a technikát, így még be kell érjem a Chakra áramlásával, mit saját fegyverembe vezethetek, amit a vezető szabott ki rám.
A fegyveremről.:
Egy természetes íj, mit a klán mesterei készítenek, a legjobb fából, és fémből. Gondos megmunkálást igényel, már szinte a nevelőotthonba való érkezésemkor elkezdték a készítését. A Dokujaku klán többek között íjat használ áldozatainak leszedésére, vagy Kunait, esetleg Shurikent, ritkán van aki a Taijutsut részesíti előnyben.
A fegyverem fekete, zöld kötéssel a fogó részénél, és egyéb motívumokkal ellátva. Mindkét végébe egy-egy Kunai van beleépítve, ha elfogyna a Shinobi nyílkészlete, akkor se maradjon tehetetlen. A Kunaik igény szerint kivehetők, de benne hagyva is jól hasznosíthatóak, ilyenkor az íj botként funkcionálhat. Az edzéseim egyik pontjába tartozott az Íj használata is, mit tizenkét éves koromra legalább közepes szinten el kellett sajátítanom, ami szerencsére sikerült.
Geninné válás:
Tizenkét éves koromra, felsőbb utasításra az Akadémia felé vettem utamat, ott folytathattam az edzést, s a megszerzett tudás birtokában vágtam neki a Geninné válás ösvényének. Mint, ahogy a nevelőotthonban itt sem különösebben barátkoztam, ha lehetett minden időmet edzéssel, és tanulással töltöttem, szabadidőmben pedig művészetekkel foglalkoztam, vagy pedig célzó képességemet fejlesztettem. Az oktatómmal semmi problémám nem volt, szigorú volt, de korrekt tanító. A neve Tamudo volt.
Felkészített minket a Geninné válás követelményeinek alapjaira, az alap Jutsuk elsajátítására, és a Chakra áramlásának megfelelő használatára. Ideges voltam, minél inkább közeledett a vizsga. Nem azért aggódtam, mert nem bíztam magamban, nem is azért, hogy valaki jobb lesz nálam…persze…ebben az osztályban nálam? Ugyan…A klán elvárásainak akartam megfelelni, így az égvilágon semmilyen hiba nem csúszhatott bele a számításaimba. Túlságosan ideges voltam az előző nap, ezért úgy gondoltam kiszellőztetem a fejem. Késő délután volt, de még mindig kellemes volt az idő. A szél is úgy dúrt bele a már ekkor hosszúnak mondható hajamba, mintha nyugtatni akarna, mintha simogatna. Kihalt volt az akadémia, mindenki a vizsgára készülődött, a tanárok az előkészületek miatt, a diákok pedig lázasan tanultak. Sétám során a közeli kis erdőbe vezetett utam, ahol zajra lettem figyelmes. Nyögések, kiabálás, talán úgy gondoltam, valakik éppen küzdenek. Természetesen kíváncsi természet vagyok, nem hagyhattam ki eme remek alkalmat, hogy jövendőbeli vetélytársaim technikáit ne tanulmányozhassam, ezért nekiveselkedtem, és meglestem a zaj forrását. Egy lány volt az. A tisztásra érve, szinte csalódottan tapasztaltam, amint az osztálytársam hevesen gyakorol. A klónjutsu úgy néz ki, nem igazán ment neki, de hallottam is már róla, hogy szórakozott teremtés, azt hiszem Liomei a neve. Elnézegettem a szenvedéseit, szemrevételeztem az esetleges hibákat, amiket véthetett, de nem tűnt egyik mozdulata sem vészesnek. Valamiért mégsem sikerül neki, úgy ahogy szeretné.
Arca már vörös volt a zavartságtól és a fáradtságtól, az izzadságcseppek összefolytak könnyeivel, az ordibálás pedig minden egyes elvétett technika utáni elégedetlensége volt.
– Nem igaz. Így biztos nem fogok átmenni a vizsgán. – Korholta le magát a leányzó, de már úgy lihegett, hogy ezzel nem csak számára, de számomra is jelezte Chakrájának kifulladását.
– Apám is megmondta, hogy úgysem lesz belőlem igazi Shinobi, és igaza lett…egy kupac szerencsétlenség vagyok. – Mondta, s ezzel rá is jöttem a problémára. Mosolyogva el akartam fordulni, és visszasétálni az akadémiára, mikor megtorpantam. Valami visszatartott engem, valami ami eddig nem zavart, vagy egyáltalán nem volt számomra észrevehető. A lány elkezdett sírni. Fintorogtam egyet, majd megráztam a fejem. Nem igen akarózott odamennem, de valamiért úgy éreztem, meg kell tennem, pedig eddig senkinek nem akartam soha segíteni, még csak beszélgetni sem voltam hajlandó a társaimmal. Sóhajtottam egy mélyet, belenyúltam övtáskámba, és a lány felé hajítottam egy Shurikent. A szinte önmagáról megfeledkező lány észre sem vette a támadást, bár ezen nem csodálkoztam, a közeledésem sem tűnt fel neki. A fegyver a lábai előtt ért földet, ahogy becsapódott, az riadtan mászott hátrébb a füvön.
– Ki van ott? – Kérdezte kétségbeesetten, mire ő is övtáskájába nyúlt, és egy kunai-t vett elő.
– Mi van babuci, nem tán abbahagytad a sírást. – Kérdeztem előlépve rejtekeimből, olyan gúnyos hangnemben feltéve kérdésem, hogy még hátba is veregettem volna magam.
– Mit akarsz tőlem? Hagyj békén. – Kiáltott kissé durcásan, majd letette a fegyvert és folytatta a sírást.
– Talán apucinak igaza lesz? Ahelyett, hogy megmutatná az egy szem barbibabája, hogy shinobi lesz belőle, inkább pityereg a vizsga előtti nap. Brühühü. – Folytattam nem foglalkozva azzal, hogy már én is éreztem, egyre messzebbre megyek.
– Hagyd abba. Gonosz vagy! – Kiáltott rám most már dühből, felkelve a földről. Támadó szándékkal lépett fel, ez az amire vártam, végre nem hisztizik már.
– Nem tán meg akarsz támadni? Egy Klónjutsut sem vagy képes megcsinálni, nem hogy legyőzz egy Dukajaku-t. Apukád jól mondta…szerencsétlenség vagy. – Mondtam mosolyogva, s kinyújtottam kezeimet.
– Nem! Igen is lesz belőlem valaki! Megmutatom, hogy mindketten tévedtek. – Ordított, majd sértett érzettől vezérelve letörölte könnyeit szemei sarkából.
– Na mutasd hisztikisasszony. Úgysem fog sikerülni! Meg fogsz bukni! – Ordítottam már én is rájátszva a drámai hatás kedvéért. Erre már nem válaszolt, kezeit a technika kezdése szerinti pozícióba helyezte, fogait szinte úgy összeszorította, hogy nekem is fájt annak csikorgatása.
– Akkor is sikerülni fog! Klónjutsu! – Kiáltotta szinte dühből, bízva önmagában, végre úgy, ahogyan eddig is kellett volna csinálnia. A mozdulatai eddig is tiszták voltak, szinte hajszálpontos volt a technikai kivitelezés, viszont egy dolog hiányzott csupán. Végül sikerült a lánynak, s úgy tekintett rám, mint aki most belekezd a „na ugye megmondtam” szöveg végighadarásába, de mielőtt ezt elmondhatta volna, belé fojtottam a szót.
- Ha egy Shinobi nem bízik magában, ereje mit sem ér, már a harc elején halottnak minősül, pedig még fegyvert sem ragadott ellenfele. Tanuld meg, hiába pontosak a mozdulatok, hiába nem sikerül valami, a dolgok mögé kell látni, és sosem szabad feladni. Éles helyzetben nem lesz ott apuci, aki leteremtsen…ha nem bízol magadban, halott vagy. – Mondtam neki rideg arculatot felvéve, elhagyva a gúnyos érzelemvilágot, mit magamra erőltettem a segítség erejéig. A lány nem válaszolt, még mindig meg volt sértődve, de látszott rajta, hogy igazat adott nekem. Lehet, hogy ezzel kicsit megsértettem egy lány szívét, de még hálás lesz ezért.
A vizsgán sikeresen átment, ott voltam, részese voltam nevetséges örömének, ahogy mindegyik barátnőjét körbepuszilta. Elrohantak előttem, majd mikor észrevett, felém fordult, és még mindig örömtől könnyes arccal ennyit mondott. „Köszönöm.” Klánba jelentkezésem óta talán először mosolyogtam, persze akaratlan volt az érzelemnyilvánítás. Ahogy észrevettem pillanatnyi idétlen érzelemnyilvánításomat, elkomorodtam, és ennyit feleltem. ”Magadnak köszönd.”
Szerencsére nekem is sikerült, habár az ideg rendesen marta a gyomromat. Minden koncentrációmra szükség volt, hogy sikerüljön, de úgy éreztem a lány, akinek tegnap segítettem… nos, viszont segített nekem. Ahogy ott álltam a vizsgabiztosok előtt, mosolyra nyúlt a szám, és arra gondoltam, hé, tegnap én teremtettem le a lányt, mert nem bízott a képességeiben…szedd össze magad…már te is piszoárba vizelsz…vagány vagy.
Sikerült a vizsga, megfeleltem, és mikor megkaptam a fejpántomat, büszkén néztem vele farkasszemet. Első lépés a Chuuninná válás rögös útján.
Pinou Sensei próbája:
Nem sokkal később meg tudtuk, hogy hármas csapatokban fogjuk a küldetéseket elvégezni, melyeket a Kirigakure szab ránk. Nem igen örültem az ötletnek, hiszen a Dukajaku-k természetüknél fogva is irányító, magányos farkasok, de hát mennyi ideig fog tartani betörni ezt a sületlen bagázst.
Egy furcsa vörös hajú fiút, és meglepetésre Liomei-t kaptam társamnak. Nagyszerű.
A fiú olyan mint egy energiabomba, sosem akart megállni, mindig csak beszélt vagy rohangált…ijesztő volt, ráadásul egy kutya lihegett a nyomában megállás nélkül. Liomei pedig folyton azt érezte, hogy a tegnap előtti eset után beszélgetésbe kellene elegyednie velem…pedig nagyon rosszul gondolta a tényállást.
A továbbiakban már nem Tamudo sensei diákjai voltunk, hanem Pinou sensei alárendeltjei lettünk. Jó tanár, de piszkosul szórakozott, és olyan viccei vannak, amitől égnek áll a hajam…na meg a frizurája…szörnyű, önmaga karikatúrája…
Másnap egyből jöhetett a felmérés, mi alapján Pinou Sensei felmérte tudásunkat, bár már előre is rossz érzés kerülgetett. Nem értem, hogy ez az ember, hogy lehet tanító, egy vicc, két lábon járó szórakozott pipogya alak…
Az erdőbe vitt ki minket, mint más sensei-ek csapataikat, távol az akadémiától, egy kellemes környezetű tisztásra. Leült egy fa árnyékába, és rágyújtott egy cigarettára. Komor volt és eltökélt, furcsán bizsergető érzés kerített hatalmába, úgy tűnik megjátssza a jó kedélyű, humoros alakot, s ha kell olyan komor, és rideg akár a jégcsap.
– Emeljétek fel az egyik lábatokat. – Mondta hűvös hanglejtéssel, majd mélyet szippantott a káros dohányáruból. Mi természetesen megtettük amit kért, bár nem értettük a miértjét, biztos valami bemelegítő gyakorlat a próba előtt.
– Kezdjetek el ugrálni, bal kezetekkel érintsétek meg az orrotok hegyét, míg a másikkal vakargassátok a fejeteket. Gyerünk. – Mondta, ha lehet az előzőnél is szigorúbb tekintettel. Kezdtem furcsállni a dolgot, de a parancsot követnünk kellett, ráadásul a vörös hajú gyerek még élvezte is az előadást, kutyája is követte a Sensei utasítását, bár ő csak az ugrálásból vette ki a részét.
Pár percet követően meguntam, és megálltam. A pumpa felment bennem, izzadságtól telített fejem fortyogott az idegtől.
– Mi értelme van mindennek?! – Kiáltottam rá a Senseire, mire ő nyugodtan beleszívott a cigijébe, s így felelt.
– Mert jól szórakozom rajtatok… – Hát azt hittem menten neki támadok. Liomei is abbahagyta a gyakorlatot, egyedül Maru, a vörös hajú gyogyós ugrált még mindig önfeledten, már új figurákat belevéve mozdulataiba.
– Ki mondta, hogy hajátok abba? Gyerünk folyassátok! – Korholt le minket, mire kelletlenül, méregtől pumpált fejjel folytatnunk kellett az idétlenkedést. Körülbelül fél óra telhetett el ezzel, mire mesterünk felállt, leporolta magát, és kezével intett felénk.
– Egyikőtöknek reggel adtam egy papírt a vizsgámról szóló információval. A lelkére kötöttem, hogy semmiképp se mutassa meg társainak, különben megbuktatom. A feladatotok, kideríteni, kinél van, és természetesen megszerezni a fontos kódot. – Magyarázta, majd megfordult és visszasétált eddigi pihenőhelyére.
– De hát nálam nincs ilyen papír. – Mondta Maru elhűlve, mire őt követte ugyanezen szavakkal Liomei, és én ugyanezt mutattam nekik egy vállrándítás formájában.
– Bizony, valamelyikőtök hazudik, hiszen nem szabad, hogy rájöjjetek, nála van a papír. A kérdés már csak az, melyikőtök az? – Mosolygott, majd visszaült a fa tövébe és ismét rágyújtott.
Elkezdődött a macskaegér hajsza. Szinte tíz percig néztünk egymással farkasszemet, de semmit nem derítettünk ki a másik tekintetéből. Kerestem arcukon a kétségbeesés jeleit, izzadás, bármi apró jel, ami elárulhatja a kód hollétét. Ezt komoly harc követte. Maru kutyájával az oldalán szállt szembe velünk, míg Liomei egyszerű alap Jutsukat használt. Jómagam nem húztam elő a klántól tanult technikámat, agyaggal ellátott nyilakkal támadtam rájuk, hiszen nem akartam, hogy komolyabban bajuk essen. Esélyük sem lehetett ellenem, habár az is igaz, Liomei-t jobban megkíméltem, míg szegény Shiromaru kapott tőlem rendesen, egyszerűen irritál az a fiú, bár van benne tehetség, a kutyájával jó párost alkotnak, sokszor kellemetlen helyzetbe hoztak engem.
Körülbelül fél órája küzdhettünk, mikor a mester megállította a küzdelmet. Komolyabb károkat nem okoztunk egymásban, inkább amolyan erőfelmérés volt ez egymás között, tudjuk, milyen segítségre számíthatunk a másiktól, ha szükség lenne rá.
– Sebaj, nálam is van egy ilyen papír. Ha meg tudjátok tőlem szerezni, átmentetek. – Mondta mosolyogva, majd mélyet szívott cigijéből, és azt úgy fújta ki, mintha ninja füstöt hajított volna közénk. Szóval ez a rejtett képessége, ezért dohányzik ilyen sűrűn. Mindent megpróbáltunk, de természetesen a genin és Jounin közötti különbségek kiütköztek, nem bírtuk tőle elvenni a papírt, pedig voltak jó pillanataink is, de a mester mindig szemfülesebb volt.
– Ez nem megy mester, ön jóval nagyobb erőt képvisel. – Szólt Liomei, mire a mester megjelent előttünk a füstből, és kedvesen mosolyogva odahajolt a lányhoz.
– Még egyféleképpen nem próbáltátok. – Mondta. Ekkor Maru odacigánykerekezett hozzá, majd kezét nyújtotta felé.
– Kérem szépen. Ideadod Sensei? – Kérdezte örömteli mosolyt erőltetve arcára, mire a Sensei bólintott, és odanyújtotta neki. Ismét felment bennem a pumpa és kikaptam a srác kezéből.
– Olvasd fel Tano a titkos információt. – Mosolygott kedvesen a mester, nekem pedig az ér a nyakamon egyre nagyobbra nőtt.
– Két Shinobi bemegy a kocsmába. Az egyik megszólal. Te, látod azt a fickót? Kérdi a pult felé mutatva, ahol hárman ültek. Melyiket? Kérdezett vissza a másik. Amelyiknél kard van. Folytatta. De mindhárom alaknál van kard. Válaszolt a másik. Amelyiken kalap van. De mindegyiken kalap van. Erre a Shinobi felmérgelte magát és két Shurikent küldött a két szélső alak hátába, mire azok lerogytak a pultról. Na látod azt a fickót mostmár? Kérdezte nyugodtabb hanglejtéssel. Igen, mi van vele? Kérdezte az értetlen. Na annak olyan mocskos képe van, hogy legszívesebben hátbadobnám egy Shurikennel. – Olvastam fel hangosan a viccet, mire Pinou Sensei hangosan felnevetett.
– Ez egy vicc?! – Kérdeztem megrökönyödve, mire a Sensei válaszolt.
– Igen…sosem bírom ezt megunni. Hahaha. – Nevetett tovább, mikor pedig látta rajtam, hogy majd felrobbanok, megkomolyodott, majd arra kért minket, hogy foglaljunk helyet a fűben.
– Nos, minderre, még, ha nem is látjátok a relációt, szükség volt. Az első feladat az volt, hogy kövessétek, amit mondok, még akkor is, ha az számotokra értelmetlennek tűnik. Miért volt ennek értelme? Mert mindig, minden körülmények között hallgatni kell feljebbvalóitok szavaira, s a munkaadótok kéréseire, legyenek azok bármennyire is felfoghatatlan balgaságok. Másodjára, ugye azt mondtam, hogy valamelyikőtöknél elrejtettem egy cetlit a titkos kóddal. Valójában egyikőtöknél sem volt ilyen papír, megvezettelek titeket. Ti egy csapat vagytok, bíznotok kell egymásban, hiszen egymásra vagytok utalva. S ha az ellenség megpróbál titeket kizökkenteni egy hamis információval és egyből, gondolkodás nélkül egymás torkának ugrotok, ellenségeteknek már nyert ügye van. Harmadszor pedig az volt a feladat, hogy elvegyétek tőlem azt a papírt. Egy Shinobinak mindig több szempontot meg kell vizsgálnia, mielőtt támadna. Nem muszáj egyből ajtóstul rontani egy ellenfélnek, minden lehetőséget át kell gondolni, mielőtt cselekszünk. Maru elkérte tőlem a papírt, és odaadtam neki. Végül is, Maru megnyerte nektek a benn maradást, és remélem tanultatok a mai leckéből. Liomei. Túlságosan a társaid után loholsz, amit ők tesznek, az neked is megfelel. Tano, te türelmetlen vagy, és bár van benned potenciál, mint ahogy az előbb említettem, ajtóstul rohansz a falnak. Maru…öhm… – Akarta kezdeni a vörös hajú fiú értékelését is, de ő éppen egy pillangót kergetett fel, s alá. – Hagyjuk. Mára végeztünk. Holnap felveszitek az első küldetéseteket, szóval pihenjetek. – Magyarázta el, majd ami eddig számomra köd volt, végül megvilágosította elmémet. Mennyire igaza volt. Talán tényleg flúgos, mégis tud a fickó.
A következő pár hétben alapküldetéseket kaptunk, persze nem volt túlságosan ínyemre, mint mindenki más, nehezebb küldetéseket szerettem volna, s végül a sok kérlelés meghallgatásra talált…a Kirigakure színe elé járulhattam, hogy végre egy hozzám méltó küldetésre mehessek. Vigyázz világ, jön Dokujaku Tano a méreg Shinobi!
Ország: Víz országa
Rang: Genin
Kor: 13
Nem: Férfi
Felszerelések:
- Egy szépen megmunkált íj, a falu remeke, és örökségének tekintett tudásával készített fegyvere, mi a Dokujaku klán nevét és jelképét viseli.
- 5 db Kunai
- 10 db Shuriken
- 2 tegezre való nyíl egy széles tokban.
- Tolvajkulcs, zárfeltörő
Kinézet:
Haja éjfekete, mi a világ általában ismert hajszíne, semmi pénzért nem változtatna rajta. Homlokpántként hordja Iskolája és nemzetének címerét, míg arcán klánjának ismertető jeleként zöld, nehezen lemosható festéket visel, bal szeme alatt húzódik, egészen az álláig, míg szemöldökei felett két vékonyabb csíkot visel ugyanezen színárnyalattal. Ruhája általános, de ragaszkodik a klán színeihez, így mellénye és nadrágja zöld, mindkét vállát kék vékony rétegű vállpáncél fedi, egyéb okokból.
Jellem:
Rideg, és szótlan, akár a klán többi Shinobija. Ritkán szól, de akkor másik nem igen hasznos jelleméről tesz tanúbizonyságot, önteltségének ad hangot. A Dokujaku shinobik elve szerint él, melyhez a Víz országának akadémiájának törvényeit is párosítja, ebből adódóan bátor, sosem futamodik meg. A Dokujaku ninják, ha tehetik árnyékban meghúzva szedik le áldozataikat, ritkán állnak ki szemtől szemben ellenségeivel. Ha viszont felfedezik őket, utolsó vérig küzdenek, így Tano ezen szokást is magáénak érzi, kötelező magáénak éreznie. Nem csak Akadémiájának tartozik becsületével, hanem klánjának is, ahonnan jött. A Dokujaku shinobik vezető típusúak, ebből ered fennhéjázásuk, és önteltségük, akármilyen csapatba kerülnek, minden erővel azon vannak, hogy kivívják a vezető titulust, ha kell erőszak árán is.
Előtörténet:
A Víz országa. Azon hely, hol sosem lehet elég óvatos az ember, nekem is mindig azt tanították, hogyha egy erős ellenféllel szemben győzedelmeskedek, ne örüljek sokáig, mert jön majd egy nála is erősebb. Az országot egy természetes védő burok veszi körül, mi generációk óta megnehezíti az ellenséges országok támadásait, beszivárgásait, ez a fajta tudomány az itt tanuló shinobikra is jellemző. A Suiton stílus közkedvelt hazánkban a Dokujaku klán is erőszeretettel alkalmazza, ha prédára vadásznak.
Dokujaku klán.:
Ellentmondó nép vagyunk, hiszen míg maga a szervezet csendben húzza meg magát, gyilkosságokat vállalva ellenszolgáltatásért, tagjaink mindig is uralkodó típusok voltak, ezért is lehet az, hogy mindenki egyedül indul küldetésekre, magányos farkasként. Több civilizáció óta fenn maradtunk, megéltünk megannyi Kirigakure felemelkedését és bukását egyaránt, de a csendben meglapulás ösztönös elmélete mindig is hasznunkra vált. Bár maga az Ország tud a létezésünkről, sőt, a klán erőszeretettel küldi tanulni az ország akadémiájára diákjait, mert köztudottan a klán Chuuninjai nem szeretnek, és nem is szoktak sok időt tölteni a fiatal Dokujaki-k tanításával. Tizenkét éves korukig fejlesztik tudásukat, utána szabadon bocsájtják őket, hogy saját maguk által próbáljanak szerencsét. Amint méltónak találják az utódot, több évnyi tanulás után azt visszaengedik soraikba, aki elbukott, azt végleg elbocsájtják, ezért is kisszámú társaságról beszélünk.
Vezetőnk Dokujaku Hidatu, mióta az eszemet tudom ő van a klán élén, ritkán megy küldetésre, hiszen, ha magára kell öltenie Shinobi szerelését, ott komoly baj van, akkor nem mindennapi ellenséggel állunk szemben. Igen, ebből is következik, hogy Hatalmi hierarchia van a klánon belül, a vezetők mindig a legerősebb ninjákból kerülnek ki, és minden évben alkalma nyílik arra a tagoknak, hogy elvehessék címét a vezértől. Furcsa egy szokás ez, de a győztest megbecsülik, elismerik, és életük árán is védelmezik, míg nem jön el a következő évi választás. Árulásra nem sok alkalom adódott, talán megalakulásunk alatt kétszer, akik hasonló dologgal próbálkoznak, halállal lakolnak. A klán szabályai bele vannak égetve a tanítványok elméjébe, a tanulás egyik legfontosabb tana, a klán vezetőinek tiszteletben tartása, főleg, hogy gyakorlatilag egy család vagyunk, s az esküt egy shinobi sem felejtheti el soha.
„Egy Dokujaku ismérve a hűség,
éj csendje és köd leple.
Harcra nem lesz szükség,
ez vezet minket győzelemre.”
A falu legerősebbnek tűnő gyermekeit veszik szárnyaik alá, a gyengéket elküldik, soha többé nem léphetik át a Dojo küszöbét.
Főbb és különleges technikáink:
A klán erőszeretettel alkalmazza a Suiton és Muon Satsujin Jutsu Néma Gyilkolás Technikáját rejtőzködés és hangtalan orgyilkosságok eléréséhez, de van egy különleges módszerünk is. Saját Chakrankat használjuk az ellenfél megsebzésére, s a fegyvert ráadásul még bekenjük idegméreggel is. Így a nyílvesszőkre, Kunaikra kent idegbénító méreggel, és magával a sebbel együtt a testünkből a fegyverre vezetett Chakrát is ki kell kerülnie áldozatainknak. Még gyerekkorban kapnak a növendékek egy pecsétet, jobb és bal vállukra, mely egyrészt szimbolizálja a klán erejét, másrészt ha majd a gyermek méltó lesz rá, használhatja a család titkos módszerét, mely a mérgekkel hozható kapcsolatba. Az idegmérget több hónapig kezelik, úgymond előkészítik az összekapcsolásra, hiszen ezt a Chakra segítségével belevezetik a pecséteken keresztül a gyermekek szervezetébe, ezáltal, ha eléri a megfelelő kort, és birtokában lesz annak az erőnek, mi meg tudja zabolázni a Jutsut, annak a Shinobinak a Chakrája mérgezővé válik mások számára. Ez viszont két okból is veszélyes a Shinobira nézve. Először akkor, mikor Chakrájukba belevezetik a pecsét segítségével az idegmérget. Minden második gyermek élheti csak túl, a gyengék meghalnak, vagy életük végéig bénák maradnak, nem beszélve a vagy tíz perces mantra közben bekövetkező könyörtelen fájdalomról, ahogy a pecséten keresztül a méreg a Chakra csatornába jut. Akkor sem biztonságos ez a módszer, ha túléled a kapcsolódást, hiszen, ha végre használni tudod eme képességet, és a Chakrába túl sok mérget engedsz, ezzel felhasználva tartalékaidat, visszafelé is elsülhet a módszer. Akár órákra is megbénulhatsz, ami egy küzdelem közepette nem valami hasznos dolog. Több évnyi gyakorlás után, már koncentráció nélkül is sikeres lehet a mérgező Chakra használata, de csupán a legerősebb Ninják bírják sokáig a módszer használatát következmények nélkül.
Szerkezetileg a mérgezett Chakra használata.:
A játékos (ez esetben én) felhúzza az íjat, s sebesen ráhelyez annyi nyílvesszőt amit tudása elbír. Rövid koncentrációt követően Chakráját felszabadítja, és beleirányítja az említett nyílvesszőkbe, ami a Chakra színeiben fog aurát képezni, s az érintésre olyan mintha egy igen erős ütést szenvedne el az akit a nyílvessző eltalál. Tehát háromszoros csapás éri. Maga a nyílvessző okozta seb, a méreg, ami a nyílvesszőre van kenve, és maga a Chakra ütése, mi jóval erősebb egy átlagos ökölcsapásnál, szinte a lendület magával rántja az ellenfelet.
A mérgezett Chakra zöld színt vesz fel, persze csak, ha kiengedik a Chakrával együtt, s az előző módszerhez azonosan kerül a nyílvesszőre. Ekkor már nem kell mérget kenni a nyílvesszőre, hiszen maga a Chakra tartalmazza a mérget, ami csakis akkor ér célt, ha a nyílvessző sebez, akár súrol, vagy beleáll az ellenségbe, sebet kell, hogy ejtsen, ugyanez vonatkozik a Kunaira, és a Shurikenre is. Ha a Chakrát belevezetik egy már más által keletkezett nyílt sebbe, ugyanazt a hatást éri el vele.
Kezdő szint:
Kezdőknél a mérgezett Chakra képesség kétszer használható, másodjára már teljesen kimerültté teszi a játékost. Ha célt ér a Chakra, az ellenfél 5 percig lebénul. Ha a kezdő játékos több, mint kétszer használja, elveszíti az eszméletét és 3 órára lebénul.
Haladó szint:
Haladónál a mérgezett Chakra képesség négyszer használható, negyedik használatra már kimerültté válik, ha célt ér a Chakra, az ellenfél 10 percig lebénul, s a Chakra másodlagosan zúzódásnyi sebet okoz. Ha a haladó játékos többször használja, elveszíti az eszméletét, egy teljes napra lebénul, majd azt követően is enyhén kótyagos lesz.
Közepes szint:
Akik már közepes szinten jártasak, a képesség akár hatszor is elsüthető, hatodik használatra a test kimerül, a Chakra felemésztődik a testből. Ha célt ér a Chakra az ellenfél 15 percre lebénul, s másodlagosan komolyabb zúzódási sebet okoz. Ha a játékos túlzásba viszi, elveszíti az eszméletét, akár több hétig bénult lehet, avagy bele is hallhat.
Mester szint:
Nem ismert, a vezető és a tanácsosok szintje, kiknek még nem volt alkalmuk kipróbálni tudásukat a növendékek előtt.
Klán hierarchikus rendszere:
A kis Tano
Tizenhárom évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot Kirigakure no Sato-tól egy kisebb faluban, ahol halászatból éltek, s kereskedelemből. Édesapám Kurusama Ling nem követte nagyapám Dokujaku Dahjon ösvényét, és inkább az egyszerű életet választotta a Shinobivá válás helyett, mit persze az öreg nem fogadott kitörő örömmel. Édesapámnak a halászat volt a mindene, mikor édesanyám Liu terhes volt velem, sokszor tervezte, hogy engem is megtanít a szakma csínyjára-bínyjára, pedig az igazat megvallva benne is megvolt a potenciál, mint ahogy családunk többi tagjában, hogy remek Ninja legyen belőle, de ellenezte az erőszakot.
Azt vallotta, hogy békésen is meg lehet élni egymás mellett, ő nyugodt, és békés életet szeretne biztosítani családjának, eltaszítva magától a félelmet, hogy történne velünk valami.
Édesanyám ápoló volt a falu orvosi rendelőjében, a mindig kedves Soku doktor keze alatt. Emlékszem mindig kaptam tőle édességet, ha nem sírtam. Nagyapám kiöregedett szakmájából és nyugdíjba vonult, de mint Kirigakure földjén mindenki, ő is tudta, hogy a Shinobik életében nincs szabadság. Eljöttek érte, egy bosszúálló, ki túlélte a merényletet, s ezért nagy árat fizettünk. Bekövetkezett az, amitől édesapám félt, pedig nyugodt életre vágyott. Mit is gondolt…naiv bolond. Nem jött rá, hogyha elfogadja nagyapám hívását, talán még most is élnének, hiszen egy egyszerű halászlegény nem tudja megvédeni a családját.
Engem édesanyám elrejtett a pincében, így élhettem túl az éjszakát. Sosem feledem, mi történt akkor éjjel, pedig olyan idős voltam, mikor kevés emléke marad meg egy fiatalnak. Nem haragszom a gyilkosokra, egyáltalán. Ilyen egy Shinobi élete, rizikóval jár, és, ha nem vagy elég ügyes, ha nem vagy felkészülve az ilyen esetekre, meghalsz. Nagyapám ugyan végzett néhányukkal, de hát már eljárt felette az idő, édesapám meg tehetetlen volt. Szánalmas. A történtek után a Dokujaku klán vett magához nagyapám végrendeletében leírtak után. Mivel bennem is látták a potenciált, nem utasították vissza egy halott utolsó kívánságát, s bár hatalmas trauma ért akkor éjjel, nem haragudtam, apámat hibáztattam. Gyenge volt…
A fejlődés időszaka:
Hat, hét éves koromig fizikálisan nem tudtam edzeni, hiszen egy csecsemő ritkán képes hasonló tanok elsajátítására, így egy bába gondjaira bíztak engem, míg elég érettnek nem találtak a Shinobivá nevelésre. Mondhatni jó gyerek voltam…engem nem izgatott a rosszalkodás, s a vele járó izgalom, bár a játékok is hidegen hagytak, szabad időmben rajzoltam, sétáltam, és pihentem. Nem kívántam mások társaságát, s már a kedves Soku doktor sem bírt lekenyerezni holmi édességgel. Azt gyanították, a gyilkosság az oka, de nem, kicsi voltam még, nem érthettem meg a körülöttem folyó eseményeket, s miután már tudtam az eszemről, könnyebb volt feldolgozni a történteket. Elfogadtam a sorsomat.
– Gyere játszani Tano! – Kérlelt egy játszótársam, nevelőm nevelőotthonában. Emlékszem, szép idő volt, a nap úgy ragyogta a kis udvart, mint egy színpadot a reflektorfény, hol a színészek, ez esetben a gyerekek, készültek volna előadásukra. Jómagam a csendes, nyugodt sarkot választottam, hol az árnyék szinte magába olvasztott, csoda, hogy a kis Ping meglátott engem, de nem is volt ez elég, még játékra is invitált. Jót akart szerencsétlen, de még új volt az otthonban, nem tudta, hogy én magamnak való vagyok.
– Hagyj magamra. – Szóltam oda kurtán, mire ő megdöntötte kicsit fejét, és fülig érő mosolya csodálkozás érzetét tükrözte vissza gömbölyű arcocskájáról.
– Van kedved bújócskázni? – Kérdezte ragaszkodva hirtelen lett elveihez, makacs kis fickó volt, ezt meg kell adni neki.
– Nincs. – Válaszoltam ismét nem éppen kedves hangnemben.
– Játékokkal játszani? – Makacskodott tovább, mire bennem kezdett felmenni a pumpa, olyan tekintettel néztem rá, ami még a legvagányabb gyerekeket is elijesztette volna, még azokat is, kik már megtanultak bilibe wc-zni, pedig ők aztán tényleg vagány srácot voltak.
– Nincs. – Tartottam ki álláspontom mellett, de ő csak nem hagyott békét nekem.
– Fogócskázni? – Mosolygott ismét fülig érő szájjal rám, mire én kiegyenesedtem és eddig haragos tekintetem nyugodt érzelmet sugárzott arcomról.
– Persze, miért ne? – Mondtam neki, egy eléggé színészies mosollyal, mire ő megfordult.
– Akkor én elkezdek futni, neked pedig el kell kapnod engem, ha sikerül, utána én kergetlek téged, kezdhetjük? – Kérdezte szinte beleélve magát az általa képzelt pár perccel később megrendezésre kerülő játékba, erre én odaléptem hozzá, és nagyot löktem rajta. Azzal a lendülettel, amit én generáltam, hatalmasat esett a nap szárította földes területen, szép horzsolásokat szerezve magának. Egy gyermeki természetes reakciót váltott ki belőle eme cselekmény, teljes erejéből, amit torkában lévő hangszálnak köszönhetett, elkezdett bömbölni.
– Megvagy. – Válaszoltam ridegen, majd elsétáltam a tett színhelyéről. Nem volt szüksége a gyermeknek árulkodnia, a nevelő mindent látott, de felsőbb utasításra megtiltották neki, hogy ezért engem megdorgáljon. Az elkövetkező időkben inkább mindenkire rászólt, ki a közelembe merészkedett…áldott egy asszony volt, megkedveltem ezért.
Amint elértem a szükséges életkort, a Dokujaku klán magához vett, és nagyapám Dohjun testvére Tien kezdte meg nevelésemet. Elmélettel kezdtük, némi fizikai edzés terhe mellett, mi direkt nem volt megerőltető. A Chakra áramlását, és annak tárolására szánt hely bővítése volt a cél, egy gyereknél még elég volt egyszerű gimnasztika, fekvőtámasz, és futás, mint fizikai edzés. Szerettem azt az életet, ami körülvett a klánnál, a nevelőotthonban nem tudtam saját kedvemre eltölteni az időt, így megnyugvásként ért minden egyes korán kelés, a több óra elméleti oktatás, és a délutáni edzés. Eközben nem csak a Jutsukról, a Chakráról, és a Kirigakure történelméről tanultam, de a klán tanait is belém verték, ha valamilyen szabályt megszegtem, komoly büntetés járt érte, ami általában botozásban nyilvánult meg. Elég kellemetlen volt, biztosították számomra azt, hogy kétszer is meggondoljam, megpróbálok-e még egyszer véteni a klán rovására.
Mikorra elértem azt a kort, mikor a klán beavathatott titkos tanaiba, már koromhoz képest elég érett voltam. Ridegségem nem hagytam el, de önbizalmam szinte akkora lett, mint egy bármelyik pillanatban kitörni készülő vulkáni magma mennyisége. Miután elfogadtam titoktartási egyezményt, a fájdalmas, kínokkal járó pecsét lehelyezését, kezdetét vehette a ceremónia. Négy Chuunin szükségeltetett a méreg belevezetéséhez szervezetembe, s ezt még egy órányi készülődés előzte meg. A megrajzolt kör, a szükséges elemek, és a vérrel írt pecsétek vállaimra. Maga a Mantra tíz perces volt, de felkészítettek a következményekre, mik vele járhatnak. A kibírhatatlan fájdalomra, a szenvedésre, mi akár egy életen át elkísérhet, az is megtörténhet, hogy belehalok. Mivel a nagybátyám, és a nagyapám is ismerője volt ezen technikának, már csak az önbecsülésem miatt sem engedhettem meg magamnak a nemleges választ, természetesen elvállaltam a következményeket, kerül amibe kerül, erőssé válok.
Szinte olyan érzés volt, mintha belülről égetné valami a szervezetemet, a szer rángatta minden izmomat, s az a minimális Chakramennyiség is úgy ugrándozott a testemben, mintha egy kenguru telepedett volna le a gyomromban. Kibírhatatlan volt, az ordításom úgy zengte be a termet, hogy még több sarokra is hallhatták a hangom, de végül sikerült. Túléltem, de ahogy várható volt elvesztettem az eszméletem, és összerogytam. Több napig ilyen állapotban feküdtem a Klán orvosi részlegén, de végül is sikerrel járt a beavatkozás. Elmagyarázták, hogy lehet több év is eltelik, mire képes leszek használni ezt a technikát, így még be kell érjem a Chakra áramlásával, mit saját fegyverembe vezethetek, amit a vezető szabott ki rám.
A fegyveremről.:
Egy természetes íj, mit a klán mesterei készítenek, a legjobb fából, és fémből. Gondos megmunkálást igényel, már szinte a nevelőotthonba való érkezésemkor elkezdték a készítését. A Dokujaku klán többek között íjat használ áldozatainak leszedésére, vagy Kunait, esetleg Shurikent, ritkán van aki a Taijutsut részesíti előnyben.
A fegyverem fekete, zöld kötéssel a fogó részénél, és egyéb motívumokkal ellátva. Mindkét végébe egy-egy Kunai van beleépítve, ha elfogyna a Shinobi nyílkészlete, akkor se maradjon tehetetlen. A Kunaik igény szerint kivehetők, de benne hagyva is jól hasznosíthatóak, ilyenkor az íj botként funkcionálhat. Az edzéseim egyik pontjába tartozott az Íj használata is, mit tizenkét éves koromra legalább közepes szinten el kellett sajátítanom, ami szerencsére sikerült.
Geninné válás:
Tizenkét éves koromra, felsőbb utasításra az Akadémia felé vettem utamat, ott folytathattam az edzést, s a megszerzett tudás birtokában vágtam neki a Geninné válás ösvényének. Mint, ahogy a nevelőotthonban itt sem különösebben barátkoztam, ha lehetett minden időmet edzéssel, és tanulással töltöttem, szabadidőmben pedig művészetekkel foglalkoztam, vagy pedig célzó képességemet fejlesztettem. Az oktatómmal semmi problémám nem volt, szigorú volt, de korrekt tanító. A neve Tamudo volt.
Felkészített minket a Geninné válás követelményeinek alapjaira, az alap Jutsuk elsajátítására, és a Chakra áramlásának megfelelő használatára. Ideges voltam, minél inkább közeledett a vizsga. Nem azért aggódtam, mert nem bíztam magamban, nem is azért, hogy valaki jobb lesz nálam…persze…ebben az osztályban nálam? Ugyan…A klán elvárásainak akartam megfelelni, így az égvilágon semmilyen hiba nem csúszhatott bele a számításaimba. Túlságosan ideges voltam az előző nap, ezért úgy gondoltam kiszellőztetem a fejem. Késő délután volt, de még mindig kellemes volt az idő. A szél is úgy dúrt bele a már ekkor hosszúnak mondható hajamba, mintha nyugtatni akarna, mintha simogatna. Kihalt volt az akadémia, mindenki a vizsgára készülődött, a tanárok az előkészületek miatt, a diákok pedig lázasan tanultak. Sétám során a közeli kis erdőbe vezetett utam, ahol zajra lettem figyelmes. Nyögések, kiabálás, talán úgy gondoltam, valakik éppen küzdenek. Természetesen kíváncsi természet vagyok, nem hagyhattam ki eme remek alkalmat, hogy jövendőbeli vetélytársaim technikáit ne tanulmányozhassam, ezért nekiveselkedtem, és meglestem a zaj forrását. Egy lány volt az. A tisztásra érve, szinte csalódottan tapasztaltam, amint az osztálytársam hevesen gyakorol. A klónjutsu úgy néz ki, nem igazán ment neki, de hallottam is már róla, hogy szórakozott teremtés, azt hiszem Liomei a neve. Elnézegettem a szenvedéseit, szemrevételeztem az esetleges hibákat, amiket véthetett, de nem tűnt egyik mozdulata sem vészesnek. Valamiért mégsem sikerül neki, úgy ahogy szeretné.
Arca már vörös volt a zavartságtól és a fáradtságtól, az izzadságcseppek összefolytak könnyeivel, az ordibálás pedig minden egyes elvétett technika utáni elégedetlensége volt.
– Nem igaz. Így biztos nem fogok átmenni a vizsgán. – Korholta le magát a leányzó, de már úgy lihegett, hogy ezzel nem csak számára, de számomra is jelezte Chakrájának kifulladását.
– Apám is megmondta, hogy úgysem lesz belőlem igazi Shinobi, és igaza lett…egy kupac szerencsétlenség vagyok. – Mondta, s ezzel rá is jöttem a problémára. Mosolyogva el akartam fordulni, és visszasétálni az akadémiára, mikor megtorpantam. Valami visszatartott engem, valami ami eddig nem zavart, vagy egyáltalán nem volt számomra észrevehető. A lány elkezdett sírni. Fintorogtam egyet, majd megráztam a fejem. Nem igen akarózott odamennem, de valamiért úgy éreztem, meg kell tennem, pedig eddig senkinek nem akartam soha segíteni, még csak beszélgetni sem voltam hajlandó a társaimmal. Sóhajtottam egy mélyet, belenyúltam övtáskámba, és a lány felé hajítottam egy Shurikent. A szinte önmagáról megfeledkező lány észre sem vette a támadást, bár ezen nem csodálkoztam, a közeledésem sem tűnt fel neki. A fegyver a lábai előtt ért földet, ahogy becsapódott, az riadtan mászott hátrébb a füvön.
– Ki van ott? – Kérdezte kétségbeesetten, mire ő is övtáskájába nyúlt, és egy kunai-t vett elő.
– Mi van babuci, nem tán abbahagytad a sírást. – Kérdeztem előlépve rejtekeimből, olyan gúnyos hangnemben feltéve kérdésem, hogy még hátba is veregettem volna magam.
– Mit akarsz tőlem? Hagyj békén. – Kiáltott kissé durcásan, majd letette a fegyvert és folytatta a sírást.
– Talán apucinak igaza lesz? Ahelyett, hogy megmutatná az egy szem barbibabája, hogy shinobi lesz belőle, inkább pityereg a vizsga előtti nap. Brühühü. – Folytattam nem foglalkozva azzal, hogy már én is éreztem, egyre messzebbre megyek.
– Hagyd abba. Gonosz vagy! – Kiáltott rám most már dühből, felkelve a földről. Támadó szándékkal lépett fel, ez az amire vártam, végre nem hisztizik már.
– Nem tán meg akarsz támadni? Egy Klónjutsut sem vagy képes megcsinálni, nem hogy legyőzz egy Dukajaku-t. Apukád jól mondta…szerencsétlenség vagy. – Mondtam mosolyogva, s kinyújtottam kezeimet.
– Nem! Igen is lesz belőlem valaki! Megmutatom, hogy mindketten tévedtek. – Ordított, majd sértett érzettől vezérelve letörölte könnyeit szemei sarkából.
– Na mutasd hisztikisasszony. Úgysem fog sikerülni! Meg fogsz bukni! – Ordítottam már én is rájátszva a drámai hatás kedvéért. Erre már nem válaszolt, kezeit a technika kezdése szerinti pozícióba helyezte, fogait szinte úgy összeszorította, hogy nekem is fájt annak csikorgatása.
– Akkor is sikerülni fog! Klónjutsu! – Kiáltotta szinte dühből, bízva önmagában, végre úgy, ahogyan eddig is kellett volna csinálnia. A mozdulatai eddig is tiszták voltak, szinte hajszálpontos volt a technikai kivitelezés, viszont egy dolog hiányzott csupán. Végül sikerült a lánynak, s úgy tekintett rám, mint aki most belekezd a „na ugye megmondtam” szöveg végighadarásába, de mielőtt ezt elmondhatta volna, belé fojtottam a szót.
- Ha egy Shinobi nem bízik magában, ereje mit sem ér, már a harc elején halottnak minősül, pedig még fegyvert sem ragadott ellenfele. Tanuld meg, hiába pontosak a mozdulatok, hiába nem sikerül valami, a dolgok mögé kell látni, és sosem szabad feladni. Éles helyzetben nem lesz ott apuci, aki leteremtsen…ha nem bízol magadban, halott vagy. – Mondtam neki rideg arculatot felvéve, elhagyva a gúnyos érzelemvilágot, mit magamra erőltettem a segítség erejéig. A lány nem válaszolt, még mindig meg volt sértődve, de látszott rajta, hogy igazat adott nekem. Lehet, hogy ezzel kicsit megsértettem egy lány szívét, de még hálás lesz ezért.
A vizsgán sikeresen átment, ott voltam, részese voltam nevetséges örömének, ahogy mindegyik barátnőjét körbepuszilta. Elrohantak előttem, majd mikor észrevett, felém fordult, és még mindig örömtől könnyes arccal ennyit mondott. „Köszönöm.” Klánba jelentkezésem óta talán először mosolyogtam, persze akaratlan volt az érzelemnyilvánítás. Ahogy észrevettem pillanatnyi idétlen érzelemnyilvánításomat, elkomorodtam, és ennyit feleltem. ”Magadnak köszönd.”
Szerencsére nekem is sikerült, habár az ideg rendesen marta a gyomromat. Minden koncentrációmra szükség volt, hogy sikerüljön, de úgy éreztem a lány, akinek tegnap segítettem… nos, viszont segített nekem. Ahogy ott álltam a vizsgabiztosok előtt, mosolyra nyúlt a szám, és arra gondoltam, hé, tegnap én teremtettem le a lányt, mert nem bízott a képességeiben…szedd össze magad…már te is piszoárba vizelsz…vagány vagy.
Sikerült a vizsga, megfeleltem, és mikor megkaptam a fejpántomat, büszkén néztem vele farkasszemet. Első lépés a Chuuninná válás rögös útján.
Pinou Sensei próbája:
Nem sokkal később meg tudtuk, hogy hármas csapatokban fogjuk a küldetéseket elvégezni, melyeket a Kirigakure szab ránk. Nem igen örültem az ötletnek, hiszen a Dukajaku-k természetüknél fogva is irányító, magányos farkasok, de hát mennyi ideig fog tartani betörni ezt a sületlen bagázst.
Egy furcsa vörös hajú fiút, és meglepetésre Liomei-t kaptam társamnak. Nagyszerű.
A fiú olyan mint egy energiabomba, sosem akart megállni, mindig csak beszélt vagy rohangált…ijesztő volt, ráadásul egy kutya lihegett a nyomában megállás nélkül. Liomei pedig folyton azt érezte, hogy a tegnap előtti eset után beszélgetésbe kellene elegyednie velem…pedig nagyon rosszul gondolta a tényállást.
A továbbiakban már nem Tamudo sensei diákjai voltunk, hanem Pinou sensei alárendeltjei lettünk. Jó tanár, de piszkosul szórakozott, és olyan viccei vannak, amitől égnek áll a hajam…na meg a frizurája…szörnyű, önmaga karikatúrája…
Másnap egyből jöhetett a felmérés, mi alapján Pinou Sensei felmérte tudásunkat, bár már előre is rossz érzés kerülgetett. Nem értem, hogy ez az ember, hogy lehet tanító, egy vicc, két lábon járó szórakozott pipogya alak…
Az erdőbe vitt ki minket, mint más sensei-ek csapataikat, távol az akadémiától, egy kellemes környezetű tisztásra. Leült egy fa árnyékába, és rágyújtott egy cigarettára. Komor volt és eltökélt, furcsán bizsergető érzés kerített hatalmába, úgy tűnik megjátssza a jó kedélyű, humoros alakot, s ha kell olyan komor, és rideg akár a jégcsap.
– Emeljétek fel az egyik lábatokat. – Mondta hűvös hanglejtéssel, majd mélyet szippantott a káros dohányáruból. Mi természetesen megtettük amit kért, bár nem értettük a miértjét, biztos valami bemelegítő gyakorlat a próba előtt.
– Kezdjetek el ugrálni, bal kezetekkel érintsétek meg az orrotok hegyét, míg a másikkal vakargassátok a fejeteket. Gyerünk. – Mondta, ha lehet az előzőnél is szigorúbb tekintettel. Kezdtem furcsállni a dolgot, de a parancsot követnünk kellett, ráadásul a vörös hajú gyerek még élvezte is az előadást, kutyája is követte a Sensei utasítását, bár ő csak az ugrálásból vette ki a részét.
Pár percet követően meguntam, és megálltam. A pumpa felment bennem, izzadságtól telített fejem fortyogott az idegtől.
– Mi értelme van mindennek?! – Kiáltottam rá a Senseire, mire ő nyugodtan beleszívott a cigijébe, s így felelt.
– Mert jól szórakozom rajtatok… – Hát azt hittem menten neki támadok. Liomei is abbahagyta a gyakorlatot, egyedül Maru, a vörös hajú gyogyós ugrált még mindig önfeledten, már új figurákat belevéve mozdulataiba.
– Ki mondta, hogy hajátok abba? Gyerünk folyassátok! – Korholt le minket, mire kelletlenül, méregtől pumpált fejjel folytatnunk kellett az idétlenkedést. Körülbelül fél óra telhetett el ezzel, mire mesterünk felállt, leporolta magát, és kezével intett felénk.
– Egyikőtöknek reggel adtam egy papírt a vizsgámról szóló információval. A lelkére kötöttem, hogy semmiképp se mutassa meg társainak, különben megbuktatom. A feladatotok, kideríteni, kinél van, és természetesen megszerezni a fontos kódot. – Magyarázta, majd megfordult és visszasétált eddigi pihenőhelyére.
– De hát nálam nincs ilyen papír. – Mondta Maru elhűlve, mire őt követte ugyanezen szavakkal Liomei, és én ugyanezt mutattam nekik egy vállrándítás formájában.
– Bizony, valamelyikőtök hazudik, hiszen nem szabad, hogy rájöjjetek, nála van a papír. A kérdés már csak az, melyikőtök az? – Mosolygott, majd visszaült a fa tövébe és ismét rágyújtott.
Elkezdődött a macskaegér hajsza. Szinte tíz percig néztünk egymással farkasszemet, de semmit nem derítettünk ki a másik tekintetéből. Kerestem arcukon a kétségbeesés jeleit, izzadás, bármi apró jel, ami elárulhatja a kód hollétét. Ezt komoly harc követte. Maru kutyájával az oldalán szállt szembe velünk, míg Liomei egyszerű alap Jutsukat használt. Jómagam nem húztam elő a klántól tanult technikámat, agyaggal ellátott nyilakkal támadtam rájuk, hiszen nem akartam, hogy komolyabban bajuk essen. Esélyük sem lehetett ellenem, habár az is igaz, Liomei-t jobban megkíméltem, míg szegény Shiromaru kapott tőlem rendesen, egyszerűen irritál az a fiú, bár van benne tehetség, a kutyájával jó párost alkotnak, sokszor kellemetlen helyzetbe hoztak engem.
Körülbelül fél órája küzdhettünk, mikor a mester megállította a küzdelmet. Komolyabb károkat nem okoztunk egymásban, inkább amolyan erőfelmérés volt ez egymás között, tudjuk, milyen segítségre számíthatunk a másiktól, ha szükség lenne rá.
– Sebaj, nálam is van egy ilyen papír. Ha meg tudjátok tőlem szerezni, átmentetek. – Mondta mosolyogva, majd mélyet szívott cigijéből, és azt úgy fújta ki, mintha ninja füstöt hajított volna közénk. Szóval ez a rejtett képessége, ezért dohányzik ilyen sűrűn. Mindent megpróbáltunk, de természetesen a genin és Jounin közötti különbségek kiütköztek, nem bírtuk tőle elvenni a papírt, pedig voltak jó pillanataink is, de a mester mindig szemfülesebb volt.
– Ez nem megy mester, ön jóval nagyobb erőt képvisel. – Szólt Liomei, mire a mester megjelent előttünk a füstből, és kedvesen mosolyogva odahajolt a lányhoz.
– Még egyféleképpen nem próbáltátok. – Mondta. Ekkor Maru odacigánykerekezett hozzá, majd kezét nyújtotta felé.
– Kérem szépen. Ideadod Sensei? – Kérdezte örömteli mosolyt erőltetve arcára, mire a Sensei bólintott, és odanyújtotta neki. Ismét felment bennem a pumpa és kikaptam a srác kezéből.
– Olvasd fel Tano a titkos információt. – Mosolygott kedvesen a mester, nekem pedig az ér a nyakamon egyre nagyobbra nőtt.
– Két Shinobi bemegy a kocsmába. Az egyik megszólal. Te, látod azt a fickót? Kérdi a pult felé mutatva, ahol hárman ültek. Melyiket? Kérdezett vissza a másik. Amelyiknél kard van. Folytatta. De mindhárom alaknál van kard. Válaszolt a másik. Amelyiken kalap van. De mindegyiken kalap van. Erre a Shinobi felmérgelte magát és két Shurikent küldött a két szélső alak hátába, mire azok lerogytak a pultról. Na látod azt a fickót mostmár? Kérdezte nyugodtabb hanglejtéssel. Igen, mi van vele? Kérdezte az értetlen. Na annak olyan mocskos képe van, hogy legszívesebben hátbadobnám egy Shurikennel. – Olvastam fel hangosan a viccet, mire Pinou Sensei hangosan felnevetett.
– Ez egy vicc?! – Kérdeztem megrökönyödve, mire a Sensei válaszolt.
– Igen…sosem bírom ezt megunni. Hahaha. – Nevetett tovább, mikor pedig látta rajtam, hogy majd felrobbanok, megkomolyodott, majd arra kért minket, hogy foglaljunk helyet a fűben.
– Nos, minderre, még, ha nem is látjátok a relációt, szükség volt. Az első feladat az volt, hogy kövessétek, amit mondok, még akkor is, ha az számotokra értelmetlennek tűnik. Miért volt ennek értelme? Mert mindig, minden körülmények között hallgatni kell feljebbvalóitok szavaira, s a munkaadótok kéréseire, legyenek azok bármennyire is felfoghatatlan balgaságok. Másodjára, ugye azt mondtam, hogy valamelyikőtöknél elrejtettem egy cetlit a titkos kóddal. Valójában egyikőtöknél sem volt ilyen papír, megvezettelek titeket. Ti egy csapat vagytok, bíznotok kell egymásban, hiszen egymásra vagytok utalva. S ha az ellenség megpróbál titeket kizökkenteni egy hamis információval és egyből, gondolkodás nélkül egymás torkának ugrotok, ellenségeteknek már nyert ügye van. Harmadszor pedig az volt a feladat, hogy elvegyétek tőlem azt a papírt. Egy Shinobinak mindig több szempontot meg kell vizsgálnia, mielőtt támadna. Nem muszáj egyből ajtóstul rontani egy ellenfélnek, minden lehetőséget át kell gondolni, mielőtt cselekszünk. Maru elkérte tőlem a papírt, és odaadtam neki. Végül is, Maru megnyerte nektek a benn maradást, és remélem tanultatok a mai leckéből. Liomei. Túlságosan a társaid után loholsz, amit ők tesznek, az neked is megfelel. Tano, te türelmetlen vagy, és bár van benned potenciál, mint ahogy az előbb említettem, ajtóstul rohansz a falnak. Maru…öhm… – Akarta kezdeni a vörös hajú fiú értékelését is, de ő éppen egy pillangót kergetett fel, s alá. – Hagyjuk. Mára végeztünk. Holnap felveszitek az első küldetéseteket, szóval pihenjetek. – Magyarázta el, majd ami eddig számomra köd volt, végül megvilágosította elmémet. Mennyire igaza volt. Talán tényleg flúgos, mégis tud a fickó.
A következő pár hétben alapküldetéseket kaptunk, persze nem volt túlságosan ínyemre, mint mindenki más, nehezebb küldetéseket szerettem volna, s végül a sok kérlelés meghallgatásra talált…a Kirigakure színe elé járulhattam, hogy végre egy hozzám méltó küldetésre mehessek. Vigyázz világ, jön Dokujaku Tano a méreg Shinobi!
A hozzászólást Dokujaku Tano összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 13 2012, 10:47-kor.
Dokujaku Tano- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Tartózkodási hely : Kirigakure - Víz országa
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 245
Re: Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
Aburame Shino Pént. Május 11 2012, 19:27
Hallóka
Szóval akkor most leellenőrizlek és kiértékellek.
Csodálatos előtörténetet olvashattam és ezt köszönöm szépen. Kérlek a benne maradt Tegeket vagy javítsd ki vagy tüntesd el. De ez csak apróbb szerkesztési hiba a végén.
Ezen kívül csak egy kérésem van, mihelyst ráérsz készíts adatlapot és élvezd a játékot.
A klán technikát még bedobom szavazásra majd arról még értesítelek.
Addig is az előtörténeted
|
v
ELFOGADVA
Jár érte
110 ch
és
3500 Ryu.
Jó játékot
Szóval akkor most leellenőrizlek és kiértékellek.
Csodálatos előtörténetet olvashattam és ezt köszönöm szépen. Kérlek a benne maradt Tegeket vagy javítsd ki vagy tüntesd el. De ez csak apróbb szerkesztési hiba a végén.
Ezen kívül csak egy kérésem van, mihelyst ráérsz készíts adatlapot és élvezd a játékot.
A klán technikát még bedobom szavazásra majd arról még értesítelek.
Addig is az előtörténeted
|
v
ELFOGADVA
Jár érte
110 ch
és
3500 Ryu.
Jó játékot
Aburame Shino- Játékos
Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Ha megszámolod a bogaraim megtudod!
Re: Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
Darui Szomb. Május 12 2012, 09:33
Valamint kérünk, hogy keress magadnak egy avatart amit majd használni fogsz, mert az üresség nem buli 
Darui- Inaktív
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Kérdezd a fekete párducot
Re: Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
Aburame Shino Szomb. Május 12 2012, 10:27
Megvan az avatarja én láttam már az alapot jelenleg szerkeszti!
Aburame Shino- Játékos
Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: Ha megszámolod a bogaraim megtudod!
Similar topics» Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
» Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
» Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
» Shinobi Akadémia
» Shinobi Temető
» Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
» Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
» Shinobi Akadémia
» Shinobi Temető
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.