Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi

**Dokujaku Tano** Szomb. Szept. 01 2012, 16:13

//Ez a tanulás nem csupán Tano chakrakontrollra való felkészülését mutatja be, hanem ismét betekintést enged a Dokujaku klánház mindennapjaiba, és az ott lévő szigorú, kemény bántásmód mibenlétébe. Kissé hosszúra sikerült, de két gyakorlatról van szó, amire engedélyt kaptam. //

A történet főbbszereplői:
Dokujaku Tano: Félkövér
Dokujaku Tien: Oliva
Dokujaku Karojin: Sötétpiros
Dokujaku Rastajin, a Dokujaku klán vezére: Indigo
Egyéb szereplők: Fehér

- Nem jó! Még egyszer! Ne arra koncentrálj, hogy feljuss a fára, hanem a talpadba áramoltatott chakra szinten tartására. – Kiáltotta Dokujaku Tien a Dokujaku klánház felderítője, jelenleg az ifjú Tano kiképzőtisztje, és egyben nagybátyja, de ez utóbbi jelen helyzetben semmit sem jelentett. Az előbb említett Geninre parancsolt, kinek ismételten le kellett ugrania a fáról, melyre másodpercekkel ezelőtt felfutott chakráját talpába koncentrálva. Magasabbra jutott ugyan, mint az előző próbálkozáskor, de ez nem hatotta meg a tapasztalt Jounin-t, szigorúan, ölbe tett kézzel nézte, ahogy unokaöccse feltápászkodik a Földről.
- Érzékeld a testedben keringő energiát, összpontosíts ifjú Dokujaku! – Tette még hozzá, majd bólintott, hogy tanítványa ismét megkezdheti a műveletet, már, ha készen áll rá.
Este nyolc óra körül járhatott az idő, erős szél fújt, mely megnehezítette a shinobi dolgát, de hát közeleg az ősz, így ezen időjárás természetesnek mondható, főleg este. A klánház kis erdejében edzettek, annak közepén lévő kis tisztáson, hol szinte már az összes fa jelzi, hogy ide a fán való járás, és a chakrakontroll gyakorlatának megtanulásáért járnak az emberek, Tano pedig már harmadik napja küzd az elemekkel, és a gravitációval.
- A Vezető nem elégedett a teljesítményeddel, szóval jobb lenne, ha igyekeznél, ifjú Dokujaku. Egy heted maradt a chakrakontroll megfelelő elsajátítására. Ugye nem akarsz csalódást okozni? – Kérdezte szigorú tekintetet meresztve a fiúra, ki nagyot nyelve konstatálta mestere mondandóját.
- Nem mester. – Válaszolt, majd ismét koncentrálni kezdett. Megpróbálta kizárni fejéből a környezetet, a szél által gerjesztett hangokat, melyek a fák suhogásának zaját eredményezték, az olykor melegebb tájakra siető madarak zenéjét, vadkacsák hápogását, és a közeli patak csobogásának andalító, jelen esetben mégis zavaró énekét. Lassan, de biztosan szaladt végig testének pontjain a chakra, egészen a talpába, s mikor úgy érezte, elegendő erőt gyűjtött össze, fogcsikorgatva indult meg a fa felé. Jól indult, de sajnálatos módon, a gyakorlatba már ideget, és feszültséget is vitt, ami a koncentráció csökkenését eredményezte, olyannyira sem jutott feljebb, mint az előző próbálkozáskor. Azonban most nem is bírt megfordulni, hogy talpra érkezzen, megfejelve egy vékonyabb faágat, háttal csapódott a földbe. Tien arca eltorzult a méregtől, elégedetlenül rázta a fejét, majd hátat fordított az esetlen, minimálisan sérült shinobinak.
- Nem az a cél, hogy a kunaidat minél magasabban szúrd bele a fába. Élőlény, minél inkább elrontod a koncentrációd, annál nagyobb fájdalmat okozol neki, magadnak, és a klánodnak. – Mondta a férfi, majd ujjával ismét a fára mutatott, szó nélkül jelezve, hogy próbálja meg ismét. Tano becsukta szemeit, és mint előbb megpróbálta kiüríteni zavart elméjét. A külvilág is idegesítette, legszívesebben leszedné az égről a hápogó szárnyasokat, elapasztaná a patakot, és visszafújná a szelet, oda ahonnan érkezett. Minden megmaradt erejét talpába összpontosította, végigkísérte a testében keringő chakra útját, kezeit görcsösen illesztve össze a technika megkezdésének folyamatához. Mikor elérkezettnek látta az időt, nekiiramodott és futni kezdett. Ahogy mestere mondta neki, nem a futásra koncentrált, nem is arra, hogy egyre feljebb jusson, hanem a talpára, a chakra szinten tartására, már valamennyire érzi, mennyi az elegendő energia, mi a fához való tapadáshoz kell, valami mégis tönkreteszi a gyakorlatot ezúttal is. Zuhanásakor most viszont belebírt kapaszkodni egy faágba, és szinte tízes pontozással érkezett meg az anyaföldre, mit a Sensei nagyot sóhajtva konstatált, elégedetlen arckifejezést véve fel fizimiskájára.
- Mára végeztünk ifjú Dokujaku. Menj, vacsorázz meg, és pihenj le. Reggel hat órakor jelentkezz a kiképzőterepen. – Nyögte ki pár perces csendet követően, majd elindult az étkező felé.
- Nem! – Válaszolt indulatokkal telve Tano.
- Ellenszegülsz az utasításnak?! Mit merészelsz?! – Horkant fel a sensei, és szinte tüzes villámokat szórva fordult meg tengelye körül.
- Végigcsinálom! – Nyögte ki a fiú, majd megpróbált feltápászkodni a talajról. Nehéz volt a teste, mintha a gravitáció tolta volna lefelé őt, s mikor már úgy érezte talpra bír állni, valami nehéz dolog visszanyomta az avarba. Tien sensei lába volt az, mi ismét kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítette őt, a korosodó férfi pedig nem sajnálva unokaöccsét, teljes testsúlyával ránehezedett annak hátára.
- Ha még egyszer ellent mersz mondani az utasításomnak, egy örök életre megfosztalak annak lehetőségétől, hogy teljes jogú Dokujaku ninja légy! Ezt jól jegyezd meg ifjú Dokujaku. A feletteseddel való engedetlenség szigorú következményeket vonhat maga után. Úgy emlékszem a kiképzők sikeresen beléd verték ezt az egyszerű szabályt, nem? – Kérdezte a férfi fogcsikorgatva, majd még egy utolsót taposva a fiún, elvette a lábát, és ismét elindult az étkező felé.
- Még egyszer ne forduljon elő! Igyekezz, mosakodj meg, egyél, és pihenj! Holnap folytatjuk. – Válaszolta ellenvetést nem tűrő hangon, mire Tano válaszul kiköpte a mestere segítségével bekapott földet és fűszálakat.
- Gyűlölöm magát mester! – Kiáltotta az ifjú megtörten, megfeledkezve a klánban tanult fegyelemről, és mestere iránti tiszteletről. Az érzelmek vették át az irányítást elméjében, és még pillanatokkal az után sem bánta a kimondott szavakat, hogy Tien mester ismét megtorpant.
- Mit mondtál? – Kérdezte megrökönyödve. Hangjában nem harag volt most, nem az idegtől torzult el arca, és mellkasa most nem egy a múltban bekapott seb miatt nyílalt fel ismét.
- A Ninjaakadémiát hiba nélkül végeztem el, zseninek tartottak a diáktársaim, a jelenlegi társaim felnéznek rám, a mesterem elismeri a képességeimet, eddigi ellenfeleim tisztelnek, maga miért kezel mégis úgy, mint egy kezdőt?! – Kiáltott a fiú, hangot adva elégedetlenségének, kezeivel belemarkolva az előtte lévő fűcsomóba. Arca teljesen eltorzult a fájdalomtól, fogait csikorgatta az idegtől, soha nem sírta el magát, most mégis legszívesebben teret engedett volna ezen érzelem kinyilvánításnak.
Tien sensei nem válaszolt. Lehajtotta a fejét, és maga elé meredt. Tudta, ha szólna, Tanonak feltűnne megcsukló hangja, ajkainak remegése, és bizonytalansága. Erősnek kellett maradnia, esze azt diktálta, hogy ismét büntesse meg a fiút, szíve mégis olyan hevesen feszítette mellkasát, hogy nem bírt megmozdulni.
- Megmutatom, hogy igenis jó vagyok! Méltó a Dokujaku névre! Büszke lesz rám Sensei! – Kiáltotta beleverve a kemény talajba, mire mestere elmosolyodott. Legszívesebben megveregetné unokaöccse vállát, bíztatná őt, és együtt menne be vele az étkezőbe, de tudta, ez a lehetőség jelenleg nem vezetne helyes ösvényre.
- Holnap Tano. – Nyögte ki végül, majd folytatta útját másodszor megkezdett célja felé, eltökélve, hogy a fiú akármit mond, nem áll meg többé. Otthagyta őt saját gondolataival, keserű tehetetlenségével, és bánatával. Végül is örült annak, hogy Tano érzelemkinyilvánításra is képes, még ha az ideg, és bánat.

Másnap

Kellemetlen volt az idő, hideg, és szeles, nem beszélve az esőről sem, mi rátelepedett Kirigakure ezen városrészére. Nem olyan volt, mintha dézsából öntötték volna, a talaj is elbírt a reá zúduló nedves nyomással, anélkül, hogy állagot váltott volna, mégis az erős szél kellemetlenné tette a csapadékot, mely Tien mesternek felüdülésként hatott. Nagyot szippantva a tiszta, esős levegőből lépett ki szálláshelyéről, majd kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait. Nem zavarta az eső, az sem, hogy a szél egyenesen az arcába fújja azt, egyenesen élvezte a zord időjárást. Kedvelte a szürke napokat, a borongós, felhős eget, legfőképp a hideg időt.
Végül elindult, hiszen ő pontosságáról ismert, és pár perc az út gyalog a kiképzőterepre, mégis késésként élte meg ezt a minimális reggeli tornát. Lépései határozottak voltak, mégis sietősek, ahogy egyre közelebb ért, rossz érzései támadtak tanítványával kapcsolatban. A tegnap este járt a fejében, Tano szavai, melyekkel ledermesztette a férfi, melyek a szívéig hatoltak, és elfeledtette vele rangját, és felsőbbrendűségét. Nem engedheti meg magának még egyszer, hiszen ő jelenleg unokaöccsének nem a rokona, hanem kiképzőtisztje.
Már messziről megpillantotta az úti célt, de rossz előérzete nem volt hiábavaló, a szokásos reggeli edzését végző shinobikon kívül nem látott ott mást.
- Housin, nem láttad az ifjú Tanot? – Kérdezte az edzést vezető tiszttől, hangja harag látszatát keltette, mégis aggodalmat érzett a fiú iránt.
- Nem Tien. Ma még nem láttam. Lehet elbóbiskolt. – Válaszolt közönyösen, majd tekintetét visszaemelte az éppen futó társaságra.
- Nem ajánlom neki. – Válaszolt fogait csikorgatva a férfi, majd elindult a szálláshelyek felé, hogy szabályosan kiverje ágyából az ifjút. Félúton járhatott a dühtől vezérelt Shinobi, mikor Karojin lépett a veterán felderítő elé. Arca komor volt, és a reá zúduló eső még inkább zorddá tette tekintetét.
- Ezt látnod kellene. – Mondta kimérten, a kis erdő felé mutatva, hol tegnap edzettek Tanoval.
- Mi történt? – Kérdezte Tien értetlenül, társa által mutatott irány felé tekintve.
- Nézd meg magad. – Válaszolt egykedvűen, szinte csalódottan, majd hátat fordított Tiennek.
- Bántottad? – Kérte számon a Felderítő a kiképzőmestert aki, csak vállat rántott a vádra. (Egy kaland élményben Tano felavatásánál összecsapott a kiképző a kis geninnel, és bár félholtra verte Tanot, a fiú túljárt az eszén. Mindez azért történt, mert az ifjú Dokujaku kómába ejtette Karojin fiát.)
- Eljátszottam a gondolattal Tien. Eljátszottam a gondolattal. – Mondta hűvös nyugalommal, majd elindult a kiképzőterep felé. Tien nem szólt utána, annyiban hagyta a dolgot, helyette elindult az erdő felé. A tisztásra sietett, tudta, hogy ott találja a fiút, és nem is tévedett nagyot. Itt már ingoványosabb volt a talaj, lába belesüppedt a sárba, de gyorsabbra vette a tempót, ahogy meglátta a Shinobikat, amint valakinek a teste felett álldogálnak. Tano feküdt a fűben eszméletlenül, több sebből vérezve, míg arcán fáradtság, álmatlanság jelei mutatkoztak. Egy pillanatra arra gondolt, hogy valaki megtámadta őt az éjszaka, de az egyik, már régóta ott álló Shinobi felé nyújtott egy cetlit.
- Ezt önnek címezte Sensei. – Mondta, majd távolabb lépett az élettelen testtől.
Tien meglepődve vette át a papirost, amire macskakaparásként volt leírva a csakugyan neki címzett üzenet.

„Parancsmegtagadásért várom a büntetést. Tano”

A mester legszívesebben elmosolyodott volna, s bár a fiú valóban ismételten megszegte az utasítását, most mégsem lett dühös, főleg miután meglátta, hogy az általa edzésre használt kunai a fa tetejének egyik pontjába volt beleállítva. Sikerült neki.
- Egész éjszaka gyakorolt. Bevigyük a gyengélkedőre Sensei? – Kérdezte a fiatal Chuunin, mire feljebbvalója látszólagos dühvel összegyűrte a papirost. Már a shinobik épp emelték volna őt fel, mikor Tien végül kezének feltartásával megállította az akciót.
- Hagyjátok itt. – Válaszolta hűvös nyugalommal, majd elfordult.
- De hát mester, bele is halhat, nem beszélve az időjárásról sem, sok chakrát veszített és…- Mentegetőzött a fiatal felcser, mire a veterán Felderítő ismét feltartotta kezét, ezzel csendre intve az akadékoskodót.
- Mit nem értettél azon, amit mondtam? Büntetést akar, hát megkapja. Hagyjátok itt. Te, itt maradsz és vigyázol rá. Sok erre a bosszúszomjas keselyű. Ha felébred, adj neki enni, és küld hozzám. – Mondta ellentmondást nem tűrően a férfi, majd elindult vissza a kiképzőterep felé. A shinobik zavartan pislogtak utána, de semmi esetre sem akartam ellenszegülni feljebbvalójuk parancsának, ezért a kiválasztott fiatal felugrált a közeli fára, feje fölé aggatott egy pokrócot az eső elől való védelem érdekében, a többiek pedig elhagyták a helyszínt.
- Akár öregapád Tano. Ő is ilyen csökönyös és szenvedélyes volt. – Mosolygott a veterán Felderítő, majd az égre nézve bólintott az előbb általa említett elhunyt Dokujakunak, ki szerinte most is unokáját figyeli védelmezve őt minden rossztól.

Két nappal később

A fiú fáradtan, és heves rosszullét mellett ébredt fel a gyengélkedő egyik ágyában. Asztalán étel, és egy kancsó víz várta, amit egyből meg is húzott. Két napja volt eszméletlen, teste teljesen kiszáradt, gyomra pedig összeszűkült az ételhiánynak köszönhetően. Nem is várt sokat, az ételt is maga elé tette és hevesen kezdte majszolni mindazt, mit a tálcán talált. Gyorsan öblítette vízzel a cipót, hiszen két nagy harapást követően rájött, hogy nem szabad mohón ennie, hiszen fennállhat a fulladás veszélye, inkább apró morzsákat tépett le a pékáruról, és úgy rágta meg azt kellő odafigyeléssel. Mivel egy ideje nem evett, nem is tudott sok tápanyagot pótolni, elég hamar tele lett a hasa, így a tálcát visszatéve az asztalra visszafeküdt az ágyba, és a plafont vette célba szemeivel. Azon elmélkedett mióta fekhet ott, s hogy vajon mit fog szólni Tien sensei engedetlensége miatt. Milyen büntetést szab ki rá, amiért kinn maradt éjszaka. Felült az ágyon, és megpróbált lábra állni, de hirtelen tüsszentése megakadályozta cselekedetében. Úgy tűnik megfázott. Egész este kinn volt, így ez nem csoda, azt sem tudja vajon, mikor vették észre, hogy nincs a szálláshelyén. Már majdnem felkelt az ágyból, mikor kinyílt szobájának ajtaja, és határozott léptek zaja utasította vissza őt a fekvő alkalmatosságra. Igazából nagybátyját várta, s reménykedett abban is, hogy azért látogatja meg, mert aggódott érte, ehellyett azonban más valaki szemeivel kellett farkasszemet néznie, egy olyanéval, kit a háta közepére sem kívánt. Érezte, hogy el fog jönni ez a nap, de soha nem gondolta, hogy pont akkor, mikor gyengélkedve az orvosi részlegen fekszik. Amennyire erejéből telt felkelt az ágyról, és védekező állásban várta az esetleges támadást, ehelyett a jövevény leült a kis szekrény melletti székre, miután becsukta maga mögött az ajtót. Tano nem ugrott be a trükknek, nem tette le kezeit, szemeivel folyamatosan követte a Jounin mozgását, és bár tudta, nincs esélye ellene, nem fogja könnyen adni a bőrét.
- Mit akar Karojin Sensei?!- Vonta kérdőre őt a fiú szigorú hangnemben mégis megadva a kötelező a kettejük között tátongó rangi különbség miatti tiszteletet.
- Nyugodj meg fattyú, ha meg akarnálak ölni, már megtettem volna a tisztáson, míg eszméletlenül feküdtél. Én találtam rád, és magam szóltam a felcsereknek. – Mondta hűvös tekintettel, olyan kimért hangnemben, hogy a fiú teljesen megborzongott.
- Hogyan? – Kérdezett vissza értetlenül Tano, cseppet sem nyugodva a ténytől, hogy bosszúszomjas feljebbvalójával tartózkodik együtt ebben a szobában.
- Jól hallottad féreg. Nagybátyád büntetésként elrendelte, hogy én tanítsam meg neked a vízen járás chakrakontrollt, amire a vezető sajnos rábólintott. Tartozik nekem egyel, amiért lekoptatott téged, egyenesen az én nyakamra sózva. – Magyarázott teljesen nyugodtan, majd flegmán elvett egy almát arról a tálcáról, melyről eddig Tano lakmározott, majd mint aki ezer éve nem evett, mohón beleharapott a gyümölcsbe.
- A vezető hogy engedélyezhette két ellenséges tag edzését? Hogy mehetett volna ebbe bele, mikor tudja a méltóságos úr, hogy meg akar ölni? – Szabadkozott Tano, minden apró reménysugárba belekapaszkodva.
- Egyszerű. Tien nagybátyádnak küldetést szabott ki, így hogy összekösse a kellemest a hasznossal, engem nevezett ki tanítódnak, hogy a viszályunk valamelyest oldódjon. Tien pedig nem szólt, gondolván jó lecke lesz neked. – Magyarázta a férfi teli szájjal, elfelejtve az illem jelenlegi összes kötelességét.
Tano maga elé meredt, és bár még mindig nem tetszik neki az ötlet, nagyot sóhajtva vette tudomásul sanyarú sorsát, hiszen a mester által mondottak valamelyest korrekt elgondolások.
- Mi a biztosíték arra, hogy nem próbál meg bántani, vagy megölni? – Kérdezte az ifjú leengedve kezeit, feladva védelmi pozícióját.
- Ez az egyetlen jó dolog az egészben féreg…semmi. – Mosolyodott el gúnyosan a férfi, majd egyetlen könnyed mozdulattal összeroppantotta a tepsi kezében tartott almát.
- Épülj fel féreg, mert holnap reggel kezdjük az edzést. Biztosíthatlak, hogy életed legkeményebb tanulásában lesz részed. – Horkant fel önelégülten Karojin, majd felkelt a székről, és az ajtó felé indult. Megfogta a kilincset, majd még egy utolsó szó erejéig visszafordult.
- Örökké bánni fogod azt a napot, hogy kezet emeltél a fiamra. – Fintorodott el varázsütésre lefagyasztva arcáról a vigyort. Szemeiről mély utálat és harag türköződött, mire Tano is összehúzta szemöldökeit.
- Nem félek magától Karojin sensei. Jöjjön hát a visszavágó. – Válaszolt eljátszva a bátor ifjút, de legbelül igenis ódzkodott az ötlettől. Sokat fejlődött mikor utoljára megküzdöttek egymással, mégis belül gombóc szorította gyomrát, és ezen érzésen a Kiképző mester tekintete semmit sem enyhített.
Hatalmas csapódással jelezte az ajtó, hogy a vendég elhagyta a szobát, főként elégedetlenségét tükrözte vissza a gyengélkedő fiúnak, akire holnap igen nehéz nap vár.

Másnap

Eljött a reggel, amit az ifjú legkevésbé sem várt. Nem is volt száz százalékos állapodban, s erre még a csípős idő is rásegített. Tíz, tizenegy körül szokott enyhülni az időjárás, jelenleg azonban az ősz közelsége mutatkozott meg a teljes felszerelésben álldogáló fiú érzékein. Nagyot ásítva jelezte, az álmatlanság is ellenálló erő lesz edzése folyamán, izmai sem úgy működnek, ahogy szerette volna, így úgy döntött, míg nem érkezik meg Karojin, bemelegíti magát, legalább a hideg ellen is védekezik valamelyest.
Nem tartottak azonban sokáig a tornagyakorlatok sorozata, a távolban már kivehető volt a Kiképző hatalmas, széles alakja, léptei olyan sietősek voltak, mintha késésben lenne egy igen fontos találkozóról. Nem véletlen ő a kiképzője a klánnak, a természet edzette a férfit, mostanság pedig nap nem telik el anélkül, hogy nem töltene órákat az edzőteremben.
Messziről is jól látszódott a férfi önelégült vigyora, mi az ifjút egyáltalán nem nyugtatta meg, de próbálta nem figyelembe venni mestere cselekedeteit, és folytatta a bemelegítést.
A tisztás, hol tartózkodtak, télen a legszebb, mikor a mellettük folyó patak befagy, és a fehérben úszó táj, szinte képkeretként tartja magában a forrást, melynek csillogása vetekszik a csillagok ragyogásával. Jelenleg azonban a fákról lehulló különböző színben pompázó levélrengeteg marasztalja a környezet szépségét, a patak a szélnek köszönhetően most is olyan hangosan folyt le a tenger felé, mint napokkal ezelőtt.
- Készen állsz fattyú? – Kérdezte a férfi pár méterrel megállva a fiúval szemben, aki bátorságot véve szigorú tekintettel nézett farkasszemet a Sensei-el.
- Igen. – Válaszolt tömören, mégis határozottan, mire Karojin felhúzta szemöldökét.
- De magabiztos. Hát akkor először is lássuk azt a fára mászást. – Mutatott a terep legnagyobb tölgyfájára, melynek csak a feléig voltak késsel jelzett bevésések. Ez azt jelenti, hogy még semelyik kezdőnek sem sikerült elérni a tetejét, és most Karojin mégis ezt kéri Tanotól, ki nagyot nyelve konstatálta a helyzetet, és annak súlyosságát.
- Mi sem egyszerűbb. – Nyögte ki végül, majd elővette íját, és egyik nyílvesszejét. A mester először nem értette eme cselekedetét, de végül, ahogyan a fiú megcélozta a hatalmas fa közepét, leesett neki, hogy biztosra megy. Tano azért lőtt ki oda egy nyílvesszőt, hogyha esetleg félúton lezuhanna, tudjon mibe kapaszkodni, de egyéb szüksége is van rá, amiről még a Sensei nem tud.
Közelebb lépett a tölgyfához, kezeit összeérintette a chakrakontroll pecsétjét felvéve, és koncentrálni kezdett. Karojin ölbe tette kezeit, majd úgy nézte a folyamatot, kíváncsian várta a produkciót, miközben remélte, hogy a fiú kitöri a nyakát.
Mikor Tano úgy érezte, megfelelő chakra gyűlt össze talpában, elindult, és egy hatalmas ugrással tapadt oda a megmászandó fához. Mestere ekkor vette észre, hogy nincs nála kés, amivel jelölhetné az aktuális magasságot, így megjegyezvén magának a fiú önteltségét elmosolyodott.
Azonban Tano igen hamar elérte a fa tetejét, majd egy kis produkcióval is szolgált jelenlegi mesterének. Megkapaszkodott a nyílvesszőben, és pördült rajta egyet, majd lendületet véve rugaszkodott neki a fa egyik terebélyesebb ágának. Fejjel lefelé érkezett, majd úgy folytatta útját a fa tetejéig, úgy tűnt valóban jól megy neki fán gyakorlott chakrakontroll. Végül eltűnt Karojin szemei elöl a fa lombkoronájának köszönhetően, de pár percet követően már a legmagasabban fekvő ág reszketett az őt érő hatásoknak köszönhetően. A fiú rázta, hogy ezzel jelezze feljutott a csúcsra, ami figyelemre méltó, de mégsem nyűgözte le ezzel Karojint. Elfordult, és fintorral jelezte nem tetszését, viszont hogy tanítványa leérkezzen, azt már nem várta meg, a patakhoz lépdelt.
Perceken belül Tano is megérkezett, s habár teljesítette a feladatot úgy lihegett, mint aki körbefutotta a falut.
- Azt kértem, hogy menj fel a fa tetejére, nem azt hogy majomparádét rendezz! – Korholta le a fiút, majd a patakra mutatott.
- Vetkőzz le, és menj bele! – Mondta, mire Tano meglepődve tekintett a mesterre. Nem értette a feladatot, hiszen a víz és maga az idő sem volt túl kellemes, s bár tudta, hogy megvan az esélye annak, hogy elbukva a gyakorlatot beleesik a vízbe, mégsem akart önmagától belemenni.
- Szokd meg a bukásod fájdalmát! Amolyan ösztönző erő, hogy a lehető legtöbbet add ki magadból, különben beleesel a jéghideg vízbe. – Tette még hozzá rá sem nézve Tanora, mire ő bajsza alatt morogva tette le felszerelését, és ruháját. Kisgatyában állt meg a tó szélén, úgy tűnt azonban, hogy hezitál.
A mester azonban ezt már nem nézte jó szemmel, és hatalmasat rúgott a fiú fenekébe, minek köszönhetően egyenesen a patak közepében landolt. Mivel a víz derékig ér, meg is ütötte magát a kavicsos ágyon, nem beszélve a hirtelen ért jéghideg környezetről, mi akár egy polip csápjai úgy ölelték körbe az ifjú libabőrös testét. Haraggal teli arccal fordult meg mestere felé, ki önelégült vigyorral nyugtázta cselekedetét, majd kezeivel támadásra ösztönözte Tanot.
- Na mivan? Nem tetszik valami? Ellenszegülnél a kiképző tisztednek? – Mosolygott gúnyosan, majd mikor már látta, hogy az ifjú lenyugodott, felmutatta mutatóujját.
- Öt perc múlva kijöhetsz. Addig én hozom az edzéshez szükséges kellékeket. – Mondta a férfi megfordulva tengelye körül, nem is foglalkozva Tano válaszával, reakciójával. Persze a fiú nem mondott semmit, bajsza alatt motyogott, és szinte a halálba küldte Karojint, de tudta, hogyha most a torkának ugrana, ezzel több szabályt is megszegne, melyért halál is járhat.
Az öt perc leteltét követően Tano kimászott a jéghideg vízből, de ahogyan gondolta, a parton még kellemetlenebb idő fogadja, mivel a patakból jött ki a hideg levegőre. Bármijét feltenné arra, hogy a mester direkt ezért hagyta benn őt öt percig, hogy megszokja a hideg vizet, és úgy jöjjön ki a partra, tudta, hogy még rosszabb lesz, mintha egyből kimászott volna.
A mester visszatértével két nagyobb kődarabot hozott, körülbelül tíz kilósak lehettek darabonként, hozzáerősítve őket egy masszív tengerészkötélhez. Ekkor már Tano fel volt öltözve, és úgy várta Karojin-t, remegve, bár valamelyest sikerült lepleznie kocsonyaként reszkető mozdulatait előtte, már csak dacból sem akarta kimutatni gyengeségét.
- Gyere ide fattyú! – Kiáltott a férfi, majd megemelte a kötelekkel összeerősített köveket. Tano ódzkodva közeledett, hiszen sejtette mi várja őt, majd ahogyan a férfi ráejtette nyakára a kötél középső részét, hagyva, hogy a tíz kilós kövek összecsattanjanak bordáin, megbizonyosodott róla, hogy ez amolyan nehezítés lesz.
- Akkor most összpontosítsd a chakrád a talpadba, és indulj neki újra a pataknak. – Mondta ellentmondást nem tűrő hangnemben, majd hogy megmutassa indulatai cseppet sem csökkentek az idő haladtával nagyot taszajtott az ifjún. Mivel az érintett mást nem tehetett, mint magában átkozódott, megindult a víz felé, miközben már kezeit összeérintve megkezdte a koncentrációt. A kövek súlya nagyban akadályozta, s bár most még bírta a ránehezedő nyomást, az zavarta leginkább, hogy ott lógnak, és zavarják a mozgásban. Érezte, ahogy tenkechu pontjaiból áramlik a chakra lefelé a lábai, és a talpainak irányába, azonban félúton elveszítette koncentrációját a remegés hatására.
- Nem akarok egész nap itt álldogálni. Tudtad, hogy a fiam ezt a gyakorlatot egy délután alatt elvégezte? – Kérdezte a mester gúnyosan mosolyogva, mire Tano még csak meg sem fordulva válaszolt az öregnek.
- Mielőtt én félholtra vertem, vagy azután? – Vigyorgott önelégülten, hiszen végre vissza tudott szólni mesterének úgy, hogy a tiszteletet megtartotta. Büszke volt magára, csípős kis fricska volt, és a hirtelen fájdalom mi a hátába hasított tudatta vele, hogy célt is talált a gúnyos mondat. A mester kezében egy ostor feszült, amivel megütötte a fiú hátát, igazából azért hozta, hogy zavaró körülményként szolgáljon az edzés közben, de Tano érezte, hogy azért van itt a fegyver, hogy őt bántsa vele.
- Indulj nyomorult! – Kiáltott rá a fiúra, aki még sziszegett párat a hátát ért ütésnek köszönhetően, végül ismét nekikezdett a gyakorlatnak.

Órákkal később

Tano már a víz partján feküdt teljesen kifáradva, a kövek úgy lógtak a nyakában, mint egy elátkozott nyaklánc, míg teste ostor által keletkezett sebektől vérzett. Arra sem volt ereje, hogy megegye az ételt, amit hozott magával, úgy lihegett a talajon, mint aki halálán lenne.
- Egyél, mert mindjárt folytatjuk. – Intett felé az öreg, ki a tanítvánnyal ellentétben úgy majszolta a csirkecombot, mintha egész nap megerőltető munkát végzett volna, bár ha végül is az ostorcsattogtatást munkavégzésnek nevezzük, akkor bizony valóban kifáradt a mester.
A fiú fintorogva bólintott, majd felült a füves, kissé saras talajon, és táskájába nyúlt. Két darab szendvicset talált benne, ami sajttal, sonkával volt megpakolva jó vastagon, de egyszerűen nem volt étvágya. Jól tudta, hogy ennie kell az energia visszanyerése miatt, ezért egy unott mozdulattal harapott bele a szendvicsbe, mire Karojin jelent meg mellette, és egy erőteljes karlendítéssel verte ki azt a fiú kezéből.
- Vége a szünetnek, vissza a vízre…akarom mondani a vízbe. – Mosolygott gúnyosan a mester, majd hogy megmutassa, mennyire is komolyan gondolja, ostorával nagyot ütött az előttük elterülő talajon.
- De hát alig volt tíz perces. – Morgott a fiú, mire Karojin felkapta a nála sokkalta alacsonyabb tanítványt, és egy erőteljes mozdulattal lökte vissza a sárba.
- Nem henyélni kellett volna patkány! Irány gyakorolni! – Ordította, mire Tano nagyot sóhajtva hagyta faképnél mesterét, magára rántotta felszerelését, és a köveket, majd és nekikezdett a chakrakontrolnak. Érezte, hogy már nincs sok energiája, pedig még a dél sem jött el, így csak pár próbálkozásnyi ideje maradt hátra. Azt is tudta, hogyha ez így folytatódik tüdőgyulladást fog kapni, és az ostor olyannyira kikezdi a testét, hogy nem tud majd lábra állni. Végül is ez Karojin célja, úgy ölje meg, mintha balesetnek tűnne. A Dokujaku-k ismertek szigorú, és kegyetlen edzésmódjaikról, így senki sem gyanúsítaná Karojin mestert emberölés vádjával, egyszerűen csak ő nem bírta ki a nehéz gyakorlatot, gyengének minősítve letudják a dolgot. Eszében már körvonalazódott egy terv, s tudta, hogyha végrehajtja, nagy bajba kerülhet, de talán meg tudja úgy oldani, hogy ne tűnjön parancsmegtagadásnak. Ehhez azonban sikerülnie kell a vízen maradni, és habár utóbbi gyakorlata az ostorcsapás miatt szakadt félbe, két percig sikeresen járt a vízen.
Végül sikerült a gyakorlat, érezte, ahogy talpában szétáradt a chakra, majd lassú mozdulatokkal elindult a víz felé. Az első pár lépés magabiztos volt, ezért már várta, hogy Karojin mikor lendíti utálatos fegyverét. Hátrapillantott, és valóban, abban a pillanatban lendült az ostor. Több se kellett Tanonak, kinyújtotta nyelvét Karojin felé, majd futásnak eredt felfelé a Kiképzőterep irányába, a patakon keresztül. A mester először meglepődött Tano pimaszságán, végül éktelen haragra gerjedt.
- Ezért a fejedet veszem te átkozott! – Üvöltött utána, nem is foglalkozva azzal, hogy Tano milyen szépen futott a víz tetején. Ő maga erősen koncentrált, szinte beleizzadt a megfeszült erőlködés közepette, de úgy sprintelt, akár a nyúl. Nem telt bele sok idő, a mester már a sarkában volt, ő pedig egy mosollyal nyugtázta annak közeledését.
- Állj meg, és küzdj meg velem férfiként gyáva féreg! – Kiáltott rendületlenül, mire Tano lekapta nyakából a köveket, és hátrataszajtotta az őt követő mester irányába. Nevetséges volt ez a kísérlet, ezt ő maga is jól tudta, Karojin könnyed mozdulattal kerülte ki a húsz kilós akadályt, és egyre gyorsabb fokozatra kapcsolt, meglendítve az ostorát. Épp ekkor haladtak el a kiképző terep mellett, ami mellett folyt a patak, viszont Tano nem számolt azzal a dologgal, hogy a vezér ma személyesen tekinti meg a kiképzést. A harmincfős Dokujaku tömeg teljesen elhűlt arccal nézte, ahogyan Tano kisgatyában, hátán a felszerelésével fut a vízen, kezeivel pecsétet formálva, míg Karojin mélyen tisztelt Kiképző mester üldözi őt ostorral a kezében. Az éppen edzést folytató shinobik alig bírták megállni a látványt nevetés nélkül, hiszen a vezető személye előtt neveletlenség lett volna, viszont az is tény, hogy effajta akciók nem igen fordulnak elő a klán falain belül.
- Mi folyik itt, Heiro? – Kérdezte a vezér elhűlve, tanácsosa felé fordulva.
- Fogalmam sincs vezérem. Ez Dokujaku Dahjon unokája, Dokujaku Tien unokaöccse, az ifjú Tano, aki üldözi az pedig nem más, mint Karojin kiképzőtiszt. – Magyarázta a vezetőnél jóval fiatalabb férfi, meghajolva a vezér kérdése előtt.
- Szóval már megint az ifjú Tano. – Mosolygott az idős vezér, majd kezével intett tanácsosainak, hogy kövessék a fogócskában részt vevőket. Nem tűnt dühösnek, ami mindenkit meglepett, hiszen Tano már nem először csinál viccet Karojin mesterből, viszont a vezért nagyon is emlékeztette az ifjú nagyapjára, egykori tanítványára Dahjon-ra.
Szinte el sem tudták hagyni a vízen futók a kiképzőterepet, Karojin második ostorcsapása tarkón találta a fiatalt, aki ismételten elvesztette a kontrollt, és nagyot csobbant a derékig érő patakban. A Kiképző tiszt hátulról ragadta meg a fiú nyakát, és a magasba emelte felkészülve az ütésre, mi már szerinte régóta kijárt volna Tanonak, azonban neki fel se tűnt, hogy a kiképzőterep mellett haladtak el, és a vezér szemtanúja volt a történéseknek.
- Dokujaku Karojin! Engedd el a fiút. – Hangzott az egyértelmű parancs a vezértől, mire a kiképzőtiszt haraggal teli arckifejezéssel nézett rá az őt megzavaró egyénre.
- Vezérem, ahogy parancsolja. – Változott meg hirtelen hangja, majd a vízbe ejtve az ifjú Tanot beletérdelt az iszapos, kavicsos patakban ezzel adva tiszteletet vezetőjének.
- Mit csinált már a fiú megint? – Kérdezte szigorú tekintettel ránézve a teljesen kifáradt Geninre.
- Ismét megtagadta a parancsot vezérem, és otthagyta az edzését. – Válaszolt még térdelve a Dokujaku klánház vezetője előtt. Eközben már Tano is felkászálódott a vízben, és mesteréhez hasonlóan ő is próbált volna meghajolni, de elmerült a folyásban.
- Én azt látom, hogy jó munkát végeztél Karojin. Pár óra alatt olyannyira elsajátította a Chakrakontrollt, hogy el tud menekülni előled a patakon keresztül. – Bólintott elismerősen a vezér, a fejét borító kendőn keresztül azért sokat sejtetően mosolyogva.
- De hát vezérem…- Szólalt meg a férfi felemelve fejét, mikor leesett neki, hogy Tano teljesítménye az ő érdemeire mutatnak rá. Ha ellent mond ennek, ismét csorba esik hírnevén a klán házon belül, ha viszont megköszöni a dicséretet, akkor Tano ismét megússza büntetés nélkül.
- Köszönöm uram, mindent elkövettem, hogy Tano minél hamarabb elsajátítsa a gyakorlatot. – Hajolt meg ismét a férfi, fintorogva a történtek hatására.
- Hozzák ki Tano-t a vízből, és vigyék vissza a gyengélkedőbe. Adjanak neki vitamint, és gyógyszert. – Utasította a parton álló segítőket, majd ismét Karojinhez fordult.
~ Ismét túl járt az eszeden Dahjon unokája, akárcsak a nagyapja egykoron. ~ Gondolta magában kendője mögül mosolyogva a kiképzőtisztre.
- Kellj fel Karojin, és te is vedd igénybe az orvosi szoba gyógyászati szereit. A mai nap további részében pihenj, nincs ma már szükség a szolgálataidra. – Mondta, s elindulva a kiképzőterep felé nyomában tanácsosaival, még hallotta ahogyan Karojin ököllel, mérgében belecsap a patakba.

Uzumaki Kushina Vas. Szept. 02 2012, 11:39

Kérem alássan... ez az olvasmány megérte az időmet. Rég volt már olyan ugyanis, hogy megfeledkeztem magamról az olvasás közben, a végén pedig "vége van? nemááár!" gondolattal a fejemben kattintottam az Új válasz küldésére.

A tanulás természetesen Elfogadva!

Volt pár gépelési hiba, de mindenki emberből van.

Jutalmad (mivel úgy érzem, ez igazán megérdemli még pluszban): +5 chakra.

Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi

Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi

Re: Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi