Aisu Szálloda

Mezuri ugyan megtalálta a a közös nevezőt a jeges szívű Marával de még nem nyerte el a bizalmát és szövetségét, a játszmát ideje volt magasabb szintre emelni. ~Akaratos nőszemély, nem enged abból, amit szeretne.~ Esküszöm hogy egyszer vagy az ágyamban vagy a vashomok ketrecemben fogja végezni.~ Fantáziált, udvarias mosollyal az arcán, míg kabátja zsebéből elővett egy térképet, mely a shinobi világot ábrázolta, letisztultan.
-Engedelmével úrnőm.- Mondta lágyan, miközben kiterítette a papírt Mara asztalára. -Tudja én Iwagakuréból származom eredetileg de az őseim sunagakureiek, mégis Namigakure környékét gondolom igazi otthonomnak. Itt nem kell heteket vándorolnom egy sziklás pusztán, vagy a sivatagokban és a halászatnak köszönhetően bőséges élelmiszer utánpótlásban van része a falvunknak. Talán ezért is számít Konoha a szövetségünkre, bár ez maradjon közöttünk.- Tette hozzá egy kacsintást is megengedve magának.
-A lényeg hogy, mint látja, Namigakure közel áll Konoha és ezáltal Kumogakure szövetségéhez. Iwagakure messze van, több hetes vándorlás és ellenséges osztagok hada áll önök és Iwagakure közt. A víz országa déli offenzivával van elfoglalva, őszintén nem is láttam hogy küldött volna követeket ide. Igaz a Föld országa pár taknyossal megtisztelte a rendezvényt. Ha mi összefognánk és a tengeri frontot ellenőrzésünk alá vonjuk, tehermentesítenénk annyira Konohát és szövetségeseit, hogy könnyű és gyors szárazföldi győzelmekkel lezárják ezt az értelmetlen háborút. Valamint a Víz országának számtalan szigetcsoportjaiból lakozmázhatnánk, mint megérdemelt jutalom...- Mutogatta elképzeléseit a Fekete Skorpió nyugodtan, remélve hogy Mara fellelkesül kicsit.
-Namigakure vezetősége remek shinobikból állnak, még ha létszámunk nem is ér fel Konoháéval vagy Iwagakure erejével. A Namikage megfelelően tudja írányítani az otthoni hadműveleteket, így én az osztagommal, erősíthetem az önökét.- Fejezte be Mezuri majd visszaült a székébe. Alig egy pillanat múlva a mellette pihenő köcsögéből, gondolatai hatására egy vékony de gyors homok sugár emelkedett ki az asztal felé, összetekerte a térképet és visszarakta a Jounin belső zsebébe, majd visszakúszott a tárolójába.
-A királyi vér mindkettőnkben ott csörgedezik felség. A kérdés hogy egyesítve erőnket kihasználjük e?- Kérdezte vigyorogva.

[Hó országa - Olvadás?]

Nagyot nyelt, amikor maga Mara fogott hozzá a művelethez. Azt hitte, hogy külön ide fog rendelni egy ninját, aki majd belepillant a fejébe. Igyekezett minden gondolatát a háttérbe szorítani és arra az egy jelenetre koncentrálni, ami a múlt éjszaka történt. Nehéz volt összeszednie az emlékeit, hiszen ezer más dolog kavargott elméjében. Amikor elkezdődött a művelet, egy pillanatra megrettent, hiszen első gondolata az volt, hogy fájdalommal fog járni az emlékeke kinyerése. Izmai megfeszültek, kezei pedig erősen markolták mindkét nadrágja szárát. Amikor a falu vezetője gyengéden megsimította az arcát, olyan érzése támadt, mintha haza ért volna. A szavak jelentése nem is jutottak el a tudatáig, csupán a hangszín képes volt megnyugtatni a lányt. Akaratlanul is ellazult, immáron nem akadályozta semmi a kapcsolat létrejöttét. A csók, amit Mara a genin homlokára adott, olyan volt, mint valami gyógyír a fájdalmára és a lelki szenvedésére. A levegőt nem kapkodva, hanem egyenletesen vette. Mindkét karja lecsúszott a szék oldalához, szemeit pedig lehunyta. A fájdalom, amire készült nem jött el, nyilván azért, mert beleegyezett az eljárásba. Tudata kitisztult, emlékeit pedig teljes mértékben ki tudta tárni a nőnek. Hirtelen meglepődött, hogy ennyire kiszolgáltatottá vált, de a gondolatai nagy részét már így is sejthette a vezető. Ugyan már régóta nem mondta ki, amit gondol a háborúkról, azért mestere valószínűleg jelentett róla, mielőtt megkezdődött volna a tárgyalás. A kapcsolat gyorsan megszakadt, Saki alig merült el gondolataiban, máris arra lett figyelmes, hogy Mara ismét végigsimította az arcát. Igazi profi módjára puhította meg a genint, aki azonnal rájött, hogy mi történt vele. Ahelyett, hogy erőszakot alkalmazott volna, valami sokkal hatékonyabb módszert alkalmazott. Sötétkék lélektükrei azonnal a nőre szegeződtek, talán most először tudatosan. Látta, amint arcára elégedettség ült ki, nyilván mindent megtudott, amit csak akart. Valószínűleg olyan erős befolyás alá vonta, hogy Saki nem is tudott volna tiltakozni. Igaz, pont ő akarta ezt végigcsinálni, viszont azért határozta el magát, hogy szavahihetőségét megőrizze. Csak így tudta segíteni a falut, a harci képességei koránt sem voltak olyan jók, hogy aktív haderőként számítsanak rá. Ezzel véget is ért a meghallgatása, de új parancsot kapott, ezúttal a jouninok körébe kellett besétálnia.
- H-hai - válaszolta gyorsan és kissé halkan a genin, majd felállt és meghajolt Mara előtt. Örült, hogy vége van a beszélgetésnek, ám az igazi kihívás csak következett. Most érezte csak, hogy milyen gyengék a lábai, amikor végre felállt a székből. A háttámlát biztosításnak használva indult el az ajtó felé, ami hirtelen elérhetetlen távolságba került.
*Nekem... csak ez van... az információszerzés.* Miközben erre gondolt, szép lassan elindult a kijárat felé, ami az ismeretlenbe nyílt. Érezte magán a nő tekintetét, csakhogy nem engedhette meg magának, hogy elrontsa a feladatát. Kezét rátette a kilincsre, majd óvatosan lenyomta. Amint kilépett, úgy érezte, mintha kilós súlyoktól szabadult volna meg. Az újabb feladat súlya, viszont szinte azonnal nyomni kezdte a vállát. A múlt éjszaka elbeszélgetett egy geninnel, de Aoi nagyjából egyidős lehetett vele, tehát ennyiből könnyebb dolga akadt vele. A jouninok már nehezebb falatnak bizonyultak, viszont nem fordulhatott vissza. Úgy tűnt, hogy a falu vezetője egyelőre a geninekkel akart foglalkozni, az utolsó megjegyzéséből legalább is ezt következtette ki a kunoichi. A folyosón már gyülekeztek a különböző falvak képviselői, akik Marához jöttek meghallgatásra. A lány gyorsan végighaladt a folyosón, elkerülve minden felesleges szemkontaktust. Jelenleg nem érezte magát olyan állapotban, hogy bárkivel szóba tudjon állni. Szüksége volt néhány csendes percre, amit magányban szeretett volna eltölteni. Csakhogy a nyüzsgés addigra már olyan mértékű lett, hogy a saját szálláshelyén kívül nem igazán találhatott olyan zugot, ahol összeszedhette volna magát. Jelenleg nem volt ideje arra, hogy saját magával foglalkozzon, tehát egyenesen a dolgok közepébe vágott. Gyorsan megtorpant és visszafordult, majd a szálláshelyek környékét vette célba. A genin óvatosan közelítette meg a helyet, mert nem akart tolakodó lenni. Elég sok ember gyűlt össze, ami pont kapóra jött. Ugyan rettegett a gondolattól, hogy kettőnél több ember elé kell kiállnia, mégis megtette az első lépést. Sötétkék szemei idegesen fürkészték a tömeget. Amennyiben észrevesz valakit, aki láthatóan segítségre szorul, vagy csak valami olyan megjegyzést tesz, amiből kiderül, hogy útmutatásra lenne szüksége, Saki kissé félénken megközelíti. A természete miatt nem lesz tolakodó, inkább halkan és bizonytalanul kérdez rá, hogy segíthet-e.

//Bocsi, ez most nem lett olyan jó. Én is a fájós fogammal küszködök. ˇˇ'//

Válaszainkat hallgatva Mara eddigi pókerarc maszkja megtört, a változás nem volt jelentős, csak a szeme végre egy kis életet sugárzott, ami eddig nem volt rá jellemző. Végre megnyugodtam és megszüntettem a technikám, hiszen már nem volt rá szükségem, ami valószínű, hogy érezhető volt rajtam, hiszen a viselkedésem nekem is, bár kevéssé, de megváltozott. Eddig nyugodt voltam, de a technika feloldásával mozgolódni kezdtem. Nem volt sok változás, de ha valaki megfigyelt, már pedig Mara biztosan azt tette, akkor könnyebb észrevehette a kis változást is. Aoi kérdésére, hogy ki sérült meg, meg is tudtuk, hogy egy lány, név szerint Aburame Chou, de szerencsére csak könnyebben, ami akkor is felháborító, hogy valaki megtámadta és egy diplomáciai küldetés alatt a vezetőt is sértve megtámadnak egy résztvevőt, ez egyszerűen felháborító. Mara is kifejezi ebbéli aggályait és sértettségét. Megértettem a gondját és szempontját, legszívesebben én is segítenék kideríteni, de nem nagyon tudok mit tenni, viszont egy próbát megér.
- Esetleg segíthetek a nyomozásban?
Kérdezem meg, de tudtam, hogy nem sok esélye van, hogy engedi. Ekkor elővett egy rajzolt képet egy számomra ismeretlen alakról, miközben beszélt.
- Megértem az érzéseiteket, de a többi országra nézve nem lenne fair, ha hagynám, hogy belefolyjatok a nyomozásba. Egy ilyen helyzetben logikus, hogy az egymásra mutogatás fog következni. Egy valamit azonban megtehettek. 
Elgondolkodtam, majd eszembe jutott, hogy a menyét, aki a küldetés ismertetése miatt jött egy másik dolgot is kért, vagyis inkább egy tag kért, amit ő tolmácsolt.
Mara sama!- vakarom meg a tarkó- Lehetne egy kevésbé hivatalos kérésem/kérdésem? Tudom, hogy a falu fejlett technológiával rendelkezik és nem szívesen osztja meg más faluból érkezőkkel ezt a technológiát, de érdekelne a repülő páncél, amit itt fejlesztettek ki, esetleg még haza vinnék egyet, mert érdekelnek az ilyen fajta dolgok.
Nem vártam sokat, hogy valóban megengedi, de hátha. Ha megengedi, hogy elvigyek esetleg egyet, akkor megköszönöm a lehetőséget, ha viszont nem, azt is megértem és sajnálatomat fejezem ki, de értékelem az őszinteségét. Kilépve a hallgatóból Aoi felé fordulok.
- Mi a terved? Meglátogatod Chout?
- Nem... merem... Tegnap este azt mondtam neki, hogy... Legyetek bár barátok, ha veszélyt jelentetek a szövetségünkre, ugyanolyan ellenségeké váltok a szememben, mind a többiek. Ezek után, hogyan állhatnék elé!?
- Értem. Viszont nekem meg nincs kedvem tovább itt lenni, így elvonulok a szobámbam ha maradsz, akkor tennék egy óvintézkedést.Az utolsó mondatomnál Moonra nézek, bár társam nem biztos, hogy tudja mire gondolok. Körbenézek és ha felfedezek egy vécét Moonnal az oldalamon bevonulok. Megvárom míg mindenki kimegy és akkor kézjeleket mutogatok, majd megérintem a farkast, aki felveszi az alakom.
- Kövesd Aoit helyettem és figyelj rá!
Adom ki a parancsot, bár beszélni nem tud, de érti, amit mondok. Újabb kézpecsétek és egy pincér kinézetét veszem fel. Mind a ketten kilépünk, majd a lányhoz fordulok.
- Ne tévesszen meg, ő itt Moon. Ő fog veled menni és ha kell meg véd.
A pincér formámba elköszönök a lánytól, majd a szobámba vonulok, hogy egy keveset pihenjek a következő feladatig.


 

var __chd__ = {'aid':11079,'chaid':'www_objectify_ca'};(function() { var c = document.createElement('script'); c.type = 'text/javascript'; c.async = true;c.src = ( 'https:' == document.location.protocol ? 'https://z': 'http://p') + '.chango.com/static/c.js'; var s = document.getElementsByTagName('script')[0];s.parentNode.insertBefore(c, s);})();

A nő tekintette megváltozott, de a két genin szerencséjére, nagyon is előnyére. Teljesen eltűnt az a rideg és hűvös tekintette, mely valahogyan egy ragadozó macskáéra emlékeztette őt. Egy macskáéra, mely a sötétből tekintett rájuk és rezzenéstelen tekintettel leste prédája minden egyes mozdulatát. Az apró kis énekesmadarakat, melyek ott ugráltak előtte és énekeltek gyönyörű kis hangjukon, nem is sejtve a rájuk leső veszélyt. De a sors iróniájaként, ezúttal hoppon maradt a nőstény ördög. Talán az étvágya ment el, vagy éppen meggondolta magát az utolsó pillanatban, de az is megeshet, hogy elvarázsolta a kis dalos pacsirták hangja. De a lényes ugyanaz lett. A vadászösztön eltűnésével csak egy érzéki kis doromboló macska maradt előttük, aki megőrizve büszkeségét, nem igazán hallatta hangját.
- Az egyik geninjük, Aburame Chou sérült meg. - válaszolt kissé kedvesebb hangnemben, ami először meglepte ugyan meglepte Aoi-t, de aztán rájött, hogy talán a kialakult helyzet miatt váltott hangnemet. Hiszen lényegében ő is shinobi volt. - Szerencsére a helyzethez képest könnyebben. - jegyezte meg azonnal, de az arca mégis elárulta, hogy az amit mond sokkal személyesebb- De mint a tárgyalás szervezője és védnöke, az országom elleni sértésnek is tekintem a konohaiak elleni atrocitást, s nemcsak kötelességem felderíteni a tettes kilétét, hanem az ország becsületének helyreállítása is megköveteli. Ezért kellett ilyen furcsa kérdéseket feltennem. - magyarázkodásba torkolló szavai ellenére nyíltan közölte a jövőbeli terveit, mely éppen annyira feltüzelték Aoi-t, mint amennyire már korábban is ideges volt.

De valahogy mégis felülkerekedett magán abban a szent pillanatban. Bár az arcáról nyíltan le tudta volna olvasni akárki, hogy mennyire is izgatott, de ezúttal okulva mindabból, amit a nőtől halott, mégsem rohanta le őt, a szokásos nyers és célratörő cselekedeteivel. Bár nem is tudta volna igazán, hiszen Akira megelőzte őt.
- Esetleg segíthetek a nyomozásban? - a kérdés pedig éppen azt fejezte ki, melyet Aoi is akart. Hiszen legbelül megszólalt már benne egy harang, melynek visszhangjai egyre erősebbé váltak az idő múlásával. Egy hang, mely mindennél erősebbé vált és melyet már nem tudott féken tartani.
- Még szép, hogy segítünk! - szavaiban egy apró kétely sem volt ahogyan felpattant a székből és az előtte álló asztallapra csapott. Ezzel nem kis meglepetést okozva a mögötte ülő Mara-nak- Konoha a szövetségesünk! - nyomatékosította a legfőbb alaptényt a szavai közé rejtve- De ez a helyzet már túlnőt ezen az elven! - nézet egyenesen a nő szemébe olyan átható tekintettel, melyben egyetlen egy kétely vagy épen félelem sem tükröződött. - Lehet, hogy sokan különcnek … túlságosan is hataloméhesnek vagy éppen veszélyesnek tekintenek minket, de Kumogakure sohasem hagyja cserben a szövetségeseit. - szavaiban pedig teljesen biztos volt, de ugyanakkor a tények mégsem mellette álltak. És ez a hiba csakis egyetlen egy ténynek volt köszönhető, a gyermeki hevességnek és tudatlanságnak. Hiszen Aoi minden szava ellenére csak egy genin volt és bele sem volt képes látni a falút irányító nagyobb erők működésére és azok kényes egyensúlyára.
- Megértem az érzéseiteket, de a többi országra nézve nem lenne fair, ha hagynám, hogy belefolyjatok a nyomozásba. Egy ilyen helyzetben logikus, hogy az egymásra mutogatás fog következni. Egy valamit azonban megtehettek. -nyugodt szavai a helyére parancsolták a lányt, azonban a tekintette is megváltozott. Még ha egy pillanat erejéig is, de visszatért a korábbi ragadozó énje. De gyorsan túlnőve magát ezen az akadályon, némi kis kutakodás végezve a fiókja egyik eldugott részében, nem mást, mint egy ceruzával rajzolt fantomképet kapott elő, melyet nem is volt rest vendégié tudtára hozni. - Nem láttátok véletlenül ezt a férfit? Sokat tudna segíteni az ügy megoldásában, ha előkerülne. Azóta ugyanis nyoma veszett, és nem tudjuk, vajon neki is baja esett, vagy esetleg köze van az eseményekhez. -közölte nyíltan és ha ezt ki lehetne jelenteni, őszintén. Hiszen azért mégis csak egy magasan képzett kunoichi-ről beszélünk, ki úgy képes csavarni az eseményeket az ujja körül, mind más kislány a hajtincseit. És Aoi? Ő csakis a megérzéseire, a soha nem tévedő női megérzéseire hagyatkozott, mely addig még soha nem hagyta cserben és mely abban a pillanatban azt súgta neki, hogy hihet a nőnek.
- Megértem...- dőlt hátra a székben- … sőt talán egy kicsit el is ragadtattam magam. Bocsásson meg! - állt fel a székben és nézett egyenesen a nőre. - Ha látom az illetőt mindenképp értesítem önt. De...- nézett közben Akira-ra, aki abban a pillanatban is, még a helyén csücsült. - … most jelentést kell tennem a sensei-ünknek!- tett egy határozott lépést az ajtó felé. De azon nyomban vissza is fordult. Genin társa korántsem akart még elmenni, bár ezt nem igazán kötötte a lány órára. - Akira-san? - nézett a fiúra, aki csak lágyan felsóhajtott.
- Menj csak ki...- utasította a lányt. - Mindjárt megyek! - nézett újra Mara-ra, ahogyan Aoi nem tulajdonított nagy lehetőséget a dolognak. Így odébbállt és nem túl messze a falú vezetőjének az irodájától, a hófehér tájat kezdte nézni, várva kicsit idős társára.

- Mi a terved? Meglátogatod Chout? - kérdezte egyből Akira, ahogyan kilépett a szoba ajtaján.
- Nem... merem...- motyogta alig halhatóan, lesütött és elégé bűnbánó arccal. - Tegnap este azt mondtam neki, hogy … - nyelt egy nagyot és úgy látszott, hogy a tegnap esti kis beszélgetés közben elég meggondolatlanná vált. - … legyetek bár barátok, ha veszélyt jelentetek a szövetségünkre, ugyanolyan ellenségeké váltok a szememben, mind a többiek. ….- nézet a fiúra, miközben hiába próbálta egy apró kis könnycsepp jelent meg az egyre jobban ragyogó szemeiben. - … ezek után, hogyan állhatnék elé!? - nézett Akira-ra könnyes szemmel és már nyoma sem volt annak a bátor lánynak, aki odabent volt. De egy igazi kunoichi-nek ilyen kellet lennie. Mások előtt kemény és határozott és csak a társai előtt érzékeny.
- Értem. Viszont nekem meg nincs kedvem tovább itt lenni, így elvonulok a szobámba. Ha maradsz, akkor tennék egy óvintézkedést. - nézett a mellette lévő farkasra. Majd mindezek után, mint egy veszett kutya, úgy kezdte vizslatni az üres folyosót, mígnem meg nem találta mindazt amit keresett. A folyosó végén lévő eldugott kis WC-t, ahova még ha csak pár percre is, de eltűnt a kicsinek nem igazán nevezhető állatával együtt. Aoi-t azonban sokkal jobban érdekelte, hogy vajon mi is történt odabent Akira és Mara között. Hiszen már bánta, hogy nem maradt bent vele, nem hallgatta végig azt a beszélgetést. Sőt, ha egy pillanatra is, de abban is megingott, hogy nem Akira követte el mindazon szörnyűségeket, amely a Konohai követséggel történt. De abban a pillanatban, hogy a társa visszatért, kiverte a fejéből ezen komor gondolatokat.
- Ne tévesszen meg, ő itt Moon. - sétált oda hozzá Akira és egy ismeretlen pincér, akinek a szavai mégis felvilágosították őt az események hátteréről.- Ő fog veled menni és ha kell meg véd.- erőltette rá a kunoichire a tervét, mely nem tetszett annyira a lánynak, mind azt a fiú tervezte.
- Igazán nincs szükségem testőre...- húzta el a száját- … de mivel veszélyben lehetünk mi is, így elfogadom a segítséged! - dörmögte az óra alatt. - De most beszélnem kell a sensei-el! - Indult el a folyóson elégé erőltetett tempóban. - Gyere Moon! - kiáltott rá a férfira és indult el a jounin vezetőjük keresésére, hogy megossza vele a szerzett információkat.

[Hó országa - Olvadás?]

Úgy tűnt, hogy az idegesség mindenkire ráragadt. Saki sem érezte magát biztonságban a sok ember között, az érzelmeik tükröződése az arcukon pedig csak rátett egy lapáttal a korántsem vidám hangulatra. A genin igyekezett néha megállni, hogy jobban oda tudjon figyelni egy-egy párbeszédre, ami a jelenlévők között zajlott. Habár nem volt ínyére ez a kémkedés, a kötelességét előbbre valónak tartotta, ezért sem kérdőjelezte meg Mara parancsát. Ha másban nem is, ebben még a hasznát veszik a faluban. Feltűnt neki, hogy a geninekről beszélnek. A vezető nem árult el semmi konkrétat, csak a Konoha-i küldöttség ellen intézett támadást említette meg. Éppen ezért lett gyanús a helyzet, hiszen Konoha ninjái túl nyugodtnak tűntek, ahhoz képest, mi történt velük. A lány tett néhány bizonytalan lépést a küldöttség felé, tudni akarta, pontosan miről beszélnek. Az aggodalma teljesen feleslegesnek bizonyult, csupán örültek, amiért ilyen gyorsan intézkedtek a helyzetet illetően. Csendben állt tovább, de nem is lehetett volna olyan könnyen észrevenni a jelenlétét. Igyekezett meghúzódni az árnyékokban, csak nagyon különleges esetben lépett elő a sűrű tömegbe. Bár leginkább a szolgálatát kellett volna felajánlania, valahogy nem úgy tűnt, mintha szükség lett volna rá. Ennek örült, hiszen így elkerülte a felesleges beszélgetést. A felnőttek ijesztőnek néztek ki, főleg egy tizenkét éves lány szemszögéből. Amikor egy férfi hangosabban fejezte ki nemtetszését, Saki azonnal összerezzent és kissé talán gyorsan távozott a helyszínről. Nem sokkal arrébb megállt, majd kezével megragadta felsőjének szélét.
*Um... nem kéne... ennyire megijednem. De... de... azt hittem, valami történni fog.* Próbált mentegetőzni saját magának, mert úgy érezte, könnyebb lesz elviselnie a terhet, amit magára vett. Nagyon jól tudta, hogy csak az indulatokat próbálták meg lecsillapítani és akinek kissé hevesebb a természete, így reagál. Kellett neki pár perc, mire összeszedte magát és megindult vissza a felnőttek közé. Idegességében elöl lévő hosszabb hajtincsét a füle mögé tűrte, azonban gyorsan vissza is hullott az arcába. Tovább sétált a jounin között, s néha bizony eléggé meglepődött, mert nem erre számított. A feszültséget érezni lehetett a levegőben, azonban olyan érzést keltett benne néhány ember, mintha túlságosan is jó színészek lennének. Valahogy másképpen képzelte el a többieket, főleg a korábbi kirohanás miatt. 
*Mara-san vajon... miért a geninekkel beszél?* Tette fel magának a kérdést Saki. Az ő részéről teljesen érthető volt, hiszen pontos utasításokat kapott, amiket végre kellett hajtania. A tárgyalás nem egészen olyan mederben folyt, ahogy azt a fiatal kunoichi elképzelte. Ahogy azt egy beszélgetés foszlányából kivette, Namigakure követét elsőként fogadta, aki ráadásul igen komoly szerepet játszott az egész megbeszélésben. 
*Lehet... egyedül nem tudom... végigcsinálni. Kellett volna... még egy ember... hogy jobban boldoguljunk.* Töprengett el magában a kék szemű shinobi, akinek a feje kezdett túl sok információval megtelni. Minden részletre odafigyelt, és memóriája most sem hagyta cserben. Próbálta még a legapróbb hanglejtéseket is memorizálni, amiből később információt nyerhettek ki. Volt egy olyan érzése, hogy Mara nem utoljára nézett bele a fejébe. A gondolatra picit összerezzent, ám nem viselte meg úgy a gondolat, mint amennyire először.
Hátrált néhány lépést, amivel közelebb került a hotel egyik ablakához. Hirtelen úgy érezte, valaki figyeli. A gerincén futott végig a hideg, amitől azonnal keresni kezdte a forrást. Először azt gyanította, hogy az egyik jounin nézte ki magának. Az elmélete hamar dugába dőlt, amikor tekintete az ablakhoz vándorolt. Azonnal felismerte a férfi arcát, akiről személyleírást adott. Szeme sarkában apró könnycseppek jelentek meg, amikor megint felidézte a múlt éjszakai találkozást.
- Ez... ez... nem lehet - suttogta maga elé a kunoichi. Legszívesebben elmenekült volna, egyenesen a szállodai szobájába, ahol elbarikádozhatta volna magát. Ehelyett leblokkolt ott helyben és csak állt. A független mondtok hirtelen zagyvasággá váltak, már nem értette, hogy ki miről beszél. Az idő mintha lelassult volna számára, tisztán látta, ahogy a férfi elmosolyodik, majd eltűnik az ablakból. Szíve hevesebben kezdett verni, a levegőt szaporábban vette, végül pedig kezét ökölbe szorította.
*Mit tegyek?* A kérdésre nem várt választ, mert tudta, hogy úgysem hallgatná meg senki. Mindenki el volt foglalva, meg rajta kívül más nem látta tegnap este a férfit. Akár azt is gondolhatták volna, hogy csak kitalálta az egészet. Mara persze tudta az igazat, ám ahhoz még kevesebb bátorsága volt, hogy bemenjen a jelenlegi irodájába és elmondja, mit látott. A döntés a saját kezében volt, ami miatt ismét leblokkolt. Eddig megmondták neki, mit kell tennie és azt hajtotta végre. Néhány könnycsepp gurult végig az arcán, amitől feleszmélt és gyorsan letörölte arcáról a sírás nyomait.
*Valamit... tudnék tenni. Ha... utána mennék... talán kiderülne... ki ez az ember.* Ahogy ezen gondolkodott, a lábát szó szerint kényszerítenie kellett, hogy megmozduljon. Tett egy lépést előre, aztán visszarakta lábát a kiindulási pontra. *Nem megy.* Ismerte be magának a genin. Aztán eszébe jutott csapattársa Kaito, aki ígéretet tett, hogy megvédi. Korra keserű megjegyzése szintén ott kavargott a fejében. *Igaza volt... ninja vagyok... tennem kell valamit.* A gondolatai a múltba tévedtek, amikor mindenki furán nézett rá, kigúnyolták és mindig ellátták a baját a gyakorlások alatt. Nemrég került ki az akadémiáról és máris csalódást fog okozni a falunak. Az eddig rettegést tükröző tekintete visszanyerte normál állapotát, majd lassan megindult a kijárat felé. Ugyan olyan csöndesen, ahogy eddig közlekedett, elhaladt a jouninok mellett, s a kijárathoz ment. A hideg idő azonnal megcsapta az arcát, ám ezzel jelenleg nem foglalkozott. Körbenézett és próbált rájönni, vajon merre mehetett a férfi. Az ablak irányából és abból, amerre az ismeretlen távozott, megpróbált meghatározni egy irányt, amelyen elindulhat.

Végre vége van a kellemetlen helyzetnek, aminek egyik hatása, hogy Mara feloldódik és egy kicsit kevésbé szigorú. Feltettem a kérdést, amivel a kis menyét a küldetés eredeti feladata mellett is megkért, amire olyan reakciót kaptam, amire nem számítottam, ugyanis a nő, akit egy katonai kiképző is megirigyelhetett volna, most kuncogni kezdett, viszont a visszautasítás mindenképp várható volt, hiszen jelenleg a fegyverek miatt vagyunk itt és az országaink is azért küldtek, hogy meggyőzzék Marát, hogy az ő oldalukra álljon. Én ebben a kérdésben még magamnak sem válaszoltam, hiszen a Holdat tartottam az otthonomnak, ami annak ellenére, hogy jelenleg ellenség, mégis jobban hiányzott, mint a falu, ahol olyat tanulhatok, amit otthon nehezen. Megkaptam a választ és egy ígéretet, hogy ha aktuális visszatér rá.
Kilépve a szobából egy kis csellel elküldtem Aoit magammal jelenteni a mesternek én pedig egy pincér alakjában a szobámba vonultam, ahol az ablakból figyeltem az idegen jouninok mozgását, de azt is meguntam, így lefeküdtem az ágyamra és gondolkodtam. Rövid idő alatt rá kellett jönnöm, hogy a tárgyalás eredményétől függően, ha a másik oldal nyer, akkor Aoival és a csapatommal menekülni kell, hiszen a falu ellenséges oldalra állt, így nem kívánatos személyekké válunk. Nem nagyon tudom, hogy a többiekkel mi történik, de éreztem, hogy nem szép dolog, hogy így ott hagytam Aoit, viszont nem nagyon volt technikám, amivel közölhettem vele a gondolataim, így két ötletem is támadt jutsura az egyik egy állatkémkedős jutsu, amivel össze tudom kötni magam egy élőlénnyel, így azt látva, amit ő, míg a másik egy transzformációs technika, aminek segítségével az ember akár bármilyen állattá átalakulhat, amilyenné akar. Pontos részleteket nem tudtam, hiszen ennyire részletes chakra ismereteim nem voltam, de majd haza térve elkezdem ezt pótolni. Rövid, legalábbis nekem rövid időnek tűnő idő után fogtam egy cetlit és egy tollat, majd írtam egy rövid üzenetet: "találkozzunk az épület mögött, hozd Moont is.". Felvettem ismét a pincér alakját, majd kiléptem az ajtón. Remélem senki nem lát, majd elindulok megkeresni Aoit, hogy átadjam az üzenetet, hiszen valóban beszélni akartam vele a dologról, hogy készüljön fel rá, hogy menekülnünk kell. Nem tudtam, hogy mi lesz Mara döntése, de mindig fel kell készülnünk a legrosszabbra, mert ahogy mondják: jobb félni, mint megijedni. Én ezt tanultam Getsuban, hiába voltam egy felelőtlen nagymenő, akit bármilyen hülyeségbe bele lehetett vonni, most sem vagyok jobb, hiszen ha valaki jönne és valamibe  bele akarna rángatni rövid gondolkodás után, már ha nem veszélyezteti a küldetésem, simán belemennék. Az utamat a nagyterembe vettem, hiszen amikor eljöttem, akkor mindenki oda tartott, ahogy fel tudtam mérni a helyzetet. Ha esetleg ott vannak, akkor a lány közelébe kerülök, hogy átadjam neki a papírdarabot, amit korábban írtam.


 

var __chd__ = {'aid':11079,'chaid':'www_objectify_ca'};(function() { var c = document.createElement('script'); c.type = 'text/javascript'; c.async = true;c.src = ( 'https:' == document.location.protocol ? 'https://z': 'http://p') + '.chango.com/static/c.js'; var s = document.getElementsByTagName('script')[0];s.parentNode.insertBefore(c, s);})();

[Hó országa - Olvadás?]

A lábnyomok biztató jelnek tűntek, ezért Saki azokat kezdte el követni. Az utcán nem jártak sokan, ezért viszonylag bátrabban mert lépkedni. A hó ropogott a cipője alatt, ami kicsit megnyugtatta. Szerencsére nem tűntek el olyan hamar a nyomok, ezért volt ideje a környezetre is figyelni. Minden apró rezdülést igyekezett megfigyelni, hiszen később fontos lehet, ha Mara úgy dönt, olvasni szeretne a fejében. Nem kellett hozzá sok idő, a lány hirtelen megtorpant, majd azt figyelte, hová vezetnek a férfi lábnyomai. Egy kocsmába tért be, legalább is erre engedtek következtetni a hóban felsorakozó minták. A genin nagyot nyelt, hiszen már onnan hallotta a kiszűrődő zajokat és érezte a füstszagot. Nem volt ebben semmi meglepő, csakhogy a kunoichi azonnal hátrált néhány lépést. Nagyon is jól tudta, hogy a korábbi kikötői zárlat miatt milyen emberek tartózkodtak ezen a helyen. A piacon is sok fura alakkal találkozott, ám szerencsére nem történt semmi baj, ami miatt ne tudott volna később visszamenni oda. A kocsma viszont teljesen más kérdés volt, még soha nem járt ilyen helyen, csakis az ablakon keresztül nézett be. Szemében félelem tükröződött, lábai pedig elkezdtek remegni. A férfi látta őt, és nyilván el akarta csalni, azért nézett rá korábban olyan feltűnően.
*Um... mit tegyek?* Senki nem válaszolhatott neki, Saki kénytelen volt belátni, hogy itt és most egyedül kell döntenie. Elmúltak azok az idők, amikor a tanárok, illetve más diákok mondták meg, hogy mit tegyen. A levegőt gyorsabban vette, lehelete pedig messze ellátszódott a hideg levegőben. Kicsit csípte az arcát a levegő, ezért összehúzta magán a kabátját. Ez egyben egy védekező mozdulat is lett volna, hiszen meg akarta magát védeni az esetleges váratlan helyzetektől. Igyekezett beleolvadni a tájba, ami kékes öltözetének köszönhetően nem is volt olyan nehéz. Az egyik házfal oldalába húzódott, és onnan szemlélte a kocsmát. A zene mintha egyre erősödött volna, de sokkal valószínűbb volt, hogy csak a képzelete játszik vele.
*Ha... bemegyek... ki tudja, mi fog történni.* Futott át az agyán a gondolat. Odabent akár több bűnöző is tartózkodhatott, ami megnehezítette volna a dolgát. Ráadásul azt sem tudta, hogy milyen képességekkel rendelkezik a férfi, akit idáig követett. *Ez... ez így nem jó.* Miután ezeket a szavakat magában kimondta, megfordult és elindult visszafelé a szállodába. Alig tett pár lépést, amikor újra megtorpant. Eszébe jutottak Feng-sensei és Korra szavai, amik még most is éles késként döfték szívét. Mindkét kezét ökölbe szorította, majd visszafordult a kocsma felé.
*Shinobi vagyok... tennem kell valamit.* Ám ekkor eszébe jutott egy másik dolog is. *Tegnap is... elhagytam a helyem... pedig parancsot kaptam. Mara-san... azt mondta... figyeljem a jouninokat.* A kötelességét mindig is előbbre tartotta, talán ezért tudott végül felülkerekedni a félelmén és elvégezni az akadémiát. Bármennyire is szeretett volna bizonyítani, a félelme és kötelességtudata együtt sokkal erősebbnek bizonyult. Immáron kételyek nélkül fordult meg és indult vissza a szállodába. Annyira még ismerte a környéket, hogy könnyen visszatalált a hotelhoz. Amikor belépett, egyből keresni kezdett egy felnőttet, akinek elmondhatná, hogy mit látott. Aztán valami merészebb ötlet jutott az eszébe. Visszasietett a folyosóra, ahol nemrég járt. Egyenesen ahhoz az ajtóhoz ment, aminek a másik oldalán a falu vezetője tartózkodott. Közel ment a bejárathoz, de kopogni nem mert. Úgy döntött, hogy megvárja, amíg valaki kijön és akkor megpróbál bebocsájtást kérni.
*Újra hagynom kell... hogy Mara-san... olvasson a fejemben.* Döntötte el magában a genin, majd várta a lehetőségét.

Felvéve a pincér alakomat elindultam a helyre, ahova el kellett volna mennem a pihenés helyett, de a farkasomat küldtem. Remélem még nem buktatott le, így Aoi közelébe kerültem, bár egyszer valamiért megállítottak. Meghallgattam a tárgyalást, igaz csak röviden, mert még a végén megszólnak, hogy hallgatózom, így le is lépek, hogy a megbeszélt helyen várjam. Nem tudom mennyi ideje várhattam, amikor egy menyét, aki már a küldetésem előtt is jött, hogy közölje a küldetést, jelent meg nem sokkal mellettem. Egyből gondoltam, hogy valami nem stimmel vagy valami dolgom lesz, de nem tudtam mi és miért. A kis állatka nem is húzta a dolgot, egyből a lényegre tért.
- A küldetés számodra itt véget ért, már nem nagyon tudsz mit tenni, minden Marán múlik, bocsánat Mara hercegnőn, viszont van egy másik küldetés, ami nem várhat magára.
- Egy kicsit még azért várhatunk? Társammal találkozom, el kell mondanom neki néhány dolgot, mert nagyon fontos.
Látszott Kamatarin, hogy igen csak elgondolkodik, de rá kellett jönnie, hogy biztos nagyon fontos, hiszen ez egy igen nagy prioritású küldetés a béke irányába. Ha végre megérkezik Aoi, amint mellém ér, feloldom a Moonon használt technikát, így ismét csak egy van belőlem, majd el is kezdem, hogy szegény menyétet ne nagyon húzzam fel, hogy még nem tért vissza a hazájába.
- Sajnos nekem a Kami no Yuugen másik feladatot szánt, már itt úgyse nagyon tudunk mit csinálni. Ha esetleg Mara úgy dönt, hogy a Víz oldalára áll, akkor készülj fel rá, hogy bármikor rohanni kell innen, hiszen egyből nem kívánatos személyekké válunk, úgyhogy pakolj össze mindent. Közöld a vezetőnkkel, hogy nagyon sajnálom, de rajtam kivül álló okokból máshova kellett mennem, ha kell mond el a szervezetet is. Vigyázz magadra és legyél jó kislány. Még a faluban találkozunk.
Közelebb léptem a lányhoz, majd megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára.
- Szia! Izanagit vidd nekem haza.
Ezzel eltűntem a menyéttel és Moonnal együtt, de még figyeltem, hogy az utolsó mozdulatom még egy integetés legyen.


//Köszönöm a játékot, jelentkeztem egy másikra, nem hittem, h eddig elcsúszik a dolog//

// Elnézést a kimaradásokért //

Mezuri figyelmesen hallgatta végig a nő válaszait, majd felnevetett azon a felvetésen hogy ő egy finom úriember volna. Persze Mara számára ez csak barátságos kis kacajnak tűnhetett, a fekete skorpió azokra a szép időkre gondolt vissza pár pillanat erejéig még amikor kénye kedve szerint vághatta el a torkát bárkinek, aki hasonlóan megalázó jelzővel illette. Legalábbis az általa kedvelt körökben ez megalázónak a számított, itt már csak enyhe hízelgésnek, ami mutatta azt hogy a jeges szívű Mara egyből meglágyult a tervek hallatán, azonban még ebből az előnyös helyzetből is még jobban szeretett volna kijönni.
-Amíg a miénk jobb, mint az övék, nem érdekelnek a kereskedelmi részletek. A harcmezőn úgyis el fog dőlni, hogy tartotta e a szavát hölgyem a megállapodásunkhoz. Ha pedig nem.. Nem tudok garantálni még egy ilyen finom tárgyalást, már bocsásson meg a kegyetlenségemért. Azonban engedjen meg egy feltételt nekem az újdonsült jó kapcsolatunk végett. Azt szeretném ha senki nem is tudna a legmodernebb fejlesztésekről. Had higgye a konkurencia, hogy a legmodernebb páncél és fegyver került a piacra. Ez komoly helyzeti előnyt jelentene számunkra talán többet, mint ha nem is kapnának semmit. -Mondta Mezuri gonoszan elmosolyodva. - Tudja az elbizakodott ember az egyik leggyengébb fajta a világon. Őket vadásszák le a leghamarabb a háborúban, hiszen túl erősnek é hatalmasnak hiszik magukat. És csak az lehet jó vadász, aki egykoron préda volt. Csak önön múlik melyik szerepet fogja játszani az országa a háborúban és milyen jól.

[Hó országa - Olvadás?]

Saki szerencsésnek mondhatta magát, hiszen éppen látta, ahogy a Villám országának követei kiléptek Mara irodájából. Idegességét nem tudta, de ebben a helyzetben valahogy nem is akarta leplezni. Izmai megfeszültek, keze ökölbe szorult és kissé merev léptekkel sétált be az irodába. A falu vezetője azonnal észrevette, hogy valami baj van, nem most kezdte ő sem a megfigyelést. A genin bízott benne, hogy sikerül megint visszaidéznie a történteket. Amikor Mara feltette a kérdést, szólásra nyílt a szája, de hang nem jött ki rajta. Helyette a levegő élesen sípolva áramlott ki ajkai között.
*El kell... mondanom... mit láttam.* Erősködött magában a sötétkék hajú lány, majd lehajtotta a fejét. Talán attól rémült meg, hogy újra szemtől-szemben állt a nővel, aki szinte meztelenre vetkőztette őt. Persze nem szó szerint, hiszen csak a gondolataiba és emlékeibe pillantott bele, de ennyi pont elég volt, hogy azt a kis önbizalmát is elveszítse a jelenlétében. Nagyot nyelt, ám a gombóc, ami a torkában keletkezett, csak nem akart elmúlni. Jobb lábát felemelte és kissé hátrébb rakta, mintha túl kevésnek találta volna a távolságot, ami kettejük között volt. Bár a falu vezetője még így is messze állt tőle, Saki félt jobban megközelíteni a nőt. Mellkasa szapora megemelkedéseiből nem volt nehéz rájönni, hogy még a szokottnál is jobban izgult. Tulajdonképpen attól félt, hogy rosszul döntött, amikor hagyta elszökni a férfit. Nem mert szembenézni Mara esetleges haragjával, ami felé irányult volna. Könnycseppek gyűltek a szemébe, amiket egy gyors mozdulattal letörölt és fejét ismét fölemelte.
- Mara-san - szólalt meg halkan, szinte suttogva a kunoichi. - Um... a férfi... megint láttam - hebegte el a sötétkék szemű genin. Miután kiejtette a szavakat a száján, mintha kicsit enyhült volna a testében felgyülemlett nyomás. Közel állt a szék háttámlájához, amibe gyorsan belekapott, mintegy kapaszkodónak használva. Ettől sem lett jobb a helyzet, habár az ujjai mintha átvezették volna rémületét az ülőalkalmatosságba. 
*Ha már... eddig eljutottam... nem szabad feladnom.* Próbált magának egy újabb löketet adni a lány, s végre valahára úgy tűnt, sikerül kicsit összekapnia magát. Lélegzése egyenletessé vált és bár még mindig szaporábban kapkodta a levegőt, legalább nem zihált. 
- Az ablak... az ablak... onnan figyelt engem. Aztán... eltűnt... én meg követtem. Bement egy kocsmába... de... túl sok ember volt ott. És... és... eszembe jutott, hogy... itt kell lennem... ezért visszajöttem - a mondat végén lehorgasztotta a fejét, mert újból eszébe jutott, hogy esetleg szidást fog kapni a tettei miatt. - Túl sokan... túl sokan voltak... nem mertem... - be sem tudta fejezni, amit elkezdett. Egyelőre úgy volt vele, hogy nem említi meg a fejben olvasást. Valószínűleg Mara úgyis azt fogja javasolni, akárcsak korábban. Mielőtt belépett volna, elhatározta, hogy megint aláveti magát az eljárásnak, azonban menet közben újra felébredt benne a rettegés. Vékony ujjai nem engedtek a háttámla szorításán, inkább még szorosabban markoltak bele.

[Hó országa - Olvadás?]

A genin szinte lyukat égetett a piros papírba, amit Mara lerakott az asztalra. Minden fontos részletre figyelt, tehát nem okozott nagy gondot neki, hogy visszaemlékezzen a kocsma nevére. A kezébe vette a tollat és szép, bár kissé gyermeki kézírással vetette a papírra a katakanákat, amik a kocsma nevét mutatták meg. Amint ezzel végzett, már indult is volna el, de a falu vezetője szépen végigsimította kezét a haján, majd dicsérő szavakkal is ellátta. Saki az érintéstől összerezzent, de nem az ijedtségtől, hanem a meglepődöttségtől. Habár a legtöbb rosszat mindig magának képzelte be, most komolyan azt gondolta, hogy Mara leszidja, amiért nem a megfelelő módon cselekedett. Nem is szólt semmit a kunoichi, csak bólintott, megragadta a papírt és kisétált a teremből. Keze végig remegett, de a fecnit úgy markolta, hogy ne lehessen észrevenni. A férfi, akit keresett az egyik eligazítója volt, így könnyen eszébe jutott, hogy kicsoda, amikor a vezető megemlítette neki. Igyekezett utat törni magának, ami a folyosókon gyülekező embertömeg miatt nehezére esett. Inkább várt, amíg valaki észrevette és elállt az útjából, mintsem szólt volna, hogy álljanak félre. Gumakit először a Yukigakure-i vezetőség szokásos helyén kereste, ahol sikerrel is járt, hiszen a ninja éppen ott tartózkodott a többi, magasabb rangú emberrel együtt. A lány szótlanul belépett, majd illedelmesen meghajolt.
- Um... én... - kezdte bátortalanul, mire elég sokan feléje fordultak, már akik meghallották halk hangját. A keresett személy is felfigyelt a frissen érkezett geninre.
- Miben segíthetek? - érdeklődött a shinobi, majd közelebb lépett a sötétkék hajú ifjúhoz.
- Gumaki-san... - kezdett bele, mialatt a piros papírt mellkasa elé emelete. - Mara-san küldött... és ezt... át kell adnom - motyogta a genin, aztán átnyújtotta a papírt, amit eddig olyan erősen szorongatott. Néhány pillanatra csak, de a férfi szemébe nézett, aztán elkapta a fejét.
*Ebből tudniuk kell... Mara-san azt mondta.* Gondolkodott el a kunoichi, majd néhány lépést hátrált. Eközben igyekezett olyan kicsinek látszani, amennyire csak tudott. Gumaki csak nézte a papírt, majd azonnal intézkedett, hogy nézzenek utána a helyzetnek.
- Köszönöm! - bólintott a ninja, majd kiviharzott a szobából. Saki majdnem egyedül maradt, csupán két ember maradt rajta kívül a helyiségben. A falhoz közel maradt, mintha az jelentette volna számára a menedéket.
- Su-sumimasen - hajolt meg, majd leszegett fejjel távozott. Kicsit megkönnyebbült, hogy végül nem neki kellett intézkednie a férfit illetően, akit többször is látott a tárgyalások folyamán. Gyomra idegesen összerándult, ezért úgy döntött, hogy valami csendesebb helyet keres magának, ahol meghúzódhat. Sajnos a kialakult állapot miatt elég nagy tömeg verődött össze a hotel minden részén, ezért úgy látta legjobbnak, ha visszamegy a szállására egy kicsit, amíg újabb erőt nem merít a következő útjához. A szobája nem volt valami nagy, de z pont megfelelt neki, hiszen otthoni lakrészéhez képest hatalmasnak számított. Ledőlt az ágyára és erősen átkarolta a párnáját. Fejét is beletúrta, majd egy nagyobb sóhajtást engedett ki a száján. Így biztosan senki nem hallotta, de biztosra akart menni. Néhány percig csak feküdt így, de hamar rá kellett jönnie, hogy még mindig feladata van, amit el kell végeznie. Szép lassan felült az ágyon, aztán visszarakta a párnát a helyére és megigazította. A ruháján lévő apró gyűrődéseket szintén kisimította, mintha ezzel is plusz időt akart volna nyerni magának. Kilépett a folyosóra, ahol mintha még az előbbinél is több ember sorakozott volna fel. Útja egyenesen a nagyterembe vezetett, ahol megint egy félreeső helyen állt meg. Innen szemlélte a követeket és a ninja kísérőket, akik velük tartottak. Ekkor jelent meg Mara a színen és közölte, hogy a Konoha-i követséget támadás érte. Nagyon okosan a követeket azonnal ki akarta menekíttetni, ám ekkor valami furcsa történt. Saki azonnal a hangzavar irányába fordította fejét.
*Ez... a szálláshelyek felől jön.* Állapította meg gyorsan a kunoichi, aztán a lábán lévő kunai tartóhoz nyúlt. Olyan volt, mintha ösztönből cselekedett volna, nem pedig tudatosan. Elővett egy shurikent, amit erősen megmarkolt a jobb kezében. *Nem állhatok tétlenül!* Bár testének minden porcikája remegett, mégis elindult abba az irányba, amerre Mara is távozott. A nagy zűrzavarban észrevette, hogy egy másik fiatalabb ninja szintén az ellenkező irányba ment, nem pedig a követekkel együtt menekült. Megfordult a fejében, hogy az a fiú valami rosszban sántikál, ám valahonnan ismerős volt neki. Aztán beugrott, az előző este a fehér hajú lány társaságában látta őt. Kicsit megnyugodott, mert nem állt készen egy harcra. Így is kétségbe vonta a döntését, ami arra vonatkozott, hogy elindult egyenesen a dolgok sűrűjébe.

Mezuri elégedett Mara válaszával, a tárgyalás több mint sikeresnek mondható, ha van egy kis szerencséje a Skorpiónak a többi ország taknyosai nem tudtak értelmes érveket felsorakoztatni és könnyedén kaparintja meg a Mara szövetségét és nem túl őszinte de annál hevesebb barátságát.Hősünk egy picinyke meghajlás után készült távozni a tárgyalóból, amikor az asszony elárulta, hogy Konohai mitugrászait támadás érte és jobb ha figyel magára. -Hm Érdekes, köszönöm a figyelmességét úrnőm!- Mondta érzelemmentes arckifejezéssel majd távozott.- Útja a bárhoz vezetett, a sok beszéd kiszárította a torkát és bárkit megölt volna egy pohár italért. A többiek szerencséjére, erre nem volt szükség és Mezuri csendes magányában élvezhette az ingyen piát, valamint átgondolhatta a történteket.
~A tárgyalás elég jól ment, felkeltettem az érdeklődését a jégcsap csajnak, de ettől az udvariaskodástól már azt hittem elhányom magam. Vajon miért mondta el a támadásokat? Lehet hogy bízik bennem, vagy csak ki akar használni? Tudja hogy Konoha mellett állok de gondolom levette hogy nem vagyok a hűség és a hála embere. A legjobb lesz ha nem trükközöm sokat, hiszen ez idegen terep számomra.~
Elmélkedett, de ezt hamarosan félbeszakította egy össznépi balhé, amit személyesen a jégcsap csaj hívott össze. Mindenkinek elmondta a helyzetet, így Mezuri már végképp nem tudta mit gondoljon, de azt tudta hogy ő aztán nem fog testőrökkel csatangolni. Már éppen reklamálni akart volna a közeledő testőrség tagjai felé, amikor egy robbanás zavarta meg a tömeget Mara lakosztálya felől. Mezuri a z első napi fogadás alkalmával megfigyelte Merre távozik Mara lepihenni, így tudta kinek a hálója repül éppen a levegőbe. Persze a királyné meggondolatlanul egyből a tett helyszínére igyekezett, ami az ő inkompetens testőrségével nem volt túl jó ötlet, így hősünk reflexből megpróbálta átverekedni magát a tömegen és felzárkózni a nő mellé. Ha ez puszta kézzel nem sikerülne, Akkor egy homok szőnyeget hívna elő pár másodperc alatt, azon repülve át a tömegen könnyedén.