Djuka Kodomo

3 posters

Go down

Djuka Kodomo Empty Djuka Kodomo

Témanyitás  Djuka Kodomo Csüt. Feb. 14 2013, 21:21

Szeretném, ha a bővítményt Jiraiya ellenőrizné

Felnőtté válás

I. fejezet – A képzelet ereje

A szőke hajú, aranyos arcú fiú házában kopogtattak.

- Egy megbízás – érdeklődött az ifjú Kodomo, miközben az egyik őr egy levelet nyújtott át neki. Besétált a konyhába, majd kinyitotta. A Daimyou küldte. Szemei sort sorra olvasták, gyorsan végigpörgetve szemét az egész szövegen. Épp letette levelét, hogy elinduljon szobájába, összepakolni. Ám ahogy felkelt az asztaltól, ismét kopogtattak ajtaján. kisétált, kissé sietősre véve a figurát. Mikor kinyitotta az ajtót, a pocakos, szakállas, mindig mosolygós Nagyapját, a klán jelenlegi vezetőjét, Namizuo-t pillantotta meg. A fiú meghajolt.
- Ha jól értesülök, küldetést kaptál a Daimyou-tól, fiam – nevetett.
- Igen, uram.
- Csupán érdeklődni jöttem, hogy állsz az edzéssel. Habár a technikád, melyet kifejlesztettél meglehetősen hatásos, mégis van mit csiszolni rajta. Az edzés nem elhanyagolható. Járj sikerrel – tette kezét a fiú vállára. Azzal megfordult és elsétált.
A fiú szobájába rohant, ahol felöltözött, majd minden fegyverét kis tartóiba helyezte és nekiindult első, komolyabb kalandjának.
A Daimyou már várta őt a palotájában. Hamarosan két régóta ismert társa is megjelent, talán nem véletlen, hogy egy időben. Unokatestvére, Rikuno, és akadémiai barátja, Yamori kiskutyájával tisztelegtek a Daimyou előtt.
A vezető felkelt asztala mögül, majd a három kis genin elé lépett.
- Egy veletek egykorú fiú elrablását kell kiderítenetek. A rablók 4 és 6 közötti létszámban lehetnek. Mezei banditák, ám mégis veszélyesek lehetnek. Mivel az utolsó csapataink is egy nemzetközi küldetésen vesznek részt, így titeket hármatokat választottunk ki a feladatra. A küldetésetek C besorolást kapott. Induljatok.
- amint befejezte mondandóját a vezető, visszaült. A három fiú csillogó szemmel állt az irodában, majd elindultak. A várost járva kérdezgettek körbe, hátha láttak a lakosok valami különöset, esetleg érzékeltek valamit az éjjel. Szerencséjükre egy idősebb férfi látott egy szekeret az éjjel végighaladni a falun, egyenesen a tengerpart felé, az erdőn át. A három fiú ezen az egy nyomon elindulva érkezett meg a homokos partra, ahol megtalálták azt a bizonyos szekeret. Rövid megbeszélésük után a házat körbevették, majd berontottak. A tulaj azonban nem tűnt gyermekszerető férfinak, de banditának sem. Egyedül Yamori kiskutyájának köszönhető, hogy segített nekünk. A kutya folyamatosan sakkban tartotta a férfit, aki elárulta, a délelőtt 5 férfinak kölcsönadta a hajóját.
Nem vesztegethették tovább az idejüket, egyből elindultak, Yamori és Kodomo a szárazföldön, míg Rikuno egy kisebb csónakkal a vízen. Meg is pillantották a hajót, melybe ketten ládákat rakodtak. A banditák voltak azok.
Kodomo, magára vállalva a felelősséget egy henge no jutsuval átvette az egyik rakodó szerepét, ki a történet végéig megkötözve feküdt egy fa alatt. Ám a fiú a fedélzeten lebukott. A banditák körbevették őt. A fiú talpraesett volt, sikeresen alkalmazva genjutsu-ját és genin korának kedvenc technikáját, a Katon: Endan technikát, valamint társainak megjelenésekkor sikeresen kiszabadult a fogságból. A banditákat elfogták, kiszabadították a fiút.

Egy hónappal később Kodomo ismét feladatot kapott, melyben a vezető egy hajó védelmére küldte a szőke fiút. A hajón nagy mennyiségű fém volt. A fiúval utazott egy kardforgató mester is, aki egyben az áru rendelője is volt. A hajóra kalózok támadtak. Mikor a kapitány a hajó átadásán gondolkodott, a fiú és a kardforgató közös erővel visszaverték a felkészületlen, ügyetlen kalózokat, ezzel megmentve a legénységet és az árut. Hálájának jeléül a mester elkészített Kodomonak egy különleges jutalmat. Egy fekete pengéjű katana-t, mely képes volt magába engedni a fiú chakraját. Ezzel a pengével hazatérve Kodomo kifejlesztette első, saját technikáját, melynek a Csengő katana illúzió nevet adta. A mai napig ez Kodomo legkedveltebb, egyben egyik leghatásosabb technikája.

Egy nyári éjszakán a Holdban sétálva a fiú sikoltozásra lett figyelmes. Meg is találta a hang forrását. Egy lány volt az, akit két pénzéhes bandita támadott meg. A fiú azonnal segített a lánynak. Mikor kiértek a Hold fényében úszó utcára, a fiú meglátta a lány arcát. gyönyörű, vékony, barna hajú lány volt. Sukinak hívták. A fiú hazakísérte a lány, egészen a házáig, aki cserébe megmentőjét megcsókolta. A csók a Holdfényben elragadta Kodomo-t. Azóta szinte elválaszthatatlanok egymástól. Mint kiderült, Suki egy évvel később végzett az akadémián, azonban hihetetlen szorgalmának köszönhetően feltornázta magát az idősebbek közé.

Egy esős napon Kodomo-t ismét küldetésre hívták. Egy hajót kellett ismét megóvnia a tengereket uraló kalózoktól. A hajón nem kevés robbanószer volt mellesleg. Éjszaka volt. Azt az estét soha sem fogja elfelejteni. Egy kis hajó ütközött neki a szállítóhajónak, majd kalózok lepték el a fedélzetet. Szerencsére nem ő volt az egyetlen shinobi a fedélzeten, így egy kisebb csapatot alkotva visszaverték a támadást, ám túl késő volt. A nagy csatározás közepette nem tűnt fel a kalózok valódi szándéka. A hajó teljes elsüllyesztése. Nem pénzért jöttek, hanem hogy a káoszt terjesszék. Az egyik kalóz lejutva a robbanótartályokhoz felgyújtotta azokat. A hajó fele egyszerűen leszakadt a robbanás közepette. Kodomo épp egyik társát kereste, mikor a füst ellepte a hajó egészét. Ám ő tovább keresve társát kimentette a lángok és a füstből, mielőtt meghalt volna. Majd a menekülő kalózhajó után indultak. A fiúknak sikerült a hajót megsemmisíteni, ezzel végleg eltörölve az anarchista kalózokat, kik a tengereket terrorizálták. A fiú azonban elájult, a vízbe esett.
Mikor szemeit kinyitotta, egy kórházban találta magát. teste több helyen meg volt égve, valamint bal karja is eltört. Körbenézett, mikor meglátta Suki-t, Namizuo-t, valamint társát, aki kimentette a vízből.
- Most már kvittek vagyunk, barátom – mosolygott az ágyban fekvő, bekötözött fiúra.
- Azok, barátom – válaszolt neki. Mikor Namizuo elmesélte, mi is történt, a fiú szemébe nézett, majd egy pillanatra megdermedt. A fiú nem értette, mi válthatta ki ezt a reakciót a vezetőből. Egy tükröt kapott, mikor látta, szemei teljesen elváltoztak. Lila színű lett, pupillája pedig egy számára ismeretlen formát vett fel.
Ez a szem a Ranshingan volt. Namizuo elmondása szerint a fiú szemei akkor mutálódhattak, mikor társát mentette a füstök közül. Klánjának egyik legritkább mutációja, melyre kevesen voltak képesek. Azonban, hogy a szem mire képes, még a vezetőnek is rejtély.
Azon az estén szemei átalakultak, melyet a mai napig hordoz, anélkül, hogy visszaalakulnának.


II.
Egy év telt el azóta, hogy szemei átalakultak, mikor a fiú ismét egy levelet kapott. Egy Saito nevezetű, Sunagakurei Jounin küldte. Kodomo a kikötőbe sétált, ahol a találka helye volt. Egy menyéttel találkozott, ki beavatta őt. Egy nemrég létrejött szervezet, a Kami no Yuugen keres olyan shinobikat, kik hisznek a világ békéjében, a jóban, és csatlakozásukkal segítik a rend fenntartását. A menyét egy ismeretlen országba, a fák országába repítette a fiút, ahol találkozott Saitoval, valamint több menyéttel is, kik régóta védik a világot.
Kodomo csatlakozott a szervezethez, melynek egyik alapja a vérszerződés volt. Valószínűleg az ellenőrzés is közrejátszott, de végül Kodomo megkötötte a menyétek klánjával a vérszerződést. Mivel a szervezet szükségeltette az edzett shinobikat, így a menyétek még a Fák országában belekezdtek a fiú kiképzésének. Az edzés tanulást takart, mely nem volt más, mint a Kuchiyose no jutsu, az idézés technikája. A fiú álmában sem gondolta volna, ha valaki két napja azt állította volna: Ide hallgass kölyök. Mit szólnál, ha azt mondom neked, hogy két nap múlva menyéteket fogsz idézni? valószínűleg kinevette volna. Ám ez az álom most valósággá változott, mégpedig igen komoly gyakorlással járó valóságot. A fiú két napig edzett az erdőben, mikorra sikerült elsajátítania a technikát, a siker jeléül egy kisebb menyétet idézve maga elé.

Egy szép napon épp az erdőben sétált a fiú, mikor egy különös tojást talált a földön. Valószínűleg a fészkéből esett ki. A fiú nem hagyta ott a tojást, hanem hazavitte. A tojásból nemsokára egy csupasz, apró madár kelt ki. Ahogy teltek a hónapok, a madár felnőtt, kinőtt a tolla. Egy hófehér holló lett az apró madárból. Kodomo a Shirokage nevet adta neki, aki azóta elválaszthatatlan társa lett a szőke fiúnak.

Épp otthonában ebédelt a fiú, mikor újabb megbízásért hívatta Kodomot a Daimyou.
Az irodába érve Sukival együtt várta őt a vezető.
- Amatsu Suki és Djuka Kodomo. titeket-kettőtöket választottunk ki, hogy képviseljétek országunkat a hamarosan megrendezendő Chunnin vizsgán. – jelentette ki a vezető, elégedetten nézve két shinobijára. A két ifjú hatalmas megtiszteltetés érte, hogy elindulhatnak az Iwagakureban megrendezendő vizsgán. A vezető számított mindkettejükre, elvégre őket választották ki. Hazamentek, hogy felkészüljenek, összecsomagoljanak.
Hajójuk a kikötőben várta a két fiatalt. Mindketten tekercsekkel a hátukon érkeztek, melybe minden szükséges felszerelést zártak.
Kikötve a Szél országában egy karavánnal jutottak el a Föld országának fővárosába, Iwagakureba. A város lenyűgözte a két fiatalt. habár az idő hasonlóan meleg volt, mint otthon, a város egy teljesen új világba repítette őket.
Az arénába menet nézelődtek a városban, majd végül elérték az arénát, sikeresen bejelentkeztek a vizsgára.
A vizsga két fordulóból állt. Az első fordulón a két Holdbéli egy csapatként indult. feladatuk, hogy végigjussanak a megadott területen 5 óra alatt. A nehezítés a végigjutásban a pálya fél óránkénti változása jelentette. Egy meleg, száraz sziklás területen haladtakt. A vizsgáztatók nem egy nehézség elé állították játékosaikat. Egy hatalmas szökőárral kergették el a két genint, akik azonban egy sziklafal oldalánál megmenekültek. Leérve a sziklafal aljára két ellenséges shinobi csapatával találta magát szemben. Harcukban győztesként kerültek ki, folytathatták útjukat. A pálya szerkezete megváltozott, a sziklákat sűrű aljnövényzet váltotta fel, majd a hirtelen kinőtt dzsungel közepére kerültek. Az erdő egy adott része, melynek éppen közepén álltak, drótokkal volt körbefonva, a drótokon pedig robbanójegyzetek ezrei voltak felfüggesztve. A két genin nem kis erőfeszítéssel jutott át a drótokon, egy henge no jutsuval sikerült csak kijutniuk az utolsó pillanatban. A fák eltűntek, a növényzetet pedig hideg, fagyasztó hó váltotta fel. A szél felerősödött, majd egy igen erős hóviharban találták magukat. Egy óriási lejtő állta útjukat, melyen valamilyen módon le kellett jutniuk. Szerencsére Egy közelben levő fa ágait felhasználva leszánkóztak a lejtőn. A hó elolvadt, ismét a sziklás területen találták magukat. A kezdeti tikkasztó időt egy világvégén nem tapasztalt esőzés váltotta fel. Ám ez már nem állíthatta meg a két mindenre elszánt genint. Végigfutva az esőben elérték az épületet, ami azt jelentette, sikeresen fejezték be az első fordulót.
A második forduló egy, szinte várt egy az egy ellenes harc volt. Suki sajnos súlyos sérülésekkel kikapott az ellenfelétől. Kodomo ötödikként került sorra. A már megtépázott pályán ellenfelével nem egyszerű harcot vívott. győzelmét ellenfelének elsietett támadása jelentette. Haját kieresztett, mellyel összeszorította a fiút. Ám az így létrejött kapcsolatot a fiú egy ügyes genjutsu segítségével a saját oldalára fordította a mérkőzést, majd egy magasabb szintű tűz technikával a megtépázott ellenfelét sikeresen kiütötte, győztesként tért vissza a nézők soraiba.
A vizsga vezetője Chunin ranggal tüntette ki a két ifjút, kik akkor talán még büszkébben mutatták Hold jelű fejpántjukat, mint azelőtt.

III.
A vizsga fáradalmait kipihenve hazafelé indultak. A városban egy elkeseredett öreggel találkoztak, aki kereskedőnek adta ki magát, felkérte az ifjúkat, védjék őt meg a banditáktól. A két Chunnin belement, mikor az öreg egy kést szorítva Suki torkához megfenyegette a fiút, hogy segítsen átcsempészni szállítmányát az ország határán. Az eddig elkeseredett férfiről kiderült, hogy egy illegális, embercsempész volt, és a Hold felé tartott. A fiú szerencséjére a karavánon rajtaütött egy Iwagakure-i csapat, sok embert megölve. A férfi elmenekült a lánnyal. Kodomo becsatlakozott a 3 iwagakurei köz, hogy elkapják a férfit, aki elrabolta Sukit. 5 napon és 3 országon át üldözve őket hajóra szálltak, és a Hold felé vették az irányt. Szerencséjükre a menekülőben levő csapat titkosított üzeneteket hagyott maga után, melyeket kisebb nagyobb fejtöréssel, de megfejtettek, így követték az emberrablókat.
A Holdban kikötve megtalálták a hajójukat, majd rajtaütöttek a csoporton.
Kodomo egy –B- tetoválású férfi ellen harcolt, aki valamiféle Báró egyik hű embere volt. A B igen komoly ellenfélnek bizonyult, a fiú nagy nehezen tudta csak megölni őt. Harca olyan mértékig kifárasztotta, hogy két napig kómában feküdt Getsugakure egyik kórházában.
Mikor magához tért, felvilágosították, hogy a Holdban egy titkos szervezet egy fekete piacot hozott létre, mely a Tábor nevet viseli. A vezetőség elrendelte a Tábor felszámolását, melynek vezetője Kodomo lett. Azonban mielőtt belevágtak a harcokba, a közelgő háborúra való tekintettel az ország shinobijainak kiképzésébe is belekezdtek, melyen a fiú is részt vett.

A kiképzés során a fiú egy alap technikát, a Dinamikus belépőt tanulta meg. Másnap ismét edzeni indult a fiú, mikor az erdőben egy különös, tetőtől talpig páncélozott lánnyal találkozott. A lány, habár lenézte a fiút, tanítani kezdte. Kodomo az edzése során felszabadította magában második elemét, valamint megtanult egy komoly erővel bíró technikát is, mely a víz elem: Vízisten szeletelő nevet viseli. A fiú a kiképzések után belekezdett a Tábor elfoglalásának tervezésébe. Egy, a Tábortól nem messze felállított bázison találkozott leendő csapatával, melyből két klánbeli társával, egy régi ismerősével, valamint egy kirigakurei shinobival együtt indultak bevenni az erődítményt. Információk szerint a Táborba sikeresen bejutott egy úgyszintén klántársa, Mizuri, valamint a klánnál szolgáló zsoldosuk, egyben egyik legerősebb társuk is, Soroshima. Kodomo magabiztosan indult el csapatnak élén a Táborba, hogy elfogják és bíróság elé állítsák a Bárót.

Folyt. köv.

A bővítményben szereplő meséléseket az ellenőrző megtalálja a következő helyeken:
*Chakrakard kijátszás: Getsugakure/ Tengerpart/ Shikamaru
*Kami no Yuugen: Fák országa/ Falut körülölelő erdők/ Saito, Jiraiya
*Chunnin vizsga: Iwagakure/ Onoki csarnok/ Sai, Tobi
*Hazatérés, üldözés: több ország/ Suigetsu
*Képzés: Getsugakure/ Tengerpart/ Kakuzu
*Második elem feloldása: Getsugakure/ Erdőségek/ Tsunade
*Tábor kezdése: Getsugakure/ Tábor/ Suigetsu – folytatása következik
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Djuka Kodomo Empty Re: Djuka Kodomo

Témanyitás  Kakuzu (Inaktív) Vas. Feb. 24 2013, 19:26

Az ellenőrzést Kodo kérésére végzem én. Ezt egyedül a kötekedő alakoknak írom. Very Happy Mivel más megjegyezni valóm nincs jelenleg, illetve örülök a tagolásnak, a jutalmad *dobpergés* +21 chakra. Mondhatják sokan, hogy lehetett volna ez az iromány szebb és jobb, de tekintve, hogy nagy időtartamot ölel fel a sztori és ez egy összefoglaló, én nem leszek szőrszálhasogató.
Kakuzu (Inaktív)
Kakuzu (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Nukenin
Chakraszint: A tárcám tartalma

Vissza az elejére Go down

Djuka Kodomo Empty Re: Djuka Kodomo

Témanyitás  Djuka Kodomo Csüt. Május 16 2013, 13:55

Felnőtté válás

II. fejezet – Forrongó fiatalkor

Napos, meleg nyári nap volt. A fák árnyékai közt sétáltam. Edzeni indultam, még dél sem volt. Út közben egy fura lányba botlottam, szó szerint. A földön fekvő, apró és csodálatos lány egész testét páncél borította. Felkeltettem, talán életem egyik legnagyobb hibáját követtem el. Vagy mégsem? A lány először a véremet akarta, azonban hamar lecsillapodott, az edzés helyett ebédelés lett. Bár beszélgetésünk nem épített ki komolyabb kapcsolatot, mégis nagy szerencsém volt, hogy épp arra jártam.
A lánynak köszönhetően megtudtam, hogy nem csak a tűz égető eleme, hanem a csobogó víz hűsítő eleme is megtalálható bennem. Hogy ezt bizonyítsam, Shizuka segítségével egy igen magas szintű technikát sikerült elsajátítanom néhány nap alatt. A technika a Suiton: Mizu Kamikiri // Vízisten szeletelő nevet viseli.

Néhány héttel később a Daimyou irodájában álltam.
- Kodomo, rendkívül fontos feladattal bízlak meg. Ugye, emlékszel még a B-re? – kérdezte a falu vezetője. Bólintottam. Hogy is felejthettem volna el a B-t, és a Bárót, akik elrabolták Sukit, és 5 országon át kergettem, mire megtaláltam őket.
- De hisz a B halott. Én magam… - kezdtem bele, mikor szavamba vágott.
- Igen, a B halott, azonban nem csak ő volt benne a Tábor ügyben. A Báró nem egy embert vásárolt meg, hogy védjék őt. Kémeinknek idő közben sikerült kideríteniük, ki is valójában ez a B, valamint megtalálták a Tábort is. – szemeim tágra nyíltak. – A Tábor itt van, Kodomo. Itt van a Holdban. Már kiépítettünk egy kisebb bázist mellette. – majd papírjait kissé összerendezte maga előtt – Itt jön a lényeg, amiért most itt vagy. A feladatod, hogy juss be a Táborba és a lehető legnagyobb csendben fogd el a Tábor vezetőit élve, vagy halva. Természetesen társakat is kapsz magad mellé, a saját családodból Ame-t és Hiashi-t, segítségedre lesz emellett Tomoko, valamint egy szövetséges kunoichi, egy Akari Tenshi nevű kirigakurei ninja is. Velük a bázison fogsz találkozni. – majd újabb papírt vett elő – A Táborba már belopózott a szintén családtag Mizuri valamint Kazedando Soroshima is, velük azonban megszakadt a kapcsolat. Összefoglalva, juss be a csapat élén a Táborba és együtt számoljátok fel a Tábort.

Miután minden felszerelésem összecsomagoltam, megindultam a Bázis felé. Kissé korán érkeztem, ám így volt időm felkészülni az első nagy beszédemre, elvégre még sohasem voltam csapatvezető egy ilyen szintű küldetésen, egyszerre volt bíztató és félelmetes érzés. A küldetés azonban nem egy leányálomként kezdődött. Csapatom tagjai sebesülten érkeztek a táborba, rajtuk ütöttek, így késve indultunk meg, a sebeket el kellett látni. A tábor kifürkészése után két részre osztva sikerült külön-külön bejutnunk a feketepiac halálos falai mögé, azonban benn sem volt sok időnk kutatni. Óriási robbanás rázta meg az egész Tábort, megtámadták. Ekkor találkoztunk Soroshimáékkal, kinek vállán már ott feküdt a Báró, így a küldetésünk úgymond befejeztük, a neheze csak akkor kezdődött. A kijutás. Nagy harcok árán, sebesülve tudtuk csak elhagyni a börtön magas falait.

Alig két, három hét telt el a Tábor óta, otthon ültem szobámban, épp kardom fényesítettem, mikor kopogtak az ajtómon. Egy őr volt az.
- Szép reggelt, Kodomo-kun. Sajnálom, hogy megzavartam, Namizuo-sama keresi önt – hajolt meg az őr.
- Köszönöm, azonnal megyek – válaszoltam, felfutottam szobámba, hogy felöltözzek.
Namizuo az irodájában várt rám.
- Kodomo, fiam, kerülj beljebb. – mosolygott a klán vezetője, majd felállt helyéről, mellém sétált.
- Beszédem van veled. Úgy érzem, itt az idő, hogy meséljek neked édesapádról. Pontosabban arról, hogy ki is volt ő valójában. Eljött az idő, hogy megtudd, Aiken, velem együtt, pontosabban rajtam keresztül egyenes leszármazottja az alapítónknak, Hiuzo-nak. És most rajtad a sor, hogy tovább vidd Édesapád örökségét úgy, ahogy ő is továbbvitte az én örökségem. – megdöbbentett.
- Dddde, uram – dadogtam.
- Itt az idő, hogy megtudd, édesapád, Aiken, az én fiam volt.
- Ezt azt jelenti – kezdtem bele, mikor ismét a szavamba kötött
- Igen. Ez azt jelenti, hogy a te ereidben is az alapító, Hiuzo vére csörgedezik. Éppen ezért hívattalak ide, hogy együtt derítsük ki. Jöjj velem – intett, majd az épület mögötti kertbe sétáltunk.
Namizuo egy olyan edzésbe kezdett, mellyel még sohasem volt dolgom korábban. Képes voltam a Tűz elemet feloldani. ugyanígy a víz elemet is. Azonban most a két elem összekeverését kérte tőlem a vezető.
- Lehetetlenség – mondtam. Ekkor Namizuo egy hatalmas felhőt fújt ki magából.
- Ez a családi örökségünk, a Yugeton elem, a Gőz eleme. Te az ő véréből vagy, tehát vérbeli Djuka. Képes vagy rá, tudom.
Egy egész napon át tartó, kínzó forróságban való koncentrálás és izzadtságos munka meghozta végül gyümölcsét. A fűben, égő mellkassal, vízben úszva feküdtem. Szemeim előtt pedig sötét füstgomoly kavargott. Melegséget sugárzott. Még szép, hiszen gőzből volt. Néhány pillanat volt csupán, míg nem a szél el nem fújta, de ez a néhány pillanat elég volt mindenhez.
Az elkövetkezendő napok kimerítő edzésekből álltak, ám a munka nem ment kárba. Képes voltam használni családom vérörökségét. Sőt, egy saját technikát is kialakítottam azóta, melynek nem egyszer köszönhettem az életem. Egy találó nevet is adtam neki: Vákuumbörtön. A technika valóban egy börtönt képez, ám aki a börtön csapdájába esik, az többé nem szabadul, élve.

Újabb küldetés vette kezdetét egy napon a Daimyou irodájában. Egy titkos börtönbe való bejutás után fel kellett számolni egy kis csapat élén egy lázadást, melyet sajnos csak véresen tudtunk véghezvinni. A 12 felkelő elítélt közül 5-en maradtak életben. Habár a küldetés sikerrel járt, mégsem éreztem magam győztesnek.

Még mindig a börtönből maradt szomorú gondolataimmal küzdöttem, úgy éreztem kicsit kiszellőztetem a fejem, ki tudja, lehet, hogy egy jó edzőtársra is rátalálok idő közben.
A kiképzőterep azonban üres volt, így egymagam edzettem. Ebéd közben elaludtam, egy furcsa álmom volt, melyben egy férfi kegyetlen módon végezte ki az ártatlan lakosságot, testüket elhajítva. Izzadva keltem fel a fa tövéből, ahol elaludtam.
- Csak egy álom volt. – gondoltam. Kiderült, mégsem voltam egyedül. fegyvereim, miközben rémálmaim üldöztek, eltűntek. Szerencsémre a tolvajok nem jutottak messze. Két éhező gyerek volt a tettes. Egy fiú és egy kicsivel idősebb lány. Árvák voltak. Felajánlottam segítségemet, hogy az eltűnt nagytestvérüket megkeresem, melybe belementek.
Talán az emberi önzés, vagy a szimpla gonoszság kényszerít valakit arra, hogy önző vágyukat két ártatlan gyerek megzsarolásával vigye végbe. Egy őrült piromániás személy ezt a két gyereket használta fel, hogy csapdába ejtsen. Majdnem otthagytam a fogam, az az őrült pszichopata bombái a gyerekeket sem kímélték. Nem sikerült elfognom, elmenekült a gyáva. De legalább a két gyereket, és a testvérüket sikerült megmentenem. A Daimyouhoz mentem, hogy jelentsem az esetet, engedélyt kérve a férfi megkeresésére, ám ezt elutasította.
Egy újabb küldetést szabtak ki. Nem is akármilyen küldetést. A háború sajnos elérte a békés Holdat is, partjait mosta már a vér. Hamarosan indul a hajóm, mely egyenesen a frontra visz. A Hold frontjára. Kirigakure segítséget kért az ország vezetőjétől, azonban a Hold nem áll olyan stabil helyzetben, hogy támogassa a vizet, pontosabban nem rendelkezik megfelelő támaszpontokkal, így a vezetőség a Telihold fedőnevű hadműveletében a szomszédos sziget támadására készül. Nagy feladatot kapott benne az egész klán, számítanak a segítségünkre. Namizuo-t megtették a Daimyou jobb kezének. Ionikus érzés- Évszázadokkal ezelőtt két ember hozta létre ezt az országot, kik barátok voltak. A Hold alapítója és a klán alapítója egy hajón érkezett erre a földre. Közösen építették ki mindazt, amit a mi generációnk élvezhet. Most ismét két ember fogott össze, hogy megóvják az országot és ismét naggyá tegyék, Tsuki Michiru az ország alapítójának leszármazottja, valamint Djuka Namizuo, a klán alapítójának leszármazottja együtt lépett fel az elnyomók ellen, és együtt, közös erővel építik még nagyobbá ezt az országot. Én pedig mindent megteszek azért, hogy sikerrel járjanak.

A bővítményben szereplő meséléseket az ellenőrző megtalálja a következő helyeken:
Második elem feloldása /bővített változata/: Getsugakure/ Erdőségek/ Tsunade
A Tábor, folytatás: /Nemzetközi Küldetés/ Getsugakure/Getsugakurei-Taktikai Tábor/Itachi
Kekkei Genkai feloldása: Getsugakure/Djuka Birtok/Kakuzu
A Nagytestvér keresése: Getsugekure/Erdőségek/Tobi
Telihold-hadművelet, bevezető: /Nemzetközi Küldetés/ Jiraiya
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Djuka Kodomo Empty Re: Djuka Kodomo

Témanyitás  Sai Szomb. Május 25 2013, 16:16

+10 chakra
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Djuka Kodomo Empty Re: Djuka Kodomo

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.