Djuka Kodomo

Történet beépítése a karakter életébe:

Miután sikeresen átmentem klánom vizsgáján /előtörténet/, Namizou, a Djuka klán egyik vezetője (NJK) odajött hozzám, hogy beszélni szeretne velem. A jutsu-t Hiari (NJK) tanítja meg.

Jutsutanulás: Katon :Endan

Kodomo kifújta magát, még mindig el volt fáradva a nehéz vizsga után. Miután lenyugodott, odaállt a mester elé.
- Kodomo, gyere be az irodámba. Szeretnék valamit megosztani veled. – azzal elindult a nagy teremből egy hosszú folyosón, melyet fáklyák világítottak meg. Egy vörös szőnyegen sétáltunk végig, majd elérkeztünk egy nagy vasból készült ajtóhoz. Kinyitotta az ajtót. Bent állt egy másik férfi. Magas, igen erős, szakállas, férfi volt.
- Foglalj helyet, kérlek. – leültem egy székre, majd Namizou is leült velem szembe, mellette állt a férfi.
-Azért hívtalak ide, mert láttam, mit tettél a vizsgán. Nem tudom, észrevetted te is, hogy mikor a tűz közelében vagy, hirtelen megváltozik. Mikor a társaddal harcoltál, láttam, mikor dühös voltál, a fáklya lángja hirtelen megnőtt. Ilyen képességekre nagyon kevesen képesek a klánunkban. De te képes vagy irányítani a tüzet, csak még nem vagy elég fejlett. Az úr, Hiari klánunk egyik legerősebb tanára. – a férfi bólintott köszönés gyanánt, majd folytatta a mester. – Azért van itt, hogy segítsen neked tanítani a Katon elemű jutsukat. Gondolom most fáradt vagy, menj haza, pihend ki magad, holnap várunk téged reggel 7 órakor a nagy kertben. – azzal felállt, majd elindult az ajtó felé. Az ajtóban megállt, majd még egyszer szólt. – Pihenj, az elkövetkező napok igen nehezek lesznek. De megéri. – Felálltam én is a székből, majd szóltam
– Köszönöm, mester, köszönöm a bizalmadat, hogy így foglalkozol velem – azzal kimentem a szobából, vissza a folyosón, fel a lépcsőn, majd haza mentem.

Másnap korán keltem, reggeliztem, elkészültem, majd elindultam a nagy kert felé. Meleg nap volt, ám fújt a szél, kellemes idő volt. Útközben végig izgultam, hogy ne okozzak majd csalódást, de aztán eszembe jutott Namizou szavai, és megnyugodtam, hogy ennyire bízik a tudásomban. A nagy kert egy sziklákkal körbevett kiképzőterep volt, egy kis hídon keresztül lehet bejutni. Néhány fával is díszítve van, és körülötte egy kis patak folyik. Mikor megérkeztem, láttam Hiari-t, ahogy nyújt egy fa alatt. Odamentem – Üdvözletem – majd rám nézett, bólintott, majd folytatta a nyújtást. Leraktam a táskámat a fa alá, majd kérdeztem
– Mit fogunk tanulni? – erre abbahagyta a nyújtást, kihúzta magát, legalább két fejjel volt nagyobb nálam.
– Üdvözöllek, Kodomo. Készen állsz, remélem, mert nagyon nehéz napok várnak rád. – szólalt meg az óriás.
- Igen, készen állok. – válaszoltam neki.
- Hát akkor kezdjük is. Meg fogom neked tanítani a Katon stílus alapelemét, az Endan-t. Először is állj mellém, majd próbálj meg minél nagyobb levegőt venni. Beszívod, kifújod. Teljen meg a tüdőt levegővel. –
azzal becsukta a szemét, és elkezdte. Én is csináltam utána. Majd egy jó pár nagy lélegzet után így szólt,
- Remek, most próbáld meg a chakrád a tüdődbe vezetni, mikor beszívod a levegőt, majd kifújásnál irányítsd a szádon keresztül a környezetbe. A technikának így kell majd kinéznie. – azzal mélyen beszívta a levegőt, a kezével formázni kezdett. Tigris Kígyó Kos Majom. Katon: Endan. Majd kifújta a levegőt és egy nagyobb méretű gömb formájú tűgolyót fújt ki a szájából neki egy sziklának. – én most elmegyek, mikor visszatérek, szeretném látni meddig jutottál. Ne okozz csalódást! - Azzal felkapta a hátára a táskáját, és elment. Egyből elkezdtem gyakorolni. Becsuktam a szemem, mély levegőt vettem, a chakrámat, a tüdőmbe irányítottam. Katon: Endan. Kifújtam. Semmi se jött ki. Még egyszer próbáltam. Semmi. Majd újra és újra, de semmi se jött. Próbáltam minél nagyobb levegőt venni, és minél jobban koncentrálni a chakrámat a tüdőmbe. Majd végre, délutánra sikerült egy kis tüzet kifújnom a számon, de ez közel sem volt elég. De legalább már sikerült ennyit. Majd újra próbáltam. És újra. Már kezdett sötétedni, de nem adtam fel. Hiari sehol se volt, még megpróbáltam kétszer, majd ott a fa tövébe összeestem, kimerültem. – Holnap folytatom, gondoltam. Ennyit tudtam ma. – azzal becsuktam a szemem. Reggel a nap a szemembe sütött, felkeltem. Majd megettem amit csomagoltam, és folytattam az edzést. Szem be. Mély levegő. Koncentrálás. Majd kifújás. A harmadik próbálkozásomra sikerült a tegnapinál nagyobbat, de még mindig nem volt elég. Elment a fél nap, mikor mindent összpontosítva mélyre beszívtam a levegőt, Kezemmel formáztam. Tigris Kígyó Kos Majom. - Katon: Endan. - Majd hirtelen kifújtam az egészet. Egy elég méretes tűzgolyót fújtam ki. Tapsot hallottam. Hiari ott állt a hídon, tapsolt.
- Tudtam, hogy nem csalódom benned. De ez még csak a kezdet. Most, hogy ki tudod lőni, meg kell tanulni irányítani. Gyere velem. – azzal elindultunk a kert egy másik pontjába. Megálltunk.
- Látod azt a három bábut? Azokat kell, hogy lelődd. Nem elég, hogy megégnek. Szét kell robbanniuk. – egyből előre álltam, majd megpróbáltam kilőni. Az első pár próbálkozásom mellé ment. Majd sötétedésre sikerült kissé megégetnem a bal szélső bábut, de ez nem volt elég. Hiari megint eltűnt. A következő napokban álltam a bábuk előtt, és csak lőttem őket. A nap egyre forróbban sütött, ahogy próbálkoztam. Már levegőt alig kaptam, de újra próbáltam. Tudtam, ha most feladom, azzal megpecsételem a büszkeségemet mindenki szemében. Nem adhatom fel. Újra próbálkoztam. Majd 4 nappal később végre sikerült végre szétlőnöm a középső bábu fejét. Hiari megint tapsolt.
-Remek. Végre belejöttél. Most jön a harmadik, egyben utolsó próba. Ha ezt is teljesíted, hivatalosan is megtanultam mesteri szinten ezt a jutsu-t. - azzal továbbmentünk egy kisebb helyre.
- Most pedig el kell találnod a kilőtt falemezt a tűzgolyóval. Ha sikerült, készen vagy. Majd elment. Mellettem volt egy kis gép, tetején egy gombbal. ráléptem, majd az égbe lőtt egy nagyobb falemezt. Nem tudtam, hogy ez ilyen gyors lesz, úgyhogy a következőre felkészülök. Rákészültem, rátapostam a gombra, majd megpróbáltam lelőni a fadarabot. Nagyon mellé ment. Mikor délután volt a Nap a szemembe sütött, így még nehezebb volt gyakorolni, de nem adtam fel. Hisz majd a csatában is lehetnek nehezítések. Majd rátapostam a gombra. Repült a fadarab. Mélyre szívtam a levegőm. - Katon: Endan - majd a tűzgolyót a fadarabra fújtam. Ahogy elérte, lángra kapott a falemez, majd porban hullott a földre. - Sikerült. Mégegyszer - gondoltam. Majd újabb fadarab égett hamuvá. Még próbáltam egy 4-5-ször, majd megláttam Hiari-t. Nem tapsolt. Odajött mellém, megfogta a vállam, majd miközben nézte, ahogy a hamu hullik a földre így szólt.
- Büszke vagyok rád, Kodomo. Mosolygott. – furcsa érzés volt, de nagyon boldog voltam. Meghajoltam.
- Úgy ahogy én is. – szólt egy árnyék. A sötétből előjött Namizou is. – Szép munka volt. Gratulálok. – odaált mellém, megveregette a vállam. Majd odabólintott Hiari-nak, azzal elmentek. Én is elindultam haza. Nagyon büszke voltam magamra. Örültem, hogy a klán vezető ennyire örül és büszke rám.
Mikor hazaértem, befeküdtem az ágyamba, és két napig aludtam. Mikor felkeltem, egy levelet találtam a szobámban. Kinyitottam. Az első küldetésem levele volt. A levélben leírtak szerint 5 nap múlva találkozom a többi társammal a Getsugakure-i Kikötőben. A levelet letettem az asztalra. Reggeliztem, majd kimentem a kertbe még gyakorolni a jutsu-t. Gyakoroltam még két napig, majd éreztem, remekül megy. Majd kipihentem magam. Elindultam a mesterhez, hogy szóljak, megkaptam az első küldetésem. A mester nagyon megörült, viszont kissé féltett, mivel nem volt leírva, milyen küldetésre megyek.
- Kodomo, bármilyen küldetésre is mész, az új jutsu-d, és a fegyvereidre mindig számíthatsz. Ne feledd a Katana-t, amit tőlem kaptál. Arra a kardra mindig számíthatsz. Ezt jól jegyezd meg. - azzal meghajoltam, kimentem a szobájából. Hazamentem.
- Holnap elindulok első küldetésemre - mosolyogtam. Majd hazaértem, bedőltem az ágyba és aludtam.

Megtanulandó jutsu: Csengő Katana Illúzió /a csengő tű illúzió átalakított formája/

Egy éjszaka még a könyvtárban ültem. Olvastam. Megint a genjutsu-ról szóló nagy könyvet. Hihetetlenül foglalkoztatott engem. Egyszerűen lebilincseltek ezek a technikák. Csendben olvastam egy különleges, de egyszerű technikáról. Ekkor jött Namizuo mellém.
- Áh a csengő tűk illúziója. Az egy igen egyszerű, mégis hatásos támadás. Képes vagy puszta tűkkel és egy pár csengővel az ellenfelet betegállományba küldeni. Persze a technika megtanulása nem egyszerű feladat. De nem egy embernek sikerült, ugyebár – mosolygott. Szavaiból ki lehetett venni, próbál a technika felé közelíteni
- Mit akar ezzel mondani, mester? Meg tudná nekem tanítani ezt a technikát? – kérdeztem a könyv fölött ülve.
- Hát, ha van benned elég erő, és a chakra irányításod is megfelelő, megtanulhatod a technikát. Te kitűnő tagja vagy a klánnak, benned több rejlik, mint a legtöbb tagban. Látom rajtad, mennyire érdekelnek a Genjutsu-k, sokszor látlak itt a könyvtárban. Szorgalmad jeléül segítek jobban elmélyülni. Holnap várlak a Nagy teremben, reggel 9 órakor. Ne késs. – azzal megfordult és kisétált csöndben a könyvtárból. A könyvet egy pár perc múlva letettem és visszamentem a szobámba lefeküdni.

Másnap reggel korán keltem. Fitt akartam lenni az új technika megtanulásához. Mikor beértem a Nagy terembe, Namizuo ott várt már engem.
- Felkészültél az edzésre és tanulásra, Kodo-san? –kérdezte a klán vezetője.
-Fel, mesterem – válaszoltam. Két kunai, 5 senbon tű, valamint a kardom és a drót volt, amit hoztam magammal. Namizuo zsebébe nyúlt majd elővett egy csengőt. Odadobta nekem.
- Erre később lesz szükséged. Most pedig meg kell érezned, milyen eredményhez kel eljussál később. - majd megterpesztette lábait. szemeit becsukta, és hirtelen egy csengőt dobott felém. Elhajoltam, ekkor elkezdett mosolyogni. Kezében volt egy drót, amit elsőre észre se vettem. elkezdte fel-le rángatni egyenletesen. A mögöttem levő csengő megszólalt, hirtelen megrándultam. Egyre hangosabb lett a csengő, nekem összeszorultak a szemeim, könnyezni kezdtek, gyomrom görcsölni kezdett. Majd a földre térdeltem és hánytam.
- Nos, ezt kell elérned. gyere, vedd be ezt - és egy tablettát adott, amitől jobban lettem. Most pedig mához egy hétre találkozunk, addig azt akarom, hogy összpontosítsd a chakrád. Mássz fára, járj vízen, de emellett minden nap arra koncentrálj, hogy a chakrádat összpontosítsd. Így is tettem. Egy héten keresztül edzettem magam, hogy a chakra kontrollom minél többet fejlődjön. Sok dologra rájöttem ez idő alatt. Otthon sokat hánytattam magam, hogy eddzem a gyomrom az esetleges mellékhatásoktól. Majd Namizuo tanácsára az utolsó 3 napban a chakrámat próbáltam a csengőbe vezetni. Sokat kelet koncentrálnom. nagyon nehéznek bizonyult, de nem akartam csalódást okozni a vezetőnek. Sok drót és csengő veszett oda, mire sikerült a 4. nap reggelére elérnem a kívánt hatást. Namizuo végig szemmel figyelt és mondta, mikor érem el a megfelelő szintet. Naponta órákon keresztül ültem, a chakrámra koncentráltam, éreztem, ahogy folyik a testemen keresztül. Szinte transzban voltam. Sokkal magasabb szintre fejlesztettem magam, mint eddig. Fákra, vízre, falra hihetetlenül egyszerűen tudtam sétálni, megállni. Mikor visszatértem a terembe, elővettem a senbont, a drótot, és a csengőke, amiket tőle kaptam. Majd így szólt.
- Tessék, kösd fel a drótra a csengőket. – utasította. Felkötöttem a drót végére, majd leeresztettem úgy 1 métert.
- Most pedig próbáld a chakrádat a dróton keresztül a csengőbe irányítani, miközben a földhöz koccintod. – hát elkezdtük. A chakrámat összpontosítottam, majd a kezemben levő dróthuzalba vezettem, végig lefelé, egészen a csengőig. Majd leütöttem a csengőt a földre. Mivel a chakrámat magába a csengőbe vezettem, ezért egy kis horpadást csináltam a földbe, pedig épp hogy megérintette. Újra próbáltam. Próbáltam a csengőben található kis pöcökbe irányítani. A technika lényegében az volt, hogy a hangot kell, hogy manipuláljuk, a hangot pedig a pöcök adja ki. Apró csuklómozdulatokkal a földhöz ütöttem, próbálva a hangot erősíteni, manipulálni. Órákon át állhattam becsukott szemmel, kezemben a dróttal. A csengő pöckét és a csengő belsejét már képes voltam chakrával bevonni, de itt a pöcök által kiadott hangon volt a hangsúly. Órákkal később sikerült kissé felhangosítsam a csengő hangzását. Az első fázison kész voltam. Következett a második lépcsőfok.
- Rendben van, Kodomo. Az első lépcsőfokot sikeresen elvégezted. Kevesen jutnak el ilyen fiatalon idáig, hogy képesek a csengő hangjának erősségét befolyásolni. Most pedig következik a második része, hogy egy olyasfajta hullámot kell, hogy gerjessz, ami kihat egy másik személy hallórendszerére, és ezzel tudod a rendszerét lerombolni. Most a drótot kösd hozzá egy Senbon tűre.
- Mester. Mielőtt belevágnánk a második részbe, hadd tegyek fel egy kérdést. Lehetséges ezt a technikát úgy megoldani, hogy tűk helyett például a Katana-m végére felszerelném, így az egy stabilabban rögzített formája lenne, és így kardhasználat közben közvetlen az ellenfél fülébe tudnám juttatni. – mondtam az ötletemet.
- Ez eddig nem is jutott eszembe, de kivitelezhető. Akkor ezt tanuljuk meg – látszott, elégedett, hogy talpraesett vagyok. A csengőt felrögzítettem a Katana végére. Majd elkezdtem folytatni a kocogtatást, de most a hanghullámot is próbáltam létrehozni. Ahogy kocogtattam a csengőt a földre, egyre hangosabban csengett, éreztem jó úton járok. A csengőben egyre hangosodó hullámok módosítása volt a célom. Jó ötlet volt, hogy ebbe a terembe jöttünk, itt nincsen semmiféle zavaró körülmény. Se zaj, se szél, csupán egy csendes terem. Ahogy kocogtattam a chakrámmal elkezdtem a már igen hangos csengetéseket megnyújtani, hogy még nagyobb terjedelműek legyenek. Fél órán át kocogtattam, mire képes voltam a chakrával befolyásolni a hangzását. A hangos, ám rövid csengéseket felváltották a mélyebb, ám hosszú, elnyújtott hangzások. A kard tokját fogva koccintgattam tovább a csengőt, egyre elnyújtottabb hangokat kreálva ezzel. Még egy fél órán át csak gyakoroltam, és nyújtottam a hangokat.
- Rendben van fiam, álljunk le egy kicsit. Látom már fáradsz. Megértem, kereken 6 órája állsz egy helyben és csak a csengőre koncentrálsz. - Leültünk ettem egy falatot, ittam egy pohár vizet. Majd visszaálltam. Namizuo odaállt elém.
- Úgy hallottam, sikerült a hangokat befolyásold, szép munka. De kíváncsi lennék, mennyire hatásos az eddigi eredményed. – Majd előhúzott egy Katana-t beállt velem szembe – Támadj, de közben a csengőre is koncentrálj. – utasította. Nagyon nehéz feladatnak bizonyult. Bár az elején nem támadott, de mivel ezt a technikát úgy találtam ki, hogy harc közben alkalmazzam, nem állhatott egy helyben. De közben figyelmem nagy részét a csengőre kellett irányítanom. Az első ütéseknél semmi sem változott, Namizuo ugyanúgy állt a lábán, mint eddig. A következő pár percben azonban kezdtem rájönni, hogy tudom megosztani a figyelmem. A Katana-t próbáltam minél közelebb Namizuo füle mellé ütni, hogy közelebb kerüljön. És mikor a két kard összecsapott, akkor irányítottam a chakrámat a csengőbe. Úgy tűnt sikeres volt. 20 perc párviadal után úgy tűnt, Namizuo megremegett. Újabb csapást mértem. A csapás nagyobb volt, több chakrát fektettem bele a hangok torzításába. Namizuo szemét becsukva nyögött egyet. Megálltam.
- Jól van, mester? – kérdeztem kissé megszeppenve.
- természetesen. Jól vagyok, mert van egy tanítványom, aki képes volt egy genjutsuval megsebeznie engem. Képes volt a hangokat úgy eltorzítani, hogy azok zavart okozzanak az ellenfele hallórendszerében. És büszke vagyok, mert ezt a technikát te találtad ki. – mosolygott. Nagyon boldog voltam. De tudtam, ez még kevés. Ebben a technikában sokkal több van, mint ameddig eljutottam fél nap alatt. Namizuo intett. Egy férfi jött be.
- Ő lesz az ellenfeled. Kíváncsi vagyok, milyen szintre tudod rombolni az egészségi állapotát. Ez az ember sok genjutsu-n átesett már, ne kíméld. – majd leült a terem végén. Ellenfelem beállt velem szemben, Katana-ja kezében volt. Először lassan támadtam, és ő is csak a védelemre figyelt. Hisz a cél nem az volt, hogy legyőzzön egy gyereket, hanem hogy a technika sikerüljön. Az első támadások nem jártak nagy sikerrel. Majd egy rövidebb párviadal után újra ráéreztem. Katanam-mal a füléhez közel ütöttem, mikor védte, a csattanást kihasználva a csengő torz hangját irányítottam egyenesen a füléhez. Az ember megremegett. Újabb csapást mértem. Szemeit becsukta, mikor csattan a két vaslemez. Éreztem, a csengő egyre hangosabban csengett, hangja pedig egyre jobban megnyúlt. 20 perc kardozás után sikerült újabb szintre emeljem a technikát. Az ellenfél magába nyögött egyet. Majd egyre hangosabban. És csak hangosabban, míg öklendezésre váltott át a belső hang. Szemei könnyeztek már. Újabb sikeres csapásokat védett a füle mellett, újabb öklendezések. Fél óra után egyszerűen összerogyott, és a földre hányta az ebédjét. Nem volt egy szép látvány, de ez a technika ereje. Az ellenfelem a gyomrát fogva hányt. A csengő elhalkult, a hányás is abbamaradt egy rövid idővel később. De nem volt olyan állapotban, hogy visszaálljon harcolni. De ez még mindig nem volt tökéletes. Több, mint egy óra alatt jutottam el, hogy rosszul legyen. Már este volt, késő, úgyhogy Namizuo úgy gondolta, holnap folytatjuk. Az ágyamig nem is értem el, a küszöbön összedőltem és elaludtam. Büszke voltam magamra, hogy idáig eljutottam.
Másnap reggel evés után újra a Nagy terembe mentem, ahol Namizuo már várt 5 másik személlyel. Valószínűleg ők lesznek az ellenfeleim.
- Készen állsz, fiam? – kérdezte Namizuo. Nem válaszoltam, csupán a szemébe néztem és bólintottam. Szemeimben már égett a tűz, a vágy, hogy gyorsabban képes legyek a tegnapiakra. Felálltam első ellenfelemmel, a többiek bedugaszolták fülüket, és be is kötötték, így próbálták óvni magukat a káros hatásoktól. Hát elkezdődött. Csattantak a kardok. De az elején megint sikertelenül kezdtem. Csupán egy apró remegést sikerült az ellenfelemből kihozni. Néha én is kaptam a hatásokból, néha megremegtem. De jobban álltam, és egyre jobban tudtam irányítani ellenfelem felé. Fél órával később mutatkoztak az első nagyobb remegések, öklendezések. Még vagy húsz percen keresztül küzdöttünk, mire eljutottunk egy olyan szintre, hogy a földre rogyott az ellenfél. De még nem hányt. Visszaállt, de émelygett. A szemei is kaptak a mellékhatásokból sokszor el se talált a a kardom, hanem fél méterekkel melléütött. 10 perc kellett, hogy újra a földre kerüljön, de akkor már folyt belőle a reggeli. Egy tíz percig pihenhettem, amíg feltakarították, majd jött a következő. Nála már elég volt 20 perc, hogy remegjen és öklendezzen. Csekély 40 perc alatt ki is adta gyomrának tartalmát. Újabb 10 perc után következett a harmadik ellenfél, aki már az elején is aktívabb támadó jelleggel bírt, mint elődjei. Nála még kevesebb, negyed óra kellett a könnyező szemekhez, és a kettős látásához. Úgy tűnik, belejöttem, és minél nagyobb nyomás kell ahhoz, hogy eredményes legyen a technika. A harmadik fél óra után padlót fogott, belefeküdt a saját hányásába. Gusztustalan volt, de mégis tetszett ez az ádáz technika. Elkerülve a rosszullétemet szagoktól, amit a sok hányás okozott, mindvégig rajtam volt a maszkom, amely felfogta a szagokat. Pihenőt tartottunk, hisz órák óta kardozok pár perces pihenőkkel. Kifáradtam, alig volt erőm. Kimentünk a teremből. Megittam egy fél liternyi vizet. Majd egy 20 perc után tértünk vissza a küzdőtérre. A negyedik ellenfél már egy igen erős támadásokkal kezdte a harcot. Felül kellett kerekedjek, hogy ne az én fülemnél indítsam be a jutsu-t, nehogy a saját jutsum üssön ki, és teperjen a földre. Sikerült védekezésre állítanom az ellenfelet. És onnantól kezdve nem volt megállás. Minden egyes csattanással egyre jobban épült le az ellenfél, ahogy a chakrámmal manipulált hangok roncsolták a szervezetét. A védekezést leszámítva 5percbe tellett, mire elkezdődtek a mellékhatások. Az ellenfél becsukta a szemét, remegni kezdett. Szemei könnyeztek, majd egyre gyengébben védte a támadásokat. Ellentámadásai is sikertelenül bizonyultak, hisz a kettős látás miatt nehéz volt becélozni. Egyre nagyobbakat csaptam a Katanam-mal a füle mellé. Élvezettel fogott el, ahogy láttam szenvedni. Csapásaim már olyan mértékűek voltak, hogy a méterekre álló többi ellenfelem is remegni kezdett, pedig nekik be volt dugva a fülük. Az egyik térdre is rogyott, és fülét fogva üvöltött. Ez az ellenfél se tartott sokáig, mire a szervezete teljesen meg nem adta magát. A földre hullott, majd görcsös hasát fájlalta, miközben adta ki magából az előbb elfogyasztott ételeket. Namizuo tapsolt.
- Szép munka volt, fiam. Mivel az előbb összerogyott ember lett volna az 5. ellenfeled, de mivel ő harc nélkül is rosszul lett, kijelenthetem, sikeresen megtanultad ezt a technikát, és olyan szintre fejlesztetted, amilyen szintre nem sokan képesek. – büszkélkedett, hisz ő a mesterem. Én csak álltam és mosolyogtam. – Nagy dolgokra leszel még képes, ha már most, ilyen fiatalon elértél egy ilyen szintet. – látszott rajta, nagyon elégedett a munkáimmal. És én is az voltam, hallgatva a dicsérő szavakat. Hirtelen a látásom megváltozott. Kissé homályosan kezdtem el látni. Namizuo a szemeimbe nézett, majd kidülledt szemekkel, tátott szájjal így szólt
- Ez nem lehet, hogy neki is…már most… - de hirtelen abbahagyta. Elmúlt a homályos látásom. Kérdezni akartam tőle, mit látott, de a szavamba vágott – Fiam, el kell hogy menjek most. – megfordult és elment. Nem tudtam, mi volt ez a furcsa érzés, valószínűleg a fáradtság. Haza is mentem, bedőltem az ágyamba. Egész nap harcoltam. Megérdemlem a pihenést. Azért remélem, nem fognak be takarítani, ssanálom a szolgákat, annyi hányást nem egyszerű eltűntetni. Ezzel a gondolattal feküdtem végig az ágyon és aludtam. Felkelve pihenésemből a mestertől kapott két csengő egyike már ott volt a Katana-mon. A másikat pedig a Katarra erősítettem. Majd elsétáltam az üzletbe és vettem magamnak még 4 darabot, ebből kettőt két Senbon-ra kötöttem, a másik kettőt eltettem tartaléknak. Kardomon megcsináltam rendesen, hogy ne tudjon kiesni a csengő, és csak ütközés esetén csengessen, nehogy éles harc közben bármiféle baki jöjjön be.

Megtanulandó jutsu neve: Démonikus Illúzió: Pokollátó jutsu

Egy újabb értelmetlen nap a sok közül – gondoltam magamban, nem csináltam egész nap semmit. Ez az állapot este is folytatódott. Képtelen voltam aludni. Csak forgolódtam az ágyamban. Képtelen voltam elaludni. Felkeltem, felvettem a ruhám. Az kard tokja az övön lógott. Gondoltam nem baj, ha a kardom is nálam van. Azzal kisétáltam a kapun. A kapuőr kérdezte, merre megyek, mondtam, kicsit elmegyek sétálni. A kapun kiengedett, de mondta 1órát kapok, utána jöjjek vissza. Elindultam az erdőbe sétálni. Felhős idő volt, mintha az eső is csöpögött volna kicsit. De nem érdekelt, inkább tisztuljon ki a fejem, minthogy szenvedjek a szobámban. Lassan előbukkantak a fák, majd egyre több és több, ezzel beértem az erdőbe. Kicsit sétáltam majd, egy kidőlt fára ültem. Az eső egyre hevesebben esett. Lassan indulnom kellett vissza. Ekkor azonban hangokat hallottam a hátam mögül. Megfordultam. Egy farkas volt tőlem úgy 20 méterre. Vicsorgott, majd lassan lépni kezdett felém. Ijesztő látvány volt. a kardomat a kezembe fogtam, és mikor úgy 2 méterre lehetett tőlem, láttam a düht a szemében. Nem akartam beismerni, de féltem. A kezemben kissé remegni kezdett a kard. A farkas egyre közelebb került. Egyre jobban vicsorgott. Úgy közeledett hozzám, mint egy vadász, ami épp most cserkészi be a vacsoráját. Talán tényleg ez fog történni. Kezem remegett, Ugrani készült. Felém ugrott. Szememet becsuktam a kardomat előre toltam. De nem talált. Szemeim kinyitottam, félve magam elé néztem. A farkas ott volt az orrom előtt, de össze volt rogyva, feje lógott a föld felé. Meghalt. De mitől? Ekkor láttam, mi végzett az állattal.
- Jól vagy? – kérdezte egy ismerős hang. A kapuőr volt. Egy naginata-t tartott a kezében, mellyel felnyársalta az állatot. A döglött állatot ledobta a földre. Az leesett a porba. Még mindig lihegtem. Azt hittem eddig tartott, és most ez a vadállat szét fog tépni.
- Gyere, menjünk vissza. – szólt és elindult. Én is úgy éreztem, ennyi elég volt most nekem, jó ötlet, hogy hazamenjek. Napokon keresztül nem akartam a birtokon kívül menni. Majd lenyugodtam lassan, ahogy teltek a napok.
Egyik reggel a vezetőhöz mentem meglátogatni. Úgy tűnt a gyógyszer igen hatásos volt, amit hoztam felépült, egy ideig. Nem lehetett tudni, meddig hat a gyógyszer, de most úgy tűnt, semmi baja.
- Fáradj beljebb, Kodo fiam – szólt hozzám Namizuo. – Mi szeretnél? Hallottam a estéről. Remélem nincs semmi bajod. – elmeséltem neki, mi történt az erdőben. – igen, igen a félelem egy igen nagy erő. De ha képes vagy legyőzni őket, azzal erősebbé válhatsz. És úgy érzem most jött el az ideje, hogy megtanítsak neked egy új technikára, mellyel a félelmeidből táplálkozva kerekedhetsz felül ellenfeleiden. A technika az úgynevezett Pokollátó jutsu. A technika lényege, hogy saját tapasztalat útján szerzett félelmeket mutatsz az ellenfelednek, úgy, hogy elhiggye, és lesokkoljon. A technikához nincs másra szükség, csupán emlékekre és fantáziára. – azzal felállt, majd kérte, kövessem. A nagyterembe mentünk.
- fel tudod eleveníteni a képet, amit tegnap átéltél, esetleg egy hasonló rémisztő képet, mert ehhez szükséged lesz. De ez a technika második fázisában kell majd, az elsőben létre kell hozzál egy életszerű anyagot, ami pár pillanat erejéig eltakarja ellenfeled látáskörét, és beleessen a második fázisba. Az anyag lehet bármi, hulló levélkupacok, köd, a lényeg, hogy életszerű legyen és egy pillanat erejéig elterelje az ellenfél figyelmét. És miután ez megtörtént, a második fázisba kerülsz, ahol pedig az általad megélt rémképeket adod át, ennek is a lényege az életszerűség. – azzal hátrébb állt. Hirtelen valamiféle füst keletkezett a teremben. Majd morgást hallottam. A füst szép lassan eloszlott és ott állt velem szemben egy farkas. Mintha a tegnapot éltem volna újra át. A farkas közeledett. Én pedig lépni kezdtem hátrafelé. Elestem. Tudtam ez egy genjutsu, valószínűleg meg akarja mutatni milyennek kell létrehoznom. A számba haraptam. A farkas eltűnt.
- Így remélem érted a feladatot. Persze tudtad, hogy genjutsu, hisz készültél rá. De így is láttam a félelmedet. Most pedig találj ki egy anyagot, és utána idézd fel a félelmeidet. Rendesen dolgozd ki, mert ha nem élethű, az ellenfél is ki fog törni belőle, akárcsak te. – mondta Namizuo. Most pedig alkosd meg magadban az egészet és szólj, ha készen állsz.
- Értettem. – majd leültem egy párnára a teremben szemeim becsuktam, és nekiálltam kigondolni, milyen legyen a két szakasz. A másodikba a farkas teszem be, hisz az a legfrissebb élményem. Az elsőre először nem jutott eszembe. Majd elgondolkodtam, miben is vagyok jó. Valami megzavarta a gondolkodásom. Fény sütött a szemembe. Egy fáklya égett mellettem, melynek fénye a szemembe sütött. Ez az. A fény. A legegyszerűbb dolog, mégis tökéletes figyelemelterelésnek. De hogy hozzak létre fényt egy sötét szobában. Tűzzel. Megvan. Valamiféle tűzzel elvonom a figyelmét, majd életbe léphet a második szakasza. Szemeim kinyitottam. Fél óra telt el, mire megalkottam az egészet a fejemben.
- Készen állok, uram. – szóltam Namizuo-nak. Ő csak ott ült mellettem.
- nagyszerű, hát akkor lássuk. Hozz létre kapcsolatot, majd pedig mutasd be. Most megengedem a könnyű kapcsolatlétrehozást, utána gyakorolj. Majd a kezét adta. Megfogtam.
Azzal hátra ugrottam. Kézpecséteket formáztam, Katon: Endan – és egy tűzgolyót fújtam Namizuo felé. A sötét teremben a tűz szinte vakította Namizuo-t. szemét eltakarta, majd arrébb ugrott, kikerülte a tűzgolyót. A földet fogta, mikor leért, és a földet nézte. Felnézett. Két éhes farkas lépkedett felé, szájukból folyt a nyál, csaholtak. Szépen lassan lépkedte, próbálták bekeríteni a prédát. Namizuo-n látszott, elhitte azt, amit látott. Majd feloldotta a jutsu-t. tapsolt és mosolygott.
- Az én tanítványom. – dicsért. – Szép munka volt. a tűzgolyó jó ötletnek bizonyult, egy pillanatig elhittem, hogy tényleg az életemre törsz. És kihasználva a vakító hatást… - mondta. – De ne szállj el magadtól, fiam. Még azért sokat kell tanulnod, de a szinteden ez mindenképp kiemelkedő teljesítmény. Most pedig próbálj meg új dolgokat beleépíteni, esetleg lecserélni egy szakaszt. Sok küldetésed volt már, légy kreatív. – azzal tapsolt kettőt. Egy férfi lépett be a terembe. – Most pedig azt akarom, hogy küzdj meg vele, és a megfelelő pillanatban alkalmazd a technikát. Készen állsz? – és a férfi nekem rontott. Mivel fegyver nem volt a kezemben, ezért pusztakezes harcnak néztünk elébe. Ekkor dobtak két kunai-t a földre. A férfi felvette, majd elindult felém. Én is felvettem és felkészültem. A fejemben forogtak az ötletek, mivel lehetne újítani a technikán. A férfi elég közel ért. A kunai-al vágni készült. Hárítottam. Majd egy hosszabb párviadal vette kezdetét. A védelmem leegedtem, direkt, ekkor kaptam egy csapást a vállamra, melytől hátrébb álltam. Mosolyogtam. Katon. Endan. A férfi szemén rémület jött elő, mikor a tűzgolyót meglátta. Becsukta a szemét. Majd a tűzgolyó eloszlott, mintha a technikát elszúrtam volna. Ám mikor kinyitotta a szemét, 2 farkas indult már felé a férfi reszketett. A kunai-t leejtette. Majd a két farkas, mikor becserkészte őt rá ugrott. A férfi összeesett. Újabb férfi jött be a terembe. Az előzőt kicipelték, majd feloldották a technikát. Újabb összecsapás vette kezdetét. Nem akartam csak a farkasokat használni, ezért kieszeltem egy újabbat. Egy jól sikerült támadásnál a gyomrát ütöttem, amitől hátrált az ellenfelem. Mikor felnézett már ment is felé a tűzgolyó. De persze nem talált célt, hisz csak a figyelmét kellett elvonni. Mikor felnézett, előtte állt 3 férfi fegyverrel a kezében. És elindultak felé. Dühösek voltak, olyan, mint az előző ellenfelem. Az ellenfél megfordult, futni akart. Ekkor feloldottam a technikát. Még jött pár ember, majd Namizuo szólított magához.
- Gratulálok, Kodo fiam. Sikeresen átmentél és sikeresen elsajátítottad a jutsut. Használd ügyesen, és ne feledd, a félelem nagy erő. Hisz mindenki fél valamitől. Most pedig pihenj, és utaid során próbálj meg minél több lehetőséget kiaknázni, hogy ez a technika is egyre változatosabb legyen, mert kétszer ugyanazt nem tudod elhitetni valakivel. Azóta képes voltam már a gyakorlások alatt az Endan-on kívül köddel, vagy levélforgataggal is elterelni a figyelmét a partnernek. A második szakaszba pedig a sok gyakorlásnak köszönhetően kiismertem az emberek támadó mozdulatait, így vadállaton kívül képes voltam fegyveres embereket, banditákat, shinobikat is létrehozni. Sokat fejlődtem ezen a téren. Mióta a technikát először használtam, sokkal jobban szemlélem az emberek mozgását, akár az életben, akár harc folyamán. Sokkal körültekintőbb lettem.

megtanulandó jutsu:

Katon: Hinoshuriken no Jutsu

Yuraka Hana sajátkészítésű Jutsuja, melyet a Katon feloldása és a Goukakyuu no Jutsu után kezdett el kifejleszteni, és egy távolsági támadó Jutsu lett a végeredménye, ami shuriken alakban támad. Azonban mivel Hana nem rendelkezik túl sok Chakrával, így neki a korlátja egyszerre öt shuriken, azaz csak ötöt képes kilőni egyszeri támadással. Ez függ a Ninja Chakrájától is, azaz egy erősebb Chakrájú személy akár többet is létrehozhat vele.

Magyar név: Tűz Elem –Tűzshuriken Jutsu
Típus: Támadó
Besorolás: C rangú
Kézjelek: Tigris, Nyúl, Kutya, Tigris
Pontok: 20
Chakraszint: 120

Pontosan két hét telt el a hajós balesetem óta. Szerencsére a sok gyakorlásnak edzésben tartottam magam, nem puhultam el. Egyik nap épp a kertben edzettem, mikor Hiari oda állt mellém, és azt mondta, megtanít nekem egy új technikát. Már kíváncsi voltam, miféle technikáról beszél.
- Rendben, és mikor kezdjük? – kérdeztem tőle. Ekkor levette a kabátját. Két karja be volt fáslizva, látszott rajta, azonnal kész az edzésre.
- Most – ennyit válaszolt. – Szeretném látni az Endan-t, hogy csinálod. – mondta, majd kezeit keresztezte, és figyelt. Jólvan, ha Endan-t akar, megmutatom neki, végül is nem nehéz, szinte minden harcomnál használom. Kezeimet összetettem, egy nagy levegőt vettem, majd kifújtam a tűzgolyót. Hiari bólintott, majd odaállt mellém.
- Emlékszel még, mikor ezt tanítottam, hogy mi a technika egyik legfontosabb része?
- Igen, a formázás.- válaszoltam magabiztosan.
- Pontosan, a formázás – mondta elégedetten. – És a következő technika is a formázásra fog épülni. A technika neve Hinoshuriken no jutsu. Ezzel a technikával képes vagy shuriken formájú lángcsóvákat kifújni. A technika lényegében megegyezik az Endan-nal, csupán a formázás, és a mennyiségi adagolástól tér el. – azzal arrébb állt, kézpecséteket formált, majd miután kimondta a jutsu nevét, 5-6 darab lángoló shuriken hagyta el a száját. A shurikenek szálltak, majd beleütközve egy kis sziklába eltűntek.
- Nos, ez az a technika, amire megtanítalak téged – mondta nekem. Először próbáld meg az endan-t folyamatosan használni, majd próbáld meg kifújás után a formázását, hogy ne gömb alakú legyen, hanem shuriken formájú. –
Az idő kicsit szeles volt, ám nem zavart, nem is szerettem a tűző napon tanulni. Ez a kis szellő jól esett. Rögtön neki is kezdtem a feladatnak. A kézpecsétek után sorra fújtam az tűzgömböket, és megpróbáltam egyre gyorsabban formázni őket, ahogy kikerültek a külvilágba. A 4. Endan után már kezdte elveszteni a gömb formáját a tűz, ám még közel sem volt shuriken formája. A szél kicsit felerősödött. A köntösömbe kapott, miközben a formázással próbálkoztam a kertben. Miközben kifújtam a 6. tűzgolyót, éreztem, valami csöpög. Az eső. Nem hiszem el, hogy most kell esnie. De nem tántoríthat el egy kis eső a technikától. Majd a következő endan-nak a formája kezdett egy kis kereszthez hasonlítani. Jó úton jártam, csak így tovább, gondoltam magamban. De sajnos abba kellett hagynom, mivel az időjárás olyan szinten elvadult, hogy jobb ötletnek tartottuk, ha gyorsan bemegyünk. Az eső szinte vízszintesen zuhogott, a szél is hihetetlenül erősen fújt. Miután bemenekültünk a házba, átöltöztem, majd dühöngtem, hogy pont egy új technika tanulásánál kell ilyen szörnyű időnek lennie. Hiari odaállt mögém, megfogta a vállamat.
- Gyere velem, a tanulásod még nem ért véget. – mondta majd elindult.
- Mégis hogy tudnám megtanulni, amikor nem lehet egy helyben megállni a szél miatt? Az esőről nem is beszélve. De nem válaszolt, csupán sétált ki a szobámból. Mivel mindenáron meg akartam tanulni a technikát, így követtem. A nagy teremből, ahol a klán gyűléseit szokták tartani, 3 folyosó vezet ki. Az első az a folyosó, amelyik bevezet a nagy terembe, a második a vezetői szobához vezet, a harmadik pedig…azt nem is tudom, soha sem jártam még arra. Talán nem meglepő, hogy Hiari éppen azt a folyosót vette célba. A folyosó falain fáklyák világítottak, a földön pedig vörös szőnyeg volt leborítva. Ezen a hosszú folyosón sétáltunk végig. A folyosó végén egy hatalmas vasajtó volt. Hiari elővette a nyakából lógó kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. Az ajtó csikorogva kinyílt. Mikor beléptünk, valami hihetetlen látvány fogadott. Egy hatalmas terem, a pincében, melyek tele voltak fáklyákkal, bábukkal, tekercsekkel, fegyverekkel.
- Mit bámulsz annyira, Kodo? Azt hitted, csak kint lehet tanulni és edzeni? – mosolygott Hiari. – Ez a klán titkos gyakorló és fegyverraktár terme. – ahogy a szemem megszokta az erős fényt a folyosó gyenge világítása után, végre az egész termet láttam. A szemben levő falon sorra voltak tűzve a naginata-k, katana-k, shurekienek, kunai-ok és az összes többi fegyver. A terem bal oldalán voltak a bábok, olyanok, amikkel kinn a kertben szokta edzeni. Ha tudom, hogy ennyi van tartalékban, nem használom a klónjaimat. A jobb oldalon pedig egy szekrény volt, amiben sokféle tekercs volt. Hiari a bábukhoz állt, majd kettőt, hármat felállított egymástól kb 2 méteres távba, egy vonalba.
- Akkor, kezdheted újra a formázást, de most próbálj meg minél jobban arra koncentrálni. – kezeimmel formázni kezdtem, majd a 2. próbálkozásom után látszott, sikerülni fog. Még kettőt próbáltam, mikor Hiashi szólt, most csináljam. Tigris, nyúl, kutya Tigris
- Katon: Hinoshuriken no jutsu – üvöltöttem, azzal egy lángoló shuriken hagyta el a számat.
- Újra próbáld. Csináld, amíg nem érzed, hogy fáradsz. – javasolta Hiari.
- Katon: Hinoshuriken no jutsu – ismételtem. Összesen 4 darab shuriken-t tudtam kifújni egymás után. Az 5. már nem volt formázva, és valamiféle furcsa formájú lángköpet volt inkább. Hiari bólogatott.
- Rendben, ezek szerint a te szinteden 4 db shuriken-t tudsz kifújni tökéletesen. Ez a szint így is bámulatos, nem véletlenül vagy te Namizuo egyik kedvenc tanítványa – mosolygott. Még lenn maradtam, és mikor visszatért az erőm, újra próbáltam, a bábukat is különböző helyzetekbe helyeztem el, hogy forgás közben is sikerüljön. A nap végére egészen beletanultam a technikába.
Másnap úgy éreztem, kipróbálom a technikámat kinn a szabadban, ahol, hiába a terem óriási méretéhez, mégis szabadabban vagyok engedve. Így az erdőbe mentem, ott létrehoztam négy darab klónt, különböző helyzetekben, majd sorra semmisítettem meg őket. Először is az elsőt futás közben, majd felfutva egy fára, ugrásból a következőt. A harmadikat leérkezés után, az negyediket pedig igen nagy távolságból. Büszke voltam magamra, hogy ilyen gyorsan el tudtam sajátítani ezt az új technikát.

/bocs, hogy rövid lett, beteg is vagyok még, meg nagyon ötletem se volt, remélem azért megfelel:)/

//Tudom, majd csak holnaptól lesz érvényes, ha elfogadják, de ha nem baj, beteszem most:)//


Megtanulandó jutsu neve: Katon: Hibashiri

- Merre lesz a séta, Kodomo-san? – kérdezte az egyik kapuőr.
- Csak sétálok egyet, kell a friss levegő, meguntam a küldi után kiszabott pihenőidőt. Úgyhogy elmegyek sétálni egyet. – válaszoltam, majd átsétáltam a kapun, és elindultam az erdő felé. Tényleg untam már otthon az ágyban a fekvést, ki akartam mozdulni, hiányzott a kaland, hiányzott az izgalom. A kavicsos úton sétálva szívtam magamba a friss levegőt, élveztem a napsütést, a szél halk suhogását, a madarak hangját, egyszóval…mindent. Örültem, hogy kijöhettem a szabadba, végre. Egy óra erejéig gondoltam, kijövök sétálni egyet. A biztonság kedvéért a katana-m, valamint két kunai-t is hoztam magammal. A mai világban nem lehet elég óvatos az ember. Az erdő helyett viszont egy másik helyet gondoltam ki útközben, mai közelebb is van, és most úgy érzem, jobb ha oda megyek. Egy patakhoz. Míg sétáltam, szemléltem a természetet. Csodálatos idő volt, igazán kellemes. a patakhoz érve leültem egy kidőlt fára, mely hídként funkcionált, és néztem a patakot, ahogy halkan folyik. A víz felszínén csillámlott a nap, pár hal is úszott benne. Talán 10percet ülhettem ott, mikor egy ismerős hang zavarta meg a tökéletes csendet.
- Mi bánt, fiam? – szólt a hátam mögül a hang. Öreges, rekedtes hangja volt, de sugárzott a kedvesség. Namizuo volt az.
- Jó napot, uram. Nem bánt semmi, csupán kijöttem a levegőre egy kicsit. – válaszoltam neki. Az öreg mellém ült, majd a patak folyását figyelte ő is.
- Van számodra egy jó hírem, Kodo fiam. Hiari épp a minap pakolta át a szekrényét, ahol a tekercset találhatóak, és talált egy régi tekercset, mely tetszene neked. Egy olyan jutsu tekercse, melyet ha okosan használunk, igen nagy dolgokra lehetünk képesek. Annyit elárulok, hogy egy Katon technikáról van szó. – mondta az öreg mosolyogva. Szerettem őt, hisz apám helyett apám volt, ő nevelt, mutatta a helyes utat nekem. Nagyon sok mindent köszönhetek neki. a Katon szóra elmosolyodtam én is. Majd a pipáját vette elő, és pöfékelni kezdett. A pipájának illata finom volt, szerettem az illatát.
- gyere, fiam, menjünk haza, és akkor meglátod, mit talált Hiari. – mondta a hátam veregetve. Felálltunk a rönkről, majd elindultunk haza. Hazamenet kérdezgetett Namizuo a lányokról, elmeséltem neki Suki-t, akivel egy csapatba osztottak be a múltkor egy küldetés során.
- Úgy érzem, tetszik neked ez a kislány, nemde? – mosolygott – És, mikor találkoztok legközelebb? – a kérdések kissé zavarba hoztak, igazából senkinek se beszéltem róla, még magamnak se tettem fel a kérdést, hogy mit akarok a jövőben.
- Még, nem tudom. – válaszoltam, igen szerényen. A kapuban az őrök köszöntek majd Namizuo házába mentünk. A nagy házban lesétáltunk a pincerészbe, ahol a nagyterem volt. fáklyákkal volt körbevilágítva az egész terem, vörös szőnyeg volt a földön. Hiari egy szekrény mellett állt, nézegette a tekercseket. Volt egy tekercs, a falnak volt támasztva. Lehet, hogy ez az, amiről Namizuo mesélt. Hiari meghallotta, hogy jövünk, és meghajolt.
- Áh, üdv Kodomo-san. Látod azt a tekercset ott a falnak támasztva? Nézd meg. – mondta, majd visszafordult, és tovább keresgélt a szekrényben. Odasétáltam a falhoz, ahol a tekercs volt, majd felvettem, és belenéztem. Mikor megláttam, milyen technika, lila szemeim csillogva kezdték falni a sorokat, hogy minél gyorsabban végigolvassam, mi is ez valójában. *Egy tűznyaláb, mely a földből tör ki, körbefogja az ellenfelet, és milyen magas…* gondoltam magamban, miközben olvastam. Ekkor egy nagy tenyér fogta meg a vállam.
- Hát Kodo-san, kezdjünk is bele, hosszú napok állnak előttünk. – mondta a tanár. Majd a szekrényhez visszasétálva elpakolt mindet, a szekrényt pedig bezárta.
- ahogy olvashattad, a technika igen magas koncentrációt, odafigyelést követel, így lehet, elég nehéz lesz megtanulni, de neked sikerülhet. – két próbabábut hozott be a terem közepére, majd kezét felém tartotta.
Állj hátrébb. – lökött kicsit arrébb a mellkasomnál fogva, majd a kézpecsétek után a technika nevét kimondta, ekkor két kisebb lángcsóva kígyózott a bábuk felé, körbezárták, ekkor a lángok talán 4 méteres magasságba felcsaptak. – Ez még semmi, most figyelj – mondta, majd koncentrált tovább a lángokra. A kör kezdett szűkülni, majd összenyomta az két bábut. Mikor a lángok elaludtak, csak két szétégett bábu maradt a helyén. A füst eltávozott a szellőzőn, és csupán két kupac hamu maradt a helyén. Szemeim hatalmasra nyíltak, még most is úgy bámulják a termet.
- E..ez fantasztikus volt. – mondtam ámulva. Hihetetlenül tetszett a technika, alig vártam már, hogy én is tudjam használni. Hiari ekkor rám mutatott.
- Nos, mutasd meg, mit tudsz. – mondta majd mögém állt. Előre álltam a kézpecsételésbe kezdtem, majd a technika nevének kimondása után a két, előre kikészített bábura koncentráltam. Ekkor lábaim előtt két lángcsóva jelent meg, melyek alig pár métert haladtak, majd elaludtak.
- Mégse olyan könnyű, mint amilyennek látszódott, de hát nem sikerülhet elsőre. – mondtam, majd újra próbáltam. Már a lángok nagyobbak voltak, és tovább is ment, de még összehasonlítani se lehet a rendessel. De nem álltam meg. Próbáltam újra és újra. Tudtam, a kapkodás nem segít, így az 5. próbálkozás után egy kicsit pihentem. Ittam egy teát, majd visszaálltam. A két bábu mosolygott rám, nevettek. Ezért voltak jók ezek a próbabábuk…nevettek azon, akinek nem sikerült /az arcuk nevetősre van festve/ ezzel inspirálva azt, hogy a sikeres jutsuval végezzen velük. Ez egy jól bevált pszichológiai eljárás volt. kb két óra telt el, mire elértem arra a szintre, hogy egy igen vékony láng körbefonja az ellenfelet, de azt se növelni, se mozgatni nem tudtam. Viszont ez is nagy dolog volt már, végül is nem mindennapi technika. De legalább megvan már az alapja, most jöhet a chakrakontroll. A lényege az, hogy meg kell találni azt a mennyiséget, ami épp elegendő a technikához, se több, se kevesebb. Szerencsére ezt a szinten hamar megérzem, de azért még kell gyakorolnom rendesen. A chakrakontroll nem könnyű dolog. Hát akkor kezdjük el. A kézpecsétek után előbukkant a két láng, majd amikor elindultak, chakra-t pumpáltam beléjük. A lángok egyre magasabbak lettek, valamint gyorsabbak is lettek. Még többet használtam fel a technikába, és még többet. A 4. után már szinte kezdett hasonlítani egy átlagoshoz, ám még nem tökéletes. Még több chakra-t kíván a technika, ám kissé már fáradtam. Leültem teázni egyet. Hiari is csatlakozott. Egy 10perc szünet után újra nekiálltam, és csak próbáltam és próbáltam. Egyre jobban ment már. Mikor az átlagosnál kicsit alacsonyabb szintre jutottam, Hiari szólt, hogy holnap folytatjuk, mert elég volt mára. Először ellenkeztem, mert meg akartam tanulni, de aztán egy nagy ásítás után rájöttem magam is, jobb aludni egyet.

***
Másnap korán keltem, reggeliztem, majd a nagyteremben vártam Hiari-t. nem volt sehol, én már vagy negyed órája ott vártam rá. Majd lassan lesétált a lépcsőhöz, és csak állt és várt. Ránéztem értetlenül, ekkor megvonta vállait, miszerint ennyire vagyok képes? Ekkor jöttem rá, hogy azt várja el, hogy egyedül csináljam. Nem is érdekelt, hogy ott állt, a két bábura figyeltem. Kezeimmel megformáztam a pecséteket, majd hangosan mondtam
- Katon. Hibashiri – ekkor a két lángcsóva megjelent a földön, gyors kúszással körbe is vették a két bábut, majd a lángok felcsaptak. 2 méteres magasságba mehetett fel talán. Sokkal jobban ment, mint előző nap, de még mindig nem volt megfelelő. Újabb lángcsóvát küldtem a bábuk felé. A lángok perzselve csaptak fel. Jobban tetszett már. Ekkor Hiari kisétált a teremből. Nem érdekelt, akkor is tökélyre fejlesztem. Az 5. próbálkozás után ültem le teázni, hogy lenyugtasson, ha nem sikerülne, hisz kapkodva csupán a chakra-mat pazarolnám el. Egy jó, forró tea lenyugtatott. Majd újra a munka jött.
- Katon. Hibarashiiii – üvöltöttem fel. Az egész terem visszhangzott. Ekkor két igen gyors lángcsóva jött elő, és egy szempillantás alatt már körbe is vette a két bábut. Ahogy összeért a két csóva, a lángok felcsaptak. A terem tetejéig értek. Iszonyatosan meleg, perszelő idő volt. Eljött az utolsó része, az irányítás. Még egy kicsit gyönyörködtem a narancssárga és piros lángokban, majd a technikára koncentráltam újra. A két lángot irányítanom kell, mégpedig középre. Összpontosítottam minden lehetséges chakra-m az irányításra, végül sikeresen középirányba indultak a lángok. Majd a két bábut felégetve, még egy kis ideig égett, majd feloldottam a technikát. Újrapróbáltam, majd még egyszer, és még egyszer…a lángok egyre gyorsabban tudták bezárni a kört, szénné égetni azt, aki benn ragadt. Majd leültem teázni, hogy pihenjek egy kcisit. Ekkor jött le Namizuo, és Rioshi, hogy megnézzék, hogy haladok. Rioshi a Korasu osztag vezetője most ért haza egy küldetésből, és Namizuo kérte, nézzen meg engem. Fiatal srác volt, rövid barna, kócos hajjal. Sokat nevetett.
Ahogy leértek, Namizuo bólintott egyet mosolygó arccal, várta, hogy bemutassam, meddig jutottam. A teámat letettem egy asztalra, majd koncentráltam. Nem bukhattam most el. A vezető és a klán különleges osztagának vezetője előtt. Azt a szégyent nem tudtam volna elviselni. Így minden erőmet összeszedtem, és nekiálltam a kézpecséteknek. Az utolsó után hangosan elkiáltottam magam.
- Katon: Hibashiri – azzal villanásszerűen a két lángcsóva cikázva elindult és körbezárták a két bábut, majd mikor összeértek, a lángok a tetőig csapott fel, és még ment volna tovább is. Majd a két láng egymás felé indultak és egy lassú kezdés után hirtelen összecsaptak. Egy pillanatig égett még. Nem fordultam meg, szemeimben égett a tűz, elfogott egy különös érzés. Egy jó érzés. Az, hogy ezt, amit az előbb láttunk, azt én csináltam. Tapsot hallottam. Hiari is visszajött idő közben, és mindhárman tapsoltak. Namizuo odajött, átölelt, megveregette a hátam, majd mikor hátrébb állt, láttam a jobb szeme sarkán levő könnycseppet.
- Nagyon büszke vagyok rád, ha így folytatod, te leszel az eddigi legerősebb Djuka, akit csak ismert a világ. Ha ezen az úton haladsz, beteljesítheted álmaid. – mondta büszkén rám nézve. Én is bekönnyeztem kissé. Felmentünk a friss levegőre, ahol a szél az arcomba fújt. Jól esett a kis hűvös, lenn igen csak meleg volt már. Majd leültünk 3-an és ebédeltünk. Egy jó nagy adag Tonkatsu-t és rizst. Ebéd után pedig Rioshi mesélt a küldetéséről.

Katon: Goenka

A Goenkyu egy változata abban különbözik tőle hogy a használó itt képes felrobbantani a tűzgömböt amely még hatalmasabb pusztítást eredményez.
Magyar név: Tűz elem: Óriásláng
Chakraszint: 210


Napsütétes reggel keltem fel ágyamból. Futottam öltözni, hogy minél hamarabb elkészüljek. A reggelimet is befejeztem már befejeztem, készen álltam, hogy találkozzak Hiraku-val. Egy új dolgot ígért nekem. Azt mondta, ez egy olyan áttörés lesz, ami elválaszt végleg az átlag geninektől engem. Örültem, hogy ennyire bízik bennem. Nem vittem magammal sok mindent, csupán két katana-mat. köpenyem összefűztem övemmel, melyen két kardom lógott, maszkom fejemen volt, mint mindig. A kapun kilépve a térre mentem, ahol Hiuzo szobra van. a szobornál kellene találkoznom Hiari-val. Ám nagy igyekezetem elszállt, mikor nem láttam ott. Pedig sohasem késett. De hol lehet? Lila szemeim körbenéztek a téren, de sikertelenül. Nem volt sehol. Fejem ledöntöttem, elszomorodtam. Ezzel nagy csalódást okozott.
- Mi a baj, fiam? – kérdezte egy öreg hang. Namizuo volt. – Mi bánt? Kérdeztem, majd kezét vállamra tette.
- Hiari-sama ígért nekem mára valamit, de… - kezdtem bele.
- Hiari-sama egy igen fontos küldetésre ment. – ez talán még jobban levert. – Ám mondta, adjam ezt át. – szólt, majd arrébb állt. Mögötte állt Rioshi. A fiatal harcos a klán egyik legjobb katonája, valamint Hiari legjobb tanítványa is egyben.
- Szevasz, Kodomo. – köszönt.
- Üdv, Rioshi-san. – köszöntem vissza.
Namizuo eközben elment, mosolygott. Rioshi mellém ült.
- Hiari-tól kaptam egy különleges feladatot. Azt mondta meg kell tanítanom neked egy technikát. – erre felnéztem rá. Mosolygott. – gyere velem. Elnézve ezt a technikát, kicsi lesz a terep. – majd felállt, és elkezdtünk kisétálni a birtokról.
- Mégis hova megyünk? – kérdeztem.
- Majd meglátod. – mondta mosolyogva. A fák között sétálva elértünk a mezőre. A nagy pusztaságon keresztül sétálva visszatértünk a fák árnyékai közé, ahol ismét az erdő adta a terepet. Majd lassan rájöttem hova tartunk. A tengerpartra. Miféle technika lehet az, amihez kicsi a birtok? Ezen járt a fejem. A homokos tengerparthoz értünk, mikor Rioshi felállt velem szembe.
- Nos, megérkeztünk. Itt fogok neked megtanítani egy technikát. Erre nincs is szükség. – mondta, majd a tekercset, melyet eddig magánál tartott, eltett. A technika neve: Katon: Goenkyu. Egy óriási tűzgolyót fogsz tudni ezzel a technikával létrehozni. Magas szinten, és jól begyakorolva még az Uchihák Goukakyuu-ját is felülmúlhatod ezzel. Meg is mutatom, miről beszélek. Azzal felállt a tengerrel szembe, majd kimondta a technika nevét és egy hatalmas tűzgolyó hagyta el a száját. A vizet szinte kettészelte, és csak ment. Hihetetlen látvány volt. 5 méterre álltam Rioshi-tól, de ahogy előjött a golyó, éreztem a perzselő meleget a levegőben. A labdája elől kitérni nem is tudom, hogy lehetséges, hisz sokkal nagyobb, mint egy ember.
- Nos, ez a technika. – mondta elégedett arccal. – Először is, mutasd meg az Endan-t, amit régen tanultál. Szinte ugyanúgy kell tanulni, de sokkal több chakra kell bele, viszont remélhetőleg menni fog, a mostani szinteden már. na nézzünk egy endan-t. – szólt, majd kezeit összefogva állt és várt. Kicsit kínosnak éreztem, hogy egy ilyen technika után az endan-nak a hatása olyan elenyésző lesz, de megcsináltam. A kézpecsétek után létre is hoztam az endan-t, mely nagyobb volt már, mint mikor tanultam, de ehhez képest sehol se volt.
- Nem is rossz. Most próbálkozz több chakra-val. Kicsit koncentrálj, majd folyamatosan építs bele még több chakra-t. – tanácsolta Rioshi. Így is tettem. Ahogy pumpáltam a chakra-t egyre nagyobb lett, de még most se úgy nézett ki. A 10. golyó után tartottunk egy kis szünetet, mert eléggé elfáradtam, bár nem is csoda. Rioshi teljesen más módszerrel tanított, mint Hiari. Volt benne kedvesség és segítőkész, Hiari mindig megmutatja, és csinljam utána. Persze, sokkal célravezetőbb, de akkor is, egy ilyen segítséggel könnyebben tanulok, érzem. A pihenő után újra próbáltam, a tűzgolyó egyre jobb lett. Rioshi látta, hogy fáradok már, több órája kinn voltam. A nap is lassan már lemenőben van.
- Lassan indulnunk kellene hazafelé, majd holnap folytatjuk. – mondta, mire ránéztem. Hiari sohasem mondott ilyet, hogy hagyjak abba valamit. Nem is gondoltam arra, hogy abbahagyjak valamit, amiben már belekezdtem.
- Én addig nem megyek innen, amíg nem csinálom olyan szinten, mint te. – mondtam neki, a fiú elmosolygott. Nem ismert még engem.
- Gyere haza, nem jó, ha lenullázod magad. – mondta, majd elindult. A homokba ültem, a chakaráramlatom próbáltam koncentrálni, lenyugodni. Megpróbáltam a chakra-m legtöbbjét a tüdőmbe, onnan a torkomba koncentrálni, hogy a lehető legnagyobb tűzgolyót kilőni. Mikor éreztem a lehető legjobb a chakraelosztásom felálltam, majd megpróbáltam
- Katon: Endan. – ekkor egy óriási tűzgolyó jött ki a számból. Nem volt akkora, mint Rioshi-é, de azért nem volt rossz. Sőt. Láttam Rioshi arcán, ledöbbent.
- Azt mondtam, menjünk haza. – mondta, majd újra indult, de megállt.
- Várj, még…egyet. – mondtam neki, majd újra megpróbáltam.
- katon: Endan – ekkor egy még nagyobb tűzgolyó jött ki. Viszont túl sok chakra-t pumpáltam bele, így tőlünk alig 20 méterre felrobbant, amitől hátrarepültem. Minden elsötétült.

Egy fehér szobában keltem fel. Az ablakon a nap sütött be. Hol vagyok? Namizuo állt az ablakban. Rioshi beszélgetett vele, Namizuo arcán látszott, valamin nagyon csodálkozott.
- hogy vagy, kodomo? – kérdezte Rioshi.
- Fáj a fejem, amúgy egész jól. Mi történt? – kérdeztem, miközben felültem.
- Az ifjú Hoshi /csillag, így hívott Namizuo/ újra megmutatta erejét. – mondta elégedve a mester. – A legutolsó technikáddal felülmúltad Rioshi Goenkyu-ját, és egy új jutsu-t hoztál létre, jobban mondva egy sokkal nagyobb pusztítást végző technikát. – mondta mosolyogva. Nem értettem még most se, miről van szó. A chakra-m szinte elfogyott az utolsó tűzgolyóban, 2napig feküdtem a kórházban. Mikor kiengedtek, Namizuo, Rioshi és Hiari, hazaérve a küldetéséről elkísért engem a tengerparthoz. Mikor odaértünk, nem akartam hinni a szememnek. A homokban két sáv látszódott. Az egyik Rioshi Goenkyu-jának sávja, ahogy a tenger felé repült. És volt tőle 10 méterre egy másik sáv. A sáv szinte azonos szélességű, ám ez nem jutott el a vízig teljesen. A part szélén, belógva a tengerbe volt egy hatalmas kráter, lehetett vagy 20 méter átmérőjű.
- Ez micsoda? – kérdeztem tőlük, miközben bekötözött testem kiemeltem a székből, amiben gurítottak.
- Ez bizony a te technikád, a Goenka. Egy sokkal erősebb és pusztítóbb technika. Létrehozásához a Goenkyu kell, ám ebbe több chakra pumpálásával képes vagy felrobbantani, és ezáltal létrehoztad azt a krátert. Nem akartam elhinni, hogy ezt én hoztam létre.

4 nappal később, mikor már teljesen jól voltam, újra kimentünk a tengerpartra, gyakorolni a technikát. Persze, vigyáztam már a chakra-ra, nem vittem túlzásba, mivel komolyabb bajom is lehetett volna. Azt a szintet, amit aznap este produkáltam a 3. nap estéjére tudtam létrehozni, mikor a saját szemeimmel láthattam, ahogy az óriási tűzgömb elhagyja a számat, majd mikor elég távol került, a chakra pumpálásával felrobbantom, így pusztítva le a homokos partot. A legújabb tűzgolyó, mely elérte a kívánt eredményt, ha lehet ezt még kívánt eredménynek hívni, olyan szinten volt erős, hogy a homokból egy rövid esőszerű jelenséget kreált. Ám igen csak leszívta a chakra-m. Rendesen 2, maximum három tűzgolyót vagyok képes létrehozni, ha többet próbálnék, illetve ha nagyon erőltetem, újra ájuláshoz vezetne. Nagyon büszke voltam, és láttam a többieken is, hogy ők is azok rám. Otthon az endan-nal gyakoroltam a robbantást, ám néha kimentem a tengerpartra és ott a hatalmas tűzgolyóval tettem meg.

//A Goenka technikát tanulta meg a karakterem, nem a Goenkyu-t, mivel ahhoz nincs még elegendő chakram. A félreértés elkerülése miatt írtam //

Hááát, nagyon jó szívű leszek, mivel ez az első tanulás élmény, amit ellenőrzök. Így elfogadom, ismered a technikát!

Tanulandó jutsu neve Sanzengarasu no Jutsu // Ezer Holló szórás

Az estém igen csak jól telt, nyugodtan tudtam aludni, a nagy meleg ellenére kellemes szellő fújt végig a városon, így kellemesen aludtam. Reggelem varjúkárogás zavarta meg. Shiro volt az. Kinyitottam szemem
- Mi a baj? – kérdeztem a hollótól, majd oldalra néztem. láttam, hogy áll valaki az ajtóban. Katoto-senpai volt az, a varjúmester. Szobámba lépett, majd kezére szállt Shiro. Végigsimogatta a fejét. A holló boldogan károgott.
- Csak el szeretnék búcsúzni, Kodomo. Ma este indulok. De előtte lenne valami, amit meg szeretnék mutatni neked. Várlak a kertben, ha felkészültél. – szólt a férfi, majd még egyet simogatott a holló fején, és kisétált. Felöltöztem, majd kisétáltam az udvarra, onnan pedig hátra a kis udvarra. Az udvar fákkal volt tele, valamint egy kis patak is végigszaladt rajta. Szerettem itt lenni, tudtam gondolkodni, és tanulni is. A kertben várt már rám Katoto-senpai.
- Áh, itt vagy. – köszöntött mosolyogva.
- Mit mutat nekem a mester? – kérdeztem tőle kíváncsiságból. Shiro károgott egyet a vállamról.
- Egy igen csak különleges ajándékot szeretnék neked adni, melynek tudom, nagy hasznát fogod venni. ez pedig nem más, mint egy technika. – mondta mosolyogva. – Láttam, ahogy edzel Shirokageval itt, és észrevettem, gyakran segít neked, segít elterelni az ellenfél figyelmét. Ám ezekben mindig van kockázat. A mostani technika is erre fog épülni, ám itt nem kell a madarad életét kockáztatni, hogy megmentsen. – folytatta. – Támadj rám. – szólt. – használd a kardodat is. – utasított, majd védekező állást vett fel. Elől levő kezével intett, én kardom kipöccintve tokjából előkaptam, majd megindultam felé. 3-4 méter lehetett a köztünk levő táv, mikor valami megakasztott. Károgást hallottam, ám ez nem Shiro volt. Majd egyik pillanatról a másikra egy varjú repült egyenesen az arcomba. De mire el tudtam volna hajolni, több száz jelent meg, és elkezdtek csipkedni, károgni a fülembe. Kardommal kezdtem a varjakat elkergetni, de azok csak zavartak. majd ugyanúgy, ahogy megjelentek, el is tűntek.
- Ez meg mi volt?
- A Varjúszórás technika. – válaszolt kérdésemre. – A varjútechnikák egyik leghatásosabb technikája. Segítségével képesek vagyunk a semmiből varjak százait előhívni, melyek megzavarják az ellenfeled. Ezt tanítom meg neked, mielőtt elmegyek. – fejezte be. – Most állj velem szembe. – szólt, majd eligazított. – Úgy, most pedig készíts egy varjúklónt. – szólt, majd létrehoztam egyből egyet. – Ugye ez a klón is chakraformált varjakból áll. Ez a technika is erre épít. A varjakra, azonban itt sokkal többre van szükséged, mintha 10 klónt létrehoznál, vagy többet. A cél ugyanúgy a varjak megformálása, ám itt egy sokkal nagyobb mennyiségről van szó, és ezen kívül itt nem a saját formádra kell alakítanod, hanem, hogy az ellenfélre szállva zavarják azt. Ez egy magasabb szint már, azonban te képes lehetsz erre. – fejezte végleg be. A tanácsokat sorra adta, először megpróbáltam a varjakat seregbe készíteni, kisebb nagyobb sikerekkel. A klónok helyett kezdtek már rajok kirajzolódni,, ám ezt a rajt alig 10-15 varjú alkotta. Tudtam, sokkal több kell ide. Még több chakra-t fektettem bele, majd ismét megpróbáltam. A varjak körözni kezdtek felettem, már lehetett vagy 20 varjú a köröző rajban, ám még mindig nem tökéletes. Nem az kell, hogy itt körözzenek, hanem hogy az ellenfelem, ez esetben a mestert megzavarják.
- kezd alakulni. Próbálj meg egy helyszínt megadni, és oda létrehozni. – tanácsolta a mester. Újrapróbáltam a technikát, most már egyre gyorsabban jöttek létre a varjak, egyre gyorsabban formázódtak meg, és egyre több lett. De még mindig nem jó. Egy órája csinálhattam, mikor kezdtem már fáradni. nem kis chakrat kívánt a technika.
- Kicsit pihenjünk le, senkinek sem jó, ha ájulásig edzel. – szólt a mester. Az árnyékba ültünk le. Beszélgettünk. tanácsokat adott a mester, mivel tudnám kontrollálni a chakram. Teáztunk, majd folytattuk. A tea megnyugtatott, lecsillapított, újult erővel kezdtem ismét bele. Koncentrálni kezdtem. Rájöttem, hogy a technikáim nagy része chakra formázásból állnak, így megpróbáltam az eddigiek szerint létrehozni. Koncentráltam, koncentráltam, majd sorra hoztam létre a varjakat. Meg is jelentek, majd mikor úgy éreztem, kezdésnek elég lesz megpróbáltam őket egy helyre terelni. A varjúcsoport, mivel rajnak még nem lehetett nevezni el is indult a mester felé. A mester állt, mosolygott.
- Csak így tovább – szólt hangosan, majd felkészült a varjakkal való találkozásra. A varjak repültek felé, majd az elsők, ahogy elérték károgni kezdtek, és a feje körül keringeni, zavarva a látását. A technikát feloldottam, hisz ez még kevés volt. Újrapróbáltam, most még több chakraval. hirtelen megjelentek mellettem a varjak, most talán kétszer többen lehettek, mint előzőleg, majd egyenesen a mester felé indítottam. Ez már sokkal jobban sikerült. Még vagy 5-ször próbáltam, mire elértem egy olyan mennyiséget, melyet képes voltam chakraval állni. Most jöhetett a második része a technikának, nem magam mellől kellett indítani a varjakat, hanem ellenfelem körül kell, hogy megjelenjenek. Bár így is tetszett nekem, de meg akartam tanulni. A varjakat megpróbáltam egyszerre létrehozni, és nem magam mellett, hanem egy kijelölt területen. A mester felé figyeltem, oda koncentráltam mindent. A varjak megjelentek, bár messzebb volt, így először furcsa formában jelentek meg, és a mozgásuk sem volt az igazi. Újra kell csinálnom, szinte elölről. Sorra próbáltam, először pár darabbal, aztán ha ment, nagyobb adagokban.
Nap végére eljutottam oda, hogy képes voltam már egy kijelölt területre létrehozni a varjúhadat, amelyek károgva az ellenfélre rontottak, és csipkedve zavarták az ellenfelet. A mester estére előállt egy ötlettel.
- Mivel igen csak elfáradtál, a mai napot kitűnően teljesítetted, azonban holnap lesz egy megmérettetésed. Itt maradok még egy napot, viszont holnap le kell győznöd engem. nem használhatsz mást, csak a kardod, és a varjútechnikáid. Beleegyeztem, fel akartam mérni a képességeim a mesterrel szemben. Mikor szobámba értem egyből elaludtam. Másnap felkeltem, elkészültem, megreggeliztem, majd elindultam a kertbe, hogy megmérettessem magam. A kertben várt rám a senpai, mellett Namizuo, és Hiari is. Mindannyian kíváncsiak rám, ez jó érzés volt. H átkakor lássuk. katanám övemen lógott, én pedig katotoval szemben álltam.
- kezdhetitek – szólt Namizuo.
Egyből létrehoztam 3 varjúklónt, melyeket ellenfelem felé irányítottam. nem tudtak harcolni, ám épp elég volt, hogy megzavarjam őt. A klónokkal együtt kikaptuk kardunkat, majd egy vágást irányítottunk felé. természetesen csak az én támadásom talált be, a többi csupán illúzió volt. A katanam megakasztotta egy kunai-al. A klónok szétrepültek, a repkedő varjak pedig a magasba szálltak. Egy rövid kardviadal vette kezdetét. Tudtam, használnom kell új technikám, ezért még nem vetettem be a végső támadásom. A harc nem tartott sokáig. Egy kardösszecsapás során Katoto kihasználva, hogy nem védtem magam, egy egyszerű rúgással teret hozott létre köztünk. Lehetett vagy 3 méter köztünk. Most jött el az idő. Kardom a földbe szúrtam, majd kezeim összetettem.
- Ezer varjú szórás – kiáltottam. Ekkor károgást kezdtem hallani. Majd hirtelen száz és száz varjú jelent meg Katoto feje fölött, köröztek felette, majd az össze egyszerre lecsapott és teljesen ellepték őt. Itt az idő. kardom kihúztam, majd a Shusin-t használva egy pillanat alatt előtte teremtem. Kardom vége Katoto gyomra előtt állt meg, mikor a varrjak felszálltak és eltűntek.
- Ha jól érzem, győztem – mondtam mosolyogva.
- Igen, Kodomo. Győztél. A technikát pedig sikeresen elsajátítottad. Gratulálok. – válaszolt mosolyogva. kardom eltettem, majd meghajoltam mesterem előtt. Namizuo meghívta a mester és engem egy ebédre, hogy elbúcsúzunk tőle. Az ebéd után Katoto minden holmijával a kapu felé vette az irányt. Még egyszer megfordult.
- Még találkozunk, Kodomo. – majd visszafordult és elment. A mester elment, de hátrahagyta tudását, és a reményt, hogy olyan erős lehetek, mint ő. Vártam már a pillanatot, mikor ismét találkozhatok vele.

Démonikus Illúzió: Babszár Kötés // Magen: Mame Gen Tojiru

Hatás: tapintás, látás, hallás
Leírás: A használó az áldozatot úgy ejti csapdába, hogy az idegrendszerével és az érzékelésével elhiteti, hogy a teste gúzsba van kötve. A folyamatosan kifejlődő hatás pszichológiai hadviselés is egyben: azzal, hogy bizonyos testrészek szabadon maradnak az áldozat folyamatosan koncentrálhat azok szabadon tartására, ezzel egyre jobban elvesztve már megbénított testrészeik fölött az uralmat, éppen ezért a használó további eltereléseket is alkalmazhat a hatás növelésére.
Példa: Kúszónövény tör ki a földből, és folyamatosan körbefonja az áldozat testét, majd a növényből az áldozat fölött kibújik a használó és fenyegetőn közelít felé.
Chakraszint: 300
Szint: B.

- Ne, nee. Apaa! – üvöltöttem. Apát a szemem előtt ölték meg. Sírtam. A földön feküdtem és sírtam. Anya karjaiba vett és futott velem. Futott, amíg tudott. Majd hirtelen elesett. Ahogy leestem a földre, és beütöttem magam, hirtelen elsötétült minden.
Kinyitottam szemeim. Az ágyamon ültem. Folyt rólam a víz, lihegtem. Már megint ez az álom. Aznap éjjel nem aludtam vissza. Egész éjjel forgolódtam, próbáltam aludni, de nem ment. Az éjszaka csendben telt el.
Reggel Namizuo irodájába mentem, kérdéseim voltak. Bekopogtam, ő pedig kedves hangon beengedett.
- Elnézést, uram, hogy zavarom, de…megint álmodtam. – vallottam be, tudta, milyen álmok gyötörnek. Namizuo egyből felkelt székéről, hozzám sétált, majd vállamra tette kezét.
- Fiam, gyere, mutatok neked valamit. – mondta és elindult a szekrényéhez. Kezével pecsételni kezdett, majd a falra nyomta. Ekkor a fal kinyílt. Egy titkos ajtó. tudtam jól, milyen hely ez. A lépcsőn lesétáltunk, majd abba a terembe mentünk, ahol a tekercsek voltak. Namizuo megállt. Egy tekercset keresett. Mikor megtalálta, levette, lefújta róla a port, majd átnyújtotta nekem.
- Édesapád utolsó napja volt benne leírva. Egy harc, melyben ellenfele megdermesztette, majd megölte egy karddal. – mesélte, miközben a tekercset kezembe adta.
- Hogyan dermedt meg apa? Nem hiszem, hogy simán megijedt volna ellenfelétől. – kérdeztem,
- Nem. Egy különleges technikát használtak ellene. Egy genjutsu-t, mely az érzékszerveidet csapja be, azt az illúziót keltve, hogy tested egy része le van kötve. – mondta.
- Ismered a technikát? – kérdeztem a vezetőtől.
- Igen, ismerem. És ahogy érzem, te is szeretnéd megismerni. – mondta, majd hátat fordított nekem. Gondolkodott.
- Mester, szeretném megtanulni azt a technikát, amely apám végzetét hozta, - mondtam neki. Még mindig nem fordult meg, gondolkodott.
- Hát legyen. Megtanítom a technikád, melynek édesapád áldozatul esett. – mondta, azzal visszasétáltunk a Nagyterembe. A nagyteremben fáklyák világítottak, a terem közepén hatalmas, vörös színű szőnyeg volt, körben pedig szekrényke, asztalok voltak.
- Először is, emlékezned kell egy pillanatra, mikor mozgásképtelen voltál. Egy megkötözés, vagy egyéb. Ezt az érzést kell, hogy elhitesd ellenfeleddel.
Töprengeni kezdtem, mikor is foghattak így le, hogy mozdulni nem tudtam. Ekkor eszembe jutott az az este, amikor Sukit és engem elkaptak és egy raktárba zártak, kezemet megkötve. Szabadulni nem tudtunk a csomók erősen fogták le a kezünket. Ha akkor nem jön a segítség, talán nem is álmodtam volna többet apával, hanem már ott lennék mellette. Emlékeztem vissza a történtekre.
Igen, ez jó lesz. Majd mikor elterveztem, és felidéztem azt az érzetet, Namizuo belevetette magát a technikába.
- Most megmutatom neked a gyakorlatban mit is jelent ez a technika. - Megfogta vállam, majd becsukta a szemét. Hirtelen minden elsötétült. Azt érzetem, hogy minden végtagom növények kötik le. Gyökerek, melyek a földből nőttek ki hirtelen, lefogták kezem és lábam. Próbáltam szabadulni, de nem tudtam kijönni. Majd a gyökerek elszakadtak, és leestek. A technika megszűnt.
- Ez az a technika, amit most tanulni fogsz – jelentette ki. Ijesztő volt. Egy pillanat alatt megdermedtem, mozdulni nem tudtam. Tényleg aljas egy technika. Képtelen voltam mozdulni, most már értem, miért olyan veszélyes. Bár apáról nem tudtam sokat, Namizuo elmesélte, mennyire bátor és erős volt.
Namizuo felállt velem szemben, majd várt. Mellé sétáltam, majd létrehoztam a chakra kapcsolatot egy egyszerű érintéssel. Miután létrejött a híd kettőnk között, el kellett vele hitetnem, hogy kezei és lábai le vannak kötve. Ez a növény bonyolultnak tűnt nekem kissé. nem szerettem a növényeket, valamint nem is tűnt olyan veszélyesnek. Gondolataim a befújó szél zavarta meg. Az ajtón lelógó lánc csörgése azonban ötletet adott. El kell vele hitetnem, hogy kezeit lefogja valami. El kell vele hitetnem, hogy minél jobban erőlködik, annál erősebben fogom le. A láncok egyre hangosabban csörögtek. Ez az. Ez tetszik. Így egyszerűbb lesz. Könnyebben elképzelhető. A technikát úgy építettem fel, mint a pokollátót, tehát ellenfelem lesz a központja a genjutsunak. Azonban most nem hangokra kell építeni, hanem érzékelés és látásra. Ezen elindulva, a lánc csörgés segítségével megpróbálom ellenfelem először is egy sima illúzióba ejteni. Az illúzióban azt fogja látni, hogy a földből 2 lánc tör elő, amely a kezéhez tapad. Ez lesz az első fázis. ha sikeresen el tudom kapni a kezeit, akkor jöhet a második fázis, melyben el kell hitetnem vele, hogy a láncok szorítják, és ténylegesen lefogják őt. Ez lesz a nehezebb. De akkor nekikezdek az első részének. A chakrakapcsolatot már kiépítettem, most jöhet az illúzió. Namizuo előttem áll, majd hirtelen a földre néz. Ekkor egy lánc tört ki a föld alól, mely a keze felé irányult. Ekkor jött a második fázisa. Az érzékelés.
A láncok, mint a kígyó kúsztak fel Namizuo felé, ennek a sebességét majd gyakorolnom kell. Most jöhet az érzet, hogy meg is szorítom a kezét. Mivel érzékelésre és tapintásra alkalmas genjutsut még nem tanultam, ezért egy kicsit sok időbe telt. De sok erőfeszítésnek hála sikerült kezére rátekernem a két láncot. Most pedig meg kellett szorítanom. Kezemmel követve a láncok mozgását összeszorítottam a markom, próbáltam a láncokat a kezeimmel egyeztetni, hogy a mozdulatoknak legyen alapjuk. Ahogy kezem mozgattam felfelé, a lánc is úgy haladt, majd mikor elért, rászorítottam, a lánc ekkor csavarodott rá, csapdába ejtve Namizuo-t. Sikerült elkapnom, most már csak a gyorsaságot kell, hogy finomítsam, valamint, hogy a kezem se kelljen használnom. Namizuo örült, hogy sikerült, és elvállalta a tökéletesítési próbát is. A genjutu-t újra alkalmazva a láncok már hamarabb törtek fel, majd kúszni kezdtek és a végén rátekeredett ellenfelem kezére. Még mindig kellett használnom hozzá a kezem mozgását.
- Próbáld újra – utasított. Rendben, nem okozhatok csalódást. Ismét nekiálltam. Kezem hozzáérintve létrejött a híd, mely kettőnk chakra-jat kötötte össze. Ekkor Namizuo alól két lánc tőrt elő a földből. Kezeire rákúsztak, majd lefogták azt. Ekkor Namizuo úgy érezte, kicsit megpróbál nehezíteni a dolgon, ezért mozogni kezdett, hogy kiszabadulhasson. Nem engedhettem ki, mert akkor a technika semmibe vész. Tudtam, nem érdemes rajta szorítani, inkább jobban lekötöm. Ekkor még egy lánc tört elő a földből, mely a lábát fogta meg. Majd még egy, amely a derekára kötődött. Még mindig rángatózott. Valamivel magamra kell terelnem a figyelmét. Valamivel, aminek köszönhetően nem a csapdába ejtő láncokra, hanem mondjuk…rám figyel. Igen, ez kell. Míg Namizuo a földből kinövő láncokkal harcolt, én elindultam felé, igen komoly arccal, erőteljes léptekkel. Namizuo rám nézett.
- Szép volt, fiam – mosolygott. Megtanultad a technikát, használd okosan. Az, hogy ellenfeled akár két pillanatra, de meg tudod dermeszteni, hatalmas előny jelenthet a harcokban. Ezt soha se feledd el. Az ötleted, miszerint ha rád figyelek, nehezebben birkózom meg a láncokkal, valóban sikeresnek bizonyult, egy pillanatra én is megijedtem – mosolygott. – A technikát még úgy fokozhatod, ha hirtelen jelensz meg, de ez a megközelítés sem volt rossz ötlet, sőt. A láncok pedig valóban jónak bizonyultak, sokkal ijesztőbb, ridegebb hangulatot adott az egésznek. – tanácsolta. Elégedett volt velem, ezt a tanács utáni vállveregetés bizonyította. mindig megveregeti a vállam, ha jól csinálok valamit. Elmosolyodtam.
- Köszönöm, mester – hajoltam meg előtte. A technikát elsajátítottam, valamint megtudtam, hogy halt meg az apám. Namizuo-tól elkértem a tekercset, melyben apám halálának a napja volt feljegyezve. A terembe mentem, ahol a többi tekercs volt. mivel ez szigorúan titkos, nem vihettem ki az épületből, így leültem egy fáklya mellé, majd olvasni kezdtem. Sok mindent tudtam meg a sorokból, ám a gyilkosról annyit tudtam meg, hogy egy Holdbéli férfi. Magas, fekete hajú, egy vágással a mellkasán. Apám vágta meg őt. Megfogadtam, megtalálom egy nap azt a férfit. Kerüljön bármibe is, meg fogom találni. Akkor pedig nem kegyelmezem neki. Még maradtam egy kis ideig a teremben, elolvastam a tekercset, majd visszatettem. Ekkor a poros tekercseket nézegettem. Legszívesebben végigolvastam volna az összes tekercset, ám nem volt erre most időm. Tanulnom kellett, hogy erős legyek és megtaláljam azt a férfit, aki felelős az apám haláláért. Kisétáltam, majd ettem, mivel azt még nem nagyon tettem a mai napon. Majd egy kicsit pihentem és a kertben edzettem Shiro-val.
- Meg foglak találni. – mondtam az ég felé. – Ezt garantálom.


//Javítva//

Tanulandó jutsu neve:
Karasuta no jutsu // Károgás – saját technika
A nevében is benne van, a technikához szükséges a varjak ismerete, szükségük van egy varjúklónhoz. A technika elején a használó megidéz/készít egy varjúklónt. Mikor a technikát feloldják, a szétrepülő varjak károgni kezdenek. A hangokat manipulálva egy hang alapú Genjutsu-t hozhatunk létre, illetve hang alapon vagyunk képesek csapdába ejteni az ellenfelet. Gyakorlással bármely genjutsu-t létre tudunk hozni hang alapon.
Kikötés: Varjúklón ismerete, illetve a varjúkkal való szövetséggel magasabb hatás.
Típus. Genjutsu - kiegészítő
Chakra: 300

Hollók ünnepe

- Háborús napokat élünk. Az egész ninjavilág forr a harcoktól, a szövetségesek egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a támogatások érdekében próbálják kialakítani a frontokat. Az egész világban ez megy. A közelgő harc nem kerülheti el egyik országot sem. Ez alól nincs kivétel. A mi kis országunk sem volt képes megtartani évtizedeket óta tartó függetlenségét, így akarva, akaratlanul, de fel kell készülnünk a harcokra. – olvasta Namizuo a Daimyou levelét. A nagy teremben tartott értekezleten megjelent a klánba tartozó összes tag, katona. Egymásra néztünk, érezhető volt a tény komolysága, miszerint bármikor hívhatják az ország shinobiait, hogy avatkozzanak bele a harcokba. A vezető úgy érezte, jobb ha mindenki szemét felnyitja, a hírek igazak, háború zajlik világszerte. A gyűlésnek hamarosan vége lett, az emberek kisétáltak a teremből. Kisétáltam én is az épületből, majd a kert közepén levő szobor elé ültem. Hiuzo, a Nagy Alapító szobra még mindig olyan erősnek, olyan büszkének tűnt, nagy shinobi volt. legalábbis amit olvastam róla. Elszomorított a hír, miszerint a helyzet ilyen komollyá fordult, bármikor érkezhet egy levél, és már küldenek is minket a hajóra, mely a nagy országok háborújának közepére visz minket. Shiro szállt hozzám. A vállamra repült, majd károgott egyet. Odafordultam felé és megsimogattam a fejét. Egy kicsit jobb kedvem lett, elterveztem, edzem egy kicsit az erdőben. A házamba mentem, ahol fogtam a súlyokat és a katana-m, majd Shiro-val együtt elindultam. Kissé hűvös nap volt a mai, felhők gyülekeztek az égen. Vihar lesz este. Az erdőbe érve a súlyokkal a kezemen és lábamon kezdtem tornagyakorlatokat, nyújtásokat végezni, majd fekvőtámaszokat, futást, fáramászást és egyéb bemelegítéseket végeztem. Shiro-t is edzeni akartam, hisz mindig ott van velem, nem árt, ha a lehető legjobban összeszokunk. A Varjúklónokat használva edzettük a csapatos támadást. Egy klónt indítottam az erdőbe. A klón elfutott, egy kis idő után pedig Shiro-t utána küldtem, hogy keresse meg. A holló felrepült a magasba, a fák fölé, és repülni kezdett. Majd károgást hallottam. A hang irányába indultam. Egy kisebb mezőre érve láttam a levegőben Shiro-t repülni, körkörös mozgást végzett a klón felett. Bár harcolni nem tud, arra, hogy valakit, vagy valamit megtaláljon, igen magas szintre fejlesztettük ketten. A holló, mint a keselyű a döghús fölött, úgy repkedett most, majd odasiettem és kardom segítségével megsemmisítettem a klónt. A klón gyomor részébe állva a kard varjak formájában szétrepült. Számomra ez a látvány lebilincselő volt. A varjak szárnycsapásai, a károgásuk, ahogy szétreppennek egy pillanat alatt. Kardom markolatát fogtam, mikor fejemben valami új kezdett körvonalazódni. Bár pontosan nem tudom, mi még, de ahogy a varjak szétrepültek, és utána ahogy fogtam fekete pengéjű kardom valami elragadott. Kardom eltettem, majd létrehoztam még egy klónt. A hasonmás ott állt velem szemben, csendben nézett rám, nem mozdult. Kardom kikapva vágtam ketté. Ahogy pengém beleállt az oldalába, és átvágta, hirtelen ismét varjak jelentek meg, minden irányba elindulva csapkodtak szárnyaikkal, károgtak, majd eltűntek.
Hazaindultam, mert a vihar a vártnál korábban jött, ha nem sietek, nagyon gyorsan szétázhatok a közelgő esőben. Shiro most nem a vállamon ült, hanem repült mellettem, a közelgő sötétszürke felhők egyre gyorsabban jöttek, dörgést hallottam. Lábam egyre gyorsabban szedtem, és szerencsére a vihar előtt hazaértem. Az első cseppek lehullottak, majd szinte leszakadt az ég. Zuhogott, a szél is erősen fújt, de szerencsére otthon voltam. Csupán nem a házamban, hanem Namizuo irodája előtt. Bekopogtam.
- Tessék – szólt bentről a kedves öreg hangja.
- Tiszteletem, uram. Elnézést a zavarásért, de tanácsra lenne szükségem. – mondtam az ajtóból.
- Gyere csak, foglalj helyet. – mosolygott. Mutatta az egyik üres széket az asztala előtt. besétáltam, becsuktam az ajtót, majd leültem.
- Miről lenne szó, fiam? – kérdezte.
- Az erdőben edzettem és valahogy elfogott egy gondolat, mely talán beválhat, de tanácsra lenne szükségem, inkább segítségre a kivitelezéshez. – mondtam Namizuo előrébb dőlt, két kezével megtámasztotta állát.
- És ez a gondolat egy technikával kapcsolatos? – kérdezte komolyabb hangon, látszott rajta, érdekli.
- Igen. – válaszoltam. – Egy olyan technika, mely kiegészítésként használnám, és nagyban megkönnyíthetné több technika létrehozását a harcokban. – folytattam.
- Jól van, fiam, menjünk le a Nagy terembe, ott fejtsd ki kérlek, mire gondoltál – azzal felkelt és elindult az ajtó felé. Kisétált az ajtón, majd két kezét bedugta a kabátujjába és lesétált a lépcsőn, majd besétált a terembe. A teremben fáklyák világítottak, a földön hatalmas, vörös szőnyeg volt leterítve. Namzuo megállt a terem közepén.
- Nos, fiam, halljuk az ötleted. – mosolygott.
- Az terv akkor jutott eszembe, mikor kardommal átvágtam egy klónom, amely varjakká válva szétrepült. A varjúklón támadni nem képes, ám megtévesztésre tökéletes. Ez azonban nem volt még elég. A sima megtévesztésen túl akarok lépni, ehhez adott ötletet kardom, pontosabban a rajta levő csengő. Ugye képesek vagyunk a hangokat manipulálva ellenfelünket megbénítani, erre kifejlesztettek gondolom különleges technikákat. – kezdtem bele.
- Pontosan, vannak hang alapon működő genjutsuk. – mondta érdeklődve és várta a folytatást.
- Erre építeném fel a technikát, mely úgy nézve a varjúklónom és a katanammal használt csengő katana illúziójának kombinációja lenne. A klón, miután megsemmisül, varjakká repül szét, melyek kárognak. Bár nem sok ideig, aki a közelében tartózkodik, pont olyan távolságba van, hogy képes legyek megzavarni őt a károgással, manipulálva azt pedig genjutsu-ba ejteni. – fejeztem be. Namizuo érdeklődve hallgatta, majd elgondolkodott.
- Végül is, beválhat, azonban koncentrálnod kell nagyon, sokkal nagyobb mennyiségű chakraról van szó és a távolság is sokkal nagyobb, mint a kardodnál. – folytatta. – Bár elnézve téged, gyorsan fejlődsz és amióta a kardoddal kitalált technikád tanultad, sokat tanultál és erősödtél. Segítek neked kidolgozni. – mosolygott.
- Először is szükségünk lesz egy varjúklónra. – mondta. Miután létrehoztam, kellő távolságba mentem, a klón pedig Namizuo mellett állt. A távolság először 3 méter volt. A feladatot az volt, hogy a chakra-m manipulálva Namizuo-t megfertőzzem. Bár nagyobb távolság volt köztünk, mintha a kardommal harcolnék, jelen esetben a klón a saját chakramból jött létre, ezt fogom kihasználni. Ha sikerül, akkor hang alapon fogom alkalmazni a Pokollátó technikát. A klónt feloldottam, mely szét is esett. A varjak szétrepültek én pedig vártam a pillanatra, ahogy károgni kezdjenek. Jött is a hang, mélyen koncentrálni kezdtem. A hang irányítása nem volt egy egyszerű feladat, nem is sikerült elsőre. Kicsit megálltam, majd végiggondoltam a technikát még egyszer. Amikor katanammal harcolok, ott a pengék ütközését manipulálva juttatom a hangokat ellenfelem fülébe, melynek következtében ön létre a hatás. Itt a chakra-val átitatott klón hangját kell. Az elképzelésben nem volt hiba, rá kell éreznem, és gyakorolnom. Egy újabb klónt hoztam létre Namizuo mellé, majd koncentráltam. Érezni akartam szinte a klónt, ahogy a chakram felépíti az egész testét, melyből a megformázott varjak lesznek. Elég akkor figyelni majd, mikor elkezd szétoszlani. Hisz akkor kezd károgni, abban a pillanatban kell beleavatkoznom. Ez nehezebb volt, mint ahogy gondoltam. A klón kezdett szétesni, testéből formálódtak a varjak. Majd elkezdtem. A károgást sikerült kis mértékben felerősítenem és irányítani. De még nem sikerült a rendes hatást elérnem, csupán láttam, amint Namizuo megremegett egy pillanatra és a fejéhez kapott egy pillanatra. Jó úton vagyok, éreztem. Egy újabb klónt létrehozva nekikezdtem. A klón szétesése után Namizuo megdermedt egy pillanatra, ez már hosszabb volt, mint előzőleg. Jó lesz ez, folytatnom kell.
A próbálkozásaim következtében Namizuo egyre többet maradt egy helyben, majd végül sikerült teljesen a genjutsu alá vonnom. A varjak támadó jelleggel rontottak rá a vezetőre, károgva. A vezető arcát takarta kezével, ám a várt támadás nem következett be. Mikor elhúzta kezét a teremben állt, a fáklyák ugyanúgy égtek, mint előtte, de feltűnően nagy csend volt. Előtte álltam. mosolyogtam.
- Ezek szerint sikerült – mosolygott vissza. Majd egy kezet érzett a háta mögül. Feloldottam a technikám. Namizuo először csodálkozott, hogy kerültem hirtelen mögé, ám gyorsan rájött, hogy a genjutsu miatt látott maga előtt engem.
- Szép munka volt, fiam – mosolygott elégedetten. Ezzel a technikával kiegészítve a támadásod tényleg könnyedén felül tudsz kerekedni másokon. Illetve ha magas szintre fejleszted, még a Kai sem fog tudni ellenállni. A kai nem képes a magasabb szinten levő hang alapú genjutsukat blokkolni, ezért talán még veszélyesebb is a technikád. Gyakorolj sokat – fejezte be. – Itt maradok még segíteni neked.
Namizuo rendkívül segítőkész volt most is, segített a gyakorlásban, tanácsokkal látott el. A szobámba feküdve hallgattam az esőt, gondolkodtam. Ennyi törődést nem kaptam mint tőle, olyan, mint ha az apám lenne. Apa! Milyen lehetett ő? Mit gondolna most? Remélem, lát valahonnan és büszke rám. Nem ismertem, mégis tudtam valahol belül, hogy büszke rám.

//A második elemet Tsunadeval játszottam ki a Hold országa/Erdőségek topicban//

Tanulandó jutsu:
Suiton: Junsui Kai // Vízpajzslövedék


Átlagos reggelnek kezdődött az egész. Esős reggel volt. Kodomo álmosan kelt ki ágyából, majd úgy döntött, a mai napot olvasással tölti, nem volt kedve kimenni. Lesétált az étkezőbe, ahol bőségesen bereggelizett, majd felöltözött, és elindult a vezetői iroda irányába. Ám azalatt a kis idő alatt, míg a ház ajtajából a vezetői épület kapujáig futott, szinte bőrig ázott.
Megtörölte lábát, majd belépett. Ám mikor elindult, hogy a klán történetének tekercsei között kutakodjon, namizuo, a pocakos vezető állt elé.
- Üdvözöllek, Kodomo fiam. – mosolygott.
- Szép reggelt, uram – hajolt meg tiszteletteljesen.
- Épp hozzád indultam. Tegnap éjjel a Daimyou meghívott egy megbeszélésre, melyen a Hold állapotáról volt szó. A háború az összes országot fenyegeti, így nem hanyagolhatjuk el a védelmünket, ezért elrendelte a klánok shinobiainak kiképzését. Így úgy döntöttem, a mai napon nekikezdhetünk a kiképzésednek. – mondta, majd magával hívatta a fiút a nagyterembe. A két személy lesétált a lépcsőn és már ott is voltak a Nagyterem bejáratában. A terem padlóján vörös szőnyeg terült el, falait fáklyasor világította be.
- Mivel az idő sürget minket, csupán egy technikát tanítok meg neked. Ez a technika egyszerre védekező, valamint támadó is. A neve: Vízpajzs lövedék. Egy víz elemű technika, ám a használatához nem szükséges víz, egy speciális technika, melyben egy speciális anyagot kell létrehozni. – majd egy pillanat erejéig megállt. – Pontosabban a víz elemű chakradat kell kieresztened. Ám át kell alakítani, hogy ragadóssá váljon, ezt kiterjesztve pedig képes vagy védelemként használni. Ám ha jól használod, akkor képes vagy elhajítva bizonyos felületekhez odaragasztani az ellenfelet. – fejezte be a technika bemutatását.
A fiú érdeklődve hallgatta, majd Namizuo rátért a tárgyra.
- Szeretnélek megkérni, hogy némi vizet felszabadítva sűrűsítsd olyan szintre, hogy ragadjon. – majd hátrébb állt.
A fiú felkészült a gyakorlásra. Először is fel kell szabadítania némi vizet. Bár csodálkozott először, de miután a vezető kijelentette, hogy ebben a teremben fogják gyakorolni, belekezdett. Tenyerét teste elé emelte, majd chakraját koncentrálva kieresztett némi vizet a tenketsu pontjain keresztül. Lassan folyatta ki kezéből, szinte csöpögtette.
- És most próbáld meg a vizet összesűríteni. – folytatta a vezető.
A fiú behunyta szemét, majd csak és kizárólag a chakrajara figyelt. Irányította, érezte, ahogy végigfut a karján egészen a tenyeréig. Érezte, ahogy folyik a kezében a chakra. Apró módosításokkal kezdett neki az anyag megváltoztatásához.
Mivel kevés vizet hozott létre, bőven maradt chakraja, mellyel akár egy napig is eltartalékolhat ilyen szinten. A vízcseppekben folyt ki a tenyeréből, ő pedig csak állt egy helyben, mozdulatlanul, nyugodtan.
A fiú próbálta chakrajának sűrűségét változtatni, ám igen nehezen haladt. Nem volt olyan szinten a víz elemmel, hogy egyből sikerüljön neki ez a művelet, így igen sok idejébe került. Bár chakraformázásból nem volt utolsó, mégis gondot okozott neki a feladat.
A chakraja, egy fél óra folyamatos sűrűsítés kísérlet után végre lassabban csepegett tenyeréből. Bár még csak fél siker, de legalább tudja, hogy jó úton jár. Még vagy két órán keresztül gyakorolta, mikor sikerült az anyagot olyan sűrűvé alakítani, hogy képes legyen ragadni. Ám ez csupán az első lépés volt a tanulás folyamatában.
- Eddig jól haladsz, csak így tovább, fiam – bíztatta az öreg, ki mindeközben egy finom, meleg teát szürcsölt a székén.
Kodomo végre abbahagyta a víz csurgatását a tenyeréből. Most következett a következő lépés, melyben testének egészén ki kell engednie az anyagot. Eddig csupán tenyerén keresztül árasztotta chakraját, így komoly, de még inkább hosszú feladatnak bizonyult. Két tenyerével kezdte. Mivel tenyerével képes volt már, következhettek ujjai, valamint kézfeje. Az első próbálkozásokon viszont egy kissé zavaros felszínű vízen kívül másra nem volt képes. Így ott folytatta, ameddig jutott, a tenyerével. Miután sikerült ismét a kellő sűrűségű vizet előhozni, a tenketsu pontjait kiterjesztette. Ám mivel mindvégig fenn kellett tartani a chakrajanak állapotát a megfelelő sűrűség eléréséhez, gyorsabban fárasztotta, mint ahogy azt gondolta. A víz egyre nagyobb területen jelent megy tenyerében, majd végül kézfeje, utána ujjai végét is betakarta a sűrűsített anyag. Kezén, bár az átlátszó anyagot nehezen lehetett észrevenni, egyre jobban elterjedt a ragadós anyag. Alig fél óra alatt képes volt a két alkarját ellepni a színtelen ragaccsal. Ez igen hatékonynak bizonyult. Szerencsére előző edzésein volt ideje gyakorolni a chakra megfelelő elosztását. Újabb fél óra elteltével már válláig sikerült bevonni végtagját.
Ekkor levette felsőjét, majd nekilátott a mellkason levő tenketsu pontok megnyitásához. Bár több ideig tartott, mint alkarja, idővel mellkasán is jelentek meg különböző helyen a foltok, melyek megnőttek, majd összeálltak, így befogva a felületet.
Célja az volt, hogy megtanulja körbevonni egész testét, utána pedig a sűrűségére fog ismét rágyúrni. Meg kellett tudnia, mennyi vízre van szükség az egész testének bevonásához. Amíg nem tudja, értelmetlen pazarlás lenne a további sűrítés. Így az addig megalkotott sűrűségű chakrajat engedte ki testének tenketsu pontjain.

A fáklyafényben ült a fiú, mesterével együtt. Egy-egy nagy tál rizs volt mindkettejük kezében. Pihenőt tartottak, elvégre a fiú nem kevés chakrat használt fel már így is. Pihenésre van szüksége, máskülönben nem tudja tartani majd a lépést. A rizs felfrissítette kissé, míg ült, pihenni tudott, így ez a fél órás pihenés elérte célját.
- Tudod, fiam, fegyelmezett magatartásodnak köszönhetően nagyon jól haladsz a technikával. – zavarta meg a csendet a vezető.
- De hát órákon át gyakoroltam és csak a kezeim tudom körbevonni. – szomorkodott a fiú, miután egy nagyobb falatot nyelt le.
- Tudod, nagyon emlékeztetsz egy korábbi tanítványomra. Aikennek hívták. A legtehetségesebb tanítványaim egyike volt. Neki ehhez a szinthez egy egész napra volt szüksége. Sokban hasonlítasz rá. – mesélte Namizuo. Közben elgondolkodott.
- Aiken? Nem hallottam még róla. Mi történt vele? – kérdezte a fiú.
- Tudod, ez egy igen hosszú történet, melynek nincs még itt az ideje. Egy hihetetlenül tehetséges fiú volt, aki már genin korában is felülmúlta társait. Á pontosan olyan bizonytalan volt, mint te. Nem hitte sohasem, hogy képes lesz bármi olyanra, mellyel kinőhet a többiek közül. Hogy mi történt vele? A klán hőseként halt meg, mikor a falut óvta. – Namizuo tiszteletteljesen mesélt erről az ifjúról, ki hősi halált halt a klánért.
- De miért nincs róla semmiféle leírás? – értetlenkedett a fiú, ki nem tudta, ponosan kiről is van szó.
- Mint már mondtam, hosszú és bonyolult történet, melyet megérteni még nem vagy képes. idővel meg fogsz tudni mindent. – válaszolta az öreg. – Sokban hasonlítotok – ismételte magát az öreg, kinek tanítványa a mártírhalált halt Aiken volt, Kodomo édesapja. Ám erről még hallgatott.
A tálkát letéve a fiú kiropogtatta végtagjait, majd folytatta az edzést. A tudat, hogy a Nagypapa legjobb tanítványánál is jobb eredményekkel büszkélkedhet ismét erőt adott neki, mely meglátszott teljesítményén. Fél óra alatt képes volt felső testét, hátával körbevéve sikerült bevonnia a vízzel. Már csak a lába, valamint a feje maradt. A lábaival kezdte. Derekáról folyamatosan haladt lefelé a combon át, a sípcsonton keresztül a lábujjakig bezárólag terjesztette ki folyamatosan a ragacsos anyagot.
Mikor végzett, áttért az utolsó részre, a fejére. Nyakán felfuttatva kieresztette chakraját.

7 óra kemény munka után sikerült egész testére kiterjesztetni chakraját. Természetesen ez az idő igen kezdőlegesnek számított. Ahogy azonban eltervezte, ismét a chakra sűrűségének növelésére tért át. Az anyag sűrűségét most már könnyebben tudta változtatni, hogy tudott számolni a kiterjesztéshez szükséges chakrával. Azonban későre járt már. Namizuo javaslatára elindult, hogy kipihenje a mai nap fáradalmait, és holnap újult erővel folytassa a tanulást. A fiú, bár tanulni akart, belátta, túl sok chakrat emésztett fel idáig a gyakorlás, így aludni tért. Nem is kellett sokat várnia, bármennyire is volt izgatott, szinte miután befeküdt ágyába, már aludt is.

Másnap reggel ismételten korai keléssel kezdte a napot, majd a szokásos reggeli megejtése után már a Nagyterembe is volt. Namizuo már várt rá.
- Szép reggelt, uram – hajolt meg a fiú. Namizuo mosolyogva viszonozta a köszönést.
A fiú nem várt parancsra, hanem levette felsőjét, és bele is kezdett a gyakorlásba. Ismételten tenyerébe koncentrálva chakraját kieresztette azt, majd folyamatosan a már átalakított víz sűrűségét a duplájára emelte. Nem volt egyszerű, de a tegnapi egész napos gyakorlás után képes volt rá. Az anyag kissé kékes-szürke árnyalatúvá vált, ám ezt csak az láthatta, ki jobban szemügyre vette azt. A fiú pedig folytatta a sűrítést, másik kezében egy kunai-al tesztelve folyamatosan. Nem engedheti meg magának, hogy csupán olyan szintre fejlessze, hogy a kunai megcsússzon rajta, addig akarta fejleszteni, mígnem bele nem ragad a vasfegyver. Tenyerét vágta, így tudta meg a legegyszerűbben és a leghatékonyabban, mennyire áll közel a megvalósításhoz. A vérző tenyeret, mely véres volt a hol simább, hol mélyebb vágásoktól, lemosta a felszabadított víz. Mikor tenyerét nem találta el a penge, és nem karcolta bele a már szinte megszámlálhatatlan csíkot, így érezte, megfelel a szint. A ragadós anyag olyan sűrűre sikeredett, hogy tenyerében maradt a kunai is.

- Nagyon szép munka, fiam. – tapsolt örömében az öreg, ki már két tál rizzsel várta a fiút. –Azonban most ebédelj, mert nem lesz elég erőd. – ültette le őt. Meleg teát adott a rizs mellé.
Jóllakottan, de nem elgunnyadva állt a vezető most a terem közepére, Kodomoval szembe.
Egy kunait hajított felé, mely sebesen szelte végig a levegőt, a fiú oldalát célozva. A kunai a fiú testében megakadt. Bár az oldalát felsértette, elkerülte a komolyabb vágást. Fejlesztésre szorul még, de legalább elkerülheti ezzel a komolyabb sérüléseket.
- Most pedig következzen a technika másik oldala. Eddig csupán a védelmét tanultad meg, következhet a támadás. Á nem lesz nehéz, az alapok benned vannak már. – szólt. Azonban elhallgatott, kezeit összetette, majd jobb kezét hátralendítette, majd előresuhintott. Ekkor valami különös anyag csapódott Kodomo lábára. Hihetetlenül sebesen szállt a különleges anyag, melyet csak a becsapódáskor tudott a fiú beazonosítani. Egy ragadós korong a lábát a földhöz ragasztotta. Lábait mozgatni sem tudta, mígnem a vezető segítségével szabadult ki a csapdából.
- A technika támadásokhoz is tökéletes, a lényege, hogy a már sűrített chakrat a kezedbe, vagy éppen a lábadba koncentrálva egy korongot formázva elhajítod. Ha sikeresen elvégzed, és a környezet is hozzájárul, akkor képes leszel ellenfelet egy biztos ponthoz ragasztani. Először is hozd létre az anyagot a tenyeredbe, majd hajítsd el.
A fiú ismét tenyerével volt elfoglalva. A már két napja folyamatosan tanulásban levő anyagot tenyerébe koncentrálta. Mintha egy tubusból nyomtak volna a tenyerébe valamiféle anyagot, úgy telt meg tenyere a ragadós chakraval. Mikor egy tenyérnyivel összegyűjtött, Namizuo felé fordult, ki kezeivel intett, készen áll. A fiú, mint kunai-t, úgy hajította el a labda formájú chakrat. A ragacs haladt, mígnem szét nem loccsant a vezető lábán. Az anyag megkötött, a lábakat pedig a földhöz rögzítette. Azonban ez a sebesség, és hatás igen gyenge volt, nem kell hozzá magas szaktudás, hogy az imént elhajított „valamit” kikerüljék. Namizuo korongja gyors volt és pontos. Míg el nem érem azt a szintet, nem tartom magam alkalmasnak.
Így kezembe sorra hoztam létre a lehetőleg korong alakú, bár inkább vízilabdához hasonlító chakratömegeket. Mikor pedig kész volt, egy határozott mozdulattal elhajítottam.

A harmadik napon mintha az akadémián lettem volna, báboknak hajítottam a korongokhoz már hasonló formájú chakrat, mint a tanulók a kuniokat. A napom nagy része a dobálásból állt. Fárasztó volt, ám teljes mértékben megérte. Idő közben sikerült az anyagot olyan sűrűre alakítanom, hogy már szinte teljesen megfogta a kunai-t, mielőtt a gyomromba állhatott volna.

A negyedik napon pedig Namizuo kérésére az őrök egyikét kérte fel edzéshez. A katona, kezében katanaval rám támadt, mellyel vágást indított ellenem. A kard megakadt a vállamban, majd ott is maradt. Az őr elengedte fegyverét, majd kihúzta második kardját övéből. Én lábait célba véve két koronggal sikeresen a földhöz ragasztottam, nem oly erősen, mint a nagypapa, de épp elegendően ahhoz, hogy ott maradjon, míg hátraugrok. A vezető tapsolt, hozzátette, gyakorlás nélkül nem fogok tudni feljebb lépni az alapfokon. De kezdésképp sikerült elsajátítanom. Az őrt kisegítettük a ragasztóból, majd Namizuo egy kisebb zacskóval köszönte meg segítségét. Az őr meghajolt, majd kisétált.
Az idő napos volt, a viharfelhők, melyek az elmúlt 3 napja világvégi viharokat hozott megszűnt, így ki tudtam menni, hogy gyakoroljam a technikát.

Tanulandó saját jutsu:
Yugeton: Skikukeymuso // Gőz stílus: Vákuumbörtön
Chakraszint: 420 Ch

- Kodomo, fiam. Bánt valami? Három napja ki sem mozdulsz a teremből. Az őrök mondták, hogy megparancsoltad nekik, hogy senkit se engedjenek be. – hajolt be a kapun Namizuo. Amit mondott, igaz volt. A fiú egyedül akart lenni, edzeni akart, valamin törte a fejét.
- Mester. Időre volt szükségem, de legfőképp magányra. Csak tiszta fejjel tudtam gondolkodni, és koncentrálni.
- Pontosan mihez kellett neked ennyi idő? Tudom jól, hogy kitartó vagy, de most nem kaptál semmiféle feladatot, melyhez ennyi edzésre lenne szükséged. – csodálkozott. Közelebb lépett. Látta a terem közepén lévő bábokat. Bőrrel voltak körbevonva. Namizuo pontosan tudta, mihez kellenek bőrbábok, elvégre ő adta a fiúnak, hogy gyakorolja a Gőz elemet. Azonban a bábok nem csupán égettek voltak, hanem hiányosak is. Mintha egy karddal kivágtak volna belőlük részeket.
- Mit tanultál, fiam? – kérdezte mosolyogva az öreg. A fiú nem szólt semmit, csupán becsukta szemeit, majd kézpecséteket formázott. Ekkor egy kis gömb jelent meg két keze között, melyet útjának indított egy báb felé. A gömb szállt, elég sebesen. A báb előtt a fiú összecsapta a kezeit
- Kai -…

-Néhány nappal ezelőtt-

Esős nyári reggel kezdődött minden. Kodomo, szokásához híven, kora reggel már fenn volt, kipihenten, erőben duzzadva kezdte a napot. Ám a viharos idő keresztbe húzta számításait, az intenzív szélvihar nem adott esélyt a kinti edzésre. Így maradt a nagyterem.
Kodomo átfutva a kerten betért a Főépületbe, majd lesétált a lépcsőn. A gyakorlóterem üres volt és sötét. Kodomo meggyújtotta a falból kilógó fáklyákat, ekkor meglátta a nemrég befejezett edzéséből maradt bőrbábokat. A bábok bőrrel voltak bevonva, a legtöbbjük kormos volt és égett. Elmosolyodott. Ám egy pillanatra megfordult a fejében, mi van, ha ez nem elég. Pusztán azzal, hogy valakit megéget, még nem garantálja a biztos győzelmet. A háború a Hold határain kopogtat, nem kockáztathat, biztosra kell menni. Ekkor fordult meg a fejében, hogy tovább fogja fejleszteni elemét, és valami új, eddig nem látott technikával fogja védelmezni a vezetőt, Húgit, az öcsköst és minden egyes embert a Holdban. A szőke fiú levette köpenyét, majd kiropogtatta kezeit.
Olyan technika kell, mely gyors, hatásos és kiszámíthatatlan. Egy technika, mely megrémiszti ellenfelének ereiben a vért, ha csak kimondják a nevét. – Kodomo, a Gőzhasználó- mosolyodott el a fiú, ekkor még nevetett, nem gondolta igazán komolyan, hogy valaha is a Hold legnagyobb shinobijává nőhet. Ehhez a címhez kell egy olyan technika, melytől félik a nevét, mely megbélyegzi őt, és amivel képes lehet bárkit megvédeni.
Igazságosztó énje erősen dolgozott benne, elege volt már a bűnözésből, a szegények nyomorúságából. Egy olyan technika kellett, mely képes teljesen eltörölni a gonoszságot. Habár minden ember léte fontos, mégis az emberrel élő kapzsiság az, ami megfertőzi ezt a világot. Egy tisztító tűz kell, mely csírájában folytja el a rosszat, védve a jót.
Ehhez a technikához pedig szüksége lesz rendkívüli elszántsága, akaraterejére, képzelőerejére, valamint a Gőz elemre. Ám nem jutott semmi az eszébe.
Úgy gondolta, elmegy ebédelni, hátha egy adag meleg ramen mellett képes lesz gondolkodni.

A konyhában az asztalnál ült, mikor tányérjáról levette a fedőt. A meleg levegő feltört, majd gomba formájában tört ki a tányérból. Arcát elkapta, nehogy megégesse magát. Majd pálcáját megfogva enni kezdett. Mindeközben gondolkodott. Az étel vége felé elmosolyodott, valami eszébe jutott. Befejezte ebédjét, tányérját eltette, majd visszatért a terembe. Vitt magával még egy tál rament, hátha megéhezik idő közben.

A teremben ülve nézte a tálat, tenerében tartva, majd másik kezével levette a fedőt, nézte a kiáramló gőzt, majd vissazzárta.
- Hm. Talán…megpróbálhatnám. – gondolkodott hangosan.
A tálat maga mellé tette, majd két kezét maga elé emelte. – Mint ha két tál lenne – beszélt magával tovább. A két tenyere jelentette a tálakat, melyekről levéve a fedőt eresztik ki a gőzt. A két tenyér közé kell a gőzt koncentrálni, a testén kívül formázni egy gömbbé. Kézpecsétekkel is próbálta segíteni a chakra tiszta áramlását, ám most az Ökör jelét alkalmazta először, hogy minél forróbb legyen a chakrája. Két tenyerén lévő tenketsu pontokon kieresztette a gőzt, óvatosan, lassan, de folyamatosan áramoltatva azt. A két kéz között gyülemlett a szürke füst. Kavargott, akár csak a forró tészta füstje. Kezeivel körkörös mozdulatokat tett, felvette a gőz mozgását. A cél egy tökéletes gömb volt, melybe a lehető legtöbb gőzchakrat összesűrítse. Minél sűrűbb a gömb, annál hatásosabb, valamint egy újabb ötletéhez is szüksége volt nagyszámú gőzre. Az első nap a tökéletes gömb megalkotásából állt. A fiú a nap végére izzadtan, kimerülten dőlt a földre. Két őrt állítatott a bejárat elé, hogy senkit se engedjenek be, kivéve, ha halaszthatatlan ügyről van szó. Itt Namizuo-ra gondolt, ki mindig jó tanácsokkal látja el a fiút, ám most teljesen önerőből akarta kifejleszteni a technikát. Le akarta nyűgözni a vezetőt.
A két őr pedig eleget téve kérésének éjjel-nappal az ajtóban álltak, még Namizuot is visszatartották, mikor meg akarta lesni a fiút. Az öreg tudta pontosan, mennyit jelent ez a fiúnak, így nem erőltette, gondolta, majd visszatér máskor. Hiszen ha a fiú befejezte a tanulást, valószínű, hogy neki fogja bemutatni. Így csak járkált fel-alá, kérdően nézve az őröket, hátha kaptak valami hírt bentről. Ám az őrök sem tudtak többet.

Mindeközben a fiú a második napján egy szinte tökéletes gömböt hozott létre. Bábokat állított fel a terem közepére. A szimpla bábok is kiálltak mindenfajta támadást, azonban a bőrbábok nem a dobófegyverek edzésére lettek kitalálva. Ezek a Yugeton edzésére lettek megalkotva.
A fiú a két tenyere közé sűrítette a gőzchakrát, majd kilőtte. A gömb egyenesen a középső bábba suhant bele, majd akár egy lufi, szétrobbant. A báb oldalán keletkezett mélyedés, és a sistergő hang azonban korántsem volt elég a fiúnak. Nem mintha ez nem lenne már komoly támadás, a fiú ennél többet akart. És tett is érte. Két órás labdahajítás után kimerülten ült a földre. A bábok rendesen megszenvedték az elmúlt két órát, a bőr szinte már leégett róluk.
Egy órás pihenő után a fiú új bábokat állított fel, majd folytatta az edzését.
- Nem, nem, nem. Ez így nem jó. csak elpazarolom minden erőmet. A három bábut egyszerre kell támadnom. – törte a fejét. – Több gömb esetleg? Nem, túlságosan is sok chakrat emésztene fel. És a gömbök is kicsik, könnyen kikerülhetőek – ekkor szava elakadt. Talán rájött a megoldásra. Nem több gömb kell ide, hanem egy, de annak kell akkorának lennie, mely betemeti a három bábut.
Ekkor következhetett a következő lépése. Már megvolt a gyorsaság, az erő, jöhetett a kiszámíthatatlanság. Az edzés további részében azt próbálta, hogyan képes az apró gömböt hirtelen egy óriási gömbbé alakítani. Ekkor gondolkodott el leltárán, melyben a Katon: Goenka is beletartozott. A megoldáshoz már nagyon közel járt. A Goenkat azonban nem megnövelni kell, hanem felrobbantani, de a késleltetett chakra átáramlását felhasználhatja a fiú a technikához. Így is tett. A második napon a gömb térfogatának megnövelésére törekedett. Természetesen mindvégig meg kellett tartania a gőz chakra hatását és mennyiségét, így a technika alatt folyamatosan chakrat kellett áramoltatnia, hogy ne oszlassa szét benne, hanem megtartva a szintet növelje egyszerre.
Még két napig tartott, mikor Namizuo benyitott a kapun. Most már inkább izgult a fiú miatt, minthogy a technika miatt nézne rá. Az őrök beengedték. Az idős vezető a nyitott ajtó mögül nézett be. A fiú elnézését kérte, azonban úgy érezte, a kellő hatást elfogadja a vezető, mint jó indok.
- Mit tanultál, fiam? – kérdezte mosolyogva az öreg. A fiú nem szólt semmit, csupán becsukta szemeit, majd kézpecséteket formázott. Ekkor egy kis gömb jelent meg két keze között, melyet útjának indított egy báb felé. A gömb szállt, elég sebesen. A báb előtt a fiú összecsapta a kezeit
- Kai – kiáltotta a fiú. A gömb hirtelen megnőtt, egyszerre betakarva a három bábut. Sistergés csapta meg a csendes termet. A bábok füstölni kezdtek, a bőr pedig feketedni kezdett.
A látvány egyszerűen lenyűgözte a vezetőt. A fiú lihegve mosolygott. Meztelen felsőteste remegett, izzadt. Arca viszont mosolygott, elégedett volt, nagyon is.
- Tudtam én. Mindig is tudtam, hogy mire vagy képes. – ekkor elgondolkodott egy pillanatra – Habár te nem ismerted őt, én mégis úgy érzem, nem tűnt el nyomtalanul. Mintha ugyanaz a fiú állna előttem, mint jó néhány évvel ezelőtt. – ekkor Kodomo apjára gondolt, ezt a fiú is tudta anélkül, hogy megnevezte volna. – Büszke vagyok rád, Kodomo.

Az idő már tökéletes volt, a felhők eltűntek, a nap is kisütött. A fiú pedig a bábokkal együtt a kertben edzett tovább, a terem nem felelt meg a nagyobb méretű gyakorlásnak.
A gonosz teljes elpusztítása. Ez hajtotta őt. Nem volt elég, hogy megsebezze a rosszat, el akarta törölni. Véglegesen.
Több héten át gyakorolta reggeltől estig a technikát, megszámlálhatatlan bábot tett tönkre. habár a nagy gömbbel még nem tudta teljesen eltörölni az ellenfelét, a kis gömböt olyan szintre fejlesztette, mellyel képes volt valóban a teljes eltűntetésre.
Suki. Ame. Hiashi. Namizuo. Ryuu. Mizuri…és még sokan mások. Őket kell megvédeni. Őket is. Az egész Holdat meg kell óvni. A küldetése most kapott valódi értelmet. A kezében lévő hatalommal és a benne rejlő lehetőségekkel képes lehet erre. És jó úton halad, hogy teljesítse sorsát.
„A sors útját megtalálni nem nehéz. Végighaladni rajta, az már nehezebbnek bizonyulhat. Ám ha a megfelelő feltételeket teljesítjük és tiszta szívvel haladunk rajta végig, akkor és csakis akkor járhatunk sikerrel és teljesíthetjük be sorsunkat” Ezek Namizuo szavai voltak. Az idős vezető, ki mindig a fiú mellett állt, apja helyett apja volt, felnevelte és mindig is a jó út felé terelte őt. A fiú teljesítménye után úgy érezte, jó munkát végzett.
Egy délután épp a hátsó kertben járt, hogy megnézze a fiút.
- Gőz stílus: Vákuumbörtön - ezt kiáltotta a fiú. A vezető elmosolyodott. Vákuumbörtön. A gonoszság börtöne, melyben képes teljesen elfolyatni a rosszat, nem engedve, hogy újra megfertőzzön valakit...Vákuumbörtön...Gőz stílus... Kodomo.