Djuka Kodomo

Tanulandó jutsu neve: Suiton: Zessenzan // Víz stílus: Lefejező nyelvsugár
Történetben lévő NJK-k:
Hogoshuro, a klán zsoldosa
Hogoshuro, emlékkép
Fukasaku, a idős varangy, emlékkép
Hírvivő varangy, emlékkép


A technika tanulásában Kodomo egyik mesterének emlékképei segítenek, remélem, nem lett túlságosan bonyolult a történet.
 
A nevem Zhao Hogoshuro, zsoldos vagyok. A Hold országában születtem, szüleim egy tűzvészben haltak meg. Egy Djuka Namizuo nevű idős férfi fogadott be klánjának birtokára, és nevelt fel. Etetett, szállást adott és tanított. Az ő segítségével szabadítottam fel magamban a Suiton elemet és válhattam remek shinobivá. Habár vér szerint nem hozzájuk tartozom, mégis családtagként tisztelnek. Shinboi vagyok, a Hold shinobija.
 


Kodomo kinn edzett a klán birtokának hátulsó kertjében, éppen egy suiton technikát gyakorolt. Hogoshuro, aki Namizuo mellett szintén tanítani szokta a fiút, most is ott ült, közel hozzá, nézte a fiú fejlődését. A fiú chakrat gyűjtött lábába, majd egy éles hullámot indított az egyik báb felé, amely a becsapódás pillanatában kettészakadt.
- Ez hasznos technika, Kodomo. Azonban mi van, ha az ellenfeled gyors mozgásban van, esetleg a talajtól magasabban helyezkedik el. – tette fel a kérdést. Kodomo talán nem is gondolt erre a megoldásra, hisz ilyen helyzetekben másképp szokott cselekedni.
 - Mutatok valamit neked – kelt fel Hogoshuro, majd egy fára mutatott – Látod azt a fát? – kézpecséteket formált a férfi, majd mintha felfújta volna a száját, úgy indított meg egy hihetetlen gyors vízsugarat, amely úgy ment át a fán, mint a meleg kés a vajon.
- Ezt a technikát a varangyok egy bölcs tagja tanította nekem. A technika neve Zessenzan. Egy hihetetlenül erős, gyors és veszélyes technika. Most elmesélem, hogyan is tanultam meg, hátha kedvet kapsz idő közben – mosolygott el a férfi, ám Kodomo kihúzta magát, Hogoshuro elé állt és annyit mondott
- Meg akarom tanulni a technikát.
- Akkor hát jól figyelj.
A két shinobi leült a fűbe, szemeiket becsukták, majd Hogoshuro belekezdett a mesélésbe. Kodomo szemei előtt mintha egy kapu nyílt volna ki, egy kapu, amely Hogoshuro emlékeit tartották zárva, a fiú teljesen beleélve hallgatta a történetet. Szemei csukva voltak, viszont fantáziájával látta mindazt, amit Hogoshuro mesélt. teste pedig utánozta a történetben szereplő férfit.


-------------------------------------------------------------------------------
Hogoshuro a birtokon aludt. Szobájában álmodta a szebbnél szebb álmokat, mikor valami pukkanásra lett figyelmes. Lassan kinyitotta szemeit, majd nagyot ugrott ágyában. A pukkanás a mellette lévő kis asztal felől jött. A füst már eltűnt, helyén pedig egy nem épp szépnek mondható varangy ült.
- Hogoshuro, velem kell jönnöd – brekegte.
- Mmmi? Most? Mennyi az idő? – nyújtózkodott a fiú ágyában. A béka mellső lábával fejbe csapta a fiút.
- Készülj, máskülönben így fogsz velem jönni. – fenyegetőzött.
- Jól van, készülök már. – esett ki ágyából Hogoshuro.
Felöltözött, majd a legfontosabb felszereléseit magához véve nézett a varangyra.
- Mehetünk. – A varangy és a fiú egy szempillantás alatt eltűnt.
 
Hatalmas növények, levelek és élőlények helyére érkeztek meg. Hogoshuro járt már itt korábban. Ez itt a Myoboku hegy. Hogoshuro-t mindig is lenyűgözte a hely, tátott szájjal sétált, miközben az apró varangy a lába mellett ugrált, félve, hogy a csodálkozó férfi rálép. Lassan elérték a Varangyok otthonát, a Vén bölcs templomát, ahol már várták a férfit.
Egy szürke köpenyes varangy ült a hatalmas békaszobor előtt, két kezét összenyomta, meditált éppen.
- Fukasaku-sama, itt van a fiú. – brekegett a béka. Az ősz hajú varangy kiegyenesedett, de így sem érte el a 40 centit, majd a férfira nézett, akit csak saját kora miatt nevezett fiúnak.
- Hogoshuro, örülök, hogy eljöttél.
- Mintha lett volna más választásom – húzta a száját a még mindig fáradt shinobi, miközben a lába mellett lévő varangyra tekintett.
- Miért hívatott mester? – adta meg végül a tiszteletet a fiú.
- Háború közeledik, Hogoshuro. A szakmádból kiindulva az a feladatod, hogy megvédd az ártatlanokat és a hazád. A nagy nemzetek megint harcolni akarnak. Félő, hogy egy újabb shinobi háború fenyeget. Éppen ezért vagy itt, hogy tanítsunk, hogy képes legyél megvédeni azokat, akik fontosak a számodra, mint a barátaid, a klán és az ország civil lakossága. Az életed szentelted a védelmükre, így hát elvárható, hogy a legtöbbet hozd ki magadból. – Fukasaku leugrott a szoborról, majd két lábon sétálva elvezette Hogoshurot egy tisztásra.
A tisztáson egy magas és vastag kőtömb állt. Fukasaku előre lépett, majd pofáját felfújta
- Suiton: Zessenzan – brekegte, mire a felfújt arcból egy vékony, gyors, éles pengeszerű vízsugár indult meg, egyenesen a fal felé, ami azonnal megadta magát és átlyukasztotta azt. Hogoshuro állt és nézett, jó néhány víztechnika állt rendelkezésére, viszont ehhez hasonlót nem látott még.
- A technika igen nagy erőt képvisel. A lefejező nyelvsugárnak lényege, hogy a használó a szájban gyűjti össze a Suiton elemű chakrat, majd azt szinte robbanás közeli állapotig sűrűsítve engedi szabadjára. A kitörő vizet a nyelvébe vezetett chakra segítségével mozgatja. És, hogy mi az eredménye – nézett ekkor vissza a varangy az átlyukasztott faltömbre. – Az egyik leghatásosabb Suiton technika elsöprő ereje. Azonban vigyázni kell, ha valaki a szájában lévő chakrat túlsűrűsíti, a feje is leszakadhat a nyakáról, ezért igen veszélyes. - A béka a férfi vállára ugrott.
- Kezdjük el az első fázist gyakorolni. Először is, kezd vízchakrat gyűjteni a szádba.
Hogoshuro a békamester parancsainak eleget téve kezdett neki a tnaulásnak. Mindeközben időben és térben máshol, egy kis ország kis falva mellett egy birtok hátulsó kertjében ez a fiú és tanítványa szintén megkezdték a vízchakra összegyűjtését.
- Először csak kevés chakraval próbálkozz – szólt Fukasaku és Hogoshuro egyszerre.
A kisebb Hogoshuro és Kodomo kezét ugyanúgy tartva kezdte el a víz elemű chakrat összegyűjteni a szájukban, ez nem jelentett problémát egyiküknek sem. A két fiú egymás takarásában állt, az egyikük egy múltbéli emlék, míg a másik a valóság harcosa, szájuk lassan kezdett megtelni vízzel.
- Nagyszerű, ennyivel fogunk dolgozni. Most pedig el kell érni, hogy a víz olyan sűrűvé váljon, hogy szinte kirobbanjon a szádból – folytatta a következő lépést a mester.
- A legegyszerűbb, ha a szádban lévő víznek adsz valamilyen formát, amelyet könnyebben tudsz alakítani.
Az emlék Hogoshuro és Kodomo a szájában lévő vizet egy kis gömbbé próbálta formázni, amely azonban már gondosabb volt, mint összegyűjteni. Ám a mesternek igaza volt, ha megvan a formája az anyagnak, könnyebben lehet vele dolgozni a későbbiekben.
Kodomonak /és Hogoshuronak/ némi víz folyt le a szája szélén, a felfújt arc nem bírta tovább tartani a vizet és kiszivárgott az apró réseken, ilyen résnek számított a száj széle. Végül az egész vizet kiköpték.
Újra kellett próbálni. Ekkorra a két tanítvány már tudatosan egy gömbbé formázta szájában a vizet, mintha egy vízzel töltött lufit vettek volna a szájukba.
- Remek, most pedig következhet az igazi feladat. El kell érnünk, hogy a víz olyannyira sűrűvé váljon, hogy szinte kirobbanjon a szánkon. Ezt kell majd kombinálni a harmadik fázisban a nyelvbe vezetett chakra segítségével.
Mind Hogoshuro, mind Kodomo, a már szájában lévő vizet elkezdte sűrűsíteni, lassan, de folyamatosan adagoltak hozzá újabb mennyiséget
Teltek a percek, a nap magasan járt már, a fiúk azonban ugyanúgy álltak, mozdulatlanul, felfújt arccal. Összpontosítottak. Koncentrálták a chakrat a szájukba, arcuk egyre jobban fezsült meg. A bal szeme alatti bőr megremegett Zavarta a szájában felgyülemlett víz. Hirtelen kitágult a szeme, száját pedig nagyra nyitotta.
Hogoshuro köhögni kezdett, Kodomo is hasonlóképpen járt, majd a felgyülemlett vízzel együtt kitört belőlük reggelijük maradéka is. felköhögtek. Nagyokat lihegtek, térdükön támaszkodva.
- Újra – brekegte Fukasaku.
A két fiú kihúzva magát megtörölte szája szélét, majd ismét felvették az előző pozíciót. Kezüket ismét összecsapták, szemük lehunyva, ismételten vizet gyűjtöttek szájukba, amely kezdett megtelni, ismét feldagadt. A két fiú emlékeztette magát az előző esetre, így erősen koncentrált, hogy képesek legyenek megtartani a szájukban a vizet. A víz pedig egyre jobban sűrűsödni kezdett. Ám egy öklendezés hangja ismét elvágta őket a sikertől.
 
A föld vizes volt, egy kisebb tócsában állt a két fiú, az eddig felgyülemlett víz nem kevés chakrat rabolt el tőlük. A nap ekkora már távol járt, az iménti magasból jövő fények nyugat felé vették irányukat.
A két fiú egy ideje már csak áll egy helyben, két kezük összenyomva támasztja egymást. Az előbb remegő testű fiatalok most úgy álltak, akár a sziklák. Rendíthetetlenül, egyenesen álltak, próbára téve még egyszer képességeiket.
A két ifjú szája megduzzadt, arcuk felfújódott, majd egy nagy mennyiségű víztömeget kezdtek fújni, lassan. A tömény vízchakranak nem volt formája, azonban sikerült elsajátítaniuk azt a lépést, amely nem egy órát vett el az életükből.
- Nagyszerű – szólt ismét Fukasaku – Most következzen az utolsó lépés, amint mondtam, a nyelvedbe kell chakrat koncentrálni, hogy irányt adhass a sugárnak.
A két fiú elért a fináléba, csupán egyetlen lépés választja el őket a sikertől és tudástól.
Ismét vízchakrat szabadítottak fel, melyet egyenesen szájukba gyűjtöttek össze. Orrukon lassan vették a levegőt, mély lélegzetüktől hangossá vált a környezet.
Figyelemmel vezették nyelvükbe a chakrat, a nyelv formája lesz a vízsugár későbbi alakja is, egy hosszú, széles, pengeszerű sugár. A chakra segítségével az átfolyó víz felvette annak alakját, miután arcuk megdagadt.
 
Hogoshuro cska állt a kőtömb előtt. Arca úgy tűnt, mindjárt felrobban. Ekkor felszabadította a technikát.
A kertben álló Kodomo hasonlóképp állt a fával szemben, amelyet Hogoshuro lyukasztott át. Mindkettejük arca duzzadt volt, ekkor szemük kitágult
- Suiton: Zessenzan – kiáltotta Hogoshuro az emlékképében, valamint Kodomo is.
A varangyok hegyén álló kőtömbbe csapódott a víztömeg, apró darabokat szakítva le róla, a hirtelen elillanó chakra következtében a talán egyetlen másodpercig küzdő vízsugár így is mélyedést hagyott a kőtömbben. Hogoshuro összeesett.
A kertben a szőke ifjúból is előtört a vízsugár, amely gyilkos szándékkal célba vette az előtte álló fát. A fiú, miután a technika elszállt, megszédülve rogyott térdére.
 
A két fiú felnézett, látni akarta az eredményt. Az ifjak szemei úgy ragyogtak, akár a csillagok, a kőtömbben keletkezett mélyedés, valamint a fában keletkezett repedés és törések arra utaltak, sikerült elsajátítaniuk a technikát.
 
Hogoshuro ott állt a vén varangy előtt, pont úgy, ahogy most Kodomo áll Hogoshuro előtt. A tanítványok meghajoltak mestereik előtt, megköszönve tanítását. Elfáradtak, lihegtek, izzadtak, de leginkább éhesek voltak. gyomruk a sok próbálkozás következtében teljesen kiüresedett, ha a technika nem is, az éhínség hamar ájulásba kergetheti őket.

Tanulandó technika: 
Kanashibari Kangen // Bénító Zene

Hatás: érzékelés
Leírás: A technika a Hang Országából származik, és a hatása megegyezik a Kanashibarival, azonban ez nem a test chakrával való fizikális megállítása, hanem egy erős idegrendszerre ható bénító hatás. A genjutsu aktiválása a chakrával átitatott hanghullámokon át kezdődik, ha ezek elérik az áldozatot, a genjutsu használója képes lebénítani az áldozat agyába jutott chakrával annak mozgásközpontját. A hatás fenntartható, amíg a chakrával átitatott hang szól.
Chakraszint: 260
Besorolás: B

Időbeli elhelyezés: Az ellenőrzése kiküldött idő alatt, az Újhold szigetén.


- Hihetetlen ez a sziget – elmélkedett a jounin, miközben lassú léptekkel járta az Újhold városa melletti területet. Visszaemlékezett, mikor egy hajón érkezve tette lábát először erre a helyre. A Hold nyüzsgő városához képest a csend és a harmónia teljes nyugalma fogadta. Emberek éltek itt még néhány hónapja rongyokban, törzsekbe tömörülve ették a nyers húst, a földön aludtak. A gyerekek a porban hevertek. Most pedig elhozták a fejlődést, a jobb életviszonyok megteremtését. A fiú örült, hogy nem kellett vért ontania, hanem képes volt meggyőzni a falvakat, s beváltva szavát, gyógyszereket, élelmet és szállást hozott az embereknek.
Elégedett volt, a séta után aludni tért, sötét volt már és késő. Ő pedig nem nosztalgiázni jött.
 
Egy folyó csurog lefelé, pont az ellenkező irányba, amerről jönnek. Ott vannak testvérei mögötte, együtt küzdik fel magukat a dombon, mikor mindenki megáll. Kivéve ő. A sodródó vízben összetéveszthetetlen vöröses színben kezd alácsurogni. Kodomo nem állt meg. Még jobban sietett. Nem volt szinte magánál. Már nem volt közel a falu.
Két férfi állt a bejáratban, kezükben fából és kőből eszkábált lándzsát tartottak. A fiú felé szegezték. Ám Kodomo egy mély lélegzetvétel után elsöpörte őket. A két férfi szinte repült, komoly égési sérüléssel értek földet. A gőz igen csak veszélyes tud lenni, főleg ha nem vigyáznak vele.
Újabb személyek rontottak a fiú, ki egymaga érkezett, hogy a faluban fogva tartott testvéreit kiszabadítsa. Az emberek sorra hullottak el, volt, kivel kard, s volt, kivel gőz végzett. A falu hamar vérben ázott. Kodomo pedig ott állt a falu vezetője fölött, ki talán utolsó lélegzetét szívja, mielőtt a fiú végleg kioltja életét.
Lihegve kel fel az ágyban. teste izzadt volt és remegett, nehezen vette a levegőt.
- Már megint?! – dönti fejét tenyereibe. Felkelt az ágyból. Felöltötte köpenyét, összekötötte, majd kisétált.
A kis ház, melyben szállásolva volt, a város szélén állt. Kisétált az utcára, majd elindult a város melletti létesítményhez, ahol a katonák egy része állomásoztak, valamint a sziget igazgatási területe is volt. A nap még nem kelt fel, sötét volt.
- Neve? – kérdezte a létesítmény előtt álló őr. ismerték a fiút, szinte mindenki ismerte, aki Holdbéli volt.
- Djuka Kodomo. Beszélnem kell valakivel – hajtott fejet, majd az őrrel együtt besétált a létesítmény belsejébe.
- Odatalálok, köszönöm – mosolyodott el a fiú, majd egyedül folytatta útját. Az alagútrendszeren belül nagy nehezen, de megtalálta az ajtót, amit keresett.
- Tessék – szólt egy hang, melyre a fiú ajtót nyitott és belépett.
- Miben segíthetek, Kodomo? – teszi fel kérdését a benn ülő asszisztens, aki az éjszakai műszakban tevékenykedik.
- Csupán az ellátmányozás felől érdeklődnék. Biztosítson engem, hogy a sziget lakói megfelelő ellátásban részesül. Nem hagy nyugodni az érzés, hogy talán mégsem cselekedtünk megfelelően.
- Megint álmok gyötörnek? – ugyan a fiú nem mesélte el teljesen az álmait, a gyakori sétálásokkal leleplezte magát, s több katonának feltűnt a fiú alvatlansága, amióta itt van. Érthető, elvégre a jouninra volt bízva a sziget elfoglalása, s ő megcselekedte, ahogy azt egy shinobinak tennie kellett. Ám ahogy képességeit és családját, úgy a fiú lelkivilágát és látásmódját is ismerték, így a nagyobb tisztek is tudatában voltak azzal, hogy a fiú nem szerette az erőszakot. Ezért is lépett be a Kami no Yuugen nevezetű szervezetbe, hogy békésen érhesse mindazt, amit mások fegyver és vér szükségletével.
- Biztosíthatlak, hogy a sziget lakói a lehető legjobb bánásmódban részesültek.  – mosolyodott el a férfi, majd megígérte Kodomonak, egy kísérettel elvezeti abba a faluba, ahol elsőként jártak, mikor a szigetre jöttek.
- Napkeltekkor indul egy kis csapat, pont a tartalékok felmérése érdekében, csatlakozz hozzájuk, s tekints meg saját szemeddel. A csapatot egy getsugakurei jounin, Aido-sama vezeti. Ismered őt, részt vett a sziget foglalásánál, mint stratéga, a táboron belül irányította a mozdulatokat, s igen elégedett volt a munkáddal.
- Rendben, köszönöm. – hajt feje a fiú, majd kisétál a szobából, át a labirintuson, vissza a városba. Ám nem tudott aludni. Hozzászokott ahhoz, hogy nem alszik, mindig készen kell állnia, a gonosz sohasem alszik.
Mikor a nap első sugarai feltűntek a hegyek mögött, a fiú már ott állt ismét a létesítmény előtt, nem messze tőle egy három fős csapat, két chunninnal és a férfival, akit arcáról megismert a fiú. Ő lesz az. valamint a létesítményi alvezető is odasétált, majd bemutatta a fiút.
- Kodomo a Dju… - mutatkozott be a fiú.
- Ismerlek, Kodomo. Már sokat hallottam rólad. örülök, hogy csatlakozol hozzánk. ne is késlekedjünk, induljunk.
A két chunnin egy-egy nagy méretű tekercset vett a hátára, majd elindult a négyes a faluba.
Ugyan Kodomo hónapokkal ezelőtt ment a faluba, a mai napig emlékszik minden egyes bokorra és fára, amely elvezette őt oda. Ugyanis álmaiban is épp ezen az úton haladt végig. Mikor megpillantotta a csobogó vizet, nagyot nyelt, mély levegőt szívott tüdejébe, majd eleresztette.
- Hallottam, ami itt történt. Sajnálatos módon az osztagomnak más feladatot osztottak, mint a tiednek, így nem tudom pontosan, mit is élhettetek át. De már vége – teszi rá kezét a fiú vállára. Kodomo kiegyenesedett. Már látta a falut. Füst tornyosult a levegőbe. Lépteit meggyorsította a fiú, félt, hogy netalán tűz ütött ki.
Mikor elérte a falut, láthatta, hogy csupán néhány ember rakott tüzet, épp valami nagyobb lakomaszerűre készülnek. A rongyos ruhák helyett kényelmes öltözetben és fapapucsban sétáltak az emberek, az ócska faházakat újraépítették, a kerítéseket felhúzták, s tisztán tartották az utakat. Ez valóban nem az a falu, amelybe a fiú hódítani érkezett. Hanem egy fejlődésnek indult falu. A Hold területének egy városa.
Háromszemélyes követség érkezett a bejárathoz. A középen álló az a személy volt, aki a testvéreit fogva tartotta, s álmaiban az ő halála keltette mindig fel. A rongyos ruhákban sétáló, idős nő mostanra selyemruhát öltött fel, hosszú, ősz haja immáron nem az arcába lógott, hanem ápoltan, a hátán lógott le, s fején díszes diadém ékeskedett. A nő fejet hajtott.
- Üdvözöljük, Kodomo-kun. A fiú elmosolyodott. – Aido-sama. Köszöntöm. – hajtott fejet a másik férfi felé. A két chunnin ekkor becipelte a nagy tekercseket a városon belülre, majd a földre terítve feloldották a rajtuk lévő megannyi pecsétet. Élelem, víz, ruha és alapanyag halmazai sorakoztak fel egymás után. Az emberek nagy része ekkorra már összegyűlt a téren, s segítettek a szétosztásban. Boldogok voltak, hisz a fiú ígérete beteljesült, s a Hold emberei megtették azt, hogy a falu boldogan élhessen együtt, az Újhold zászlaja alatt. Kodomo elégedett volt. Miután kiosztották a tekercsekbe pecsételt ellátmányt, a kis csapat továbbindult.
- Megnyugodtál? – mosolyodott el Aido, mikor ebédelni ültek le.
- Meg – mondta elégedetten. Valóban megnyugtatta az emberek mosolya, a tudat, hogy nem mondtak le róluk, s nem verték át őket, hanem valóban megadják azt, amit ígértek.
- Aido-sama. Ha jól tudom, ön az a vezető, aki az osztagát nem ölésre, hanem elfogásra képzi. becsületre méltó, hogy vannak olyanok, kik nem az emberi halállal próbál győzedelmeskedni. Segítsen nekem kérem. A háborúnak nincs vége, elkerülhetetlen lesz egy összecsapás. De én mégis megpróbálnám gyengíteni és feladásra kényszeríteni az ellenfeleim, nem pedig az életüket venni. Nem vagyunk állatok. Nem akarok több vért ontani, ha csak nem az az egyetlen lehetőség. De még akkor sem igazán. Segítsen nekem.
- Tudod Kodomo. A harcművészet épp oly sokoldalú és változatos, mint a természet színe. Rendkívül sok irányzata, és lehetősége van, mely egy-egy harc kimenetelét is megszabhatja. Van egy ágazat, mely leginkább az emberi érzékek megzavarására, s ezáltal maga, az ember megbénítására szolgálnak. Ha jól tudom, te is jeleskedsz az ág használatában. Igen, az illúziótechnikákra gondolok. vannak a genjutsunak olyan technikái, melyekkel képes lehet az ember megbénítani egy másik személyt, vagy tömeget anélkül, hogy megmozdulna, s félelmet tápláló technikákat lövöldözne a tömegbe. Az egyik ilyen technika a kedvencem, ugyanis a technika képes mozgásképtelenné tenni szinte bárkit. A neve Kanashibari Kangen. – ekkor egy fuvolát vett elő zsebéből, majd lassú, szép szólamos dalt kezdett el játszani. A fiúnak tetszett a dallam. Kikapcsolódást éreztetett. Közelebb akart lépni, ekkor vette csupán észre, hogy egyáltalán nem mozdul a teste.
- S máris a genjutsu áldozatává váltál. Ezért szép ez az ág. Harc nélkül érhetjük el azt, amit más életek kioltásával. Sőt..többet. Hiszen életben hagyunk, nem pedig elveszünk közben. – mondta a férfi, miközben Kodomo ismét képes volt járni, majdnem orra is bukott, amikor a zene abbamaradt.
- A hatás addig tartható fenn, amíg a chakraddal átitatott dallam szól. Ha megszakad a folyamatos ütem, a technika szertefoszlik, s újra fel kell venni a dallamot.
- Köszönöm, Aido-sama.
- Mi megyünk a következő faluba. velünk tartasz vagy visszatérsz az Újholdba? Nap végére van még néhány kiszúrandó ellátmány.
- Önökkel megyek, Aido-sama. Tanítsa meg nekem ezt a technikát.
 
Így hát a kis csapat továbbállt, szinte meg sem állva a következő faluig, majd a következőhöz, ahol egy órás pihenőt tartottak.
- Kodomo. Most, hogy van egy kis időnk, próbáljuk meg a technikát. Én leszek a tesztalany. Koncentrálj a zenére. Apropó, milyen eszközzel is akarod kivitelezni?
- Hm – mosolyodott el a fiú, majd kézpecséteket formált.
- Szóval a hangot manipulálva kell a mozgását bénítanom az ellenfélnek.
- Pontosan – mondta a férfi, mire néhány varjú jelent meg az égen, körözni kezdtek Aido felett. Majd mélyebbre ereszkedtek, olyannyira, hogy a férfi kezével is elérhesse a madarakat. Majd szárnyaikat csapkodva köröztek.
Kodomo ismert hang alapú bénít technikákat, az egyik specialitása volt lényegében, így örült, hogy a férfi olyan technikát mutat neki, melynek az alapjai megvannak, sőt hason technikával is fel van fegyverkezve. A madarak károgni kezdtek, miközben folyamatosan repültek körbe és körbe. Mikor a madarak dalolni kezdtek, Kodomo pontosan tudta, ez az a pillanat, ahol a chakrat az ellenfél agyába kell juttatnia, ott pedig blokkolnia kell őt a mozgásban. Akárcsak a Babszárkötés technikánál, itt azonban nem segédillúzióval és láncokkal kell fogva tartania valakit, hanem puszta hanggal. Kodomo erősen koncentrált, csak a károgásra figyelt, s mivel a hollók az ő chakralényei, saját készletéből állította össze őket, így nem volt nehéz a hangjukat a chakraval összevegyíteni, s a férfi köré irányítani. Miután megvolt a tökéletes irányítás, a jounin lassan a chakrat a testén kívül a férfi testébe vezette, a fülén keresztül jutott az agyáig, s ott nyúlt bele a test mozgásának szabályozásába, pontosabban kikapcsolta. Folyamatosan koncentrálnia kellett, ám a madarak kimeríthetetlenül károgtak, s csapkodtak.
- Kodomo? – kérdezte a férfi, aki nem tudta, honnan jöhetnek a fehér tollú varjak. El akarta hessegetni, mikor jobb keze megakadt egy pillanatra.
- Már értem. A varjak károgását használod közvetítőnek, ezzel egyszerre hozod létre a genjutsut és hagyod szabaddá kezeid. Szép. Ám figyelj a tökéletes koncentrációra, ugyan egy másodperc is számít a harcban, nem törhetik meg, ha tökéletességre építesz, s elfogásra játszol, nem pedig egy hibából adódóan kell életet ontanod.
- Még több chakrat, rendben.
A károgás egyre hangosabb, egyre elviselhetetlenebbé vált Aiod számára, ám a madarakat elhesegetni nem tudta. Ugyan keze még mozdult, korántsem oly gyorsan, mint ahogy kellene.
- Nem törhet ki belőle – mondta a fiú, majd újabb varjakat hozott létre, s így már egy tucatnyi fehér holló repült és károgott a férfi körül. keze remegett, nehezen állt ellen a teljes megadásra. Mert akkor valóban vége.
- Több kell. Még több – összpontosított a fiú, s az égen egyre több varjú lepte el a teret. A károgást talán a főhadiszálláson is hallani lehetett már. Aido-sama úgy tűnt, lassan feladja. Ugyan hessegette még a madarakat, a tudat, hogy egyre csak több lesz, s ő egyre kevésbé mozog, talán a végső lökés volt, hogy teljesen elveszítse uralmát a genjutsu hatása alól, majd, mint egy élő szobor, megállt, s nem mozgatta tovább a kezét.
Kodomo várt még egy kicsit, hagyta, hogy a hatást is képes legyen megtartani. Majd feloldotta a technikát, mire a varjak egy szempillantás alatt eltűntek, s fehér tollak kezdtek el hullani a földre.
- Most már értem, miért hívnak téged Fehér Hollónak – mosolyodott el Aido. – A madarak károgását használni közvetítőként egy illúzióban, szinte tökéletes párosítás, tekintve a hang alapú technikák erősségét és nehézségét mind létrehozási, mind kitörési lehetőségekként. Szép munka volt. Az alapjait sikeresen elsajátíottad. Most viszont tovább kell mennünk, még van néhűny falu, ahol éhes emberek várnak ránk.
A kis csapat összeszedte a tekercseket, majd ismét továbbálltak. Éjfélre értek vissza a táborba. Ám Kodomo nem tért aludni. Már nem félt az álmoktól, mert tudta, hogy a Hold vigyáz minden lakosára. S ő is azért él, hogy megóvhassa népét. Az erdőbe indult, hogy gyakoroljon…
Napokkal később
Épp az egyik vastag fa ágán guggolt, mikor egy nagyobb farkas merészkedett a földre kiszórt étel felé.
A farkas odább fordította fejét, mikor egy fehér holló ugrándozott közelebb a bokrok közül. A farkas vicsorítani kezdett, ám mikor ugrott volna, hogy a kis szelet hús helyett egy nagyobb méretű hollóból lakmározzon, lábai ellent mondtak, s nem léptek, nem is hajoltak be. Teljesen megfagyott, képtelen volt a mozgásra.

- Megvan – szólt a fiú, mire két férfi ugrott le a fáról, kötéllel a kezükben. A vadállatok kezdtek túlságosan is közel merészkedni a bázishoz és a városhoz, így a vezetőség elrendelte ezek befogását. S Kodomo a frissen elsajátított technikájával képes volt megfogni minden állatot anélkül, hogy hozzájuk kellett volna nyúlni. S ugyan a szigeten nem volt olyasfajta emberállomány, amelyen gyakorolhatott volna, Aido-sama felajánlotta a segítségét, így a szigeten töltött idő alatt folyamatos gyakorlással képes volt megakasztania a jounint.

//Maga a technika tanulásáról ugyan nem lett hoszú a regény, azonban a fiúban megvan minden, ami a technikához szükséges, így nehéz volt húzni.//

Tanulandó jutsu neve:
Yugeton: Kawarimi // Gőz stílus: Gőztest
Besorolás: A
Chakra: 700


Valahol, a Nazo sziget északi területein
- Most kiderül, mit szántak a bölcsek nekünk…  – mondja az osztagvezető. A három shinobi guggolva hallgatja a parancsnok tervének lépéseit. A shinobik a fák rejtekében szemlélték a völgyben elfekvő városka életét. Már egy teljes napja figyelték a zsoldosoktól hemzsegő erődítményt. Mindenhol katonák járőröztek, a város főutjain nagy létszámban jártak fel, s alá. Több tucatnyi ellenség rejtőzött a városban. A csapat azonban kellő információt gyűjtött immáron a benn tartózkodókról.
Egy átlagos méretű sas repült Gengetsu karjára, lábára egy apró levél volt erősítve, melyet a vezető leoldott, majd kihajtogatta.


Három nappal ezelőtt
- Uram. A Kitsuna újra lecsapott. – mondja lihegve az ajtót benyitó tiszt, épp megzavarva kopogásával egy fontosabb megbeszélést, amin a benn lévő Namizuo és a falu egyik vezetője, s azok kompániája között zajlott. A férfi mondata félbeszakította a tárgyalást.
- A veszteségeink? – teszi fel a kérdését a falu vezetője.
- 4 civil meghalt, további 3-an életveszélyes helyzetbe került. Elloptak három ládányi fegyvert, valamint elraboltak összesen hat civilt, ebből kettő kiskorú.
- Azok az átkozottak. – csap az asztalra öklével a férfi, aki dühében felkelt az asztaltól.
- Mi a véleménye, Namizuo-sama? A héten másodjára törnek be. Ha így folytatódik, a háború hosszabb lesz, a folyamatosan csapolódó készleteinkkel nem fogjuk kihúzni.
- Nehéz döntés, roppant nehéz döntés. A városi vezetőségnek felvetem a Kitsunakkal való tárgyalás lehetőségét.
- Nem várhatunk, Namizuo-sama. Cselekednünk kell. Küldjük a legjobb jouninjainkat, de számoljunk le ezzel a helyzettel egyszer s mindenkorra. – néz rémisztő tekintetével a nyugodtan tűnő, s megfontolt idős férfi szemeibe.
- Az erőszak nem mindig megoldás, Gengetsu-sama.
- Inkább harcban vesszenek el az embereim, minthogy álmukban vágják le azok a vadállatok. Küldjünk öt jounint a falu felkutatására. Ha megtalálják, könnyebben tudunk tárgyalni a további intézkedésekről. Egyelőre nem sokat tudunk a Kitsunakról. Ha pedig a szükség úgy kívánja, egyetlen csendes támadással lefejezhetjük a lázadókat.
- Kiket javasol a feladatra, Gengetsu-sama? – teszi fel a kérdést az idős Namizuo, miközben szemeivel a térképet figyelte. Szemeivel a sziget északi részén lévő félszigetet szemlélte, mely a felső dombság völgyéből húzódik.
- A két legjobb emberem, kik a legjobbak a rejtőzködésben. A klán shinobiai közül Hogosurora szükség lesz, ha bármiféle orvosi ellátásra szorulnak. Valamint…az unokád – tekint Gengetsu a Namizuo mögött álló, talpig páncélban őrt álló Kodomo felé.
- És ki vezetné az osztagot, talán…ön? – teszi fel újabb kérdését Namizuo, a Hold vezetőjének jobb keze. Öreg ujjait egymásba fűzi, miközben könnyed köpenyében hátrébb dől a székben.
- Pontosan. Ez a falu az én védelmem alá tartozik, és nem fogom engedni, hogy miután a siker kapujában álltunk, egy lázadozó barbár törzs lerombolja mindazt, amit megépítettünk. – a férfi ezután mély levegőt vett, majd megpróbálta lenyugtatni magát. Akármilyen sikereket is ért el a szigeten, az előtt ülő idős férfi engedélye nélkül nem támadhat rá a falura.
- Veszélyes feladat, s nem hiszem, hogy diplomáciai úton ne lehetne tárgyalni velük. Azonban való igaz…a siker kapujában nem tarthatnak már vissza minket, s az megszaporodó betörési kísérleteikkel veszélyeztetik a Hold befolyását. A küldetésünkön a lehető legjobb tudásunkat és minden lehetőséget bevetettünk, hogy békés úton olvasszuk be a szigetet a Hold fennhatósága alá. A Kitsuna a szigeten élő közösségek azon tagjaiból áll, kik eddig a más falvak által felhalmozott élelmiszerből éltek, egyfajta terrorszervezete volt a szigetnek. Sokukat elfogtak már a Hold shinobiai, azonban nem sikerült még rajtuk ütni véglegesen. Fegyelmezettek, s a tőlünk lopott fegyverekkel még veszélyesebbek lettek. Engedélyezem a csapat létrehozását, azonban vigyázzon Gengetsu-sama. Nem irtásra adtam parancsot, hanem a helyzet orvosolására. Kutassák fel az ellenséges várost, s ha a helyzet úgy kívánja, távolítsák el a Kitsunak vezetőjét. jelentést kérek, s addig nem törhetnek be, míg nem adtam parancsot. – fejezi be a tárgyalást Namizuo, majd kiürítteti a sátrát.
- Kodomo, várj egy pillanatot. – szólítja meg unokáját az idős vezető, majd a páncélos jouninhoz sétál. – Hamarosan vége ennek az egésznek. Büszke vagyok rád, hogy ily kitűnő shinobija vagy falvadnak. Van valami, amit régóta meg akartam mutatni. Ezt valaha az apád véste fel ebbe a tekercsbe, s úgy érzem, eljött az idő, hogy átadjam neked. Nemes vér csörgedezik ereidben, s meg kell ismerned véred határait. Vedd hát el – mondja, miután asztalának fiókjából egy tekercset húzott elő. Eres, öreg kezei átnyújtották a jouninnak a papírost, ő pedig elrakta jól azt, majd fejet hajtott.
- Büszke lenne rád. – mosolyodik el.
- Köszönöm, Namizuo-sama. Mi ez pontosan? – kérdezi a jounin.
- Édesapád egy saját technikája, melynek titkát a családra hagyta. Mindig ő jut eszembe rólad. Az elszánt fiú, ki segíteni akar másokon. Ennek a segítségével elérhette, hogy bármikor elfoghasson valakit, anélkül, hogy fizikálisan súlyos sebeket szerezne. Nem volt szükség egy életet áldozni, ha képes volt ezzel elfogni őt. Úgy vélem, elég erős és képzett vagy már ahhoz, hogy elsajátítsd. Vidd magaddal fiam. Vigyázz, Gengetsu ugyan egy igen megfontolt, jó stratéga, mégis, eszközei nem mindig a diplomatikusság útját követik. Ne engedd, hogy tömegmészárlással végződjön az akció.
A szőke hajú jounin fejet hajtott mesterének, majd elhagyta ő is a sátrat.
A csapatot másnap halnapban hívják össze, hogy együttesen kutassák fel a Katsunak szállását. Kodomo az éjjel nem sokat aludt. A küldetése járt fejében. Hamarosan véget ér egy hosszú időszak, s lezárul a Nazo szigeten töltött szörnyű idők. Lassan az egész sziget a Hold fennhatósága alá kerül, és ezzel fejleszthetik a szigetet, segíthetik az itt élőket, élelemmel és gyógyszerekkel látva el az éhezőket és a betegeket. Technológiát hoznak, hogy továbbfejlődhessenek, akár csak az első falu lakói, kik azóta rendes házakban élhetnek, s van elég gyógyszerük és lehetőségük, hogy az időseknek segíthessenek. Kodomo sikerként könyvelte el az eddig elért eredményeket, s nem invázióként tekintett a Telihold akcióra. Most azonban megakasztotta ebben a töretlen sikereiben a Kitsuna klán. A klán a szigeten élőkből alkotott terrorszervezet, kik más falvak készleteinek megfosztásából élnek. A klán egy félszigeten központosul, s kiterjed egy igazán hosszas vonalban, mely az Északkeleti területeket elválasztja a sziget többi részéről. Az elzárt falvak így segítségnyújtás nélkül kénytelenek halmozni tartalékaikat a klán részére.
Azonban Namizuonak igaza van, a jounin nem hagyhatja, hogy Gengetsu az egész falut kiirtsa. Kezébe véve a tekercset, olvasni kezdte azt. S közben az apjára gondolt. Az apjára, kit sohasem láthatott. Túlságosan is kicsi volt, mikor otthagyta őt a klánnál, s életét Kodomo vérszerinti nagyapjára Namizuora, a klán vezetőjére bízta. Ugyan az idős bölcs mindig is figyelemmel kísérte a fiút, s segítette őt szavaival és tudásával, hogy a jounin elérhesse céljait. Mégis, a jouninban a mai napig egyetlen, megválaszolatlan kérdés ott volt. Milyen lehetett az apja?
- Ez valami hihetetlen. Zseniális ötlet. – elemezte a tekercset. Egy nem hétköznapi Gőztechnika leírását olvasta a jounin, majd újra és újra végigolvasta.
- Nem ígérkezik bonyolultnak, inkább az idő, ami számíthat. Talán a küldetésemen képes lehetek elsajátítani. A lényege a chakra kiterjesztése a test minden pontjába. A gőz elemű chakrat kell az egész testemben keringetni majd egyszerre kiengedve azt, s miután a chakra bevonta az egész testet, az elem adottságaival ruházza fel.
Kodomo félretette a tekecset, fegyverzetének díszes sorai közé. Másnap hajnalban, miután a jounin felült ágyának szélére, kezeit arcához emelte, hogy egy nagyobb ásításban megtartsa az álmos fejet. Felöltötte köpenyét, majd megmosakodott. Végül felöltözött, díszes djuka ruhájára pedig felöltötte páncélzatának darabjait, míg végül egész testét a csillogó fémekkel burkolta be. Hátán lévő tartóiba helyezte kardjait, valamint pecsétjeit, oldalára pedig a Namizuotól kapott tekercset lógatta. Fejpántját erősre húzta meg homlokán, majd elhagyta a lakosztályát. Ugyan a falu már készen állt, az épületek még nem voltak teljes mértékben berendezve, így legtöbbjük nagyobb sátrakban éltek a szigeten, s a tanácskozásokat is efféle katonai sátrakban tartották. A nap még csupán apró fényével közeledik, felületét eltakarják a távoli hegyek. A jounin a falu bejáratához igyekszik, ahol találkozik a csapat többi tagjával. Gengetsu-sama már ott volt, ahogy két beosztottja is. Felismerni a városi hadsereg katonáit a karjukon lévő Holdat ábrázoló szimbólummal ellátott karszalagot viseltek, valamint sisakjuk és könnyű páncélzatuk is eltért a Hold shinobiainak páncélzatától. Íveltebb és giccsesebb munkált fémből készült ruházatukról a jounin felismerte az őröket. Valamint a klánt és az országot szolgáló shinobit, Hogosurot, a medikust, kinek nem egy suiton technikát köszönhet Kodomo. A ötös osztag, miután a teljes létszám megjelent, elindult a sziget északi része felé.
- Az út egy napot fog időbe venni, ha nem történik addig semmi váratlan. A feladatunk, hogy kikémleljük a Kitsunak búvóhelyét és szükség esetén egyetlen gyors támadással elfogjuk, ezzel lefejezzük a klánt. – ismerteti Gengetsu a feladatot, majd az osztag élén előre ugrik, és vezényletére a csapat is követi őt.
Gyors léptekkel hagyják maguk mögött a várost, s indulnak ismét a sziget ismeretlen erdei mélységeibe. Gengetsu térkép alapján tájékozódik, ám shinobi létét és nyomkövető képességeit sem kérdőjelezheti meg senki. Remek vezető volt, ki már több ízben is bizonyította ezt a csapat tagjainak, legfőképp Kodomonak.
A tél lassan köszöntött be ugyan a trópusi ország területén ez idő tájt, mégis, a Nazo sziget északi részén jóval hidegebb és bizarrabb az időjárás, mint ahogy azt a jouninok gondolták. Hideg szél fújt, s a magasabb hegyek hólepellel voltak takarva. Leheletük is látszódott utazásuk során, így még jobban vigyázniuk kell. A Kitsunak ugyan nem rendes képzésben nevelkedett shinobik, mégis chakraérzékeny személyek, akik képesek voltak feltámasztani magukban erőiket, s nyers tudásukat beleölve váltak jutsuhasználókká. Sokkalta inkább agresszív viselkedésük és harci moráljuk, ami veszélyessé teszi őket.
- Legtöbbjük hatalmas fegyverekkel harcol, a kenjutsu, az az a kardforgatási képességekre érzékeny tagjai kitapasztalták a stílus lehetőségeit, míg évtizedeken át éltek a szigeten, mint elnyomók. Rengeteg felszerelést és fegyvert zsákmányoltak és halmoztak fel raktáraikban. Ugyan több falu is az uralmuk alatt áll, egyetlen központi városban zajlik minden fontosabb ügyük. A helyi lakosság a Katsunak vezetőjére, Kano, a Belező nevet aggatták rá. Kegyetlen ember, akinek csak a pénz számít, s hogy hány rabszolga műveli a földjét. Kano birtoka a falvakon túl van, valahol a félszigeten, ám ahhoz, hogy sikerülhessen a támadás, át kell verekednünk magunkat a falun majd. Az a falu a központi kulcsa mindennek. Ha az elesik, Kano is térdre fog kényszerülni. – ismerteti az eddig megszerzett információkat az ellenségről, miközben az osztag gyorsan halad a fákon és az úton, szemmel tartva a hatalmas kiterjedésű erdőt. Sebesen suhantak át a fák között, s mikor a nap már magasan járt, dél fele járhatott az idő, Gengetsu pihenőt rendelt el egy kisebb patak mentén, majd egy fatörzsnek dőlve, enni kezdett. A hajnali hideg szeleket felmelegítette még a nap ereje, így kellemesebb időben tölthették el pihenőjüket. A kis csapat egy órát kapott indulásig.
Hogosuro a víz partja mentén ült le, mélyen meditálni kezdett. Halmozta chakraját az újabb útra. Ha támadás érné a csapatot, az ő szerepe kulcsfontosságú. Ő az, aki képes ellátni a sebesültet, s életben tartani, míg megérkezik a segítség. Nélküle egy könnyebb sérülés is végzetes lehet, ha az időt tekintjük. A csapat orvosa mégis oly nyugodtan és természetességgel ült a földön, mintha csupán a szomszéd faluba indultak volna régi barátokhoz.
Kodomo is félrevonult, s hasonló helyzetbe került, mint Hogosuro. testét teljes nyugalomba helyezte, s elengedte testét. Érezte szinte, ahogy chakraja áthalad az egész testén, érezte a hullámokat magában. S most jobb karjára összpontosított. A nagy mennyiségű chakra a kar felé kezdett áramolni, majd maga elé emelte a kezet. Lassan kezdte felnyitni a kezén található tenketsu pontjait.
Melegséget érzett, mikor pedig szemeit kinyitotta, láthatta, ahogy keze körül gőzölög a chakraja. Óvatosan adagolta, nem engedte, hogy szabadon kiáramolhasson, mert azzal saját kezét égetné csupán le. Nem kellett bemutatni neki a gőz veszélyes hatásait. Testén akadnak oly bőrrétegek, melyek örök életére megbélyegezték a fiút. Pontosan tudta, hogy mennyire is veszélyes a technika, melyet most el akar sajátítani. A chakra szépen áramlott testén, ahogy fokozatosan engedte ki tenketsu pontjain, majd a gőzölgő aurával megpróbálta körbevenni karját. Lassan sűrű ködszerű réteg kezdett el létrejönni kézfején, s érezte, ahogy a forróság egyre közelebb ér bőréhez. Sziszegett bőre, fogaival száját harapta. Mégis folytatta.
Az aura lassan rárakódott bőrére, majd terjeszkedni kezdett, mind ujjai, mind a csuklója felé. Ahogy az égető aura haladt kezén, sistergő hanggal kínozta a jounint. De Kodomo erős volt. Az aura körbefonta ujjait, rátelepedve ezzel keze végére, s lassan a tenyér fele körvonalazódott, befedve ezzel a kézfejet. Ekkor nyitotta ki ismét szemeit. Könnybe lábadt tekintetével a különös képként ható ködkezet vizsgálta. Megmaradt keze formája, mégis, mintha csak valami illúzió képe lenne. Elmúlt az égető érzés. Övéhez nyúlt, majd egy kunait vett le. Pengéjével lassan közelített a tenyérhez, majd mikor elérte volna a felszínét, felsistergett a kunai hegye. Ahogy haladt bele a tenyerébe, úgy roncsolódott a felszíne az eszköznek. Kodomo elmosolyodott.
- Három perc és indulunk! – mondta Gengetsu mindenkinek, miközben ő már rajta készen várakozott. Kodomo leállította a tenketsuponton való kieresztést, s feloldotta az aurát. Visszatért a csapathoz, majd továbbindultak.
 
A patak mentén haladtak tovább felfelé, észak felé. Két órája már, hogy elhagyták a pihenőhelyüket, mikor Hogosuro közelebb lépett a vízhez, majd néhány kézmozdulattal módosította a folyását és kiemelt egy apró tárgyat a vízből. Egy karkötőt sodort magával a hideg víz.
- Mit talált Hogosuro-san? – kérdezte a vezető, majd miután a jounin megmutatta a nyakéket, Gengetsu – Tovább! – ot parancsolt. Nem tellett fél órába, hogy női kiáltásokat hallottak.
- Kodomo, velem jössz, a többiek itt várjanak. – utasította a csapatot, majd a jouninnal az oldalán lassan a hang irányába lopóztak. A bokrok mögött Két igen méretes férfi állt, egyikük hátán a forgatónál is hatalmasabb kard lógott. A másik jobbjában tartott egy igen nagy fegyvert, melyet épp a földbe szúrt. A két monstrum előtt egy törékeny nő hátrált, a földön kúszva. Fején vérző seb volt, szemeiben a reménytelenség és a félelem.
- Jöhetnek a varjaid, fiú! – mondta halkan Gengetsu, majd befogta füleit.
Kodomo kézpecséteket alkotott a bokrok takarásában, mire a levelek megmozdultak. A két óriás hátat fordított a nőnek és a zaj eredetét keresték. Hirtelen egy tucatnyi fehér holló támadott a két benga állatra, majd apró csőreikkel és karmaikkal támadás alá vonták őket.
- Kanashibari Kangen! – mondta Kodomo, mire a varjak károgásán keresztül az ellenség füleit támadta, teljes bénultságot okozva az illúziótechnikájával. Ekkor Gengetsu előugrott a bokrokból, majd két kezét előre tartva, erős drótokkal kötözte meg őket. A drótok a kezéről kígyószerű mozgásban tekeredtek a megbénult áldozatokra, majd erősen gúzsba kötötték őket. A földre került és megkötözött óriásokat Gengetsu kezdte el faggatni, míg Kodomo a lány felé sietett.
- Segíteni jöttünk. A nevem Kodomo, Getsugakure shinobija, a Hold Fehér Tolla. – mondta a jounin, míg a karjaiban szállított nővel el nem érte Hogosuroékat, aki azonnal ellátta sebeit és enyhítette fájdalmain. Kodomo visszatért Gengetsuhoz, aki ez idő alatt kellő információt pofozott ki a két fegyverforgatóból.
- Éjszakára elérjük a völgyet, azonban…nagyobb a gond, mint számoltuk. Kano zsoldosokat bérelt fel a falu megvédése érdekében, kisebb hadsereggel rendelkezhet már. Ez a kettő a sziget keleti részén éltek, míg Kano nem pusztította el a falvukat, őket pedig maga mellé véve kitanította. Négy torony áll a város sarkain, és nagy fallal van elválasztva a külvilág. – mondta az újabb információkat.
Idő közben a nő sérüléseit is ellátták, szerencsére nem volt súlyosabb baja, leszámítva a sokkos rémületet. Hogosuro tudása azonban meggátolta, hogy a némaság és az ijedtségen kívül más baja lehessen a nőnek.
- Mikor tud beszélni? – kérdezte Gengetsu. Hogosuro válaszára kézpecséteket formált, majd egy hirtelen megjelenő óriási sasra bízta a két foglyot. A hatalmas madár megragadta a megkötözötteket, a nőt nyakába tették, majd a madár felszállt a magasba.
Az osztag továbbindult, hátha beérik a fosztogatók többi tagját is, akik a minap ütöttek rajta a falun. A nőből sokat nem tudtak kiszedni, azonban kiderült a két férfi ott volt tegnap a falu környékén, mikor a nőt elrabolták.
Késő délutánra az eddig sík fás talaj emelkedni kezdett, s az osztag elért el az Északi hegység lábait. Nyugat felé magas hegyek övezik a sziget szélét, míg balra hosszas völgy kezdődik, aljának folytatásában pedig ott áll a félsziget. Mikor a Hold magasan ragyogott, az osztag megállt a domb oldalán lévő fákon, s szemlélték a fáklyákkal világított város utcáit.
- Holnap mindenkinek feladata lesz. Fel kell térképezni az ellenség létszámát és erejét, tudni akarom, mivel harcolnak, mely területeket védik, és hogy mit reggeliznek.
Miután mindenki aludni tért, Kodomo a domb oldalában ült, s a Holdat figyelte. Sokkalta jobban kikapcsolta a látvány, mint bármi más. Nem véletlenül született ebben az országban, mágikus erővel hat rá a Hold. Megbabonázza a fiút, ilyenkor erővel teli, ilyenkor a legelszántabb. Getsugakure éjjeli védelmezője, most távol országától próbálja elhozni a békét és a rendet, és végleg felszámolni az embereket porba rugók fennhatóságát. A délután tanultakat folytatta, s ismét chakraját a karjába koncentrálta. A hold fényében meglátta ismét azt a ködös aurát, mely alatt eltűnt keze, s amely megroncsolta fegyverének hegyét. Újra elfogta kezén az égető erő, mely hangosan sziszegett. Ám ő tovább burkolta be a végtagját, egészen az alkarjáig. Mikor egész keze egy egybefüggő, kézre emlékeztető köddé vált, elmúlt ismét az égető érzés, s csupán akkor jelentkezett ismét, mikor felkarját is elkezdte bevonni. Az égető chakra lassan rakódott rá bőrére.
A hold birodalmának hamarosan vége szakadt, ahogy az est égiteste is eltűnt a hegyek mögött, s hajnali pirkadat fel nem váltotta a sötétséget. Az osztag fenn volt már, mire a nap első sugarai bearanyozták a völgyet.
- Kodomo, Hogosuro. Tudjátok meg, mennyien őrködnek a városban, és hogy milyen gyakran váltják egymást. Rátok bízom a megoldáshoz szükséges tényezői kérdéseket, nem bukhattok le, és eredményeket várok estig. – majd fordul a testőri csapatok két harcosa felé.
- Ti velem jöttök és kiderítjük, milyen szinten van összeköttetésben a központ a várossal és a húzódó határral. Este itt találkozunk. Addig is…munkára! – mondta, majd az öt shinobi eltűnt.
 
Kodomo és Hogosuro a völgyek fáin másztak, keresvén a legjobb ágakat, melyekről a fal mögötti utcákra tekinthettek. Látták, ahogy a városban is megkezdődik a nap.
Az eddigi információk nem hazudtolták meg magukat, hatalmas fegyverekkel masírozó zsoldosok járőröztek folyamatosan a város három főútján. hatalmas kiterjedésű város, mely régebben talán központja is lehetett a szigetnek, óriási kikötőváros talán. Mostanra zsoldosok és tolvajok tanyájaként üzemel.
Ahogy telt az idő, Kodomo és Hogosuro helyet változtatva figyelték az őrséget és minden benn mozgó személyt. Egyikük közelebb merészkedett, mag í másik a magaslatokról figyelt. S közben Kodomo tovább próbálta chakrajának koncentrációját, immáron egész felsőtestébe.
Késő délutáni órákban épp Hogosuro volt a faluhoz közelebbi megfigyelőhelyen, míg a fákon ülő Kodomo már szinte minden őr arcát látta kétszer. Az ágon pihenve fejlesztette tovább a technikát, s megpróbálta lábait bevonni az aurával. Ugyan délelőtt sikerült derekáig körbefogni magát, mégis szétesett az aura, mikor össze akarta kapcsolni a nagyobbakat és a lábba vezetni. Úgyhogy most végtagjainak végéről indulva összpontosítja egyre inkább a testének centruma felé.
Szandálja teljesen átlátszóvá vált, majd azt követte a sípcsontja. Lassú művelet volt, de tudott kellő energiát és figyelmet fordítani a feladatára és a képzésre is egyaránt. Shirokage a magasban amúgy is jelezne ha…
Kodomo felnéz az égre, majd látja, ahogy madara tesz két kört az égen, majd visszaszáll a jounin vállára. Lila szemeivel a szőke hajú shinobi azonnal a várost kezdi el kémlelni, mikor meglát három férfit a déli kapu előtt. Valószínűleg Hogosuro is látja őket.
Összesen négy őr indul a nyíló kapu felé, további kettő állomásozott a kapu két szélén…
 
- Két őr áll a kapuk előtt, s ezen kívül összesen tizenkét ember őrzi a főbejáratot. Ebből hat állandó menetelésben van a bejárat és a városközpont útján, négyen pedig a kapu térségében állomásoznak. A tornyokban egy-egy őr lapul, kivéve a keleti felén, ott ketten állomásoznak a magaslatban, gondolom, a faluból szökötteket figyelik. A mellékutakon továbbra hat-hat őr járőrözik, és ketten állomásoznak a keleti kapuban, valamint az északiban is. - vázolja Kodomo, mutatva a helyzetüket a térképen, melyet Gengetsu tett eléjük. Miután megjelölte a főbb csoportok állomásait, folytatta:
- Minden őr négy órát állomásozik, kivéve a tornyokban lévőket. Őket csupán a nap felénél váltják le. A kapuban lévő őrség az, amely egységében helytáll egész nap. Ugyan tagjai pihennek, a négyesük egyetlen tagváltozáson nem ment át egész nap.
- Rendben, ez épp elég. Most már csak azt kell eldöntenünk, csendesen vagy hangosan akarunk végigmenni. – mosolyodik el Gengetsu, ekkor Hogosuro bök a térképen lévő karikára.
- A keleti kapu térségében lakónegyedeket telepítettek, valamint újabb hat emberrel számolhatunk, ha azokat riasztják. És akkor az északi kapuk után nem tudjuk, mennyien lehetnek még. Ez valóban egy erőd. Komoly harc lesz – mosolyodik el ő maga is kissé.
- Jólvan fiúk, szép munka volt. Értesítem a vezetőséget a helyzetről és addig…addig várnunk kell sajnos. Valamint egy működő tervet összetenni, mert…félek, csak mi tehetünk pontot az ügy végére.
Gengetsu ekkor félrevonult, s minden információt egy sasra bízta, ki a magasba szállt és eltűnt, majd visszatért, s ismertette a támadás esetén kezdődő –Kettős Hullám- taktika ismertetésének. Miután mindnekivel megosztotta saját szerepét a csapatban, pihenőt rendelt el, míg a sas vissza nem tér.
Kodomo, távol a többiektől, egy kőre ült, s ismét meditálni kezdett. Shirokage is csupán távolabbról szemlélte a fiút, félt, hogy ő maga is megéghet.
Kodomo ismét kieresztette chakraját, s immáron képes volt lábait és karjait is bevonni a különleges felülettel, és úgymond egyesíteni testét a gőzzel. A gőzaura lassan kúszott fel alhasi részén, miközben felülről mellkasán kezdett összeérni. Kodomo mélyen koncentrált, megpróbálta teljes testét átadni tudatának és kiterjeszteni a chakrat. A fehér tollú varjú csőrével kopácsolt kettő, mikor Hogosuro lépett közelebb.
- Akkor hát jól láttam, hogy valamire készülsz. Különös volt bebugyolálva a kezed, egy szanitéc mindig meglátja, ha baj van. Mutasd a kezed.
Kodomo ekkor abbahagyta a technikát, majd a rajta lévő fáslit feloldva mutatta vérvörös karjait, melyen a bőr felső rétege szinte teljes egészében leégett.
- Ezt nem folytathatod, bármi is legyen a végcél, ez önveszélyes. Kodomo hallod?
- Ez az örökségem. Ha egyszer sikerül, többé nem árthat nekem. A sebek begyógyulnak, a tettek megmaradnak. Ez a technika valaha az apámé volt. Ezzel is közelebb kerülhetek talán hozzá.
Hogoshuro nem válaszolt. Megfogta kezeit, majd valamiféle zöld aurával vette körbe kezét és a bőre felé tartotta. A jounin kezén a bőr lassan regenerálódni kezdett, s Kodomo is egyre békésebb és jóval könnyebb érzést érzett karjain.
- Be kell fejeznem, Hogosuro. És be is fogom. Te is tudod.
- Vigyázz magadra Kodomo. Azok a fickók is le fognak osztani pár pofont nekünk, nem hiányzik, hogy még a komplett bőrállományod regenerálni kell.
- Már mindjárt kész. Bizonyosodj meg a saját szemeddel. – ekkor Kodomo létrehozta bal karja körül az aurát, melytől néhol ködszerűen hatott. Kodomo a jobbjába vette az addigra már szinte felismerhetetlen fegyverét, majd telibe szúrta tenyerét. A kunai áthatolt tenyerét, vékony ködfátylat húzva maga után. Miután kihúzta kezéből a fegyvert, a kunai éle még inkább roncsolódott, s inkább már csak csonk maradt a tőrből.
- Ez…lehetetlen.
- Amíg nem tudom az egész testemben egységesen mozgatni a chakram ilyen szinten, addig sajnos ez az ára. De ha képes leszek, ha nem tudnak sebet ejteni rajtam, hány ártatlan lelket menthetünk meg?
- Csak ne keljen egy gyufásdobozban hazavinni téged, ha nem jön össze. – mosolyodik el a medikus, majd odébbáll, hogy Kodomo folytathassa edzését. Folyamatosan chakraját áramoltatta, szabad utat adva annak, egyre jobban befedte vele testét.
Miután a végtagjai, s úgy tűnt, egész törzsét képes volt átalakítani ideiglenesen gőzzé, az utolsó része maradt csupán csak hátra. Kodomo a földre ült, majd kezeit maga mellé engedte, miközben lehunyta szemeit. Sötétség támadt, elméje teljesen más világokba kalandozott.
Valami büdös volt. Égett szagot érzett orrával. Majd mintha ezren kiáltottak volna fel. Hatalmas köd burkolózik az idegen hangok forrásánál, ismeretlen és veszélyesnek tűnő köd. Mintha vihar kavarogna benne. Azonban volt még egy ennél is borzasztóbb. Mégpedig, hogy a vihar közeledett. Kodomo menekülni akart, azonban bármerre is fordult, csak a közeledő vihart látta, mígnem teljesen elérte őt. Áthaladt rajta, akár csak egy bölénycsorda, s nem hagyott mást, csupán égető érzést. És szinte vakságig kiégett szemeket. Kiáltani azonban nem tudott. valami nem engedte.
A jounin arcán könnycsepp csordult le, majd hamar elpárolgott. Vörös arca megfeszült, ahogy fogait összeszorította.
Az égető érzés nem múlt el, s mintha a vihar most ott lenne, benne, és csak egyre jobban tombol. Szemei kisültek, nem látott semmit, csak a sötétséget. Majd valami furcsát érzett.
Hűvös szellő fújt végig az arcán, s ekkor kinyitotta szemeit. S ezzel minden fájdalma szinte tovaszállt. Nehezen lélegzett. Mégis, valamit érzett, mely mosolyt csalt arcának szélére. Bőre vörösre égett egész testén, ő most mégsem Hogosuroért kiált, majd kardját elővéve a tiszta fém felületének tükrözésében szemléli arcát. Majd szabad kezével lassan homloka felé nyúl. Végül ujja szinte beleolvad a homlokba, s mikor kihúzza, sűrű gőzfátyolt húz maga után.
- Sikerült. – mondta, mikor hallotta, ahogy Gengetsu azonnali sorakozót rendel el. Shirokage kopácsolt csőrével korábban a sas megérkezésekkor, Kodomot azonban talán egy ágyúval sem lehetett volna felkelteni. A jounin azonnal felpattant, majd a többiekhez sietett.  Sötét volt. Éjszaka
Gengetsu egy sziklán ült, karján a sassal, s épp jobbjával próbálta kiegyenesíteni a papírost, mely a lábon található tartóban pihent.
- Úgy tűnik, a vezetőség engedélyezte a Katsunak fejének elfogását.

„Szerepe megkérdőjelezhetetlen az ügyben, mely így is túl sokáig húzódott. A vezetőség a mihamarabbi közbelépéssel bízza meg a csapatot, melynek célja a klán fejének elfogása, legyen az élve vagy holtan.” Így fogalmaztak. Akkor a parancs világos. Kano elfogása a küldetésünk legfontosabb része, a mikéntje pedig ránk van bízva. Akkor hát, vegye kezdetét a kettős hullám akció. – mondta Gengetsu, majd a többiekkel együtt megindult a falu felé.


Folyt köv: az élmény második fele az első elfogadása után, a tanulásn fázisának itt vége, éles helyzetben való tesztelése pesig a következő kaland során lenne megemlítve (nem lesz tökéletes még ott sem:))

Ugyan folytatást ígértem, időrendben és helyszínben az előző után foglal helyet. A kettejük zárása lesz a harmadik, záróakkord a Szigetfoglalás fejezetében.


Technika neve: Kekkai: Karasu Hyourou // Akadály: Holló Őrző Börtön

A használó képes a környezetébe ellenfele körül egy hollót idézni, melynek hatalmas csőre elragadja azt. Amikor az ellenfelet a használó lerántja, az egy tóban találja magát mely mindent szétmaró, pusztító savból áll, a madár gyomrában. A holló szája azonnal bezárul, ahogyan a célpont eltűnik benne és a környezet visszaváltozik eredeti minőségébe, a holló a használóval és az áldozattal együtt eltűnik.
Chakraszint: 600
Besorolás: A
Megkötés: Kuchiyose no Jutsu (holló)
 
Eredeti technika: Kekkai: Gama Hyourou // Akadály: Varangy Őrző Börtön

A használó képes a talajt ellenfele alatt egy béka szájává változtatni. Amikor az ellenfelet a használó lerántja, az egy tóban találja magát mely mindent szétmaró, pusztító savból áll. A béka szája azonnal bezárul, ahogyan a célpont eltűnik benne és a talaj visszaváltozik eredeti minőségébe, a béka a használóval és az áldozattal együtt eltűnik.
Chakraszint: 600
Besorolás: A
Megkötés: Kuchiyose no Jutsu (béka)


Főbb szereplők:
Namizuo
Suki
Az öreg menyét bölcs
Az öreg holló bölcs
Kikune
Kara (kitalált njk)


 
…
- Kodomo-sama – rohan egy fiatalabb arcú chunnin a szőke hajú jounin után. Az emlegetett shinobi éppen papírokat tartva a kezében, irányított néhány személyt, kik nagy ládákat húztak kocsikon. Nevének hallatára megfordult, majd meglátta a getsugakurei chunnint. Fejet hajtott.
- Itt vannak. Megjöttek. – lihegte a fiú. Kodomo elmosolyodott, majd vállon veregette a fiút.
- Szép munka volt, Houi-kun. Menj, segíts nekik kipakolni. Még valami– nyúl még a jounin az épp induló fiú után – Szólj Hogosuronak is, kérlek – mosolyog, majd szemeit a kapu felé mereszti, majd gyors léptekkel indul meg a sátorsorok között. Megállva a bejárat feletti őrállomásban, meglátja saját szemeivel Namizuo-t és küldöttségét. A jounin elmosolyodik.
- Nyissatok kaput. - Ekkor két férfi sietett, majd megnyitották a magas, nyekergő, fémlemezekkel megerősített fakaput.  A jounin a nyíló szárnyak mögött helyezkedett el, ekkor már Hogosuro is ott állt mögötte.
- Üdvözlöm, uram, Naido no Satoban. – köszöntötte a jounin az érkező vezérkart. A daimyounak épp elég dolga van most a háború miatt getsugakureban, valamint Kahibaru-samanak is akad elegendő papírmunkája az Újholdban rejtőző faluban, így a Tsukikage jobbkeze, Namizuo érkezett, hogy felmérje és ellenőrizze az újjá épített falvakat. Naido no Sato az Újhold falvának egyik előőrsi tábora volt, mely kisebb katonai csoportoknak nyújt szállást. A nagy erdő peremén építették ki, stratégiai fontossággal rendelkezik az erdő fenevadjainak visszafogásában. Az idős vezető belépett, majd a kompániájával, Kodomoék oldalán, végigsétáltak a bázison. Ugyan még nincs teljesen berendezve, a sátorsorok és a kialakított orvosi és ellátó körzet megfelelt az elvárásoknak, így hamarosan a fővárosból egy képzett osztagot fognak vezényelni új lakhelyükre.
- Kodomo. A vezetőség biztosan jó néven fogja venni, ha meghallgatják majd a beszámolóm. Büszke vagyok rád fiam. Ha édesapád itt lenne, biztos ő is oly boldog és büszke lenne rád, ahogy én. Őt látom benned. Kitartó és elszánt. Mégis…türelmes és megfontolt. Remek shinobivá nőttél. Az éjszakát itt töltjük, majd reggel folytatjuk utunkat. – fejezi be az idős férfi.
- Máris intézem a szállást és a vacsorát. Akkor menjünk erre – kanyarodik be az egyik sorba, majd megindul a város délkeleti része felé. Nagyobb, díszes sátrak helyezkednek el néhány emelvényen, talán valamiféle vezetői szálláshely lehet. Pontosan.
A sátor külön helyiségekre volt szeparálva, néhány háló, étkező, valamint egy fürdő is helyet kapott. A parancsnoki sátor. Kodomo néhány személyhez sétált, majd gyors intézkedésekkel vacsorát és tiszta ágyneműket kéretett.
 
- Fiam. Azt szeretném, ha holnap velünk tartanál a városba – kezd bele Namizuo, mikor belekortyolt a pohár szakéjába, néhány finom falat után. – Pihenj, kapcsolódj ki egy kicsit az új városban. Megérdemled a pihenést. – a jounin csendben evett, s gondolkodott a lehetőségen. Ugyan szívesen ment volna az újhold városába, az emberek közé, megismerni a hold egyre gyarapodó államának lakosságát, azonban…
- Van még néhány elintéznivaló a faluban – mondja. Azonban mielőtt Namizuo válaszolhatott volna, Hogosuro avatkozott közbe.
- Ugyan Kodomo, a maradék munkálatokat fél lábbal is elvégeznénk – mosolygott – Namizuo-samanak igaza van. Rád fér a pihenés. – nyugtatja társát a jounin. Kodomo elmosolyodott, majd elkalandozott a gondolattal, mikor is pihent utoljára. Majd végül elfogadta az invitálást, s folytatták a vacsorát.
Némi szaké kíséretében sétáltak a sátrak között, majd a bejárat előtt megállva, magukba szívták az új világ illatát, végül, visszatérve a parancsnoki sátorba, aludni tértek.
Kora reggel ébredt fel a jounin, majd kisétált a sátor elé, hogy magába szívhassa a kora reggeli szellő illatát, majd lengébb páncélzattal és ruházatban, kisétált a falu elé, hogy fusson pár kört. A Kami no Yuugen tagsága óta egyre nehezebb feladatok várnak rá, valamint testét is kordában kell tartania ahhoz, hogy megóvhassa hazáját a gonoszaktól. Szerette a természetet, edzeni a természetben, vagy épp meditálni, és netalán saját illúzióvilágában elveszve, kellemes emlékekkel megalkotnia mindazt, ami oly távolnak tűnik számára. A Hold falva. Az emberek. A klán székhelye. Habár az új város kezd felvirágozni, még is, idegennek érzi magát ezen a földön. Szíve hazahúzza őt, szíve, mely egy barna hajú lányért dobog nap, mint nap. kinek arcát oly rég látta, hogy már illúziójában is csak nehezen tudja feleleveníteni. Gondolatai elkalandoztak, távol a tengeren túli életébe.
Hirtelen nyitotta ki szemeit. A világosság égetően hatott. Kodomo hirtelen ugrott fel a földről.
- Namizuo-sama!
 
A kompánia a bejárat felé sétált, mikor a jounin karvédőivel és lábvédőivel felvértezve, futott át, majd egy percen belül elkészülve sietett, hogy behozza a társaságot még az erdő hatókörén belül.
- Semmi baj, fiam. Pihenj a mai napon, tölthetted volna a reggelt is alvással.
- Tudja uram, hogy nem szeretem pihenéssel tölteni a napot. Számomra ez a tökéletes kikapcsolódás. 
- Tudom, fiam, tudom. – mosolygott el az idős vezető, majd a jounin és saját társasága, mely leginkább hivatalnokokból és néhány holdbéli testőrből, kiegészülve Kodomoval, együttesen indultak meg az Újhold városába. Ahogy áthaladtak a nagy mezőkön, a folyó irányával ellentétesen fél napnyi járóföldre volt a város. Útközben két kocsi érkezett a városból, az infrastruktúra még nem volt tökéletesen kiépítve, így csupán idáig tudtak eljönni. A vezetőt és csapatát a kocsik szállították tovább, míg a shinobik gyalog haladtak a kocsik mellett. Ám számukra nem volt akadály a távolság. Sötétedés előtt érték el a hatalmas fallal körbevett városállamot. Az eredetileg bázisnak épített erődítmény a mai napra már olyannyira benépesedett, hogy valóságos városnak titulálható. Kodomo meglátva a hatalmas épületsorokat és az emberkekel tömött utcákat, teljesen elképedt. Csodálkozva, szerényen sétált végig, teljes páncélzatban a megannyi ember között. Mióta a szigeten van, csupán a kiépítésnél tartózkodott a fővárosban, az akkori bázison, nem gondolta volna, hogy ennyi idő alatt ily módon megtelik élettel. Ahogy haladtak a város szíve felé, elbukkant néhány ismerős arc is, kik korábban a Hold utcáin mutatkoztak nap, mint nap. Boldog tekintettel integettek a jounin felé. Kodomo elmosolyodott, majd minden lépténél érezte, ahogy újra…otthon érezheti magát.
- Bizony, sokan költöztek fel a köztes falvakból és a fővárosból is, hogy az elsők között lehessenek, akik kiépítik az új várost. Mindannyian a részesei akarnak lenni. Nagy tettek vannak a boldogságuk mögött. Büszke vagyok rád, fiam. – mosolyodik el Namizuo, majd kezével egy kisebb utca felé invitálja a jounint. Az út végén hatalmas épület emelkedett ki, a Hold zászlaival.
- Van egy meglepetés is a számodra – mondja nevetve az idős vezető, mikor a tágra nyílt bejárat előtt, kezével előreengedi a jounint. Kodomo fejet hajt, majd…megáll. Egész teste megremegett, majd teljesen megdermedt, mintha valami különös technikával fogták volna el. Tágra nyílt, lila szemei előre meredtek.
Egy barna hajú lány felé, ki épp akkor fordult a bejárat felé, mikor a jounin belépett.
- S…Suki? – nyögi ki végül Kodomo. A lány néhány lépést tett előre, majd hirtelen megállt, habozott. Végül vad futásba kezdett, egyenesen Kodomo felé. Kezeivel átkarolták a fiút, s erősen magához szorította. Kodomo csupán ekkor fogta talán fel az egészet. Kezeivel maga is átkarolta a lányt, majd megcsókolta. Szemeiből könnyek csordultak.
- Suki. Ez hogy lehetséges…
- Namizuo-sama segített átjuttatni egy másik zászlóaljba. Jelenleg a város gondozásában és a sérültek ellátása a feladatom. – válaszolta mosolyogva a kunoichi.
- Ugyan, ugyan…csupán beszéltem néhány tábornokkal, hogy igenis, elkel a segítség, és a legjobbakra van szükségem. Mind a fronton, mind pedig az embereinknek. – nevet fel kissé az idős férfi, örök mosollyal az arcán.
- Köszönöm – mondta a fiú, könnyes szemeivel nagyapja elé nézve.
 
Vacsoraidő volt, mikor a jounin egy egyszerű, mégis elegáns kimonoban, derekán díszes övvel, melyen a Kibosen lógott, indult, Sukival az oldalán az asztal felé, ahol Namizuo már helyet foglalt. Az ételek jóval ízletesebbek voltak, mint a táborokban előállított remekműveké, habár nem szabad azokat sem alábecsülni. Jóízű falatozásaik közepette azonban egy újabb vendég érkezett az asztalhoz. Egész pontosan az asztal közepére. A hirtelen érkezett élőlény körül forgó légkör feldobta a levesestálat a magasba, valamint megannyi poharat is felborított. Kodomo felpattant, kezével kardja felé nyúlt, majd megállt, s lassan visszatolta a kardot a hüvelybe. Az érkező idegen egy alig hatvan centi magas, szőrös, fehér köpenyt viselő, négylábú menyét volt. Az apró állat körül elnémult a levegő. A menyét két lábra állt, majd leporolta köpenyét. Hátán vörös lótusz ékesítette.
- Ezer bocsánat a zavarásért, de Kodomo-san. Az öreg Bölcs várja önt. Az ügy nem tűr halasztást. – mondta az apró jószág, majd eltűnt. Kodomo előbb Namizuo felé tekintett, mire az idős férfi fejét meghajtva nyugtázta a helyzetet. Ekkor a jounin a kunoichi felé tekintett.
- Sietek vissza hozzád.
- Egyszer bejártad értem a világot. Most rajtam a sor, bárhova is keljen menned, várni foglak – mosolygott el a lány.
Kodomo erőltetett léptekkel hagyta el az étkezőt, majd szobája felé igyekezett. Kinyitva az ajtót azonnal a szekrény fele sietett, majd levetve magáról a kimonot, felöltötte magára ruháját, majd a páncéljának minden elemét. Felerősítette az oldaltáskát, majd a hátán lévő üregekbe becsúsztatta a két tekercsét. Felöltötte hófehér köpenyét, majd kardját, a szintén a páncélban kialakított, háti részek egyikébe szúrta, míg végül a Kibosent is elhelyezte, X formában a hátán. Kezébe vette fehér holló álarcát, majd lehunyta szemeit. Mikor kezei a maszkot arcához emelték, kavargó érzés fogta el, mintha egy hatalmas légörvény zakatolt volna át a testén, majd mikor kinyitotta lila szemeit, egy sűrű erdőben találta magát. A menyétek falvának bejárata tornyosult előtte. A kapuban állomásozó menyétek megnyitották a bejáratot a jounin előtt, ő pedig besétált. Egyenesen az Öreg bölcs szentélye felé vette az utat, útja alatt néhány menyét csatlakozott hozzá, kíséret gyanánt. Kodomo megállt a hatalmas menyét előtt, majd térdre ereszkedve köszöntötte.
- Állj fel, Kodomo-san. - int a bölcs, majd helyet foglalva folytatja.
- Világunkat sötét erők fenyegetik. Oly hatalmak, melyek túltesznek az egyszerű emberek képességein. Városok estek el az elmúlt néhány évben. Háború dúl a kontinensen. Ugyan a Hold stratégiai megszállása kitűnően alakult, azonban a világnak szüksége van a…beavatkozásra.  Sunagakure elesett, a nemzetek egymást ölik a kontinens szívében, azonban…úgy tűnik…olyan problémával állunk szemben, ami sohasem látott következményekkel járhat.
Kémeink jelentései szerint Kirigakure összpontosított támadásra készül, ahol olyan fegyvert akarnak bevetni, mely százak halálát okozhatja. Ugyan a fegyver még ismeretlen, arra következtethetünk, hogy a befogott két Bijuunak köze lehet a dologhoz. talán a lények erejét is fel akarják hazsnálni az ostromban. A támadás több névvel és dátummal rendelkezik, azonban a leghamarabbi időpont egy hónapon belül kezdetét veszi. A Kami no Yuugennek be kell avatkoznia az ügybe, és ha Kirigakure fegyvere valóban az ország kiirtására alkalmas, s teljes haderejével lerohanja a Villámot, akkor mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy megállítsuk ezt a mészárlást. Az egyetlen feladatod, hogy készítsd fel magad életed talán legnagyobb ütközetére. Egy hónapod van. Addig is menj, Fehér Holló, és készülj.
Kodomo ismét térdre ereszkedve, meghajol a menyét előtt, majd elhagyva a szentélyt, kisétál a kapu elé, majd az egyik menyét segítségével, aki idehozta, vissza is küldi őt az Újhold városának egy épületének szobájába. Suki már a szobában volt. Kodomo arcán a szomorúság és a félelem rajzolódott ki. A lány felkelt az ágyból, majd a fiúhoz sétált.
- Mi a baj, Kodo?
- El kell mennem, Suki. A világot komoly fenyegetés veszélyezteti. A Kami no Yuugen egy hónap múlva bevetésre indul. Az öreg bölcs az egész szervezetet a frontra küldi.
- De hiszen most fejeztétek be a háborút. A Holdnak így is jövedelmező volt a háború, nem avatkoztunk bele a nagyobb nemzetek háborújába. Ugyan a Tea országába harcolnak katonáink, de…
- Suki. Itt nem a háborúról van szó. Ha mi nem lépünk, ártatlanok ezrei fognak meghalni. Olyan mészárlást kell megakadályoznunk, mely kiirthatja a népesség jelentős részét. S ha az egyik város elesik, nem fognak megállni. Addig fognak ölni, mígnem mindenkit, aki ellenszegül, megölnek. Meg kell akadályoznom! Bocsáss meg – mondja, ismét könnyekkel a szemében, majd erősem magához szorítja a lányt. Suki arca belenyomódik szinte a jounin mellvértjébe, mégis viszonozza az ölelést. Még nem is találkoztak, már megint el kell válniuk. A lányban a félelem egyre inkább erősödik, a félelem, hogy elveszíti a jounint, azonban ő mindig is kitartott és hitt a fiúban. Kodomonak pedig ez épp elég ürügy, hogy bárkit megállítson, ha az emberiséget, a szeretteit, ki akarná irtani. Elszántan sietett ki az épületből, majd az utcán néhány holló hirtelen felbukkanása és hirtelen tovaszállása közben, eltűnt, nem hagyva maga után semmit, csupán néhány, hófehér tollat.
A város menti területen rajzottak elő az égből a madarak, majd hirtelen ismét két lábán állt a jounin. Sötét volt, a hold pedig fenn ragyogott az égen, megannyi csillag társaságában. A fiú sétálni kezdett, gondolkodóba esett. Mégis…hogyan tudná magát képezni? Tanítói mind a Holdban tevékenykednek, s az út túlságosan is hosszú lenne.
Újra a kavargó érzés fogta el őt, majd a jounin ismét eltűnt.
Mikor a különös érzés eltűnt, egy másik, talán még különösebb fogta el Kodomot. Mintha zuhanna.
Szemeit kinyitva maga előtt látta a hatalmas erdőt, méghozzá igen magasból. Teste egyre inkább gyorsult, ahogy érkezett a fák felé.
Nem sokkal a fák felett egy sötét árny suhant a jounin alá, majd elkapva őt, egyenesen az erdő legmagasabb és legterebélyesebb fa felé vette az irányt.
- Jó, hogy itt vagy Kurashi – paskolja meg a hatalmas holló nyakát a jounin. A madár némán száll a lombkorona egyik ágára, Kodomo pedig egy elegáns ugrással érkezik a fészekbe. A bölcs és jobb keze ott áll előtte, míg végül a bölcs széttárta szárnyait. Kodomo meghajol.
- Látomásom volt. Egy álom, melyben sötét volt. Egy álom, melyben az erdőnk elpusztult, s melyben a természet ereje megtört. Te jó ember vagy, Kodomo-san. Erős lélekben és testben. Azonban még nem teljesen. Uralnod kell mind a fizikális, mind a mentális erődet ahhoz, hogy megóvhasd a természet örökségét. - ekkor tanácsadója lép elé, majd folytatja 
- A bölcs úgy gondolja, szövetségeseinkkel együtt készüljünk fel a napra. Így azt az utasítást kaptam, hogy a Hold fehér Hollóját, kiképezzük erdőnk megóvása érdekében. Szövetségünk megerősítése elengedhetetlen, ha az álom valósággá válik.
Talán a helyzet kapóra is jött a jouninnak, a tudat, hogy a világot egyszerre két esemény is veszélyezteti, megbotránkoztatta a jounint, majd mély levegőt szívva, határozott bólintással fogadta el. Felkelt a földről, mikor egy nagyobb méretű varjú, a bölcs jobb keze ugrált közelebb hozzá.
- A nevem Kikune. Az én feladatom, hogy a varjústílust tanítsam a szövetségeseinknek. Nem hétköznapi technikát fogsz megtanulni, de nem ám. Kezdjük is bele.
Kikune szárnyait széttárva, felreppent a levegőbe, majd maga után invitálva a jounint, melyrepülésbe kezdett az óriási fa törzse mellett. Kodomo követte őt a mélybe, miközben talpába chakrat keringetett. Sebesen futott a hatalmas törzs, sima oldalában. Még az ő szintjén is, figyelnie kellett a chakrakontrollra, hiszen a fát megmászni lehetetlen, lejutni, kockázatos, de lehetséges. Inkább csak lassította magát, mintsem futott a felületén. Míg végül egy szökkenéssel, földet ért. Különös mód a varjak ezen társadalmának fészke alatt nem hevernek csontvázak ezrei.
- A technika, amire tanítani foglak, nagyban hozzájárul ninjuu és shinobi kapcsolatának fejlesztésére. A célja, hogy a shinobi létrehozza a technikát, melyben a ninjuu elfogja az áldozatot, végül kiaknázva a hazai lehetőségek előnyeit, közösen, elfoghassák, és végső soron megszüntessék a problémát.
A technika fázisainak sorrendjét felborítjuk azonban, és a másodikkal kezdjük. Megmutatom, miről is beszélek. – ekkor a holló szárnyait széttárja, s Kodomot az égből egy hatalmas csőr zárja be, talpa alól kiszakítva a földet, míg végül a madár, egy szempillantás alatt eltűnik a magasban.
A jounin ismét a levegőben van, s teste zuhanni kezd, egy kis peremű épület elé, mely egy tóban helyezkedik el. A henger alakú helyszín közepe megnyílik, s az ismeretlen eredetű folyadék megindul lefelé, leszakítva, és magával sodorva egy részét a roskadozó erkélynek. Kodomo hátrébb ugrik. Majd Kikune jelenik meg, s karmaival megragadja a jounint és a szilárdabb talaj felé repteti.
Üdvözöllek a hollók gyomrában. Az idézés, melyet végrehajtottam, egyenesen ide, egy holló gyomrának első részébe zárja az áldozatát. A gyomrot egy erős védelmi burok veszi körbe, mely teljes lefedettséget biztosít a tökéletes elfogásra. Ha sikerül elfogni az ellenfelet, akkor ez a helyszín lesz az elkövetkezendő harcteretek, ahol te magad szilárd talajon állhatsz.
- Mi az ott? – kérdezi a jounin, ujjával az ismét megnyíló lyuk felé mutatva.
- Az ott a biztos halál helye. A zúzógyomor. Aki oda bekerül, az biztos, hogy apró darabokra szakad. Már ha a savak nem marták szét zuhanás közben. Amennyiben az ellenfelet likvidálni kell, a zúzógyomor a legtökéletesebb megoldás. Jelen pillanatban a saját méretednél jóval nagyobb szikladarabok morzsolják fel a táplálékként bevitt élelmet, legyen az mag, vagy személy. Tanulmányozd ki a gyomrot, s nekikezdhetünk az első fázisnak.
Kodomo végigjárta a szilárd réteget, s szemügyre vette a sav maróerejének mértékét. Nem egy kunai ment tönkre, mire számolni tudott az eshetőségekkel. Ugyan Kodomo sohasem szerette bevallani magának, hogy képességeit ölésre tervezték, mégis érezte, az egyre sötétebb világ, egyre komolyabb ellenfeleket, és annál is komolyabb döntéseket állítanak a shinobi útjába. Ha valóban meg akarja tisztítani a világot a rossztól, és el akarja hozni a békét, az sajnos emberveszteséggel jár. A kérdés csupán az, hogy a jounin hogy lát különbséget élet és élet között. S vajon, amikor a helyzet úgy hozza, képes e dönteni rossz és rossz között. megtalálja e a helyes utat, a kisebbik rossz utat. Mert háborúban, sohasem lehet jó döntést hozni.
 
Kodomo ismét az erdőben találta magát, nem messze tőle Kikune ugrált, néhány tekercset idézve, majd azokból megfelelő számú gyakorlóbábut.
- Először is ismerd meg a hollót, akivel a technikát létrehozod. – mondja a tollas, majd a fák lombjairól egy átlagos méretű holló száll alá, csőrében egy különös mintázatú dugót tartva. Kodomo fejet hajt.
- Az ő megidézésével kell eljuttatnod a bábokat a gyomrába. Ezt megteheted a gyomorból is, ha (nevezzük ezentúl csak Kara-nak) Kara elég közel van a célponthoz. Minél közelebb vagy hozzá, annál biztosabb, hogy létrejön a kapcsolat. Az ellenség pozícióját kell megcéloznod az idézés során, nem pedig a sajátod környezetét. Ha eltaláltad a megfelelő pozíciót, akkor leszel képes elfogni az ellenséged, hogy legyőzhesd. Azonban abban a harcban az idő, neked kedvez. És a terep is. Egyelőre az idézés célzását gyakoroljuk, egyelőre ezeken a bábokon. Ugyan képes vagy repülés közben idézésre, hiszen nekünk nem akadály a repülés, meglátjuk, mennyire is vagy képes összpontosítani az idézést egy másik területre.
A bábokat felállították, néhány méterre, egymástól, majd Kodomo megállt. Koncentrálni kezdett, majd megalkotta az idézéshez szükséges kézjeleket. Chakraját ekkora kiterjesztette a tőle talán három méterre lévő bábú körülötti földterületre, majd két kezét összecsapta, elindítva ezzel az idézést. A semmiből jelent meg Kara, majd elnyelve a bábot, eltűnt, miközben az ég felé szállt. Kodomo megállt. Ugyan sikerült, mégsem tűnt el.
- Ha magadat nem jelölöd meg célpontként, s nem adsz megfelelő utasítást, Kara csupán a megjelölt célpontra tud koncentrálni. Másra nem. Tudatnod kell szándékaid a társaddal, mielőtt harcba hívod. Ez erősíti a köteléket közted és a társad között. Ez a legfontosabb.
Kodomo újrapróbálta, azonban nem a rendes idézés módszerével. Ha saját magát is el kell tüntetni, abban az esetben nem a hollónak kell felbukkannia, hanem a célpontnak, így kiterjesztette saját és a báb környezetére a chakrat, majd jelt adva Karanak, létrehozta a technikát.
Kodomo és a báb a gyomorba zuhant, mindketten némi földdel a talpuk alatt. A bábnak ugyan nem volt érdeke a kijutás, Kodomonak azonban nagyot kellett ugrania és gyorsan, mielőtt eltűnik a talpa alól a föld. Végül megérkezve a szilárd talajra egy
- Az érkezésen finomítani kell – szólással nyugtázta az első fázis kezdetleges sikereit. Ugyan messze még a vége, és csupán három méteres távolságról beszélünk, így térjünk is vissza a gyakorlásra.
Kodomo talán négyszer idézte meg Karat, mire sikerült a madár gyomrában megfelelő helyre érkeznie, s végignézni, ahogy a báb a földdel együtt, elmerül, és felmorzsolódik a zúzógyomorban. Mikor tökéletes volt, némi pihenőt rendelt el Kikune, annak ellenére, hogy a fiú kifulladásig akarta gyakorolni, s továbblépni a következő szintre.
- Türelmesnek kell lenned Kodomo. Ugyan az idő sürget minket, nem szabad kapkodnod. Ne feledd. Nem csak az erő teszi a harcost erőssé. Mentálisan és fizikálisan kiegyensúlyozottnak kell lenned ahhoz, hogy megóvhasd a földet. Pihenj.
A jounin végül elfogadta, s leült a földre fújni egy nagyot és inni némi vizet. valóban megérezte korlátait, s annak határainak újbóli feszegetését. Igaz, a Djukaknak a vérükben van az elszántság és a kitartás. Legyen jó, vagy rossz, egy biztos. Küzd a végsőkig.
 
A szőke hajú jounin újból felállt az immáron távolabbi bábbal szemben. ismét chakrat koncentrált, majd kiterjesztve a báb köré, nekilátott az idézés pecsétjeinek. Előbb a távolságot akarta beszúrni, utána ráért foglalkozni saját magával. Kara ugyan feltépte a földet, azonban csőre széttépte a bábot.
- Ez nem az én sportom – mondta a jounin, majd újabb bábut vett célba. A madár meg is jelent hirtelen, majd hatalmas csőrével magával ragadta a bábot. Siker. Kodomo a harmadik bábbal is megpróbálkozott, míg végül a negyedik próbálkozásra, némi koncentráció, és levegővételnyi szünettel együttvéve, elfogta az utolsó bábot is. Kikune leültette a kimerült jounint.
- Ugyan a távolságok pontos betájolásán még van finomítani, egy álló célponttal sikerült. Ha netalán egy eszméletét vesztett shinobi, akkor alkalmas lehet, a gyomor teljesen lefedett rejtekében, a vallatásokat és információgyűjtéseket is, vagy netalán saját magad menekítésére is. Egy technika nem csupán egyetlen lehetőséggel bír. Azok száma végtelen, csupán ez – bők szárnyának hosszú tollával a fiú homlokára – szab határokat. Lássuk, mihez kezdesz akkor, ha egy mozgó ellenfeled kell elfognod.
Ekkor Kikune hatalmasat károg, mire három varjú száll le a hatalmas fáról, egyenesen a gyakorlótérre, nem messze Kodomotól.
- A legjobb gyakorlótársak. Ha valódi kiképzést akarsz, ők a legjobbak. Mindjárt megtudod, miért.
Ekkor az egyikük közelebb szökken a Jouninhoz, majd szárnyait a fiú felé emeli. Kodomot különös, merengő érzés fogja el. Néhány emlékkép jelenik meg elméjében, leginkább bűnözők arcai, akik a Holdban mesterkedtek. A varjú ekkor odébb ugrált, majd újabb szárnycsapkodásokkal egy klónt alkotott meg, mely egy hirtelen előtörő füstből ugrott elő, kinézete pedig egy az egyben a banditáé. Kinek kezében kés volt, és egy ártatlan nőt próbált magáévá tenni egy sikátor mélyén. Kodomo hallotta a kiáltásokat. Odasietett, majd lefegyverezte a férfit, és börtönbe juttatta.
~Hm, szóval ezért láttam őt. Az emlékeimből, és a félelmeimből készítenek ellenfelet? Hatásos.
A bandita, késsel a kezében rontott Kodomonak, gyorsan maga mögött tudva az amúgy is rövid távolságot, majd szúró mozdulatokkal próbálta megsebezni a jounint. Kikune egy fára repült a másik két hollóval együtt, majd onnan szemlélték a fiút, ki elkapta hirtelen a férfi kezét, majd egy egyszerűbb rúgó mozdulattal tessékelte hátrébb a banditát.
- A feladatod, hogy megtaláld a valódit és Kara gyomrába zárva megsemmisítsd őt. Ne feledd. A gyomor csupán előny nem egyenes győzelem.
- Hogy érti azt, hogy a valódit? – teszi fel Kodomo a kérdést, mire a férfi felkel a földről. Eközben a varjú négy újabb hasonmása rontott ki a közeli fákról ugrálva. Az öt bandita egyszerre rontott rá a fiúra. Késeikkel, gyors szúrásokat és vágásokat intéztek, Kodomo nagyot szökkent hátra, hogy elkerülje, valamint, hogy felmérje a helyzetet. Az öt bandita egy csoportba tömörülve állt, ekkor  Kodomo látta, hogy egyikük kezében nincs kés. Akkor ejtette el, mikor a földre esett. Talán hat méterre állhatott, mire gyors pecsétekbe kezdett. idő közben chakraját áramoltatta a banditák közé, egynek a lába alatti talajra koncentrálva. Kara meg is jelent hirtelen, majd Kodomoval és a banditával együtt eltűntek.
A bandita egy nagyobb kupac földre érkezett, egy különös tóba. majd hirtelen a tó közepe megnyílt, és jókora darabot tépett a talajból. Nagyot ugrott, hogy elérje a szilárdabb talajt, mire Kodomo előtte termett, s kardjával a kezében, leszúrta a klónt. Hasán áthatolt a kard, majd végül egy pukkanásban és némi füst kíséretében, eltűnt. Ezután a varjú újra megjelent az égen és Kodomo guggolva érkezett a földre. A hasonmások megsemmisültek.
A varjúcsoport előjött a lombkorona rejtekéből, s mielőtt Kikune szólhatott volna, a másik, eddig csendesen meghúzódó varjú lépett előre.
- Ugyan már, banditák, na ne röhögtess. – károgott, majd a jounin elé ugorva, kifeszítette szárnyait, és eltakarta vele Kodomo arcát.
A jounin Sukit látta. Látta, ahogy egy idegen férfi magával ragadja, s egy kocsiba zárja. Ő futna utána, de…túl sokan vannak körülötte. Verseket olvas, melyek Suki nyomába vezetnek. Végül…Egy égszínkék B tetoválású férfi, masszívabb testalkattal, egy kikötőben áll, szemben az akkori chuninnal.
- Ez lesz az – károgja a varjú, majd a magasba repül, s egy bunshint hoz létre ő maga is.
Kodomo előtt ott áll a férfi, ki már oly sok gondot okozott számára.
- Ne. Őt ne! – mondja a jounin halkan.
- A Hold fiatal chunnikája immáron jouninná vált? Lássuk hát, sikerülne még egyszer megállítanod? Ha nem…a nőd fog azon a fán lógni, s teste a varjak tápláléka lesz.
- Nem! – mondta a fiú, majd két kezével gyors pecséteket alkotott és egy emberi alakhoz hasonlító, gőz tört elő testéből, majd egyenesen a férfi felé szállt, végül becsapódásakor felrobbant. Kodomo lihegni kezdett. Idegessé vált. Oly sok fájó emlék kavarodott fel benne, s mostanra szinte széttépik a fejét. Ideges volt, de meg kellet magát nyugtatnia, hogy ez egy edzés.
- Ne feledd. Ellenfeled Karaban kell megsemmisítened! – károgta Kikune.
- Kicsit nehezítsünk még ezen a szinten. – tette hozzá halkabban a másik varjú.
Újabb B jelent meg a kisebb kráterben, ami az előző gőztámadástól keletkezett. A férfi kezeit pecsétbe formálta, majd hirtelen hatalmas víztömeget hányt maga elé. A sodródó víz ellepte a jounint is, majd jó néhány méternyire arrébb, ahol az imént még fák álltak, leülepedett a víz és szétterült. A B és Kodomo szinte egyszerre emelkedtek ki a vízből.
- Úgy látom, tanultál a suiton technikákból is. – mondja a B, majd kezeivel újabb pecséteket alkotott. A vízből, a jounin körül, néhány csápszerű víznyúlvány emelkedett ki, s Kodomonak csupán az utolsó pillanatban sikerült csupán a magasba ugrania. A csápok követték őt, s a jouninnak csak kardjával való operálásával sikerült elkerülnie az elfogást. Azonban, ahogy egy csápot levágott, újabb és újabb nőtt a helyén. Tudta, amíg a víz felületén harcolnak, a B képes megakadályozni, hogy Kodomo bemérhesse őt megfelelően. A csápoktól való hátrálással pedig egyre távolodott célpontjától. Összpontosítania kellett, azonban a nyúlványok nem engedték. Majd újbóli vízre érkezésekkor ismét felszökkent, majd kezeivel gyors pecsétekbe kezdett, végül egy tucatnyi varjú jelent meg körülötte, és a jounin eltűnt a hollófelhőben. A madarak gyors tempót diktáltak, az egész raj a B-t vette célpontjául. Ugyan gyorsak voltak, és fürgék, néhányukat a vízből előtörő csápok elfogtak egy-egy tagját a rajnak. Kodomo madara épp elegendő távolságot tudott maga mögött, és elég közel értek a B-hez. Kodomo a madár belsejéből aktiválta a technikát, majd eltűnt a fehér hollóból. A B-t egy hirtelen megjelenő csőr ragadta magával, majd eltűnt a jounin után. Ezután a teljes madárraj szétoszlott, fehér tollakat hagyva a víz felszínén úsztatva.
A B zuhant, ám könnyedén landolt a szikla felületén. Felmérve helyzetét, sietősen ugrott a biztos pont felé, ahol Kodomo már várta. A B ugrása közben lőtt néhány élesebb vízlövedéket a jounin felé, hogy biztosítsa landolását. majd mikor földet ért, a szőke hajú fiú felé fordult, és szájából egy éles vízsugarat indított egyenesen az épp földet érő Kodomo felé. Jouninunk összecsapta két tenyerét, ezzel némi gőzchakrat engedve ki tenketsupontjain. A gőz felvette alakját, majd gömbbé alakulva, folyamatosan tágulni kezdett. A falába ütköző vízsugár azonnal gőzölögni kezdett, míg végül teljesen elpárolgott. A gőzaura is szétesett, alig néhány méternyire a fiútól. Ekkor a jounin újabb kézpecsétjeit követően apró gömböt alkotott, melyet a B felé indított. A tenyérnyi gömb sebesen száguldott végig a kettejük közötti távolságon át, Mire a B hátraugrott, némileg oldalazva, elkerülve ezzel a gömböt. Ám amint a gőzlabda elérte a B magánszféráját, Kodomo újabb pecsétet mutatva, megnövelte a gőz hatósugarát. A tenyérnyi labdából, két méteres átmérőjű, porlasztó gömb keletkezett, mely teljesen magába nyelte a B-t, és hamut sem hagyva maga után, elpárolgott a levegőben.
 
Kodomo a földre esett, kimerült, pihenésre volt szüksége. S miután bizonyított mind a két varjúnak, Kikune nem engedte, hogy tovább harcolhasson a fiú, míg nem pihent. Sok chakrat használt fel készleteiből az elmúlt nap során, hiszen lassan sötétedett, ami igencsak jó edzést és a jounin számára jó fizikális állapotot tükrözött. Azonban mielőtt bármit is szólhattak volna a varjak, a jounin összeesett, s a kimerültség végett, elájult.
 
Ágak ropogására ébredt, ahogy egyik oldaláról a másikra fordult a fiú, s elég hangos károgást hallott masszív háttérzajként.
- Shirokage, te vagy az? – nyitja ki fáradt szemeit. Rá kell döbbennie, hogy egy nagyobb fészek oldalában tartózkodik. Kikune a fészek szélén áll, éles karmai az ágakba mélyednek.
- Elhasználtad majdnem a teljes készleted a minap, így ne csodálkozz, ha nem emlékszel néhány részletére a harcodnak. De élsz, így sikerült legyőznöd a varjak hasonmásait. A Hollótest igen Pazar megoldásnak tudható be, azonban ügyelned kell arra, hogy a megosztott koncentráció több nehézséggel jár, ám ahogy látom, egész gyorsan vagy képes eltűnni egy tucatnyi hollók között, majd megjelenni. A hollók remek kiegészítése lehet Kara menekülésének, elvégre ő a technika kulcsa. Az elterelés jó kiegészítője a technikának. Az alapokat elsajátítottad, a mai napon pedig tovább gyakorlod a varjak hasonmásaival.
 
Másnap délután a jounin ismét a fészekben tért magához, testét több helyen csípések és karmolás nyomok sebesítették, valamint a derekán élesebb vágás volt bekötözve. Nehezebben kelt, mint előző este. A két holló nem kímélték őt, egész álló nap hasonmások hadseregeivel küzdött a jounin. Leginkább több személy által védett célpontot kellett elfognia, de volt, hogy csupán a B-hez hasonló ellenfeleket megalkotva, a madarak képességeiket felhasználva, egyszerűen megjelenésük pillanatában pusztító technikát indított a jounin felé. Sok emlékébe láttak bele a fiú fejében, s egyikük meg is sajnálta a jounint, hogy hány gonosztevővel és idegennel hozta már össze a sors. Igaz, a fiú beutazta egyszer a világot. S ott rátalált nem egy különös személyre, akiknek ellenszenvük úgy tűnt, jó hatással volt a jouninra. Bármennyire is fájtak az arcok, kik ismét a fiúra tekintettek, Kodomo képes volt egész álló nap a feladatra koncentrálni, és nem szabadjára engedve dühét, kezdett felesleges ölésekbe. A varjaknak ezen próbája talán más szándékokat is magukkal hordoztak, s nem csupán egyszerű képzés volt. Kikune a két napnyi edzés után hagyta pihenni a fiút, ki nem is ellenkezett vele, s a nap maradék idejét pihenéssel, valamint szellemi kikapcsolásban, némi meditálásban, chakrakoncnetrálással töltötte.
A jounin eközben ismételgette Kikune szavait. Nem szabad, hogy elméjét elsötétítsék érzései. Összhangba kell hoznia lelkét és testét. Meg kell őrizni a higgadtságát, hogy megfelelően tudjon koncentrálni. Hiszen így, csak így…menthet meg bárkit is.
 
S, hogy az új tudással mire megy a jounin a félelmetes nazo szigeti maffia ellen? hamarosan kiderül...

Off:
Mivel a technika pontos létrehozása kérdéses, így a meglévő információkból és az animeban látottakból sakkoztam össze a technika, hollókkal létrehozott verzióját, remélem elfogadható állapotba. Ugyan békák szerepelnek a leírásban, ha jól tudom, ezen technikák át lettek beszélve, s remélhetőleg a hiány miatt nem változott más fajra a kikötés. Az animében Jiraiya egy tó fedéséből hozza létre, pontosabban megidézi az apró békát, kinek hirtelen megnövő nyelvei lerántják az áldozatot, és elfogják a béka hasában. Az elfogott testet Pein egyike sem képes érzékelni a Rinnengan segítségével sem.

Ugyan a megszokottnál némiképp rövidebb, történetileg egy olyan kaland folytatása, melyeket évekkel ezelőtt játszottam még, így némiképp a múltba tekint vissza, s egy régi konfliktusnak a lezárását is magában foglalja.
Tanulandó technika: Yugeton: Mugenkarasu
A használó, miután kellő gőzchakrat juttatott a környezetébe, egy hatalmas hollót hoz létre a levegőben, mely rátámad az ellenfélre és az ég felé rántja. Ezután – míg az küzd a hollóval –, a használó egy chakragömböt enged a levegőbe, melyből hamarosan több száz kisebb, és közepes gőzholló formálódik, és mindannyian megindulnak az égen küzdő áldozat felé. Folyamatosan érkező testük égeti és sebzi az ellenfél testét, majd a becsapódás utáni megsemmisülés egy hosszabb ideig tartó gőzrobbanást, légörvényt hoz létre. Rendkívül pusztító.
A madarak csupán bizonyos távolságokba képesek magukkal reptetni az áldozatot, alacsony szinten tíz, magasabb szinten azonban 50, S szinten pedig akár 80 méteres magasságokba is reptethetik az áldozatot. Minél messzebb kerülnek a gömbforrástól, annál inkább csökken az őket alkotó gőz ereje.
Magyar név: Víz elem: Végtelen Holló
Típus: Támadó
Kézpecsétek: Ló, Ökör, Kutya 
Besorolás: A szintű
Chakraszint: 550
Időbeli elhelyezés: Cselszövés kaland befejezése (mivel nyitva hagyott véget adtak a mesélő eltűnése végett, talán ez a technika pont ideillő lehet, és a történetet is kereken lezártnak nyilváníthatom, és belevehetem összeköttetésként a közelgő Bővítményben, mely igen csak színes eseménysorozatot fog magába foglalni.)
Njk-k:
- Hiroshi Hakashi, üzletember
- Shioriko Kira, a Fekete Özvegy
- Shioriko Kenji, klánvezér
- Shioriko Mio, szökött klántag
Kodomo sietve rohant a kabin fele, miután a matróz a sietségére szaladt, s átvette a még mindig ájultan fekvő Kirat, így utat adva a shinobinak, hogy elfoghassa a merénylőt. Ám ahogy berontott a kabinba, nem talált mást, csupán az értetlenül álló Wazarashit, ki szőrös orrát egy kisebb ablak felé meresztette. Ott szökhetett el a gyilkos. A shinobi kirohant a kabinból, majd megkerülve azt vette tudomásul, a merénylő eltűnt a semmiben. Talán a vízbe vetette magát, amíg a jounin a zuhanó lány után ugrott. Visszaigyekezett a legénységhez, kik még mindig némán és értetlenül állnak a helyzet, és halott kapitányuk teteme felett.
- Valaki, aki el tudja kormányozni ezt a hajót, vegye a kezébe. Át kell kutatnunk a hajót. Nem úszhat csak el innen, a tenger közepéről a szigetig. – adta ki az utasítást a jounin, majd felkarolta az ájult Kirat, s kezeiben a Shioriko-k kabinjához sétált. Néhány matróz kísérte a shinobit, kik eddig is szimpatizáltak a fiúval, s ha másként nem is, megpróbálták kimutatni az eddigi tetteiért járó hálát. Nem más, mint az ellenszenves klánvezér, Kenji nyitotta ki a kabin ajtaját, s segítette Kirat egy ágyra.
- És Ő? – kérdezte.
- Valószínűleg a vízbe ugorva menekült.
- Miért nem fogtad el? Veszélyes mindkettőnk számára.
- Mert őt mentettem meg a hullámoktól. Választanom kellett. De…elkapom, ígérem.
- Shinobi-uraság. Ezt látniuk kell. – rontott be az egyik matróz, majd a hajó orrába vezényelte a két shinobit, míg a másik fenevad az ájult nővérével maradt. Kenji kezébe vette a matróz távcsövét, majd kelet felé tekintett.
Egy közepes hajó állomásozott alig párszáz méteres távolságban. Mindösszesen két vitorlája volt, de semmiféle felségjelzés nem tarkította. Szürkés, kopott vitorlák voltak csupán. Ám ha jobban megfigyelte, a hajón lévő matrózok mintha valamit vagy valakit kihúznának épp a vízből.
- Ez Ő. Mio, a nővérem. Az áruló.
Kenji végignézte, ahogy kihúzzák a vízből a szökött gyilkost, majd a hajót sebesen a Nazo sziget felé irányítják.
- A hajó nem állhat meg.
- Már intézkedtem – vágta rá a jounin, majd Kenji-samat félrehívva, újabb beszélgetésbe invitálta.
- Nézze Kenji-sama. Tudom, klánjaink évtizedek óta vívják egymás között a háborújukat. Most mégis…össze kell tartanunk. Elvégre közös az ellenségünk, akinek vérengzése civil áldozatokkal járt. Nem hagyhatjuk, hogy szabadon elsétálhasson ezután.
- Bármennyire is hányni tudnék az ötlettől, hogy egy Djukaval összeálljak…phüüüj, még kimondanom is rossz. De…igazad van. Mio veszélyt jelent a saját klánomra nézve. Nem hagyhatom, hogy elmeneküljön. – Kenji visszafordul a matrózok felé. Határozott, mély hangján a legközelebbi felé szól.
- Mennyi idő alatt érjük el a szigetet?
- Öhm…két óra múlva.
- Másfél órát kapnak, világos?
- Igenis…uram. – emelte kezét a homlokához, oly remegő mozdulattal, hogy némiképp orrba is csapta magát a megszeppent matróz, majd gyors tempókban indult a kazán felé.
Kodomo az orrban maradt, míg Kenji visszasétált, hogy szemügyre vehesse Kira állapotát. Shirokage, a fehér holló leszállt a jounin vállára, ki tollas szárnyainak döntve fejét elgondolkodott.
- Téged kellett volna küldenem cimbora – mosolyodott el, megpróbálta nyugtatni magát, s lelkét, mert tudja, ha idegessé válik, akkor hibázhat. Meg kell tartania minden esetben a józan eszét. Ép gondolkodás, csak ezzel menthet meg bárkit, még ha a sors jócskán keresztül fűzte a baj hálójával az ösvényét.
- Bátorságod nem ismer határokat, de ellene sajnos még te is alulmaradnál…hacsak…nem kapnál némi erősítést. – gondolkodott el mélyebben a jounin. Ugyan Shirokage egy hétköznapi holló, így aligha kérhetné a halálvarjakat, hogy segítsék őt. De mi lenne, ha ő maga alkotná meg a segítséget?
A jounin kitartotta maga elé jobb kezét, majd kellő yugeton chakrat szabadított fel ahhoz, hogy megformálhasson egy hollót maga előtt. Ezt már régóta gyakorolja, de valamiért nem jutott még eszébe, ötvözni társainak segítségét a benne rejlő, perzselő erővel. Ugyan az egyik klánképességét már képes volt átformálni a varjakra (Dühöngő farkas falka), mégis, ezt a technikát is inkább támadások megtörésére alkalmazta. Azonban ha gőzből alkotná meg saját varjait, s ezekkel képes lenne elfogni az ellenfelet, vagy netalán a legvégsőbb esetben…végezni vele, azzal nagyban nőhet a jounin esélye. Ugyan számos olyan technikával rendelkezik, melyekkel képes lehet másodpercek alatt eldönteni egy mérkőzést, ő mégsem szerette alkalmazni. A végső kártyák kijátszásához szerencséjére, kevés ellenféllel találkozott eddigi élete során. Ám ahogy fejlődik és erősödik, úgy nehezedik az előtte álló ösvény. S a hatalommal, amellyel rendelkezik, egyre nagyobb felelősség is párosul. S vannak sajnos pillanatok, amikor nem mentheti meg szeretteit, csak ha eltávolítja az őket veszélyeztető tényezőket.  A jouninban feszülő energiák lassan passzívan, szivárogni kezdtek a jounin testéből, s az előtte lévő holló megannyi társsal bővült. A szürkés varjak némelyike a korlátra ült, míg a maradékuk a fiú körül repkedtek. Ám nem jutott előrébb. A technika központja maga a jounin, így bármennyivel is gyorsabbak a varjak nála, nagy távolságban túl messze vannak a forrástól, így nehezen képes nagyobb távlatokba engedni. De mi lenne, ha megváltoztatná a centrumát a technikának?
Kodomo megalkotta néhány pecséttel a két keze közé a gőzzel sűrített gömböt, melyet az előbb itt repülő és ülő hollók testüket adta, majd az általa kialakított technikát, a Vákuumbörtön nevezetű technikát alkalmazta. A gömb ezúttal jóval lassabban mozgott, mintha élesben hajtaná végre, leginkább csak lebegett. Miután a gőz néhány méternyire eltávolodott a jounintól és a hajótól, Kodomo az előző koncentrációval a gömbből megalkotta ismét a hollókat.
- Sokkalta több chakrat kell a gömbbe koncentrálnod ahhoz, hogy a hollóid eltávolodhassanak tőle. – mondta egy ismerős, női hang a háta mögül. Kodomo megfordult, majd meglátta az alig fél órája ájultan fekvő lányt.
- Jobban vagy? – kérdezte a jounin, mire a lány egy fejbólintással adott igenlő választ, s némiképp elmosolyodott.
- A technika centrumát kell feltöltened, hogy elegendő mennyiség adódhasson. Már ha jól értelmeztem az eddig látottakat.
Kodomo furcsamód fel sem figyelt eddig a lány jelenlétére, sőt…körbenézve, minden megváltozott. Elméje azt súgta, mintha csupán egy perc telt volna el, s eközben a hajó lassan elérte a partszakaszt. Negyed óra lehet talán, míg ki nem kötnek. Ez némi felbátorodást adott a jounin számára, s megfogadva a shiorikoi kunoichi szavait, Kodomo újraalkotta a technikát. A gömb, melyet elindított, készletének jókora részét keringette a gömbben, majd elkezdett lassan, egyesével, szürke hollókat teremteni belőle. Az első két madár teste nem volt nagyobb egy varjúénál, mégis, a technika működött. A szárnyasok ott keringtek a gömb körül, védelmezve a forrongó labdát. A jounin mindaddig tartotta a technikát, míg teljesen fel nem használta a gömbbe koncentrált gőzt. A varjúsereget a hajó előtt reptette, akár a Sanzenkarasu // Ezer holló technikánál, testüket azonban ebben a formában, teljes egészében gőz alkotta. A hollók végül visszaértek, s feloldva testük formáját, lassú áramlásban visszatértek a jounin tenketsupontjain át a testébe.
- Mindenki készüljön a kikötésre! – szólt az újonnan megválasztott kapitány. A matrózok serény munkába kezdtek, s felkészültek a megérkezésre.
Még a pallót sem tették ki, mikor a két Shioriko, Kira és Kenshi, hátrahagyva harmadik testvérüket, hogy készítse elő a terveket, s induljon el a megbeszélt úti cél irányába, Kodomoval társulva, kiugrottak a hajó fedélzetéről, egyenesen a kikötő macskakövezett részére, s megindultak a keleti, fásabb területen kikötő hajó nyomába. Mio hajója nem a kikötőben ért partot, tudták, hogy ezzel nyerhetnek némi időt.
A shinobihármas azonnal az erdők felé vették az irányt. A kikötőben számos ember és holdbéli katona tartózkodott már, kiknek Kenshi egy elfogatási parancsot adott, a szökevény Mio adataival.
Bevéve a fákkal nőtt partszakaszt, azonnal a lehetséges menekülési irányokat taglalták, s nyomok után kutattak. Végül megtalálták a hajót, s két csónakot a homokban. A lábnyomok kelet felé indultak. Kenshi vezetésével a csapat igen csak gyorsan haladva előre megtalálták a körülbelül tucatnyi, fekete ruhát és kendőket viselő katonai csoportot, valamint Kenshit. Egy tisztás szélén állomásoztak, a katonák a tábor minden irányát vizsgálták, míg néhányuk középen ültek el, s pihentek, köztük a szökevénnyel. Kodomoék a tisztás melletti fákon pihentek meg, s elemezték a helyzetüket. A túlerő sokban befolyásolta a lehetőségeiket, mégis…optimistán álltak a dolgoknak. Egyetlen célpontot kellett elfogni.
- Mionak meg kell lakolnia. Nem élhet ilyen nagy szégyentelenséggel Shiorikoként tovább. Bűne túlságosan is nagy ahhoz, hogy szemet hunyjunk efölött. – Kenshi álláspontja akkor tisztázódott számára, mikor meglátták néhány katonán Sunagakure jelölését.
- Mio nem a Holdban született. A végtelen sivatag, Sunagakure homokdűnéi voltak az otthona, amíg el nem hozták közénk. Ahogy ti is, a mi családunk is szétszóródott a világban a nagy háború alatt. Menekítették vagyonukat és az életüket a Holdból, félve, hogy mindent elveszíthetnek. Úgy tűnik, Mionak sohasem számított a család. Legalábbis nem a vérszerinti. De hogy az ellenséges nemzettel szövetkezzen…a háború nem gyerekjáték.
- Mit fogunk tenni? – kérdezte Kira.
- Mivel a mi specialitásunk a közelharcra épül, ugyan nehéz kimondanom, de…pusztakézzel aligha törünk át ennyi emberen. A hajón, amit tőled láttam fiú, talán több embert is le tudna egyszerre foglalni. Kira és én fogunk az első hullámban támadni, de neked kell feloszlatnod az első sorokat. Ha Miohoz elég közel tudunk kerülni, közelharcban képesek lehetünk őt megfogni, vagy végső esetben kiiktatni. Kodomo, a te feladatod, hogy kellőképp megbomlaszt a védelmet. ha nem sikerül Mio közelébe jutnunk, akkor lehet, hogy a madaraidra ismét szükség lehet. ne kegyelmezzetek, ők sem fognak.
 
A fekete ruhás, sunagakurei fejpánttal ellátott, leginkább kardokkal rendelkező katonák tekintete a tisztás déli részére terelődött, majd egymás mellé és mögé tömörülve, várták, hogy a két shinobi közelebb kerülhessen.
- Itt jönnek – mosolygott el Mio. A kunoichi is felvett egyfajta harci pozíciót, majd hátul várta az érkező testvéreit. A feketeruhások közül négyen nekirontottak  az érkező Kenshiéknek. A két shinobi, néhány méterre az ellenállástól, félreugrottak, s mögöttük előbukkant egy gyorsan szálló gömb, melyből hirtelen néhány varjú formázódott meg, s törtek neki az ellennek. A gőzvarjak forró hullámként érték el azokat, testüknek csapódva pedig égető sérülésekkel dobták hátra őket.
A hátul maradt katonák mindegyike furcsamód kezdett el mozogni. Tekintetük leginkább saját testükre koncentrált, ahogy akaratlanul is indulnak előre.
- Mio minden emberét felhasználja ahhoz, hogy megállítson minket. Bábként használja fel az embereit. Vigyázzatok. – mondta a Shioriko klánvezére, s oldalazva kezdte megközelíteni nővérét. Kira a másik oldalról támadott, míg Kodomo is megjelent, s magával hozván a gömböt, ismét előre küldte. A gömb számos hollónak adott ismét erőt és gőzt a testük megvalósításához. A varjúhad pedig kegyetlenül kezdte ostromolni az emberi falat. Nem töltött beléjük annyi chakrat, hogy darabokra robbantsa az embereket, de így is súlyos sérüléseket szenvedett az, akinek teste a hollókkal érintkezett. Ám Mio taktikája úgy tűnt, bevált. Nem csupán az érkező támadást tudta felfogatni embereivel, de még a széleken is meg tudta akasztani a két támadót. Az emberek ugyan már szinte teljesen kifáradtak az érkező támadásoktól, voltak, kiket ájult állapotukban mozgatott a kunoichi. Kodomo látta, hogy az egyetlen esélyük, ha magát a forrást támadja.
Kézpecséteket alkotva egy hatalmas méretű, gőzből álló hollót készített, melyet a fal közepébe indított. Az apró varjak némiképp hátrahúzódtak, s megvárták, magí a gőzholló, hatalmas tetsével, át nem töri, és el nem sodorja az embereket. Amint pedig ez megtörtént, Kodomo tovább indította a varjat, s az hatalmas csőrével ragadta meg a meglepett kunoichi derekát, s magával rántotta az ég felé. A fekete ruhások egytől egyig összeestek, az ébren maradtak vagy megadták magukat, vagy Kiraék fegyverezték le.
Az ég felé tartó holló és a fogvatartott Mionak újabb társasága akadt. Az eddig lenn ostromló hollók egyszerre kezdték célba venni a nőt, áttörve magukat a felbomló emberfalon. A hollók egyesével csapódtak bele Mio és a hatalmas holló testének, melyek vagy erősítették a madarat, vagy sebezték a kunoichit. Végül egy nagyobb robbanás következtében, megsemmisült a fogva tartó madár is, Mio ájult és kíméletlenül megégett teste pedig…a föld felé zuhant. Kenshi lépett épp időben, s kapta el nővérének testét. Ugyan ruházata és bőrének nagy része megégett, életben volt. A Fekete özvegy közelebb lépett, majd az általa ismert alapfokú orvosi képességeket felhasználva, elkezdte a kunoichi életben tartását, s sebeinek enyhítését.
Miot kórházba szállították végül. Kenshi Kodomohoz sétált a váróteremből kiérve, s megköszönte a segítségét.
- Talán egy napon…nem feltétlenül kell háborúznunk állandóan. Talán az Újholddal kibővülve, elegendő hely van itt mind a kettőnk részére. Add át ezt kérlek a vezetődnek, Namizuo-samanak. Hálával tartozunk. – mondta elégedetten s különösképp barátságos hangnemben a Shioriko klán feje
- Nővérem, miután lábra állhat, hosszú ideig fog ülni, s leg elegendő ideje átgondolni tetteinek bűnét. Köszönettel tartozunk neked, Kodomo, a Djuka klán jouninja. – hajtott fejet, majd elsétált. Kira lépett közelebb, alig fél perccel később.
- Köszönettel tartozom én is Kodomo, amiért nem csak a klánom mentetted meg, hanem önzetlenül vetetted magad a hullámokba, hogy megvédhess. – a Fekete özvegy közelebb lépett, majd megfogva a fiú fejét, megcsókolta. Kodomo egy másodpercig töprengett, elvégre a fekete Özvegy nem véletlenül kapta a nevét. Ám úgy tűnt, a Shioriko klán valóban elkezdett szövetségesként tekinteni a Djuka klánra.
Kodomo a Kenshitől kapott papírossal együtt rohant vissza az eredeti küldetésének helyszínére, s még az Újhold városának kapuja előtt sikeresen elcsípte Hakashit.
- Úgy tűnik, mégis csak csatlakozol mellém, s együtt élvezhetjük ki a szebb jövő első napjait. Rád fér egy finom ebéd, valamint egy fürdő, nem?
- De – mosolygott. Az most mindennél jobban esne.