Kamio Hiraku

A nemrégiben még szarkalábaktól illatozó rétet hamu fedte be, az apró rovarok zaját és a madarak csicsergését halálhörgés és pengék csattogása váltotta fel. A beporzásra váró virágok után kutató méhek messzire menekültek, miközben célpontjaik a lángok martalékává váltak. Az anbu osztagok tagjainak jó része a földön feküdt, néhányuk a méreg hatásától szenvedve, mások pedig már lelküket rég kilehelve, mély sebeik jóvoltából örök némaságba merülve. A maradék félkörben sorakozott fel az egykori tisztás déli oldalán, páran pedig a füst fogságában küzdöttek bábjaimmal. Az öt érzék zűrzavarának felhőjéből csak végső sikolyaik jutottak ki társaikhoz, halálos szerkezeteim kísérteties kattogásával kísérve.
- Lehetetlen – nyögte a sólyomálarcos, miközben megpróbált felegyenesedni. Az egyébként egyszerű művelet kivitelezése komoly gondokat okozhatott neki, így hogy egy lábbal kevesebbje volt.
Társai elkeseredett harcot vívtak bábjaim kombinációs meglepetéseinek végeláthatatlan sorozatával. Jelenleg azon fáradoztak, hogy megtalálják pozícióm és gyorsan likvidáljanak. Egyikőjük - bizonyára egy szenzor típusú shinobi - mutatta a feltételezett irányt, mire másik kettő támadását indított.
- Fuuton Reppusho!
- Katon Goukakyuu no Jutsu!
A hirtelen keletkezett szélvihar hamar szétsöpörte a mérgező füst maradékát, engem és a csatatér többi tagját is felfedve, így az igen veszélyes tűztechnikát egyenesen felém küldhették, anélkül, hogy társaik épsége felől aggódniuk kellett volna. Hanako – első, ám azóta többször továbbfejlesztett bábom – azonban ösztönösen elém ugrott. Karjai szétnyíltak, utat engedve az energiának és erős chakrapajzsot hozott létre, hogy megvédjen.
A többi bábom is magától mozgott, nem volt szükségem fonalakra, ám a meglepetés ereje már elmúlt és számuk is kissé megfogyatkozott. Lecsatoltam a hátamon hordott hatalmas tekercset és szétterítettem, majd további katonákat idéztem a csatatérre. A három báb, akit megidéztem a legfélelmetesebbek közé tartozott, mindegyik saját legendával rendelkezett, nevük pedig már-már felért a valós személyekével.
Széles mosollyal, bábjaimmal kísérve léptem ki a chakrapajzs mögül, ekkor azonban ritka szerencsétlen dolog történt. Felébredtem.


Pislákoló gyertyafény, enyhe fejfájás és hálóbarlangom rajzaimmal díszített boltozata fogadott. A remek álom hamar a messzeségbe úszott, gondolataim azonban megmaradtak körülötte. Gyakorta kísértettek éjjel vadászninják, mint valószínűleg a legtöbb üldözöttet, ezidáig azonban nem kerültem még ki győztesen egy ilyen ütközetből, se a valóságban, se álomföldön. Talán a fejlődésem, vagy legalábbis magabiztosságom jele ez.
Kósza gondolataimból egy különös, ismerős érzés zökkentett ki. Lassan megfordultam az ágyban, hogy a bejárat felé nézzek. Valaki állt ott, a külső barlang gyertyafényei és énköztem, hosszú árnyékot vetve rám. Egyik kezemmel az ágy alatti kunaiért nyúltam, másikkal a szememet kezdtem el dörgölni. Drasztikusan javuló érzékszervem végül tudósított, hogy nincs okom aggodalomra, csupán az öreg állt a szobám előtt.
- Muszáj volt éjjel felébresztened? – dőltem vissza az ágyba, noha épp úgy lehetett dél, mint éjfél. A barlangrendszer ezen részén mindkettő ugyanolyannak tűnt.
Az alak bal kezét kissé felemelve intett, az öregnél ezt lehetett búcsúzásnak tekinteni, majd miután beteljesítette feladatát, kifutott belőle minden szín, mintha gombnyomásra eltűnne belőle az élet, a következő pillanatban pedig sárként folyt szét a küszöbön. Dühösen pattantam ki az ágyból.
- Nem elég, hogy felkeltesz, volt pofád ezt egy klónnal végeztetni?! Te, te, te… - itt azonban elakadtak szavaim, gondolataimat ugyanis kiszorította a látvány, ami szemem elé tárult. A földklón megszűnésével láthatóvá vált a mögötte lévő főbarlang és műhelyem egy kis szelete, kezdetleges bábgyűjteményemmel. Abban az irányban, ahol eddig a klón ácsorgott, most Hanako bábom nézett vissza rám.
Hát persze!
Mint egy holdkóros indultam meg a műhely felé, ébredező elmém fogaskerekei egyre nagyobb fordulatszámra kapcsoltak. Álmomban bábjaim szinte maguktól cselekedtek és fonalakra sem volt szükségem. Miért ne lehetne ezt a valóságban is elérni? Klónok segítségével például. Nem földklónokkal, az biztos, de talán valahogy másképp…
Megmosakodtam némi hideg forrásvízzel és befaltam egy szebb napokat is látott almát, majd nagy munkába, illetve először még csak elmélkedésbe kezdtem. A bábhasználók nagy része chakrafonalakat használ az irányításhoz, ezek viszont helyhez kötik a használót, korlátozzák a vezérelhető bábok számát és ráadásul árulkodnak is, hisz az ujjaknak előbb kell mozogniuk a báboknál. Mindez kiküszöbölhető lenne, ha nem lenne szükség a fonalakra. Márpedig nincs rájuk szükség, erre ékes bizonyíték egy módszer, melyet több bábos is ismer.
Odaléptem Hanakohoz és alkalmaztam a régen tanult technikát, a Kawarimi jutsut. Chakrát fontam köré és azt saját magam képére formáltam, míg nem saját másolatom nézett farkasszemet velem. A speciális bunshint csak arra utasítottam, hogy lépjen néhányat előre, majd előhúztam egy kunait és belédöftem. Az illúzió megszűnt, a báb ismét eredeti formájában tündökölt. Néhány pillanatig fonalak nélkül mozgott, fizikai testére tapadt chakrám mozgatta. Népszerű módszer volt ez arra, hogy az ellenfelet egy erős közelharci bábhoz lehessen csalni és nem igényelt fonalakat. Némi továbbfejlesztést azonban mindenképp, ha ahhoz hasonló hatást akartam elérni, mint amilyet kigondoltam.
A Kawarimi egy speciális bunshin, ezt már az akadémián is megtanultam. Bunshinokat jól tudtam használni, akár többet is létre tudtam hozni belőlük egy egyszerűbb tervvel, például össze-vissza futkosással vagy az ellenfél lerohanásával. Egyelőre azonban egyetlen egyre volt csak szükségem, hisz minden technikát az alapoktól kell elsajátítani. Hogy valójában egy új technikát terveztem kifejleszteni, az csak ekkor tudatosult bennem, és némi büszkeséggel is töltött el. Ugyanakkor meg is rémített, hisz egy ehhez hasonló cél hónapokat is könnyedén felölelhetett.
Szerencsére jó néhány félkész bábalkatrésszel rendelkeztem, így nem tartott sokáig összerakni egy rendkívül kezdetleges bábot, melyen gyakorolhattam. Természetesen emberi alakot és nagyjából magammal egyező méreteket használtam. A kawarimi no jutsuból indultam ki és a báb külsején áramoltattam a chakrám, de jelenleg nem volt szükségem a megjelenése manipulálására, így ezt a részt teljesen kihagytam. Hamar rájöttem, hogy ez így kicsit zsákutca, viszont ha a chakrát a báb belsejébe vezetem, rögvest könnyebbé válik a dolog. Egyrészt könnyebb egy tárgyban megtartani a chakrát és annak áramlását, mint a puszta levegőben, másrészt ezáltal a báb belső mechanikája is könnyebben elérhető, nincs szükség fonalas trükközésekre. Ha az elméletet jól át tudom ültetni a gyakorlatba, fürgébben és simulékonyabban működő bábokat kaphatok.
Ez az átültetés jó ideig eltartott. Eleinte csak chakrát összpontosítottam a báb belsejébe, hasonlóan, mint egy bunshin létrehozásakor. Egy külsőleges illúzió helyett azonban masszivitásra volt szükségem, olyan mennyiségű chakrára, mely képes fizikai tárgyat is megmozdítani, hasonlóan, mint a kawarimi, így ennek a két alapvető technikának az ötvözetéből indultam ki. A bábtest szerencsére remek talajnak bizonyult, a víz-, föld- és más klónokkal ellentétben itt nem volt szükség anyag megformálására, az már teljesen kész állapotban volt, és energiát sem kellett pazarolni az alakjának fenntartására.
Nehézségek persze így is akadtak, jócskán. Első napi bábklónjaim – fantázia és idő híján így neveztem el őket – még kezüket is csak néha voltak hajlandóak felemelni, ami valljuk be, messze van egy több perces ütközet bonyolult harcmozdulataitól. A mozgásra bírás mellett pedig a fenntartást is gyakorolnom kellett, hisz egy ilyen jószágnak több ideig kellett bírnia a strapát, mint egy közönséges bunshinnak vagy egy kawariminek, melyeket maximum néhány pillanatig szokás alkalmazni.
Néhány nap alatt azonban bizonyossá vált, hogy utamat siker koronázza. A chakrafonalas irányítást is el tudtam sajátítani, holott az jóval kevésbé természetes, mint egy klón mozdulatvilága. Amint elég mennyiségű chakrát tudtam összpontosítani és kellően összetett, de fenntartható áramlást alkalmaztam, a bábok képessé válták egyszerű utasítások kivitelezésére. Ha egy klónt akartam, mely előre lépteti a bábot, az létre is jött és előre is lépett, no igaz, többször esett hanyatt a mozdulat végén, mint nem, de erre számítottam is és kitartó gyakorlással egyre magasabb szintre fejlesztettem új technikám.
Natsumi jókat kacagott a próbálkozásokon, Kohaku viszont azonnal látta a technika lehetséges előnyeit és szívesen besegített, ahol tudott. Néhány nap múltán bábjaim már nem csak megálltak saját lábukon, de rövidebb vágássorozatokat is be tudtak vinni, továbbá nem szűntek meg és estek össze, legalábbis nem olyan rövid időn belül, helyette tisztességesen megvárták, míg én szüntetem meg őket. A fenntartáshoz eleinte erős koncentráció szükségeltetett és gyakorta kísérték fejfájások az edzéseket, idővel azonban hozzá szokott szervezetem a dologhoz, és egyre kevésbé éreztem fárasztónak a procedúrát.
A bábklónok remek edzőpartnereknek bizonyultak. Kohaku és Natsumi is örült, hogy a normál bábukkal ellentétben, ellenfeleik immár mozogni is tudnak, és nekem is mindig volt edzőpartnerem, ha ők éppen nem tartózkodtak a közelben. Ahhoz, hogy a klónjaim jobban harcoljanak, nekem is fejlődnöm kellett, így többek között a nemrégiben vásárolt wakizashi használatát kezdtem el elsajátítani. Hanako kezdetleges lándzsáját is lecseréltem két ilyen fegyverre, de azért a lándzsás harcmodort is gyakoroltam, általában saját klónom ellen.
Mikor éppen nagyravágyó kedvemben voltam, két klón egyidejű fenntartásával próbálkoztam, ritka jópofa volt ugyanis egymás ellen küzdő bábokat nézni. Természetesen Hanakoval sosem tudtak elbánni a közönséges gyakorlóbábok, de sok hasznos megfigyelést végezhettem így. Hamar rájöttem, hogy a klónok semmit sem fejlődnek csupán attól, ha gyakorolnak egymás ellen, csakis akkor lesznek ügyesebbek, ha én magam tudatosan levonok valamiféle következtetést a látottakból és azt átültetem saját harci tapasztalatomba vagy az ő fegyvereikbe, illesztéseikbe. Kohaku gyakran figyelte az edzéseket és sok hasznos tanáccsal látott el. Több szem mindig többet lát.
Az első nehézségek után meglepően gyors fejlődésnek indultam. Valószínűsítettem, hogy a belülről történő vezérlés és a nagyobb mennyiségű chakra az oka, hogy ezzel a módszerrel gyorsabban lehetett fejlődni, mint a chakrafonalas irányítással, de persze az is meglehet, hogy csak több tehetségem volt az ilyenhez. Néhány hét leforgása alatt, no nem kevés edzéssel ugyan, de teljesen utolértem chakrafonalas szintemet. A Hanakoba helyezett klón immár ugrott és vágott, sőt a szájában lévő tűvetőt is tudta valamennyire használni, mely nem kevés gyakorlást igényelt.
A fennmaradási idő növelése mellett érzékeket és intelligenciát igyekeztem adni a klónjaimnak. Néhány rokonuk rendelkezett ilyennel, így biztos voltam benne, hogy lehetséges a dolog. Könyveket szereztünk, melyekből tanulmányoztam a chakraáramlást, hogy összetettebb rendszereket is létre tudjak hozni, a durva folyamokból szabályozott folyók, majd egyre részletesebb patakok váljanak. Közel sem érték el ugyan egy ember eszét vagy érzékszerveit, de sok gyakorlással és rengeteg chakra beleölésével képessé váltak egyszerűbb tervek végrehajtására és az ellenfél vizuális figyelésére, célzásra és reagálásra, hasonlóan, mint más bunshinok. Kész stratégiákat és jelzéseket gondoltam ki, hogy harcok esetén minél simábban menjen a dolog, de persze ha időm és energiám engedte, könnyen meg tudtam szüntetni egy klónt és létrehozni egy másikat, új tervvel a fejében.
Rájöttem arra is, - egyszerre csalódottan és örömmel – hogy egy ilyen technikát sosem lehet igazán késznek vagy megtanultnak tekinteni. Mindig lehet hosszabb időre, több klón létrehozásával próbálkozni, vagy bonyolultabb mozdulatokkal, és saját magam edzésével is javíthatok a bábjaim képességein. Addig mindenesetre eljutottam, hogy új technikának tekintsem és a kugutsu bunshin no jutsu nevet adjam neki. Mivel az igazán nagy bábosok egy-egy külön ágazatot vittek a bábmesterségbe, én is hasonló babérokra kezdtem törni és ezzel meg is született a legelső hercegtechnika.
Alig vártam, hogy megmutassam az öregnek, aki ezúttal igen sokáig maradt távol, valószínűleg rokonait látogatta meg, kik országokkal arrébb laktak innen. A kibontakozóban lévő háború igencsak megnehezítette a közlekedést. Így azonban mire visszaért, számos meglepetéssel nézhetett szembe. A barlang állapota is változott valamennyit, ahogy Natsumi hajviselete is és jómagam is kellően belejöttem új technikámba. Nem láttam ugyan az arcát, de mikor a bejáratban állomásozó báb tisztelgett neki, bizonyára tátva maradt a szája.

A kunai sebesen repült el mellettem, kis híján felsértve jobb orcám bőrét. Kohaku meglepően nagy erővel és pontosan tudta elhajítani eme fegyvertípust, én azonban hatékonyabb trükkök birtokosa voltam. Három kunaiom emeltem fel egy chakrafonállal, majd nagy sebességgel felé lőttem őket, a Soushuuha technikát használva. Ő egy fürge mozdulattal a hátánál lévő sziklák mögé gurult, melybe hangosan csapódtak a pengéim. A következő pillanatban szkarabeuszok hadserege mászott át ugyanazon sziklákon, egyenesen felém. A rovarhasználó kezdett belelendülni.
Néhány szökkenéssel próbáltam közelebb kerülni hozzá, miközben bogarai egyre jobban körbevettek. Végül egy tisztább területen álltam meg, mindenhol máshol az ádáz kis rovarok állták utam. Kohaku magabiztosan lépett ki a sziklák mögül, győzelmét biztosra vette, ám ezúttal túljártam az eszén. A kövek innenső oldalába csapódott kunaiokon különleges csengőim lógtak, melyekhez láthatatlanul vékony chakrafonalakat tartottam fenn azok kilövése pillanatától. Ezeken keresztül alkalmaztam a Magen: beru no senbon technikát (csengő tűk illúzója), melynek hatására Kohaku chakraáramlása teljesen megbolondult. A rovarhasználó meglepettségében a fejéhez kapott, bogarai pedig egyre rendezetlenebbül mozogtak. Feltartottam egyik megmaradt kunaiom, jelezve a győzelmet, mikor visszatért az Öreg.
- Szép volt. – jelentette ki a vén róka, kit egy erősen megtépázott Natsumi követett. Az Öreg szerette megdolgoztatni az edzőpartnereit, Natsumi pedig nagy tehetség volt, ha ész nélkül kellett chakrát pazarolni egy-egy támadásba.
- Most egy kicsit komolyabb edzés következik. – jelentette ki az Öreg, mire mindannyian felfigyeltünk. Noha nem hivatalos edzőnk volt ő, tapasztalt ninja volt, és sokat fejlődtünk neki köszönhetően, így az ilyen dolgokban hallgattunk rá, mintha valódi senseiünk lenne.
- A genjutsuk elleni védekezést fogjuk ma gyakorolni. – mondta, majd mindannyian a barlang közepére gyűltünk, hogy jobban lássuk és halljuk egymást.
A vén róka nem volt tapasztalatlan az illúziók terén, de egyszerre csak egyikőnket ejtette mindig csapdába, hogy ne merüljön ki chakrából, és azért is, hogy figyelhessük egymást. A feladat lényege annyiból állt, hogy meg kellett állapítani, melyikőnket ejtette rabul a genjutsu. Azonban ha tévedtünk, mert mi voltunk valójában a célpontok és csak az illúziónak köszönhetően észleltük úgy, mintha a másik lenne, akkor veszítettünk. Elsőként a Köd szolga technikával ismerkedhettünk meg, mely a egyfajta virtuális klónokat hozott létre, de mindig csak egyikőnk számára. Később már egyre változatosabbá vált a felhozatal, így kaptunk a nyakunkba Illúziótechnika kötést is, mely teljesen mozdulatlanná bénította áldozatát. Ezt viszonylag könnyű volt észrevenni, kivéve persze ha egy ködszolga volt az, aki mozdulatlanná dermedt eredeti társaim helyett. Néhány gyors forduló után, amiket többségében Kohaku nyert, néha pedig jómagam, egy kis pihenőt tartottunk, melyet az Öreg elméleti oktatással töltött ki.
- Bizonyára tudjátok, vagy sejtitek már, hogy a genjutsuk igen bonyolult dolgok, nem csak védekezés, de használat szempontjából is. A legfontosabb azonban, hogy több fázisuk is van. Az első az előkészület. Csak úgy senkit sem lehet illúzióba ejteni, valamire szükség van hozzá. Ez lehet chakrával dúsított hang, amit már Hiraku jóvoltából ismertek. Hangszer vagy más tárgy, de emberi hang is elképzelhető természetesen. De vannak például tekinteten alapuló genjutsuk is. Minél több félét és minél jobban ismer az ember, annál könnyebben tud felkészülni ellenük, valamint egyszerűbb lesz észrevennie és hárítania is őket. Ebben a fázisban a legjobb, amit tenni lehet, hogy nem engedjük az általunk ismert genjutsuk előfeltételeit teljesülni vagy gyorsan tudjuk hárítani őket. Például Natsumi, a te széltechnikáid képesek lehetnek megfékezni néhány hang alapú genjutsut, melyek levegőben terjednek.
- A második fázis az, amikor használó már sikeresen alkalmazta rajtunk a technikáját és az illúzió rabjává váltunk. Ilyenkor az első, amit tenni kell, hogy felismerjük az illúziót. Ez nem mindig olyan egyszerű. Vannak ugyan genjutsuk, melyek szinte egy másik világba röppentenek, sok csak apró részleteken változtat, például egy robbanó jegyzet külsején vagy az idő tempóján. Ami az illúzióban történik, és ami a valóságban, az pedig két igen eltérő dolog is lehet. Előfordulhat, hogy úgy véljük, harcolunk, miközben a valóságban eszméletlenül fekszünk a földön. Ha már rabjai vagyunk az illúziónak, nehéz dolgunk van. Ismeritek a kai-t, de ez gyakran nem elég. Társaink viszont kimenthetnek, hiszen több célpontot is genjutsu alatt tartani elég ritka képesség. Most folytassuk a gyakorlást és ezúttal ahelyett, hogy csak bemondjátok a tippjeitek, alkalmazzátok a kai-t egymáson.
Azt is tettük, amit mondott, de hamar rádöbbentem, hogy nem csak ennyiben változtak a szabályok. Az illúziókat is egyre nehezebb volt észrevenni, némelyik pedig mintha többünkre is hatással lett volna. Megismerkedhettünk a hamis terület technikával (Kokoni arazu no jutsu), ahogy a ravasz érzelmi gondolat jutsuval is (Kori shinchu no jutsu). A legjobban továbbra is Kohaku teljesített, Natsumi pedig a leggyengébben. Az én fejemet viszont egy kibontakozóban lévő ötlet kezdte el betölteni, miközben egymást próbáltuk kimenteni galád illúziók közül.
Néhány perc elteltével újabb szünetet tartottunk és ettünk néhány gyors falatot is, hogy legyen energiánk. Az Öreg hosszas mesébe kezdett különböző genjutsukról és azok használóiról, mi pedig csendben hallgattuk. Mikor végzett, egyből felegyenesedett és felkészült egy következő körre. Én is követtem példáját és elővettem tekercsem, majd végrehajtottam egy idézést, jó adag füstöt szabadítva útjára. Annak eloszlása után viszont már Hanako bábom állt mellettem.
- Megint meghibbantál? – kérdezte Natsumi, ki szeretett minden adódó alkalmat kihasználni egy kis csipkelődésre – Most genjutsu ellen gyakorolunk, nem tűnt fel? - Én csak elmosolyodtam, én is szerettem ugyanis a bolondját járatni vele.
- Tisztában vagyok vele. A bábomat fogom használni az illúziók ellen. – adtam meglepő magyarázatot, melyre természetesen igen értetlen arcot vágott. Kohaku ugyanakkor felfigyelt, hisz mindig megérezte, ha valami jó ötlettel állok elő.
- És ezt hogyan is tervezed? – kérdezte az Öreg, ki nehezen tudta elképzelni, hogy egy bábot genjutsu ellen használjanak. Még nem teljesen ülepedett le benne, hogy a chakrafonalakkal ellentétben én egy sokkal hatékonyabb módszert használok. Edzettünk már sokat így, de ahhoz, hogy a gondolatai is hozzászokjanak a technikámhoz, több időre volt szükség.

- Miközben gyakoroltunk, a többieket figyeltem, igyekeztem megállapítani, mikor estek genjutsu áldozatául, hisz ez volt a feladat. Arcukból, tekintetükből, mozdulataikból és az ellenfél mozgásából igyekeztem következtetni és erőltettem magam, hogy a gondolataim konkrét mondatokká formálódjanak a fejemben. Így most már tudok amolyan szabályokat, melyek alapján szemmel könnyebben meg lehet állapítani valakiről, hogy illúzió fogja-e. Például a hirtelen kiguvadó vagy rángatózó szem, rendkívül gyors pislogások vagy éppen hosszú szemhéjlehunyás, esetenként üveges tekintet, de a szokatlan fejmozdulatok is árulkodó jelek, akárcsak a remegő kéz vagy a bizonytalan mozgás. Mivel az ösztönös szintről tudatos szintre emeltem a megfigyeléseim, a megszerzett tudást immár klónjaim is birtokolják. 
- Azt hiszem értem. Azt akarod, hogy a bábklónod védjen meg az illúzióktól. Noha a te chakrádból áll, árama eltérő és a tiédtől különálló, kevésbé összetett, így a legtöbb genjutsu alatt, ha rövid ideig is, de fennmaradhat. Ám ha jól tudom, ez a chakraáram túl egyszerű ahhoz, hogy a bábod technikát használjon, így a kai-t nem lesz képes alkalmazni.
- Sajnos nem, de más módokon is kiszabadíthat az illúziókból, például fizikai sérülést okozva. – Hanakora sandítottam, a faarc azonban nem mutatta jelét annak, hogy milyen szintű sérüléseket szeretne ejteni rajtam. – Egyelőre gyakoroljunk ezekkel. – vettem elő a nemrégiben vásárolt paprikabombákat. A következő szekérfosztogatáshoz akartam egy kis mókát adni velük, de úgy tűnt, hamarabb is hasznukat vehetem.
- Rendben van, egy délutánt megér a dolog. Akkor kezdjük is. – mondta az Öreg, amire összecsaptam tenyereim és megkezdtem a kézjelek formálását.
- Kugutsu bunshin no jutsu!(Bábklón technika)
Hanako ezidáig üres szemgödrei kéken felizzottak, háta kiegyenesedett. A klón azzal az utasítással jött létre, hogy figyeljen engem és az öreget, amikor pedig úgy látja, hogy mozgásom, tekintetem genjutsut sugall, használja a kezébe adott paprikabombákat.
Mondanom sem kell, eleinte nem sok sikert értünk el. Az emberi szem és intelligencia magasabb rendű volt báboménál, utóbbi azonban specifikusabb feladatot kapott, így volt esély, csak más megközelítés kellett. Gyanítottam, hogy mivel Natsumit és Kohakut figyeltem és róluk tárolt elmém információt, ezért saját magam nehezebb megvédenem. Ezért kipróbáltuk, hogy mi van, ha bábom őket figyeli és védi. Duplán is örömteli volt nézni, amikor először alkalmazta rajtuk a paprikabombákat.
Ahhoz, hogy engem is meg tudjon óvni, jobban kellett ismernem magam, így egy újabb fordulót mentünk az eredeti edzéstervvel, melynek végén Natsumi és Kohaku elmondta nekem, miket figyeltek meg rajtam. Ez azonban még csak nagyon minimálisan segített, az Öregnek azonban támadt egy ötlete, melyet miután kimondott, eltűnt minden körülöttünk és csak én meg ő maradtunk a helyszínen.
- Genjutsuba ejtettelek, - magyarázta röviden – most pedig figyelj.
Egy újabb alak jelent meg mellettünk. Én magam voltam az. De nem a tudatos énem és nem is valami ócska másolat. A néhány perccel korábbi énem volt az, amint az edzésfeladatokat végzi, genjutsuba esik, majd mások kiszabadítják. Az Öreg akár egy felvételt vetítette le nekem emlékeit, ha néhol kicsit homályosan is, így megfigyelhettem saját magam kívülről és elraktározhattam eme ritka tudást is a többi mellé.
Bábom így már hatékonyabbá vált, ezért ezt a módszert gyakoroltuk tovább. Aznapra eléggé elfáradtunk, de másnap folytattuk a megkezdett programot, hogy éles helyzetben is használható szintre emeljük az ötletet. Az elfogyott paprikabombákat fa fegyver váltotta fel, majd pedig valódi, Hanako bábom pedig több sérülést okozott nekem, mint mindenki más eddigi életem során, ami azért humoros, akárhogy is nézzük.
Mikor aznap este visszatértem saját barlangomba, nagyon fáradt, de ugyanakkor lelkes is voltam, mint általában, amikor új ötletemet valósítottuk meg. Csak ledőltem az ágyamra és a falat bámultam. Mivel kicsit komolyodtam, az arra vésett női alakok helyét tervrajzok vették át. Nem olyanok, melyeket megvalósítottam volna, éppen ellenkezőleg. Ezek olyan tervek voltak, melyeket fizikailag lehetetlen megvalósítani. Ezért kerültek a falra és nem papírra. Hogy folyamatosan stimulálják a fantáziám, ösztönözzenek és ötleteket csikarjanak ki belőlem. Az elmúlt két nap ismét azt igazolta, hogy jól működnek.
Oldalra fordultam és a külső barlangba néztem. Hanako bábom velem szemben állt a gyűjteményben elfoglalt helyén. Ilyenkor jól esett őt nézni és úgy szenderedni el. Arra gondoltam, hogy immáron olyan társaim lehetnek, melyek képesek akár illúzióktól is megvédeni, és akikben feltétel nélkül megbízhatok, valamint bármikor elővehetek. Bármit is jelentsen a shinobi lét, a bábmester szó vagy maga a nevem, ilyenkor igazán büszkének éreztem magam.

A Folyók Országának határvidékein délutáni, pislákoló napfény igyekezett áthatolni a hegyekben úszó ködfoszlányokon. Odakint enyhe szellő zizegtette a faleveleket, kistestű madarak bújtak meg csendben a lombok takarásában. Amolyan kellemesen baljós, de nyugodt hangulat uralkodott a tájon. Nem úgy, mint a rejtett barlangok mélyén, ahol éppen kattogva csaptak össze bábok és törvényen kívüli shinobik.

Akemi bábom kecses ugrásokkal haladt a sziklákon, hajzuhataga sebesen pörgött, meredező, mérgezett tűkkel kaszabolva. Kohaku egy ugrással kitért, ám a báb lényegesen gyorsabb volt nála. Néhány pillanat múlva két kunai döfte át a ninja testét, ki súlyos tárolója miatt könnyedén a kissúlyú báb karjaiban végezte. A shinobi azonban nem a valódi volt. Klónja megszűnésével bogarak tucatjai másztak szét, az egyik nagyobb méretű, kiálló szikla mögül pedig kunai repült felém. Azonnal abbahagytam talpamba vezetni a chakrám, és egy szaltóval hagytam el a barlang plafonját, majd a talajra huppantam. Hanako bábom rögvest elém ugrott, védekező állást véve fel, Natsumi ugyanis ezt a pillanatot választotta támadáshoz. Hatalmas legyezője ívesen lendült, port kavarva a járatokban. A látótávolság hamar nullára csökkent, talpamba pedig ismételten kénytelen voltam chakrát áramoltatni, hogy ha nem akartam, hogy arrébb repítsen a léghullám.

Szerencsére Natsumi nem rendelkezett túlzottan sok chakrával, így széltechnikáit csak nagyon rövid ideig tudta fenntartani. Mire a légáramlat alábbhagyott, Akemi már megkerülte a lányt védő köveket, és egy wakizashi pengével a kezében támadt rá. Natsumi a legyező fém széleivel hárította a szúrást, de biztos voltam benne, hogy innentől már bábom fog győzedelmeskedni. Natsumi egyáltalán nem volt jó közelharcban, legalábbis a mi mércénkkel mérve. Akemi támadásai ugyanakkor egyre lassultak, majd legnagyobb meglepetésemre, kezéből kiesett a wakizashi. A báb remegni kezdett, mintha mindjárt felrobbanna, aztán darabokra hullott, testéből bogarak másztak elő.

Hanako hasonló sorsa jutott. Noha védekező állásban álldogált előttem, észrevettem, hogy immár képtelen mozogni. Ő belé maximum pár szkarabeusz bújhatott, kevés ahhoz, hogy szétszedjék, de elegendő, hogy immobilissá váljon. Mérgesen rúgtam a tehetetlen bábba, a chakrával átitatott rúgás egészen a barlang faláig repítette, ahol hangosan csattant. Újabb adag por szállt fel, majd minden elcsendesült. Az edzésnek vége volt.

Összeszedtük felszerelésünk, közben igen kevés szót váltottunk. Megdöbbentett, hogy társaimnak sikerült felém kerekednie. Persze veszélyességem leginkább a trükkjeimben, váratlan meglepetésekben rejlett, ők pedig ezeket már igen jól kiismerték. Ettől azonban nem lett jobb hangulatom. Ismét eljutottam arra a pontra, ahol a magamban érzett potenciál egyértelműen meghaladta aktuális képességeim.

Egy bábmester többféleképpen is erősebbé válhatott. Ennek egyik módja bábjainak fejlesztése volt, egy másik saját ninjutsu tárházának bővítése. Mivel én nem az alapvető chakrafonalas bábmesterséget folytattam, hanem egy speciális klóntechnikát, ez a kettő gyakorlatilag majdnem egyazon dolgot jelentette nálam. Hallottam már számos más jutsuról, melyek bunshinokat használtak. Némelyik klón puszta illúzió volt, többségük azonban valamilyen fizikai testtel rendelkezett. Egyes verziók fel tudtak robbanni, de olyan is akadt, mely képes volt önmaga is jutsuk alkalmazására. Erre volt szükségem nekem is. Olyan klónokra, amik nem csak mozgatják a testükként szolgáló bábokat, hanem technikák megalkotására is képesek.

Az ötlet elképesztő távlatokat jelentett. Pusztán hagyományos, fegyverzettől teljesen mentes bábokat is komoly veszélyforrásként használhattam volna vele, nem is beszélve arról, ha felszerelem őket fegyverekkel, mechanikákkal, pecsétekkel vagy más fortélyokkal. Egészen biztos voltam benne viszont, hogy az oda vezető út fáradtságos munkát kíván, rengeteg gyakorlással. Minimum hónapokat.

Hogy kezd ilyennek neki az ember? Természetesen könyveket vesz elő. Noha látni nem voltam képes a chakrát, egész biztosan tudtam, hogy jelenlegi klónjaim chakrahálózata közel sem hasonlít egy jutsukat használni képes, az emberi rendszerrel közel megegyező bunshinéra. Így ideje volt feleleveníteni az akadémiai ismereteket, majd kiegészíteni őket a részletes chakrahálózat megismerésével és létrehozásával. Kohaku szerzett nekem néhány jó ábrát, és amikor már álmomból felverve is fel tudtam volna skiccelni a tenketsu pontokat, megkezdhettem a gyakorlati alkalmazást.

Apró lépésenként haladtam a célom felé. Ahogy korábban is létrehoztam klónjaimat, most is ugyanúgy tettem, ám mindig igyekeztem kicsivel jobban koncentrálni egyes részletekre. Sokat foglalkoztam a kézzel például, így eleinte a régi bunshinoktól egyedül kézfejtájékon eltérő társakat alkottam. A kézfej működésének prioritása számított a legmagasabbnak. Ez használt minden embernek szánt fegyvert és eszközt, valamint ez alkotta meg a kézpecséteket, így mind mechanikailag, mind a klón chakraáramlását tekintve komoly részletességét igényelt. Persze a komplexitás csak az egyik összetevője volt mindennek. Egy ilyesfajta klón értelemszerűen jóval több chakrát igényelt, így igyekeztem komolyabb mennyiséget, és minél gyorsabban felszabadítani. Jóleső érzés volt tapasztalni, hogy az eredeti technika megtanulása óta mennyivel egyszerűbben ment az ilyesmi. Hiába, több évnyi aktív törvényenkívüli tevékenykedés meghozza a maga gyümölcsét.

Első fázisként sokkal több chakrával rendelkező, emiatt hosszabb életű klónokat sikerült megalkotnom. Ezt már valamennyire fejlődésnek könyvelhettem el. A részletesség növelése finomította mozdulataikat is, ekkortájt pedig elkezdtem jutsuk alkalmazására uszítani őket. Eleinte csak kézjeleket mutogattattam velük, aztán egyszerű chakraáramoltatásokat gyakoroltunk, majd következhettek az alapvetőbb technikák. Teltek a hetek, hónapok, a bábklón technika pedig egyre magasabb szintre jutott. Eleinte csak mozdulatokban, és élethosszban volt látható különbség, de aztán egyre többször sikerült bábjaimnak a shushin no jutsu, majd fokozatosan bővült technika-tárházuk. Innentől már egy új technikáról volt szó, így a továbbiakban hercegklónként említettem az ilyen másolatokat. Továbbra is hasznos volt persze a régi bábklón technika, hiszen ez az új verzió jóval chakrapazarlóbb volt, így egyszerűbb feladatokra megtette a korábbi is.

Hamar rájöttem a korlátokra. A bábok egyelőre nem használhattak akármilyen technikákat, leginkább csak olyanokat, melyeket testük belsejében, vagy testfelületükön, esetleg kiterjesztéseikkel hoztak létre. Képtelennek tűntek új klónokat lkotására, vagy tőlük messze lévő jegyzetek robbantására. Képesek voltak viszont járni a víz felszínén, vagy függőleges felületen, mérgező füstöt alkotni és ereszteni ki a Gázlehelet technika jóvoltából, felgyorsítani maguk egy végső támadáshoz a fürge test technikával, illetve minden más általam ismert, az említett korlátokat nem meghaladó jutsura. Közel tökéletes katonákká váltak. Persze egy fontos momentum még váratott magára. Az első éles teszt.

Egy jól őrzött szekér haladt Tanigakure felé, fontos személyt szállítva. Stabil jármű, fegyveres őrizettel. Épp megfelelő céljaimnak. A kétlovas monstrum lassítani kezdett, amint megláttak. Két alak vált ki a csoportosulásukból, hogy közelebb jöjjenek, kezük fegyvereik markolatán.

- El az útból, ha jót akar! – rivalltak rám, hisz sejtették szándékom. Összecsaptam tenyereim.

- Jibaku Fuuda: Kassei! – Két kisebb robbanás, majd már dőltek is ki az út melletti fák, egy a kocsi mögé, egy pedig közém és a két közeledő alak közé.

- Kuchiyose: kimi sutairu! – idézésem két füstös pukkanás követte, mely további védelmet nyújtott, igaz, csak rövid időre. A két megjelenő harcibáb azonban bőven elegendő volt, hogy hátrébb tántorítsa a délceg bérencpárost.

- Vissza! Védelmi alakzat! – kiáltotta valaki a kocsi felől, valószínűleg a vezetőjük. Felsorakoztak, testükkel védve a szállított úri hölgyet, ki meglepetten kukucskált kifelé kocsijából.

Akemi és Hanako bábom kiegyenesedett, szemük kék izzással gyulladt ki. Akemi előrelendült, haja szétterülve kaszabolt, ahogy működésbe lépett a mechanika, kiálló, mérgező tűk meredtek elő. Az elől lévő hármas egymásnak vetette hátát, kinyújtott kardokkal védekezve a közeli támadás ellen. A báb nem sokkal előttük lefékezett, majd kézpecséteket formált. Szájából nagy mennyiségű Öt Érzék Zűrzavara füst tört elő, beterítve a csapat jó részét.

Az egyik nagyobb darab mély levegőt vett, majd minden erejét beleadva rontott a törékeny testű Akemire. A báb néhány centit hátrébb csúszott, majd megállt, a támadó karja azonban rögvest eltörött, arcán döbbenet. A báb testét Vas Fal pecsét védte, talpa tenketsu pontjaiba chakrát vezetve pedig megragadt a talajon. Wakizashi pengét húzott elő, és egy pillanat alatt átvágta ellenfele torkát. A nagydarab harcos vére özönvízként terítette be a bábot. Egy embert talán megakasztott volna ez, esetleg rontotta volna látásában, mozgásában vagy gondolkodásában. Egy bábra ilyesmik nem lehettek hatással.

- Őt támadjátok! – kiáltott valaki, mire néhány penge repült irányomba. Hanako fürgén mozdult, egyszerűen a szálló kések elé lépett, melyek hangosan pattogtak le pecséttel védett testéről. Akemi a támadók felé fordult, kik erre rögvest hátrálni kezdtek. Ő azonban nem kegyelmezett nekik. Egy shunshin no jutsu, és máris mögöttük volt, sebesen kaszabolva le őket.

Én guggoláshoz közeli pozitúrában maradtam, erősen koncentrálva, két klón fenntartása ugyanis egyelőre még komoly erőfeszítéseket igényelt. Akemit eközben körbevették, több irányból próbálták korlátozni mozgását. A báb eldobta wakizashi pengéjét, majd kézpecsétekbe kezdett, egy pillanattal később pedig felrobbantotta a saját magán lévő robbanó jegyzeteket. Még a tömzsi szekér is felborult, embercafatok röppentek szét. Aztán a csatatér kissé csendesebbé vált.

Kifújtam a levegőt, elengedtem a klónokat. A két báb zörögve hullott a földre. Az utazó hölgy véres ajkakkal mászott elő kocsijából, ijedten tekintve körül. Közelebb lépdeltem hozzá, mélyet szippantva a robbantás utáni levegőből. Szerettem az illatát.

Összeszedtem a bábokat, és visszaidéztem őket tárolóikba.

A nő erre megdermedt, majd enyhén remegni kezdett. Tekintete a véres, néhol darabokra szakadt hullákon cikázott. A haláltusájukon lévő lovak sem bocsátottak valami szép látványt.

- Igen? – próbálkoztam, hátha beugratós kérdés volt.

Kikászálódott, talpa immár a füvön. Szemét le nem véve rólam lépdelt egyre távolabb. Ráeszmélt, hogy a harcosokat céloztam, nem őt.

- Ami azt illeti, - szólaltam fel, mikor már megtett néhány lépést – a titkos technikák… nos, nem véletlenül nevezik őket így. Legjobb, ha minél kevesebben ismerik őket, nem igaz?

A hölgy halálsikolya messzebbre szállt még a korábbi robbantásénál is.