Kihallgató Épület

A terembe érve Erisa fogad a bocsánatkérésével, bólintok neki, nem akarok feszültséget a csapatba, elfogadom a bocsánatkérését, de ha így folytatja akkor őt is kiiktatom az új csapattárssal együtt.
Mugo-sensei érdekes dologba kezdett bele. Én valójában végig azon voltam, hogy a saját társaim hibáját javítgassam ki, nemes egyszerűséggel, próbáltam vezetni őket. Sayuri-san azért bukott bele a vezetésbe, mert nem volt képes elég gyorsan dönteni, cselekedni. Egy krízishelyzetben egyértelműen, gyorsan kell választani. Megértem sensei szavait tökéletesen, bár ha azt nézzük, azért akartam menteni Erisa-t mert volt nála egy csengő, egyszerűen csak ennyi se több se kevesebb. Tehát a feladatot amit kitűztem magamnak el is buktam, de mindegy ez már a múlté, örültem a dicsérő szavaknak, megérdemeltem már őket, vágytam rájuk egy ideje. Bár sensei nem tudta, hogy mi volt a célom, azzal, hogy visszatértem, a tett színhelyére csak meg akartam leckéztetni Sayuri-sant de végül igaza van rosszul sült el a dolog butaságot csináltam elismerem. Persze a többiek tetteinek kivesézéséhez is eljutottunk, tehát, a bukás okához, amely fura módon mégsem volt bukás.
Én helyettük is annak éltem meg ezt a dolgot, siralmasan teljesítettek, bár így is mindenki kapott jutalmat. Nagyon örültem az új maszkomnak, sokkal hatékonyabbnak tűnik mint a jelenlegi. Így átvettem és meg is köszöntem azt. Amint a sensei, eltűnt úgy döntöttem nem várok tovább, fáradt vagyok.
-Bocsi, de én most lelépek.
Nem nagyon érdekelt a válasz fáradt voltam és nem éreztem okot az időhúzásra, úgy érzem mindent átbeszélt sensei.

/élvezet volt /

A csapatmunka, és a csengők egyéb dolgokhoz való asszociálásával nem is járhattak olyan messzire az igazságtól, a Sensei szavai alapján pedig nem is volt olyan messze az igazság. Micsoda szerencse, hogy Saito-san időben reagált, és nem hagyta, hogy a csapattagok külön-külön bóklásszanak a faluban, mert az talán tényleg egy bukott vizsgával lett volna egyenlő. A lány végig ámultan fogadta magába a Sensei szavait, és mindent gondosan elraktározott a tudatába, hiszen ezek az észrevételek fontosak lehetnek, ha a későbbiekben javítani akarna esetleg a teljesítményén és leküzdeni a hibáit. Persze voltak részek amelyekkel teljesen nem értett egyet, hiszen bármennyire is akadályozó tényező lehet egy adott csapattárs, mégsem lehet könyörtelenül hátra hagyni. 
- Kicsit félelmetes érzés, hogy egész végig meg voltunk figyelve, mégsem sikerült észre vennem egyetlen egy embert sem egész idő alatt. De valamiért mégis megvolt az az érzés, hogy valaki szemmel tart minket.. - ezek szerint mégsem a paranoia volt az ami a lányon úrrá lett az erdőben, hanem valódi személy volt a nyomukban. A Sensei gondosan végigelemezte a csapattársakat, majd végül eljutott Sayurihoz aki már tűkön ülve várta, hogy végre hallhassa a Sensei véleményét, még ha sikerült is csalódást okoznia a sok buta tervvel. 
- Sokkal nehezebb egy csapatot vezetni mint amilyennek tűnik. Bíztam benne, hogy képes leszek rá, viszont így visszagondolva az ötleteimre, azt hiszem boldog lehetek, hogy a legtöbbet megvétózták a társaim. - szégyenében még a fejét is lehajtja.
A Sensei ajándékára értetlenül pillant, majd pedig a férfire, nem érti mivel érdemelte ki ezt az értékes kenőcsöt.
- Kö-köszönöm szépen. - kicsit elpirulva, picikét dadogva átveszi az ajándékot, szorosan a kezei között szorongatva, mintha egy értékes kincs lenne. Ez az első igazi ajándék amit kapott Mugo-senseitől. De... mégis miért örülök neki ennyire? Ez csak egy kenőcs.. - Nagy becsben fogom tartani. - mély meghajlás követi szavait, majd nemsokkal Yuu távozása után, ö is távozik, persze mindezek előtt illendően elköszön női csapattársától is, bocsánatot kérve amiért ennyi gondot okozott neki és a küldetés sikerességét is veszélybe sodorta saját, önfejű ötleteivel.
//Egyetértek. Nagyon jó volt, minden nap azon izgultunk, hogy mi is lesz a folytatás   //

Yuu bólintásában nem éreztem túl sok őszinteséget. Olyan fura ez... Ha most találkoztunk volna először, biztos vagyok benne, hogy elhittem volna, hogy a fiú tényleg megbocsát nekem, és nem neheztel rám. De most, mindezek után, minden mozdulatából, minden érintéséből, az a jelenet ugrik be, amikor majdnem megütött... Amivel nem az a bajom, hogy majdnem megütött. Teljesen egyetértettem vele akkor, és most is, megérdemeltem volna, sőt, talán még most is megérdemelném azt a pofont... Nem is az ezzel a gond, hogy majdnem megfojtott, vagy hogy a nyakamnál fogva szorított a falhoz... Valami egészen más. Az akkor, csupán néhány másodpercre mutatott tekintete... Sokkal gyilkosabb, és kegyetlenebb volt mint a tettei. Érdekes, de ha Yuu megölne ezer embert a szemem előtt, akkor sem félnék annyira, mintha tíz másodpercig nézne rám, azokkal a szemekkel. Ez a tekintet... Mintha nem is az övé lenne... Vajon ő, hogy gondolkodik? Mi jár a fejében? Mire gondol? Mi a véleménye rólam? Vajon még mindig haragszik rám? 
Rengeteg kérdés fordult meg a fejemben, és rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. Még most sem ismerem egyik csapattársamat sem, sőt, Yuu-t nem is tudom megismerni, inkább olyan, mintha egyre csak eltévednék az arcán, belefeledkeznék az általam elképzelt gondolataiba, olyan, mint egy labirintus, aminek nincs kijárata. Olyan bizonytalannak érzem magam vele szemben... 
Gondolataimat megzavarja Mugo-sensei hangja, amit nem is bánok, szinte már attól eltévedek Yuu-ban, ha rágondolok. A feladat megmagyarázása után kellemetlen rész következett, Mugo mindegyikünket egyénileg értékelt. Földre szegezett tekintettel hallgattam a nekem szánt részt, holott tudtam hogy ez nem kicsit udvariatlan, de szégyelltem magam. Valóban igaza van. Egy küldetésen már halott lennék. És hiába "javítja" az összképet amit a kórházban tettem, hisz a valóságban már azelőtt meghaltam, hogy akármi hasznosat tehettem volna. Én csak odáig számítottam, amíg Mugo csapdába sem csalt. Hiába mond akármi mást. Elrontottam. Szeretnék bizonyítani, szerettem volna bizonyítani, de nem tudok, nem vagyok rá képes. 
Az egyéni értékelés után, az orrunk alá dörgölte, hogy többet tud, mint amit elmond, ami egy kicsit idegesít, nem értem, talán még nem fejlődött ki az agyunk, hogy nem tudjuk felfogni amit csak akkor mondhat el, ha már nincs bennünk kettősség? Vagy talán olyan szavakat fog használni, amiket csak kettősség nélkül lehet megtanulni? Ennek komolyan nem értem a lényegét, de jó... Tudok várni...
Mindezek után történt a legváratlanabb dolog, legalábbis az én részemről. Három kis dobozka jelent meg a Sensei előtt. Egy ideig csak néztem, mikor Sayuri átvette azt a kenőcsöt. Az a kenőcs, nem tűnik valami olcsó, minden sarkon megtalálható dolognak. Ilyen jól szerepeltünk volna? Vagy csak Mugo-sensei nagylelkű... 
Mikor a középső dobozkát nyitotta ki, és kiemelt belőle három, fekete színű virágocskát, majd a kezébe téve azok újra feléledtek, elállt a lélegzetem. A hozzáfűzött magyarázat pedig kiverte nálam a biztosítékot. "De hisz ez... Piszok ritka... Mégis miért..." Gondoltam magamban, de ekkor Mugo-sensei, már a hajamba is tűzte az egyiket.
- K.. Köszönöm... Szépen... Sensei... - Böktem ki lassan, részekben. Még most sem mertem elhinni, hogy Mugo, tényleg ilyen értékeket ajándékoz nekünk. Óvatosan megérintettem jobb kezemmel a hajamat díszítő fekete virágfejet, s az szép lassan, látványosan megtelt élettel, s színe kékben kezdett ragyogni. Amíg Mugo-sensei Yuunak adta át az utolsó dobozban őrzött ajándékot, én végig csak a kezemben lévő két virágban gyönyörködtem. Lassan a harmadik is kékbe váltott, ahogy kezemmel egyre több chakrával táplátam.
A sensei egy érdekes, és kicsit idegesítő mondattal távozott. Nem értem minek kapunk még egy csapattársat. Még éppen csak hogy, vagyis még most sem szoktunk össze hárman, de az egész, még normálisan fel sem épülő hierarchiát megzavarja a negyedik tag. Yuu, és Sayuri hamar távoztak, úgy tűnik nem nagyon akarjuk megbeszélni a dolgokat. Sóhajtottam egyet, majd egyedül hagytam a komor, rideg szobát.


// Imádtam ^^//

// Osuminak //

Konoha. A falu, amelyre számíthatok. A falu, amely védelmet ad. Otthont. Amely mentes a korrupciótól. Kényes konvencióktól. Legalábbis a felszínen.

A nem várt helyzetek nem várt megoldásokat vonnak maguk után. A háború által felforgatott világ maga is kifordul magából, a megváltozott körülmények ellentétes hatásokat váltanak ki, hogy egyensúlyra törekedjenek. Ezért okozhat megkönnyebbülést egy kellemes séta a megperzselt földektől távol, hogy megnyugtassuk lelkünket. Ezért eszünk ha unatkozunk. Ezért szomjazzuk a háborút, ha békében élünk.
Most azonban háborúban állunk és ilyenkor jó egy kissé elszakadni az aggályainktól. Mostanában kezdett minden rendeződni körülöttem és úgy tűnt minden jól alakult, már ha nevezhetjük jónak azt az állapotot, mikor passzív életveszélyben van az ember.
Hogy megszabaduljak a felesleges gyötrelmektől, a szokásos napi teendők és rituálék után a városba indultam, hagyományos szórakozás által elűzni a fellegeket. Azt terveztem, hogy miután sikerrel jártam a városban tett körutammal, veszek egy ajándékot Ainak. Régóta vágyott már egy olyan macira mint amilyen nekem volt és még ha nem is olyat, mert nem lenne túl egyedi egy kiszámítható ajándékkal kedveskedni, egy hasonlót szerettem volna a házába rejteni.
Az utcákra kilépve hamarosan egy kétes külsejű fiút pillantottam meg, akinek megvető pillantása nem sok jóval kecsegtetett. Ugyan nem tudtam mire vélni a dolgot, nem fordítottam el tekintetem, inkább üres érzelmekkel teli arccal néztem vissza rá. A srác tekintete már olyan érzéseket váltott ki belőlem amiket normális esetben pánikszerű elfojtással zárnék magamba, de most egyszerre vonzott és taszított ez a szinte már kínozni vágyó szempár. Kellemetlen érzésekkel telítődve folytattam a szempárbajt, ugyanazt az irányt és testtartást tartva mint eddig -nehogy rájöjjön, hogy képes volt elbizonytalanítani-, amíg egymás mellé érve gyomorszájon nem vágott. Ez már csak azért is lepett meg, mert egy ilyen helyzetben ébernek kellene lennem, most mégis teljes természetességgel fogadtam a felém irányuló ütést. A hirtelen támadás után nem a védekezés módját kutattam, hisz testem nem volt képes reagálni, hanem hogy miért nem vettem észre a fiú szándékát. Miután úgy éreztem hogy visszanyertem irányításomat a testem fölött hirtelem homályosuló képek takarták el előlem a következő lépést.
"Genjutsu" - Ez volt az első gondolatom mikor felébredtem. Az agyamon átvetülő gondolat végre képes volt megvilágosítani miért nem tudtam reagálni. Először a látásom jött rendbe, agyam még nem volt képes feldolgozni a bőrömről felfutó hideg vas érzékelését, környezetem pedig szinte néma volt.
Hamar felmérve a helyzetet rájöttem hogy valószínűleg rabságban tartanak és a kezeimet tartó bilincsekből ítélve nem szeretnék, hogy szabadon mozogjak. Csak sejtésem lehetett, hogy miről is van szó. Valójában mindig is sejtettem, hogy egyszer eljön ennek az ideje.
Felfele pillantva egy gerendákkal megerősített tetőt látok, ami nyilván nem csak az első akadály lehet, ha menekülni szeretnék. Nehéz. A kezeimet szorító vasbilincsek korlátozott mozgást biztosítanak és nem érem el velük a másik karomat. Megpróbálhatnám kiakasztani a csuklómat, de úgy döntöttem, ha már fogva tartanak, inkább megpróbálom nem megöletni magam.
Körbepillantva előbb egy székre leszek figyelmes, ami alapján nem csak én leszek a szobában, a következő sarokban pedig egy nagy, egy részből álló kpuacot pillantok meg, amiről hamar rájövök hogy egy lehántott bőrű, többször megégetett ember tárult a szemeime elé. A gyengeségtől nem tudok uralkodni magamon, a gyomromban keletkező görcs miatt előre görnyedek és teljes erőmmel a szám csukva tartására koncentrálok. A mellényét megvizsgálva félve tekintek fel a fejpántra, amely elárulja hogy egy hazámból érkezett jövevényről van szó. Első reakcióra közelebbről szeretnék megvizsgálni hogy él-e még. Ekkor jövök rá, hogy én miért lehetek itt. A düh visszaránt.

A mélyen ugyanaz mozgatja, mint az összes többit. Vajon a falu, vagy mások érdekében történik mindez?

Összeszedve magam felfigyelek az eddig engem méregető guggoló fiúra, aki megtámadott az utcán. Felfelé nézve mutatkozik be nekem.
"Makoto? Nem ismerem ezt a nevet." Ez vagy azt jelenti hogy egy névtelen senkire bíztak, vagy hogy komoly az ügy.
- Hiroto Osumi - válaszolom közönnyel. Biztos vagyok benne, hogy már tudja a nevemet. Legszívesebben az lenne a következő mondatom, hogy kezet nyújtanék, de nem tudok, de nem vagyok abban a pozícióban hogy így vezessem fel magam. Óvatosan kell megjátszanom a kártyáimat. Lassan, ujjaimat kinyújtva, félreérthetetlen módon közelítem felé kezemet, enyhén utalva ezzel helyzetemre és hogy nem szeretnék ellenkezni.

Néhány másodperc ébrenlét után a kép kezd kitisztulni a fejemben, de az egész valahogy nem akar összeállni. Mintha be lennék drogozva, testem elnyűtt, a hangok tompán visszahangzanak a fejemben, a körülöttem lévő környezet pedig épp annyira lehet valóságos mint álom. Nem vagyok képes teljes egészében érzékelni a jelent, a kép több helyen zavarossá válik. Nehéz elvonni a tekintetem Makotóról, mintha csak őt lennék képes látni. "Ismét egy genjutsu lenne?" Mivel jelenleg nem vagyok olyan helyzetben, hogy a hagymányos úton próbáljam megtörni a technikát, más módszerekhez kell folyamodnom. Ha ez egy látásra alapuló genjutsu és nem dolgozta ki megfelelően akkor megpróbálhatnék a többi érzékszervemre hagyatkozni, hogy tudjam, egyáltalán tényleg ott vagyunk-e ahol gondolom. Behunyom a szemem és megpróbálok minden másra koncentrálni, elkapni mozzanatokat, akár egy légfúvást, illatot, hangot. Kitörlöm az előbb látott képet a fejemből és többi érzékszervem segítségével egy újat próbálok létrehozni. Elképzelni. Mivel ez már nem a tudatomra erőltetett hallucináció, talán képes vagyok a fejemben alkotni egy alapszintű vázat arról, hogy hol lehetek.
Csak addig próbálom fenntartani a dolgot, amíg nem válik túl feltűnővé, de kinyitva a szemem is csak a fiú arcára próbálok koncentrálni, hogy a környezet látomása ne zavarja meg az enyémet. Mikor megszólal fizikai fájdalomként hatolnak szavai a bőröm alá. Mióta megváltozott a Hokage személye számíthattam rá, hogy ez egyszer be fog következni. Ugyan korábban védelmet ígértek nekem, most igyekeznek minden kedvezőtlen körülményt kiküszöbölni, minden tettnek súlya lehet. Még ha nem is fenyegetném sajátlezűleg az országot, mi történik ha egyszer egy hazámbelivel kerülök szembe egy konohai oldalán? Képes leszek habozás nélkül a konohai megmentésére sietni a kirigakureivel szemben ha úgy alakul a helyzet?


Sötét pince mélyén,
Álmok homályába veszve tör elő a kétely
Kinek az álmát élem.

Makoto arca sötétebb árnyalatot vesz fel, az árnyékok hosszabbak lesznek, a felülről lelógó egy szem villanykörte is vészjóslóan pislákolni kezd egyre kevesebb világot hagyva a látáshoz. Félelmek elevenednek meg a velem szemben leülő fiú személyében. Az engem fenyegető kunai éle vörösen izzani kezd, párás levegő csap az orromba. Amint belevájja a húsomba, már nem vagyok képes fenntartani a korábbi, valóságot reprodukálni kívánó gondolataimat, ami ismét kiragad a jelenbe.
A kunai átégeti kedvenc ingem, apró széndarabokat hagyva belőle, a bőrömet égő fájdalom éri, de valahogy mégsem képes ennek megfelelően változni. A fájdalom ugyan megakadályoz abban hogy másra koncentráljak, bőröm nem adja jelét annak hogy valami megáltozott volna.
- Már mindent elmondtam Hokage-samának - válaszolom, a fájdalom ellenére nyugalmat erőltetve hangomra. - Ha azt szeretnéd, hogy megbízhass bennem, próbáld meg kideríteni az igazságot hazugság nélkül.
Körbefuttatom a tekintetem, jelezve, hogy az engem fogva tartó genjutsura gondolok.

// Következő mesélői poszt helye: http://narutohun.niceboard.org/t23p495-utcak-es-terek#46498 //

Szavaim eltűnnek a semmibe, a szám mozgása semmiféle akusztikus hatást nem vált ki, mintha megfosztottak volna ettől a képességemtől. A kunai szaggatja a bőrömet, amin még mindig nem esett sérülés, a fájdalom tompítja az elmém. Bár biztos voltam benne hogy csak magamnak mondtam a mondandómat, a következő pillanatban egy fehér kalapos férfi jelenik meg, sugárzik az erőtől. A hatodik Hokage áll velem szemben. Hirtelen a fájdalomról és körülményeimről megfeledkezve is tiszteletteljesen vigyázba vágnám magam, ha a vasláncok engednének. A falu vezetője, mesterem, tanítóm, most egy egész egészen más oldaláról mutatkozik meg, mintha egy másik deimenzióból tört volna át. Arca ugyanazon torz formával hadarja végig mondandóját, amitől én automatikusan felrúgnék, de a bilincsek ismét visszarántanak. Tehetetlenül feszítem neki izmaimat a láncoknak, amíg szemébe bámulva el nem nyel a sötét.
Fogalmam sincs, mióta nézhettem vele farkasszemet, amikor a kábulattól szabadulva egy ágyat pillantok meg, amin.. én fekszem. Láncokba verve, lángoló botok csapásait tűrve amik lassan felperzselik a bőrömet. Ösztönösen felpillantok, hogy testem észrevegyen, de semmi haszna. A tűztől megszabadulva az utcák letaposott porát nyalhatom fel - legalábbis a testem, mert én még mindig kívülről látom magam. Odaszaladok a testhez, de az mintha észre sem venne, magatehetetlenül ül a sárban. Egy báb. A tudattalan testet a nekidobott bőrönd képes mozgásra bírni. A vallatóm megvető arckifejezéssel néz le rám. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez a kínzásom része-e, vagy halál utáni állapot. Kétségbeesetten nézek körbe, aztán szédülve örvényszerűen szökik szemembe a falu körképe.
Szinte kiugrok az ágyamból és azonnal magam mellé tekintek, aztán a másik oldalra is, hogy biztos legyek benne, hogy otthon ébredtem. Az ágyam. A meleg lepedő. A maci kifogástalan állapotban. Az álom után mégis az a kellemetlen rossz előérzet fog el, ami tönkreteheti az egész napomat. Hiába próbálom megnyugtatni magam, percekig zihálok, anélkül hogy észrevenném az idő múlását. Ez az álom túl valóságos volt. Az ablakomhoz lépve már átgondoltam, hogy mit is jelenthet. Vagy saját magam kételyeimről nyújt egyértelmű vallomást, vagy valaki más próbálja átadni nekem az üzenetet. Akárhogy is. A végére kell járnom.
A rossz álom emlékeitől kísértve úgy döntök, ezúttal máshoz kezdek aznap. Az álom egyszerű és világos. Arra akar rávenni hogy magam mögött hagyjam Konohát. Még csak az álmot sem kell nagyon részletezve kielemznem, hiszen a jelek egyértelműek. Ezért inkább arra próbálok rájönni, hogy miért most tört rám. Aztán ideje rendezni a dolgot.. A Hokágéhoz indulok.
Ugyanúgy kezdem teendőimet, lesétálok a rozoga lépcsőkön, elköszönök szüleimtől és kilépek az ajtón. Rájuk nem gyanakszom, nincs is miért. Itthon nincs is miért. Szívok a friss levegőből, hogy a légnemű anyag elmossa a fejemben kavargó káoszt és elindulok, akárcsak reggel. Az ellenkező irányba.

// Kurita Takashi - Eltemetett emlékek // 

- Nem kell nagyon szimatolnia - azzal a fejemen lévő hülye-gyerek sapka formájú kötésre mutatok. - nem viccből vagy divat hóbortból viselem. 
A kígyó fejének elhozása nagyon jó ötletnek bizonyult, ugyanis azonnal komolyabban vették a jelenlétemet. Reakciójukból arra következtettem, hogy nem ők a ludasok abban, hogy megpróbáljanak halálba küldeni. A kutya reakciója túlságosan őszinte és a krapek se maradt közömbös. Mindkettejük kérdésére egyetlen mondattal válaszolok. 
- Jó kérdés, ezt szeretném tudni én is. - sajnálatos módon se azt nem tudom, hogy mi a neve ennek a szutyoknak, ami összekeni a Farkas asztalát, sem azt, hogy ki küldött a barlangba. Egyik kérdésre sem tudom a választ, de ők az ANBU nekik kellene erről többet tudni. Az legalábbis elég ciki, hogy egy közönséges Chuunin olyan ügybe ássa magát, amiről az ANBU-nak sejtése sincs. 
- Örömmel követem, ha megígéri, hogy válaszokat is kapok. - mondom, azzal felkapom a fejet és a Farkas után megyek. Még mielőtt kilépnék az irodából, a bizonyítékot elhelyezem a hátizsákban. A tekercsekbe pecsételt cuccokat, még meg se mutattam nekik, ebből igen komoly dolog fog kisülni. S remélem, hogy kompenzálják majd erőfeszítéseimet. Busásan. Egészen a központig követem a maszkos "barátomat", ahol hamar elő is kerítik a megfelelő embert, aki illetékes az ügyben. Még ha nem is a Hokage, de legalább tud valaki róla. Ezekben az egyénekben megbízom a reakciójuk túlságosan is azt sugallja, hogy ők is éppen olyan meglepettek az egész kimenetelével, mint én magam. Ebből az következik, hogy sejtésük sem volt ezekről a dolgokról. Amikor Shikaku megadja a szót, udvariasan meghajlok, majd hozzákezdek a beszámolóhoz.
- Shikaku-sama, a nevem Kurita Takashi. Egy a napokban, általam végrehajtott küldetésről lenne szó, ami finoman szólva is furcsán végződött... - azzal, hozzá kezdek az egész történethez, onnan kezdve, hogy küldetés hiányában a könyvtárban töltöttem az időt és beszámolok a könyvből hiányzó oldalról. Hangsúlyozom a sziklába szúrt zászlót, mint szimbólumot és a kitépett oldalt. Nem megyek bele a fejtegetésbe, hogy mire következtettem, folytatom azzal, hogy megjelent a ninjuu eb és hasonlított arra, amelyik ezzel a Farkassal volt. Átadta az üzenetet, amelynek írója a sziklába szúrt zászló szimbólummal azonosította magát. Ismét kiemelem, hogy az ANBU-hoz, a szimbólummal ellátott levéllel jutottam be és el is fogadták a "meghívómat". A történetet folytatom, hogy az asztal mögött ott ült a Farkas, ha kérdeznek, akkor emlékeim alapján beszámolok a férfi termetéről, de lehet, hogy Henge no jutsut használt. Előadom a teljes sztorit a miénk előtt itt élt civilizációról és a barlangban esetlegesen felhalmozott bizonyítékokról és lehetséges tudásról, emlékekről. Aztán kifújom magam. 

- Remélem eddig tudtak követni, mert most jön a kacifántosabb része a küldetésemnek - Shikaku kedvéért és a Farkas meg a ninjuu eb megborzongatásáért, ismét előkapom a kígyó fejet és leteszem az asztalra. - meg ne kérdezze, hogy mi a retek ez, mert én is annyit tudok róla, hogy rohadt nehéz volt megölni. Attól tartok, hogy életében beszélt hozzám, komolyan. Arra ösztökélt, hogy menjek oda hozzá a barlangba. Még ... valamilyen furcsa érintést is érezni véltem. Jut eszembe! Alá vetném magamat egy olyan technikának, ha ismernek ilyesmit, amivel meghatározható, hogy álltam-e az elmúlt időben genjutsu hatása alatt. Azzal magyarázhatni lehetne néhány dolgot, ugyanis ... - folytatom a történetet, hogy megpihentem volna éjszakára és csak másnap folytattam volna a barlang feltérképezését, amely viselte a sziklába szúrt zászló szimbólumot. De felbukkant három kincsvadász, akik előttem mentek be a barlangba. Követtem őket, az egyikük beindított valamilyen csapdát és bele is halt a dologba. Előadom a Kento-san megmentése körüli harcot, amit a virgácsként égő mutánssal folytatott harcomat tartalmazza. Megígérem nekik, hogy hamarosan kifejtem, hogy ki is az a Kento és milyen információval szolgált, de előbb elmondom nekik, hogy a teremben vagy laborban megtaláltuk az inkubátorokat, bennük a halott vagy haldokló mutánsokkal. Elmesélem a kígyó megölésének a történetét, valamint a barlang átkutatását, az inkubátorok megsemmisítését, a testek elégetését.
- Még mindig nincs vége, ugyanis vannak információk, amelyek Orochimarura és talán még rosszabb Kabuto-ra utalnak. A sziklába szúrt zászló, végtelenül hasonlít Hangrejtek szimbólumához. A barlang és a könyv előbb létezett, mint Hangrejtek, ebből nagyon súlyos dolgok következnek. A kép sokkal könnyebben összeállna, ha elmesélnék, hogy mit tudnak a klánról, amelynek jele a sziklába szúrt zászló! Előfordulhat, hogy én tévedek, de én arra következtettem, hogy Orochimaru klánját jelöli. A könyvből a lapot, maga a Kígyó vagy az ANBU tépte ki, ha ez igaz, akkor igen csak szörnyű kérdés, hogy ki azonosította magát ezzel a szimbólummal és miért küldött a barlangba? Az talán az ártatlanabb megközelítése a dolognak, ha egy másik klán szimbóluma volt, de mi köze volt az egésznek Orochimaruhoz? Mivel tudom bizonyítani, hogy a Kígyót érdekelte a hely? - előkapom a tekercset, amelybe az aktákat pecsételtem. - nevek, mindegyik egy elrabolt gyermeké. Valamiféle borzalmas kísérletekhez kellettek. Vessük össze a dátumokat azzal az időszakkal, amikor Orochimaru még Konoha berkeiben tevékenykedett. De! Van itt egy komolyabb akta, tetszeni fog maguknak, azt hiszem - azzal eléjük vetem Hasegawa Zauki aktáját. - nem volt az inkubátorban. 

Hatásszünetet tartok, amíg megnézegetik az aktákat és különösen ennek a Zaukinak az anyagát.
- Nekem semmit sem mond a kódnév: Élet-Fa. De semmilyen nyoma nem volt annak, hogy meghalt volna. A tartálya üres volt, sérülés nélkül. Visszatérve Kento-ra, miután megmentettem az életét és megfenyegettem, hogy megölöm, ha nem mond el mindent, vagy legalábbis majdnem mindent, elárulta, hogy egy Iwanko nevű fazon bérelte fel a csapatát, hogy hozzanak el neki mindent, amit a barlangban találnak. "Folytatni szeretné, amit elkezdett a Kígyó." Iwanko személyleírása megegyezett a Nidaime Otokage alakjával. Megjegyezném, ezen információt még bőven azelőtt árulta el nekem, hogy akár említettem volna neki bármilyen gyanút a szimbólummal kapcsolatban. Megmentettem az életét és segített megölni a kígyót. Én amondó vagyok, ha egy ANBU tag kíséretében behozhatom, akkor készségesen elmond mindent, amit az üggyel kapcsolatban esetleg még tud. Bízik bennem, így nem lenne jó erőszakkal behozni és alávetni a vallatásnak. Egyszerűen meg kell kérniük, hogy mondjon el önöknek is mindent, amit tud a barlanggal kapcsolatban. A társai meghaltak, eltemettük a barlang közelében őket, jelenleg az orvosnál van, csúnyán megsérült. Azt beszéltük meg, hogy találkozunk Ichiraku éttermében, ha végeztünk a dolgainkkal. A történtekkel kapcsolatban szóltam neki, hogy veszélyes információ birtokában van, ha nem vagyok jelen a kihallgatásakor, színezni fogja a történteket. Pontos információkat, csak akkor adhat ki, ha elmagyarázom neki, hogy őszintén mondjon el önöknek is mindent az üggyel kapcsolatban. 

 Persze van még egy-két lehetséges elképzelésem a történtekkel kapcsolatban, de mindent szépen elmondtam nekik, töviről hegyire. Arra a következtetésre jutottam, hogy Kento-t, úgy védhetem meg bármilyen inzultustól és bonyodalomtól, ha magam hozom be egy ANBU jelenlétében. Ha magától mondhat el mindent, sokkal egyszerűbb, mintha később bukkan rá valaki és vallatják, hogy kicsoda és mit csinál itt.

/Takashi/

  Jelentésed részletes volt, sőt szinte biztos, hogy bárki agyát túlterhelte volna az információáradatod, ha épp nem Shikaku ült volna ott, hanem az a bizonyos bárki más... Majd végigpörgetted az egészet, előkerültek az akták, kitálaltál mindent. Azok közül is kiemeltél egyet, melyre a Nara már felült kényelmes, hátradőlt pozíciójából. 
-Orochimaru rejtekhelye, kőbe szúrt zászló, hangrejtek... hát nem egy hétköznapi ügy, az már biztos.- Törölte végig homlokát, majd fogott rá állára gondolkodón.
-Nem tudok sokat erről az egészről, amink van megoszthatom veled, de ennek csak egy töredékét fedi az érdeklődésednek...- Jelzett azzal a többieknek, hogy távozzanak, majd ahogy az megtörtént kezébe vett egy-két aktát az asztalról.
-Orochimarunak máig tisztázatlan hány búvóhelye volt, eddig konoha környékén ezzel együtt háromról tudunk, ám biztosra vehetjük, hogy találunk még a jövőben... Ez a klán jelkép pedig... eddig magam sem láttam, sajnos nem tudok nyomokkal szolgálni, viszont... talán van valaki aki többet is tudhat.- Vágja le az asztalra az iratot, melyet azelőtt kiemeltél. -Nemrég egy kumogakurei fejpánttal rendelkező fiú gondolta jó ötletnek a fronton, hogy míg geninként utánpótlást szállít a harcban résztvevőknek maga is részt vesz kicsit a csetepatéban. A szemtanunk szerint, aki nem más mint Hatake Kakashi, nagyjából egy tucat áldozatot szedett nem egészen tíz perc alatt az ellenséges oldalról. Mondanom sem kell szerintem, hogy ez önmagában is elég figyelemreméltó, hisz ehhez legalább egy chuninra lenne szükség, ám ami fontosabb, a shinobikkal nem egyszerűen fegyver végzett.- Húzta ki egyik fiókját s rakott le eléd egy farepeszt. -Hanem ez.. az ifjú úr jelenleg semmire sem emlékszik, eszméletlenül fekszik a konohai kórházban, ám emlékeztünk mi helyette. És mondhatom... elég szép összefüggésekre bukkantunk a te történeted és az övé között, a név pedig... ugyanaz. Tehát a fedőnevet valószínűleg már megfejthettük, mint olyat, a kísérlet az volt, amiben Yamato, a mokuton használó konohai jounin is részt kellett vegyen, bár inkább annak egy újabb verziója, ami szintén Orochimaru elméjének szüleménye. Hogy mi a célja vele? Rejtély... a srác elméjében a tartályon kívül, Orochimaru arcán kívül, illetve azon hamis emlékeken kívül, amelyekkel Kumogakure pecsételte le az elméjét, semmi nincs. Mintha egész életében abban növekedett volna. Ez azonban jelenleg olyan mértékben titkosított információ, hogy maga a Hokage se tudhat róla, érted? Most viszont jogosan kérdezhetnéd, hogy akkor viszont miért is árultam el neked.., de erre a válasz meglepően egyszerű. Te leszel aki utána jár ennek az egésznek, élén ezzel a klán szimbólummal. Ha bárki kérdezi titkos küldetésen vagy, mely ügyében közvetlenül NEKEM felelsz, érted? Senki sem tudhat erről, míg fel nem göngyölítjük. Sajnos elég sok múltbéli történés utal arra, hogy a Hatodik és Orochimaru régen jó viszonyt ápoltak, ha megtudja hogy nyomozgatsz és esetlegesen olyan dolgok vannak fedésben, amik az ő érdekeit is szolgálják, hogy úgy is maradjanak, tudjuk, hogy nem viselné szívén a sorsod. Sőt, talán már most is szúrnád a szemét. Így mindenkinek jobb lenne, ha egyenlőre fű alatt dolgoznánk. Közben visszatérsz normál feladataidhoz, mi nyomokat keresünk, ha pedig van valami amin el lehet indulni, akkor jössz te és egy-két megbízható ember. Persze vissza is utasíthatod az ajánlatot, de jól gondolom, hogy nem fogod, igaz?- Nézett szemedbe úgy, mintha egy csatát nyert volna épp meg.
Bizonyos értelemben talán tényleg, hisz jól érezhetted, őt is érdekli, hogy mi is zajlik jelenleg a háttérben, mi ez az egész dolog, s azzal, hogy megnyer téged, s az információid, egy jelentős segítséget tudhat magáénak. A kérdés viszont adott volt... elkezded ezt a "titkos kettős" életet, a legfelsőkig fokozott titkos küldetéseddel, vagy visszautasítod és inkább kihagyod, esetleg saját szakálladra kezdesz nyomozni a titokzatos jelkép után. Természetesen minden lehetőség adott, amennyiben visszautasítod az ajánlatát nem történik semmi, megesket, hogy nem szólsz semmiről senkinek, majd elenged, persze sarkadban így is-úgy is egy őrt fogsz ezek után mindig látni. 

// Nos igazából itt a vége.., de úgy mégse.. Mégis, esedékes már egy zárás, hisz már több mint egy éve fut a kaland, melyben végig tökéletesen hoztad karaktered jellemét, mely elég változatosan hatott számomra, az "átlag" gundanos karakterekhez képest... olyan normális volt  Az íráskép pedig szintén kifogástalan volt, a rövidke kezdő után csak úgy ömlöttek a szép hosszú irományok. Gondolom kicsit vissza kellett rázódni. Mindenesetre nem szaporítom a szót. A jutalmad  60 Chakra, 15 TJP, 12000 Ryo. A változásokat és a pénzösszeget vezesd fel adatlapra! További jó játékot! ^^ //

/ Tobirama /

Figyelmesen hallgatom végig a Nara beszédét, amelyben vázolja, hogy pontosan mit tudnak és mennyi lyuk van még, amely foltozásra szorul. Nehéz lehet úgy dolgozni, hogy a Hokage gyaníthatóan az ellenfél beépített embere. Ugyanakkor mit is várhatunk Orochimarutól, aki Konoha talán egyik legzseniálisabb jouninja. Magam is gondolkodóba esek, hogy mégis milyen céllal kezdhette el ezt az egészet. Ugyanakkor valószínűleg Nara-sama sokkal több információval rendelkezik, mint én. Miközben a férfi várja a válaszomat, hogy elfogadom-e az ajánlatát és hajlandó vagyok e neki dolgozni, titokban és fedésben, én Közben már kissé távolabb járok gondolataimban. Így az elvárt igen vagy nem helyett, teljesen más választ adok neki, bár azt hiszem ebből is levonhatja a következtetést, hogy természetesen hajlandó vagyok együtt dolgozni. Hülye is lennék, nemet mondani egy olyan feladatra, amely nagyon fontos a falu számára. 
- Elő kellene kotorni az archívumból, Orochimaru aktáját. Valami feljegyzésnek maradnia kellett róla, amely során visszakövethetjük a nyomát. Címek, nevek, helyek ... Orochimarunak is kellett, hogy legyenek barátai, társai, lakhelye. A könyvtár ... mi van, ha létezik még a jegyzék, amelyet használt Genin vagy éppen Chuunin korszakából?  Talán naívságnak tűnik, abban reménykedni, hogy ezek még elérhető információk, de sosem lehet tudni, hogy mikor mit hagynak hátra az emberek. Én például utánanézhetnék, nem pazarolna embert erre a célra. 
 Mondom az ötleteimet, hogy miképpen lehetne információt szerezni a Kígyóról. Szerintem minden lehetőséget fel kell használni ahhoz, hogy a nyomára akadjunk, továbbá a jelkép is valami olyasmi, ami fontos lehet. Nyomra vezethet abban a rejtélyben, hogy ki az, aki használja a sziklába szúrt zászló szimbólumot. ha történetesen kiderülne, hogy ténylegesen egy klánnak a jelképe, úgy nyomára lehetne jutni annak is, aki az ANBU farkasnak adta ki magát. 
- Valamilyen ürüggyel, meg lehetne próbálni ezen információk nyomára jutni. Hatékonyabb lenne, mintha a konohai utcákon kérdezgetnénk Orochimaru után. Aztán ott van a Kórház, vehettek tőle vért, lehetett beteg, meg is sérülhetett az évek során.