Kihallgató Épület

/ Tobirama / 

Bár, Shikaku sama egy pillanatra talán eltúlozza az általam felvetetett ötletet és félreért, érthető, hogy mire gondol. Egyáltalán nem lenne jó, országok között konfliktust kirobbantani azzal, hogy óvatlanul elkezdünk Orochimaru után nyomozni. Egy ilyen kényes témában, egyáltalán nem lehet, csak úgy hipp-hopp neki kezdeni. Gondos utánajárással és felkészüléssel kell megelőzni. Amíg a Nara beszél, csendben bólogatok egyet-egyet, jelezvén, hogy egyetértek a szavaival. Az átadott akta szinte felpezsdíti a véremet. Olyan információk, olyan értesülések nyomába juthatok, amelyekről mások, csak álmodhatnak. Egyenesen a Kígyó nyomában járni, micsoda lehetőség?! Nem csak, hogy előrébb mozdíthatom a falu ügyét, de a nevemet is beleírhatom a falu történelmét jegyző könyvbe. Felkutatni és megszerezni a Kígyó hagyatékát, legyőzni a legendás ellenfelet. Mi ez, ha nem egy Kurita sorsa? A kérdés az, hogy a három ország közül melyiket válasszam? A Föld országa, régóta riválisa a Tűz országának és a háború sem ért véget, olyan régen, hogy nyugodtan kutakodhassak. A Fű országa, hálás lehet a Tűz országának, hiszen a háborúban egymás oldalán harcoltak és megmentettük a Fűben rejtező falut. A Villám országa, azonban speciális. Azt a Mokutonos srácot, onnan szalajtották, állítólag. Ez pedig, jelenleg a legforróbb és legbiztosabb nyom, hogy Orochimaru arrafelé járt.
- Engedelmével, a holnapi naptól, a Villámok országában kezdeném meg a kutatást. - jelentem ki határozottan és magabiztosan. - Természetesen szükségem van minden információra, amelyet össze tud szedni. 

Egyértelmű jele, hogy megvárnám, amíg összemókolja az összes elérhető információt és nem indulnék el a falu elhagyását engedélyező irat nélkül sem. olyan lehetőség ez, amelyet nem lehet türelmetlenül, kapkodva elkezdeni. Egy ilyen kaliberű küldetés esetén, öngyilkosság lenne vaktában nekirohanni, bármilyen adat és segítség nélkül. Semmi kedvem fiatalon meghalni, így természetesen megvárnám a holnapi találkozót, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogy miféle adatokat tartanak még hátra? Minden információ jól jöhet. Ahogyan a segítség sem elhanyagolható, egy másik shinobi társasága kiegészítheti az én tudásomat és több szem többet lát. 

Miután Shikaku-sama távozik a saját  irodájából, (vajon hová mehet?) magam is útra kelek. Meg kell ejtenem pár dolgot, mielőtt útra kelnék a holnapi napon. A taktikai Chuunin mellények, legendásan jól alakíthatóak, a felhasználók kénye kedve szerint. Eljött az ideje, hogy végre ne csak tárhelynek számítson a mellényem, hanem valamennyire páncélozott is legyen. A mozgékonyságomat, továbbra sem áldoznám fel a páncélozottság javára, de úgy gondolom, egy ilyen küldetés esetére, szükség lesz némi extra védelmet beszerezni. Így felkerestem a helyi páncélkovácsot. Minden bizonnyal komoly csalódást okoztam neki, hogy nem akartam egy egész vértezetet vásárolni. Elvégre, én, csak a mellényemet akartam extra védelemmel ellátni. Némi alkudozás után, a láncmellény, amely a lehető legkönnyebb bővítés volt, bekerült a mellény belsejébe, mint bélés. Taktikai mellényem súlya ugyan növekedett, ez számottevő terhelést nem jelentett.

Miután mindent sikerült elintéznem, amit akartam, arra a gondolatra jutottam, hogy összeszedem mindazon dolgaimat, amelyre szükségem lehet, egy ilyen kaliberű küldetésre. Tudtam nagyon jól, szinte éreztem a zsigereimben, hogy ez a küldetést, amelyet önként vállaltam, komoly erőfeszítéseket igényel. Egyáltalán nem lesz sétagalopp. Mielőtt komolyabban belemélyülhettem volna további teendőimbe, hiszen egyéb előkészületeket is kívánt ez a küldetés, mint a felszerelés gondos összeválogatása, nem utolsó sorban a családtól való elbúcsúzás. A küldetés természetéről egyáltalán nem akartam szólni nekik, hiszen titkos, de annyit azért elmondhatok, hogy a falun kívül fogom teljesíteni azt és veszélyes. Szóval, mielőtt hozzá láthattam volna a személyesebb jellegű felkészülésemhez, egy fiú ugrott elém. Egyáltalán nem tűnt átlagos kölyöknek, ami be is bizonyosodott rövidke bemutatkozása után. Ez a srác kész legenda, Rock Lee! 

- Örvendek a találkozásnak, Lee-san. - köszöntöttem, egy kellően illedelmes és a helyzetnek megfelelő meghajlás közepette. - Úgy vélem a küldetésről, egyelőre ne itt ejtsünk szót. Jellege okán, nem volna bölcs dolog és ... - nem tudtam végig mondani mindazt, amit szerettem volna, hiszen újdonsült társam eközben kézen állt és közben motyogott valamit a tiszteletről. Nekem persze kicsit más elképzelésem volt. Gondolok itt arra, hogy rendben, hogy valaki ennyire fanatikus, de én közben normálisan állok és viselkedek. Mindezek ellenére nem szóltam meg a fiút. Halkan követtem. Már az is nagy számnak számított a szememben, hogy magával Rock Leevel edzhetek. Hallottam, ezt azt képességeiről és dolgairól. Köztük, amit a legtöbbször lehetett hallani: arról a harcról, amelyet ugyan elveszített, de ... ez a fickó túlélt egy összecsapást a későbbi Kazekagéval, Gaarával. Az Akadémián, első éves tanulóként sem voltam annyira izgatott, mint most. Egy kezdő lelkesedésével hallgattam és figyeltem bemutatóját. Ez a kölök gyors, mint a szél. A rúgása nyomán recsegő, ropogó fa látványára, kissé elbizonytalanodtam. Ezzel a manusszal, jó lesz vigyázni! A vele való edzés, időtartalmára életbiztosítást kellett volna minimum kötnöm, de nem aggódom. Lassan körvonalazódik bennem egy ötlet, hogyan tudnám, kicsit a magam kedvére alakítani a dolgot. Mert, hogy nem állok neki életem egyik legmeghatározóbb küldetése előtt fákat rugdosni, az is biztos. A Villámok Országában hülyére röhögnék magukat, hogy titkos küldetésre egy kriplit küldenek. Már persze, ha valaha, bárki számára is kiderül, hogy mi titkos küldetésen járunk. Persze, egy nyomorék álcájával, amit hitelesen tudnék játszani a szilánkosra tört sípcsontommal, senki sem firtatná, hogy merre megy ... akarom mondani, vánszorgunk.
- Lee-san, mit szólna hozzá, ha izgalmasabbá tenném számunkra az edzést? Nem szívesen próbálnám felrúgni és látván a fa sorsát, amelyet az előbb eltalált én sem szívesen állnék az útjába. Viszont.. hívhatok néhány barátot, akik nem fognak érte szólni, ha egyszer kétszer eltaláljuk. 
 Kézjeleimet követően, körülöttem meg-meg repedezik a talaj, ahogyan felszabadítom a Doton chakrát. Az utolsó kézjelet követően kimondom a technika nevét, amely után a földből, először alaktalan, emberre nagyon messziről hasonlító földmassza kezd kiemelkedni, amely végül ketté válik és felveszi az én alakomat, némi módosítással. Megelőzendő, hogy Lee-san engem rúgjon nyomorékká és ezzel a küldetést még indulása előtt meghiúsítsa, a  klónjaimnak sokkal rövidebb, tüsire nyírt haja van.
- Doton: Tsuchi Bunshin no jutsu! Ezek a klónok vissza is ütnek, nem úgy, mint a fa. Kezdhetjük? 
 Nem sok idő volt arra, hogy tovább fecsegjünk, ugyanis a földklónok már támadásba is lendültek. Lee-san ért különösképpen nem aggódom, elvégre a róla szóló történetek alapján, taijutsuban messze felülmúl engem. Számára ez valószínűleg inkább, csak csemege. Az viszont meglepheti, hogy a földklón újra és újra összeáll, köszönhetően egy chakrafonálnak, amellyel összeköttetésben van velem. A holnapi indulásig lesz elég időm pihenni. Saját magam ellen azonban, még sosem küzdöttem, furcsa lesz az általam ismert technikákat látni visszaköszönni. Arra azért ügyeltem, hogy klónjaim, csak taijutsu technikát használhassanak. Semmi esetre sem lenne szép szembenézni egy Földsárkánnyal.

 A nekem jutó klónom, támadásba lendült és úgy tűnt, hogy egyáltalán nem fogja vissza magát. Bal lábbal egy rúgást intézett a fejem magasságába, amelyet bal kezemmel egy köríves taszítással hárítottam, majd közelebb léptem és a mellkasára egy erőteljes ütést mértem. Klónom hátratántorodott és az ütésem helyén tátongó lyuk, néhány pillanat múlva összeforrt. Ez eddig úgy tűnt, hogy könnyen ment, de ahogyan másokat sem, úgy magamat sem szabad alábecsülnöm. Újabb rohamra indult, saját ütéseimmel kellett szembe néznem és cseppet sem volt könnyű dolgom, hogy önmagam ellen tökéletesen védekezzek. Újabb és újabb ütéseket kellett hárítanom és közben időt kellett szakítanom arra is, hogy a látottak után, tökéletesen reprodukáljak egy Konoha Senpuut. Amikor sikerült egy kis teret nyernem, bal lábamra nehezedtem és megpördültem saját függőleges tengelyem körül. az elrugaszkodás ugyan elmaradt, de egy félköríves rúgást azért sikerült kihoznom belőle. Klónom hátracsúszott, miközben elkezdte újra építeni magát. Ez a pár másodperc kellő időt biztosított arra, hogy kissé hátrébb álljak és amikor ismét régi önmagában pompázik a földklónom egy újabb próbálkozást tegyek. Szerencsére sosem voltam rossz taijutsuból, így tökéletesen leképeztem azt a mozdulatsort, amelyet volt szerencsém Lee-santól látni. Amikor elég közel értem klónomhoz, bal lábamat előrehelyeztem és testsúlyomat ráhelyeztem, miközben jobbomat és törzsemet már kezdtem is balra húzni. A forgás elkezdődött, de egy kicsit korán kezdtem el a bal lábamat elindítani. Majdnem seggre estem és a klónom ... kiröhögött? Sosem gondoltam, hogy a földklón viszi magával a tulajdonosa jellemét is. Mondjuk chakrából áll, tehát nem lenne min meglepődni. 
- Rossz, rossz klón! Nem röhögjük ki a gazdádat! 
 Csattantam föl, bár inkább viccesen, semmint tényleges haragból. Klónom ahelyett, hogy bűnbánatot gyakorolt volna, ismét támadásba lendült. Ami abból a szempontból nem volt rossz, hogy mégsem egy statikus fatörzset kellett volna újból és újból megrúgnom. Abból viszont egyáltalán nem volt jó, hogy megéreztem, mekkorát tudok ütni és rúgni egy földklónnal. De sebaj, ezt is megtapasztaltuk. Attól viszont még mindig jobb, minta Lee-san akart volna megrúgni. Tartok tőle, hogy felaprított volna, mint a tűzifát. Újabb adok-kapok pillanatok játszódtak le a klónommal, úgy tűnt, hogy önmagam ellen nem győzhetek, csak akkor, ha olyan technikát produkálok, amelyet létrehozásakor még nem ismertem. Előbbi próbálkozásomból már tanultam egy keveset, például, hogy chakrával megspékelve valószínűleg hatékonyabb lesz és ne felejtsem el a bal lábamat időben mozdítani.  Ha túl korán, akkor elbaltázom a mozdulatot, ha túl későn, akkor is. Egy éles harci helyzetben ez mindenféleképpen komoly sérülésekhez vezet. 

 Sikerült úgy irányítanom a küzdelem menetét, hogy ismét lehetőségem legyen megpróbálni a Konoha Senpuut. A mozdulat alapjai már a birtokomban voltak, emlékeztem is arra, hogy Lee-san hogyan csinálta. A kivitelezésen kellett tökéletesíteni. Bal lábamat előre helyeztem, testsúlyom teljesen a balomra nehezedett. Amikor a jobb lábammal elindítottam a forgást, némi chakrát vittem a lendületbe, hogy nagyobb sebességet nyerjek. Törzsemet is összehangoltam fordítottam a jobbom után, hallani véltem ahogy a talaj csikorog a balom alatt. A chakra belefektetéstől, a sebességem szinte megkövetelte, hogy a megfelelő időben a balomat is elmozdítsam. Lendületemet kihasználva felugrottam a levegőbe s ebben a pillanatban kirúgtam a klón feje irányába. A balom, mint a szél, száguldott a cél irányába, de a klónom időben lebukott. A rúgásom elszállt a klónom feje felett és háttal érkeztem neki a földre tőle alig pár lépésre. Azonnal rám rohant, amely támadását sikerült egy rögtönzött, hátrafelé irányuló  rúgással blokkolnom. Amíg hátratántorodott és igyekezett visszanyerni az egyensúlyát én ismét megpróbáltam a technikát. Most már csak a kevés chakra belevitel volt a gond, egy kicsit jobban rá kell erősíteni a mozdulatra. Több chakrát kell az izmokba vinni, hogy erősebb és gyorsabb legyen a rúgás és már a kezdeti fázisban. 
- Konoha ... - lábaimba chakrát áramoltattam, mintha csak fára akarnék mászni. De a talpam körül létrehozandó chakra réteg helyett, az izmok telítése volt a cél. Vajon doton chakrával erősebb lehet a rúgás? Majd egyszer kipróbálom, ezen most nem volt időm gondolkodni. Bal lábammal előreléptem testsúlyomat rá helyeztem és a jobbommal elkezdtem a forgást. Még mielőtt feszülni éreztem volna a törzsemben az izmokat, törzsemmel is elkezdtem követni jobbom mozgását, balra fordultam. A kellő chakra beviteltől, az általam látott kép, szinte elmosódott, lehet, hogy túl gyorsra sikerült most meg? A megfelelő időben, balommal elrugaszkodtam a földtől és jókor, ugyanis a lendület elég volt ahhoz, hogy újabb fordulatokat tegyek meg a levegőben. Hirtelen kirúgtam a klónom felé. Balom, akár egy száguldó rinocérosz csapódott a célpontba. Sikerült! A rúgás után a földre érkezvén, még befejeztem a mondatot. - Senpuu! 

Aztán a szokatlan mozdulattól eldőltem, mint a zsák. Azt senki sem mondta, hogy el is lehet tőle szédülni. A földklónok egy pukkanás után ismét visszaomlottak Földanya kebelére. Lee-sanra pillantottam a földről. 
- Valahogy így? Az elszédülést persze mellőzve.