Re: Határvidék

**Gawakatsu Hikuro** Vas. Nov. 10 2013, 22:16

- Naaa, jólvan nem kell dicshimnuszt, de ha a tanítványom szeretnél maradni, akkor egy szép mondatot mindenhol el kell üvöltened, és kész. Ebből nem engedek, én is megtettem, te is megfogod, ha már nem sikerült elsőre a feladat. Talán ez majd motivál egy kicsit, vagy komolyan veszed, vagy dicsérsz másoknak engem, hahahaha, egy picit megalázkodva, muhahahaha. - nem nagy dolog, ám a jounin mégis belelovalta magát, de aztán kicsit komolyabb arcot is vágott a három kérdéshez.
- Két éve vagyok jounin, két évvel rá, hogy chuunin lettem, bár nem kérdezted, gondoltam még hozzátűzöm, hogy Raiton spceialisták egyike vagyok. Második kérdésedre kicsit bővebben felelnék. Nos, kezdetben az volt a célom, hogy hagyjanak békén az emberek, majd néha elmegyek küldetésre, de hadd élvezzem az életem, majd utána meghalt a nagypapám, szóval kicsit szétestem, ez pont jouninná válásom után volt. A háború közeledett, így aktivizáltam magam, és a berozsdásodott izmaim két küldetésben visszahoztam régi formájára, az utolsó küldetésem...nos...megváltoztatott, úgy gondoltam, az emberek múlandók, de képesek valamit hátrahagyni, így egy tanítványt kerestem magamnak, akinek nem csak technikákat tanítok, de életfilozófiát is, és meg akarok védeni mindenkit a falumban, minden ninját, civilt, és élőlényt. Én leszek a következő Raikage! - jelentette ki büszkén. Ezek után várhattad a következő választ, szinte biztos lehettél benne, hogy mit fogsz hallani. - Ha elárulod a falumat a bizalom után, amit az feléd nyújt, megöllek téged, és aztán felhagyok az álmommal, hiszen én voltam az aki a legnagyobb veszélynek tette ki a falut. De nem fogod, bízok benned. Most aludjunk, reggel indulunk.

// Írd le az estéd, felplem aludhatsz is, vagy akár fent vagy, elmélkedsz, hiszen teljesen új irányt vesz az életed, vagy edzel, mindegy... //

Reggel a jounin könnyen kel, majd észrevesz téged, és mutatja, hogy indulás. Felmásztok egy fa egyik ágára.
- Nos, addig se unatkozz, míg haladunk a kapu felé, edzés, edzés, edzés. Feladatod ugyanaz lesz, mint a víz felszínén, csak most itt, chakra kibocsátással képes leszel tapadni, illetve nagyobbat rugaszkodni, mint anélkül, így fogunk közlekedni, szóval ideje megtanulnod, najó, csak akkor, ha sietünk. Délre a falunál is leszünk, na nyomás. - majd a jounin megindult, és már nem is láttad, ideje követned, ha utol nem is éred, legalább a nyomában maradsz.

// Kumogakure kapujához írj //

**Hyuuga Emiko** Hétf. Jan. 27 2014, 22:49

[Itachi]

A Hyuuga lány aznap reggel nem evett semmit, úgy indult tovább a Villámok országának belseje felé. Bár térkép nélkül még mindig elveszett volt, azonban az útvonalat lassan kezdte megjegyezni, ezért tudta, hogy jó irányba tart. Az öreg biztosan elszállásolná egy kis időre, amíg kellően lenyugszanak a dolgok, ezért is tervezett benézni hozzá. A hegyekbe vezető úton megállt egy kis útszéli bódé mellett, ahol vett némi élelmet magának, mivel déltájban már kezdett követelőzni a gyomra. Most sem tudott sok mindent leerőltetni a torkán, pont annyit, amennyi elhallgattatta a korgást. A pénzt ott hagyta a Fagy országában, ám még bőven volt tartaléka, így nem kellett szűkölködnie. Miközben ebédelt, néhány másik shinobi érkezett ugyan arra a helyre. Mivel most is rajta volt a köpeny, erősen az arcába húzta a csuklyát, nehogy valakinek feltűnjön a különleges szemszíne. Először gyorsan kereket akart oldani, de meghallotta, hogy miről beszélnek. A háború egyre inkább a küszöbön állt, sőt a Fű országa már hadszíntérré változott. Emi erre felkapta a fejét, hiszen emlékezett arra, amit Karu mondott. A Kenshiro klán székhelye a Fű országában található, vagyis könnyen lehet, hogy éppen a Víz szövetsége ellen harcol. Arról is tudott, hogy egykori hazája az Eső országa melyik hatalmi tömbhöz csatlakozott. Ezzel viszont nem foglalkozott, hiszen vándor ninjaként járta már évek óra az országot, mégse hívták haza sosem. Remélte, hogy egy darabig még így is marad, elvégre akkor azok ellen kell majd küzdenie, akik maguk mellett tudnák őt. Elképzelte, ahogy a kötelessége és a barátai között vívódik.
*Minek gondolok ilyesmire?* Korholta le magát a kunoichi és gyorsan felpattant a padról. Próbált észrevétlenül elsétálni, azonban érezte, hogy valaki rá szegezte a tekintetét.
*Jaj, ne most! Hagyjatok normálisan elsétálni innen, most tényleg nincs kedvem harcolni. Eleget szenvedtek miattam... az ostobaságom miatt.* Csuklyáját megmarkolta és még jobban az arcába húzta, majd ismételten tett néhány lépést az úton. Olyan érzése támadt, mintha valami egy bizonyos cél felé húzná. A lelkiismerete vadul dübörgött bensőjében, amire igyekezett nem odafigyelni. Eldöntötte, hogy kimarad az egész háborúskodásból, de megszegte az ígéretét, emiatt kellett mindezt a nyomást elviselnie.
- Á, a fenébe is! - kiáltotta el magát hangosan, majd egy gyors mozdulattal irányt váltott. Nem érdekelte, hogy az a néhány ninja teljesen idiótának nézi. Új úti célt tűzött ki magának, ez pedig nem volt más, mint a Fű országa.

Uchiha Itachi Kedd Jan. 28 2014, 13:06

A következő pár napban teljesen nyugodtan telt az utad. Annak ellenére, hogy mennyi háború által megtépázott települést láttál nem zaklatott téged senki és nem kellett semmilyen önvédelmet sem alkalmaznod. Valószínűleg csak a szerencse kísért végig utadon bár a múltat tekintve ez most rád is fért. A háborús övezetekben sokszor eszedbe jutotta fagy országa és az a szörnyűség amit ott tettetek társaiddal, de ahogy közeledtél a fű országához inkább egy másik érzés kezdett el hatalmába keríteni. Az ígéretedet valóban nem teljesítetted de inkább azon kezdtél gondolkozni, hogy mi van akkor ha az akit már keresel nincs életben. Mi van akkor ha a Fű országát eltaposta iwagakure. Bár arról hallottál volna már híreket, de nem tudhattad mi is a pontos helyzet.
A Oto és Konoha határát nagy ívben elkerülted mert hallottad, hogy mostanában arra nagyon furcsa dolgok történnek. Sírrablásoktól kezdve az ember áldozatokon keresztül hallottál minden furcsaságot abban a pár napban amíg keresztül haladtál a hang országán. Suttognak arról is, hogy a rettegett magát otokagénak nevező Kabuto is felbukkant és valami szörnyű dologban mesterkedik.
Magad mögött hagyva a sok rosszat egyre csak közeledtél úti célodhoz és egyre izgatottabbá is váltál. Karu azt mondta, hogy a birtokot könnyen meg fogod találni. Ez valóban így is volt. Még be sem értél Kusagakuréba amikor megpillantottál egy fás nagyobb területet amit egy kisebb fal vett körül. Na jó a terület nem volt olyan kicsi ahogy közelebb értél láttad is.
Nem voltál teljesen biztos benne, hogy jó helyen jársz de az ösztöneid ezt súgták neked. Hogy bemész és megkeresed-e a fiút az rajtad áll!

// Következő kör a kenshiro birtokra jöhet és akkor szockodunk egy kicsit! //

**Akira** Kedd Szept. 30 2014, 19:30

//Danzounak - Dainamikku Entorii // Dinamikus Belépő (90, C) Tanulás//

Az elmúlt két hét kórházban telt, de nem feledkeztem meg a korábban kapott két tekercsről, amik egy- egy technikát tartalmaztak, de most hogy letelt az idő, végre neki indulhattam az utamnak és ha minden igaz, akkor most már semmi nem fog félbeszakítani. Sikerült mindent leszerveznem és így neki indulhattam Kumo felé. Az utam hosszú volt, de szerencsére volt időm, így az egyéb megállásom mellett egy kis pihenőt tartottam a Gőz országában, ahol 1000 ryuért megszálltam egy kis szállóban, ahol fürödtem és végre kipihentem magam, így újabb energiával feltöltődve folytattam az utat Tsukihoz. Kellett is a felmelegedés, hiszen a következő ország, amin át kellett vágnom az a Fagy volt és hát nem kell magyarázni, hogy az ország hűen a nevéhez elég hideg és fagyos. Szerencsére nem egy túl nagy ország, így pár nap fagyoskodás után sikerült átjutnom rajta. Végre a Villám országába vagyok és hát a fagyoskodás után rám is fért ez a levegő, újra "otthoni" földön vagyok, bár Getsu éghajlata jobban fekszik nekem, itt viszont vannak hegyek, amik rengeteg lehetőséget adnak a gyakorláshoz, például a chakra kontroll fejlesztéséhez. Már végre hazai terepen vagyok, így egy kiadós uzsonna után, ami néhány szendvicsből áll, amit az utolsó helyen vásárolt ételből készítek, neki is esek a gyakorlásnak, vagyis először a tekercsek előhalászása, persze, hogy sikerül elsőként a már megtanult technika tekercsét megtalálnom, majd a korábban a hátizsákba pakolt penge sikeresen elvágta az ujjam, ami után egy rövid rehabilitáció következik, vagyis megvártam míg eláll a vérzés. Most már semmi nem akadályoz meg és semmi nem hátráltat, így szerencsésen meg is találom a tekercset, amit kinyitok és egy egyszerű, nem túl nehéz, de praktikus technikát olvashatok, ami nem más, mint Dainamikku Entorii // Dinamikus Belépő.
Gyorsan elolvasom a leírást, majd fejbe összegzem. ~Eldobok egy fegyvert, majd amíg ő fegyverrel van elfoglalva, addig én a vakfoltját támadom.~ Nem bonyolult dolog és hát a szintemen már nem is kellene kihívást jelentenie, hiszen ha átgondolom akkor a technika a shunsin egy tai jutsuvá alakított változata, mégpedig egy kés és egy rugás segítségével, egyetlen gond, hogy nincs nálam kunai, mert az az alattomos konohai nukenin arra használta, hogy feltöltse a csapdáit, amire már egyáltalán nincs is szüksége, hiszen elkaptuk és hát ahova megy ott sokat nem fog tudni kezdeni azokkal a csapdákkal.
Na tehát a technika. Gyors gondolkodással már rájöttem, hogy a technika gyakorlatilag egy shunsinból és egy váratlanul indított rúgásból áll, nem egy bonyolult technika, de annál praktikusabb. A gyors mozgást már más technika használatánál is elsajátítottam és megszoktam, így ezen részével nem is nagyon kell foglalkozni, ha csak azt vesszük, hogy ismerem a haragos nyelv kombót és a shishi rendant, mint gyors mozgáson alapuló tai jutsu technikákat. Újra elolvasom a technikát és le is szűröm, hogy mint minden közelharci technikánál ebben az esetben is a testen beül kell a chakrámat mozgatni leginkább a test gyorsításához, vagyis a láb erősítéséhez. Az öregtől tanult bemelegítés, az 5 jóga gyakorlat, után neki is kezdek a feladatnak. Sajnos nincs senki a közelembe és hát ki lenne az az őrült, aki vállalkozna rá, hogy egy ilyen technika alanya legyen és nem is szívesen kérnék meg rá senkit, így hát kénytelen vagyok önkéntes jelentkezőként "saját magamat" állítani egy bunshin formájában beállítani. Tudom, hogy az akadémián tanult technika csak illúzió klónt hoz létre és ez így nem teljesen olyan, mint egy élő ellenfél ellen, de ha vele meg tudom csinálni, akkor kis gyakorlással talán majd valódi ellenfé ellen is menni fog.
Az elgondolást tett követi és hamarosan ott is áll egy bunshin egy közeli rét közepén, ahova küldtem, én pedig egy fa mögött bújok meg a korábban vásárolt egy darab kunai késsel a kezembe. Pár másodpercet vártam, majd a fa mögül eldobom a kést, és miközben a klónom parancsra úgy tesz, mintha el akarná kerülni a kést én megindulok felé a másik oldalról és egyenesen beleszállok, vagyis szállnék, mert ahogy hozzáérek azonnal semmisé válik, a kunai pedig a két méterre lévő fába áll, ahonnan, amint sikerült megállnom, ki is szedem.
Még párszor megcsinálom, majd egy kis pihenés után rá kell jönnöm, hogy mégis csak van megoldás, van olyan technika, amivel képes lehetek utánozni egy hús- vér ellenfelet, csak találnom kell valamit, ami közelíti az én súlyomat. Hosszas keresés után végül találok egy követ, ami köré rövid koncentráció alatt kivetítem a chakrámat és hamarosan ott áll előttem egy kawarimi klón, ami talán már képes lesz minimális ellenállást kifejteni a technikám ellen. Őt is beküldöm a korábban használt klón helyére én pedig újból felveszem a korábbi pozíciómat és miután elkészültem eldobom a kunait, majd követve azt becsapódok a kawarimibe, mire az eltűnik, a bezárt kő jó néhány métert gördül, a kés pedig ismét a fába áll, ahonnan kiszedem. Úgy érzem, hogy sikerült elsajátítanom a technikát, persze tudom, hogy a puding próbája az evés, így amíg nem tudom bevetni éles harcban, addig szép és jó, hogy ismerem a technikát, de sok hasznát nem fogom venni.

//-200 ryu 1 db kunai//

Shimura Danzou Hétf. Okt. 06 2014, 19:52

// Hogy hasogassam azokat a szőrszálakat... Very Happy

Nos, azért a jutsu magyarázatod, miszerint a Shunshin egy Taijutsuvá alakított változata, nem egészen pontos, hiszen van benne logika, de mégis más. Igaz, ez itt most nem számít, elvégre csak a karaktered gondolta, ő pedig tévedhet. Illetve eggyel több gyakorlati leírást szívesen olvastam volna, bár ez itt most nem akkora gáz, hiszen magasabb szintű vagy, mint a jutsu, méghozzá nem is kicsit. Írd fel a technikát, illetve szerkeszd be a posztodba, hogy mit is vettél, - elég alul egy megjegyzésképpen... - valamint ezt a szállást és ételt felejtsd el, nem lett kijátszva, ilyenkor másoktól sem kerül levonásra. ^^ //

**Ayanokoji Takashi** Vas. Feb. 19 2017, 22:24

// Uchiha Madara //

Figyelmes lettem egy határozott helyeslésre, mire oda is kaptam a fejem. Áh egy növényember. Már meg se tudok lepődni. Sajátos szarkazmusomon belül azért be kellett látnom, hogy bizony nem mindennapi látvány volt a lény. Félni nem féltem, sokkalta inkább kíváncsi voltam mondanivalójára. Talán még egy alak, aki beleakar vonni a terveibe? Szavaiból kiderült, hogy nem így van. Bizonyára Madara társa, esetleg csatlósa.
Jobban megfigyelve észrevettem a vörös felhőket ruházatán. Pont olyan, mint az a Sasuke hordott. Hm, lehetséges, hogy épp az ellenséggel vagyok egy térben? Akárhogy is volt, tudtam, az ellenség fogalma teljesen nem volt tisztázva számomra, de egy biztos volt még így, bizonytalan szemszögből is. Aki ellenzi a tervünket az ellenség. A másik felének közbeszólása kissé meglepett, de talán nem annyira mint kellett volna. Szóval neki is van egy Danteja. Mint kiderült tényleg Madara küldte őt, vagyis őket és ami még jobb, hogy végre nyújtóztathatom fáradt tagjaimat és végre elhagyhatom ezt a helyet.
Bólintottam a nem rég bemutatkozott Zetsu irányába, majd a bitang kardhoz sétáltam.
- Mégsem hordhatom a hátamon, nem de? - Suttogtam magam elé. Elővennék egy tekercset, majd elzárnám a fegyvert, révén később még jól jöhet, ha másra nem is, arra, hogy emlékeztessen a halálomra. Vajmi kevés holmimat összeszedtem, esetleges ételt és italt, ha találok, majd kimentem a helyről. Az ajtó nyikorgása érdekes érzést keltett bennem, talán egy új élet kezdetének érzését. A fáklyák lágy fénye melengették szememet, kezemet hozzájuk emeltem, hogy érezzek végre valamit a fájdalmon, zsibbadtságon és a gyógyszereken kívül. Mire kiértem meg kellett bizonyosodnom, hogy a természetes fény igencsak bántja egyetlen ép szememet. Ehhez még hozzá kell szoknom. Miután helyre jöttem láttam, hogy egy mélyedésben helyezkedek el, furcsa bordaszerű kreálmányokkal körbevéve, a gerincről nem is beszélve. Érdekes egy első látvány. Amint meglátnám Zetsut odaugranék hozzá. Elindulását lábaim követnék, pont úgy, mint tekintetem. Mégis miféle lény lehet ez a Zetsu? Egy pár perc néma utazás után szóra nyílna szám.
- Ugye nem várod, hogy ne kérdezzek a feladatomról? - Utalnék egy kis útbaigazítás szükségletére. Ha alkalmam nyílna, még egy kérdést szegeznék felé. - Te és Madara... Hogy kerültetek össze? - A "feltehetőleg, ha tényleg őt szolgálod" lemaradna ajkaimról, de talán hangtónusomból érződne a bizalom hiánya.

Uchiha Madara Szer. Feb. 22 2017, 21:50

Zetsu fehér arca mosolygott, mikor felértél a sziklára, majd megfordulva, elindult az ország határvidéke felé. A növénnyel burkolt shinobi szája ismét elmosolyodott.
- Madara és én régóta...társak vagyunk.
- Szimbiózisszerű kapcsolat alakult ki szövetségünkből. Talán a mi kötelékünk a legerősebb az Akatsukiban. Már, ami megmaradt belőle...Az elmúlt időkben, mióta Sasuke vette át a szervezet irányítását, sokan szétszóródtak. Céljainktól elvágott minket az Uchiha. Most azonban bosszút fogunk állni és beteljesítjük a küldetésünket, hogy elhozhassuk az új világot. Ne késlekedjünk.
Társad ezután némán haladt tovább. Küldetésed céljairól egyelőre nem beszélt, talán ő maga sem tudja a pontos feladatokat. Ezt nem tudhatod.
A sziklás terepen való átjutás ugyan nem lehetett akadály annak, aki egyszer már legyőzte a halált. Szerencse csupán, vagy az égiek jele? Bármelyik is, a kérdés inkább az, hogy miért? Miért maradtál életben, akkor, amikor a halál megragadta kezed, s elrántott téged a földi világtól. S miért épp most talált rád Madara? Az a Madara, aki úgy tűnik, másodjára kerekedett felül saját sorsán. Mily mértékű hatalom lehet a kezében? S mire is akarja használni ezt a hatalmat? Számos kérdés maradt megválaszolatlanul egy időre, az biztos, de talán néhányat, képes leszel megfejteni.
Talán két-három órája már, hogy magatok mögött hagyva a földalatti bázist, Zetsu megálljt parancsolt.
- Te is érzed? - kérdését, mintha nem is nekem, hanem saját magának tette volna fel, ugyanis fejét előre bólintotta. - Mindjárt jövünk - szólt a fehér énje, majd Zetsu, ahogyan a bázison is, most is eltűnt a földben. Amennyiben te magad is utána akarnál járni a dolgoknak, a hegyek között futó völgy bokros és fás területén előre haladva eléred a völgy egy sziklaszerpentinjének szélét, melyről betekintést nyerhetsz a lábaid előtt álló mélyebben fekvő területeknek. Az erdővel borított sáv közepén futó főút, mely egyenesen a Fagy országába vezet, nagyobb fallal volt kettéválasztva. Ugyan a fal túlságosan messze van ahhoz, hogy tökéletesen láthasd, mégis nyilvánvaló volt az élet a létesítmény körül. Apró pontok mozogtak, kik feltheteőleg emberek voltak. A fal két végébe érkező két ívelt hegyoldal szirtjein tornyok álltak. Öt szintes tornyok, melyek szemmel tartották a szirteket. A védelmi vonalon túl a fák lombjain egyre több helyen jelenik meg a hótakaró. Elértétek hát a Határvidéket. Madara valószínűleg a falon túl fog rád várni.
Mialatt a szirt szélén állva szemléled a környezetet, ágak recsegésének hangja töri meg a csendet hátad mögött. Ha megfordulsz, láthatod, ahogy Zetsu lép ki a bokrok közül.
- Az őrség nem épp a legerősebb, de azért elég sokan vannak. Nem lesz könnyű átjutni rajtuk. Kinn fogok rád várni.
- Remélem nem riasztod fel az egész határőrséget... - morgott fekete énje, majd Zetsu ismét eltűnt a földben.
Döntened kell, miként oldod meg az átjutást. Amennyiben a tornyok valamelyikét választanád, a postodban említsd meg a terület megközelítését (körülbelül 600m), s a kikémlelésének folyamatát. A tornyoknál egy tucatnyi kumogakurei shinobi állomásozott, legtöbbjük katana vagy naginataval felfegyverkezve. Két-két shinobi járőrözött a torony és a sziklák között felhúzott, három méter magas bambuszfalak tövében, négyen a tornyokban, a megmaradt négy pedig épp pihen a torony oldalába felhúzott sátorban.
Ha a falat választod viszont, akkor az előbb írtaknál jóval nagyobb ellenállással fogod magadat szembe találni. Az igen magas és széles létesítmény körülbelül egy tucatnyi íjászt lát el szállásul, s még vagy ennyit a kapu környékén. Döntened kell, miként jutsz ki az országból. Vagy talán visszafordulnál és más ösvényt keresel? Utóbbira, talán nem lesz időd. Nem tudhatod, hogy Madara és zetsu türelme milyen mértékben véges.

**Ayanokoji Takashi** Csüt. Feb. 23 2017, 22:22

Szóval az Akatsuki. Ezek szerint, ha részlegesen is, de részese vagyok? Ezen majd később elmélkedek. Zetsu szavaiból nem volt nehéz megállapítani, hogy hasonló kapcsolata lehet Madaraval, mint nekem vele, annyi különbséggel, hogy az övék régebb óta született. A Sasuke szó hallatán akarva-akaratlanul is elhúztam a számat, hiába, már az első találkozásunk sem illett bele egy tea délutáni álomképbe.
Némán követtem az előttem haladó lényt, miközben gondolataim szárnyra keltek. Milyen feladat elé kell állnom? Azt mondta a maszkos, hogy át kell mennem a tesztjein és meg kell erősödnöm. Van rá esély, hogy ez a két cél egybe fog fonódni. Egy idő után megálltunk és szinte reflexből felmérte a terepet utazótársam. Szóval a talajba is képes beleolvadni, nem csak a falakba. Hasznos egy képesség, mi tagadás. Utánajártam kissé a dolgoknak és ami elém tárult elég egyértelmű volt. A határ. Elhelyezkedése és struktúrája olyan volt, mint amikor sokadjára haladtam át rajta. A különbség, csak a rálátási szög volt, hisz ilyen helyzetből még nem volt szükségem kémlelni a határvidéket. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy át kell jutnom rajtuk. A honfitársaimon. A volt honfitársaimon? Akárhogy is, Zetsu újból előtermett és ellátott az egyértelmű információval.
- Hm. - Reagáltam le sötétebb énjének szavait. Tekintetem a tornyok közelebb elhelyezkedő egyikére szegeződött. Sátor-pár, torony-négy, járőr-kettő-kettő. A bokrok és más hasonló természet adta búvóhelyek sötétjében megközelíteném a kiszemelt tornyot. Pár lépés után megpillantanám az embereket és egyenruhájukat. Még fél szemmel is jól látnám állásukat. Határőrök, mégis büszkék rá? Vagy csak szimplán arra büszkék, hogy shinobik. Hm. Nem ontanék feleslegesen vért, főleg nem egy csekély célért. Megnézném, hogy kellő távolságban vagyok-e(ahhoz, hogy ne vegyék észre szándékomat) és ha igen, akkor ráharapnék ujjamra, majd az így szerzett vérrel és pár kézpecséttel megidézném Hanshout. Ha sikeres lenne az idézés, akkor egy röpke párbeszéd zajlana le.
- Szarul nézel ki.
- Pedig most már értelmet nyert a "fél szemmel is megcsinálom" mondásom. - Erre társam, csak egy elnyomott horkantást engedne ki száján keresztül, bizonyára nem akarná, hogy lássam vidámságát a poénomon.
- Azt hittem meghaltál...
- De Hanshou, én meghaltam. - Simogatnám meg buksiját egy lágy mosollyal az arcomon. Kérdéseinek helyet nem adna, csak élvezné, és hagyná, hogy újra együtt tölthessünk egy kis időt. Mit lehetne tenni, bajtársak vagyunk, mindig is azok voltunk. Bezzeg régen még meg is harapott.
- Át kell jutnom, méghozzá csendben. - Ezután beavatnám a tervembe, melybe bele is egyezne. Tervem több fázisú lenne, de gyors lefolyású. Tekercsemből előhozva tintámat, kreálnék egy klónt a saját képemre, mely követne engem. Megközelíteném a bambuszfalakat, ügyelve arra, hogy a toronyból vagy más szögből ne vegyenek észre se engem, se a klónom. Lépteim lassúak, de magabiztosak lennének. Eközben Hanshou a föld alatt rejtőzne és követne. Ha valaki észrevenne az egyik technikájával gyorsan lehúzna a földbe és máshonnan próbálkoznánk, míg a klónom felbomlana. Természetesen ez csak vészhelyzet esetén történne meg. Amint kellő távolba érnénk egy jó, biztos helyen megállnánk, esetleg egy közeli fal résznél. Kifújnám magam, majd a két félre esőbb járőrnek mennénk neki. Amikor szabad alkalom nyílna rá(háttal lennének nekem stb.) egy jól irányzott mozdulattal elkapnám az egyiket és fojtófogásba helyezném karjaimat használva. Ezzel szinkronban Hanshou lerántaná a földbe a másikat, mire az nyakig földet érne a klónom egy lendületes rúgással halántékon találná a férfit/nőt, ezzel szinte biztosan kiütve őt. Ha mégsem sikerülne, kapna még egy párat. Ezután, ha még valami csoda folytán nem ájulna el saját jelöltem, kapna egy pár gyomrost másolatomtól, hogy hamarabb kifogyjon a levegője. Ha ezekkel megvolnánk, a földből kivennénk az őrt és klónomat a mintájára formálnám. Ha máshogy nem menne, akkor úgy, hogy újat csinálnék és a régit feloszlatnám. Ezután én venném fel a saját jelöltem alakját. Hanshou ezután mindkét tehetetlen testet a föld alatt elvinné egy távolabbi helyre/bokorba. Kreálnék, még négy klónt, akik farkas alakot vennének föl. Addig míg ez lefolyna, mi átvennénk az őrök szerepét és járőröznénk. Majd, ha meglenne vele Hanshou és jól láthatóak lennénk(de ha nem az se baj) kiugrana a földből és elkezdené finoman rágcsálni a klónom nadrágját, míg a másik négy "farkas" is morogna mögötte. Erre én fennhangon(kevésbé felismerhető) elordítanám magam hogy:
- FARKAAS! FARKASOK!
Mire minden bizonnyal odagyűlnének az őrök/társak. Míg gyűlnének én elindulnék befele, hogy szólhassak a többieknek... Legalábbis így tennék. A zavarban igyekeznék átosonni a határon a kellő pillanatban. Hanshout nem félteném, feltartaná őket míg kell, majd a föld alatt elosonna, ha nem is ott, elég gyors ahhoz hogy lehagyja az őröket.

Uchiha Madara Szer. Márc. 01 2017, 00:05

A kémkedés sikere rajtad állt. Az őrök eléggé unottan álltak, s sétáltak a torony előtt, szinte faltól falig. Úgy tűnt, az ország ezen területe talán túlságosan is "békés" mostanában, mikor minden szem kelet felé tekint. Mióta Kirigakure megindította légióit az országnak, a legtöbb shinobit a keleti partokhoz, valamint a városhoz rendelték. Úgy tűnt, a Víz szövetsége megpróbálja egyetlen offenzívával elérni azt, amit szövetségesük, Iwagakure is elért a Rejtett Homok falvánál. Totális támadást indítva támadott, szinte minden harcképes shinobiját mozgósítva léptek a Villám partszakaszára. Azóta véget nem érő, véres háború dúl.
De mi történhet a fronttól távol eső határrészen? Vajon mekkora védelmet fektethetett a Raikage és talán a Daimyou is az ország teljes védelme érdekében? Ugyanis nem csupán Kumogakure no Sato került veszélybe, hanem a teljes offenzíva végett az egész ország. Civil íjászok és kardforgató szamurájok, kumogakurei fejpántot viselő shinobikat helyeztek a határvidéket elzáró kisebb erőd területére, védve ezzel egy esetleges külsős támadástól az országot. Ugyanis ha a keleti front mellett egy újabb támadás érné az országot, lehet, hogy nem lenne képes megóvni magát egy kétfrontos háborúban. Ugyan a Fagy hóviharral jegelt földjei természetes határt jelentett Otogakure ellen, Iwagakure vajon rendelkezhet hajóhaddal?
Számos kérdésre adhatott választ a határőrség felépítése.
A kezdetleges kémkedés után ifjú shinobink úgy döntött nekiindul a határvédőknek, ám tudta jól, egyedül nem lesz sok esélye áttörni magát ennyi emberen. Idő közben a völgy mélyén lévő folyosón felhúzott sátrakból katonák szivárogtak ki és be, valószínűleg a legalsó szinteken őrváltásra került sor. Miután kifigyelted az embereket a torony körül, visszább húzódsz, hogy megidézhesd társad. A farkason látszódott, boldog, hogy újra találkozhat régi társával. Azonban nem volt túlságosan sok idő az örömre, ugyanis helyzetük nem épp a legmegfelelőbb az elmúlt időszak kivesézésére. Hansouval együttesen közelítettétek meg a tornyot, szinte bokorról bokorra utazva, akárcsak egy valódi ninja. Példamutató lopakodásod mindvégig sikerrel kísért a tornyot közrefogó sziklás falig. A két civil őr ott állt, alig pár méterre a bokortól, mely jelenlegi szállásodként funkcionált, majd közelebb lépett. Széttárta némiképp lábait, majd elővéve nemi szervét, könnyített magán. A sárgás meleg folyadékot ugyan felfogták a bokrok levelei és ágai, cseppekben eljutott az arcodhoz is. Talán ez lehetett a legmegfelelőbb pillanata támadásodnak, s egy jól irányzott mozdulattal kaptad el a mit sem sejtő férfi nyakát, s egy határozott mozdulattal rántottad be őt a takarásba, feltéve ha nem akarsz azonnal lebukni. A férfi ugyan ellenkezett, egy shinobi képességeivel, legfőképp egy taijutsus személy ellen nem volt esélye. Erős karod átfonta nyakát, elszorítva ezzel hangszálait és nyelőcsövét, így sem megszólalni, sem pedig beszélni nem tudott. Hogy melyiknek örülhettél jobban? Talán még te magad sem tudod. Ahogy mozgásba lendültél, hűséges társad is lecsapott, méghozzá a föld rejtekéből, s lerántotta a másik férfit, egészen a nyakáig. Lábát alaposan megmarcangolta a farkas, mely a zuhanással együtt szorított belőle egy erős - Aúú-t. Ugyan klónod hatástalanította a lerántott őrt, s a farkas hamar tovább is szállította. Mikor megjelentél, álcád már tökéletesen fedte kiléted. A terv úgy tűnt, sínen volt, mint József Attila.
Egy nyílvessző csapódott társad mellkasába, szinte a semmiből, majd hamarosan újabb csapódott, közvetlen a lábad elé. A társad tinta formájában esett szét a támadástól, míg te megúsztad a figyelmeztető lövést. Úgy tűnik, a toronyban állomásozók követhették az eseményeket, csupán vártak. A torony mögött járőröző két civil katona szinte azonnal megjelent a vaskos faépület takarásából, őket követve pedig négy, kumogakurei fejpántot és mellényt viselő alak. A shinobik szinte azonnal kunaiokat hajítottak feléd, míg a toronyban lévő négy személy közül hárman nyilaikkal célba vettek téged. Azonban épp az a személy figyelt téged a legjobban, akinek kezei pecsétet formált a fegyver feszítése helyett. Mintha koncentrálna. Lehet, hogy szenzor? A válasz hamar érkezett cselekvése után.
- Alatta is van valaki! - adta ki az utasítást, mire a kumogakureiek előre ugrottak, s egyikük a földre csapta a kezét. Ökle körül a talaj felszikrázott. felismerted a kézjeleket, a Denpo Sekka villámnyalábjait indította a talpad alá. Ugyan raiton affinitásodnak köszönhetően nem vágott meg az áram, mely egyben azt is jelentette, a shinobi nálad alacsonyabb szinten lehet. Ám mi a helyzet a feléd közeledő Hansouval? A farkas képtelen volt átvágni a földben áramló villámon, így elvágtak téged a kimenekítési lehetőségtől. A négy shinobi pedg támadásba lendült.
A Denpo Sekkat indító maradt hátul, miközben pedig technikáját indította feléd, ketten is ugranak, s egy-egy kardot előrántva próbálnak elérni és oldalas irányba intézett vágással elválasztani a fejed és a derekad a lábaidtól. Ugyan a raiton affinitás miatt nem ér nagyobb sérülés és képes vagy elmozdulni, a két fiatal, chunnin mellényt viselő kardofrgató még komoly problémákat okozhat. A negyedik kumogakurei pedig vár a másik három között. lehetőséged van szinte bármilyen irányba elmozdulni, ha túlságosan is nagyot ugrasz hátra, akár a sziklafalon is megtapadhatsz. A toronyban lévő három íjász is nehezíti a dolgod a manőverek között.

**Ayanokoji Takashi** Szer. Márc. 01 2017, 23:13

// Na, már másodjára kapok aranyesőt. Very Happy

//

A terv nem éppen úgy sikerült, ahogy kiötlöttem ráadásul le is pisáltak. Rühellem, ha lepisálnak. Pillanatok alatt úgy körbe lettem kerítve, mint egy csoffadt patkány. Utálom, ha sarokba szorítanak. Ez így is volt, a kényszerszorítás, amit a testem legmélyebb bugyraiban szoktam ilyenkor érezni, csakis a legrosszabb énemet hozhatja ki belőlem. Elvégre, mi történik, ha egy vadállatot elzársz minden lehetséges kiúttól és reménytől? Úgy van, megveszik és csaholva, habzó szájjal akarja kiverekedni magát a helyzetéből. Talán ez vagyok én is, egy vadállat.
Viszont egy dologban különböztem egy vadállattól, még pedig, hogy lehetőségeim nagyon is voltak. A gyengébb villámcsapást a felém repülő kunaikat, a nyílvesszőket, mind-mind lassítva láttam. Teljes erőbedobás, mi? Ki hitte volna, hogy a saját falum őreit kell majd megölnöm. Legszívesebben megállítottam volna az időt, végigmentem volna mindenkin és kezemet vállukra tettem volna, mindenkiére, egyenként.
- Sajnálom. Sajnálom, hogy nem jöhettek el az új világba. Sajnálom, hogy egy koszos poszton kell vérbe fagynotok, nem pedig párnák közt, ágyban aludni örök álmot. Tudom, nem vigasz amit mondok de... Nem akarlak megölni titeket. Talán soha nem is akartam senkit. - Ezt, ezt mondanám. De lehetőségem nincs rá, se képességem. Szemhunyásnyi időm sincs, így hát első lépésként csakis a reflexeimre támaszkodnék. Először is hátraugrok és a falnak tapadok ezzel elkerülve a dupla kardot és a nyílvesszőket(van rá esély, hogy fednék a társaik az ívet ezert csak nem lövik már le őket újult erővel). Ezután elrugaszkodnék és a kanashibarival lebénítanám az egyik támadómat, eközben előhívnám a sikolymetszőmet amit nekiszorítanék a másik shinobi kardjának. Eredményül az egyik lefagyna a másikat meg megrázná az áram - révén, hogy a saját technikámat megakasztja a hagyományos fegyver is, ám azon tökéletesen végigmegy az elektromosság - azaz egy bő pillanatra lebénulna. Ezalatt az idő alatt a tsuten kyakuval egy egyenes rúgást mérnék a kanashibari által bénult ninja állára, méghozzá alulról, amitől minimum meghal - mivel azonnal szétpattannak a csigolyái - , maximum meg leszakad a feje. Közben persze a villámpengémet a határőr kardjának tolnám, aki akár meg is ijedhetne az instabil szablya csóváitól, hangjától. Minden bizonnyal egy kézzel is visszatolhatnám, de legalább szorosan tarthatnám hogy erőlködjön a helyzetével(plusz ugye a folyamatos sokkolással), hisz fizikumom magáért beszél, sérülések ide vagy oda. Utálom, hogy semmi sem a terv szerint halad. Mibe telt volna az életnek egy segítő jobbot adni egyszer? Az a sok bal sorsú esemény és szenvedés. Az, hogy valami visszahozott az életbe... Nem. Egyáltalán nem tetszik ez a szituáció. Akár Michio is állhatna előttem! És én levágnám, mint egy marhát? Nem, nem ten... De! Levágnám! Akár kétszer is, csak hogy egy új világot hozhassak el! Akárkit kibelezek ezért! Akárkit!
A szituációt kihasználva szabad kezemmel egy kunai tőrt előkapva gyorsan megdöfködném ellenségem oldalát, erőteljesen a bordái között, hol a legfájdalmasabb, majd a sebtől és sokktól elernyedt karját levágnám villámszablyámmal, majd a másikat is, hogy végképp harcképtelen legyen. Ezután elvágnám a torkát a kezemben tartott késsel és félholt élőpajzsként használnám az íjászok ellen miközben szaladnék feléjük.
Hanshou eközben persze már rég kipattanna a földből, majd félúton felhúzna egy háromnegyedes doton kupolát hogy ne lőhessék szabadon az íjászok. Ezt a Doton: Ganban Kyuu technikával érné el, melyet kivételesen védekezésre használna, és azt se teljesen hozná létre(lásd: háromnegyedes).
Amint látná hogy végeztem a két őrrel kreálna egy föld gólemet, szintúgy a kupola védelmében. Én meg az íjászok felé rohanva a használt kunaimat felé dobnám, amit ő természetesen elkapna. Ez a közelharcot segítené számára, elvégre egy harcos sem maradhat fegyver nélkül, nem de? Amint megkapná a fegyvert egyszerre indulnának meg a kupola védelme mögül teremtett társával a maradék két shinobi felé.
Én eközben persze kellő chakravezetéssel és mászási képességgel minél gyorsabban fel akarnék érni a távolsági harcosokhoz. Amint felérnék hozzávágnám a valószínűleg tűpárnává változott testet az egyik íjászhoz, a másik kettőt meg fejen, pontosabban szemen lőném a tűkilövőmmel. Utána rezzenéstelen arccal odamennék a hullával betemetett őrhöz, majd kitépném a minden bizonnyal társa vérében forgó íjász torkát (ha szükséges a gouwan segítségével), majd őt is ledobnám a maradék két shinobi elé/valamelyik shinobira elterelésképp. Eközben a gólem valószínűleg szétcsapná/durván megsebesítené a szenzort, amint közel tudna érni hozzá(révén a gólem célpontja a szenzor lenne, míg farkasomé a másik shinobi). Minél hamarabb leugranék és a sikolymetszővel, raiton shunshinnal, meg persze Hanshou segítségével szétnyesném őket olyan gyorsan, pontosabban amilyen gyorsan csak lehet. Ha a közelben tartózkodna a két civil katona, akkor ugyanezt a sorsot szánnám nekik, a villámló pengém általi halált. Ha valamelyikük nagyon képzettnek tűnne a közelharcban, akkor a Sorozás nevezetű taijutsu technikával háromszor szúrnék egy szúrás ideje alatt chakrámból kreált fegyveremmel. Igyekeznék minél gyorsabban és hatékonyabban végezni. Egy biztos, a szándék sziklaszilárdan meglenne. Csak az utamba vagytok! Takarodjatok!

// Nem vagyok teljesen tisztában az elhelyezkedéssekkel, így próbáltam nagyjából elképzelni a dolgot és eszerint cselekedni. //

Uchiha Madara Szer. Márc. 08 2017, 00:28

Hősünk talán csak most kezdte el megérteni, mi is történik valójában. Azok, kik egykor, nem is olyan rég még honfitársai voltak, mostanra ádáz ellenségekké váltak. Azok, akik mindez idáig az életüket áldozták hazájukért és érte, mostanra kiéhezett vadként ugranak rá, hogy kionthassák vörös vérét. Kérdés nélkül rontottak a támadóra, aki úgy tűnt, a hatalmas fölény ellenére is, támadást kezdeményez, s fejest ugorva a harcokba, beleveti magát az első sorba a saját egyszemélyes seregén belül. A Kanashibari elérte az egyik civil őrt, mikor Takashi a földre ért, szoborrá dermesztve a férfit. A katona arcán látszott, nem tudta feldolgozni elméjében a történteket, s könnyes szemekkel nézte végig, ahogy társát az idegen villámokkal sokkol agyon, majd utolsó emléke a földi életről egy lendülő láb, mely elérte állát.
Takashi ruházatára vér fröccsen, ahogy arcát is betelíti a vörös folyadék, mikor a férfi feje leszakadt a nyakáról, s a magasba emelkedett. A sikoly kardja pedig úgy tűnt, elegendő volt ahhoz, hogy kellőképp sokkolhassa ellenfelét. Az őr testét érő nyílvesszők megakadtak benne, így Takashi, kiaknázva fizikális erejét, előre törhetett. Ugyan minél közelebb került az íjászokhoz, a nyilak annál erősebben és mélyebben fúródtak bele a testbe, ez azonban nem a shinobi problémája volt.
A földből előbukkanó Hansou felülkerekedett a földben futó villámoktól szenvedett csapáson, s minden erejét beleadva harcolt melletted, mint a leghűségesebb társ. A farkas hamar dómot emelt maga köré, majd a földet használva alkotta meg Takashi csapatának harmadik személyét. A sziklagólem felegyenesedett, majd a dómból kilépve megkezdte Hansou kooperálásával a shinobikkal való harcot. Ugyan földteste tömör kőzetből és földből épült, a raiton affinitású shinobi számos lövege hamar pusztítani kezdte a testét. Hansou fürgébb volt a gólemnél, így ő képes volt elkerülni a nyalábokat, ám kellő távolságban is tartotta őt, nem volt képes megtalálni az ellen vakfoltját.
Idő közben Takashi, az emberpajzsát használva elérte a torony lábát, majd néhány szökkenéssel ugrott fel a lövészet szintjére, s az első íjásznak nekihajította a testet. Az íjászok hátrányba kerültek a távolság végett. A shinobi rendkívül gyorsan emelte kezét egyenesen arcuk felé, majd a kezére erősített tűvetőt használva, szabályosan átlyuggatta a két íjász fejét. A toronyban tartózkodó szenzor kihasználva társai takarását ugrott le a torony másik végén, valószínűleg korábban meglátta közeledésed, mint az íjászok.
Amennyiben a férfi után ugrasz, még van időd elfogni őt, mielőtt a falon lévőket értesíthetné, feltéve ha nem tűnt fel nekik a sikolymetsző rémisztő zúgása, és a katonák halálhörgései.
A torony térségében lévő két civil ha nem is, de a raitont használó kumogakurei hatástalanította a gólemet, s készen állt, hogy Hansout vehesse immáron célba. A farkas fürge testének köszönhetően, valamint a földben való rejtőzködéssel képes volt megúszni a támadásokat, de egyre hátrébb szorult. A másik shinobi még mindig nem tágított társától, mostanra azonban kézpecsétekbe kezdett neki. A két civil katona idő közben egyre hátrébb húzódott. Nem kellett diplomával rendelkezniük ahhoz, hogy rájöhessenek, ebben a harcban nem egyenlőek ellenfelükkel, így a legtöbb, amit tehetnek, hogy jeleznek, így ők ketten a toronytól a völgybe vezető úton indultak meg sietős tempóban. A völgyet és a szirtet egy kiépített lépcső kötötte össze. A két őr hamarosan leér a lépcsőn, ám kiáltásaikkal csupán másodpercek maradhattak hátra a riasztásig. A toronyból jól láthatod, ha némi időt adsz a helyzetnek, hogy a falon egyre többen fordulnak a szirt felé, s fejüket nyújtva próbálják vizsgálni a különös hangok forrását.
Hansou ellenfelei közül a hátrébb álló, mikor befejezi a kézpecséteket, száján erőteljes vízhullámot fúj, mely hirtelen kezd nagyobb területet lefedni. A raitonos társa pedig elektromossággal tölti fel a vizet, hogy egy kombinált támadással távolíthassák el a farkast.
Választanod kell, hogy a két civil őr felé iramodsz, pontosabban ugrasz a toronyból, vagy elfogadva a tényt, csendesen és további harcok nélkül innen nem menekülhetsz. Ebben az esetben a farkasod a körben menekülésre kényszerül, s visszaidéződik a saját falvába. Vagy pedig a Hansoura figyelő párost veszed célba a torony tetejéről. A két személy alig 5 méterre áll a torony lábától, így egy nagyobb ugrással megzavarhatod őket, növelve Hansou menekülési esélyeit. Mindkettőre nem lesz időd.

**Ayanokoji Takashi** Szer. Márc. 08 2017, 01:57

Ahogy a testem véressé vált úgy éreztem ólmos súlyok nehezednek rám, talán még annál is nehezebbek. Súlyok, melyek nem a testem, sokkalta inkább a lelkem húzzák le. Volt már elég tett, érzés, gondolat melyért szenvednem kellett, de ahogy haladtam előre tudtam jól, ez egy új mérföldkő. Egy olyan mérföldkő melyért később felelnem kell majd. Ahogy hatástalanítottam a határőröket egy pillanatra átfutott valami az agyamon. Egy cseszett határt védetek, nem az egész kontinenset! Irritált. Irritált az egész, hisz tudtam, hogyha másképp kanyarodik az életem akár én is lehetnék határőr, egy olyan határőr ki életét veszti egy véletlenszerű támadás során. Ha lenne családom bizonyára sajnálnának, üres lenne a szívük utánam. Ha feleségem volna, bizonyára összeroskadna, hogy egyetlen párja vérben ázva, indoktalan halállal hagyta el a fizikai síkot. Ha lennének gyerekeim bizonyára egy életre meglennének sebezve, meg persze minden éjjel sírva aludnának el. Hm!
A szaladó civileket és a menekülő szenzort(sejthetőleg) látva megállt az idő egy pillanatra. Át kellett gondolnom, méghozzá hiba nélkül. Hanshou küzd a két ninjával, az egyik suitont használ a másik raitont. Hárman is a további őrökhöz mennek segítségért, ha elérik őket akár tripla annyian is lehetnek, mint alapjáraton. Azonban, ha nem segítek Hanshounak akkor azon kívül, hogy életem végéig hallgatni fogom a történetet, még egyel kevesebben leszünk. Több felé kell majd figyelnem, plusz a menekülési tervem is az ő mancsai között pihen. Gyorsnak kell lennem, szerencsére elém a magaslati fölény... Szerencse? Pf, ez nem szerencse. Ha föntről közelítek nem használhatom a sikolymetszőt mert meghallanák és akár időben ki is térhetnek. Nem, azt tényleg nem használhatom, plusz még a raitonost se tudnám úgy megakasztani amennyire szeretném. Esetleg próbáljam ki azt a pengét ami nem rég elvette az életemet? Alkalomhoz illő lenne, ám nem tudom úgy forgatni, ahogy élesbe kéne. Mellesleg lassú is lennék, ami nem az én stílusom. Akkor marad a kardom, régen is használtam.
Tervem egyszerűnek bizonyulna. Elővenném villám chakrára érzékeny kardomat, majd a toronyból ráugranék a raitonos ninjára egyenesen pengével lefelé. Természetesen azért nem a sikolymetszővel, mert azt meghallhatnák könnyedén. Ha minden jól megy a férfi testére landolok, melyet kardom hegyével ékesítenék ki. Gerincét szúrnám át minden bizonnyal, de ha a fejét az sem baj. Ha valahogy rájönne jöttömre, esetleg gyorsabb a kelleténél akkor a kanashibarit alkalmaznám újból, melyet egy lefejezéssel zárnék. Ha ez sem sikerülne akkor megpróbálnám a tsuten kyakuval elrúgni a másvilágba. Ha végeznék vele nekivetném magam a suitonosnak, de immáron raiton chakrát vezetve pengémbe. Számításaim szerint neki különösen nem tenne jót. Az első adandó alkalommal átszúrnám, vagy levágnám valamijét ami után kivégezhetném. Ha összeakadna fegyverünk akkor szorosan ott tartanám fegyverem, majd fizikai előnyömet kihasználva egy közepes erejű gouwant mérnék a pengéjére, fegyverének élére, mely biztosan eltörne és egészének része átfúrná testét, melyet kihasználva szintúgy ártalmatlanítanám a ninját, akármilyen módon csak tudnám saját pengémmel. Ha erősködne és valamiért nem jönne össze a tervem, akkor a kanashibarira támaszkodnék. Menjetek már az utamból!

Uchiha Madara Kedd Márc. 14 2017, 17:38

A harc kezdett elhúzódni. A toronyban szemlélő szökevénynek hamar rá kellett döbbenie arra, hogy jelenleg a legnagyobb ellensége az idő. Minél több időt veszteget el ezen az őrponton, annál több őr fog érkezni a helyszínre. S a bajba jutott egyetlen társadról is elmondható ugyanez. Sajnálatos módon, neki úgy tűnik, még kevesebb ideje maradt.
Ugyan a földdel való operálás nyújtott számára néhány plusz időt, ezek csupán másodpercek voltak. Szerencséjére a benned lakó jóság nem veszett ki, csupán átalakulni látszott. Azonban még mindig hű maradtál ahhoz, aki mindig is hűen szolgált téged. A shinobik gyorsaságánál is gyorsabban, s halkabban ugrottál neki a két shinobinak. Társad látva a mozdulatodat, egy elterelésként alkalmazta a földet, melyre a két shinobi koncentrálni kezdett. Majd megérkezett az első csapás.
A raitont használó shinobi teste megremegett. Szemei kidülledtek, ahogy gerincoszlopába belefúródott a hideg fém, s szinte megsemmisítette annak egészét. Tested nehézségének köszönhetően az őr eldőlt, te pedig leugorva róla, néztél farkasszemet a másik shinobival, aki csak most figyelt fel rád. A férfi kézjeleket nem használt, csupán felemelte a magasba balját, mikor a pengéd sikító szikrái megközelítették őt. A támadások megakadt. Ha jobban megnézed, kezed körül valamiféle vízből álló gömb jött létre, s teljesen fogságba ejtette a kezed. Ekkor másik kezedet emeled felé, hogy újabb csapást mérhess, immáron egy fentről érkező rohammal. Karod szintúgy megakad egy gömbben. Tested megfeszül, talán belülről hajtja az áttörés vágya, ugyanis pengéig még sértetlenül szikráznak kifele a gömbből. Ellenfeled úgy tűnt, tanulmányozta korábban a technikád, ezért is fogta meg a kezed, mintsem a pengét. Csuklódat erősen szorította a két gömb, ám mégsem tűnt kiláthatatlannak a helyzet. Érezted, hogy a shinobi kezdi megadni magát. Ahogy tested egyre jobban feszült, hogy áttörve szétvághasd a koponyáját, ő is egyre jobban koncentrálni kezdett. Vajon meddig fogja tartani még? Hány másodperc még, mire végleg elengedi a védelmét? Vajon hány másodpercet vesztegethet el az idődből a férfi?
A suitonos felengedte a koncentrációt. Ám ahelyett, hogy szétloccsanva megszűntek volna a gömbök, mintha teljesen megszilárdultak volna a csuklód körül. A shinobi elmosolyodik, majd két kezét arca elé emeli, s mély levegőt vesz. Látod, ahogy szája megtelik vízzel, szemeiben pedig az ölésvágy tüze villan fel.
A férfi hirtelen eltűnik a látómeződből. Egy elhaló kiáltás marad csupán helyén, ahogy társad egyenesen a nyakának ugrott, s éles fogaival kettéharapta annak torkát. A férfi ugyan képes volt még a kezében lévő katanaval eltolni magától a farkast, vagy talán Hansou maga engedte el, nem tudni, de a férfi hátralépett, s a vérpatakban dagadó nyakához emelte fáradt kezét. Bőre egyre fehérebbé vált, ahogy a töménytelen vér egyre veszteségesebb mennyiséget számlált. Megszűnt a kezeidet fogva tartó béklyó, s immáron az előtted álló férfi telibe találva, kettémetszetted a koponyáját, sőt a mellkasának közepéig kettévált a shinobi teste.
Kiiktattad a shinobikat, immáron szabad utat nyerhettél a bambuszfal felé, ami nem lehetett akadály a hozzád hasonló képességűek számára. A katonák ekkorra már rég elérték a lentebb eső térséget, s jobb oldaladról, ha nem is láttad, de mindenképp meghallottad, ahogy a vértezetek csattanásai egyre közelebbinek hatnak. Talán itt az idő, hogy elmenekülj, s továbbállva a helyszínről, folytathasd, pontosabban megkezdhesd az új társad által kiszabott feladatod. Vagy talán annyira rákaptál a vér szagára, hogy inkább maradnál még egy kicsit, tesztelve ezzel az ország határvédőinek képességeit? Rajtad áll.

**Ayanokoji Takashi** Kedd Márc. 14 2017, 23:32

Egyel kevesebb. Ha kívülről látnám magam, talán egy félmosolyt is észre vehetnék az arcomon, bizonyára azért mert egyel kevesebb őrt kell megölnöm. De vajon tényleg ezért? Mi van, ha a frusztrációmat élem ki rajtuk? Ha valami félresiklott agresszió vezényli kezeimet, aminek célja nincs, csakis hideg, vérbe fagyott következménye. Nem, az nem lennék én.
Ahogy lesújtanék a következő áldozatomra az ügyesen megtalálja technikám gyenge pontját, a csuklómat. Micsoda? Feszülök neki, szinte teljes erőmből és látom ahogy védelme, fókusza véges, végesebb mint az én erőm... De az események láncolata úgy hozza, hogy felülkerekedik rajtam, ami hirtelen elpattint valamit a fejembe. Kellemetlen érzés, mintha egy kunai vájkálna az ember fülében, vagy sokkalta inkább kettő. Egy pillanatra talán el is hittem volna, hogy végem van, ám személyiségemnek és hű farkasomnak hála ez nem következett be. Az ellenséges őrt szem elől vesztettem egy pillanatra, nem véletlen hisz olyan lendülettel lett letámadva. Mire feleszméltem a torkából hiányzott egy darab, amit töménytelen vér helyettesített. Kezemen lazulást éreztem, amitől akarva-akaratlanul is széles vigyor kerekedett arcomon. Meglendültem a férfi felé, amikor is érdekes fények pompájában kerekedett ki elém egy kép. Egy kép, melyet mintha már rengetegszer láttam volna, de megérteni sosem értettem volna.
Az előttem vérző sebzett férfi szemei vörösek, forgó pöttyök vannak benne, homályosan ugyan, de vannak. Bíbor folyadékos kezét torkához tapasztja, míg másik kezével felém nyúl. Jelezni akar, hogy hagyjam őt békén? Bizonyára. Szája is szóra nyíl. Nem is szóra, sokkal inkább ordításra nyíl. Mintha látná a sorsát előre, de megakadályozni nem tudná. Egyre közelebb kerülök, pengémmel egyetemben. Tudom, az árnyéka jól látszódik homlokán. Álljak meg? Nem. Megérdemli azt amit kapni fog, érzem. Azok a szemek... A mellkasán azaz embléma... Mintha két fél kezet fogna egymással. De azok a szemek...
Dögölj meg! Karom ösztönből lendítem hevesen, hezitálás nyoma nélkül. A férfi húsába vágom pengémet egészen a mellkasáig, erőteljesen úgy ahogyan azt tanítanák. Már ha tanítanák a honfitársak lemészárlását. Vére kissé rásülne pengémre melynek feleslegét egy határozott rántással ráznám le. A lihegés elkapna egy rövid időre, noha nem a fizikai gyakorlat miatt, sokkalta inkább lelki szemeim elé tárult tömény információ felhő miatt... Meg persze a sok hullától körülöttem. Mennyi is? Hat? Hét? Egy pillanatra megtetszett, hogy nem én voltam a kardok szenvedő felén, de egyből le is lankadt jó kedvem. Ennyi társat megölni? Egyáltalán a társuk voltam akkor amikor ideértem? Nem, nekem céljaim vannak. De attól még lehettek volna a társaim is, nem? Az új világba vezethettem volna őket! Elvettem tőlük az esélyt, hogy normális életet élhessenek! Arcom tenyerembe temetném, amikor is vértezetek és más eszközök csattogására lennék figyelmes. Egyből felkapnám fejem és bólintanék farkasomnak.
- Köszönöm. - Bökném ki halkan.
Nem maradhatok. Még több ember lehetőségét venném el. Irányukba fordítanám fejem. Találkozunk még, de nem így. Egy jobb helyzetben, egy szebb világban. Hanshou visszatérne falujába, míg én újdonsült társam, Zetsu felé venném az irányt. Igyekeznék minél gyorsabban eltűnni, a hely röpke pillanatai mára már eléggé összezavartak, hagynék helyet másnak is, ha van rá mód. Elég embert öltem meg... Alapból nem is akartam senkit se. Tényleg nem. De mégis... Ezek egyáltalán az én gondolataim? Vagy...?

Uchiha Madara Szomb. Márc. 18 2017, 15:54

Pengéd épp úgy hatolt bele a kumogakurei határőr testébe, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. A felfröccsenő vér és a halálhörgés kísérteties összhangja talán a maximumra pumpálhatta adrenalinszintedet, mégis képes voltál kontrollálni tetteidet. Az utolsó őr életének kioltásával szabad utat kaphattál a szökésre, vagy maradhattál a további harcokig. Félelemből döntöttél talán az első változat mellett, vagy talán megfontolt és bölcs lépésnek szántad? Talán utóbbi. Máshol van most feladatod, s ezt tudtad.
Társad, miután egy füstfelhő kíséretében elhagyta a harcteret, te magad is továbbálltál, majd a falat megcélozva indultál tovább a határon túli térség felé. Leérve a földre folytatódott a sziklaszirt, ahogy a lábad alatt futó völgy vonala is. Hátad mögött hallhattad, ahogy a kapu megnyílt, néhány shinobi pedig utánad iramodva kezdett követni. Ugyan a harc nem nullázta ki készleteid, mégis csak chakraigényesnek bizonyult, mely sajnos a fizikális állapotodra is ráment. Mindeközben a kaput elhagyók mind frissek és pihentek voltak, így egyre inkább tudták maguk mögött a kettőtök közti távolságot. Hat shinobi rontott feléd, céljukat pedig kitalálhattad már. Elfogni és vagy semlegesíteni a szökevényt. Talán utóbbi jobban dominálhat, tempójukat figyelembe véve.
A völgy egy kanyarulatába értél, ahol a fák és a cserjeszint egyre nagyobb térségben volt havas, s a levegő is jól láthatóvá vált légzésed közben, a shinobik csupán néhány ugrásnyira kerültek tőled. Majd megálltak. Ha hátrafordulsz, láthatod, ahogy a hatból kettő megakadt, testükből pedig mintha valamiféle vékony facsemete nőtt volna ki, mely a földből eredezett. Testük hirtelenjében kitekeredett, majd szabályosan szétrobbant, ahogy ágak tucatjai törtek elő belőle, cafatokra tépve a két shinobit. Társaik megálltak, majd szorosabb formációt vettek fel saját védelmük érdekében. A földből ekkor több tucatnyi, fehér bőrű alak tört elő. Zöldes tüskés hajukat lobogtatja a hideg, havas szél, majd szinte egytől egyig ráugrottak a megmaradt shinobikra. A kumogakureiek villám és tűz technikákkal megpróbálták hatástalanítani az ellenséget, mégis, a túlerő hamar felőrölte őket, s végül összezárva őket, elfojtották az utolsó füstöt is, mely elhagyta valamelyik shinobi száját. Összeszorították őket majd együttesen eltűntek a föld alatt. Néhány fehér alak maradt csupán a helyükön. Azoknak a testéből, kik elestek közülük, kisebb fák kezdtek nőni. A megmaradt fehér alakok feléd néztek, majd közeledni kezdtek.
- Buuta félszemű, megmondtam, hogy ne csinálj nagy felfordulást. Mindegy, most már elég előnyünk van - szólt a hátad mögül egy ismerős hang. A vékonyabb, elnyújtott hangon szólaló társad épp oly némán és észrevétlenül termett mögötted, mint még soha senki más. - A klónok majd feltartják a további őröket.
- Induljunk! - szólt a mély hangú énje az idegen társadnak. A saláta fejű ismeretlen továbbindul, mintha mi sem történt volna az elmúlt fél órában. Az út hosszú volt és hideg. Egyre hidegebb. A szél fagyos hullámokban tört át testeden, hátráltatva, pihenésre kényszerítve. Az éhség jele is kezdett megmutatkozni, ahogy teltek az órák. Zetsu azonban nem lassított. Ugyan tempója nem volt épp a leggyorsabb egy shinobi szemében, valamiért mégsem hajtotta meg túlzottan az iramot. Ki tudja, talán nem képes sokáig a föld alatt utazni, vagy netalán ez is egyfajta próbatétel? Ugyanis a lassabb tempó még több időt követel, s még több megpróbáltatást.
Mikor elindultál Tobi bázisáról, a Nap még magasan az égen helyezkedett, mostanra azonban teljesen eltűnt, s besötétedett. Zetsuval ekkor értetek el a völgy mentén egy kisebb barlangot, ahova a társad utasításai szerint, meghúzódtok éjszakára. Pontosabban te. A völgy mentén elterülő erdőség egésze hóval fedett, a levegő pedig jóval a mínusz alá esett. Fát kell gyűjtened, hogy átmelegíthesd megfagyott csontjaid. A barlangban egyedül töltöd az éjszakát, zetsu csupán az első fél órában van jelen. Kérdéseidet meghallgatja, ám nem biztos, hogy válaszol. Megtudhatod tőle, hogy számára nincs szükség élelemre, sem pedig ürítésre, ezek szimplán nem tartoznak az életfunkcióijaihoz. Ki vagyis mi lehet ez a...lény? Emberi, de nem teljesen ember. Miután eltűnik a földben, pihenésre hajthatod fejed, várva, hogy társad, Napkelte előtt egy órával felriasszon, s a lehető leghamarabb indulásra készbe vágd magad.

**Ayanokoji Takashi** Vas. Márc. 19 2017, 17:44

Harcaim félbeszakítása félsikernek volt mondható, ugyanis a lelkes őrök követtek engem. Jobban kívánták a halálomat, mint én a partvidéken a saját vérembe fetrengve. Szám keserű szájízzel fintorodott el, tudtam, ha sokáig kell még küzdenem kifáradok, így fejben már neki is álltam a tervezésnek, hogyan lehetne legkisebb erőfeszítéssel, chakrahasználattal likvidálni, vagy legalább semlegesíteni a harcosokat.
Egyre jobban közelednek. Hátrafordultam, mire azt tapasztaltam hogy ketten is kegyetlen halált haltak. Hát ez meg? Természetesen hirtelen nem tudtam hova tenni a gyorsan jött előnyömet, első reakcióm között az volt, hogy az, ami őket elkapta akár engem is elkaphat. Ekkor viszont előjöttek Zetsu hasonmásai. Innentől már megnyugodtam, útitársam volt az, ki segítő jobbot nyújtott nekem. Akármilyen szándék is vezérelte(noha bizonyára Madara terveinek védelme) jól jött a megjelenése. Miközben klónjai felém közeledtek akarva-akaratlanul is elgondolkodtam, vajon miféle erők mellé szegődtem. Fél pillanat alatt robbantotta szét azokat a shinobikat, ha nagyon akarná velem is megtehetné. Társ, ide vagy oda, ez nem biztos hogy így lesz örökre. Mihamarabb ki kell találnom valami ellenpólust ennek a technikának, már ha ez egy technika egyáltalán.
Zetsu - feltehetőleg - eredeti teste szólalt meg hátam mögül, mire nekem majdnem végigfutott a hideg a hátamon. Azt hiszem hozzá kell szoknom a leselkedős, hirtelen felbukkanós stílusához. Szavaira megfordultam, majd szóra nyitottam szám, de hang nem jött ki rajta, inkább csak sóhajtottam egyet. A mondat mely így szólt volna: "Nem minden nap ölöm meg a bajtársaimat." nem szabadult ki torkom mélyéből, de talán jobb is. Érzéseimet nem kell feltétlenül tudatnom újdonsült túravezetőmmel. Bólintottam, majd indultunk is a határon túlra.
Amint az várható volt az ország fagyossága könnyen csontjaim belsejébe lopódzott. Utálom a hideget. Lelassít, csíp, marcangol. Gyomrom korgása is hallatszott a szél süvítésén keresztül, ami önmagában is egy igen csak tiszteletre méltó teljesítmény. Remélem nemsokára stoppolunk, mert ha nem, lehet leeszem a zöldséget a fejéről. Egy barlangban sikerült menedékbe húzódnunk, aminek kifejezetten örültem, révén már az éj sötétje is a nyakunkon volt. Remegésem, fogvacogásom közepette nyújtóznék párat, és megráznám fejem, mintha csak a hideget próbálnám kizárni a testemből. Ha nagyon fáznék már akkor elindulnék tűzifáért amikor az első adandó alkalmam lenne, ha nem, akkor megvárnám Zetsu fél órányi társaságát és csak utána. Így vagy úgy, megtudnám testi funkciójainak nem létezését, amire felhúznám szemöldököm, de kíváncsian, nem meglepődően.
- Mondanám, hogy nehéz elhinnem de... - A helyzet röhejességét az orromon való gyors levegőkifújás szemléltette, mely válaszom végére került. Sejteném, hogy nem lesz a bébicsőszöm egész estére a férfi, vagy mi ő, ezért gyorsan megfogalmazott kérdéseimet feltenném neki.
- Madara sem mai harcos. Te mégis hány éves vagy? - Kérdéseim a megfelelő időben tenném fel, nem vágnék bele Zetsu mondanivalójába(már ha van), az nem az én stílusom. - Mindig is ketten voltatok egy testben, vagy ennek van valami története is? - Kíváncsiságom szavakba öntése folytatódna. - Az a fás technika... Senju Hashirama is fa stílust használt. Van valami összefüggés köztetek? - És végezetül. - Van még hozzád hasonló lény? A klónjaidat leszámítva, persze. - Hozzám intézett válaszait figyelemmel kísérném, majd ha eltűnne, a barlangból kisétálva keresnék némi élelmet. Bogyók, esetleg valami disznó csak van már... A környéken néznék körül, nem akarnék eltávolodni a barlangtól. Ha nem találnék bogyókat, vagy valami hasonlót akkor átfutna az agyamon egy éhes gondolat. Lehet a hús sütése túl nagy füstöt kreálna. Ezt még át kell gondolnom. Mindenesetre igyekeznék valamilyen úton-módon élelemhez jutni, a másnapi korán keléshez/mai alváshoz szükséges lesz.
- Igen tudom, indulunk. - Lenne az első mondatom Zetsu felé keléskor.

Uchiha Madara Pént. Márc. 24 2017, 00:47

Az éjszaka nem volt túl kellemes, tekintve hogy a parányi tűz biztosított némi meleget, nem volt elegendő ahhoz, hogy megváltoztassa az időjárást. Amióta pedig csak betetted a lábad az ország területére, hamar megtanultad, honnan is kapta a nevét. Az embertelen hideg, melyet napközben át kellett élned, még embertelenebb hatással dominált az éjszakában. Már csak a visító szél visszhangja a barlangban is nehezítette az alvást, ám lehet, hogy voltál annyira kimerült, hogy mindezeken a tényezőkön túllépj, s kipihend magad.
Zetsu keltésére hamar összeszedted magad, s némiképp megismerve ezt a titokzatos idegent, legalábbis az útitárs énjét, tudhattad, hogy nincs sok időd. Hamarosan újból nekivágtatok a hidegnek és a szeles, zord égtájnak, hogy elérjetek a megadott helyre. Hogy mi volt ez a hely, nem tudhattad meg Zetsutól, az efféle kérdésekre csupán annyit felelt a zordabb énje.
- Hamarosan megtudod.
A köpenyes alak hol melletted sétált, ahol pedig gyorsabb tempót engedte a terep, ott a föld alá bújva tette meg a távolságot, magadra hagyva a szétfújta jeges tisztásokon.
Ahogy a Nap valahol a vastag viharfelhők felett haladt útján, úgy tisztult ki az ég, s késő délutánra, egyetlen pihenőt leszámítva majdhogy nem töretlenül haladtatok az ország egy nagyobb völgyének szerpentinén haladva Zetsu megállt.
- Megérkeztünk - mondta a rideg és zord hang.
Ha előre léptél még néhány métert, a sziklaszirt szélén megállva beláthattad a lábaid előtt elterülő völgyet, benne egy kis faluval. Magasabb, mégis gyengének tűnő, fából készült fal kerítette körbe a négy szekcióra osztott városkát. A két, egymást keresztező főúton, de még a házak között kialakított mellékutakon is alig láttál néhány embert. A házak egyszerűbb agyag és fa alapanyagokból épültek, s az egész összképéről csak úgy sugárzott a...szegénység.
A szirten továbbhaladva elértétek a völgybe vezető ösvényt, mely a falutól körülbelül fél kilométerre lehetett. Néhány fa határolta a meredek sziklaszirt tövét, mely egészen a falig elért. A vékony erdős sáv mellett pedig a hideg és fagyos szelek ellenére, melyek ez időtájt már enyhültek, mintha egy kisebb veteményes terülne el. A szépen gondozott sorok között pedig egy fiatalabb lány guggolt, s szedte a kis kosarába a földből kihúzott, szemre méltóan nagy kalappal rendelkező gombákat. A lány dúdolt magában, lágy, magas mégis kellemes hangján. Testét kopottas és megtépett, állatbőrből készült ruha takarta, nyakánál pedig vastagabb állatszőrme húzódott. valószínűleg a kis falu lakója lehetett.
Ha megközelíted a lányt, ő remegő lábbak egyenesedne ki, majd a dúdolásánál is magasabb hangján kezdene sírni.
- Jaaj - ejti el kosarát, kiszórva az eddig összeszedett gombákat és leveleket. - Nagyon sajnálom Ibuza-sama, de még nem tudtunk annyi pénzt összeszedni. Könyörgöm önnek, adjon még pár nap haladékot. - a lány a térdére rogyva esik össze, s remegő teste alatt mellkasához szorítja két kezét. Az elvetődés előtt láthattad, ahogy szemei könnybe lábadnak. Mintha imádkozna. Vagy mintha az életéért könyörögne. Az elcsukló, s elszorított szájából alig kivehetően hallod meg néhány szavát.
- Ne...vigye...őket...el.

**Ayanokoji Takashi** Szomb. Márc. 25 2017, 11:42

// Nem valami beszédes ez a Zetsu. Neutral

//

Átkozott fagy. Késő délutánra szerencsére azért előbújt a nap, aminek átfagyott testem kifejezetten örült. Ha tudtam volna hogy hova megyünk... Akkor se tudtam volna vastagabb ruhát hozni. Ez is a hátránya annak, hogy egy teljesen idegen helyen raknak össze, mint egy kirakót. Zetsu szavaira megtorpanok, hisz eleget mentünk már és ami még fontosabb, megérkeztünk. Előreléptem párat és beláttam érkezésünk helyszínét. Egy falu. Méghozzá elég szegényes, még innen távolról is megtudom állapítani. Ránéztem kettéválasztott arcú útitársamra, természetesen furcsálló arckifejezéssel. Választ nem kaptam, ehelyett továbbmentünk egyenesen a falu felé, pontosabban a völgybe vezető ösvény felé.
Egy veteményesre lettem figyelmes, azon belül is egy lányra. Rég láttam már nőt. Zetsu nem jelzett, így hát merő kíváncsiságból elkezdtem megközelíteni. Ruháján fennakadt a szemem. Ha én fázok, akkor ő? Reméltem, hogy a lány már hozzászokott az éghajlat viszontagságaihoz, kellemetlen érzés belegondolni, hogy összefagyva dolgoznak itt az emberek. No persze ők nem Villám országiak, nem de? Félúton majdnem megtorpantam, talán egy lépésnyi időt ki is hagytam. Nem szeretném magamra hívni a figyelmet és hát mint tudjuk sosem voltam jó a nőkkel. Lehunytam szemem és elhessegettem gondolataimat, révén úgyis lesznek nagyobb gondjaim hátralevő életemben. Kapucnim azért megigazítottam, a megszokás és a külső világ kizárása miatt. Meg persze, most már azért is, hogy védjem a kilétemet, hisz jobb ez így mindenkinek.
Odaléptem mellé, mire ő remegni kezdett és megrémülve esedezésbe kezdett. Hát ez gyors volt. Végighallgatva félelembe és könnyekbe áztatott mondandóját elhúztam szám, minden kontaktusra való kételyem egy pillanat alatt elszállt. A düh apró szikrája rengeteg mindent el tud nyomni, hasznos, de tényleg. Lehajolnék mellé és összeszedném kosarának tartalmát, amit pillanatokkal ezelőtt szétszórt.
- Állj-állj. Elég. - Kosarát a lány mellé tenném, míg fáslis kezemmel felemelném fejét lágyan, az állánál fogva. - Nem bántalak, nem Ibuza vagyok, akárki is legyen az. - Könnyeit letörölném, amit minden bizonnyal beszívna fáslim. Költői megnyilvánulása a szomorúság eltörlésének. - Ki ez az uzsorás? Mesélj, segíthetek. - Egy pillanatra egy "kérlek" is majdnem elhagyná számat, de azért ez ritka eset, nem is történne meg. Miért akarnék segíteni? Lelkiismeretem enyhítése miatt? Vagy talán hogy meglegyen a napi jótettem? Esetleg csak tesztnek hiszem az egészet és Zetsu jobbik felének akarok hízelegni? Látok a lányban valamit? Egyik se. Naomiékat is zaklatta egy uzsorás. Ki nem állhatom a piócákat.

Uchiha Madara Csüt. Márc. 30 2017, 13:03

A lány megszeppenve, remegő testtel kezdi összeszedni elejtett gombáit, ám a megmaradni nem tudó kezei körül szinte folyamatosan kiesnek. Fél, nagyon is fél. De mitől? Vagyis, kitől pontosan?
A mozdulatod ugyan óvatos volt, s bizalmat gerjesztő, a lány túlságosan is félt ahhoz, hogy megbízhasson benned elsőre, így felriadva ugrott hátra egy lépést. Miután szemeiből kitörölte könnyeit, jobban megvizsgálta az arcod, majd fújt egyet, némiképp megkönnyebbülve az idegen arctól. A barna hajú lány lassan felkelt, összefogta haját, s egy rongydarabbal kötötte fel. Fekete szemeivel rád nézett, majd hagyta, kezeid vigasztalóan törölhessék le a könnyeit arcáról.
- A...A nevem Naomi. Ez a falu az otthonom. A falu leginkább a földjeinket termő élelmek eladásából élt. Sok megrendelésünk volt, s ezáltal nagyobb mennyiségű raktárat építettünk ki. Azonban egy nap egy nemes tért a faluba. Szállást és élelmet kért az embereinek, akik a háború miatt a határvidéken vertek tábort. Ahogy teltek a napok, úgy fogyott egyre jobban minden készletünk, mostanra szinte teljesen felőrölték a raktárainkat, így képtelenek vagyunk bármit is áruba bocsátani. Ibuza emberei szinte minden egyes napon eljönnek, hogy emlékeztessenek a "kötelességünkre". Később kiderült, az idejáró emberek sohasem fognak háborút vívni ezen a földön, csakis az olyan falvak, mint akár a miénk, kizsákmányolásából élnek. S elég jól élnek. Amióta nem vagyunk képesek megfelelő élelemmel fizetni, pénzbeli behajtást vezetett be, méghozzá olyan összegekkel, amelyeket képtelenség megteremteni. Ilyenkor van az, hogy... ekkor a nő hangja ismét elcsuklik. - Hogy a katonák elviszik valamelyik család gyermekét, hogy annak a sarlatán zsarnoknak a szolgája lehessen. Azonban ami a legrosszabb, hogy a nemes rendelkezik egy orvossal is, aki valamiféle különleges mérget használva fertőzi meg a faluban lévő harcosokat. A méreg nem halálos, de rendkívül legyengíti a szervezetet, így csökkentve az ellenállást. Ezek a gombák segítenek enyhíteni és némiképp visszaszorítani a mérget, de a megszüntetéshez ismerni kell a méreg összetételét. Ezek...ezek nem is emberek. - tört elő újból a sírás a lányból, majd szinte önkívületi állapotban ugrott eléd s térdelt le, a bokádat megragadva.
- Könyörgöm, segítsen nekünk.
A faluba beérve beigazolódott a külsős szemléleted. A falu oly szegény, mint a templom egere. Az emberek az átlagnál sokkalta vékonyabbak és gyengébbek, ruhájuk kopottas, koszos és szakadt. Legtöbbjük kezei földesek voltak, láthattad rajtuk, hogy még így is a munkájuknak élnek. Talán nincs is másuk. Az utcákon lévő emberek félve húzódtak vissza otthonukba, mikor az idegen betért Naomi oldalán. A lány egy kisebb házba vezetett téged, melynek bejáratánál jócskán le kellett hajtanod a fejed ahhoz, hogy ne üsd be a fejlécbe. A szegényes ház még szegényesebb szobát rejtegetett magában. S ugyan látszott, Naomi próbált rendet tartani, mégis, az imént elhangzottak tökéletesen nem is tudták átadni azt a fajta pénztelenséget, amit a két szemeddel láthattál. Két apró gyermek lépett elő félve az egyik szoba ajtaja mögül.
- Naomi. Ugye nem visznek el minket? - tette fel az egyik gyerek kérdését. Alig lehetett öt éves.
- A bácsi azért van, hogy segítsen. Nem fog bántani. Most pedig menjetek vissza kérlek és figyeljetek rájuk. Mindjárt itt vannak. Siessetek! Maga jöjjön velem. - fogja meg a kezed, s ránt be egy másik szobába. - Nagyon hálás vagyok, hogy segít nekem, viszont Ibuza emberei túl sokan vannak ahhoz, hogy egymaga kiálljon ellenük. Arra kérném, hogy figyeljen a gyerekekre és a betegekre, ne engedje, hogy bármiféle hülyeséget csinálhassanal. Már elindultak egy rejtett pince lejáratához. Kérem, ügyeljen rájuk.
Úgy tűnt, a nő nem tűr el vitát, így jobb, ha azt teszed, amit kért. Már ha feltétlen segíteni akarsz nekik. A két gyermeket követve egy poros és pókhálós lépcsőre bukkanhattál, mely egy asztal alá volt rejtve. Naomi becsukta felettetek az ajtót, majd visszahúzta az asztalt a helyére. A szűkös és némiképp az elviselhetőnél büdösebb szag terjengett a pincében. Összesen hat fiatal és felnőtt férfi feküdt egy-egy asztalon. fejükön rongyok próbálták a lázukat mérsékelni, pucér testük csupán egy ágyékkötő takarta el. Soványak voltak, talán hetek óta itt feküdhettek megfelelő élelem nélkül. Talán róluk beszélt Naomi. A pincéből egy csatorna nyílt belőle, mely a gyerekek szerint a város főteréig vezetett. Az egész falu alatt végigfut ez a csatorna, s összesen négy házból van lejáró. A gyerekek könnyedén átsétálhattak volna a csatornában, inkább maradtak saját pincéjükben. A te testalkatoddal már más volt a helyzet. Ugyan guggolva, de leginkább kúszva elfértél benne, csupán a végét elzáró rácsot kellett kinyitni. A keskeny alagútból kiérve egy kisebb verembe érkezel, amelynek tetejét több lefolyón keresztül szemlélhetted az eseményeket.
Hat személy érkezett a városba, ebből ketten lovon. Testüket egytől egyig vastag és díszes páncél burkolt, derekukon pedig kardok lógtak. Talán forgatni is tudják ezeket a mesterműveknek tűnő példányokat vagy csupán dísznek lóg derekukról, nem tudni. A páncél mellett különböző prémeket láthatsz a katonákon, melyek nagy valószínűséggel védik őket a hideggel szemben, ellentétben a falu lakosait. Egy idősebb, rongyokban sétáló férfi lépett a küldöttség elé. Háta mögött Naomival és két másik férfival, akik a lánnyal együtt eltakarták arcukat, s a térdükre rogyva hajtottak fejet az időssel együtt.
- Remélem megvan a kívánt összeg. - mormogta az egyik hájasabb katona a ló nyergéből.
- Kérem, uraim, adjanak még egy pár nap haladékot. Összegyűjtjük, ígérem. De...az embereim túlságosan gyengék már a munkához is. Kérem, adjanak egy kis haladékot - könyörgött az öreg, mire a hájas katona a földre köpött.
- Egy fenét! A határidőt tartani kell, vagy tudod, mi következik - mosolyodik el, majd két embere felé nézve biccentett egyet. A katonák megindultak, s a főtéren összegyűlt lakosok sorai közé lépve, kardjukat kivonva törtek át rajtuk, megragadva két gyermek kezét.
- Ha ti nem is, ők biztosan meg fogják tanulni a tisztességet és a határidők betartásának fontosságát. Bár elég satnyák, a célnak megfelelhetnek. Ha pedig holnapra nincs meg a pénz, akkor megnézhetitek magatokat, ugyanis Ibuza-sama nem fogja ennyivel beérni már. A türelme kezd fogyni, s ezzel együtt a ti időtök is. Ne feledje Koi, ha holnapig nem lesz meg a pénz, akkor a faluban nem fog maradni egy munkaképes személy sem.

Ide jöhet a következő kör

**Kenta Koizumo** Hétf. Júl. 10 2017, 09:28

// Uchiha Itachi //

~ Mattakuyone--- ~ Koizumo kissé bosszúsan felsóhajtott magában, majd végigheveredett a szekér padlóján, a sebesültek között. Nagyjából két napja csatlakozott ehhez a karavánhoz, miután a hídnál folytatott harcokból könnyedén meglépett a senseie és csapattársa, Erisa tudta nélkül. Gyakorlatilag az ismeretlen, és kimondottan erős ellenfelükkel folytatott csata után faképnél hagyta az egységét, még egy fővel megrövidítve az ott látottak alapján így is szűkös konohai erősítést, ami szövetségesüknek hivatott segíteni. Ha észrevették a hiányát - ami azért elvárható -, valószínűleg már eltűntnek is nyilvánították. Ezzel feltehetőleg gondot, és fölösleges aggodalmat okozott Mugoéknak, de ez volt most a legkisebb problémája.
~ Gyenge voltam... ~ meredt a ponyvára. ~ Teljesen fölöslegesen edzettem egész végig. A rengeteg technikám közül egyikkel sem mentem semmire. Azt hiszem, én voltam a leghaszontalanabb az egész csapatban. ~ ostorozta magát. Persze megvolt az oka arra, hogy dezertáljon, hiszen ő nem kért mások háborújából, a frontból pedig már ez után az egy harc után is éppen elege volt, ugyanakkor kötelessége is lett volna a Hokage parancsára minden erejével a Víz szövetsége ellen küzdeni. Ez volt a legkevesebb azok után, hogy a falu bizalmat szavazott neki, a vándor, minden ok nélkül lojális, szakadt shinobinak, aki érkezésekor volt. Erre ő... "Kumogakuréban találkozunk." Ezek Mugo-sensei szavai voltak, ezzel hagyta ott őt, és egy másik sérült genint. Erre most egyre kevesebb esély van. Amíg a helyi kísérőket várták, ő észrevétlenül eltűnt az erdőben, és hatalmas vargabetűt téve visszafelé indult. Homályos fedősztorit is kitalált, amihez épp kapóra jött a karaván, amivel most éppen utazott. Azt tervezte beadni bárkinek, aki kérdezte, hogy amíg fáért ment, a táborukat megtámadták, és ő feltartóztatta a három-négy fős ellenséget. Egy kivételével mindenkivel végzett, de az utolsó elkábította, és az út mellett ébredt. A társai védelmében komolyan megsérült, több csontja is eltört, ebben az állapotban leltek rá a sebesülteket szállítók. A hitelesség kedvéért eltörte a saját lábát, és késsel több helyen megvágta magát. Ninja volt, bírnia kellett ennyi fájdalmat, bár azt fölösleges lenne tagadni, hogy még sose érezte magát ilyen kellemetlenül mind fizikailag, mind mentálisan. Ha elhiszik, amit mond, talán még háborús hős is lesz, de ez nem izgatta. Csak a becsületét akarta megőrizni azok után, hogy elszökött. Különben meg teljesen mindegy, nincs, ami Konohához kösse, életének talán legnagyobb hülyesége volt annyi évet arra pazarolni, hogy a falu kedvéért erősebbé váljon, hogy befogadják, és igaz hazafiként szolgálhassa és védhesse országát. Talán vissza se kéne mennie. Legfeljebb az ott maradt személyes tárgyaiért, aztán az első adandó alkalommal ugyanúgy, ahogy a frontról tette, lelép, és vissza se megy. Elkezdi élni a saját életét. Megvalósítja álmait, és kutatni kezd, vagy csak keres egy helyet, ahova igazán tartozhat. És ami nem Avarrejtek.
Még nem volt se ideje, se kedve körülnézni, kikkel utazik. Nem is akart társalogni velük, szinte érezte a megvető tekinteteiket. Talán ők tudták is, hogy egy csaló dezertőrt fuvaroznak "anyuci szoknyája" mögé, amiért jogosan ítélték el, de Koizumo nem akarta ezt mástól is hallani. Lehunyta a szemét, és átadta magát a jármű ritmusos zajainak, és az erdő kintről érkező neszeinek.
Kenta Koizumo volt, a vándor shinobi.

Uchiha Itachi Hétf. Júl. 10 2017, 22:45

A vándor shinobi a szekér ritmusos zötyögésére gyorsan álomba is merült... A szekér zötyögése keltette is fel, de már elhagytátok a sziklás vidéket és a környéket egyre sűrűbben kezdte borítani a zöld vegetáció. Talán itt egy kicsit mégis csak jobban érzed magad így már. A lábad miatt viszont muszáj lesz egy darabig még Konohában maradnod és ezt elég keserű szájízzel konstatálod amikor minden döccenésnél megérzed sajgó végtagod okozta kellemetlen érzést. Bár a karavánnal tartó orvos szakszerűen ellátott már amennyire lehetett ezt a sínt szakszerűnek nevezni, de elmondása szerint megmaradsz csak ne nagyon mozgasd. Ezek szerint viszont valamennyire megnyugodhatsz mert jó munkát végeztél. Viszont a konohából történő gyors távozásodra is keresztet vethetsz.
A szekér had lassan haladt a pusztában miközben a napok lassan vánszorogtak. Talán még az életkedved is elment, mintha a halálsoron lennél... A szekér kerekek ritmusos hangja egybeolvadt a fájdalmas nyöszörgésekkel.
Minden jel arra mutatott, hogyha ez sokáig folytatódik akkor meg fogsz őrülni. A napok kezdtek egybefolyni és közben már csak az éjszakát voltál képes megkülönböztetni a nappaltól. A szekérben étkeztél és aludtál. Mivel mozogni nem nagyon tudtál csak nagyon ritkán szálltál le, hogy fáradt tagjaidat teljesen kinyújtóztasd. A véget nem érő szenvedést már csak az tetézte amikor az egyik éjszaka a nyakatokba szakadt eddigi életed talán legkegyetlenebb vihara... A jajveszékeléseket mennydörgések robbanás szerű hangja nyomta el. Akkora vihar kerekedett, hogy meg kellett állnotok. Te azonban shinobi vagy, bár egy szenvedő shinobi de a vándor lét a véredben egy mezei vihar pedig egy vándoron nem foghat ki.
Másnap aztán megláttátok a lombokat és tudtad, hogy már közel jársz konhához. A végtelen vadon amely körbevette a falut, oltalmat adóan fogadta be a karavánt a zivatarokkal szabdalt út után. Eddig menet közben három sebesült shinobit földetetek el ez még jobban lelassított titeket, de végül nagyjából egy hét vagy talán még több utazás után megláttátok az ismerős emlékművet és a falut övező hatalmas falat.
Miután megérkeztetek téged a sebesültekkel együtt a kórházba kísértek, ahol aztán végre egy külön helyiségbe kísért egy kedves nővér. Aztán bejött egy orvos aki megpróbált veled beszélgetni egy kicsit, de látszott rajta, hogy inkább ő is gyorsan elvégezné a dolgát, mert a kórház inkább lassan egy elfekvőre hasonlít. Megvizsgálta a lábadat aztán normális sínbe tette, nem volt itt idő gipszel szórakozni, de talán a hagyományos módszer gyorsabb is. Kicserélték a kötést a "háborús" sebesüléseiden is.

// Az útról és a megpróbáltatásokról a következő postban nyugodtan írj ha még szeretnél. Tetszik ez a kis önértékelős rész néha kell ilyen is. Aztán pedig Koi még egy pár napig a kórházban van, de szabad kijárása van, rajtad áll, hogy mihez kezdesz a szabadidőddel, de elhagyni ilyen állapotban nem érdemes a kórtermet! //

**Kenta Koizumo** Kedd Júl. 11 2017, 00:15

// Uchiha Itachi //

A fiúnak már épp eleget járt az agya olyan dolgokon, amiket visszamenőleg már nem tud megváltoztatni. A szekér hangja lassan álomba ringatta, és jól jött neki a pihenés. Még az sem érdekelte, hogy minden egyes kavics, amin átmentek, mintha megjelent volna a törött lábában is. Mély álomba szenderült, és talán még sosem aludt ilyen jól. Álmodott is, de csak halvány képekre emlékezett. Egy rétet látott, felhőtlen égbolttal, középen pedig egy fáklyát, amelynek sosem aludt ki a lángja. Bár nem amikor felébredt, nem tudta, mit jelenthet ez halvány elképzelése azért volt. Ő volt a láng, amely örökké ég.
Egy átlagosnál mélyebb gödör keltette fel álmából, bele is sajdult a törött végtagja. Szisszenve kapott a sérülés után, és hirtelen nem is tudta, hogy került oda a sín, amibe kezei ütköztek. Aztán amikor már teljesen felébredt, minden az eszébe jutott. Sóhajtott egyet. Csak ekkor tűnt fel neki, mennyi sebesült is utazhat vele, és milyen hangosak.

~ Igen, ők tényleg harcoltak, ha most meghalnak, becsülettel tették. De mi a helyzet velem? ... ~ A bűntudat még mindig marcangolta, de kezdett túl lenni rajta. Elvégre ő mindig mindent a saját érdekében tett, nem törődött másokkal, talán még nem jött el az ideje annak, hogy ezen változtasson. Felült, karjaival kitámasztotta magát, és hátravetette a fejét, hagyta, hogy az addig szemébe lógó fakószürke, tincsekbe ragadt, ápolatlan haja lelógjon. A jajveszékelők lassan kezdték bosszantani. Nem hitte, hogy a siránkozástól bárkinek is jobb lehet. A szekér kerekei monotonon döcögtek, az egyik tengely nyikorgott, néhány küllő a durvább terepen meg-megreccsent. Nyomott volt a hangulat - Koizumo legalábbis így érezte -, és a súlyos sebesültek halálfélelme itatta át a szelet. Az ifjú genin pedig most szinte bárhol szívesebben lett volna, mint az alatt a ponyva alatt. Mindez napokig tartott. Koizumonak fel sem tűnt, milyen messzire jutottak a sensei-jel, de az is tény, hogy akkor erőltetett tempóban, szinte végig sprintelve tették meg azt az utat, amit most rengeteg tucat sebesülttel, és régi szekerekkel járnak. A fiú valóságérzete percről percre csökkent, míg át nem vette az uralmat érzékszervei fölött a plasztikus valótlanság ködfátyolos, intő keze. Szinte gépként töltötte ezeket a napokat. Evett, aludt, majd újra evett. Nézte, ahogy elföldelik a halottakat. Hallgatta a szelet, és próbált nem ráordítani. És miután azt hitte, végigélte a háborús sérültek teljes kálváriáját, a levegőbe szagolt.

~ Vihar közeledik. ~ állapította meg. Ez az esemény legalább színt visz a szürke órákba. A karaván egy ideig még küzdött a természet elemi erőivel, de a vezetőjük végül megállásra utasította őket. Útjukat állta egy olyan vihar, amit Koizumo eddig a legmagasabb hegyekben, a legszélesebb sivatagokban, és a legkegyetlenebb tengereken sem tapasztalt. Valaki behúzta az őt szállító szekér ponyváját, és már csak a hangok maradtak a külvilágból - kövér esőcseppek szakadatlan dobolása a többé-kevésbé vízhatlan ponyván, amit erős széllökések téptek szakadatlan. Vajon jelenthet-e valamit ez a vihar? Mintha azt mondaná, állj! Ne menj vissza! De most már késő...
Végül a természet - a korábbihoz képest - sértetlenül kegyesen továbbengedte őket. Pár nap múlva pedig egy erdőbe értek, ami éppen olyan volt, mint a Konohát körbevevő erdőség.

~ Vajon hazaértem? ~ elmélkedett magában. A fák, a szellő, az erdő hangja mind olyan barátságosnak hatott, mintha hívogatná, és ezt az érzést nem tudta hová tenni. Ez lenne a sorsa? Ha pedig ez, van-e értelme küzdeni ellene?
Csakhamar a faluhoz értek. Beengedték őket a kapun, majd a sebesülteket a kórházba vitték. Itt Koizumoval egy orvos próbált beszélgetni a szokásos dolgokról, amiket az orvos kérdez a pácienstől, de Koizumo csak fásultan meredt maga elé, olykor rövid, egy, vagy két szavas mondattal reagált. Végül egy kórterembe kísérték, szakszerűbb kezelést kapott, és új kötéseket. Most néhány napig pihennie kellett. Szabadon mozoghatott, de ezt egyelőre még nem ajánlották neki, és mihamarabbi felépülése érdekében ezt a tanácsot igyekezett is megfogadni. Ugyanakkor hasznosan akarta eltölteni ezt az időt. Véget ért az a pokoljárás, amit azon a szekéren élt át, mégpedig ép elmével. Ideje volt megtalálni a régi önmagát, és újra azzá az életerős, találékony fiatallá válni, aki előtte is volt. Fizikai gyógyulását mentális felépüléssel kötötte egybe. Mivel úgysem volt sok dolga, a nap nagy részét meditálással töltötte az ágyán. Igyekezett minél kevésbé terhelni a testét. Mást most egyelőre nem tudott csinálni. Nem is ismert olyan embert, aki ebben a helyzetben látogatta volna. Emi is a frontra ment, és egy jó ideig még nem tér vissza - már ha visszatér.

Néhány nap alatt sokat javult az állapota, lassan készen is állt arra, hogy felálljon, de akkor hogyan tovább?

// Emi Koi NJK-ja, az ő családjának a birtokán lakik //

Uchiha Itachi Kedd Júl. 18 2017, 21:42

A napok sok meditálással teltek, de kezdett beúszni a képbe szépen lassan az unalom és a tettvágy az ifjú genin életébe. Bár tested hamar elkezdett regenerálódni és a vártnál talán egy kicsit gyorsabban is gyógyultál a sok pihenésnek köszönhetően de talán még nem kellene vagy mégis? Már lassan egy hét eltelt amióta megérkeztél a faluba de még mindig úgy tűnt, hogy a front után teljesen lelassult az életed, vagy ez csak a vihar előtti csend?

Kopogtak az ajtódon. Még azelőtt, hogy bármit is mondhattál volna egy öreg ám annál ismerősebb alak lépett be a kórterembe. A férfi már jócskán benne volt a korban és ezt ősz tincsei is igazolták, melyek egy gumival összefogva pihentek meg a vállán. A férfi jóindulatúan mosolygott és egy röpke pillanatig csak méregetett téged. Mintha valami ismerőset látna, vagy egyszerűen csak keresne, ki tudja...
- Üdv Koizumo. Az én nevem Shinozuka Wakame. Édesapád barátja voltam, talán nem emlékszel rá de kis korodban jártál már nálunk nem is egyszer. Talán az unokáimra emlékezhetsz akikkel játszogattál annak idején Shintora és Akiora... Persze akkor sincs semmi gond ha nem emlékszel rájuk vagy rám. Én figyelemmel kísértem az eddigi pályafutásodat és azt kell mondjam, hogy meglepett, hogy elküldtek a frontra. Sajnos túl későn tudtam meg és már nem tehettem semmit, hogy vissza hozassalak.
Itt tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, látszott amint a mellkasa kicsit gyorsabban süllyed és emelkedik, mintha tényleg felzaklatná magát, nehogy aztán még itt szívrohamot kapjon neked ez a papó akit hirtelen talán nem is tudsz hova tenni.
- Aztán amikor megtudtam, hogy hazatértél a frontról és még egy csúnya sérülést is szereztél akkor úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy meglátogassalak. - Miközben beszélt egy vastag könyvet szorongatott, de úgy tünik mintha hezitálna. - Tudod fiam én nagyon sokáig várta, hogy elmondjak neked valamit, valami olyat ami az egész életedet alapjaiban fogja megváltoztatni. Úgy gondolom, hogy elég idős lettél, hogy megbirkózz ezzel a helyzettel ezért... - Ekkor egy pillanatra úgy tűnt mintha át akarná adni a könyvet, aztán mégis visszahúzta és folytatta. - Ha készen állsz és úgy érzed szeretnéd megtudni a az igazságod magadról és a szüleidről akkor keress fel a birtokomon. Itt lakom. - Azzal letett egy cetlit az ágyad lábához. - Amikor már felépültél kérlek keress fel fiam. Megvénültem nem tudom mennyi időm lehet még vissza, de apád a lelkemre kötötte, hogy ha valaha megtudod az igazságot akkor azt csak tőlem hallhatod. További szép napot kívánok neked, gondoskodom róla, hogy a maximális ellátást megkapd és mielőbbi gyógyulást kívánok neked. Mostantól minden jóra fog fordulni!
Azzal a férfi megfordult és kisétált. Talán ő az oka annak, hogy külön szobában vagy? A nevéből ítélve egy befolyásos fegyverkereskedő család tagja vezetője (?) amely nem csak konoha de világszerte ismert. Lehet ma tényleg felragyogott a szerencse csillagod! Amint a férfi kilépett az ajtón utána egy kedves nővér egy tele tál ételt told be hozzád...

**Kenta Koizumo** Vas. Júl. 23 2017, 19:54

// Bocs a késésért Very Happy

//

A percek ólomsúllyal peregtek. Bár ez a kifejezés fizikailag értelmét vesztette annak bizonyításával, hogy a gravitációs erő által gyorsított testek esési sebessége nem függ a tömegüktől, ráadásul már senki nem használ homokórát, Koizumo pillanatnyi állapotát mégis remekül írta le. Csupán két perce nézte meg a zsebóráját, de mintha már két óra telt volna el. Már tudott járni, igaz, egyelőre nem akarta terhelni gyógyuló lábát, így csak a mosdóig sétált el, olykor az ablakhoz. Ugyanakkor végtelenül unta magát, mert önkeze által megfosztatott mindennapi tevékenységeitől. Szinte érezte, ahogy elgyengül, szegényesen karbantartott izmai beporosodnak, érzékei tompulnak.

~ Amint lehet, felkeresem Emit, és edzünk egyet. ~ tervezgetett. Szerencséjére alig pár perccel eme gondolatai után szürke kényszerszabadságát egy váratlan látogató színesítette. Ismerős volt az arca, és a beszéde. Shinozuka Wakame volt, a fent említett edzőpartner apja, és a Shinozuka-család feje. Koizumonak pusztán ennyi információja volt korábban a férfiról, és nem is tekintett rá jelentős személyként - már amennyire neki számíthatott. Megjelenése és szavai azonban ismerős kíváncsiságot ébresztettek a geninben. Pont ezt érezte, amikor próbált rájönni egy jutsu, vagy egy szerkezet működésére. Elsőként meglepte, hogy ismernie kéne ezt az embert, ráadásul viszonylag közelről, de sem rá, sem a régi játszótársaira nem emlékezett, még csak halványan sem. De ez most annyira nem volt fontos, ellenben amit Wakame ez után mondott, felfoghatatlan jelentőséggel bírt a fiú jövőjének szempontjából - már ha tényleg annyira nagy dolog. Az öreg az igazságot említette, de ez sok minden lehet. Talán hatalmas vagyont örökölt, vagy lehet, hogy ő a Hokage fia, de lehet, hogy csak valami jelentéktelen információval lesz gazdagabb, amit talán már korábban is tudott. Koizumo mégis úgy érezte, ez most tényleg fontos. Legszívesebben azonnal kérdésekkel ostromolta volna az öreget, de az illem ezt nem engedte meg, pláne egy feltételezhetően magas befolyással rendelkező fegyverkereskedővel szemben. Az ifjú féken tartotta hát magát, és diplomatikusan megköszönte a látogatást, majd biztosította látogatóját, hogy hamarosan újra találkoznak a megadott címen.
~ De még milyen hamar... ~ gondolta, majd elköszönt az úrtól. ~ Minden jóra fordul? Hiszen eddig is tökéletes volt... ~ ismételgette magában, amit Wakame mondott, de hirtelen eszébe jutott a front kudarca és hangulata egy csöppet borongósabb lett. A távozó vendég után nővér jött, és széles mosoly kíséretében tálalt a fiúnak, aki szintén mosolyogva köszönte meg az ellátást, és gyorsan neki is kezdett. Sietnie kellett, hamar el akart indulni. Ha egyszer valami felkeltette az érdeklődését, addig nem nyugodhatott, amíg meg nem tudta a neki kellő információkat. Amint végzett, egyből készülődni kezdett, és lehetőségeihez mérten amilyen gyorsan csak tudott - amennyire sérülése engedte -, útra kelt. Bár még mindig nem tájékozódott jól a faluban, nem volt alkalma az egészet megismerni, remélte, hogy valaki útba igazítja.

Uchiha Itachi Csüt. Júl. 27 2017, 20:21

// Koizumo Prime //

Az étel friss volt és finom. Sejthetted, hogy az idős férfi keze valószínűleg benne van a dologban. Jóllakva aztán már teljesen másképp láttad a dolgokat. Így talán nem is tűnt annyira szürkének az idő sem. Viszont az igazság amit Shinozuka sama említett nagyon is felkeltette az érdeklődésedet. Annyira, hogy nyakadba vetted a falut és bár az orvosod tiltakozott, végül ő sem tudta utadat állni, de a lelkedre kötötte, hogy más nap vissza kell menned kontrollra és még mindig nem nagyon kéne mozognod, vagy sérült végtagodat erőltetni. Az idő borongós volt, de azért néhány helyen a napsugaraknak sikerült áttörni a felhőkön.
Róttad az utcákat kissé bénán de akaraterőd hajtotta előre. Az embereken látszott a háború, mindenkin érződött, hogy valami hiányzik belőle, hogy egész legyen. Te azonban aki már megjártad a frontot tudod, hogy aki vissza is tér onnan azokból is hiányzik valami. Ez nem egy olyan dolog amit szavakba lehet önteni, de jelen pillanatban téged ez mit sem érdekelt. Az egyetlen célod az volt, hogy megtaláld a vén fegyverkereskedőt aki állítása szerint olyan igazságot őriz rólad ami megváltoztatja az egész életed. Ez valószínűleg mindenkire hasonló képpen hatott volna mint ahogy most rád is. Nem zavartattad magad meg is kérdezted az egyik járókelőt, hogy melyik házban lakik Wakame úr. Akit megtaláltál készséggel útba igazított téged...
Mit is várhattál volna. A Wakame ház a falu főteréhez nagyon közel egy külön kis villa volt. Ebben a házban lakott férfi és a családjának még egy jó része is. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy ennyire el van eresztve nem tűnt neked olyannak mint más gazdag ember. Nem hordta fent az orrát, legalábbis veled nem viselkedett így. Nagy valószínűséggel apádnak tényleg egy nagyon jó barátja lehetett ha te is ennyit jelentesz neki. Akkor viszont jogos a kérdés, hogy miért nem jelentkezett ennyi évig?!
Amint odaléptél az ajtóhoz és kopogásra emelted volna a kezed a hatalmas tölgyfa ajtó kitárult és egy cseléd lány lépett elő az épület árnyékából...
- Kenta Koizumo úr tiszteletem. A nevem Akari. Wakame sama jelezte, hogy az ön érkezésére számítani lehet, de csak azt, hogy legalább még egy hét. Az uram elutazott és csak a holnapi nap folyamán tér vissza. Kérem fáradjon beljebb, esetleg megkínálhatom valamivel? Érezze magát nálunk otthon, már elő is készítettem az egyik vendégszobánkat.
A fényűzés magas foka, ez juthatott talán az eszedbe amint beléptél a házba. Wakame úr valóban elment? De hát miért ha ennyire felcsigázta az érdeklődésedet? Talán itt lenne az idő egy kicsit többet megtudni róla. Talán ha bekukkantasz a dolgozószobájába este talán egy kicsit többet kideríthetsz róla, a kapcsolatáról apáddal, vagy apádról! A döntés a tiéd, hogy megvárod amíg az öreg kezd el dalolni, vagy inkább az aljasabb módszert választod...

// Következő postod jöhet ide: http://narutohun.niceboard.org/t3493-wakame-shinozuka-haza#58403 //

Ajánlott tartalom