Határvidék

A déli országrész, amely a Fegyverkészítők Falujának ellenőrzése alatt áll.

//Sai//

Csendben sétáltunk lefelé a hegyről, mely helyet adott Kumo-nak. Igazából arra vártam, hogy megoldódjon végre a jounin nyelve és adjon valami pontosabb információt a küldetésünkről. De nem így történt. A férfi csak magába fordulva sétált mellettem, és nagyon nem úgy tűnt, hogy meg fog szólalni a közeljövőben. Természetesen rá akartam kérdezni, de azután eszembe jutott az, amit a Raikage mondott nekem: ,,Ne legyél a terhére". Ez arra ösztönzött engem, hogy legyek türelemmel. El is döntöttem, hogy adok egy kis ,,egérutat" neki. Van egy pont ezen a hegyen, amikor a falból kiáll egy elég érdekes formájú kődarab. Nem hivatalosan, de ez jelölte azt, hogy a hegynek már csak a negyede van hátra. Úgy döntöttem, hogy hogy addig várok, hátha fog nekem mondani valamit magától. Ám ha nem, akkor kénytelen leszek beindítani a kérdezőgépet.

Ahogy sétáltunk, feljebb néztem. Néhány méterrel felettünk ott volt az a bizonyos felhőréteg, mely eltakarta a hegy csúcsát, fele együtt pedig Kumo-t is. Mellékesen ezért is hívják úgy a falut, ahogy. Elég érdekes azért, amikor kisebb koromban ezt először meghallottam, valahogy nem akartam elhinni. Azután egyszer lementem néhány barátommal a felhőszint alá, és eléggé rácsodálkoztunk a dologra. Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon az emlék hatására. Hát igen, a régi szép idők. Mennyi őrültséget is csináltunk annak idején...

Sétáltunk... sétáltunk... egy szó se... végül megjelent az a bizonyos kilógó rész a sziklafalon. Nos, itt az ideje, hogy be is váltsam az előbbi - egy órás - elhatározásomat.
- Kurogana-san - szólítottam meg a férfit -, elárulná nekem, pontosan hova kell mennünk?
A hangom teljesen szenvetlen volt. Nem volt benne se gyermeki kíváncsiság, vagy a nemtörődöm hangnem. Semmi, teljesen normál hangszínben beszéltem, majd vártam férfi válaszát. Igaz, ez volt egyenlőre az egyetlen kérdésem. Hogy pontosan mi merre hogy hány méter, azt majd ráér nekem elmagyarázni a célállomáson.

- Értem.
Több kérdésem nem volt, és úgy tűnt, ez volt a legjobb megoldás. Eléggé magának való ez a fickó, mit ne mondjak. Így hát több szó nem is esett köztünk, csak mentünk előre lassan megváltozó környezetben. Beletelt néhány órába, mire elértünk az első utunkba kerülő településhez. Biztos voltam benne, hogy ez nem célállomás, hiszen a határ még messze van, nem is kicsit. Amikor beértünk a faluba, egy egyszerű, hétköznapi településben találtuk magunkat. Ez elégé furcsának is tűnhetett egy olyannak, mint én, aki ninja faluban nevelődött. Ott egyfolytában nagy a sürgés-forgás.
,,Hm, elég barátságos" - gondoltam, miközben a főutcán sétáltunk, elmenve néhány kereskedő mellett.

Hamarosan megérkezett az általam rendelt ramen, de még nem álltam neki, mivel, legnagyobb meglepettségemre, a jounin ezúttal magától kérdezett tőlem valamit. Mondjuk a kérdés jellegéből következtetve annyira nem is volt furcsa. Ha valóban azt szeretné, hogy a hasznára váljak, akkor bizony szüksége lehet némi információra a képességeimről.
- Nos, egyenlőre ez az első küldetésem. A kiképzésem sem kezdődött meg, mert még nem osztottak be egy csapatba sem, így csak az alapkiképzést kaptam meg. Nireiko Rukiától azonban tanultam néhány fogást, mint az Oboro bunshin, az Ayatsuito no Jutsu, vagy a Kyaku Kyaku, illetve a fára futás. Nem vagyok jártas a genjutsuban de meg tudom őket törni, a taijutsum közepesnek mondható, de fejlődik, a ninjutsum pedig egész jó. Az elemem pedig raiton.
Ez volt az eddigi mérlegem, amit a lehető legrövidebben foglaltam össze. Kissé nehéz volt, lévén, hogy alapjáraton beszédes vagyok, de általában ha fontosabb helyzetbe kerülök, akkor meg tudom állni, hogy ne kezdjek el feleslegesen fecsegni. Miután befejeztem a jellemzésemet, kettéválasztottam a ramenhez kapott evőpálcikákat és nekiláttam az ételnek. Persze a figyelmemet le se vettem Kuroganéról, figyelve, hogy minél hamarabb tudjak válaszolni neki.

Csendben hallgattam Kurogane mondanivalóját. Kissé úgy éreztem magamat, mint akit beültettek egy eligazító terembe, és most ismertetik vele a következő invázió terveit. Pedig csak egy egyszerű biztosításról volt szól, és egy étterem kellős közepén ültünk. Hát igen, ez az első küldetésem, kissé furcsán hatott minden. Kicsit? Nagyon. Míg Kurogane szünetet tartott, igyekeztem minél jobban belevésni a fotografikus memóriámba belevésni az alaprajzokat. Szerencsére ez a fajta észbevésés mindig is az erősségeim közé tartozott, többek között ezért is voltam olyan tanuló, amilyen. Mondjuk a hosszútávú megjegyzés már bajosabb volt, de arra a rövid időre, míg kellett, valószínűleg elég lesz a rövidtávú memóriám is.

- Csak egy - szóltam, amikor Kurogane megkérdezte, van-e kérdésem. - Arról van valamilyen információ, hogy ezek a bizonyos ,,akadályozó tényezők" hogyan tudnák megnehezíteni a dolgainkat?
Már az a tény, hogy a szorító egyik sarkába egy zsoldosvezér áll, megnehezítheti a dolgunkat. Mint ilyen ugyanis jelentős haderővel rendelkezhet, arról nem is beszélve, hogy lenne elég pénze akár egy másik ninja falutól támogatást kérni. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa. Ha ez valóban politikai ügy, akkor még ott vannak azok a bizonyos rétegek is, akik valószínűleg igen nagy befolyással bírhatnak. Kezdtem erősen kételkedni abban, hogy ez C szintű küldetés...

Csak nehezen sikerült elrejtenem a meglepettségemet, amikor kiderült, hogy milyen szerepet is kell eljátszanunk a küldetés során. Erre számítottam volna a legkevésbé, de mondjuk ez megmagyarázza, hogy miért van ennyire borús kedvében. Vagy ez nála alapjáraton így van? Passz, majd csak kiderül. Mindenesetre kíváncsi voltam, hogy mennyire fog beválni ez az álca. Csak nagyon kicsit hasonlítottam külsőleg Kurogane-ra, a belső tulajdonságokról már nem is beszélve. Hát ez bizony nagyon érdekes lesz.

Kérdésem az nem volt, csak egy megjegyzésem.
- Szóval nem lenne szerencsés odaállítani ninja-felszerelésben, értem.

Amikor körbevettek minket a katonák, kissé idegesen néztem vissza rájuk. A regurális haderő részének tűntek, vagyis nem banditák vagy dezertőrök. De ez nem jelenthette azt, hogy nincs gond. Amikor Kurogane-vel beszélt a vezetőjük, kissé megilletődtem a férfi válaszán. Most vagy ennyire laza ez a fickó, vagy ez egy jelszó volt. Ezt követően én voltam soron. Gyorsan össze kellett szednem a gondolataimat, nehogy feltűnő legyen. Úgy döntöttem, hogy nem mondom ugyanazt, mit Kurogane, de lényegében igen.
- Én is csak egy ilyen porszem vagyok - mondom nyugodtan.
Ezt követően pedig várom a reakciójukat.

Hát mondanom se kell, mennyire kényelmetlenül éreztem magamat. Bár a láthatóan helyes válaszomat követően kissé megnyugodtam, de aztán kezdődött a java. Hamarosan már bent voltunk ugyanis az újdonsült ,,rokon", Kudou-sama vezetésével a palotában, ahol kiderült, mivel is jár ez a nemesek rokonai vagyunk fedőtörténet. Nem arról van szó, hogy nem volt élvezhető a dolog, csupán meglehetősen távol állt tőlem. Elég volt megérintenem azt a ruhát, amit rám raktak, és már éreztem, hogy ez bizony egy másik világ, mint amiben eddig éltem. Mindez pedig ilyen csiri-csáré környezetben, amit eddig még csak a történelemkönyvek egyes részeiben láttam. Most pedig egyenesen belecsöppentem egy ilyen világba. Kellemes kilátások, mit ne mondjak.

Na de a legnagyobb zavaró tényező nem ez volt. Szóval, ott álldogáltam abban a csiri-csáré, tudja a jó Isten mennyi ryu-t érő ruhában az előszobában. Kurogane persze sehol. Valószínűleg megint a maga laza módján akarja megoldani a helyzetet és az utolsó pillanatban fog besétálni ide. De nem ez volt a lényeg. Ahogy ott álltam, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy figyelnek engem. Ha az ember ninja kiképzést kap, akkor akarva-akaratlanul is megérzi, amikor valaki szemmel tartja őt. Fújtam egyet, mert valahogy nem akartam elhinni, hogy még itt is valaki szemmel tart engem. Alig észrevehetően kezdtem el körbenézni a helységben. Így akadt meg a szemem azon a bizonyos térválasztón, majd azon, aki mögötte állt... és mondanom se kell, alaposan meglepődtem a ,,megfigyelőm" kivagyiságán, mert erre valahogy nem számítottam. Ez meg is látszott a reakciómon.
- Ehm... üdv - köszöntöttem a lányt, ahogy egy barátságos mosolyt erőltettem az arcomra.

Hát Kurogane-nak sikerült alaposan megnehezítenie a dolgunkat. Szegény lány már annyira vörös volt, mint egy alma, és valószínűleg engem is elöntött lassan a pír. Nem segített a helyzeten az se, hogy én a jelek szerint a lánykát fogom boldogítani, míg kedves társam odabent beszélget a fejessel. Ez kicsit mérgessé tett, elvégre ugyanazért vagyok itt, mint ő. De aztán lassan rájöttem, hogy talán nem is jártam annyira rosszul.
- Aztán ne hagyj ki engem se, apám! - szóltam utána, jelezve ezzel neki, hogy majd számoljon be a fejleményekről nekem is.
Visszafordultam a lányhoz. Ahogy így kissé ,,kijózanodottan" végignéztem rajta, elég helyes volt, meg pár centivel kisebb talál nálam.
- Szóval Marisoka. Szép neved van.
Alighogy ezt kimondtam és a mondat tartalma eljutott a tudatomig, hirtelen elég fontosnak tartottam, hogy elnézzek a lány feje mellett a mögötte levő függönyre és zavartan megvakarjam a tarkómat. Valahogy nem akartam tudni, hogy nézhetek ki most, se belegondolni, ezért inkább eltereltem a témát.
- Nos igen, shinobik vagyunk... legalább is apám az. Engem is tanítgat a különféle fogásokra, de eléggé kezdő vagyok még.
Ez mondjuk nem volt így teljesen igaz. Kezdő voltam, az tény, viszont eléggé sok technika volt a tarsolyomban, amikkel elbánhatok az ellenféllel. Az akadémián is a jobbak közé tartoztam, szóval ha valaki engem lebecsül, az bizony hamar bajban van. Mondjuk nem véletlenül mondtam így a lánynak a dolgokat. Akármennyire is helyesnek tartottam, jobbnak láttam, ha nem kotyogok ki mindent. Ki tudja, mi lehet ennek a következménye.

Elmosolyodtam Marisoka felvetésén. Mondjuk Kurogane-t ismerve valószínűleg eléggé szűkszavú megbeszélés lesz a vége. Viszont ,,apám" jounin, vagyis a chakrámat követve bármikor meg fog tudni találni engem, ha akar. Így hát bólintottam a lánynak, hogy mehetünk.
- Hát igen, én se vagyok valami hű de tehetséges illető, de azért igyekszem. Arra legalább annyi szüksége van a tanoncoknak, mint a tehetségre - aztán ahogy haladtunk, eszembe jutott valami. - Szóval a bátyád hadvezér? Az bizony nagyon nagy... na várjunk csak egy picit - vontam össze a szemöldökömet, ahogy kissé csodálkozva néztem rá a mellettem haladó Marisokara. - Te nem Kudou-sama húga vagy véletlenül?
Kezdett az az érzésem lenni, hogy ez a lány egyáltalán nem valami kis egyszerű szolgáló, mint ahogy az első ránézésnek tűnt. Általában a paloták kertje egyfajta tabu az átlagembereknek vagy a szolgálóknak. Neki viszont bejárása volt oda, láthatólag minden galiba nélkül. Szóval vagy ő is valami rokon, vagy elég jó szolgálatot tehetett a palota gazdájának az elmúlt évek során.

Ott álltam a gyönyörű kertben, ahogy gyönyörködtem a kilátásban, illetve... na jó, bevallom, a mellettem álló lányban is. Néha azon kaptam magam, hogy a szemem sarkából rá-rá nézek Marisokára. Sőt, amikor megfogta a kezem, hogy ,,átráncigáljon" a szomszédos ligetbe, ismét éreztem, hogy kissé elvörösödik a fejem. Valószínűleg egy idősebb ninja jogosan szidott meg volna, hogy mit szerencsétlenkedek már itt szolgálat közben. De hát Istenem, mit mondjak. Lehet, hogy ninja neveltetést és kiképzést kaptam, de fiatal vagyok még, és tapasztalatlan.

Aztán egyedül maradtam a kertben, ahogy viszonoztam Marisoka integetését, talán kicsit határozottabban, mint ő. Csak eztán kezdtem el kissé magamba fordulni és megemészteni az imént megszerzett információt. Ugyanis eszembe jutott az, amit Kuroganéval beszéltünk az előző állomáshelyen. Nem volt nehéz így összerakni a képkockákat, hogy összeálljon a végeredmény. Szóval Marisoke bátyja nem más, mint az a zsoldosvezér, aki előzőleg a daymio lányának udvarlója volt. Ráadásul ez a férfi most is itt tartózkodik a palotában, annak ellenére, hogy egy fő veszélyforrásnak is tartják. Vettem egy mély lélegzetet, ahogy egyik kezemet végighúztam a homlokomon. Ez az egész ügy egyre bajosabb lesz.
,,Jobb lesz, ha odafigyelsz, Kai." - intettem magamat.
Jobbnak láttam, ha előkerítem az ,,apámat", hogy közöljem vele a dolgokat. Valószínűleg ő már értesült erről, de azért megemlíteni nem lesz kár. Elidőztem még néhány percig a ligetben, aztán mentem is vissza oda, ahol elváltam Kuroganétól.

Csendben sétálgattam a két férfi mellett, miközben megállapítottam magamban, hogy mind a ketten eléggé jó színészek. Úgy beszélgetnek egymással, mint ha évek óta ismernék egymást... mondjuk, mi a garancia arra, hogy nem így van? Elvégre, bármi lehetséges ezen a világon. De én a magam részéről csak bölcsen hallgattam az út során, mert igyekeztem megjegyezni azokat a helyeket, ahol jártunk. A memóriám kapott is rendesen az információkból, hatalmas volt ez a palota. De aztán talán nagy nehezen sikerült a javát elraktározni odabent.

Hosszú időn keresztül keringtünk már így palotában, mire végre leültünk a konyhában. Kicsit jól esett végre megállapodni valahol. A palota méreteiből következtetve igencsak nagy kőrtúrán vagyunk túl. Kicsit megtámaszkodtam az asztalon, ezzel közelebb hajolva Kuroganéhoz, majd megkérdeztem.
- Mit mondott a daymio? - kérdeztem halkan.
Hiába volt mindenki elfoglalva szemmel láthatóan a dolgával körülöttünk, jobbnak láttam, ha inkább óvatosak maradunk.

//Semmi gond, halvérű vagyok szerepjáték terén //

Vágtam egy furcsa grimaszt Kurogane beszámolóját követően. Huh, még szerencse, hogy Marisoka feltűnt a színen és nem kellett részt vennem ezen a találkán. Ha valóban olyan volt a volt, mint amilyennek a kedves ,,apám" körbeírta, akkor én sokkal jobban jártam nála. Bele se merek gondolni, miket gondolhatott rólam. Elvégre, míg ő igyekezett jópofizni a nemeseknél, addig nekem meglehetősen kellemes társaságom volt. Ha abban a helyzetben lettem volna, akkor most elvigyorogtam volna, de ezt megelőzendő ásítottam egyet.

Azután szóba került az, amire én jutottam. Újabb grimasz jelent meg az arcomon, ahogy megszólaltam.
- Igen, megtudtam tőle pár dolgot. Jól mondtad, ő valóban a menyasszony szolgálatában áll. Viszont van még valami. Az a bizonyos zsoldosvezér, akit említettél... nos, lehet, hogy mondták már neked, de itt van a palotában, és ahogy észrevettem, eléggé széles területre van bejárása. Ám ez nem minden. Megtudtam, hogy ennek a zsoldosvezérnek a húga nem más, mint Marisoka, a szolgálólány, akivel beszélgettem.
Nyeltem egyet, ahogy végeztem a beszámolómmal, majd kérdően néztem Kuroganéra. Kíváncsi voltam, mit reagál erre a dologra. A palotára tett megjegyzésére csak bólintottam egyet. Volt időm erre nekem is rájönni.